Tékozló Homár

Helló Decathlon, itt a piaci rés!

2016.10.07. 10:18 | Homár Hilda | 91 komment

decathlon_cmyk.jpg

Az addig oké, hogy darabokban szállítanak egy gépet, hiszen hogyan máshogyan kéne. De vajon miért nincs összeszerelő szaki szolgáltatása a sportszeráruháznak, amikor láthatóan igény, az lenne rá?

Kedves Homár!

A legutóbbi Decathlonos élményemet szeretném megosztani Veletek, előre is bocsi a hosszú levélért.

Barátaimmal rendeltünk online egy 150e Forintos elliptikus trénert. Ki is szállították a terméket, és mint kiderült, ezer darabban érkezett. Végül nagy keservesen összeszereltük, mondanom sem kell, hogy egy napunk elment rá.

Mikor végre kipróbáltuk volna, kiderült, hogy nem működik megfelelően. A kijelzője nem számolta sem az időt, sem a távolságot, és a pulzusmérő eredménye szerint pedig már a klinikai halál is beállt. A kijelzőt leszereltük, összeszereltük, visszaszereltük… hátha csak érintkezési hiba, de a termék továbbra sem működött.

Ekkor felhívtam az ügyfélszolgálatot, akik kérték, hogy emailben vegyem fel velük a kapcsolatot.

Röpke egy hét elteltével el is szállították a terméket. Az ügyfelesek ígérték, hogy majd emailben tájékoztatnak, de történetesen ez nem így történt.

Ismét eltelt egy-két hét, így felhívtam őket, hogy információt kérjek. Közölték, hogy már a műhelyben van, és a meg fogják tudni javítani. Elnézést kért a kolléganő, hogy eddig nem tájékoztattak, és ígérte, hogy amint van fejlemény, írnak. Nos, ismét teltek-múltak a napok, Decathlontól se kép, se hang. Ismét hívtam őket, és kiderült, hogy nem tudták megjavítani, újat kell rendelni.

Ekkor kérdeztem, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, és a kolléga még csak megközelítőleg sem tudta megmondani. Állítólag a termék Franciaországból jön, és sajnos Ő nem tudja befolyásolni az onnan érkező kamionok sebességét… Rámutattam, hogy engem inkább az érdekelne, hogy mikor indul a legközelebbi szállítmány, de mint kiderült, azt SEM tudja befolyásolni.

Ekkor kértem őket, hogy minthogy új terméket küldenek, legyenek kedvesek a műhelyben előzetesen összeszerelni, és egyben meggyőződni arról, hogy megfelelően működik. Kis elbizonytalanodás után jelezte, hogy szerinte ennek semmi akadálya, de rögtön visszahív.

A rögtön-visszahívásból rögtön kiderült, hogy ők nem tudják az elliptikus trénert összeszerelni, mert a műhelyük tőlük egy teljesen különálló egységként működik, és nem áll módukban felvenni a kapcsolatot az ott dolgozó emberekkel. Ők szerelést, mint szolgáltatást egyáltalán nem nyújtanak, pont. 

Ekkor kértem, hogy akkor pedig egyszerűen küldjenek egy szerelőt a helyszínre, hiszen az egyáltalán nem opció, hogy az ő hibájukból eredendően ismét egy teljesen napot kínlódjunk. Egészben adtam oda a terméket, egészben is kérem az újat.

Sajnos kb 5 emailváltást követően sem változott a helyzet. Elutasították, hogy ők bármilyen módon intézkedjenek a szerelést illetően, és egyáltalán nem érdekelte őket, hogy miattuk most még plusz költségekbe kell vernem magam hogy szerelőt hívjak. Még csak az sem volt lehetőség, hogy a nevükre állítják ki a számlát, és megtérítik a költéget. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy erre a hónapra kondibérletet is kellett váltanunk, ami szintén nem három forint…

Ekkor kértem egy felsőbb vezető elérhetőségét, hátha vele egyszerűbben tudok dűlőre jutni. Válaszként egy másik kolléga (vélhetően a menedzser), nagyon szellemesen segítségül hívta a CTRL+C és CTRL+V gombokat, és bemásolta pontosan ugyanazt a maszlagot, amit előzőleg kaptam. Az arra vonatkozó kérdésemre, hogy milyen technikai akadálya van náluk felhívni egy szerelőt, akár házon belülről, akár házon kívülről, ő sem tudott válaszolni.

A helyzet itt áll egy hónap elteltével. Az új trénert azóta kiszállították, és sajnos kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is egyben lássam. Nagyon bánt, hogy egy ilyen drága termék vásárlásánál ennyire semmibe néznek, és ilyen színvonal alatti szolgáltatást nyújtanak.

Lehet még bármit is tenni?

Üdv,

A csalódott vásárló

UPDATE

Jogilag így néz ki a dolog:

Kedves Homár Olvasó!

Jelen esetre is gyors megoldást jelentett volna a termék átvételét követő 14 napon belüli időpontban biztosított elállási jogod gyakorlása a céggel szemben. Ez minden online rendelés esetén megilleti a fogyasztót, függetlenül attól, hogy az adott termék hibás-e vagy sem. Az elállás írásbeli közlését követően a cégnek a termék vételárát kell visszafizetni, a fogyasztó pedig az árut köteles visszaküldeni az eladó részére.

Ha a fogyasztó nem él ezzel a jogszabályban biztosított jogával, akkor is követelheti a hibás termék kijavítását vagy kicserélését. A cégnek pedig törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy a kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze. Ha a cég ebben a határidőben a szavatossági igényt nem tudja teljesíteni a fogyasztó jogosult a hibát maga kijavítani a cég költségére vagy a termék árának leszállítását igényelheti, illetve a törvényben meghatározott egyéb feltételek fennállása esetén a szerződéstől elállni és a teljes vételárat visszakövetelni.

Ebben az esetben a cég késedelmesen, de végül elvégezte a termék kijavítását, így a fent meghatározott árleszállítás vagy elállási jog jelen pillanatban nem gyakorolható. Természetesen, ha a hiba ismételten jelentkezik, akkor a szavatossági igények újra fennállnak.

A céget, a hibás teljesítés miatt kártérítési felelősség is terheli az esettel kapcsolatban felmerülő és igazolható többletköltségekkel kapcsolatban. Ha ilyen felmerült, akkor azt közvetlenül a szolgáltatónál kell írásban bejelenteni. Az igény elutasítása esetén pedig a békéltető testülethez vagy a bírósághoz lehet fordulni.

Felhasznált jogszabályok:
- 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=168978.263277
- 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547.287742
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.323415

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.10.07. 10:21:36

"Arról pedig ne is beszéljünk, hogy erre a hónapra kondibérletet is kellett váltanunk, ami szintén nem három forint…"

A mocskos dekatlon miatt!!!!!!!!!!!!!!!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:31:09

Vásárolj máshol, ha nem tetszik. Ha nekik ez a megfelelő ügymenet, nem foggod tudni megváltoztatni a rendszert. Jobbító szándékodat kifejezted, többet nem tudsz tenni.

Terézágyú 2016.10.07. 10:31:28

"Ekkor kértem egy felsőbb vezető elérhetőségét, hátha vele egyszerűbben tudok dűlőre jutni. "

Gondoltad, hogy a sima beosztott a saját szakállára (a céges politika ellenében) írta, hogy nem vállalnak összeszerelést?.....

Tehetséges ugandai buzi 2016.10.07. 10:31:41

Vettem egy repülőgépmodellt. Azt is nekem kellett összeragasztanom. Ha egy termék dobozára rá van írva, hogy szerelést igényel, akkor mit kell azon csodálkozni, ha tényleg darabokban kerül elő a csomagolásból?

Komolyan mondom, lassan olyan hülyék lesznek a magyarok, mint az állítólagos ámérikai nő, aki a macskáját szárította a mikrohullámú sütőben, csak mert nem volt ráírva, hogy macskát nem lehet benne szárítani...

Jóóó, mondjuk a Dekatlon is kiírhatott volna valami ügyfélbarát információt a kasszánál, hogy ezt vagy azt az összeszerelő kisiparost ajánljuk.

Manyecska. 2016.10.07. 10:34:06

@Terézágyú: a haverom fia testépítő bajnok, kétszer akkora mint az apja...:))) az meg kidolgozza a belét /neje helyett is/ hogy meglegyen verseny előtt a 10kg csirkemell, 120 tojás.. én főzök a palinak néha mert évek óta nincs otthon semmi meleg /pl.kaja :D/..

Nekem van egy jó szerelő ismerősöm :P mondjuk k..va nehéz lehet egy ellipszist 120 darabbból összerakni de megoldható! Véletlen az ő fia is profi testépítő /pfájj/ :D..
Poszter tegye el a számlát aztán ráér még azzal terrorizálni a Dekatlant.

Terézágyú 2016.10.07. 10:34:32

"Műhely
Karbantartás, javítás, egyedi megjelenés

17 áruházunk mindegyikében működik műhely, biztosítva a karbantartás, a szervizelés és a termékek egyedivé tételét. Munkatársaink rendszeresen képzésen gyarapítják tudásukat, valamint szervizelésüket megbízható háttér támogatja: minőségi szerszámok, alkatrészek és a központi műhely csapata."

:))))

Terézágyú 2016.10.07. 10:36:35

@Manyecs:
"mondjuk k..va nehéz lehet egy ellipszist 120 darabbból összerakni de megoldható!"

A pószter azt írja, hogy "ezer darabban érkezett"... Nem 120!

Tessék figyelmesen olvasni! Néddmán...

The Crazy One 3om 2016.10.07. 10:36:44

Jeszsusom. küldjenek szerelőt? mert te gyüge vagy?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:39:51

Vettem egy porszívót. Külön jött a teste, a csöve meg a feje. Nem tudtam összeszereni. Faszé nem mellélkelnek 1000 mestert.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:42:35

@Manyecs: Ellipszisre és parabolára vannak rajzoló sablonok, darabokból össze lehet azokat rakni, de hiperbolára nem létezik.

(Vagy hiperbolához van sablon és parabolára nincs. Már nem emléxem pontosan.)

EurósParaszt Lite 2016.10.07. 10:43:35

kamionsebesseg, foleg hetek utan: a melledumalas ekes csimborasszoja, szaradjon is le az orra annak, aki mondta
kondiberletet kellett valtanunk: szarragas tipikus esete - elotte nem kondiztatok?
vezeto elerhetetlensege: lasd 1. pont

a darabostermeket nem szereltetek ossze? engem szetmarna a kivancsisag

homar-fan 2016.10.07. 10:43:53

A poszt-toló ennyi tökölés helyett miért nem állt el a vásárlástól (hiszen neten vette!), kérte vissza a pénzét és vett máshol elliptikus trénert?

Manyecska. 2016.10.07. 10:44:01

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: ne is mondd aszongya a kebelbarátom hogy van jó csontfűrésze a lábamhoz..:D@Terézágyú: ja, két napja nem alszom /beteg vagyok/ akkor ez galaktikus tréner :DD lásd be nehéz lehet ezer darabból kirakni egy ellipszist:P ON

Terézágyú 2016.10.07. 10:45:34

@Manyecs:
"lásd be nehéz lehet ezer darabból kirakni egy ellipszist"

Én még sose raktam ki egy ellipsziset... :( Annyi minden kimaradt az életemből... :((((((

EurósParaszt Lite 2016.10.07. 10:49:55

@Manyecs: mire hasznaltak a katlant regen? kinek a fia is testepito veletlensegbol? Leszarmaztatasaid lekovethetetlen melysegekbe emelkedtek.:)
Hat nem tudom milyen beteg vagy, de nem csak a feherversejtyeid szama nott, hanem ez az ezer az elobb meg nem ennyi volt! atpijkamot nem ertem mirol ir, muholdas adasokat szeretne vetelezni?
@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: fej, thor, potroh!
@homar-fan: a dongas trener meg a hordolabu lany?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:52:11

@homar-fan: Az én trénerem nem elliptikus, hanem olyan hosszúkás. A feje kerek, vállban szélesebb.

Manyecska. 2016.10.07. 10:54:21

Mennyi most egy kondibérlet. 8 rugó. Menjetek futni most még lehet, monnyuk én tavaly -5 fokban is futottam /nem voltunk sokan.:D/ azt mégis most vagyok dáthás ehhh!

EurósParaszt Lite 2016.10.07. 10:58:52

@Manyecs: a minuszokban futas olyan, mintha masszivan piacoztal volna evekig: tonkrevagodnak az izuleteid. Van a mobildobalo versenyen tul hangfaldobalo megmerettetes is, gondoltam figyelmedben ajanlom.:D

sarostehen 2016.10.07. 11:01:16

Néma gyereknek....

Gondolom ha megkérdezte volna a boltot, biztos elmondták volna az elején, hogy szétszerelve kapja meg user, és neki kell összeszerelni.
Miért is várja el, hogy a bolt rakassa össze. Örüljön, hogy kap egy újat.

Manyecska. 2016.10.07. 11:02:58

@EurósParaszt Lite: köszi Norbi! Mostanában úszócuccal járok a temetőbe :D :D merugye bezárt itt a Dagály oszt ott van egy fasza kis hamvasztó izé uszoda, occsó is, jó is. ha végigmegyek a sírok közt úszószemüvegben legalább a sírkövesek békén hagynak addig is.

Terézágyú 2016.10.07. 11:04:38

@Manyecs:
"végigmegyek a sírok közt úszószemüvegben legalább a sírkövesek békén hagynak addig is. "

Mert? ki van nekik adva, hogy
- úszószemüveges = őrült, hagyják békén.
- nem-úszószemüveges = elmászkáló halott, fogják meg
??

The Crazy One 3om 2016.10.07. 11:05:53

asszem éppen a zérókomponista írta remekül egy évekkel ezelőtti posztban, hogy az ilyen embereknek nem a megoldás a lényeg, hanem hogy igazuk legyen, bólogassanak nekik, elismerjék a panaszukat. Nem valós eredményt (itt működő elliptikus anyámkínját) hanem megtorlást akarnak: itt azt, hogy lehetőleg a CEO a hátán vigye ki a legyügyesebb szerelőt és megalázkodva cipőtvédő zacskóba szereljék össze neki. Mert jogod van hülyét játszani...

Terézágyú 2016.10.07. 11:10:21

@The Crazy One 3om:
"hanem hogy igazuk legyen, bólogassanak nekik"

lehet... de hát istenem, olyan jó érzés, ha mások igazat adnak nekünk, és olyan ritkán van ebben részünk... :(

Pószter, teljesen igazad van az ekliptikás trélerrel kapcsolatban!!!!

Manyecska. 2016.10.07. 11:18:31

@Terézágyú: szegényke, rakja, rakja,..hát nem egy epileptikus bráner jön ki belűle..? :ON

jajmarnemoderalj 2016.10.07. 11:21:26

ekliptikás tréler a legnagyobb átverés a kondigépek közül... nagyon kevés kalóriát éget ugyanakkor nagy helyet foglal

dekatlon helyett meg válassz kisebb boltot és plusz pénz fejében a kiszállító összeszereli...

Dikusz 2016.10.07. 11:27:20

@Manyecs: lemaradtam, már nem a Komjádiba jársz? Valahol olvastam, hogy bezárják azt is, meg a Sportuszodát is, ugyanazin okból mint a Dagályt.
Csak nehogy Mindenszentek napján kószálj a temetőben, vagy szólj mikor jársz arra legközelebb:)

EurósParaszt Lite 2016.10.07. 11:27:32

@The Crazy One 3om: jaja, az embik imadjak erezni a dizajnolt/keretbe foglalt gondviselest. Akkor ciki, ha atmegy csaszarkodasba. Hajszal valasztja el a kettot sajnos.
@jajmarnemoderalj: =eklektikus braner.

Manyecska. 2016.10.07. 11:35:51

@jajmarnemoderalj: eklektikás, a szó, amit kerestek..:P

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.07. 11:48:50

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Na jó, de máshol drágább. Nem kicsit. Nagyon.

Nem szeretem a posztoló ekézését, de mégis mire számított? Látott a Decathlonban egy gépet kirakva, meg egy lapos dobozt a polcon. Fel sem merült benne, hogy ezt szerelni kell majd? Ráadásul a Decathlon tipikusan az a hely, ahol reklamációkor nem kérdeznek semmit, csak cserélnek, vagy visszaadják a pénzt. Hazaviszi, kicsomagolja, rájön, hogy nem bír vele, visszaviszi, szerintem simán visszakapja a pénzt. Vagy keres valakit a neten, aki látott már csavarhúzót, és egy pár ezresért összerakja neki.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.07. 11:51:51

@EurósParaszt Lite: Ezt azért átgondolnám a helyedben. 35 év tájfutás után ismerek egy csomó norvég, finn, meg svéd futót, oszt' élnek, mint Marci hevesen. Téli futáshoz téli öltözék kell, annyi a trükk.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.07. 11:55:09

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Azért az egyetemen csak megoldottuk valahogy. Kézzel rajzolva úgy kib..tak volna a vasbeton tanszékről a rajzommal együtt, hogy a taknyomon csúszom le azt a kilenc emeletet a Z épületből.

Manyecska. 2016.10.07. 12:10:02

@Csokis: elvileg igen..az a legjobb amikor jeges a pálya, akkor jön a szöges futócipő..:) csak vigyázni kell a levegőt hogyan veszed de ez egy profi úszónak nem jelent kihívást..:P

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.07. 12:21:24

@Manyecs: Pár éve itthon is kaphatók olyan cipők, ahol a talpban apró, pár milliméteres szögek vannak. Egyetlen hibájuk, hogy csak télen használhatók. Egyrészt aszfalton veszettül kopognak, másrészt kib... melegek. A tájfutónak persze jó dolga van, abban a pár napban előveszi a nyári szöges-stoplisát, oszt' tojik a jégre.

Manyecska. 2016.10.07. 12:25:47

@Csokis: addig amíg évi 10.000 huf-ért bármikorbármelyik uszodába bemehettem én is tojtam rá :DD ON

Tony Almeida 2016.10.07. 12:38:13

...Plusz a terhes kismama testvér sem tud a tréneren fitnesszelni így, és a kiskutya sem tud rátelepedni :-( A Dekatlonban pedig letegezték...

A nick már létezik! válassz másikat! 2016.10.07. 12:40:28

Akkor ez egy BÜ poszt?
Ha a Decathlon is a T*M*X nál szervizeltetne, akkor:
1. beázott, nem garanciális
2. xarul összerakott, nem garanciális
3. user error, nem garanciális
szagvéleményt kapott volna vissza cserekészülék helyett.
Decáék meg cserélték. orig, nem refurbished darabra.
és még a lelkével is foglalkoztak.
a hiba ott volt, hogy a zügyfeles szembeszegült a poszt tolóval.
ilyen esetben úgy kell kommunikálni, hogy:

szívesen összeszereljük, de mivel így már nem 20X60X140 a doboz méret, hanem 140X140X60, így a szállítási költség különbözetét sajnos önnek kell kifizetni, ami 39870Ft
kéri-e?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 13:07:58

@A nick már létezik! válassz másikat!: "szívesen összeszereljük, de mivel így már nem 20X60X140 a doboz méret, hanem 140X140X60, így a szállítási költség különbözetét sajnos önnek kell kifizetni, ami 39870Ft"

Erről van szó.

Manyecska. 2016.10.07. 13:17:00

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Nekem úgy tűnik poszter rájött hogy a gép áráért már tud egy éves kondibérletet is váltani, szaunahasználattal egybekötve.....

2016.10.07. 13:18:11

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a barátaival rendelte meg. Egyiknek sem volt annyi esze, hogy utána kérdezzen. Lehet, hogy azért nem működött, mert mindenki egyszerre próbálta ki.

The Crazy One 3om 2016.10.07. 14:16:01

jól látom, jöhet a zújposzt?

lanAlaturB 2016.10.07. 14:19:21

Mar megint az a franya "mondanom sem kell".
En egy embert se ismerek,aki hasznalna,a homaros levelkbe megis beleirja mindenki.

Manyecska. 2016.10.07. 14:53:03

@The Crazy One 3om: Rosszul látod, ez itt a hétvégi reklám helye..! :P

The Crazy One 3om 2016.10.07. 15:15:43

@Manyecs: hogy finoman fogalmazzak, kárcsú lesz ez hétvéginek.
Pedig ma egész nap péntek van, igazán dobhatna egy emag posztot...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.10.07. 15:32:40

@lanAlaturB: Hát ezaz, neki mondania sem kell, hisz mindenki tudja. A decathlon se mondta, hogy lapraszerelve viszik a gépet, hisz mindenki tudja....kivéve a posztert a burokban.

Leone_510 2016.10.07. 15:39:31

"Az új trénert azóta kiszállították, és sajnos kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is egyben lássam. "

Másodszorra nem sikerült összerakni, van nem volt napi 1-2 óra, hogy csak csak elkészüljön az űrrepülőgép? Vagy az első összerakása után rájöttek, hol baxták el az időkimozdítót és azt ők is tudják, hogy ezt újra már nem nyeli be a decathlon.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 16:13:15

@The Crazy One 3om: "dobhatna egy emag posztot..."

Persze, aztán megint eltöri a drága vótmámérőt. Nyugottan lapozz vissza valamelyikhez, az se gyűröttebb. Elsőzhetsz is, megengedem.

"jól látom, jöhet a zújposzt?"

Jól látod. Szerintem már elindult, tán keddre ide is ér.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 16:36:14

@The Crazy One 3om: Akit megszidtam, annak inkább ki se ejtem a nevét, nem érdemes rá.

@Manyecs: Neked is fáj a fogad? (Mire?)

gabors 2016.10.07. 16:36:56

@Tehetséges ugandai buzi: "mint az állítólagos ámérikai nő, aki a macskáját szárította a mikrohullámú sütőben, csak mert nem volt ráírva, hogy macskát nem lehet benne szárítani..." ebbol csak az allitolag igaz varosi legende tele van vele az internet csak egy valos esetre sem lehet talalni ...

de aki ilyet esetleg tenyleg tesz az hulye.... az hogy esetleg amerikai vagy nem lenyegtelen..

relevancs ..... is legyek valszeg jobban jarnak a konditeremmel !!! agyra nem lehet gyurni ugysem

The Crazy One 3om 2016.10.07. 17:09:14

how many wood could a woodchuck chuck if a woodchuck could chuck wood ?

The Crazy One 3om 2016.10.07. 17:24:55

hát akkor egyedül maradtam. időközben remek komment a facebook csíkon.

"Jövő héten írok a Lidl-nek, hogy egy egész napot elvesz a kedvenc makarónim elkészítése (vásárlás, hagymapucolás, főzés, mosogatás, törölgetés) szóval mi lenne ha a prémium termékeket, amiket előtte náluk vásároltam jó sok pénzért (kinek mi a jó sok pénz) előzetesen megsütnék nekem a konyhájukban.
"

elkövetője egy java developer. Kész :D

gabors 2016.10.07. 17:31:50

@The Crazy One 3om:

ez akkor a hetvegi ???

csak kerdezem :-)

amugy milyen gyorsan tudod ezt elmondani ... ez volt az elso nyelvtoro amit angolul megtanultam...

The Crazy One 3om 2016.10.07. 17:35:59

@gabors: egy fokkal gyorsabban, mint a Siri az iOS 9-ben, de tényleg csak egy fokkal...

EurósParaszt Lite 2016.10.07. 17:57:42

@The Crazy One 3om: jobb otletem van: legyen elorecsomagolt az egesz univerzum, s legyen mar lejatszva benne minden jatszma es folyamat, hogy mink mar csak a tottalis Nirvanaba suppedhessunk bele. Rendkivul izgalmas modon.

gabors 2016.10.07. 18:08:12

@The Crazy One 3om: "mint a Siri "

ki a f@sz az a Siri es mit keres egy OS-ben ????

The Crazy One 3om 2016.10.07. 19:28:52

Focit gondolom egyikőtök se fogja nézi...

gabors 2016.10.07. 22:29:49

most eppen 2-2 az index online kozvetitese alapjan de minek nezni ??

gabors 2016.10.07. 22:39:08

ugy latszik vegul is kikapott a magyar csapat 2-3 elso vb selejtezo jobban is indulhatott volna

gabors 2016.10.07. 23:12:38

nem tudom mennyi kondi terem dijja havonta de lehet a posztolo es a baratai jobban jarnak azzal ... ugy tunik a legonal komolyabb osszerakos jatekkal kar foglalkozniuk.

Ja IKEA-t sem ajanlom mert ott is elofordul hogy akar tobb tucat mindfele bisz-baszbol kell osszerakni egy agyat ....

Advanced Flight 2016.10.08. 00:02:23

@jajmarnemoderalj: ha égetni akar, rakjon tüzet a kertben oszt abba dobálja a kalóriát; ehhez miért kell elliptika 150 ezeré?

zuhanorepulesss 2016.10.08. 12:06:58

Áhh, minek ez az eklézsiás bráner?
A konditerem social tevékenység.
Nem foglal helyet.
Nem kell karbantartani.
Vannak pasik/csajok.
Akárhányan is vettétek, gazdaságosabb, nem Nálatok avul.
Másrészt, otthonra vett készülékekből milliónyi van a neten, "egyszer használtam, eladó" kategóriában, tehát az emberek otthon nem motiválják magukat.
Harmadrészt meg le lehetett volna ezt írni öt mondatban.
Megvettük, megjött. Összeraktuk, nem működött.
Visszaküldtük, javították, nem javítható, kapunk újat.
Nem megint darabokban küldték? K.rva lusták vagyunk összerakni, minek is nekünk a eklézsiás??
Szívesen.

Manyecska. 2016.10.08. 12:36:05

@The Crazy One 3om: há nem mer anyámnál takarítok egész délelőtt, már rég be kellett volna feküdni kezelésre de folyton a Rékasival jön hogy hogy járt..hámondom van köztetek némi difi .:D..ON Baszki magassarkúban mosok fel stb.mer úgy nem csinálom össze magam a fájdalomtól ez az eklektikus bráner :D

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.10.08. 14:02:53

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Ez szerintem is ilyen, kicsit hasonló mintha a Fordnál nyavalyognék hogy a Focus miért nincs a háronliteres TDCivel. Mert nincs. Ez az üzleti modelljuk. A 3 literes dízel kell vegyél bmw-t.

gabors 2016.10.08. 14:44:23

meghalt a NOL !!!!

RIP

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.08. 17:42:26

@gabors: Az üzleti modell volt túl becsületes. Vagy át kell menni hazug kattintásmágneses címekkel operáló bulvárba, mint az index. Vagy a fideSS emlőin kell csüngeni közpénzből kiömve, mint az origo.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.08. 18:06:48

@gabors: Bocsi, félrement. Nem az üzleti modell és a veszteség volt a probléma, hanem az, hogy arogán tóni helikopterezését megszellőztették. Maguknak csinálták a bajt, nem kellett volna túlmenni az MTI hírek közlésén.

'98-ban a fideSS pont ugyanígy zárta be a Kurírt, mert megírták, hogy Pintér tudott a robbantásos merényletekről.

Lázár nem záratta be az origót, hanem a főszerkesztőt rúgatta ki, mikor a disznóságairól írtak.

gabors 2016.10.09. 04:41:49

NP dobbenet azert mert ha jol ertem akkor bar nagyon sok olvasot vesztettek de meg igy is az egyik legnagyobb nyomtatott lap volt .... ha igaz ...

beste 2016.10.09. 09:49:45

@Tehetséges ugandai buzi:
itt a piaci rés :) összeszerelést vállalok, közben szórakoztatom a tulajt :)

én lovagolni járok, még jó, hogy a lovat nem kell összeszerelni :)

Manyecska. 2016.10.09. 10:43:25

@beste: :D ! erről jut eszembe este áttekerek a páromhoz egy híd választ csak el minket mosott lepedő, főtt kaja, kispárna stb. lebeg utánam kicsit elliptikus izé hektikus leszek néha mire átérek. amióta bekente ázsiai masszázsolajjal a bicikliláncot azóta darazsak is.

.@zuhanorepulesss: kell az a kis szabadidő amíg elmész és csak a tiéd, nem jó kombinálni tényleg:( amikor mexületett a fiam onnantól lőttek bármilyen otthon végezhető szabadidős programnak, 24 voltam, igényem lett volna rá de ha nem ő... akkor jógázás közben a macska lépett az arcomban, stb.stb. :D dvd ugyanaz amikor a fiam elkezdett hastáncozni az oviban mondom ezt befejezzük :D simán kimászott a kiságyból /legalacsonyabb állás/, fel a pelenkázóra onnan meg le aztán állt a szobánk ajtajában durcás képpel aszittem megzabálom miután az infarktusomat kikezeltem ..

Manyecska. 2016.10.09. 10:50:32

@gabors: aszittem én is mer este félnyóc óta MA féltízig aludtam igaz közben rémlik hogy levittem a kutyát a Dunához :D ha most kéne epileptikus trénerre pattanom meghalnék. a lovagláson még gondolkodom na majd este.:DDD bocsánat.

amúgy hogy releváljak is kipróbáltam a relaxiációt is otthon de ahogy mondani szokták a közepén tuti hogy /macska, gyerek, férj../ valaki közben 1: felsikolt 2: arcodba lép 3: hányik ..4: kombinálják a kettőt. Közben a Bálnák énekét hallgatod. f.szom. :D ON
Most a fiamat ahogy skájpolás izé házi feladat közben káromkodik/röhögnek.. :D

Manyecska. 2016.10.09. 10:57:31

@zuhanorepulesss: jah, azt akartam neked mondani még , hogy a táncházba ahová járunk /görög/ volt egy anyuka, hátára kötve a babája és úgy állt be mellém, :DDDDDD időnként rámarkoltam a babára :P, az meg röhögött nagyokat:)))...nagyon interaktív szerintem nem kéne erőltetni ezeket a szobagépeket mink egyszer egy két és fél méteres autópályát szereltünk össze a kicsinek a férjemmel, karácsonykor, minden a helyére került csak épp NEM működött elektronikusan:(((( visszavittük de azt a frusztrációt gyerek mondjuk jól viselte, egy napig szereltük azt a szart, másnap vettünk jobb híján egy méteres betonkeverőt autót na az is bódottság volt :D

Manyecska. 2016.10.09. 11:00:32

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: hallottad hogy érvénytelen a szavazás? Most ti jöttök, én már ügyeltem itt.
Amúgy a férjemnek /ex/ is van kondigépe, mindig megígéri hogy elhozza csak épp össze kéne szerelni, mondtam a f..szomnak kell ide kondigép fiam is imád futni.., mondtam ha idehozzák szedünk belépődíjat azt kondizzanak itt a haverjai a gyereknek. Hátnem?? ON

gabors 2016.10.09. 15:04:53

NOL vegul is knek kell egy nem Mz/x media

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.09. 15:20:19

@gabors: A lap online kiadásának fejlesztésére tavasztól komoly energiákat és pénzt áldozott a kiadó, pár hónapja több újságírót is felvettek. A lap tavaly nem volt veszteséges. Bűzlik az egész ügy.

index.hu/belfold/2016/10/09/sulyos_logikai_buktatok_a_nepszabadsag_megszuntetese_korul/

Manyecska. 2016.10.10. 08:19:34

@The Crazy One 3om: nemám mer beültünk ketten-panel..- a kádba, hiba volt. :D elliptikus formában tartózkodott a zuhanycső a seggemben /párom még jól meg is húzta..:D/, aztán leforráztuk egymást szomszéd csak azt hallotta hogy "leég a tököm", háromszor jött ki később is :DD.. oszt minél inkább ki akartam mászni annál jobban süllyedtem lefelé, röhögőgörcsben.:DD

Manyecska. 2016.10.10. 09:37:42

@The Crazy One 3om: amúgy 29.000 Ft volt a nevezési díj..

joska61 2016.10.10. 09:59:27

Gondolom azért nincs ilyen szolgáltatás, mert mégsincs rá akkora igény.

The Crazy One 3om 2016.10.10. 10:01:53

@Manyecs: amarha. Egy szezont én is futottam Spartan Race-t, ott is voltak 50, 60+ eurós nevezési díjak.
Apám megtudta, szólt is, hogy ha fele annyit fizetek neki, nyugodatan feláshatom a kertet, hasonlóan elfáradhatok nála is...

Manyecska. 2016.10.10. 10:14:23

@The Crazy One 3om: :) így is van. Bár ha többen futnának szebb lenne a zórszág..:D
Én fogadásból futok /exsógornőm, anyós halála../, ráadásul a hospice-alapítványnak nem holmi divatból, sza semmi nem tántoríthat el:) Amúgy beleszerettem teljesen.:)..ON

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2016.10.10. 13:19:51

fogalmam sincs, milyen egy ilyen epileptikus tréner, de ha kijelzője van, nem lehet, hogy csak egy elemet kellett volna bele tenni?
-hová mész, kisfiú?
-laposelemér'
-nem a nevedet kérdeztem...

gabors 2016.10.10. 15:24:21

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: ahogy irtad nem alltak be fidesz moge ... penzzel mindent el lehet intezni ... "valakik" megvettek utanna azt csinalnak egy lappal amit akarnak pl bezarjak .... nix ugri bugri ... fonok szolt !!

Ugyes valszeg mevettek a trademarkot is igy ezzel a nevvel meg NOL.hu -val senki nem csinalhat tobbet semmit

The Crazy One 3om 2016.10.11. 14:59:00

megírta a GTDI a szokásos semmit? Arra a szakemberek nem is gondoltak, hogy eszébe sem volt a baráti társaságnak elállni a szerződéstől a borsos postaköltség miatt?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 15:30:13

Nah, mindenki elindult már haza, most kihívás nekik elsőzni!
süti beállítások módosítása