Tékozló Homár

Boldogabb új évet Kozsónak!

2007.12.31. 14:16 | jackyll | 117 komment
A Homár szokásához híven tartózkodott az év végi értékeléstől, mert amúgy vicces lenne felhívni a C*****m káeftét, hogy akkor ki venné át tőlük a "2007 legparasztabb köcsög agresszív lehúzós duplán fantombüntetős cége" különdíjat, de sajnos nincs elég ügyvédünk a projekt biztosítására. Bizonyos trendeket azért ki lehet szúrni enélkül is, például, hogy a Kozsó nevével jegyzett Zöld Teknős teaházban idén tragikus módon nem sikerült vendéglátós üzemeltetőt és személyzetet szerezni. László szakmai múltjával különösen hátrányos helyzetből figyelhette meg az összes vendégriasztó bunkóságot egy helyen, a saját bőrén:
Mert van úgy, hogy a hóhért akasztják. Bizony, évek óta a kereskedelemben dolgozom, embereket szolgálok ki, és viszonylag ritkán kerülök olyan helyzetbe, amikor én vagyok a vendég. Ilyenkor persze naivan számítok arra, hogy azzal az elkötelezettséggel szolgálnak ki engem, ahogyan ezt jómagam teszem naponta a saját ügyfeleimmel. Néha azonban csalódnom kell. A minap elvetődtem másodmagammal a Jókai utcában lévő "Zöld Teknős Barlangja" nevet viselő (egyébként Kozsó Művész Úr érdekeltségi körébe tartozó) teaházba. Azzal az egyszerű szándékkal, hogy ezen a két ünnep közötti egyetlen szabadnapomon felhörpintek kedves ismerősömmel néhány csésze teát, felüdülésképpen. Van úgy, hogy egy vendéglátóipari egység működésében nincs minden rendben, netalán imitt-amott hiányosságok merülnek fel, de ilyenre nem számítottam:

Belépéskor nagy volt a tömeg, ezért rögtön a lényegre térve megkérdeztük a pultnál, hogy menjünk-e fel az emeleti részre, mert itt láthatólag nincs szabad hely. A kiszolgáló személyzet fiatal tagja viccesen biztosított minket afelől, hogy "van itt hely, csak nem látszik", majd hozzátette, hogy várjunk egy kicsit, majd ő segít. Mivel hosszas várakozás után sem történt semmi, újfent kérdeztük: ne próbálkozzunk-e mégis az emeleti szekcióval? Ekkor már odakísért egy asztalhoz, hogy ez most szabadul fel, várjunk egy percet, és ide leülhetünk.

Az asztal valóban felszabadult, de mielőtt leülhettünk volna, egy másik kiszolgáló közölte velünk, hogy ide ne üljünk, mert ez a hely foglalt. Sebaj, azonnal felajánlotta, hogy kiköszörüli a logisztikai csorbát, és cserébe azonnal elvezetett minket egy másik éppen üresedő asztalhoz. Már leültünk, amikor egy számunkra kedvezőbb hely is épp felszabadult, ezért megpróbáltunk oda átköltözni, de ebbéli szándékunkban egy újabb felszolgáló azonnal megakadályozott, mondván "az egy négyszemélyes asztal, ne üljünk oda ketten, hiszen mi lesz, ha majd bejön egy 3-4 fős társaság". Kissé meglepett az efféle vendégszeretet, de végülis maradtunk a számunkra kényelmetlenebb "kétszemélyes" asztalnál.

Időközben a jobb- és baloldalunkon helyet foglaló, utánunk érkező vendégek rendeléseit felvették, minket valahogy nem vettek észre, pedig egyrészt a helyiség mértani középpontjában ültünk, másrészt három alkalommal megnyomtuk a felszolgáló hívására felszerelt kapcsolót. Amikor végül, kb. 20 perces várakozás után jött valaki rendelésünk felvételéért, finoman jeleztük neki, hogy épp ideje, hiszen az utánunk jövők rendeléseit már rég felvették. Erre a "bocsánat, sajnos elég nagy a forgalom, valószínűleg nem vettük észre" helyett azt mondta a fiatalember, hogy "nem értem a problémát".

Itt azért már érett a borravaló elhagyásának gondolata, de leadtuk rendelésünket és türelmesen vártuk a teánkat. Türelmünkre szükség is volt, hiszen legalább újabb 20 perc telt el, mire megérkezett a gőzölgő nedű. Pontosabban csak nedű, mert teánk őmérséklete valahol alulról verdeste a 30 Celsius fokot, ami azért nem jó, mert forró teának hideg, jeges teának meg meleg. Azon már meg sem lepődtem, hogy az ízesítés nélküli, egyszerű vörös teámnak vöröstea színe nem volt, ellenben erős borsmenta íze annál inkább. Szerencséjük, hogy alapvetően szeretem a borsmenta teát is, így ezt sem nehezményeztem.

A tea felszolgálásakor nem kérdezték meg, hogy milyen ízesítőt kérünk (cukor, barnacukor, méz, stb.), egyszerűen leraktak az asztalunkon figyelő kb. 1 kg cukor mellé újabb 1 kg cukrot. Amikor megkérdeztem, hogy kérhetnék-e mézet, egyszerű "igen" volt a válasz, a méz jellege (virág, akác, hárs, stb.) fel sem merült fiatal kiszolgáló emberünkben: a kb. 3 centiliteres minicsuprot minden kommentár nélkül helyezte el asztalunkon (még egy "parancsoljatok" vagy "tessék" sem jött ki belőle).

Mindezek után a számlára újabb 15-20 percet kellett várnunk, és szinte meglepődtek, amikor a brutto 2.460 Ft-os végösszegre 2.500 Ft-ot hagytunk ott (gondolkodtam a 60 Ft kiszámolásán, de a fentiek ellenére nem tudtam ennyire bunkó lenni).

Ha létezik a vendéglátásban állatorvosi ló, ez minden bizonnyal megfelel a kritériumoknak. Persze az is lehet, hogy csak mi voltunk olyan szerencsétlenek, hogy egyszerre fogtunk ki minden lehetséges hiányosságot, amit egy vendéglátó valaha is elkövethet...
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

volga 2007.12.31. 14:31:24

Jaja BÚÉK!
De ki az a Kozsó?

Vata fia Mordeháj 2007.12.31. 14:37:51

És azt sem kérdezték, hogy akác vagy hárs méz???? cöcö... magyarisztánban már mindent lehet??? Bravó! Itt tartunk 2008 küszöbén! Hányaveti slendriánság mindenhol. Salynos i.j.

volga 2007.12.31. 14:38:38

Ilyen kezdés után én nem maradtam volna. A füvet meg szívni kell nem inni. Amúgy lehet, hogy azért volt ilyen lassú a kiszolgálás, mert ez a TEKNŐS barlangja, az pedig valljuk be, nem egy gyors állat. Az alkalmazottak meg példát vettek róla. A sok kis mézes köcsögöcske.

mangorlo 2007.12.31. 14:42:08

barbár dolog úgy teázni hogy előre lefőzik neked a teát, a teaházak 95%-a ilyen sajnos. ám, ha jót akar valaki magának akkor olyan helyre megy, mint pl az 1000 tea, ahol kihozzák neked a teafüvet és te maszatolsz vele. előny hogy látod mit kaptál, te állítod be magadnak az erősséget, és aki nem ismeri penge módszert akkor megmutatják hogy kell (ez egy teaivási módszer marha egyszerű, belerakod a pohárba a teát, vársz egy kicsit nem 2-3 percet, hanem mondjuk először 10 mp, és leszűröd és iszod. aztán így tovább vagy 20x, és egyre erősebb teát kapsz majd végül egyre enyhébbet. nagyon lelazítós dolog)

a cikkben citált helyet ismerem, és valóban ilyen, bár pár éve voltunk ott, de látom nem változott. ez egy ilyen agyondizájnolt ál-indiános pince. a teák meg idióta módon vannak indián nevekre elkeresztelve, pl egy jó minőségű assam az bizony dakota nevet kapott.

a biztosítékot az verte ki, hogy kértem valami zöld teát és kihoztak valami langyos vizet és amikor szóltam hogy hö? akkor hülyének néztek

ja és bunkók, vagyis nem bunkók hanem nem értik hogy mi a baja vendégnek, ha szól valamiért, meg egyáltalán hogy van pofája ugatni

zati 2007.12.31. 14:53:55

Egyszerűen nem értem az embereket.
Ha valaki TUD arról, hogy a Zöld Takony - bocs, Teknős - ilyen hírhedten sz*r hely, miért csodálkozik? Az ilyen sz*r emberek sznoboknak létesített barlangjait bojkottálni kell, és kész. Legfeljebb röhögni menni be. De amíg csurig tele a hely, miért változtassanak?
Aki előre tudja, hogy ősi r***n szokásnak vetik alá, az sikeres ember nem lehet...

Dr Net Elek (törölt) 2007.12.31. 14:57:21

Ezt eccer már kiveséztük. Amúgy a kozsót müvész úrnak nevezni erös túlzás. Egyik sem igaz rá.

The Good Boy 2007.12.31. 15:05:06

Ezt én sem értem, ha már van ez a homár, meg vannak naiv ügyfelek, akik felteszik ide negativ élményét (pl. erről a füves helyről), akkor miért kell egyeseknek nazohistának lenni, hogy ugyanazt átélje. Vagy ha mazohista és odamegy, akkor minek ir ide. De az szerintem is durva, hogy kozso=művész úr... muhaha
Az usert sajnálom, remélem többet nem próbálkozik ott.

vadökör 2007.12.31. 15:09:03

Kocsor Zsolti ,mint Bőrharisnya??. Már ez is nagyon gáááááz:(((
Hámmég egy indiján tejjaház?
"A hős vinetúúú bemegy a sátorba a lovának egy citromos teját kérni. (By Dolák-Saly )
nem mondom,ha még jófajta tüzesvizeket árulna...

johevi 2007.12.31. 15:19:12

Pár éve egy hipermarketben Kozso kártyás fizetés után a blokkra aláírásként az írta "Kozsó". Erre a pénztáros - a sorbanállók kuncogása közepette - visszaadta, hogy akkor most ide a nevét leszszives...

vadökör 2007.12.31. 15:25:22

Johevi. El tudom képzelni, hogy összetört a galamb lelke:((
A Fallosz-Szopogatók Nagy Etalomja ő.

vadökör 2007.12.31. 15:26:32

Meg én is avvagyok,ha m.-el írom:((

robina 2007.12.31. 15:29:25

onnan én is horror sztorikat hallottam.

pl egy ismerősömet felvették két hét próbaidőre,majd utána nem kértek tovább belőle. természetesen nem fizették ki. azt mesélte, körülötte a főnökön kívül mindenki próbaidős volt, és mindenkit elküldtek. valszeg ilyen vetésforgóban megy ez.
az ismerősöm meg azóta boldogan dolgozik a szakmában- budapest egyik legnívósabb éttermében.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2007.12.31. 15:30:45

teát? ilyenkor?
Inkább üsd el az időt egy kis társasozással, ahol a vége nagyon vidám, alkoholgőzbe fulladó:
cigi.blog.hu/2007/12/30/tarsasjatek_3

Roltii 2007.12.31. 15:35:49

sört kell inni vazze...
aki teázóba jár sikeres ember nem lehet:D

VIII. Nagyapó 2007.12.31. 15:37:33

Ilyenek. A párok felállítása a négyszemélyes asztaloktól szokás lehet, én is láttam már olyat náluk.

amos 2007.12.31. 15:54:10

Ami ezzel a köcsöggel kapcsolatos minden olyan,mint a Zöld Teknős.Kérdezzétek az egykori "siker fiú csapat" bármely tagját,avagy Egerben Kocsor Zsoltról szinte bárkit!Genya vagyok,de nem kívánok neki semmit.Egyáltalán semmit!
A teázójába meg járjon a Fogyasztóvédelem!Az meg menjen már!Meg a munkafelügyelet,vagy mi a fene,akik ellenőrzik a munkáltatót.

Sáfrány 2007.12.31. 16:03:28

Én ezt nem értem. Most őszintén, miből áll elmenni egy teaüzletbe, venni 5-6 ötdekást a kedvenc teáidból, rendbetenni a nagyszobádat, lerakni egy dzsezzlemezt és megkérni a kedvesismerősödet hogy szolgálja ki mindkettőtöket, aztán teázhattok hajnalig ha ahhoz van gusztusod.

Ezzel szemben azt látom hogy az egyetemisták (akiknek egyébként kilóg a seggük a gatyából mint a világtörténelem folyamán mindig, nincs is ezzel baj), 6-700 pénzeket költenek egy kicsi csupor teára ilyen teaházakban, amik alapból rohadtul zsúfoltak és zajosak, felszolgálók rohangálnak ide-oda.

Oké, vannak csajok, de tarisznyás pipiket össze lehet szedni máshol is.
Tényleg, mondjátok már el, nem értem miért olyan marhára népszerűek ezek a teaházak. A választék ugyanúgy elérhető a teaboltokban is. Vagy már annyira le van épülve a fiatalság hogy már vizet sem mer forralni?

Nekem kilencféle teám van itthon, munkahelyemen kétfélét tartok, mi a jóisten lett olyan macerás a teafőzésben hogy másokkal kell csináltatni sokpénzért, nyilvánosan?

djdanif 2007.12.31. 16:07:07

Lassú kiszolgálás? Erről nekem a sárospataki Rákóczi panzi/étterem jut eszembe... Beültünk az amúgy nem túl nagy helyre (mellesleg elég sok légy volt...), 3 pincér jutott 6-7 asztalra, mi a középen lévőnél ültünk. Fél óra múlva, miután már elég sokszor elmentek mellettünk, eldöntötük hogy elmegyünk. Apám (ő csinálja az ajtóberúgásokat) megkérdezte kedvesen a pultnál ülő 150 centis casjt, h miért is nem szolgáltak ki. A válasz: nem az ő asztala... Újabb kérdés: Tud ajánali egy jó éttermet a városban? És tudott... Itt már haragudni se lehetett, elmentük a hotel éttermébe, és valóban jót ettünk...:D

JDG 2007.12.31. 16:16:49

Csilibili:Ez kb. olyan, mint hogy a dobozos sört is meg lehet venni a boltban, vagy akár egy hordó/sörcsap párosítást, akinek csapoltra fáj a foga. Bár én soha nem mennék teázóba teázni, de megértem, ha valakinek ez kell. :)

Egyébként én csak akkor nem számoltam volna ki a 60 forintot, ha nincs nálam apró, de akkor meg visszakérem a 40-et. Egy teázónak épp a vendégközpontú kiszolgálás lenne a lényege szerintem, Tesco gazdaságos teát Tesco mézzel otthon is tudok inni, ha akarok.

JDG 2007.12.31. 16:18:11

Hopp, és persze mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!

vonR 2007.12.31. 16:37:57

tea...
akkor már kvzzanak, v isten- ÚR -tudja mit. de teázni!semmi bajom a teával, de mit lehet ott kezdeni?mind1
a helyet nem ismerem, de a vezérről van 1-2 gondolatom.de eddig nem is sejtettem, h minden helynek + kell nézni a tulajdonosát.
soha ne bízz olyanba édes fiam, aki mindenkit SZERET!
/szakadjon meg/
buék, stb.

craig 2007.12.31. 16:41:26

A Zöld Teknős az Zrt.? :D

A80 2007.12.31. 16:54:10

Többször jártam már a helyen, de a cikkíró által említett negatív élményekkel nem találkoztam. Azért annyit hozzátennék, hogy a teaházak nem a legpörgősebb helyek, tehát véleményem szerint 10-15 perc várakozás simán belefér. Ha gyorsan akarok teázni akkor a Burger Kingbe megyek... Azonban volt egy negatív tapasztalatom, ha már homár. Egy alkalommal a folyósón ültünk az indián csónakban vagy miben. Valamit leejtettünk, és emiatt benéztünk a pad alá. Kicsit ledöbbentem, amikor a keresett tárgy mellett egy kisebb szeméthallommal találtuk magunkat szemben. A méztől is ragadt már az étlap más alkalommal, tehát a takarítással mindenképp gondok vannak. Ehhez talán az is hozzájárul, hogy a csónaknál hiába kerestem, nem láttam ún. takarítóvilágítást (amit az ilyen félhomályos helyeken fel szokás szerelni), így nem meglepő a mocsok.

maccar 2007.12.31. 17:50:38

Szegény kis Kocsor művész úr, milyen nehezére eshetett a tudvalevően nagy szívű embernek két bögrécske teáért 2500Ft-ot beszednie. Nehéz az élet, nagyon nehéz...

2007.12.31. 18:14:20

Mint a történet elszenvedője és közzétevője, szeretnék néhány félreértést tisztázni:

1. A Művész Úr kifejezést azért írtam nagy kezdőbetűkkel, mert ironikusnak szántam. Távol áll tőlem, hogy bármi értékeset találjak a fent említett jóember munkásságában.
2. Nem vagyok mazochista, viszont ritkán olvasom a Homárt (mea maxima culpa), emiatt fogalmam sem volt a ZTB híréről, negatív tapasztalatokról. A puding próbája elven tértem be a műintézménybe.
3. Előítéleteim sincsenek, ezért nem vonok párhuzamot a tulajdonos és a teaház színvonala között. Majd beülök egy Frei kávézóba is, hogy bővítsem tapasztalataimat ezügyben :-)
4. Szoktam otthon is teát készíteni, azt is tudom, hogy úgy sokkal olcsóbb, de néha jólesik ha engem szolgálnak ki (minthogy munkám révén folyamatosan a pult másik oldalán állok), ráadásul vannak nagyon pozitív teaházas tapasztalataim is. Az ember azért jár teaházba, amiért egy sörözőbe is beül, ahelyett, hogy hazavinne 2 rekesz sört és meghívná a haverokat. Azt is lehet, de az egy másik műfaj. Lehet DVD-n is filmet nézni, meg moziban is... Mindkettőt csináljuk, más-más célból és hangulatból.
5. Hogy miért írom le itt? Azért, hogy aki esetleg eddig nem tapasztalta volna meg, annak adjak egy kiindulási pontot. Pont ezért köszönöm A80 hozzászólását is, hiszen így nem egyoldalú gyalázás történik, hanem értelmes véleménycsere.
6. Mindenkinek BÚÉK!!! :-)

Brutálmackó 2007.12.31. 18:27:12

asztal társaságom és én színtén vendégei voltunk a teaháznak amikor ez az esemény történt és szerintünk az eset egyszerübb, mint aminek leírja a sztoa helyzetet megoldani
A kereskedelemből jött úriember egy hölgyel érkezett aki azt hitte, hogy ő a világ közepe rohammal és nagyképüsségel próbálta a helyzeteturalni és miután eljátszotta a szerepét a felszolgálók egy kicsit "szívatták" és gyorsan írt egy felesleges idöpontokkal és várakozásokkal teleírt regényt.
Legközelebb érdemesebb lesz kissebb arccal látogatni egy vendéglátó helyet.

euAgWzgmmtq7K 2007.12.31. 18:35:57

brutálmackó: tehát, ha a egyszer arrajárok, és felszolgálóknak valamiért nem tetszem, engem is kicsit "szívatnak" majd? hmm.

2007.12.31. 18:40:20

nem szokásom a Brutálmackó által produkált flamingekre reagálni, de mint "úriember" meg kell védjem partneremet, aki egyáltalán nem tanúsított nagyképű viselkedést, sőt: mindenkit megnyugtathatok, hogy a kereskedelemben megszokott bunkó kivagyiságnak a morzsáját sem mutatta, mivel ennél sokkal intelligensebb. mosolyogva és csupán enyhe cinizmussal jegyezte meg a felszolgálónak, hogy "örülünk, hogy sikerült megtalálnia minket".

megjegyzem, hogy a fenti eset közben mellettünk várakozó vendégek sokkal türelmetlenebbek voltak, nekik a Brutálmackó által "felesleges"-nek nevezett várakozás olyannyira nem volt felesleges, hogy nem várták meg a felszolgálást, távoztak.

tudom, hogy egy teaház nem a rohanásról szól, hanem a nyugodt ücsörgésről, mégis van a Jókai utcában egy szintén színes állatról elnevezett, nagy múltú teaház, ahol ilyet még soha nem tapasztaltunk. sőt! ott olyan is előfordult, hogy a várakozás közben megvendégelt minket a teaház egy kis kóstolóval, és időről-időre megnyugtatott minket, hogy hamarosan leülhetünk. ott a kiszolgálási idő ennek töredéke volt. igen, ezentúl csak oda fogok járni.

Civitas Fidelissima 2007.12.31. 18:41:26

Brutálmackó: előbb tanulj meg helyesen írni, azután osztd az észt.

Brutálmackó 2007.12.31. 18:50:28

egyáltalán nem osztom az észt csak van egy véleményem és a számítógép árnyékából felesleges savazni

2007.12.31. 19:08:06

Kedves Brutálmackó! Félreérted ezt az egészet. Vagy nem olvastad el a kommentjeimet. Nem "savazás" a célom, pusztán véleménymegosztás, és nagyon szívesen olvasom az említett hellyel kapcsolatos pozitív véleményeket is. Leírásomban nem túloztam, legfeljebb kissé ironikus hangot ütöttem meg.

Egyébként pedig nem bújok a gép árnyékába, publikus az email-címem, Kiss Lászlónak hívnak és 12 éve dolgozom egy piacvezető szolgáltató cég személyes ügyfélszolgálatán, van némi ismeretem az ügyfelek/vendégek/vásárlók kiszolgálásának kívánatos és elvárható módjáról, és a kulturált viselkedésről.

vonR 2007.12.31. 19:15:39

mind1, h ki mit csinál. aki pincér, az mosolyog, és kedvesen csinálja a dolgát, v mosolyogva kidob (felkér a távozásra).
aki erre nem képes, annak irány a patológia.ott nem kell illedelmesen bánnia a vengéggel:)))

LyukasBogrács 2007.12.31. 20:01:28

BÚÉK!!!

Durranjon a pezsgő!! Illetve, a ti helyzetekben a teáskanna a hidegpadlón.

LyukasBogrács 2007.12.31. 20:19:15

Szivató, népnevelő pincérek, lovászok, autószerelők, pénztárosok, kaluzok!

Hol is lenne a világ nélkületek?

Próbáljuk ki! Kifelé veletek!

Bunkó Béla 2007.12.31. 20:22:13

Hihetetlen hogy van olyan homár olvasó aki oda beteszi a lábát és ezután újra itt panaszkodik a szutykokra!

Ja és hogy ne törjem meg a szokásokat:

Gesztenyés töltött csirke

Hozzávalók: 1 közepes nagyságú csirke, 25 dkg gesztenyemassza, 15 dkg gomba, 1/2 dl konyak, 5 dkg vaj, 1 tojás, 1 dl tej, 1 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.

A gombát megtisztítom és nagyon apróra vágom. 2 dkg vajon sóval, borssal, saját levében puhára párolom, majd zsírjára sütöm. Ha kihûlt, összekeverem a felvert tojással, a tejjel, a gesztenyemasszával, a konyakkal és a tisztított, szétzúzott fokhagymával. A csirke fellazított bõre alá töltöm a gesztenyés tölteléket. A maradék vajjal egy tûzálló tálat kikenek, a szárnyast belefektetem, és a már megsózott bõrét kevés olvasztott vajjal átkenem. Befedve puhára sütöm, majd fedõ nélkül mindkét oldalát megpirítom. Tejszínes-petrezselymes kukorica a körete, amit úgy készítek, hogy a gyorsfagyasztott, morzsolt kukoricát kevés vajon átforgatom, majd 1 dl tejszínnel besûrítem és petrezselyemzölddel, borssal ízesítem. A felszeletelt csirke mellé teszem.
Elkészítési ideje: 80 perc

suo tempore 2007.12.31. 20:49:36

zsúfolt teaház?

bp-en nincs hová menni? beszarás...

vonR 2007.12.31. 20:50:18

buék. és ennyi:)

Primavera 2007.12.31. 21:12:55

Ilyen helyen felállni és távozni. Elvből nem mennék olyan helyre, melynek a tulaját rühellem.

Béla!
"kicsit basztat hogy két ember arról beszélget egymással hogy mit fog csinálni az asszony reggelire. Nem lehetne azt magánlevelezésben? Leköteleznétek vele mindenkit."

BÚÉK! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.31. 21:17:20

nalunk meg kv-t teat ingyen aggyuk
hihetetlen
teahaz
hehe

Bunkó Béla 2007.12.31. 21:34:35

Primavera 2007.12.31. 21:12:55
Szerinted miért írtam?
BUÉK

ortilio 2007.12.31. 21:48:10

Üdv Mindenkinek !
nem vagyok egy túl igényes fazon olyan dolgok terén mint csipp csupp teázgatások, de amikor egy többségében lány társasággal, idén októberben meglátogattuk Kozsó "native"(?) teaházát már az első pillanatban mellbeütött a gagyiság eme megtestesülése !
a pincérek indián jelmeze meg a totális hozzá nem értés. a szeparénak nevezett kb. 30-40 éves butorokkal teledobált farost lemez kuckók...
a berendezés minden jóízlést nélkülöz, néhol gyomorforgató (szőrmék, plédek).
a rendelés felvétel nálunk is bajos volt, a csengő nyomkodása és a "pincér megjeléenése közt eltel idő hosszú volt...
mikor a "pincér" srácnak leadtam a karibi tea rendelését , ő azt fel is vette, majd visszarohant egy perc múlva és ezt mondta : "azt ugye vágod , hogy a Tékozló Homár nevű oldalom megjelent rólunk egy igazságtalan kritika" én erre "nem" errre ő : "szóval csak azt akarom mondani hogy ugye vágod hogy a rumért külön kéne fizetni" én erre : "Vágom!"
el is ment, ki is hozta, meg is ittuk , fizettünk is és én oda csak röhögni mennék vissza pár haverral ezután, csakhát drága vicc lenne !

kismandala 2007.12.31. 21:59:18

2500 HUF 2 teáért???? nóóóórmális??? wazz az még két fél jager-ert is qrva@sok..

vadökör 2007.12.31. 22:08:12

ba@átok meg! Tényleg van ember széles e rónán,aki elhiszi,hogy egy Kocsor Zsolti nevű ember (?) bevezeti őt a teázás rejtelmeibe?
Nagybudapesten ha egy ilyen gagyi,ráadásul abszolúte logikátlan(indián-tea,mi a lófasz köti össze a kettőt?)krinyóban várni kell a helyre,az nem MINKET minősít?
Egy ilyen szertartásszerű teázót a darjilingi kolostorba kellene nyitni,nem közép-kelet európában.
Indiánruhába öltözött pincér(!),meg kenu... Hú vazzeee.
most már nem is a Kozsóra vagyok mérges,hanem ránk,magunkra.Hiszen ő csak ráerősít,rádolgozik erre a "minéllilábbannáljobbnembajhanemértjükalényegét"gondolkodásunkra.
Mellesleg teáért utoljára gyerekkoromban a koripályán adtam ki pénzt. Grúz tea bögrében,cukor ,citrom, fél liter 15 Ft volt.

vonR 2007.12.31. 22:24:11

megy a buli ezerrel látom!:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.12.31. 22:48:05

Aki sikeres ember, az a Rakaca-tónál teázik télen. A Tavitündérre senki sem panaszkodik.
BUÉK

efhábé 2007.12.31. 22:48:54

"előbb tanulj meg helyesen írni, azután osztd az észt."

MEGALOL!!!!

Jegkoko 2007.12.31. 23:15:26

Emlékszem a mulltkor a tv be mondták, hogy mekkora gigasztár lett amerikába, hehe kb mint a király linda :D

wan2bee 2007.12.31. 23:19:02

en eddig is tudtam rola, hogy szar, es draga. megsem mentem oda.

vadökör 2008.01.01. 00:30:39

Kocsor áttörés előtt Amerikában! Már a Colorado folyó túlpartjának görögül beszélő kínai lakossága,a 9. és a 10.osztályos dawn kóros(bocsi)ballábas,hatujjú hermafrodita gyerekei szerint összeállított listán felkúszott a HOT100 KÖZÉ! Ilyen sikert még magyar előadó nem ért el Amerikában! ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ YYYEEEEEEEAAAAAAAHHHHHH!!!!!!!

Bunkó Béla 2008.01.01. 00:52:58

www.ertekelem.hu
Zöld Teknős Barlangja kikeres, értékel!
Kozsó meg ég!

2008.01.01. 02:13:21

Nos, akkor BÚÉK mindenkinek!

Muszáj még egy tévhitet eloszlatnom, mielőtt igaztalan vádakkal gyanúsítanának engem:

A brutto 2.460 Ft-os számla nemcsak 2 kancsó teát, hanem egy meleg szendvicset és egy toast+pástétom konstellációt is magába foglalt.

És még valami:

"ba@átok meg! Tényleg van ember széles e rónán,aki elhiszi,hogy egy Kocsor Zsolti nevű ember (?) bevezeti őt a teázás rejtelmeibe?"

Nem, egyáltalán nem azzal a szándékkal léptünk be a nevezett vendéglátóipari egységbe, hogy bevezessenek minket a teázás rejtelmeibe. Sőt! Azzal is tisztában vagyok, hogy az indiánoknak kissé kevesebb közük van a teázáshoz, mint mondjuk a japánoknak. Egyszerűen csak ki akartuk próbálni, mert a hely megnyitásakor még voltak pozitív tapasztalatok.

Hogy miért nem léptünk le azonnal, az első intő jeleknél? Nos, én egy filmet is azután minősítek, miután végignéztem. Igaztalan dolog ám félórás betekintés után leszarozni egy filmet. Nem akartam elhinni, hogy a vendég leültetésétől a számla kifizetéséig minden ennyire gázos. Megtapasztaltam, tanultam belőle. Remélem, másoknak is segítettem azzal, hogy a történetet a tőlem telhető legobjektívebb módon közzétettem. Uff...vagyis izé...Off :-)

Dr.Abál 2008.01.01. 03:41:54

Utálom a teját(ala Beja),utálom Kozsót,rühellem a köcsög gesztenyés madarakat(kivétel a turul-e)
Most akkor változtassak nevet Dulifuli-ra,esetleg Agresszív kismalacra?
Ja és BUJJÉK!!

Gatts 2008.01.01. 07:29:30

Érdekes ezeket a tapasztalatokat olvasni.
Kedvesemmel "elsőrandin" a Zöld Teknősben voltunk. Teljesen véletlenül. Eredetileg a Vörös Oroszlánba szerettem volna menni, fel is hívtam őket még délelőtt, hogy szeretnék asztalt foglalni, ha lehetséges. Azt mondták, asztalt nem lehet foglalni, csak szeparét, ahol ennyit és ennyit kell óránként és fejenként fizetni. Lenyeltem, azt mondtam, hogy oké, majd amikor kérdezték, hogy mikorra lenne a foglalás, egy fél órás intervallumot adtam meg, mert nem tudtam még pontosan, mikor fogunk találkozni. Közölték, hogy az nem jó, pontos időt kell megadni. Mondom, akkor mindjárt visszahívom őket. Pontosítottuk a találkozót, visszaszóltam, közölték, hogy hát sajnos lefoglalták a helyet, úgyhogy ezt bebuktam. Mondom, akkor így jártam, majd benézünk, van-e szabad asztal.
Este találkoztunk, benéztünk, szabad asztal persze nem volt, ellenben még be sem léptünk az ajtón, de már közölték is, hogy teltház van, be se menjünk.
Kicsit égtem, megmondom őszintén, nem számoltam alternatívával, úgyhogy megindultunk vaktában, hogy csak lesz valami más is a környéken.
Elnézést a kis bevezető sztoriért, csak úgy gondoltam, hogy kell ez a kis előzmény a lényeghez :)
Szóval véletlenül botlottunk bele ebbe a helybe, nem is hallottam még róla korábban, arról meg főleg nem, hogy Kozsó "úr" érdekeltsége lenne (meg is lepődtem, amikor most nemrégiben teljesen véletlenül hallottam róla TV-ben, vagy valahol).
Ahogy beléptünk máris megrohamozott minket egy lány, hogy jártunk-e már itt, ismerjük-e a rendszert, stb. majd lekísért, választatott velünk asztalt, adott itallapot és mégegyszer elmondta a rendelés módját, majd távozott.
Tény, hogy az indián teaelnevezések kicsit zavaróak, mert elég nehezen tudtunk választani, de csak megszületett az eredmény. Csengettünk, elég rövid idő után ki is jöttek, leadtuk a rendelést, tőlem megkérdezték, hogy tejszín-t, vagy mást kérek-e a teám mellé, mert amellé illik, tejszínt kértem, majd vártunk valamennyit (nem tudom, mennyit, addig is jól beszélgettünk), majd kihozták a teánkat. Külön megkérdezték, hogy mézet kérünk-e, süteményt, akármit. Nem kértünk. Kellemesen elfogyasztottuk (hőmérséklettel, ízzel nem volt probléma), majd jeleztem, hogy fizetnék. Fel is álltam, hogy intézzem a dolgot, de visszaültettek, hogy majd hozzák a számlát. Én jobban szerettem volna pultnál intézni, mert hölgytársaságban így illik, de úgy gondoltam, hogy rendben, nem fogok görcsölni :) Na ezután volt egy kisebb baki. Sárc kihozta a számlát, bemondta az összeget, majd letette a KEDVESEM ELÉ :) Erre még az ő szeme is kicsit elkerekedett, bár Ő akarta állni a saját részét, de ezt már előtte elhárítottam. Fizettünk, távoztunk, borravalót is adtam, mert egyébként más problémánk nem volt. Távozáskor is rendesen elköszöntek tőlünk, jöjjünk máskor is, stb.
Azóta ismét meglátogattuk egyszer a helyet, akkor is hasonló kiszolgálással találkoztunk, számlás baki nem történt meg újra :) Akkor annyi gondom volt csak, hogy a hely "utcaszintjén" fúrtak, faragtak, kopácsoltak, ami egy kicsit zavaró egy teázóban. Ezt nem ártott volna szerintem zárt időszakban megtenni.
Ezektől függetlenül mindkét alkalommal jó tapasztalatokkal távoztam, nagyon udvariasak, kedvesek voltak mindig és a kiszolgálás módjával sem volt gond.
Rossz látni, hogy többeknek ilyen rossz tapasztalatai vannak a hellyel, mert ezekután már nekem is lehet, hogy lesznek fenntartásaim, ha megint oda mennénk és minden apró hibára figyelni fogok, amit itt olvastam...

Végül pedig:
BÚÉK mindenkinek! :)

tanár úr 2008.01.01. 09:01:47

"azt látom hogy az egyetemisták (akiknek egyébként kilóg a seggük a gatyából mint a világtörténelem folyamán mindig, nincs is ezzel baj), 6-700 pénzeket költenek egy kicsi csupor teára ilyen teaházakban, amik alapból rohadtul zsúfoltak és zajosak, felszolgálók rohangálnak ide-oda."
Bassza meg a a "sikkes" Egyetemistákat, akik ezek után tüntetnek a tandíj ellen!
Tanuljanak vazze és nincs tandíj, a maradékot meg költsék KOZSÓRA, a szar teájára , had gazdagodjon!.....Nemcsak a teával veri át a közönséget, mindenkit átvert akivel dolgozott...
Aki nem bojkottálja és dugig tele Teaházat produkál neki az megérdemli ..fizessen csak a marha (sikkes).

Law enforcer 2008.01.01. 09:43:10

...vagy vedd be a másik kapszulát és akkor inkább nézd meg milyen mély a NYÚL ürege.

jorda 2008.01.01. 09:54:24

Kérdéseim ?

1/ Ki az a Kozsó ?
2/ Ki finanszírozza az utóbbi időben
egyes TV-nél bemutatott röhejes
"sztorikat" életének szürke napja-
iról ?
3/ Nem tudja valaki,hogy mikor távo-
zik véglegesen szép hazánkból ?

Egyébként aki 2 teáért képes kifizetni
2500 Ft-ot az más rossz cselekedetre is
képes !

avensis (törölt) 2008.01.01. 10:38:25

Magasabb szintű ismeretek a valószínűségszámítás terén nem szükségesek ahhoz, hogy belássuk: a fent említett veréb a szórakoztató-ipar terén mutatott gerinc nélküli jelleme nem mutat más irányú hozzáállást a vendeglátóipar terén sem. Ugye emlékszünk még a 243 darab összerántott homokos fiúegyüttes totális kudarcaira, csúfos bukásokra és a bulvársajtó által is megszellőztetett botrányokra? Akkor mi várható el vendéglátás terén?
Na most én nem vagyok egy nagy vendéglátós tapasztalatokkal rendelkező fazon, de ha az venném észre, hogy egy pincérem a vendéggel tegezéssel és "vágod?" stílusban közli az esetleg írásos formában nem közölt értékesítési információkat, minimum úgy kirúgok mindenkit 300 méteres körzetben, hogy meggyullad a jobb cipőm.
Sajnos azt észrevettem, hogy a tóttika típusú madarak önmagukat felsőbbrendűnek hiszik és ezáltal a hétköznapi embert nyomokban sem tisztelik. Ez a fenti sztoriból kitűnik: a szemlélet a beosztottakon is tisztán tükröződik.
Néhányszor volt szerencsém török és görög tulaj vendélátóipari egységében megfordulni: nekik vérükben van a vendéglátás. Őket valahogy egy magyar honfitárs se tudta überelni.

vadökör 2008.01.01. 10:44:19

Volt felesége (műsorvezető jelenleg)kamerák,újságírók előtt mesélte pár éve: Kislánya után egy fillér nem sok,annyit sem fizet.
Baszom azt a teaházas- indiákenus-másmindenkit lehúzós galamb lelkületét!

jorda! Ilyenekre gondolsz?:
"Kocsor Zsolt-indián nevén: Kis Mohó Köcsög-tegnap megbotlott,és majdnem elejtette a mobilját".
Engem is érdekelne ,kinek a jóvoltából kell ennek a gyíknak a történeteit elszenvednünk.

avensis (törölt) 2008.01.01. 10:59:54

jorda 2008.01.01. 09:54:24
"2/ Ki finanszírozza az utóbbi időben
egyes TV-nél bemutatott röhejes
"sztorikat" életének szürke napja-
iról ?"
Ne hülyéskedj, erről szól az egész média. Kapcsolj be egy tévékettőt vagy egy ertéelklubot úgy híradó környékén. Múltkor ilyen hír a híradóban(!): VV Laci szakított a hétvégén barátnőjével...
Ez hírértékű információ?? Meg az, hogy madárlelkű tóttikát látták a buzifiúcsapat egyik tagjával? Vicc..
De ez már más földrészeken így megy régóta: nézd meg USA-t, ott a médián keresztül megy a hülyítés ezerrel. hogy máshova ne menjünk: Jerry Springer show, ami nem más, mint egy Balázs-show 2.0.
Ez kell a népnek. Aki meg egy kicsit értelmiségibb vérvonalról származik, az vegyen júpicit Szőke kapitánytól, aztán ott a national geographic meg a discovery.

Jaguar 2008.01.01. 11:26:51

Öcsém!Te megérdemled a sorsod.

Van az a vicc, amikor az erdőben megnyílik az italbolt és sorban állnak az állatok.
Éppen a nyuszi következne, amikor megérkezik a medve, nyakoncsípi a nyulat és hátrahajítja.
A nyúl beszól: Hé medve! Mi mind itt állunk sorba, neked is ki kéne várni a sorodat!
A medve felhúzza a szemöldökét, komótósan hátrafordul és csak annyit kérdez: Ki volt az?

Mindenki - főleg a nyúl - mélyen hallgat, fülét farkát behúzza.

Végül a nyúl is sorra kerül, megveszi a liter borát hazamegy, elkezdi szopogatni.
Megiszik vagy 7 dl-t amikor megszólal: Én bazmeg! A NYÚL!

Szar indítás után (helykeresés, téblábolás, stb. - na én ennél a pontnál léptem volna le.)kapsz egy langyos, előre lefőzőtt teát, amit ahelyett, hogy visszaküldenél elfogyasztasz, további bakik (cukor, méz) közepette és ezután képes vagy még kifizetni 2.500,-Ft-ot is. Aztán hazamész és elkezdesz írogatni.

Szerinted mitől javulna a kiszolgálásuk, ha ez így is megy?

Én nem maradtam volna, ha valamiért mégis maradok a langyos szart szépen visszaküldöm és távozom, ha mégsem (de ez már csak fikció)akkor a végén az összes aprómból - különösen ügyelve rá, hogy az összes nálam lévő (és a velem lévő/k/nél található) 1-2-5 Ft-os érme is belekerüljön, kiszámolom a 2.460,-Ft-ot.

Ahogy jártál azt inkább a "Lúzer voltam" blogba kellett volna megírnod.

Jaguar 2008.01.01. 11:29:07

Kozsó egy pöcs. Vagy inkább paszuly.

megamenn 2008.01.01. 11:29:26

Teaház... hogy oda ne rittyentsek.
Életem legfinomabb teáját 2006-ban ittam, kórházban fekve, törött lábbal. Teaház... be ne sz@rjak.

LyukasBogrács 2008.01.01. 11:35:21

Teaház egyetemistáknak? Hát, most a tea a trendy. Meg a mojito, a pina colada, a tequila, a sushi.

Régen meg sikkes volt a söröző, a lemezbolt, a görkorcsolyás diszkó, a romkocsma, a csocsó, a 8x4 dezodor, satöbbi. Minden kornak megvan a saját értéktelen hóbortja. Közös jellemzőjük, hogy amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is tűnnek.

Jegkoko 2008.01.01. 11:36:00

Én se értem, hogy mi olyan nagy szám egy ilyen teaházban. Itthon bármikor ihatok eggyet, ami tizedannyiba se kerül, mint ilyen hülye helyeken.
Amugy szerintem aki a védelmébe szállt az tuti a cég fizetett embere, hogy istenítse.

Jaguar 2008.01.01. 11:46:19

Kedves Jegkoko!

Sört is ihatsz otthon, pizzát is ehetsz, filmet is nézhetsz. Fürödhetsz is. A tudományos csatornák jóvoltából távoli tájakra is eljuthatsz virtuálisan. Pénzügyeket, beváráslást, rendeléseket intézhetetd neten, házhoz jön az orvos, stb.

Azaz ki sem kell mozdulnod a lakásból. Csak védekezz az "elotthonszagúsodás"(by Péterfy Gergely) ellen.

Nem a teázóval van a baj szerintem, hanem azzal, hogy szar kiszolgáláskor ezt jelezni kell nekik, nem pedig csöndben tűrni, aztán utólag a neten hőbörögni.

Ez b*sz fel engem mindig. Amikor ott lenne a helye, akkor nem tesszük meg amit kéne, aztán - utólag, név nélkül, egyoldalúan - nyígunk.

Vegyük már észre, hogy a saját dolgainkat nekünk kell intézni.

A kedves levélíró meg legközelebb csapjon balhét, vagy ha a vérmérséklete nem ilyen, akkor távozzon csendben.

Bazzeg. Mi vagyunk A FOGYASZTÓK! Ezek a teaházak, egyebek belőlünk élnek.

TUDATOS FOGYASZTÓI MAGATARTÁST !!!! :)))

Jegkoko 2008.01.01. 11:49:37

Nekem az ezzel az egésszel a bajom, hogy egysek csak divatból csinálják, régebben sehol nem voltak ilyen ugynevezett teázók. Én nem látok benne semmit se, ami miatt beülnék egyszer is ilyen helyre.

Szelíd hangorkán 2008.01.01. 11:59:04

Jaja, kórházban és napköziben mérik a legfinomabb teát. :))

Szelíd hangorkán 2008.01.01. 12:01:12

Apropó, a kedvenc teázóm a Tabán teázó volt, ami bezárt. :((( Ilyen helyeket hiányolok. Semmi flanc, fincsi teák, melegszendvics, s az ember még a kutyáját is bevihette. Aláírom, finnyás gourmandoknak nem felelt volna meg, de jó volt a hangulat.

megamenn 2008.01.01. 12:13:00

Azért valljuk be , a mi kultúránkban ( ha van ilyen) olyan mély gyökerei nincsenek a teázásnak. És teázót ki nyitna, ha nem egy ilyen tehetségtelen nullnívó, mint kozsó?
Más. Ásványvizet is iszunk, sokan, sokfélét. Mégsem láttam még vízházat. Nyitni kellene egy ilyet. És akkor a kis trendi sznobocskák ihatnának egy jó pohár csapvizet, mondjuk ezeré'. Ásványvízben mégiscsak jobbak vagyunk mint teában.

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.01.01. 13:05:02

2 pohár teáért 2 ropi?
Egek, annyiért még szex előtt sem éri meg elvinni csajt teázóba. De jó h Kecskeméten 600 ft körül van egy kancsó lé és perfekt kiszolgálás van.
Aki errefelé jár, ajánlom neki a Nekem8-at és a Teátrumot. Mind2 főtér mellett.

Natura 2008.01.01. 13:36:55

Hát kedves Gatts, te szerintem is a teknőcék embere vagy. Amivel persze nincs gond, ez is egyfajta marketing, viszont; a Vörös Oroszlánt húzod le, aminek az itt elmondottak alapján a Teknőc a nyomában sem kullog.

Eleve nem nagyon mondanak olyat, hogy ne menj be, mert sosem tudni, meddig foglalt egy asztal, lehet hogy mire felmásztok a lépcsőn, vagy szétnézel a boltban, épp elmegy valaki. Asztalt foglalni nem tudom, lehet-e, ossem próbáltam, de még foglalt jelzést sem láttam egyiken sem

2. a teáik finomak, normális a választék, és jó minőségűek (nem mondom, hogy soha jobbat, de simán benne van az első 3ban), és nem utolsó sorban tisztított vízből készülnek

3. nemhogy lenyúlna a pincér, de jártam már úgy, hogy a 30%os borravalót (ott döglöttünk fél délelőtt, jól éreztük magunkat, elégedettek voltunk, ami nálam baromi ritka) visszaadta a pincér, hogy bocs, de ő ennyit nem fogad el, ez sok.

No, ilyen is van.

tanár úr 2008.01.01. 14:03:14

Na..így gazdagszanak a Kapitalisták! Kellett ez nekünk?:))

Gatts 2008.01.01. 17:17:37

Kikérem magamnak, hogy az emberük lennék! Bár fogalmam sincs, hogy tudnám bebizonyítani...
Nekem semmi bajom sincs a Vörös Oroszlánnal, biztos jó hely, pont ezért is hívtam őket először, amikor teázóra gondoltam, mert már jókat hallottam róla és ez jutott elsőnek eszembe (pontosabban nem is, mert eredetileg a Wabisabi nevű helyre mentem volna, de úgy tudom, az már bezárt, én is ilyen gyakori teaházlátogató vagyok...).
Nem akartam őket lehúzni, biztos jó hely és biztos a teáikkal sincs baj, de akkor nem tudtam megkóstolni. A jelenet tényleg így játszódott le, hogy kiszóltak a pult mögül, hogy minden hely foglalt. Én még visszakérdeztem, hogy van-e valami alternatíva a környéken, amire mutogattak valamit az Ó utca irányába. El is indultunk arrafelé, de mivel az utca elején hirtelen nem találtunk semmit, visszafordultunk és becéloztuk a Jókai utcát, hogy hátha. Ezt találtuk, véletlenül és véletlenül bejött. Ennyi. Nem vagyok fizetett ember, kétszer voltam ott összesen és a negatív kritikák után lehet, hogy nem is leszek többet, mert ki tudja mivel találhatom szembe magam. Lehet, hogy csak szerencsém volt kétszer.
Ezt a Kozsót meg én sem bírtam soha, azért is lepődtem meg, amikor hallottam, hőgy ő a tulaj, volt bennem egy kis rossz szájíz, hogy "na, ennek fizettem?".
Ritkán szoktam beírogatni ilyen helyekre, csak most hajnalban, még az évvégi banzáj romjainak takarítása közben ránéztem az indexre és megláttam ezt a postot, aztán gondoltam, beírok. Erre egyből le "fizetettembereznek"... Na szép :)

2008.01.01. 17:20:09

Jaguar!

1. Nem vagyok az öcséd. Tudom, hogy internet, meg lazaság, de ennél picit több tiszteletet annak, aki kulturáltan nyilvánul meg. Köszi.

2. "Szar indítás után (helykeresés, téblábolás, stb. - na én ennél a pontnál léptem volna le.)kapsz egy langyos, előre lefőzőtt teát, amit ahelyett, hogy visszaküldenél elfogyasztasz, további bakik (cukor, méz) közepette és ezután képes vagy még kifizetni 2.500,-Ft-ot is. Aztán hazamész és elkezdesz írogatni."

Neked, és mindenkinek üzenem, immáron többedszer, hogy az árral nem volt bajom, a 2.500 Ft ételfogyasztást is tartalmazott, teljesen átlagos árszintjük van. Egyébként pedig nagyon hosszú ideje türelmesen tűröm, és napi szinten elszenvedem az egyre bunkóbbá, erőszakosabbá, arogánsabbá váló magyar társadalom megnyilvánulásait, miáltal nekem akkor és ott egyáltalán nem volt kedvem balhézni. Jogom van leírni, amit nem a sérelmem kiegyenlítése céljából teszek, hanem azért, hogy mások is tudjanak az ilyen esetekről.

3. "Ez b*sz fel engem mindig. Amikor ott lenne a helye, akkor nem tesszük meg amit kéne, aztán - utólag, név nélkül, egyoldalúan - nyígunk."

Engem meg az bosszant, ha úgy bírálsz, hogy el sem olvasod a kommentjeimet, és hülyeségeket írsz. Egyáltalán nem név nélkül "nyígok", de most még a te kedvedért sem fogok újra bemutatkozni. Olvasd el újra a kommentjeimet, és megtalálod a nevem is. Amennyiben ez a bajod. Ja, és nem vagyok egyoldalú, ezt is leírtam az említett kommentekben, és ezúttal újra megköszönöm az újabb pozitív véleményt, már amennyiben valóban nem a ZTB egyik alkalmazottja írta azt :-)

"TUDATOS FOGYASZTÓI MAGATARTÁST !!!! :)))"

Tudatosan fogom kerülni a helyet a jövőben. És akkor is hangot adok a negatív tapasztalataimnak, ha egyesek szerint ez "utólagos, név nélküli nyígás".

Egyébiránt ennek az egész blognak nem lenne értelme... Itt ugyanis mindenki "nyíg"...

vini_old (törölt) 2008.01.01. 19:02:20

Aki szerint baccpapuccsal a Zöld teknős ajtaját letépni ősi román szokás, az sikeres ember nem lehet.

Oriza Triznyák 2008.01.01. 19:26:27

Tea.... Kozsó..... Szép párosítás. Pffff gratulálok hozzá, gondolom sikeres ember vagy domestika

2008.01.01. 19:35:14

Már ne haragudj, kedves Oriza Triznyák, de nem értem, mi köze van a sikeres létnek ahhoz, hogy életemben egyetlen alkalommal átlépem a küszöbét ennek a teaháznak?

Nem vagyok sznob, ezért senkit nem utálok sem pusztán a neve, sem pusztán a hírneve miatt. Továbbá nem Kozsó miatt mentem be az említett teaházba, hanem azért, mert épp így tartotta kedvem, kíváncsi voltam rá és kész.

Hogy a viharba' lehet eljutni egy szimpla vendéglátóipari rémtörténetből az ilyen jellegű személyeskedésig?!

jesszumpepi (törölt) 2008.01.01. 19:43:45

domestika!

Ne vedd személyeskedésnek!A kommentezők egy része minden posztnál szétszedi a téma beküldőjét is.

2008.01.01. 19:46:59

ja, bocs. azt hittem, itt értelmes, észérveken alapuló diskurzus folyik. már megint eltévedtem, mint a ZTB esetében. lassan jó lesz, ha összeszedem magam :-)

vonR 2008.01.01. 20:02:06

miért kell sértődgetni?
elég régóta olvasgatom az oldalt, bár mostanság kezdtem beirogatni, és mindenkit leszólnak:)
ez tetszik, nem seggnyalás megy végig.

megamenn 2008.01.01. 20:09:16

A történet röviden:
betértél egy ismeretlen helyre, ami -mint kiderült- szar volt, nem ugráltak körbe, megsértődtél (ott is) és a végén nem mertél borravalót nem adni.
Háááát ez tényleg sokkoló :)
Azt nem meséled el amikor a MM-ban a biztonsági őr nem köszönt ?

2008.01.01. 20:11:58

a személyeskedés és a seggnyalás között semmi sincs? nem sértődöm, csak nem bírom, ha baromságokat vágnak a fejemhez.

értelmesen is lehet érvelni, ellenérvelni. azt gondoltam, hogy ez a blog nem egymás baszogatásáról szól, hanem egy téma megbeszéléséről, értelmes eszme- és tapasztalatcseréről.

elfelejtettem, hogy minden online közösségnek van egy része, akit nem a téma érdekel, hanem az, hogy miként köthet bele másokba. szánalmas.

2008.01.01. 20:15:25

köszönöm megamen magas színvonalú hozzászólását! ékesen példázza az előző kommentem lényegét. kérnem sem kell, és on-the-fly jön a példa :-)

megamenn 2008.01.01. 20:24:46

Látod, terem itt Neked is babér :)

2008.01.01. 20:31:58

és babérból lehet a legjobb ősindián teát főzni, amit zöld teknős páncéljából a legfinomabb fogyasztani

aranyhaj.blogspot.com 2008.01.01. 20:58:42

Oriza Triznyák (akinek tetszik a neve) bizonyára arra gondolt, hogy néhányan csak azért mennek be egy ilyen helyre, hogy utólag nagyképűsködjenek, "már itt is jártak".

aranyhaj.blogspot.com

2008.01.01. 21:05:46

elhiheted, hogy ha csak sejtem is, hogy mi vár rám, messzire elkerülöm. akkora konzumidióta pedig nem vagyok, hogy ilyenekkel dicsekedjek. sőt! úgy általában nem szokásom dicsekedni. ezt a sztorit is mások védelmében osztottam meg, továbbá egy esetleges értelmes eszmecsere reményében. azért ez többé-kevésbé sikerült. a történetet tartalmazó post egy címkéje "naiv ügyfél". tudom, ezt sokan lúzerként fordítják, ám legyenek vele boldogok. további kellemes csevegést, én megyek és főzök magamnak egy teát...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.01.01. 22:01:42

Gatts
vegigolvastalak, bar qrwa hosszu volt
hidd el tobben olvasnak ha rovidebbre fogod
egyet arul mar el
holgy tarsasagaban miert nem lehet fizetni
eletembe nem mehyek pulthoz
kihozzak a szamlat beleteszem a kartyam
lecet
szerintem a pulthoz menni nem illik

Gatts 2008.01.01. 22:42:29

Hagyma: Igazad van, kicsit hosszú vagyok. Elnézést.
Valamikor így hallottam valami illemtanártól, hogy nem illik nő előtt rendezni a számlát. Bár lehet, hogy a tanár beszélt hülyeségeket :)
Egyébként kártyám nincs :) Tudom, ez elég fura manapság, de mégis, valahogy így alakult.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.01.02. 02:58:37

O beszelt hulyeseget
sot kerd el a felet:)
jovan tudom otthon en is kinlodtam kartyakkal
itt mukodik
es mivel mukodik nincs kedvem kp-zni
foleg nem pulthoz menni
az a cincer dolga:)

baliquez 2008.01.02. 08:18:08

Tisztességes teaház ott kezdődik ahol gésák közül lehet válogatni. Mondjuk az nem 2500 Ft-ba kerül, simán fel lehet szorozni kétszázzal, szűken.

Kozsón jót mulattam évekkel ezelőtt amikor a Balatonban úszni próbált a vállig érő vízben, mindezt úgy hogy a kis hajfonata nehogy vizes legyen, ezért félrefordította a fejét. Visítottunk a röhögéstől. Egy igazi kretén a csávó.

Emiceha 2008.01.02. 09:16:46

Ó, ez a sztori mindennapos, szinte mindenhol. Biztosan csak a Kozsó miatt kapott 4 meg 5 homárt az értékelésen.

Bunda!

emzéperiksz 2008.01.02. 09:42:43

Két bögre teáért ott hagytál 2,5 ezer forintot? Apukám, te meg is érdemled, hogy hülyének nézzenek!

Oriza Triznyák 2008.01.02. 12:10:49

Kedves Domestika!

Nem akartam én a lelki virágoskertedbe beletaposni, egyáltalán. Megírtad a asztoridat, oké. Aztám meg folyamatosan írogatsz a saját védelmedben. Nincs így? De ez sem gond, én is csak vicceltem, bár tedd a szívedre a kezed (by Flipper Öcsi.. :-)és ismerd be, hogy bambi voltál. Szerintem volt választási lehetőséged, több is, mégis sikerült a legrosszabbat választanod és utána meg vagy sértődve, ha kritikát is kapsz... Erről ennyit ez kicsit off volt.

vernarancs 2008.01.02. 14:52:01

emzéperiksz 2008.01.02. 09:42:43

Hihetetlen, hogy meg vannak write only kommentelok. Olvasni tul nagy kihivas lett volna ezert beirsz inkabb nehany f@szsagot. Gratula! :D

renugard 2008.01.02. 18:49:58

Sznob köcsög és még bunkó is, mert ketten egy négyes asztalnál akartak terpeszkedni, miközben pont arról panaszkodik, hogy egy vendéglátó helyen várni kell az asztalra. Én ki is bactam volna az utcára, és még le is köpöm:)))

renugard 2008.01.02. 18:54:31

Ajjajj...most mit fogok én kapni mr. vagy miss, esetleg mrs. önérzettől...(nem sikerült rájönnöm)
A homáron jót várni meg ősi román szokás. Nem hiszem, hogy egyetlen posztot is elolvasott volna eddig.

renugard 2008.01.02. 18:56:20

Uhhh...most látom, hogy László...ratyi a nikked Lacikám!:)

vadökör 2008.01.02. 20:42:42

Nem tudom. Nekem is az az érzésem,hogy feldobtál egy történetet,tudván,hogy úgyis ezerrel mozdulunk rá. (Kocsort szinte az egész ország "imádja")
Mire számítottál? Együttérző ,sajnálkozó ,buksisimogató, nembajkisfiammajdjönapaéskipofozza-vigasztalásokra ?:((
Most meg már vagy 10 post óta a duzzogásodat hallgatjuk.
"Mondd csak,te vadász. Te sz@pni jársz ide?"

vadökör 2008.01.02. 21:30:28

Osztasz mindenkit,aki nem ájul el ezen az egetrengető sérelmen.
Utána meg csodálkozol,ha visszanyal a fagyi.
Mondom,hogy duzzogsz! Ráadásul a végére teljesen besértődtél. Mit lehet mondani erre..?
"Menj,hát,jó lovag,ha menned kell,
És hagyj itt minket a könnyekkel.."

brummancs 2008.01.03. 00:51:06

Keves Domestika!
Döbbenten látom ,mennyi zsíros paraszt járkál és kommentál itt a Homáron,mely eddig az egyik kedvenc oldalam volt. Mélyzuhanásban van a színvonal! Ráadásul ezek "moderált" kommentek,megáll az ész.Kezdem azt hinni,hogy Homárnak pont az ilyen lehúzós-ócsárolós (eszméletlenül primitív) hozzászólók felelnek meg,mivel gyanúsan nagy a többség.
Együttérzek veled és azzal a naív próbálkozásoddal,hogy megpróbáltad a sok sekélyes,tyúkagyú (olvasni képtelen,feleslegesen szófosni viszont annál inkább ráérő) beszólogatónak pl.többször is elmagyarázni ,hogy nem a tea került 2500 Ft-ba.Na,nem ragozom tovább...tanultam az esetedből.Ha valaha lesz mit beírnom a Homárba,inkább visszafogom magam.Az értelmesebbje úgysem írna kommentet,a fröcsögő kretének "véleménye" pedig abszolút érdektelen.

renesis 2008.01.03. 13:41:16

azé lassú a kiszolgálás,mert teknős!!!!

Superba 2008.01.06. 17:21:14

Teázók régen:Bajkál étterem a Semmelweis utcában,ezüst talpú üvegpohárban..
Tabáni Teázó,kicsit szocreál,de a teák ivása rituálé volt..vaniliás tea á lá rengeteg cukorral..Pincérnő kötényes,későbbiekben modernebb tán üzlettulajdonos váltás.
Tabáni megszünt,Bajkál úgyszintén ha jól tudom.
Marad a Zöld Teknős á lá Kozsó.

p@rasztpicsa 2009.01.05. 08:23:23

azt ugye vágjátok, hogy a rumot külön kell fizetni?

borsi79 2009.03.02. 23:21:24

Sziasztok!
Kerestem egy olyan helyet,ahol végre leírhatom véleményemet,véleményünket.
Felháborító volt a kiszolgálás.Ilyen alkalmazottakat...tisztelet a kivételnek,aki két ember.
A teák közül még igazán jót nem ittunk.
Szerettem volna pozitívan reagálni,de sajnos nem lehet.
Rengeteget dolgoztam vendéglátásban,tudom hogy kell viselkedni a vendégekkel.Aki nem szereti és nem érti az keressen más munkát.
Lehet nyugodtan sértődötten azt reagálni,hogy "nem kell idejárni",nem hiszem hogy ez jó üzletpolitika.
További sok sikert és változást kívánok!
süti beállítások módosítása