Tékozló Homár

Minősíthetetlen bunkóskodás a Csalogány 26-ban

2007.09.17. 13:06 | szily | 89 komment

A Homárt a napokban ott csapták fejtoron, ahol a legkevésbé számított rá. Miután az ismerősök körében - including Műtannin és Subba Sándor - szlogenné vált, hogy a város pillanatnyilag legjobb étterme a Csalogány 26, fogtuk magunkat nyolcan, és oda szerveztünk egy vacsorát. Vidám hangulatban, pozitív előítéletektől csöpögve, az előételektől a desszertekig mindent végigrendelve pörgött az este, azzal az egészen furcsa színezéssel, hogy a kiszolgálás elképesztően hanyag, sőt lekezelő, sőt mondok még hosszabbat: kioktató-nevelő-büntető jellegű volt.

El nem tudom képzelni, hogy mivel szolgálhattunk rá erre a bánásmódra, de a Tasnádi Péter-hasonmás teremfőnök és csapata az első pillanattól rideg lekezeléssel bánt velünk, ami az előételek megrendelése táján odáig fokozódott, hogy kihozták a kis tégely vajakat, majd 25 percig nem kaptunk hozzá kenyeret. A bort tőlünk másfél méterre helyezték el, majd direkt nem néztek felénk, hogy kiszáradjunk, majd amikor valamelyikünk fölállt, és próbált tölteni, sértetten ugrottak oda. Hatan kezdtük az estét, egy páros egy óra múlva csatlakozott. Barátnőnk rendelt egy fröccsöt, és belemerült volna az étlapba, ha a szereptévesztett pincér nem oktatja ki arról, hogy előbb rendeljen ennivalót. Végtelenül kellemetlen, és ugyanannyira megmagyarázhatatlan volt ez az egész, főként, hogy a konyha egyébként a jó és a kiváló között mozgott, emlékezetes pillanatokkal. De így inkább rémálomszerű emlékeim vannak Budapest legmenőbb helyéről, ahol a jelek szerint a tulajok fejébe szállt a hírnév. Különösen visszás volt, hogy miközben velünk feltűnően parasztkodtak, a szomszéd asztalnál ülő haveri társasághoz kijött a séf és kvaterkáztak egy jó nagyot. Zárójelben mondom, hogy a helyet azért sem ajánlom nagyobb társaságoknak, mert párját ritkítóan béna az akusztikája: a tér elnyeli a közelről érkező hangokat, így a srégen szemben ülőt már alig hallani, a három asztallal arrébb táplálkozó osztrákoknak viszont minden szava kristálytisztán érthető.

Az eset ráadásul sajnos nem elszigetelt jelenség, azóta megtudtam, hogy egy másik alkalommal a húgomékkal is így bántak el itt a pincérek. Azóta az is eszembe jutott, hogy talán nem voltunk elég formálisan felöltözve, azért gyűlöltek, dehát nem papucsban-saronban voltunk, hanem átlagos városi fiatalfelnőttes viseletben, sőt az egyikünk öltönyben, akadt ing is, szóval nem egy csapat goást kell elképzelni. Akinek volt hasonló, vagy éppen ezzel gyökeresen ellentétes élménye a Csalogány 26-ban, kérem írja meg!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. _mmm_ 2007.09.17. 13:12:23

A weboldalukon az egérkurzor egy kést formáz.. tisztára hasfelmetsző Jack weboldala... beszarás

Secnir 2007.09.17. 13:13:53

még ilyet, amikor küldtem nektek cikkrevalót le se bagóztatok, amikor meg veletek ba**nak ki, az egyből főpost? nahát, megérdemlitek :-)

p@rasztpicsa 2007.09.17. 13:19:48

szimpatikus gyerekek lehettek, legközelebb büntető bélánét is vigyétek magatokkal.

amúgy most jött az sms az ip-mre, hogy ez a hely is Csonkisz Karesz érdekeltségébe tartozik, aki ugyebár köztudott, hogy nem adja fel.

BiG_ 2007.09.17. 13:31:13

Akasztják a hóhért! :-)))
Már várom a Homár tényfeltáró túráját a GRoby-ban, batzpapucsban, MÁV-val utazva, net és egyéb szolgáltatókkal szerződést kötve, -módosítva...
Hamar "egyszemélyes" lenne a blog... :-))

Üdv!

Paó 2007.09.17. 13:37:22

Ha-Ha-ha. Csapat goás, nagyon jó.)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.09.17. 13:37:33

Hát ahogy leírtad azért nem "minősíthetetlen" inkább átlagos. Hidd el, ennél sokkal rosszabbak is vannak.. az is lehet, hogy csak rossz napjuk volt. Pont erre való a borravaló: vszínű nem adsz annyit, mint amennyit akkor, ha fényesre polírozza azt a szervedet amin ülsz...

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2007.09.17. 13:39:56

Megnéztem a weboldalt és azon belül a galériát is. Ez lenne Budapest legjobb helye? Szent ég, milyen a többi??? Broaf, már az elején kifordultam volna...

Rák Attantam 2007.09.17. 13:40:27

Ez mikor volt? A honlaptyukon írgyák, hogy szept. 15-én nemvannak, mert boros elfoglaltságuk van. 16-án meg szerintem "másnap" volt rendesen. :)

Majmász Gedeon 2007.09.17. 13:56:09

osztrákoknak viszont minden szava = osztrákoknak viszont minden szavuk (mivel többen vannak, ugye)
kérem írja meg = kérem, írja meg

ekkerjoz 2007.09.17. 14:03:43

Ez a Tasnádi Péternyi főpincéres történet jó régi, és kiveséztük már sok gasztro oldalon, most honnan fútta ide a szél, vajon?

vaczakka 2007.09.17. 14:04:37

A weblapjukon:

"Vaníliás kecske sajt torta"

Most akkor melyik? :DDDDDD

Aki nem tud helyesenírni.....

Dr Kangörény 2007.09.17. 14:09:32

Mégiscsak goások lehettek ti, öcsém!

Vrungel kapitány 2007.09.17. 14:10:18

ez a post nyilván nem fog bekerülni a "Rólunk írták" rovatba, nyehehe.

karfiol volt már?

goes 2007.09.17. 14:14:01

Megnéztem a galériát. Kissé menzaforma.

2007.09.17. 14:23:00

majmász, te beszélni magyar? ha nem, mi a francért oktatni ki más...

Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2007.09.17. 14:23:28

nem tudtátok, h az étterem vezetője palkovicsné?
ejnye

mthrfckr 2007.09.17. 14:31:23

Remélem, felkerül ez a cikk a "Rólunk írták" menüpontjuk alá. :)
Magyar vendéglátás, ennyi.

p@rasztpicsa 2007.09.17. 14:33:19

oszt panaszkönyv volt-e ott?

ex-Zep 2007.09.17. 14:47:19

Egyszer (és utoljára) a feleségemmel együtt mi is rendesen le lettünk bunkózva ott a pincér által, mivel nem tudtam, hogy milyen ételhez milyen bor illik. Na bazdmeg, sörös vagyok, ez van.
MIndenesetre gyorsan elfelejtettük a helyet. Kerülendő.

Deviáns 2007.09.17. 14:56:26

Görögben mondjuk udvariasak, csak nem épp kapkodó idegbolondok. Mediterrán nyugalom. A kutyát nem zavart, hogy fizetés után még ott ültünk és dimáltunk fél órát.

KopaszMercis 2007.09.17. 15:07:19

igy jar az, aki kocsog sznob helyekre jar...
irany a frálydélyz.. az is kurva draga, de legalabb nem szopatnak!

Tubz a genetikus 2007.09.17. 15:16:58

Ha nekem nem tetszik egy hely, akkor tovvábblépek. Van még pár hely városunkban, ahelyett, hogy rendesen teletömitek a zsebüket, az első nemtetsző megnyilvánulásnál leléptem volna, nemhogy hívok még embereket!
A budavári Miró szintén kerülendő, hiába voltunk nyolcan, a zsíros külföldiek előnyben, ráadásul a számla is több lett a vártnál, majd egy kis üzletvezetős számolgatás után nekünk lett igazunk. Megtanultam aleckét, ha nem tetszik el kell menni, ha maradsz megérdemled!

polgarpukkaszto 2007.09.17. 15:20:01

Aki beul valahova enni, sikeres nem lehet.
Haver szakacs, szinte minden ismert helyen dolgozott, mindenhol a konyhan olyan borzalas dolgok tortentek, hogy mostmar csak a mekibe hajlando enni.
Magyarok cselekedetei. Itt minden forditva van, EU-ban mi vagyunk a FonákTamás. Itt egy szolgaltato/kereskedo szivesseget tesz, ha szolgaltat/elad.

birdito 2007.09.17. 15:20:20

Aki Nagyfaluban keres éttermet, sikeres ember nem lehet, ráadásul még sokba is kerül.

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.09.17. 15:28:04

hihi, maradtatok vona otthon, es
suttok magatokra
zoknis labad felraktad-e a szembe levo szekre?

Nagyvakond 2007.09.17. 15:28:50

Salam alaykum!

1.) Megnéznék egy fotót a társaságról...

2.) Mindig mondtam, mindig mondjuk: ezen a 93000 négyzetkilométeren MINDEN, de MINDENMINDEN magyar tulajdonú vendéglátóipari egységben bizalmatlannak kell lenni:
vagy az orrukat fújják a vaníliasodóba, vagy kínos negyedórák után koslatnak hozzánk köszönni (tegezve? mosoly nélkül?), vagy valami elő (napi/heti) maradékot zúzdáznak a hortobágyi palancsinta töltelékébe, vagy vizezik 100(?) százalékos (ezért aztán hiperdrága) gyümölcs(?)levet, vagy hozzáütnek a végén a számlához még egy (fonnyadt) mazsolásdesszertet ("Ja, azt nem ti kértétek? Bocsesz...")

És ténylegtényleg tényleg ez van!

Atomizálódj!
Otthon termelj a kertben, az erkélyen a zongora alatt, a közeli parkban, vasúti töltés oldalában, rozsdás ipartelep eldugott sarkában, irodaház tetején - abból főzz!

Allahu akbar!

_wood_ 2007.09.17. 15:50:40

érdekes: a fenti cikket nem találtam meg az étterem "rólunk írták" szekciójában. ez miért lehet?

volga 2007.09.17. 15:53:05

Fogadjunk, hogy csak egy bocsánatkérő ingyen vacsit szertnétek elérni ezzel a cikkel!

SzigMa 2007.09.17. 16:00:13

Mintha lettem volna ezen a helyen régebben. Akkor az fogott meg, hogy végre megtaláltam a választ arra a kérdésre, ami a lakberendezési áruházakban mindig motoszkált a fejemben: Ezeket a qrvaronda függönyöket ki veszi meg?
Akkor szar volt a kaja, de rendesek a pincérek. Most, úgy tűnik, kaja és berendezésügyileg kikupálódtak. Asszem ez valami természeti állandóval lehet összefüggésben.

TCSA · http://make.blog.hu 2007.09.17. 16:16:46

_wood_ a számból vetted ki a szót! Odavaló pedig...

2007.09.17. 16:20:45

gyenge sztori
mi volt itt minősithetetlen ?
Balázs éttermes sztorija jobb volt, gyúrjatok még.

oooyee 2007.09.17. 16:25:57

menjetek a café körbe, ott sikeres emberek is vannak

Zoltan Baranyai · http://mindennapibetevo.blog.hu 2007.09.17. 17:42:01

Magyarországon még mindig sok szolgáltató(étterem,boltos, sima kis eladó) nem fogja fel, hogy ők vannak a vásárlókért és nem fordítva. Balkáni állapotok, bár már ott is jobban szeretik a vendéget.

jesszumpepi (törölt) 2007.09.17. 17:56:05

Fejtoron csaptak benneteket,de a potrohotokat teletömtétek.

original trixi 2007.09.17. 20:54:41

"szóval nem egy csapat goást kell elképzelni"
:DDDDDDDDDDDDDDD

muy caliente el negro special · http://bazdmeg.blog.hu 2007.09.17. 21:22:35

ajj tényleg szarság hogy ez a legtrendibbmenőbb hely a pesten! tényleg úgy néz ki mint valami menza de minimum egy falusi kocsma.

egyébként szerintem büdös vagy homár, azért durciztak a pincérek veletek is meg a húgoddal is!

tartlev 2007.09.17. 21:31:38

Hello, mi is voltunk kb. 1 hónapja.

Nagyon kedves és profi volt a pincér, egy kevés hajú, úgy emlékszem szemüveges srác. Mindent kaptunk amit kellett, pont akkor amikor kellett, az előételek között egyikünk nem talált megfelelőt, így kért valami salátát, megcsinálták pikkpakk. A tesóm megkérdezte bemehet-e a konyhába, mert szakmabeli ő is és sokat hallott már a helyről és tulajról (aki a főszakács), simán bevitték, elbeszélgettek. A kaja jó volt, bár ezek a "kiskupacok-a-tányér-közepén" helyek nem szoktak bejönni, mert k. drága és k. kevés. Ez is drága volt és pontosan annyi, aamennyi estére elég -> figyelnek az egészségünkre is :)) Viszont minden kifejezetten finom volt.

Szóval nekünk nem volt problémánk, sőt kifejezetten pozitív volt.

Pauleiner 2007.09.17. 22:09:37

tartlev ugye te tégla vagy a csalogányból? na huzz innen hazugsagaiddal...

Zak 2007.09.18. 02:20:47

szóval tartlev, te mint ÁNTSZ-es - a többi ÁNTSZ-essel ellentétben - szóltál nekik előtte, hogy az vagy...:)

KopaszMercis 2007.09.18. 06:18:07

tartlev csak azt hagyta ki h a vacsi utan kijott a tulaj felesege es lanya, es parban egyenkent mindenkit lecigiztek, es le is nyeltek! jah.. =)

renugard 2007.09.18. 07:44:14

Jaha valaki burzsuj és elit étterembe jár...:DDD

Before · http://azbeszt.blog.hu 2007.09.18. 08:04:28

hülye irígy suttyók...
(nem, nem "onnan" vagyok)

Soockit van Dalen 2007.09.18. 08:24:49

Szerintem inkorekt saját panaszokat leközölni. Ennek nem annak a fórumnak kellene lenni! Ez az én véleményem. Annyi ügy és post van, hogy nem kellene ezt... Elveszti hitelességét az oldal.

cubalibre 2007.09.18. 09:50:12

Így jártatok, majom sznob yuppie-k.

tartlev 2007.09.18. 09:56:36

Az a szánalmas, hogy ha nem hívott volna meg a tesóm - aki természetesen már rég nem itthon dolgozik - soha nem mentem volna el egy ilyen elit helyre, mert ennyit nem ér meg. És ez valahol tényleg szánalmas, hogy 30+ évesen ezt nem tudod megengedni magadnak - amit egy külföldön dolgozó fizikai munkás bármikor megtehet.

Amúgy nem vagyok tégla. Tényleg jó volt, bár valszeg soha többet nem megyek, hacsak nem nyerek a lottón.

2007.09.18. 10:41:22

Soockit van Dalen! Überköcsög vagy vagy, hát akkor mi a farokért van ez a fórum. Kirvára pontosan erre. Ha bántja a kis lelked, akkor húzás...

matyobaba 2007.09.18. 11:46:48

Azzal egyetértek, hogy balkán vagyunk és sajnos szerintem is úgy gondolják itthon, hogy a vendég van a vendéglősért, nem pedig fordítva...de azért lássuk be, az is jellemző ránk, hogy mindig, mindent fikázunk, nekünk semmi nem jó.
Pont tegnap voltunk a helyen és ugyan nem adnék ötöst, de egy négyest igen. Nagyon finom volt a kaja, a pincér, a sommelier is kedves és hozzáértő. Nem nyalták fényesre, amin ülök, de nem is vártam el, nekem így megfelelt. Hibát én is tudok találni, ha akarok, ennek ellenére biztos elmegyünk mégegyszer..vagy kétszer.

nonam 2007.09.18. 12:40:25

érdekes összecsengést vélek felefedezni egy valóban? első osztályúnak mondott szintén budai "bistro"-val. értekező esszénket e témában konkrét hely megjelölésével lásd később

mzs 2007.09.18. 13:28:13

Bocsi, de mit jelent a "goás"?

a.c.a.b.er 2007.09.18. 13:31:12

Hát ha akkora mennyiségü kaját reaknának elém mint amekkora az oldalukon van méghozzá ennyi pénzért akkor azonnal eljönnék a helyről..sztem szar helynek tűnik, nem valami jóó

freaky (törölt) 2007.09.18. 14:24:49

Goás: Goa/Psytrance zenei stílust kedvelő, rockvilági alternatívájuk a punk talán, hippiszerű életvitelű és gondolkodásmódú emberek.

A Goa/Psytrance stílus, érzés, minden.
Nekem.

freaky (törölt) 2007.09.18. 14:32:12

Hallgassátok meg Sirius Issness-től az Osaka Blues-t, Melicia-tól a Don't go-t és az Illusion Quest-et, ezen előadók bármelyik számát, Spongle-t, Hallucinogen-t és Infected Mushroom BP Empire, illetve Converting Vegetarians albumait.

A stílus jellemzője az erős "bassline" azaz a basszusdob és a basszusszintetizátor együtt hangzása, valamint a rengeteg hang, effekt, dallam.

freaky (törölt) 2007.09.18. 14:36:46

Engem ez a stílus cucc nélkül úgy "fölrak", hogy az valami hihetetlen, itt vigyorgok most is, hangosan hallgatsd! :D

2007.09.18. 14:37:19

Nálunk Debrecenben a Pálma étteremben találkozhattok hasonlóval: ha nem megfelelő az öltözéked(értsd: a pincér nem nézi ki belőled, hogy van pénzed), akkor pótasztalhoz ültetnek le. Mi is így jártunk. Többet se megyünk oda... Büdös bunkók! Bár még mindig jobb mint a Tornádó, ahol megvernek a kidobók.

freaky (törölt) 2007.09.18. 14:40:48

Ne haragudjatok, de nem lehet ilyenkor szólni, hogy probléma van a kiszolgálással és ha nem veszik észre megukat, leléptek?

Bérgyilkos Bohóc 2007.09.18. 20:45:26

Gyönyörűek a képek.Ha gondolatban kicseréljük az ülőalkalmatosságokat csővázas székekre és a textil terítőket, műanyagra máris megkapjuk vajdabokori általános iskola menzájának tökéletes másolatát.Ez lenne Budapest legjobb étterme?Hát, gratulálok...

Sa-Da · http://www.sa-da.blog.hu 2007.09.18. 23:09:59

Igen, sajnos az ilyen előfordul, és ez nem jó dolog. Azonban Magyarországon nem csak a vendéglátás érdekes, hanem maga a vendég is. Gyakran a vendég nem tud köszönni, vagy a "jó napot kívánok"-ra "étlapot kérünk"-kel köszön vissza, vagy éppenséggel bunkón, megalázóan beszél a pincérrel.
A legnagyobb baj, hogy mindkét oldal eleve előítéletekkel közelít a másik félhez. Ez sokmindent el tud rontani.
(by Samu)

Sa-Da · http://www.sa-da.blog.hu 2007.09.18. 23:10:00

Igen, sajnos az ilyen előfordul, és ez nem jó dolog. Azonban Magyarországon nem csak a vendéglátás érdekes, hanem maga a vendég is. Gyakran a vendég nem tud köszönni, vagy a "jó napot kívánok"-ra "étlapot kérünk"-kel köszön vissza, vagy éppenséggel bunkón, megalázóan beszél a pincérrel.
A legnagyobb baj, hogy mindkét oldal eleve előítéletekkel közelít a másik félhez. Ez sokmindent el tud rontani.
(by Samu)

freaky (törölt) 2007.09.19. 05:05:56

Egyébként Csalogány 26?????
Műtannin és Subba Sándor szerint a város legjobb étterme??? Kiafaszt érdekel???? Mert ők mondják???? Há' meglátom a nevét, be se megyek! Ezt a fasszopást! Pillanatnyilag!!!!.... A fotókon a kaják úgy néznek ki, hogy visszaküldeném.

freaky (törölt) 2007.09.19. 05:10:48

Ezt a csapat goásért is:
Pontosan úgy lettetek kiszolgálva, ahogy megérdemeltétek. Biztos előadtátok az arcotokat. Inkább ülnék egy csapat goással a földön, mint veletek a Csalogányban. De ez az, ami soha nem lesz kérdéses számomra.

Furmint 2007.09.19. 08:55:56

Kb. 1 hónapja mi is ki akartuk próbálni a helyet, a pincér kb. 3 másodpercig habozott, hogy megterítsen-e az egyetlen szabad helyen, majd inkább egy kártyát nyomott a kezünkbe, hogy legközelebb szóljunk elöre.

Nem volt túl udvarias, föleg ahhoz a szinthez képest amiket a kaja színvonáláról lehetett hallani.

ehran 2007.09.19. 10:52:15

Hú, freaky, kemény vagy! :)

"A fotókon a kaják úgy néznek ki, hogy visszaküldeném."
Látom, hozzáértö vagy.
Talán ez a hozzáállás is az okok közé tartozik, amiért ott tart a hazai gasztronómia ahol. Amíg ilyen a vendég hozzáállása is...

Egyébként a minöségi étel valóban nem menti a felszolgálás körülményeit.

stiu 5 2007.09.19. 11:47:06

Én úgy tudtam, a jelenleg legjobb étterem a Kisbuda Vendéglő (megnéztem, így írják). Személyesen még nem volt szerencsém hozzá, de kaptam már erről megerősítést rokonoktól, barátoktól.
Mindenkinek bátran ajánlom még a Szilvakék paradicsomot és vele szemben a Mosselent (Belga apátsági söröző). Korrekt kiszolgálás, tényleg finom és friss ételek, és a Mosselenben rengeteg sör.

Dócziné a ládából 2007.09.19. 12:05:17

Amolyan naturalista ételsornak tűnik, sehol semmi felesleges trutymi, rákent avas vaj, miegymás......hát a kiszolgálás meg igazodik a natural életérzéshez no:)

szaporító 2007.09.19. 16:22:00

Ajánlom a budapesti nevesebb szállodák éttermeit. Extra ár, de csontig nyalnak, hamar jön a kaja és a panoráma is betalál. Első körben Duna Grill Marriott-ban.

cradbox 2007.09.19. 17:47:45

Csalogány 26 a város legjobb étterme? Muhaha. Volt ott már minden, csehó, éjszakai bár, pizzéria, elit étterem, soha semmi nem maradt meg 1-2 évnél tovább. Ugyanmár...

gebines 2007.09.19. 23:07:08

Én meg csak egy gebines vagyok. És nagyon rossz azt olvasni, hogy a pult túloldalán álló vendégeknek (mármint az ide kommentezők közül szinte mindenki) az a véleményük, hogy minden vendéglátós rabló. Én az éttermemet be szeretném az első százba juttatni, és ez csak becsületes és nagyon kemény munkával megy. És csak mosolygok a budapesti éttermek körüli hercehurcán. Kevés amelyik igazi értéket képvisel... Na mindegy.

ehran 2007.09.23. 02:19:29

cradbox:
Nem a város legjobb étterme, csak az egyik (van még azért) legjobb konyha a hazai viszonylatban.
Nézd meg pl. a véleményeket a Büvös Szakácson.

Arroyo 2007.09.25. 12:41:31

A tulajdonost Pollok Laszlonak hivjak.
En terveztem az etterem dizajnjat, amit soha nem fizetett ki, amin meg tul is tennem magam, de a nyomdat sem fizettek ki, akik mondanom sem kell, soha tobbet nem dolgoznak nekem. Ez az ember egyebkent, amikor megmutattam az elso terveket - amik a Bauhaus jegyeit viseltek leven, hogy egy tok szep Bauhaus hazban van az etterem - azt mondta, hogy a Bauhaus a vilag legrondabb epiteszeti stilusa, es a Napraforgo utcaban talalhatok a vilag legrondabb hazai. Ezt nem nagyon ertettem, de megcsinaltam a terveket, persze mindenbe beledumalt, es meg nem is fizetett. Elobb viszem MacDonaldsbe a csajomat mint abba az etterembe. A ket szakacs srac egyebkent nagyn jo fej, es nagyon jol foznek. Es ki vannak zsigerelve, sajnalom is oket.

Arroyo 2007.09.25. 12:44:27

Hja bocs.
A weboldalt mar nem en terveztem.

atyapapa 2007.10.02. 00:10:05

Hát ez hihetetlen, pontosan ilyen (szar) kiszolgálásban részesültünk mi is ebben az étteremben! Pedig mi nem nyolcan, sőt nem is négyen, hanem csupán ketten voltunk ott... Feleségem nyomatékosan megkért, hogy többé ide ne menjünk. A szomorú igazándiból az, hogy a tulaj is ott ült az egyik asztalnál, akiről lerítt, hogy totálisan "el_van_ájulva" (így szenvedőben...) a főpincére magas szintű szakmai tudásától. Megjegyzem: a konyha nagyon jó. DE: ha egy ekkora paraszt szolgál ki (aki még be is szólógat), akkor ez az étterem részemről megbukott! A tulaj kereshetne egy kevésbé "nagytudású", ám sokkal vendég centrikusabb étterem vezetőt/főpincért, ellenkező esetben kizárólag a cimboráik fognak oda járni! Persze az is lehet, hogy nekik így is jó...

Kovács Micike 2007.12.23. 17:31:35

Öcsém, nem szar. Nektek semmi sem jó, bázze...

p@rasztpicsa 2008.08.06. 09:44:55

srácok, ez a egjobb magyar étterem Molnár B. Tamás szerint. index.hu/kultur/eletmod/molnarb/
tiszta komoly. remélem azért még le lehet menni náluk mínuszba.

turibogyo 2008.09.24. 21:32:02

kedves mindenki!

épp most tértem haza a csalogány26 étteremből!

nem tudom kinek mi baja vele, de szm egy nagyon komoly hely, pesten talán az egyik legjobb konyhájú. A kiszolgálással nem volt semmi baj szm átlagon felüli kiszolgálás volt. a pincér szó nélkül hozott kenyeret ha elfogyott(mint kiderült a kenyér házi, erdélyi lisztből), borainkat ujratöltötte ha kevesebb volt a poharainkba.

pozitiv dolog még: kutyával mentünk és nagyon nagy szeretettel fogadták, viz csont stb.

akinek pedig az árakkal van baja akkor kicsit nézzen körül a pesti éttermek között hogy melyik olcsobb, nem sok.

én bátran ajánlom.

Xed 2009.02.09. 21:58:51

Nyáron egész sokszor ettem itt déli menü-t, a vacsorával szemben ezt még megengedte a pénztárcám. Itt jegyezném meg, hogy ez az ár viszont nem több, mint egy Mcdondald's menü desszerttel megtoldva. Sőt, annál még olcsóbb is..
Első látogatásom a cs26 - ban még mindig elevenen él bennem.
Az engem kiszolgáló pincért már említették előttem: szemüveges, kevés hajú, kimért úriember, velem is barátságos volt. Ő volt az, aki legközelebb, amikor közel a záráshoz ettem ott, és rajtam kívül más vendég már nem volt az étteremben, (az étterem ugyanis délután 3 és az esti nyitás között zárva tart) két fogás közt barátságos hangulatban elbeszélgetett velem. Meglepő, étteremben még sosem tapasztalt, kellemes élmény volt.

A választék elég kevés, de bizonyára ennek meg van az oka.
Akkor még nem is igazán tetszett róla semmi, de ki nem mehettem már.
Gyakorlatilag csupa olyat rendeltem, amit soha nem kérnék magamtól.
Előételnek lencse krémlevest kértem, bár nem szeretem a hüvelyeseket. Féltem tőle, de már az első kanál olyan élmény volt, mint kiskoromban egy falat édesség, annak ellenére, hogy ennél „lencsébb ízű” már csak egy tál lencse lehetett volna. Lám lehet a lencse is finom? A felszolgált "kenyér a kosárból" jól esett hozzá, kellemes textúrája a friss hatást kölcsönözte neki - feltehetőleg az is volt, bár csak minden reggel ilyet ehetnék. Egy ilyen kezdés után felbuzdulva, bizakodtam, hogy a főétel is ízleni fog: a halakat sem szeretem soha.
Vajhalat rendeltem burgonyával. Nem mondhatjuk, hogy megszerettem a halat, de ezt a fogást ebben az étteremben biztosan: ez ugyanis már - már nem is hal ízű volt. Mennyei, ismeretlen íz, keveredve az olíva olaj aromájával. Még sosem éreztem olajban sült ételen ennyire az olíva ízét.
A burgonya falatok és a kis zöldség körítés rendben volt, bár kissé háttérbe szorul a hús mellet.
Két merész döntés után a desszert sem volt hétköznapi: sajt. Kék sajt levendulás mézzel. No comment. Igazi kék sajt, nem túlzottan penészes ízű, de annyira mindenképpen, hogy a levendula ízű mézzel, amiben levendula szirmok vannak, olyan élményt nyújtson, amit még nagyon sokszor akarok tapasztalni. Azóta még nem találkoztam ezzel a záró fogással az étlapon. A többi desszertet is mind újszerűnek találtam, de sosem elég izgalmasnak. Ha már mézes kéksajt, akkor lehetne a többi is sokkal merészebb mintsem „divatosan minimalista”.

Nagyon szerettem a nyári napokon itt enni, a mottójuk tényleg tükrözi a szellemiségüket: nincs túl sok minden az étlapon, de az mindig friss. Adag tekintetében egyébként pont elég, egy magyar ember azért többet is meg tudna enni.
Jó dolog, hogy én is megengedhettem magamnak egy falatot a jóból. Az interneten hasonló kaliberűnek kikiáltott éttermek is biztosan nagyon jók, de azok sokkal drágábbak. Csalogány óta tudom, hogy mennyi finom hozzávalóról hittem, hogy nem szeretem (zeller).
Aki pedig az étterem fotói alapján, kóstolás nélkül ítéli meg az éttermeket, igazi életművész. Feleséget biztosan a play boy mag. - ból választ.
A kocsma stílusról csak annyit, hogy az ivókban nem látok elegáns képernyőt a falon, ahol látom, hogyan készül a zsíros kenyerem. Nem mintha ez számítana, amikor ízlelgetek.

üdv.

RRCosimo 2009.04.24. 11:29:18

előre bocsájtom: nem vagyok se wittmannfiúk, se hasonló. Csak éppen a világon mindenütt vadászom a jó kaját. A CS26 főztje jó. Kiszolgálás magyar. Újra és újra elmegyek. Néha szopatnak néha nem, nem sértődök meg, élevezem a szakács műveit, amig valamiért ben nem zár. Igyatok málnaszörpöt is!

Richelieu 2009.08.04. 17:06:43

4*-os szálloda recepciójáról próbáltam asztalt foglalni e helyen...elsőre nem vették fel, a második, ismételt hívásra faxhang felelt...tapasztalataim szerint még a legutolsónak titulált étteremben is divatben van a telefon használata...erről ennyit, legközelebb természetesen más helyet javasolok a vendégeinknek...

RRCosimo 2009.08.29. 09:41:12

utolsó bejegyzésem (2009 április) óta: az új (fiatal) pincérgárda már méltó a konyhához. Azóta kb 6-szor voltam. Ez most már OK.

Artemisz 2009.09.30. 21:05:13

Mi is voltunk, nekem is szemet szúrt, hogy flegmák a pincérek. És túl közel ültek mások, akikre nem voltam kíváncsi.

Xed 2010.05.13. 22:05:36

uhh hát mi történt ezzel a hellyel?
4 betű, 3 hangzó és barna, miaz? - lett

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2011.09.05. 05:25:20

Vmikor egy sajtályon, vmi államtitkár a következőként kommentálta a két késve érkező, lepuszta alakot: "A most érkezett hajléktalan különítmény vélhetően az index újságírói...", egy csapat goás, trendi pláza cica hozzátok képest, gondolom 50 perc alatt sikerült 5-en 8 fél adag előételt renedelni 9 módosítással 72-tányéron...
süti beállítások módosítása