Tékozló Homár

Horpadt hűtőt takart a hungarocell dekoráció

2016.06.20. 11:10 | Homár Hilda | 108 komment

hu_to_szekre_ny_ajto_horpada_s_1.jpg

Az is bosszantó, ha az ember nagyvonalúan vagy mondhatni felelőtlenül kezel helyzeteket, és pórul jár, de amikor valaki tényleg próbál körültekintően eljárni, dacol a sürgető idővel, állja a türelmetlenkedő szállítók tekintetét, és a végén mégis a képébe röhög valami álnok hűtőreparátor által eltakart sérülés - hát az nem az az eset, aminek nem kell utánamenni. 

Tisztelt TH!

2016.04.12-én rendeltem az Extreme Digitalt-ól egy "LG GBB539PZCFE  A+++ Total No Frost" típusú alulfagyasztós hűtőszekrényt, ára 189e Ft volt. A terméket a Royal futár szállította ki április 15-én kora délután. A futárokkal kicsomagoltattam a terméket. A dobozából kivettük, a belsejét is megnéztem, viszont az ajtaján volt még egy keskenyebb hungarocell feltéve, azt nem vettem le róla. Első ránézésre a termék sérülésmentes volt, az átvételi papírokat ennek alapján töltöttük ki. 

A futárok távozása után pár perccel vettem észre, hogy a hűtőgép ajtaját védő hungarocell lap keresztbe elrepedt. Miután eltávolítottam, láttam, hogy a hűtő ajtaja sérült, tenyérnyi helyen nyomódás van rajta. Azonnal hívtam a futárt, aki már nem akart visszajönni a helyszínre. Azt tanácsolta, hogy beszéljem meg az Extreme Digitállal, ők majd úgyis cserélik a terméket.

Írtam mindkét szolgáltatónak, természetesen mossák kezeiket, hiszen az átadás átvételi alapján sérülésmentes volt a termék, nem bizonyítható, hogy náluk sérült meg. 

Felháborít a hozzáállásuk, hiszen csupán pár perc telt el a futárok távozása és a telefonhívásom között. Ez idő alatt a hűtő egy helyben állt, ilyen jellegű sérülés nem érhette. Valószínűleg a szállítás alatt sérül meg, ezt abból gondolom, hogy a hűtőről levett kartondobozt megvizsgálva megtaláltam a dobozon is az átszakadást. Ezt viszont  sunyi módon a hűtő papírjait tartalmazó zacskóval eltakarták. Számomra nyilvánvaló, hogy megtévesztésről van szó.

Fordultam a Royal futárhoz is, képeket is elküldtem nekik az elrejtett sérülésről, telefonon el is ismerte a panaszkezelő, hogy ez a képek alapján át lett ragasztva. Nyilván nem akarnak tenni semmit és az átadás-átvételire hivatkoznak. 

Aljas és gerinctelen a Royal, hogy nem ismerik el a hibájukat, hiszen jó eséllyel van biztosításuk, így nekük nem került volna semmibe. Így a végeredmény, hogy van egy sérült hűtőm, a Royal becsülete pedig ennyit ér. 

köszönettel

Balázs
Ezt tanácsolják a GVTI-fogyasztóvédők.

Kedves Balázs!

Ha a terméket interneten rendelted meg, akkor a hűtő átvételét követő 14 napon belül élhettél volna a jogszabályban meghatározott indokolás nélküli elállási jogoddal, amelyet írásban kellett volna közölni az eladóval. Ez a határidő egy esetben 12 hónappal meghosszabbodik, akkor ha a cég az indokolás nélküli elállási jogodról nem tájékoztatott. Így elsősorban azt tanácsoljuk, hogy vizsgáld meg, hogy az elállási jogra vonatkozó határidő letelt-e. Ha nem, akkor ennek a nyilatkozatnak az írásbeli megtételét javasoljuk.

Ha az indokolás nélküli elállási jogra vonatkozó határidő letelt, akkor az igényedet csak abban az esetben tudod érvényesíteni, ha igazolni tudod, hogy a hűtő sérülése még annak átvételét megelőzően keletkezett, mert az eladó jótállási, illetve szavatossági kötelezettsége csak olyan hibákra terjed ki, amelyek még a teljesítés előtti okból keletkeztek. A bizonyítása ennek jelen esetben nehézségekbe ütközhet, hiszen okirati bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a termék az átadáskor még sérülésmentes állapotban volt. Ezzel szemben bizonyíték lehet az átvételkor jelenlévő tanúk vallomása, illetve az ekkor készült fényképfelvételek is.

Javasoljuk, hogy a kijavítás, kicserélés iránti igényedet mindenképpen jelentsd be írásban az eladónak és a futárszolgálatnak is, akik a panasszal kapcsolatban kötelesek szintén írásban válaszolni legkésőbb a törvényben meghatározott 30 napos határidőben. Ha a cégek a panaszt elutasítják, dönthetsz úgy, hogy az igényedet az illetékes Békéltető Testület előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíted. A Békéltető Testület eljárása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján még mindig nyitott a lehetőség arra, hogy az ügyben megállapodást kössetek. 

Felhasznált jogszabályok:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
- 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 11:31:33

Szerintem a futár összetörte, aztán sunnyogott, bejött neki.

Antalbaba 2016.06.20. 11:31:34

@Tehetséges ugandai buzi: ez azért nem egészen igaz;-) A nagy számok törvénye itt is működik, de én pl. 20-30 féle dolgot vettem már tőlük és (kopp-kopp) soha sem volt semmi problémám. Füles, DVD-lejátszó, telefonok, fényképezőgép, netbook - kb. 6 éve megy, legutóbb smart TV. De tény, hogy amit lehet, ott és akkor megnézek, kipróbálok, ÉN viszem haza, nem az X cég futárja + ismerem és használom a JOGAIMAT, ha kell. Szóval a tudatos vásárló max. az EMAG-al és hasonló izékkel szívhat nagyot - de ezt is csak önként, mert eleve nem állok le olyan céggel, akinek csak a virtuális asztalát tudom verni:-(

ideális hangyászsün 2016.06.20. 11:31:37

Ha tizennégynaposan eláll, akkor az ED megtalálja a horpadást, és tutira kifizetteti a vevővel, ehhez jön még a visszaszállítás költsége. Akkor már cserélje ki maga az ajtót, és használja a hűtőt, szerintem így jár a legjobban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.06.20. 11:33:25

Nejem pont ugyanígy járt, csak nem az E-Digitallal, hanem az Euronics-szal. Céges vásárlás, valaki a raktárukban simán átvette a szállítmányt, mert a doboz sértetlen volt, aztán kinyitáskor jött a meglepetés. Euronics pont leszarta őket, pedig itt még a futár sem lehetett a hunyó, mert ép dobozban volt a horpadt hűtő.

Putyur 2016.06.20. 11:47:32

Alairtad hogy sertetlen? - IGEN
Ellenorzes nelkul irtad ala? - IGEN
Hulye-e vagy? - IGEN

Lapozzunk.

rarabel 2016.06.20. 11:48:01

Műszaki cikket kizárólag ez Extrem Digitaltól, vagy az E-Magtól szabad rendelni, miként cipőt csakis a Playersroomtól.
Hot dogot a Hot Dog Boltból!

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 11:51:10

@Antalbaba: Nekem is csak jó tapasztalatom van velük.

sáros_tehén 2016.06.20. 11:51:11

@killertom24: Visszaszállítási költség, + Az ED levonja az ajtón lévő sérülés költségét. A végén örülhet ha kap pár forintot.

Poszter.. ha már kibontod a hűtőt a futár jelenlétében akkor célszerű is átnézni. Nem az számít hol van hungarocell, és hol nincs.
Majd most megtanulod.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.20. 12:03:23

A GHV megint megmondta a tutit. Elállási jog sérült terméknél... Nincs hozzájuk felvétel? Ilyen baromságokat én is tudok írni. Sőt, még jobbakat is.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 12:05:00

Ez egy pompás hűtő, nyilván. De ha valaki környezettudatos, és azért veszi, mert kicsi a fogyasztása, akkor tévedhet. Tegyük fel, hogy a körbnyezetszennyezés arányos az árral. Legyen 1 kWh 38 Ft.

LG GBB539PZCFE: 189e Ft, 160 kWh/év
BOSCH KGV 36 UL 30 S: 120 eFt, 226 kWh/év

Az egyszeri 69 eFt különbség, és évente 66 kWh különbség, azaz 2508 Ft évente.

69000/2508=27,5

Tehát, ha több, mint 27 évig használja az energiatakarékosabb hűtőt, akkor védi a környezetet, ha ennél hamarabb tönkremegy, akkor környezetkímélőbb az olcsóbbat venni.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 12:06:28

@sáros_tehén: Poszter adja el a hűtőt, és vegyen egy zsír űjat!

Egysimaegyfordított 2016.06.20. 12:09:42

Az nem úgy van az, hogy a 14 napos elállás bármire vonatkozik? (nem tecc a szín, másikat akartam, sérült stb.) ?

SKY 2016.06.20. 12:11:42

Egy Extreme Digital-os hűtőmágnes ponn' betakarja...

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 12:14:36

@Egysimaegyfordított: De. Atomjaira töröm, és odaadom egy zacskóban, rögtön visszaadják a teljes árat.

ancsika 2016.06.20. 12:28:25

a Royal a legtrógerebb kiszállító cég mind közül, hogy lehetnek még életben vajon...

Rongyosgárda 2016.06.20. 12:42:22

Namost, ha 50.000 HUF-os hűtőről lenne szó, akkor tök természetes, hogy leszarják a horpadást? De ha 189.999.- hűtő, akkor már legyen tükörsimára polírozva és járjon hozzá 12000db tesco utalvány? Miért kell most is feltüntetni a vételárat, miért nem elég a hűtő típusát beírni? Aki kíváncsi úgyis megguglizza. Ez a posztoló is beleesett a hibába... :(
Amúgy, sajnos így már gyorsan nem nagyon lehet mit csinálni. Próbálni kell bombázni levelekkel a futárszolgálatot és a ekszem digitállt és hátha... ha az sem, akkor fogyvéd... ha az sem, akkor hiányos fejszőrzetű ukrán üzletembereket kell felbérelni, hogy derítsék fel ki foglalkozik az üggyel és békés keretek között tárgyalják meg a továbbiakat...

Nick-son 2016.06.20. 12:47:50

@atpijkamo107: ezt valaki kikutatta és bizonyította, hogy a termék ára arányos a környezetre rótt terheléssel?

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 12:55:10

@Nick-son: Ez az én filozofálgatásom eredménye. Jobb közelítést nem tudok.

sáros_tehén 2016.06.20. 12:58:54

@atpijkamo107: Kb mint a calgon. Ha annak az árát félrerakod, kb 3-4 évente vehetsz új mosógépet.. és pont leszarod a vízkövet.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 13:08:25

@sáros_tehén: :)) Hát majdnem.

Évente mosok egy eceteset, oszt jónapot. Vajon hány "háziasszony" nem tudja, hogy az ecet oldja a vízkövet?

Nyilván hűtőből azér nem veszem a leszutykosabb legolcsóbbat, valami arany középút a legjobb.

Tehetséges ugandai buzi 2016.06.20. 13:13:29

@Nick-son: Tavaly vettem légkondit. Ugyanaz a gyártó, két egymást követő modellje került szóba. Mindkettő takarékos, de a fogyasztásuk egy icipicit eltér. A régebbi modell az A+ kategóriás, a új meg A++

Megkérdeztem, hogy miben nyilvánul meg a különbség?

Azt mondták a boltban, hogy az újabb modell pár wattal kevesebbet fogyaszt. Mégis, mennyivel kevesebbet? Háááát, forintban kifejezve minimális. Mondjuk 250,- ft lehet az újabb javára. Havi szinten. Tehát ha a régit választom, akkor egy évben - ha úgy számolok, hogy csak a nyári hónapokban használom - akkor a legmelegebb négy hónap alatt kábé ezer ft-tal többet kell fizessek. Évente ezer pénzzel lesz több a áramszámla, ha a régit választom.

Na és most nézzük az árakat!

Az újabb, A++ kivitelű modell az kábé negyven ropival került többe.

Na akkor osszuk le! Ha a tavalyi modeltt veszem, akkor negyven ropit nyerek, de évente ezer ft-ot bukok. Az azt jelenti, hogy negyven év használat után fordulok csak negatívba.

Természetesen a régebbi, A+ kategóriás példányt vettem meg.

Megmondom neked őszintén, hogy a környezet terhelését magasról, nagy ívben leszarom. Mivel a nagy, magyar rögvalóságban élek, engem egyelőre sokkal jobban érdekel a saját zsebem terhelése.

megamenn 2016.06.20. 13:26:09

tyű, ez elég durcsi horpcsi. én bizcsi ragcsiznák rá egy matriccsit amin .....egy aldi logó van :)

Dezsike 2016.06.20. 14:19:37

A hungarocell pont azért volt ott, hogy megvédje a szállítás közben keletkező esetleges sérülésektől. Ha jól látom egy éles tárgy találhatta el frontálisan a hűtőt szállítás közben, ez ellen max egy fémdoboz védene, de azt meg nem vinné el a futár a túlsúly miatt. Valószínűleg nem a futár általái szállítás közben keletkezett a kár, esélyesebb, hogy eleve így kapta a bolt csak nem vették észre (vagy tudtak róla és szándékosan küldték így, hátha van olyan balek mint a posztoló, aki átveszi és nem él a jogaival időben).

CID. 2016.06.20. 14:24:59

" A futárokkal kicsomagoltattam..." legközelebb te fogodmte, szerencsétlen. Kicsomagolni sem tudsz te szerencsecsomag?

szmoker (Homo Trollicus) 2016.06.20. 14:41:17

190-ért hűtőt? Tyű.
Én egy üveg viszkiért vettem vadiúj 20 éves Bosch-t, furgont lejmoltam 2 órára ismerőstől, hórukkolós havert pedig meghívtam egy jó spanglira :)
Izirájder öcsém.

Sanda gyanu 2016.06.20. 14:43:28

Ha a futárral csomagoltatod ki, akkor az darabokban letépi a csomagolást. Ami azért kár, mert akkor nem lesz mibe visszacsomagolnod, ha mégsem tetszik és vissza akarod küldeni. A futárt ez nem fogja érdekelni. Ő csak kihozta. Ő nem számol olyasmikkel, mint esetleges visszaküldéshez épségen lebontott csomagolás. Az eladó csak ép csomagolásban veszi vissza. Szóval ha a futárral csomagoltatod ki, akkor nagy valószínűséggel vadász leszel.

Manyecska. 2016.06.20. 14:43:53

Szerintem a fejére kell állítani a hüttőt úgy kevésbe lesz zavaró a horpadás..
@CID.: Szőke nő a hüttőboltba, eladó mutogatja a típusokat: tessék...ez a legjobb, még az ajtó állása is cserélhető..mire a nő: ..de miért jó nekem ha kívül van a tojástartó..??? .. :D

megamenn 2016.06.20. 14:48:28

@Dezsike: " Ha jól látom egy éles tárgy találhatta el frontálisan a ...."
úgy van, egészen pontosan egy eltévedt klingon harci bárd.
ttah pratak khah! ( ez klingon nyelven kb annyit tesz, hogy húbazzeg ezt a hűtőt jól szétb@szták, vazze.

bounty112 2016.06.20. 14:51:38

@killertom24: az a gond, hogy azt elutasíthatják, ha sérült a termék. ennek analógiájára, ha pl. földhöz vágsz egy telefont ami ripityára törik, már nem élhetsz az elállás jogával.

CID. 2016.06.20. 14:58:22

@Manyecs: Megvan a megoldás, ha kivül van a tojástartó, nem látszik a horpadás :D Az ilyen buzernyák azért is reklamál, mert kindig világít a hűtőben a lámpa...

Egyébként, sehol nem írta ez a kicsomagoltatós geciputtyony, hogy nem személyesen rendelte.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 14:58:42

@Sanda gyanu: "Az eladó csak ép csomagolásban veszi vissza."

Csak pontosítanék: az eladó szeretné ép csomagolásban visszakapni. Nem kötelező. De én is megtartom 14 napig, hátha. Nem vagyok getzi.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 15:04:40

@Manyecs: "de miért jó nekem ha kívül van a tojástartó..???"

:)) Vazze Manyi, máskor szólj előre, ez teljsen váratlanul ért.

Manyecska. 2016.06.20. 15:04:43

@CID.: :))) komolyan már egész vasárnap szerelte a nettet a páárom végre örülök hogy isten nevét /!! :D / nem veszi a szájára ebben az aspektusban, tisztára mint egy kocsis, erre itt folytassátok az én csipkés lelkem nem bírja eszt.. ON :D

Manyecska. 2016.06.20. 15:07:10

@atpijkamo107: az valójában egy vadiúj kínai fejlesztés, kívül van a tojástartó../száznapos tojásnak ponjó/ !!! :D megamen se szólt pedig má kezdtem örülni a csendnek itt :DD

megamenn 2016.06.20. 15:12:43

@bounty112:
ez igaz , de élhetsz az
- ellenállás
- az arrébbállás
- az alélás
- az ölelés
-
- vagy az előállás
, spec esetekben az ülőállás
jogával.

CID. 2016.06.20. 15:15:45

@Manyecs: Csipkés lelked? Na, ne fokozd:D

Sanda gyanu 2016.06.20. 15:16:48

@Manyecs: A csend... A csend... A csend olyan, mint a sózott heeering Novoszibirovoszkovoszka KHM! -ban.

(Ahogy azt Ványadt Ványatovics VInyov megmondta...)

CID. 2016.06.20. 15:19:40

@Manyecs: Ezt én is furcsálom, mármint megamen szótlanságát, pedig a sérülés a képen, olyan mint egy friss punci:D

megamenn 2016.06.20. 15:20:50

itt ragadnám meg a kínálkozó és egyben kihagyhatatlan alkalmat, hogy a sorok közé baszúrjak egy gyors és dinamikus pinát.

megamenn 2016.06.20. 15:22:45

@CID.: jaaa, hát téllegolyan, mint bádogemberné pinája.

Manyecska. 2016.06.20. 15:23:07

@megamen: mondom örül/nék/ egy fél nap káromkodásmentes napnak :D !ON

Manyecska. 2016.06.20. 15:24:37

@megamen: rohaggyá meg ! :DD -pontezt mondtam ma a páromnak hogy úgy megyek mint a Bádogember najó most kapcsolok ki :D:O elnézést az offokér :D

Dikusz 2016.06.20. 15:24:52

@Sanda gyanu: igaz, igaz, mintha csak magam mondtam volna Ványadt Ványatovics Vinyov.

ööö,izé 2016.06.20. 15:26:06

Tényleg hülye voltál poszter. Ami nem azt jelenti, hogy te vagy a hibás, nem semmi ahogy megszivattak:-( Ha már volt annyi eszed, hogy kibontattad a futárral akkor arról a qrva ajtóról már mi a szarért nem szedetted le a csomagolást? Ennek így semmi értelme. Ha meg így aláírtad verd a fejed a falba, a következő tíz-tizenöt évben minden nap szembesülsz a hülyeségeddel, gondolom kb. szemmagasságban van az ütődés... Ez lesz a tanulópénz. Mert ha a hűtő egyébként jól működik tényleges anyagi kár nem ért, mákod van. Ezek nem becsületes cégek, még a látszatát sem próbálják fenntartani. Én durván sokat költök műszaki cikkekre, de az ED-tól nem vennék soha semmit. A te és a sorstársaid kárából tanulva, én magam részéről köszönöm, hogy leírtad!
És szard le azt a horpadást, tényleg ne idegesítsd már magad vele mert ennyit nem ér! Ott van oszt kész, nagy kaland! A kaja a lényeg úgyis ami benne van:-)))

FDToth 2016.06.20. 15:27:07

gvti tanácsa megint hibás: az elállni el lehet sérült termék esetén is (mármint ha 14 napon belül sérült meg), de akkor csökkentett áron 'veszik vissza'. Ebben az esetben tutifix h az edigital nem fizette volna vissza a teljes vételárat.
ez a royal sara lesz, de Magyarországon csak bíróság előtt lehet bizonyítani...
sajnos a termék átnézése kb. lehetetlen, mert vagy a futár nem várja meg, vagy pedig aprólékosan lehetetlen amíg ott a futár, nem várhat 25-30 percet...

Manyecska. 2016.06.20. 15:28:45

@CID.: szerintem a Terminátorból van, mielőtt zsaruvá alakulna a hüttő.

A futárok meg úgy rohannak el mindig-nehogy dolguk legyen!- mint akit puskából lőttek ki, közölte az egyik múltkor hogy NEM kell megvárnia amíg az ügyfél kibontja a csomagot. Nyilván az ideje megy. De basszus..:(

Tehetséges ugandai buzi 2016.06.20. 15:33:19

@Dikusz: Nincs kedved randizni velem a Moszkva téren, a derékig érő párafelhőben?

Felülhetnénk a lelátóra és megihatnánk egy lájt kólát miközben kibeszéljük az élet, a világmindenség, meg minden nagy dolgait.

:-D

CID. 2016.06.20. 15:38:56

@megamen: azt nem ismerem, de szerintem egy alig használtnak elmegy.

CID. 2016.06.20. 15:40:55

@Manyecs: De ez a buzi az írta, "kicsomagoltatta"...

megamenn 2016.06.20. 15:47:59

tehát a poszt címe helyesen:
pinára emlékeztető horpadást takart a hűtőszekrény ajtaján a hungarocell dekoráció.

Antalbaba 2016.06.20. 15:50:59

@Manyecs: Nem szoktam ilyesmit futárral hozatni, de ha azt kéne aláírnom, hogy átnézve, hibátlanul vettem át, akkor ül, vár. Ha csak azt, hogy átvettem, akkor meg ők a hunyók...

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 15:54:53

Szerintem nincs ennek a hüttőnek semmi baja. Bármelyik auófényező kikalapálja, színrefújja egy ötvenesért. Utána árulhatja a poszter nullkilométeresen, sérülésmentesen, nemdohányzó első tulajdonostól.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 15:56:44

@Antalbaba: "Ha csak azt, hogy átvettem, akkor meg ők a hunyók..."

Nem, mert nem veszem át, ha sérült a csomagolása.

McZozo 2016.06.20. 16:05:14

@atpijkamo107: Gondolom ugy jot ide hogy nem egyertelmu hogy hogy rendelte az extreme digitaltol. Mert ugye akar neten is rendelhette. akkor meg ugye a kiszallitastol fuggetlenul van a 14 napod, bar ugye akkor meg bejohet hogy te alairtad hogy hibatlanul atvetted ok meg egy serultet nem veszenek vissza mert ugye a 14 nap cask hibatlan termekre all.

McZozo 2016.06.20. 16:10:09

@Egysimaegyfordított: Nem ugy van, Elalhatsz ha nem tetszik nem kell indokold de a termeketaltalaba eredeti csomagolasban sertetlenul kell visszaszolgaltasd. Itt ott bukik meg hogy serult a termek es mivel alairta hogy sertetlen tehat jogi alapon o tette tonkre na most egy tonkrement keszulektol meg nem alhatsz cask ugy el amit jogilag te vagtal haza

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 16:18:25

@McZozo: "a kiszallitastol fuggetlenul van a 14 napod"

Nem. A kiszállítástól számolva van 14 napom.

"serultet nem veszenek vissza"

Nem tudom, vissza kell-e venniük sérülten. Mindenesetre ha sérülten veszik vissza, akkor az értékcsökkenés mértékének megfelelően levonhatnak az öszegből. Egy ilyen sérülés elég nagy értékcsökkenéssel járhat, közel az új ár feléhez.

"a 14 nap cask hibatlan termekre all."

Nem. Kipróbálás közben használódhat, asszem úgy is vissza kell vennük csökkentett értékkel.

Mondjuk ha porrá zúzom, visszaveszik, és kapok érte két forintot.

Dikusz 2016.06.20. 16:27:26

@Tehetséges ugandai buzi:
De igen, van kedvem. Csak pontosabb paramétereket adjál meg, hogy ne kelljen mindenkihez odamennem azt kérdezgetve, hogy te tetszel lenni a tehetséges ugandai buzi?
Az egész Moszkva tér rajtam röhögne (nem is csodálnám) .

Amúgy is jobb lenne, ha más is ott lenne a Homárosok közül tanúnak, mert a múltkor ígéretemhez híven ott szobroztam Keszthelyen "Dikusz" feliratú táblával a kezemben a buszállomáson, és nem voltatok ott. A fél város azt hitte, hogy egy új állomás került fel a palettára, és egész csomó ember kérdezte, hogy mikor indul a busz, mert az nem írtam fel a táblára. Már épp arra gondoltam, hogy elindulok gyalog, hátha jönnek utánam. :))

Tehetséges ugandai buzi 2016.06.20. 16:44:07

Ha most kijössz a "Dikusz" feliratú táblával, akkor én garantáltan megtalállak a tömeg ellenére.

Tehetséges ugandai buzi 2016.06.20. 16:57:05

Mikorra érjek oda lóhalálában?

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 17:08:11

@Tehetséges ugandai buzi: "Ha most kijössz a "Dikusz" feliratú táblával, akkor én garantáltan megtalállak a tömeg ellenére."

És @Dikusz: is garantáltam megtalál, mert te ott fogsz a földön fetrengve nevetni rajta.

Dikusz 2016.06.20. 17:24:03

@Tehetséges ugandai buzi: amikor neked jó, bár ez lehet nem akkor van, ha én ott vagyok.

@atpijkamo107: Azt mondod rajtam fetrengve fog a földön nevetni? Hát, lelke rajta...

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 17:52:10

@Dikusz: Aha. Ahogy ott állsz anyátlanul a dikusz táblát tartva.

nyakira 2016.06.20. 18:25:01

Az én hűtőm oldala meg hullámos. Először csak néztem, hogy 2015-ben valóban így kell kinéznie egy hüttönek? Aztán azóta is csak nézem. Nem biztos, hogy a sok kis hupli-mupli jobb, mint 1 nagy. Na de elolvasom ezt a szart. Annyi már biztos, hogy a poszter volt a hülye! Neem, nem: hülye aki elolvasa!:D

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.20. 18:49:54

@Manyecs: Vagy fordítsa horpadással a fal felé :)

@atpijkamo107: "Nem tudom, vissza kell-e venniük sérülten."
Persze, hogy visszaveszik, féláron. Hogy a következő hülyének eladják teljes áron. A megint homár posztot ír, és bezárul az élet nagy körforgása.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 19:08:43

@nyakira: "Az én hűtőm oldala meg hullámos"

Az én hűtőm meg konkrétan hullámzik. Az aznapi sört tartom benne, halakat fogok belőle, 600 km2 a felszíne.

Zsidófalvi Zsidó 2016.06.20. 19:26:04

@nyakira: Az én papagájom is hullámos, mégse tartok benne sört.

Tehetséges ugandai buzi 2016.06.20. 19:27:22

Na, megjöttem, miután ismét két órát vártam hiába Dikuszra. Mondjuk ráértem, nem volt semmi dolgom, de azért mégis.

Dikusz 2016.06.20. 19:36:05

@Tehetséges ugandai buzi: Nem is voltál ott. Egyedül áztam a párakapu alatt, és teljesen üres volt a Moszkva tér. Bár lehet azért nem találkoztunk, mert a Széll Kálmán téren vártál?

Tehetséges ugandai buzi 2016.06.20. 19:39:21

Ott voltam öttől hétig! Leégtem! Anyagilag is, meg a nyakam is.

2016.06.20. 20:14:37

@SKY: na végre egy értelmes ötlet ! de télleg.
Posztert el fogja hajtani mindenki sajnos, mert szar szemét szaralakok.

CID. 2016.06.20. 20:16:06

@Manyecs: ne sírj, mi lenne, ha azt irnád,"bassz meg":D

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.06.20. 20:48:57

@Tehetséges ugandai buzi: Eh, akkor mire vadászoznánk?! :D

Tehetséges ugandai buzi 2016.06.20. 21:02:09

Azért még nem vagyok teljesen vak. Ha valaki betipegett volna a tér közepére, a derékig érő vízpárába egy "Dikusz" feliratú táblával, azt garantáltan észrevettem volna.

Nick-son 2016.06.20. 21:47:56

@Tehetséges ugandai buzi: az a baj, hogy ezek az energiaosztályok csak parasztvakításra jók, semmi másra. Az a vevő nézi ezt akinek nincs más fogódzója és akkor ez alapján rábök valamire.

Nyilván a gyártók is tudják ezt, meg rá is repülnek, hogy jobbat lehessen kiírni. Kb. mint az autók megadott fogyasztása ami soha sehol máshol nem teljesül mint a teszt pályán.

Aki tudja mit akar az inkább technológiát vásárol és a saját igényeihez igazítja a beszerzett készüléket. Így lehet a legtöbbet megtakarítani. Én ha nagyobb hűtőt kellene vennem akkor már invertereset vennék. Kevesebbet fogyaszt és kíméli a kompresszort is, ebben látok értelmet (inverteres toshiba klímám igen jól vizsgázott, elenyésző volt a fogyasztása). Viszont nekem van külön fagyasztóm, így nem érdekes, mert az mellé nekem nem kell hatalmas hűtő, kicsiknél meg mindegy, ahogy írjátok. Legyen normális árban, értékben, még ha picit többet is fogyaszt, nem gond.

Advanced Flight 2016.06.21. 00:05:18

Az én hűtőm aljába lötyög a kondenzvíz.

Phil Necro 2016.06.21. 07:08:03

GVTI:
"Ha a terméket interneten rendelted meg, akkor a hűtő átvételét követő 14 napon belül élhettél volna a jogszabályban meghatározott indokolás nélküli elállási jogoddal, "

Kerdes :
Irast olvastatok ?
Az megvan,hogy fizikai serult a huto, amit o atvett,es alairta,hogy sertetlen ?

Vagy ha veszek egy telefont, 13 nap utan betorik a kijelzoje,akkor is elallhatok a vasarlastol ?

Manyecska. 2016.06.21. 08:02:29

@CID.: dicsak, nálatok a kecske beszél?? :D @Advanced Flight: a miénkbe is a festő elhúzta nekem kellett a kétméteres hüttőt visszatolni. Szerintem a pószteré is ekkora lehet akkor a horpadás nincs szem előtt..olyan mintha szállítás közben rádőlt volna valami éles dologra..

axolotl77 2016.06.21. 08:27:43

Mi a megsérült helyre hűtőmágnest tettünk - sok másik társaságában. Így nem idegeljük magunkat folyton a hiba látványával.
(Nálunk sérült meg, nem átvágás áldozatai lettünk.)

CID. 2016.06.21. 09:58:06

@Manyecs: Nem, a macska, csak sajnos az utóbbi pár napban többet a kelleténél:D

2016.06.21. 10:40:11

kéne má vmi kis dicsőségfal itt a homáron valahol oldalt, hogy ki vezet.. tennék nagyobb összeget az edigitalra...

joska61 2016.06.21. 11:08:52

"Ez idő alatt a hűtő egy helyben állt, ilyen jellegű sérülés nem érhette." Gondolom ezt bizonyítani is tudja... Szó se róla, vélhetően szemetek voltak vele, hülyére vették, sikeresen.

Bluemotion 2016.06.21. 12:25:46

Ha átragasztja a horpadás melletti no frost matricát, meg is van oldva.

É2I 2016.06.21. 19:51:08

Én vettem már nagyobb gépeket (nagy tv, mosógép, mosogatógép, szárítógép, beépíthető tűzhely) futáros megoldással, de addig egy petákot se kaptak, míg ki nem lett csomagolva _teljesen_ a masina. Volt amelyik próbálkozott, hogy neki erre nincs ideje..., de hatott az érv, hogy akkor nekem meg nincs rá pénzem.
Az utánvét ezek szerint időgép :)
Azt hozzá kell tennem, hogy egyetlen alkalommal se hoztak ki sérült terméket (gyorsan le is kopogtam a faasztalon;)

É2I 2016.06.21. 20:00:51

@É2I: Ja, a faasztal is futárral jött :D (Üvegasztalt azt nem veszek, az ismert okok miatt:P )

Dikusz 2016.06.22. 07:22:28

@É2I: figyelmeztetlek, egy "a" betűvel többet írtál a amikor a fából készült asztalosipari termék nevét leírtad. :D
Üvegasztalt pedig vehetnél, és baccpapuccsal kopoghatnál rajta :)

További magyar hang 2016.06.23. 12:50:52

A cselekvési algoritmus a következő:
A csomagot kibontod, a terméket megvizsgálod, aláírsz, fizetsz. Fontos a sorrend.
(A szállító azt fogja mondani, hogy amíg nem írtad alá, addig nem a tied, ezért nem bonthatod ki, pedig de.)

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.23. 12:54:31

@További magyar hang:

"amíg nem írtad alá, addig nem a tied,"

Stimmel.

"ezért nem bonthatod ki"

Igaz állításból hamis következtetés. Rossz a levezetés.

"pedig de."

Stimmel.

szemi90 2016.06.27. 12:58:29

Total no frost only dent.
süti beállítások módosítása