Tékozló Homár

Telefonon zaklat a Generali

2007.11.20. 13:16 | jackyll | 78 komment
A spam legundorítóbb formája, amikor az üzletkötők telefonon kergetik a szerencsétlent, aki elsőre nem elég határozottan küldi el a manóba őket a termékükkel együtt. Labi barátnőjére a Generali egyik embere szállt rá:
Küldöm az alábbi levelezésemet a Generali Biztosítóval, hátha érdekes lehet. Egyik üzletkötőjük állandó zaklatásban részesítette a barátnőmet kihagyhatatlan ajánlattal, személyes találkozót kérve. Első pár alkalommal szépen, majd fokozatosan egyre morcosabban kértük hogy ne tegye ezt, mert nem érdekel minket az ajánlata, de mivel csak az a módszer segített hogy erről a számról többet nem fogadtuk a hívást, (az ajtóletépést és a papuccsal agyanverést nem próbáltuk) gondoltam írok egy szép levelet a Generalinak, aki az ilyen módszerrel nyomuló üzletkötőnek majd az orrára koppint. Meglepetésemre pár levélváltás után odáig jutottunk, hogy ha megadom nekik a nevet és a telefonszámot, akkor az üzletkötőjük azt nem fogja hívni. Tehát teljesen normális, hogy aki nem iratkozik le név és telefonszám szerint, azokat lehet továbbra is.

"Tisztelt Generali Biztosító Zrt.

A következő ügyben kérem segítségüket/intézkedésüket:

A barátnőmet állandóan hívogatja valaki telefonon a 06-20-***-**** telefonszámról arra hivatkozva, hogy a Generali Biztosító munkatársa, mindig személyes találkozót kérve tőle, kérdezve, hogy otthon lesz-e különböző időpontokban, mert felkeresné személyesen egy ajánlattal.

Az első pár hívásnál kedvesen, majd egyre morcosabban el lett hajtva azzal, hogy a barátnőm nem érdeklődik az ajánlata iránt és főleg nem szeretne személyesen találkozni vele, de a telefonálgatást annak ellenére sem hagyja abba, hogy már többször kérte, hogy ne hívja többet. Eddig már több mint tízszer próbálkozott.

Tisztelettel kérdezném, hogy a fenti telefonszám valóban valamelyik munkatársukhoz tartozik, és ha igen, akkor bevett szokás a cégüknél az ilyenfajta módszer, vagy a kollégájuk egyéni találmánya, hogy ha zaklatja az általa kiválasztott embereket, akkor azok a jövőben majd szívesen lesznek cégük ügyfelei?

Kérem levelemre mihamarabb válaszolni szíveskedjenek, megemlítve azt is, hogy az illetővel szemben milyen intézkedés történt."


"Generali <generali@generali.hu> írta, 2007.09.28.:

Levelére válaszolva kérném Önt, hogy amennyiben ismerik a nevét annak a munkatársunknak, aki telefonált Önöknek, adja meg, ugyanis így nem tudok intézkedni az ügyben. Társaságunknál ugyanis több száz tanácsadó dolgozik."


"Sajnos az illető bemutatkozása nem érthető, de szerintem az hogy megadtam a telefonszámot amiről a hívások érkeztek, talán elég lehet valami intézkedéshez. (pl felhívják és megkérdezik a nevét, hm?)

Tehát még egyszer a telefonszám amiről a hívások érkeznek: 06-20-***-****"


"Kérem adja meg barátnője nevét, telefonszámát, mert így nem tudok mit mondani az üzletkötőnek, hogy ki az akit ne keressen többet."


"Ezt most komolyan kérte? Tehát a Generali Biztosítónál az a bevett szokás, hogy név és telefonszám szerint le kell adni, hogy az üzletkötőik kit ne zaklassanak többszöri kérése ellenére?

Van egy jobb ötletem:
Mondják meg az üzletkötőjüknek, hogy SENKIT se zaklasson ilyen módszerrel. Azt hiszem ez lenne a normális, nem?"

Erre a levelemre már nem érkezett válasz...
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mokele-Mbembe 2007.11.20. 13:18:59

Pedig végig is olvastam... szabin van mindenki?

A biztosítási ügynököknek meg testületileg toll a fülébe...

BiG_ 2007.11.20. 13:22:58

Hümm, cellainfó alapján bemérni, majd a telefon jelére ráküldeni egy átalakított radargyilkos (esetleg ajtóletépő) rakétát (vagy Batz-papucsot).
A csecsen vezér ellen bevált.

Üdv!

Juc Kisagyszony 2007.11.20. 13:30:58

Megvan az üzletkötő száma, nem?

Akkor most Ti jöttök. Lehet hivogatni hajnali kettőkor, vagy reggel hatkor, ritmikusan ismétlődő időközönként, és határozottan de nagyon udvariasan megkérni, hogy ha van még benne élni vágyás vagy életösztön, hagyjon inkább fel a telefonálgatással vagy csúnya vége lesz a szituációnak.

Ebből talán ért majd.

nikii 2007.11.20. 13:34:31

Egy ismerőst a T-Com hívogat, hogy telefondrótos TV szolgáltatást adjon el neki. Nem is értem, miért nem kell a hülye televíziójuk senkinek.

- Megkapta a DVD-nket?
- Aha. Vágtam is ki a szemétbe azonnal.
- Nem szeretne TV...
- ???
- Biztos látta a reklámban a "kezdődik, kezdődik..."
- Az az idegesítő hülyegyerek?
- Az...
- Nem, kösz, van videóm.
- De a sok kényel...
- Csókolom - letesz.

ddq (törölt) · http://inda.hu 2007.11.20. 13:37:10

en ilyenkor azt csinalom, hogy megszerzem a szamat valami alibi indokkal, majd elkezdem a postaladaba bedobalt nyugdijasoknak szolo termekbemutato utak szovegevel es Zepter vakumos edeny ajanlatokkal zaklatni. eddig bejott.

Külföldi Viktor 2007.11.20. 13:38:13

isten magyar! zseniális videó a magyarul beszélő amerikai reklám témához. www.youtube.com/watch?v=9vQ4pTSRWGI

Geitenbeffer_ 2007.11.20. 13:39:34

Hú... hát ez idáig hallatszott, Tibi! Szerintem ezt a kontaktot már ne erőltesse!

princessophia 2007.11.20. 13:41:07

Ez sajna szinte mindennapos volt nálunk is.Ha nem biztosítást, akkor kábeltévét, telefon-előfizetést,internetbekötést ajánlgatnak.A csúcs az volt, amikor egy hölgy üdülési jogot kívánt eladni nekünk. Ehhez mindaddig ragaszkodott, amíg nem közöltem vele, hogy jogom a nyaraláshoz már most is van, csak pénzem nincs rá.
Ezzel sikerült annyira meglepnem, hogy el is köszönt. Azóta hívószám kijelzős telefonunk van, csak azt veszem fel, akit ismerek .Ennyi.Ettől még továbbra is bosszantó, hogy egy este alatt tízszer csörög a telefon ismeretlen számmal...

Iffy_ 2007.11.20. 13:45:26

Beszéljetek meg időpontot vele, persze ne otthon, azt jól nem kell elmenni.:)

A páromat szokták hivogatni mindenfélével, kedvesen fogadja a hivást...persze persze érdekel a kihagyhatatlan ajánlata, mondja csak... majd félrerakja a telefont az asztalra és csinálja tovább a dolgát.:)

renugard 2007.11.20. 13:56:31

Ezt a gyökeret! Nem hallott még a XX. század egyik vívmányáról, a közvetlen értékesítésről(direkt marketing).
El tudom képzelni, ahogy ostoba picsa behisztizik bikanyaknak, hogyaszongya:"zaklatnak"(gondolom a második-harmadik hívás után, amiből az elsőnél közölte, hogy "átgondolja")
Mire pumpa fel, levélír, homárol és csodálkozik, ha nemnyali a fenék...
...és milyen rohadt büszke magára, aki telefonon elhajtja ezeket az EMBEREKET(akik megpróbálnak pénzt keresni olyant ajánlva, amiért a kedves ügyfélnek a kisujját sem kell mozdítania) a picsába...
Az egyszerű, és európai emberhez méltó válasz a következő: " Köszönöm, a megkeresést, de nem élnék a lehetőséggel, mert nincs rá szükségem"
Dehát ehhez fel kéne még nőni kicsit...kultúrában.

renugard 2007.11.20. 14:03:03

""Kérem adja meg barátnője nevét, telefonszámát, mert így nem tudok mit mondani az üzletkötőnek, hogy ki az akit ne keressen többet."


"Ezt most komolyan kérte? Tehát a Generali Biztosítónál az a bevett szokás, hogy név és telefonszám szerint le kell adni, hogy az üzletkötőik kit ne zaklassanak többszöri kérése ellenére?"

Bakker ez eddig elkerülte a figyelmemet...wehhehheheehhehehe
Nem mondja meg, ki ő, honnan jelentkezik és mi(ki) a panasza, de azért intézkedjenek. Balfasz
Nagy az isten állatkertje
(mielőtt félreértés esik: nem vagyok sem DM-es, sem üzletkötő, sem biztosítós)

Iffy_ 2007.11.20. 14:03:48

renugard 2007.11.20. 13:56:31

Azért ha hetente hivogatnak x ideje ugyanazzal a témával csak más ügyintéző, nem igazán tud az ember kulturáltan megválni tőlük.:)
Gondolom egymásnak nem adják át az infót, hogy köszönjük ez az ember nem igényli a szolgáltatást.

Nekem eddig a legviccesebb az volt, mikor leráztam az egyiket, hogy köszönöm nem érdekel, majd talán jövőre. Egy év múlva felhivott és hivatkozott rá, hogy azt mondtam akkor, hogy majd idén.:)

Igazából én az ügyfélszolgálatosokat csak szánni tudom. Nem egy felemelő munka lehet, néha úgy beszélnek mint a robotok.

szmájli 2007.11.20. 14:06:24

engem is felhívott egy hölgyike a cégtől, és befektetést akart ajánlani. Mondtam, hogy sorry, most nem aktuális. Erre olyan hangsúllyal, hogy telefonon át is szinte láttam, hogy elkerekedik a szeme: NEM AKAR NAGYOBB ÖSSZEGET BEFEKTETNI????
Valami rosszat mondtam? Kihalóban lévő állatfajta vagyok?

Mrs.Incredible 2007.11.20. 14:29:22

Nick: 2007.11.20. 14:03:48
nem leányálom,de ha megy a szekér akkor jól keresel,mondjuk sales-en nem ügyfélszolgálaton
bár ennek ellenére rühellem ha engem bárki felhív bármilyen ajánlattal

Szakyster 2007.11.20. 14:30:22

renugard: látom, szövegértéssel neked is gondok vannak. A postoló azt szerette volna elérni, hogy aki bemonja a telefonba, hogy te köcsög, nem karaok semmit, nehívj, mert megb*** anyád hátán, azt ne zaklassák többet.

Manyizga (törölt) 2007.11.20. 14:37:25

Én annyit szoktam mondani: "Kérem, töröljenek az adatbázisukból most és mindörökké! Ajánlataik nem érdekelnek! Ha mégis hívnak, úgy az adatvédelmi törvény értelmében nem anyagi kártérítést fogok követelni önöktől! Viszont hallásra!"

Még egyetlen cég se hívott kétszer. Sőt, egyre kevesebb keres... :)

Almaspite 2007.11.20. 14:39:56

Szakyster, ön sikeresen leiratkozott hírlevelünkről!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.11.20. 14:40:25

Egyszerűen azt kell az ilyeneknek mondani:

BUZI-E VAGY!!! HÚZZÁ INNÉT!!!

aztán lerakni és többet nem zaklat.

májgeriberi 2007.11.20. 14:55:00

én mondtam, hogy droid az összes

rákenrolldetektív 2007.11.20. 15:18:00

Ezek a cégek a telefonkönyv alapján hivják az embert, egyszerűen nem kell beiratni magadat a telefonkönyvbe...
Akinek meg akarom adni a számomat, annak úgyis megadom, ennyi...

birdito 2007.11.20. 15:18:15

Nekem a Barátnémat zaklatta a mobilján (pre paid!, és az én nevemre lett véve), este negyed 9-kor egy Gábor nevű fasz szintén a Generálitól, hogy úgy tudja, hogy van egy kocsi a családban (véletlenül, pont az asszony nevén van).
1. Máig nem jöttünk rá, honnan a ilyen jól informált az üzletkötő.
2. Asszony nem szívbajos, így nagyon hamar rövidre zárta a történetet,
...
- Ugye maga viccel, hogy este ilynekor ilyenekkel zaklat?
Mire bátortalan válaszként a nyuszi üzletkötő:
- Nem, nem viccelek.
- Akkor nagyon gyorsan felejtse el a telefonszámomat!!!!!!!
- Miért?
- Bip-bip-bip-bip-bip

birdito 2007.11.20. 15:23:54

Más praktika (fél 9 előti telefonfelvételre)
- Nemzetbiztonsági Hivatal Jóestét kívánok
- Izé, hogyhívják, most nagyon meglepődtem, úgy tudom ez a telefon X.Y nevén van, és én csak egy kérdőívet szerettem volna lekérdezni/eladni/felvenni/megdumálni stbstb.
- Valóban a telefon X.Y. néven van, de ugye megérti, hogy ennél több információval sajnos nem szolgálhatok.
- Perszepersze, viszont hallásra

(Nekem eddig bejött) Persze a sornak soha nincs vége, mindig lesz valakinek egy jobb ajánlata. Szórakozásnak mindenesetre megteszi :)

anarch 2007.11.20. 15:32:56

Telefonszám adott, ravatal-sms mehet? :)

Egyébként az hogy mobilnak látszik a szám, még messze nem jelenti azt hogy tényleg mobil, van pár cég aminek az asztali telefonját 20-asként lehet látni.

Secnir 2007.11.20. 15:51:22

engem szoktak hívogatni hogy:
-jóestétkívánokbrsnymrsnya vagyok (név érthetetlen), xxx nyelviskola indít tanfolyamot az Ön falujában/városában. Érdekli-e egy teljeskörű angol/német tanfolyam vizsgával egybekötve? beszélhetek-e róla?
-kézcsókom, úgy gondolom nem érdekel, a feleségem itt tanít német/angol nyelven a gemnyázijumban. Meg úgy emléxem az önök nyelviskolájában is. Itthon meg engem. következő kérdés?
-ööö viszhallás
katt

a másik kedvencem:
-jóestét kívánok (mert ezek csak este tudnak hívni) korcsnyvarsny vagyok, beszélhetekearrólhogyittazönökfalujában höööööö (itt levegőt vesz) számítástechnikatanfolyamindulésszeretneerésztevennirajta...
Itt belefojtom a szót
-sajnálom, nagyon elfoglalt vagyok, nekem csak a szombat estém szabad.
-óperszeaznagyonjóakkoristartunk!
-rendben. Az óradíjam magánszemélyeknek 5000ft, nagycsoportos oktatás esetén húsz fő felett 1500ft/fő. természetesen ECDL vizsgára is készítek fel szükség szerint. Mi az ajánlata?
-ööö viszhallásra, elnézést.
katt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 15:52:10

ebbben az elbutult rohadt buta igenytelen USA-ban meg 3-4 eve engem is hivogattak
a nep meg megunta
es lon, egy senator bevitt egy torvenyjavaslatot, szenatus megszavazta Bush elnok ur alirta es hoztak egy torvenyt: holnaptol tilos!
es azota nem hivnak
sehol, senkit

Almaspite 2007.11.20. 16:05:56

Hagyma! Na és mi volt a helyzet Vácon?

rákenrolldetektív 2007.11.20. 16:09:05

Szerintem azt fogja irni, hogy egyszer kiváncsiságból egy tanácsadót felengedett a lakásba és annak a csajnak akkora...:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 16:14:26

mikor meg vacon laktam nem volt ekkora nyomulas telefonon, de egyszer valoban felhivott egy holgy es a hangjabol mglapitottam, hogy eszmeletlen cicijei lehetnek
valami edenykeszletet akart eladni
hat megvettem....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 16:23:04

es tenyleg nagy cicjei voltak, es csak masodallasban volt edenyarulo, mert foallasban enekesno volt egy kocsmaban fuzesabonyban
el is mentem megnezni e elenekeltettem vele, a borton ablakabn cimu notat es igy nagy respektem lett a kocsmban
hehe

Dr Net Elek (törölt) 2007.11.20. 16:32:58

Változik a világ. Ma a nagymellü nök már nem a füzesabonyi kocsmában lengetik a didkókat...

manbearpig. 2007.11.20. 16:50:01

egyszerűen átirányítod a számát valami ge*idrága szextelefonra, hívogassa azt x)

hócipőcske 2007.11.20. 17:49:09

engem 1 héten keresztül hivott egy bróker,hogy mindenféle jó befektetéseket ajánljon nekem.Az utolsó hivásakor,mikor már elég durván közöltem,hogy nincs befektetni való pénzem,szinte felháborodva mondja:ne mondja már,hogy nincs 130000 dollárja.?a röhögéstől alig tudtam kinyomni a telefont,és azóta is azon agyalok,honnan szedik ezek az idióták a számokat.nem szerepelek a 100 leggazdagabb magyar között

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.11.20. 17:55:59

Hagyma, az jo dal lehet meg van a szovege?
Mondjuk ha a borton ablakaban lenne valaki az biztos orulne ha a Genrali ugynok epp felhivna, hat ha meg nagy bogyos is lenne..

Kifordított valóság 2007.11.20. 18:06:34

hivásátirányításnál nem te fizeted majd a ge*idrága szextelefont? nagyon jó megoldás valóban:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 18:11:11

ertekelem, csak neked bar nem gondoltam, hogy van ki nem ismeri a 70-80-as evek bunozoi kedvenc notaja, mondjuk en sosem bunoiztem, de elenekeltettem vele, igy aszittek kemeny csavo vagyok

A börtön ablakába soha nem süt be a nap
Az évek tovaszállnak, mint egy múló pillanat.

Ragyogón süt a nap, és szikrázik a fény,
Csak a szívem szomorú, ha rád gondolok én,
Szeretlek én, óóó szeretlek én!

A rács mögött az élet olyan lassan múlik el,
Egy csavargó dalától tán vidámabb leszel.

Ragyogón süt a nap...

Egy késő üzenet, egy megkésett levél,
Egy végső búcsúcsók, mit úgy vártam én.

Ragyogón süt a nap...

Egy késő éjszakán karomba zártalak,
Ha nem voltál velem, én mindig vártalak.

Ragyogón süt a nap...

Egy késő üzenet, egy megkésett levél,
Amelyben üzened, hogy nem vagy már enyém.

Ragyogón süt a nap…

Secnir 2007.11.20. 18:33:35

amúgy néhányszor rákérdeztem, hogy
ugyan honnan szedik a telefonszámomat?
válasz: egy nyilvános adatbázsiból szedtük.
ok és ez feljogosítja őnt arra, hogy zaklasson?
öööö
köszönöm

ALCU 2007.11.20. 19:31:15

Basszki renugard, ki a franc vagy te, talán valami DM-es, vagy üzletkötő, vagy valami biztosítós???
Megáll az ember esze...

Kifordított kacagány 2007.11.20. 20:10:35

időnként tényleg bosszantó, hogy a leglehetetlenebb időpontokban zaklatják az embert. én spec azon spekuláltam, hogy kikapcsolom telefon csörömpölőjét. vezetékesen ne keressen senki, úgyis csak a net miatt van még meg. mobilon meg talán eddig ha kétszer keresetek ilyen okosok.

mire itt odáig jutunk, hogy egy törvénnyel elintézik az ilyeneket addigra a dédunokáim is már csak a főzeléket tudják majd megrágni.

rockstopper 2007.11.20. 20:30:17

Engem egyszer megkért a csajom, hogy küldjem már el, mert mar harmadjára hívja.
Többet nem kért meg, inkább Ő intézi.

Darázs Csaba 2007.11.20. 20:49:47



Hagyma, hogy volt ez ? Ballon keblű amazon Vácon edényt árul telefonon, hogy este Füzesabonyban énekelhessen ? Kalauz volt az istenadta ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 21:17:27

vacon lakott
uzletkoto is volt
nagy begye is volt
es minden szombaton levonatozott oda fuzesabonyba egy kocsmaba enekelni
volt ott egy panzio is felette, kozvetlen az allomas mellett volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 21:21:09

Viciant is el akartam vinni, de aszondta nagyon sok kobmeter betont kell neki keverni masnap reggel ezert nem jott
a csajnak tenyleg jo hangja volt
annal csak a ciceji voltak jobbak
most azon gondolkodom, hogy hivtak, mert elfelejtettem, de ha eszembe jut feltetlen kozlom

gromit 2007.11.21. 00:05:00

hagyma: allati otlet, ennek bizonyara rohadtul orulne a csaj
:|

pK · http://www.munkavedelem.biz 2007.11.21. 00:39:31

Nem így kell lerázni az üzletkötőket, nem hatásos.

Az én módszerem: felhív, hogy blabla szuper ajánlat és ingyenes konzultáció..

Állj! Nálam nincs ingyenes konzultáció! Nálam minden konzultáció óradja 15.000 Ft+Áfa, és az első órát előre kell fizetni. Ezekkel a feltételekkel szívesen konzultálok bárkivel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.21. 00:47:35

jovan csak egy keresztnev, es qrwara idegesit, hogy nem jut eszembe
amugy meg miert ne?, aszonta jo votam

rexter 2007.11.21. 02:57:55

aptikjamo ez a hulye teves szolgaltatas azert nem kell meg senkinek mert baromi messze vagyunk a nyugattol. 5 ev mulva neked is ilyen teved lesz.

GOD 2007.11.21. 04:14:57

Ha izomból játszol, akkor könnyebb a dolgod:
"Értem. Kiküldök két embert, akikkel tárgyalhatnak. Nem, nem ez ügyben. Peren kívüli megegyezés ügyében. Meg fogja ismerni őket, mindkettő kopasz, és nagydarab..."
Nagy cégek esetén:
"Van a kezemben egy névjegy. Az van ráírva, hogy Leading Manager, mellette tollal egy mobilszám. Milyen okot tud felhozni, hogy ne hívjam fel az ön kirúgatása ügyében?" Na egyszer ez nem jött be, úgyhogy kénytelen voltam felhívni az emlegetett főnököt, mivel volt tőle névjegyem, tollal feltűntetett mobilszámmal... :O)

AjTb 2007.11.21. 07:59:31

AZ én módszerem:

-Jóreggeltnapotestét, ugye már hallott a fantasztikus mosóporbiztosító megtakarítási lemezünkről?

-Honnan szerezte meg a számomat?

-ööö, izé, én csak úgy...

- Adja a főnökét, egyúttal készítsék elő a válaszlevelet a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak...

Itt el szoktak menekülni:)

bizonytalan  2007.11.21. 09:52:15

Generali: "Társaságunknál ugyanis több száz tanácsadó dolgozik."

muhahaha, kibaszott számlára dolgozó kényszervállalkozó faszkalap ügynökök, méghogy tanácsadók... az ilyen tetü cégek miatt mint a Generali meg a többi házaló román, nem fizet senki adót meg tb-t, én meg szopom helyettük a faszt.

The Amazing Racoon 2007.11.21. 10:02:45

renugard 2007.11.20. 13:56:31

Egy ilyen hozzád hasonló kis buzi zaklatta édesapám. Hogy így fektessen be pénzt, meg úgy fektessen be pénzt. Mondta neki vagy 3x, kultúráltan, nyugodt hangnemben ("uram, értse meg kérem...") hogy nincs mit befektetni, mert nyugdíjas. Nem értette. Elkértem a telefont. Kérdeztem, honnan van a telefonszám, mondta a kis gyopár, hogy ilyen olyan adatbázis (a fura az, hogy édesanyám nevén van). Beígértem neki egy lábeltörést azonnali hatállyal. Ezt gyorsan megértette...

vernarancs 2007.11.21. 10:16:19

renugard 2007.11.20. 14:03:03

Neked problemaid vannak a szovegertessel. Fordulj orvoshoz es majd utanna vergodjel itt.

motor1 2007.11.21. 11:33:11

Bankos picsa engem is hivogatott sokat, hogy egy ismerosomtol kapta meg a telefonszámomat, mivel az ismerosom ugy gondolta, hogy engem is nagyon erdekelne a kivalo uzleti befektetes. Mivel az baratom felhivott rogton azutan, hogy beszelt vele, mondta, hogy ne haragudjak, de a csaj kiszedte belole a telefonszamomat, es lehet, hogy fel fog hivni.
Persze hogy hivott, nem is kellett tobbet vaarnom ugy 2 napnal. De utolag orulok neki, mert egy csomo elhajtasi kiserletet ki tudtam probalni.
A legsikeresebbet az volt, hogy már kotottem uzletet egy penzugyi tanacsadoval, s nincs szuksegem meg egy penzugyi tanacsadora. Persze ez meghokkentette, de rogton elkezdett keresztkerdeseket feltenni, hogy melyik cegnel dolgozik, stb. Na akkor kuldtem el a fenebe, mert nehogy mar a fejemben tartsak minden adatot az illetorol, megha a penzemet bizom is ra, nem hordom magamnal a szerzodeseket, hogy egy esetleges random hivasnal megfelelo valaszt adhassak.
Na tobbet nem keresett.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2007.11.21. 11:55:05

Engem utazási irodából hívtak, hogy az utazási szokásaimról kérdezgessenek.

- Jó napot, szeretnék femérést készíteni arról, hogy volt-e Ön külföldön nyaralni az elmúl egy éveben, és merre?

(bemutatkozás, cégnév: semmi. én higgadtan válaszolok, mert hát ő fizeti.)

- Igen voltam.

- És merrefelé?

- Lent voltunk délen a tengerparton.

- És hogy oldották meg nyaralást?

- Úgyhogy odautaztunk kocsival, kivettünk egy szobát egy jónak kinéző szállodában és ennyi.

- Elmondanám az utazási irodánk ajánlanlatát...

- ...köszönöm, de kurvára nem utazunk utazái irodával, mert biztos Önök is átbasszák az embert, nem olyan a szállás, mint előre ígérik, és nem tudok változtatni, mert előreki kell fizetnem mindent, és csak szopok a nyaralással ha utazási irodával megyek. Így egyedül megyünk, teljesen jól érezzük magunkat, nem vagyunk sem időhöz sem helyhez kötve, mindehol annyit maradunk amennyit szeretnénk. Úgyhogy köszönjük, de nem megyünk utazási irodával többet sehova, elég volt egyszer szopni.

- Akkor viszonthallásra.

Hát... lehet, hogy nem voltam kedves... de asszem lényegretörő az igen.

moli 2007.11.21. 12:04:13

renugard: engem EGYSZER se hivjanak. majd ha nekem kell valami, utanajarok en. pull es nem push!

qqri 2007.11.21. 12:28:02

emiatt a hozzáállás miatt tartunk itt :)

napirajz.hu/archives/2007/06/22/PAH/

_wood_ 2007.11.21. 16:58:44

recept a bajodra:
buzipedofilszájbakakilós oldalakon szókimondó hirdetés föltesz, szám megad.

renugard 2007.11.21. 22:46:19

"ALCU 2007.11.20. 19:31:15
Basszki renugard, ki a franc vagy te, talán valami DM-es, vagy üzletkötő, vagy valami biztosítós???
Megáll az ember esze..."

A kommentemben megválaszoltam ezt a kérdést

Szövegértés:
Lehet, hogy gondom van vele, de akkor is az a VÉLEMÉNYEM amit leírtam, még ha nem is vagyok vele túl népszerű.
Amúgy ez a szövegértés-dolog itt sablonszöveg?
Én azt értettem a szövegből, hogy valakit felhívtak telefonon (többször), hogy eladjanak valamit neki,mire ő vérig sértődött ezen.
Én nem az üzletkötőt védem, hanem az ilyen arrogáns seggfejektől tud a hajam az égnek állni.
A Generali (vagy tök mindegy milyen cég) úgyan hogy a lófaszban intézkedjen, ha nem tudja, kiről is van szó, és amikor megkérdezik, akkor még meg vannak sértődve és a jogaikra hivatkoznak. Ha valaki ilyen sötét, az meg is érdemli, hogy basztassák telefonon.
Az üzletkötő amúgy is idióta, hogy elküldi a számát.

Moli: engem soha, senki sem keresett ilyesmivel, főleg nem a mobilomon, tehát nem életszerű ez az egész (a többszöri hívás meg pláne, főleg úgy, ha elsőre megmondják, hogy nem kérik a szolgáltatást).

Vérnarancs: csak a te véleményed az elfogadható???

Amazing: elég nagy bugris vagy, azt már látom. Tudod te egyáltalán, hogy mi az az "adatbázis"? Pl a telefonkönyv is az.
A te szinteden biztos ezért a beírásért az én lábamat is eltörnéd.
A kedves apukád pedig ugyanúgy letehette volna a telefont román megnyilvánulás nélkül is, mit ahogy azt te nagy keményen megtetted.

Bizonytalan: a vállalkozók ("kényszervállalkozó faszkalap ügynökök") is fizetnek adót. Nem is keveset.

Elnézést, akit kihagytam.

Csak még egy kérdés: a sok sötét bunkónak milyen módon lehet még tudomására is juttatni, hogy az OTP-n és a Takarékpénztáron kívül is van élet?
Nem kívánok kisesszét írni a reklámról és a marketingről és ezek működési mechanizmusáról. Erre van rengeteg remek szakkönyv(még talán a inteneten is, ha a papírtól kiütést kapna valaki).

renugard 2007.11.21. 22:54:36

Jujj, ezt majd kihagytam:

Szakyster 2007.11.20. 14:30:22
renugard: látom, szövegértéssel neked is gondok vannak. A postoló azt szerette volna elérni, hogy aki bemonja a telefonba, hogy te köcsög, nem karaok semmit, nehívj, mert megb*** anyád hátán, azt ne zaklassák többet.

A szövegértés, remélem, az én kommentemre is áll...:)
"A Generali (vagy tök mindegy milyen cég) úgyan hogy a lófaszban intézkedjen, ha nem tudja, kiről is van szó, és amikor megkérdezik, akkor még meg vannak sértődve és a jogaikra hivatkoznak. Ha valaki ilyen sötét, az meg is érdemli, hogy basztassák telefonon."
Bocs a másolásért, de a farkam írjon annyit.

gazsi 2007.11.21. 23:23:29

Gratulálunk !Spanyolországi utazást nyert. Egy hétig hívogatott a csaj,mikor megyek átvenni a szállodai bont.A végén már ilyeneket mondott:Uram,hogy esne magának,ha a szomszédja januárban bronzbarnán csöngetne be önhöz,hogy visszahozta a napernyőt,amit a nyereményútjára magától kért kölcsön.Beszarás,milyen lelkes volt.A végén szinte már tuyimutyi faszkalapnak hívott.No,persze,kiderült,hogy az egy hét ingyenes szállodához 3,5-ször annyiba került a repjegy,mintha befizettél volna egy korrekt utat. Én nem mentem el,a feleségem nagyeszű kolléganői mind. Ott meg végigveszekedték a méregdrága pénzen vett kurva szar hetet. Én azt szoktam mondani ilyen megkeresésre,(csak ha túl erőszakos),hogy persze,mondja csak,érdekel.aztán szépen leteszem a telót magam mellé a kocsiba,és felhangosítom a zenét. A legkitartóbb 21 perc után bontott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.22. 04:53:11

megvan Szilvianak hivak
most azon rohogk, hog mindenki myomatja mi a modszer
dehat leirtam par pstal ezelott
valaki kuldjon , akar tobben, egy emilt az ogy keviselonek hogy torvenyileg tiltassa be
es akkor talan hoznak torvemyt es betiltjak
a'merikaban tenyleg ez tortent
es betiltottak
ha mindenkit zavar. be kell tiltatni

renugard 2007.11.22. 06:25:49

Tök igazad van Hagyma

The Amazing Racoon 2007.11.22. 09:02:15

renugard 2007.11.21. 22:46:19

Igen, tudom, hogy a telefonkönyv is adatbázis, benne is vagyunk, pechünkre. De az Matávos (igen, nekem Matáv marad, lehet érte köpködni). De ez mobiltelefon volt, ráadásul titkosított szám (pont ezeket elkerülendő). És bár a bankkal (ezt nem említettem) nekem és édesanyámnak is van kapcsolata, ez a telefonszám soha, sehol nem került szóba. Akkor milyen adatbázisból szedte a fickó a számot???
Abban viszont igazad van, hogy nem éppen a legelegánsabb módszerrel hajtottam el az ürgét. Bár a hugom barátnője, aki szintén direktmarketinges, helyeselt az elküldés módszerét illetően (mert ő is nyomatja a szöveget, de érti azt, hogy köszönöm, nem). De ha valakinek 628-szor kell elmondani, (normális hangnemben, ahogy édesapám tette, és én is úgy kezdtem a beszélgetést) hogy köszönjük, nem kérünk a szolgáltatásból, ha érdekel minket, majd utánanézünk, azt egy idő után szerintem nem igazán tudja tolerálni az ember.
Az én véleményem szerint ez zaklatásnak minősül, és hagymának van igaza, be kellene tiltani. Ne nekem/nekünk kelljen utánajárni mindenféle fórumokon, hogy ne zaklassanak ilyen telefonhívásokkal.

The Amazing Racoon 2007.11.22. 09:05:42

Ja, még azt hozzá kell tennem, hogy édesapám már kétszer beszélt előtte ugyanezzel az emberrel (ugyanazon a héten), és mind a kétszer mondta, köszönöm, nem. Miért kell harmadszor is felhívni, ez egy nagy talány számomra.

The Amazing Racoon 2007.11.22. 09:09:46

És nem törném el a lábad a beírásért, mert nem vagyok bugris, a kritikát meghallgatom, elviselem ;)
Csak az értetlen, buta embereket viselem nehezen, és akik nem értenek a szép szóból.

renugard 2007.11.22. 18:01:49

Na, ez már mindjárt kultúráltabb volt amazing:)
Száz szónak is egy a vége: attól, hogy az illető egy nagy cégnek dolgozik (főleg külsősként), a cég nem biztos, hogy felelős a módszereiért.
Másrészt azért egy panasz benyújtásakor illik legalább bemutatkozni, illetve a szóban forgó hölgy nevét és a várost, ahol él elárulni, hogy a helyi üzletkötőket egy mítingen (broáááááfff) felnégyelhessék, hiszen egyetlen cégnek sem érdeke, hogy egy felelőtlen ember miatt meghurcolják.

renugard 2007.11.22. 18:06:25

Ha nálunk viselkedne így egy üzletkötő vagy egy telemarketinges, és panasz érné, azonnali hatállyal elküldenénk, de mi nem vagyunk akkora multi, hogy ne állnánk napi kapcsolatban az embereinkkel, így jobban tudjuk kontrollálni a stílusát mindegyiknek. Nálunk ezért elképzelhetetlen, hogy ilyen eset történjen.

labi 2007.11.22. 18:26:49

"Másrészt azért egy panasz benyújtásakor illik legalább bemutatkozni"


Be volt mutatkozva szépen.

Homárba küldve a nevek ki lettek csillagozva. Homár meg - gondolom rovidítésképpen - levágta a levelek elejéről és végéről mind a két fél udvariassági és aláírási formáit.

Hát ennyit a képzelt be nem mutatkozásról. :)

Klónozott egér 2007.11.22. 20:21:18

Anyám, mennyi sunyi kis faszkalap rejszol itt...
örüljetek neki, hogy ilyen nagyra nőttetek és ennyire fontos emberek vagytok, akiket mindenki akar és akik ennyire népszerűek...vagy inkább középszerűek...bár ez Mo., itt a vélemény mindig kizárólagos.
Brühühűűű, sírjatok anyunak a sok csúnya telefonért!

renugard 2007.11.24. 18:28:02

És ezért nem tudták, kiről van szó, igaz, Labi? És ezért kérdeztek vissza, hogy legalább a hölgy nevét add meg, hogy intézkedni tudjanak?:)
Bele lehet kötni részletekbe, de felesleges.

renugard 2007.11.24. 21:14:08

Egér, ez egy blog, ahol mindenki a véleménye szerint kommentálja a posztot. Akinek ez nem tetszik, az máshol biztos remekül szórakozik.
Nem látok ebben semmi olyat, amit írtál. Lehet, hogy nem tudsz fogalmazni és nem egészen ezt akartad írni? Sajna senki sem gondolatolvasó. Kifejtenéd bővebben, amit akartál közölni? ÖSSZEFÜGGŐ, értelmes, magyar mondatokban. Szeretném megismerni az álláspontodat. Bár lehet h nem is kell, mert az utolsó mondatod mintha sugallna valamit a témáról is.
:))))

labi 2007.11.26. 10:27:28

Mint mondottam volt, a módszer ellen ragadtam billentyűzetet és nem egy embert akartam leiratni a spamlistáról.
Neven szerepelt a leveleken. Hölgy nevét meg telefonszámát meg hülye lettem volna még több helyre megadni, mert menet közben kiderült ugye, hogy a Generali szerint ez a módszer elfogadott. Nekem meg nem volt kedvem egyesével leiratkozni minden üzletkötőjökről.

Vagy szerinted ebben az esetben az a jó megoldás, hogy egy embert nem zaklat, de a többit nyugodtan?
Tényleg nem érted az egésznek a lényegét. No mindegy, eddig öten nem tudták elmagyarázni neked, hogy miről van szó, én már nem fogom ezzel fárasztani magam feleslegesen. :)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2007.11.26. 15:27:13

Jó napot kívánok, kit keres? Igen? Itt fekszik a földön, úgy tünik, gyilkosság áldozata lett. Én a XXIX. kerületi kapitányság emberöléses ügyekben nyomozó munkatársa vagyok, kérem adja meg a telefonszámát és a címét, napközbeni elérhetöségét, ebben az ügyben minden szálat le kell nyomoznunk, napokon belül jelentkezik Önnél két nyomozó kollégám. Köszönöm, viszonthallásra.

renugard 2007.11.26. 19:16:37

Alapvető információkat nem írtál bele a posztba és azt várod, hogy úgy mondjak véleményt? A többiek csak szajkózták a "gyűlölöm, aki felhív és nem a barátnőm" stílust. Ha neked ez a korrekt komment akkor kár volt koptatnom miattad a billentyűzetemet.
Zárójelben egy kis idézet a posztból ismét:
"Kérem adja meg barátnője nevét, telefonszámát, mert így nem tudok mit mondani az üzletkötőnek, hogy ki az akit ne keressen többet."

"Ezt most komolyan kérte? Tehát a Generali Biztosítónál az a bevett szokás, hogy név és telefonszám szerint le kell adni, hogy az üzletkötőik kit ne zaklassanak többszöri kérése ellenére?"
(ebből a nem elhanyagolható idézetből vettem, hogy nem adtad meg a nevet. Máskor ne másolj be ilyet, ha nem akarsz más véleményt olvasni, csak a sajátodat)
süti beállítások módosítása