Tékozló Homár

Tudományos társkeresés komoly szándékú emberekkel és ÁSZF-fel

2018.02.22. 11:13 | Homár Hilda | 63 komment

screenshot_2018-02-22_11_10_10.png

Nem könnyű dolog a párkeresés. A témába vágó korábbi Homár posztok alapján ráadásul nemcsak érzelmileg viseli meg az embert, hanem anyagilag is - és nem csak azért, mert puccos helyeken kell fizetni a vacsorát. Eddig azt gondolhattuk, hogy csak az Elittárs számlázási szokásai okoznak nyomorult perceket a társkeresőknek, most viszont felzárkózott a Be2 hozzá, egy héten belül rögtön két levéllel is. Lehet, hogy valami nagyobb Facebook-kammpányt toltak mostanában? Mindenestre óvatosan velük és a szabályzatukkal.

Tisztelt címzettek!   

Amennyiben érdekli Önöket, Titeket, az alábbiakban szeretnék pár szót szólni egy újabb "lehúzós" társkereső oldalról. Igazán hasznos lenne, ha kapna egy kis media visszhangot, mert elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak. 

A társaság neve be2, weboldaluk www.be2.hu Látszólag egy szokványos társkereső oldal, de kizárólag a tagok pénzügyi lehúzása a céljuk. Rákerestem a neten és nemzetközi szinten is rengeteg panasz van az üzemeltetőkkel szemben.

Az én konkrét esetem a következő:

2018.02.05-én regisztráltam az oldalra, ahol természetesen csak prémium tagsággal lehet bármit is csinálni. Különböző előfizetések vannak. Én kiválasztottam a 6000,-ft/6 hónapot. Majd kaptam egy kisebb szívinfarktust, amikor 36.000,ft tűnt el a számlámról. Lehet, hogy én voltam figyelmetlen... és tényleg ott volt hogy 6000/hó... de ezt én nem láttam, meg voltam győződve róla, hogy ez hat havi díj.
Esetemben nem is ez a lényeg.

Miután eltűnt ez a rengeteg pénz a számlámról, azonnal írtam nekik emailt és az ÁFSZ-ben foglaltakra hivatkozva, éltem az elállási jogommal. Megküldtem nekik az ő általuk kért formanyomtatványt és elküldtem az emailt, kérvényeztem a szerződés megszüntetését és a pénzem visszautalását. 

3 nap múlva válaszoltak, hogy: 

Sajnos a szerződéstől való elállás már nem lehetséges. Ez azért van így, mert már használta a szolgáltatást, amiért fizetett, beleértve a korlátlan számú üzenet elolvasást és írást, és a képek korlátlan megtekintését.

Ez a válasz teljesen ellentmond az AFSZ-nek és a fogyasztóvédelmi törvény ide vonatkozó szabályainak.

Újabb üzenetet írtam nekik, amire nem érkezett válasz. Ekkor a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodahálózathoz fordultam segítségért, akik megerősítették, hogy jogos a követelésem az ÁSZF 11. pontja és a vonatkozó 45/2014 (III.26.) Korm. r. szabályai értelmében. A GVTI hivatalos állásfoglalását megküldtem a be2-nek, akik több nappal később az alábbi választ küldték nekem:

Sajnálattal halljuk, hogy vissza szeretné vonni a Prémium Előfizetést.

Látjuk, hogy Ön már használta a Prémium Szolgáltatást és sokat segítene nekünk, ha tudnánk, miért akar elhagyni minket.

Mivel már használta a Prémium Szolgáltatást, ezért ezzel arányosan fogjuk visszautalni az összeget és a Prémium Tagságát 1 hónapra csökkentjük ill. visszatérítjük az 5999 HUF összeget. A visszatérítési összeg visszakerül a kártyájára, amelyet az eredeti fizetésnél használt.

Kérjük, hogy e-mailben jelezze, hogy elfogadja-e ezt az ajánlatot és nem utasítja a bankját visszatérítésre.

Ismételten írtam nekik, hogy nem 6000,- hanem 36.000,-ft-ot kell hogy visszautaljanak. Természetesen választ még nem kaptam a levelemre. És nem igazán tudom, mit takar az, hogy arra kérnek, ne utasítsam a bankomat visszatérítésre. Ezt meg fogom kérdezni a bankban, mert ha van lehetőségem a bankon keresztül visszatérítést kérni, akkor meg fogom tenni. 

Az elállási kérelmem beadása óta ma járt le a 14 nap és ennyi idő alatt kellett volna visszaküldeniük a pénzemet. A cég a webes impresszum alapján egy luxemburgi céghelyű vállalkozás, de az elérhetőségek között egy német (+49) és egy angol (+44) fax szám van közzé téve. Amely fax számok természetesen nem működnek. 

A mai napon megteszem a feljelentést a Európai Fogyasztói Központnál, mivel nem magyar a vállalkozás, ők a hivatalos szerv, akik segíteni tudnak nekem. Bíróságra is mehetnék, de ott kellene fizetnem valamennyi eljárási díjat (amit később visszakapnék ugyan, de most első lépésként ezt kihagyom.) Bízom benne, hogy az  Európai Fogyasztói Központ segítségével vissza fogom kapni a pénzemet és sikerül törölni magam az oldalról.

Ennyi lenne az én esetem. DE! A Facebookon találtam egy csoport - Be2 becsapottak - a neve. Itt már majdnem 100 ember csatlakozott, különböző okok miatt.  Legjellemzőbb az alábbi átverés: 

A 999,-ft/hó prémium tagság + 3 havi folyamatos megújulást rendelő emberektől, egy hónap múlva 14.370,-ft- tagsági díjat emel le a cég a számlájukról. Ez SEHOL sincs feltüntetve amikor az ember regisztrál! Amikor kiválasztja, hogy havi 999,-ft, látszik, hogy három havi folyamatos megújítás, de nem jeleznek díj változást.  Azon az oldalon, ahol a bankkártya adatokat adja meg a regisztráló, ici-pici és elhalványított betűkkel szerepel az alábbi infó: 

Ha meg van elégedve a szolgáltatásunkkal, akkor semmit sem kell tennie. A Prémium tagság automatikusan megújul.

A 1 hónap tagság, amelyet megvásárolt automatikusan megújul 3 hónapon keresztül (14.370 Ft). Leiratkozhat a Prémium Tagságról a következő felmondási idővel 7 nap. Amikor a Prémium tagságát a szerződésnek megfelelően meghosszabbítottuk, a lemondási idő 14 nap lesz.

Itt jelenik meg egyedül az említett 14.370,-ft, de ez is úgy van megfogalmazva, hogy nem egyértelmű, hogy havi 14.370,-ft vagy a három hó megújítás egyben kerül ennyibe. Sajnos ez alapján a cég - azt hiszem - védve van, bár nem tudom, hogy jogi szempontból ez mennyire elfogadható. Gyanítom, hogy egy jó ügyvéd ennek neki tud menni...megtévesztés miatt. 

A FB. csoport tagjai zömében letiltatják a bankkártyájukat és így próbálnak "védekezni". Érdemes elolvasni a bejegyzéseket a FB. csoportban. Nagyon sokféle infó van még fent. Például, állítólag addig amíg ez az első 14.370,-ft-os levonás nem történik meg, addig nem aktív, nem elérhető az az opció, ahol az ember felmondhatja a szerződést. (Ezt én magam nem tudom igazolni, mert én eddig nem is jutottam el, de mások írták a FB. csoportban) Valakitől 23.000,-ft-ot vontak le... Érthetetlen.

És természetesen elektronikus számla nem került kiállításra, így én a NAV-nál már jelentettem a céget számlaadási kötelezettség elmulasztása miatt. 

Amennyiben úgy gondolják / gondoljátok, hogy érdemes erről a témáról írni, beszélni, nyilvánosságra vinni, javaslom keressétek meg az említett FB. csoportot, illetve én is szívesen elmondom a történteket.

Zsófi

2. panaszlevél:

Kedves Tékozló Homár Szerkesztőség!

Mellékelten küldöm Önöknek a be2 társkereső oldallal kapcsolatos „észrevételeimet”. Segítségüket szeretnénk kérni, mert több személyt érint a probléma. Leginkább arra lennék kíváncsi, hogy követeléskezelő cégnek átadhatják – e az ügyemet, illetve, hogyha eljárás van a cég ellen, ők felléphetne –e bármilyen szankcióval felém? A cégre a magyar jogszabályok vonatkoznak? Az ÁSZF-jükben van egy kitétel:

EGYÉB

(3) A magyar jogot kell alkalmazni. Ez a jogválasztás azonban csak annyiban hatályos, amennyiben ez az ügyfelet annak az államnak, amelyben az ügyfél szokásos tartózkodási helye van, a kötelező rendelkezései által biztosított jogától nem fosztja meg.
(4) http://ec.europa.eu/consumers/odr/
(5) Az ügyfélnek jogában áll a rá vonatkozó szerződéses rendelkezéseket, az Általános Üzleti Feltételekkel együtt a szerződés megkötésekor lehívni és megnyitható formában menteni.
(6) A be2-szolgáltatásokért a be2 S.à.r.l., 13 rue du Commerce, L-1351 Luxemburg felel.

A be2 S.à.r.l. egy a luxemburgi joggyakorlat szerinti korlátolt felelősségű társaság, amely a Luxemburgi cégjegyzékbe (Registre de Commerce et des Sociétés) a B 123206 számon van bejegyezve.

Ammennyiben megállípítják, hogy én még „tartozom” nekik 2 havidíjjal (2*14370 Ft-al), megfelelő eljárás-e az, ha fizetési hajlanadóságot mutatva, kérek egy bankszámlaszámot tőlük, ahová a fennmaradó összeget át tudom utalni? Kártya adatokat újból nem szeretnék megadni, nehogy többet vonjanak le mint kellene. Kötelesek ebben az esetben bankszámlaszámot megadni? És ha mégsem fizetnék, mert nem tudnék, ennek a „tartozásnak” van elévülési ideje?

Segítségüket és válaszukat előre is köszönöm

Üdvözlettel

P.

UPDATE

Tanácsadóink így látják a helyzetet:

Kedves Homár Olvasó!

A cég (azaz: be2 S.à.r.l., 13 rue du Commerce, L-1351 Luxemburg; a továbbiakban: „be2”) www.be2.hu weboldala szerint az ott található általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF, itt: https://www.be2.hu/info/altalanos-szerzodesi-feltetelek-aszf) a regisztrációval elfogadásra kerülnek.

Az ÁSZF 7. pont (7) bekezdése szerint az ügyfélnek bármikor jogában áll adatainak felhasználására vonatkozó beleegyezését visszavonni vagy a be2-nél róla tárolt adatok helyesbítését kérni, amely kérelmek a be2-nél regisztrált e-mail cím és a be2-szolgáltatás felhasználási országának és az ügyfél felhasználónevének (alternatív lehetőségként: a számára kiadott kódnév) megadásával történnek írásban, az ÁSZF-ben található címre.

Az ÁSZF 8. pontjának (1) bekezdésében foglaltak szerint a be2 a felmondás témájában különbséget tesz a regisztrációkor létrejövő díjmentes szerződéses jogviszony, és a díjköteles szolgáltatás megrendelésekor létrejövő díjköteles szerződéses jogviszony között. A be2-vel fennálló díjmentes szerződéses jogviszonyt az okok megadása nélkül bármikor jogában áll az ügyfélnek felmondani, ami a be2 weboldalának/alkalmazásának „Beállítások” pontja alatt található „Profil törlése” link aktiválásakor válik hatályossá. A díjköteles, weboldalon keresztül megkötött szerződéses jogviszony felmondásának pedig legalább 14 naptári nappal a mindenkori szerződéses futamidő lejárta előtt kell megtörténnie, amely felmondás csak kifejezett, írásos nyilatkozat esetén hatályos.

Az ehhez hasonló rendelkezések esetén meg kell vizsgálni, hogy az szokásos, vagy szokásostól eltérő szerződéses gyakorlatnak minősül-e. A második esetben az ÁSZF elfogadásával önmagában még nem lesz érvényes a rendelkezés, hanem külön ezt a részt is kifejezetten el kell fogadnia a felhasználónak. Mivel ez a rendelkezés nagy valószínűséggel szokásosnak tekinthető, a külön kifejezett elfogadást jelent esetben nem kell alkalmazni.

Az ÁSZF kifejezett hivatkozása szerint a díjköteles szerződéses jogviszony nem mondható fel egyszerűen, a profil törlésével. Amennyiben egy díjköteles szolgáltatásra szerződött ügyfél törli a profilját, ez a szerződéses jogviszonyt nem érinti. Az ügyfél a profil törlésével pusztán a még igénybe nem vett, de már kifizetett szolgáltatás használatáról mond le. Ez azt jelenti, hogy az ügyfél számára nem téríti vissza a már kifizetett összeget. A díjköteles, weboldalon keresztül megkötött szerződéses jogviszony írásbeli felmondása minden esetben kötelezően szükséges.

Tekintettel arra, hogy az uniós székhelyű vállalkozás Magyarországra irányuló gazdasági tevékenységet végez, a fogyasztói jogok gyakorlására a magyar jogszabályi rendelkezések az irányadóak. Az igényérvényesítés során jelentős segítségére lehet a külföldi vállalkozással szembeni határon átnyúló fogyasztói problémák megoldását ingyenesen segítő (pl. fordítás, közvetítés) Európai Fogyasztói Központ (http://magyarefk.hu/).

Amennyiben az ügyfél fel szeretné mondai a szerződését, illetve jogszerűtlennek tartja a vállalkozás eljárását, javasoljuk, hogy a bizonyíthatóság érdekében írásban, tértivevénnyel ellátva vagy fax-hívás útján küldje meg a felmondást, illetve a panaszát a vállalkozás székhelyére. A vállalkozás a panasszal kapcsolatban köteles írásban, indokolással ellátva válaszolni legkésőbb az átvételtől számított 30 napon belül. Ha erre nem kerül sor, akkor a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályához fordulhat, ha pedig elutasítja a panaszt a cég, akkor dönthet úgy, hogy az igényét az illetékes (jelen esetben a budapesti) békéltető testület (bővebben itt: http://www.bekeltetes.hu/) előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíti.

Behajtás és elévülés kérdése: Amennyiben a felek a szerződésben rögzítették ennek lehetőségét, a jogosult a követelést értékesítheti, például követeléskezelő cég számára. Az elévülésről azt érdemes tudni, hogy ehhez általános esetben öt évnek kell eltelni, (fontos: a közvélekedéssel ellentétben nem a tartozás, hanem annak bírói úton történő érvényesíthetősége évül el), ugyanakkor az elévülést megszakíthatják bizonyos mozzanatok, például a követelés érvényesítésére tett érdemi jogi lépések.

Bankkártya megterhelése: kizárólag a kártyabirtokos által jóváhagyott összeg terhelhető. Önmagában a szerződéses kötelék és a kártyaadatok megléte a kártyabirtokos hozzájárulásának hiányában nem elegendő a terheléshez.

Felhasznált jogszabályok:

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (itt: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.323416)
- 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről (itt: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.330258)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Karap Gergő 2018.02.22. 11:32:39

Ha használtad a szolgáltatást, akkor jogosultak az egyhavi szolgáltatást levonni, úgyhogy pont nem a 6.000-et kellene visszatéríteniük, hanem a 30.000-et.

Az ÁSZF-ek sem írhatnak felül jogszabályokat, jogelveket - csak sajnos ezek érvényesítésére jogi eljárásokat (fizetési meghagyás, per. stb.) kell indítani.

a 2. panaszosnak azt ajánlanaám, korlátozza le a kártyája napi vásárlási limitjét, és úgy adja meg a számát. Akkor nem tudnak többet leemelni róla, legalábbis egyszerrre. Ha több részletben próbálkoznának, akkor a kártyakibocsátónál - a bankjánál - letilthatja a kifizetést, és tartozatlan fizetés címén a bankon keresztül visszakövetelheti a jogos összeg feletti terheléseket.

Tudod Te azt jól! 2018.02.22. 11:33:44

Pedig ez egy működő társkereső modell. Még a magukat becsapottnak érzőkből is közösséget formál!

Serivor 2018.02.22. 11:33:53

Kártya adatokat megadni... Az azt jelenti, hogy odaadod neki a kassza kulcsát, turkáljon benne kedvére.

Csak ha ennyire megbízol a cégben, de akkor meg ne csodálkozz...

Praedikator 2018.02.22. 11:34:08

ÉRtem a problémát, de ki állította be, hogy leemelhet a cég automatikusan a számláról 36.000 Forintot azonnal és előre, valamint mindenféle ügyfél tájékoztatás nélkül?
Eleve morbid, hogy a teljes összeget kéri vissza az érintett, mivel használta a szolgáltatást, így legalább legalább egyhavi, azaz 6000 forintot ott kéne hagynia, ha már normálisan jár el.
Kb olyan mintha bemegyek valahová kifizetem a belépőt, majd mivel nem tetszett a kijáratnál követelem vissza a belépő árát. Klikkelek jobbra -klikkelek balra mindenféle átolvasás nélkül, majd ha fizetni kell inkább feljelentek mindenkit, mert az ingyen van. Ha a panasz alaptalan, vagy részben alapos akkor is nekem jogaim vannak! :D A jogokkal pedig kötelezettség is jár és nem mentség, hogy nem olvastam el...vagy nem volt betűnként A/4 es méretben feltüntetve....A részes tájékoztatása nem teljeskörű a homár oldalon, így újabb hisztit lehet olvasni (lásd levél 1 levél 2...)

Krisztofóró86 2018.02.22. 12:02:47

Kedves P!

Mielőtt igénybe veszel bármilyen szolgáltatást a neten, miért nem tájékozódsz??? Megspóroltál volna magadnak egy csomó pénzt... Ez volt a tanulópénz...

Fausto(tm) 2018.02.22. 12:21:33

Tök jó az ilyenekre egy webes kártya. Mindig csak annyi pénzt kell rátölteni, amennyit el szeretne az ember költeni, így próbálkozhatnak levonni bármit is. Az sem rossz megoldás, ha a rendes bankkártya vásárlási limitét korlátozza, de a bankomnál pl. 50.000 Ft-nál kisebb összeget nem lehet beállítani.

Darth Revan 2018.02.22. 13:01:43

"megteszem a feljelentést a Európai Fogyasztói Központnál"

Sokra nem mesz veluk, mert egy sohivatal. raadasul hozzanemerto semmirekellok dolgoznak ott. Amikor a finn vasuttal volt problemam en is probaltam az EFK segitseget kerni, de tobb heti levelezes utan annyit tanacsoltak, hogy kerjem vissza a penzem a finn vasut alvallalkozojatol, akikkel en semmilyen kapcsolatban nem voltam.
Bizony az en esetemet is a chargeback oldotta csak meg.

Darth Revan 2018.02.22. 13:03:12

@Serivor: "Kártya adatokat megadni"

A 21-ik szazadban, mit nem kepzelnek egyesek! Pedig fizethetne kecskevel is vagy kobaltaval.

Pörgike 2018.02.22. 13:05:56

@dr. Karap Gergő: Nem használtam a szolgáltatást! Aznap amikor regisztráltam és levonták az összeget, azonnal elküldtem az elállási nyilatkozatot. Tehát, 0 azaz nulla napig használtam.
Az elállási idő max 14 nap, tehát, maximálisan 3000,-ft megfizetése a jogos.
45/2014 (III.26.) Korm. r. szabályaival, amelynek 26. §. rendelkezik erről.

Pörgike 2018.02.22. 13:10:49

@Brokkoládé: Miért lenne morbid a teljes összeg visszaigénylése, ha a szolgáltatást nem használtam? Ajánlom figyelmedbe a 45/2014 (III.26.) Korm. r.-et. Ez részletesen taglalja, hogy milyen esetekben és milyen feltételekkel jogosult a fogyasztó elállni a szerződéstől és milyen követelései lehetnek.
Továbbá a be2 saját ÁFSZ-ében vállalja, hogy a szerződés kötést követő 14 napon belül, indoklás nélkül el lehet állni a szolgáltatástól. Azt is vállalják, hogy a bejelentést követő 14 napon belül visszafizetik a szolgáltatás összegét, arányosan csökkentve az addigi "használattal". (Az én esetemben az 0 azaz nulla nap volt)

zuhanorepulesss 2018.02.22. 13:11:30

6000/6 hó? Ezt Ő sem gondolhatta komolyan.
Ha már a klasszik magyar társkeresőket megfutotta, s nem volt találat, hagyni kell egy kicsit érni a dolgokat. Nem rágörcsölni, kicsit nyitott szemmel járni a világban, s olyan helyekre járni programozni, ahol hasonló érdeklődésűek vannak.
Harmadrészt meg bármi új dolog érdekel, google. Sok kellemetlenséget meg lehet ezzel előzni. Meg az apróbetűsek elolvasásával.

Denton85 2018.02.22. 13:21:15

Aszondja a főoldal:

Én vagyok egy nő | egy férfi.
Én keresek egy nő | egy férfi.

Lehet csak magyarul nem tudnak, és azért nem értették, hogy mibaja van a posztolónak.

Praedikator 2018.02.22. 13:33:37

@Pörgike: De akkor miért klikkelt rá a 6000/6 hó szolgáltatásra és hogyan tudtak összeg megadása nélkül levenni 36.000 forintot? Ez mg akkor sem érthető teljesen. Mivel kártyás vásárlásnál és egyéb tranzakciónál is fel van tüntetve a levonandó összeg. Nincs olyan, hogy klikk egy üres ikonra és lement 36.000 forint a kártyámról...:D

Denton85 2018.02.22. 13:43:06

@Brokkoládé: Az oldalon valszeg 2 szereplős fizetés van. Ez azt jelenti, hogy megadod a kártyaszámodat, ők akár le is tárolhatják és azt csinálnak vele amit akarnak. Ez a művelet bizonyos oldalakon elfogadható, pl a paypal-hoz be van mentve a hitelkártyám is, tudom, hogy biztonságban van (pl csak sms-el lehet belépni).
Ilyen ótvar oldalakon mint a fenti, hát meggondolandó, hogy átadom e a kártyámat.

dr. Karap Gergő 2018.02.22. 13:48:40

@Pörgike:
Nézd, én együttérzek veled, de a jogban az van, amit BIZONYÍTANI TUDSZ.

A magyar jogban pedig - ha ez vonatkozik a társkeresőre - a következő a helyzet.

Te nem tudod bizonyítani, hogy istenbizony rá se néztél az oldal egyik fotójára sem.
Ezt a cég tudná, neki meg nem érdeke. A regisztráció és az utolsó kilépés közötti idő között te igénybe vehetted a szolgáltatást, azaz böngészhettél, nézelődhettél. Lehet hivatkozni arra, hogy nem hoztál létre profilt, nem töltöttél fel képet, nem küldtél senkinek üzenetet, nem használtad a chat-et - ezt a másik fél kell, hogy bizonyítsa.
Én készséggel elhiszem, hogy nem éltél a szolgáltatással - de ezt számodra biztosította a cég, saját akarotodból nem tetted, miután megrendelted.
Ráadásul vann ak úgynevezett irreverzibilis szolgáltatások, mint például a biztosítás, vagy a lakásbérlet, ahol nem követelheted vissza a biztosítási díjat, meg a lakbért, azon a jogcímen, hogy nem volt károd, amit a biztosítónak meg kellett volna térítenie, vagy mégsem költöztél be a lakásba, amit kifizettél előre. (A szolgáltatást a biztosító teljesítette azzal, hogy rendelkezésedre állt és biztosítva voltál, a lakás bérbeadója pedig azzal, hogy rendelkezésedre bocsátotta a lakás: nem lakott benne, nem költöztetett be mást.)

Engem is bosszant, hogy ebben az esetben bizonyítási nehézségek miatt a információs kommunikáció sajátosságai és az ezekre vonatkozó jogszabályok erkölcsileg védhetetlen módon jogszerűen bennmarad egy havi díjad a társkeresőnél, de erről tanácsos gondolatban lemondanod, és a többi 5 hónap díjára koncentrálnod, amire teljesen jogszerűen, és vitathatatlanul jogalapod van a felmondás után.

Igaz, ha a 6.000 Ft-os díj a hat hónapos előfizetésnél kedvezményes összeg volt, számíts rá, hogy - akárcsak az internetszolgáltatók például - az első hóra eső kedvezményt is bevasalják rajtad, azaz levonják a visszatérítendő összegből a kedvezményes havidíj és a hathónapos kedvezmény nélküli díj különbözetét.

Szarazkoro 2018.02.22. 13:51:43

Asszongya hogy:
"És nem igazán tudom, mit takar az, hogy arra kérnek, ne utasítsam a bankomat visszatérítésre. "

Na pont ezt kell tenned @Pörgike, bankba be, chargeback, aztan had egyek a kalapjukat a tarskeresonel!

Praedikator 2018.02.22. 14:01:32

@Denton85: Na ez az...Oda kell nagyon figyelni, így egy kis átgondolással megelőzhető lenne, hogy 100 hatóság felé teszek utólag feljelentést és ezzel elvonom a ténylegesen fontos dolgokról a hatóságok embereit. Egy kis utánanézés a felesleges klikkelgetések helyett egy kis agyhasználattal-utánajárással máris elmehetnének a búsba a "lehúzós" szervezetek...Mivel ezek mások butaságára, kapzsiságára hajaznak.

Zephyré 2018.02.22. 14:13:41

Az egész b2 már ott komolytalan, hogy miért szeretnék én kettő lenni valakivel, ahelyett, hogy egyek lennénk - be1?

VT Man 2018.02.22. 14:15:29

Megtalaltam a ceget a sved trustpilot oldalon

Nem csak a magyarokat verik at, 1 *-ot kaptak az 5-bol es 222 velemenyt (panaszt).

se.trustpilot.com/review/www.be2.dk

Pörgike 2018.02.22. 14:53:17

@dr. Karap Gergő: A lényeg annyi, hogy ők kapásból visszautasították az elállási kérelmemet, holott, kerek perec le van írva, hogy 14 napon belül elállhatok. Fel sem ajánlották, hogy arányosan számoljunk el (egyhét, két hét, egy hónap) és a fennmaradó összeget visszakapom. NEM! Ők kapásból visszavágták az egészet, hivatkozva arra, hogy már használtam. Holott a jogszabály kerek perec leírja, hogy a felek elszámolnak egymással és arányosan jár a visszatérítés.
Teljesen irreleváns, hogy én valóban használtam e vagy sem az oldalt.
Ha az első emailemre nem visszautasító választ kapok, hanem a jognak megfelelően egy tájékoztatást, hogy... pl:
"Tisztelt ügyfelünk, tekintettel erre arra amarra, egy havi vagy két heti szolgáltatási díjat felszámolunk, a többit visszautaljuk a számlájára és megszüntetjük a tagságát. "akkor befogom a szám és OK! Jogos! IGEN! Így igen! De nem ez történt!
Kapásból a teljes összeget meg akarták tartani, és amikor látták, hogy nem adom be a derekam, akkor egy félrevezető email-el el akarták ismertetni velem, hogy elfogadom a 6.000,-ft visszautalását és arra kértek, nyilatkozzak, hogy nem utasítom a bankomat visszatérítésre. VAGYIS! Tudták, hogy még a 6000,-ft visszatérítés is töredéke annak, amit vissza kellene adniuk. De közben azért nyilatkozzak, hogy nem utasítom a bankomat a jogosan visszajáró összeg behajtására!
Hidd el! Nem én vagyok a hülye! Ez egy olyan oldal, ahol tudatosan próbálják a jóhiszemű felhasználókat megtéveszteni és utána pénzzel lehúzni.

Pörgike 2018.02.22. 14:55:58

@Brokkoládé: Hidd el! Nem volt feltüntetve, hogy 6000,-ft/hó! Abban a hiszemben kattintgattam, hogy 6000,-ft/ 6 hó. Ami azért igen nagy különbség.
Esetemben pedig igenis jogellenesen jártak el, amikor visszautasították az elállási kérelmem.
Egyébként, pont a mai napon megkaptam arányosan a pénzemet, de ez három heti e-mailezésembe, fenyegetésekbe és hivatalos szervek bevonása által sikerült csak!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.22. 15:05:35

@Pörgike: na akkor most nyugodj meg és a továbbiakban mindent alaposan olvass el.

petivagyok innen 2018.02.22. 15:07:47

A pontos árfeltüntetés mindenképpen elvárás lenne. Ha nem volt leírva, hogy havonta 6000Ft, akkor igenis a 6 hónapra értendő a díj. A szolgáltatást igénybe vevőnek nem kell tudnia, hogy általában egy ilyen szolgáltatás mennyibe kerül. Különösen egy önmagát leg... leg.... leg... -nek hirdetó cégnél nem feltétlenül tűnik irreálisnak az 1000Ft-os havi díj.

Pörgike 2018.02.22. 15:12:46

@onlajnok: Ne haragudj! De miről beszélsz!? Miért én nyugodjak meg? Azért mert át akartak vágni, de szerencsére nem vagyok olyan sötét, mint a sok éves átlag és én megúsztam? Nem sikerült nekik!?!
Nyugodjak meg, hogy de jó, nekem visszaadták a pénzem! Ok, persze!
De a többi ki tudja hány embert ott és úgy húznak le ahogy akarnak! Attól még ez a cég egy mocsok dög!
Persze, nekem most tök jó! Visszakaptam a pénzem.
De attól még az eljárás amit műveltek teljesen jogszerűtlen, teljesen aljas és az ilyen vállalkozásokat meg kellene szüntetni! Vagy legalábbis kényszeríteni őket, hogy a szolgáltatásaik árát ne burkoltan, eldugottan, kihalványított apró betűs részekben közöljék.

Pörgike 2018.02.22. 15:22:20

@.Manyecska: Persze! Igazad van! Tényleg, én is így gondolom. De hidd el ha mondom, annyira szemérmetlenül megtévesztő módon kínálja a szolgáltatásait a cég, hogy hihetetlen!
Pont ma a FB.-on megosztotta ugyanennek a cégnek az aktuális ajánlatát valaki:
490,-ft/hó! 3 havi megújítással!!!
Neked ez mit mondd? Azt, hogy a következő 3 hónapban 14.730,-ft lesz a díj? Mert igazából annyi lesz! De ez csak akkor látszik, amikor megadod a bankkártya adataidat és ott van ici pici halván apró betűkkel, kiszürkített mezőben.
Mi ez ha nem tudatos megtévesztés?
IGEN! Persze! Mindenkinek igaza van, hogy az apró betűt el kell olvasni és figyelni.
De ez akkor is nagyon aljas. (és most már nem az én esetemről beszélek, hanem a másokkal történtekről)

Carradine a gardróbszekrényben 2018.02.22. 15:36:37

Rohadjak meg papírzsákban, de ha a kocsisorra megyek, tán még ott is olcsóbban jutok nőhöz, mint ezen a társkereső oldalon! Hát itt csak a havi belépő hat ropi és még ismerkedni is kell!

Lilli_Csiribiri 2018.02.22. 15:57:07

Én négy éve 1000 ft-ot fizettem a tagságért a twoon, így ismertem a férjem 2 hét alatt :D Szóval azért a mai világban is előfordul, hogy az ember kap valamit 1000 forintért ;-)

Lilli_Csiribiri 2018.02.22. 16:19:33

@.Manyecska: :D ez egy magasan pluszos találat volt négy év távlatából is azt mondhatom :D szóval a posztoló ne adja fel, az internetes randizás nagyon sikeres tud lenni, csak normális oldalra menjen fel és jó lesz :)

ptspts 2018.02.22. 16:38:01

Láttam nemrég olyan (valódinak és hatékonynak tűnő) társkeresőt, ahol havonta kb. 1000 Ft-ért hasznos szolgáltatást lehet venni, ez az ár kb. reális.

KaTe 2018.02.22. 16:40:37

@Pörgike: Elolvastam az ASZF idevágó részét. A szerződés megkötésétől számított 14 napig elállhatsz az ASZF-ben említett elállási nyilatkozat kitöltésével ÉS a céghez történő eljuttatásával. Nyilván a szerződéskötés és az elállás között eltelt napok összegét arányosan levonják a visszautalandó összegből.

SŐT. Vettem a bátorságot hogy beregisztráljak erre a szörnyszülöttre. Javaslom, hogy állíts a monitorod fényerején/kontrasztján mert nekem semmi gondom a költségek értelmezésével, lényegében kiszúrja a szemem.

i.imgur.com/INqq1hH.png

- Ebben mégis MI nem egyértelmű azon, hogy 6000 HUF (amúgy 5999) / HÓ?

Tyeplica 2018.02.22. 16:52:39

@KaTe: Amikor a nagy gombokon választasz Alap, Klasszikus vagy Elkötelezett előfizut, na, OTT nincs egyértelűen kifejtve és felszorozva, hogy 6x6000! Az csak a második bekarikázásodon látszik, de az lényegesen kisebb betűmérettel van szedve.

KaTe 2018.02.22. 17:02:19

@Tyeplica: Hogy ne lenne egyértelműen kifejtve és felszorozva? Oda van írva hogy 5.999 / Hónap. Ahol pedig meg kell adni a kártyaadatokat kapásból 2 helyen is fel van tüntetve a pontos végösszeg. Egyszerűen lehetetlen nem észrevenni.

Tyeplica 2018.02.22. 17:08:09

@KaTe: De csak annyi van odaírva, hogy hatezer, per hónap. Csak ennyi! Az nincs odaírva egyértelműen, hogy hatezer SZOROZVA HAT HÓNAPPAL! Ééérted! A poszter arra gondolhatott, hogy az olcsóbb, vagy drágább ár az mindig egy hónapos időtartamra vonatkozik, csak mondjuk más szolgáltatást kap ugyanazért a pénzért. Mondjuk a drágább előfizunál több lehetőség van. Vagy ilyesmi.

KaTe 2018.02.22. 17:16:26

@Tyeplica: Jó, elismerem hogy MINIMÁLIS trükközés lehet a dolog mögött, de azért egy ilyennek nem kellene százával bedőlni. (a posztoló említette hogy a facebook csoporthoz már majdnem százan csatlakoztak..)

Gondolj bele, akinek egy ilyen nem tűnik fel, az hogy tud elolvasni és értelmezni egy pár oldalas ASZF-et? Ez azért nagyon súlyos gondokra utal és nem, elsősorban nem a weboldallal van a gond, hiszen az kizárólag azért tud létezni, mert igény van rá.

ptspts 2018.02.22. 17:23:14

Elgondolkoztam azon, hogyan lehetne az összes hasonló apróbetűs hitelkártyás fizetési lehúzó trükknek elejét venni.

Legyen az a szabály, hogy amikor a vevő hitelkártyával fizet, akkor egy a vevő által jól ismert központi oldalra (pl. a Mastercard weboldalára) van átirányítva, ott kellően nagy betűkkel kiírva látja a fizetetendő összeget és a pénznemet, és ott kell leokéznia. Előfizetés esetén minden egyes dátumot külön lát (pl. 2018. február 22-én 6000 Ft, 2018. március 22-én 6000 Ft, ...). Maximum 60 db dátum lehet, maximum 2 évvel előre. Ha az eladó 2 évnél hosszabb előfizetést akar eladni, akkor 2 évente újra át kell irányítania a vevőt.

CCnick 2018.02.22. 18:27:41

@Tyeplica: "OTT nincs egyértelűen kifejtve és felszorozva, hogy 6x6000!"

Mert fel kellene szorozni? Ha valaki befizet 1év hőséggel mobilnetre ott a nagygombon az lesz, hogy 72.000Ft vagy az hogy "6ezer/hó 12 hónap hűség"?

Viccből végigkattogtattam a regisztációs opciókat, majd átállítgattam homlokegyenesen másra de minden esetben találtak nekem máris pont 233 hozzám illő partnert

CCnick 2018.02.22. 18:31:49

@Tyeplica:" De csak annyi van odaírva, hogy hatezer, per hónap. Csak ennyi!"

Ha egyszer hatezer forint per hónap akkor mit kellene még odairni, hogy az egysejtű is felfogja, hatezer forint per hónap?

Erőlködj csak 2018.02.22. 19:18:30

Mennyivel egyszerubb volt regen, amikor nem volt internet es ha valaki kozossegbe jart akkor talalt maganak part, lassan dugni is virtualisan fognak az emberek.

Pörgike 2018.02.22. 21:56:49

@KaTe @köszönöm a kommentált
Kedveseim! Olvassátok már el, amit a levélben írtam! IDÉZEM:
"Lehet, hogy én voltam figyelmetlen... és tényleg ott volt hogy 6000/hó... de ezt én nem láttam, meg voltam győződve róla, hogy ez hat havi díj.
Esetemben nem is ez a lényeg." Ismétlem! ESETEMBEN NEM IS EZ A LÉNYEG!!!

Az én panaszom NEM arról szólt, hogy egy összegben leszedték a 6*6000,-ft-ot.
Én azért mentem neki a társaságnak, mert visszautasították az elállás idő alatt jogszerűen benyújtott kérelmemet!

Az ÁSZF 11. pontja ezt követően az alábbiakról rendelkezik:
„Amennyiben azt kérte, hogy a szolgáltatások az elállás alatt kezdődjenek, akkor Ön köteles számunkra egy megfelelő összeget megfizetni, ami arányos az addig az időpontig, amikor Ön minket a jelen szerződéstől való elállási szándékéról értesített, már teljesített szolgáltatások a teljes szerződéses terjedelemben előirányzott szolgáltatásokhoz viszonyított mértékével.” Ez nálam nulla nap volt, mivel aznap adtam be az elállási kérelmet, amelyik napon regisztráltam!

Abban az esetben tehát, ha a cég már végzett szolgáltatást, akkor az elállás esetében a feleknek el kell számolniuk egymással.
A fent meghatározott rendelkezés lényegében összhangban áll a vonatkozó 45/2014 (III.26.) Korm. r. szabályaival, amelynek 26. §-a az alábbiakról rendelkezik:

„Ha a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött szerződést, köteles a felmondás vállalkozással való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani.”

Mielőtt nekem estek és lehülyéztek, legalább vegyétek a fáradtságot és fogjátok fel, hogy miről szól ez az egész! Köszönöm!

Pörgike 2018.02.22. 22:20:27

@köszönöm a kommentált: Te aki nem használsz ékezeteket, kioktatsz engem helyesírásból? Mert ugye veled még soha sem fordult elő, hogy elütöttél valamit, vagy olyan gyorsan gépelték a számítógépen, hogy észre sem vetted a hibát?
Hát persze, veled ilyen sosem történt! Gratulálok, ismét sikerült a lényeget kiragadnod az egész sztoriból.

Világít a torony 2018.02.23. 00:54:56

@Pörgike: Bocsánat, de bizony te vagy a hülye. Ahol kártyaszámot vagy egyéb érzékeny adatot kell megadni, ott a jóhiszeműség a balgák luxusa.

Im just here for the comments 2018.02.23. 04:53:18

@KaTe: a kép alapján ez tök egyértelműen a lehúzásra megy ki. Ha egy hónapra kétezer, az ember teljesen joggal hiheti, hogy ha hat hónapra előfizet, akkor kedvezményt kap. Persze kis odafigyeléssel észre lehet venni, de bizony vannak figyelmetlen emberek, gondolom a fb csoportban is azért vannak százan, mert rutinból kattintgattak.
Az lett volna teljesen egyértelmű, ha a végösszeget írják ki, tehát a 36ezret, csak hát akkor a kutya nem fizetne elő a szaros szolgáltatásukra és ezt ők is tudják, ezért trükköznek.
Nehezen hiszem el, hogy nem azért van így feltüntetve, hogy pár hülye bedőljön.

Kamarás Zsófia 2018.02.23. 06:09:02

@Brokkoládé: Van azonban egy "apróság" az első esetben. Mind a cég Általános Szerződési Feltételei. mint a magyar jogszabály úgy rendelkezik, hogy az interneten keresztül kötött szerződést 14 napon belül indoklás nélkül fel lehet mondani.
Maximum a felbontásig eltelt időszakra lehet díjat érvényesíteni.
Itt ezt a saját ÁFSZ-ében is biztosított jogot tagadta meg a cég az azonnali lemondást követően.
A panaszos azután kezdeményezett jogorvoslatot, miután a dokumentumokat előzetesen tanácskérésre megküldte a magyar fogyasztóvédelmi tanácsadónak. Az eljáró jogász törvényesnek és jogosnak minősítette a panaszát.

Másik probléma, hogy az ügyfelektől randomnak tűnő gyakorlattal emelnek le olyan összegeket, melyek a hirdetéseikből, a szerződés-kötés előtt rendelkezésre bocsájtott adatokból nem következnek, és számukra ekkor még elérhetetlenek. Láthatóvá (észrevehetetlenül, apró betűvel, egy inadekvát helyen) csak az első, 998.- Ft kártyás utalásának folyamatában válnak. Megtévesztés!
Aki a kísérleti egy hónapra befizet, nem tudja, hogy az utalás tényével 3-6 hónapra, random összegért elkötelezte magát. Sőt! Szintén random módon kinek 1, kinek 3. kinek 6 hónapot a cég azonnal leemel a kártyájáról.
És végül: amikor az ügyfél szembesül a nem vártan magas összeg leemeléséről, napokig elérhetetlenné teszik a lemondást, a kellő nyomtatványok elérhetőségét, és nem működik a megadott fax-szám.

Pörgike 2018.02.23. 07:17:19

@Világít a torony: Oh, igen! Köszönöm a tájékoztatást! Tényleg hülye vagyok és mindenki más is hülye, aki veszi a fáradtságot és elolvassa a be2 ÁFSZ - ének elállásról szóló paragrafusát és a vonatkozó fogyasztóvédelmi jogszabály vonatkozó paragrafusait.
Hülye vagyok, hogy nem hagytam, hogy jogellenesen visszautasítsák a kérelmem.
Hülye vagyok mert kényszerítettem őket, hogy jogszerűen járjanak el.
Valóban én vagyok a hülye, mert nem hagytam magam.
Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem! Kérlek, tedd meg a jövőben is!

Praedikator 2018.02.23. 09:40:32

@Kamarás Zsófia: A "random" levonás természetesen probléma és jogos is a felszólalás. Azonban belépek egy rendszerbe, kapok kódokat, egyéb felhasználók neveit...Regisztrálok rá ugyebár....Majd fizetek és a fizetés után körbenézek. Ha esetleg nem találom meg amit akarok, akkor visszakérem a teljes összeget...A múzeumba is ha megyek, nincs , hogy a kijáratnál visszakérem a pénzem, mert nem tetszett a tárlat. Ennyi erővel mindent ingyen meg lehetne tenni, mivel 14 napos visszafizetés és elállás...Azért ennél egzaktabb a kialakult vita és semmiképpen sem a visszafizetés jogosságát vitatom csak azt, hogy így a szolgáltató is "negatívba" megy, bár jelen esetben a jogtalan "lehúzások" miatt nem sajnálom. Bizonyára így már érthető vagyok. Magyarországon sajnos sok a lehúzás, viszont sok az ú.n: ingyenélő, aki átgondolatlanul vásárol, majd mindenért panaszol. Ezen emberek panaszainak jelentős része üres és első ránézésre is alaptalan-jogtalan. Itt nem a pénzét visszakövetelőket minősítem, /még mielőtt ez a támadás érne,/ csupán a szolgáltató cégnek is jár valami összeg, még ha nem is a tévesen értelmezett 36.000.

Pörgike 2018.02.23. 09:58:01

@Brokkoládé: A múzeumos példa nem a legjobb...mert az nem távoli felek között létrejött szerződés.
A jogszabály kerek perec leírja, hogy távoli felek között létrejött szerződés esetén, 14 napon belül van lehetőség jogorvoslattal, elállással, stb. élni. Ez jogilag szabályozott.
A jogszabály azt is részletesen taglalja, hogy milyen esetben mit lehet igényelni és mit nem. Mikor mit kell elszámolni stb.
Logikus, hogy ha veszel online egy fogkrémet és nem ízlik, akkor nem küldheted vissza :D
De ha veszel egy porszívót és nem olyan színt küldtek és nem azt a modellt amik kértél, akkor visszaküldheted és az ÁFSZ és fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint kérhetsz, cserét, vagy másik készüléket, vagy a pénzedet vissza. Attól függően, hogy az adott esetben mit ír elő jog.

Én azért mentem neki a cégnek, mert teljesen jogtalanul visszautasították az elállási kérelmemet. Fel sem ajánlották, hogy időarányosan számoljunk el. Nem. Kapásból közölték, hogy ennyi, szevasz, kalap, kabát.
Hidd el! Ha az elején tisztességes választ kapok és azt mondják, hogy 1 hét, két hét, egy havi díjat levonunk, a többit visszaküldjük, akkor elfogadtam volna.
De ők nem ezt tették. Simán visszadobták az egész kérelmet egy olyan indokkal, ami jogellenes volt. Azt hiszem, teljesen jogos, hogy kiakadtam és nem hagytam magam.

hagyárosböröndi polgár 2018.02.23. 11:22:20

@Pörgike: hagyjad már az itteni trollokat, nem kell velük foglalkozni.:-) Lényeg, hogy jól csináltad, visszakaptad a pénzt, és felhívtad a figyelmet a céggel kapcsolatos problémákra. A kommenteket csak röhögés céljából érdemes elolvasni, ha épp nincs jobb dolgod.

Pörgike 2018.02.23. 11:22:42

@Rongyosgárda: Látom neked is sikerült a leglényegesebb pontját kiragadni ennek az egész sztorinak. :) Ügyes vagy! Veled is szívesen meginnék egy kávét.

Kamarás Zsófia 2018.02.23. 12:00:34

@Brokkoládé: Nagyjából egyetértek a válaszban leírt szemlélettel is. Vannak felelőtlenül, hozzáértés nélküli "ingyenélő" vásárlók. A jognak, a szabályzásnak minden szerződő fél érdekeit meg kell jelenítenie. jogokat és kötelezettségeket egyaránt. Nincs ebben köztünk vita. Annál is inkább, mert jogász vagyok.
Az érmeknek általában sok oldala (nézőpontja) van.

KaTe 2018.02.23. 12:32:25

@Pörgike: Oké, rendben, 14 nap, ésatöbbi. Mondjuk azt nem értem, hogy miért 6000 és 36000 forintról beszélsz, holott 5.999 és 35.994 forintról van szó. Azért ha már panaszkodunk, ráadásul hivatalosan is - lehetne pontos információkkal.

Mellesleg, nem derült ki a sztoriból, hogy mi szerepelt az általad elküldött "elállási nyilatkozatban, illetve üzenetben, amit állítólag rögtön a terhelést követően eljuttattál a cégnek. Illetve az sem derült ki, hogy akkor most pontosan -arányosítva- mennyit is kaptál vissza? Amúgy nem állítottam hogy ne lenne igazad a 14 napos elállással kapcsolatban. Bár nehezen tudom elképzelni hogy nem szúrja ki az ember szemét a pontos összeg, miközben megadja a kártyaadatait.

Pörgike 2018.02.23. 13:06:37

@KaTe: Nem hiszem, ezen a fórumon nyilvánosan meg kellene osztanom a levelezésem a céggel. Természetesen a velük folytatott levelezésben, nem kerekített összegeket írtam. Küldtem neked privát üzit, ha megadod az email címed (privátban) szívesen elküldöm neked az összes dokumentumot.

Praedikator 2018.02.23. 15:28:09

@Pörgike: Persze a követelés jogos, csak a leírás alapján azonnal és mindent kérek vissza felfogás tükröződött. A lényeg, hogy megjött az összeg, így lehet ismét regisztrálni another társkereső oldalon without elolvasva az apróbetűs részt...:D Hajrá!

Praedikator 2018.02.23. 15:38:24

@Kamarás Zsófia: Nos részben egyetértünk, részben nem. "A jognak, a szabályzásnak minden szerződő fél érdekeit meg kell jelenítenie. jogokat és kötelezettségeket egyaránt. " Igen ha majd gyakorló jogász lesz meglátja, hogy szépen le van írva a törvény sok helyen, de ha nincs aki betartatja őket vagy aki kötelezőnek tartja magára nézve, akkor nem sokat ér. LÁsd különböző "jogvédő" szervezeteket, akiknek munkája gyakorlatilag semmit sem ér és munkásságuk tényleges jogvédelem helyett társadalmi uszítában merül ki, és erősen politikai hátszéllel rendelkeznek. Nos dez már viszont nem ide tartozik. Ugyebár: "A jog előtt mindenki egyenlő" (de vannak egyenlőbbek). :D

Világít a torony 2018.02.23. 16:19:46

@Pörgike: Nem megsértődni kell.
"Ez egy olyan oldal, ahol tudatosan próbálják a jóhiszemű felhasználókat megtéveszteni és utána pénzzel lehúzni."
Erre írtam, hogy ahol olyan érzékeny adatokat kell megadni mint pl. bankkártya szám , ott a jóhiszeműség a csacskák luxusa.

Kamarás Zsófia 2018.02.23. 20:50:05

@Brokkoládé: 30 éve gyakorló jogász vagyok! Egyébként nem Be2 panaszos, érintett, csak egy segíteni próbáló szakember.
És a magam részéről ebből a beszélgetésből kiszálltam.

Jolán Jacsó 2018.02.26. 19:28:45

@Pörgike: Látom te is, hogy jártál! Nem tudom, hogy tudnánk felvenni a kapcsolatot, de én is ráfáztam! Ha tudnál segíteni,nagyon hálás lennék!

Reactor 2018.02.27. 17:02:06

A társkeresők hatástalan idiótaságok, időpocsékolásra kiválóak, másra nem.
Kezdjük ott, hogy bődületes a férfitöbblet - van pár száz nő, és tízszer annyi férfi. Ráadásul a "nők" közül legalább 100 regisztráció kamureg, üzemeltetői bot, vagy csak simán troll.
Aztán ott van az is, hogy megírhatsz te 1000 levelet is naponta, ha nem vagy elég jóképű, vagy pénzes, örülhetsz ha szökőévente egyszer kapsz egy e-mailt, hogy "bocsika, nem egymást keressük". Azoknak van valamiféle esélye, akik messze jóképűbbek vagy gazdagabbak az átlagnál (persze akik ilyenek, találnak nőt társkereső nélkül is). Másról se szól az egész, csak az elkeseredettség, magányosság forintosításáról.
Egyedül akkor van értelme társkeresőre regisztrálni, ha nő vagy. Ők akkor is kapnak napi 10 levelet, ha képet se töltenek fel.

.Manyecska 2018.03.29. 09:45:45

@Reactor: lófaszt, dehogy!!! nem vagyok ronda-te vagy a tanúm rá, sőt..:P - ne tudd meg..
a jó pasik hamar elkelnek-vagy úgy gondolják- vagy melegek, vagy gyógyult alkeszok..stb.
direkt soha nem voltam VIP.. :D

most jelentették fel a NAV-nál stb. a be2-t .. lesz a tévébeeeee ' is...!!

.Manyecska 2018.03.29. 10:19:34

@Reactor: ja, nem vagyok be2 tag se, tőlem éhen veszhetnek a párkeresők!!

Magyar MGTOW · https://jardasajatutad.wordpress.com/ 2018.04.23. 11:38:42

Rossz látni, hogy sok férfinek ennyire nincs önbecsülése, hogy már a társkeresőért is fizessen, a többiről (már ha van több) már nem is beszélve.

Sarah08 2018.06.16. 16:03:14

@Pörgike: Szia! A B2-vel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Át tudnád kűldeni a szükséges dokumentumokat, nekem egyenlőre még nem sikerült leíratkoznom a prémium tagságról, a számlámat minden hónapban terhelik több mint 14000-rel.
Köszi!

Krisz101 2018.08.23. 03:24:46

@Magyar MGTOW: csao mgtow :) ment a lájk +1 :)
süti beállítások módosítása