A tévé elõtt snackzabáló tömegek örömére a szintetikus ertéeles celebritás nem tûnt el teljesen a Föld színérõl. Az öntödéjéhez megtért gumicsirke még életében kapott ugyanis egy emberi fogyasztásra alkalmas (?), tömeggyártott klónt. Önkéntes tesztelõnk, Zsuel azonban ravaszul kivárta az idol halálát, és az árak felverése után vette csak elõ a cuccot:
Igazából ez a zsákmány már több hónapos...a Kálvin téren van egy százforintos, egy pincében (nagyjából a Prága kávéház mellett), ott találtam ezt a csodát. Sajna már nem emlékszem mennyi volt, de kb 150 pénzet gomboltak le rólam. Annyira rácsodáltam a baromfira, hogy hónapokig hozzá sem mertem nyúlni, csak pihent a hûtõben, hibernálgatta magát. Aztán eszembe jutott, hogy azért ezt az élményt megoszthatnám veletek is. Lõn.
Eddig úgy tudtuk, a reklámok vagy életérzést közvetítenek, azaz elképzelhetjük, hogy mi is lehetünk olyanok, mint a srác a menõ autóban. Vagy éppen ellenkezõleg, röhöghetünk a hirdetés pohos taxisofõrén, így szerezve kellemes élményeket a termék kapcsán. De hogy undorító, felháborító vagy csak értetlenséget kiváltó reklámarcok milyen hatást váltanak ki a vásárlóban, azt valószínûleg csak a sörmámorban úszó, ausztrál reklámosok tudhatják. Vagy még õk sem, de jó poénnak tartották, hogy a fiatalok számára készült, futártáska alapú termékeiket meztelen, színesre festett, dagadt emberekkel reklámozzák. A
A felbontatlanul kidobható termékek vadul burjánzó piacán próbálja megvetni a lábát ezzel a
Bár a Homár alapvetõen nem csípi a pushup-mellatartókat, a reklám kivitelezése miatt azonban nem lehetett kihagyni, (még akkor sem, ha tisztában vagyunk vele, hogy nem mai csirke). Az utolsó kreatív újsághirdetést az a 

Végre mindenki felfedezheti a sörvizezés rejtelmeit, a 