Tékozló Homár

Ajándék fényképező, bakker

2007.09.25. 15:46 | jackyll | 99 komment
A Homár tavaly csodálkozott rá a Bakker virágkereskedésre, akik akkoriban tulipánhagymás favödröt ajándékoztak vásárlóiknak. Kata az idei szezonban már digitális fényképezők közül választhatott. Elméletben:
Édesanyám néha a Bakkertől rendel virághagymákat. Kapva kaptunk hát az alkalmon, hogy a hagymákhoz ajándék digitális fényképezőgépet kaphatunk. A katalógusban négy gép közül választhattunk - egy Sony, egy Olympos, egy harmadik, szintén híres márkájú amire nem emlékszünk (a katalógust sajnos fel kellett adni így nem tudjuk megnézni, mi volt az), illetve egy számunkra ismeretlen márkájú gép közül. Húgom utána is nézett a leírt műszaki adatoknak a neten, az utolsó gépet nem találta meg semmilyen adatbázisban. Így hát kiválasztotta az egyik ismert márkát (ha jól emlékszik, a Sony volt az), bejelölte az egy éves garancia opcióját, ami plusz 700 forintba kerül, feladta a rendelést elsőbbségi jelzéssel, és várt.

Egy hónappal később, azaz ma érkezett meg a várt csomag, benne egy fényképezőgéppel. Rögtön láttuk, hogy ez bizony nem a kiválasztott modell, hanem az ismeretlen negyedik, garancia nélkül természetesen. Az első képen látható, hogy mivel szembesültünk. Egyszerű, de nem vészes - gondoltuk. Aztán megfordítottuk a gépet, és előttünk állt, amit a második képen jól lehet látni - a menüvezérlő gombokat nélkülöző masina, jó álcázással. Azt hittük, ezek után be sem lehet majd kapcsolni új szerzeményünket, de tévedtünk!
Itt jött az újabb röhögőgörcs - a "digitális" fényképezőgép kijelzője azt mutatja, hány fotót csináltunk vele eddig! Persze ott láthatjuk azt is, épp milyen módban van a gépezet, kettő gomb áll rendelkezésünkre ezeket beállítani. Kipróbáltuk a kamera módot is, de sajnos a felvett avi fájlok 0 másodpercesek és 115 kilobyte körüliek lettek :)

A történetnek két pozitívuma van: a megrendelt garanciát nem számlázták ki, és körülbelül félóra konstans röhögéshez juttatott minket húgommal.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.25. 15:51:30

hihihihi.

ezt a szart :)
virágmellé bedobni trágyázni...

amugy első e vagyok e?

Céadaoin (user ID 44540) 2007.09.25. 15:53:19

Olympos citromlénél azért jobb... :-D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.25. 15:53:37

engem nem szeret a blogmotor. megírtam a szöveget, rányomtam a gopmbra és 3 perc volt mire elkezde küldeni...

tisztára mint a modem korszak. jól le is maradtam az első helyről, ami nagyon nagy baj, mert aki elsőzik, és nem lesz első az sikeres ember nem lehet

Cardamon 2007.09.25. 15:53:38

Palkovicsné adta? Nézdd meg a csomagküldőt!
Ajándék fémyképezőnek ne keresd a gombjait!

Ennyit a röhögés is megért.

Subculture 2007.09.25. 15:58:10

hát backi ha van mivel lefényképezni, akkor minek????

speirs 2007.09.25. 16:10:34

Mekkora subos köcsög banda :D
Bocsi, de jót röhögtem :)

báró Csekonics 2007.09.25. 16:10:56

Mibe fájt ez a technikai csoda?
Mert ha kb. a 700 Forintos garancia árával egyenértékű, akkor tényleg a röhögés is ért ennyit...
(Mondjuk ez is milyen már hogy garanciáért plusz pénz - egy év mindenre kellene legyen egy bizonyos összeg felett, ami technika, nem?)

Amúgy ja, frankó kis masina - gondolom jó képeket csinál, csak nem szabad csoportképet csinálni, mert nem biztos hogy utána nem kevered össze rajta, hogy ki-kicsoda... :-D

2007.09.25. 16:12:47

arra a mérnökre lennék kiváncsi aki ezt megtervezi... milyen lelkivilága lehet :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.25. 16:13:55

Fényképezőgépet a Bakkertől, bakker! :D
Nyereményadót be-e fizetted-e már?

Mária 2007.09.25. 16:17:44

Hányezer forintos vásárlás után gondoltátok, hogy jár az iksztízezer forintos ajándék?

}:-)

Legközelebb ha ajándékosat rendeltek, tessék közjegyzővel vagy ügyvéddel ellenjegyeztetni a tételeket :D

dr. _mmm_ 2007.09.25. 16:21:00

Ezdekemééééény :DDD

A gép elejére az van irva 3in1
Mi a 3 funkció??
1. fényképező
2. kamera (ami buggos)
3. ??????

Mária 2007.09.25. 16:21:05

És MIRE csinálja a képeket?

Memóriakártyára, hagyományos filmre, ezüstözött rézlemezre?

dr. _mmm_ 2007.09.25. 16:23:43

Zwei:
2.2 Euron áll a licit?? :DDDDDDDD

Subculture 2007.09.25. 16:23:45

a harmadik funkció lehetett a webkamera mi más? télleg azt próbáltátok már?

2007.09.25. 16:24:16

"300.000 Pixel" még höhöhöhöbbbb... :) 0,3 MP ha jól számolom? Ezen még az se látszana, hogy szemüveget hordott vagy sem a _portré_ alanya... :)

Secnir 2007.09.25. 16:24:36

ezt még a pocsék áruk forumába sem mutatnák be :D

Ez azért kicsit égő a bakker részéről bakker

2007.09.25. 16:25:54

Önvédelemre: kőkemény, ja, most kezdi elérni a 700 forintos gari értékét... :) Csak gyorsan, gyorsan, korlátozott készlet, csak ma, csak Önöknek, el ne fogyjon az orra előtt, vegye meg MOST! :D

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.25. 16:26:31

Ne fikázzátok, jó kis gép a! Nincs agyonbonyolítva, télleg könnyen kezelhető darab és a képek nézegetése sem rabolja a drága időt.

A harmadik funkció az lehet, hogy a vaku zseblámpaként használható.

cibetcica 2007.09.25. 16:28:47

És a kép mivel készült?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.25. 16:30:25

Zwei ráfeküdt a témára...

Kata huga nem Ágnes véletlenül?

2007.09.25. 16:33:04

Nelson: potyognak a könnyeim a röhögéstől, azér' nincs több link, mer' már nem látom a monitort... :)

Egyébként ezt a sz*rt a Bakker úgy látszik minden EU tagországban megpróbálja ellőni, biztos rátették a kezüket egy kínai tulipánhagyma-szállítmányban a csempészek által ottfelejtett raklapnyi "Sharper 1.M" típusú iparihulladékra. Találtam cseh, szlovén, dán fórumbejegyzést, mindenhol röhögnek rajta mint állat... :)

Mária 2007.09.25. 16:33:32

Zwei 2007.09.25. 16:27:48

Kereskedői véna :)

Ha eladja, bejön neki két barackfa, négy tő csemegeszőlő vagy 30 tulipánhagyma ára, amit a bakkertől rendelt :D

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.09.25. 16:45:28

Önvédelemre Forgót! 2007.09.25. 16:21:00

A gép elejére az van irva 3in1
Mi a 3 funkció??

1. Elektromos eszköz
2. Tégla alakú
3. Senki nem akarja ellopni tőled

Magyarán: Lophatatlan elektromos tégla :-)

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2007.09.25. 16:46:48

jajjj bakkkkeeeeeeeeer! pfff... orulet h mik vannak...

ph34rb0t 2007.09.25. 16:50:00

Felhivnam a sztori bekuldojenek a figyelmet, hogy el kellett volna olvasni azt a megrendelolapot...
Azon ugyanis ott volt, bar tenyleg nem akkora meretes betukkel, mint a gepekrol keszult fotok mellett a gepek neve, miszerint a legjobb gepet (fene tudja mar melyik volt) a legtobbet fizeto vasarlo kapja, a masodikat a masodik stb, (feltetelezem 1-1 darab volt mindbol) es a "futottak meg" kategoriaba tartozok mindannyian (tehat az osszes vasarlo minusz harom ember) pedig ezt a valamit.
Oda kellett volna figyelni...

euAgWzgmmtq7K 2007.09.25. 16:50:51

ilyet a józsefvárosi "négy tigris" piacon lehet venni, általában a nem éppen sikeres emberek részére

Dr Net Elek (törölt) 2007.09.25. 17:14:00

Megmekkent a blogmotor, az elsö komment az utolsó:) Igy lesznek az elsökböl ut...

Amúgy hasonlót kulcstartóként láttam kb 4 ojrójér Amszterdamban, vagy hol. Ebben már benne volt a bolt haszna is...

Liberté_73 2007.09.25. 17:14:15

Mi a baj?? Ez több is, mint világmárka! Az csak Sharp de ez Sharper!! Abból is az I.M csúcsmodell. Nem értem a problémádat.

BiG_ 2007.09.25. 17:44:26

Hihi, Zwei linkjén (expressz.hu) mit olvastam:
Gyártó: Egyéb (A Satöbbi Holding tagja, hehe)
Típus: SHARPER I.M 3 in 1
Formátum: egyéb
Optikai zoom: 300 x

300x optikai zoom!
Jujj, ez már csillagászati távcső! :-))) Ráirányítod a 10 km-re levő templomtoronyra és még a harangszót is hallod.... :-)))
És csak 5000 ruppó! Occó! Bakker! :-))))

Ennél jobbat már csak egy reklámújságban olvastam rég: digitális fényképezőgép, automatikus filmtovábbítással! :-)))
Szerintem a számláló alapján valami ilyesmi lehet ez is....
Hopp, még egy érdekesség, ugyaninnen: Funkciói: number of photos, self-timer continuous shotting, delete all photo, delete last, High/Low resouliton, compression
Értitek: letölteni nem, csak delete last és delete all. Ügyes. Lehet hogy a volt számtechtanárom által "felfedezett" Write Only Memory-t használják benne? :-)))

Üdv!

isti77 2007.09.25. 17:45:41

Mennyiért vettetek virághagymát, hogy egy komoly Sony fényképezőgépet vártál?
Mostantól ilyen akciók lesznek, hogy az ajándék értékesebb lesz, mint a vásárolt termék? Király!
Kötök egy Cascót valahol, hátha kapok hozzá egy autót.
Lehet, hogy így hirdették meg, de aki ennek bedől... igaz, tavaly áprilisban is sokmindent elhittek, de ezt hagyjuk.

BiG_ 2007.09.25. 17:46:26

Ja, működik az elsőzésgátló. Vagy inverz utolsózós...
Bár csak korlátozott ideig, biztos bétaverzió. Meg webkettes...

Üdv!

renugard 2007.09.25. 17:50:24

Egyszerű a megfejtés: megnézték a feladót: hölgyről van szó, így gondolták, hogy az átlagot követve nem küldenek valami márkás kütyüt, mert ezt talán kezelni is tudják majd és nem nagy kár ha elcseszik :))))))
Aztán az apróbetűset elteccettek olvasni rendelés előtt?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2007.09.25. 17:50:43

A harmadimk funkció a levélnehezék.

Nekünk anno Bakker morzsaporszívónk volt, de amikor szétszedtük, hogy kirázzuk belőle a koszt, megadta magát...

BiG_ 2007.09.25. 18:03:44

Kiddy: nem kirázni kellett volna a koszt, hanem aktiválni a "delete all" funkciót!
A porszívó is tudott 300x zoomot? Azaz a bekapcsolás után a szomszéd utcát is kiporszívózta egy lélegzetvétellel? :-)))

Üdv!

rianna 2007.09.25. 18:11:14

azt nem ertem, hogy 700 forintert sonyt akartak venni?

Law enforcer 2007.09.25. 18:12:11

a tavalyról megmaradt pici bakkeres favödörbe betesz, madzagon meglóbál, elhajít.

MosoMasa 2007.09.25. 18:49:08

Mit vártál? 10 Megás Panasonic-ot?

Law enforcer 2007.09.25. 20:49:50

Neuromancer: ...a legtobbet fizeto vasarlo kapja, a masodikat a masodik stb, (feltetelezem 1-1 darab volt mindbol) es a "futottak meg" kategoriaba tartozok mindannyian (tehat az osszes vasarlo minusz harom ember) pedig ezt a valamit.
Oda kellett volna figyelni...

pontosan így volt leírva. 3 "komolyabb (20-30e. ftos) gép volt az első 3 legnagyobb összegért rendelőnek. mindenki más sim gépet kap. azt persze, hogy ki az első 3 és hogy mennyiért (100e? 500e?) kell rendelni azt a közjegyző? dönti el.Bakker!

Bettyno 2007.09.25. 20:50:33

Ajándék digitális fényképezőgépnek ne nézd a fo...fókuszát!
Örülj neki, hogy nem bacc papucsit kaptál 15999Ft utánvétellel. 700 Ft szerintem megér! Vagy volt rajta postaköltség, mert akkor nem:-P

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2007.09.25. 21:02:10

Én először az ősi .... átkurjantós szokásra gondoltam. Hallottam már olyat régebben, hogy beletolnak a katalógusba valami nagyon jó ajándékot, amire mindenki rácsap, és mikor jön a csomag, kis lábjegyzetben kérnek elnézést, hogy az ajándék sajnos a rendkívül nagy érdeklődés miatt elfogyott, és helyette küldik az x ajándékot (ami egy rakat kaka), és hát ugye, ismerjük a régi mondást, ajándék csempén ne nézd a fugát!

Rák Attantam 2007.09.25. 21:12:21

Én egyszer láttam egy ilyet egy ügyfelemnél (idős hölgy). Kérte, hogy magyarázzam el a működését. :D

A lényeg: jó (khm, kitotózható) képeket csinál, de kb. atomvillanásnyi fénynél. Beltéri használata: hokedli alá billegésgátlónak vagy hasonló célokra.

Ez tulajdonképpen egy webkamera némi plusz bosszúságforrá.... funkcióval.

Tény, hogy amelyik cég ilyet ajándékoz, az szarrágó, fillérbaszó, képmutató, sunyi (nem Sony! bár egykutya) stb.

Zsirparaszt 2007.09.25. 21:12:23

Csomagbn még rendel fehérember bármit? Nem sikeres... Csak ősi román.

Subculture 2007.09.25. 21:13:15

ha már itt tartunk:
ajándék csónak ne nézd a lapát

Greg36 2007.09.25. 21:33:02

Pedig egyszerű a megfejtés. Eddig csak egyszerhasználatos filmes gépeket csináltak, amiket a tekercs megtelése után a készülék megsemmisítésével lehetett csak előhívni.
De ez már a XXI. század. Haladtak a korral, ime az egyszer használatos digitális fényképező.

Pakito 2007.09.25. 21:38:08

kedves levélíró!
kérlek mondj egy árat, NEKEM ez KELL!!

Kisgenyó 2007.09.25. 21:43:51

Subculture · subculture.blog.hu/ 2007.09.25. 21:13:15

leestem a székről úgy röhöhgök :DDDD
még, még, még!!!

Kisgenyó 2007.09.25. 21:46:30

"High & Low Resolution"

Wow! Ez aztán az opció!!! :D

gelsystem 2007.09.25. 21:48:46

nekem kell egy ilyen gép!!!!!!!!!!!!
....de inkább: EZ A GÉP KELL!!!!!
sírva fakadtam a röhögéstől....
.
egyébként mi bajotok? régen is volt filmesben eldobható-papírgép......
ha elő akartad hivatni, sötétszobában szét kellett törni, és ott volt a negatív.....
.
lehet, ha ez is megtelik, akkor le kell aplikálni a burkolatot, hogy megtaláld benne a kiskínait, aki átírótömbre skicceli a -3micropixel felbontású képeket.......
csakhát lehet, hogy problémát fog okozni a kiskínai összeházasítása a pc-vel, hogy megjeleníthesd a képeket
.
-utolső kép törlése: valaki fejbebasszaaa kiskínait
-összes kép törlése: fényképezőgépmemóriaAJTAJA LETÉP, kiskínai kitép, felpofoz, jegyzettömb összetép......
COMPACT-RULEZ

Rák Attantam 2007.09.25. 22:27:52

Szenki nem bánca kisz fénképezógépet!

Esz óccó, szokszor használatosz, hálomfunkciósz codálatosz maszina! Ilyet Nikon nem cinál!!! Vad cinál, de szokkal dlágábban!

Van benne memólia! Méghozzá nadon szok. 16 képet lehet tálolni benne. De nem légimódi eljálász szelint edmász után! Edmászon! Esz a jovó!

Tud kamela módot isz! Felveszi ahod te moszogsz! Asz nem láccik, hod te vad asz, de moszog! A kép.

Ész tud (fidelj!) webkamela módot isz! A képet málisz kuldi asz intelnetle! Te láthatod, ahod a balátod moszog a képelnón! A balátod mál nem bisztosz, hod lát téged, de esz nem a kamela baja, hanem asz ó baja. A kamela szabvánosz képet kuldi asz intelnetle. Kínai szabvánoszat. Ha van neked kínai balát, akkol fog téged látni moszogni. Illetve moszgász fog látni, te majd mondasz neki, hod asz te vad.

A kamela lendkivul enelgiatakalékosz! Mivel a kijelzó nem pikszelesz, hanem szegmenszesz, ezélt kicit fodaszt. Elég bele ed elem. Képenként.
Video uzemmódban olan dolsz lesz a felvétel, amilen dolszan adogatod bele az elemet!

A fénképezón nem mulik szemmi, cak lajtad! Élj a mának! A nadmamának!

Na vedél szépen! Ed dala ezel folint. Szok dala szokezel folint. |)

Pink Freud 2007.09.25. 22:57:48

Csak pereg-pereg a könnyem. Ennyi ütős hozzászólást már régen...
Egy valamit félreértettetek: a Sharper nem a Sharpból, hanem a sharpei-ből származik
www.sharpei.hu/
Ugye, hogy hasonlít a pofája?

Pink Freud 2007.09.25. 23:01:11

Az előző komment eltűnt, na mindegy, röviden.

Szóval a gép neve a sharpei és nem a sharp szóból származik, nézzétek mennyire hasonlít!
www.sharpei.hu/

Zsebencik Lopédia 2007.09.25. 23:03:07

akkor szaladjál vagy dobd el messzire, ha a számláló visszafele kezd el számolni...:)))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.26. 00:24:28

jo kis gep ez mi a gond
hagymaval elmegy
tulipanok kikeltek?

bahahaha 2007.09.26. 00:57:26

Neuromancer: persze, ott volt, de azert erosen kellett keresni. Nekem tobb perces intenziv keresesembe kerult, amig rabukkantam erre az aprobetus kitetelre - az osszes nagybetus szoveg teljesen mast sugallt. Azert en erosen szorgalmaznam, hogy egy ilyen moka utan osszanak ki egy izmos birsagot a Bakkernek.

MosoMasa 2007.09.26. 07:26:22

gelsystem 2007.09.25. 21:48:46

Ma is lehet kapni eldobható filmes gépeket és azt kell mondjam, kiváló képeket csinálnak! Nem címlapfotó, de egy kirándulásra nagyon is jó!

wertz (törölt) 2007.09.26. 07:27:55

olympos az citromlé, a fényképező Olympus

grigorij (törölt) 2007.09.26. 07:57:16

Hülye reklám mindig bejön!
Emlkszem édesapám kapott jó 10-15 éve olyan ingyenes Nilusi-hajóút levelet! Amit vagy tízezren... És napokig kellett vele vitatkozni, hogy az NEM ingyenes! Olvassa el! Neki kell fizetni a repülőjegyet, a kinti szállodát, az ellátást - és ingyé valóban elviszik vaéami rocsóval egy körre...
Meg persze ki kellene fizetni egy a cikkben szereplő, hasonlóan primitív eszköz árát is!
Ez pontosan olyan örök téma, mint a csengőhangletöltés...

köpcöspapa 2007.09.26. 08:01:38

...Volt egy régi walkmanom, ami nagy téglalap alakú volt, és 4 db. ceruzelemmel ment.

Olyan dolgok voltak ráírva a dobozára, mint features:
- Előretekercselés!
- Fülhalgató csatlakozó!
- kazetta-fedél!


Ez a gép majdnem ilyen fejlesztésekkel rendelkezik:))

eszembejutottvalami 2007.09.26. 08:42:18

Azt hittem a 3. funkció ceruzafaragó.
A Sharper feliratból erre következtettem. Csengőhangot meg NE TŐCCSÉ LE !!!(csak ha ingyé van)

szasa 2007.09.26. 08:43:50

Na, végre egy digitális gép, ami gagyibb, mint az enyém:)
Nem adod el?
Ha igen, akkor:
Licit indul: 100FT!

;)

Rák Attantam 2007.09.26. 09:04:22

Szasa, mi a dühödt francért vered fel máris az árát? >:(((

Licit indul: kapok egy kétezrest, ha eláshatom neked a szeméttelepen. ;)

EÖ (törölt) 2007.09.26. 09:29:08

ez a fényképező arra alkalmas, hogy a kikelő tulipánokat vele lefényképezd. kb annyi képet lehet vele csinálni, mint ahány tulipán majd kibújik a földből: nulla.

Piel 2007.09.26. 10:31:10

Zwei 2007.09.25. 16:21:13
cgi.ebay.de/Digitalkamera-Sharper-1.M-300-k-Pixel-NEU-OVP_W0QQitemZ160160478600QQcmdZViewItem

höhöhöhöö.... :)

Önvédelemre Forgót! 2007.09.25. 16:23:43
Zwei:
2.2 Euron áll a licit?? :DDDDDDDD

De nem ám! 2 EUR-on áll a licit!!!! A 2.2 EUR a posta és csomagolási költség!!!

gelsystem 2007.09.25. 21:48:46
nekem kell egy ilyen gép!!!!!!!!!!!!

gelsystem! licitálhatsz egy ilyen gépre! über-király

polgarpukkaszto 2007.09.26. 10:56:56

Ha volt mivel lefenykepezni a gepet, szerencsere nincs nagy szukseg ra. Mint a nepmeseben: kapott is fenykepezot, meg nem is.

s_marky 2007.09.26. 11:33:39

ikonkészítő,pl a lomtárhoz tegyük be arcunkat

Viktor · www.vikiszava.blogspot.com 2007.09.26. 12:26:57

Tényleg, mi a 3. funkció? Ébresztőóra?

Mi meg olyan prospektust kaptunk a cégnél, hogy kb ilyen komolyságú VIDEOKAMERA volt az ajándék, ha rendeltél asszem 15 ezer Ft felett. A kihajtható "LCD" panelján ki volt vágva egy lyuk, azon keresztülnézve lehetett keresni a témát :)
Nagy optikanyílás volt az elején, de a képeken is lehetett látni, hogy a műanyag betétben az "optika" maga kb egy gombostű fejével megegyező - méretben és kb minőségben is.

zmrzlna 2007.09.26. 13:23:24

Dúsított urán eladó.
Ajándékba minden kedves vevő az alábbi vadászrepülőgépek közül választhat:
F-16 Fighting Falcon, F-117 Nighthawk, ZAZ–965 Запорожець

zmrzlna 2007.09.26. 13:27:13

Dúsított urán eladó.
Ajándékba minden kedves vásárló kap egy vadászrepülőt, az alábbi típusok közül lehet választani:
F–16 Fighting Falcon, F-117 Nighthawk, ZAZ–965 Запорожець

zmrzlna 2007.09.26. 13:31:12

engem sem szeret a blogmotor

az ombi 2007.09.26. 15:24:01

Egyáltalán hogy jut eszébe ilyen faszság egy cégnek, hogy ilyen szart ad ajándékba? Akkor már adnának egy üveg bort vagy valami mást, de ez lófasz!

EÖ (törölt) 2007.09.26. 15:29:07

érdekes velem pont az ellenkezője történt meg:
Rendeltem egy ilyen fényképezőt és kaptam hozzá ajándékbe egy vödör (fából) tulipánhagymát.
SaLYnos nem keltek ki.
Egyébként van rajta ajtó? Mert ha igen, akkor azt le kell tépni...

Önző Én 2007.09.26. 15:34:03

Hát rég mulattam ilyen jót, főleg Rák Attantamnak hála! Az előbb rámnyitottak a kollégáim, hogy miért zokogok hangosan...azt nem gondolták, hogy egyedül röhögök.

Sadist 2007.09.26. 15:48:51

Mit vártál 'ázze, majd tükörrefis gépet kapsz ajándékba, ha meg rendelsz még egy csokor rózsát, akkor egy ajándék teleobjektívet is? :D

johnny1 · http://ecopop.blog.hu 2007.09.26. 16:44:35

Van magyarorszagon valaki, aki komolyan gondolja, hogy viraghagymahoz igazi digikamerat dobnak ajandeknak... Ez biztos ösi magyar szokas bakker

johnny1 · http://ecopop.blog.hu 2007.09.26. 16:46:21

Amugy jo a vakuemulacio rajta :))))

köpcöspapa 2007.09.26. 19:49:48

zmrzlna, az utolsó az a zapi?

[Sven] 2007.09.26. 20:29:16

Ez egy webkamera de sebaj.

köpcöspapa 2007.09.27. 08:52:36

...viszonylag hamar megállapítottad

SzigMa 2007.09.27. 15:06:06

Hahaha, a svájci oldal alapján majdnem olyan szép a gép, mint a fotók, amiket csinál! Na képzelem... :)

gazsi 2007.09.28. 21:48:49

Orosz belföldi járattal repültem a 80-as években(Ogyessa-Tbiliszi)A pilótákkal együtt ittunk előtte,a sztyuvik (55-60év,95-100kg)/5000 méteren összeverekedtek.Hogy jön ez ide? A verekedés oka egy kb ilyen fényképező volt,hogy ki vegye meg az utastársamtól.Mondom ,1982-ben volt!

adsr76 2008.03.08. 21:07:15

www.oxfam.org.uk/shop/ProductDetails.aspx?catalog=HighStDonated&product=81574

Nézzétek, meg is lehet vásárolni ezt a tuti kütyüt.
(Nekem is van a drágából, bakker meg a... cégtől :D)

Attlasz 2008.03.17. 09:38:44

Most hívtam a Gazdasági versenyhivatalt
www.gvh.hu/gvh/alpha?do=2
ezzel a parasztszemvakító marketingfogással kapcsoaltban, és mindenkinek tanácsolom,hogy tegye ugyan ezt. Csak akkor tudnak eljárni ezekkel szemben, ha fel leszenbk jelentve ezek a gátlástanal hazudozókat.És mminél többen annál sügretőbben kezeklik a problémát, ez gondolom logikus.
Amúgy előtte beszéltem a a Bakker-el: hát emberek, az a helyzet, hogy ott biztosra tudják, hogy senki nem kapja meg, csak a gagyi terméket. És persze értetlenkedtek, amikor azt mondtam nekik, hogy akkor miért van ott a többi 3, és miért áll az a reklámfőcímben,hogy a 4-közül kap egyet az emeber, mikor tutira csak 1 "típus" az amit elküldenek. Azt a válazt kaptam,hogy nem értik, egyiket megkapom úgyis, akkor meg mit pattogok?! Nameg aztán mit gondolok én ,majd márkás gépet fognak adni ajándékba??
- mondanom sem kell, majdnem elszégyeltem magam:)

Amúgy nézzetek utána a neten! már 1 euróért is árulják! Szerinteketek?

Gazdasái Versenyhivatal:
------------------------
Ügyfélszolgálat
T: (06-1) 472-8851
F: (06-1) 472-8905
ugyfelszolgalat@gvh.hu

Rajta!:) csak így lehet ezeket a visszaélések megelőzni és orvosolni!

jedó 2008.05.20. 19:12:48

Gyerekek, ennyi hülye van Magyar-o.ban köztük persze én is!
Csak én szerencsés vagyok, nekem nem jutott a digital camera... csak szupi telcsi, hoppá ez a Bakker, van még aki rendel ettől a cégtől????

Főúr1127 (törölt) 2008.05.29. 12:12:24

A bakker ezen katalógusa az én kezemben is megfordult. Nem tudom, de nekem már előre gyanús volt a rendelj virághagymát, és jár egy digitális gép (lehet hogy szervi rendellenesség okozza azt, hogy nem hiszek az ilyesmiben). Majd megnézetem magam.

Mindenesetre elolvastam az apróbetűs részt, és ott láttam a turpisságot a SONY helyett Sharper vonatkozásban. Mivel az apróbetű ott van erre nincs jogorvoslat, hiszen szerepelnek a kondíciók, arra viszont kíváncsi vagyok, hogy a Sharp, mit szólna a Sharper I.M. termékhez. Hangzás alapján összetéveszthető lehet.

Amúgy köze sem ez az egyetlen lophatatlan elektromos tégla a piacon. Erre két példám is van:

1, Tavaly barátnőm dédszülei megjelentek nálunk (Németországban laknak, valahol München mellett). És ajándékba hoztak egy DC-4 fantázianevű erre a sharperre nagy mértékben hasonlító csodát, melyből a nyugdíjasklub kapott 80 darabot, szintén valami virágrendeléses balhéban (csoportos opció?). Persze a sztori ismerős (3 az egyben kombó, fix optika, 300K képek), bár a sharpertől eltérően ebben vannak extrák:

Színes kijelző (kb. 80*64 pixel, 4096 szín)
Memóriakártya foglalat (MMC, vagy SD, a lényeg az, hogy a 32 Mb-kártytát kezeli, de a 64-est nem)

Tartozékai: 2 leírás 3-4 oldal volt összesen, az is németül, és kínaiul. 1 USB kábel (német leírásban egyszer így egyszer UBS-nek írva), egy CD egészen pontosan 8Mb felírt anyaggal (amit amúgy nem lehetett megnyitni.) Papírdoboz rajta felirattal DC-4 digital camera.

Egyetlen hasznos tartozéka az USB kábel volt, azt megtartottuk, a többit visszaadtuk.

Ötlet a hasznosítására:
200 Ft-ot rácelluxozni, utcán elszórni…

2, Jelenlegi munkahelyem mellett van egy mindenes bazár. Ott figyeltem fel egy Brit eredetű (kínai) termékre. Hiszitek vagy sem, ez is egy fantasztikus 3in1 masina. Növeli az értékét az a tény, hogy ez még a bakkerosnál is szánalmasabb. CIF szenzor (352*288 pixel), 12 kép tárolása, egy ceruzaakkuval üzemel. Vonalmátrix kijelző (szegmeses a gyengébbek kedvéért…), ami szintén az elkészült képek számát méri. CD, USB kábel, a papír szerint vízálló (ebben kételkedek, mert átláttam a gép illesztésénél). Plusz poén: mindez 4000 Ft-ért.

danesz19 2008.07.12. 18:16:45

Én is megszivtam evvel!de felhivtam a céget ordibálva és kaptam 20 rugo kártéritést plusz a rendelt cumot is megtartottuk!elmondtam az apehkos dumát!
süti beállítások módosítása