Lélekmelengető, úgynevezett emberi történet, amit régebben rézmetszeten örökítettek volna meg, a mai pixelizált korban pedig, ahogy nézzük, kamerás telefonnal. Az Ember, akinek feladata a Köz megtisztítása a fizikai szennyeződésektől, néha elfárad, megadja magát a Zsarnoki Perisztaltikának, és odahajol, mint Illyés Gyula a pusztai cselédekhez.

Egy napfényes februári péntek reggelen az ébresztőórám helyett az utcáról jövő kellemetlen fémes hangra ébredtem. Mint kiderült, az FKF alkalmazottai a (kora) reggeli órákat látták a legalkalmasabbnak a járdaszegély melletti kosz felszámolására. Ez mondhatni dicséretes dolog, hiszen így nem zavarták a napközben óránként elhaladó kb. 5-6 autót, viszont mindenki időben indult a környékről munkába, suliba. De nem is ez a lényeg. Csak rövid ideig kellett nézzem a megfeszített munkát az ablakból, amikor váratlan fordulat következett be: az egyik jómunkásemberre rájött a szükség.

Folytatás, terjedelmi okokból, hajtás után.

Hol is végezhetné el az ember a dolgát a legkényelmesebben, ha nem egy kissé lepukkant játszótér közepén? Emberünk így tett, én meg megörökítettem.

Dolga végeztével visszatért a bajtársakhoz, akiknek addigra el is ment a kedvük a munkától. Elhiszem hogy a játszótér nem igazán EU-konform. Nameg a kutyák is rendszeresen ott végzik a dolgukat, mivel az igen nagyon tisztelt kerületi polgámesteri hivatal nem foglalkozik azzal, hogy legalább annak a látszatára adjon, hogy érdekli a játszótér sorsa. A kutyatartók egy része pedig - tisztelet a kivételnek - csak örül az ingyenvécének.

De hogy fényes nappal a közterület-fenntartó vállalat dolgozója az alfeléből oda ürítse az előző esti vacsora emésztetlen részét... az kicsit durva.

Üdv

BJ