Tékozló Homár

Átbarmolt ajtó a város szélén

2008.04.10. 12:45 | ge | 53 komment
Dóra óta a Homárnak különösen izzadni kezd az ollója, ha újépítésű lakásokról szóló levelet talál a postaládájában. Most egy Veszprémi megoldásról kaptunk hírt, izgatottak is lettünk, de nem értjük pontosan mit látunk a képen. Valóban azt, hogy az elfelejtett kaputelefont utólag kötötték be?
 
Tudom, hogy neked - vízi lény lévén - soha nem volt bajod ajtókkal, kaputelefonnal, de a víz alól talán még röhejesebb a képen látható megoldás.
A háttérről csak annyit, hogy Veszprémben készült, az egyik városszéli temető melletti friss társasházban. Kipengettük, ami jár, beköltöztek a lakók, összeírták, ami még javítandó, informálták az eladót, oszt le vagyunk szarva.

A lépcsőházban ki van írva, hogy kihez kell fordulni - az alvállalkozóhoz persze - akinek igen sok dolga van, így nem ér rá velünk foglalkozni. Az eladó meg boldogan meséli, hogy x összeget visszatartott az egy éves garanciális javításra, de annyi erő nincsen benne, hogy rávegye az alvállakozót, hogy fejezze be a házat. Pontosabban a kaputelefon az összejött. Jól el is b@szták vele a szép ajtót.

Várom az építő ötleteket, nekem is van:
1. megakadályozom a szomszédos telken történő építkezést élőkördonnal
2. visszakérek 1 misit, majd ha kész lesz a lakás, talán megadom.

Üdv, weirdo
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dilbert 2008.04.10. 13:06:46

En a 2. pontra szavazok :). Ird meg, ha sikerult...

elwood 2008.04.10. 13:09:38

... még jó, hogy nem tépték le ...

Céadaoin (user ID 44540) 2008.04.10. 13:11:17

Nem tudom, de nekem már ott fennakad a dolog, hogy a normál (általános, bevett) ügymenetnek része a hibaleltár felvétele...

Innen már csak egy lépés, hogy bekerüljön a szerződésbe a szerencse-elem: azt kapod, amit a gép dobott, majd felveheted a hibaleltárat, és kiragaszthatod a falra... :-(

elwood 2008.04.10. 13:13:21

Egyébként ez olyan kapucsengő, hogy lent megrángatják a zsinórt és fent egy csengőt meglendít.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.04.10. 13:15:39

Aszittem építőipari szakmunk..izé.. barbár engem már nem tud meglepni semmivel. Tévedtem. :)
Amúgy kifejezetten dizájnos.

Én is a második verzióra szavazok.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.10. 13:19:52

most ez mi? Mert tényleg nem derül ki pontosan

Sadist 2008.04.10. 13:22:09

Ajtót letépni, kaputelefont baccpapuccsal szétverni, alvállalkozóra Palkovicsnét ráküldeni.

Magam_a_Mondomét! 2008.04.10. 13:24:42

Jaj már nem mindegy, hogy pontosan mi ez? A Fuschek & Gány cég szerelőjének alkotása.
RONDA és silány munka, bármi légyen is!
Munkamorál ZERO. (C) (Tm) (R)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.04.10. 13:28:09

Ja, egyébként ez 2 in 1 szerkezet: kapucsengő és biztonsági drót (lánc helyett) egyben!

Örülj, ha nem kérnek felárat! :D

Troppauer Hümér 2008.04.10. 13:33:54

Hevazze! Ez mijafasz?

Gondolom azért hagytak ott több méter vezetéket, mert majd egyszer kábelcsatornába fogják tenni. Csak idő kérdése. Talán majd a következő évszázadban.

Ilyen munkát egy normális szakember nem hagy maga után. Még akkor sem, ha utólag jutott eszébe, hogy valamit kifelejtett az épületből. (Mondjuk ez még mindig jobb, mintha a cementet felejtették volna ki.)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.10. 13:38:14

Nem adok neki sok időt, és valaki letépi.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.04.10. 13:59:33

írd le már légyszi ki ez a derék vállalkozó aki ilyen király munkát végez. a közelben lakom, és én is lassan lakást akarok venni, és tudni kellene hogy ki az akitől ne!

Natura 2008.04.10. 14:01:24

Kezdem magam mázlistának érezni, attól eltekintve, hogy fordítva kapcsolódik a fürdőszobai villany, meg néhol 1 év után reped a festék, minden oké.

Amúgy nem éri meg újépítésűt venni. Vannek előnyei, de összességében nem annyi, amennyivel drágább.

Tron65 2008.04.10. 14:10:20

Biztos én vagyok a kergebirka, de amikor építkeztünk, kb 300 méter mindenféle kábel dolgoztam be a burkolatok alá. Azt most jól nem kell vésni sehol, ha hortelen telefon vagy TV csatit szeretnék valahova. A képen egyébként a kapunyitó kézi készülék mágneszárját működtető kábel látható. Amig le nem szakítják. Vagy csatornába nem rakják, de az meg helyből ocsmány egy új házban.

ColLector 2008.04.10. 14:10:54

Dórával mi újság?
Nem küldött valami újabb beszámolót, hol tart a kvantózéertével az ügye? Már hiányzik. :)

Secnir 2008.04.10. 14:21:27

"Tron65 2008.04.10. 14:10:20
Biztos én vagyok a kergebirka, de amikor építkeztünk, kb 300 méter mindenféle kábel dolgoztam be a burkolatok alá."

kis lakás lehetett. nekem csak utp falikábelből (netnek, telefonnak, kapucsengőnek, riasztónak) egy dob ment el. az cirka 330m. villanyáramos meg koaxot nem is számoltam.

más:
azt remélem mindenki tudja, hogy a magyar építőiparnak három nagy ellensége van?
1. a vizszintes
2. a derékszög
3. a határidő

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.04.10. 14:35:40

A második pontot te sem gondoltad komolyan ugye? Mert előre közlöm veled, hogy nem fogod visszakapni, ha meg igen, akkr kérek én is :) A kedves alvállalkozó nevét meg tényleg fel kéne tüntetni, és egy hasonló megoldással egy elefánt seggére kötni, majd azt mondani neki. Babap ül!!! Jó kislány.

Natura 2008.04.10. 14:42:47

A Babap tipikus elefántnév?

Dora, a tulaj 2008.04.10. 14:49:37

most kaptam egy kollégámtól:

"te vagy az újépítésű házak reklamálásainak az etalonja, alfája és omegája ;)"

szépen ívelő életpáyla kezdete..:)

Dora, a tulaj 2008.04.10. 14:51:04

amúgy elég gáz a sztory...bár nálunk is para-para hátán van.
itt csak szimplán tegnap előttre sikerült dec.22 óta kicsalni a kaputelefonból, h működjön, bár én még nem próbáltam, de állítólag...

demizson bobby 2008.04.10. 15:26:11

Az "állítólag" már elég ígéretesen hangzik.

betépett felhasználó 2008.04.10. 15:32:58

NEM ERTEM MIT PARAZTOK
UTOLAG KABELCSATRNA SZERELODIK AZ AJTORA, ABBAN REJTIK MAJD A DREOTOT. AZET IS VAN ANNYI KM. FELCSAVARVA.
HULYE VAGYOK?
HULYE VAGY?
HULYEK VAGYTOK?
ugye nem....
(tudok en NEMRODITVA_irni_is_am)

Lajszlo 2008.04.10. 15:54:07

Holnap készülök befizetni egy frissiben épült társasházba. Sikeres ember vagyok-e?

Troppauer Hümér 2008.04.10. 16:00:16

Betépett felhasználó: Ezt írtam én is. Nem kell üvölteni. Köszi. :)

NyuNyu 2008.04.10. 16:07:58

Mostanában a gyors munkára spesializálódtak a házépítők, nem a precízre. az ismerősönnél a hideg-meleg vizet cserélték fel, a wc-ben forró víz ment le.. Nagyon gáz.

BiG_ 2008.04.10. 16:17:36

Most mit sírtok...
A szigszalagozás precíz munka volt! :-)))

Üdv!

storyline :) 2008.04.10. 16:18:03

Aki temető mellé költözik, az sikeres ember nem lehet. De legalább csendesek a szomszédok...

Rendszergizda · http://hitel-es-biztositas.blog.hu 2008.04.10. 16:26:17

Szerintem Palkovicsné laptopjával fenyegesd meg mind2 felet, utána rohanni fognak megcsinálni :))))

Céadaoin (user ID 44540) 2008.04.10. 16:42:54

betépett:
csinálják -
DE A BEKÖLTÖZÉSEM ELŐTT!!!

civistroll 2008.04.10. 17:56:52

Kábelcsatonáért mentünk.

A karbantartók

Vladimir Harkonnen 2008.04.10. 18:19:02

A tervező egy zseni volt! Társasházba ilyen ajtót? Aztán meg rárakat mágneszárat!? Csatornázva!?

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.10. 18:33:06

Én az üvegen fúrtam volna keresztül. Az egyszerűbb (ütvefúróval). Az üvegen való átgányolásra amúgy van egy trükk. Először is az üveget hidegen meghajlítod a térdeden és a hírtelen támadt résen keresztül átlököd a kábelt, majd az üveg egyik oldalát kicsit belehelve kiegyengeted az üveget. A leglátványosabb a ragasztott vagy thermolux üvegeknél.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.04.10. 19:35:40

"az egyik városszéli temető melletti friss társasházban"

talán temetőbővítés volt és a ház tképpen társas kripta?

Okádó Mikádó 2008.04.10. 20:17:20

Nagyon tetszik ez a kaputelefon, érdeklődni szeretnék, hogy hol tudok ilyet rendelni.

dwdHU 2008.04.10. 20:28:15

kerjel mar nekem is egy misit, enis majd visszaadom!

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.04.10. 21:40:37

Befejezetlen házat így átvenni kellemetlen mellékhatásokkal járhat. Garanciális javítást pedig annak kell intéznie, akivel szerződtél, és nem neked kell az alvállalkozókkal foglalkozni. Ha Te építetted volna a saját lakásodat külön az embereiddel, akkor igen, mert velük lett volna megállapodásod.
Egyébként azaz ajtó még egészében nyitható is? Mert a lógó kábel mögött egy fekete zsanér látszik.
Első pont felejtős, második pont pedig csak akkor lehetséges, ha ez a szerződésedben benne van. Ha nincs, akkor ez ilyenre sikerült, de akár életveszélyes is lehet.
Érdemes lenne utána járnod általános szabályoknak, hogy lógó kábelt közlekedő folyosón lehet-e hagyni, és hivatalos szervekhez kellene fordulnod, egyéni kordonozás helyett.

Porcelán az elefántboltban 2008.04.10. 23:36:09

A kaputelefon az egy nagy geciség, csak arra jó, hogy mindenféle kunyeráló, röplapszóró genya behazudja magát a házba. Szóval pont azok úgyis bejönnek, akik ellen az ajtó és a kaputelefon védene, ráadául még meg is zavarnak, ugráltatnak és ráadásul a közgyűlésen csak lapítassz, mint kutyagumi a pitypang tövében, amikor arról van szó, hogy valami fasz mindig beengedi a röplapszórókat, meg a jehova tanuit.

Jobb, ha nincs kaputelefon. Felhív mobilon és ledobod a kulcsot.

:)

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2008.04.11. 09:22:41

azért ezt nehéz lesz szépen eltakarni bármilyen csatornával...
a szakemberek nem véletlenül szokták az ilyeneket MINDIG a felső sarokban bevezetni...

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.04.11. 09:51:19

Egy barátoméknak májusban lesz az egy éves évforulója, hogy költözniük kellett volna. A festést már megcsináltuk mi, mert meguntuk...

SZEGECS · http://szegecs.de 2008.04.11. 11:51:07

Aki új építésű lakásba/házba kábelcsatornát szerel fel, az nem lehet sikeres ember...
Azért kell előre tervezni, gondolni riasztóra, kaputelcsire, ajtónyitóra, hogy ne utólag kelljen gányolni...

rockstopper 2008.04.11. 12:06:21

Figyelmesek, és direkt szemmagasságba szerelik, hogy mindíg emlékezz rájuk!

storyline :) 2008.04.11. 13:55:50

rockstopper 2008.04.11. 12:06:21

Ez egy törpének lehet kb szemmagasságban...

weirdo 2008.04.11. 14:07:00

Akkor mégegyszer: ez az a kütyü, amivel ki lehet nyitni a lakásból az ajtót, ha kolompolnak:)

weirdo 2008.04.11. 14:10:17

A temető nem látszik, sok a fa, nyugi van. Ráadásul a szivaros és ivósteraszom sem arra néz.

Okádó Mikádó 2008.04.11. 14:33:50

Lajszlo, kíváncsian várjuk a fejleményeket, gyanítom, hogy fogunk még rólad hallani :)

thetriggerhappy 2008.04.12. 05:02:21

nem meglepo. nalam a upc hatalmas szeperzekkel rendelkezo szakemberei voltak kepesek igy behuzni a kabelt. a szegeny szakinak fajhatott a hata, igy nem hajolt/terdelt/gugolt le, hogy a sarokban, takarasban furja meg a lyukat amin keresztul bevezeti a kabelt, hanem amugy kenyelmesen, kezmagassagban esett neki a fal kozepenek. mit ad isten en ott voltam es rendbe rakattam. es meg o volt megsertodve, hogy micsoda igenyeim vannak.....

see what you 2008.04.13. 18:14:40

szerintem szépen lettek kifúrva a lyukak,nem szakadt le körülötte a festék stb.
nem értem mi a baj?...

Főúr1127 (törölt) 2008.04.16. 10:59:36

Mi ezen a baj, kiüthették volna az üveget is, ahelyett, hogy átfúrják a tokot...

Ez még istenes...

A Tyne folyó déli partja 2008.04.19. 21:05:31

nem értem, mit jöttök a temető mellettiséggel...
ez Veszprémben teljesen megszokott, dolog, még a kórház mellett is van egy...:))
süti beállítások módosítása