Tékozló Homár

A UPC nem ereszti a láncra vert előfizetőket

2008.08.14. 11:06 | jackyll | 62 komment

Úgy látszik, soha nem fog véget érni a UPC nevetséges szappanoperája a papíralapú számlák büntetődíja körül. Júniusban álltak át elektronikus számlázásra, ami ÁSZF-módosítással járt, ami pedig kiskaput biztosít a láncra vert fogyasztóknak, hogy idő előtt lemondhatják előfizetésüket. A cég már ekkor elkezdett ködösíteni, hogy mégsem lehet lemondani, nem sokkal ezután pedig törölték a számladíjat, ami megintcsak ÁSZF-módosítás, még ha visszafelé módosítanak is. A UPC szerint viszont nem az:

mint kezdő fogyasztó érdeklődök nálad, háha te jobban eligazodsz a ZRT-k szerződéses ügyeiben, a blogodon olvastam még, hogy a júliusi számlával ASZF módosítás történt a UPC-nél, namármost ezt akkor sajnos későn tudtam meg, mert a 15napos határidőt már túlléptük ezért nem tudtunk gyorsan megszbadulni a hűségnyilatkozattól és a kedvezőbb csomagra módosítani, mert ugye a UPC-nél csak felfele lehet módosítani. Ellenben amikor olvastam, hogy arra készülnek, hogy visszavonják a elektronikus számlázást akkor megörültem, mert reméltem, hogy akkor megint ASZF módosítás, megint lehet váltani, ellenben úgy tűnik, hogy ez hiú ábránd volt mert amikor felhívtam az ügyfélszolgot, ott felvilágodítottam, hogy az előző hónapban lehetett volna, de most mivel visszavonátk így már nem lehet.

Az én értelmezésemben a visszavonáskor is szerződés módosítás történt, amit a levél hátulján le is írnak és azt írják, hogy az ASZF 8.2/8.2/8.3 mas pontjaiban találom meg a "jogaimat", nah, én megnéztem ezeket a pontokat és én úgy értelmeztem, hogy megintcsak le mondhatom a hűségnyilatkozatot, de most az ügyfélszolgos beszélgetés után nem tudom, kérlek téged, hogy vedd csápjaid, ollóid közé az ASZF-et és ha van időd mond el nekem, hogy te a tapasztalatoddal mit olvasol ki belőle, és hogy én vagyok a hozzánemértő (nem akartam azt írni, hogy hülye, mert ha nincs igazam akkor nem akarok hülye lenni :)) vagy az ügyfszolgos hazudott nekem.

Válaszodat előre is köszönöm.
üdv: Maczika Száva

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p@rasztpicsa 2008.08.14. 11:08:49

UPC ellopta a lovainkat.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.08.14. 11:09:03

ASZF módosítás történt. Mi a kérdés?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.08.14. 11:10:51

M.Száva: úpécét kérdeztED-E már, hogy a te értelmezésed szerintük helyes-e?

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.08.14. 11:16:15

Ha módosul az AFSZ akkor ez egyoldalú szerződésmódosítás, ergó elállhatsz a szerződétől. Amíg még időn belül vagy rij hivatalos felmondó levelet, emlyben az ASZF módosulára hivatkozol. Hja és CCbe tedd bele a FogyasztóVédelmet is. Ha ezután bármit küldenek, akkor szerintem várd meg míg bíróságra viszik a dolgot. Ennyi

gergo1000 2008.08.14. 11:18:58

irásban hivatkozással fel kell mondani..
persze ajánlott levélként feladni...és várni a választ. A választ küldd be és újra értelmezi a nép a kérdést:)
ugyfelszolgalatosnak akkor se szabad hinni, ha kerdez..az osszeset ugy ultetik oda, hogy nem kapnak semmi tajekoztatast...
sik hulye az osszes abban a temaban amiben profinak kellene lenniuk..ez mondjuk nem csak az o hibajuk..

Rejtélyes 2008.08.14. 11:33:41

Egyoldalú szerződésmódositás: Igen
Hátrányos a fogyasztó számára?: Nem

Ergo nem mondhatod fel. Csak ha hátrányos rád nézve, akkor állhatsz el a hűségbünti megfizetése nélkül.

Árpóca · http://sosefelejtemel.blog.hu 2008.08.14. 11:42:25

Nekünk 1szer volt UPCnk baromi szar volt minden gond volt a papírokkal nekünkis leis mondtok soha többet nem is lesz.

Szil-Ka 2008.08.14. 11:52:26

az ő értelmezésükben sztornózták az előzőleg tett, számodra hátrányos ÁSZF módosítást, mindössze ennyi történt.

Zalzan Kavol 2008.08.14. 11:53:16

UPC-vel tele a tököm.
Amikor jöttek az új csomagok (bronze, silver, stb) akkor nem adták meg a régi előfizetőknak az új sávszélességet. Érdeklődtem, h megkaphatom-e az új sávszélességet. "Persze", mondták, de nekem egy ezressel több lenne a havidíj, mint az újaknak, valamint írjak alá hűséget jövő júliusig (az akkor 14 hónap lett volna)
Na ezért fogom lemondani abban a pillanatban, ahogy lejárt a hűség, és váltok Digire. De ez a UPC-t úgysem érdekli.

Aztán lehet, hogy akkor meg majd a Digit fogom szidni. De az már Jövő Kulabácsi problémája lesz.

Píter 2008.08.14. 12:10:48

Jogosan járt el a UPC. Nem lehet felmondani emiatt az ÁSZF változtatás miatt, mivel a díj megszüntetése téged nem érint hátrányosan. Így rendkívüli felmondásnak helye nincs. Felesleges volt kirakni ezt a posztot. Már a múltkori upc balhénál is ezren elmondtuk, hogy csak akkor lehet felmondani ha a szerződés megkötésekor kapott árat, kedvezményeket érinti a változás, vagy számodra hátrányos helyzetet teremt...

NorbArt 2008.08.14. 12:14:56

ebben a rohadt országbana szolgáltatók arra gyúrnak hogy minél szarabb szolgáltatás minél magasabb áron eladni. Fejlődő országokban pedig minél jobb szogit minél korrektebb áron.
Magyarországon mindent lehet.
Gondoskodnak róla hogy ha egyszer hűség izét kötöttél akkor ha még lemondanás akkor biztosan megfingassan utoljára mivel tudják oda soha többet nem viszed a pénzed, én olyat nem láttam hogy ne így lett volna...

NorbArt 2008.08.14. 12:18:49

engem a tkábel baszott át 46 gurigával... pedig azt nem voltak képesek felfogna ha elköltözök akkor nem tudom igénybevenni a szolgijukat. Valamint elképzelhetetlen számukra hogy nem tudok mondani címet hova kössék át mert még csak a lkaás eladásnál tartok a vásárlásnál még nem... nyíl nem tudom hol veszem igénybe legközelebb. De örüljenek kifezettem a 46K de soha többé ne lássam őket...

NorbArt 2008.08.14. 12:21:08

Jelen esetben amúgy sunyításról van szó szerintem, azóta jobb díjjak lettek, előfizető meg sumákban a hűségszerz előtt akarja felmondani x indokkal...

2008.08.14. 12:21:54

Szerintem nem érdemes levelezni a UPC-vel, én úgy 3 hete kérdeztem tőlük valamit írásban és még mindig ülnek a válaszon (szerencsére telefonon azért már felvilágosítottak, amikor sikerült felhívnom őket).

Mi is a DigiTV-re várunk, de kiderült, hogy az elhíresült H.Beatrix volt olyan kedves és eladta a lelkünket a UPC-nek, úgyhogy csak az ő engedélyükkel hívhatunk más szolgáltatót a házba. Vagy felbontjuk ezt az izé megállapodást vagy ami van köztünk és UPC között (nem is tudtunk róla, hogy van ilyen).

mumli 2008.08.14. 12:25:59

UPC nagyon gáz. az ügyfélszolgálatosok lósz@rt se tudnak, ne hidd el egy szavukat sem. Két napon belül 5* telefonáltam nekik ugyanazt a kérdést feltéve - csomagokkal kapcsolatban(silver, meg mit tudom én milyen fantázianevekkel megáldott csomagok) - , és hát a válaszok nem fedték egymást - még ebben az egyszerű ügyben sem. Ne hidd azt, h valóban utánanéznek, amit kérdeztél).

Számlafizető nevének megváltoztatását 3* kértem írásban, direk az erre kidologozott formanyomtatványukon, tértivevényesen-ajánlva, mindennel. Azóta is a régi névvel jön a számla - felhívtam őket, h mi a bánat van. Én: papírokat megkapták? - Üfsz.:Igen. - É.: Mindet? - Üfsz.:Mindet, itt vannak mellettem. - És mérnemírtákmárát már több, mint fél éve? - Őő, elfelejtettük. Sok a dolgunk. - Kicsit felkaptam a vizet...A nő figyelmeztetett, h vigyázzak, mit beszélek, a trágárságaimat rögzítik (minőségbiztosítási okoból) :) hehehehEDE. Ede is ügyfélszolgálatos lehet, ha lemegy a balatoni szezon :D

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.08.14. 12:27:32

azért gennyesség, hogy mikor épül egy új ház, akkor az építtető lapaktál adott cégekkel és így nincs a házban más lehetőség, max a mobil hozzáférések, mert a telekre nem lehet mást behúzni...

szarjanak sünt az ilyenek!

mumli 2008.08.14. 12:28:23

Amúgy pedig, tökéletes szolgáltatót nem találsz. Ahol meg átírják a fizető nevét az első kérésre, ott hangyás pár csatorna, vagy ha esik az eső, akkor kb 4 csat. ha bejön :D

mumli 2008.08.14. 12:32:16

RosszQtya.

Ja, ez van nálunk is a hangyás csatornákkal,és a "no signal"-lal esős, szeles és napos időben.
Sündisznót nekik.
És tengerisünöket is az egész testükre.

kulup 2008.08.14. 12:34:03

RosszQtya

Lakógyűlést összehívni, megszavazni, és kész. Semmit nem tehetnek ellene. Tudom, próbáltam.

vape 2008.08.14. 12:41:06

Maczika Száva!
Minek kötöttél hűségszerződést, ha most azt nézed, hol tudsz elmenekülni a UPC-től? Ha most ilyen okos vagy, annakidején miért nem tudtál az lenni?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.08.14. 12:54:30

off: szolgálati közlemény következik

hagyma! ezúton megbocsátok a kisbetűkért! fátylat rá. ilyen kis semmiségért,hogy megpróbáltad derékba törni a karrieremet a nyamvadt kis cikkjeiddel, az elfogult véleményeddel, de nem sikerült, mégsem utállak.

on

jesszumpepi (törölt) 2008.08.14. 13:15:26

@mamapicilánya

Világosíts már fel!Valamiről lemaradtam?Mint EDE az illemtanfolyamról?

jesszumpepi (törölt) 2008.08.14. 13:18:02

Kövezzetek meg,de nekem az UPC-vel nincs semmi bajom.Itt Újpesten válogatni lehet a szolgáltatók közt.Mi náluk vagyunk évek óta:internet,vezetékes telefon,hibátlan tévéadás,renteteg adóval.Ez a plusz 96 forint meg nem ér annyit,hogy másik céghez menjek.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.08.14. 13:21:12

legyen.
hagyma, aki már fiatal korában kommentelt, mert sportújságíró volt, gyakran - megjegyzem teljesen alaptalanul - kisbetűvel írta a nevem a népsportban a meccsek utáni számban, ahová én úgy kerültem bele,hogy fiatalabb koromban igen híres, népszerű és kiváló röplabdázó voltam.
erre kérlek szépen abban a posztban derült fény,aminek az elején rövid léviszgatyában vasalok (mivel a divat mindenkié)
érted-e? (direkt nem EDÉZTEM!!!)

jesszumpepi (törölt) 2008.08.14. 13:24:22

Nagyjából értem.
Most tényleg te vasalsz a képen?Azt hittem,csak viccelsz.

efi 2008.08.14. 13:25:25

Miért csak hátrányos módosításkor lehet felmondani? Nem lehet ám azt egzaktul eldönteni. Ha A helyett betesznek B,C,D,E csatornát az milyen módosítás? Hátrányos, mert én A-t szerettem, B-E szar? Vagy előnyös, mert 1 helyett 4-et kapok?

Jadro 2008.08.14. 13:40:45

Vidéken egyértelműen hátrányosan változtattak, hisz megszüntették a családi csomagot. Ráadásul nekem pl a hűségszerződés közepén. Így nincs más lehetőség mint visszalépni egy analóg csomagot (ugyanannyiért mint most a csládi volt hűséggel ) vagy előremenekülni a digitális csomagokba. Mondanom sem kell, ezek még hűséggel is drágábbak. Amikor én beszéltem velük azt mondták simán kiléphetek. Egyelőre tesztelem a digitálist és majd meglátjuk.

sector512 2008.08.14. 13:53:07

A UPC az egyik legigénytelenebb netszolgáltató mo-n sajnos. Nekem mmár marha sok problémát okoztak eddig és több ismerősöm is van akinek szintén. Az szolgáltatásuk már bocs de szart se ér.

Balage76 2008.08.14. 13:54:00

Érdekes ám ez az úpécé. 2 hónapja behúzták a házba a dugitévét. Nagyon sokan lemondták az úpécét és szerződtek velük. A felmondáskor én is említettem hogy hasonló szolgáltatást kapok féláron, holott az úpécénél már két éve előfizető vagyok...
Tegnap kitettek egy papírt a liftre, amin az áll, hogy úpécé ügynökök jönnek jövőhéten és szerződést ajánlanak mindenkinek a korábbinál kedvezőbb díjért AMENNYIBEN a ház legalább 50%-a előfizető lesz. Amennyiben bármikor az arány 50% alá csökken, a kedvezmény megszűnik.
Normálisak ezek? ha korrektséget feltételezek, akkor minden, a házban történő szerződéskötésről tájékoztatni kellene az előfizetőket, részletezve, hogy X% az arány, ergo X az előfizetési díj és még ennyi és ennyi embernek kell ki/be lépnie hogy ez változzon.

Na ez az ami nem fog megtörténni, enélkül pedig kamu az egész....

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.08.14. 13:56:06

tékábelt kérdeztem: ha több tévé van a lakásban, és mindegyikre akarok digális adást, hogy lehet.

válasz: minden tévére külön kiszámlázzák a díjcsomag havi díját is meg a dekódert vagy mit is. tehát, ahhoz, hogy a lakás különböző pontjain mindenki azt nézze, amit akar, esetünkben digitálisan és minimálisan közel havi 20 ezer forint szükséges.

tehát ha lesz digitális átállás, ezek szerint lehúzás lesz belőle, mert ahány tévé a kéróban, annyiszor előfizetek programcsomagra vagy hogy lesz ez a dolog?

gabest1 2008.08.14. 14:03:17

Majd kapsz mindenhez kártyát, amit bedughatsz a digitális tunerrel és kiegészítő dekóder modullal rendelkező tévéd hátába. Vagy nem :)

Savafan 2008.08.14. 14:17:33

mamapicilánya: a upc-nél ez annyiban jobb, hogy az első dekóder után minden egyes külön dekóderért nem kell teljes díjat fizetni, hanem csak egy 750 ft-os havi díjat médiaboxonként. ez kultúráltabb.
amúgy nekem semmi gondom a upc-vel

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.08.14. 14:35:52

hm. én csak internetre veszem igénybe a UPC-t, de arra korrekt - annyit számláznak, amennyitről szó volt, múltkor kiküldtek egy helyes kiscsajt, hogy ezerrel olcsóbb, mint eddig, és benne van a telefon, ha újraindul a 2 év hűség - belementem, azóta is jó.

Dr.Bio74 2008.08.14. 14:37:22

Mióta nálunk betarolt a Digi, azóta hetente kétszer hívogatnak az UPC -től, és kínálgatnak a jelenlegi előfizetésemnél klasszisokkal szarabb dolgokat ( a régi jupiszis előfizetésemnél persze jobbakat), hát egyelőre fekáliázzanak blankolt koaxkábel darabkákat, meg betonba öntött hűségszerződést.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.08.14. 14:51:16

mindenki mindent olcsón akar nem kell semmilyen hülye hűséget aláírni aztán ha valami nem frankó lehet lelépni már ha van hova.

neurotikk! (törölt) 2008.08.14. 14:59:59

Nah, szoval UPC meg mindig g.ci.
Es meg el naluk az a modi is, hogy lemondani csak szemelyesen ugyfelszolgalaton? Reggel kilenctol legkorabban - ergo fel nap szabi minimum.
Na meg ha ido elott lemondod akkor az igenybevett kedvezmenyeket vissza? Ergo minel kesobb mondod le annal huzosabb. En ket honapot fizettem nekik anelkul hogy igenybe tudtam volna venni a szolgaltatasukat (elkoltoztem kulfoldre). Zero joindulat, a szolgalat az naluk kib.szas, lopas tolunk.
UPC soha tobbe.

Csak viszonyitaskepp. Legutobb ahol laktam - nem Mo. - telefonon rendeltem meg a cuccost, postan kikuldtek, osszedugtam, egy programot vegigfuttattam es mukodott. 3 honap felmondasi idom volt, amit nem kellett megfizetnem, mert kulfoldre koltoztem.
Mellesleg araiban ugyanott van, bizonyos helzetekben jobb mint Mo.-n.

Errol ennyit.

cooper (törölt) 2008.08.14. 15:03:22

minden magyarországon működő szolgáltató szemét és drága, ez nem vitás. a UPC egy trágya, de nálam csak az van(t-com még patkányabb). Szal, kizárólag Internetem van, az 7500 pénz, probléma nincs vele, semmi másra nem vagyok hajlandó előfizetni, csak azért is dögöljenek meg telefonjukkal, szar tv-csomagjaikkal. Egy évnél tovább semmilyen szerződést nem szabad kötni (szerintem). amint lehetőségem lesz, elküldöm a upc-t francba

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.08.14. 15:10:25

kicsit el kéne gondolkodni h miért Magyarország a legdrágább és mégis a legkevesebbet nyújtó ország...

Dr.Bio74 2008.08.14. 15:14:15

cooper

Kívánom neked, hogy minnél előbb legyen lehetőséged.

efi 2008.08.14. 15:23:02

mamapicilánya
Ez bizony így van, ahány tv, annyi csomag (max egy kis kedvezmény). Ezt bizony mindig elfelejtik hozzátenni a Nagy Digitális Átállásban.

mumli 2008.08.14. 15:53:24

nekem azt mondta a upc-s ügyfélszolgálatos csaj, h telefonban is le lehet mondani. Oké, kérdezem, mikor küldenek vm papírt, v honnan töltsem le. Hát az nem kell, mert a szóbeli lemondást is elfogadják, mivelhogy rögzítik minőségbiztosítási okok miatta beszélgetést, mint azt már feljebb írtam. De hát azt is írtam, h az ügyfszolg-ok semmit se tudnak, ezért megvárom a hónap közepét (akkor kéne jönni a zárószámlának - a július28-30-i, kemény 2 napos periódusról), és ha mégse jön, akkor odaküldöm Edét, h magával vigye őket Füredre és ültesse rá őket a törött dohányozóasztalra, hadd elmélkedjenek egy kicsit az igazmondásról.

Ofélia . 2008.08.14. 15:59:28

Digitális átállás????.

Mihez képest.

Ez nagyjábol olyan min az IMAX mozi nincs hozzá anyag ami viszont van az iszonyu drága.

Tehát veszek mindenféle méregdrága rendszert é békésen nézem rajta az analógrol konvertált akármit.

Nézzünk már szét a televíziós filmek között?????

Erre a szemétdombra ruházzunk be????.

Tehát a rendszer csak arra jó, hogy a szomszéd nek meg lehet mutatni NEKEM MÁR VAN.

Amúgy UPC

Semmi bajom nem volt vekük amíg nem álltak át digitális feldolgozásra.

Régen ha jött a vihar és a magas fehőréteg elérte az an tennák sugarát akkor a kép mákos lett de meg tud ta nézni az asszony a filmjét.

Ma digitálisan NO SIGNÁL és a nagy semmi.

Amúgy a digitális rendszer csak a szolgáltatónak jó.

Könyörgön HOVA SIETÜNK.

Gyulimali 2008.08.14. 16:04:51

mampicilánya: Viszont az adott digitális csomaghoz INGYEN adják az annak megfelelő analóg adást, amit meg annyi analóg TV-n nézel, amennyin jól esik. És szerintem nagyon szép az analóg adás képe is.

Amúgy én is voltam UPC direkt előizető egy hétig, de aztán elhajtottam őket a rákba, mert hihetetlenül vacak volt a képminőség. Most Trékábel előfizető vagyok. Sikeres-e vagyok-e?

DEGEC 2008.08.14. 16:15:45

oooooo mijazaupece?

Ofélia . 2008.08.14. 16:17:46

Gyulimati.

A tisztességes analóg adás tisztességes televízión tényleg szép.

Bakelit kontra CD.

Néztél már F1 közvetítést mikor az esőcseppek jégnek tűntek?.

A sávszélességet mindig meg kell fizetni.

Digitális tömörítés= RÉMÁLOM

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.08.14. 16:30:19

képminőséggel nincs problémám.

a tékábelnél a lakásban az egyik tévére előfizetek digitálisan a III. csomag mellett más ismeretterjesztő csatornákra is, de az nem jön az analógon. azon csak a csomag jön. analógon semmi plusz nincs.

ja, és hát fejben tartani, hogy mikor mi jár le....

a hábéót mentem lemondani digitálisan és mindenhogy, hogy augusztus 10-től nem kérem(az a hűségem lejáratának napja
- csak személyesen vagy faxon (bp-en szumma két iroda)
- a hölgy közölte, hogy 8-án nem tudja felvenni a megszüntetésre vonatkozó igényemet, mert az nem 10-e. mondom 10-e vasárnap, nem szívesen töltöm a szabadnapomat ügyfélszolgálatokon. erre nagy nehezen kitöltötte a papírt, és közölte, hogy valaki jön és leszeri az analóg valamit a padlásról. azóta sem jött senki. telefonon kérik a türelmem. arra a kérdésre, hogy a szerelő jöveteléig fizetek-e hábéót analóg, nem tudtak válaszolni.

monyon le 2008.08.14. 16:30:51

Na most már én sem tudom UPC-t lerázni!
Költözünk, lakás eladva, hűség időből még 4 hónap van hátra. Ja és én mint jóhiszemű ügyfél kértem a szolgáltatás áthelyezését. Web oldalukon minden rendben megy a kérelem regisztrálásával (ugye mert nem telefonálunk, nem basszuk el az időt az ügyfélszolgálaton...) - rendszer visszajelez, hogy telepíthető a megadott címre szolgáltatás. Pár nap múlva hív a drága ügyfélszolgálat és kijelenti szolgáltatást nem tudják áttelepíteni az új címre :) hööö!

És ilyenkor mi van? Ha hagyom a szolgáltatást az új lakóra (hülye lenne átvenni, mivel új ügyfélként esetleg kedvezményt kaphat)akkor név átírással megoldják.

Kérdem a nagy tudású ügyfelest, hogy ilyenkor mi van, ha a UPC nem tud azon környéken szolgáltatni, ahová költözni kívánok? Ja akkor az van hogy szerződés bontása, fennmaradó 4 hónap kifizetése (nos ez elég tetemes összeg) oszt csókolom!

Ilyenkor mi van - én kérem a szolgáltatót, hogy még maradhassak az ügyfele és Ő mivel nem tud szolgáltatni engem büntet.

Szarjon sünt a UPC

Gyulimali 2008.08.14. 16:47:16

Wellsystem: Sajnos nem a maradék 4 hónapot kell fizetni bontás esetén, hanem az eddig eltöltött idő után a kedvezményes és a listaár közötti különbözetet, ami sokkal nagyobb szívás.

lavalova2 2008.08.14. 17:16:59

Üdvözlet Mindenkinek!

Mivel látom némely előttem szóló már hozzátette tapasztalatait a UPC magasztalásához, én is hozzájárulnák néhány észrevétellel.
Rövid történet a UPC időmből: 2 évet hűséges alattvalóként töltöttem a fent említett társaságnál, közeledvén a szabadság mámorító fénye felé, elvakított a Digi csillogása. Nagy bátran fel is hívtam a szolgáltató ügyfélszolgálatát, mint elképzelésem szerint illetékes helyet az ilyen dolgok örömteli közlésére, és egy nagyon kedves és megértő hölgy fel is vette az igényemet, többszöri próbálkozása ellenére se álltam kötélnek az újabb 1 éves szerződés kedvezményes díj kapcsán. Külön kiemelve meg is kérdezetem, letelt e a szolgálat ideje? Amire a minden rendben, nem, nem tartozom semmivel, felvette a kérésem, értesítenek levélben, hol adjam le a beltérit, kábelt stb.. Így is volt, meg is tettem, eddig minden rendben. Szerződés áthúz, diadalmas mosollyal az arcomat a nap felé tartva élveztem szabad életem első napjait.
2 egész napot tartott! Jött egy levél: Felmondás miatt 79.875.- Forint hátralékom van, ki kellene egyenlíteni, mert beperelnek, mint a sz.rt.
Türelmes ember révén, egy kedves hölgy biztosított róla az ügyfélszolgálaton, hogy igen, ez így van, ugyanis mivel közben módosítottam a csomagom, kedvezményes díjra, a különbözetet ki kell fizetnem az akciós és a teljes árú szolgáltatás között.
Erről kérdeztem én miért nem tudott a előző kollegina akinél felmondtam a szerződést? Válasz: Mert Ő nem látja a számlaosztályos adatait vagy valami ilyesmi… Néhány már kevésbé kellemes hangvételű telefon után sem változott az álláspontjuk, és mint egy kedves ismerősöm, aki történetesen a UPC jogi osztályán dolgozik megbíztatott, hogy úgyis behajtják a pénzt. Mivel Neki hiszek, jó állampolgárként kifizettem a tartozást.
Ezután elkönyvelve tanulópénzként áttértem a Digi kitárulkozó karjaiba, ahol feleannyiért volt az alapon kívül még HBO max pakkom is mint a UPC alapcsomagja. 7 hónapig kölcsönös boldogságban élveztük egymást, amikor is utólag persze kiderült, hogy 3. hó környékén nem fizettem ki egy csekket. (Tanulva a UPC csoportos beszedéséből). Mivel épp nyaralni voltam hó elején, és nem értem vissza csak 14 után emiatt még nem fizettem ki az épp aktuális csekket. Ezen felbuzdulva a Digi kikapcsolta a szolgáltatást. Fel is hívtam az ügyfélszolgálatot, hogy mi is a gond, ekkor derült fény a 3. havi csekk hiányára (épp lakást újítottunk költözés szülőkhöz majd vissza, 3 hónap no Digi, de fizettem szorgalmasan, csak az utolsó csekk veszett el visszaköltözéskor) illetve az aktuális tartozásomra. Mondom semmi gond holnap kifizetem faxolom, postázom, emailezem. Minden ok. Vagy egy hét után, amikor már minden ügyfélszolgálatost névről ismertem vissza is állították a szolgáltatást, de csak az alapcsomagot, ugyanis ilyen esetben csak újra igényléssel kapom vissza a HBOt. Mondom semmi gond az is kellene. Erre ismét csekk, különbözet (ezúttal csak kb 8000) az akciós és a sima ár közötti. Remek!
Most vettem egy sima műholdvevőt, csiszolom az angol tudásom és boldogan élek, szolgáltató nélkül.
Személyes tanulság: soha ne bízz olyanban, akinek van ügyfélszolgálata!

U.i. Bocs a sok rizsa miatt, jólesett kiadni magamból, és sok sikert minden előfizetőnek!

LeiterJakab 2008.08.14. 17:22:50

Én a upc-nél az internetet telefonnal együtt fizettem elő, mert így egy ezressel olcsóbb, mintha internet-előfizetés önmagában. Így van egy telefonvonalam is, amit nem használok, telefonom sincs hozzá.
Tévét nem fizetek elő, mert felháborítóak a csomagjaik (és álszent, alakoskodó az "üzletpolitikájuk", amelyről akkor tájékoztattak, amikor az ajánlataik furcsaságait firtattam), minden vacak fröccsöntött műanyagtévét elő kellene fizetnie az embernek ahhoz, hogy azt a néhányat nézhesse amelyek érdeklik. Akkor inkább nem nézem egyiket se.
Azt nem értem, hogy a tévécsatornák miért nem lépnek már fel a szolgáltatókkal szemben, amelyeknek a nyerészkedő hozzáállása azt eredményezi, hogy egy csomó ember nem fizet elő a tévékre, azaz a csatornák a szolgáltatók miatt elveszítik a közönségük számottevő részét, és így reklámbevételtől is elesnek.
Azt sem értem egyébként, hogy pl. miért nem mennek internetre a tévék. Így egy újabb célcsoportot érhetnének el a reklámjaikkal.

Nácivadász · http://nacivadasz.blogspot.com 2008.08.14. 17:28:34

Állítsuk meg a fasizmust!

vonagabor.blogspot.com

Ki állítja meg a pszichopata fasiszta vona gábort?

iMaci 2008.08.14. 18:28:28

Nem tartozik szorosan a témához, de UPC-s történet:

Megy e-mailben a kérdés:
HOGYAN lehet lemondani az HBO-t?

Másnap:
Bekapcsolom a tv-t, távkapcsolóval megkeresem a HBO-t, oszt lesek, mert film helyett csak kásahegyeket látok.

Nem is reklamáltunk, úgysem lett volna értelme.

Na, hát ÍGY lehet lemondani UPC-nél a Hobót. :-)

GQ 2008.08.14. 21:25:45

Digi:
2 hónapba telt, mire sikerült igényelnem... se az ügyfélszolgálaton, se sehol máshol nem tudták megmondani, hogy kinek kell, mert panelprogramban vagyunk... egyik ezt mondta, a másik azt... már a végén röhögtem az egészen, és mondtam, hogy akkor köszönöm, tárgytalan - ez pénteki nap volt. Hétfőn hívott a közösképviselő, hogy megrendelte a bekötést nekem is, majd hívni fognak. Mondom, ámen! Hívtak is. Tényleg akarom? Mondom, nem, poénból lovagolok már ezen negyed éve... jó, akkor jövő héten bekötik... Hurrá! Mobilról hívott, így elmentettem a számot. Eljött a jövő hét péntek, de nem kötötték be - csodás volt, mert a másik szolgáltatónál meg lemondtam, hál istennek, még jött adás a dróton, szóval volt még agybutítás. Felhívom hétfőn a bácsit, mondom, akkor most jönnek, vagy nem? Persze, a héten ekkor meg akkor megyünk, otthon lesz. Én nem, de más igen, jöjjenek. Milyen adatok kellenek? ez meg az - megadtam mindent. Már csak alá kell majd írni. A megígért időpont után pár órával csörög a telefonom: "üdv, a szerelő vagyok, bekötném, de itt nem lakik ilyen" - "de lakik, csak a kaputelefonon nem vagyunk kiírva, de mondtam a kollégájának, hogy xx megnyom, vár, és beengedik. Most akkor lesz szíves megnyomni azt a két gombot, megmondani, hogy mit akar, és be fogják engedni. Így lett. Egy órával később családtag hív, kinyom, cégesről vissza, mi van má', digi? Az! kell a személyid! mondom, jó, hazaszaladok vele, röpke 20 km, és mivel nem vagyok nagyon sikeres - csak kicsit - nincs autóm, se jogsim, szóval busszal röpke egy óra oda meg még egy vissza. főnököm meg is fojtana. Mi kell róla? Szigszám. xxxxxx, elég? Jah. Meg alá is kéne írnod. Írd alá... Ok. Mondtam direkt annak, aki először hívott, hogy nem leszek otthon, ugye nem baj? Nem, persze, az adatokat felírtam, - a szig számot is - aláírni bárki aláírhatja, mert ez nem az eredeti szerződés, egy csak egy regisztrációs lap. Oké mondom. Nah ez lett belőle... A hab a tortán, hogy egyszer, mikor már két napja csak 2 csatornát lehetett hívni, felhívtam őket, hogy szar van a levesben - és a nő azt mondta, küldd szerelőt x nap, de a szerződésszámom kell, mert név alapján nem talál. Mondom, megkeresem, visszahívom. visszahívom, kérem őt, foglalt, van más, akarom? aha. kapcsolják, kedves hölgy: nem piszkáltuk a kábelt? de, azzal játszunk, mert nincs gyerekszoba... azért nézzem meg, hátha... mondom ok, de mindkét beltérin? aha. megnézem, szét van hullva mindkét kábel, hozzá sem nyúltunk... a lélek tartotta az egységben őket. összeraktam, mert tudok olyat is, bedugtam, isteni képminőség, megy minden csatorna. a többit inkább nem írom le, nehogy rácsesszek... de a lényeg, hogy nagggyon de naggyon megérte megvárni azt a 3-4 hónapot, mire bekötötték. Plusz, szar időben is csak pár percre megy el az adás, utána van rendesen...

azize 2008.08.15. 07:47:46

Megérkezett a július elsejei bekötések óta az első UPC számla (felfelé váltottunk, új hűséggel, vadiúj nettel). Akkor az üzletkötőjük azt mondta, hogy az első számla ilyenkor mindig később jön, majd csak a következő havival kapjuk meg. Most megjött az augusztusi plusz egy felszólítás a júliusira (csak csekk, számla nem). Az ügyfélszolgálat nagyon készséges volt, ők ilyet nem állítanak soha, hogy váltás esetén később jön a számla, ezért a mi felelősségünk, hogy nem kerestük őket, amikor nem jött meg a számla időben. Küld számlamásolatot, mert ugye számla nélkül csak nem fizetek be 17e Ft-ot, de eleve gyanús, hogy eddg MINDIG ideért a számla, csak pont most nem??? Egyeztettük telefonon a júliusi számla tartalmát, a digitális tv-t valamiért csak aug. 11-től számlázzák, addig a régi díjcsomagot, de mindegy is, ez belefér és olcsóbb is. Ja, és sem faxon sem e-mailen nem küldenek számla másolatot!! Egy internetszolgáltatótól az utóbbi azért furcsa (legalább informálisan küldhetne, míg postán ideér), így ki fogunk csúszni a fizetési határidőből.
Ja, és szóltunk, hogy analóg módon továbbra is kapjuk a tv-csatornákat, HBO-t is, azt mondta, ez így is marad, mert amíg nem áll át mindenki digitálisra, addig nem szüntethetik meg....:o :o Ez annyira sántít. Hiszen a lépcsőházban lévő dobozra gondolva, csak ki kellene tekerniük minket, nem? :o Mondjuk amíg nem számlázzák ki, addig nem parázok tovább ezen.
Ettől a gikszertől eltekintve elégedett vagyok a digitális tv-telefon-internet csomagommal, a dekóder néha lefagy, akkor egy áramtalanítás segít, de egyelőre nem okoz nagyobb problémát.

Zalzan Kavol 2008.08.15. 07:57:23

Talán a Digikábel terjedése pozitív hatással lesz a UPC árképzésére. Elterjedt a tányéros Digi TV, és érdekes módon egy idő múlva már a UPC is annyiért árulta az alapcsomagot, mint a Digi (persze a 15 éve hűséges UPC tv előfizető azért továbbra is közel 5000-ért kapja azt, amit az új előfizető 2700-ért, ha csak nem akar magasabb csomagba váltani (természetesen nem akar, mert akkor persze újabb 1x hónapra röghöz kötné a kedves szolgáltató)).
Bízom benne, hogy a netre is érvényes lesz az árképző hatás (éljen a piaci verseny!). Bár a 10/10-et 2500-ért, hűség nélkül esélyük nem lesz felülmúlni.

Tényleg, nem volt róla szó, hogy a hűségszerződést törvénytelenné fogják tenni? Bár szerintem erre esély sincs, hiszen hűség nélkül is elő lehet fizetni, csak ugye jóval drágábban.
Egy a lényeg, én váltok, mihelyst lesz rá lehetőség (persze addig nem mondom le a UPC netet, amíg a Digi be nem köti a kábelét)

mumli 2008.08.15. 09:39:52

Na, tegnap megérkezett a várva-várt UPC-s levél. Boldogan kibontottam, hát minden jófélét küldtek, csak épp azt felejtették el, amit kértem - elqrták. Milyen meglepő.
Este ismét ügyfélszolgálat-hívás. Nem érzem magam sikeres embernek :(((((

Zalzan Kavol 2008.08.15. 10:56:28

Egyet mondjatok meg nekem: a Száva férfi vagy női név?

kulup 2008.08.15. 11:39:14

OFF
A Száva nálunk női név, Sándor Mátyás lányát hívták így . A délszlávoknál viszont férfi.

wan63 2008.08.15. 21:17:23

Üdv mindenkinek!

A Száva férfi név is meg női is. A levélíró férfi.
A hűségnyilatkozattal meg az a baj, hogy a mostani csomagokhoz képest a "régi" csomagok sokkal előnytelenebbek. Ilyen esetben érthető szerintem, ha az ember szabadulni szeretne...

kulup 2008.08.16. 09:58:36

Ha ismered a postolót, akkor nyilván férfinév is.
Wiki szerint "A Száva héber eredetű női név (régebben férfinévként használták, a Sabbas magyarításaként)" , de az is tévedhet.
süti beállítások módosítása