Van-e klasszikusabb, mondhatni woodehouse-osabb becsapás a nem vízálló pohárnál? Hát nem sok, úgyhogy hüldezzünk együtt András édesanyjának azon az asszonytól páratlan merészségén, hogy a Nyugati aluljárójában mert üvegpohárkészletet venni. Aztán elkezdte elmosni. Muhaha!

Édeasanyámmal történt a következõ jópofa eset. A Westend aluljárójában nagyon kedvezõ áron vásárolt nyolc darab színes üvegpoharat. Külön öröm volt, hogy kérésére a mûvészi hajlamokkal megáldott eladó minden pohárra kézzel (!) rágravírozta egy-egy családtag nevét, így névre szóló színes poharaink lettek (volna.)

A meglepetés a használatba vétel elõtt jött: normális ember ugye kimossa a frissen vásárolt poharakat, mielõtt iszik belõlük. Nos, édesanyámnak nemcsak kimosnia, hanem elmosnia, sõt, lemosnia is sikerült õket.

Kiderült ugyanis, hogy a pohár színezése nem vízálló, és már a közönséges, szivaccsal történõ elmosás hatására is nagy darabokban kezd leválni. Ilyenkor ugye pedig már nincs más megoldás, folytatni kell a tisztogatást, mert a “kopaszodó” pohár vigasztalan látványt nyújt. Erre az aprócska hibára természetesen sem az eladó nem utalt, és “használati utasítás” sem tartozott a termékhez – végülis egy pohárhoz minek, nem…? Pedig bevezethetõek volnának például a ruhák belsõ oldalán alkalmazott kis jelzések, azaz hogy hány fokon mosható az adott pohár, szabad-e gépben szárítani, illetve hogy bírja-e a vasalást.

Mentõ körülmény, hogy legalább a gravírozás tartósnak bizonyult, és nem is csúnya.

Üdvözlettel: Rácz András