Tékozló Homár


Rövid a létrája és a memóriája is a UPC-nek

2019.01.22. 10:00 | Homár Hilda | 37 komment

via GIPHY

Eddig főleg a Digi Homár-portfóliójában voltak ilyen komikus elemekben és ismétléses humorban gazdag történetek, de úgy tűnik, az eddig főleg számlázásos vagy szerződéses sztorikban erős UPC-nél is csikorognak a fogaskerekek.

Tisztelt Homár Blog!

Küldök egy szaftos sztorit a UPC internetbekötés rémálmairól. Aki teheti, kerülje el őket.

Cégünk székhelyének változása miatt kértük céges internetszolgáltatásunk átköltöztetését a XIV. kerületből a XXII. kerületbe. Ez egy ikerházfél, ami azért érdekes, mert a szomszéd házfélbe a Telekom egy óra alatt bekötötte a netet, kérdések és bénázás nélkül.

Múlt hét csütörtökön megjelent a UPC szerelő. Felállítja a létráját, majd konstatálja, hogy az TÚL RÖVID, így nem tudja úgy bekötni a netet, mint a szomszédban a Telekom. Ja meg kábelbehúzó sincs nála, mert senki nem mondta neki, hogy kelleni fog (???). Szerencsére nekem van olyanom is, és hát persze, szívesen áthúzom a csövön, miért is ne végezném szívesen más munkáját. A lelkesedésem látva azért a szerelő is megpróbálja a lehetetlent – és ez legyen becsületére mondva –, de természetesen a tárgyi eszközök hiányával és a fizikával nem lehet dacolni, nem megy. Van egy mentő ötlete, hogy akkor a garázs felől áll be, de hát havas a tető, arra nem tud kiállni. 

Olvasson tovább!

Szexistának odanézz, pont jó lesz a majonéz!

2017.05.26. 17:16 | Homár Hilda | 92 komment

univer_majonez.jpg

Kétes dicsőséget hozott az Univernek a májusi, falvédősként elhíresült kampánya: gyakorlatilag minden sajtótermék beszámolt a szexista felhangjuk miatt eléggé félresikerült társadalmi üzeneteket kommunikáló feliratokról, a kitaláló ügynökség elhatárolódott tőle (nem oda és nem úgy szánták az ötletet), az internet népe viszont önfeledt falvédőgyártásba fogott a kampány oldalán beüzemelt generátorral. Az egész elbaltázott ügy majd két hónapja zajlott nem is kerülne most ide hozzánk, ha az Univer vette volna a fáradtságot, és egy formalevélben válaszolt volna olvasónknak, aki valószínűleg nem egyedül kérte rajtuk számon az egésznek a gondolatvilágát.

Hello,

A nevem V. Henrietta, és nem kicsit kiakadtam az Univer áprilisban piacra dobott majonézeinek csomagolásával kapcsolatban. Képet csatoltam, hogy miről van szó pontosan.

Május 6-an írtam az Univer marketingosztályának a marketing@univer.hu címre, választ azóta nem kaptam. A levelem a következő volt:

Tisztelt Univer Marketing Osztály!

A mai napon egyik ismerősömön keresztül volt szerencsém megismerni az Önök által nemrégiben indított, értékmegőrzésre irányuló kampányukat, melynek során a majonézeik csomagolására a régi, nagymamák által készített hímzett falvédőkre hasonlító feliratokat helyeztek el.

Olvasson tovább!

Most megtudhatja, hogy min múlik a 490 forintos szandál!

2016.08.23. 12:25 | Homár Hilda | 74 komment

hm-share-image.jpg

A H&M webshopjában januárban 18 forintért árultak pólókat, márciusban egy ideig dolgozói kedvezményt  kapott minden arrajáró, múlt csütörtökön pedig fillérekért lehetett kapni mindent. Télen a cég benyelte a veszteséget, a  mostani elbaltázott akciójánál viszont nem akarja, ami a fogyasztóvédők szerint egyáltalán nem oké

Sziasztok!

Elmesélem mi történt, érdekelne, hogy mit tudok tenni ezzel kapcsolatban. A H&M webáruházban a leárazások menüpont alatt voltak akciós ruhák, 290; 590; 990 körüli tételekkel, megtörtént a megrendelés, kifizettem kártyán, megtörtént a visszaigazolás - erre ma kaptam egy emailt melyben technikai problémákra hivatkozva törölték a rendelésemet.

Olvasson tovább!

Biciklis csudafelhajtó felsőtestre is gyúróknak

2015.03.23. 13:13 | Homár Hilda | 80 komment

2015-03-21_15_10_49_1.jpg

Dehát, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

Sziasztok! 

Hétvégén fényképeztem.  

A Római part felől a vasúti összekötő hídra építettek egy feljárót. Na de amikor felértem a tetejére, ez a látvány fogadott engem meg pár kedves ismeretlen szintén a tavaszi napsütésben biciklizni vágyót :D 

(A Graphisoft park irányából a felhajtó eddig is ott volt, azért van ott a korlát, ha kiveszik/átteszik, akkor teljesen jól fog működni a dolog, csak ezt valahogy még kihagyták a folyamatból.)

Üdv,

Ernő

süti beállítások módosítása