Tékozló Homár

Duma volt, csak színház nem/ Frissült a Dumaszínház levelével

2016.03.10. 10:27 | Homár Hilda | 115 komment

img_6429.jpg

Oké-oké, hogy vicces színház meg minden, de ez azért ez: "a jegyvásárlást követően e-mailben lehet jelezni az igényemet, miszerint látni is szeretném a színpadi előadást". Ennyi erővel a cipőboltban jelezhetném, ha hordani is akarom a lábbelit, vagy a könyvesboltban, hogy nem csak a borítót kérem, hanem tervezem lapozgatni vagy ad absurdum olvasni is majd, úgyhogy tegyenek lapokat is bele. Persze fizikai képtelenség egy nézőteret úgy megépíteni, hogy minden néző egyformán rálásson a színpadra, de erre már rég kitalálták a megoldást: a különböző árkategóriás jegyeket. Vagy minimum a tájékoztatást, hogy mondjuk a speciális asztalos elhelyezés miatt előfordulhatnak kényelmetlenségek. Akkor legalább fel tud készülni az ember, sőt dönteni, hogy akarje-e ezt így. Várjuk a Dumaszínház válaszát.

Kedves Hilda!

Küldöm Neked változatlan formában a Dumaszínház üzemeltetőinek elküldött panaszlevelemet. Kérlek tedd ki, hogy mások is láthassák, hogy milyen szolgáltatást kínálnak borsos áron. Köszönöm!

Tisztelt Dumaszínház! Kedves Illetékesek!

2016. március 8-án egy All Stars előadáson vettem részt párommal közösen, ahol olyan mélységű negatív tapasztalatot sikerült bezsebelnem, hogy ismeretségi körömben ezentúl egyáltalán nem ajánlom a Dumaszínházat hazai humoristáink megtekintésére.

2015. december közepén vásároltam 2 db jegyet Önöknél a már említett időpontra. Úgy érzem kellően korán került sor a jegy megvételére, közel 3 hónappal az esedékesség időpontja előtt.

Igaz, hogy bő 2 éve nem jártam a Dumaszínházban, de akkor nagyon kellemes benyomással távoztam.Időben érkeztünk, kabátjainkat leadtuk (ennek is lesz szerepe a későbbiekben), majd az eligazító hölgyhöz fáradtunk a bejáratnál. Kedvesen tájékoztatott, hogy mely asztalnál szükséges helyet foglalnunk. Az asztalhoz érve láttuk, hogy a párom karácsonyi ajándéka, mellesleg az én névnapomon esedékes előadás egy 6 fős asztalhoz szól, ahol már 2-2 pár egymás mellett helyet foglalt.  Az asztal jó 20 méterre helyezkedett el a színpadtól és mivel már csak 2 hely maradt ezért egymással szemben foglaltunk helyet, én pedig teljesen háttal a  színpadnak. Nyilvánvaló volt, hogy ezt az estét egymásnak háttal, egy asztallal közöttünk kell eltöltenünk, ha én is látni szeretnék valamit.

Körülöttünk az asztalok 30-40 cm távolságban helyezkedtek el, én egy 193 cm magas 100 kg-os megtermett ember vagyok, a szélen ülve a nézők és a járkáló pincérek (akik egyébként kedvesek és segítőkészek voltak, az ő munkájukra egy rossz szavam se lehet) a szűk hely miatt folyamatosan lökdösték a hátamat, a lábamat, a vállamat. Ez folyamatos volt az előadások és a szünetek alatt is, mely élvezhetetlenné tette a már egyébként is kellemetlenül indult estét. Továbbá a színpad irányába nem is volt lehetőségem a székemet fordítani, mert egyszerűen nem fértem el (ahogy körülöttem más sem). Egy megoldás lett volna, ha kiülök középre, de akkor nagyjából 20 ember nem tudott volna közlekedni.

A humoristák előadása némiképp feledtette a rossz pillanatokat, de a helyszűkében engem taszigáló, simuló és lökdöső emberek / pincérek (akik valóban csak elférni próbáltak, de én arrébb préselni magamat már nem tudtam) folyamatosan közlekedtek, szétzúzva a kellemes másodperceket.

A műsor végeztével a kabátjainkért fáradtunk, és tényleg fáradtunk, mert 3 óra kicsavart testtartás követően már nem éreztem magam túl komfortosan. A hölgyek azonban elkeverték a kabátomat, és egy teljesen idegen vendégére akasztották rá…..időbe telt amíg megtalálták, de legalább meglett, nem kellett ingben hazamennem.

Felháborítónak tartom, hogy 5000 Ft/fő-s jegyáron olyan minőségű szolgáltatást kínálnak, ahol a magas profit reményében/ elvén az embereket hering módjára besűrítik, idegen személyekkel ültetik össze, hogy esély se legyen magánjellegű beszélgetést folytatni, továbbá egy vizuális élményt kínáló műsorra, bátorkodnak 180 fokkal háttal leültetni a nézőket. Ebből a jegyárból 3-4 fő részére lehet nívós magyar színházakba jegyet vásárolni, ahol nem kell a nézőknek háttal végig „nézniük” a darabot. Legközelebb, ha csak hallgatni szeretném a humoristákat, akkor bekapcsolom majd a rádiókabarét.

Egyébként a helyszínen jeleztem az ültető hölgynek (aki legalább kedves és segítőkész volt), hogy ez méltatlan szituáció, ekkor ő jelezte, hogy átülni sajnos nincs lehetőség (hogy is lenne, hiszen így is egymás szájában ültek a vendégek). Egyébként is állítólag ez már egy kulturált állapot, korábban még ennél is több asztal volt, ami számomra azt jelenti, hogy az emberek már kvázi egymás ölében kellett, hogy helyet foglaljanak. A hölgy arról is tájékoztatott, hogy a jegyvásárlást követően e-mailben lehet jelezni az igényemet, miszerint látni is szeretném a színpadi előadást (!!!!!), nehogy úgy járjak, ahogy velünk megtörtént. Természetesen a honlapon nincsenek eltérő jegyárak a „színpadnak háttal elhelyezkedő székek”-re, mindenki feltételezi, hogy ennyi pénzért látni fogja az előadást. Slussz poén, hogy a problémámmal sorban kellett állnom, mert több panaszos is volt, aki hasonló cipőben járt.

Jelen levelemet változatlan formában megküldöm a Tékozló Homár Fogyasztóvédelmi blognak, hogy mindenki okulhasson!

A fent kifejtettek kapcsán szeretnék panasszal élni és kérem kárpótlásukat, valamint várom válaszlevelüket!

Üdvözlettel,

Z.

UPDATE 14:03

A posztot elküldtük a Dumaszínháznak. Ezt válaszolták:

Kedves Tékozló Homár!

Köszönjük a megkeresést, Zoltánt kívánságának megfelelően kompenzálni fogjuk természetesen, ahogy bármilyen hasonló esetben is tenni szoktuk. Az ilyen panaszok rendkívül ritkák nálunk, ám így annál értékesebb visszajelzések. 2012 óta több százezer néző fordult meg a Corvin Dumaszínházban, és nagyon sokan közülük visszatérő vendégek, ezért fontos hogy az esetleges kellemetlenségeket megelőzzük. Zoltán panaszát is megfontolva, több megoldással is megpróbálkozunk majd a közeljövőben, hogy hasonló kifogás ne merüljön fel, az eltérő árazástól a személyre szabott ültetésig, és ami a legjobban működik, azt kiterjesztjük majd valamennyi előadásra.

Köszönjük, hogy a nyilvánosság eszközével segítették szolgáltatásunk fejlődését.

Üdvözlettel:

A Dumaszínház csapata

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sáros_tehén 2016.03.10. 10:45:38

Kárpótlásként ha mondanak egy ingyen viccet az jó lesz?

joska61 2016.03.10. 10:48:17

Amúgy valóban jó lenne eldöntenie ennek a helynek, hogy vendéglátó, vagy színház. Vagy ha mindkettő, akkor megteremteni annak lehetőségét, hogy a színpadnak senki ne legyen háttal.

Hentes pékné módra 2016.03.10. 10:48:30

En sajnalom a posztert, majd elkuldom neki az ncore linket a felvetelhez.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.10. 11:16:46

"került sor a jegy megvételére"

Talán inkább megvetted, nem?

"hölgyhöz fáradtunk"

Talán inkább odamentél.

"193 cm magas 100 kg-os megtermett ember vagyok"

193 centihez a 100 kiló, az kákabél, a megtermett, az 120 kilónál kezdődik.

"5000 Ft/fő-s jegyáron"

Kéccázezerér kijön, és kellemes családi körben előadja neked ugyanezt.

"ha csak hallgatni szeretném a humoristákat, akkor bekapcsolom majd a rádiókabarét."

Jó ötlet. Nem is értem, miért akarja valaki élőben hallgatni.

"én is látni szeretnék valamit."

Teljesen felesleges nézni, itt a "duma" a lényeg.

Dezsike 2016.03.10. 11:25:00

@atpijkamo100: "Jó ötlet. Nem is értem, miért akarja valaki élőben hallgatni."
Élőben teljesen más élmény - bár talán pont ez az a kategória ami inkább negatív pluszt ad a rádióhoz/tévéhez képest.

"Ebből a jegyárból 3-4 fő részére lehet nívós magyar színházakba jegyet vásárolni"
Aztán nehogy pórul járj, kedves posztoló. Ennyiért azokat a jegyeket adják ahonnan nem, vagy alig lehet látni valamit. A normális helyek minimum ott kezdődnek ahol a Dumaszínház jegyárai.

2016.03.10. 11:28:09

sztem igaza van... ghz

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.10. 11:53:50

@lesclaypool: :))

@Dezsike: "Ennyiért azokat a jegyeket adják ahonnan nem, vagy alig lehet látni valamit."

:)) Ja. Ott meg ez még lényeeg is lenne.

joetaylor 2016.03.10. 12:40:18

Én jártam mindig Dumaszinház előadásokra de mióta eltávolították a youtube-ra feltöltött Showder klub epizódokat azóta felhagytam azzal, hogy pénzt adjak nekik. Letöltöm és meghallgatom ingyen. Addig ugye pont azért költöttem pénzt jegyekre mert on-line ingyen hozzáférhető volt szinte minden rögzített műsor. Nem szeretem azokat a cégeket akik nem tudnak lépést tartani a technika fejlődésével. Fizetni úgy is csak az fog aki amúgy is támogatni szeretné az adott előadót. Én azt tanácsolom, hogy ne vegyen senki Dumaszinház/Comedy central jegyet.

The Crazy One 2016.03.10. 12:48:38

ha csak a logisztika volt a gond, akkor miért nem a kedves párod ült háttal a színpadnak. Feltételezem ő nem száz kiló és meg tud fordulni... akartad te látni az előadást, vagy csak tüntetni és siránkozni szeretnél?

cmx85s 2016.03.10. 13:03:26

@The Crazy One: Úriember, nem szúr ki a szíve hölgyével.
Amúgy nekem is van jegyem Dumaszínházra, első próbálkozás lesz bő egy hét múlva. Remélem, normálisabb ültetés lesz.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2016.03.10. 13:15:23

@joetaylor: Szép kis önellentmondás... amióta csak lekalózkodni lehet, azóta csakazértse fizetsz. Pedig most is fizethetnél, és akkor védhető lenne, hogy miért kalózkodod le (ami amúgy Magyarországon legális, magáncélra)

Antalbaba 2016.03.10. 13:19:30

@The Crazy One: "esély se legyen magánjellegű beszélgetést folytatni" - dumálni indult a dumaszínházba, de jött az állapot... A más-, vagy az ideg-, de a vége az, hogy az embernek minden baja van az összes kilójával:-(

Terézágyú 2016.03.10. 13:27:28

@The Crazy One:
"ha csak a logisztika volt a gond, akkor miért nem a kedves párod ült háttal a színpadnak. Feltételezem ő nem száz kiló és meg tud fordulni..."

"- Kényelmes a szék drágám?
- Nagyon.
- Jól látsz az előtted ülőtöl, szivecském?
- Igen, jól látok.
- Nem jön a kis lábacskádra a szellő?
- Nem, minden a legjobb.
- Jó, Akkor cseréljünk helyet."

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.03.10. 13:28:00

Gratulációm a szervezőknek... de én inkább meghallgatom a zsütübön, az kényelmesebb.

The Good Boy ! 2016.03.10. 13:28:58

"és kérem kárpótlásukat"

na ez tipikus magyaros, akarom mondani magyarosch hozzáállás!

Ne kérd a kárpótlásukat, hanem említsd meg a panaszod. ha az elér a címzettnek, és ő úgy gondolja, az a legkorrektebb, ha kárpótlást ad a "szenvedéseidért", akkor mindenki happy, és te visszajáró vendég leszel. Ha ők úgy ítélik meg, hogy az üzletmenetük szempontjából nem kifizetődő, vagy suttyó dolog a kárpótlás, akkor meg el kell felejteni azt a helyet, és erről tájékoztatni akit csak lehet. de kárpótlást ne kérj. Kivétel, ha egy vakbél műtét során a jobb lábad a bal kezed helyére varrják, mert akkor tényleg kérni kell kártérítést:)

Hungry Hungarian 2016.03.10. 13:34:23

195cm 100kg megtermett?? ember vagyok, de nekem nem okozott problémát hasonló helyzetben, hogy elfordítsam a székem. Tudtam, hogy hova megyek és mivel csak 2-en mentünk, számítottam rá, hogy nem feltétlen egyedül ültetnek le minket, mint ahogy a színházban sem egy egész sort bérel ki magának az ember. Ráadásul én színházban mem szoktam előadás alatt "magánjellegű beszélgetést folytatni", arra ott vannak a szünetek.
Amúgy a változó jegyárak javaslatod tök logikátlan egy ilyen helyen. Gondolj csak bele, asztalokról beszélünk. A párod széke legyen 8.000 a tiéd meg 2.000 akkor jobban érezted volna magad?
Nekem ez csak felesleges picsogásnak tűnik :-) Az előadások klasszak, a kaja finom. Ja és színházba sem kapsz jó helyre jegyet ennyi alatt.

ptspts 2016.03.10. 13:49:37

Köszönjük a posztot, a leírtak alapján mindenki eldöntheti, akar-e a Dumaszínházba menni.

sáros_tehén 2016.03.10. 13:55:03

Ahogy a tévében látni lehetett elég zsúfoltra nyomják tele a nézőteret. Nekem pont ezért meg sem fordul a fejembe hogy elmenjek.

FDToth 2016.03.10. 14:33:19

a Dumaszínház válasza példaértékű lehet a többi magyar szolgáltatónak. Mert ezzel Zoltán is vissza fog még menni, meg szól jó pár ismerősének, stb. Ha a Dumaszínház nem így kezelné, rengeteg nézőt veszítene, így meg csak 5 rongyot..

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.03.10. 14:36:05

@sarostehen_: A Showder Klub-ot nem a Dumaszínházban veszik fel, szóval erre ne alapozz.

Burgermeister 2016.03.10. 14:39:08

nem szabad oda betenni a lábunkat...

ancsika 2016.03.10. 14:41:56

@FDToth: pont, hogy a válaszban érződik a mindent átitató megvetés...

FDToth 2016.03.10. 14:44:28

@ancsika: egy írásos szöveg mögé mindenki olyan hangulatot és érzelmeket képzel, amit csak akar, úh csak a levélíró tudja milyen stílusban akarta írni...

McZozo 2016.03.10. 14:47:29

@FDToth: Mar miben volt peldaerteku? Nagyon udvariasak voltak de konkretan nem mondtak semmit. Osszefoglalom a lenyege igy is az volt hogy ez van kapd be...

FDToth 2016.03.10. 14:49:38

@McZozo: nem egyet olvasunk :) ott a kompenzálás, ami azt jelenti h vagy visszaadják a jegy árát, vagy ingyenesen mehet majd egy másikra. Az pedig, hogy tényleg alakítanak a rendszerükön, ez csak később derül ki,ez sem én, sem te nem tudhatod.

kamushamus 2016.03.10. 15:00:05

A megoldás, fele annyi emberkét köll béengedni dupla annyi zsöciért.
Lenne abból is picsogás. :D

Egysimaegyfordított 2016.03.10. 15:11:44

Én csak azt nem értem, h pl. ilyen helyen miért kellene magándolgokat beszélni? Egy sima színházban se kezdi el az ember a napját mesélgetni.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2016.03.10. 15:17:15

ismerem a helyet többször jártam már ott.... a hiba az, hogy mikor beengedték a terembe, nem kérte a beengedőt, hogy extra igényei vannak! azonnal megoldották volna, most meg picsog a vadász.... magyar mentalitás! szánalmas! de nálam a koronát ez a mondat tette fel >> "hogy esély se legyen magánjellegű beszélgetést folytatni, " bárhol bármilyen előadás közben beszélgetni!?!? wft!? vadász... vadász... :o)

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.10. 15:25:02

@kamushamus: "fele annyi emberkét köll béengedni dupla annyi zsöciért"

Lehetne fele annyi emberkét béengedni fele annyi zsöciért. Plusz az előadók is fizethetnének a lehetőségért.

Metamorfika 2016.03.10. 15:29:04

@RosszQtya: Ha már ennyiszer voltál, akkor tisztában lehetnél a rendszerrel.
1. Az esti előadások fél 8-kor kezdődnek, DE 7-ig kell elfoglalni a helyet, pont azért, hogy az emberek fogyasszanak (ételt - italt), csörögjönek - zörögjenek tányérokkal, poharakkal. Az előadások között pedig kétszer 15 perc szünet van. Mind a kezdésben mind a szünetekben van egy kis csúszás TEHÁT, szerintem a te vadász vadász felfogásod szerint is közel 70-75 perc üresjárat van.
Szerintem ezt az időt használhatja bárki, akár a posztoló is magánjellegű beszélgetésre a partnerével. Bár lehet, hogy ti minden esetben kussban ültök a holtidőben is.

Az általad jelzett extra igényeket (férfi pincérek kényeztetése a raktárban), pedig nem lehet megvalósítani, mert ahányszor csak voltam, 100%-os kihasználtságon pörgött a hely.

Egyébként ahogy én olvastam a posztból a helyi kiszolgáló személyzetre nem volt egy rossz szava sem a posztolónak. A rendszert minősítette, ami szerintem is egy fos.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2016.03.10. 15:55:55

@Metamorfika: ha privizni akar, akkor olyan asztalt foglaljon... általában a színpad mellett senki nem ül... mondjuk nem is annyira jó a beesési szöge. a hely foglalása nem érkezési sorrendben van, hanem a jegy vásárlás sorrendjében (rajta a jegyen!), ha hétig kell elfoglalni, akkor nem 18:55re érkezünk és voilá, máris lehet segítséget kérni! láttam, volt már rá példa! a 2x15 perces szünetben lehet privizni, a 19-1930ig lehet zabálni, ennyi :o)

Egysimaegyfordított 2016.03.10. 15:57:13

@Metamorfika:

Szünetek alatt összezárt lábbal, végig kell ülni? Mosdóba kimenetel, előté,r ilyesmi nincs ottan ?

Metamorfika 2016.03.10. 16:04:27

@RosszQtya: Ellent mondasz magadnak. Direkt a szar hely kapcsán leírta a dolgozó, hogy nem érti, mert 3 hónappal az előadás előtt már megvette. A megvétel sorrendjében pedig elhelyez a gép (vagy valaki manuálisan) az asztaloknál. Hiába megy oda bárki akár 18:00 órára, nem fognak nagykegyesen átültetni egy vacak helyről középre, mert oda már nyilván név szerint szól valakinek a jegye.

De ahogy én látom (már a poszt képén is, ami tükrözi a jelenlegi kialakítást), nagyjából az asztalok ötöde van úgy elhelyezve, hogy az asztalnál helyet foglalók fele kb. teljesen háttal ül. Ha valaki 3 hónappal korábban megveszi a jegyet, nem hiszem, hogy ilyen szar helyre kellett volna kerülnie.

De akárhogyan is, 5000 Ft-os jegyárért elvárható, hogy legalább szemben, vagy sréhen szemben legyen a színpaddal, te is leírtad, hogy az ember elsősorában nem trécselni megy oda, hanem a standup-os arcokért, azért fizetsz 5 ropit, ha kajálni akarsz az többlet költség. Ennyi erővel logikusabb lenne, ha úgy lenne kialakítva, hogy a színpad élvez előnyt és az asztalok pedig csak másodlagos szerepet játszanak. Legyenek színházhoz hasonló ülő sorok, akik pedig közben vacsorázni akarnak, a soroktól hátrébb helyezkedjenek el.

Egysimaegyfordított 2016.03.10. 16:05:47

@RosszQtya: Jó, én nem voltam még ott....De ha utca, utca. Azt akarom kihozni, hogy gondolom a szüneteket akkor se kell vigyázzülésben tölteni. Plussz az is átsuhant az agyamon, hogyha már annnnnyira beszélgetni akart a posztoló a partnerével, esetleg az asztaltársaság másik felét megkérdezhette volna, hogy egy új ültetési rendhez mit szólnának? (Lehet, h csúnyán néztek volna, de az is lehet nem. Ezt már sosem tudjuk meg. )

Egysimaegyfordított 2016.03.10. 16:11:05

Amúgy én tuti kifordítottam volna a széket, ha háttal kellett volna hogy üljek. Minden jogom meglenne hozzá -és mindenkinek. Ez se volt opció?

Metamorfika 2016.03.10. 16:11:34

@The Good Boy !: Neked európai gondolkodásod van, azonban ez még itt a Balkán. Gondolom, ha veszel a tecsóban 1 karton romlott tejet, akkor másnap visszasétálsz vele a vevőszolgálathoz és csak panaszt teszel, az árát vagy cseréjét nem kéred.

Teljesen mindegy, hogy egy termékről vagy szolgáltatásról beszélünk. A végeredmény ugyanaz. Fizettél érte és egyértelműen, bizonyíthatóan nem azt kaptad érte, ami ígér.

Hallottál már a tudatos vásárlóról - fogyasztóról? Panaszt tenni, meg burkoltan utalgatni ellentételezésre és várni, hogy megszánnak vagy nem.......nevetséges. Erősebb kutya baszik.

Egysimaegyfordított 2016.03.10. 16:15:49

@Metamorfika:
NA ez az, hogyha a jegyen nem volt rajta, hogy "mert három hónappal előtte már megvetted, TUTI a legjobb helyre fogsz ülni", akkor mi az alapja a reklamációnak ?

Metamorfika 2016.03.10. 16:21:06

@Egysimaegyfordított: Én úgy látom az az alapja, hogy elment egy színpadi előadásra, ahol a nézőtér (=asztalok) egy része úgy van kialakítva, hogy háttal ülsz az előadásnak, megfordulni nincs lehetőséged és ezért fizetsz 5000 Ft-ot.

Tudomásom szerint a színházak is tájékoztatnak a jegyértékesítés során, hogy ha az adott székről a színpad csak részben, vagy egyáltalán nem látható.......

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.10. 16:27:01

@Metamorfika: "asztalok) egy része úgy van kialakítva, hogy háttal ülsz az előadásnak"

Erre nekem van tuti megoldásom. Hosszában ketté kell fűrészelni az asztalokat, és azt a felét, aminél ülve háttal van a delikvens a színpadnak, megfordítani. Így mindegyik asztalnál mindenki szemben lesz az előadással. Ha meg ronda a komikus, akkor minden asztalt meg lehet fordítani, és akor pont senki nem látja, nem megy el tőle az étvágyuk.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.03.10. 16:31:49

Ahham, akkor lefordítom a Dumaszínház válaszát: Így jártál, ez van .. majd talán kompenzálunk, de addig állj fél lábon. Ja, igen, majd a jövőben változtatunk, de inkább nem, mert van még elég birka, aki azt hiszi, trendi a béna stand up imitációkra járni, mivel valódi stand up-ot az életben nem láttak. Na, ők jönnek, akkor is, ha háttal kell üljenek az egésznek.

igi001 2016.03.10. 16:37:05

1. NŐJÉL KISEBBRE LEGKÖZELEBB POSZTER.

2. FOGLALD FAL MELLÉ A JEGYED HOGY MÁS IS LÁSSON TŐLED.

EZ OLYAN DOLOG HOGY SENKI SE TEHET RÓLA HOGY TE HATALMASRA NŐTTÉL, de ha TE TUDOD MAGADRÓL HOGY MAGAS NAGYDARAB VAGY, FOGLALD MÁR ÚGY LE A JEGYED TE GYÖKÉR.

A SAJÁT ÉRDEKEDBEN

igi001 2016.03.10. 16:40:14

Most nem vágom, mit hisztizik a poszter. Egyébként ÉRDEKES A PASIK NAGYON HISZTISEK LETTEK MANAPSÁG, nekem is beszólt a múltkor az Operettszínházban egy alacsony balfék csóka, hogy nem lát, menjek arrébb, elhajoltam egy kicsit, mondom, cserélhetünk mer én sem látok.

Oszt még megböki hátulról a vállamat, aszittem, hátrafordulok és leütöm, annyi esze sem volt, mint egy tyúknak, hogy nem fogta fel, úgy vannak a székek, hogy aki alacsony az nem nagyon lát, meg ha előtted egy nagydarab balfék ül, akkor a mögötte ülő sem lát.

Semmi eszük sincs már egyeseknek és mindig azok hisztiznek, akik tudják magukról hogy ők a hunyók.

igi001 2016.03.10. 16:45:01

NEM AKARTÁL TÖBBET FIZETNI A JEGYÉRT, VALLD BE POSZTER, SPÚR VOLTÁL. MEGINN.

igi001 2016.03.10. 16:46:13

CSORESZ A POSZTER, aki évente egyszer elkeveredik színházba, Dumaszínházba, koncertre, oszt próbálkozik, hátha visszakapja a jegy árát utána.

GÁZ.

Metamorfika 2016.03.10. 16:48:46

@igi001: Lehet, hogy a poszter hisztizik, de neked már a kommented is egy merő hiszti azon, hogy az operettben egy Danny DeVito hisztizett mögötted.

schankox 2016.03.10. 17:27:04

A Dumaszínházban tényleg kifejezetten sűrűn vannak a székek, az emberek keze/lába/széke összeér. Kb. 10%-kal kevesebb nézővel egészen kulturált lenne a hely, így azonban csak heringparty. Nagyon ráférne egy kis változtatás.

messin 2016.03.10. 17:53:43

Múlt héten voltunk, annyira már nem hering a helyzet, mint akár tavaly. De van az a kis felső beugró "terem", na onnan nem tudom, mit lehet látni, kb. semmit szerintem. Nehyogy egyszer is oda kapjak jegyet.
Amúgy Kőhalmi est volt, 2x30 perc, durván rövid, 3.800 fejenként, A pesszimizmus előnyei.
Hááááát......

igi001 2016.03.10. 17:59:10

@Metamorfika: de látod, már megint egy pasi kezdegetett... :D

én nem hisztizek én feldühödök aztán ne tudd meg, mit kapsz utána

igi001 2016.03.10. 18:00:47

mostanra senkinek se szoktam kegyelmezni, csak ha megkönyörülök rajta

Azért érdekesnek találom, hogy a poszter nem gondolkozik el soha azon, vajon hányan nem látnak miatta ezt meg azt, csak mert előttük ül valahol!?

igi001 2016.03.10. 18:02:18

@Metamorfika: ja! egyébként tényleg egy Danny De Vito volt és elterült a székben, ami nagyobb volt nála :D

igi001 2016.03.10. 18:04:29

aszitten mostanra megtanult a poszter együtt élni a termetével és NEM SPÚR FIZETNI A JOBB HELYÉRT, csak azért, mert sajnos ő magasabb, tehát nem ússza meg úgysem a dolgot, hiába nem akarna fizetni

nem értem a logikát, egy felnőtt emberről beszélünk aki szavazhat is

cselekvőképes is elvileg

igi001 2016.03.10. 18:19:32

A poszter nem vállalta be, utólag már hiába reklamál, nem szeretnék egy ilyen emberrel együtt élni, pláne nem tűrném hogy ilyen ember legyen a zoknipárom. Ennél még az sem szánalmasabb, ha nincs senkid. elmegy szórakozni, oszt utána még próbálkozik, hátha visszakap némi lóvét, nyilvánosan szidja a helyet, pedig jól szórakozott, ez olyan spúr csóró egyed, hogy az ilyenek ritka fajta szemétládák, nagy ívben kerülendők az életben

értem én, hogy kellemetlensége akadt szerinte, de ez akkor sem életrevalóságra vall, hogy utólag visszakéred a zsét, holott jól szórakoztál, amit el is ismersz, hiszen végignyűglődted a műsort, fel is lehetett volna állni a felénél oszt lelépni, nem volt kötelező végigszenvedni az előadást

azért csak kibírta de közben már azon járt az agya, hogy szerezhetne magának némi kárpótlást, ki is verte a cirkuszt a kabátcserénél, amennyire lehetett, úton hazafele biztos végigmorogta az egész utat, de nem, nem érezte jól magát, csak akkor mikor már megírta a levelet a homárra is, biztos ami biztos alapon

nem tudom, az ilyen ember úgy alapból mitől érzi jól magát, nehéz természetű ember lehet a poszter, aki ahhoz szokott hozzá, hogy a nagydarab termete előny, nem pedig hátrány, ha reklamál, akkor előny, persze

szerintem most azon csodálkozik miért nem hatotta meg a reklamálása a Dumaszínházat meg helyben cirkuszolása az alkalmazottakat

há nem tudom,

NEKEM EZ A POSZT NEM ÉLETSZERŰ, a poszter rájátszik arra, hogy kapjon némi kárpótlást, vagyis ő ingyen akart szórakozni lényegébe

zoli_ 2016.03.10. 18:25:26

Parizsban a Moulin Rouge-ban még ennél xarabb...

igi001 2016.03.10. 18:26:08

az ilyenekre nem hat a homár ereje

gondoltam xólok, ebből nem fogsz manapság meggazdagodni poszter, régen biztos bevált a helyek 80%-ában mi? :) mostanra max. 1-2 hely az, ami enged rögtön ennek

úgy viselkedik, mintha berögzülten reklamálna, az a hely, amelyiken nem hatódtak meg a cirkusztól, nem teszi zsebre, amit kap utána

csak őszintén :)

legelső MortalWombat 2016.03.10. 18:31:40

Köszönjük, hogy a nyilvánosság eszközével segítették szolgáltatásunk fejlődését.

A Dumaszínház válaszának lényege ez a sor.
Kárpótlásul kap egy ingyen jegyet, egy lelkiismeretfurdalásos, szívből jövő, mea culpa üzenettel: Nesze, B+!

Antalbaba 2016.03.10. 18:34:34

Ha jól vizuálok, akkor adott volt egy 6 fős asztal - 3-3 fő/oldal felállásban. Egy boldog párocska ült az egyik felén, egy teljesen boldogtalan velük szemben, MINDKETTEN háttal a színpadnak. + a méretes poszter, aki maga miatt nem látott + vele szemben szíve hölgye, aki valszeg TŐLE nem látott sokat;-) Isteni este lehetett!!!

Antalbaba 2016.03.10. 18:36:03

Ja, és a lovagias megoldás (lett volna): helycsere, nőnemű ölbe kapása, mindenki happy és még sutyoroghatnak is;-)))

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.03.10. 18:51:14

"Köszönjük, hogy a nyilvánosság eszközével segítették szolgáltatásunk fejlődését."
Meg a reklámot :D

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.10. 19:49:30

Nem szívesen ülnék a környékeden amikor a színpadot bámulva tömöd magadba a kaját.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.10. 19:51:53

Jó lesz ha felkészülsz az életre, legközelebb ha nótás kajáldába mész, akkor csak óvatosan, mert a prímás ugyan odamegy hozzád és játszik neked, de ott meg a vonó végével lesz a gondod, amikor az orrod alá tuszkolja, hogy akassz rá némi helyi fizetőeszközt.

allegravelli 2016.03.10. 19:59:14

Manyecskát kitiltották?

Neil Armstrong 2016.03.10. 20:22:28

...mint a heringek tapad egymashoz minden ember, mellettem egy iszonyat korpas haju tag dobalta magat idegesen feszengve, neha a mogotte ulobe belekonyokolve...hat na. Soha tobbet.

lomposfarkas 2016.03.10. 20:40:36

Egyáltalán minek mennek a népek ilyen helyekre? Markos-Nádas óta csak izzadságszagúan vergődik a magyar humor.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.03.10. 21:06:37

járna a pószter inkább temetésekre.
ottan ingyen lehet röhögni és mindig látszik a ravatal.

igi001 2016.03.10. 21:22:16

@sugargiraffusplumps.: á vinni kell a kaját v fizetni a kajáért nincs ingyé a halotti toros zaba

igi001 2016.03.10. 21:24:16

@Rosszindulatú Vászka: kizárt csak ingyenélni akaró újgazdag ami rosszabb a vadásznál

@allegravelli: legyűrték a pulyãk :)

igi001 2016.03.10. 21:27:01

@Antalbaba: ugye én is erre céloztam nem életszerű szerintem itt valaki zsarolt és úgy ment el a masik

ismerjük ezt a típust bottal megpiszkálnád akkor se menne el csak ha rossz fát tett a tűzre és imponálni kell a másiknak

gyanús

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.10. 21:34:13

@allegravelli: Mindenkit kitiltottalk. Hilda törölt, mint egy állat.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.10. 21:37:22

@lomposfarkas: Markos, Nádas, Boncz. Kár, hogy meghaltak.

igi001 2016.03.10. 21:54:43

@atpijkamo100: á, rajtam úccse foghat ki, de bírom az erőlködését nem zavar. :)

igi001 2016.03.10. 21:57:12

ja várgyuk az elnökválasztást, jósoltam eredményt, de elvileg előtte kéne már lenni nagyobb esetnek

az biza felgyorsultak a világbeli események meg növekszik a nyomás

beneveztem egy körre én is vagy döntetlen lesz, vagy drump fog nyerni de nem sokkal utána kinyiffan akkor visszagyün Obama

kíváncsi vagyok, melyik verzió lesz

igi001 2016.03.10. 21:59:01

valahogy vissza kéne keríteni Obamát, bki

ezen ügyködnek meg a következő áldozaton aki valszeg törökhoni lesz de a göröghoni se aludhat nyugodtan sőt még orbán is benne van ám a pakliba csak őt nem merem leírni mer elvisz a TEK

várgyuk várgyuk de meginn beindultak

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.10. 22:00:08

@igi001: Igen, néhányunknak vastagabb a bőre.

Engem zavar, mert kiutál sok vicces kommentelőt. Dehát evvan. Még mindig jobb így, mintha nem lenne Homár.

igi001 2016.03.10. 22:00:31

fogadásokat hagymánál és gaborsnál lehet megtenni a lóvét úgyis én kapom

a poszter meg jobban teszi ha már most megdöglik még fizetnie kellene a temetésért ne szíjja hiába a levegőt

igi001 2016.03.10. 22:03:54

@atpijkamo100: mióta a Hilda van, azóta olyan, mintha a Homár egy üres lavórosvödör lenne, meg olyan, mintha egy feneketlen üres kútba ontanám a hülyeségeimet

áh, én még nem adom fel ki kell élvezni az utolsó perceket is, mer úgyis mind meg fogunk dögleni, én most pl. jelenleg nagy változásokon megyek át, spirituálisan ébredek :D

nem könnyű folyamat ez gyerekek, rájöttem jelenleg a fizikai tüneteket produkálom

igi001 2016.03.10. 22:10:54

jelenleg kevesebbet homározok Hilda nagy örömére mer most az agyam nem úgy működik már mint régen, nem bírja úgy elviselni a sok idióta vesztes dumáját, a nyomorultak nyöszörgését, még az együttérzés gondolatára is hányingerem támad és szédulés fog el...

szóval nézzétek el nekem, már 4 éve szenvedek, de az utóbbi 1 évben durvább fokozatra léptem

mámost fogadást kötöttem magamra, vagyok-e annyira selejt, hogy tényleg spirituálisan ébredek annyira kiakasztottak itt a homáron, vagy csak bebeszélem magamnak

aszittem rákos vagyok, aszittem szívinfartkust kapok és elpatkolok, aszittem majd kiugrok a bőrömből egy-egy frászt hozó tünet után, éjszaka közepén ébredtem arra, hogy mintha valaki beleordított volna a fülembe és kurvára fájt, hát nem kellemes a dolog

úgyhogy most egy ideig még nem fogok homározni, csak mostan benéztem, hogy alakulnak e a dolgok ki van még itt

időnként azért majd jelentek de mondom elég durva ez oszt állítólag éveken át tart, nálam konkrétan már 4 éve oszt most feldurvult a szitu

hátha valaki járt már hasonló cipőben mer nem találom mostanra szórakoztatónak a dolgot

igi001 2016.03.10. 22:13:04

lehet hogy klímaxolok 28 évesen???

NewInsights 2016.03.10. 22:14:57

Kb. mintha a saját véleményemet olvastam volna vissza. Én is jó pár hónappal korábban vettem a jegyeket a páromnak születésnapjára, és rettenetes csalódás volt, mikor egymással szemben kellett ülnünk a szűk asztaloknál, minden romantikától, meghittségtől megfosztva, másokkal osztozva. Sajnos ez a mostani felállás tisztán a maximális profit elérésére hajaz, sem mint a kényelmes szórakozásra. Félreértés ne essék: nagyon szép, és modern a hely. De összehasonlítva a "Godot"-val, ég és föld a különbség - az utóbbi javára. Sajnos amíg nem változik a helyzet, én sem ajánlom jó szívvel senkinek, és nem is szívesen megyek vissza.

igi001 2016.03.10. 22:16:10

szal kitartás, én meg elteszem magam takarékba, a posztertől bocsánat, ha rajta vezettem le a havibajom, nem tudok mindig mindnekivel együttérezni, egyéni szocprobléma én vagyok a hülye mer irigykedek a nagydarab magas emberekre

sorry

Dikusz 2016.03.10. 23:50:19

@NewInsights: remélem nem veszed kötözködésnek (nem annak szánom), és komolyan érdekel: mi a jó az ebben a formában működő Dumaszínházban, rosszul értelmezett divat? Félreértés ne essék, szeretem őket hallgatni, bár van olyan a társulatban, aki kifejezetten idegesít.
Ha olyan asztalnál ültetek mint a posztoló, ráadásul nem is egymás mellett, semmilyen formában nem lehetett élvezni a műsort. Egyáltalán lehetett hallani amit mondtak az előadók? Azért nem lehetett reklamálni, hogy nem egymás mellett ültetek?

shred 2016.03.11. 00:18:50

LOL, az eltérő árazású jegyek tetszenek. Lesz majd csak hallójegy, meg rendes jegy? Aki pedig aznap este csak enni szeretne, nem fizet belépőt, de kap egy pár füldugót?

Ádám 2016.03.11. 01:50:49

@igi001: Eddig sem vótá százas! De most már a teljes őrület jeleit mutatod! :)

Ádám 2016.03.11. 01:53:52

@allegravelli: szétkúrták a nyulak vagy méhnyakrákban murdelt + !

allegravelli 2016.03.11. 06:50:05

@igi001: Inkább pánikbetegség...De ne hagyd abba a kommentelést, imádlak olvasni

allegravelli 2016.03.11. 06:59:00

Na, hogy releváns is legyek: nagydarab posztoló házhoz ment a lóf@szért, nem lett volna kötelező vegigülnie. Vki írta már fentebb a megoldást: asszonyt ölbekap, szék fordít. Csak ehhez humorérzék meg némi problémamegoldó képesség kellett volna...

fillérbaszó vadász 2016.03.11. 08:21:54

@FDToth: "Mert ezzel Zoltán is vissza fog még menni, meg szól jó pár ismerősének, stb. Ha a Dumaszínház nem így kezelné, rengeteg nézőt veszítene, így meg csak 5 rongyot.."

Te csak ezt hiszed. Itt az ügyeskedők országában?
Zoltán meg majd megy a haverjához:
- Figyi Béla, menjél Dumaszínházba, aztán mond azt, hogy szart se láttál és kéred a kárpótlást, aztán ingyé megnézheted a következőt.

Aztán a Béla is szól a csajának/tesójának/anyjának/szeretőjének/osztálytársának/postásnak aki megy hozzájuk ...

fillérbaszó vadász 2016.03.11. 08:23:58

@The Good Boy !: Kárpótlás csak a holokausztért jár.

fillérbaszó vadász 2016.03.11. 08:26:34

@Egysimaegyfordított:
"Én csak azt nem értem, h pl. ilyen helyen miért kellene magándolgokat beszélni? Egy sima színházban se kezdi el az ember a napját mesélgetni."

Ha színházban még nem is, de moziban találkoztam már olyan párral, akik végigdumálták hétköznapi dolgokról a filmet. Ha nem lett volna kidobó testalkatú a csávó, még szóltam is volna nekik. ):

fillérbaszó vadász 2016.03.11. 08:35:49

@RosszQtya: "hely foglalása nem érkezési sorrendben van, hanem a jegy vásárlás sorrendjében "

Akkor nem is értem mi a vadász gondja.
Annó, mikor vetítették a mozik az avatart 3d-ben, Imaxban, én is foglaltam jegyet, de nem voltam elég gyors, ezért a legszarabb, legelső sorban legszélén kaptam csak helyet. Szar volt onnan nézni, de nem voltam elég gyors. Igaz akkor a normális helyeket hamarabb elkapkodták (lefoglalták), mint ha egy köteg tízezrest szétszornál a Deák Téren csúcsidőben.
Lényeg én is szar helyen ültem, aztán mégsem picsogtam utána.

fillérbaszó vadász 2016.03.11. 08:40:21

@Metamorfika: "megfordulni nincs lehetőséged"

Miért nincs lehetőséged megfordulni? Padlóhoz van szögezve a szék? Esetleg 500 kg-ot nyom a szék és nem lehet elfordítani? Vagy pisztolyt fog ott rád valaki, aki lelőne ha megfordítod a széket?

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.11. 08:44:35

@fillérbaszó vadász: Kedd hajnalban 1 óra után kell az Imaxban jegyet foglalni a következő hétre, oda ülsz, ahova akarsz.

fillérbaszó vadász 2016.03.11. 08:50:05

@atpijkamo100: _Nem tudom, hogy ilyenkor viccelsz-e, de csak Boncz halt meg. Markos és Nádas még él. Igaz kb. a rendszerváltás óta nem csináltak semmi vicceset.

fillérbaszó vadász 2016.03.11. 08:53:03

@atpijkamo100: Köszi, nem szokott gondot okozni, de az Avatar az más helyzet volt. Kb. mint most az Ébredő erő. Ha nem voltál ügyes, már szophattad a premiernapot. Mint a Hans Zimmer koncert. Megnyitották a jegyrendelést és kb. 18 perc kellett hozzá, hogy az összes legolcsóbb jegy eladásra kerüljön. Már csak a ilyen 50.000-es vagy drágább jegyek maradtak, én meg nem vagyok Habony Árpád, hogy azt csak úgy kifizessem. :)

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.11. 08:55:15

@fillérbaszó vadász: Sose csak viccelek, és sose csak komolyan mondom.

A kreatív hármasuk halt meg.

fillérbaszó vadász 2016.03.11. 09:03:48

Amúgy amiről eddig nem nagyon volt szó (tudom, hogy mellékes a sztoriban), de az hogy miért szeretik az emberek a Stand Up-ot?
Mert szerintem (legalább is itt Magyarországon) nagyon szar. Tök humortalanok. Na jó, inkább olyan 90-95%-uk az. Egy-kettő elmegy.
Ezek a humoristák, folyton ilyen életszerűtlen, kitalált sztorikat mesélnek amikről ordít, hogy kamuk és hogy nem történtek meg velük.
A másik meg csomó olyan poén, amit loptak és nem az övék.
Konkrétum:
Bödöcssel jött valaki, hogy milyen vicces. Megnéztem, de tök szar volt.
volt egy olyan poénja, hogy disznóvágás volt, aztán egy mamóca meg sok pálinkát és vörösbort ivott.
Bödöcs megkérdezte miért iszik annyi pálinkát. Erre a válasz: Mert sok a gyomorsavam. Akkor meg miért iszik vörösbort? Mert a pálinkától semmi savam sincsen.

Hahaha

Húsz éve volt hasonló poén a familia KFT-ben, csak ott cigi/kávé formában.
Bajort kérdezték
- miért cigizel olyan sokat?
- mert a kávétól magas a vérnyomásom
- akkor miért iszol kávét?
- Mert a cigitől meg alacsony a vérnyomásom.

Mi ez ha nem pálgium?

CID. 2016.03.11. 09:11:18

Atyaég azert a szarért még fizet is?

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.11. 09:26:13

@fillérbaszó vadász: Ebben rengeteg lenyúlás is van, meg szakállas vicc. De így egybeszedve kerek egészt alkot.

Aszi 2016.03.11. 10:02:04

Megoldás lehet, ha fejre szerelhető visszapillantó tükröket adnak a háttal ülő nézőknek. Esetleg körben a falakon és az oszlopokon, vagy mennyezetről belógatva nagy monitorokat helyeznek el, és azokon is lehet nézni az előadást.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.11. 10:08:29

@Aszi: A falakon és az oszlopokon, vagy mennyezetről belógatva több sztendápost lógatnak fel. Az egyik beszél, a többi csak tátog, hogy ne legyen hangzavar.

_B_ 2016.03.11. 11:22:57

Mi is beszoptuk múltkor. Jegyvásárlás sorrendjében csak az asztalkiosztás történik. De ezek szerint ha nem érsz oda 6-ra sorban állni, hogy első bejutóként rárohanj a jobb székekre az asztalnál akkor baszhatod.
A kulturált megoldás az lenne, ha az ülőhelyek lennének kiosztva. És a háttal ülős olcsóbb lenne.

safizoo 2016.03.11. 12:28:07

@joetaylor: A showder klubot nem a Dumaszínház csinálja, ők csak szerepelnek benne. A jogtulajdonos Rtlklub tiltotta le, hogy a coolon nézd az ismétlést.

igi001 2016.03.11. 22:28:43

@allegravelli: köcce, de majd szólok, mikor lehet pánikolni, addig csak lazulás van

Esetleg stresszes lehetek, de jobban hangzik a spirituálisan ébredés. :)

A poszter se féljen, lóvé nyista, szerintem lazuljon, egy masszás még a dumaszínháznál is jobb, igaz, lehet drágább meg rövidebb... :)

Kondom Keselyű 2016.03.12. 10:05:52

@_B_: olcsobb ?
Eleg igenytelen nep vagyunk,de szinpadnak hattal forditott szeket meg nekunk se lehet eladni.
Eleve hogy merul fel barkiben a gondolat,hogy ilyen helyet elad?

NewInsights 2016.03.13. 21:43:55

@Dikusz: Nem veszem kötözködésnek. :) Abból indulok ki, hogy annak idején volt egy Godot Dumaszínház egy Godot nevű kávézóban. Ott ha elsőként vetted a jegyed, érkezhettél Te bármikor, gyakorlatilag ott ültél az előadók szájában, mert le volt foglalva az asztal. A másik pedig, hogy ott sem volt túl bőséges a hely, de maga a kávézó mérete adott volt, így nem próbáltak pótszékekkel bezsúfolni még ezer nézőt. A mostani Corvin dologban az a rossz, hogy építettek egy marha nagy nézőteret, megnézték, hogy mi az a legkisebb tér, amiben egy átlagos 175 cm / 75 kb-os ember elfér, elosztották az alapterülettel majd bezsúfoltak annyi széket, amennyi kijött. Magyarul véletlen sem törekedtek arra, hogy kényelmesebb és szellősebb legyen, hanem hogy minél több embert lehessen leültetni.

De hogy a kérdésedre is válaszoljak, mi a jó ebben a formában a Dumaszínházban? Egyrészről, hogy élő, ezen felül meg másabb a hangulata, mint egy falunapi előadásnak pl. Egy vacsora, csak nem zenével, hanem humorral, jókat kajálsz, iszogatsz, közben meg váltják egymást az őrültek a színpadon.

xclusiv 2016.03.13. 23:16:21

@RosszQtya: "a hiba az, hogy mikor beengedték a terembe, nem kérte a beengedőt, hogy extra igényei vannak! azonnal megoldották volna"

És mégis hogyan?
Mást ültetnek le az előadásnak háttal helyette? Ez aztán megoldás a javából...

"most meg picsog a vadász.... magyar mentalitás! szánalmas! de nálam a koronát ez a mondat tette fel >> "hogy esély se legyen magánjellegű beszélgetést folytatni, " bárhol bármilyen előadás közben beszélgetni!?!? wft!? vadász... vadász... :o)"

Az előadás kezdete mondjuk 19:00-ra, és azt kérik hogy érj oda 1 órával előbb. (Vagy csak fél óra? Nem tudom).
És az előadás valójában 19:15 és 19:30 között kezdődik valamikor, szóval itt van 1,5 óra idő. Aztán van még egy 15-20 perces szünet, szóval a 1,5 órányi előadás mellett van 1,5-2 órányi idő, amikor épp beszélgethetnétek is...

xclusiv 2016.03.13. 23:20:06

@messin: "Amúgy Kőhalmi est volt, 2x30 perc, durván rövid, 3.800 fejenként, A pesszimizmus előnyei."

Plusz 200 ruhatár kötelezően, szóval inkább 4000/fő...

xclusiv 2016.03.13. 23:27:01

@safizoo: " A jogtulajdonos Rtlklub tiltotta le, hogy a coolon nézd az ismétlést."

A cool meg a retek egy cég...

Potpolett 2016.03.16. 14:51:11

"Zoltánt kívánságának megfelelően kompenzálni fogjuk természetesen" szegény Zoli, kap egy ingyenjegyet a következő előadásukra, ahol szintén ilyen pózban fog majd ülni, csak most külön asztalnál a párjától:D
süti beállítások módosítása