A Homárt a napokban ott csapták fejtoron, ahol a legkevésbé számított rá. Miután az ismerősök körében - including Műtannin és Subba Sándor - szlogenné vált, hogy a város pillanatnyilag legjobb étterme a Csalogány 26, fogtuk magunkat nyolcan, és oda szerveztünk egy vacsorát. Vidám hangulatban, pozitív előítéletektől csöpögve, az előételektől a desszertekig mindent végigrendelve pörgött az este, azzal az egészen furcsa színezéssel, hogy a kiszolgálás elképesztően hanyag, sőt lekezelő, sőt mondok még hosszabbat: kioktató-nevelő-büntető jellegű volt.

El nem tudom képzelni, hogy mivel szolgálhattunk rá erre a bánásmódra, de a Tasnádi Péter-hasonmás teremfőnök és csapata az első pillanattól rideg lekezeléssel bánt velünk, ami az előételek megrendelése táján odáig fokozódott, hogy kihozták a kis tégely vajakat, majd 25 percig nem kaptunk hozzá kenyeret. A bort tőlünk másfél méterre helyezték el, majd direkt nem néztek felénk, hogy kiszáradjunk, majd amikor valamelyikünk fölállt, és próbált tölteni, sértetten ugrottak oda. Hatan kezdtük az estét, egy páros egy óra múlva csatlakozott. Barátnőnk rendelt egy fröccsöt, és belemerült volna az étlapba, ha a szereptévesztett pincér nem oktatja ki arról, hogy előbb rendeljen ennivalót. Végtelenül kellemetlen, és ugyanannyira megmagyarázhatatlan volt ez az egész, főként, hogy a konyha egyébként a jó és a kiváló között mozgott, emlékezetes pillanatokkal. De így inkább rémálomszerű emlékeim vannak Budapest legmenőbb helyéről, ahol a jelek szerint a tulajok fejébe szállt a hírnév. Különösen visszás volt, hogy miközben velünk feltűnően parasztkodtak, a szomszéd asztalnál ülő haveri társasághoz kijött a séf és kvaterkáztak egy jó nagyot. Zárójelben mondom, hogy a helyet azért sem ajánlom nagyobb társaságoknak, mert párját ritkítóan béna az akusztikája: a tér elnyeli a közelről érkező hangokat, így a srégen szemben ülőt már alig hallani, a három asztallal arrébb táplálkozó osztrákoknak viszont minden szava kristálytisztán érthető.

Az eset ráadásul sajnos nem elszigetelt jelenség, azóta megtudtam, hogy egy másik alkalommal a húgomékkal is így bántak el itt a pincérek. Azóta az is eszembe jutott, hogy talán nem voltunk elég formálisan felöltözve, azért gyűlöltek, dehát nem papucsban-saronban voltunk, hanem átlagos városi fiatalfelnőttes viseletben, sőt az egyikünk öltönyben, akadt ing is, szóval nem egy csapat goást kell elképzelni. Akinek volt hasonló, vagy éppen ezzel gyökeresen ellentétes élménye a Csalogány 26-ban, kérem írja meg!