Tékozló Homár

Na, így legyen környezettudatos az ember!

2017.10.13. 16:14 | Homár Hilda | 50 komment

903.jpg

"A szelektív gyűjtés kialakításánál alapelv, hogy csak ott célszerű bevezetni, ahol már van szervezett hulladékgyűjtés és rendelkezésre állnak a gyűjtés-szállítás eszközei. A tapasztalatok azt mutatják a szelektív gyűjtősziget, mint egyedüli megoldás hosszú távon nem tartható." -írja oldalán a Szelektív.hu, ahol egyébként javaslatok is vannak a szigeteknél néha kialakuló ordas helyzet kezelésére. Olyanok, amik túlmutatnak a szülővárosom megoldásánál, ahol egyszerűen elbontották az összeset. Ezek a javaslatok persze már nem segítenek Ágin, aki úgy érzi, igazságtalanul büntették meg, miközben felelősségteljesen próbált eljárni. Nem úgy, mint az, akinek a kukák ürítéséről kellett volna gondoskodnia. (a fenti képet nem Ági küldte, máshol, máskor készült illusztráció a szelektiv.hu-ról)

Kedves Tékozló Homár!

A minap szereztem tudomást, hogy köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak ellenem.

Egy nyaralóövezetben töltöttük a napjainkat (2 hónapon át), s mivel igyekszünk környezettudatosan élni a szemetet is szelektíven gyűjtöttük – gyerekünket is erre tanítjuk. Gyakran előfordult, hogy a szelektív hulladékgyűjtő sziget kukái olyan mértékben tele voltak zsúfolva, hogy az újonnan hozott hulladék már nem fért bele, így egy bekötött  szájú zsákban a szelektív hulladékgyűjtő szigeten, a megfelelő kuka mellé helyeztem el. Ez emlékeim szerint többször is előfordult, eddig két ügyről kaptam értesítést.

Őszintén szólva még mindig értetlenül bámulom a levelet, melyben a Polgármester feljelentéséről írnak… Nem értem, hogy ezzel a cselekedettel miféle bűnt követtem el? Mit tehettem volna? Tudomásom szerint a településen nincs másik szelektív hulladékgyűjtő sziget. Tegyem az üveg/papír és műanyag szemetet a többi hulladékhoz, csak azért mert nem ürítik ki rendszeresen a kukákat? Nem értem, ahogyan azt sem, hogy a térfigyelő kamera miért a hulladékgyűjtő szigetet figyeli, ahová autóval mentem, így a rendszámom alapján azonosítottak.

A kérdésem az lenne, hogy mire számíthatok, vagy honnan kérhetek segítséget ehhez a furcsa ügyhöz.

Köszönettel:

Ági

Tanácsadóinkank nem feladatköre Ági esete, ezért sajnos csak az alábbi tájékoztatást tudják adni: 

Kedves Ági!

A szabálysértésekről szóló törvényi rendelkezés alapján köztisztasági szabálysértést követ el, aki közterületen szemetel. Szabálysértést követ el az is, aki települési hulladékot nem a kijelölt helyen rak le vagy helyez el.

A szabálysértés elkövetésének vizsgálata és ezzel kapcsolatos döntés meghozatala a szabálysértési hatóság feladatkörébe tartozik, ami jelen esetben az illetékességgel rendelkező járási hivatal.

Az ügyben a szabálysértési hatóság az eset valamennyi körülményének mérlegelését követően fog döntést hozni az ügyben a megfelelő bizonyítási eljárás lefolytatását követően. Reméljük, hogy az enyhítő körülmények túlsúlya miatt a felelősséged megállapítása esetén sem fognak túlságosan szigorú büntetést alkalmazni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2017.10.13. 16:17:47

Magyarorszag, igy szeretlek!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.13. 17:09:23

@Tikakukac: az a baj, hogy ha egy ember odateszi, akkor utána mindenki odateszi. Gondolom nálatok is szokott lomtalanítás lenni. Jön 1-2 állat (kutya, róka, stb), szétszedi a zsákot, aztán mindent visz a szél és rögvest úgy néz ki a környék, mint a szeméttelep. Szóval ne tegyünk szemetet se zsákba, se sehogy a kuka mellé, akkor se ha nem fér bele. Majd kiürítik, aztán akkor lehet bele pakolni.

A kamera meg azért figyeli a szigetet, hogy ne nézzen ki úgy, mint a fenti képen. Vagy ha kialakul a helyzet, akkor tudják kit kell elővenni.

Tikakukac 2017.10.13. 17:25:21

@onlajnok: Fordítva megy a lovaglás, az a baj, mint ahogy minden ebben az országban lassan. Azért, mert valakinek a szemétszállításból is lopnia kell az országban, ne kelljen már azt is sasolni, mikor gyűjthet az a kevés normálisan gondolkodó ember is szelektíven. A bányászbéka segge alatt van a szelektíven gyűjtés így is, így aztán főleg motivált lesz mindenki, de tényleg.
Jöjjön a kutya, szél, legyen szeméttelep. Akkora bürokrácia van, hogy a körömrágásnak is van minisztere, gondolom azért is felel valaki, hogy a parasztok tudjanak normálisan hulladékot elhelyezni. Ha ez az ember megvan, szépen ki lehet rúgni a kukákig és fel lehet vele takaríttatni mindent, ha szétment. Ha nem, akkor meg kussolnék leginkább, hogy a paraszt ilyenkor sem önti a Tiszába, meg az erdőbe, ahogy felénk szokás. Mióta állambácsi kukázik is, totálisan meghalt a szemétszállítás, míg nyáron otthon voltam legalább 5 alkalommal vagy totál kimaradt a szemétszállítás vagy késett több napot. Aztán vagy kint volt a kuka vagy nem, nagyanyám majd fogja azt a nagy szart huzigálni 80 évesen 2 csípőprotézissel oda-vissza, ja... Akinek nincs második szemetese az meg kenje a hajára az egészet aztán gyűjtse zsákba, hátha tényleg széttépi valami állat este, mert ebben is okoskodni kell állambácsinak.

A kamera figyelje, hogy mikor van tele az a szar és intézkedjenek, vitessék sűrűbben, oldják meg, azért van levonva az adó, azért van csúcs ÁFA és azért van annyi baromságra beszedve a pénz. Nem lopikázásra és büntigyártásra, mert valaki mulasztásban van.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.13. 17:29:17

@Tikakukac: ok, akinek autóval kell a szelektívig menni, annak nyilván nem probléma, ha szeméttelep lesz a kukakörnyékén. De nekem, aki ott lakok mellett egy hangyányit zavaró. Már az is egy agyfasz, hogy a kukához kocsival viszi a paraszt a szemet, majd döngeti a mellét, hogy ő milyen környezettudatos. Akinek autóval kell vinni, az inkább ne vigye, mert többet árt mint használ.

Attól, hogy valaki szarik a munkájára, még nem kéne teleszemetelni más lakókörnyezetét a nagy környezettudatoskodásban.

Tikakukac 2017.10.13. 17:39:48

@onlajnok: Üdülőterületen vagyok a legtöbbet ha nem Pesten rohadok, van némi rálátásom a dologra. 2 opciód van. Sétálsz egy szépet, 4 pici zsákkal, nem keveset, mert a régi vikkend egyik fele az vagy 3km-re van a kukáktól. Ez is egy opció.
Vagy, mikor megvan a kis kék zsák mindenből, berakod a kocsiba és ha amúgy is mennél a városba akármiért, akkor bedobod, kirakod és csókolom. Főleg ha valami súlyosabb üvegmennyiséged van, na azt nem fogod zsákban tépni magaddal. Csináltam aztán takarítottam is üveget az úton rendesen. Döngesse a mellét nyugodtan én is kezet fogok vele. Még mindig ott tartunk, hogy még középkorúaknál is íves beleszarás van a témába, homlokon pörögne minden bébifóka ha eljutnánk oda, hogy kocsival viszik ki szelektívezve a szemetet az emberek, az tuti. Ez jelenleg Mars kolonizáció szint.

Nem lesz teleszemetelve semmi. 3 szeletív van kirakva 1 a városban és 1-1 a két nyaralós részen, én még sosem láttam epikus szeméthalmot a környéken, hiába szoktak zsákolni is. Ellenben aki leszarja a dolgot, na az garantáltan szétdobál mindent és kiönt mindent mindenhova.

Don Bolesz 2017.10.13. 17:41:41

@onlajnok: azért vitte kocsival mert abban a faluban ott van az az egy darab.
és nem ő tehet róla, ha nem ürítik rendszeresen a konténert. vagy furikázzon naponta oda vissza mikor lesz hajlandó a cég kiüríteni? ebben a több kár mint haszon. ha már van egy ilyen akkor rendesen kellene üzemeltetni és nem a polgárt birságolni a polginak hanem a céget amelyik nem végzi rendesen a szolgáltatást.
és a lakókörnyezeted teleszemetelése nem a polgár hibája hanem a nem mgfelelő szolgáltatást végző cégé. az ő asztalukra kel odacsapni a blaccpapuccsal és hozzávágni a palkovicsné laptopját...

reunalla 2017.10.13. 18:42:02

javaslom, a poszternek, hogy ügyvédhez forduljon...bár valószínűleg komoly problémák lehetnek nála, ha jogi üggyel fogyasztóvédelmi blogra irkál...szemetet meg a kuka mellé teszi...

Im just here for the comments 2017.10.13. 18:51:40

Kocsival viszi a szemetet a szelektívhez... környezettudatosság at its best! :DDD

Am felénk az a legjellemzőbb, hogy lusták a parasztok egyesével bedobálni a gyűjtőbe, és csak lecseszik egy zsákban mellé. Biztos azt hitték a pógárjenőék, hogy a posztoló is ebbe a hibába esett. Mondjuk irigylem a szabadidejüket, marhára ráérhetnek, ha ilyesmivel van idejük foglalkozni.

Im just here for the comments 2017.10.13. 18:58:46

@Don Bolesz: "a lakókörnyezeted teleszemetelése nem a polgár hibája hanem a nem mgfelelő szolgáltatást végző cégé"

Azért ez a logika eléggé sántít. Azt a szemetet mégiscsak a "polgár" teszi oda, tehát a szemtelésért igenis ő a felelős. A kialakult helyzetért már lehet okolni többeket, beleértve a szemétszállítót is.

Nouby 2017.10.13. 19:24:59

@onlajnok:
Miért nem szeded össze magad és pár választó társad? Válasszatok olyan polgit aki nem elteszi a lét hanem megoldja a problémát.

Teleszemetelés a faszom. Ott nyaral, pént visz arra a vidéki segglyukra ahol a szemét elszállításához sem kompetensek, mellé rakja mert ha leborul kiszkad és megbasszák.

Poszter: Plakátold tele a netet parasztfalva nevével. Ha mégannyi turista sem lesz lehet megjön az eszük.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.13. 19:31:54

@Nouby: ja értem, tehát a nyaralók odamennek bárhova, odaszemetelnek, akik ott élnek azoknak meg kuss, mert a nyaralók kifizettek 10 forintot.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.13. 19:33:00

@Im just here for the comments: errefelé így megy ez. Ők most jól megmutatták az illetékesnek, hogy probléma van.

Nouby 2017.10.13. 19:40:22

@onlajnok: Nem, nem érted. A nyaralók odamennek bárhova, nem szemetelnek hanem a szemetes mellé helyezik a szemetet mert bele nem tudják. És nem is 10 forintot hagynak ott.

Művelt környéken megtudják oldani hogy alkalmazkodnak az igényekhez. A példában szereplő szarfészek nem az.

SzerződésSertés 2017.10.13. 19:43:51

Gondolom a helyi tahók hírből sem ismerik a szelektív szemétgyűjtést, elég a kommunális szemetet üríteni, aztán nyáron a “városi gyüttmentek” ezzel nehezítik a dolgot, hogy a rohadékok ilyen flinces-flancos módon szétválogatják négyfelé. Naná, hogy ezért büntetés jár, borul miattatok a szokásos, háromhavonta egyszeri csere. Még mit nem, otthon urizáljatok, nyaralóhelyen csak kúrj össze egybe mindent, “jóvanazúgy” mottó alatt.

Nick-son 2017.10.13. 20:04:01

@onlajnok: én úgy szoktam, hogy amikor egyébként is elmegyek autóval a szelektív gyűjtő előtt, hát megállok.

Nem kevés pénz van a hulladékkezelésben, ezt utána még el is adják. Pont kitelik belőle, hogy elvigyék, ha már arra is volt, hogy kamerával figyeljék a KUKÁT! akkor illene azt is észrevenni mikor telik meg.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.13. 20:12:28

@Nouby: @Nick-son: én ezt mind megértem. És az is igaz, hogy ha van pénz a megfigyelésre, legyen az ürítésre is. De akkor sem az a megoldás, hogy ha tele van a kuka, akkor mellé pakolunk. Mint ahogy az ürítés hiányára való figyelemfelhívásnak sem ez a módja. Nem akarom leírni azt még egyszer, amit fentebb már leírtam, de ha ennyire félvállról veszik az ürítést, akkor ki tudja mi lesz azzal a szeméttel ott a kuka mellett.

Tikakukac 2017.10.13. 20:17:43

@Zardas: Hmm, egy igazi jogfinnel van dolgunk. Élj a nagy könyveidből akkor. Hosszú és hasznos életet!

Nouby 2017.10.13. 20:19:14

@onlajnok: Szerinted mit kellett volna tennie? Magával hordoznia a 2 hónap alatt vagy a nyaralóban átesni rajta?

A polgi abszolút tanácselnökben tolja. Pénz eltéve, és vamzerkedik.

Tegyük már ki a település és a polgármester nevét... legyen már egy tokás kép a polgármester úrról.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.13. 20:55:36

@Nouby: értem, tehát az utcai szelektív mellett elfér, ott senki nem bukdácsol át rajta, de a nyaraló kukája mellett nem....

M. Péter 2017.10.13. 21:54:42

@onlajnok: Ha ennyire figyelik, akkor üríthetnék is, amikor megtelik.

KaTe 2017.10.13. 22:19:49

Ha a közterületen tele van a szemetes, nem rakom le mellé a szemetet, hanem továbbmegyek a következő szemetesig. Ha nincs a környéken több szemetes, akkor esetleg reklamálhatok az üzemeltetőnek, hogy legyenek már szívesek gyakrabban üríteni a kukákat. A posztolónak is pont ugyanezt kellett volna tennie ahelyett, hogy lebassza a kuka mellé a szemetét. Mondjuk az azonnali büntetést túlzásnak érzem, lehetett volna először figyelmeztetni is, mégis csak egy szelektív gyűjtőről van szó, nem olajos, festékes rongyokról, vagy egyéb környezetszennyező anyagokról.

FDToth 2017.10.13. 23:07:18

En regebben amikor nem volt hazhoz jovo szelektiv, akkor vittem, de sosem hagytam itt?visszaraktam es elvittem egy masikhoz, vagy egy hulladekudvarba, vagy ha kellett, hazavittem ujbol. Ottthagyni nem lehet, mert sok a hulye es megy oda minden az autogumitol kezde a sittig, minden.
Az fkf es a tobbi helyi szenetszallito nagy ritkan viszi el, nem kovetik a lakossag megnovekedett szekketiv gyujtesi szokasait.

A.C. 2017.10.14. 00:51:32

ez már megint mint keres a fogyasztóvédelmi blogon? a poszter közterületen szemetel, és még neki áll feljebb? eszem megáll...

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.10.14. 10:02:04

A gyűjtő mellé helyezte, ez mitől szemetelés?

fakkjú 2017.10.14. 11:21:43

na megen valami uri huncutság....szelektív hulladékgyűjtés....ppfff

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.10.14. 12:11:35

Meg különben is, miért nem szállítják el addig, amíg az állítólagos kóbor kutyák szét nem tépik? Egy gyűjtőürítéssel egybekötve, természetesen. Aki itt a hanyag munkát végzi, nem a poszt-toló, hanem a hulladékgyűjtésért felelősök.

Permetező 2017.10.14. 15:20:27

@fakkjú: szelektiven gyujteni szemetet es meg szivni is emiatt osi roman szokas

Taxomükke (UK) 2017.10.14. 17:06:22

@A.C.: Pont annyi eszed van, mint az orszagod hivatalainak (meg a "polgarok" javanak).

Lengyelpiac Hu 2017.10.15. 08:12:47

@A.C.: egyébként, ha a saját kukámat kitolom a közterületre,akkor az abban található hulladék átmenetileg magánterületen lesz,vagy akkor is megvalósítom a közterületre történő szemét elhelyezés súlyos (!) bűncselekményét? :-D
Szóval szerintem a problémára legyen megoldás, hogy:
At 1: - A szelektív hulladékgyűjtő zsákok átlátszóak legyenek, amúgy is minek beléjük a színező anyag? Legalább látni lehet, hogymi van bennük.

At 2: - A szelektív szigetet egyértelműen fessék fel a műburkolatra. A felfestés területe 3-4x-ese legyen a hulladékgyűjtő alapterületének. Ide lehessen pakolni akkor is, ha már betelt a tárló.

At 3: - Az erdőkbe rendszeresen szemetelő betyárokat állítsák elő és azon túl, hogy a saját szemetüket felszedetik, megfelelő helyre továbbítatják velük, kötelezzék őket még az általuk lerakott mennyiség minimum 3x- sa, maximum 10 x- ének a felszedésére - hozzáállástól függően.
Az erkölcsi bizonyítványba jegyezzék be, hogy közveszélyes környezetszennyező!

>:)

.Manyecska 2017.10.15. 09:09:24

Spor 2 13.15.ig...Bp.Maraton.. szelektívvel futás nem lesz váltónál integetek!! :D

fda 2017.10.15. 22:20:38

Jó nagy parasztság a kukák mellé szemetelni. Ezt szétszedik a kóborló állatok, vagy a szél, illetve amikor jön a darus kocsi felemelni és üríteni a konténert, mit kezdjen a köré dobált szeméttel?
Van a kuka oldalán egy ingyenes telefonszám, ahol be lehet jelenteni, ha megtelt.

A dolog másik oldala, hogy az vesse a követ a posztolóra, aki ilyenkor a csomagtartóban hagyja a szemetet és hazaindul, hogy másnap újra megpróbálja kitenni...

paragrafus 2017.10.16. 02:01:20

@Lengyelpiac Hu:
@A.C.: egyébként, ha a saját kukámat kitolom a közterületre,akkor az abban található hulladék átmenetileg magánterületen lesz,vagy akkor is megvalósítom a közterületre történő szemét elhelyezés súlyos (!) bűncselekményét? "....

2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról
43. § (1) Ha a gyűjtőedényt a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának biztosítása céljából közterületen helyezték el, a hulladék a gyűjtőedényben történő elhelyezéssel a Koordináló szerv tulajdonába és a közszolgáltató birtokába kerül.

Tehát, ahogy a hulladékgyűjtő edény a közterületre kihelyezésre kerül, az abban lévő hulladék - a törvény erejénél fogva - azonnal az állami központi vízfej tulajdona lesz.
Kérdés ezek után: miért is kell fizetnie az állampolgárnak, ha a szállításkor már a saját tulajdonukat szállítják el az állampolgárnak - jogilag - már semmi köze sincs hozzá?

Kozika · http://www.k-1.hu 2017.10.16. 08:47:03

@onlajnok: Te, aki ott laksz a szemétgyűjtő mellett, mit tettél azért, hogy ne legyen teleszemetelve a környéked? feljelentetted a szemétszállításért felelős céget/hivatalt minden egyes alkalommal? vagy csak simán kurvaannyát aki szelektíven gyűjtené, de nem tudja, mert állandóan tele a kuka? Há minek hozza oda, dobja csak a többi mellé, a szemét az szemét, nem?

azbest 2017.10.16. 09:24:32

@paragrafus: az hagyján, hogy az államé lesz a szemét (szemetet a szeméthez). Viszont, amikor nem jön a kukásautó és visszatolják a redvás kukáskocsit az udvarba, akkor államellenes elbirtoklást végeznek.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.16. 10:17:20

@Kozika: na akkor, mivel látom sokaknak nem nyilvánvaló, én nem lakok ott. Csak általában írtam, hogy akik ilyen helyzetben laknak, ez azért elég zavaró. A mi környékünkön is volt ilyen sziget, és ott is előfordult ez néha, szerencsére nem gyakran, mert rendszeresen ürítették. Azóta megszűnt, és most a lépcsőházakba kerültek szelektív kukák, amit csak a lakók használnak. Ez sokkal jobb, mert így nincs tele soha, meg ugye helyben van. Nyilván ez társasházas környezetben megoldható csak.

De mindettől függetlenül, tegyük fel hogy szólok, hisz zavar, de ha nem szólok is: az miért jogosít fel bárkit is arra, hogy a kapunk elé szemeteljen?

hillman. 2017.10.16. 10:31:07

@Tikakukac: Nálunk ki is van irva a hulladékgyüjtö szigeten, hogy ha bármilyen formában mellé rakod akkor meg fognak büntetni 5000-1500000ig.
Rögtön leugatod. A hiba nem az ö fejében van, mert nem ö hozta ezt a rendeletet, hanem az önkormányzat; a hiba a te fejedben van mert rögtön beszolsz.
Akinek nem tetszik az menjen a helyi önkormányzathoz tiltakozni.

joska61 2017.10.16. 11:10:15

Lehet csűrni csavarni a dolgot, felelősséget tolni az üzemeltetőtől a városig, polgármesterig bárhová, de ha a szemetet nem a kukába rakod, akkor bizony szemetelsz.

Tikakukac 2017.10.16. 11:19:36

@hillman.: Ó, a kiírások. Azokat szeretem. Főleg amikor kirakott papírokkal, határozatokkal igyekszik valaki a saját leszaromságát többlet munka, ideg és probléma nem sajnálásával áttolni a többiekre.
A hiba valóban bennem van, mert miután már kimerítettem a "tiltakozás" részt, merem a lehető legjobb kompromisszumot meghozni a probléma megoldására. De igazad van. Úgy fogok csinálni, mint azok, akiknek elegük van az egészből és szarnak bele. Futóra rakni a szemetet ha már tele a golyó, bebaszni az erdőbe, meg ki a vasúton túlra. Nincs kamera, nem kell szelektívezni, nem bántja a drága törvénytisztelő honpolgár szemét a zacskó és nem keletkeznek írások, amikre "ugat" pár barom. Népnevelés lvl 9000+.

Terézágyú 2017.10.16. 12:05:43

Szóval akkor a pószter a hibás - a szolgáltató meg vétlen :P

hillman. 2017.10.16. 15:23:38

Nem láttalak tüntetni az önkormányzat elött.
Lehet rájuk szarni, de megvan a büntetés kockázata.
Nálunk az erdöszéli oszlopokon is van kamera ; szoval másik faluval jobban jársz.
Mivel errefele sokan fütenek fával, igy a papirt a többség félreteszi téli begyujtáshoz. Néhányan meg müanyaggal fütenek. Szmog, torokkaparo büz van ösztöl tavaszig, s hogy ez ellen semmit se tesznek sokkal jobban zavar mint hogy esetleg 2x kell elmenni a szelektiv gyüjtöhöz.

Csak ugy forr benned az indulat, s ha indulatbol kommunikálsz az csak ugatás lehet, még ha igazad is van.

Xezs6 2017.10.16. 16:35:36

Majd máskor nem szemetelsz okoska.

2017.10.17. 22:12:59

a posztoló normális itt egyedül
ugyanis
a szemét elszállítása, megfelelő gyakorisággal
a kóbor kutyák megfékezése
szeméttúró homelessek kordában tartása
ezek
mind-mind az önkormányzat, értsd polgármester kötelességei
aki eközben
csak a fszát veri valahol és mások zsebében nyúlkál

2017.10.17. 22:18:13

az előzőhöz még
a polgármesteri kötelesség elhanyagolásából kialakuló megoldatlan helyzetért nem az állampolgárt kell bírságolni, eljárás alá vonni
vagy
dobja be mindenki a polgármester udvarába az elszállítatlan szemetét
csak ez a megoldás, ha jogi összefogás nincs
és
szedjen szemetet minden közteres!

Praedikator 2017.10.26. 19:22:39

A kuka a szemétgyűjtő és nem mellette,-előtte,-alatta,-felette....Szép dolog a szelektív gyűjtés, de csak akkor kell a szemétgyűjtőbe helyezni ha erre van lehetőség és belefér a szemétgyűjtőbe. Szerintem teljesen evidens, hogy a szemetet a kukába teszem és nem mellé, vagy ha mégis, akkor elismerem , hogy én tettem mellé és esetleges panasszal élek, amennyiben nem értek egyet az intézkedéssel.
De az milyen környezettudatos viselkedés, hogy a szemetet a kuka mellé teszem? :D
Bocsánat ez nekem magas!
süti beállítások módosítása