Tékozló Homár

Bruttó 0-24 a MOL-nál

2008.01.22. 13:48 | jackyll | 98 komment
Egy újabb naiv ügyfél, akinek az a legnagyobb baja, hogy nem hagyják vásárolni. Szegény Gaborrobbal komolyan együttérez a Homár, hiszen ő aztán nem tehet róla, de bioritmusa valahogy mindig akkor veti MOL-kútra, amikor az műszakváltás miatt zárva van:
Szeretnék megosztani veletek egy igen idegesítő, de a harmadik évezredbe lépett kishazánkban dúló feszített piaci versenyre igen jellemző dolgot. Mióta vezetek -immár 15 éve, az autószerelőm tanácsára próbálok „kék” kutakon tankolni. Feszített életritmusunknak betudható nem mindig tudunk ragaszkodni az elveinkhez, ezért néha becsúszik egy-egy „zöld” illetve „piros” töltőállomás is. A történet röviden annyi, hogy a nagy múltú MOL állomásainkon 20-ból 10-szer sikerült belefutni „az állomás műszaki okok miatt rövid ideig zárva” táblába, mint gondolom már sokan másoknak is. A második után megfogadtam -türelmes ember lévén, hogy a tizediknél be fogok írni a panaszkönyvbe. A tavalyi év folyamán sikerült belefutni a jubileumi „nem vagyunk picit nyitvába” és meg is írtam a levelem szépen ahogy kell.

A felháborodásom oka, hogy miért hirdetik a 0-24-ig tartó nyitva tartást az állomásokon, ha műszakváltás, átvétel, zárás miatt rendszeresen bezárnak, ráadásul az elég forgalmas reggel 6 órai és az este 18 órai időszakban 5-20 percre. Ez éppen elég arra, hogy elkéssen az ember, ha arra számított, hogy ott fog tankolni éppen. A többi szolgáltató, vajon hogyan tudja megoldani, hogy valóban nyitva legyen éjjel-nappal, ha már ezt hirdeti magáról? Velük szemben is inkorrekt ez az üzletpolitka…

Amíg nem kaptam választ a panaszlevelemre, azt hittem ez a MOL-os dolgozók bevett kis mókája. Volt állami cég, hát belefér egy kis munkaidő faragás. DE NEM, a mellékelt hivatalos válaszlevél alapján, a vezetőség is kiáll az ezek szerint általános MOL-os szokás mellett, miszerint az ilyen-olyan szabályozás miatt nekik ezt kell tenniük. Ez oké is lenne, de akkor ne írják ki hogy 0-24-ig.

A fogyasztóvédelem a kerületi jegyzőhöz küldött, ő vállalkozási osztályhoz, ahol is közölték, hogy a nyitva tartásra  vonatkozó szabályozás nincs, tehát lehet ebédszünet, ilyen szünet olyan szünet, attól még bármit kiírhatnak a nyitva tartásra vonatkozóan (0-24, non stop, stb.).

Üdv: Gaborrob, 2008. Magyarország
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.22. 13:53:06

akárhányadik, aki a meki mekdrájvban éjjel már sokadszor járt úgy, hogy "rendszerzárás", jöjjön vissza húsz perc múlva.
ja.

Édesapa 2008.01.22. 13:54:41

Igazad van kapják be! Miért van 2 pénztárgép vagy máshol nincs standolás?
Nekem minden 5. tankolásom marad el a molnál átadás-átvétel miatt. (Fóti út ill. Okt 23. út a két kedvenc...)
(hajrá vízüzem!!!)

bobek3000 2008.01.22. 13:55:09

Habsburgoknak fizet a szereloje tanacsara!
KEKKUT? AZ NEM A THEODORA?

Yoda mester 2008.01.22. 14:02:15

Apró link:
www.teslamotors.com
Tudom, hogy álom, de majd egyszer mindenkinek ilyen lesz! :D Az éhező etiópoknak is. Benzinjük, na az nekik sem lesz. Meg kajájuk, de legalább napelemmel el tudnak jönni ide enni.

ediboy 2008.01.22. 14:02:20

Én is belefutok rendszeresen. Múltkor esztergomi mol kúton. Tank üres, siettem dolgozni, elméletileg 7-kor műszakváltás, 5-20 perc szünet.
7.20-kor sajnálattal közölték, hogy sajna csúszik az átadás, mert elaludt a főnök.....
Ezt magyarázd meg, ha megkérdik miért késtél a munkából.
Tudja főnök, az úgy kezdődött, hogy elaludt a főnök a mol kúton.....

nonok 2008.01.22. 14:03:29

Többtíz- (-száz?)ezer km-es nyugati útjaimon soha nem láttam,hogy non-stop kutak bármiért elküldték volna a vevőt.(Tartálykocsi miatt sem!)Az ebédidőben is bezáró,többnyire olasz kutaknál persze ez másként van,de arra meg föl lehet készülni és ki is írják az útról jól láthatóan, évtizedek óta. Nálunk, ahol utálják a vevőt az eladók (Bolondhonban), ott persze "természetes" az ilyen válaszlevél...
Csak azt áruld el lécci, hogy melyik a "zöld", a "piros", meg a "kék" kút, mert nem tudtam kibogozni.

lókupec 2008.01.22. 14:04:12

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

Yoda mester 2008.01.22. 14:08:03

"Köszönjük, hogy Budapest, Irinyi u-i töltőállomásunkon tett 12*** sz. vásárlókönyvi bejegyzésével időt szánt tájékoztatásunkra"
= "Hogy dögölnél meg"

Amúgy nem hiszem, hogy a MOL-t szerette volna tájékoztatni ezzel :DD
Hanem a jegyzőt, a FvFF-et, és az egyéb felügyeleti szerveit a MOL-nak :D

Lásd még:
www.magyarorszag.hu/allampolgar/ugyek/fogyved/vasjogok/vaskonyv20060627.html/ugyleirasjogi

Pepin bácsi 2008.01.22. 14:08:50

Aki akárhányadik és éjszaka a mekimekdrájvra jár "kajálni", sikeres nem lehet !

Van egy kutas haverom, ő mondta, hogy egyáltalán nem kell leállni műszakváltáskor. Régen, amikor még mérőléccel váltották a műszakot, akkor le kellett állni.
A MOL monnyon le !

Yoda mester 2008.01.22. 14:15:32

Azért milyen kis csúsztatás, "néhány percig tartó műszakváltás során". Korábban 20 percet írnak, az nem néhány :D
Egy, vagy kettő, netántán három! Na, az a néhány :)))

Kíváncsi vagyok, miből áll egy ilyen napi zárás, valaki (ex-kutasok?) leírná?

shindelHU 2008.01.22. 14:28:06

En is dolgoztam benzinkuton es mi palcaval mertuk az uzemanyagot, de meg igy sem volt soha bezarva a kut 1 percre sem, nemhogy 20-ra, pedig ez egy videki kis kut volt, de a fonok azt mondta, ha kozben jon valaki, azt kiszolgalni, utanna folytatni a merest.

shindelHU 2008.01.22. 14:31:07

Yoda mester: a napi zaras kb.3 bill leutese a penztar(szamito)gepen, meg az uzemanyag mennyiseg megmerese, ez nem nagy cucc, de utanna meg legalabb fel oras papirmunka a jovedeki es a kassza elszamolas, de en meg eletemben nem lattam olyan kutat ahol csak 1 ember dolgozik, plane, hogy ott a valtas is, mikor ezt kell csinalni, szal addig a masik(ak) vigan ki tudnak szolgalni.

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.22. 14:36:54

Végre egy nyrt. Már tiszta stressz voltam.

Gumidomino 2008.01.22. 14:51:23

Te tényleg számoltad? Mikor amúgy máshol tankolsz?

Nem azt csinálod hogy mikor már rájöttél, valószínűleg megint zárás lesz mert idő van (az órádon reggel 6 vagy este 18 óra körül) egyszerűen elmész máshova, hanem jól felhúzod magad. Aztán ebből még repetálsz és jubilálsz is.

Ugye ez neked is csak egy móka volt?
Ugye nem vetted komolyan?

Dr. Hümér 2008.01.22. 14:56:20

"Csak azt áruld el lécci, hogy melyik a "zöld", a "piros", meg a "kék" kút, mert nem tudtam kibogozni."

Szerintem:
"zöld"= MOL
"piros"= Shell
"kék"= OMV

Yoda mester 2008.01.22. 15:00:56

shindelHU: köszi.
Ezek szerint nem arról szólhat-e a dolog, hogy a kutasok szeretnének azonnal lelépni, amikor a váltás megérkezik? :D
Tehát nem megvárni a váltást, AZTÁN zárni (lelépni pedig váltás megérkezése után kb. félórával); hanem váltó emberek érkezése előtt félórával elkezdeni a zárást, a dokumentáció elkészültéig pedig SZÜNETELTETNI a 0-24 órában hirdetett nyitvatartást?

Vásárlók félretájékoztatása?
Jegyzőnél kell bejelenteni a nyitvatartási időt, asszem, ő is ellenőrizheti.

Korrekt lehetne pl.:
Nyitva: minden nap 00:00-07:40, 08:00-15:40, 16:00-23:40.

Már látom magam előtt az új nyitvatartási táblát :DD

nem várt fordulat 2008.01.22. 15:03:42

én a pirost a molra, a zöldet az OMV -re, és a kéket az Aral-ra tettem volna.

tényleg, létezik még aral kút ?

Pepin bácsi 2008.01.22. 15:12:02

mamapicilánya: Hát mernék Veled kötözködni ? Biztos nem jársz Te a mekibe, csak úgy leírtad :)

Én mindig ugyanazon a kúton tankolok( ott forgatták a Kútfejek-et), csak az az egy sérelmem van: nem a Zulmannmóni a soppos.

anarch 2008.01.22. 15:16:39

Tecsó is ilyen, csak ők éjfél közelére időzitik a váltást.

petya a barátságos :) 2008.01.22. 15:26:14

Az M3-as kivezető szakaszán lévő MOL kút kb 11-től egész éjjel műszakváltásban van, hajnalig, minden nap. Persze ők is 0-24-esek :) Éjszaka ott még nem sikerült tankolnom, szerencse, hogy a környéken van még pár kút.

Terveüdekszi 2008.01.22. 15:27:32

De ráérsz vazze hogy van időd ilyen leveleket írkálni?! És nem tudod kivárni azt a 20 percet? Elmondom neked hogy értelmes ember hogy hidalja át ezt a problémát:
-nem tankol MOL-nál
-korábban indul
-nem hagyja csontig kiűrülni a tankot, így nem jön zavarba ha esetleg hazafelé kell megitatni az autót.

Terveüdekszi 2008.01.22. 15:28:45

Az nem lehet hogy a nem zöld kutakon 24-eznek a dolgozók, ezért nincsen napközben standolás?

Anubisz (törölt) 2008.01.22. 15:29:01

Nem tudom,mit izéltek, nem egyszer futottam bele Máv jegypénztár-zárásba este 6 óra körül, mikor az egyébként is km-es sor (jah, 6-8 pénztárból max 3 van nyitva még a Nyugatiban is) orra előtt se szó, se beszéd behúzzák a függönyt, Te meg mehetsz a következő km-es sorba kezdeni elölről az ácsorgást.. És ez ellen az sem véd, ha telefonon rendeled a jegyet, mert azt is köteles vagy kiállni indulás előtt max 24 órával...

Pepin bácsi 2008.01.22. 15:29:40

terveüdekszi: igazságod vagyon

Mokele-Mbembe 2008.01.22. 15:30:07

Tecsó jobb. Asszem éjféltől hatig a pultok zárva, hajnali kettő és három között pedig nem üzemelnek a pénztárak. Viszont nyitva van, nem hazudnak. Csak éppen keringhetsz egy órán át a kísértetekkel karöltve, mert fizetni nem tudsz. Egyszer Horvátba menet szívtam így meg, még mielőtt megkapom, hogy mennyire sikeres, aki 02-03 közt teszkózik...

Terveüdekszi 2008.01.22. 15:37:00

Különben is... Aki unatkozik, az vásároljon mosómedvét! :-DDDD

Pepin bácsi 2008.01.22. 15:38:21

Mokele: teszkós kotont akartál-e venni-e Pécsett, Horvátországba menet ?

Mokele-Mbembe 2008.01.22. 15:45:19

Jabizony... Tényleg a pécsi teszkóról beszélek... De akkor nem szóltak rám, amikor próbáltam, mert senki nem volt az épületben, csak egyetlen bakter párezer sorral arrébb.

Teszkóban kettő után kezdődik a "happy hour"

Бабаяга 2008.01.22. 15:48:46

Én már számos kútnál jártam így. Persze mindig akkor, amikor siettem.

Pepin bácsi 2008.01.22. 15:52:04

Akkó minden bizonnyal fel is próbáltad akkó ? :)

Mokele-Mbembe 2008.01.22. 15:53:52

HA mondom... és még rám se szóltak

Pepin bácsi 2008.01.22. 15:56:29

Sikeres ember vagyol Mokele :)

Na, ahogy aerovivás-humoros-könyvetírós- lacafaca mondaná: vindoz/start/leállítás/ok

Ha keresnének: kocsmába mentem

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.01.22. 16:03:03

Kedves levélíró, erre van egy megoldás. Ha nem tetszik a kiszolgálás, tankolj máshol. Van egy pár cégnek egy pár benzinkútja az országban...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.22. 16:05:47

Pepin, én ne járnék mekibe?
Hajnalban szedem össze kiskorú és cselekvőképtelen nőnemű utódomat mindenféle koncertekről, és hazafelé (mivel külvárosiak vagyunk a nagy székesfővárosban) meg kell állni szarkaját venni, hogy valami felszíja az alkoholt fejlődő szervezetéből.
szóval járok mekibe, megyek is öngyilkolom magam, na, de minimum bacpapuccsal ütöm fejbe magam ezért!

Mokele-Mbembe 2008.01.22. 16:11:27

mamapicilánya=picilánymamája :-)

nonok 2008.01.22. 16:11:44

Köszönöm a tippeket Troppauer Hümér, karacsi_maci és impetus. Áruld el a megfejtést Gaborrob, lécci-lécci!

elwood 2008.01.22. 16:14:08

Ne aggódj a sárga kagylós kutak is csinálnak műszakváltást. Ilyenkor pár perc türelmet kérnek.

Mást nem tudok mint ha kihegyezett lesz a másnap akkor ne szárítsd ki a tankot teljesen. Legyen elég a következő kútig.

Mokele-Mbembe 2008.01.22. 16:16:47


Az ÖMV kék vagy ződ?
A Shell inkább sárga, majdnem úgy, mint a Jet, de határeset.
Piros a lukolaj meg a Total hálózat egy-két maradéka, ami nem kellett a kagylósnak.

Mokele-Mbembe 2008.01.22. 16:18:21

Ja, kék az Aral
Piros az Esso

Mi van még?

Mokele-Mbembe 2008.01.22. 16:19:25

mamapicilánya 2008.01.22. 16:17:31
Mokele: ez olyan szép és megható volt....

Tudok én szebbeket is...

Valaki más 2008.01.22. 16:21:12

Nekem Budaörsön a sárga kút volt az, ami öt körül negyed órára bezár. Már nem járok oda...

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.01.22. 16:23:14

én duplán nem értem a MOL-on tankolás intézményét. Van ugyan MOL-os benzinkártyám, és épp itt egy kút az irodám mellett 50 méterre, de még egyszer sem mentem be
Valahogy ott sosem veszik figyelembe hogy szőke és nő, magyarán halmozottan hátrányos helyzetű gépjármű vezető vagyok, és igen szeretném ha megtankolna helyettem, igen az sem baj ha lemossa a szélvédőt, igen nem vagyok genyó adok is érte baksist. A MOL-on csak ez utóbbival kapcsolatban tapasztalok népmi érdeklődést

Pepin bácsi 2008.01.22. 16:23:58

Mokele: itt vagyok ám még !
mamapicilánya-picilányát nem abajgatni. Fejlődésben van még Ő, ha az alkoholt mekis ganéval kell szétcsapatni :)
Ha nagyobb lesz rájön, hogy ilyenkor legjobb a tőtöttkáposzta hidegen, két kenyér között: székelyszendvics :)

Mokele-Mbembe 2008.01.22. 16:26:24

De tolnék most egy olyat, ha kell, még be is rúgnék érte...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.22. 16:27:04

Ja, a poszthoz egyébként annyit, hogy inkább cipelem a naftát a benzintankban. Még kannám sincs, amivel fütyörészve ugrabugrálva sétálhatnék a következő kútig, ha kifogyott (aral reklám a múlt századból).

Benzinkút meg minden sarkon van vagy mégsem? Tovább kell gurulni (már ha van matéria a kocsidban), ha éppen vpop-nak adandó jelentés van folyamatban, és oda sem teszed be a lábad többet, ahol megfingatnak.

Egyébként a válaszlevélbe én beírtam volna, hogy T. ügyfelünk, ezúton tájékoztatom, hogy az országban található összes kútjaink az alábbi időpontokban tartanak zárva műszakváltás miatt: (és itt a posztoló megkapta volna a háború és béke vastagságú nyitvatartási időket az utolsó faluig taglaló táblázatot, hehehe, aztán válogassa ki, mikor hol akar tankolni)

Condottiere 2008.01.22. 16:49:26

Én legutóbb egy másik társaságnál találkoztam sokkal idegesítőbb szituációval, ott ugyanis nem írták ki hogy zárva vannak, így tankolni simán lehetett, csak bent közölték, hogy na akkro most pihizzek kicsit, mert épp műszakváltás van.

avatartalan 2008.01.22. 16:54:02

Biztos bennem van a hiba,de még sose futottam bele ilyen bezáros benzinkutba.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.01.22. 16:55:36

Ez szerintem teljesen normális. Mindenhol van kasszazárás manapság. Benzikút, gyorsétterem, bár, stb. Ugyanez volt a határon a váltásnál.

Ez csak akkor idegesítő, ha az ember mindig beleszalad. Akkor meg lehet másik kutat keresni, ahol máskor van a váltás.

A csak egy kút létezik beállítottság lecserélendő csak egy-két száz kút létezikre.

Condottiere 2008.01.22. 16:56:56

A Mekis junkfoodot én is próbáltam már szesz felszívására, de a második sajtburger után majdnem visszajött minden, amit addig sikerült nehezen lent tartani, főleg amikor az ízlelőbimbóim szembetalálkoztak azzal, amit a bohócéknál uborkának neveznek. Másnap a is beálltunk szépen gyalogosan a Mcdrive-ba, mert azon a környéken SEMMI nincs nyitva éjjel kilóméteres gyűrűben: Miskolc, Tapelág, ha ez mond valakinek valamit. Másnap egy zsák bogyót kértem, aminek a fantázianeve "csirke" volt, de akkor meg mi volt, na mi? MŰSZAKVÁLTÁS!

Rocky 2008.01.22. 16:59:38

Az általam gondolt színkód:
piros=shell, esso
zöld=mol
kék=ömv v. aral

Vak naivitásomban érzem jogosnak a felháborodásomat, ha már a nagy verseny szellemében tele(fütty)ák az országot benzinkutakkal, akkor miért nem olyan nagy a verseny, hogy ilyesmit nem engedhet meg magának egy versenyző?!
Majd talán 50 év múlva...
És a sejtésem az hogy a mol kutak nem magánkézben vannak, ezért lehetséges ez. Mármint nem franchise, hanem központi vízfej.

Egyébként az ominózus esetnél sem tankolni ugrottam be, csak cigipapírért és éppen akkor ráértem, mert már annyiszor megfogadtam hogy beírok...

Természetesen bojkottálom őket és ezért írtam ide is, hátha vannak még így egy páran, ha már jogi lépést nem lehet tenni...

Szép Napot!

Navarone 2008.01.22. 17:08:18

Teljesen korrekt.

Egyes vevők még azt is elvárják, hogy az eladó 24 órán keresztül vágja haptákba magát, ne menjen vécére, ne igyon meg egy kávét, és ne is egyen.

Nem csak egy benzinkút van az egész országban, addig lehet máshova is menni.

Húúú de utálom a tipikus bunkó vevőket...

Ivan Kozirev 2008.01.22. 17:14:45

Nemrég jártam én is így először, egy OMV kúton. Igaz, éjfél előtt volt, mikor beálltam, mondta a srác, hogy 10-15 percig nem lehet tankolni. Mivel elég csontszáraz volt már a tank, gondoltam ennyit kibírok, bementem addig a boltjukba nézelődni. Pont mikor közeledett a negyed óra vége, bejön egy csajszli, mondja, hogy nem tud tankolni. A másik kutas erre rávágja, hogy műszakváltás miatt (órájára néz) még kb fél óráig nem lehet. Felhorkanok, hogy már egy negyed órája is negyed órát mondott a kollégája! Válasz: akkor a kolléga elnézte az órát. Na, mondom, pá! Elgurultam e legközelebbi, egyébként szintén OMV kúthoz, ott minden további nélkül megtankoltam.

Condottiere 2008.01.22. 17:15:25

Griffi!

Ja én is nagyon szeretem, amikor a kisasszoynok kedélyesen kávézgatnak, a sor kútig ér, de basznak kinyitni a másik kasszát.

Húúú de útálom a tipikus bunkó eladókat, akik meg vannak róla győződve, hogy a vevőnek megtiszteltetés náluk vásárolni.

porthosz 2008.01.22. 17:15:27

Mondjuk ilyenkor miért nem lehet továbbgurulni a következő benzinkutig?
Egy esetben értelek meg, ha vidéki vagy és a következő benzinkut 10 km-re van.

Ha meg 20-ból 10x ilyet tapasztalsz ugyanannál a kútnál akkor ismét csak kérdés hogy miért nem mész egy másikhoz?

Kicsit olyan érzésem van mintha valaki élvezné hogy szivatja saját magát...

Condottiere 2008.01.22. 17:16:52

Abban amúgy én se érzek pofátlanságot, hogyha jelzik, hogy zárva vannak.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.22. 17:26:44

Condottiere, csak nem öreg szervezeted tiltakozik a szesz és sajtburger párosítása ellen??

Kiskorú gyermekem fiatal szervezete a bizonyíték, hogy ezzel abszolúte semmi probléma nincs:))) Most mondja, hogy a bor/sör után a tortilla csodákat tesz!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.22. 17:29:04

Merenge kedves, és milyen konkrét jogi lépésekre gondoltál? Ügyvédet fogadtál-e?

Terveüdekszi 2008.01.22. 17:47:03

Cigaretapapírért... Pfffff

Condottiere 2008.01.22. 18:13:20

mamapicilánya, Olyan bazi öreg azért még nem vagyok, bár hidegben már néha fáj a bal térdem. A szervezet amúgy sok mindent meg tud szokni. Csernobil mellett a tiltott zónában a tudósok lőttek egy vaddisznót, aminek a belében olyan volt a radioaktív anyagok aránya, hogy a geigermüller táncraperdült a doki kezében. Így lehet ez a mekis kajával is. Én a tatárbeafsteakre esküszöm pirítóssal, de az még piálás közben fel szokot szívódni, másnaposan, pedig puding, és gyümölcsös joghurt.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.01.22. 18:53:05

Nem pont a témába vágó, de rohadt kíváncsi lennék rá, hogy az olaj világpiaci árának több mint egy héttel ezelőtti 8%-os csökkenése miért nem érinti a magyar benzinárakat? Bezzeg amikor 1%-al nő akkor másnap rögtön 1,5-el emelnek.
Jó lenne már ha nem lennének kibaszott monopolhelyzetben levő cégek a nyersanagpiacon....

Boo 2008.01.22. 19:12:40

Tegnap átugrottam az óráshoz, ami 8-től 16-ig van nyitva. Miután felkenődtem az ajtóra, akkor láttam, hogy 12-13 között flamoszünet. Legközelebb belekarcolok a könyvébe. Képes egy egész órán át tömni a fejét.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.01.22. 21:14:12

Én a kerékpárom hajtóanyagát BÁRMIKOR be tudom szerezni és tölteni. És csak az a baj, hogy keveset fogyaszt. Belőlem.
Nem lehet sikeres ember, aki műszakváltáskor akar Alain Delon tankolni...

Vladimir Harkonnen 2008.01.22. 21:42:43

Aral nem játszik már, beolvadt az OMV-be.
A MOL meg tíz évvel ezelőtt is zárt este-reggel 6 körül!
Mondjuk én 9 előtt ritkán indulok el otthonról, és 6 előtt már otthon vagyok, ezért nekem nem okoz gondot! :-)

A Tesco.ban meg éjjel 3-kor is van pénztáros, csak éppen takarít valahol! Meg kell szólítani az első felmosóvödrös dolgozót, hogy melyik az ő pénztára?

Layosh 2008.01.22. 22:20:33

Érdekes, hogy csak a MOL-nál nem tudják megoldani a pénztárgép zárást üzemszünet nélkül. Minden más kúton folyamatos a meló.

Condottiere 2008.01.22. 23:01:44

Layosh,

Azért ez nem teljesen így van, más kúton is van üzemszünet csak basznak kiírni, hogy addig is tankolj csak nyugodtan, és a sorban kelljen várnod, ne dönthesd el tovább mész-e.

Roltii 2008.01.23. 00:00:59

aki molnál tankol sikeres ember nem lehet:
- kivéve ha céges üzemanyag kártyája van. Van pár elbaszott helyzet, mikor sokáig nincs mol kút (m3 debrecenből pestre) és mikor tankolnál a már majdnem üres tartályba pont belefutsz egy ilyenbe.
- más lehetőséget nem tudok hogy molnál miért tankolnék...

Lingi 2008.01.23. 00:55:20

Miért is nem lepödöm meg?

Egy másik ország, (Svéd) és rendörség. 5 és 6 éves kislányoknak nyoma sincs, segiccség, van erdö, van patak, vannak pedofilok gyerekek pedig sehol sincsenek. Este 10 ora, kezd sötétedni, agusztus végi levegö lehülni. Hivjon fél ora mulva, muszakváltás van! Nem én most és azonnal, elveszett a gyerekem barátnöstül, kicsik, alig-ruha rajtuk, segiccség, segiccség....jo jo visszahivunk.
Nem hivtak. Szomszédság körbedudálva, 4 évszak felé keresik lányokat, meg is találják az erdöben, akik medvebocsokat szeretek volna latni. -Mellékes, itt délen nincsene bobocsok szerencsére- Rendörség munkaváltásának vége. Nem hivnak, le se sz..... .

besz@rok 2008.01.23. 02:24:39

... Lokupecnek:
"Felugrik a román küldött vörös fejjel:
- Mi akkor itt sem voltunk!
Erre a magyar:
- NA, EZT KÉREM JEGYZŐKÖNYVBE VENNI!"

tildus 2008.01.23. 06:28:09

Valaki azt kérte, írjon olyan aki tudja miért van zárva műszakváltáskor a kút. A VPOP VALÓBAN előírta, hogy minden műszakváltáskor, tehát naponta legalább kétszer "napot" kell zárni, a készletadatokat rögzíteni kell.Ezen idő alatt a töltőállomás NEM üzemelhet, mivel adatokat üzem közben nem lehet rögzíteni.Ez körülbelül 15-20 perc a leállástól az újraindulásig./régebben ezt csak éjfélkor kellett megtenni,ami nem zavarta a vávárlókat...írjatok a VPOP-nak...

puncipöcögtető 2008.01.23. 06:28:32

b+ ne tankoljal amikor munkaba mesz, tankolj akkor, mikor jossz
nem mindegy?
benzinkut meg minden meteren van otthon is, nem?

Joebá 2008.01.23. 09:05:13

Megerősítem tildus hozzászólását. Így van, ahogy leírta. De van még valami: mivel dolgoztam mol kuton, tudom, hogy a kutakon lévő számítógépes rendszer elég lassú, főleg akkor, mikor az összes kút egyszerre kezdi meg a műszakzárást (pl.: este 6). Ezért előfordul (a kutasok erről nem tehetnek), hogy a gép képes akár 30-40 percen keresztül is zárni. A kutasok csak akkor nyithatnak ki, ha erre a számítógép engedélyt ad. Addig nem tudják használni a kasszákat sem, valamint tankolni sem tudnak.

parapali 2008.01.23. 09:07:06

Hello!Hol van az M3 kivezetőn Mol kút????
PETYA65 től kérdezném mert szerinte ez zajlik ott is hogy zárva van!!Nem bántásiból kérdezem kiváncsiságból:-)

parapali 2008.01.23. 09:12:12

Na mégegy hozzászólás tőlem:D
Ezeknél a zárásoknál szerintem nem csak a naftát kell zárni rovancsolni vagy hogy a csudába nevezik hanem a jövedéki termékeket is!??a cigi és a pia is ilyen ha jól tudom?Na ezeknek a termékeknek stimmelni kell darabra is a gépben szereplő adatokkal??tehát akinek sietni kell és nem tud várni 5 vagy és 20 percet szerintem a mai világban talál 5 percen belül másik kutat ahol beletsz 1000 ft ért anyagot a gépbe és elcsorog a következő Mol tipusú kúthoz és ott jól teletankol:D (bár akkor nem szerencsés ember azt hiszem?):-):-)

Joebá 2008.01.23. 09:27:48

Kedves parapali! Igazad van, valóban a cigi és a pia rovancsolásra kerül, de ezen felül még a nagyobb értéket képviselő termékek is. Ezeket úgy teszik meg, hogy az új műszakba lépők hamarabb érkeznek a kútra kb. 1 órával, és ezeket a cuccokat lerovancsolják, hogy váltáskor, csak a műszakzárást keljen elvégezni.

Vidocq001 2008.01.23. 09:54:19

Aki a mei világban felháborodik 15-20 percen és ráadásul 20-ból 10-szer belefut az nem lehet sikeres ember...
Ráadásul looser az, aki ha már ennyiszer belefut és még fel is háborodik, továbbra is a MOL-nál vásárol

Deuce Bigalow 2008.01.23. 13:18:02

a MOL Nyrt. naponta 5-20 percre Zrt.-vé alakul, ilyenkor Zártkörűen müködik, és fehérítik a gazda(g)ságukat...

Deuce Bigalow 2008.01.23. 13:29:50

az Aral-ozóknak: gyerekek, ti az elmúlt években a cseh2-őt néztétek ??
az Aralt évekkel ezelőtt megvette az OMW (2003.-ban)...

LeRoi 2008.01.23. 15:01:36

ez nemcsak a MOL-nál van így, sajnos... a Budafoki út déli végén van egymással szemben egy Esso és JET kút
én általában az Esso-nál szoktam tankolni (a JET-et egy korábbi lehuzás miatt, ha tehetem, kerülöm), de az Essonál rendszeresen belefutok a reggel fél hét körüli műszakváltásba...
ez esetben átmegyek a JET-hez, ahol a változatosság kedvéért sokszor szintén műszakváltást tartanak
ezek után már rettegve folytatom az utamat a Shell kút felé, ahol szintén futottam már bele reggeli műszakváltásba :)

ilyenkor aztán már-már előttem is felrémlik az összeesküvés-elméletek csimborasszója ... az a bizonyos newyork/telaviv társaság, amely vélhetően szándékosan szinkronizálja a magyar kutakon a műszakváltást, hogy ezzel is kiéheztessék az üzemanyagra szomjas magyarságot ;)

tildus 2008.01.23. 15:18:39

parapali: a cigi, és a pia is rovancsolásra kerül, a gép rögzíti a készletet, ehhez a zárókészlethez lehet- ellenőrzéskor- viszonyítani a valós darabszámot, beszerzést, stb. Az üzemanyagot sem ellenőrzi a VPOP minden váltáskor....csak igyekszik meggátolni az "eltévedést a feketegazdaság irányába"

varázsdió 2008.01.23. 15:59:50

Talán ha te is ennyi pénzzel dolgoznál, akkor tudnád miért van zárva!!!!!!! pancser

parapali 2008.01.23. 16:20:06

Tildus! de itt vadkapitalizmus uralkodik !Én nem hinném el a váltómnak(ha lenne) hogy a raktárban ott van 5 karton dönhil cigi hidd el:DMegnézni!vagy a drága italokat!??Nem az a lényeg hogy a gép stimmeljen hanem a darabszám!Ez csak feltevés volt de ez is idő!!

Hol van az M3 kivezetőn MOL kút???Ha már valaki fikázza az írja meg nekem nem találom??:D

parapali 2008.01.24. 08:19:42

Jó reggelt!Köszi a kivezetős Mol kútra kapott válszt! Válaszoltam emilen!!

EasyFriend 2008.01.24. 12:14:42

Megértem a levélíró problémáját, de azt is meg kell hagyni, hogy nagyon szép udvarias szólamok vannak a MOL-os ügyintézők tarsolyában.

LyukasBogrács 2008.01.24. 21:34:37

A piros, az nem Petro China?

escaramujo 2008.01.25. 09:32:16

Merenge:"És a sejtésem az hogy a mol kutak nem magánkézben vannak, ezért lehetséges ez. Mármint nem franchise, hanem központi vízfej.
"
a MOL is frencsájzban működteti a kutakat...
itt a központi vízfej a VPOP,hátráltató tényező pedig az ámítógéphez nem értő 30 centis körmű kutasjánykák

SaGa 2008.01.25. 10:52:17

Jó sok marhaságot hordtok össze...

A záráskor pár percre mindenképp leáll a rendszer, függetlenül a kasszák számától, vagy attól, hogy a kutasok számolgatják-e a cigis dobozokat vagy sem. Minden töltőállomás típuson, ahol számítógépes a rendszer.

Kasszákból ki kell lépni (mindből, mert addig nincs műszakzárás), központi gépen műszakot zárni, amikor ez kész, lehet a kasszákon újra nyitni. Amíg a kasszába nem lép be az új kezelő, addig a kútfejek le vannak tiltva. A műszakzárásnak van olyan része, amikor kézzel kell beütni bizonyos számokat (mosó számláló, kávé automata számláló, egyebek). Ha lassú a kutas, akkor ez több percig is eltarthat. Maga a gép kb 2 perc alatt végez, ha a kezelő nem kezd mást is csinálni közben. Ha mindent jól csinálnak, mire letörlöd a kocsi szélvédőjét, kész is vannak a dologgal. Talán ezért gondolod, hogy más társaságoknál nincs leállás. Pedig van.

A MOL-nak van Franchise és nem franchise kútja is, de a kutasok nem MOL alkalmazottak egyiknél sem.

galicius 2008.01.27. 01:06:55

Na most azért arra kíváncsi lennék,hogy a Tesconál,vagy a másik(akármelyik)amikor van úgy éjfél felé a váltás és 15-20 percig állunk a sorba,na ott leszámolják-e a zárjegyes piát és cigerettát.Úgyhogy a MOL-os levél egy nagy f@szság.Szopatnak,fiam!

autosave 2008.01.27. 19:26:06

ebben az országban mindenki ért a politikához, focihoz...
úgy tűnik a benzinkutak informatikai és egyéb rendszereihez is mindenki ért...

szánalom.

ilyenazelet 2008.02.04. 07:48:39

Napoleon Junior: Gazemberségből kitűnő. ( Egy benzinkutas naplója) Olvassátok el ezt a könyvet, és még durvábban fogjátok lkátni a benzinkutakat. Ez beenged minket a kulissszák mögé is.
süti beállítások módosítása