Tékozló Homár

Hosszú út a semmibe

2017.10.05. 12:57 | Homár Hilda | komment

angry-animals-28-5888780d3ae34_605_1.jpg

Szegény Zsolt 4 hónapig hajtotta a beteg tabletjének az ügyét, azért, hogy aztán a Média Marktot, 2 szervizt és a Békéltetőt is megjárva ott álljon a startmezőn megint.

Kedves HomárBlog!

Próbálok objektív maradni és időrend szerint haladni.

2016. 12.17. 
A Media Marktban vásárolok egy ACER tabletet ( 24.990.- ), amit nagyjából havonta egyszer, műszaki végzettséggel rendelkezvén szakszerűen és boldogan használok. 

2017. 05.22.
Észreveszem, hogy némileg lötyög a töltő csatlakozója, ezért befáradok a nyíregyházi Media Markt áruházba és jelzem ezt a problémát, ahol készségesen fogadnak és átveszik a terméket javításra, maximum 15 napot ígérnek, ahogy ez lenni szokott, valamint amennyiben tovább húzódna egy telefonhívást, ahol jelzik a késlekedést.

2017. 06.29
Befáradok ismét az áruházba, érdeklődni, hogy vajon elfelejtettek-e vagy még mindig harcolnak az Acer nagymesterei a gépecskémen Brnoban, ugyanis mint utólag kiderült ide küldték. Itt az első nagy pofon, miszerint a tabletem "szakvéleménye" megérkezett, ami megállapította, hogy a töltőn én biza' mechanikus sérülést okoztam, mégpedig olyat, ami a tableten BELÜL!! tönkretette a csatlakozó alaplaphoz való forrasztását! WOW, nem tudtam, hogy ilyen is lehetséges, de örültem legalább az információnak, hogy bár a kutya sem keresett idő közben a Mediától, de attól az események folytak tovább. Természetesen nem fogadtam el a  véleményt és a 13.000 Ft-os javítási ajánlatot, azonban mivel nem tudtak semmi mást felajánlani, így kértem, hogy küldjék vissza és megyünk tovább...

A Békéltető Testület döntött: Független bevizsgálás!

2017. 09.15.
Ismételt termékleadás, ígéret, miszerint 5 napon belül hívnak és visszajeleznek!

2017. 09.22. 
Telefonálok, mert az infó ismét az éterbe veszett, nem tudnak róla semmit, azt sem, hogy felküldték-e már vagy sem, egyre nagyobb ígéretek következnek, most már két napon belüli visszahívás az aduász a lerázásban!

2017. 09.26.
Ismételt személyes látogatás, a természetesen elmaradt telefon miatt. Az osztályvezető hölgy közli velem temérdek badarság mellett ( azzal mentve magát, hogy ő egyébként ehhez nem is ért! ), hogy az új hely ahova küldték - Avansys Notebook Szerviz - megállapította, hogy nincs is semmi baja a tabletnek, csak a töltő sérült, amit kicserélnek nekem, bár ezt eddig csak emailben jelezték a hölgynek, ezért nem hivatalos az infó. 

Ekkor nyílt ki a sokadik bicska a zsebemben: A második szakszerviz megállapítja, hogy nem is lötyög az usb csatlakozó az alaplapon, amiért bevittem és amit az első szerviz igazolt is és visszakapok egy hibás tabletet egy új kábellel? 

4 hónap alatt sikerült eljutnia oda a Media Marktnak és a partnereinek, hogy azt sem tudják mi baja van a terméknek, nemhogy megoldják azt!

Ilyenkor van bármi más lehetőségem, minthogy a Békéltető és a Fogyasztóvédelem között rohangálok? Mire hivatkozhatok esetleg, amit eddig nem vetettem be?

Köszönöm előre is,

Zsolti

Megkérdeztük, mik Zsolt lehetőségei:

Kedves Homár Olvasó!

Ha a készülék hibája a hiba ismételt kivizsgálását követően is változatlanul fennáll, akkor javasolható egy ezzel kapcsolatos írásbeli, tértivevényes levélben megküldött panasz benyújtása a cég székhelyére címezve. A levélben a jótállási igényt érdemes ismételten előterjeszteni megfelelő határidő tűzésével.

Ha a vállalkozás az írásban előterjesztett panaszt elutasítja, akkor a követelés tejesítésével kapcsolatos jogvita végleges lezárása csak a bírósági peres eljárás megindításával lehetséges. Egy perben azonban vélhetően elkerülhetetlen lesz egy igazságügyi szakértő kirendelése, hiszen a vállalkozás jelenleg a termék hibás voltát is kifejezetten vitatja. A szakértő a készülék hibáját meg tudja pontosan állapítani, illetve abban tud véleményt nyilvánítani, hogy a hiba oka a teljesítést megelőzően vagy azt követően keletkezett.

A bíróság a beszerzett igazságügyi szakértői vélemény és a perben rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok (pl. a békéltető testület előtti eljárás iratai) alapján fog döntést hozni a jótállási igény jogszerűségével kapcsolatban.

A bíróság jogerős határozatának meghozatalát követően a céggel szemben végrehajtási eljárás is indítható, ha az ítéletben foglaltaknak önkéntesen nem tenne eleget.

Felhasznált jogszabály:

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 
- 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 
- 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról 

Az eset kapcsán az alábbi példamutató levéllel jelentkezett nálunk a Media Markt:

Tisztelt Homár,

Kedves Vásárlónk!

Nagyon sajnáljuk, hogy egy nálunk vásárolt termékkel kapcsolatban ilyen kellemetlenségeket kellett megtapasztalnia! Kérem engedje meg, hogy a mi szemszögünkből is reflektálhassunk a történtekre.

Az Ön által leadott készüléket, - annak rendje és módja szerint - továbbítottuk az illetékes márkaszervizbe. Garanciális javítást a MediaMarkt nem végezhet el saját hatáskörben, ilyenkor nekünk ez a teendőnk, még akkor is, ha az adott termék legközelebbi szerződött márkaszerviz partnere Brunoban található. Onnan a készülék visszajött egy szakvéleménnyel, mely felénk azt támasztotta alá, hogy az esetet nem hibás teljesítésként kezelendő, és a tapasztalt hibajelenség nem rendeltetésszerű használatra vezethető vissza. Ezt a szakvéleményt békéltető testületi ajánlásra független szakértői véleménnyel volt szükséges validálni; mely azt állapította meg, hogy a készülék valójában nem is hibás. A két - MediaMarkttól független – szakvélemény ellentmondását feloldandó, jogszabályi kötelezettség nélkül is, jó szándékunkat alátámasztandó, visszavettük Öntől a készüléket, a vételár visszatérítése mellett.

Elnézését kérjük, hogy az eset megoldása - a fentebb részletezett történések következtében - olyannyira elhúzódott, hogy nem tudtunk teljes megelégedésére rászolgálni! Így csak bízhatunk benne, hogy a jövőben is megtisztel minket bizalmával! Kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy tehetünk-e még Önért valamit!

Tisztelettel

MediaMarkt

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2017.10.05. 13:09:52

nekem is megadta magat a nexus 7-em. nem toltott egyaltalan. gondoltam nem fogok 100 eurot kifizetni a javitasra, de az egyik ismerosom mondta, hogy megnezni miert nem tolt. szetszedte, meg kellett forrszatani a tolto csatlakozojat es azota is gond nelkul hasznalom

káposzta 2017.10.05. 13:13:16

Ha egy 26 ezres tabletem elromlana, vennék egy újat (másik márkát, ha lehet). Egyszerűen nem éri meg az utánajárás. Ha csak lötyögne a töltője, de töltődne a tablet, akkor leszarnám, és úgy használnám.

Terézágyú 2017.10.05. 13:16:29

Azt a valamit, amiBE beledugjuk a csatlakozót, azt nem ALJZATnak hívják??...

Terézágyú 2017.10.05. 13:18:04

@káposzta:
"Ha csak lötyögne a töltője, de töltődne a tablet, akkor leszarnám, és úgy használnám. "

Leszartan???? Miért, leszarva jobban tölt?....

:)

Egyébként igazad van. Manapság kétszer is meg kell gondolni, hogy biztosan beadjunk-e valamit a szervízbe, ha egyébként használható a cucc...

káposzta 2017.10.05. 13:35:45

@Terézágyú: lehet, ha a szar jobban vezeti az áramot :D
Ha lenne egy 200 ezres cucc, ami elromlana, azt persze hogy beadnám szervizbe, de az ilyen <30 ezres tech dolgoknál eleve abból indulok ki, hogy szart veszek, és így jártam, ha tényleg szarnak bizonyul...

Terézágyú 2017.10.05. 13:39:00

@káposzta:

Az a baj, hogy a fenti történet egy 200ezres cuccnál is ugyanúgy simán megtörténhetne...

vizsla_barat 2017.10.05. 13:49:23

Veszel egy újat. 3 napon belül visszaviszed hogy rossz a csatlakozó. Kész

Crazy 1zenkáttű 2017.10.05. 13:50:47

maradjunk annyiban, hogy magától nem kezd el lötyögni...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2017.10.05. 14:14:32

bevinném a sarki suffnituning gsm boltba, 2-3000ért megforrasztanák, azt annyi...

cmx85s 2017.10.05. 14:20:55

@RosszQtya: csak akkor buktad a garit. Féléves volt a cucc, amikor megadta magát. A garin túl ez egy tökéletes megoldás.

Fausto(tm) 2017.10.05. 14:25:52

@vizsla_barat: Azért az ilyen cuccoknak van egyedi azonosítója, ami alapján simán kiderül, hogy nem azt vitted vissza

Jessybátsi 2017.10.05. 14:27:07

26 ezres tablettől ne várj többet. Hátlap lepattint, csatlakozó visszaforraszt és mehet tovább.

Terézágyú 2017.10.05. 14:30:50

@vizsla_barat:
Szerintem beszélj rá valakit, hogy ő is vegyen egy ilyet, aztán öld meg, és vedd el tőle az újat.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2017.10.05. 14:50:24

@cmx85s: az ilyen gari helyett is tökéletes megoldás, főleg egy olcsó xaron!

vizsla_barat 2017.10.05. 14:54:27

@Fausto(tm): es ezt ra is irjak a szamlara?

Fausto(tm) 2017.10.05. 14:58:51

@vizsla_barat: A számlára nem, de a garancia papírra igen.

Sluck Ödön 2017.10.05. 15:02:38

@Crazy 1zenkáttű: magától valóban nem, a szar gyártástól annál inkább.

Terézágyú 2017.10.05. 15:42:23

"4 hónap alatt sikerült eljutnia oda a Media Marktnak és a partnereinek, hogy azt sem tudják mi baja van a terméknek, nemhogy megoldják azt!"

Ez nem egészen így van, ugyanis a médiamarktos szervíz már júniusban megállapított a hibát - ezután a pószter továbbment, ahogy írja: "A Békéltető Testület döntött: Független bevizsgálás! 2017. 09.15. Ismételt termékleadás"

Arról a médiamarkec nem tehet, hogy a békáltató testület szeptemben döntött...
Mellesleg addig a készülék a szervízben maradt? ha ott is, azalatt tuti nem foglalkoztak vele, tehát nem igaz az, hogy "4 hónapig nem tudták megállapítani a bajt"... és nyilván nem is foglalkoztak a megoldással, ha egyszer a pószter vitatta a megállapításukat...

Terézágyú 2017.10.05. 15:46:14

Mellesleg:
A pószter 2017. 05.22-én adta le a cuccot, és "maximum 15 napot ígérnek, ahogy ez lenni szokott, valamint amennyiben tovább húzódna egy telefonhívást, ahol jelzik a késlekedést."

Mivel nem kapott telefonhívást, ezért a pószter a 15 nap helyett több mint egy hónap múlva ment be, 2017. 06.29-én, hogy megkérdezze mi van...
Tehát annyira neki se volt sürgős, és ő maga is hozzájárult az egész elhúzódásához...
(Igen, a médiamarktnak telefonálnia kellett vóna!!!)

lakit 2017.10.05. 15:51:07

"amit nagyjából HAVONTA EGYSZER, műszaki végzettséggel rendelkezvén szakszerűen és boldogan HASZNÁLOK. " - havonta egyszer? Vajon mire kelhetett neki?

Terézágyú 2017.10.05. 15:51:17

"Az osztályvezető hölgy közli velem temérdek badarság mellett ( azzal mentve magát, hogy ő egyébként ehhez nem is ért! )"

Egy médiamarktos (ügyfélszolgálati??) osztályvezető nem ért a telefonjavításhoz? Hallatlan.

Darth Revan 2017.10.05. 15:59:48

@Crazy 1zenkáttű:
"magatol" nem lotyog, ez teny, csak ha lotyogteted.
amugy a sima hasznalatban lazul meg, meg ha ugy bansz vele, mint a himestojassal, akkor is.

Sluck Ödön 2017.10.05. 16:22:20

@lakit: :) Ezen én is elakadtam. Vajon mi elehet emögött?
Havonta egyszer van műszaki végzettsége és csak akkor meri használni, vagy azért használja csak havonta egyszer mert műszaki végzettsége van? Esetleg havonta egyszer használja szakszerűen a többi alkalmakkor pedig nem? (bocs poszter!)

WiZZu 2017.10.05. 16:55:27

Acert soha. Soha-soha-soha. Egy tanulópénz elég volt. Poszter olcsón kapta a leckét, ha tudja így nézni a dolgot.

SZIGMA 2017.10.05. 17:58:15

Műszaki végzettségű ember használja az internetet kütyü vásárlása ELŐTT.
Műszaki végzettségű ember nem vesz Acer terméket. (ld. fentebb Wizzu kommentjét)
Műszaki végzettségű ember nem havonta egyszer tutujgatja a tabletjét.
Műszaki végzettségű ember ha maga nem is tudja megjavítani (más területen műszaki, nincs eszköze hozzá, stb...), mindenképpen ismer valakit, aki viszont meg tudja. (ingyen, pici pénzért, pálinkáért...)
Műszaki végzettségű ember tudja,hogy a modern forrasztástechnológia és forraszanyagok semmit nem érnek a mechanikai igénybevételnek kitett csatlakozóknál.
Amúgy, hogy ON is legyek,szerintem a poszter benne volt az első 6 hónapban,amikor az eladónak kell bizonyítani, hogy a termék maximálisan rendben volt.

Kondom Keselyű 2017.10.05. 18:05:19

Az egyik leggyakoribb hiba. Lehet eleve szarul forrasztva,meg lehet a tulaj is vadallat. Fenykep nelkul eselytelen donteni. A forrasztas nem mindig opcio neha cserelni kell.

asdf 2017.10.05. 18:34:06

@Jessybátsi: az ötlet csak ott hibádzik, hogy amikor a töltőcsatlakozó kiszakad -jellemzően júzer általi nem szándékos erőhatás által-, akkor az aljzat nem csak kiszakad a helyéről, hanem a forrasztási pontokon általában fel is tépi a NYÁK-ról a vezetőréteget. Így pedig már mocskosul nincs mihez forrasztani az új/régi aljzatot (és van, amikor mód sincs rá, hogy huzalozással odavezessen az ember valamit, de ilyet gyári szerviz amúgy sem csinál).

KaTe 2017.10.05. 19:07:21

Ha lötyög a csatlakozó, körbe kell nyomni szilóval és akkor nem fog lötyögni.

Nick-son 2017.10.05. 19:31:44

Az enyémnek - más márka - ugyanez lett a baja. Meg se tudták csinálni akárhova vittem.

Rájöttem ilyen noname tableteket nem szabad venni. Komolyabbat meg nem akarok, hogy őrizgessem mint egy hímes tojást.

Kondom Keselyű 2017.10.05. 19:35:49

@asdf: egyebkent ez az egesz egy alapveto tervezesi hiba. Az aljzatnak melyebbnek kellene lenni a microusb csatinal,amit beletolsz. a hazon meg kellene akadnia,ha tul erosen tolod bele. Ha le tudod tolni az alaplaprol az aljzatot,akkor szar a konstrukcio.

SZIGMA 2017.10.05. 20:09:55

@Kondom Keselyű: azért ez többoldalú konstrukciós probléma.
Egyrészt maga az aljzat: amikor elfogadták szabványos csatlakozóként, fogtam is a fejem, értem én, hogy vékony csati kell a vékony eszközök miatt, de a kis felfogatási felület a tartósság rovására fog menni. Ha kétoldalt lenne egy-egy fül, amit ólmos ónnal megforrasztanának, akkor legalább a garanciaidőt kihúznák az eszközök.
A dugók: ilyen dizájn, olyan dizájn, és persze okosan még van két horog is,ami rögzíti az aljzatban.Ha azok tényleg horogszerűek, kerekítés nélkül, akkor csak jobbra-balra mozgatva lehet kihúzni, amivel minden egyes alkalommal megfeszítjük az aljzat forrasztásait.(Ahogyan Kohn bácsi mondaná a klasszikus viccben:"Ügyes!")

ixub 2017.10.05. 20:19:21

@Darth Revan: Nexus 7-n még csak forrasztani se kellett, kínából rendeltem új alkatrészt kb 2 Eur volt és talán 2 csavar és egy ragasztott habszivacs tartotta.

ixub 2017.10.05. 20:25:50

Már csak azért is megéri valami márkásabb (többet adnak el belőle) cuccot venni, mert ahhoz nagyobb valószínűséggel gyárt alkatrészt Chan Hien fillérekért.

Crazy 1zenkáttű 2017.10.05. 20:43:03

ami a fél éves bizonyítást illeti: az eladó bizonyította a user errort, éspdig a szerviz szakvéleményével. Nem az osztályvezető, vagy a sógor vérpistike, hanem a brünni aker, ami a gyártó felhatalmazásával és minőségbiztosítási előírásainak megfelelően végzi el a bevizsgálást.
Tehát 1:1, hajrá tovább a bíróságig.

Kondom Keselyű 2017.10.05. 21:50:46

@SZIGMA:
jah.
az is komoly problema,hogy belemegy valami szosz, sekelyebb lesz a godor,ezert nem erintkezik rendesen.ilyenkor a user megprobalja erobol megoldani a dolgot,es egyre erosebben tologatja bele, hogy toltson,es ne essen ki a kabel.
ez mondjuk egy olyan szitu,amivel nem lehet mit kezdeni.
az atlag felhasznalotol nem lehet elvarni,h erre rajojjon,de ez ellen kb. semmi nem ved

asdf 2017.10.05. 23:16:20

@Kondom Keselyű: nem a melysegevel van a problema, ezek jobbra, balra, fol, le szoktak kitepodni, amikor be van dugva es leesik, lerugja kutya, macska, gyerek, amikor felveszi a tabletet, es vinne magaval, de elfelejtette, hogy benne van a kabel meg hasonlok.

asdf 2017.10.05. 23:23:44

@Crazy 1zenkáttű: egy a gond, a bizonyitast fuggetlen szakertonek/szerviznek kell megejtenie, mivel a MM uzleti partnere az Acer, nem mellesleg az Acer a sajat termekerol mond velemenyt, igy ez minden, csak nem fuggetlen (ezert is kotott ki az advansys-nel a bekelteto testuleti ules utan).
(es amugy itt nem fel ev bizonyitas, hanem egy ev, mivel 10e Ft folotti 1 ev kotelezo jotallasra kotelezett termekrol van szo)

Crazy 1zenkáttű 2017.10.05. 23:44:52

@asdf: advansys meg megállapítja, hogy nem is lötyög. Most, akkor lötyög, vagy sem?
Láttam én már több Advansyses szagvéleményt, általában beleírják, hogy 100 százalékos bizonyossággal nem tudják megállapítani, hogy ki okozta a hibát, mert nem áll rendelkezésükre a gyártó iránymutatása, nem tudják, mi a tolerancia (itt: mikortól lötyög és meddig nem), álláspontuk igazságügyi szakvéleményként nem A poszter ebből a kivágott egy fél sort.
Ugyanott vagyunk, mint eddig. Mehet a bíróságra, ahol elég szarul indít, mert van egy negatív és neutrális szakvéleménye.

Az a baj, hogy túlmisztifikáljuk a garanciát és fogyasztói jogainkat.

Tikakukac 2017.10.06. 01:11:44

@Crazy 1zenkáttű:

"Az a baj, hogy túlmisztifikáljuk a garanciát és fogyasztói jogainkat."

Mint szervizes és mint kicsit világot látott ember, engedj meg erre egy finom reakciót: lóf@szt.

megamedve 2017.10.06. 05:41:47

@Crazy 1zenkáttű:
Így van. Az ilyen ártatlan "műszaki végzettségű, havonta egyszer nyúlok hozzá" figurákkal tele a tököm.
Persze, egy töltő aljzat paneli forrasztása (kb. mind a négy) csak úgy gondol egyet, és elengedi magát. Senkit nem kell hülyének nézni, ha véletlenül ráültem, vagy nekidőltem töltés közben, és megszegtem az aljzatot, akkor elviszem egy műszerészhez és 10 perc alatt megjavítható 3e-ért (persze ekkor esetleg bukom a garanciát) vagy beadom a garanciális szervízbe, és perkálom a 13e-et, és marad a garancia.

A békéltető testület egyébként egy sóhivatal, teljesen felesleges, ugyanis bármit is mond, az csak egy ajánlás, senkinek nem kötelező. A fogyasztóvédelem ilyesmi egyedi panaszokkal már nem foglalkozik, büntetőgépezetté alakították. Az hogy gipsz jakabbal így, vagy úgy bántak, na az nem érdekli őket, azt mondják ott a békéltető testület, ennyi.

Kondom Keselyű 2017.10.06. 06:38:03

@asdf: a macbook pro toltrocsatija ezert is zsenialis megoldas. Sekely,es magneses. Raadasul a lerantastol is ved.

Terézágyú 2017.10.06. 07:50:26

Eleve nem értem ezt az USB-mániát, hogy már csak ezen keresztül kell tölteni...
Miért nem volt jó a bevált "kisJack"??? Azt könnyebb bedugni, könnyebb kihúzni stb.
Főleg a mai kütyüknél, ahol naponta kell tölteni.

Az USB: adatkábel, azt csak akkor kellene használni, ha adatokat akarsz áttölteni... (ettől függetlenül adattöltés közben kaphat áramot is, persze )

SZIGMA 2017.10.06. 08:15:17

@Terézágyú: Eggyel kevesebb csatlakozó kell így, a "kisjack" is pont ilyen sérülékeny a belsejében lévő vékony tűérintkező miatt (már ha egyre gondolunk, én speciel a vékony nokiás töltőre), egy idő után az is lötyögni fog, forgatni, feszíteni kell a kábelt, hogy töltsön.
Arról nem beszélve,hogy ha nem forrasztott, hanem a telefonoknál alkalmazott módon rugós érintkezőkkel csatlakozik a panelra, akkor még az oxidáció miatt is előjön a töltési hiba.

Terézágyú 2017.10.06. 08:26:49

@SZIGMA:
"Eggyel kevesebb csatlakozó kell így"

Na jó jó, de éppen erről van szó, hogy a két funkciót átveszi az USB, dupla annyiszor van használva -> gyorsabban tönkremegy. És akkor egyik funkciója sem működik :)

"a "kisjack" is pont ilyen sérülékeny a belsejében lévő vékony tűérintkező miatt (már ha egyre gondolunk, én speciel a vékony nokiás töltőre), egy idő után az is lötyögni fog, forgatni, feszíteni kell a kábelt, hogy töltsön"

Lehet, de ott legalább a bedugáskor/kivételkor nem kell "feszítgetni" annyira szerintem, meg ott nem fordul elő, hogy fordítva akarja bedugni az ember, és erőlteti...

.Manyecska 2017.10.06. 08:37:43

@Crazy 1zenkáttű: nekem nyolc év után...de megreszeltük a sarkát lehelletnyit oszt kézcsók.

SZIGMA 2017.10.06. 08:46:59

Egyébként csak nekem hiányzik a fényképes szakvélemény? Mert akkor szembe lehetne állítani a 2 véleményt aztán hajrá.
Mondjuk láttam pár szakvéleményt fotóval az itt is párszor megénekelt (telefon) márkaszervizektől, nyilván a kedvenc beázásos sztorikkal. Az, hogy a fotókon több különböző panel volt, szinte már nem is volt érdekes (sötétzöld vs. világoszöld). Hogy a kérdéses készüléket megnézve nyoma nem volt ott ázásnak, szintén nem volt meglepő.
Hogy a meghibásodást esetleg szoftveres vagy más probléma okozta, amit kicsit keresni kellett volna, az már szóra sem érdemes.

SZIGMA 2017.10.06. 09:04:53

@Terézágyú: "Na jó jó, de éppen erről van szó, hogy a két funkciót átveszi az USB, dupla annyiszor van használva -> gyorsabban tönkremegy. És akkor egyik funkciója sem működik :)"
Ez igaz, nem is mondtam,hogy ez volt a világ legjobb ötlete :)

"Lehet, de ott legalább a bedugáskor/kivételkor nem kell "feszítgetni" annyira szerintem, meg ott nem fordul elő, hogy fordítva akarja bedugni az ember, és erőlteti... "

Fordítva nyilván nem akarod bedugni, viszont ha kikopik a csatlakozó kerete (szakkifejezéssel élve: kiszopósodik), akkor megvan az esély, hogy a bedugáskor a belső tű beleakad a dugó végébe és betolod a csatlakozó belsejébe vagy csak görbítesz rajta és már nem is olyan stabil a csatlakozás. Szóval újra a startmezőn állunk.

Egyébként mostanában nagyon dicsérik a mágneses micro usb csatlakozókat, majd kipróbálom. Csökken a terhelés a készülék csatlakozóján, mivel egyszer beledugod oszt annyi. A kábel és a fej érintkezőihez meg hozzáférsz, ha esetleg tisztítani kellene.

Terézágyú 2017.10.06. 09:08:35

Egyébként (lehet hogy már leírtam, bocs):
ez a hátránya annak az elvileg jó dolognak, hogy a boltba kell/lehet visszavinni az elromlott terméket...
egyrészt át kell küldeniük valahová, közben is sérülhet a kütyü, több kézen megy át - másrészt beiktatódik egy középső elem, a hozzá nem értő boltosok személyében...
Régebben, ha bevitte az ember a szervízbe a cuccot, akkor ott helyben a szerelőnek mutatta meg, hogy ez a baj (a szerelő ott rögtön mondott rá valamit), és nem egy ügyfélszolgálatos kiscsajnak, aki vagy érti a problémát, vagy nem, vagy jól írja rá a kísérőlapra ezt, vagy nem, amikor megjön a szerelő véleménye, akkor ő nem foglalkozik vele, nem is ért hozzá, vagy jól mondja el a dolgot, vagy nem...

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2017.10.06. 11:11:47

@SZIGMA: Amúgy ez a nem veszünk Acer, Sony, Apple, ASUS, Gigabyte, Seagate terméket, a három F-es szabály, és társai a világ hülyeségei. Teljesen lehetetlen egy még kapható termékről bármilyen szinten predesztinálni, hogy mennyire lesz tartós. (Kivéve ha annyira rossz, de az kimutathatatlanul ritka). Hasonlómód szétszedéskor nem lehet megállapítani az összkép alapján, hogy valami mennyire lesz tartós. Volt egy ASUS tabletem ami az igényes tervezés mintapéldája volt (tényleg gyönyörű volt tervezési is szerelhetőségi szempontból), minden baja volt a világon, a Motorola Xooomom ami úgy néz ki belülről mintha egy rádióamatőr kör első próbálkozása meg 2011 óta minden beavatkozás nélkül teszi a dolgát...

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2017.10.06. 11:14:53

@Terézágyú: Szerintem a micro usb-b a világ legszarabb szabványa (a mini usb sokkal jobb volt), de személyes tapasztalatom, hogy az használjon nonstandard csatival szerelt akkumlátoros dolgot akinek két anyja van... Az USB meg a szabvány. Ez ilyen.

SZIGMA 2017.10.06. 11:18:29

@Terézágyú: +1
Már az is haladás lenne,ha az átvevő csatolná az ügyfél által írt papírt a hibáról. (ezzel persze a balf@sz ügyfél esetét nem zártuk ki, csak az átvevőét)
Vagy a szervizes felhívhatná az ügyfelet, hogy wtf, mert a leírt hiba nem jelentkezik, ilyenkor persze kiderül,hogy nem az került a munkalapra, aminek kellett volna. Ehelyett "nem jelentkezett a hiba" megjegyzéssel visszaküldik. Amit megint meg tudok érteni, mert a szervizesnek nem feladata a hibajelenség kitalálása, neki a konkrét hiba okának megállapítása és javítása a feladata.

SZIGMA 2017.10.06. 11:31:28

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: "Amúgy ez a nem veszünk Acer, Sony, Apple, ASUS, Gigabyte, Seagate terméket, a három F-es szabály, és társai a világ hülyeségei."
Ezek a világ hülyeségei többnyire az emberek saját tapasztalatán alapulnak, ha más kárán tanulunk,az kevésbé fájdalmas és költséges.

"Teljesen lehetetlen egy még kapható termékről bármilyen szinten predesztinálni, hogy mennyire lesz tartós. (Kivéve ha annyira rossz, de az kimutathatatlanul ritka)."

Azért aki egy kicsit mozog abban a közegben,az tudja, hogy a gyártó spórolása mennyiben érinti a termék megbízhatóságát, szóval a teljesen lehetetlen és kimutathatatlanul ritka kifejezésektől eltekinthetünk.

" a Motorola Xooomom ami úgy néz ki belülről mintha egy rádióamatőr kör első próbálkozása meg 2011 óta minden beavatkozás nélkül teszi a dolgát... "
A Motorola telefonok alapból úgy néztek ki belülről :)

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2017.10.06. 13:25:23

@SZIGMA: Igen aki a fasza 1.2 TSi Golfba beült a szar 1.6 szívó Focus helyett gondolom, hogy mennyire örült ezeknek az átütő életbölcsességeknek amit 2 fogalmatlan "szaki" terjesztett 25 évvel ezelőttről.

Erről az aki ezekben a körökben mozog-ról csak annyit, hogy nekem egészen jelentős tapasztalatom van olyan IT eszközökről amik rég lekerültek mindenféle gyártó koordinátarendszeréről, így tudom állítani, hogy egy két nagyon egyedi esetet leszámítva (most hirtelen csak a Lenovo IBM átállás jut eszembe) teljesen hit and miss hogy egy adott logót viselő eszköz mennyire válik reménytelen vashulladékká 8-9 év múltán.

Fantasztikus hogy a Motorola cuccok így néztek ki belülről, milyen kár, hogy ez az információ az említett okok miatt teljesen értéktelen.

SZIGMA 2017.10.06. 14:40:52

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit:
Azt hiszem mi ketten teljesen hiába győzködjük egymást, egyikünk sem fog engedni az igazából.

Az autós példához nem tudom hozzászólni, ennyire nem értek az autókhoz, motorokhoz.

IT eszközök esetében (a tapasztalataim jellemzően a konzumer, nem pedig az ipari felhasználáshoz kötődnek) 8-9 évről beszélni kicsit túlzásnak érzem, jelen esetben 1 évet sem bírt az eszköz.

SZIGMA 2017.10.06. 17:03:21

Tudod Te azt jól! :)

(bocs, magas labda volt)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.10.06. 17:36:21

@SZIGMA:
"szerintem a poszter benne volt az első 6 hónapban,amikor az eladónak kell bizonyítani, hogy a termék maximálisan rendben volt"

Ezen csodálkoztam is, hogy a tanácsadók minek jönnek a bírósággal meg pláne végrehajtással, mikor még ott sem tartunk, hogy
a) felszólítunk a javításra, majd elutasítás után
b) elállunk a vásárlástól, majd
c) felszólítunk a fizetésre, majd
d) fizetési meghagyást kérünk a közjegyzőnél
eztán szépen perkálnak, vagy ellentmondanak, így
e) peresítünk, várunk sokat a tárgyalásra, meghallgatjuk az eladó ügyvédjének bullshitelését, majd megnyerjük a pert

Nem olyan vészes ez amúgy, mint hangzik.

SZIGMA 2017.10.06. 18:36:22

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
jó, biztos valami ilyesmi, időmilliomosoknak tuti jó ez egy 25k-s cuccért (tudom,az elv)

Én műszaki emberként hiányolom a fényképeket a szakvéleményekből. (ha vannak,akkor kérnénk őket)
1.szv: mechanikai sérülés, nem rendeltetésszerű használat, garanciában nem lehet,
garin kívül meg 13000 egy csaticsere???
2.szv: nincs is baja a csatlakozónak, a töltő a rossz
Itt azért ég és föld a különbség.

Kis rutinnal megkülönböztethető a brutalitás és az anyagfáradás okozta sérülés a csatlakozón, forrasztásokon.

LKerekes 2017.10.07. 07:57:16

A 13 000-Ft javítás az attól is lehet, hogy, ha nem garanciában javítják, akkor a szállítás nem ingyenes!

SZIGMA 2017.10.07. 10:02:04

@LKerekes: Az lehet, úgy más a történet.
Tudni kellene, hogy az árajánlat tartalmazza-e a szállítási költséget illetve amikor visszaküldték, akkor kérték-e a szállítás megtérítését (lévén szerintük ez nem garanciális probléma).

asdf 2017.10.07. 14:37:43

@SZIGMA: az a 13 ezres csatlakozocsere, az lehet, hogy a fent-altam emlitett- letepte a vezetot a nyakrol, igy nincs mihez forrasztani a csatlakozot cimu hiba --> alaplapcsere (mert a gyartoi szerviz nem Louis Rossmann, aki uj vezeteket huz) es maris megvan, miert 13e Ft. Plusz fizetos javitasnal a futar sem ingyenes.

asdf 2017.10.07. 14:40:58

@Kondom Keselyű: a mult ido hasznalatat sajna kifelejtetted, mar nem hasznalnak magneses toltot.

SZIGMA 2017.10.07. 15:47:46

@asdf: igen, a poszter erre nem tért ki.
A gyártói szerviz szakvéleménye valószínűleg úgy szólt, hogy:
"A meghibásodást nem rendeltetésszerű használatból származó mechanikai sérülés okozta, így garanciális javítása nem lehetséges. (opcionálisan itt szokott a garancia megvonása is feltűnni)
A sérülés jellegéből adódóan (többrétegű NYÁK-ról felszakadt érintkezők) a javítás csak alaplapcserével kivitelezhető, ennek költsége XXXXX HUF. A cserélt alkatrészre, mivel fődarab, a garancia a csere időpontjától számított 1 év. Mivel a javítás nem garanciális jellegű, így a szállítás költsége a megrendelőt terheli, YYYYY HUF. Ez összesen ZZZZZ HUF.
Kérjük jelezzen vissza, hogy ezen feltételek mellett kéri-e a javítást vagy a készüléket jelen állapotában szállítsuk vissza. Üdvözlettel: Aláírás, dátum "

Nouby 2017.10.08. 14:49:23

Sajnálom a posztolót de ő volt a balfasz és igenis lehet olyan kárt okozni a töltőn hogy leválik az alaplapról.

Én így nyírtam ki a Nexus 7 tabletem...

2017.10.09. 03:08:41

Ez olyan bájos hungarikum, hogy 2017-ben egy EU-tagallamban egy csilliárdos forgalmú kereskedő cég egy kb. 80 eurós eszköz miatt rágja a szart hónapok óta.
Normális országokban ez ilyen szintű műszaki termékeknél kb. ugy működik, hogy az ügyfélszolgálaton kivágják a szemétbe a problémás cuccot, adnak egy másikat + némi vásárlási utalványt, elnézést kérnek az okozott kellemetlenségekert, és meg van oldva a probléma.

SZIGMA 2017.10.09. 08:27:04

@zpetal: A problémás cucc nem a szemétbe kerül, hanem egy raklapra, amit végül eladnak (veszteségcsökkentés). Aztán egy szerencsés ország lakossága megvásárolhatja azt szállítási sérült címszóval egy outletben. A raklapról a polcra kerülés között történt javítás minősége nagyban befolyásolja a sz@pófaktort, mivel többnyire egyébként is szériahibás termékekről beszélünk. (kivéve a tényleg szállítási sérült cuccokat és itt most nem a "leesett a kamionról" típusúakra gondolok)

Terézágyú 2017.10.09. 09:55:02

@zpetal:
"Ez olyan bájos hungarikum, hogy 2017-ben egy EU-tagallamban egy csilliárdos forgalmú kereskedő cég egy kb. 80 eurós eszköz miatt rágja a szart hónapok óta."

na mi van, neked szabad szidni a magyarokat????

baszás közben dúdoló édesapa 2017.10.09. 10:56:28

@Terézágyú: Senki ne merje szidni a magyarokat, a védelmem alatt állnak!

...

Mármint a nem idegengyűlölök... Szóval te, meg még ketten...

Permetező 2017.10.10. 20:46:06

@baszás közben dúdoló édesapa: nem vagyok idegengyulolo, szeretem az ufokat csak az emberrablasokat mindig megusszak
süti beállítások módosítása