Tékozló Homár

Ez az igazi doboztrollkodás! Hány supradynos doboz fér egy supradynos dobozba?

2016.05.12. 15:49 | homar herold | 67 komment

img_1942_1.jpg

A töpörödési versenyünkbe újabb erős versenyző érkezett. A Supradyn csomagolási megoldásában nemcsak az a zseniális, hogy az évek során elkezdett levegőt is árusítani a gyártó a vitaminon kívül, hanem az is, ahogy a becsomagolt levegőhöz különböző rétegeken keresztül eljutnunk. A dobozok ugyanakkorák maradtak, de a termék összezsugorodott. Tamás nevű levélírónk rendkívül jól rámutat arra is, hogy eközben a vidám tréfa közben mennyi teljesen felesleges szemetet állít elő és sóz a nyakunkba a Supradyn gyártója.

Kedves Homár!

A korábbi Somat-os évről-évre csökkenő kiviteles poszton felbuzdulva szeretném megírni szomorú tapasztalatom és képpel konstatálni a Supradyn pezsgőtabletták jelenlegi kiszerelését, mely talán minden eddiginél szégyenletesebb benyomást kelt! Természetesen ez is biztosan lepereg róluk, mert elefántbőr van az arcukon a gyógyszermultiknak...

A történet ott kezdődik, hogy egyik napon nosztalgia csapott meg, hiszen legalább 5-6 éve alapból nem ittam egyetlen egy pezsgőtablettás italt sem. Ezen felbuzdulva és régi gyermekkori emlékeimben is bízva - hiszen kiskoromban nagyszüleimnél az akkor még kb 20 db-osban kapható tabikból rengeteget ittam - most vettem egy kis csomaggal.

A legfelháborítóbb az egészben nem csak az hogy akár majdnem 1/3-ával több is elférne a “csőben” 10 helyett 15-öt én bele tudnék tömni (?), és nem is az hogy a patika polcán így azonos magasságú/méretű doboza miatt egyes nagyobb kiszerelésű konkurens társaihoz képest többnek tűnve kelleti magát (?), és talán nem is az ára veri ki a biztosítékot bár kikerekedett a szemem a látványán, hanem az a mérhetetlen környezetszennyező pazarlás, ami a vásárló megtévesztéssel kézen fogva jár!

Vajon évente hány százezer/millió tonna hulladékot termelnek a hasonló gyógyszertárak, mindössze csak abból hogy nem képesek a kiszerelések többszörös méretű dobozát teli tölteni, vagy pontosan méretre szabott dobozt készíteni? Bele sem merek gondolni. S azt sem értem, miért nem lehet az ilyen gyárakra olyan vaskos büntetéseket kiszabni, hogy még a működésük is ellehetetlenedjen?

Sajnos soha többé nem fogok pezsgőtablettát venni, főleg nem Supradynt - és főleg addig nem amíg 1/3 levegőért fizetek! Ha csak egy ember is így tesz, akkor már volt értelme az írásomnak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reactor 2016.05.12. 15:55:39

Matrjóska Supradyn! Játék és vitamin egyszerre!!!
Ugyanez van a "családi csomagolású" chipseknél, ahol a csomag felét levegő tölti ki. Akkor már inkább megveszem a budipapírhengeres "pringlesz"-t, az valóban tele van.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.12. 15:58:33

@Reactor: a csipszest valahol magyarázták nemrég (még el is tudnám fogadni).
Egyrészt nem levegő, hanem vmi gáz (talán nitrogén?). Másrészt azért akkora zsák, hogy ne törjön össze benne a csip's

Reactor 2016.05.12. 16:10:14

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Igen, konkrétan nitrogéngáz (mert az nem sok mindennel reagál), de akkor legalább azt ne fizettessék ki a vásárlóval.
A chipsnél még plauzibilis is a magyarázat, hogy ne törjön össze, de pl. ennél a terméknél, ami keménydobozos, semmi nem indokolja hogy kispórolják azt a mennyiséget. Vagy ha már kispórolják, kerüljön hetven forinttal kevesebbe.

The Crazy One 2016.05.12. 16:12:15

ezt se küldte be soha senki. nagyjából úgy képzelem el, hogy a tóta duplavé lehet a hősünk, csak nem meri a nevét adni ilyen pitiánerséghez.

Nick-son 2016.05.12. 16:16:59

Az a szomorú, hogy Tamásnak teljesen igaza van.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.12. 16:17:26

@The Crazy One: ebben most nem tudok veled 1@érteni. Ha az árát is harmadolták volna, akkor talán (de nem biztos). Ugyan ez a kóla (mármint a coca), 2 -> 1,75 / 2,5 -> 2,25; persze 1 huncut fillérrel sem lett olcsóbb. De lehetne még sorolni. Mondjuk azt nem értem, hogy a literes kiszerelésű "tej" még mindig 1L, az hogy a fenébe nem lett 0,75? O.o

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.05.12. 16:23:57

Mi a kurvaistenfaszának kell kirakni egy 8 millió pixeles (3264x2448) képet, mikor a legtöbb olvasónak 1M pixeles a monitora? Még 4k-n se fér el, ami 3840x2160

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.12. 16:31:23

@Reactor: "Matrjóska Supradyn! Játék és vitamin egyszerre!!!"

:))

tejfölbiztosítás 2016.05.12. 16:34:00

@atpijkamo122: mirefel vette akkor a gigaszuper pixeles kamerályát?
@Nick-son: honnan tudod, hogy Tamás?

AtiSnatch 2016.05.12. 16:53:29

@tejfölbiztosítás: "Tamás nevű levélírónk" Hilda meg a titkok.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.05.12. 16:58:55

@atpijkamo122: fordulj pszichiáterhez! Ez a mániád már tényleg kóros. Ha ennyire zavar, ne nézd!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.12. 17:00:52

@atpijkamo122: PC-n még csak-csak, különösebb problémát nem okoz. De mobilra mi a pattógó fasznak?! 5"-on (vagy annyin se), had' izzadjon a qrva telefon, míg átméretezi a képet a kijelzőre.

bounty112 2016.05.12. 17:07:32

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: én ezeken nem akadok már ki, szimpla áremelésként fogom fel, mint ahogy az is. joguk van hozzá, gyártson valaki minél előbb jobb terméket/olcsóbban, akkor majd azt veszik helyette.

The Crazy One 2016.05.12. 17:32:00

homar herold? Nocsak...

Homár Hilda 2016.05.12. 17:36:59

@atpijkamo122: és miért kell ezt ilyen pronyó stílusban szóvá tenni? kicseréltük egyébként.

Antalbaba 2016.05.12. 17:39:44

@bounty112: annyi mindent /túl/szabályoznak, ideje lenne itt is rendet tenni:-( A tejföl (nagyi receptjeiben) 2 dl, kerüljön bármennyibe, a franciadrazsé pedig 10 dkg... A chipsekből is fért sokkal több UGYANEKKORA zacsiba, vissza a korábbi mennyiségeket! A Cola is csak árat emelt, holott arányaiban így is pofátlanok az árugrások a kisebbek felé.
Az ilyen túlméretezett csomagolásokat meg szabályozni kéne/lehetne, mondjuk azzal, hogy max. 5% "levegőt" árulhassanak a termékekhez. Vettem már olyan vitamint/étrendkiegészítőt (minél drágább, annál inkább túlméretezik a dobozt), ami kb. 10 cm-es műanyag doboz alján kb. fél centi magasan tartalmazta a bogyókat. Erre jött még a papírdoboz, tehát min. 90 % csak a környezetszennyezést meg a hülyítést szolgálta:-(

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.12. 18:09:47

@Homár Hilda: Mert amikor normális hangnemben mondtam, akkor nem cseréltétek ki.

Homár Hilda 2016.05.12. 18:16:17

@atpijkamo123: ez egyreszt nem igaz, masreszt ne legyel tevedesben: nem a taplo resz hatott

tejfölbiztosítás 2016.05.12. 18:22:55

@AtiSnatch: ja hogy csak így kiírták. Nagyon cseles!!! Ha most bemutatnál bármilyen bűvésztrükköt, elhinném! Leegyszerűsödtem.

The Crazy One 2016.05.12. 18:31:18

@Homár Hilda: ó, dehogynem, a kurvaistenfaszára ugrotok. Amúgy hányan vagytok?

mechanikus körte 2016.05.12. 18:47:59

Rajta van, hány tablettát tartalmaz, csak el kell olvasni. :-) Nem érzem egetrengető problémának, hogy a fölösleges és drága szart mekkora dobozba csomagolják a méretmániás/sóher vásárlónak.

Matteo79 2016.05.12. 19:40:18

Megint egy hülye posztolò. Remèlem semmi felelôssègteljesey nem csinal....

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.12. 19:46:56

Aranyom. Gondolom táska méretű, vállra akasztható mobilt preferálod, hiszen hogy lehetne egy fél tenyért méretű valamivel rendesen telefonálni. Zenehallgatásnál nem néznek rád hülyén, amikor előveszed a Walkmant?

Attól, hogy kisebb a tabletta, kevesebb bugyborék van benne? Van erről valami hivatalos mérési eredményed?
Csomagológép megvan. Dobozok tömkelege megvan. Átállni kisebbre nem ócsó. A vásárló adott terméket keres, ránézésre megszokta, az kell neki.
Mi nyomja a lelked, hogy ezen ennyire felhúztad magad?

Z...s 2016.05.12. 21:22:29

Darabra megvolt?
Akkor?

abecede 2016.05.12. 22:49:08

Javaslom megnyitni a "drága krém" vonalat. Tisztes méretű tégelyben egy kis betét, amiben elfér vagy 1 evőkanálnyi kence. OK, a dobozra rá van írva, hogy 15 ml, de én csak a decit ismerem :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.05.12. 23:01:34

én csak azt szeretném mondani, hogy a kurva isten fasza az különírandó.

Sandor Akarki 2016.05.12. 23:21:39

@Reactor: Pontosan. És közben hazudoznak, hogy törik. Pedig a karonban amiben csomagolják 95% töltöttségig nem törik. Egyébként most váltottak 1-2 hónapja pálmaolajra napraforgóról, az íze is szarabb, sótlan, én inkább nem veszek többet, kapják be.

Reactor 2016.05.12. 23:34:16

@Sandor Akarki: Tényleg ilyen vacak a pálmaolaj? Akkor most spóroltam egy kis lét, ugyanis ki akartam próbálni. De ezek után valamiért nem fogom.
Az átméretezéssel nincs gond, Túró Rudiból is van óriás (hahaha!) meg átlag méret, az egyik többe kerül a másiknál. Az viszont nagyon nem faja, hogy kevesebb ÉS még többe is kerül.
Környezetszennyezés: azoknál a termékeknél gond, ahol nem papír a csomagoló, hanem műanyag. A papír relative hamar lebomlik, különösen egy esős évben, a műanyag még 200 év alatt sem.

Sandor Akarki 2016.05.13. 00:23:54

@Reactor: A pálmaolajban kb. 15x annyi telített zsírsav van mint a napraforgóban (és egyben 50%-kal több mint a vajban és a disznózsírban). Totál szív-és érrendszer romboló. Ez mondjuk kevésbé zavarna, de az íze is szar, biztos azért mert a szervezet tudja mi a jó neki és ez nem.
És, a pálma általában folyékony, ezt jól meg szokták hidrogenizálni, hogy könnyebben szállítható legyen. Érdemes utánaolvasni (alias saturated fat).

Phil Necro 2016.05.13. 06:27:27

"és képpel konstatálni a Supradyn pezsgőtabletták jelenlegi kiszerelésé"
a konstatálni szot csak ritkan hasznaljuk ilyen szovegkornyezetben, vagy soha?

Nick-son 2016.05.13. 08:13:20

@tejfölbiztosítás: Elolvastam a posztot.... Bocsánatot kérek miatta.

"...Tamás nevű levélírónk rendkívül jól rámutat arra is..."

Manyecska. 2016.05.13. 08:17:46

@sugargiraffusplumps.: én meg már csak annyit hogy a Komponista Apti másodnikkje...!!
:D ON

szvsz 2016.05.13. 09:13:25

"a vidám tréfa közben mennyi teljesen felesleges szemetet állít elő és sóz a nyakunkba a Supradyn gyártója"
A felesleges szemét maga a termék. Miazistennek vesz valaki ilyesmit? Max. a csomagolásért...

The Crazy One 2016.05.13. 09:20:45

Változatos étrend és változatos szexuális élet: ez a hosszantartó jó egészség titka, nem ilyen kramancok...

káposzta 2016.05.13. 09:33:20

El kéne olvasni a dobozon lévő információt, mert mindig feltüntetik a darabszámot. De mijafaszé vesz bárki supradynt? Mitől jobb, mint bármelyik másik, feleannyiba (ötödannyiba) kerülő pezsitabi?

joska61 2016.05.13. 09:51:06

Amit spórolnak a mennyiségen, elköltik csomagolásra. Ravasz. Ravasz. Lehet a csomagológyárból élnek igazából.

tejfölbiztosítás 2016.05.13. 09:51:15

@Manyecs: ezhűllye!!!
@AtiSnatch: juhú! Leborulós szmájli. Nagyon jó.

Most, hogy ilyen szépen suhognak, S lengedeznek a fák, akár meg is jöhetne az újposzt.

UV+ sugárzás felszárijja a természet földbe kúrt könnyeit
Manyecska blogol jószokáshoz híven közbe' itt
Valahol amott teliben szartak egy frizura-fejet
Ez is csak amolyan elfajzott fétisgame lehet
Nem az, nem az, mert nagyon komoly dolog
Homárdközség kollektívtekintettye, mintBunzen-égő lobog
Hol van márt az új írás, fogytán márt a tűrés-bírás

Szart egyek vagy tejfölös tésztát vagy klasszikus DOSgame-mel játsszak, nem tudom
Deén esztet ép ésszel megélni úgy sem fogom

Viszlát, miújság.

tejfölbiztosítás 2016.05.13. 09:54:31

@káposzta: aminek a reklámját láttad, az a jó. Jegyezzed megfele. Savanyítanálak. Erjesztenélek, beszélnék hozzád.

tejfölbiztosítás 2016.05.13. 10:06:41

Amikor olyan szerencsés, s kivételes helyzetben lehetünk, lehetek, hogy több szálon is van mit olvasni a Homárdon, olyankor a füleket időrendben balről jobbra növekvőleg rakom (sor)rendbe. Hogy miért így? Mert a jövő jobbra van. Az új fül is jobbra nyílik a többihez képest, bár ez annyiban sántít, hogy ha előzőleg megnyitott Homárdfőoldalt veszünk, akkor az balra lesz. Nem is tudom frissít-e a Homárd magától, nahát, ennyi év a szakmában és még ezt sem tudom.
Érdekes, ahogy a nyelvtanulásban is megjelenik az idő, kicseng a gondolkodásmód mikéntje. Angolszász kivitelben is a visszamaradó idő például balra van. Ezért is jó okoskodni, mert bekavarodik az ember, akkor ők most balról érkezőnek látják a jövőt?

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.13. 10:36:12

@Phil Necro: ""és képpel konstatálni a Supradyn pezsgőtabletták jelenlegi kiszerelésé" "

A fenti szavak felhasználásával a

"és konstatálni, valamint képpel illusztrálni a pezsgőtabletták jelenlegi kiszerelését"

mondattöredéket sikerült kiraknom magyarul.

Csak ez meg modoros.

Modortalanul: "A somatos posztot olvasva felbátorodtam, hogy beküldjem saját tapasztalatomat. A szupradin dobozban lévő dobozban lötyögnek, szinte elvesznek a tabletták. Lásd a csatolt képet. Igaz, hogy darabra megvan a dobozon feltüntetett mennyiség, de egységsugarú vásárlóként mégis becsapva érzem magam. Többet ebből a termékből nem veszek. Ha csak egy embert is meggyőzök erről, már nem hiába írtam."

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.13. 10:39:42

@Manyecs: Megtisztelsz! Büszke lennék magamra, ha folyamatosan tudnék ilyen tejfölösöket írni.

masada 2016.05.13. 10:46:49

Srácok! Rómában élek és azért figyeltem fel a posztra mert mi is szedjük a Supradyn-t. Csak éppen nem ilyen kiszereleésben. Az olasz termék nagy és fullosra van pakolva, nem az amit a képen látok....gondolom semmi köze ahhoz hogy az elmúlt 20 évben Magyarországon nem sikerült erös fogyasztóvédelmet kiépítteni és hogy mindenfajta verseny a piacon korlátozva van, ezért aki már a piacon van akárkit átverhet ahogy csak szeretné...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.13. 10:49:24

@Reactor: pedig a műanyag is valódi anyagból van.
Kő olajmaradék ból csinálják ha jól tud-om.
A kő olaj meg dínóból van.
A dínó meg természetes.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.13. 10:49:35

@ROTFL Manó: Aggódom, hogy HH a ma délelőttit egybevonja a délutánival és a hétvégivel.

tejfölbiztosítás 2016.05.13. 11:16:49

@atpijkamo96: megtisztel, hogy megtisztel téged!
Feleségül vettem egy tehént. Lötyög a farkam benne, hol vannak már a fogyasztóvédők. Bár darabszámra megvan az asszony, mégsem az igazi. Kérem ügyem kivizsgálását.

tejfölbiztosítás 2016.05.13. 11:19:25

@atpijkamo96: meg akkor már a jövőheti összessel is és valaki lefagyasztaná a fejét végre abszolút nullafokra, a Homárd székbe meg kerülne valaki más. Hmm, de jót álmodtam, ja, már fel is ébredtem? Jújdeszar.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.13. 11:34:39

@tejfölbiztosítás: "darabszámra megvan az asszony"

:))

"Lötyög a farkam benne"

Marosán: Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!

ROTFL Manó 2016.05.13. 12:32:51

@masada: Megtennéd, hogy feltöltesz valahova egy fényképet a haldokló imperializmus Supradin tablettájáról, meg a dobozáról és megosztanád a linket? (Hasonló kép kéne a nálatok kaphatóról, mint ami a post elején van.)

Phil Necro 2016.05.13. 12:51:40

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:
Termeszetes : emberi bevatkozas nelkul jon letre.
A muanyag nem termeszetes.

A hegy oldalan lefolyo lava,vagy egy radioaktiv meteorit viszont termeszetes.

Reactor 2016.05.13. 13:17:55

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Hát, azok után hogy a kaják is tele vannak E-betűvel, bele se merészelek gondolni, a kőolajba miket rakhatnak bele "finomítás" címszó alatt. Ha az autók tudnának öklendezni...ejj-ejj ;)

gabors 2016.05.13. 16:10:42

itt most mi a gondja van posztolonak?? ... ra van irva hany darab van benne lehetne kontenerben is kiszerelve ...

ha meg csak a doboz meretet nezte meg a patikaban akkor meg egy nagy marha !!!

amugy ez a pezsgo tabletta mire jo .... mert ha plusz kidobando penze van akkor kuldje el nekem (egyhaznak semmikeppen !!!) de el is lehet egetni a papirpenzt szepen lehet vele futeni most hogy lezer jani jovoltabol ingyen lehet nagy cimletrol kis cimletre valtani egy csomo papirpenzt lehet szerezni egy 200000-ert ....

neet 2016.05.13. 17:07:39

MI AZ A supradyn? Olyan mint a potemix? Vagy vitamin? Dobozszám ilyet inni? Asszem 06 körül voltam, amikor bejöttek ezek a plussssssz meg hasonló tabik, Egérkével az élen. Na, akkor ittunk ilyet kilencszázkilencvenakárhányban. De most 2016 van, dikmán.

neet 2016.05.13. 17:08:56

@neet: 16 lesz AZ A 06. És a capslock mér gondolja, h folyton be kell kapcsolnia?

neet 2016.05.13. 17:09:59

A pringlest elszabták? Na végre! Úgy imádtam, de olyan drága volt, és mindig felsebezte a szájpadlásom. De ha elszaródott, már nem is akarok venni. :-)

További magyar hang 2016.05.14. 00:29:39

Öt bekezdést írni erről, az derék!

Reactor 2016.05.14. 02:19:02

Az a felvetés mondjuk jogos, hogyha az embernek van pénze ilyen szarságokra, miért nem egy egészséges, kiegyensúlyozott étrendre költi, amiben ugyanúgy megvannak ezek a vitaminok, és csak feleannyiba kerül, plusz még ízletes is. Nem hinném hogy ezek a vitaminbombák (bocsánat, vitaminboNbák!) akkora nagy csodát művelnének egy emberrel, aki alapból nem is táplálkozik egészségesen, teszem azt, McDonald's vagy más hasonló sertéshizlaldában eszik szakmányba. Mondjuk, még mindig jobb, ha a pénzét erre költi, mintha narkóra, kemény piákra és hasonlókra...
Ha már mindenképp vitaminkapszulákkal tömi magát valaki, az Actival ár/érték arányban jobb választás (a tetvek emberének!). Az se valami nagy szám, de legalább annak a mennyisége nem csökkent.

Vladimir Harkonnen 2016.05.14. 08:29:34

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Cukrot és lisztet már láttam 0,75-ös kiszerelésben. Csak egy picit tűnt kisebbnek a kilósnál, és ha ügyesen teszik a polcra simán ráharap bárki a látszólag olcsóbb ára miatt.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.05.16. 11:17:32

@Homár Hilda: Bocs, hogy beleszólok, de én eddig legalább háromszor láttam, hogy szóvá tette a feleslegesen nagyméretű illusztrációkat. Tudom, hogy egyszerűbb berakni, de van olyan nyomorult, akinek egy ilyentől simán resetel a telefonja. Nem beszélve arról, hogy van, aki fizet az adatért, na azzal meg pláne kiszúrsz, mert valahogy nálunk az adat is sokkal drágább. Ha már korábban jogosnak ítélted a pampogást, fel lehetne venni a sztenderdek közé. (?) ((nem a pampogást))

Ha már itt vagyok, kérlek, engedj meg egy kérdést! Biztos forrásból tudom, hogy a homárboxba érkező jópár levélre nemes egyszerűséggel leszarás a reakció. Ez azért van, mert többen olvassák és basznak olvasatlanra visszatenni a saját szempontból érdektelent, vagy azért mert a nagy fogyasztóvédelem során oda jutottál, hogy arra sem méltatod az "ügyfelet", hogy egy párszavas válaszra méltasd?

Az utóbbi napok posztjai közül pedig számomra tényleg érthetetlen néhánynál, hogy milyen megfontolások képezik a posztolás alapját. :)

Homár Hilda 2016.05.16. 18:36:25

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: dehát egyáltalán nem jellemző, hogy ekkora kép kerül ki! Harold első posztja volt, elfelejtette átméretezni, amikor kiderült, javítottuk.
ennyi történt.
A homárboxba érkező levelekkel kapcsolatban igazad van, tényleg nem jó, hogy nincs visszajelzés, de kapacitáshiány miatt nem tudok/unk mindre külön válaszolni, egy automata sablonlevél pedig nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de azon már gondolkodom egy ideje, hogy talán jobb a semminél, uh lehet h megpróbáljuk.
a szerkesztési elveink meg ezek szerint nem egyeznek, de ez nem baj.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.16. 21:49:57

@Homár Hilda: "@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: dehát egyáltalán nem jellemző, hogy ekkora kép kerül ki!"

homar.blog.hu/2016/04/25/ingyenes_majd_noveny_ki_is_onteni
2000x3552

homar.blog.hu/2016/04/11/fejleszt_vagy_zsarol_a_telekom
1700x2340

Vagy túl hosszú a poszt, értelmetlen levelezgetések végtelen sorozata van, gyakrabban viszont nincs elég infó, mondjuk lekéste a gépet, de egy pontos időpont se szerepel, csak hozzávetőleges meghatározások, amivel nem lehet mit kezdeni.

"a szerkesztési elveink meg ezek szerint nem egyeznek"

Sajnos ez így van.

Mindezeket tetézi a GVTI "szakértők" néha semmirenemjó, gyakrabban félrevezető kinyilatkoztatása, ami aztán sose lesz javítva.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.05.17. 19:15:33

@Homár Hilda:
"Harold első posztja volt"
Ez volt az első, de az újoncoknak jár a több türelem :) :
homar.blog.hu/2016/05/13/repedt_sarokert_buntet_a_bkv

"kapacitáshiány miatt nem tudok/unk mindre külön válaszolni"
Ezek szerint rengeteg/kezelhetetlenül sok levél érkezik. Akkor miért van ennyi trollfogó bicskanyitogató hülye kirakva? Ennyire szar posztokat küld a nép, hogy a rengetegből ezek a legelfogadhatóbbak? Lehet, hogy az idő megszépít dolgokat, de most nekem is az a benyomásom, hogy túl sok gyík levele jut át a szűrőn. Vagy már ennyire gyíkok vagyunk, hogy ilyen szart tudunk csak produkálni? Biztos érted, mire gondolok...
süti beállítások módosítása