Tékozló Homár

AC/DC magyar módra

2008.10.17. 11:45 | jackyll | komment

A Homár szerint nem a Ticketpro tehet arról, hogy egy óvatos becsléssel 50-60 ezer érdeklődő úgy vetődött arra a 15 ezer AC/DC-jegyre, hogy behalt tőle a szerver. Aki viszont megy, ne feledje, hogy a Sportaréna kapacitása 10 ezer fő körül van, úgyhogy érdemes lesz felfújható mentőmellényt vinni:

Barátaimmal megpróbáltunk jegyet venni a márciusi AC/DC koncertre. Hivatalosan 10:00-tól kezdték az értékesítést, három perccel később lefagyott a teljes informatikai rendszerük. Nagy nehezen annyit megtudtunk, hogy személyesen adnak ki jegyet. Ellátogattunk hát a Károly körúti üzletbe, ahol délután háromra már egy kisebb sor alakult ki. Sikerült megtudni, hogy állóhely már nem nagyon van, mert a megnyitott blokkból csak 9 eladhatatlan hely van, új blokkot pedig csak akkor nyitnak, ha az előző betelt. Persze ülőhely még volt, igaz az 3000 Forinttal drágább. Ülve kultúrember mégse hallgat AC/DC-t, de legalább ott lesz.

Azért érdekes dolog, hogy jön hozzánk egy igen legendás nevű együttes, aztán ennyire készülnek rá a hivatalos értékesítők. Két dologra azért kíváncsi lennék. Mi lett volna, ha a TicketPro nem is készül az eseményre, illetve mit fog árusítani a többi jegyiroda, ahol jövő hétfőn kezdik eladni a megmaradt jegyeket.... Persze érdekes apróhírdetések már vannak, ahol fura nevű "jegyirodák" árulják a délben megszerzett jegyeket. Ár feltüntetése nélkül
persze...

Üdv,
TCM

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

liven 2008.10.17. 11:50:40

" Ülve kultúrember mégse hallgat AC/DC-t"
Miért? Csak a Himnuszt tudják?

elwood 2008.10.17. 11:50:48

Azér fagyott le mert a fogyasztók (mint a posztoló is) a ketyegő óra mellett figyelték mikor lehet ráugrani.

Amúgy milyen az az eladhatatlan hely ? Olyanon még nem voltam.

kulup 2008.10.17. 11:52:42

Nekem szerencsére sikerült venni, de tényleg röhejes volt a ticketpro. A server annyira behalt, hogy egész nap elérhetetlen volt.

Impega 2008.10.17. 11:53:42

Na negy vagy ot. Tavaly vagy tavaly elott 45 perc alatt fogytak el a jegyek Parizsban a U2 koncertre . Persze beraktak egy masodik koncertet .

bzmot 2008.10.17. 11:53:54

ez hol poszt?
legalább lenne hozzá krinolinos kép.

staropramen 2008.10.17. 11:55:12

No itt van a hétvégi gumicsont.

kicsilara 2008.10.17. 12:06:48

Na ez sincs sehol az általam beküldött UPC-s hámorgaáshoz... AZT MIJÉÉÉÉÉ NEM LEHET????????? :(

elwood 2008.10.17. 13:00:15

kicsilara
mostanában a posztolókat szoktuk anyázni,
kell ez neked ? :-)

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.10.17. 13:02:34

kultúrember már megnézte őket, még itt, kishazánkban is...a mostani, öregecskedő tagokra ki kíváncsi?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.17. 13:07:58

Hülye kérdés: miért nem egy több férőhelyes arénában tartják meg? Most komolyan: nem lehetett előre megsaccolni, hogy 10, 20, 50 vagy 100 ezer érdeklődő lesz? Mindenki jobban járt volna, ha a valódi érdeklődéshez mérten szervezik meg a koncertet.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 13:09:24

kicsilara 2008.10.17. 12:06:48

nézd át ami írtál, egy rosszul megfogalmazott poszt, pár elejtett homárpukkasztó gondolat és máris kész a baj...az első 10 kommentben mindenki leelsőzi a másikat...majd indul a szavankénti elemzés...és még a keresztvizet is leveszik rólad, a végére meg már el is felejtik miért írtad és mi volt a probléma az elv...az elv bammeg és máris hülyét csinál magából az ember...mint a jegyesfickó, a krinolinos ember, a spektikus, a wifisyuppie ésatöbbi....

fubenalvo · http://hungame.blog 2008.10.17. 13:12:18

Cigiző · cigi.blog.hu/ 2008.10.17. 13:02:34
fakoff!

homár molla 2008.10.17. 13:15:39

jackyll:

"A Homár szerint nem a Ticketpro tehet arról, hogy egy óvatos becsléssel 50-60 ezer érdeklődő úgy vetődött arra a 15 ezer AC/DC-jegyre, hogy behalt tőle a szerver."

hát, legalább rólad azt hinné az ember, hogy homáron nevelkedtél, és kialakult valamiféle tudatos fogyasztói szemlélet benned. hát hogyafaszba' ne tehetne róla a ticketpro? milyen szerver az, amin mindent lehet, csak jegyet venni nem? (olyan mint az indexé/bloghué, nemrég épp nem működött.)

Vesd össze:

"Pontosan 38 másodpercbe tellett, mire az összes jegy elkelt az újra összeállt Spice Girls londoni koncertjére. Több mint egy millióan akartak jegyet szerezni a Temze partján fekvő O2 arénába, 20 ezernek sikerült.

„Drámai pillanat volt, amikor megindítottuk az internetes jegyvásárlást" - nyilatkozta a BBC-nek a jegyiroda vezetője, Chris Edmonds. "

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.10.17. 13:23:49

fubenalvo - kifejtenéd ezt három bővített mondatban?

fubenalvo · http://hungame.blog 2008.10.17. 13:25:24

"a mostani, öregecskedő tagokra ki kíváncsi?" erre vonatkozott

WildBird 2008.10.17. 13:29:34

Ha nem a Palkovicsné nyereményszerverén üzemelne a jegyeladás, most nem lenne ez a bosszúság a sorbanállással...

FONTOS!!!!!!! Újra van állóhely(!!!!!), mert az eladhatatlan ülőhelyeket felvásárolta EDE, hogy segítsen a Homáron ténykedők közül az állóhelyet keresőknek, köszönetképpen a sok-sok levélért amit anno kapott. Ezek a székek a koncert előtt kékszalaggal lesznek megjelölve és közülük 2-t fenntartanak a VillaMedicsiből papucsban érkezők számára.

stekker 2008.10.17. 13:31:10

Minden internetes jegyvásárlónak VIP krinolin!

Ivan Kozirev 2008.10.17. 13:39:35

Tegyék már át a Népstadionba, de gyorsan! Nem baj, ha szar idő lesz, majd felöltözünk. :)

JohnnyB 2008.10.17. 13:39:37

Magyarországra alig-alig jön aktuális világsztár. A Guns 92-ben mondjuk az volt, csak akkor még én oskolás voltam.

peteraxx · http://www.revu.hu 2008.10.17. 13:42:16

Téves információ a cikkben, hogy a Sportarénában 10ezer ember fér el. Teljes konfigurációban, álló helyekkel bőven megvan a 14-15ezer ember. Az Arénában kihúzható/behúzható a tribün egy része ugyanis.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.10.17. 13:43:49

fubenalvo - az irónia volt. Be vagy oltva ellene?

Gea 2008.10.17. 13:45:26

JohnnyB · tomcats.uw.hu 2008.10.17. 13:39:37

Én '86-ban a Queen-nel voltam ugyanígy... De 2005-ben is voltam a "fél"Queen koncerten és most is megyek... :)

fubenalvo · http://hungame.blog 2008.10.17. 13:50:19

Coldplayen 15.000en voltunk és a küzdőtér hátsó negyede üres volt. 10.000 max hely!?

fubenalvo · http://hungame.blog 2008.10.17. 13:51:36

Cigiző, then sry, nem volt 1értelmű

novi 2008.10.17. 13:54:57

@fubenalvo:
van valami biztonsági szabály (tűzvész, ilyesmik esetére) ami miatt mindig csak úgy hirdetnek meg/adnak el helyeket, h 2/3-os, 3/4-es teltháznak látszik csak.

Haans Kruger 2008.10.17. 14:01:56

JohnnyB · tomcats.uw.hu 2008.10.17. 13:39:37

Attól függ kit tekintesz aktuális világsztárnak. Mert jönnek, és többek közt erre van a sziget is.

É2I 2008.10.17. 14:07:34

Ha mondjuk lenne ezeknek a tiket izéknek egy csöpp eszük, csinálnának egy előszavazást, hogy pl. mennyien adnának rá pénzt. Annak a fele kb. reális, de jobban be lehetne lőni hova is lenne érdemes megszervezni a koncertet. Persze nem ZxSpectrumon üzemeltetett szerveren ;) Egy komolyabb cégnek illik próbaterheléseket végezni, hogy a valóságban ne érje őket meglepetés. Vagy most ajtót mutatni az informatikai szolgáltatójának. Már, ha komolyan gondolja a piacon maradást.

Nem vagyok nagy rajongója az AC/DC-nek, de ők már akkorák, hogy szívesen megnézném/hallgatnám őket, de abból már kinőttem, hogy verekedjek a jegyért meg a helyszínen meg nyomorogjak két órát.

fiktiv állat 2008.10.17. 14:11:35

fubenalvo inkább dolgozz, ezzel a viszonylag egyedi nickkel elárulod magad :)

Megvagy hadnagy 2008.10.17. 14:11:56

En egy sved webshoppal jartam igy nemregen, amikor a stockholmi NHL meccsre probaltam jegyet venni, az arusitas kezdete utan egy perccel mar le is fagyott a honlap, mire 40 perc utan bejutottam, mar csak par jegy volt. De ez inkabb csak tulterheltseg volt

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.17. 14:13:28

Népstadionba! Felsőkaréjt megnyitni.! Megtelik, tuti.

Jönnének Lengyelországból is.

Egyszeri Lovag 2008.10.17. 14:21:39

Hihetetlen a Ticketpro hozzáállása. Tényleg azt hitték, hogy óránként 20-30 ember fog jegyet venni erre is, mint a többi rendezvényre? Vagy nagyon naivak, vagy nagyon spórolósak, hogy nem akartak rendszerbe állítani megfelelő hardware-t. Inkább utóbbira saccolnék.
Persze az is furcsa volt, hogy nekem sikerült telefonon jegyet rendelnem, és aki felvette a rendelést, közölte, ma megérkezik a jegy.. Persze még nem jött, így felhívtam őket, a válasz pedig egyenesen depresszív volt: Egy hét múlva lesz jegyem, HA már feldogozták az igényemet... Király. Magyarország 2008.

I.

Ui.: Az AC/DC honlapján is csak a magyar jegyárusító cég kérnek elnézést...

2049 2008.10.17. 14:29:49

Az a vicc hogy Mo-n nincs egy olyan hely, ahová beférne 80e ember...

Mi lett volna, ha a felvonulásira viszik őket, mint a T.xxx-os kapcsolat koncertjeit?

Murderface 2008.10.17. 14:30:26

A magyar jegyárusító cég HELYETT kérnek elnézést az AC/DC honlapján. Nagyon gáz. Ha már beszopta a cég, legalább a saját honlapjukra kitehetnének egy "bocs, sz*rok vagyunk" írást, vagy valamit elnézés-félét.
Haverokkal beszéltük, hogy a Népstadiont is simán megtöltenék a nézők, mit vacakolnak 10-15ezres arénákkal?
Ma reggel kaptam az e-mailt, hogy a túlterheltség miatt inkább csak jövő héten menjek átvenni a jegyemet. De ha elfogyott az összes jegy, akkor mi terheli őket túl? Magyaros szervezés :(

egggyüttműködő partner 2008.10.17. 14:37:18

Ajegyhez járó kuponnal 3 keksz 1980 forint az Árkádban!

Pernahajder Campbell (The Scunner Cambell) 2008.10.17. 14:38:31

ize a sportarena kapacitasa 10 000 ha sport rendezveny van megpontosabban ha jol emlekszem kezi es kosarlabdara 10 000 jegkorongra 7000, viszont most nincsenek sportolok tehat a kuzdoterre is ellehet jegyet adni. igy szerintem baratsogasan elfog mindenki ferni :)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.10.17. 14:40:41

Egyszerűen alul volt tervezve a vas, és egyből kifeküdt. Jól látható a diagramon, hogy nem hosszas kínlódás és lassulás után adta meg magát, hanem szinte azonnal:
www.netdiag.hu/full_daily.asp?d=081015&i=1114&s=0

A nagy roham elmúltával még tegnap este is akadozott:
www.netdiag.hu/full_daily.asp?d=081016&i=1114&s=0

Az érdekes az, hogy még nem is egy adatbázisfüggő aloldal halt be, hanem egyből a nyitólap, tehát maga a webszerver nem bírta a strapát.

andresaghy 2008.10.17. 14:42:30

kedves Jóindulatú vásárlóink.

Először szeretnék Egyszeri lovag kommnentjére reagláni.
Én tudom az ő valódi nevét is mert tegnap én vettem fel a rendelését és el is küldtem igy ha ma este hat óráig türelmesen vár akkor meg fog érkezni a csomagja. Azt persze nem fogja ide leirni nyilván. Ha mégsem ő az akire gondolok akkor elnézést kérnék tőle mert csak egy rendelést küldtünk ki tegnap amit meg igértünk az egyik vásárlónak. Hozzá kell tennem azt is hogy rajta kivül még ketten tudtak telefonon rendelni mert a szervezők letiltották azt is.:)

andresaghy 2008.10.17. 14:45:36

Az oldallal kapcsolatban csak annyit szeretnék hozzáfűzni hogy nem tudom melyik cég legyen az magyar vagy külföldi rendelkezik olyan méretű háttérrel amire alapvetően nincsen szüksége. A hat éve fenn álló Ticketpro életében még nem fordult elő ilyen ám az emberek erről szeretnek beszélni és meg kell hogy köszönjem nektek igazából azt hogy reklámoztok minket mert valójában e miatt minden fórum és internetes oldal középpontjába kerültünk és ez jó.

bekbórd! 2008.10.17. 14:46:16

Akkor most a Ticketpro nem osztogat kuponot, amit beválthatsz mondjuk 1 kupak nélküli üdítőre, amit szorongathatsz a kezedben a koncert alatt?

andresaghy 2008.10.17. 14:54:01

Vélhetőleg még nagyobb acsarkodást szül majd hogy ide beirtam a véleményemet...de talán van néhány ember aki elgondolkodik azon hogy mielőtt megitél másokat próbálja a saját hibáit felmérni előbb.

Vagy talán legközelebb megpróbálja átlátni a helyzetet..bár...nem szükséges..elfogadjuk hogy az emberek ilyenek és ha valami rossz akkor azt még rosszabbá kell tenni anélkül hogy utánajárna az okának vagy a mikéntjének..

üdvözöl benneteket a Ticketpro csapata aki 27 órát volt talpon a kedvetekért..
...remélem megérte

:)

huncut_kata 2008.10.17. 14:57:03

index fórumban azt írták, hogy ez most egy fedett csarnokos turné, úgyhogy azért nem lehet a Népstadionban

S. Annyi 2008.10.17. 14:58:59

Akinek nem jut jegy, annak harmadáron eléneklem az ACDC összest.
Lányoknak a koncertem ingyenes.

huncut_kata 2008.10.17. 15:02:14

index fórumban azt írták, hogy ez most egy fedett csarnokos turné, úgyhogy azért nem lehet a Népstadionban

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.10.17. 15:45:29

andresaghy 2008.10.17. 14:54:01
Valóban vélhetően ez lesz. Nem is a hat év fáj annak a sok "kedves Jóindulatú vásárló"nak, hanem az a mostani behalás, ami miatt lemaradtak a jegyvásárlásról. De 27 óra után teljesen megértő vagyok, hogy ezt nem érti meg Ön, mint a Ticketpro képviselője.

elwood 2008.10.17. 15:53:20

Ha már andresaghy házhoz megy a lószerszámért megkérdezném, miért nem lehet új tömböt nyitni az eladhatatlan jegyek miatt (vagy mi) már posztban sem értettem.

Jellemhős 2008.10.17. 15:54:57

andresaghy 2008.10.17. 14:54:01

koszi, hogy szivesseget tettetek a jegyek eladasaval!!!!!

Rider 2008.10.17. 16:01:10

Van állójegyem és csak egyszerűen odasétáltam az Aréna pénztárhoz (voltunk vagy öten 3/4 11-kor)és vettem a zsugákat.Az internet szép dolog, de mindent rábízni nem mindig lehet. A jegyiroda meg egy másik történet. Mi lenne a legegyszerűbb és a legolcsóbb? Az E-ticket, amit kinyomtathatsz otthon, hiszen már ugyis vonalkódolvasóval jegykezelnek. Na ezt nem választhatod, mert akkor miből él meg a futár és a többi jegydiler.
A 1983-as magyar-brazil meccsre (3-0)volt ilyesmi őrület, az emberek a pénztár előtt aludtak, majd lógó orral sokat hazamentek, mert a jegyekből szinte minden pártbizottság bőven kapott.

P.Z. 2008.10.17. 16:20:03

Ilyenkor kell a google-t használni. Láttam, hogy behalt a ticketpro (pro?). Google- acdc koncertjegy. 10 perc múlva megvolt a jegyem egy vidéki jegyirodából. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 16:40:49

en nyolcvan valahanyban voltam deep purpelen a BS-ben
ott nem dugtam meg senkit
valami canadai elozenekar vlt
ja az nem az maskor volt a P mobil volt meg a Saga
aztan legett

kazmer15 2008.10.17. 17:08:42

Ma próbáltam a dublini és a londoni koncertre jegyet szerezni online, de egyszerűen lehetetlen volt a ticketmaster oldalán. Pedig arrafelé a nagy érdeklődés a koncertekre már megszokott, de ők sem tudtak felkészülni a rohamra, nemhogy a Ticketpro ahol ekkora érdeklődés példa nélküli volt.

jesszumpepi (törölt) 2008.10.17. 17:20:36

Én AC/DC koncerten voltam a Népstadionban a 90-es évek elején.

gordi 2008.10.17. 17:29:04

mi a nagy panikban beslattyogtunk egy miskolci irodaba, ahol kenyelmesen vetun 4 ulo helyet. Tudom, nem a duhongo, de mi ott leszunk mindenfele duhonges nelkul. A ticketpronak azert van x jegye online, mert y jegy ment hardcopyba az irodakba....

Ubiquitin 2008.10.17. 18:36:47

Én is pánikba estem! 9:30kor lementem a Károly körúti irodába és 10:30kor már jöttem is ki a jegyekkel! Még jó hogy nem Svédországba vagy Angliába vagyunk mert akkor biztos hogy nem jutott volna jegy! És szerintem pozitívan is kijöhetünk ebből az egészből mert legalább látták, hogy igenis van érdeklődés az AC/DC iránt és nyáron esetleg felkerülünk a stadion turné állomásai közé!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.17. 23:35:17

@andresaghy: Gondolom, az esetből levontátok a tanulságot. Nálunk (www.felvi.hu) amikor sejthető, hogy meg fogják rohamozni a weboldalunkat, bérbeveszünk néhány izmosabb szervert. Akkor kellenek, máskor nem. Így nem dobunk ki egy valag pénzt nagy szerverek állandó, "fölösleges" üzemeltetésére, de a látogatóink sem malmoznak (annyira) az oldalaink nézegetése közben, még csúcsrajáratáskor sem.

Répalaki Edömér 2008.10.18. 10:32:36

1991-ben ott voltam a Monsters of Rock budapesti koncertjén:
- Először meg kellett küzdeni a rend-őrökkel (volt mind a kettő bőven, a földön halomban álltak az elkobzott szegecses ruhadarabok és szúró-vágó eszközök), akik elvették az fémdobozos üdítőinket, arra hivatkozva, hogy széttépve veszélyesebb, mint egy kés. Már bontották is volna ki, de rácsaptunk a kezükre - mire a hivatásos rendőrök úgy meglepődtek, hogy gumibotozni is elfelejtettek - elvettük tőlük a löttyöket és helyben benyomtuk mindet, fittyethányva a cukrosvíz és a hólyagunk térfogatának jelentős különbségére.
- Utána meg kellett küzdeni a dühöngő bejáratáig, mert pár ezer ember bankókötegeket lobogtatva szerette volna elcserélni az ülőhelyes jegyét egy küzdőtérire.
- Majd meg kellett küzdenünk a piára vágyó tömeggel, akik a bent letelepített lakokocsihoz igyekeztek. Ott nem csak műanyag pohárban mérték a nedüt, de fémdobozos is akadt. Sőt, üveges cucc is repkedett később. Hüle rendőrök, rendőr hülék.
- Majd megküzdöttünk egymással, mi a rajngók. Én nem mentem nagyon előre, de így is 2-3 métert lendült/préselődött a tömeg, amikor ut'só előtti "előzenekarként" bekezdett a Metallica. Csúsztak, mert technikai gebasz volt, majd egy órás és még egy zenekar ki is maradt, azt hiszem. Haverom viszont (begipszelt karral!) járt legelől, a kordonnál. Élvezkedve mesélte, hogy a csípője alig 1 tenyérnyire lehetett a vastól, de még így is volt előtte 2 csaj. Persze a nyakába lihegő szakálas muki nem volt olyan szimpatikus a tömegnyomás alatt...
Jó volt, bár én az AC/DC-t csak a konnektorban kedvelem. Azért, mint főzenekar nagyon nagy bulit csináltak. Volt ott magyar trikoloros boxeralsó, hátonfekvő (Chuck Norris-t lealázó körbe-pörgő) gitározás és miegymás...

Rózsika néni (törölt) 2008.10.18. 13:49:32

Hát, én erről lemaradtam, mert nem 24 órán belül terveztem megvenni a jegyemet, csak egy héten belül.
Viszont amint meghallom, hogy jön Metallica vagy Red Hot Chili Peppers, abban a pillanatban felállok, és már sétálok is a jegyirodába.
jó hétvégét !

jesszumpepi (törölt) 2008.10.19. 09:12:20

@Edömér


Ugyanazon a koncerten voltunk.
Én ülőhelyre vettem jegyet.
Italt bevinni eleve nem is akartam.
A zenéért mentem.
A küzdőtéren meg tülekedjen az,akinek 6 anyja van!

Szupadupafláj 2008.10.19. 12:30:40

Üdv
a magam részéről remélem ha esetleg a Metallica úgy dönt hogy 10 év után megtisztelik M.o.-t egy show-val, már nem lesz ilyen felkészületlen a ticketpro team.

kihanemén 2008.10.19. 13:57:38

ugy tom, h marciusban lesz metallica... de lehet h csak almodtam

Szupadupafláj 2008.10.19. 21:45:40

reszkess papp laci sportaréna... bár lehet h fake a lista...

andresaghy 2008.10.20. 13:55:55

Azt hiszem a megértés nem a mi oldalunkról hiányzik....de mindenesetre azt hiszem hogy nagyjából mindenki elmondta amit szeretett volna..
hamarosan nyilatkozatot olvashattok az indexen amiből egészen világos magyarázatot kaphattok minden kérdésetekre. Reménykedem benne hogy az még megnyugtatóbb és még érthetőbb lesz mint az én kis hozzászólásaim.

Tisztelettel:
Sághy Andrea

Majmász Gedeon 2008.10.21. 14:09:04

Nocsak, ilyen poszt is volt? Én a helyi IBUSZ irodában vettem meg a jegyeket. Miután közölték, hogy az A szektorba elfogyott, a B-t meg még nem nyitották meg, kénytelen voltam ülőhelyre venni. Közben telefonon épp rendeltek 8-at, egy figurnyák vett kettőt, meg én 5-öt, úgyhogy pár perc alatt elfogyott hirtelen 15 jegy. Közben a rendszerben látszott azonnal a foglalás, egyre jobban fogytak az ülőhelyek is. Ez 15-én 16:30 körül volt.

andresaghy 2008.10.21. 16:11:19

A cég ügyvezető igazgatója, Járdány Barna szerint oldaluk másodpercenként 5-600 találatot kapott, főleg külföldről, ezért döntöttek inkább a kisebbik rossz mellett, és leállították a netes jegyvásárlást. "Mivel a budapesti koncertdátumot aránylag későn jelentették be, amikor az európai turné állomásaira a hivatásos jegyértékesítőknél már nem lehetett jegyet kapni, várható volt, hogy külföldről kiemelt érdeklődés kíséri majd a koncertet. Ha nem állunk le, a jegyek nem a magyar rajongók kezébe kerülnek.".

andresaghy 2008.10.21. 16:12:52

"Amikor azt olvassuk, hogy mondjuk az oslói koncertre 11 perc alatt eladták az összes jegyet, azt úgy kell elképzelni, hogy a jegyek jelentős hányadát a viszonteladó cégek kapják meg, amiket nem egyszer a hivatalos jegyárusító működtet. 25 000 jegyből jó, ha 5000 kerül közvetlen értékesítésre, ezek azok a jegyek, amiket percek alatt megvesznek." Pedig Nyugat-Európában gyakran a jegyértékesítő leányvállalata árulja árverési rendszerben az anyavállalattól megvásárolt belépőket.


FYI

andresaghy 2008.10.21. 16:20:47

A Ticketpro ügyvezetője szerint a magyar koncerthelyzet nem érett meg arra, hogy ilyen hivatásos nepperhálózat épüljön ki, hiszen míg a Rolling Stones legutóbbi turnéjának jegyeit világszerte pillanatok alatt adták el, itthon még a koncert napján is lehetett venni.

"A mostani hisztéria kelet-európai rekord. Egy AC/DC-hez hasonló kaliberű sztárzenekar vagy előadó koncertjeire általában az első héten elkel a jegyek 20 százaléka, utána szépen beáll a forgalom egy tempóra, és nem egyszer még a koncert napján is lehet jegyeket venni.

Szupadupafláj 2008.10.21. 16:36:44

Basszus, mindenki megőrült. Úgy látszik divat lett megakoncertre járni. Metallica Európa turné állomásaira 10 - 20 perc alatt elfogytak a jegyek. Megkövethetjük a Ticketpro-t mert Angliában, Svédországban ugyanúgy bedőltek a szerverek mint itthon....

kulup 2008.10.21. 19:46:48

De azért az nem semmi, hogy ők lettek a hősök, amiért befagyott az egész rendszerük. Tehát örüljünk neki, így legalább jutott jegy.

don101 2008.10.21. 22:38:34

Ne felejtsük el:keddtöl lehet kapni 2009-es Bp-i DEPECHE MODE koncertre a jegyeket,igaz,az a Ns-ben lesz.Kiváncsi leszek rá,hogy mit fog alakitani a Ticketpro!!
süti beállítások módosítása