
5 év OTP után úgy döntöttem, hogy átmegyek a Raiffeisenhez, mert olcsóbb a netbanking, és tetszik az okoskártya. Kiraktam nekik a mastercardomat és a blue hitelkártyámat, és azt mondtam: „Ilyen szolgáltatást szeretnék.” Nagyon kedves volt az ügyintézõ, 1 óra alatt minden megvolt, vártam a kártyákat. Megjött a csodaszép okoskártyám, (asszem 4 ezer volt talán a kártya az extra képpel). Kicsit csalódottan szedtem ki a borítékból, mert gagyi technikával nyomták rá a számokat, dombornyomás semmi, de sebaj, OTP junioros éveimbõl megszoktam, és a visa electron nem kopott le, csak „ciki” volt már, hogy nincs egy tisztességes kártyám, de bírta 3 évig, amíg lecseréltem egy dombornyomottra.
Szóval vártam-vártam a folyószámlakártyát, majd hetek után felhívtam a bankot, hogy ugyan hol van, mire mondták, hogy az biza nincs, azért okos a kártya, mert a kettõt egyszerre tudja. Racionális válasz, ok, elfogadom. Csak hiányzott a minõségi, strapabíró kis lapos pénztárca. Két hónapja se kaptam meg az okost, elõlapján a nyolcas csak félig látszik, a hátsó oldalán az aláírásnál az utolsó három számból a középsõ már egyáltalán, a fénynél még ki tudom találni, hogy milyen szám lehetett.Miután az ügyfélszolgálat hülyének nézett, mert erre nem szoktak panaszkodni –miközben tudom hogy igen, hiszen a környezetemben is ugyanez a probléma- elsõ gondolatom, hogy minõségi cserét kérek, gyorsan elszállt. Most ott tartok, hogy megszüntetem a számlát, és marad a Csányi amíg nem találok valaki arra érdemesebbet, akinek gyarapíthatom a milliárdjait. De ha már adom a pénzem, legalább a bankkártyám legyen normális, és ne 2 hónapig tartó.
Ahogy örültem a Raiffeisennek, most úgy dühöngök, hogy lehet ilyen igénytelenséggel bosszantani az ügyfeleket, miért kellett azt a rongyos pár ezret megspórolni azon, hogy legyen egy normális bankkártya, amirõl nem szublimálnak az adatok. Gratulálok. Azt hiszem elvesztettek. Kép ide vagy oda, úgy tûnik, olcsó húsnak híg a leve.
Pol 2007.11.26. 11:15:51
www.netdiag.hu/daily/071126/ndHttp_071126_id183.htm