Tékozló Homár


Nagy felfedezést tett a debreceni fahéj-gate főszereplője

2015.05.22. 14:35 | Homár Hilda | 150 komment

93a9ca04201aa6cfccb1131e47cc12be_xl.jpg

Megvan a sztori Andrea és barátnője rendőri intézkedésbe torkolló fahéjszagolgató manőverével? A debreceni Auchan nekünk nem válaszolt, de egy helyi lapnak megírta, hogy szerinte jogszerű volt az intézkedés, viszlát. Ez is valami. Andrea életét viszont úgy tűnik alapjaiban változtatta meg az a kis kiszáradt, összetaperolt fadarabka. 

Kedves Tékozló Homár!

Köszönöm, hogy megjelentetted fahéj szagolgatásunk esetét, és azt is, hogy az áruházat megkerestétek. Esetedben mondjuk úgy tűnik fölöslegesen. Mi ezt pont ezért az előre megjósolható pofátlan, lekezelő, és gusztustalan válaszért nem tettük.

Az egyetlen ok, amiért megírtam a történetet, a tehetetlen dühöm volt.  Hogy ebben a tiltótáblákkal teli, agyonszabályozott kis országban, ahol lassan minden lépésünkre jut egy paragrafus, arra pedig egy hivatal, ami okkal, ok nélkül üldöz, büntet, saját igazunk bizonyítására kényszerít, ebből eredően az ország egyik fele abból él, hogy baszogatja a másik felét, egy szimpla bevásárlás sem múlhat el, valamely, tollvonásnyi halatommal felruházott üldöző vegzálása nélkül.

Olvasson tovább!

Forradalmi magyar modell: matracmintabolt eladók nélkül

2010.08.26. 12:01 | szily | 68 komment

Kobra Demko Feder márkájú matracot szeretett volna venni, ki is ment a budaörsi mintaboltba, ahol forradalmi kiskereskedelmi koncepcióval találkozott: az üzletben egyetlen eladó sem volt, kizárólag matracokhoz nem értő irodisták, akik a beszámoló szerint szinte elüldözték olvasónkat. A levél vége felé Kobra elbizonytalanodik, hogy nem valami átveréssel volt-e dolga, mivel időközben megtudta, azon a helyen nem Demko, hanem Damco Federt árulnak. Utánanéztünk a dolognak.

Ha jól bogoztam ki a szálakat, a helyzet az, hogy a Demko Feder még tavaly csődbe ment. A telephelyen, az eszközök és a márkanév bérlőjeként előbb egy Damco Feder, majd egy Brad Féder nevű kft. jelent meg és folytatta a termelést. Tehát, ha jól értem, a Damco Feder az maga az eredeti Demko Feder. A Demko Feder weboldala például a damco.hu címen érhető el. (Vonatkozó cikkek itt és itt.)

Az eladók nélküli modell mindezek ellenére formabontó, sokat várunk tőle. Beszámoló alant:

Olvasson tovább!

Mit gondol, mikor akarok hazamenni?

2010.04.27. 08:27 | szily | 301 komment

Negyedórával záróra előtt nem akarta beengedni Szilvit a Déli pályaudvar Relay újságosa, aztán a címben idézett verbális támadást intézte a meghökkent vevőjelölt ellen. Akinek ezzel el is ment a kedve attól, hogy a tervének megfelelően női magazinokat szerezzen be a másnapi, hosszú vonatkozáshoz. A záróra előtti felmosás a magyar kiskereskedemi szektor egyik legidegesítőbb népszokása, úgyhogy teljesen megértem Szilvi dühét, részletek alant:

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása