Tékozló Homár

Titokban bannolnak/emelnek a mobilcégek

2008.02.28. 15:24 | jackyll | 81 komment
Az ügyfél felé irányuló kommunikáció szokásos teljes hiányát érzékeltetjük most két mobilos történettel. Első játékosunkat a T-Mobile egy 98-as késve befizetet tartozás miatt tette feketelistára, bár neki azt mondták 10 éve, hogy miden oké. Ferenc meg azon bukott ki, hogy a Pannon csak az oldalán kommunikálja a tarifaemeléseket, az ügyfeleinek külön nem szól:
Volt anno a Westelnél egy számlás előfizetésem, amit 1998-ban meg is szüntettem. Végelszámolásomon kijött X Ft, nem emlékszem már rá. Egy hónap türelmi időt adtak rá, amit ki is fizettem. Azt mondták, hogy minden tartozás letudva, semmi gond nincs, nem is lesz, kártyát bevonták. Ma eljutottam oda, hogy megint számlás előfizetést szerettem volna venni a T-mobile-nál. Itt ért a meglepetés: közölték, hogy feketelistára kerültem, mert annó később fizettem be (egy hónap türelmi időn belül).

Így kellett volna 20.000 Ft-t fizetnem, hogy újra számlás előfizetésem legyen, és erre hivatkova. Kérdeztem, hogy ennek már nem kellett volna elévülnie? A válasz erre az volt, hogy ez nem évül el. Namost ezt már érdekesnek tartom, hogy a bankoknál a BAR lista elévül, egy mobil szolgáltató cégnél pedig nem.

Egyszóval be kellett fizetnem, befizettem, és még én vagyok a bűnös.... Ez a levél a Fogyasztóvédelemnek is elmegy, mert egy kicsit jogtalannak tartom ezt a hozzáállást.
Ha valaki tud erre megoldást, kérem szóljon :)

Üdv: egy volt T-mobilos előfizető

---

Céges Pannon telefonunkhoz Pannon 250-es tarifacsomag tartozik. Valamit meg akartam nézni a Pannon weboldalán, így kíváncsiságból elolvastam a tarifacsomagokat tartalmazó tájékoztatót. Meglepetten vettem észre, hogy február 18-tól a tarifacsomag percdíja (a havidíj lebeszélhető részén túl) 24 Ft-ról 35 Ft-ra(!) változik.

A kérdésem az: A mobiltelefon szolgáltatónak semmilyen kötelezettsége nincs a tarifák változásáról tájékoztatni az ügyfelet? Barátok között is ez közel 50%-os emelés! Nem fér bele a költségvetésükbe az előző havi számla mellé küldeni egy tájékoztatót? Vagy legalább egy SMS-t, hogy "Kedves Előfizetőnk, a jövő hónaptől 50%-kal többet fizetsz percenként"?

Ha nem megyek a honlapukra, akkor csak a következő számla kézhez vétele után tudom meg az új tarifát, és akkor már késő... A Pannon általános szerződési feltételeinek 6.2.10-es pontjában a következő szerepel:

"A Szolgáltató az Előfizetővel együttműködik, és megfelelően tájékoztatja a Szolgáltatással kapcsolatos valamennyi lényeges kérdésről."

A semmilyen/utólagos tájékoztatás vajon megfelelőnek minősül? Vagy köteles az előfizető rendszeresen meglátogatni a szolgáltató (az összes szolgáltatója...) weboldalát, hogy vajon emeltek-e árat? És akkor nem is említem magának az áremelésnek a tényét és mértékét, amikora távközlési piacon éppen az árak csökkenésének vagyunk tanúi évek óta...

Ferenc
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nikii 2008.02.28. 15:27:09

"Ha valaki tud erre megoldást, kérem szóljon :)
Üdv: egy volt T-mobilos előfizető"

Pannon? Voda?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.28. 15:27:39

ma már másodszor második? de dobogó mindenképpen, és most el se írtam.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.02.28. 15:28:03

ÁSZF a titka mindennek
elolvasni (kb 300 000 karakter :-)
felfogni (ennek elősegítése sosem volt elsődleges célja a szerzőnek)
elfogadni
és csak eztán beszédülni az első shop-ba és megvenni a menő telcsit ócsóé

bizonytalan  2008.02.28. 15:31:38

mivel nem vagyok sikeres ember, anno a vodának a másodperc alapú kártyás csomagját választottam, ami egy idő után átment percalapúvá.
felhívott egy szájbabaszott ügynök és rám akart sózni valami szart, akkor derült ez ki. mondtam neki, hogy ez akkor itt most hogy? ő meg -'Ó, ön bizonyára azok közé tartozik, akik sajnálatos módon nem kaptak erről SMS-st...'
aha.

FPocok 2008.02.28. 15:38:09

Mért fizetted ki 20ezret? mentél volna más szolgáltatóhoz.
-Vadász, Te szopni jársz ide?

első tízben?

hokaukomuszika 2008.02.28. 15:39:09

" El lehet innen menni! "

Pepin bácsi 2008.02.28. 15:43:23

f@szom se fizetett volna. Inkább jól pofán baszni egy baccpacskerrel.

qwerty lajos 2008.02.28. 15:43:50

Mér jó bennelenni az elsö tízben?

birdito 2008.02.28. 15:44:02

1. Miert is fizettel?

2. Miert, a bankok, meg a tobbi szolgaltato nem ezt csinaljak? Ok tajekoztatnak a weboldalukon keresztul, meg kifuggesztik az irodajukba a megvaltozott szerzodest, azt joccakat. Te nem Magyarisztanban elsz?

Pepin bácsi 2008.02.28. 15:48:23

birditó: amikor számlát nyitsz - bármelyik bankban - akkor okosan elolvasod az ÁSZF-t, amiben benne van, hogy a kondíció változást a hatályba lépés előtt 15 nappal megtekintheted az ügyféltérben kifüggesztve.
Szerinted ki a f@szom küldözgetne 40-50 oldalas ÁSZF-eket több ezer ügyfélnek. És hányan olvasnák el ?

Toronydarus 2008.02.28. 15:50:54

Mi az, hogy a BAR-lista elévül? Nagy tévedésben vagy. Ha kifizetted a banknak a tartozásod, akkor passzív BAR-os leszel 5 évig. Na onnan lehet lekerülni.

Mokele-Mbembe 2008.02.28. 15:53:38

Mit tud a magenta, amiért megérte becsöngetni azt a huszast? A másik kettő nem jó?

ex-dr. vuk 2008.02.28. 15:57:49

Na de telleg.. marhara nem volt kotelezo befizetned... Akkor legyel ott feltoltos, vagy van meg szolgaltato...

Mondjuk nekem nem volt bajon a TreMobillal sose.

offline · http://offline.blog.hu 2008.02.28. 15:59:13

Csak a pontosság kedvéért, nem február 18-tól, hanem már január 15-től megváltoztak a Pannon 250 tarifacsomag árai.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.28. 16:03:39

A szolgáltató pincéjében, egy jól bezárt "vigyázz, a leopárd harap" feliratú páncélszekrényben hozzáférhető minden tájékoztató.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.28. 16:07:24

Hogy is volt az a vogonokkal meg a sztrádaépítéssel...?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.28. 16:16:53

Céadaion:
A vogonoktól mindig lehet tanulni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.02.28. 16:20:40

? T-Mobile-al nekem se volt semmi bajom, mivel '99 óta van ott 1 db kártyás cuccom.
Nem számhordozok, nem veszek tőlük telefont (egy időben telefonokat javítottam, 5000Ft felett nem veszek mobilt, úgyis utálom őket :-D )
T-Mobile üzletben (mobilos ügyben) azóta nem jártam amióta a kártyát vettem.

Lehet hogy ez a nyugalom titka? :-D

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.02.28. 16:21:29

Megis jött a támadás, vagy csak itt jön be szarul az index és az összes blog?

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.28. 16:25:44

Miután az eu rászállt a mobilosokra, nem gyözik "kozmetikázni" a percdijakat. Eccer csak annyi lesz a belföldi hivás dija, mint a külföldié.

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.28. 16:27:30

Eddig a homár sztrájkolt, most a blogmotor...

cyan 2008.02.28. 16:47:10

most, h betojt a blogmotor, tudok kommentet írni ide! :DDD
témához: én sem értem, ha nincs sarad, minek fizettél? mentél volna a másik kettőhöz

ddd.dino 2008.02.28. 16:53:21

Nelson,
Ha egyszer ott van a bemutató részleg...!
:-)

keke80 2008.02.28. 16:55:46

A kis butus még fizetett is!!!!!!!! Maximum RÁfizetett...

A pannonnal meg nem üzletelünk, ez már ezeréves ösi kun szokás... Az ösbajorok sem üzletelnek a pannonnal, itt a mobilszolgáltató meg engem hívogat, hogy van occsóbb díjcsomag, szeretném-é asztat.Persze, hogy szeretném.

elwood 2008.02.28. 16:55:47

"Ha valaki tud erre megoldást, kérem szóljon :)"

Rövidtávú technikai megoldás: hagyd ott a T-Mobilt..

Hosszútávú megoldás, pszichiáter, illetve asszertivitás training. Aki első bemondásra befizet 20 ezer forintot egy jogtalannak tartott követelésre az mai világunkban nem lesz sikeres.

(Esetleg tükör előtt önhipnózis: "Nem vagyok balek !" ismételgetése)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.02.28. 16:56:51

Pepin bácsi 2008.02.28. 15:48:23
Nem kell az egész Polgári Törvénykönyvet elfaxolni az ügyfélnek, csak a kibebaszott számlaértesítőre rábiggyeszteni (mint pl. a gyík OTP), hogy, apafej, jövő hónaptól kondícióváltozás, tájékozódjál plíz!
A tájékoztatás nem teljes körű. De van. Valami. Nem a hidegzuhi.

Geitenbeffer_ 2008.02.28. 17:20:10

Emberek, ertelmezzetek mar, amit olvastok!
Nem a 20 rugot fizette be, hanem ANNO az x tartozasat.

keke80 2008.02.28. 17:34:27

Szerencsétlen naiv ügyfél már anno 98-ban egyenlítette ki a számláját, ergo nem volt tartozása. Ma meg aszonták neki, "Jenö", ha nem fizeted ki az összeget, amivel 98óta tartozol nekünk, nem lesz Técomos elöfizetésed. "Jenö" erre feldúlva befizette az összeget. Megint. A balek. Így már világos a sztori, Geitenbeffer?

Manyizga (törölt) 2008.02.28. 17:41:58

Gondolom majd az is kiderül később, hogy a húszezer majd jóváírásra kerül a későbbi számlákon... :)

Viola, a ló 2008.02.28. 17:59:12

Első levélre: Minek fizettél, te szerencsétlen barom? Megérdemelted.

senkisee 2008.02.28. 18:19:50

a surmó paraszt pannon az eddigi ingyenes hálózaton belüli szolgáltatást is pénzért adja ezentúl. tájékoztatás semmi, a paraszt majd akkor veszi észre ha kijön a számla.
mit válaszoltak a köcsögök erre?:
beleraktuk a népszabadságba, meg kiraktuk a faliújságra az ügyfélszolgálati irodában.
nesze, egyé

ficcs-a-ficcs · http://osszesmultimonnyonle.blog.hu 2008.02.28. 19:16:10

emlékeim szerint:
a szolgáltatónak, a fogyasztók széles körét érintő változás estén (a tied ilyen), egy országos napilapban legalább egy hónappal előtte közzé kell tennie, hogy mi és miként fog módosulni...

csak mert nekem is volt kalandom a vodával, akkor ők meg is tették... (igaz negy ívben szartak bele)
de az egy másik sztori

uff


osszesmultimonnyonle.blog.hu/

nokomment 2008.02.28. 19:21:46

Tehát akkor :
1. nem egy hónapot csúsztál a fizetéssel mert szerződést csak úgy nem bont a Westel, ott már legalább 4 hónapnak vagy többenek kell eltelnie! Ha már megszünt és peres eljárással hajtják be a pénzt, az már lényegtele, listára kerülsz!
DE ha rendezed a tartozásod, onnantól nem hivatkozhatnak rá! mindenképpen megérne egy levelet az ügyféllevelezésükre ahol udvarias hangnemben érdemes megkérni őket a listából való rugalmas eltávolításra, mivel jogszerűtlen.
Amúgy a pannonál vagy a vodánál sem lenne jobb a helyzet, mert a BAR listájuk közös!

a pannon pedig nem szolgáltató, meg a voda sem. Amúgy az áremelést kötelezően közölniük kell. Pl. a honlapukon és a napi sajtóban.
Bacc papucsot nekik

Szumi 2008.02.28. 19:25:23

MIÉRT TARTOZOTT EGYÁLTALÁN? RENDESEN KELL FIZETNI, MINDIG, MINDENÜTT - és majd nem lesz miről írni.

Kifordított kacagány 2008.02.28. 19:35:38

csak annyit akarok mondani, hogy azért ilyen pofátlanok a szolgáltatók, mert a sok balek simán kipenget nekik akár 20 rongyot is a semmiért, ahelyett, hogy otthagyná őket. gratulálok. ismét tettünk egy lépést....visszafelé

mxplanet 2008.02.28. 19:45:50

én is voltam a westelnél tiltólistás miután a biroság szolitott fel a fizetésre.
tavaly tavasszal ujra előfizető lettem náluk.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.02.28. 19:47:26

Egyszer Vodánál feltöltőkártyával mínusz két és félezerre mentem le - ők sem értették, bár nem a kimenő hívásokat hanem a szöveges üziket engedte nulla forint után. Írogattam is orrba-szájba:) Ügyfeles kiscsaj megnyugtatott: a legközelebbi feltöltésnél levonják az összeget. Én is megnyugtattam: ugye nem képzeli, hogy valaha is fel fogom még tölteni a kártyát? Jól egymásra mosolyogtunk.. Aztán egy ezresért eladtam a karit egy hazánkba támolygott román túristának - gondolom nézett egy nagyot, mikor ráköltött három rongyot és maradt az egyenlegén egy huncut ötszázas.. Lókupec, előzetes revansot vettem a lovaidért:D

Szumi 2008.02.28. 19:49:27

Elmeboy
Te aztán tetű egy alak vagy........

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.02.28. 19:50:36

Egyébként Pannon még feltöltőkaris csomagot sem ad annak a delikvensnek, aki valaha is tartozott nekik.. Láttok ebben valami logikát?

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.02.28. 19:54:18

Tudom Szumi, volt egy olyan időszakom.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.02.28. 20:09:42

Próbálom megérteni szegény mobilszolgáltatókat, akik befektetőik pénzéből kiépítik a hálózatukat, könyörögnek a telefongyártóknak hogy minél drágábban megvehessék tőlük nagy tételben a készülékeiket - hogy aztán majd a mindenható ügyfél ólcsó pénzért telefonhoz juthasson, s hívásaival bár kellőképpen leamortizálja a rendszert, azért a percdíjakon egy-két forintot kereshessen hogy aztán továbbra is korrekten, böcsületesen szolgáltatni tudjon.. Legyetek empatikusak!:D

Fucksee 2008.02.28. 20:33:17

1.:Engem az zavar, hogy nagyon kevés telefontípust forgalmaznak a szolgáltatók, például a Nokia N82-t semelyiknél sem látom.
2.:Pannon Mobilinternet, a legkisebb csomag 100MB 1990Ft-ért, korábban volt 3MB-s is 499-ért, ami nekem tökéletesen elég volt kikapcsolt képekkel telefonon este ágyban Homárt olvasni, vagy napközben útközben menetrendeket...na ilyen már nincs, csak a 8ft\10Kb alap szolgáltatás, vagy a Napijegy 200Ftért aznap éjfélig, amibe 10 MB fér. Nekem annyi bőven elég lenne egy hónapig...szóval nem értem őket...
Lenne mondjuk 990ért egy 20 Megás, az korrekt lenne.
3.:Vodafone mobilinternet számítógéphez 5000 havonta, no belépési költség, 2 év hüsiszeri, fasza sebesség, és azonnal megvan...ige...igen..és...KORLÁTLAN ADATMENNYISÉG (Ha használsz P2P-t akkor 5 GB felett fizetős, amúgy nem, kibírja az ember, yutúb, ftp, easyshare jöhet mind) Sztem kurva jó, 3 napja erról nyomom.

Hirtelen ennyi jutott eszembe a mai mobilcégekről.
Pá.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.02.28. 20:33:50

Már sajnálom hogy leírtam a Vodás sztorim népek barátságát megszégyenítő részét is - de a körülmények ismertetése rögtön más aspektusba helyezheti a történtetet. Szóval ez a fajtajelleget erősen mutató külföldi úriember fajtársaival egy budai munkásszállón élt, és bár nem dolgoztak, szórták a pénzt. Esténként fennhangon mondogatták hogy lám ők románok, mégis jobban élnek itt mint a magyarok.. Téma off.

Zsírfeka 2008.02.28. 21:16:55

hát én értem a sztorit
a srác késve fizetett ezért tiltólistára került
bár ezt nem írta, de a 20000 ft az nem a tartozás összege, hanem a kaució összege, amelyet ilyenkor, tiltólistás ügyfeleknél el szokták kérni, és ez lebeszélhető
azért tudom, mert én is sokat késtem, stb stb
aztán amikor nagyon sok lett a felhalmozott tartozás, kikapcsoltak, letiltottak, ledobott a kick-ban szerver, stb stb
aztán mondtam nekik a részletfizetést, és tök simán belementek, és kifizettem
de a visszakapcsoláshoz kauciót kértek, megjegyzem jogosoan (az én esetemben) és utána minden szuper volt, majd küldtek egy levelet, hogy levettek a hírközlési feketelistáról
ebben az esetben a kauciót nem tartom jogosnak én sem, hiszen ennyi idő után az ügyfél fizetési szokásai igencsak változhattak, lehet hogy megtért, vagy olyan csaja van aki erre ösztönzi vagy egyszerűen lopott lovakat talált a hargitán
szóval ez nem a tartozás szerintem hanem a kaució:)

Zsírfeka 2008.02.28. 21:20:03

egyébként a kételkedőknek a magentával kapcsolatban:
az én tapasztalatom szerint egyetlen egy cég sem kezeli annyira rugalmasan ezeket a fizetési késéseket, mint a t-mobile
kb 4 hónappal később kezdtem el törleszteni az adósságom, és nem kis számlákról volt szó, hanem súlyos 30-50 ezres tartozások
ezt egy vodafone-nál vagy pannonnál szerintem simán nem engednék
térerő tekintetében pedig mind a t, mind a p sokkal jobb, mint a v
érdi emelkedőn, m7-es autópályán, m6-os autópályán nem mindenhol van térerő, bár az ügyfélszolgálat szerint mindenhol van
sokkal recsegősebb a vonal, néha érthetetlen is
ezeket több készülékkel is kipróbáltam

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.02.28. 21:24:36

Na, a változásról minden szolgáltató egy hónappal előtte kell hogy értesítsen. A törvény szerint ennek a módja: honlap, üzletben kifüggesztve és két országos napilap. Ezt csinálja a telefon, net, bank szolgáltató mind. Egy sem értesít külön a változásról, ami általában előnytelen neked, mert az jó neki. A fogyivédelem tavaly ősszel adott be módosítást, ha jól tudom, hogy ennél több értesítés KELLJEN.
A Pannon építi a székházát Tbálinton, és fejleszti a mobilnet hálozatát, a koncessziós szerződést úgy írhatták alá, ha +20 milliárdot vállaltak 2 éven belül fejlesztésre /mint a T is/, ezeket kell behozni valahogy.
Az összes régi tarifánál emelték a percdíjat a lebeszélhetőség után, és mindenkinek fizetős az átirányítás 01.15 óta - csomó ember el fog meni emiatt, de nem gondolkodnak már ilyeneken, mert a pénz az úr.
gusztustalan....

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.02.28. 21:30:10

Fuck, tényleg a Vodát találom én is jelenleg a legkedvezőbbnek - és igen, pont a net miatt. Telefonról használom az internetet, és néhány kompromisszummal olyan, mintha egy laptoppal járnék-kelnék (sőt, így még kényelmesebb is mondjuk egy Combinyóról homározni). Kétezer forintért 200Mb - és ehhez már előfizetés sem kell (igaz, azért még jó pár helyen el-eltűnik a 3G). Nekem optimális.

tyu75 2008.02.28. 21:42:04

Ha akartok érdekeset látni nézzétek meg a sogorok elöfizetés és perc dijait de ne a mindenható t(szar)mobilt hanem a one,drei, telering szolgáltatokét.Érdekes lesz!!
Ottkinn kökemény verseny van! Itt meg.........kaszálás.Pedig ottkinn is fizetni kell az alkalmazottakat(5xpénz!)
Ugyan ugy fel kell épiteni mindent és ugyan akkor kezdék el a mobilcégek mint itthon!
Hol van a Gazdaságiversenyhivatal???

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.02.28. 21:50:15

Na utoljára még reagálok Zsírnak, aztán megyek asszonyt csöcsörészni.:) A fizetési késések kezelése mindenhol egyforma - az ÁSZF-eket költő jogászok nagyon azonosan fogalmaznak minden szolgáltató esetében, mondhatnánk úgy is hogy mindenkinek ugyanúgy kell a pénz. Mivel jómagam is gyakran elcsúszom a befizetéssel, tapasztalatból írhatom, a Voda sem küld rögtön rám justiciát, vagy egyéb naplopó, ingyenélő behajtókat. A harminc napos türelmi idő pedig - nálam legalábbis - mindig meghozza a gyümölcsét; talán érthető is hogy az óvoda, villany-, víz-, gázszámla fontosabb mint a húszezres telócsekk. De aztán utóbbi is befizetésre kerül, és még egyirányúsítaniuk sem kellett. Nézd, azért ha valaki komolyan gondolkodik a jövőben, például egy nagyértékű hitelről lakásvásárlás céljából - nem fogja eltolni a renoméját egy telefontartozás miatt. Nya jó éjt mindegykinek!

tomasso 2008.02.28. 22:25:20

jo szar napom volt ma ....elmeboy-nál voltam asszonyt csöcsörészni, erre nem bejött?....pffff... na majd holnap folytatom!

b-max 2008.02.28. 23:01:01

Lehet h buta vagyok, de itt még 23 ft (?) szerepel.
www.pannon.hu/egyeni/tarifak/szamlas/pannon_60-1200/
Na most akkor ez hogy van ?

besz@rok 2008.02.28. 23:59:28

tomasso 2008.02.28. 22:25:20

... ez tecccet! :-)

Dodeszh · http://nonstopmobil.blog.hu 2008.02.29. 03:08:15

Megjegyzem gázos a dolog:
www.pannon.hu/egyeni/tarifak/szamlas/pannon_50-1000/
A táblázat fölötti utolsó sor zerintem homlokegyenes ellentmond a táblázat negyedik sorával! És ez az, amiről a második levélíró beszélt.

nu_pagagyi 2008.02.29. 06:58:42

En is anno 98-99 kornyeken jartam hasonloan a Pannonnal. Akkor VOlt a Minimum elofozetes 1500FT, amibol nem emlexm pontosan mennyi (1000ft korul) lebeszelheto volt. Kiszamolva az akkori dijakkal csucsidon kivul ez 90perc ingyen beszelgtes volt. Fel en utan onhatalmulag megvaltoztattak a konstrukciot 15 perc ingyen beszelgetesre. Bar akkro tajekoztattak, vitanak helyen nem volt. Azota nem kommunokalok a Pannon GSMel :S

kismandala 2008.02.29. 07:14:47

bezzeg akkor nem jártál a Homárra anyázni, mikor nem fizetted ki a telefonszámládat.. mindig az ilyenek ugatnak a legjobban... a 20 ezer kaucióval jól jártál, a többi szolgáltató nem is kötött volna veled szerződést... jogaid vannak de kötelességeid nincsenek.. ugye?

Layosh 2008.02.29. 08:05:58

Basszus, tényleg emelt a Pannon. Én sem tudtam...ezután oda kell figyelnem mennyit is telefonálok.

Dr Kangörény 2008.02.29. 08:07:37

A mobilszolgáltatóknak van sajár BAR listájuk. Ha tartozol az egyiknek, akkor a másiknál nehézkes szerződést kötni.
Pepin bácsi, ki a faszom fog kéthetente a bankokba rohangászni, hogy elolvassa, változik-e valami? Hiába mondja egy törvény, hogy ez így jó, ha egyszer nem jó.
Milyen szép világ lenne, ha én, mint magánszemély szintén megtehetném, hogy az általam aláírt kétoldalú szerződéseket úgy módosítanám, hogy kiteszem a nappalim falára az új szöveget, aztán hivatkohatnék rá, hogy én közzétettem azt.

vape 2008.02.29. 08:15:42

"megfelelően tájékoztatja" = weboldalra és a fiókokba kirakja a hirdetményt, amiben megtekinthetők a módosított díjak. Ez valóban így megy mindenhol, a bankoknál is. Sajnos.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.29. 08:29:16

píztartozás elévülési ideje öt év, ha közben nem történt semmi, vagyis a tetves szolgáltatód nem szólítgatott fel. akárhogy számolom, tezsvírek között is rég letelt.

minden mobilszolgáltató egy mázas cserépedény

Grossartigli (törölt) 2008.02.29. 09:21:07

Esküszöm nem értem a hölgyeket/urakat. Mi a bánatnak regisztráltak itten, ha ennyire érdekli őket az évszázad átverése, az önrendelkezés mazohista sutbavágása és az emberi életminőségről való teljes, önkéntes és korlátozhatatlan lemondása.TÁN KERTÉVÉT IS NÉZTEK, PLÁZÁBA IS JÁRTOK ?!

b-max 2008.02.29. 09:30:54

Szerintem egyszerűen elirták, nem lehet ?
Meg kellene kérdezni.

Dave_hu (törölt) 2008.02.29. 09:47:45

Nekem Szegeden tvnetwork-os netem van, és rendszeresen eljátsszák, hogy megszűnik / felgyorsul az a csomag, amelyikben vagyok, amiről természetesen nem szólnak, és automatikusan sem kapom meg a jobb csomagot. Hanem nézni kell a honlapjukat, bemenni és kérni, hogy akkor már állítsák már át... Plusz minden számlához küldenek egy 3 oldalas hülyeséget mindenféle általános szerződési feltételekről, hogy aztán már automatikusan ne is nézze meg az ember. A legutolsóba belenéztem (a kábeltv előfizetőknek szólt), a lényege, hogy a csomagok drágulnak automatikusan, de be kell menni 2 éves hűségnyilatkozatot aláírni, hogy maradjon az eredeti szerződésben foglalt...

shanez 2008.02.29. 10:43:25

1. a 20 ezer ft az kaució amit később jóváírnak a számlán, és nem csak a T alkalmazza

2. minden ÁSZF változást min. 2 országos terjesztésű napilapban kell meghírdetni és ezzel le is van tudva a dolog. ez nem jó de így van..

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.02.29. 10:58:51

Tomasso, asszony tagad - ezért ma egész nap itthon maradok!:D

forrófej 2008.02.29. 11:30:25

Lehet h már más is észrevette a dolgot!!! Pannonnál nincs is 250perces ÜZLETI csomag!!!
Van helyette:
Üzleti Alap tarifacsomag, Üzleti Pro 1 tarifacsomag, Üzleti Pro 3 tarifacsomag és Üzleti Pro 8 tarifacsomag.
És a legdrágább percdíj: 28FT!!! (Ez a díj az alapcsomaghoz tartozik utána a többi...24 Ft, 19,50 Ft és 18 Ft .)

Tehát miről is Beszél az úriember??????????????????????????

forrófej 2008.02.29. 11:33:39

Ja és h ne legyen keveredés!!! Még az egyéni ügyfeleknek szóló tarifacsomagoknál sincs 250 perces előfizetési lehetőség!!!! (Van: Pannon 60,120,180,360,600,1200.)

Tehát KACSA!!!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.29. 12:37:11

Ha tartozás van amit nem rendeztek akkor tök mindegy, a szolgáltatónak van igaza, ha rendezve lett de hülyék voltak ezt belevezetni a rendszerbe akkor meg ők a hülyék, kis kiabálás, felmenőik szídása, fenyegetőzés és meg van oldva.hátránya hogy P.Ü. besorolást kapsz :D
Pannon az jó fej cég, nem zaklatja az ügyfeleket, voda képes felhivni havonta a pannonos számomon majd ecseteli milyen jó kis korlátlan(!) mobilnetet ajánl, mikor mondom ne hazudj légy olyan kedves mert az nem korlátlan hanem 5gigás.Errő a buta liba: 5gigáig korlátlan...
Én meg korlátlan mennyiségben tudok sört inni csak a 10. üvegnél megállok mindig mert tele vagyok...
Szóval a pannon olyanyira nem zaklatja a többi szolgáltatóval ellentétben az ügyfelet hogy előfordul hogy ezáltal nem tájékoztat mindenkit.Anno mikor kivonták a 2k kártyájukat képessek voltak minden előfizetőt személyesen felhívni és könyörögni nekik hogy adják vissza a kártyát, mondják le a csomagot, vagy cseréljék másikra :D Azóta nem volt olyan dolog amiért szórakozniuk kelljen.Ha áremelés van akkor előfizetőnek a számla mellé küldenek tájékoztatót belerakják az ujságba ami szintén csak előfikusznak jár meg ilyenek.Feltöltősnek meg küldenek smst.
Én nem vettem észre hogy pannonéknál árakat emeltek volna, legalábbis az éncsomagom nem nőt tudtommal, ha tévedek akkor meg kapják be :D

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.29. 12:39:03

Volt pannon 250MB netcsomag, ez ma már nincs :) Sokminden volt az évek során kb 10 éve vagyok pannonos.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.29. 12:48:34

Hopsz kimaradt a kedvenc sztorim:
Pannonál előfizető voltam most meg előrefizetős, na szóval mivel a hűségszerződést félúton mondtam fel ki kellett pengetnem a különbözetet, oké, letudva.
Volt egy havi elmaradásom, oké, kifizettem.Új szám, feltöltőkártyás, vigan elvagyok eltelt kb fél év jön egy fizetési felszólítás hogy nekem elmaradásom van és azt 8 munkanapon belül rendezzem!Mondom magamban mi a szösz, már láttam gondolatban ahogyan árverezik a házam meg a sportkocsit elviszi a kereskedő a garázsból...Nézem a mellékelt csekket 1ft azaz egy magyar forint tartozásom van!!!Bementem az ügyfélszolgálatra, beálltam a sorba, és halál nyugalommal leraktam egy forintot az asztalra és odatoltam a kiscsajnak az meg néz mint a kisborju.Mondom ennyivel jövök nektek , itt van, de ha mégegyszer ilyen összegről fizetési felszólítást kapok, esküszöm letolom a gatyám és idekakilok az asztalra.
Erre azt mondja a csaj 100ft alatt nem kell fizetni és visszaadta a pénzt beirta a gépbe hogy rendezve.Mondom akkor miért szopatnak.A csaj: számítógép állítja ki a számlát és az kiszámlázza az egy forintot is.
Nagyon hülye vagyok az informatikához de egy limitet még énis be tudok állítani...
Az összes ügyfélszolgálatra igaz hogy nagy a fejetlenség, az ott dolgozók sokszor azzal sincsennek tisztában amit végeznek egész nap.

=Ford Prefect= 2008.02.29. 12:54:11

Szóval az egész a vogonokkal úgy kezdődött...

=Ford Prefect= 2008.02.29. 12:56:44

Különben is, nem értem, hogy mit csodálkoztok az egészen?
Mi mindannyian egy gigantikus program része vagyunk, melynek célja, hogy megtalálja végső kérdést.
Akinek nem tetszik, forduljon az egerekhez...

acsa77 2008.02.29. 17:23:51

forrófej:
De van olyan díjcsomag, hogy 250, csak nem forgalmazzák már. Benne van az 5 millió oldalas sajtpapírban.

Ez az akciózom/emelem/áttérsz-ha-tudsz játék 1-2 évente lejátszódik.

Üzleti attól lett, hogy vállalat/vállalkozó is kérhette ezt a díjcsomagot.

Macskajajj 2008.03.01. 09:04:13

Heló Mindenki.

Hogy legyen valaki amásik oldalról is,ezért írok most.
Pannonos értékesítőként dolgozom.
-Volt szó a Pannon 250-rő.No ez valószínűlg egy régi csomag lehet,és igen,szokott a pannon útközben percdíjat változtatni,és nem értesítio az ügyfeleket(de a többi szolgáltató semm!).Nézni kell a honlapotm,il. érdeklődni kell az üzletben.
-A kötbér mindegyik szolgáltatónál már 50e. forint,de régebben 20e. volt.Mindenkire kiszámlázzák az 50e.-et,ha a hűség ideje alatt megszeged nemfizetéssel a szerződést!.Ez 3hónap kb.
-Még az 1 ft. tartozást is be kell fizetni,mivel ez is tartozásnak minősül!Volt olyan ügyfél,akik annyira nevetrtek ezen,h. elfelejtették befizetni,és csodálkoztak,mikor egyezer kikapcsolták őket,és rájukverték a kötbért!És a szaküzletben máég az 1 ft.-ot is be lehet fizetni,mivel nekünk azt az összeget kell átvenni,amit a gép bead!
-Feltöltőkártyás előfizetést elvileg bnem lehet venni,gyakorlatilag igen.
-Tényleg létezik a közös BAR -lista.De ha ezen szerepelsz,attól még vehetsz kártyás előfizetést bármelyik szolgáltatónál,csak előfizetést nem!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.03.01. 15:13:56

Sokszor hallom, hogy a szövegértési problémák gyakoriak az országban. A jelen történetben nem szerepel sehol, hogy a Westel bontott szerződést, hanem az előfizető. Az elszámolásnál kijött egy végszámla, arra jelezték mikorra kell befizetni, ezt befizette, innen kérdés, hogy miért került feketelistára, miért hivatkoznak most késedelmes fizetésre, volt-e jogosulatlan adatkezelés, stb.

Feltehetően a késedelmes fizetés említése az ügyfélszolgálaton egy egyszerű okra vezethető vissza: Ha valaki feketelistás, akkor feltételezik, hogy ez az oka, hiszen ez szokott lenni.

A hűségszerződést megszegve is listára lehet kerülni, akkor is, ha te szünteted meg az előfizetést, az ügyintéző ekkor is a szokott okra fog gyanakodni, hiszen ilyen eset ritka.

Ha nem vagy egy hűséges típus, nem valószínű, hogy betartanád a hűségszerződést, akkor valószínű, hogy nem éri meg neked kedvezményt adni, olcsó belépést, lehet magasabb díj, kedvezményekből való kizárás a megoldás: Vagy egy lebeszélhető kaució biztosíthatja, csinálsz annyi forgalmat, hogy megérje neked kedvezményt nyújtani.

judit74bp 2008.03.16. 03:46:59

a kötbér nem minden esetben 50.000 ft....
süti beállítások módosítása