Tékozló Homár

Halálán van a CIB internetbankja

2008.01.04. 11:58 | jackyll | 283 komment
Január 1-jén egyesült az Inter-Európa és a CIB Bank, amiből sejteni lehetett, hogy minden idők egyik legnagyobb kavarodása lesz. Tavaly mondjuk az Elműnek sikerült hasonló elfekvést produkálnia pusztán saját számlázási rendszere lecserélésével, most azonban két rendszerből lett egy, úgyhogy képzelhetik. Olvasóink azért folyamatosan próbálnak bejutni az online rendszerbe, kevés sikerrel:
A CIB Bank internetes rendszere az év végi "normál" leállással együtt már egy hete nem működik. Bevallásuk szerint a gondot az IEB-CIB egybeolvadás okozza. Bár engem ez ügyfélként különösebben nem érdekel, én szeretném rendezni pénzügyeimet, pénzügyi vezetőként utalni az alkalmazottak fizetését, kiegyenlíteni a lejárt számlákat. E helyett idén még csak a különböző hibaüzenetekkel sikerült találkoznom. 2-án tényszerűen közölték, hogy a rendszer nem működik. (A bankkártyák sem!) 3-án reggeltől átmeneti hinára hivatkoztak, és azt írták ki, hogy 11 órától lesznek elérhetőek. 11 óra után a helyzet annyit változott, hogy a "hiba elhárítása folyamarban van" felirat került az időpont helyére. A legnagyobb felháborodást a mai közleményük váltotta ki belőlem, ami szó szerint az alábbi:

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábbi Inter-Európa bankos ügyfelek adatainak átvezetése a CIB Bank rendszereibe a tegnapi nappal sikeresen megtörtént. Az integráció nyomán megnövekedett rendkívüli forgalom miatt azonban, a CIB Internet Bankba történő belépés csak hosszabb várakozási idő után lehetséges. A CIB Bank szakemberei kiemelt erőkkel dolgoznak a normál ügyletmenet visszaállítása érdekében.


Mivel már reggel 6-kor is próbáltam belépni, amikor még az ország szerencséssebbik fele alszik, vagy legalább is nem bankolással múlatja idejét, a megnövekedett forgalomra való hivatkozás nyilvánvaló hazugság. Mindig is felháborítónak találtam a magyar bankok rendkívül magas jutalékait, amit gondolom ugyanúgy gátlástalanul fel fognak számítani erre az időre is. Ahogyan a közüzemi szolgáltatók, és az egyéb szállítók is fel fogják számítani felénk - részükről jogosan - a késedelmi kamatokat.

Persze meg lehetne próbálkozni a ma már kőkorszakinak számító papíralapú utalással, de ettől visszatart az, hogy az utóbbi időkben a bankfiókban a várakozási idő már elérte a negatív rekorder OTP-nél tapasztaltakat. Ráadásul jóval drágább is. A dologhoz előzményként hozzátartozik még, hogy a CIB banki rendszere csúcsidőben, főleg a hó eleji és az adófizetési napokon rendszeresen akadozott, alig-alig működött. Gondolom, szegény banknak nem bírja el a nyeresége a számítástechnikai fejlesztés költségeit...
Breki nincs egyedül, mások sem férnek hozzá az online bankhoz:
Január 1-én egyesült a CIB és az Inter-Európa Bank. Jelenleg elérhetetlen a CIB online bankja, az IEB-é pedig megszünt. Volt kb. fél évük az átállásra, hát nem sikerült. Két jó bankból csináltak egy rosszat. Az ügyféltájékoztatás olyan, mint tegnap a MÁV-nál. Ellentmondásos vagy semmilyen. Ma délelőtt a CIB honlapján 11 órás kezdést ígértek a bankolni vágyóknak, a határidő elmúltával meghatározatlan időre váltottak. Később este 20 óra utáni bankolást javasoltak, jelenleg azt írják, hogy az IEB ügyfeleinek integrálása miatt megnövekedett forgalom okozta zavar elhárításán dolgoznak. Szánalmas. Ezeket is kirúghatná valaki. OTP-n kívül javasoljon valaki egy bankot.

Csaba

A CIB idén is több kategóriában az év bankja!
 
Nem is húznám a kedves olvasó idejét, a lényeg, hogy kb. másfél hónapja, amióta fejlesztettek a programon, nem lehet beléni az internetes bankba. Szinte minden nap rendszerkarbantartás van, tegnap egész nap az volt annak ellenére, hogy délutánra igérték végeznek, ma is az volt 11 óráig illetve azóta is, csak most átmeneti hibának hívják, állítólag 20 órától már lehet is használni! A következő hibaüzenet amit belépési próbálkozásomkor kaptam ma reggel (még "rendszerkarbantartás előtt") azt hiszem mindent elárul az év bankjáról, illetve a honlapkészítőkről. Ez nem Photoshop ez a valóság!

Roland
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Good Boy 2008.01.04. 12:03:38

A fenébe ez volt a first comment.

HZCs 2008.01.04. 12:03:38

úgyis ki lesz törölve a második :D

2008.01.04. 12:15:20

Idevaló:
Kispad | ervin: A CIB Bank integrál, és közben tetszhalált szenved
kispad.hu/blog/200801/a-cib-bank-integral-es-kozben-tetszhalalt-szenved.html

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.04. 12:16:45

Nem tudom, srácok, én 2-án reggel 8:30 tájban lazán be tudtam lépni elsőre, és el tudtam intézni az utalást is... Tegnap pedig bankkártyával fizettem, szintén gond nélkül...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.01.04. 12:31:27

A kereskedelmi bankrendszer nyilvánvalóan azon kapitalisták közé tartozik, akiket az elsőként fog a falhoz állítani a forradalom.

Ha nyernék a lottón másfél-kétmilliárdot, akkor tuti bankot alapítanék (illetve először takarékszövetkezetet), biztos üzlet, szinte lehetetlen bukni.

kerület 2008.01.04. 12:32:46

Én régi ieb-és vagyok. Dec.31.-ig semmi probléma. Azóta szar az egész. Keresek egy új bankot....

dpspeti 2008.01.04. 12:40:08

Ez annyiban kamu poszt, hogy pl en is reggel beleptem (10h korul), utaltam, ezen kivul teljesultek utalasaim, tegnap SMSben ertesitettek, h 11-15h ig nem fog mukodni a kartyaval valo penzfelvet es fizetes, idoben tajekoztattak, tudtam intezkedni, 15h utan mukodott is a felvetel..szoval nem ertem mi ez a 1,5 honapja nem mukodik dolog, foleg, h mindenrol a cib honlapjan elore tajekoztatnak, mikor all le, mennyi idore stb...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2008.01.04. 12:41:19

Nem a CIB védelme miatt, de:
Karácsony előtt kaptam a CIB-től az első SMS-t, hogy mire számítsak az ünnepek alatt. Két ünnep közt jött SMS arról, hogy 01.02-n nem fognak menni a CIB-es kártyák és gond lehet az elektronikus csatornákkal.

Itt is lehetett olvasni: www.cib.hu/cibgroup/sajtoszoba/evvege_2007
Idézem: "egyúttal tájékoztatja a két bank jelenlegi ügyfeleit, hogy 2008. január 2-án a két bank egyesülésével kapcsolatos munkálatok miatt a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások tekintetében az 1996. évi CXII. törvény 215. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti könyvelési és pénztári szünnapot jelentő bankszünnapot tart"

A két delikvensnek javaslom keressenek másik bankot (OTP, Citi, etc), kíváncsi lennék a tapasztalataikra...

dpspeti 2008.01.04. 12:44:03

Turk: jaja, ezt mondom en is, teljesen korrekt tajekoztatast kaptam. Nem ertem, hogy ha egy Bank a sok jo mellett, egy atallas miatt (korrekt tajekoztatas utan) leall, akkor miert kell rogton a vizes lepedot rajukhuzni? A MÁVnal semmilyen tajekoztatas nem volt, vagy ha igen, akkor kamu, ez elfogadhatatlan, de a CIB normalisan tajekoztatott... a tobbi bank siman megcsinalta mar velem (sorolva: OTP, RAIF,CITI) h mindenfele ertesites nelkul nem ment a szolgaltatasuk...

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.04. 12:52:48

Mondom, nekem is ment minden gond nélkül. Kivártam békében nyugalomban azt az időszakot, amit előrejeleztek, de utána minden ment rendben. Lehet, hogy az illetők nem is CIB-ügyfelek, csak próbáltak belépni, hátha sikerül az átállást a maguk hasznára fordítani, és most, hogy nem sikerült nekik, nyavalyognak...

Tron65 2008.01.04. 13:00:33

Símán beléptem. Utaltam. Mais. Tegnapis. 31-én is. SMS jön. Mondanám, hogy minden rendben. Egyébként átlagosan 10 belépésből 1* dob valami hibát. Még karácsony előtt imél és sms értesítő volt, hogy akadozni fog a cucc. Szóval szerintem okés.

chabba (törölt) 2008.01.04. 13:03:38

A tájékoztatás tényleg korrekt volt, kaptam tájékoztatót a számlakivonattal együtt, sms-t s küldtek. Persze kellemetlen volt a para, hogy egy nagyon fontos átutalásom esetleg nem fog elmenni, de végül minden megvolt.

Egyébkét a netbankkal tényleg lehetne kezdeni valamit, az azért elég rendesen akadozott "békeidőben" is, talán ha minden harmadikra sikerült belépni. És minden harmadik belépésnél sikeresen szét is fagyott a rendszer.

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.04. 13:08:14

Párom a CIB-től vett fel hitelt. Mikor egyszer 2 hét késéssel fizette be az esedékes havi részletet, kijött egy bőrfejű verőlegény, az utcán, a ház előtt nagy hangon kezdte részletezni, hogy miért nem fizet ill. hogy mikor fog. Próbáltuk csitítani, behívni, de nem volt hajlandó.
Kicsit megfélemlítés-szaga volt az eseménynek. Tudom, hogy valami behajtócég embere lehetett, de ez akkor sem eljárás...

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.04. 13:09:47

Ja, ez a sztori mindig eszembe jut, ha feltűnik a reklámban az állatorvos bácsi a butuska nővérkével együtt.

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.04. 13:11:55

Rendőrséget kellett volna ráhívni, zaklatásért, bevitetni.

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.04. 13:13:11

Ha meg bement volna a lakásba is, akkor +magánlaksértés...

NeTuddK! 2008.01.04. 13:13:35

reggel valóban tudtunk utalni, de fél óra múltán már semmit nem lehetett intézni, de még mindig inkább CIB, mint OTP vagy Raiffeisen...

whale rider 2008.01.04. 13:14:12

Ó, de örülök, hogy végre a homárra került ez a nyomorék bank! Én október óta szívok velük, akkor kezdték el a kis rendszerátalakításukat, és kb. tucatszor volt vele problémám különböző okokból kifolyólag. Mondjuk reméltem, hogy januártól rendben lesz az egész (telefonon ezt ígérték), de az elmúlt 3 hónap tapasztalatai alapján nem igazán számítottam másra... Jah, még mielőtt a kvva nagy okosok kitalálják, hogy biztosan otp-s ügynök vagyok, megjegyzem, h 2007 októberéig imádtam a cib-et, és az ismeretségi körömből min. 3 embert vettem rá, h jöjjenek át ide.

Egyébként szerintem annál nagyobb szégyen nem is igazán érheti a cib-et, h idén az a retek otp kapta meg az év internetes bankja címet. A cib mondjuk pályázhatna az év legdurvábban elcseszett rendszerátalakítása díjra vagy az év leglúzerebb bankja díjra.

Nincs kedvem bankot váltani, mert macera, de ha sürgősen nem áll helyre a dolog, tényleg váltani fogok.

Pepin bácsi 2008.01.04. 13:15:14

Zenészke: kamuzni csúnya dolog ám !
2 hét késésért nem megy verőlegény, még 2 hónapért. Hacsak nem keverted össze a bankot valami ukrán vállalkozással. Azok viszont nem az utcán óbégatnak. Ők bemennek..........és kifúrják a térdkalácsod

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.04. 13:20:39

Pepin bácsi, biztos a CIB volt. S ha két hónapot késett volna, akkor ez a megoldás?

dpspeti 2008.01.04. 13:22:49

Zeneszke: ha 2 hettel csuszta le a mar 3 honapja esedekes es be nem fizetett reszletet, akkor sem megy meg senki ki,csak felszolitas, hogy na akkor mehet a BAR listara vagy inkabb fizet? Ha nem fizet, akkor irany a BAR lista, aztan ItriumJusticia vagy mi..., de ez a 2 het csuszas utan verolegeny elegge urban legenda szagu..sorry

Pepin bácsi 2008.01.04. 13:24:52

Zenészke: látod-látod hkt sem hisz neked.

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.04. 13:26:09

Jó ez a homár...tele örök kételkedőkkel.
De ez viszi előre a dolgokat.
Aki nem hiszi, járjon utána. De megkérdezem páromat a pontos adatokról. Verőlegény, megfélemlítés, CIB igaz, mert én is jelen voltam. Persze, ha itt blogol az egész CIB gárda, akkor mire számítsak? :)

dpspeti 2008.01.04. 13:27:06

Zeneszke: Ez a behajto cegek sajatja, van, hogy telefonon zaklatnak a stilusokrol nem erdemes szot sem ejteni, mert rogton ordibalva kezdik (na jah gondolom fejpenzert megy...) aztan ha az sem hat, akkor kijonnek, kopogtatnak, ordibalnak, leköpnek...es ezek utan jon a pereskedes. Szanalmas de ez van. En egyszer 3000 forinttal tartoztam es a Voda kiadta behajtocegnek..nem voltam otthon, az anyammal kiabalt a behajtoceges emberke...1. anyamnak mi koze az en dolgomhoz 2. harmadik szemelynek milyen jogon adjak ki ezt a titkot (hisz ez banktitok szeru..).. na ezzel fel is hivtam a behajto ceget..felvette egy embernek alcazott droid, es elkezdett velem ordibalni, h milyen jogon kerdezem en oket ilyenrol, amikor egy mocskos diszno vagyok, aki tartozik... mondtam neki, h a penz mar reg befizetve, melyik fax szamra kuldjem a bizonylatot rola es miert zaklatnak ahelyett, h a rendszeruk uptodate lenne.. de hogy en akkor is mocskos senkihazi vagyok..ekkor letettem a telefont..

dpspeti 2008.01.04. 13:28:24

Zeneszke: "Tudom, hogy valami behajtócég embere lehetett," ertsd meg, hogy a ketelkedes abbol ered, hogy 2 het utan még nem adjhák ki behajtocegnek, csak tobb mint 3 honap es +2 BARos figyelmeztetes utan... ezert a ketelkedes..

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.04. 13:29:13

Új fiú vagyok itten..
Akkor lehetne egy cikk a behajtócégekről is.
Vagy van már? Majd körülolvasok...
Élvezet itt lenni...

Pepin bácsi 2008.01.04. 13:29:18

Várom a pontos adatokat, mert én biza' nem hiszek neked kis huncut. Ja, nem vagyok CIB-es

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.04. 13:31:11

Ok.
Feladom.
Ti győztetek.
Lebuktam.
Bűnos vagyok.
Nem fizetett időben.
Mea maxima culpa.
Megyek, felkötöm magam...
:-)

Pepin bácsi 2008.01.04. 13:32:51

Ne add fel ilyen könnyen !!!!!
Jó lesz az a kötél később is :)))

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.04. 13:33:26

Pepin bácsi, most mennem kell, éjszakára utánanézek a pontos paramétereknek és jelentkezem szolgálattételre Nálad, vagy Dr. Abálnál, nem tudom ki lesz az éjjeli ügyeletes?
Szép napot addig is.
Éljen a művészet!

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2008.01.04. 13:33:46

Most is megy, nem tudom mi a rinya tárgya. Én 3-szor kaptam SMS-t, hogy mikor fog leállni.
Sose fagyott le a netbank, bár igaz, hogy pár perc tétlenség után kilép, de ez csak a hülyebiztos megoldás.

dpspeti 2008.01.04. 13:33:58

Zeneszke: Jah es fizesd be az ehavi torlesztoreszletet, amivel már 1 hete csuszol, vagy csaladod/barataid/hazad stb stb stb...szoval erted...

:DDD

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.04. 13:34:54

Augusztustól vagyok cibes, októberig remekül ment a netbankjuk. Akkor jött a nagy subidubidu, viri a varázslat, piri a parádé... és... és... azóta megbízhatatlan a rendszerük. 10-ből ötször be sem enged, aztán egészen változatos pillanatokban lefagy az egész. Még jó, hogy sms értesítést is kapok a tranzakciókról, mert tízből nyolcszor sikertelen tranzakciónak jelzi a megtörtént átutalásokat is.

Nagy szar az egész. Az összevonás miatti átmeneti problémákat tolerálnám, de nekem októbertől úgy szar az egész, ahogy van.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.04. 13:37:49

Tegnap este mosolyogva beléptem, utaltam, minden. Most próbálom, de a többi Homáros CIB-es is, azt meg már nem bírja a szerver. :)

Pepin bácsi 2008.01.04. 13:40:30

Zenészke: Úgy vélem a jó Dr.Abál lesz az éjszakai ügyeletes. Szerintem hkt-nál is jelentkezhetsz "szolgálattételre".De én is kiváncsian várom a pontos paramétereket.

Szép napot Neked is !
Érdekel a művészeted is ! Hol jutok hozzá ?

dpspeti 2008.01.04. 13:44:17

Király Rák: Hát 5 userre van optimalizálva... :D

whale rider 2008.01.04. 13:49:51

Ahmet 2008.01.04. 13:33:46

A rinya tárgya nem kizárólag a CIB jelenlegi töketlenkedése (amit te lehet, h épp nem észlelsz, mások azonban úgy tűnik igen), hanem az, hogy a CIB rendszere október óta _megbízhatatlan_ . És ez bizony kissé érzékeny téma egy bank esetében.

kerület 2008.01.04. 14:11:20

Jé, most sikerült. Általában 1 óra alatt egyszer beléphetek. A belépésekből minden 3. sima, a többi hibaüzenetes. A rencergizdámat a banknak szívesen kölcsönadom, megfelelő kamatra.))))

Pepin bácsi 2008.01.04. 14:14:33

Nekem soha nincs gondom a netbankommal, igaz, hogy nem CIB-es

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.04. 14:15:33

Nnna! Végre. Beléptem simán (egy kicsit lassan, mondjuk) a netbankba, sikeresen utaltam 5 számlát. 40 rugóval könnyebb a bankszámlám, hurrá!

2008.01.04. 14:25:11

Vannak bugok, ez kétségtelen. Az októberi fejlesztés óta nem tudok Firefox alatt belépni, ugyanakkor - bár elvből nem használok IE-t, de hát az elv olyan, mint a fing, tartja az ember amíg tudja... :) - IE alatt gond nélkül beenged. Gond nélkül, tízből kilencszer, de hozzáteszem, hogy CIB-esektől tudom: este 8-9 körül van egy negyedórás intervallum, amikor valami rendszerzárás-karbantartás mittoménmi miatt se a netbank, se a kártyák nem aktívak. Nekem az az egy sokszor esett arra az időszakra.
Most, a komment előtt, olvasva benneteket, háromszor próbáltam, háromszor beengedett, jött az sms is.
A tájékoztatásról többen írtak: több forrásból, korrekten jött, aki akarta, tudta, mikor lesz leállás.
Mellesleg: a CIB netbankja még mindig gyorsabb, mint az OTP-é, alaposabb, mint a Citi-é. Nálam legalábbis. (A Citivel más bajom nincsen, de az OTP-nek még a nevétől is tüsszögök. Sose legyek ügyfelük...)
Szóval én nem érzem, hogy ez az egész egy olyan balhé, ami miatt az egyik szvsz. legkorrektebb magyarországi banknak a Homár ollói közé kellene kerülnie.

szatyorka 2008.01.04. 14:30:17

Szerintem minden rendben van, tudtam utalni-fizetni-felvenni!
Béna vagy! hehe

moli 2008.01.04. 14:33:28

nekem van CIB szamlam es IEB kiemelt ugyfel szamlam specialis kondiciokkal. eddig mindket bank elment, bar a CIB javas szarja nem ertem hogy nyerhetett ennyi dijat, ennel rosszabbat meg sose lattam, pedig voltam OTP-s is. atallas utan viszont hasznalhatatlan minden, neten nem lehet belepni, csak ritkan, akkor is timeout-ra futnak a keresek. telefonon megkerdezve, hogy akkor mi es hogy van, ez es ez, 1 perces susmus utan nem tudjak a valaszt, "valoszinu" ez es ez a kondicio van ervenyben. valoszinu. persze. es mivel specialis kondiciok voltak IEB-nel, ezert errol senki nem tud semmit mondani. az ugy siman mehet a PSZAF-nek. nembaj, van meg a szemelyes bankolas is, bemegyek, majd 45 perc varakozas utan kijottem. eddig soha nem vartam 5-7 percnel tobbet a CIB-nel. ja, hogy megnovekedett forgalom. bazdmeg, erre fel lehet keszulni, sot fel is keszult mindenki. ja, hogy a terv szar volt, akkor ki lehet rugni a csapatot. a netbanknal tegnap min 18:00-tol ma max 9:30-ig kapacitashianyra hivatkoztak. ahol en dolgozom, volt mar kapacitasbovites magyarorszagrol iranyita delamerikaban kevesebb, mint 12 ora alatt, ugy, hogy meg a hardvert is meg kellett szerezni.

dr nmate 2008.01.04. 14:52:01

Minden bank adja nekem a nyeresége 0,000000000000001 százalékát...
Mikor lesznek azok az idők amikor nem az ügyfelek nyuzása lesz szempont, hanem a hozása...-

kerikak 2008.01.04. 14:56:31

most azért mert a fúzióval a 2. legnagyobb bank ezentúl lett ezt is fikázni fogjátok?? szerintem nagyon jó kis bank a CIB, az OTP és K&H tapasztalatok után, tegnap simán beléptem, megnéztem az egyenlegem, biztos utalni is tudtam volna ha akarok

I'm 2008.01.04. 14:59:24

A CIBes informatikusok vérét is akarjuk?

LittleBear 2008.01.04. 15:12:21

Én már voltam sok banknál (az OTP-t mondjuk eleve meg sem próbáltam...).
Eddig a CIB-bel voltam a legjobban megelégedve (noha hozzájuk teljesen véletlenül kerültem).
Nekem is az a tapasztalatom, hogy CIB-bankoláshoz csak explorert szabad használni, mert a mozillát nem csípi...
Az elmúlt napokban tényleg sokszor volt vele gond, de ma reggel már gond nélkül beengedett a rendszer.

Egyébként meg készénzfelvételi díjban ők a nyerők, az Erste-nél csak 100000-t lehet egyszerre felvenni, és az még a saját automatánál is min. 400 Ft.

Csak elrémisztésképpen a régi sztorim: ABN-AMRO-sok voltunk, ez beolvadt a K&H-ba, összeolvadés után egy évvel pénzt akartam felvenni, azt mondták a fiókban, hogy régi ABN-AMRO-sként csak olyan fiókban adhatnak kp-t, ami régebben is ABN-AMRO-s volt... (Közben már mindenhol az új név volt kint.) Visítva menekültünk, de ez is több hónapba telt. (Voltam Postabankos is, ami aztán Erste lett, ott is majdnem belefutottunk egy hasonló ügybe. A visítva menekülés viszont itt még csak készülődik.)

kerület 2008.01.04. 15:26:09

I'm:
Hogyne, velük kéne kezdeni.

Pikka 2008.01.04. 15:26:42

Remélem pont éjfélkor elmentek a T. Ügyfelek ATMezni. A legutóbbi ilyen összevonáskor a tesóm számlájáról az átállási hiba miatt elfelejtették levonni a kivett 50ezret...

nav 2008.01.04. 15:42:45

"CIB-bankoláshoz csak explorert szabad használni, mert a mozillát nem csípi."
A nagy lóf*szt nem.

Grege 2008.01.04. 16:03:26

lehet,hogy mázlista vagyok, de én nem futottam bele semmi olyan leállásba, amiről ne tájékoztattak volna legalább 3-4 nappal előre (sms), legalább kétszer, azok is 1-3 órások voltak max.

Szil-Ka 2008.01.04. 16:04:02

Én eddig inter-európás voltam. Nekem már karácsony előtt küldtek (meg utána is) sms-t, hogy mikor nem lesz elérhető a szolgáltatás (pénzefelvétel, netes bankolás), így előre gondoskodtam arról, hogy az átmeneti időszakban ne legyen anyagi problémám.

Ma meg teljesen egyszerűen be tudtam lépni a cib-es netbankba, nem írt ki semmi hibát, működött minden rendesen.

Grege 2008.01.04. 16:04:33

és én is ff-el nyomom a netbankot :)

GyakB 2008.01.04. 16:06:38

Az IeB már három hete vacakol. Azóta rágom a párom fülét, hogy húzzon el ebből a bankból. Az már alaphelyzet, hogy egyenlege 0 ft tájékoztatást ad (holott jócskán több pénz van a számlán), ha van kedve ennek ellenére ad az ATM változó összegeket, hol egy ezrest enged, hol egy tizest, hol csak úgy spontán visszaköpi a kártyát, hogy rendszerhiba, vagy hogy nem jó a kártya.
Bent a bankban kedvesek, sajnálkoznak, és minden alkalommal felhívják a figyelmet, hogy hű de jó lesz, ha összeolvadnak, mert akkor milyen piszkosul sok automatát használhatnak majd alacsonyabb díjjal... no comment.

Roltii 2008.01.04. 16:11:04

én is ieb-s voltam, és a tegnap 11kor már működött szépen.
Ma viszont voltak problémák, de hát ezt lehetett tudni előre (az, hogy ez így megy elég szomorú, de legalább szóltak előre sokszor).
A CIB java-s cucca meg tényleg kalap szarnak néz ki, az IEB sima átlátható oldalát sokkal jobban szerettem.

Szil-Ka 2008.01.04. 16:12:04

Most hogy jobban belegondolok, én is firefox-szal léptem be. Simán.

madartej 2008.01.04. 16:14:47

A netbank október óta tényleg akadozik, de azért eddig még mindent sikerült elintéznem. A Firefox-szal meg még sose volt gondom, simán megy a netbankolás. És bízom benne, hogy lassan helyrerázódnak a dolgok is a régi jó kerékvágásba (és én se vagyok CIB alkalmazott :) )

Roltii 2008.01.04. 16:14:54

visszavonom, most se működik.
Ráadásul a régi IEB-s oldalon beleht lépni, de nem működik még a lekérdezés se. nevetséges

tényleg 2 jó bankból csináltark 1 szart (az eddig látottak alapján). Remélem van a 3. kerületben olyan CIB fiók, ahol nincsen sor, mert mikor ritkán be kellett menni, ieb-nél sose volt nagy sor (ha volt egyáltalán).

Szil-Ka 2008.01.04. 16:19:37

Roltii előre megmondták, hogy az ieb-es januér 1-től már csak a tavalyi számlatörténet nézdegélésre lesz jó, ügyintézésre nem.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.01.04. 16:27:25

A Dib netbankja az Operát nem csípi újabban, kb. október óta nem megy vele, pedig azelőtt tökéletesen működött. Pedig a Cib volt az eddigi legjobb bank, amivel találkoztam (leszámítva a külföldieket persze).

Roltii 2008.01.04. 16:52:00

Szil-Ka: tudtommal lekérdezési funkciókra igénybe lehet venni, és ez akár az aktuális számlaegyenleget is magába foglalja. Úgyhogy mennie kéne és pl tegnap asszem működött is.
Jah, eleve nem ügyintézést írtam..(bocs, ha a "se" volt a megtévesztő)

beste 2008.01.04. 16:52:35

CIB-es ügyfél vagyok, korrekt értesítéseket kaptam, hogy mikor nem fog üzemelni a rendszer. Na azokban az időkben nem is próbálkoztam. Csütörtök reggel jó és gyors volt a bankolás, el is ment az utalásom. Tegnap este lassú volt a rendszer és kidobott egyszer, ma hajnalban már újra gyors és jó volt az internetbank.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2008.01.04. 16:53:13

Nekem Firefox alól símán elment ma délután, hibaüzi nélkül. Az sms-eket meg símán el tudtam olvasni (akár szótagolva is), ki volt rakva az automatára is, hogy "másodikáig nem működök" (vagy hasonló).
Rendes netkapcsolat mondjuk kell hozzá (54 Mbs-el megyek). A bankban lévő doboz mondjuk elég fagyékony...

Amúgy inkább a CIB, mint a tajbák OTP, akik, miután megszűntettem a számlámat náluk (gondosan kifizetve az ügyintéezőnéni által kért 200 Ft-ot) volt arcuk arról a hónapról még kiküldeni egy -100 Ft-os kimutatást (számlavezetési és üzenetdíj a megszüntetés napja utánara dátumozva). Erre levél Otíliának és a Felügyeletnek, hogy ne viccőjenek, pár nap múlva bementem a delikvens bankfiókba és a számlám már meg volt szűnve, BAR listás se lettem, de attól ők még idióták, hogy marhaságokat külödözgetnek ki az ex ügyélnek...

Eszti01 2008.01.04. 16:55:59

Látom, több embernek működik a CIB Internet Bank, ennek nagyon örülök, de azért tény, hogy a fejlesztések során pár felhasználó "kiesett a pikszisből". Én például kb. Novmber előttig a gépemről gond nélkül meg tudtam nyitni, most meg nem, beírom a jelszavam, onnantól fogva csak várakozik, várakozik, nem csinál semmit. A szüleim gépéről viszont pl. gond nélkül meg tudom nyitni az IEB-et a mai napig is. Hogy min múlik, nem tudom, mert mindkét helyen Internet Explorer van, nem értem.. Egyik barántőm sem tudja megnyitni, és neki a bank egyik ügyfélszolgálatosa valami olyasmit javasolt, hogy telepítse újra a Javat, de minek? Ha eddig jól működött, most meg nem, akkor valahol mégiscsak a bank sara, és a hiba nem a mi készülékünkben van. Mert miféle fejlesztés az olyan, ami néhány ember számára lehetetlenné teszi egy eszköz használatát??? (még akkor is, ha csak 100-ból egy emberről van szó, bár szerintem ennél magasabb az arány...)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.04. 17:16:34

hát igen, tegnap a fél délelőttömet töltöttem a nem elérhető blablabla szöveg előtt, míg sikerült, de csak az sms szerint volt sikeres a belépés, én magam csak 20 perc után jutottam a felülethez.
megcsináltam minden utalást, majd a bankba küld gomb megnyomásakor meghalt szegény. délután sikerült elküldenem újra.
de az volt a legjobb, hogy firefox alatt nem jött ki a teljes képernyő, fogalmam sincs hol vannak alul a gombok, nem is volt aktív a kocka. nosza telefonos segítség, tök segítőkészek voltak, szinte azt kérték telepítsem újra a gépem, mert aztán nekik fogalmuk sincs, de "néha csinál ilyet, nem értjük miért"
informatikus-é aki ott dolgozik vagy valami botkéz?

szumma szummárum én elégedett vagyok a bankommal minden szempontból, kétszer volt vitánk, egyszer igazat adott pszáf,jól elmarasztalta őket, egyszer a rendőrségen jelentettem fel mint "ismeretlen tettest", abból is én jöttem ki jól, szóval minden rendben, imádom őket, soha jobbat, de tényleg.

Dr. Panasz Muki 2008.01.04. 17:18:55

Nekem is többször volt már problémám a CIBbel - de. DE mindig nagyon gyorsan megoldották a helyzetet. Elismerték a hibát és rendbe hozták amit elszúrtak. Egy alkalommal futárral kiküldték a véletlenül megszüntetett kártyámat.
Szerintem a netbankjuk elég jó, van ami nem tetszik benne, de az nagyon bíztató, hogy igyekeznek gyorsan helyrehozni minden hibát.

Most gebasz van, engem rettenetesen zavar, de ahogy egy bölcs hozzászóló előttem írta: ezerszer a CIB, mint 1x az OTP.
Remélem hamar megbirkóznak a helyzettel.
Sajnos a vállalkozsóim még mindig az OTP-nél van - végre megkaptam az új kártyámat, 3/4 órás szopacs után a "kedves, értelmes" "ügyintéző" "és akkor a régit kettévágom" felkiáltással kettényisszantotta a kártyámat..... Elnézést nem kért.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.04. 17:19:12

ja, és egyszer ombudsbácsi is engem igazolt. szóval engem a bankom már biztosan szeret és kiemelten kezeli a pénzügyimet

nav 2008.01.04. 17:19:17

eddig ment: telepítse újra
most telepítettem újra: akkor is

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.04. 17:21:50

nem kell az állandó, az ideiglenes is tök jó. már ha müxi.

ha én cib lehetnék, most ingyé utaltatnám a népet a cib24-en, de nem én vagyok a cib

h.c.s 2008.01.04. 17:23:38

Október óta csak egy frissebb verziójú java-val megy a netbank, valószínű azért mondták, hogy telepítse újra a java-t. Igaz, hogy felkészülhettek volna az átállásra becsületesen, lett volna rá idejük, de azért január 4-én még nem húznám rájuk a vizes lepedőt. Tegnap este 8 óra körül már korrekten ment a rendszer, ma délután kicsit lassú, de az utalásaim elmentek.
Én a kritikával még várok néhány napot...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.04. 17:25:18

Néznétek a jó oldalát: Jajj, nem tudok utalni, mert nem megy a netbank! Persze, próbálkozom még, de sajnálom, Józsikám, majd visszakapod az egymillát persze, csak tudod a netbank...

Egyébkétn régebben ilyenkor mindig volt, aki beírta, hogy azért nem tudsz utalni, mert rossz böngészőt hasznáslz, használj firefoxot. Namost azokkal az emberekkel mi lett, megvette őket a microsoft?

gargoyle 2008.01.04. 17:26:48

szerintem is sokakna a java platformmal van a gond, azt meg azert nem a bank telepiti mindenki gepere. nem olyan nagy dolog lekapni es felrakni a legfrissebbet, foleg ha azzal osszehasonlitod amig a hajad teped a netbank (vagy mas javas alkalmazas) elott

az autogyartot se jogos fikazni ha kocka alaku benzint toltesz bele es nem huz :P

Surko 2008.01.04. 17:43:05

Szerintem totál igazságtalan egy banki fúzió utáni első munkanap kavarodása miatt rögtön becsmérelni egy céget. Elég összetett dolog lehet két bankot összetolni, természetes ha az első éles napon akadnak bonyodalmak. Mutasson valaki olyan összeolvadást, ami simán, észrevétlenül végbement. Az meg, hogy 6 hónapjuk volt rá mit jelent? Sok, vagy kevés? A K&H ABN-Amro fúzió után mindenki csak a saját régi fiókjában tudott ügyet intézni. Az talán jobb volt? Majd ha két hét múlva is gondok lesznek akkor igen el lehet kezdeni neheztelni, de addig, sőt az első napon. Mérhetetlenül inkorrekt...

Valakiakitobbettud 2008.01.04. 17:47:10

Sziasztok!

Nagyon sok mindent lehet olvasni a kommentekben. Teljesen igaz, hogy már a októberi frissítés óta nem tökéletes az internet bank. Ezt a próblémát általában orvosolja a java letöltése. Az is tökéletesen igaz, hogy minden belépés után újra kell indítani.
Egy-két dolgot érdemes tudni az egyesülésről.
5 nap alatt próbálta összehangolni a két bank rendszegazda állománya a rendszereket... Pl. a bankkártyák azért sem voltak használhatók, mert a két bank ügyfeleinek a bankkártyáit azonos kondíciókra kellett beállítani.
A számlaegyenlegek hibátlan áttöltése is indokolja a leállítást.
Én úgy látom, hogy azért nem működik tökéletesen szinte semmi, mert az átállás során új programok is bevezetésre kerültek, ami úgyancsak nem működik tökéletesen.
Én is bizom abban, hogy minnél előbb zavarmentessen fog működni.
Még egy dolog a sorbaállással kapcsolatban: 5 napi zárás után nyitottunk ki 3-án, és természetesen az "összes" ügyfél bankolni akart.

ui.: Aki még nem jött rá, én a bankban dolgozom :(

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.04. 17:49:44

képzeld el amikor az atomerőmű rosszul csatlakozik az áramszolgáltatóhoz, és lenne egy kis pityputty

XXI. század!!!!!

Valakiakitobbettud 2008.01.04. 18:00:50

Nem abba a csapatba tartozom, akinek ilyennel foglalkozik, de szerintem a tesztüzem, és az éles működés között mindig nagy a különbség.
Az élet mindig produkál olyat, amit a teszt soha.

Roltii 2008.01.04. 19:12:11

bank fúzió ide vagy oda, attól lennének jó bankok, ha az ügyfelek ebből semmit se éreznének meg. Természetesen mondjuk egy fél napos előre tervezett üzemszünet az ok, de itt nem erről van szó. Ma is kurva sokat szarakodott meg tegnap is.

Valakiakitöbbettud: lehet, hogy nem 5 nap alatt kellett volna összefésülni a számlákat, hanem mondjuk 10...nem volt kicsit elkapkodva minden ezek szerint? nem lepődnék meg, jó magyar szokás ez is...

Valakiakitobbettud 2008.01.04. 19:16:37

Roltii
Nem lehetett előbb elkezdeni, mert csak 2008.01.01-től vagyunk egy bank.
Nem csak technika van, hanem jogszabályok tömege is, amiket be kell tartani.

ValakiAkiRésztVettBenne 2008.01.04. 19:40:35

Elhihetitek, hogy rengeteg ember dolgozott rajta éjjel-nappal, hétvégén, ünnepeken (és ez szó szerint értendő), hogy minél zökkenőmentesebb legyen az egyesülés! Nyilván ahogy az előttem szólók írták, az élet produkál olyan helyzeteket, amit nem lehet lemodellezni egy tesztrendszerben, bármennyire is igyekeztünk. (pl. ez a hatalmas ügyfél áradat, érdeklődés, mint az elmúlt két napban) Ennek ellenére az adatmigráció várakozáson felül sikerült, és szerintem nem kellene így reagálni, azért, mert egy nap után nem működik minden teljesen tökéletesen!

ValakiAkiRésztVettBenne 2008.01.04. 19:44:35

Kedves Roltii!
Több hónapos fejlesztések, tesztelések kapcsolódtak a fúzióhoz! 10 nap? És milyen felháborodás lett volna ha ennyi ideig nem szünetelnek bizonyos szolgáltatások?! Mert két bank teljesen eltérő rendszerét rendkívül bonyolult összehozni. Hidd el mindenki maximálisan azon volt, hogy az ügyfelek minél kevesebbet érezzenek ebből, minél kevesebb kellemetlenség érje Őket!

2008.01.04. 20:02:27

Ehhe imádom ezeket akik minden nap használják az ibankot, mert elektronikus ügyintézés mindenekfelett, de arra már nem jut energia, hogy elolvassák a honlapon a híreket, és az esetleges problémákra a megoldási javasaltokat.
Igen október óta változások vannak az ibankban, igen vannak furcsaságok, de érdekes módon, én el tudtam olvasni mit kell csinálni (mondjuk röhej... minden belépés után be kell zárni minden ablakot, hogy kiléptesse a felhasználód, amúgy várhatsz negyed órát, vagy adott esetben ottragadsz újraindításig is akár)
szal lehetett ügyeket intézni normálisan.
Másodika bankszünnap volt amúgy is, aki akkor akar utalni, nem normális.
Harmadika tényleg gáz volt.
Ma megint normálisan tudtam használni mindent
Miről is van akkor szó?

Vladimir Harkonnen 2008.01.04. 20:34:47

A CIB egy bank?
Dolgozom egynéhány hasonló gyülekezetnek, de legtöbbjük a csalók, és tolvajok gyülekezete! A maradék meg drága!

whale rider 2008.01.04. 21:12:21

azadeal 2008.01.04. 20:02:27

Okoska! A legnagyobb gond nem az (számomra legalábbis), hogy akadozik a netbankhoz való hozzáférés (azt ez esetben megértem), hanem, hogy elképesztően sok hiba van az új rendszerben.

Ha neked nem tűnik fel, akkor te nem használod rendszeresen, vagy nem használod sok mindenre. Nekem feltűnt, jeleztem, javítgatták, sűrűn bocsánatokat kértek – aztán a hibák újra jöttek, aztán meg jöttek még más hibák... trallala. Ennyi. Szar az új rendszer. Bugos. Október óta folyamatosan. És ez bizony a megbízhatóság szempontjából eléggé mélyrepülés szerintem ennek a banknak. Baromira nem olyan pitiáner dolgokról van szó, hogy Explorert használsz vagy FF-ot, telepítetten vagy átmenetivel nyitod az ablakot!

Valakiakitobbettud 2008.01.04. 17:47:10

"Teljesen igaz, hogy már a októberi frissítés óta nem tökéletes az internet bank. Ezt a próblémát általában orvosolja a java letöltése."

Ne vicceskedjél kérlek, java nélkül nem is működik a cucc at all! (Nálam legalábbis csak azzal működik.)

insider 2008.01.04. 21:26:08

egy nagy rakás fos a CIB Internet Bank....
BankoWebet használtam eddig, semmi baja sem volt, most még belépni sem tudok, mert ha véletlenül el is fogadja az IEB-es jelszavam, a jelszómódosításnál már nem....

lehet hogy a technikai egyesülést nem kellett volna addig erőltetni, amíg a két gárda nem ismeri meg rendesen a másik rendszerét...

Mylady 2008.01.04. 21:35:40

Szerintem ezt: "Teljesen igaz, hogy már a októberi frissítés óta nem tökéletes az internet bank. Ezt a próblémát általában orvosolja a java letöltése."
úgy értette a szerző, hogy a Java frissítése segít. Ez igaz is lehet.
Nem tudom konkrétan, mert bár nekem is azt kellett először megpróbálnom, végül mégsem az volt a hiba.
Mint kiderült, nálam azért nem működött (nem most, még decemberben), mert az előző belépésemnél (még novemberben) jelszót kellett változtatnom, amit a rendszer valamiért "elfelejtett".(???)
Kaptam új jelszót a nagyon kedves és segítőkész ügyintéző bácsitól, aktiváltak is és azóta is működik. Mondanám, de azóta nem próbáltam :)

Aquitaniai Eleonóra 2008.01.04. 21:37:04

Az MKB Bank sem sokkal jobb. Sőt. Lehet fogadásokat kötni, hogy aznap melyik napszakban lehet használni, de általában inkább a ruletthez hasonlít annyiban, hogy ott talán kicsit nagyobb a nyerési esély.
Eddig a rekord 5 átutalás volt, de a "jobb" napokon is legfeljebb kettőre futotta. Utána rendszeresen a "hiba az oldalon" üzenet jelenik meg szerényen a bal alsó sarokban, amit csak nagy sokára veszel észre, mikor már folyik rólad a víz a türelmetlenségtől, miközben a homokóra csak pereg, pereg.....
Volt olyan, hogy háromszor is sikerült elutalnom valamit, mert a hibaüzenet miatt - én hülye szőke liba! - úgy véltem, hogy az utalás nem sikerült, ellenben megdöbbenve tapasztaltem, hogy a bank segítségével ügyesen előre kifizettem három hónap villanyszámlát. Nos, jól van, gondoltam, és amikor legközelebb hasonlóan jártam, akkor egy próbálkozás után feladtam, azzal, hogy a dolog a korábbiakban tapasztaltak szerint rendben van. Hát nem volt!!!! Panaszomra persze azt a standard választ kaptam, hogy - nyilván! - az én beállításaimban van a hiba - csak tudnám, hogy akkor miért működik hibátlanul minden - MÁS????

Mylady 2008.01.04. 21:39:24

Egyébként én is bankos vagyok, bár nem a cib-ben.
Én megértem, hogy vannak hibák. Rohadt nehéz ám összehangolni a rendszereket, összemigrálni az adatokat. Főleg így, hogy az éles átállásra pár nap van.
Mert valljuk be, ha a cib leállt volna mondjuk 2 hétre, akkor azért rinyálna itt mindenki...
Szerintem várni kell 1-2 hetet, addigra meg kell hogy oldódjanak a problémák. Ha nem, akkor tényleg sz.r a rendszer.

napalm 2008.01.04. 21:41:23

cib teljesen korrekt.
gyakran használom a netbankot (online számlacsomagom van), sose volt gond (leszámítva a tegnapi mizzériát).
telefonos, e-mailes support 5*, külön köszönet Szabó Veronikának!!!

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.04. 21:43:43

Pepin bácsi 2008.01.04. 13:40:30
Zenészke: Úgy vélem a jó Dr.Abál lesz az éjszakai ügyeletes. Szerintem hkt-nál is jelentkezhetsz "szolgálattételre".De én is kiváncsian várom a pontos paramétereket.

Szép napot Neked is !
Érdekel a művészeted is ! Hol jutok hozzá ?

Kedves Pepin bácsi, hkt, Báró, bocs. Dr. Abál és mindenki!

kikérdeztem páromat, hogy is vót ez a behajtás ügy.
Nos.
Az eset kb. másfél éve augusztusban esett meg, csak nagy vonalakban emléxik a történetre (ugye, csak a szépre emlékezünk). Évente be kell fizetnie egy összegben valami kezelési költséget v. mittomén mit, ami egy szép 6 számjegyű összeg. Júniusban volt esedékes a fizetés, de úgy alakult a helyzet, hogy csak az összeg kétharmadát tudta kifizetni és ezt telefonon egyeztette is a banki alkalmazottal. Tehát júniusban kifizetésre került a kétharmad, az egyharmadra kapott halasztást. Ezt az egyharmadot nem fizette be.
Ezek után jött MINDEN FELSZÓLÍTÁS NÉLKÜL ez a kedves drága ember.
Tehát igazatok volt, nem 2 hét, hanem 2 hónap. A törlesztéseket viszont rendesen fizette.
Akkor most főbelőjem magam?? (A kötél szétázott mire hazajöttem)
:-)
A művészetemet nem teszem ki ide(annyit max, hogy klasszikus zene), volt rossz tapasztalatom ez ügyben, sorry, talán más csatornán...

2008.01.04. 21:49:21

Kedves Bálnalovas!

használom eleget az ibankot hidd el nekem :)
nem tudom neked konkrétan milyen hibáid vannak, amik annyira lényegesek, hogy körül sem lehet őket írni, de én eddig bármibe futottam, vagy meg tudtam oldani önerőből, vagy a bank futott önszántából a segíségemre.
ez egy amolyan tudd hogy értsd leírás lesz:
utaltam, rendszer kidobott, tételek teljesültek. Nem ellenőriztem le, bár azért elég nagy betűvel volt kiírva a hibaüzenet, hogy tegyem meg, elutaltam a tételeket mégegyszer.
Persze utólag már azt hittem hiába vagyok okos, 500 ft-okat meg nem ért tételenként, hogy ezért telefonáljak, és visszavonják őket.
Nos pár nap múlva hívot egy ügyintéző (szlavezető fiókból) hogy látják volt pár dupla utalás, és akkor az engedelmemmel, ezeket a bank visszaszerezné nekem, ha az nekem is úgy jó.
Na persze hogy jó volt. Bank hibája, elismerték, technikai szláról egyből jött a jóváírás, (érted, bank saját kasszájából meghitelezte, mert az is előfordulhat hogy nem tudják visszaszerezni, tekintve hogy addigra régen megérkeztek már a kedvezményezett szlákra az utalásaim)
Nos akkor egy hasonlóm szitu az Otp ből.
Bank elismert hibájából egy technikai jóváírás érkezett a szlámra, amit fiókba történő egyeztetés után el is költöttem. Na persze 1 hónap alatt azért kiszűrték, hogy ez nekik nem jó, egyből levonták a szláról, és benyomtak nekem valami éves 40% !! kényszerhitelt.. (egyébként alszlán lett volna rá fedezet.)

szal lehet hogy te úgy érzed nem jó a rendszer, és bár annak tényleg vannak gyengeségei, de azt állítani hogy használhatatlan, és emiatt sarazni a CIB-et...
nem fűznék hozzá többet.

2008.01.04. 22:18:12

hát ez nem tudom nekem szólt -e :) de innen egy huszonkevés éves öntudatos bankoló posztol :) (14 éves korom óta van szlám, eddig 4* válatottam számlacsomagot, abból 3* bankváltás is volt.. )

Mylady 2008.01.04. 23:01:09

Csak hogy én legyek a századik.
De szeretnék cibes lenni!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.05. 00:14:12

Ez a netbank akkor lenne igazán jó, ha letöltéssel jönne a számlakivonat a netban szép, biztonságos oldaláról. A reklámok meg ilyenek jöhetnek emilben. De akkor ne is számítsák fel a soxáz forintos számalavezetési díjat... Az, hogy egy hónapban egyszer postáznak, borítékolnak stb. nagyrészt azt kell megfizetned. Ha még csekket is küldenek ki akkor ez a díj duplázódik

dpspeti 2008.01.05. 00:57:45

Zenészke: Oks, igy már korrektebb a tortenet :D

Amugy mindenkinek: LEhet, h nekem azert mukodik megfeleloen a cib ibank, mert en elolvasom az osszes utasitast, amit kiirnak.. (szakmai artalom..), amikor java frissitest javasoltak, linkkel egyutt, megtettem, amikor azt irjak hogy pl most JAN 6an reggel 4-6ig nem mukodik a rendszer es a kartyak sem fognak, akkor nem probalok meg penzt kivenni stb stb..

Amugy irta a CIBes alkalmazott, h nincs olyan teszt, ami modellezne a nagy ugyfelaradatot..hát ez nem igaz..ugyanis pl a stressz teszt, mass test pont erre van... es gondolom ezt alkalmaztak is...az már más kérdés, hogy sokminden emberi dolgokt nem lehet modellezni, pl nem frissitett javat, olvasasi keptelenseet stb...

Samba: Jon a szamlakivonat az oldalrol is... es benne is van, hogy emberi beavatkozas nelkul keszult tehat mindenfele kulon alairas stb nelkul is hiteles... a szamla postazasat le lehet mondani.... ibankbol meg az otpnel is lehet szamlakivonatot yomtatni

Roltii 2008.01.05. 01:00:09

Valaki...:
elhiszem, hogy mindenki mindent megtett, de voltak fennakadások, szóval nem sikerült elég jól. Ennyi, pont.
Remélem ezután minden ok lesz, és nem kell ilyenekről beszélni, elvileg mindkét bank elég jó.
(csak zárójelben: lehet hogy jobb lett volna, ha 6 napig nem jó fikszen előre bejelentve, mert a legcikibb ha néha jó, néha nem...)

dpspeti 2008.01.05. 01:03:33

Roltii: Hát szerintem abbol übernagy botrány lett volna, ha 6 napig nem lehet se neten utalni se kártyát használni... iknább napi 1-2 orát ne, mint hosszabb ideig...

Roltii 2008.01.05. 01:05:08

hkt: csak hozzáraktam az 5 naphoz egyet....úgy kellett volna írnom, hogy plussz 1 napig.
Inkább tudjam előre mint hogy meglepi legyen...

dpspeti 2008.01.05. 01:06:16

De ez a lényeg, h nem meglepi, mert elore tajekoztatnak, altalaban 2 nappal elore, sot SMSben par oraval elotte ujra..

Roltii 2008.01.05. 01:06:22

jah, erre alapoztam:
"Egy-két dolgot érdemes tudni az egyesülésről.
5 nap alatt próbálta összehangolni a két bank rendszegazda állománya a rendszereket... "

Roltii 2008.01.05. 01:07:25

nekem mint ex bankoweb felhasználónak ma meglepi volt, hogy jópárszor elérhetetlen volt, nem kaptam róla tájékoztatást...

dpspeti 2008.01.05. 01:10:53

Roltii: Es friss verzioju JAVAd van? Amugy meg nagyon ugy latszik, hogy ket csapat van, az egyik nagyon elegedett es mindig tudja hasznalni, a másik társaság meg majdnem egyáltalán nem tudja használni... mivel nem hiszem, h tul sok kulonbseg lenne a gépeink, foldrajzi elhelyezkedesunk, stb kozott ezert az a meglátásom, hogy valahol a ketto kozott lehet a valoság, azaz mindket csapat tuloz... volt, h nekem is kilepett, meg 10 szer sem engedett belepni vmi kommunikacios hiba miatt, de meg mindig tobbszor sikerult, mint nem, es szerecsere semmi hátráyom nem keletkezett... HOzzateszem, amikor elterjedt, hogy a CIB milyen jo, es en is átmentem akkor elore sejtettem, hogy minden csak addig mukodik jol, amig kevesen használják...ahogy tomegek áramlaak a cibhez máris minden ilyen lesz...sajnálatos magyar szokás

Roltii 2008.01.05. 01:13:37

hkt: egyszer működött, egyszer nem, úgyhogy nem hiszem hogy a java-mal lenne gond:D (jah, 1.6.0._03-b05)

Egyébként az igaz, hogy addig jó általába valami amíg kevesen használják...

dr nmate 2008.01.05. 01:14:17

nekem az otp netbankjával nem volt problémám!
de azt valaki amgyarázza meg mi az az összegzett elszámolás feladása, mely a kivonaton nem is szerepel(csak smsben), és rendszeresen vonnak ezen a címen nem fix összegeket,... kivonat nem lehet mert lemondtam, hátha, de azóta vonják!

dr nmate 2008.01.05. 01:18:37

Ja és akkor utalsz amikor akarsz, mert ha karban tartanak akkor is fogad... legalábbis ezt irták, de nem utalok amikor karban tartanak, mert alszom... !!!!!!! É J J E L !!!!!!!!!!!
vannak ezek a karban tartások

dpspeti 2008.01.05. 01:18:41

Roltii: Ha egyszer mukodott egyszer nem, akkor miert is gondolod, h nem lehet a javaddal gond? :) Neha jol mukodott a regi java is :D:D:D Amugy nekem most is mukodott es ezen a gepen ahol most vok, ott regebbi JAVA van :) Ezen meg nem frissitettem.. :D

Nmate: Irany egy OTP es ott...ott tuti megmondjak..mert, ahogy a neten gyorsan rakukkantottam, ez tobbekkel megesik es ok sem tudjak mi ez

dpspeti 2008.01.05. 01:19:56

nmate: Nekem az OTP netbankja eleg sokszor kommunikacios hibaval nem engedett be...

dr nmate 2008.01.05. 01:20:26

most nem irok mégegyet, hogy egybe szerettem volna irni, de ha már megirtam tessék!

Roltii 2008.01.05. 01:20:32

hkt: úgy értettem hogy a mai nap folyamán egyszer jó volt, egyszer nem...meg eleve CIBes hiba üzenet volt, ne nézzük már egymást hülyének. most speciel nekem is jó volt, remélem így is marad.

dr nmate 2008.01.05. 01:21:39

az volt nekem is tennap, v tennapelött, de mert egy 30 éves géppel, meg adsl-el azt hittem bennem van hiba

Roltii 2008.01.05. 01:22:56

hkt: jah, mai nap=péntek:D

Roltii 2008.01.05. 01:23:59

nmate: vazze, 30 éves géppel ne csodálkozz...hogy a francba kezeli le egy 1978-as gép az ADSL-t..:D

dr nmate 2008.01.05. 01:26:08

jóóóvanna, 2000-es gép win 98- egyébként jó, mindig belépett elsöre a bankba, csak tennap v. elött volt, igaz délbe, csúcs idöbe... de tényleg ez volt az első... pedig 4-5 éve használom!

dpspeti 2008.01.05. 01:29:47

Roltii: nem nezlek hulyenek :) Mostmár azert kuldhetne nekem a CIB Bank valami ajandekot, h ennyire kiallok mellettuk... :D:D:D Na joejt :D

dr nmate 2008.01.05. 01:30:20

vodkafon számlafizetésnél volt eddig egyszer a otpvel problem, amikor atm-en keresztül adtam fel. dec 04-én ütöm be az adatokat... türelemre int, hogy várjak, majd tr. törölve, megszakadt a kapcsolat.
még kétszer.
majd 20 perc elteltével jönnek az sms-k hogy ez is az is , a 3. nem mert lefogyott a kártyám. azóta sem rendeződött, mert a kártya nem érzékeli a jóváirást, és a voda is visszafizette a fennmaradót!
de bár nálam a lové nem férek hozzá.

Kozonithy 2008.01.05. 02:26:39

Az én munkahelyem is CIB-es, ezáltal nekem is van CIB-számlám, de még csak átvezetni sem tudják a decemberi fizetésemet, mert úgy látszik, nem működik. A netszámlát hétfőig ki kell fizetnem, tehát az már fixen csúszni fog, mert csóró vagyok, és már itt figyel a telefonszámla is... Szupi! :)

Dr. Stein (törölt) 2008.01.05. 07:39:06

Az a helyzet, hogy Sunyatta leérettségizett, elvégzett egy java gyorstalpalót és rábízták ezt a feladatot. Azért is nem látjuk mostanában.

CIB-es vagyok, néhány tranzakcióval havonta, így nem érintett a gond különösebben. Az ügyvezetőknek már nagyobb gondot okozhat.
És a reklámjuk is egyre rosszabb. Cserhalmi György rulez.

Sütemény1975 2008.01.05. 09:54:09

Bár minden bankkal csak ennyi baj lenne, mint a CIB-bel. Évek óta az ügyfelük vagyok, használom az online rendszerüket minden gond nélkül. Azért mert az év elején volt egy kis leállásuk nem dől össze a világ. Nagyon elkényeztetettek lettek a júzerek. Egy pici hiba van valamiben már ugrálni kell.
Lúzer banda.

dpspeti 2008.01.05. 12:12:01

Kozonithy: A munkaltatod ul a penzeden :D Nem hiszem, h nem lehetne atvezetni a peznt... :D

mikike 2008.01.05. 12:22:27

Aha. Nekem szerdán sziveskedett egy utalást kétszer levenni. AMiből az egyiket kétszer 10 perces telefonos várakozás után sziveskedtek 500 Forintért törölni. Hahaha

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.05. 13:37:20

megjegyezném, hogy az opt netbankja ugyanilyen fos. ha nem fosabb.

Tribuszer 2008.01.05. 14:30:53

Sütike, lúzer az, aki benyalja szó nélkül a sérelmeket. Nem tudom, milyen volt a CIB, mert IEB-ügyfél voltam. A BankoNet program nagyságrendekkel jobb volt, mint ez a javascriptes nyomorult, ami most van. Múltkor csak az egerentyűs kulcsgenerálás eltartott vagy 5 percig. Úgy szar az egész, ahogy van. Bankonetnél offline szépen elintézte az ember az ügyeit, nyomott egy küldést és le volt tudva az egész, nem kellett félórát szenvedni. Kellemesen lehetett listázni, nyomtatni a listákat. Erről most szó sincs. Szóval valami használható felületet kéne kitalálni, a javát meg minél előbb elfelejteni.

Tribuszer 2008.01.05. 14:34:13

Az év internetbankja plecsnikhez meg csak annyit, hogy elvesztettem a bizalmamat ezekben a díjakban, mióta majdnem minden évben olasz vagy francia kocsi nyeri "Az év autója" díjat.

dpspeti 2008.01.05. 15:33:25

Tribuszer: Az megint egy erdekes kerdes, hogyha a bankonet ilyen jo program, akkor miert nem vette at a CIB... gondolom sajat fejlesztes az udvozito.. amugy a kulcsgeneralas eleg jo biztonsagi dolog..

idestova 2008.01.05. 16:49:43

Én is panaszoltam az IEB-CIB fúzió miatt egy pár pontban, email-ben, csütörtökön, majd pénteken is. Azóta sem méltattak válaszra. Az IEB-n már nem tudpk belépni, a CIB meg nem ad december előtti folyószámla kimutatást. Könyveléshez kellene pár tétel, de halott az ügy. Kiváncsi leszek, hogy hétfőn mire megyek személyesen. Valszeg volt ügyfél leszek itt...

Faby 2008.01.05. 17:45:27

Tavaly nyáron mentem át a CIB-hez az OTP-től, a fősulis éveket is számolom, akkor 12 év után. Nekem nagyon bejött, mind az ügyfélkezelés, amikor a számlát nyitottuk, mind az egyéb dolgok (csoportos beszedésik átrakása pl.) A JAVA-felület az internetbanban nagyon nem tetszik, de meg lehet szokni, és eddig mindig működött, amikor kellett, most vannak gondok, dehát istenem, ki lehet bírni. Ami miatt nagyon nem szeretm még, hogy pl PDA-ról nem tudok bankolni, még nem találtam olyan böngészőt ami támogatja a JAVA Appletek futtatását.

Összességében nagyon pozitív a mérleg, sokkal olcsóbb, mint az OTP és rugalmasabb is.
OTP megcsinálta azt, hogy interneten keresztül utalt 40 EUR összeg 2 hét után nem érkezett meg (ebay vásárlás, még nem volt PayPal), felhívtam őket, felajánlották, hogy kivizsgálják. Eltelt újabb 2 hét, jött egy levél, hogy lekövették, a fogadó bankba megérkezett az utalás. (eddigre a partner is jelzett, hogy megkapta a pénzt). Majd a következő számlakivonaton szerepelt 50 EUR + 1000 Ft, amiért ők ezt kivizsgálták, és levélben értesítettek! Mindezt úgy, hogy előre senki semmit nem mondott, hogy ez nekem ennyibe kerülhet! Ha tudom, akkor nyilván nem kérem egy 40 EUR összegnél.
És ez csak egy volt a sok közül, de a legfájobb anyagi veszteség. Amikor olyan lett a helyzet, váltottam.

Valaki kérdezte korábban, hogy mi az az összegzett elszámolás feladása. Nos, ha valakt érdekel még, akkor az a havidíj (ha jól emlékszem, elektronikus számlacsomagnál 1290 Ft volt tavaly) és az aktuális folyószámlakamat (a nem lekötött, csak a folyószámlán parkoltatott pénz 0.00000000000000x százalékos kamata) összegzése, és mint ilyen, minden hónapban más és más. Pl van előjegyzett kamat 76 Ft és a 1290 Ft szla vezetési díj, akkor 1214 Ft-ot adnak fel. Ez utánna a számlakivonaton külön külön jelenik meg, mint kamat és szlavezetési díj.

Na, remélem nem lett túl hosszú, és kitartás a CIB-eseknek, jó lesz az!

Tribuszer 2008.01.05. 18:18:39

Elhiszem én, hogy Otp után előrelépés a CIB, de úgy látszik, hogy IEB után meg visszalépés.

ezer526 2008.01.05. 18:55:36

20 év után hagytam ott a nagyon drága OTP-t a nagyon olcsó CIB kedvéért.Lehet,hogy nem kellett volna.2 hónap alatt többet szívtam a CIB-nél,mint az OTP-nél 20 év alatt. Főleg a netbankkal. Az OTP netbankja sokkal,jobb és kezesebb,mint a CIB,csak pénzből élünk és szinte tizedrészéből van egy online számlacsomagom az OTP elektronikushoz képest. A CIB netbankja ezalatt a röpke 2 hónap alatt,rengetegszer nem volt elérhető,menet közben elköszönt,lefagyott etc. vagy karbantartás van: na és ehhez mi közöm,ebből az ügyfélnek a lehető legkevesebbet kellene érezni. Ha véletlenül sikerült megbízást adnom neten keresztül az tényleg jól működött,ha viszont bankfiókban intéztem valamit az tuti,hogy órákig tartott,vagy végzetes hibát tartalmazott aztán intézhettem újra otthonról,persze ha ment a netbank. pl.kötelező biztosítás: számlanyitáskor ügyntéző?? szerint jobb ha itt a fiokban adom a meghatalmazást,mint otthonról,hittem neki mint a vezércikknek,tegnap lett volna az esedékesség napja a biztosítási tétel megjelent teljesítésre váró tételek közt.Na mondom OK. Ma viszont a nem teljesült tételek közt KO! Elutasítva meghatalmazás hiánya miatt. Az összes közüzemi megbízásom egytől egyig műküdik kivéve ezt az egyet amit a fiókban intéztek! Felveszem a promóciós számlanyitási 10000 FT jóváírást aztán pápá CIB folyt.köv.Erste,Unicredit,MKB..
ebben a sorrendben,most már kezdek belejönni....

ezer526 2008.01.05. 19:07:55

Nem akarom szaporítani a szót, de ez az átállás nem ebben az utolsó 5 napban történt. Novemberi számlanyitásomkor az összes hibát arra kenték,hogy a netbank,a kezelőfelület meg az IEB-es összeolvadás az adatbázisok, türelem,persze meg a 101 kiskutya az állatidokival....

nembal 2008.01.05. 19:40:25

Van egy kérdésem Hozzátok. Ti mikor kaptok a CIB-től számlakivonatot? Én minden hónap 15-20-a között kapok, ami egy vicc, tekintve a hónap utolsó napi zárást.

ezer526 2008.01.05. 19:46:20

A bankfiókban leadott kérésem ellenére postázták az első kivonatot.December 17 kaptam meg,viszont a posta dátuma a borítékon dec 10. volt.

miraclehappen 2008.01.05. 20:08:09

Csak egy teljesen ártatlan, naív kérdés: mi lett volna, ha a jogszabályok miatt csak január 1-ével egyesült két bank mondjuk február 1-éig a régi helyén és ügymenetben intézte volna a dolgokat, és ez alatt az egy hónap alatt a két gárda már összedolgozva kényelmesen össze tudta volna mergelni az adatbázisokat és rendszereket? Utópia? Józan ész? Hülye vagyok?

euAgWzgmmtq7K 2008.01.05. 20:56:52

kaplyák be! www.cib.hu/cibib/ibuj/ibuj?id=a32594 "Fontos számunkra, hogy minden ügyfelünk megfelelő kiszolgálásban részesüljön ezért csak annyi felhasználót engedünk egyidejűleg a CIB Internet Bankba bejelentkezni, amennyit megfelelő válaszidővel tudunk kiszolgálni.", jó sok ügyfél lehet mert éjszaka háromkor se tudtam belépni. amúgy meg az IEB-es bankoweb teljesen jó cucc volt, és az elmúlt két évben egyszer se volt elérhetetlen, nem értem miért nem lehetett azt megtartani, és miért kell ez a JAVA-s, belépéskor egérmozgatós fos helyette!

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2008.01.05. 22:22:00

Én csak annyit tennék hozzá a kommentek elolvasása nélkül, hogy nekem szinte semmi problémám a CIB rendszerével. Való igaz, pár hónapja történt egy olyan frissítés, ami elvileg igényli a Java környezetem frissítését is (ami LE VAN ÍRVA a bank honlapján!), de ezt nem akartam megtenni. Emiatt nem tudtam nyomtatni, de ha az átmeneti változattal lépek be, akkor nincs gond a nyomtatással sem, szóval, nekem semmi bajom. A magas költségek említését pedig rohadtul nem értem, mert én pontosan havi 149Ft-ot fizetek a teljes számlavezetésemért, internetbankért, mindenért. Arról sztem a user tehet, hogy nem képes kiválasztani magának a legjobb számlacsomagot.
Én máig elégedett vagyok a CIB-bel.

Mylady 2008.01.05. 23:34:40

"miraclehappen 2008.01.05. 20:08:09
Csak egy teljesen ártatlan, naív kérdés: mi lett volna, ha a jogszabályok miatt csak január 1-ével egyesült két bank mondjuk február 1-éig a régi helyén és ügymenetben intézte volna a dolgokat, és ez alatt az egy hónap alatt a két gárda már összedolgozva kényelmesen össze tudta volna mergelni az adatbázisokat és rendszereket? Utópia? Józan ész? Hülye vagyok?"

Nem vagy hülye. Csak ez nem így működik. A merge projekt jónéhány hónapja (>1 év) fut a cibben. Nem egyszerű egy ilyet lekezelni. Eltolhatták volna egy hónappal? Persze. És akkor 1 hónap múlva lett volna ugyanez. A probléma nem a felkészületlenségből ered. Hidd el, elég alaposan előkészítették az egészet.
Viszont bárki bármit is mond, egy ilyet lemodellezni 1oo%osan nem lehet. Bármi előfordulhat az éles induláskor. Aki látott már informatikai rendszert, az pontosan tudja.

De egyébként nem tolhatták volna el nemhogy 1 hónappal, de egyetlen nappal sem. Pl. Egy banknak rengeteg hatósági jelentést kell küldenie minden nap. Ezekhez viszont egységes adatbázis kell. Nem teheti meg, hogy külön kezeli a két bank adatait (főleg két ekkora adatbázist), mert nem tudja kitölteni a jelentéseket időre (T+1 napra, pl.) Annak pedig nagyon komoly következményei vannak.

smith2008 2008.01.06. 00:02:27

Egy ilyen összeolvadás valóban egy elég bonyolult dolog. Főleg, hogy egyszerre történik minden (az elektronikus csatornák migrálását lehet, hogy egy későbbi időpontban célszerűbb lett volna megtenni).

Én mint proaktív ügyfél írtam 2-án egy levelet a help desknek, hogy küldjenek egy felhasználói kézikönyvet és egy levelet, hogy hogy kell belépni az új rendszerbe, mert eddig csak arról tájékoztattak, hogy a régi nem fog működni.

Válaszként kézikönyv nem jött (később megtaláltam a honlapon letölthető, kár, hogy a help desk ezt nem tudja), de jött egy sablonlevél, amelyben közölték, hogy a régi belépési névvel és jelszóval ehet bejelentkezni, kivéve, amelyik cégnek már volt a CIB-ben számlája, mert akkor azzal. Kipróbáltam, a régivel nem ment. Más okból beléptem magánszemélyként a CIB-es számlámra, és meglepő dolgot tapasztaltam: a nyitó oldalon megkérdezi, hogy az IEB-céges számlámra akarok-e belépni.

Az az érzésem, hogy a beolvadás irányítói kissé elfeledkezek az ügyfelekről, és ennek bizonyára meg is fogják inni a levét.

euAgWzgmmtq7K 2008.01.06. 02:49:17

ezúton is szeretnék gratulálni a CIB fejlesztőinek, hogy az elvileg böngésző, sőt mit ne mondjak, PLATFORMfüggetlen JAVA-ban sikerült összehozniuk egy olyan rendszert, ami csak IE alatt működik. nem kis teljesítmény. (aműgy tetszik, csak igazából nem vagyok halylandó IEt használni, de most muszáj lesz.)

Tribuszer 2008.01.06. 04:16:38

T'om én, hogy kulcsgenerálni jó, de azért túlzás az 5 perc rejszolás az egérrel...

Dr. Stein (törölt) 2008.01.06. 09:09:50

A CIB java nálam simán megy Firefox alatt, maximum egyes verziókon nem tudod megváltoztatni az ablakméretet.

Most írtam nekik egy "tele már a hócipőm az aláírókönyvetekkel"-féle levelet.

Elképzelhető, hogy egy betétlekötés visszavonása (neten keresztül) tranzakcióért levonjanak 50.000 forintot? Kínzó kérdés...

2008.01.06. 10:19:14

Tribuszer 2008.01.06. 04:16:38
eddig nekem a rekord fél perc volt :) mondjuk az is igaz, hogy az egy p3as őskövületen.
Saját gépen kb megpöccintem az egeret, és kész. Mondjuk java verziótól függően, innen is volt már 10mp felett.. de hát ez már egyértelműen júzer oldali kérdés:)

Tribuszer 2008.01.06. 11:47:14

Azadeal: szerintem a kapcsolat sebességétől függ, azért tartott sokáig, mert várakozott a szerverre.
Azért el kellene gondolkodniuk azon, hogy eleve a koncepcióval van a gond, mert most egy bankoló ügyfél végig foglalja a kapcsolatot az egész folyamat során, míg a Bankonetnél elvégezte az ember a műveleteket, és csak a küldés idejére foglalta a szervert, tehát jóval több ügyfelet volt képes kiszolgálni. Persze szvsz.

beste 2008.01.06. 12:09:21

csak jelzem, hogy két napja nekem tökéletesen működik a rendszer.

Tribuszer 2008.01.06. 12:28:28

Úgy látszik, minden rendszernek vannak haszonélvezői...
:-)
Pedig már épp azt akartam írni, hogy a Bankonet nem csak az ügyfélnek volt jobb, hanem a Banknak is, csak nem tud róla.
Na asszem lekattanok a témáról, bőven elég volt ennyi. Folyt. köv. a következő szívás után.

PTerr 2008.01.06. 15:06:43

A netbank betöltődése úgy tűnik számomra, h. TÉNYLEG nagyrészt user-függő... jelenleg is tűzrókával tudtam simán, kevesebb, mint 5 mp kulcsgenerálási idő után bejelentkezni... ugyanakkor volt már olyan is, h vmelyik általános scipt-gátló ff-kiterjesztéssel (és valószínüleg a java-val való kalandozásaim miatt is) még ie-vel sem tudtam használni a netbankot... na akkor tényleg segített 1 újratelepítés...

cephalus 2008.01.07. 08:45:10

én is cibes vagyok, valahogy sejtettem, hogy ez fog történni az összeolvadáskor... úgyhogy ennek fényében két ünnep közt elintéztem minden fontos utalást és vettem magamhoz kápét... nekem a legfrissebb javaval tökéletesen műxik tűzróka alatt is a netbank.

Edward Nygma 2008.01.07. 09:32:32

PTerrhez csatlakoznék én is: firefoxból simán belépek minden alkalommal, kulcsgenerálás pár másodperc...
Hogy rosszat is mondjak, időnként a párbeszédablakból eltűnik minden felirat.

insider 2008.01.07. 09:54:09

szösz néne: "A merge projekt jónéhány hónapja (>1 év) fut a cibben. Nem egyszerű egy ilyet lekezelni. Eltolhatták volna egy hónappal? Persze. És akkor 1 hónap múlva lett volna ugyanez. A probléma nem a felkészületlenségből ered. Hidd el, elég alaposan előkészítették az egészet.
Viszont bárki bármit is mond, egy ilyet lemodellezni 1oo%osan nem lehet. Bármi előfordulhat az éles induláskor. Aki látott már informatikai rendszert, az pontosan tudja."

Villamosmérnök létemből adódóan már láttam néhány rendzser, így pontosan tudom, hogy az IT tökéletesen modellezhető, tesztelhető. Aki nem ezt mondja, AZ NEM ÉRT HOZZÁ!!!

Sipi- 2008.01.07. 10:06:18

Érdekes, nekem semmi problémám nem volt a cib netbankkal napközben sem (karbantartás napján délután kb. 3-4 körül próbáltam, minden ok volt. 5 percel ezelőtt is teljesen jól, gyorsan működött.

stgotio 2008.01.07. 10:35:52

Nekem több cégem/számlám van a bankban, mindegyiknél más a probléma. Az egyiknél közli, hogy nincs jogosultságom még átutalást felvinni sem (egyedüli aláíró vagyok, egy azonosítónk van). Írtam a technikai ügyfélszolgálatra. Mondták ez beállítás miatt van. Keressem fel a számlavezetőmet. Konkrétan ő már nincs a banknál (erről nem szóltak). Más számlavezetőhöz próbálnak kapcsolni, de senki sem veszi fel, ill. ma már nem is kapcsolnak.
Másik cég bankonet-et használt. Mondták lesz ügyfélterminál és majd konvertálják az ügyféltörzset (több száz partner). Se ügyfélterminál, se konverzió.
Kaptam internetes kártyát, de azt nem mondták meg melyik céghez tartozik.
Erre tényleg fel lehetett készülni!

Fülig_Jimmy 2008.01.07. 10:43:27

Örülök, hogy van, akinek már működik a CIB InternetBank, nekem jan. 3. óta nem. Én eredeti CIB ügyfél vagyok, nem IEB-es. Apple gépem van, és egy évig nem volt semmilyen problémám. az új IEB-es ügyfelek "sikeres" átvezetése óta azonban én a bejelentkező ablakig sem jutottam. Telefonos "ügyfélszolgálat" folyamatosan azt javasolja, hogy próbáljam később hívni őket, mert nagy a forgalom (ezt előre nem tudták??? Bankot venni van pénz, de a megfelelő számú ügyintézőt felvenni nincs???) Egyszer eljutottam odáig, hogy a gépi hang felajánlotta, adjam meg a telefonszámomat és visszahívnak. Ennek három napja, semmi hívás. Online ügyfélszolgálathoz e-mail, semmi válasz napok óta. Az Internetbank technikai telefonos ügyfélszolgálatán az őrületbe kergetett a sirály-nyivákolásos zene, de senki nem vette fel hosszú percekig. Tegnap sikerült az összeköttetés. Azt javasolták, ürítsem a cache-t, frissítsem a Java-t, és használjak a Safari helyett FF-ot, mert náluk is van Apple tesztgép és azon FF alatt bejön. Amit kértek, mind megtettem, ugyanott vagyok. Este megint hívtak a technikai ügyfélszolgálatot, egy másik fickó vette fel és sajnálkozva közölte, hogy igen, tudnak a problémáról, Mac alatt a rendszer valóban valami miatt nem működik az újévi átállás óta!!!! Hogy mi? Miféle információkat adnak ki, amikor végre valakivel tud az ember beszélni? Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal (ha egyáltalán csinál valamit...)

Természetesen megértem, hogy fúzió nélkül is rendszeresen fejleszteni, javítani kell a rendszert. De ha ilyen nagy horderejű dologra készül az ember, akkor vegye a fáradságot arra is, hogy számol a megnövekedett ügyfélforgalommal és legalább a tájékoztatásban a "megbecsült", fizető ügyfelek szolgálatára felkészül. Mert ez így nagyon ciki.

FJ

efhábé 2008.01.07. 11:14:58

A cibnek is van olyan netbankja, amit telepítesz, elintézel mindent offline, aztán nyomsz egy küldést, cégek kapják, meg kell kérdezni, lehet, hogy adják magánszemélynek is, csak kicsit drága, vmi 80rugó körül van a program meg hozzá az azonosító usb-kulcs.

stgotio 2008.01.07. 11:31:50

Ez a legújabb gyöngyszem - friss, 5 perces. Hülye ügyfél több mint 10 nap után használni akarja a rendszert, aztán jól megmondják neki, hogy csak ne nézegesse az adatai helyességét, mert leterheli a rendszert.

CIB Internet Bank elérhetősége

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábbi Inter-Európa bankos ügyfelek adatainak átvezetése a CIB Bank rendszereibe sikeresen megtörtént. Természetes az, hogy ilyenkor az ügyfelek meg kívánnak győződni adataik helyességéről. Erre bankunk készült, s a CIB Internet Bank kiszolgálói kapacitását egy átlagos banki napi forgalom háromszorosára növelte. Az érdeklődés azonban meghaladta várakozásainkat. Fontos számunkra, hogy minden ügyfelünk megfelelő kiszolgálásban részesüljön ezért csak annyi felhasználót engedünk egyidejűleg a CIB Internet Bankba bejelentkezni, amennyit megfelelő válaszidővel tudunk kiszolgálni. Kérjük próbálja meg a bejelentkezést később.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!

CIB Bank Zrt.

sleepless40 2008.01.07. 12:23:22

en azert mentem az ieb-hez a bt-vel, mert a cib a szamlanyitashoz szukseges ceges papirokat 400 ft/oldal dij felszamitasaval masolta volna le maganak...
az ieb elektronikus banki rendszere sztem a legjobb volt Mo-n, erre ez...
kaptam toluk szep levelet is, amiben kozlik, h. a tobbszorosen dijnyertes cib elektr. bank "a felhasznalok valasztasanak megfeleloen" majd milyen jo lesz, es a bankoweb meg megszunik, halleluja.
baz, keresek masik bankot surgosen...

Tribuszer 2008.01.07. 12:36:21

Ahelyett, hogy érdemeik szerint kardjukba dőlnének, azt bizonygatják, hogy milyen jól működik ez a szar, amikor leginkább sehogy se működik. Szerintem ezeket a beléptem, elintéztem, tök jó volt hozzászólásokat is ők írják maguknak.

matat 2008.01.07. 13:52:37

Hat órája próbálkozom iebesként, hogy összejöjjön az első randevúm a cibbel, de csak egy jelszóváltoztatásig jutottam. Ebből nem lesz tartós kapcsolat.

moli 2008.01.07. 14:00:09

na ne tessek mar itt elbagatelizalni a dolgokat azert! keves az, hogy marhanehez a migralas es nagy a munka, nagyon keves! EZERT KAPJAK A FIZETESUKET! kurvara nem erdekel, hogy mekkora munka, tessek megtervezni es zokkenomentesen megcsinalni. nem meg? lehet hivni szakembereket tobb penzert. de semmilyen korulmenyek kozott nem elfogadhato az, hogy a 11 orat atirjuk SUTYIBAN.

de a legfontosabb az az, hogy a javas felulet MAR AZ EGYESULES ELOTT IS NAGY KALAP SZAR volt! nem dumal felre, dolgozik, javit. rengeteg hibaleirast kuldtem mar a javas fejlesztocsapatnak, de csak aladucoljak a szarbol epult varat.

moli 2008.01.07. 14:18:54

igaza van insider-nek. kollegakkal szornyulkodunk itt a "15.3 Deviza utalas file szerkezete" dokumentacion is. kar, hogy MO-n nem az IEB lett a szkanderverseny gyoztese

apci73 2008.01.07. 15:39:02

Én "volt IEB" ügyfél vagyok és már öt éve élő, államilag támogatott lakhitelre vonatkozó szerződésem van az IEB-vel. Jan. 3-án lekérdeztem a számlám adatait, ekkor megdöbenve láttam, hogy a hitelem adatai közül csak a fennálló tartozás összege stimmel, viszont a folyósítás dátuma: 2008.01.01., a törlesztés kb. 50%-kal magasabb az eddig fizetettnél, a kamat 3.xx helyett 9.70, a lejárat dátuma 1 év 2 hónappal korábbi a szerződésben foglaltakhoz képest. A CIB24-től és egy mezei fiókban érdeklődve nem kaptam értelmes választ, ezért bementem a CIB központi fiókjába, ahol az ügyintéző rövid telefonálgatás után megnyugtatott, hogy nem én vagyok az egyetlen aki így járt és minden marad a régiben, a hibát javítani fogják. Azért figyeljem, hogy mennyit vonnak le és jók-e már az adatok. Ha időközben levonnák a magasabb összeget, akkor írásban reklamáljak és jóvá fogják írni a túlfizetést. Tehát ha valaki rendelkezik IEB-nél felvett hitellel, az mielőbb ellenőrizze annak adatait! (mondanám, hogy ilyen nagy rendszerek migrációjakor ilyen hibák előfordulhatnak, DE MIÉRT VAN AZ, HOGY MINDIG AZ ÜGYFÉL HÁTRÁNYÁRA!)

Roltii 2008.01.07. 15:55:27

ezt elkúrták.nem kicsit nagyon...
Bár igazából mit vártunk itt Magyarisztánban két olasz bank fúziójától...:D
jah, délután sokadik próbálozásra betudtam lépni...remélem az ösztöndíj nem a bank hibájából késik, hanem a suli nem utalta még...de ez már off...

Freelife 2008.01.07. 16:07:52

Egy ideje csak próbálkozom, de mindig lepattanok a dologról. Nekem PowerMac-em van ezt használom mindenre (tökéletesen gyors, vírusmentes, féregmentes, stb.) a legutolsó frissítések vannak rajta de semmi. Sem Safarival sem Firefoxal.
Ugyan ezt kipróbáltam Inteles MacBook-al ahol szintén semmi. Windows alatt Firefoxal egy fél képernyőt tudtam kicsiholni a CIB internet terminálból, de mivel fix méretű volt az ablak a továbbiakban megint sikertelenül próbálkoztam az utalásokkal. Igaz a Windows környezetet szeretném elkerülni amikor pénzügyeket intézek, ha más nem azért mert nekem megnyugtatóbb.
Nem értek valamit. Napok óta próbálkozom türelmesen, de informatikus lévén nem hiszem el, hogy egy nagy bank miért nem tud egy problémát megfelelően kezelni. Azért van némi lehetőség a sávszélesség, a számítástechnikai teljesítmény, stb. növelésére akár dinamikus módon is. Mondjuk nem Microsoftban gondolkodva (bár nem tudom mit használnak). Más kérdés, hogy egy adatbázis kezeléshez valóban kell a teljesítmény, de itt már a program futása a gond, a saját gépemen...
Az APEH vajon baráti és megértő lesz, ha késve tudom elküldeni az utalnivalóimat? Amennyiben igen, akkor kéretik az előzőeket figyelmen kívül hagyni.

o.f 2008.01.07. 16:12:44

java nem java nem iszik mást

( sok sok zárójelben )

a java márcsak olyan, hogy vannak verziói. ( há má méne lennének. )

igazságtatlanság lenne elvárni egy javás miacsudától, hogy képes legyen az összes elképzelhető javával és brózerrel százszáz tuti fusson. DE. ott vóna az a picike lehetőség, hogy beleellenőrzök magamba hogy milyen javában futok, nem-e esetleg a régi szoci műanyag építőjátékba keveredtem, és ha úgy érzem hogy szükség van rá, akkor figyelmeztetem a ibankolómat, hogy bocsika, ha vóná szíves nekem egy jobb csésze kávét alámpresszózni....

((= tisztelt ügyfelünk, az ön gépén java ikxszipszilon fut. rendszerünk működéséhez ajánlott a minimum zéduplawwé változat. telepítési segítséget, útmutatót a ittottamott találhat hozzá. kérjük a minél zavartalanabb ibankolás érdekében frissítse rendszerét)

Pizi 2008.01.07. 16:49:37

Én csak a volt IEB fiókban dolgozókat sajnálom.
Magamat már kidühöngtem e-mailben az ügyfélszolgálatnak.
December 28-a óta ma először sikerült belépnem a CIB csodálatosan sokszor díjnyertes izéjébe, azóta se többször :(
Amúgy meg igazán hagyhatták volna a régi rendszereket mindaddig, amíg olyat nem építenek, ami mindkét bank ügyfélforgalmát elbírja. Akár egyszerre.
Nem tudom miért a T. ügyfél a hülye („Természetes az, hogy ilyenkor az ügyfelek meg kívánnak győződni adataik helyességéről.”), én nem akartam meggyőződni az égvilágon semmiről, utalni akartam.
Ma derült ki, hogy a CIB nem vette át az ügyfeleket normálisan, a céges számlát hozzácsapta az ügyvezető felhasználónevéhez, a céges felhasználónévhez semmi nincs hozzárendelve... Na így próbálj meg belépni...
Elhiszem, hogy idő kell a fúzióhoz, de akkor miért kapkodták el? Miért volt annyira fontos 2008. január elsejével az egyiket eltörölni a Föld színéről?

o.f 2008.01.07. 17:07:23

az átállás szempontjából offtopik, de CIB-es kérdés:

a sokatbankváltókat és a sokbankot ismerőket kérdezném:

tudnak-e, tudtok-e olyan bankról, amelyiknél az internetes bankoláson belül a visszamenőleges adatlekérdezés lehetősége olyan megdöbbentően kevés hónapra lenne biztosítva, mint a cib-nél?

ha nekem rendszeresen kézzel kell lementegetnem a pécémre vagy mittudoménhova azokat az adataimat, amiket a későbbiekben szeretnék tudni visszakereshetni, akkor az használhatóságban nem sokban különbözik a dosszíébafűzögetett lukasztottszélű papírra nyomtatott kivonatkupactól. haszna annyi van, hogy a fák megmenekülnek a papírgyártás érdekében történő kivágástól, marad helyette az informatikai rendszerek áramfogyasztása.

vagy talán én egy őslénymúzeumban mutogatnivaló, evolúcóból kiszökött fejletlen lénynek számítok, ha időnként szükségem támad mondjuk nyolc vagy tizenháromhónapos dolgoknak utánanézni?

jfk 2008.01.07. 17:16:55

BankoNet-et vissza! Nem is értem, hogy miért nem festették át egyszerűen zöldre, és osztogatják a régi CIB-es ügyfeleknek is? Ingyen!!!, mint egykoron minden IEB-s ügyfélnek... Biztosan sokkal jobbat tettek volna. Amit cserébe kaptunk az a BankoNet után valami katasztrófális. De 80ezret senki sem fog fizetni egy bizonytalan terminálprogramért. Főleg, ha a WEBeshez hasonlóanteljesít. Engem személy szerint nagyon elszomorít, hogy meg kell válnom a BankoNet-től.
Más: Akinek van hitelkártyája kártyaőrrel, az figyelje meg, hogy az értesítőSMS nem tartalmazza a "Felhasználható hitelkeretet"(legalábbis nálam így van...). Így tuti vasarolni, azon izgulva, hogy mi lesz, ha vissza kell pakolni a bevásárlókocsit! :/
Véleményem szerint ez az exIEBs ügyfeleknek egy erős visszafejlődés. :(

tusi74 2008.01.07. 19:02:34

Én csak arra lennék kíváncsi, hogy persze az ember megérti, hogy ilyen migrációknál lehetnek gikszerek, de terveznek erre valami megoldást, vagy mostmár mindig ez a szakaszoltatás lesz délelőtt?

Catella 2008.01.07. 19:37:39

Csatlakozom a csalódott IE-s táborhoz. Nekem is csak ma sikerült utalnom. Én elolvastam az IE-s üzeneteket, de szó sem volt arról, hogy lesz nap, amikor fizetni sem lehet kártyával.
3-án és 4-én egész nap újabb és újabb várható időpont volt a netes belépésre. "Próbáld 11 után, 14 után, 18, 22" stb, aztán már se szöveg, semmi, csak egy nagy szürkeség.
Ma végre nehezen bejutottam, (Java frissítés megtörtént) jelszóváltást másodszorra vette be, állandó megbízásaimnak nyoma sincs a rendszerben, a partnerekről nem is beszélve.
Annak is örvendek, hogy a meglévő kártyámmal ezentúl nem tudok pl. repjegyet venni, megszűnt hozzá az ingyen utasbiztosításom, hogy csak a legfrisebbeket mondjam.
Szóval, nem tudom, meddig leszek az ügyfelük...

Mylady 2008.01.07. 20:47:21

Insider!
Természetesen teljesen igazad van. Elméletben. Sajnos a gyakorlat némileg mást mutat.
Én nem vagyok villamosmérnök, csak egy egyszerű közgazdász, de van tapasztalatom it rendszerekkel, még migrációval is.
Szerintem nem lehet tesztben lefuttatni egy ilyen migrációt, egyszerűen nem lehetsz 1oo%-ig biztos benne, hogy tökéletes lesz. Eleve nem tudod ugyanazt az adatbázist előállítani. Legalábbis időben nem működik a dolog.
Szerintem.

Roltii 2008.01.07. 21:00:42

Szösz néne:
bocs, de eszembe jutott egy nagyon idióta válasz:
mindent lehet, csak akarni kell.
Az biztos, hogy a terhelést simán belehetett volna lőni, csak hát valszeg úgy gondolták minek, 1-2 hét alatt majd normalizálódik oszt jól van. Hiszen nálunk még a miniszterelnökünk is a pofánkba hazudhat, miért ne tehetnék meg ők is...

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.07. 21:16:36

A fórumon már írtam, bemásolom ide is:

Nem védeni akarom a CIB-et, mert nem tisztem, de egy megjegyzésem azért lenne.

Teljes leállás a CIB ibanknál csak kétszer volt,
dec. 13-14. éjjel:
www.netdiag.hu/daily/071213/ndHttp_071213_id179.htm

majd dec. 21-22. éjjel:
www.netdiag.hu/daily/071221/ndHttp_071221_id179.htm

azon túl maga a webszerver működött (pl.: www.netdiag.hu/daily/080102/ndHttp_080102_id179.htm),
bár ez természetesen nem jelenti azt, hogy a tranzakciók is lementek rendesen.

A CIB nyitóoldalon látszik, hogy lázasan hegesztették: egészen dec. 30-ig minden éjjel 2 körül volt egy
néhány perces leállás:
www.netdiag.hu/daily/071230/ndHttp_071230_id178.htm
gondolom ilyenkor indították újra a rendszert.

Az átállás volumenéhez és nehézségéhez képest ez sztem így viszonylag korrekt (persze a tájékoztatás
lehetett volna bőbeszédűbb is), nem hiszem, hogy más (ekkora méretű) bank ezt sokkal jobban megoldotta volna.

Van pl. olyan bank, ahol átállás nélkül is előfordul pár napos (!) teljes üzemszünet:
www.netdiag.hu/daily/080107/ndHttp_080107_id116.htm

JbM 2008.01.07. 21:28:20

Én is csatlakozok a csalódottakhoz és a BankoNet-et visszasírókhoz. Hogy miért kellett egy hibátlanul, felhasználóbarát módon működő rendszert kidobniuk, érthetetlen.
Én magánemberként és két cég ügyvezetőjeként bankolok. Magánemberként már 3-án sikerült (igaz, csak 1x) belépnem. Ekkor teljes meglepetésemre ott volt az egyik cégem is a listán. Na, gondoltam, milyen kultúrált megoldás, nem kell állandóan új belépéssel bajlódnom. Na de amikor meg akartam nézni a cég adatait, jött az üzenet: Végzetes hiba!
A másik cégemmel viszont egyáltalán nem tudok belépni, munkabéreket nem tudom utalni (még ma sem), CIB24 azt mondja, cégekkel ő nem tud foglalkozni. Remek!
Egyébként magánszámlámnál se partneradatok, se állandó megbízások, se számlatörténet nem látszik. Ennyit a CIB közleményéről (Sikeres migrálás megtörtént.)

dpspeti 2008.01.07. 21:47:30

Na most vonok vissza mindent, 1.5 oraja nem tudok bejelentkezni es ez a duma várt:

CIB Internet Bank elérhetősége

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábbi Inter-Európa bankos ügyfelek adatainak átvezetése a CIB Bank rendszereibe sikeresen megtörtént. Természetes az, hogy ilyenkor az ügyfelek meg kívánnak győződni adataik helyességéről. Erre bankunk készült, s a CIB Internet Bank kiszolgálói kapacitását egy átlagos banki napi forgalom háromszorosára növelte. Az érdeklődés azonban meghaladta várakozásainkat. Fontos számunkra, hogy minden ügyfelünk megfelelő kiszolgálásban részesüljön ezért csak annyi felhasználót engedünk egyidejűleg a CIB Internet Bankba bejelentkezni, amennyit megfelelő válaszidővel tudunk kiszolgálni. Kérjük próbálja meg a bejelentkezést később.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!

CIB Bank Zrt.


Hát basszus......utalnom kellene... meglátták h nekem eddig ment es elrontották? :D:DDD

Tydirium 2008.01.07. 22:13:39

Már elnézést, de azért azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy ilyen átállás teljesen zökkenőmentesen megy végbe? Az rendben van, hogy az ügyfelek azt mondják, ez nem az ő problémájuk, de azért valami minimális tolerancia ilyenkor elvárható lenne! Én személy szerint 2001 óta vagyok CIB ügyfél, azóta Internet Bankolok is, és mindig is teljesen meg voltam vele elégedve. Nem is tudom, hogy készpénzes tranzakciókon kívül valaha is mentem-e már fiókba ügyet intézni. Max a CIB24-et hívtam fel ha valami olyan volt.

A tájékoztatásról meg amúgy annyit, hogy többek között ez volt kint a honlapon a 4 SMS mellett, amit kaptam, szerintem ez elég korrekt:
www.cib.hu/contacts/evvege_2007

Az IEB-es ügyfelek elhiszem hogy sajnálják a régi megszokott rendszereiket, biztos egy idő amíg megszokják az újat, de egyrészt igen hülyén nézne ki két párhuzamos Internet Bank egymás mellett, másrészt a CIB és IEB alaprendszere más-más, amire az elektronikus bank is illeszkedik. És miután nyilván az IEB-s ügyfeleket töltötték be a CIB rendszerbe, nem pedig fordítva, akkor persze hogy az erre illeszkedő CIB-es netbankot tartják meg, semmint az IEB-s rendszert programozzák át a másik alaprendszerre sok-sok munkával.

CIB ugyfel 2008.01.07. 22:25:04

Miért hazudik a CIB bank az ügyfeleinek? Három nappal ezelőtt próbáltam belépni, majd este újra, de még mindig az eredetileg kirakott üzenet jelenik meg: „A CIB internetbank elérhetősége…” Ez lehetetlen, hogy azóta folyamosan leterhelt a rendszer, reggel hatkor
(ahogy fentebb írják) és este tízkor is. Egyszerűen ez egy ócska hazugság és csak a jó ég tudja, hogy mi történik egy olyan bankban, akinek az informatikusai csak nyávogni tudnak, hogy ezért nem meg azért nem - magyar módra - meg hogy mindent megtettünk.
Hol vannak a felelősök? Ki lesz kirúgva egy ilyen mértékű impotenciáért? Nem lehetett felmérni, hogy az egyesülés mivel jár, és azt hogyan lehet levezetni? Aki erre képtelen volt, most meg csak magyarázkodik az nem szakember. Abban a bankban, ahol számlát vezetek, ilyen félék ne dolgozzanak.
Mit tehetek? A CIB nyilvánvalóan és cinikusan szarik az egészbe csak kifüggeszti a „tisztelt ügyfél” feliratot, már napok óta és a szemünkbe röhög.
Talán a fogyasztó védelem tehet valamit. Én minden esetre holnap bejelentést teszek, és arra buzdítok mindenkit hogy tegyen ugyan így.

ancsams 2008.01.07. 22:31:37

Felháborit, hogyebben az évben még csak a Tiszelt Ügyfelünk.. kezdetü sikersztori fogad a CIB Internet Bankja helyett. OK megértem nappal, a sok cég miatt, de hogy éjszaka is? Mi a fenét csinál fél Magyarország éjszaka, mindenki CIB bankkol?

Tydirium 2008.01.07. 22:31:45

CIB ügyfél, ezt nézd meg:
www.netdiag.hu/daily/080107/ndHttp_080107_id179.htm

Ebből világosan látszik a korlátozás, hiszen egész nap teljesen egyenletes a válaszidő, leállás pedig egyszer sem volt (ez alapján most sincs)!

JbM 2008.01.07. 22:31:56

Szóval nekem már elegem van a mentegetőzésből meg a szegény bank, milyen nehéz dolga van dumából. Dec. 28-án leálltak, ma január 7-e van, ez ha jól számolom, ez 10 teljes munkanap.
A CIB-nek állítólag 500 ezer ügyfele volt, akiknek 60 %-a elektronikusan intézte az ügyeit. Az IEB-nek volt kb. 80 ezer. Ha itt is hasonló volt az arány, akkor kb. 15 %-os többletet generáltak. Há azért ez nem sok.
És itt alapfunkciók nem működnek.
De a legjobb: egy ismerősöm bejelentkezett magánemberként, sikeresen (persze partnerek, állandó átutalások, számlatörténet neki sem megy), viszont bejelentkezés után megjelent egy olyan cég is a listájában, ahol már egy éve nem ügyvezető, látja a cég számláit és csak azért nem utalta át a cég pénzét a saját számlájára, mert becsületes. Azért ez már nem a "kellemetlen néhány napig" kategória, hanem súlyos jogi kérdés is.

Catella 2008.01.07. 22:32:27

JbM, a számla történetet (IE) itt tudod megnézni: www.bankoweb.hu/
A többiben totál igazad van, a CIB24 meg egy vicc, egy csomó időm ment el velük, segítség semmi.

JbM 2008.01.07. 22:33:13

Még annyit, hogy én adok még 2 napot a CIB-nek, hogy rendbehozzák a dolgaikat aztán megyek másik bankba.

ezer526 2008.01.07. 22:35:28

Változott a helyzet: Nem a szürke hátterű egyesüléses rizsát teszik ki ,hanem azt,hogy rendszerkarbantartás miatt 20 percig nem lehet belépni.Mindig a próbálkozástól számított 20 perc...
Megkérdezem:tőlünk délre is ilyen nyögvenyelősen ment a két bank fúziója,ha nem akkor a pozitiv tapasztalatokat itthon is kamatoztatni kellett volna!

JbM 2008.01.07. 22:38:50

A bankoweben nem tudom megnézni, mert BankoNet-et használtam. Ott persze látok mindent, de az egy vicc, hogy nekem kell most két rendszert használnom.
Simán meg lehetett volna csinálni, hogy a két bank számlavezető rendszereit összetolják, az interface-eket meg hagyják változatlanul a felhasználók kényelmére. De ha mindenáron meg akarták szüntetni a BankoNetet, akkor is ráértek volna néhány hónap múlva és nem egyszerre csinálni mindent.
Ja és az egyszer használatos kártyaszám megszűntetése kapitális hiba.
Ja és a bankkártya használatról nem kapok sms-t, mert a kártyaőrt megszűntették, a CIB hasonló dolgát meg nekem kellene külön aktiválnom, de mivel nem jutok be a rendszerbe, ezért ezt nem tudom megtenni.

Tydirium 2008.01.07. 22:44:00

JbM!

Nem lehet mindkét rendszert bekapcsolva hagyni, mert miután az IEB számlák adatai áttöltődnek a CIB-be, akkor az már egy másik rendszer. Az interface meg gondolom érthető, hogy függ az alaprendszertől. Ez kb. olyan, mintha eddig linux oprendszered lett volna, és most az ott használt linuxos programokat próbálnád windows alatt futtatni. Ugye logikus hogy nem megy? Sajnos.

jfk 2008.01.07. 22:45:13

Az IEBnél volt BankoWEB (a mostani javas megfelelője) és BankoNET is. Ez utóbbi egy saját gépre telepített kliens. És ezek egész jól elműködtek egymás mellett. Nekem mindkettő volt, de szinte csak az utóbbit használtam. Persze, a megszokás. Csak javasolni tudnám a régi CIBes ügyfeleknek egy még félholt példány megtekintését. ExIEBes ügyfeleknek egy tipp: dátum 2007.12.31 előttire visszaállítása.... és lehet nosztalgiázni! ;)
Egy kis segítség a 'Partnerek' visszanyeréséhez:
BankoNETből Partnerek exportálása txt formátumba, majd a javas felületen a Partnerek kezelésénél importálás. (Elnézést a pontatlanságért.) Ha Partnereid közt van olyan ügyfél, akinek nincs bankszámlaszáma(pl. postai kifizetés 'partnere'), akkor előfordulhat hiba.

Catella 2008.01.07. 22:46:42

Lehet, hogy igazad van Tydirium, de miért nem lehet problémamentesen megoldani egy 15-20%-kos növekedést?

ezer526 2008.01.07. 22:47:09

Visszamenőleg 1 hónapra megnéztem a netdiagot érdekes módon egy leállást sem csak időtúllépést,akkor most mi a helyzet??

Tydirium 2008.01.07. 22:58:42

Egy 15-20%-os növekedés egyáltalán nem jelentéktelen, és önmagában is okozhat problémákat, de persze nem ekkorát. Egyrészt, mitán 5 napig zárva volt a bank (3 ünnep + 2 bankszünnap), nyilván mindenki most próbálja bepótolni, amit akkor nem tudott. Plusz hóvége, évvége, ami egyrészt több ügyfelet eredményez, másrészt a banki rendszereket önmagában is alaposan megterheli (gondolj bele egy évvégi zárásba egy sima kis cégnél, leltár, stb. Ez akkor egy banknál képzelheted mit jelent)! Plusz egy csomó IEB-s ügyfelet joggal érdekel, hogy megvan-e a pénze, meg persze nézegeti az új rendszert, nem ismeri annyira, a program így többet kommunikál a szerverrel, stb. Plusz a bank alaprendszerébe bejött még vagy 40 IEB fiók, azok is tranzaktálnak, és mivel a netbankot is ez szolgálja ki, ez további lassulást okoz, ill. vice-verza, a netbank felhasználók a lekérdezéseikkel az alaprendszert lassítják, ami lassítja a fióki kiszolgálást is.

Egyébként ha jobban belegondolsz, a netbank túlterheltségének rendszerszinten semmi köze a migrációhoz, hiszen az pusztán a CIB-es alaprendszerre épül, és ha valami gond is lett volna a migrációval (nem hallottam komolyabbról), az nem az ibank elérhetőségében ütközne ki.

o.f 2008.01.07. 23:07:36

érdekes azoknak a leveleknek a stílusa, amiket a bekebelezés karmesterei irattak a kommunikációs szakembereikkel az ieb ügyfeleknek.

a levél elején összefoglaló szövegben biztosítgatják hogy minden megszokott szolgáltatás ezentúl is elérhető satöbbi satöbbi blablabla. aztán az összes ezután következő mondat lényegileg egy kivétellel (ebroker) felsorolta hogy ez az eddigi ieb szolgáltatás is ki lesz pusztítva, meg az a az eddigi ieb szolgáltatás is ki lesz pusztítva, és különben is az összes eddigi ieb szolgáltatás ki lesz pusztítva, kivéve ebroker. tehát nem kívánták egyben öszintén közölni, hogy ez lesz, hanem felsorolás szinten tételenként adagolták.

amikor egy kábé nyolc-tízszerakkora bank felzabál egy másik bankot, akkor természetes hogy ilyenek történnek. logikus, ésszerű, gazdaságos, célszerű, hogy nem maradnak párhuzamosan üzemelő rendszerek. fájlalható, lehet miatta szomorkodni, de nincs mit tenni ellene. viszont a levél stílusa, azzal a kis bevezetéssel nekem azt jelentette, hogy annyira reklámidiótának tekintenek, hogy a mindenszolgáltatásmegmaradásáról szóló bevezetőt boldogan elfogadom, és nem zavar az utána következő kipusztításfelsorolás

JbM 2008.01.07. 23:10:10

jfk!

Partenerek visszanyerését megpróbáltam már az általad adott módon, 4 adatot importált be a CIB-es rendszer, pedig a txt fájlban ott van a többi is (kb. 100). Mindegyik rendes számlszámos, semmi rendkívüli.

Tydirium!

Persze hogy bonyolult a dolog, de 10 napja nem sikerül működnie. Most 10 perce feleségem is megpróbált bejelentkezni, neki nem sikerült. Nekem magánként igen, cégként továbbra sem.
Ez nem túlterhelési probléma!
Az interface-ekkel kapcsolatban meg nincs igazad, az CIB-nek is megy párhuzamosan Üzleti Terminál, Soft Bank, InternetBank, WAP, az IEB-nek is ment két interface együtt, mint jfk írta.

betuveto 2008.01.07. 23:16:31

Nekem a CIB eddig csak kellemetlenségeket okozott! Az hagyján hogy ma tudtunk elkezdeni valamilyen szinten dolgozni a programmal... Szerdán délelőtt 9 órakor kértem telefonon segítséget! Vissza is hívak éjfél előtt 10 perccel! A telefonra keltem, nem tudom mit gondolnak magukról, persze segítséget nem kaptam. Pénteken derült ki, hogy a kiadott tokeneket nem aktiválták!!! Naponta többször 40 percet beszélgettem a bankkal! A felhaszálói nevemhez nem rendelték hozzá az összes céget, viszont megkérdezés nélkül betették a magánszámlámat a céges számlák közé!
Ha szabadságra megyek vagy a cég nem tud utalni, vagy én... Jó megoldás! Ma 2 órát voltam a bankban, persze semit sem tudtam elintézni, mert az alkalmazottak sem tudtak belépni a programba. Délutáni telefonálásomra, miszerint magánszámlámról a rögzített tételt nem tudom aláírni és elküldeni sikerült a CIB24 dolgozóinak elintézni, hogy jelenleg már a magánszámlámhoz hozzáférni sem tudok. Én több banki programot használtam már (IEB, BB, K&H, MKB, UniCredit), de szerintem az összes közül a CIB programja a legrosszabb!

Tydirium 2008.01.07. 23:23:44

JBM!

Nem arról van szó, hanem az alaprendszerekről! Az IEB-s internetbank az IEB alaprendszeréhez volt tervezve, és nem tud kommunikálni a CIB alaprendszerével. Miután a te számlád már a CIB számlavezető rendszerében van, ezért azt az IEB internetbankja nem fogja látni, hiszen az csak az IEB számlavezető rendszerével tud beszélni. Amiket te írtál (IBank, SBT, Wap Bank), azok mind ugyanahhoz a CIB-es alaprendszerhez csatlakoznak!

JbM 2008.01.07. 23:34:57

Tydirium!

Hát pont ez az, amit írsz: "csatlakoznak". Nem részei a számlavezető rendszernek, hanem interface-ek, vagyis csak össze vannak drótozva. Az lett volna az ésszerű, ha a számlavezető rendszert migrálják először - ez egy szép, nehéz, bonyolult feladat, ámbár szépen le lehetett volna tesztelni az elmúlt néhány hónapban. Az IEB-s BankoNet-et pedig át kellett volna drótozni a CIB-es számlavezető rendszerhez, ez egy egyszerűbb fejlesztés, mert magához a programhoz nem kell hozzányúlni. Így januártól mehetett volna a CIB Internet bank és a BankoNet párhuzamosan, nem terhelik meg az IEB-s ügyfelek a rendszert, mert a bankoNet nem folyamatosan lóg a rendszeren, hanem csak néha adatátvisz.
Néhány hét-hónap múlva pedig meg lehetett volna szűntetni a bankoNetet, ha nagyon akarják, de addigra lecsengett volna a dolog.

De igazából nekem nem a BankoNet megszűnése fáj legjobban, hanem az, hogy nem tudok bejelentkezni. CIB24 nem segít, mert cégekkel nem foglalkozik, mondja, fiók nem segít, mert ők se tudnak belépni a saját rendszerükbe, központ azt mondja, nem tud mit csinálni, adjam be papíron az átutalásokat.

o.f 2008.01.07. 23:35:20

Kedves tydirium, olyan a beszólásod, mintha nem lennél teljesen kinnfentes.

karácsony előtt tájékán mindig szoknak megjelennni olyan adatok, hogy az egész éves kisker forgalom mekkora százalékát teszik ki a karácsonyi vásárlások. nem tudom igazán pontosan a számokat, de ebből nekem az jön össze, hogy éven belüli forgalomingadozásban a 15%-nál jóval nagyobb terheléskilengéseket kell tudnia lekezelnie egy banki rendszernek. egy online rendszer gazdái sose lehetnek biztosak abban, még egyesülés nélkül se nem, hogy közeljövőbeli terhelésadatokat és azok ingadozásait, meg az ingadozások időpontját is, meg satöbbi tizedszázalékos pontossággal és a jóslat kilencvenkilencegésznyolcas beválási valószínűségével képesek lehetnek megprediktálni. igencsak túlzásbavittnek érzem az egyesülés miatti lassulások és akadozások miatti itteni panaszkodást*, **, de azzal indokolni a problémákat, hogy a 15% igenis nagy növekedés, nekem nem elfogadható.

* de ha történt akár egyetlen egy olyan adatkonverziós hiba is, ami adattartalmat érint, az már más, de ezeknél konkrét adatokra volna szükség, amik persze vagy nem bizonyíthatók itt, vagy személyiségi jog, meg cégtitok meg satöbbi

** a továbbiakban máshogy nyújtott szolgáltatások sajna más tészta, de azok nem átállástechnológiai hibák, hanem termékcserék. a bankok kevésbé (de csak kevésbé)tehetik meg, hogy a mobilszolgáltatók mintájára életben tartsák a már nem értékesített díjcsomagokat a meglevő előfizetők számára, bár bank is van, ahol az adott konstrukcióval új folyószámlát már nem lehet nyitni, de az eddigi ügyfeleket nem kényszerítették át egy új konstrukcióba.

Angelo_ 2008.01.07. 23:43:45

Szabadúszó tanácsadóként elég sok bank IT részlegével dolgoztam már, többek között a CIB-ben is pár évvel ezelőtt egy rövid időre.

Egy ilyen feladatot hibátlan megoldása a következő képpen zajlott volna:

1) A régi CIB-es ügyfelek abszolút semmit sem vesznek észre, hogy valami is történt. (Ebbe néhány előre tervezett leállás belefér).

2) Minden IEB ügyfél részetes, írásos tájékoztatást kap előre arról, hogy jan 1-től mit és hogyan kell csinálnia (tranzakció szinten) minden banki termékével kapcsolatban és arról hogy hová fordulhat kérdéseivel.

3) Az régi IEB ügyfelek számára tényleg elérhetőek azok a csatornák ahol a kérdéseikre tényleges, lehetőleg azonnali választ is kapnak.

4) A migráció során nem történik számszaki vagy egyéb hiba, egyenlegek nem tűnnek el időlegesen, ügyfelek különböző számlái nem keverednek össze, stb.

Minden ügyfél megítélheti, hogy a fenti pontok közül melyik milyen mértékben teljesült és ez alapján meg is ítélheti a feladat végrehajtásának minőségét.

Ehhez képest rendkívül naiv, majdnem hogy dilettáns takarózás azzal jönni, hogy ez egy rendkívül bonyolult feladat és hogy hibák mindig vannak. Ahogy már más is említette ezek a dolgok mind előre tesztelhetők. Nem teszteltetek eleget, pár dolgot elcsesztetek és ezt már senki sem tudja meg nem történtté tenni.

Az egyébként ügyféloldalról is látszik, hogy október óta a CIB Internet Bank sokkal gyakrabban frissül - a hibajavítások miatt, hiszen azóta nincs új funkció - és többször van rendszerkarbantartás is ami szintén mutatja, hogy még nem sikerült a működést az október előtti szinten stabilizálni. Ez mindenképpen rontja a bankról alkotott külső képet. Ügyfélként kicsit aggódom is a CIB jövőjéért mert az ismerősöktől kapott hírek szerint a bank még mindig fogja néhány - szerintem elavult és/vagy erőforrás zabáló - olyan technológiának amelyet talán csak azért nem akarnak kidobni mert már rengeteg pénzt beleöltek és félnek bevallani hogy zsákutcában mennek előre.

CIB ugyfel 2008.01.07. 23:51:11

Kedves Tydirium,
Koszi a linket. De ezzel most mit kezdjek, ha nem működik a szolgáltatás? Amit küldtél az egy hálózatdiagnosztika. Feltételezem, hogy a szürke oldal kivágása, "az átmeneti hiba lépett fel" és az egyéb a fent olvasható (20 perc rendszerkarbantartás)újabb hibaüzenet variációk esetén is a statisztika kimuatja: elérted az oldalt. És most a CIB ezzel védekezne a fogyasztóvédelemnél? Igazából nem ott kell, majd, hogy védekezzen. Ez a szar a palacsintában amit az informatikusok bekeverteg még egy ideig bolyongani fog nem csak a felhasználók, de a CIB gyomrában is. Sajnos a felhasználókat nem hatja meg "az ezért, meg az azért" meg a "most túlterhelés meg éppen csak", meg a "mindent megtettünk". Az esik csak le: ezek amatőrok, mert elcseszték és hogy ráadásul hazudnak is, a saját felhasználóiknak, most már nyilvánvalóan.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.08. 00:07:59

RE: ezer526 2008.01.07. 22:47:09
"Visszamenőleg 1 hónapra megnéztem a netdiagot érdekes módon egy leállást sem csak időtúllépést"

Ha a szerver adott időn belül (vagy leállás miatt soha) nem válaszol, az időtúllépés (timeout) hibát okoz. Azt kliens oldalról (otthonról) nem lehet eldönteni, hogy egy szerver működik, csak éppen nem ér rá ezért nem válaszol, vagy nem is működik, így mindkét eset időtúllépés.

Ha viszont működik, az csak annyit jelent, hogy válaszol, de azt nem, hogy egy tranzakció végig is fog futni (azaz be lehet lépni, lehet utalgatni stb). Ennek a monitorozására is lenne lehetőség ugyan (tranzakció-szimulációval), de esetünkben ez csak egy egyszerű oldallekérdezéses monitorozás eredménye.

A statisztikákat azért dobtam fel, hogy látszódjék: annyira sokat azért nem állt a cuccos, viszont (informatikusként tudom) ennyi meg szinte elkerülhetetlen.

A fő probléma az, hogyha a headquartersnél kitalálnak valamit, akkor általában elég gyorsan le akarják vezényelni azt, nem adnak hónapokat az előkészítésre. Az infósok viszont eleve be vannak szarva a bankos migrációktól és rendszercseréktől, mert ugye a felelősség az övék. Ha valamit elcsesznek, az milliókba/milliárdokba fájhat a banknak, ők meg mehetnek a kőfejtőbe... Egy vadidegen rendszer adatait (historyval, naplókkal együtt!) beimportálni egy meglévő rendszerbe rémálom, közel sem annyiból áll, hogy beszúrnak még pár ezer rekordot egy Excel-táblába...

Szóval részvétem a kollégáknak, ez szerintem a második legnagyobb szívás rögtön azután, amikor a Raid-5 rendszerben két vinyó adja be egyszerre a kulcsot...

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.08. 00:14:58

Abban persze igazatok van, hogy lekommunikálni ügyesebben is le lehetett volna, vagy pl. be lehetett volna a zűrös időszakban a "read only" üzemmódot kapcsolni (amikor az egyenleget, számlatörténetet megnézheted ugyan, de új tranzakciót nem kezdeményethetsz).

Az meg teljesen evidens, hogy "A migráció során nem történik számszaki vagy egyéb hiba, egyenlegek nem tűnnek el időlegesen, ügyfelek különböző számlái nem keverednek össze". Ha ilyen történne, az nagy gáz, és tényleg alááshatná egy bank hitelét.

Trace · http://webb.blog.hu 2008.01.08. 01:00:51

Nekem működött az CIB ibank, az viszont nem tetszett hogy mikor felhívtam a CIB24-et az Ebrókerrel kapcsolatos információgyűjtés szándékával egy ügyintézőt sem adtak nekem. Eddig kb 2 mp volt hogy kód megadása után a 0-gomb megnyomása után már beszéltem is egy kulturált bankossal. Az említett esetben 8 percig várakoztam aztán egy pár perc múlva újra hívtam őket és a robot tájékoztatott hogy a megnövekedett ügyfélforgalom miatt valószínűleg nem lesznek gyorsak és inkább próbáljam meg később. Megpróbáltam később is és vártam is aztán feladtam, nem ezt szoktam meg az év bankjától... Remélem megoldják.

Trace · http://webb.blog.hu 2008.01.08. 01:15:46

A Végzetes Hiba! viszont jó poén, ilyet még nem küldött nekem. : )

Pol 2008.01.08. 02:23:29

Most nyitottam Erstenel szamlat, 3 het alatt legyártották a kártyámat, de az internetes belépést 1 hónap alatt sem voltak még képesek legyártani, pedig náluk nem volt fúzió sem.

De a csúcs az ING ünneplése volt:
nd1.netdiag.hu/daily/080101/ndHttp_080101_id117.htm

Nekik ez nem ciki?

tusi74 2008.01.08. 07:20:12

Én azért egyet nem értek. Volt ugye az IEB24. Őket be lehetett volna tanítani arra, hogy milyen új jelszavakat, aláírókodot kell beállítani, és azokat hogy kell. Amikor valaki felhívja a CIB24-et, lehetne olyan menüpont, ha Ön volt IEB-es ügyfél...
És velük a jól megszokott IEB-es ügyfélszolgálatos gárda foglalkozna. Természetesen a megnövekedett igényre át lenne csoportosítva pár CIB-es ügyfélszolgálatos is. Így a 15%-os növekedést kompenzálná a CIB24 létszámának növekedése.

A másik. Nem volt titok, hogy hány ineternetbankot használó IEB-es ügyfél migrálódik. Tehát a stress-test akkor ér valamit, ha a legrosszabb esetet is vígan kiszolgálja, azaz ha egyidőben minden CIB-es és IEB-es netbankos be akarna jelentkezni, azt is elbírná.

eheehe 2008.01.08. 09:02:16

Angelo:

Ne haragudj de te nem a feladat megoldását írtad le 4 pontban, hanem magát a feladatot.

Könnyű olyan ötleteket adni, hogy "működjön jól" meg "ne legyen hiba". A megvalósítás már nehezebb.

tusi74 2008.01.08. 10:37:22

Nekem ma megy rendesen, mindig beenged, és gyors! Lehet megjavult. :)))) Nagyon szeretném, mert egyébként nagyon tetszik.

moli 2008.01.08. 12:14:32

vegyuk eszre, hogy aki elegedett/enyhit/ertetlenkedik azok CIB-esek.

aki IEB-es, azok mind elegedettlenek.

lehet a CIBesek nem latjak, hogy lehetne jobb is?


jelenleg munkahelyemen ~600 ember fizetese arra var, hogy penzugy tudjon utalni CIB-bel. es akkor meg utana jon a 3 napos konverzio es a hetvegi napok.


o.f: jaigen, csakhogy az IEB nagyobb bank, mint a CIB.

Tydirium: SIMAN lehet tobb interface-t irni egy adatbazishoz. es at is lehet irni az apro modosulasokat az interface-en ám.

tusi74 2008.01.08. 12:50:06

Nekem az a véleménym, hogy itt alapjaiban volt elszúrva a dolog.
Kb. október novembertől az IEB-eseknek lehetőséget kellett volna biztosítani, hogy a netbankjukon keresztül beállíthassák a CIB netbankos ideiglenes jelszavukat, aláírókódjukat. Ezt inaktiv állapotban kellett volna tartani, és az egyesülés után ezeket automatikusan élesíteni. Amikor az IEB-es először belép a CIB netbankjába változtassa meg a jelszavát, úgy mint más új CIB24-es, és csak aktiválnia kellene a jelszót. A CIB24-be kellett volna integrálni egy olyan automata opciót, hogy netbank jelszó aktiválása. Az aktiváláshoz teljesen felesleges élőhang.

A másik amit észrevettem, hogy az IEB, és a CIB-nek más az ügyfélköre. Az IEB-ben szerintem arányaiban több a céges ügyfél, és valahogy a CIB őket nem tudja kezelni.

tusi74 2008.01.08. 12:51:26

Bocs, "úgy mint más új CIB-es."

Angelo_ 2008.01.08. 12:51:43

eheehe 2008.01.08. 09:02:16

Ezt a feladatot nem lehet 4 pontban leírni - minthogy nem is azt írtam le -hanem azt, hogy a végeredménynek hogyan kellett volna kinéznie az ÜGYFELEK szempontjából, mert számunkra ez az ami érdekes. A 4-ből egyébként 2 pont a kommunikációra vonatkozik, ebben sem teljesített túl jól a bank ahogy olvastam a kommentekből. Bármilyen bonyolultságú rendszerrel szemben alapvető elvárás kell hogy legyen a hibamentes működés és ez csak nagyon részletes teszteléssel érhető el. Minél bonyolultabb a rendszer annál tovább tart. Nyilvánvaló hogy ennek is határt kell szabni, de látni kell a következményeit annak ha mégsem tesztelődik ki minden és vállalni az ezzel kapcsolatos arcvesztést nem pedig azzal takarózni hogy "könnyű mondani hogy ne legyen hiba". (lásd 2-vel előző mondat).

Más: Veszélyes dolog jan 1-re átállást ütemezni, túl azon, hogy qrva nagy kibaszás minden ezen dolgozóval szemben. Az évváltás önmagában is gondokat szokott okozni, az első munkanap minden ügyfél eszement módon akar tranzaktálni.

moli 2008.01.08. 12:14:32
Én speciel CIB-es vagyok és nem enyhítek.

zorglub 2008.01.08. 16:16:16

Én kb 15 évig voltam az OTP-nél.

Ehhez képest a CIB olyan volt, mint egy Lada után egy nyugati középkategóriás autó.

Tény, hogy az októberi nagyobb rendszerfrissítés óta a korábbi kés-a-vajban ügyvitel megszűnt létezni. Karácsonyig néha nem ment mindig minden azonnal.

Karácsony óta - tudván, hogy lesz átállás - előre bekombináltam 1-2 napnyi kiesést, néha ezekről volt is tájékoztató, néha nem. De így - eddig - még nem volt olyan elmaradt tranzakció, ami miatt utólagos utánjárásra-ügyintézésra lenne szükség.

Remélem gőzerővel dolgoznak ott Guantanamo-n a CIB-es és IEB-s informatikusok ÉS ügyvitelszervezők (akik közül a legtöbben valszeg az elmúlt hónapokban megszakadtak a munkában), hogy a következő hetekben "szálkátlanítsák" a rendszert.

Ha visszatér a megbízhatóság az október előtti minőséghez, ha a 80000 IEB-s ügyfélnek igyekszenek még több támogatást nyújtani, akkor számomra nem kérdés, hogy maradok.

De ha már szót kaptam :), akkor lenne egy észrevételem, ami rendszeresen zavar: Valamikor estefelé van egy időintervallum, amikor a CIB24 nem működik (hívni hívható), mert állítólag a napi frissítés működik. Állítólag a bankközi klíring rendszer követelményei miatt van így. Emiatt rendszeresen szívok, mert vásárlás előtt: kinéztem a cuccot/betettem a kocsiba, fizetés előtt utalnék pénzt a kártyaszámlára, és bumm: közlik, hogy elnézést, most még kb. 20 percig nem működik a rendszer. Dekkolás fél órát, majd utána minden OK megint. Nna ez egy cseppet szokott irritálni, amíg dekkolok az üzletben. Más banknál is szokott estefelé fél órát álni a telefonos ügyfélszolgálat? CIB-es felelősők, akik olvassátok ezt a beírást: nem lehetne ezt végre megszűntetni?

o.f 2008.01.08. 17:38:54

kedves moli.

hogy melyik bank nagyobb, az nem vélemény kérdése.

nézz utána egy kicsit sokkal jobban. nem az számít, hogy te melyiket mekkoránk tekinted, vagy melyiket milyen nagyra tartod. az se számít, hogy te személyesen melyiknek az épületét látod magasabbnak. az egyesülés előtt fiószámban, ügyfélszámban, betétben, hitelben és gyakorlatilag mindenben a cibnek sokkal nagyobb számai voltak. kérsz erről szóló linkeket?

de vannak erről a témáról értekező, ettől a felzúdulássorozattól független újságcikkek is, amik szerint szintén a cib a nagyobb. ha nagyon nekifogok keresgélni, még azt is megtalálom. és ez se nem arról szól, hogy nekem személy szerint melyik a szimpatikusabb.

moli 2008.01.08. 17:51:15

pfff, anyabank, haho.

moli 2008.01.08. 17:55:27

o.f: egyebkent otp-nel is hasonloan kicsi az archivum (90nap?) cib-nel ingyen visszaszedik archivumbol, de csak telefonon valo beolvasashoz, irasban 1000ft.

o.f 2008.01.08. 18:21:59

mindenkitől elnézést kérek, akinek itt továbbadtam a cib-től kapott félretájékoztatást

az eBroker sem kivétel. lehet, hogy az ebroker név kipusztítását nem a 2007. ecember 31 - 2008. január 1. fordulóra tervezték, de az ebroker tönkrejavításával olyan alapos munkát kívánnak végezni, hogy egy egész héten keresztül _ E L É R H E T E T L E N _ elképzelni is rossz, milyen lesz az eBroker "szép új rendszer" ha ugyanazok parancsolnak a megvalósítóknak, akik az integráció egyéb elképzeléseiről is intézkedtek. Szeeegééény eeeBrókeer. Béke poraira. azért kíváncsi lennék azoknak az arcára, akik éppen megtudják, hogy az addig intenzíven használt webes tőzsdézésük annyira megáll, hogy egy egész hétig csak telefonon és személyesen tudhatnak tőzsdézni. bocsikaaa, behurcoltad ide a millióidat, de most egy héten át mennyé vissza a huszonot (?) évvel ezelőtti színvonalra. (az tényleg megdöbbentő, hogy még ezt is simán bevállalták a döntnökök)

tusi74 2008.01.08. 19:45:51

Hogy tényszerűek legyünk, ma nekem egész nap hibátlanul ment, pedig többször használtam. Villámgyors bejelentkezés, utalás.

Szerintem ennek az egyesülésnek a legnagyobb vesztesei a céges ügyfelek, és a tözsdézők. Mert a lakossági ügyfelek még el is netbankoznak, de ha a céges rész sokáig nem jön létre, vagy az ebroker, akkor valszeg ők lehagyják a bankot, ami az image-nek semmiképpen nem tesz jót.

ezer526 2008.01.08. 21:12:16

Tényszerű leszek én is: 1 db nyomorult értéknapos átvezetést szerettem volnalebonyolítani. Egymás után 20x !!! dobott le a netbank azzal a dumával,hogy átmeneti hiba, lépjek be újra és nézzem meg függő tranzakcióimat. Aláírómappát megtekinteni nem lehet,ott yoyózik a kis sárga csík a jobb alsó sarokban percekig,aztán kész. Ha tényleg csak annyi ügyfelet enged be a rendszer,mint amennyire biztonságos válaszadási lehetőség van,akkor mi a túróért enged be, azért,hogy kidobjon?? Tényleg visszamegyek az OTP-hez....

tusi74 2008.01.08. 21:36:31

Most este? Mert ilyenkor van a bankközi clearing olyan 9 körül. De az mindig volt. Olyan 20-30 perc. De egész nap ment. Én utaltam ma, átvezettem, vásároltam, visszavezettem. Azonnal beengedett, és mindent megcsinált. Most is azonnal beengedett pár perce, és minden megy.

ezer526 2008.01.08. 21:49:02

Most 9 után,lehet hogy igazad van a bankközi clearinggel kapcsolatban. Gáz csak akkor van,ha esetleg bármilyen CIB-es kártyával vásárolsz a clearing ideje alatt.

ezer526 2008.01.08. 21:56:15

Clearing ide, clearing oda most a szürke csík yoyózik a jobb alsó sarokban és nem enged belépni a rendszer,helyesbítek a rendszar....

gvereb1 2008.01.08. 22:17:09

cib-es vagyok, egyetlen egyszer tudtam belépni tavaly novemberben, aznap mikor a kártyámat megkaptam, azóta egyetlenegyszersem. Azóta se sikerült megcsinálniuk. Majd jövő hónapban elmegyek az ügyfélszolgálatra hátha javult vmit.

JbM 2008.01.08. 22:23:15

11. napja nem tudok belépni az egyik cégembe. Ma telefonon központ-fiók-CIB24 útvonalat jártam be, ügyintézők javaslatára. CIB24-en hölgy felháborodottan közölte, hogy micsoda dolog, hogy a fiók azt mondja, hogy CIB24 tudja megoldani a problémámat, ők hozzá se férnek a céges ügyfelek adataihoz. Majd ő beszél a fiókkal-közölte, majd 5 percig zenét hallgattam és letettem a telefont.
Másik cégemben berögzítettem 15 átutalást, amelyek nem mennek el az aláírómappából. Aláírom, könyveltetem, beküldöm, majd közli, sikertelen tranzakciók.
Én holnap megyek másik bankba számlát nyitni.

tusi74 2008.01.09. 06:51:39

Ma viszont reggel is tetű lassú. Egyáltalán nem megy.

Beluschka 2008.01.09. 08:21:13

Most fixen ez a szöveg:

CIB Internet Bank elérhetősége

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábbi Inter-Európa bankos ügyfelek adatainak átvezetése a CIB Bank rendszereibe sikeresen megtörtént. Természetes az, hogy ilyenkor az ügyfelek meg kívánnak győződni adataik helyességéről. Erre bankunk készült, s a CIB Internet Bank kiszolgálói kapacitását egy átlagos banki napi forgalom háromszorosára növelte. Az érdeklődés azonban meghaladta várakozásainkat. Fontos számunkra, hogy minden ügyfelünk megfelelő kiszolgálásban részesüljön ezért csak annyi felhasználót engedünk egyidejűleg a CIB Internet Bankba bejelentkezni, amennyit megfelelő válaszidővel tudunk kiszolgálni. Kérjük próbálja meg a bejelentkezést később.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!

CIB Bank Zrt.


Kiváncsi vagyok, elengedik-e a havidíjat, több hete használhatatlanul rossz, már-már Pannon netshop lassúságú...

loggoll 2008.01.09. 08:32:47

A számlegyenlegem helyett a ma reggeli üzenetük:

"CIB Internet Bank elérhetősége

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábbi Inter-Európa bankos ügyfelek adatainak átvezetése a CIB Bank rendszereibe sikeresen megtörtént. Természetes az, hogy ilyenkor az ügyfelek meg kívánnak győződni adataik helyességéről. Erre bankunk készült, s a CIB Internet Bank kiszolgálói kapacitását egy átlagos banki napi forgalom háromszorosára növelte. Az érdeklődés azonban meghaladta várakozásainkat. Fontos számunkra, hogy minden ügyfelünk megfelelő kiszolgálásban részesüljön ezért csak annyi felhasználót engedünk egyidejűleg a CIB Internet Bankba bejelentkezni, amennyit megfelelő válaszidővel tudunk kiszolgálni. Kérjük próbálja meg a bejelentkezést később.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!

CIB Bank Zrt."

Melyik bankba menjek számlát nyitni?

loggoll 2008.01.09. 08:39:21

Én meg ere ezt írtam nekik:

"Sorozatban nem működik az internetbank, nem csak nekem, úgy látom, alapvetően senkinek. Nagyon nem jó ez így. Hogy merjem a pénzem egy olyan bankban tartani, amelyik ennyi idő alatt sem tudja megoldani két bank korábbi informatiakai rendszerének összefésülését. (Már írtam önöknek ezügyben.)

Kér kérdésem van:

1. Hogy hívják a probléma menedzselését megoldani nem tudó informatikai igazgatót?

2. Legalább a havi számladíjainkat elengedik-e, hogy megpróbáljanak ügyfelükként megtartani?"

Beluschka 2008.01.09. 08:43:13

loggoll 2008.01.09. 08:39:21

Fél év alatt nem sikerült összefésülniük a két rendszert, de a lényeg, hogy irdatlan összegek legyenek elköltve hardverre és méregdrága szoftverekre... Futja a hülye ügyfelek pénzéből.

ezer526 2008.01.09. 09:06:04

MInden jó,ha a vége jó! Sikerült átvezetnem,igaz,hogy tegnap este óta...
Ok én ritkábban netbankolok,de így is idegfeszület ha nem megy. Viszont ha a céges ügyfelekkel ugyanezt eljátsszák az már gáz,annak meg főleg aki cégtől kapja vagyis nem kapja meg időben a munkabérét.

Tribuszer 2008.01.09. 11:08:58

Ezt elkúrták. Nem kicsit, nagyon.
Az ügyféltájékoztatásra csak azért adnék nullát, mert negatív szám nem lehet.
Ma megkaptam a decemberi számla-kivonatot.
"Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton rövid tájékoztatást szeretnénk nyújtani arról, hogy a CIB Bank Zrt és az Inter-Európa Bank Zrt. 2008. január 1-i egyesülését követően a megújult és kiteljesedett CIB Bankban milyen azonosítók szükségesek bankügyei intézéséhez"
Hát végülis jobb későn, mint soha.
Ki tudja, talán még dec. 28-án a Bankonet rendszerben küldött kérdéseimre is válaszolnak egyszer.

Rumcajsz 2008.01.09. 11:27:06

Az Üvegtigrisből Csoki bácsit tudnám idézni: Sokkot kaptál ! Még sosem volt ilyen jó...

Tribuszer 2008.01.09. 15:28:00

Ha belegondolsz, ez nem dicséret...
Kiváncsi volnék, melyik gittegylet osztogatja ezeket az évbankja-címeket és hogyé' adja.

Rumcajsz 2008.01.09. 15:55:50

hááát...nem dicséretnek szántam ;-)

maggio 2008.01.09. 17:01:51

Úgy hírlik, hogy valami nagy csoda rendszert vezettek be egyidejűleg a migrációval. Olyat amelyiket előtte pilotban vissza kellett fogni, mert nem bírta a terhelést.
Jó döntés... :-(((

NoGun 2008.01.09. 17:38:52

Nálam megy minden rendben. Igaz az agyoninstallált öregebb gépemen nem ment korábban, de a Java frissített középső és a friss installt új gépemen minden rendben van.
Szerintem nem csak a CIBben lehet a hiba.
Leginkább kompatibilitási problémára gyanakodnék. Két böngészőben is eltérő sebességű ...

tusi74 2008.01.09. 18:54:01

Maggio! Ez az infó mennyire biztos forrásból származik? Egyébként ma is ment egész nap, reggel akadozott, aztán olyan 15 órától már normál sebességen ment. Már a föoldalról levették a sikeres integrálásos szöveget, és hogy annyi embert engedenk be, amennyit megfelelő vbálaszidővel ki tudnak szolgálni.

Valakiakitobbettud 2008.01.09. 20:09:03

Sziasztok!

Most 14-e hétfőig minden volt IEB-s fiók ügyeletet tart este 7 óráig, hogy a céges ügyfelek be tudjanak menni, és tudják rendezni az internetbankkal kapcsolatos problémákat. Remélem mindenkinek sikerül elintézni.

Catella 2008.01.09. 23:26:58

Ma kaptam a szla kivonatot, ez volt mellette:
* A CIB Internet Bankon keresztül, illetve a fiókokban megadott megbízásokon a CIB Bank által használt rövidített számlaszámot kell feltüntetni, amely egy 4-6-3-as bontású számla azonosító (pl. 2204-AA2BB3-511).
* A BankoLine 7-jegyű telefonos azonosítót a 8-jegyű "CIB24 Felhasználó azonosító" váltja fel, amely a
telefonos ügyintézéshez szükséges.
A fenti azonosítókat mindig megtalálja majd CIB-es számlakivonatának fejlécében.

Ezeket a kódokat "majd" megkapom (1 hónap múlva), addig mi van?? Nem tudom használni? vagy menjek be a bankba?
Menjenek a búsba...!

Rung András · http://www.twitter.com/rungandras 2008.01.09. 23:47:20

gondom az nekem is volt bőven. Én csak az ebroker miatt mentem az ieb-be, bár amennyire bankot meg lehet kedvelni, annyira megkedveltem. Ha az ebrokerhez nyúlnak, akkor én is húzok innen, egy barátom a cib tőzsdés felületét próbálta használni, kevés sikerrel, skype-on időnként nyomtam neki prompt árfolyamadatokat, hogy tudja is mit vesz mennyiért :) Először örültem az egyesülésnek a több fiók miatt. De aztán jöttek a hidegzuhanyok:

1. vállakozói hitelt akartam felvenni, decemberben mondták, pár nap de jöjjek vissza januárban, kapcsolattartóm eltűnt, most már semmivel nem bíztattak, csak hónapnyi várakozással

2. megalázó sorbanállás az ieb-ben, ahol láthattam a szerncsétlen ügyintézők izzadását a totel ergonomiátlan fekete hátteres zöld betűs 80-as éveket idéző konzol előtt.

3. 2 óra alatt sikerült egy nyomorult devizakonverziót lenyomnom a már ismert jelenségeknek köszöhetően

4. nem megy mac-en. A technikai tájékoztató nem megy, kaptam emailben egy segédanyagot, de azzal sem megy. Másrészt felháborít ez a letelepítgetős rendszer. Nem azért van internet, hogy bárhogy egyformán tudjam használni??? Érdekes ez más bankoknak valahogy megy.

mondjuk még reményekedek a jövőben, mert alapvetően egy fúzió értelmes dolog is lehet.

Roltii 2008.01.10. 11:32:03

loggoll: korrekt, nagyon korrekt:D Ezek tényleg ennyire suták?
nevetséges hogy a 21. században még nem jöttek rá, hogy az emberek ideggörcsöt kapnak az egyenszövegektől, főleg ha még csak nem is reveláns...

maggio 2008.01.10. 12:37:48

Tusi74,

amennyire jól tudom, több éve szerencsétlenkednek az ügyfélazonosítás és a front end projektjeiken. Minden tranzakció az új eszme (elektronikus és hagyományos is) szerint egy közös kiszolgálón megy (menne) keresztül. Viszont ez a kiszolgáló hatékonysági gondokkal küzd, így az új rendszereket nem tudták időben teljesen felfűzni. Így azt döntötték, hogy majd a migrációval együtt mindennel egyszerre állnak át. Mint az kiderült ez nem sikerült nekik. :-(( Az első napokban a fiókok sem működtek. Ez persze szóbeszédnél több, de azt nem mondhatom meg honnan származik......

Mindenesetre több frontvonalon harcolnak az informatikusaik. Eleve adott a régi cibes, új cibes természetes front, míg a régi cibesek között fennállt egy rohanunk a szakadékba kontra ésszel haladjunk frontvonal. (nem az utóbbiak győztek)

tusi74 2008.01.10. 12:59:41

maggio! Köszi a választ. :) És ha már ilyen belső infókkal tudsz szolgálnai, arra tudod a választ, hogy ez a felhazsnálólétszám korlátozás végleges, vagy csak időleges. Azaz lesz-e valamikor olyan vas a rendszer alatt, hogy erre ne legyen szükség, és mindenki akkor netabnkoljon, mikor neki jólesik?

maggio 2008.01.10. 13:24:50

Tusi74,

Szerintem vasat már annyit toltak alá, hogy azt többet nem tolnak szerintem. Valószínűbb, hogy megpróbálják szoftver oldalról hatékonyebbá tenni. Esetleg pár IBM guru dolgozhat még a vasak optimálisabb felhúzásán. Ha ezt megugorják akkor feljebb engedhetik a limitet. Ha jól gondolom a fiókok működését garantálja a mostani limit...

Tribuszer 2008.01.10. 15:57:22

BANKONET-ET VISSZA!!!

Jonas-R 2008.01.10. 18:06:17

fudekibaszott okos mindenki

ha valaki a 10%-át látta annak ami történt, annak is örülne, hogy ez így sikerült. (két ünnep között jött meg a PSZAF engedély addig kellett itt-ott-amott zsebeket tömködni... ugye... merthogy ez azért sok embernek sok pénz volt.... ugye....)

Nyomik, aki meg azt állítja, hogy egy nagybanki rendszer.... két nagybanki rendszer fúziója modellezhető, az egy hulye barom, kérem az elérhetőségeit, hogy nehogy véletlenül felvegyem dolgozni.

Jonas-R 2008.01.10. 18:11:01

De tényleg a háborgásban már egész jók vagyunk... Már csak dolgozni kéne. (mondjuk az IEB-ben, aki nem kis szervezeti ellenállást tanusított)

Megsúgom, hogy azért ezekbe a dolgokba nem "csak" emberi dilettanizmus, de valószínűleg hatalmi játszák is benne voltak/vannak. Tudjátok, két bank egyesülésekor újraosztják a lapokat.

Mondjuk a tájékoztátas tényleg kritikán aluli volt. A többivel kapcsolatban lehet okoskodni, de keressetek valami kvantumfizikai topikot, pont ugyanakkora rálátással (sőt, elnézést a fizikusoktól) bírhattok, mint a CIB-IEB merge kapcsán.

Dr. Stein (törölt) 2008.01.10. 18:20:37

"hogy egy nagybanki rendszer.... két nagybanki rendszer fúziója modellezhető"

Ki nem fossa le a nagybanki rendszerek problémáját? Ma sem tudtam belépni...

tusi74 2008.01.10. 18:26:03

Nekem ma egész nap stabilan ment. És piszok gyors volt. Tegnap reggel volt egy rövid belassulás, este a szokásos, de azonkívül megy. Sőt, ma volt valami frissítés, mert a telepített verzió frissítette a cibib.jar-t. Utalások mennek mint a szélvész. Az látszik, hogy a CIB is szeretné, hogy jó legyen.

És én azt, amit Jonas-R-t írt, maximálisan elhiszem, mert ez Mo..

maggio 2008.01.10. 21:56:41

Jonas-R, ne hidd, hogy lehetetlen két bankot összefésülni. Ami ebből adódó megfeleltetési hiba látszott az az IEB-s céges kontra magán ügyfelek témában elő jött. Ez vállalható, bár szintén gondos tervezéssel elkerülhető lett volna.

Viszont az a performancia probléma amivel küzdenek az maximálisan tervezhető, modellezhető, stb...
Csak a vakhit, hogy sikerülni fog nem pótolja a felkészülést..........

Jonas-R 2008.01.11. 00:55:55

Maggio, itt különböző dolgokról beszélünk. 1. probléma adatmigrálás. A cibnek annyira kellett most ez a merge mint puposnak a fekvőszolárium, pont elég baja volt a saját adattárházával amennyire tudom. Ez egy nemzetközi szintű döntés volt, tessék a SaoPaolo-Intesa-t szidni, hamár valakit szidni kell. Ez a rész nem tervezhető, maximum "best guess" alapokon, meg scenario planinggel, és azért elég sokmindenre felkészültek.

A terméktérképek egyértelmű megfeleltetése lehetetlen, (az IEB novemberben még bőszen termékeket változtatott, amit nem nagyon közölt a Cib-bel), az ügyfélállomány összekötése sem egy egyszerű feladat, (közös ügyfelek, magánügyfelek, itt private ott banknetes stb., ez nem triviális, nehezen számítható... mellesleg a fenenagy determinizmust meg, ami a tervezés alapja lenne,felejtsétek el, egy rendszer amiben 12-nél több kvázi független változó van, már sztochasztikus jelenségeket mutat a kimeneten, és itt sokkal sokkal többről volt szó)

A performanicára pedig írtam. Nekem meggyőződésem, hogy ez hatalmi játszma volt, az IEB-nek alig van ügyfele a Cibhez képest, nem ez adott terhelésnövekedést.

Ez az egész pozícióharcról szólt, bankon belül és kívül is! (PSZáF, Bankárképző, külsős fejlesztők, Mekkenzi-szuperkonzálting zsenik) Ilyen dolgokat nem lehet... nem illik külsős consulting nélkül megcsinálni. Gyakorlatilag a fejlesztések java outsourceolt majd minden bankban. Itt valakinek érdeke volt, hogy az egyesülés utáni szerveti változások neki kedvezzenek. Mert hogy azok meg azért voltak .(az meg nem két doboz gyufa ára, ami egy webbank fejlesztés, vagy egy adatmigrálás. és nem mind1, hogy ki ül abban a székben aki dönt arról, hogy ki csinálhatja meg. )

De jósolok! A következő ilyen a T csoportban lesz, mert ott is ez történik. Egy olyan átszervezés, ami alapjaiban megváltoztatja a felépítésüket, (a funkció szerinti bontásból piaci szegmens szerinti bontásra állnak át, aki érti érti aki nem azt leszarom) és gyakorlatilag ugyanez történik. Pozícióharc, és ennek mi fogjuk meginni a levét.

Apropó próbált valaki a t-onlinenal kapcsolatba lépni az utóbbi időben? ....

1 hónap és minden lecsitul. Akinek nem tetszik keressen másik bankot. A cibet sem fogja megrázni az a 100 elpártoló ügyfél, vagy az az 1000. Bár jobb lett volna, ha kicsit konkrétabbak, és nem ennyire optimisták, hanem kommunikálják, hogy ez most húzós lesz, de akkor előre kell szólni és ez nem volt érdek.

Én azon bukok csak ki, hogy látatlanban emberek nagyon okosan, olyan dolgokat kritizálnak, amihez aztán lövésük sincs. Mert tegye fel a kezét az, aki nagy banki rendszerek terén komoly tapasztalattal bír, és mondjuk átélt és végigdolgozott két-három nagyobb egyesülést.(ilyen emberből az országban van 15 mondjuk) Én a felszinét kapirgálom, és így azt mondom, hogy nem szerepelt annyira rosszul a Cib. Ne gondoljuk már, hogy aki hangosan kiabálja hogy "szar-szar" annak igaza van. az ügyfelek 95%-a meg sem érezte az átállást. (és nem egy haverom dolgozott 24-én 31-én is éjszakába nyúlóan, hogy ez így legyen, csak azért mert két három "fontos" ember még több hatalmat akart, és az utolsó pillanatig direkt nem vettek tudomást problémákról, hogy nagyobb lendülettel csapkodhassák az asztalt az utolsó pillanatban, és kiálthassanak farkast, hogy több erőforrához , azaz hatalomhoz jussanak)

A dolgok nem annyira egyértélműek, mint egy külső szemlélő látja, bár tény, hogy a legtöbb embert nem érdekli, hogy mi folyik valójában, mert csak annyit lát, hogy nem megy neki a netbank. Viszont felesleges a hiszti, ezek a dolgok el fognak rendeződni. Inkább fizessenek adót..., mindenki a saját portáján nézzen körül egy kicsit, mert az a probléma viszont, nem fog 1 hónap alatt normalizálódni...

Ha meg nem tudja megoldani a Cib akkor magára vessen. De akkor sem sírni kell, hanem elmenni máshova. Szépen csendben, nem keresni a hibást, nem kutatni felelőst, csak távozni, mert azt, hogy ki mit hol hogyan rontott el, azt talán nem bela43 és sterno fogja jólmegmondni egy homár forumán.

Tribuszer 2008.01.11. 02:45:20

Hiába dumálsz, elkúrtátok és kész. Ha már a Sanpaolot emlegeted, lehet, hogy megírom nekik is, hogy mit bénáztatok itt össze.

tusi74 2008.01.11. 07:16:24

Én pedig azt mondom, hogy azért hiszem el, Jonas-R minden szavát, mert amit leírt, az nem CIB-specifikus, hanem ha elvonatkoztatunk, mindenhol ez megy.

És az is igaz, amit a T-ről írt. Én, mint mezei ügyfél már észre is vettem a merge első jeleit, pedig én ott is csak egy előfizető vagyok. Én a T-Online-nál úgy vagyok internetelőfizető, hogy az Invitel a telefonszolgáltatóm. Eddig a T-Online ügyfeleinek lehetősége volt, pl. MS Office-t részletre venni. Most ez a lehetőség átkerült a T-COM kínálatába, és hiába egyesültek, én mint Invitel előfizető már nem vehetem igénybe. Ez van, és szerintem ez még csak a merge kezdete.

Másrészt, minél nagyobb egy cég, annál inkább elkezdik az emberek sz@rozni. Ilyen az OTP is. Én még arról neten pozitív megnyilatkozást nem olvastam. Nem mondom, hogy tökéletes, de azt kijelenteni valamiről ex-katedra, hogy sz@r, az is túlzás. Vannak ott is jó dolgok, meg kevésbvé jók. Ahogy egy cég növekszik, annál nehezebb elérni az ügyintézőt. Ez nemcsak a CIB-ben van, ez valóban a T-nél is igaz. Ez van, ezzel együtt kell élni.

Tribuszer 2008.01.11. 08:21:57

tusi74, nem a valóságtartalmával van baj, hanem a szemlélettel. Tessék szép csendben eltakarodni, ha nem tetszik valami. Csakhát a CIB se véletlenül költ milliókat a gyopár állatorvosbácsis-debiltramplis reklámjára, nem kell csendben elhúznunk, hanem meg kell óvnunk még párezer embert attól, hogy ezekkel szóba álljon.

moli 2008.01.11. 09:59:17

ieb-es kapcsolattartom napok ota nem tudja elerni a cib-es felelost, mert egyszeruen nem veszi fel a telefonjat..

ja es fizetest meg mindig nem kaptunk.

Rumcajsz 2008.01.11. 11:16:56

Jonas R. írta:
"Tudjátok, két bank egyesülésekor újraosztják a lapokat."
Hozzá tennéd az arányokat is akik széket kaptak, érdekes lenne.
Másrészt teljesen más volt a két bank, az egyik minőségi a másik mennyiségi szolgáltatást nyújtott.

maggio 2008.01.11. 11:24:19

Ugyanazt írtam mint Te, hogy hatalmi és pozíció harc az egész. De ehhez kellenek a vezetők akik reklámújságokból ismerik az IT technológiákat és kellenek a kedvenc konzulensek, outsource cégek akik bődületes pénzért vezetik be a csapatot az erdőbe. És kellenek a háttérbe húzódó aggódók, akik már belefásultak, hogy kizökkentsék a fényeshomlokú elméleti csapatot az álmaikból. És nagyon sok rossz döntés kell.

A funkcionális, adatmegfeleltetési problémák természetesek egy ilyen merge-nél. Az nem természetes ha egy bank felelős vezetői mindent egyszerre akarnak megoldani a technológiai ajánlásokat lesza...va. Sok-sok éve sikertelenül húzódó projektekból előremenekülve mindent egy lapra feltéve azonnal akartak lezárni. Ez nem felelősség, hanem ámokfutás!!!

Az más kérdés, hogy az IT dolgozói halálra szívták magukat és ez is kevés volt a sikerhez. Nem az ő hibájuk ha felettük ámokfutnak.....

tusi74 2008.01.11. 11:25:14

Én pedig arra lennék kíváncsi, hogy valahol utána lehet nézni azoknak az adatoknak, hogy melyik banknál hány % volt a céges ügyfél. Mert nekem az IEB inkább céges banknak tűnik.

Jonas-R 2008.01.11. 12:10:28

Hogy ki kapta, kik kapták, az az amit én nem mondhatok meg. Eddig is csak személyes benyomásokat közöltem. Ez az ami a saját véleményem, ha nevesítek akkor onnantól már én kerülök bajba. Csak arra akartam utalni, hogy nem "csak" dilettanizmusról van/lehet itt szó.

A minőség/mennyiségről. Ez egy kicsit árnyaltabb. A private/kiemelt/céges vonalon sokkal erősebb volt a Cib, meg úgy általában is.(magyarországon) Az IEB hatalmas előnye a trezsöri volt, az alapkezelője, eszközkezelője.

A céges vonalon sokkal erősebb volt a Cib. gyakorlatilag a 80-as évektől!!!!! a magyar cégek devizaügyleteit (állami, értelemszerűen) a cib vitte, fiókot csak 92-ben nyitott. Ennek a hagyatéka, hogy rengeteg vállalati ügyfele van. (és nehezen is rúg labdába lakossági vonalon hiába van annyi fiókja mint ahány dalmata a 101 kiskutyában... ugye, mert innen van a reklám, csak ezt megint nem kommunikálják)

Mondom, az IEB az alapkezelésben jeleskedett nagyon. Az egyesülés után még egy egész ütőképes bank is lehet ebből, de ehhez rengeteg munka és idő kell. Én sokkal aggasztóbbnak látom a T csoport működését, mint a Cib-et.

A következő fuzió pedig a Raffié lesz valószínűleg, majd meglátjuk, náluk mi lesz a helyzet.

Amit maggio írt az IT gyeplő nélküli vakvágtájáról az pedig nagyjából igaz. Sajnos.

tusi74 2008.01.11. 12:32:53

Gondolom, az lesz, ami hónapokkal ezelőtt felröppent, hogy Raffi és Erste. Kíváncsi leszek...

hunterbear 2008.01.11. 18:30:43

délután hívott telefonon a CIB műszakisa, ha cache-t ürítünk a safariban és a java-ban is, akkor megy a safarival is. tehát aki macintoshon használná, talán
most már valóban, működik a netbank - egyelőre.

Pol 2008.01.11. 21:17:21

Érdekes módon a Weblapjuk egész stabilan működik, csak az internetes bankjuk nem bírja a gyűrődést:
www.netdiag.hu/daily/080109/ndHttp_080109_id179.htm

Azért kiváncsi lennék egy hasonló kimutatásra tranzakció ellenőrzésről is.

tusi74 2008.01.11. 22:01:17

Ez a netdiag-os grafikon semmit nem jelent.Amikor pár napja mindent tutira jónak mutatott, be sem bírtam jelentkezni, most meg, a pirossal jelzett időszakban vígan netbankoltam a CIB-ben.

hilfer 2008.01.13. 16:50:33

tusi74 és mindenki más aki szidja a CIB-et.

Tipikus magyar mentalitás! Mindegy, csak szidhassunk bárkit és bármit!
Az egyikőtök fejében sem fordult meg, hogy igaz hogy nem működik még minden tökéletesen, de azok a barmok hónapok óta éjszakákon át bent vannak a bankban, s azon dolgoznak, hogy minél kevesebb legyen az elégedetlen ügyfél. Emberek vagyunk mi is, és hibázunk! Ti talán a saját munkátokban az életben nem hibáztatok még?! Szidni és ócsárolni a másik munkáját rohadt könnyű!
Ott a lehetőség! Egy rakás álláslehetőség van a CIBnél. Be lehet ülni, s lehet azon segíteni, hogy jobban menjen a migráció.
Az összes eddigi felhozott vádatokra dolgozóként csak azt tudom mondani, hogy gyertek, s csináljátok nálunk jobban!

Ügyfélkén én sem mindig örülök, ha pont akkor nem működnek a kártyák, amikor pont nekem lenne rá szükségem. De szerintem kellőképpen tájékoztattunk mindenkit, hogy gondoskodjon kp-ről és az utalásokról.
Dolgozunk! Rajta vagyunk azon, hogy mihamarabb minden visszaálljon a rendes kerékvágásba. Ügyintézőként jómagam is van hogy bent csücsülök este 10ig, mert éppen nem megy a pénztárrendszer.

Akkor is mindenki életben maradt, amikor még nem volt Interneten bankolási lehetőség. Akkor sem haltunk éhen, amikor még vasárnap és hétfőn nem voltak nyitva a boltok, s nem tudtunk friss kenyeret venni. Rohadtul elkényeztet minket/titeket a technika, s ez itt a fő baj!

tusi74 2008.01.13. 19:30:20

De tök jó! Szinte egyetlen voltam, aki védte a CIB-et! Nemcsak itt, hanem a másik blog-on. De tök jó, hogy engem emeltél ki. Miért nem azt aki tényleg szidta. Basszus, ezt de benézted!

tusi74 2008.01.13. 19:34:36

Párhuzamosan napokig 3 helyen védtem a CIB-et a neten (Index fórum, itt és a másik blogon). Ezentúl nem teszem.

tusi74 2008.01.13. 19:50:35

Na de ha már "ócsárlónak" lettem kikiáltva akkor én is hangnemet váltok...

Mi az, hogy elkényeztetett bennünket a technika??? Ha valaki olyan számlacsomagra fizet elő, hogy neten kezelje a pénzét, akkor számára biztosítani kell azt. Ha valamilyen technikai gikszer miatt ez meghiúsul, akkkor a kiesett időszakot a számladíjában jóvá kellene írni.

A másik. Miért érdekeljen engem, hogy hányan akarnak a netbankba rajtam kívül bejelentkezni. Olyan vasat kell venni a kiszolgáló szervernek, hogy ha az összes netbankoló ügyfél egyszerre akar bejelentkezni ugyanabban az időpillanatban, azt is ki tudja szolgálni. Persze ez csak elméleti eset, de a képességnek meg kellene, hogy legyen. Mi az, hogy bizonyos szám fölött az előfizetőket nem engedjük be a rendszerbe. Ő is fizeti a számladíjat. Milyen alapon?

Egyébként ezeket magamban akartam tartani, sőt eddig én mondtam a többieknek, hogy stabil netbank napok óta, de ha már én lettem a főócsárló, hát legyen igazad.

emzéperiksz 2008.01.14. 09:58:07

hilfer, baszki, mi köze az ügyfélnek, hogy a tetves CIB-es dolgozó mennyit dolgozik? Napi 5 percet vagy 25 órát?

Semmi apukám. Fizeti a díjakat, a CIB meg szolgáltat, pontosan, megbízhatóan - és kész.

Suóval nem voltak bent eleget éjszakánként az általad említett barmok, vagy nem elég barom volt bent, vagy nem elég hatékonyan dolgozó barom volt bent - és ez nem az ügyfél hibája.
De folytasd csak ezt a hozzáállást, hogy amikor szarul szolgáltattok, nem ti, hanem az ügyfél a hibás, mert nehezményezi, majd csak elfogynak az ügyfeleitek.

Inkább azon agyalj, hogyan kárpótoljátok az ügyfeleket a két hetes bénázásért. Adjál nekik pl. borvacsorát, ahogy az OTP szokta.

moli 2008.01.14. 11:35:04

fizetes meg mindig nem erkezett.
cegtulaljdonos ajanlatot kert mas bankoktol.

maggio 2008.01.14. 12:13:32

Na ezek nem oldották meg a hétvégén sem a problémát :-(((


CIB Internet Bank elérhetõsége

Ezúton tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a CIB Internet Bank szolgáltatásunk - elõre nem látható technikai okból - jelenleg nem elérhetõ. A felmerült hiba elhárításán szakembereink dolgoznak. Kérjük próbálja meg a bejelentkezést késõbb.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!

CIB Bank Zrt.

maggio 2008.01.14. 12:15:32

Előre nem látható technikai ok. Vajon az meg mi lehet???

maggio 2008.01.14. 12:25:20

Hilfer,


azt írod, hogy sokat benn vagytok mert nem megy a pénztárrendszer. A 101 fiókotokhoz cca 40 jöhetett hozzá. Ez indokol ilyen problémát vagy más rendszerre álltatok át egyben?

Ne hidd, hogy nincs az ügyfélben empátia készség! De két hét az már sok. Ekkor már elvárnánk, hogy akár visszaállással is de stabilizáljátok a rendszereiteket.
Nem az igahúzó a hibás, de valaki(k) csukott szemmel belevezették a csapatot a szakadékba. Onnantól nem pozitívum, hogy ezért Nektek is szívnotok kell :-((

tusi74 2008.01.14. 12:37:45

Reggel is volt ez a szöveg, aztán pár perc jó lett. Lehet, ezentúl ez lesz majd a szöveg, ha sokan akarunk a netbankba bejelentkezni. Mégsem írhatják így 2 hét után, hogy az IEB-es ügyfeleket sikeresen átvezették, és csak annyi felhasználót engednek be, amennyit megfelelő válaszidővel ki tudnak szolgálni, hát lecserélték a szöveget másra. Mostmár váratlan technikai hiba lép fel, amin lázasan dolgoznak.

Pedig mára ígérték, hogy az eBroker élesedik, és már megbízást is lehet adni. lehet, azt nem bírja a rendszer, hogy már az eBrokereseket is rákapcsolták a netbankos rendszerre?

o.f 2008.01.14. 13:15:51

Én csak ülök itten, reszelgetem a körmeimet, és hülyeségeket kérdezek.

mindenféle jogos vagy jogtalan panasz, megtörtént vagy nem megtörtént horroresetek emlegetése, szitkozódás és boszankodáselmesélés _NÉLKÜL_ arra vagyok kíváncsi, miért kellett az ügyféladatok átvételét azzal is nehezítettpályássá tenni, hogy az itt is ott is meglevő ügyfeleket rögtön elsőre egybekovácsolták? van ennek valami külső jogszabályi kötelezettség háttere? erősen kinnfenntesek és szitokvéleményszórók kérem ne.

Amici 2008.01.14. 16:21:36

Nem rögtön, hiszen a társasági egyesülés már korábban megtörtént. De az ügyfeleket valamikor egy platformra kellett tenni, és ez volt az az időpont.

Sajnálom azokat akiknek ez az átállás komoly problémát okozott, de szerintem a többség csak ungarise-rinyagép, aki imád tapicskolni a pocskondóban.

Nem mondom, hogy nem lehetett volna ezt profi módon megcsinálni, de nekem nem volt gondom. Időben intézkedtem, mert időben figyelmeztettek előre. Egyszer volt gondom, azt is ki lehetett bírni, nem ment tönkre a háztartás azért, mert 1 napig nem tudtam a netre bemászni.

moli 2008.01.15. 12:28:23

most jott at az ugyvezeto igazgato, hogy szemelyesen elnezest kerjen, de a tulajdonos meg mindig nem tudja elutalni a penzunket.
nem kis cegrol van szo, 51 orszagban van jelen, ebbol 6-ban irodaval.

maggio 2008.01.15. 14:04:19

Az aláírómappában lévő tételek módosításába, felolvasásába és bármilyen ezzel kezdeményezett tranzakcióba nekem mindig belefagy a rendszer. Körülbelül egy hete szeretnék valamit átírni és úgy elindítani.
Eddig azt hittem, hogy csak teljesítmény problémájuk van, de úgy tűnik funkcionálisan is gondok vannak.

Nem rinyálok, de azért ez túlzás fél hónappal az átállás után. Türelmes vagyok de nem értem. Mit keféltek el amit ennyi idő alatt sem lehet helyrehozni?

Tribuszer 2008.01.16. 01:57:05

Ettől akadok ki, már be akartam fejezni ezt a cibnyavalya fórumot, de már megint mi vagyunk lekúrva, hogy szólni merészelünk.
Rohadt nagy dolog lehetett ez a migráció, csak épp ennek a két banknak az olasz tulajdonosai is migráltak tavaly, ahol x millió + y millió ügyfél adódott össze. Valahogy csak megoldották, mert nem hallottam róla, hogy forradalom lett volna tavaly Olaszországban. Lehet, hogy ők a hibásak, hogy nem segítették tapasztalataikkal az ittenieket? Hát ez se érdekel semmit, csak a végeredmény: úgy szar, ahogy van. KÉREM VISSZA A BANKONETET!

Tribuszer 2008.01.16. 10:35:44

Ezek a cibesek dolgozni is úgy tudnának, mint nyafogni, már el is felejtettük volna az átállást.

moli 2008.01.21. 15:04:11

igazabol mar unom, de ha nincs penz, akkor mit irjak?

Tribuszer 2008.01.31. 16:04:31

Eltelt egy hónap, és semmivel se lett jobb. Fél órája kezdtem a belépési procedúrát, sms-t már megkaptam 4 perce, hogy beléptem, de a műveleti képernyő még mindig nem jelent meg, jobb alsó sarokban a folyamatjelző időnként megmozdul.
SZÁNALMAS!!!

moli 2008.02.04. 13:28:21

jan 29-en kaptuk meg a fizetest. sok szaz ember orult. aztan rajottunk, hogy 1 napos deviza arfolyamon konvertaltak a kereskedelmi deviza helyett. pedig erre kellett varni tobb hetet, hogy megoldjak a specialis kondiciokat

bbt62009 · http://www.pannon.info 2009.07.29. 16:07:41

"Szégyenlistán" a CIB Bank
A CIB Bank Zrt.-t elmarasztalta a Budapesti Békéltető Testület

A CIB Bank Zrt. egyik ügyfele 2008. november 7.-én internet bankon kezdeményezte a CIB Ingatlan Alapok Alapja befektetési jegyeinek visszaváltását amit a bank nem hajtott végre és az ismert PSZÁF felfüggesztés miatt ez a fogyasztónak kárt okozott. A bank telefonos beszélgetésekben kártalanítást ígért de később ezt változó indokokkal megtagadta.

Az ügy a Budapesti Békéltető Testület elé került, amely BBT/6/2009. számú határozatában kötelezte a bankot az ingatlan jegyek 2008. november 24.-i árfolyamon történő visszaváltására (megtekinthető: www.pannon.info).

Ezen túlmenően megállapította a következőket:
• Az bank az Ingatlan alapját a fogyasztókat megtévesztő módon reklámozta és vonzó befektetésként tüntette fel még 2008. november 7.-én is.
• A Bank nem tagadhatja meg a fogyasztókkal készült hangfelvétel kiadását, és azt adja ki az ügyfélnek.

Ezzel szemben a CIB Bank Zrt:
• A megtévesztő reklámozást még 2008 végén is folytatta és a fogyasztókat megtévesztette mivel az ingatlan alapot az állampapírokhoz hasonlóan vonzó és biztonságos, de annál nagyobb hozamot ígérő befektetésként mutatta be akkor amikor azok árfolyama már folyamatosan csökkent. Kockázatát az állampapírokéhoz hasonlónak állítja be.
• A Bank nem hajlandó kiadni az ügyféllel készült hangfelvételt.
• A CIB Bank nem rendezte az előírt árfolyamon a jegyek visszaváltását és azokat csak 2009. áprilisában váltotta vissza az előírtnál jóval alacsonyabb árfolyamon ami a fogyasztónak jelentős kárt okozott.

A fentiek alapján a CIB Bank Zrt. joggal szerepel azon cégek "szégyenlistáján" amelyek a a Budapesti Békéltető Testület (BBT) honlapján is helyet kaptak. Ezen azon cégek szerepelnek akik nem hajtják végre a BBT határozatát és a fogyasztó jogokat semmibe veszik.

További információ a www.pannon.info oldalon!
süti beállítások módosítása