Tékozló Homár

Egy friss kártyafeltöltős csalás

2008.12.04. 07:50 | ge | 123 komment

A töltőkártyás csalás egy újabb válfaja, ezúttal csajok nélkül. Andrást az ismeretlen számról hívó idegen arról próbálta meggyőzni, hogy egy ismerőse bajba került, úgyhogy gyorsan töltse föl a telefonjukat 3000 Ft-al, különben nem tudnak telefonálni. A nem létező ismerősök még erőszakra is hajlandóak, ha András nem tölt. Nem töltött.

A mai nap folyamán (2008-12-03) éppen a dugóban ücsörögve megcsörren a mobilom 09:46-kor, majd egy csörgés után elhallgat. Egy 20-as szám volt. Gondoltam visszahívom, ha már tudja a számom az illető. Hosszú csörgetés után felveszi egy ürge aki gyorsan hadarva a következő sztorit tálalja: Egy bécsi szervizből telefonál, ismerősömék hagyták ott a mobilt, amin nincs megfelelő (lebeszélhető) egység. A kocsijuk meghibásodott (valami hibát mondott, ezt már elfelejtettem) és arra kérnek, hogy töltsem fel minimum 3000-ft-al a telefont mire 13.00 körül visszajönnek.

Először jóhiszeműen megkérdezem: Kik ezek az ismerősömék? - Nem tudja, csak a fia a nevüket, de ő is csak 13.00-körül ér vissza a műhelybe, de töltsem fel a telefont, hogy tudjanak hívni majd… Milyen kocsi? – Audi A4. – Egyik ismerősömnek sincs ilyen kocsija – mondom válaszul. Erre ő a végső csattanó: Töltsem fel különben ismerőseim felmennek hozzám este elbeszélgetni, miért nem segítettem… Erre csak annyit feleltem, hogy hülye vagy, ha azt hiszed, hogy ezt beveszem.

Remélem a mai rosszhiszemű világban, nem dől be senki egy ilyen átlátszó hablatynak, de talán tanulságos lehet a telefonos csalások tárházának bővítésére. A rendőrséget megkérdeztem, hogy tehetek-e bejelentést telefonon csalás kísérlete miatt, de azt mondták, csak ha bemegyek a kapitányságra és jegyzőkönyvet vesznek fel. Mivel károm nem származott (egy 5 perces beszélgetést kivéve), így nem csinálnék magamnak külön programot. Ha valakinek kell a telefonszám, kérésre kiadom a teljeset, egy részét azért közzéteszem, hátha másnál is bepróbálkozik az illető: 0620/26637**

Üdv, András

Ui: Mail címem bizalmasan kezelendő, így is tele vagyok spam levelekkel.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.12.04. 08:01:21

Sajnos sokan bedőlnek minden hülyeségnek. Valakinek kell új 54000 Ft-os? Friss és üde :D

EÖ (törölt) 2008.12.04. 08:03:31

már mindent megpróbálnak
54000 ft-os feltöltés érdekel valakit?

Bugreport 2008.12.04. 08:03:55

ott sántít a sztori, hogy ha külföldön van a tag, és te itthonról hívod, akkor te fizeted a rád vonatkozó percdíjat ő pedig a különbözetet... Akkor miért is nem tud telefonálni? :)

EÖ (törölt) 2008.12.04. 08:04:53

áh megelőztél az 54000-rel
tényleg, szerintetek van olyan hülye, aki elfogadja az 54Eft-ost?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.12.04. 08:05:47

Aki nem tölti fel azonnal a telefonomat, azzal este elbeszélgetek, és nem lesz hosszú a mondandóm!

EÖ (törölt) 2008.12.04. 08:07:41

az ilyenek igazán szarhatnának melaminos sünt
merthogy ezek után annak se segít az ember, aki rászorul
például tegnap is az út mellett integetett egy rosszarcú fazon: most kell neki segítség vagy elvágja a torkom, ha megállok
vagy az ALAPÍTVÁNY, akinek a működési költsége felemésztette a begyűjtött manit
ezek után ki ad? és megszívja a normális alapítvány is

Matiz Papa (törölt) 2008.12.04. 08:07:59

Ja, elfelejtettem, a bográcsomat is fel lehetne tölteni!

Pepin bácsi 2008.12.04. 08:19:51

az enyémet feltöltötte valaki.

bankszámlát nem töltenek ?
54ezer elég lesz

Boo 2008.12.04. 08:28:02

3000Ft-os feltöltésemet Audi A4-esre cserélném. "Este megbeszélhetjük" jeligére várom a jelentkezőket.

csetlikbotlik 2008.12.04. 08:29:15

ezen az 54.000.- Ft-oson én is sírva röhögtem. Létezik olyan marha, aki elfogadta??? (Ez költői kérdés volt.) Azért kíváncsi leszek, hogy a Rendőrség és az Ügyészség mit fog lépni, mert itt nem áll meg a pénzhamisítás. Szerintem.

lókupec 2008.12.04. 08:29:33

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

Fairy Girl 2008.12.04. 08:32:16

ÉS IGEEEEN
Helló Lókupec!

lókupec 2008.12.04. 08:32:41

A4-es papírlapomat hasonló tipusú Audira cserélném, régidejó jeligével.
A pénzhamisítás, mint vád csetlikbotlik, ez szimpla csalás.

Bugreport 2008.12.04. 08:34:49

Hát nem is lehet pénzhamisításról beszélni az 54ezres ügyében. A hamisítás az eredetinek az engedély nélküli reprodukálása. Yup simán csak csalás :D

Bugreport 2008.12.04. 08:36:07

Különben feljelentést is lehetett volna tenni, mert megfenyegetett, hogyha nem teszed, beleverik arcod betonba. Szóval, sajnálhatod

Gumidomino 2008.12.04. 08:39:50

Így legalább tényleg könnyű lesz felismerni ha hívnak. A két csillagot megismerem majd.

"Bocs egy pillanatra, rögzítem a beszélgetést mert éppen vezetek."
szerintem letenné.

Gumidomino 2008.12.04. 08:46:29

lókupec
én adtam el a lovaidat. pont volt ötvennégyezre az eladónak. hehe.

staropramen 2008.12.04. 08:46:35

ez már tényleg annyira primitiv lehúzási kísérlet, hogy csak egy lépésre van az "aggyápéztmert pofánrúglakkisköcsög"módszertől.Persze ahol birkát adnak az 54ezresért ott ez is elmegy.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.12.04. 08:48:04

A4-es Audi és kártyás telefon. Én meg most jöttem a falvédőről :D

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.12.04. 08:51:32

Én még soha életemben nem hívtam vissza senkit, hiába is írja ki a telefon az idegen számot. Nyilván azért keres, mert valamit akar tőlem. Ha baja van, majd megcsörget még egyszer. Ha meg nem akkor ennyi volt...

helianthus 2008.12.04. 08:54:20

Szia Kupec úgy hiányoztál!
Amúgy miután bemondták tegnap a tévében, hogy két alkalommal is szeméttelepen találtak 54 ezreseket, szerintetek milyen forgalom lehet most a telepeken? Ha nem kéne dolgoznom és is kint böngésznék, aztán mennék az 54000-sel, hátha valakinek tévéje sincs, aztán még nem tudja, hogy nem jó?

staropramen 2008.12.04. 08:54:39

Beküldi a pénzhamisító a társát a benzinkútra, hogy váltsa fel az 54000ft-os bankjegyet.
Kijön a srác és áradozik:nagyon rendes volt a kutas, szó nélkül felváltotta.Adott érta 18 db 3000ft-ost.

andiH 2008.12.04. 08:59:08

Nálam már nyáron próbálkoztak ezzel a módszerrel, hát mitmondjak, elég dühös voltam mivel pont külföldön voltunk és voltam olyan hülye hogy visszahívtam így fizethettem a romingot. De legalább az "ismerősöm" kártyáját nem töltöttem fel :)

Bugreport 2008.12.04. 09:05:49

Már ha külföldön felveszed is fizeted a különbözetet. Mert ha te kimész, én felhívlak, honnan a répából tudjam, hogy te épp tádzsikisztán alsón vagy? Külföldön a hívásfogadás sem ingyenes :)

Sokorai_Atala 2008.12.04. 09:06:13

Szép napot:)
Az a szerencsém, hogy nem tudom, hogy kell feltölteni egy telefonkártyát. Mondjuk a gyerekem elég furcsán is néz rám, ha zaklatom a kérdéseimmel e témakörben:) Annyit tudok ha lemerülőfélben van, rá kell tennem a töltőre - de lehet ez nem ugyanaz a töltés.) És a Barátok közt szereplőit sem ismerem:)

Sokorai_Atala 2008.12.04. 09:07:18

Ja nem a gyereket teszem a töltőre, mielőtt valaki rákérdezne:)

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.12.04. 09:09:40

Kis hülye tizenévesek unatkozása, pénzszerzési lehetősége. Egyszer találkoztam egy olyannal, gondolom apuci telefonja lehetett, hogy éjjel hív valaki, aztán felvétel után közölte, hogy egy futár, és hogy meghozta a megrendelt árut. No persze nem rendeltem semmit, a címemet sem tudta, amikor kérdeztem, hogy milyen ház előtt áll...

www.jateklinkgyujtemeny.hu

instant vízpor 2008.12.04. 09:14:26

Eszembe sem jut visszahívni ismeretlen számokat. Olyat aki megcsörget, na olyat még ismerőst se nagyon. Ha fontos vagyok nekik hívjanak újra!

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.12.04. 09:22:44

ez is egy elég régi csalás, csak nem nagyon kapott nyilvánosságot - mert nem nagyon működik, szerintem. annyira bénák, sokszor előfizetéses ismerőst adnak meg, hogy töltse fel, és a sztori is mindig ez, Bécs, kocsi lerobbant.Lúzerek!

HgGina 2008.12.04. 09:28:38

Engem csak az utolsó két szám érdekel. A többit majdcsak kitalálom valahogy.
100 számot mégsem szeretnék visszahívni, hogy megkérjem a szegény audist egy 3000 forintos befizetésre.
Meg hát nekem nincsenek is nagydarab kopasz barátaim, akik este felmennének hozzá beszélgetni.

GatyaPityu 2008.12.04. 09:29:51

instant vízpor 2008.12.04. 09:14:26

Ezzel én is így vagyok, kivéve most, mert új melót keresek, és a munkaadók ilyen tömeges munkanélküliségben nem játsszák meg, hogy visszahívogatják az a jelölteket többször is, hanem felhívnak egy másikat az ezer jelentkező közül. Ezért napközben mindenhova viszem magammal ezt k**** telefont, még a klotyóra is... :-/

Dinkainka 2008.12.04. 09:35:00

Teljesen mindegy milyen cimletet hamisít.
Ha a védett MNB feliratot már rá rakta, ezzel elkövette a védjegy bitorlást és bankjegy hamisítást.Ez pedig 2-től 8 évig terjedő börtönt ér.
Az utánzat ne tartalmazza ne tartalmazza a Magyar Köztársaság címerét, a „Magyar Nemzeti Bank” feliratot, továbbá ne jelenítse meg a kibocsátó hitelesítő névaláírásait.

GatyaPityu 2008.12.04. 09:35:32

Egyébként a társkereső oldalon régebben rendszeres jelenség volt, hogy lenge öltözékű női fotóval illusztrált adatlapokat kreáltak ügyeskedni próbáló emberek, akik aztán a válaszlevélben közölték a levélíróval, hogy levelezés helyett inkább telefonon folytatódjék az ismerkedés, de a "lány" nem szeretné megadni a számát, mert már soxor zaklatták, ezért felajánlja azt a megoldást, hogy adja meg a számát neki a ffi. levélíró és ő majd visszahívja. De van egy kis probléma, mert most éppen elfogyott az egyenlege, nem tud telefonálni, így fel kellene tölteni... :-)
Aztán később már szerintem egyre kevesebben dőltek be ennek, mert volt olyan is, hogy a "lány" kezdeményezett, azaz én is kaptam olyan levelet, melyben ő keresett meg de a tartalma hasonló volt.

Secnir 2008.12.04. 09:57:50

Atro:

és ezt te is úgy hallottad, ugye...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.04. 09:58:57

Atro!
Osztán találtál már társat? Hívj vissza, megbeszéljük...

2008.12.04. 10:01:43

jajjmár: láttátok a híradóban a fószert aki elfogadta a két 54ezrest? Hát az volt a csoda hogy beszélni tudott szerencsétlen: értelme a köbgyök3 alatt volt.

W Joe 2008.12.04. 10:03:45

Ezt a logikát. Majd jól megvernek a saját barátaid, ha nem fizetsz! Tudják hol lakol! :D

chokri 2008.12.04. 10:08:49

Engem is felhívtak :) Kiröhögtem!!!

., (törölt) 2008.12.04. 10:09:26

Mindenki azonnal töltse fel a telefonomat! Ez nem vicc!
Különben...

GatyaPityu 2008.12.04. 10:10:11

Secnir 2008.12.04. 09:57:50
- Mondom, hogy én is kaptam levelet. Tehát nem hallottam, hanem saját szemmmel olvastam. (A levelet természetesen nem tartottam méltónak arra, hogy megőrizzem az utókor számára, így kénytelen vagy elhinni - ha nem teszed, akkor így jártál).

Kitalátor feljegyzete · kitalator.blog.hu 2008.12.04. 09:58:57
- Sajnos nem megy... éppen le van elfogyott az egyenlegem. :-))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.12.04. 10:14:46

"Egy 20-as szám volt. Gondoltam visszahívom, ha már tudja a számom az illető."

Öreg hiba. Nem ismert számot nem hívunk fel, ha akar valamit, majd újra csörög :)
Amúgy meg tényleg iszonyú szánalmas ezer sebből vérző átverési kísérlet, nem méltatlan hasonlat az 54000 forintos bankó :)

Ferocious 2008.12.04. 10:32:15

instant vízpor 2008.12.04. 09:14:26
Eszembe sem jut visszahívni ismeretlen számokat. Olyat aki megcsörget, na olyat még ismerőst se nagyon. Ha fontos vagyok nekik hívjanak újra!

Ott a pont nálad! Ha valaki akar valamit /főleg ismerős/ az ne legyen zsellér rááldozni a hívásra pár forintot!! Ha meg sajnálja, akkor meg kapja be!
Ennyi.

BGYCS 2008.12.04. 10:32:52

Valaki töltse fel az 54000Ft-os birkámat, vagy felküldöm a parasztot akitől vettem Pestre, Buksi kutyával egyetembe'

Ihaj-csuhaj!

ssosso (törölt) 2008.12.04. 10:36:57

Ui: Mail címem bizalmasan kezelendő, így is tele vagyok spam levelekkel.

Vegyél spam szűrőt és még sikeres is lehetsz...

Ferocious 2008.12.04. 10:37:15

Az a véleményem, hogy akit meg lehet etetni az 54 ezer forintos "bankjeggyel" az meg is érdemli mert egy félhülye, idióta, debilis baromarcú állat és nem érdemli meg, hogy rásüssön a Nap!

szajberpiraty 2008.12.04. 10:41:56

Az az 54000 Ft-os bankjegy örökre bevonult a történelembe.

A bácsinak volt egy feje... Gondolom nem azért nézett úgy ki, mert sok József Attila verset olvasott...

gabest1 2008.12.04. 10:44:17

Majd arról az esti beszélgetésről is kérünk beszámolót :D

staropramen 2008.12.04. 10:46:04

@fero
egy juhásznak nem kell 3diploma/2fő, nem kell bőcsészkari 10 félév csak a birkához értsen.Még jogásznak sem muszáj lennie,bár a fiatalabbaktól már elvárják Ez szegény valóban csaka birkákhoz ért,de ettől még nem muszáj átverni.
Örülj, hogy rád süt a nap.

Kapitány_1 2008.12.04. 10:48:39

Felhívtam magam az adott számon és megfenyegettem, hogy barátaimhoz küldöm a hívott szám ismerőseit, de akkor már 54000be fog kerülni a roming, mert vidéken lakik akit hívok külföldön, és az A4-es sok tintát fogyaszt meg én is.

De mit csodálkoztok, ez az 54000-es birkák országa.

EÖ (törölt) 2008.12.04. 11:02:14

de aki energiát fektet abba, hogy pénzt fotosopol az miért nem 50000 ft-ost csinál, mondjuk más színben mint a 20 ezres
sokkal kevesebb meló és hihetőbb

l.skywalker 2008.12.04. 11:09:35

Hivjanak engem. Csak egy perc es sirva konyorog, hogy hagy toltse fel o az en telefonomat minden nap 3x.
Azta budos... sokmindenrol hallottam, de hogy ezzel okoskodjanak.
A tarskeresooldalas, toltsd fel a kartyam, visszahivlak, dugunk telefonon keresztul akkor story-rol meg csak annyit, hogy regrol utalt volt osztalytarsam nem kevesebb mint 1 het alatt 54.000-ezerrel toltotte fel a telefonjat. Na jo, ez nem igaz. Kb. 50ezer volt, de az 54ezer latom mar szalloige lett.

scubadiver 2008.12.04. 11:09:56

Múltkor felhívnak, hogy azonnal töltsem fel a telefont. Feltöltöttem úgy 1/2 deci vízzel, aztán azóta sem hívnak.Igaz, én sem tudom visszahívni azt a kis szemetet.

staropramen 2008.12.04. 11:12:42

@egyéves
nem ősforrás, csak öreg forrás.

andoriusz · http://corolla-ke70.blog.com 2008.12.04. 11:13:02

Ácsi, nincs pénz a kártyán, de mégis tud telefonálni Bécsből?
Ha itthonról hívsz magyar mobilt és ő külföldön van, akkor ő pluszban fizet percenként.
Összegezzünk:
nincs pénz a kártyán
Bécsben vannak
és tud fogadni hívást?
Bár ha van aki elhiszi, hogy láétezik 54.000 Ft-os bankjegy, akkor mit várhatunk a néptől? Azt hiszem, a csalók is így gondolkodnak...

Hell0 · http://csaladinapkozibudapest.hu/ 2008.12.04. 11:28:27

Nem értem az összeget vajon miért pont 54000..?

liven 2008.12.04. 11:29:33

Van két 27000 ft-osom. Kinek váltsam fel az 54000-t ?

0xFFFF 2008.12.04. 11:35:36

Öt percet adok itt mindenkinek, hogy feltöltse bárki telefonját 54000 forintos bankjeggyel, utána lesz egy kis mondandóm !

Ronald 2008.12.04. 11:35:49

Senki tette fel azt a kérdést (A szuper-okos TV-se), hogy mijafaszért volt jó azt az 54 ezer Ft-ost megcsinálni?

Mert lehet, hogy elkerülte a figyelmeteket - de egy VALÓDI !!!! 20 ezresből fabrikálták - vagyis NEM HAMIS PÉNZ !!!!

A jobban megvílágított felvételeken látszik is az 54 alatt a 20-as szám.

Akkor hát mi volt a cél?

maalls 2008.12.04. 11:37:20

aki nem tölt fel a kártyámat, az majd elbeszélget a zep-el.... nem lesz sok mondani valója...

papucsbojt 2008.12.04. 11:58:22

de a lerobbant auton mit segit a telefonfeltoltes?

Bobby Newmark 2008.12.04. 11:59:45

Legközelebb ki kéne próbálni az "Itt vagyok Bécsben, hol vagytok, hová menjek?" kezdetű szivatást is.

Bár csak ezért nem hívnám vissza.

kicsimancs 2008.12.04. 12:04:38

Ronald, nem hiszem hogy tényleg valódi 20-asból gyártották, mert állítólag a szeméttelepen találtak egy csomót belőle

habba habba · http://twitter.com/ezazbazmeg 2008.12.04. 12:10:36

Ki az a hülye aki egy érvényes 20-ast áthegeszt 54-esre :D

Acmee 2008.12.04. 12:15:55

papucsbojt:

Tudod, a feltöltés miatt a kemény magyar forinttól felcserzett telefonnal bármilyen alkatrész helyettesíthető!

badabing 2008.12.04. 12:30:09

haromzer forint. bakker. kispálya.
hol van már Ambrus Attila...
a mûfaj óriása ezekhez képest.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.12.04. 12:34:06

"Ez szegény valóban csaka birkákhoz ért,de ettől még nem muszáj átverni.
Örülj, hogy rád süt a nap."

Már vártam a szuperliberális véleményeket... De tényleg, ha azt nem lehet elvárni valakitől, hogy ismerje a címleteket, de legalább annyi esze legyen hogy soha sehol semmikor nem lesz ilyen hülye címlet hogy 54000, akkor mit lehet elvárni? Tudjon levegőt venni és feküdni, mint egy agyhalott és ennyi? Vagy mi?

Inimma 2008.12.04. 12:37:32

A "WHISKYS" RABLÓ ÁLTAL ELKÖVETETT RABLÁSSOROZAT (Népszabadság 1999-02-20)
(Napi Magyarország 1999-10-25)

Dátum Zsákmány Cím Áldozat
----------------------------------------------------------------------------------------
1. 1993.01.22 460.000 Ft XII., Villányi út 72. Postahivatal
2. 1993.03.12 667.000 Ft II., Hűvösvölgyi út 137. Postahivatal
3. 1993.05.03 1.800.000 Ft IV., Árpád út 75. Budapest Tourist
4. 1993.08.28 3.300.000 Ft VII., Orczy út 44. Postahivatal
5. 1993.09.07 3.500.000 Ft XVII., Pesti út Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet
6. 1993.11.03 sikertelen Nyugati téri aluljáró Budapest Tourist
7. 1993.12.27 407.000 Ft XI., Villányi út 52. Kolibri utazási iroda
8. 1994.02.02 1.000.000 Ft I., Mária tér 1. Mór és Vidéke Takarékszövetkezet
9. 1994.03.21 4.562.450 Ft IX., Ráday utca 59. Bakonyvidéke Takarékszövetkezet
10. 1994.07.21 800.000 Ft VI., Ó utca 15. Eurotours utazási iroda
11. 1995.01.12 2.800.000 Ft IX., Ráday utca 59. Bakonyvidéke Takarékszövetkezet
12. 1995.07.25 2.800.000 Ft III., Lajos utca 68. Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet
13. 1996.03.25 9.539.000 Ft XI., Kemenes u. 1. Postahivatal
14. 1996.08.23 13.600.000 Ft XI., Fehérvári út Postafiók
15. 1996.08.29 5.500.000 Ft XI., Fehérvári út Postafiók
16. 1996.09.24 9.000.000 Ft XXIII., Grassalkovich út 128. OTP
17. 1996.11.21 13.600.000 Ft Budakeszi OTP
18. 1997.01.15 7.090.000 Ft Budakeszi OTP
19. 1997.03.10 9.635.000 Ft Békásmegyer OTP
20. 1997.03.10 3.965.000 Ft Kelenföldi pályaudvar Postahivatal
21. 1997.05.29 28.000.000 Ft XXIII., Grassalkovich út 128. OTP
22. 1997.12.16 11.000.000 Ft XXIII., Grassalkovich út 128. OTP
23. 1998.02.05 5.000.000 Ft XI., Irinyi utca OTP
24. 1998.03.11 5.000.000 Ft Békásmegyer OTP
25. 1999.01.05 240.000 Ft Kőbánya, Újhegy sétány OTP
26. 1999.01.15 18.000.000 Ft II., Frankel Leó utca OTP

1999. január 15-én elfogták

A vizsgálati fogságból való megszökése,
azaz 1999. július 10. után elkövetett rablások:

27. 1999.07.29 2.000.000 Ft XXIII., Grassalkovich út 128. OTP
28. 1999.10.18 47.300.000 Ft XVIII., Üllői út 377. OTP

Összesen: 210 565 450 Ft

1999. október 27-én ismét elfogták

Ambrus Attila (32) 1996. augusztusig egyedül dolgozott
Ezután szegődött hozzá Orbán Gábor (25)


Na, így kell csinálni...

2008.12.04. 12:41:26

Aki mégegyszer megkérdezi, hogy miért pont 54ezres bankót csinált a 2 tizenéves srác, én ahhoz még ma este elküldöm a barátait, beszélgetésre sörözésre!
Azért 54róka, mert 108-ba kerültek a kurv@ bírkák! 2db bírka=108ezer -> 1db bírka=54ezer

thedragon 2008.12.04. 12:48:11

Ez velem is megtortent csak en ennel kepzetebb csapatba futottam. Egyszer csak kiirta a telefonom, hogy a inactive sim talalhato benne. Mint kesobb kiderult ra par orara az osszes kontaktomnak elkuldek egy sms-t az en szamomrol, hogy legy szives tolts fel mert autopalyan vagyok es fontos hivast kene intezzek. Lehet, hogy valahol meg volt nyitva a blue tooth es igy tudtak leszivni az infokat. A mai napig nem tiszta. Az eset nem Magyarorszagon tortent meg velem.

2008.12.04. 13:06:13

Másik ilyen vicces sztori, amikor ismeretlen számról hív egy közelben sem túl inteligensnek nevezhető hang. Mondván hogy ő a T-Mobile bp.-i vezérigazgatója, és kisorsoltak 100róka feltöltést nyertem. Mondom fasza, kűgyétek. Beszólás, rendben, de előbb meg kell adnom a navem, anyám nevét,... Mondom én mine az? Van nálatok szerződésem, tessék elolvasni, és kűűgyed lét. Erre rám tesz egy olyat, h ide figyelj kisköcsög, te a T-mobile vezérigazgatójával beszélsz, vissza a labda: felőlem a pápa is lehetsz, telefonban semmit nem adok meg. És látom nálatok az igazgató a csicska, hogy az alja melót végezze!
Fenyegetés: ezt most benézted, lesheted hogy mikor fogsz új előfizetést kapni bármelyik magyar szolgáltatónál, ezt most jól elintézted magadnak kisköcsög, és telefon letesz!
Azóta is sírva alszom el, pszichológushoz járok, és az átélt sokkk miatt nem áll föl!

helianthus 2008.12.04. 13:06:29

Ne bántsátok szegény birka pásztor bácsit, kérdezték a riportban, hogy nem tűnt fel neki, hogy ilyen pénz nincs, mire azt mondta, hogy 'Nem, örültem, hogy van 108 ezer forintom.'
Na én ott akkor úgy megsajnáltam, hogy ha lenne 108 ezer nélkülözhető forintom, megkeresném és odaadnám neki.
És ez most komoly.

kicsimancs 2008.12.04. 13:13:03

helianthus, nekem is pont ez jutott eszembe! nincs kedvetek összedobni neki? az első ezrest én adom

Bitor 2008.12.04. 13:14:13

Szóval okos ember : tuggya milyen címletek vannak
Buta ember: tuggya mit eszik birka
2 hét áramszünet:
Okos ember belefullad saját szarába.
Buta ember észre se veszi.
Szóval tényleg egy csomó „nagyonfontos” információ birtokában van az okos ember. Érdemes is büszkének lenni rá....

Dián Tamás fdfd 2008.12.04. 13:17:20

Akinek nem tetszik valami, az írhat a fenti címre és megbeszélhetjük! Nem lesz hosszú a mondandóm!!!

sutyerák 2008.12.04. 13:18:18

Majdnem ugy van Hivatásos Beszoló,csak 3 birkát vett,36-ért darabját és így lett 108 ezer az ár.Üdv!

thomasmann 2008.12.04. 13:18:52

Én nagyon megkértem volna az illetőt , hogy siessenek hozzám a barátai meg ő is , hogy elbeszélgethessünk egy kicsit a feltöltésekről...

BGYCS 2008.12.04. 13:19:53

Engem kb. egy éve hivtak fel, mikor éppen úton voltam Pestről Veszprémbe. Tört angolsággal kérdezi egy csaj: hol vagyok? Mondom, úton Veszprémbe. Kérdi, az meg hol van? Mondom Magyarországon. Totál kétségbeesik a csaj, mondja: mit keresek én ott, már rég Olaszországban kéne lennem a fagyasztott nyulakkal. Mondom neki, sz.rok a fagyasztott nyulakra. Kérdi: hol van a kamion a nyulakkal? Mondom neki, fingom nincs mert egy Marutit kaptam nem a nyulas kamiont. Mondja a csaj, akkor ki kell fizetnem a nyulakat mert ha nem, a szállitó haverjait rámküldi. Mondom a túrót, fogok itt annyi nyulat amennyit akarnak csak győzzék elvinni a Marutival. Akkor már sajnos elröhögtem magam, nem birtam folytatni a beszélgetést és leraktam...

habba habba · http://twitter.com/ezazbazmeg 2008.12.04. 13:35:05

Na kintvan index címlapon a poszt, természetesen rosszul megfogalmazva.

"Bajba jutottam, tölts fel 3000 forintot, vagy elbeszélgetnek veled a barátaim "

fingerbangs 2008.12.04. 13:39:23

54000 forintost vennek
ha nem adod el elbeszelgetnek veled a barataid

st37 2008.12.04. 13:40:38

Engem probálj meg egyszer felhivni vazze. Az ismerőseim felmennek hozzád este elbeszélgetni.

PS: Aki ismeretlen számot elsőre visszahív, sikeres ember nem lehet.

Elektro (törölt) 2008.12.04. 13:41:54

Az 54.000 ft-os... Amikor olvastam fetrengtem a röhögéstől.

lütty 2008.12.04. 14:01:41

ó barátaim, hát megettétek?! ez egy vodafone reklám volt...az egész fikció!

lütty 2008.12.04. 14:07:24

nem volt gyanús a pont 3000Ft összeg?

PR32 (törölt) 2008.12.04. 14:12:49

Láttam hirdetést, hogy fukaréknál pont 54000 a mosógép. majd írok a vevőszolgálati tapasztalatokról. :)

lütty 2008.12.04. 14:17:44

gondolkoztam ezen....ügyes, ügyes, de nem etikus...szerintem. Könnyű gyanútlan embereket átvágni. Nehogy azt higgye bárki is, hogy "jaj, de okos" aki ilyet kitalál. Csak manipulátor, abból meg annyi szar van az országban. Tehát csak egy a sok közül...csak más területen.

lütty 2008.12.04. 14:21:29

ó píár32 ezek szerint ddb-s vagy.
Nincs ezzel semmi baj. Próbálkozz.

PR32 (törölt) 2008.12.04. 14:24:43

lütty: nem píár, de mindegy. mi a tosz az a ddb?

csetlikbotlik 2008.12.04. 14:27:47

Ha jó ügyvédje van a srácnak, akkor a csalás sem biztos, hogy megáll. A csalás csak szándékosan követhető el, és ha az ügyvédnek sikerül elhitetnie,hogy nemcsak a sértett, hanem a védence is annyira buta, hogy nem tudta, hogy nincs 54.000.- Ft-os bankjegy, akkor nem bizonyítható a szándékosság. Majd azt mondják, hogy azt hitte, biztos valaki a párnájában tartotta a pénzt és úgy került ki a szeméttelepre és szegénynek gőze sem volt, hogy nincs ilyen címlet, csak örült a szerencséjének. Amúgy meg nem hiszem, hogy valaki azzal a céllal csinálta volna a "pénzeket", hogy azzal vásároljon. Szerintem egy átlagos értelmi képességű embernek eszébe sem jut, hogy bárki beveszi ezt a címletet. Ha meg hamisítani akart volna, akkor nyilván mondjuk 20.000.- Ft-ost hamisít, egy cseppet kisebb a bukásveszély mint az 54.000.- Ft esetében. Gondolom valaki poénból csinálta, esetleg játékpénznek a gyereknek.

lütty 2008.12.04. 14:29:00

hú, de gyenge...ebből látszik, hogy ott dolgozol, a neten kb, fél perc alatt megtalálnád. Egyébként mondd már meg, hol láttál saturnos mosógépet 54 ezerért? írd le az oldal címét, ahol láttad.

májgeriberi 2008.12.04. 14:32:38

Az ominózus 54000 Ft-os valami cég küldi az embereknek, (reklám célból) hogy ennyit takarítottak meg nekik!
Nem hamisítás!
Tudom, nekem is van egy.

helianthus 2008.12.04. 14:35:54

Bocs, hogy beleszólok, de mi az a DDB én sem tudom és lusta vagyok megkeresni.

PR32 (törölt) 2008.12.04. 14:37:07

lütty: nincs netem. sajna. válaszolok egyébként, bármennyire baszakszol. :P

lütty 2008.12.04. 14:39:02

PR32 nem válaszol. PR32 a DDB reklámügynökségen dolgozik, amelynek ügyfele a Vodafone.

lütty 2008.12.04. 14:41:46

azok az emberek/manipulátorok, akik ilyen reklámmal operálnak felsőbbrendűnek képzelik magukat. Pedig csak lépéselőnyről van szó értehtő módon. Én lesajnálom ezeket,

lütty 2008.12.04. 14:43:10

van itt nem beépített ember? szóljon már néhány szót, ha képes rá.

PR32 (törölt) 2008.12.04. 14:45:54

Lütty: még mindig hozzám beszélsz?
Bazmeg! Ha vki leír egy ilyet itt, akkor az már egyből reklám? Nem, qrvára nem ott melózom. Ha ezen akadtál ki, akkor nyugi van. Ha másért baszakszol, akkor hagylak, pisild csak körbe bátran a területed. :)

lütty 2008.12.04. 14:47:57

ez az 54 ezres történet csak azért érdekes, mert úgy emlékszem a királyi tv-ben láttam, a híradóban. Ha ez is reklám lenne...akkor az MTV hírei közül ettől fogva egyik sem lenne hiteles.

lütty 2008.12.04. 14:52:55

lehet hogy vaksi vagyok, de az 54 ezres hírt nem találom az MTV weboldalán.

lütty 2008.12.04. 14:55:48

gyanítom a Vodafone országos átbaszósdi kampányát láthatjuk az 54 ezres és a 3 ezres sztoriban is. Hát manipulátorok, lebuktatok!

lütty 2008.12.04. 14:57:46

de bekussolt mindenki! HELLO DDB!!!!!!! ÉBRESZTŐ!! BUKTA!!!

Timmy 2008.12.04. 15:02:14

helianthus, kicsimancs - én is csatlakozom egy ezressel, ha lesz gyűjtés... tényleg szemétség egy öreg bácsit átvágni :((

scubadiver 2008.12.04. 15:02:23

Én 15 ezerért vettem bárányt. Kiválasztottam, a fickó helyben megnyúzta, kizsigerelte, feldarabolta és odaadta. Megsütöttem és jól megettem.(na nem egyedül)

PR32 (törölt) 2008.12.04. 15:02:35

Lütty: azóta már van 3 új poszt. Gyere oda, plíz!
Ja, és mindig nem vagyok sem a vodánál, sem fukarnál, ddb-nél sem, stb.

Norx 2008.12.04. 15:04:11

Helianthus:
Én is odaadnám neki ha lenne feleslegben. 3 birkáért cserébe. Ha lenne hozzá kertecském.

helianthus 2008.12.04. 15:19:56

Rendben akkor már hárman vagyunk, már csak 105 ember kell, aki beszáll!
Norx, ne mondd, hogy itt a vége, lehet folytatni, ha lenne házacskám a kertecskémhez, ha lenne kedve a kecskécskéhez, őőőő birkához. :)

helianthus 2008.12.04. 15:21:38

Mi az a DDB???

lütty 2008.12.04. 14:43:10
van itt nem beépített ember? szóljon már néhány szót, ha képes rá.
14. 52 óta kiabálok neked, miért nem válaszolsz??

PR32 (törölt) 2008.12.04. 15:30:36

helianthus: válaszolt ő, csak nem neked :)
"...a DDB reklámügynökségen dolgozik, amelynek ügyfele a..."

kicsimancs 2008.12.04. 15:38:12

de hogy találjuk meg a bácsit?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.12.04. 15:52:46

Hehe, csak pár órája, hogy hívtak az Aegon biztosítóból adategyeztetésre (!), kijelzetlen számról (!).

Gyakorló homárként megmondtam neki, hogy ha ő nem tudja, kivel beszél, én sem tudom, ő valóban a bankból hív-e, ezért semmilyen személyi adatomat nem vagyok hajlandó. Aztán visszahívtam őket, és aki felvette, bemondta az adatbázisukból, hogy tényleg azelőtt pár perccel keresett a munkatársa. Hát, így járás, találjanak ki valami jobbat...

Walter Melone (törölt) 2008.12.04. 18:02:49

A helyes válasz: éppen itt vagyok Bécsben, beugrom! Megadná a szerviz címét?


Tuti bukó! :-D

CID 2008.12.04. 18:30:55

Én is csatlakoznék 1000 ft-al, ha valaki megírja hol lehet megnézni a riportot.
Egyébként, tudjátok e mennyi féle címletű forint érme létezik, én múltkor vettem egy 4000 ft-ost, kúrva jól nézett ki :)

fetrenberger 2008.12.04. 18:51:55

Az 54 ezrest kb egy éve dobta ki valami adótanácsadó cég. Egy a4-es lapon volt, simán kivágható. A címszó az volt hogy ennyit spórolsz ha mi csináljuk dolgaidat. Nekem is van még, de nem gondoltam hogy ezt valaki megeszi valaha.

ZON 2008.12.05. 14:59:50

-Milyen kocsi ?
-Audi A4.
-Rossz fát hugyoztál le kisköcsög, az
az én barátaim A8-al járnak.Meg A9-el!

REPARATUR 2008.12.05. 15:49:44

nem olvasom végig a kommenteket, de engem is megkeresett ugyanezzel a sztorival. valszeg ugyanaz az ember.
Egy feljelentést megérne, ha lenne ár bizonyíték. De mondjuk, már vagyunk ketten független tanúk. A nyomozás elindításához biztos elég

Missing Link 2008.12.05. 22:44:17

annak az embernek a jellemrajza is megérne egy posztot, aki ezek után feltölti a telót 3000-rel...
miért nem tudom sajnálni?...

kek_macska 2008.12.06. 13:00:55

Hihi... ezzel a szöveggel engem is zaklattak már, és nagyon nehezen adták fel. Utoljára higgadt hangon közöltem a férfival (aki akkor már fenyegetőzött és mocskolódott), hogy feljelentem, és a szám alapján azonosítják és megtalálják. Én nem hittem el a saját dumám, de ezek szerint ő igen, mert azóta sem keresett. Azért elég primitív trükk, csodálom, hogy még működik nekik... :)

DeadBodiesEverywhere 2009.10.30. 11:51:47

Engem 1 óraja hívtak ilyen kamu szöveggel, hogy egy ismerősöm lerobbant, a telefonszámot megadta a szervízben de nem tudnak senkinek sem hazatelefonálni mert nincs pénz a kártyájukon, töltsek rá 3500 forintot.

Az álszervízes nem tudta megmondani a házaspár nevét mert a fia vontatta be őket, aki egy villámtárgyaláson (vagy hol?!) van és nem éri el őt.

Mondtam neki h ez teljesen kizárt, motyogott vmit és letette.

Nagyon gyorsan beszélt, az ismerőseim számát kétszer is elmondta de nem tudtam leírni.

Az volt a bibi h a céges számomon hívott amit senki nem ismer csak céges partnerek és nem tudta a nevüket.

Ha egy ütős nevet mondott volna, ki tudja, már majdnem el is hiszem.
süti beállítások módosítása