Tékozló Homár

A cseretermék lehet használt?

2018.02.15. 10:50 | Homár Hilda | 52 komment

dude.jpg

Az ember és a józan paraszt ész közösen felnyerít a címbeni felvetésre, hiszen miért kéne elfogadni bármi használt dolgot, ha egyszer eleve valami vacakot vagy hibásat kaptunk, ugye? Egyes cégek azonban kötik az ebet a karóhoz. Vajon jogosan?

Tisztelt Tékozló Homár!

Az alábbi eset történt velem:

December közepe táján vásároltam egy drónt cégként egy budapesti kereskedésben. Sajnos a drón kamerája hibás volt, homályos volt a képe, így januárban, 6 nappal ezelőtt visszavittem a boltba ahol vásároltam, és kértem a termék javítását. 5 nappal a leadás után értesítettek, hogy a drón elkészült, cserélik. Elmentem átvenni az üzletbe, ahol megkaptam a kicserélt eszközt.

Mivel cserélték, ezért természetesen más gyári számú a termék (mely egy légi közlekedési eszköznél eléggé problémás, a légtérhasználati engedélyt is gyári számra adják ki), melyet felvezettek a garanciajegyre. A cseretermék nem dobozos volt, egy "borítékból" húzták elő, mely úgy tűnt a szervízből érkezett.

Hazavittem, kipróbáltam az eszközt, és azt tapasztaltam, hogy ez egy használt, az én korábbi kb 1,5 hónapos drónomnál mindenképpen sokkal többet repült szerkezet. A kihajtható lábak lazábbak, gimbal rögzítő lazább, valamint a hűtőventillátor hangosabb, mint a korábbi darabban volt. Emiatt úgy érzem, hogy egy új eszköz árán egy használt eszközt kaptam. A drón gyártójánál többek elmondása alapján bevett gyakorlat az ilyen jellegű "javítás" így gyorsítva a szervízelési procedúrát.

Kérdésem az, hogy mit tudok tenni ebben az esetben? Szabályozza a törvény azt, hogy csak új terméket kaphatok cserekészülékként vagy sem? Érdemes reklamálnom az üzletben és feltárni a problémát? Rosszul tettem, hogy átvettem a készüléket?

Segítségüket előre is köszönöm.

Üdvölettel:

B. Ádám

Kedves Ádám!

Az adásvételi szerződést egy gazdasági társaság képviseletében kötötted meg, így az nem tekinthető fogyasztói szerződésnek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a vállalkozás az eladó hibás teljesítése esetében nem érvényesíthet a törvényben meghatározott szavatossági/jótállási igényeket, viszont a bizonyítás szabályai a fogyasztói szerződésekhez képest másként alakulnak.

Fogyasztói szerződés esetében ugyanis a fogyasztó számára kedvező a helyzet:

  • jótállás, vagy a 2 éves szavatossági idő első hat hónapja esetén a kereskedőnek kell a helytállási kötelezettségét "kimentenie", tehát bizonyítania kell, hogy az adott hiba tekintetében nem áll fenn a felelőssége (pl. rendeltetésellenes használat történt).

Amennyiben egy vállalkozás a vásárló:

  • nem él a műszaki cikkeknél (10.000.-Ft vételár felett) jogszabály szerinti kötelező 1 éves jótállás, 
  • a szavatosság is 1 év a fogyasztói szerződéseknél minimálisan kötelező 2 év helyett.
  • A bizonyítási teher pedig az első pillanattól téged terhel, egyetlen esetet kivéve: ha van olyan jótállási nyilatkozat a vállalkozástól, ami nem csak fogyasztóknak, hanem vállalkozásoknak történő értékesítésre is vonatkozik. 
Amennyiben a termék hibája már a szerződés megkötésekor fennálló okból ered (ezt nevezzük hibás teljesítésnek), első körben kijavítást, vagy kicserélést igényelhetsz.
  • Szerencsés eset, ha az eladó elismeri a hibás teljesítést (nem kell költséges bizonyítgatásba kezdened), és vállalja a termék kicserélését.
  • A kicserélésnek a szerződésben meghatározott tulajdonságokkal rendelkező termékkel kell eleget tenni (ez ugyanolyan, hibátlan, új terméket jelent).
  • Nem tekinthető teljesítettnek a kicserélés iránti igény, ha a csere termék továbbra is hibásan működik. Ilyen esetben át lehet térni a következő szavatossági jogra, ami lehet árleszállítás, vagy a tejes vételár visszakövetelése. 

Érdemes írásban, igazolható módon közölni az eladóval, amennyiben a szavatossági igény nem megfelelő teljesítése miatt át kívánunk lépni a következő "lépcsőfokra". Az egyik legfontosabb különbség a fogyasztói szerződésekhez képest az, hogy ha az eladó elzárkózik az igényed teljesítésétől, akkor lényegében a bírósági eljárás marad az egyetlen lehetséges alternatíva. Itt érdemes megjegyezni, hogy a vállalkozások hasonló ügyeiben nagy előrelépést jelenthet, hogy 2018. január hó 1. napját követően keresetindítás előtt a bíróságok mellett a közjegyzőtől is lehet polgári peres útra tartozó ügyben egyezségi kísérletre idézést kérni. Alapvetően vagyonjogi ügyekben van lehetőség az eljárásra, abban az esetben, ha az eljárás tárgyáról a felek szabadon rendelkezhetnek. A közjegyzőtől csak a keresetindítást megelőzően, a keresetlevél előterjesztéséig lehet kérni az egyezségi kísérletre történő idézést.

Felhasznált jogszabály: 
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.338799
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CID 2018.02.15. 10:59:31

Hangos a drón és lötyög a lába, uram isten micsoda tragédia.

Pórnhab 2018.02.15. 11:00:07

"vásároltam egy drónt cégként " pápá...

Darth Revan 2018.02.15. 11:02:38

@CID:
ha te vetted volna te sem orulnel neki, hogy az ujkent megvett termek nem uj
@Pórnhab:
hat, ja. fogyasztovedlmi blog vagy mi a szosz

Terézágyú 2018.02.15. 11:07:20

A pornókazettákat is a cég nevére szokta venni a pószter...?

Ja, már nincs ojjan, hogy pornókazetta, igaz, igaz...

CID 2018.02.15. 11:15:00

@Darth Revan: mikor beadta a szervizbe sem volt új, de legalább szar volt ;) Ha vették volna a fáradságot és kicserélik a kamerát, akkor sem null kilóméteres kütyüt kap vissza. Egyébként eszembe nem jutna drónt venni.

Terézágyú 2018.02.15. 11:20:20

@CID:
"Ha vették volna a fáradságot és kicserélik a kamerát, akkor sem null kilóméteres kütyüt kap vissza"

Persze, de akkor a saját használtját kapja vissza...

Egyébként igen, ügyeskedik a pószter, mint cég, és ügyeskedik a szervicc, mint cég...

Tikakukac 2018.02.15. 11:22:39

@CID: Jó tudni, hogy ezek simán beleférnek garinál. Ezentúl bármilyen okádék refurb alkatrész jön, simán be lesz építve, mert hát csak kicsit eláll, kicsit cicereg a venti, picit elüt a szín, kicsit billeg a laptop az asztalon. De hát nem kibírható? Hanyatló nyugati dolgok ezek a minőségbiztosítási rendszerek és elvárások.

CID 2018.02.15. 11:31:54

@Tikakukac: Igazad lehet, de jelen esetben nincs gari.
Nem tudom, hogy mire használja a drónját a poszter cégként, meg nem is értek ezekhez a bizbaszokhoz, de gondolom a hűtőventillátor még most sem olyan hangot produkál mint egy harier.

Tikakukac 2018.02.15. 11:39:47

@CID: Gari, térítéses javítás, jótállás, szavatosság. Én értem, hogy a jogfineknek is kell a táplálék, de ezeket a kétkezi ember ívesen letojja magasról. Ott a cucc, meg kell javítani, gyári vagy szinte gyári minőségben. Ha a venti kelepel, rezonál, magasabb hangon szól akármi kínja van: csere. Ha az alkatrészben van akkora szórás, hogy ötöt kell lerendelni mire egy jó, akkor rendeljenek le ötöt. Vagy ha nem akarnak rakják ki a drónjuk mellé, hogy kedves ügyfelünk, azért kerül ennyibe a cucc, mert a support egy rakat fos. Amennyiben tartós és nyugodt életet szeretne ne vásároljon tőlünk. És kész is.

temprasordog 2018.02.15. 11:44:25

@Terézágyú: Igen, igen, mindenképpen. Manapság elég nagy keletje van pl a drónnal készített esküvői videóknak, vagy éppen bármi más okból készített légi felvételeknek, videóknak. Ezeket általában cégek készítik.

Terézágyú 2018.02.15. 12:08:25

@temprasordog:
szóval azt mondod, hogy bár a magyar cégek szívesen ügyeskednek, a pószter esetében tényleg munkaeszköz a derón? :)

Terézágyú 2018.02.15. 12:14:22

@stakeholder Manyecs:
Ebben a pósztban strucc szerepel, nem macska.

SZIGMA 2018.02.15. 12:20:43

"vagy a tejes vételár visszakövetelése. "
A tejes vételár az nem csak tehenek és tejtermékek adás-vételénél fordul elő?

.Manyecska 2018.02.15. 12:41:04

@Pórnhab: nem azt mondtad pápá?? :DD mi ez?

.Manyecska 2018.02.15. 12:50:48

@Terézágyú: mint ahogy pornó sem. Khmm. Hiánypótló..

FDToth 2018.02.15. 12:56:26

Ha adtak garijegyet plusz gariban javitottak is, ugy hiaba ceg, mar fogyasztokent tekintenek ra (rautalo magatartas). Nem azert de tok mindegy mi van a szamlan (ceg vagy maganszemely neve) kb 99%-ban jotallasban szervizelik, cserelik.
Miert kukonboztetnek meg egy veges vasarlast egy magaszemelyestol? Jo, cegesnel lehet tevekenyseghez kotott vasarlas, ott tenyleg nem fogyszto, de egyeb esetben annak szamit(hatna)

Pórnhab 2018.02.15. 13:13:17

@stakeholder Manyecs: a pószternek pápá,mert itt most fingott fogott a rinyálásával...

Tudod Te azt jól! 2018.02.15. 13:29:35

Akkor kifogva a szelet a topiclakó trollok hasítottszőr vitorlájából, másként teszem fel a poszt lényegi kérdését:
Magánszemélyként veszek egy nagyértékű vadonatúj műszaki terméket, ami elromlik. A szerviz cserét mond, de nem egy másik új terméket kapok helyette, hanem egy láthatóan használt, ismeretlen előéletű darabot.
EZ így rendben van-e, és köteles vagyok elfogadni ezt a megoldást?

KaTe 2018.02.15. 13:49:37

@Tudod Te azt jól!: Legjobb tudomásom szerint a csere azt jelenti, hogy új terméket kapsz, nem pedig egy összetákolt, javított szutykot. Jó kérdés, ha mondjuk olyan leértékelt terméket veszel, ami már vásárláskor is ütött-kopott volt, akkor garanciaidőn belül egy esetleges meghibásodásnál mi történik, ha nem tudják javítani. Gyanítom, ebben az esetben visszaadják a vételárat.

Ha a posztoló csereként egy lestrapált terméket kapott, akkor egyszerű a megoldás, hiszen bizonyíthatóan az átvétel pillanatában már megvolt a hiba, vissza kell vinni, hogy javítsák meg, vagy cseréljék egy újra.

Terézágyú 2018.02.15. 13:50:05

@Tudod Te azt jól!:
"A kicserélésnek a szerződésben meghatározott tulajdonságokkal rendelkező termékkel kell eleget tenni (ez ugyanolyan, hibátlan, új terméket jelent)."

MrZed001 2018.02.15. 15:01:47

Persze, hogy nem adhat cserébe használt terméket !
Be is toszna, ha a 2 hónapja vett 4K-s TV-d bedöglik, erre az Elektroizé a 1,5 éve kiállítási darabként napi 16 órában üzemelőt akarná rád sózni cseretermék gyanánt.
Vagy a motor hibás fél éves autód helyett egy 3 éves és 200 ezer km-ert futott autóval akarná kiszúrni a szemed.
Nonszensz, már maga a felvetés is.

Terézágyú 2018.02.15. 15:04:02

@Los Alamuszi:
"Sokadjára van az az érzésem, hogy a profi fogyasztóvédelmisek válasza olyan, mintha nem is kérdésre válaszolnának. Oké, beírják a vonatkozó rendeleteket, netán még ki is kopiznak egy-egy szövegrészt, azaz megadják a kötelező hivatali bikkfanyelvet, de miért nem lehet normális, emberi nyelven is megválaszolni a kérdést?"

Az millen szakértő lenne már, ha normális, emberi nyelven beszélne? :)))))

CID 2018.02.15. 16:38:07

@Tudod Te azt jól!: Gondolom, nem véletlenül vonatkoznak más szabályok a magánszemélyekre és a cégekre.

@KaTe: Azért kétséges, milyen szinten minősül hibának egy hangosabb ventilátor, vagy egy lazább láb, egy drónnál.

CID 2018.02.15. 16:40:19

@Terézágyú: Persze, leírhatnák zanzásítva is, de akkor meg az lenne a baj, hogy miért nem írnak konkrétumokat.

.Manyecska 2018.02.15. 17:04:08

Asse mondja a drón hogy "májdéj, méjdéj!!! "..? :P és ha lötyög a lába attól még le tud szállni :DDDD basszus ne már. :)

CID 2018.02.15. 18:53:12

@Lambó Murci: Gondolom ti nem is a homárra írtok, ha hangos a drónotok hűtőventillátora

drónos 2018.02.15. 22:55:31

@Terézágyú: Nem értem miért gondolod, hogy ügyeskedés van a dolog mögött. Mi ebben az ügyeskedés? Veszel egy terméket és akarsz belőle egy olyat, ami hibátlan. Azért veszed, hogy használd. Ez ügyeskedés?
És igen, munkaeszköz.

Ustim 2018.02.16. 06:57:08

Jajjmár. A poszt szempontjából lényegtelen, hogy cég vagy fogyasztó.

^LutheR^ 2018.02.16. 07:05:23

@FDToth: "Miert kukonboztetnek meg egy veges vasarlast egy magaszemelyestol? Jo, cegesnel lehet tevekenyseghez kotott vasarlas, ott tenyleg nem fogyszto, de egyeb esetben annak szamit(hatna)"

Egy cég mi egyebet vásárolna, mint ami a tevékenységhez kötött?

Terézágyú 2018.02.16. 07:35:57

@drónos: @^LutheR^:
Igazad van, ebben a kurva országban soha nem történik olyan, hogy egy cég számlájára vesznek mindenféle cuccot, amit aztán a család használ; a cég számlájára tankolják meg a feleség (aki nem a cégben dolgozik) kocsiját, még a gyerekét is - hogy ugye levonhassák a zadóból, meg visszaigényeljék a záfát meg ilyenek...
Neeeeeeem, ebben a kurvaországban ilyen sosem történik, a cégek nálunk makulátlanok...

Ja, ha más nem, akkor a pósztban szereplő szervicc is egy CÉG... de biztos az kivétel...

Pórnhab 2018.02.16. 07:41:32

@drónos: csak nem személyesen?tán nem tetszettek a válaszok?mert akkor ígyjártál...

.Manyecska 2018.02.16. 08:36:09

@Terézágyú: egy "ismerősöm" is folyton hergelte magát aztán kari előtt én szedtem le a kötélről amúgy igazad van. de lehet valami reklámanyagot készít vagy kreatív cég ezen gondolkoztam én is mihez kell..elszámolja csapatépítés költségeként esetleg. Nem miattuk ilyen az óóóórszág odafent is erre hivatkoznak tartok tőle :D ON

.Manyecska 2018.02.16. 13:02:39

Drónnal cigit is csempésznek újabban..most vót a rádióban. Nincs új poszt? Újhold? Etc.?

FDToth 2018.02.16. 13:20:34

@^LutheR^: mindenki a tevékenységéhez vásárol, legyen az magánszemély vagy cég :) lehet úgy vásárolni cégként, hogy nem a tevékenységi körödhöz használod. pl mobiltelefon.
gondolom azért nme lehet cáges vásárlásnál jótállás érvényesteni, mert nem az általános hazsnálot szerint hazsnálod, hanme többet. (p. varrodád van, varrógépet nem úgy hazsnálod mint ohhton, hogy előveszed 1-2 havonta, hanem minden napp több órát, hamarabb tünkremegy, stb.) . De egy céges mobilnál már simán lehet az, hyg nem használod annyit, mert pl. vezetkéesen beszélsz az irodából és bőven átlagos felhazsnáló vagy...
mindegy, azt, hogy miért korláoozzták azt, hogy cégre vezsel vagy sem, nem nagyon láotm világosan (persze, ÁFA csalás lehet a dologban, főleg elállásnál, de Magyarországon sjnos többet csalnak, mint azok, akik tiszták)

Tudod Te azt jól! 2018.02.16. 15:52:17

@stakeholder Manyecs: szépen-lassan átállunk a heti egy-másfél posztos 'csúcs'sebességre.
Sajnos hiú remény az, hogy ez azért van, mert nincs a Magyar Ugaron egy csaló sem.
Mert Hilda, ugye, te még megvagy?

.Manyecska 2018.02.16. 19:11:29

@Tudod Te azt jól!: influenszezon van..nekem meg kiment a derekam itt volt a másodállásban szerető izé szerelő ismerősöm. direkt ráfeküdtem kávézás közben nehogy történjék valami vajon posztolni fog??? :P:DDD Ja,ingyér' volt, jön holnap is.... :P:DDD

.Manyecska 2018.02.18. 12:54:11

@Tudod Te azt jól!: ja de ma voltunk misén. Senki nem volt véletlen a Batthányi-tér templomban? :) meggyóntuk az áfát.stb.:P illetve a bűnös ügyleteinket arra mit mondana a fogyvéd hehhheeeeee :D ON

fakkjú 2018.02.18. 13:56:13

kezdjük az alapoknál
mijaza dron?
bisztos megen valami uri huncutság

szmoker (Homo Trollicus) 2018.02.19. 09:15:37

@Terézágyú: "Egyébként igen, ügyeskedik a pószter, mint cég, és ügyeskedik a szervicc, mint cég..."
Életkép káközépeurópából :)

Malekith 2018.02.20. 11:10:48

Mizu Hilda? Elfogytak a posztok? Hahó!

vprof 2018.02.20. 15:02:23

@Tudod Te azt jól!: Tudtommal a PlayStation konzolokat is így szervizelik: leadod, és kapsz helyette egy másik javítottat. Nekem se tetszik.

Szarazkoro 2018.02.20. 17:51:19

Miert nincs uj poszt???????????

Kókadt Cukkini 2018.02.24. 14:36:21

@Terézágyú: Gondoltál már arra,hogy egy cég foglalkozhat mondjuk felvételek készítésével vagy valamilyen módon cégként van szükségük egy drónra a tevékenységükhöz? Ne adj isten költségszámlára volt szükség? Te nagyon hülye.Évek óta itt osztod az észt, nem csoda, ha neked már egy csepp sem maradt.

lobster thermidor 2018.02.27. 07:23:41

Nekem ez így zavaros egy kissé, mert az elég érdekes fejlemény, hogy értesítést küldenek arról, hogy elkészült a javítás, majd adnak egy cseredarabot.

Kenderice 2018.03.05. 18:14:28

Poszolónak rendeződött az ügye.
Visszavitte a cuccot és visszakapta a vételárat.

aszfaltparaszt (törölt) 2018.03.15. 16:38:27

Na ezt megválaszolom én, mert a Homár válasza lófaszt sem ér. Sajnos, Magyarországon van olyan jogszabály, hogy cserébe csak új terméket szabad adni. A legtöbb európai országban nincs ilyen. Miért sajnos?

Azért, mert azt tudni kell, hogy elég sűrűn előfordul, hogy teljesen jó terméket hoznak vissza, csak vagy hülye a vevő, vagy mégse kell neki aztán bekamuzik valamit. Ha azt mondja, hogy 10 óra bekapcsolás után recseg a tévé, akkor mit csinálsz, ott állsz a vevővel 10 órát át? Nem, visszaveszed, aztán utána vagy van embered végigtesztelni a 10 órát vagy nem. Mondjuk, hogy kamu volt, a termék teljesen jó, csak nem kellett neki. Mit tudsz ezzel kezdeni? Nincs doboz, kézikönyv stb. nem tudod újra eladni.

Erre lenne megoldás, hogy ezeket, amiket a szakma NFFnek hív, No Fault Found, lehetne akkor cserének adni, amikor tényleg hibásat hoznak vissza. Ezek többnyire gyakorlatilag nem használtak, pár napig max. De annak számítanak.

Így mivel van ilyen hülye szabály, ezért marad a refurbishment, amikor a szocifogiban újracsomagolják. Ezt viszont nálunk is és Európában mindenhol csak úgy szabad eladni, hogy rá van írva, hogy refurbished, amit rendes shop nem vesz meg, lehet veszteséges áron exportálni a törököknek.
süti beállítások módosítása