Tékozló Homár

"11 éve zaklat az Intrum Justitia"

2016.08.10. 09:58 | Homár Hilda | komment

intrum.jpg

Olvasónk nem részletezte a követelést, ami miatt az Intrum Justitia nyaggatja, leveléből csak az derül ki, hogy az Intrum kitartó, olvasónk meg makacs. Megkérdezzük, mik a tartozás-behajtás-elévülés szentháromság jogi keretei. A "Vannak más módszereink" - mondjuk így elsőre nem odatartozónak tűnik. 

Kedves Homár!

11 éve zaklat az Intrum Justitia. A követelés - ami eredetileg sem volt jogos - réges régen elévült, vagyis bírósági úton nem hajtható be. A telefonos kisasszony erre annyit mondott, hogy "vannak más módszereink is" - én meg leginkább jót röhögtem rajta.  

A legelső felszólító levelükre - még 2005-ben - írásban válaszoltam, minden befizetés fénymásolatát beküldtem. Erre a levélre SOHA nem kaptam érdemi választ, csak mint egy elakadt lemezjátszó, azt hajtogatják, hogy fizessek. 

Majd 10 év elteltével, tavaly álltam velük szóba, váltottunk pár e-mailt, véget szerettem volna vetni ennek az egésznek. Többször, nyomatékosan közöltem, hogy soha az életben egy árva petákot sem fogok befizetni, csak az idejüket, energiájukat fecsérlik rám, ha nem tetszik, akkor pereljenek be, azt hajrá, meglátjuk mi lesz. De nem teszik meg, csak zaklatnak azóta is. Kértem, hogy zárják le az ügyemet. Nem zárják le. Megkérdeztem tőlük, hogy értik, amit mondok? De nem értik. Azóta sem értik. Most éppen az sms van porondon. Mire jó ez? Tényleg azt hiszik, hogy egyszer a pénzükhöz jutnak? Hogy amikor már a hamut is mamunak mondom egy szép napon majd arra ébredek, hogy húúú mégis inkább befizetem? 

Az lenne a kérdésem a kedves olvasókhoz, hogy mit lehetne csinálni annak érdekében, hogy leszálljanak rólam? Mikor lesz ennek vége? Mit tegyek, hogy vége legyen? Persze tudom, hogy leginkább tudomást sem kéne venni róluk, nem is reagálok semmi, az ismeretlen hívószámot fel sem veszem, de azért most már elég volt. 

Köszönettel: 

Juli

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2016.08.10. 10:01:04

Ez még házasságból is sok:-(

Antalbaba 2016.08.10. 10:03:37

Talán nem kerül semmibe feljelenteni őket zaklatásért, nem?

The Crazy One 3om 2016.08.10. 10:49:35

marha sok a konkrétum a hőskölteményben.

sáros_tehén 2016.08.10. 10:50:47

2 megoldás van:
1. rendőrségi feljelentés zaklatásért
2. A telefonodon, email fiókodban letiltod a számukat/email címüket

FDToth 2016.08.10. 10:51:33

ez a dolguk sajnos. sok embert így rá tudnak venni a fizetésre, még akkor is ha nem jogos a követelés.. meg kell őket ügyvédi levélllel fenygetni, aztán talán ettől erről az ügyről leszállnak..

bendeguz75 2016.08.10. 10:54:43

nem lehet allast foglalni, mert semmi konkretum nincs a tortenetben, hogy mit es mi alapjan kovetelnek.
Az elevules az en tudomasom szerint 5 ev, de ha kozben kuldenek felszolitast, akkor ujra indul az 5-os, igy bizony ketyeg a dolog. Szerintem bekeltetohoz kellene fordulni, es megprobalni lezarni a dolgot, mert igy meg kamatokat is szamolgatnak szerintem es ha egyszer netan megis perre kerul a sor, Julcsi meg elbukja, akkor az dupla szivas.

The Good Boy ! 2016.08.10. 10:55:06

Juli! két lehetőség van: az egyik a békésebb: ha okos telefonod van, ingyen letöltesz egy hívásblokkoló programot, beírod ezeknek a számát (ha szám nélkül hívnak, akkor a szám nélkülieket), amiről az sms-ek jönnek, aztán visszapattannak szépen.
a másik: be kell tipegni egy rendőrségre, aztán feljelentést tenni ellenük zaklatás vétség elkövetése miatt, mivel a mindennapi életviteledbe súlyosan zavarnak a hívásaikkal, üzeneteikkel. Aztán az eljárás során vagy megunják, és felfogják, hogy vesztettek veled szemben, vagy a rendőrhatóság részére mutatnak olyan iratot (11 év után nem igazán fognak), ami az igazukat bizonyítja és megszüntetik miatta a rendőrségi eljárást, te pedig készülhetsz a folytatásra (nem valószínű ez a forgatókönyv).
Vagy még egy opció (nekem a válság környékén egy bank küldözgetett minden hónapban "kihagyhatatlan" hitelajánlatot jó vastag borítékban, és a végén már sokszor előtte való nap, vagy aznap hívtak telefonon, hogy visszaküldtem-e az ajánlatukra a választ kitöltve?-hozzáteszem, évekkel korábban, egy pár hónapig voltam ügyfelük, semmilyen kapcsolat nem volt már akkor régen köztünk), ha hívnak, akkor közlöd velük, hogy rögzíted a hívásukat, és mielőtt felháborodásuk nyomán gyorsan bontanák a vonalat, még jól hallhatóan elmondod nekik, hogy a következő hívás/sms/mail után feljelentést teszel zaklatás miatt (nekem ez bevált ennél a banknál, azóta semmilyen módon nem keresnek)

The Good Boy ! 2016.08.10. 10:56:27

@sáros_tehén: amíg én ugyanezt regény hosszúságban megírtam, perceket verve rám előztél meg:D

The Good Boy ! 2016.08.10. 10:57:34

@The Good Boy !: "(ha szám nélkül hívnak, akkor a szám nélkülieket)" vagyis helyesen a szám nélküli hívás blokkolás funkciót...

SarahConnor 2016.08.10. 11:01:33

Engem anno két hónapig zaklattak, míg kiderült, hogy egy másik városban élő druszám életét akarták ők megkeseríteni, csak tévedés történt. Nem tudom, hogyan, és ahogy érzékeltem, a nagyon felsőbbségesen beszélő hölgy se tudta a vonal másik végén. "Akkor én most leteszem" - ennyit mondott, se dögölj meg, se bocsika már a két hónap molesztálásért, mondjuk nem is az ő stílusuk emberien viselkedni, meg nekem se volt sszükségem rá. Elég jutalom volt, hogy leszálltak rólam.
Én feljelenteném őket zaklatásért, poszter. Ha tudod bizonyítani, hogy már fizettél, akkor pláne. Mire vársz?

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.10. 11:05:48

@The Good Boy !: ha robotos (android) telefonnya van, még töltögetnie sem kell. A hívásnaplóból kikeresi amit blokkolni akar, és egyszerűen letilcsa :P

cupcake25 2016.08.10. 11:06:13

@bendeguz75: nem indul újra, csak akkor ha igazolni tudják azt, hogy az elmúlt 5 évben téged érdemben felszólítottak (tehát tértivevényes levelet átvettél tőlük vagy az ilyen levél "nem kereste" jelzéssel megy vissza, azaz él a kézbesítési vélelem, fontos hogy a vélelem csak ennél az egy jelzésnél él, minden más esetben a követelő félnél a labda hogy kiderítse hol laksz és oda küldje). Fontos még megjegyezni, hogy az új PTK szerint már ez a fizetési felszólítós módszer sem eredményezi automatikusan az elévülési idő újra indulását, azt ugyanis csak az fogja ezt eredményezni, ha az adós elismeri a tartozását. Azt sajnos még nem tudom, hogy ez visszamenőleg is érvényes-e vagy csak a 2016. január 1-je utáni követelésekre.

SarahConnor 2016.08.10. 11:13:03

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: ööö, az van, hogy én is úgy tudom, hogy az elévülési idő újraindul, ahányszor csak hivatalos megkeresést fogad az adós. Ez az adósság elismerésének minősül. Mivel úgy tűnik, poszter aktívan tartotta velük a kapcsolatot, nem tudni, ez megtörtént-e, és hányszor. Szóval annyira nem egyértelmű, hogy elévült.
Remélem, jól tudom ezt a szabályt, ha nem, valaki javítson ki.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.10. 12:17:12

Itt vagyok (elso). Egy masik bolygon nyaraltam (elsokent), az elmult 7 posztyai(i), S komentyei(i) kozul mit erdemes elolvasni? Enter itt most (return).

koprofágia 2016.08.10. 12:34:05

Te jo eg,hany ilyen emberrel beszeltem ...
- Megvan minden csekk !!!!4444
- Legyen szives a 13263424 sorszamut elokeresni
- olyan nekem nincsen !!++!+!
- 33 csekket kuldtunk,ebbol on csak 32-t fizetett be
- nekem megvan mind a 32

joska61 2016.08.10. 12:34:19

Én visszafenyegettem őket. Zaklatásért való feljelentéssel. Persze miután én is bizonyítottam, hogy nem jogos követelést vásároltak meg a parkolómaffiától.

koprofágia 2016.08.10. 12:53:41

Aki nagyon unatkozik, feljelentheti oket zaklatasert.
Erosen ketlem, hogy 20 ev alatt nem tapasztaltak meg ki, hogy meddig lehet ugy elmenni, hogy az jogilag meg rendben legyen.

Drago Brutic1 2016.08.10. 13:48:38

Kicsit azért homályos, hogy jogos-e a követelés. "Tényleg azt hiszik, hogy egyszer a pénzükhöz jutnak?" Hogy kell értelmezni ezt a kifejezést? Freudi elszólás? Vagy ügyetlen fogalmazás? És 10 év alatt miért nem sikerült tisztázni a feleknek egy adminisztratív hibát? Jó lett volna leírni a részleteket.

Lesből Támadó Szárítókötél 2016.08.10. 14:03:26

@bendeguz75:

Ez az eset pont az elévülés utáni időszakról szól: az elévülés ugyanis nem jelenti a követelés megszűntét, csak a bíróság előtti követelhetőség hiányát. Az IJ pont ezért nem megy bíróságra és pont ezért zaklatja az ügyfelet, mivel érdemi jogi eszköz nincs a kezében.

Mivel feltételezem, hogy a 2005-ös levél tértivevénye nincs meg, ezért én írnék neki egy újabb választ, benne a befizetések igazolásával (ha még megvannak), beleírva azt, hogy a következő hívás esetén a NAIH-nál felnyomod őket a személyes adataid illetéktelen kezelése, ezt követően pedig a rendőrségnél zaklatás miatt.

InTheGajd 2016.08.10. 14:40:58

Pedig leírtad a választ. Mosolyogva (és ne erőltetett mosoly legyen) nyomd ki a telefont, dobd ki a levelüket. Néhány alkalom után megszokod és figyelmet sem fordítassz rá, rutinból fog menni. Az ilyen dolgokkal szemben a teljes közömbösség a megoldás. Egyszerűen nézd levegőnek.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.10. 14:53:59

@Drago Brutic1: na egen, ez nekem se tűnt fel, pedig ... (te ... olyan a szemed, mint a sasé. na nem olyan éles, hanem ... :P)
"11 éve zaklat az Intrum Justitia. A követelés - ami eredetileg sem volt jogos - réges régen elévült, vagyis bírósági úton nem hajtható be."

vs

"Tényleg azt hiszik, hogy egyszer a pénzükhöz jutnak?"

Ha ez utóbbit nézzük, akkor csak van valami. Mondjuk késedelmi kamatot, kezelési költséget minden további nélkül el tudom képzelni, mint fennmaradt tartozás.

lcsaszar 2016.08.10. 15:36:54

"Vannak más módszereink is..." - ez engem kicsit megijesztene. Régebben volt olyan, hogy bohócruhában kísérgették az adóst mindenhova 24 órában. Vagy 2 markos ember naponta becsöngetett hajnalban/este 11-kor. Nem tudod bizonyítani, hogy a követelés-behajtó cég küldte őket.

Egyébként a követelés elévülését csak tértivevényes levél szakíthatja meg, melyre ugyanolyan formában lehet/kell ellentmondani.

orsyka 2016.08.10. 16:48:54

Hát én dolgoztam náluk.
Az ott dolgozók úgy 70%-a diákmunkás, mert persze az olcsóbb. Pont a válasz leveleket kellett iktatnom. Volt ott évekkel azelőtti is egy ócska, szakadt dobozba begyűrve, kb. fél méter magasra tornyozva. Szóval minden nap más diák próbálta a halmot feldolgozni,minimális lelkesedéssel és még kevesebb precizitással. Káosz! Káosz! Káosz!
Higgyétek el, személyesen senkit nem érdekel, hogy áll az ügyed. Minden történés felvezetődik a rendszerbe (úgy ahogy éppen a felvezető beírja) és a rendszer dobálja szét a call-osok között az automatikasan felhívott számokat. Hiába kéred, hogy hagyjanak, vagy hiába nyomod ki, amíg a rendszerben vagy, az időről-időre felhív és hozzákapcsol egy ügyintézőhöz.
Fenyegetni muszáj nekik! Sőt, megkeresik a szomszédodat, elkérik a számodat tőle, megkérdezik mikor jársz haza. Van, hogy embereket küldenek a házadhoz, csak hogy álljanak ott és felhívják rád a figyelmet. Minden lehetséges módon hoznak kínos helyzetbe, hogy inkább fizess, csak hagyják abba. Az irodában egész nap ment az anyázás, fenyegetés, kiabálás telefonon. Emberrel így hivatalból nem lehet beszélni! Undorító volt! Általános állapot, hogy valakinek több éves ügye velünk, őszintén szólva nem is emlékszem olyanra, hogy valakinek lezárták az ügyét. Kivéve, ha bement az irodába,mert akkor tényleg foglalkozni kellett vele és nem lehetett bedobni az ócska, szakadt dobozba a többi közé.
Szóval megoldást nem tudok ajánlani, csak az undorom tört elő ebben a kommentben...

végrehajtó helyettes 2016.08.10. 21:58:14

Gondolom a poszter lesz a legjobban meglepődve, amikor a fizetési meghagyás megérkezik valamelyik közjegyzőtől...
A követelés nyilván nem évült el, ellenkező esetben nem is foglalkozna vele az Intrum. Van egy tartozása amit nem fizet, mégis mit hisz a drága posztoló? Magát a követelést kezelni is pénzbe kerül, biztos hogy nem fogják békén hagyni, míg ki nem fizeti a tartozását.

joska61 2016.08.11. 08:35:24

@végrehajtó helyettes: Ez az intrum álláspontja. Csakhogy ők általában nem tudják/akarják bizonyítani a követelés jogosságát.

Yobbágy Fery 2016.08.11. 09:40:50

@végrehajtó helyettes: Namost ha valós jogalapja lenne a követelésnek, 11 év alatt már nemhogy fizetési meghagyást küldtek volna, de peresítették is volna.
Csak próbálkoznak.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2016.08.11. 09:45:24

Őket sem a jog sem a tiszta ügy nem tartja vissza attól, hogy követeljenek ezt azt. Sajnos tőlem is, Nekem viszont van javaslatom, és ezt egy ügyvéd mondta, hogy tömegesen kell az Istrumnak küldeni követelésről szóló ügyvédi felszólitó levelet. Ki 5 ezerről vagy 10 ezerről vagy akár 100 ezerről is és mire válaszol mert onnan neki kell bizonyitania hogy nem tartozik és ha nem tudja akkor életbe lép és belehet hajtani tőle. Tehát ez a védekezés a jó védekezés. És mindenki aki fizetett valamennyit neki kell irnia követelésről levelet.

bendeguz75 2016.08.11. 11:28:44

@Lesből Támadó Szárítókötél: Koszi az informalis kiegeszitest - helyesbitest! Meg cupcake25-nek is.

bendeguz75 2016.08.11. 11:34:35

@orsyka: "Sőt, megkeresik a szomszédodat, elkérik a számodat tőle, megkérdezik mikor jársz haza."
Nem tudom ez otthon milyen jogi kovetkezmenyekkel jarna a szomszedra nezve, ha kiadja a telefonszamom, de nyugaton egesz biztos, hogy sun menne a seggebe erte.

Egyszer engem is kerestek telefonon, rovid nev egyeztetes utan jelezte kitol hiv, fingom nem volt rola miert kerestek amugy. Kertem kuldjenek egy hivatalos levelet arrol, milyen kovetelesuk van. A hivas utan rogton emailt is kuldtem nekik, amiben torvenyes uton valo kapcsolat felvetelt kertem, ajanlott levelben, reszletesen a koveteles reszletezeset. Azota sem kerestek. Ez Irorszagban tortent.

Egysimaegyfordított 2016.08.11. 12:25:33

Ez a tartozással rendelkező emberek utcsó mentsvára lenne, az elévülés ????? Mások is írták, de sebaj én is írom : NEM évül el! se 11 év múlva, se 20 év múlva, se 130 év múlva! Ha adós valaki, fizessen. Amennyiben a befizetés(eke)t tudja ténylegesen igazolni , nem rongyol tovább egy adósságkezelő se. Csakhátugye........

Egysimaegyfordított 2016.08.11. 12:27:26

@kublerek: Te is csak a kiskapukat keresed. Ha tartozásod van valahova, azt követelni fogják, ha más nem behajtócéggel. HA kifizeted, nyugi van. Nem hogy még az ügyvéd javaslatára....! Hát ezért tartunk itt. Nemhiába.

Egysimaegyfordított 2016.08.11. 12:45:40

@orsyka: Semmi köze a cég dolgaihoz, hogy kik vagy hogy dolgoznak ott. A lényeget írnám. Emberek tartoznak pénzekkel banknak, biztosítónak, cégenek , akármiknek. (szerintük persze nem jogosan, de az esetek 95%ban teljesen igen) Ezek az emberek , ha fizetési felszólításokra se történik befizetés (nem egyről beszélünk itt, több megkeresésről ) bekerülnek a behajtócégelhez (ld. Intrum). Itt nem az a lényeg, hogy mit hogy gyürködnék a dobozokban a kis diáklányok, fiúk.
Tartozás van, felszólítják a fizetésre. És egyben meg is adtad a választ: NEm emailezni kell velük , meg levelezgetni...hanem bemenni SZEMÉLYESEN, megmutatni, hogy Gipsz Jakab vagyok, tegnapelőtt befizettem mind a 130 ezer forintot , itt a bizonylat , köszönöm, viszlát. Egyszerú ez.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2016.08.11. 12:50:59

@Egysimaegyfordított: Csak szeretném jelezni, hogy igazságtalannak tartom, hogy a 600000 Ft tartozás miatt 3,8 millió forintot követelnek tőlem. Különben meg a 600000 régen kifizettem. Ezt nevezem én uzsorakamatnak.

telkoe 2016.08.11. 19:11:41

@Egysimaegyfordított: Te joember, ha befizette a tartozast nehogy mar meg neki kelljen szemelyesen beszaladgalni....

végrehajtó helyettes 2016.08.11. 20:10:59

@telkoe:
De szerinted tényleg ok nélkül zaklatják ennyit a millió behajtandó követelés mellett? Nyilván nem.
Számtalan ilyen esettel találkoztam eddig, 0, azaz nulla esetben volt az adósnak igaza.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.08.12. 16:35:09

@végrehajtó helyettes: Érdekes tapasztalataid lehetnek. Ismerősnek én próbáltam elintézni, hogy a tizenéves westel900-as tartozását ne kelljen felturbózva kifizetni. Eleve westel900 bazmeg. mábocs. Az alapkövetelés egyébként tök jogos. Az utolsó havi számlát nem jól számolták ki, így a csekken nem annyi lett befizetve, amennyit a cég nyilvántartott. Ügyfél lezártnak tekintette az ügyet "hülyék ezek" felkiáltással. Aztán jött a felszólítás, majd egyszercsak az engedményezést tizenakárhány évvel ezelőtt úgy intézték, hogy az adóst "elfelejtették" róla tájékoztatni, innen helyből jogtalan a követelés. Emellett elévülés megszakításának tekinti a végrehajtó a rossz címre kiküldött nem tértis értesítéseit is.
A másik tartozása egy nem létező parkolóhelyen az autója eladását követően történt parkolás miatt keletkezett. 14 év alatt kétszer baszta vissza a bíróság ellentmondás miatt ugyanazt a tartozást, beadták harmadszorra is ezek a férgek. Szerencséjükre ügyfél épp költözött, a régi címén valamiért "nem kereste"... Mostanra jogerős.
Tisztességes cégek ezek, az adós a hibás nyilván.

Advanced Flight 2016.08.12. 16:54:07

@lcsaszar: ezzel meg az a baj, hogy ha így kizsarolják tőle a pénzt, mi akadályozza meg őket, hogy bármikor újabb összegeket kérjenek, csak úgy? hisz a balek fizet, mert fél a bohócoktól stb. Amúgy bőven zaklatás kategória ez is....

Intelli 2016.09.15. 14:13:47

Zaklatás tényállása bőven fenn áll.
De a fenyegetésé is...
süti beállítások módosítása