Tékozló Homár

Piramisjátékot szervez a Relax Island Hungary?

2009.03.24. 01:11 | szily | 436 komment

A Majdnem Bepalizott munkakereső blogot csinált, hogy megossza a kételyeit a nagyvilággal. A Homár segíteni szeretne neki ebben, no meg figyelmeztetni azokat, akiket megfogott a cég valamelyik hirdetése vagy ügynöke: előbb jól gondolják végig. Nem állítjuk persze, hogy a Relax Island bármi törvénytelent művelne, de az biztos, hogy a blogban (és azon belül a posztokon kívül a príma kommentekben is) remek kérdéseket tesznek föl a júzerek. Miért vesz föl egy pénzügyi szolgáltatással foglalkozó cég rengeteg HR-asszisztenst, akiknek a munkája újabb HR-asszisztensek beszervezése? Miből fizetik mindezt egy olyan cégnél, amelyik - a nyilvánosság számára látható módon legalábbis - nem végez más tevékenységet a HR-asszisztensek felvételén kívül? A kommentelők között megjelent a vállalkozás ügyvezető igazgatója, lelkesen kommentált, de az igazi kérdésekre visszautasított bármiféle választ azzal, hogy ez üzleti és banktitok. Remek olvasmány a blog, jó szórakozást hozzá! Akinek van közvetlen tapasztalata a Relax Islandes munkáról, akár pozitív, akár negatív, írja meg oda, vagy ide, ennek a posztnak a kommentjei közé!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 01:23:06

Mintha olvastam volna ezt a történetet már, nem tudom, hogy hol, de jó, hogy fel lett téve ide is posztnak.
Egyébként ma éjszaka ciánoztak itt, hogy nincs rajtam kívül hozzászólás?

tomi888 2009.03.24. 01:35:30

Ez nagyon kevés...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 07:33:37

Aki 20 évvel a gengszterváltás után ennek bedől, az vagy hulye vagy ujszülött. Kicsit felnőttnek is kellene lenni és gondolkodni.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.03.24. 07:52:51

na megyek elolvasom a másik blogot :o)

Fairy Girl 2009.03.24. 08:28:41

Még mindig csak kilencedik? Ej ej. (Amúgy, hogy ne legyek teljesen off,horexhez csatlakozom véleményemben.)

Secnir 2009.03.24. 08:40:38

még azt sem lehet mondani, hogy tépjük le az ajtaját, mert nincs hol, nincs kinek.
ügyesen elbújt a tag.
állítom, a nyíregyházi címen valószínűleg egy általános iskola van, vagy egy kecskeól....

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.24. 08:41:00

Én a Resort Club Hungary és hasonló nevű telefonos üdülésszervezőket tudnám egyesével főbe lőni. Állandóan hívogatnak vezetékesen-mobilon, és mikor letiltod, még boldogan újságolja, hogy van vagy 70 másik cégük, akiknek a nevében felhívhatnak ezen túl is.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.24. 08:42:42

@nyomasek_bobo: hoppá, ez a cég is nyíregyházi, mint a postban. Lehet, hogy a 70 másik egyike?

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.03.24. 08:49:22

@Jani haverja: Ez a másik a sciennet nevezetű móka...
Homar, erről is írhatnátok postot, bár nem olyan átlátszó ügy, mint a relaxisland vagy az ilferró. Messziről bűzlik az egész.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 08:50:42

én is akarok orientációt tartani, mint az ügyvezető!!!!!!!

Id. Lencsés István 2009.03.24. 08:57:37

Sajnos a Sciennetnek bedöltem, elvettek tőlem 100.000Ft-ot. Kértem vissza, mondják már szétosztották.

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2009.03.24. 08:58:56

Relax Sziget?
Az a lakatlan sziget HR-eseknek?

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.03.24. 09:15:14

Süntenyésztést válllok! Alanyi jogon!!!!
FONTOS!!!!

caesar 2009.03.24. 09:18:57

Alapból gyűlölöm ezeket a beszervezős csalókat, és szánalmasnak tartom azokat, akik bedőlnek az effajta dolgoknak. Sajnos mindig akad olyan ember, aki nem képes tanulni, tanulságokat levonni.
Kíváncsi lennék a nyíregyházi címre, ugyanis ismerem a várost, és cím alapján meg tudnám mondani mi van ott.
Utánanéztem a cégnek egy cégböngészőben, de budapesti címre van bejelentve.
A "főnök" akinek a titulusa "ügyvezető vezető tisztségviselő" állandó lakcíme valóban egy Sz-Sz-B megyei kis faluban van.
A cég jegyzett tőkéje egyébként 500 000 HUF!!!!
Ja, és 2009. januárjában alapították.
Tehát egy "komoly" cégről van szó!

efT 2009.03.24. 09:20:12

@avejoe: mi tudsz a Sciennetről ilyen okosan? .. vagy csak mondod a magadét: messziről bűzlik az egész! Milyen messziről? Menj közelebb, szagold meg, akkor beszélj róla!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2009.03.24. 09:22:37

Nos.. ahogy említettétek is, bizony a biztosításnál van a kutya elásva. Anno a kilencvenes évek elején dolgoztam "tanácsadóként" egy ilyen cégnek. Akkoriban találták ki ezt a kis okosságot biztosítási brókerek és biztosítás jogászok.

Miből is állt a "trükk"? (Bár tulajdonképpen kicsit okosabban még talán működhetett is volna). A biztosítók a biztosítási díjak után un. szerzői jutalékot fizetnek. Ez szerződéstől és biztosítási formától függően akár az éves díj 120%-ka is lehet, egy hosszabb távú biztosítás esetén. (Bár nagyon meg vagyok lepve, hogy van még biztosító, aki így leszerződik a sok visszaélés után) Egy 600.000 Ft-os biztosításnál ki lehet számolni ez mennyi forintálisan. (abban sem vagyok biztos, hogy ez hazai és nem EU-s biztosító).

Tehát az ügyfél megköti a biztosítását, befizeti az 50.000Ft-ot és vár. A brókercégnek még csak be sem kell fizetnie a szerződéshez a pénzt a biztosítóhoz, un. halasztott díjfizetéssel is megoldhatja az első negyedéves díjat. Persze a szerződéseikbe nem látunk bele.
A rendszer mindaddig működik, amíg elegendő új beszervezett kerül a rendszerbe. Hiszen azok szerzési jutaléka fedezet a "bérekre" és a már meglévő biztosítási állomány díjának kifizetésére.
Az ominózus cég, ahol dolgoztam, majd 1 évig tudott így működni!! Teljesen legálisan, és a vicces az, hogy még fizetni is pontosan fizettek minden "alkalmazottnak".
A bedőlés után a biztosítót sem 100%, hogy kár éri. Ugyanis a tapasztalat az, hogy ezeknek a szerződéseknek azért valamekkora része megmarad, azaz a biztosított tovább fizeti, ha a szerződés a szerződő felmondása miatt rá szállna.

Próbáljunk számolni mekkora pénzt lehet ezzel a módszerrel kaszálni, ha mondjuk egy biztosító 600.000 Ft jutalékot fizet a biztosítások után. Bár nem derült ki, hogy ez havi, negyedéves, vagy éves díj, de a finanszírozhatóság elve a havi díjat teszi valószínűvé.
Tehát a kuncsaft befizet 50.000 Ft-ot és megköti a biztosítást. A biztosító 600.000Ft-jából mondjuk 250.000Ft elmegy a "bérre" amit legálisan fizetnek ki. 100.000 Ft körüli összeg legyen az útiköltség térítése egy-egy "HR managernek". A fennmaradó 250.000Ft-ból a cég fizessen ki még a biztosításra 3 hónapot, hogy a rendszer ne dőljön össze olyan gyorsan. (bár nem hiszem, hogy ennyire okosan csinálnák). Ebben az esetben 100.000 Ft maradt biztosításonként a cég zsebében, amit gyakorlatilag 4 hónapig (kezdő díj + 3 havi díj befizetve) senki sem fog keresni rajta.
Számoljunk havi 130 új belépővel... négy hónapon át... Természetesen ez egy optimális eset, a cég abban is gondolkodhat, hogy csak 2 hónapot finanszíroz, így duplázódnak az összegek.

Természetesen, ha a szerzői jutalék kevesebb, akkor is lehet csökkenteni a biztosításra befizetett díj összegét, hiszen a reaktiválási idő miatt a biztosítás az első befizetett díjjal minimum 90 napig érvényben lesz.

Aztán lehet polemizálni még azon, hogy ténylegesen mennyire jelentik be, ha bejelentik az alkalmazottat, milyen egyéb megkötések vannak amiket még nem láttunk, stb.
De ahogyan azt az elején már mondtam, a kilencvenes évek közepén majd 1 évig volt képes egy cég így működni, mindenféle jogi probléma nélkül, legálisan és a munkatársaknak is csak az utolsó fizetéssel maradtak adósok.

Szerintem tisztán meg van a fedezet mindenre. A kérdés az, hogy a végén ki viszi el a balhét, és hogy hogy lehet még olyan biztosítót találni, aki a szerzői jutalékot a mai napig így fizeti ki.

efT 2009.03.24. 09:25:09

@hunocska: a Sciennet nem vesz el tőled 100.000 Ft-ot .. ez nem az a történet! A Sciennetnek nem kell bedőlni, a Sciennet egy matematikai alapokon nyugvó zseniális törzsvásárlói és termékpartneri rendszer. Ha voltál tájékoztatón, akkor rá kellett jönnöd arra, hogy senkitől nem vesznek el semmilyen pénzt, mivel ingyenes a történet. Nem kell eladnod terméket, nincs semmilyen díj! Alapból hülyeség, amit írtál, nem vettek el tőled 100.000 Ft-ot, csak halandzsázol, hogy hozzá tudj szólni a posthoz!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2009.03.24. 09:33:05

@efT: Valóban.. ez a rendszer is működhet, amennyiben olyan biztosításokat kötnek, melyeket az ügyfelek tovább fizetnek, illetve a HR managerek is fizetik tovább a bérükből a saját biztosításaikat.
A rendszer akkor dől be, amikor már nincs elegendő új biztosítás, azaz nem folyik be elegendő szerzői jutalék a matematikai rendszer fenntartására.

KopaszMercis 2009.03.24. 09:38:33

Nem piramis jatek bazd meg.. Pilota jatek..

Piramis jatek az, amikor a homokozoba piramist epitetetetetetetetetetetetetetetetetek papas mamas helyett...

Csokifszeva 2009.03.24. 09:40:34

@Schaf: Nem kéne már összekeverni a két céget! Mi a szar köze van a Sciennetnek a biztosításhoz?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.03.24. 09:46:41

piramis játékot csak egyiptomban legális szervezni! ez FONTOS!!!!

Metz 2009.03.24. 09:50:57

"de a bizalom jeleként (itt már erősen gyanakodtam) az első havi díjat nekem kell befizetnem..."

emberek ha valaki munkahelyet keres akkor nem pénzt akar valakinek fizetni hanem forditva pénzt akar keresni!!!!

olyan állásra nem szabad menni ahol elöbb neked kell fizetned!!!

tamil 2009.03.24. 09:51:01

Én voltam Sciennet tájékoztatón. A rendszer működéséről beszéltek 2 órán át úgy, hogy egy nyikkot sem értettem belőle, ugyanis teljességgel átláthatatlan az egész. Azt kivéve, hogy elmondták vagy 20-szor, mennyit lehet keresni, ha minél több embert beszervezek magam alá. Na itt dőlt el a dolog. Kíváncsi vagyok, mikor dől be a rendszer és a fanatizált lúzerek mikor kezdenek a pénzük után futni. Ja, a honlapjukon olvastam 1 éve, hogy hamarosan országos reklámkampány indul, tv-ben is és akkor majd jönnek a vevők meg a belépők ezrével. Hol is van??

khmm... 2009.03.24. 09:51:06

A Sciennetről bővebben....
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9189333


A linkelt blogban van egy hosszú komment, az leír mindent. Leleplezés a javából.
Tényleg kéne róla egy poszt.

khmm... 2009.03.24. 09:53:56

A legdurvább benne ez a "jogok elhelyezése" milliókért. Amit soha nem tudsz kivenni pénzben, csak úgy, ha magad alá szervezel további balekokat, akik szintén vásárolnak "jogokat".

Csodálom, hogy még senki nem dobta fel őket. A vásárlói klub szvsz. csak a piramisjáték elfedésére van. De még az is elég ingatag lábakon áll, mert egy csomó - általuk bőszen hirdetett termékpartner - elhatárolódik a Sciennettől.

Röhejes, hogy itt Mo-on minden ilyen csalást gátlástalanul folytathatnak - hatósági jóváhagyás mellett. :-S

Illetékbélyeges elvtárs 2009.03.24. 10:03:34

ORIENTÁCIÓ bazmeg:
Orientáció az ember tudatának tiszta, éber alapállapotában meglévő azon képessége, hogy a tér-idő kontinuum és az önazonosság tekintetében nincsenek hamis illúziói vagy kételyei, illetve az ezekről feltett kérdésekre a külvilág által elfogadott, megfelő módon tud válaszolni.
hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Apogr/10._p%C3%A9lda:_orient%C3%A1ci%C3%B3

Elmész a tekintetes vezérigazgatóügyvezetőfőmenedzser úrhoz csütörtökön 18:00-ra, és többé nem lesz kételyed a tér-idő kontinuummal kapcsolatban. Ez nem ér meg neked egy 50-est havonta? :-)))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 10:07:57

@khmm...:

megpillantottam erről egy fórumot, és tetszett a legjobban:

"Amikor a becsapott barátaid észreveszik, hogy nem tudják kivenni a pénzüket, akkor felfognak jelenteni, vagy talán lesz olyan is aki elvágja a torkodat."

MP 2009.03.24. 10:12:22

Az a baj hogy az MLM is piramisjáték mégis engedik.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 10:13:27

@khmm...: persze hogy csinálhatják,még egy darabig, aztán újra elnevezik magukat valami hangzatos angolnyelvű akárminek

dolgoztam régen egy cégnél, aki a "magad uram" c. pilótajáték ügyfeleivel volt hosszú évekig elfoglalva (mikroker kft)

na, amikor már mindenhol az folyt a csapból, hogy ez egy hattttalmas átqrás, még mindig volt, aki betette a lóvéját

www.origo.hu/itthon/19990122ervenyben.html

és ez több, mint tíz éves történet

É2I 2009.03.24. 10:15:25

@KopaszMercis:
Errefele mindkét kifejezést használják erre a lenyúlási fajtára.
Az alapot a háromszög felépítmény adja. Az alászerveződést modellezi.

De hogy ne csak pofázzak:
hu.wikipedia.org/wiki/Pilótajáték

AlulírottFentemlített 2009.03.24. 10:18:30

A kuruczon hírdetnek már ezek?

Itt az ideje!

É2I 2009.03.24. 10:18:34

Elveszett a fele a téridő kontínumban :O, na mégegyszer:

hu.wikipedia.org/wiki/Pilótajáték

efT 2009.03.24. 10:20:32

@MP: az MLM nem piramisjáték! Tudod Te egyáltalán mi az az MLM, tudod Te egyáltalán mi az a piramisjáték?

É2I 2009.03.24. 10:20:58

@É2I:
Úgy néz ki, nem kíván pilótajátékot játszani a homár a linkkel. Akkor legyen ctrC+ctrV

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2009.03.24. 10:21:38

@MP: Az mlm legális piramisjáték. Nem minden piramisjáték tiltott. Akkor legális, ha beviszünk a rendszerbe egy kamu terméket és nem túl mohók a szervezők. Egyébként sokkal jövedelmezőbb egy lassan és legálisan balekokat kifosztó mlm-et szervezni, mint néhány hét alatt lenyúlni néhány ezer ember pénzét illegális piramisban. Az Amway már évtizedek óta szédít milliónyi embert, s még mindig van új baleksereglet, mely belép.

efT 2009.03.24. 10:23:39

@Schaf: ezt nem értem, biztos nekem akartál válaszolni?

Relax 2009.03.24. 10:41:04

Tisztelt hozzászólók!

Nem tisztem megvédeni a céget, amely terítéken van, de megkérnék mindenkit, hogy akinek halvány fogalma sincsen a dologról ,az ne írjon hülyeségeket. Amúgy minden hozzászóló magát minősíti...Aki nem akar dolgozni, csak otthonról dobálja a sarat és közben azon nyavalyog, hogy nincsen munka( mert ilyennel is találkoztam már) annak nincsen joga, hogy mások vállalkozását, munkáját tönkretegye. Mert ami ezen és a hasonló fórumokon történik az egyrészt hitelrontás és szándékos gazdasági károkozás, másrészt becsületsértés, amelyek miatt valószínűleg a cég vezetője meg is fogja tenni a szükséges lépéseket.

És most pár mondatban felvilágosítanám azokat, akik piramisjátékot kiálltanak.
A cég valóban 2008-ban alakult, de a tulajdonosa cirka két évtizede a bank-biztosító piacon dolgozik. Saját céget azért alakított, mert úgy látta jónak. Mindenki vállalkozhat aki arra adja fejét, senkinek nincsen megtiltva.

Nos, mivel felmerült az 50.000.- erről is érdemes pár szót ejteni. Schaf nagyon jól látja a helyzetet, csak az ő gondolatmenete megáll ott, hogy ez egy beszervezés és mindenképpen a pénz eltűntetése a cél. Én ezt másképp látom (mivel eddig még nem lőttem soha bakot a befektetéseimmel), különben nem álltam volna munkába a cégnél. Először is ha beszervezős lenne, akkor fűt-fát felvennének, de a felvételi beszélgetésre öten mentünk, de ketten nem feleltek meg. Pedig volt 50.000 forintjuk....
A cég valóban köt minden munkatársára biztosítást,melynek a jutaléka gondolom elég magas (magam is dolgoztam biztosítóknak korábban) amely a kezdeti költségeket, bért, képzéseket fedezi. És minden bizonnyal nem kevés pénz marad a cég tulajdonosánál is amiből tisztességes bért tud fizetni a munkatársainak.
DE! Könyörgöm melyik az a cég, ahol a jó bevétel után tizstességes bért kapsz? Több cégnél dolgoztam már, és mindegyik sikeres volt, magas éves eredménnyel, de csak a főnökség élvezte a javakat. Még fizetésemelés sem volt, holott a cég vezetője éves 100 milliós tiszta nyereséggel büszkélkedhetett, amiből nem engedett. Abból ment síelni, meg nyaralni, miközben a dolgozók kerestek 120 ezer forintot.

Ez nem szúr szemet senkinek? Vagy ez elfogadott?

Amennyiben piramisjáték lenne , nem így lenne felépítve ahogy a Relax Island van, mert itt nem egymásra épülő jutalékrendszer van. Az iskolában anno ezt tanultuk a hűbéri viszonyokról: "Az én hűbéresem hűbérese, nem az én hűbéresem." Tehát semmi közöm ahhoz az emberhez, akit az én általam felvett ember vesz fel a céghez. Utána egy petákot sem fizetnek, mivel nem én dolgoztam meg érte. (Nem úgy mint pl. a Fundamentánál, ahol még a 25-ik helyen lévő is részesül az én munkámból).

Amennyiben már a munkánál tartunk....nem azért kell annyi HR-es a céghez, mert az 50.000 forintjuk kell,hanem azért, mert a cég nem rendelkezik az országos irodahálózattal, ami a cég terveiben szerepel. Ahhoz, hogy a semmiből felépítsünk egy, majd pénzügyekkel foglalkozó céget sok ember kell(Fundamenta ma cirka 1500 fővel üzemel országszerte, a nagy biztosítók közül például az ING sem volt kiépítve anno amikor kezdték és MO egyik legnagyobb biztosítója).

A cég tevékenységéről, további felépítéséről és pénzügyi hátteréről nem mondhatok mást, mert üzleti titok megsértése lenne, de annyit elárulhatok, hogy valós pénzügyi háttere és világosan meghatározott üzleti terve van a jövőre vonatkozóan.

Aki pedig képességeit tekintve alkalmas lenne a pénzügyi területen való elhelyezkedésre,-tehát el tudna helyezkedni- de inkább otthon ül, mert nem hajlandó a saját boldogulása miatt 50.000 forint befektetésre sem, az ne legyen felháborodva ha csak a tudása és iskolázottsága alatti munkában tud elhelyezkedni, ha egyáltalán a mai helyzetben tud dolgozni.

Aki bevállalja,és úgy tekint az egész munkára, mint saját vállakozása beindítására, az az én megítélésem szerint megtalálja a számítását.
Amúgy nem lennék meglepve, ha hamarosan nem hasonló módon vennék fel az embereket kis Hazánkban....

PL: Irodánk felvételt hirdet adatrögzítő munkakör betöltésére. Feladat:xxxx Elvárás:xxxx + a próbaidő alatt a mnkáltatót terhelő ktgek egy részének átvállalása a gazdasági válság hatásainak csökkentése miatt.

Már ma a bejelentett állások fele minimálbéren van regisztrálva, miközben a feketegazdaság virágzik. Nálunk bármi megtörténhet!

Üdv!

Relax 2009.03.24. 10:43:29

Tisztelt hozzászólók!

Nem tisztem megvédeni a céget, amely terítéken van, de megkérnék mindenkit, hogy akinek halvány fogalma sincsen a dologról ,az ne írjon hülyeségeket. Amúgy minden hozzászóló magát minősíti...Aki nem akar dolgozni, csak otthonról dobálja a sarat és közben azon nyavalyog, hogy nincsen munka( mert ilyennel is találkoztam már) annak nincsen joga, hogy mások vállalkozását, munkáját tönkretegye. Mert ami ezen és a hasonló fórumokon történik az egyrészt hitelrontás és szándékos gazdasági károkozás, másrészt becsületsértés, amelyek miatt valószínűleg a cég vezetője meg is fogja tenni a szükséges lépéseket.

És most pár mondatban felvilágosítanám azokat, akik piramisjátékot kiálltanak.
A cég valóban 2008-ban alakult, de a tulajdonosa cirka két évtizede a bank-biztosító piacon dolgozik. Saját céget azért alakított, mert úgy látta jónak. Mindenki vállalkozhat aki arra adja fejét, senkinek nincsen megtiltva.

Nos, mivel felmerült az 50.000.- erről is érdemes pár szót ejteni. Schaf nagyon jól látja a helyzetet, csak az ő gondolatmenete megáll ott, hogy ez egy beszervezés és mindenképpen a pénz eltűntetése a cél. Én ezt másképp látom (mivel eddig még nem lőttem soha bakot a befektetéseimmel), különben nem álltam volna munkába a cégnél. Először is ha beszervezős lenne, akkor fűt-fát felvennének, de a felvételi beszélgetésre öten mentünk, de ketten nem feleltek meg. Pedig volt 50.000 forintjuk....
A cég valóban köt minden munkatársára biztosítást,melynek a jutaléka gondolom elég magas (magam is dolgoztam biztosítóknak korábban) amely a kezdeti költségeket, bért, képzéseket fedezi. És minden bizonnyal nem kevés pénz marad a cég tulajdonosánál is amiből tisztességes bért tud fizetni a munkatársainak.
DE! Könyörgöm melyik az a cég, ahol a jó bevétel után tizstességes bért kapsz? Több cégnél dolgoztam már, és mindegyik sikeres volt, magas éves eredménnyel, de csak a főnökség élvezte a javakat. Még fizetésemelés sem volt, holott a cég vezetője éves 100 milliós tiszta nyereséggel büszkélkedhetett, amiből nem engedett. Abból ment síelni, meg nyaralni, miközben a dolgozók kerestek 120 ezer forintot.

Ez nem szúr szemet senkinek? Vagy ez elfogadott?

Amennyiben piramisjáték lenne , nem így lenne felépítve ahogy a Relax Island van, mert itt nem egymásra épülő jutalékrendszer van. Az iskolában anno ezt tanultuk a hűbéri viszonyokról: "Az én hűbéresem hűbérese, nem az én hűbéresem." Tehát semmi közöm ahhoz az emberhez, akit az én általam felvett ember vesz fel a céghez. Utána egy petákot sem fizetnek, mivel nem én dolgoztam meg érte. (Nem úgy mint pl. a Fundamentánál, ahol még a 25-ik helyen lévő is részesül az én munkámból).

Amennyiben már a munkánál tartunk....nem azért kell annyi HR-es a céghez, mert az 50.000 forintjuk kell,hanem azért, mert a cég nem rendelkezik az országos irodahálózattal, ami a cég terveiben szerepel. Ahhoz, hogy a semmiből felépítsünk egy, majd pénzügyekkel foglalkozó céget sok ember kell(Fundamenta ma cirka 1500 fővel üzemel országszerte, a nagy biztosítók közül például az ING sem volt kiépítve anno amikor kezdték és MO egyik legnagyobb biztosítója).

A cég tevékenységéről, további felépítéséről és pénzügyi hátteréről nem mondhatok mást, mert üzleti titok megsértése lenne, de annyit elárulhatok, hogy valós pénzügyi háttere és világosan meghatározott üzleti terve van a jövőre vonatkozóan.

Aki pedig képességeit tekintve alkalmas lenne a pénzügyi területen való elhelyezkedésre,-tehát el tudna helyezkedni- de inkább otthon ül, mert nem hajlandó a saját boldogulása miatt 50.000 forint befektetésre sem, az ne legyen felháborodva ha csak a tudása és iskolázottsága alatti munkában tud elhelyezkedni, ha egyáltalán a mai helyzetben tud dolgozni.

Aki bevállalja,és úgy tekint az egész munkára, mint saját vállakozása beindítására, az az én megítélésem szerint megtalálja a számítását.
Amúgy nem lennék meglepve, ha hamarosan nem hasonló módon vennék fel az embereket kis Hazánkban....

PL: Irodánk felvételt hirdet adatrögzítő munkakör betöltésére. Feladat:xxxx Elvárás:xxxx + a próbaidő alatt a mnkáltatót terhelő ktgek egy részének átvállalása a gazdasági válság hatásainak csökkentése miatt.

Már ma a bejelentett állások fele minimálbéren van regisztrálva, miközben a feketegazdaság virágzik. Nálunk bármi megtörténhet!

Üdv!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 10:51:24

"Aki pedig képességeit tekintve alkalmas lenne a pénzügyi területen való elhelyezkedésre,-tehát el tudna helyezkedni- de inkább otthon ül, mert nem hajlandó a saját boldogulása miatt 50.000 forint befektetésre sem, az ne legyen felháborodva ha csak a tudása és iskolázottsága alatti munkában tud elhelyezkedni, ha egyáltalán a mai helyzetben tud dolgozni."

a magam részéről még soha senkinek nem fizettem azért, hogy alkalmazzon

viszont a magam költségén fektettem a mai tudásomba, és az többe volt mint ötven, és a nagyon soxorosát ennek a pénznek már megkerestem

de én hülye vagyok bazdmeg, én ehhez nem értek

kicsimancs 2009.03.24. 10:53:42

@mamapicilánya/mpl: hagyd a francba, nem érti, kimosták az agyát

khmm... 2009.03.24. 10:56:24

No, látom, meggyütt a cég embere is, tisztára mosni a szennyest... :-S

khmm... 2009.03.24. 10:58:51

mamapicilánya/mpl - köszi a linket, erre már nem is emlékeztem...

Erre szokták mondani: nincs új a nap alatt...

A Baumag-ot is kezdik már elfelejteni, nem adok rá 2-3 évnél többet, hogy újra megjelenjen valami hasonló formáció... És újra be fognak dőlni nekik.

szilu810 2009.03.24. 11:04:41

Csak hogy eldőljön itt a vita, íme a Btk tényállás, ami bizony nem pilóta, hanem PIRAMISjátéknak hívja.

"Piramisjáték szervezése
299/C. § Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
A lényege az, hogy nincs mögötte tényleges gazdasági esemény, pusztán a résztvevők befizetéseit osztogatják vissza, illetve szét.

É2I 2009.03.24. 11:04:52

@Relax :
Nekem azért az szokott hibázni, hogy:

Akarsz itt dolgozni? Hozz magaddal 50 ropit, elbeszélgetünk veled, és onnantól már rajtad múlik...

Miért nem úgy, hogy:

Akarsz itt dolgozni? Adunk neked 50 ropit, elbeszélgetünk veled, és onnantól már rajtad múlik...

És nem, a beetetős duma - miszerint nem ér meg neked 50 ropit egy biztos állás ? - nem játszik. Ismerem eme ezközt. (Én is dolgoztam biztosítónál, hogy ne csak puffogjak.)

Persze mindenki maga dönti el miből lesz milliomos. Van aki jól dönt, van aki nem.

Viszont egy blogon megjelenő kommenteket senkinek se kéne magára vennie. Mint ahogy ezt sem ;)

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.03.24. 11:09:49

szánalmas ez az álszent magyarázkodás a CÉG részéről..madárfakár

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.03.24. 11:11:18

szánalmas ez az álszent magyarázkodás a CÉG részéről..madárfakár

terrybenedict 2009.03.24. 11:11:56

eft:

Te tuti valami Sciennet-es, vagy Amway-s fasz vagy, aki még évek után is elhiszi, hogy ez így tud működni.
Számolj már egyet, bakker!!! Kurva hamar rájössz, hogy a doboz sampon nem ér annyit, mint amit ki kéne utána fizetni.
A Sciennet????
Ott pontokat kapsz baszki, amivel kedvezményesen vásárolhatsz.

Egyébként meg az egész MLM rendszer meg Network Marketing azért jött létre, mert nem tudják más csatornán eladni a termékeiket. Mert szarok. Ha jók lennének, akkor el lehetne adni boltban is.
Így meg örül a postáskisasszony, meg az éjjeliőr, hogy másodállásban ők sales-managerek.
Ez akkora gáz.
Ha tényleg működne, akkor mindenki egyformán gazdag volna? Ki lenne a vesztes? MErt ugye pénz csak korlátozottan van a gazdaságban. Ja, hogy ezért vannak a pontok.... Értem.

Tiszta hülyék vagytok, ha elhiszitek, hogy ez így tud működni!!!!

feltáró 2009.03.24. 11:27:54

Kíváncsi lennék, hogy a lapon feltüntetett partnerek mit tudnak a cégről, valóban szerződött partnerek-e?

www.relaxisland.hu/index.php?mit=szovegek&id=5

Dolce Vita 2009.03.24. 11:30:51

500.000 HUF bejegyzett toke es vmi isten hata mogotti telepules nem letezo lakoja a tulajdonos (es egyetlen tag). Es ennyivel biztositasi tevekenyseg, hitelezes, penzugyi tevekenyseg a tevekenysegi korok kozott. Januarban alakult a ceg, de mivel egy neves ceges bejaratott termeket valasztotta elsore nevnek, ezert januarban at is kellett, hogy nevezzek. Sok moron ember pedig beveszi :) Amugy PSZAF-nel egybol felnyomtam. Jo lenne, ha mas is megtenne.

kicsimancs 2009.03.24. 11:35:35

az APEH portálon adószám szerint le lehet kérdezni a céget. Innen meg lehet tudni, hivatalosan hány alkalmazottja van bejelentve. Jelentem a mai napon ez a szám 11, azaz tizenegy alkalmazott. Hogy is van ez???

efT 2009.03.24. 11:40:43

@terrybenedict: "Számolj már egyet, bakker!!! Kurva hamar rájössz, hogy a doboz sampon nem ér annyit, mint amit ki kéne utána fizetni."

Milyen doboz samponról beszélsz? Te tudod egyáltalán mit hordasz össze?

Nem pontokat kapok, hanem pénzt kapok, amivel vásárolok tovább, mint szoktam!

Ismered a rendszert okostojás? mert nagyon úgy néz ki, hogy nem ...

Csak huhogsz, mint ahogy ebben az országban mindenki, aki nem ért valamihez, de már hallott róla vmit!

"Egyébként meg az egész MLM rendszer meg Network Marketing azért jött létre, mert nem tudják más csatornán eladni a termékeiket. Mert szarok. Ha jók lennének, akkor el lehetne adni boltban is."

Itt is marhaságokat hordasz össze, mert nem azt sem érted, hogy miről beszélsz!

Itt nincs termék!!!

gyutyka 2009.03.24. 11:41:04

Átbaszás!!!!!!!!!!!

feltáró 2009.03.24. 11:42:26

Tudomásom szerint mások is megtették a feljelentést több irányba is!:)
Szerencsére olyan is akad, aki az "állásinterjú" alkalmával az eszét is használta, és a nevezetes irodáról fotót is készített, az Igazgatóval a háttérben.
Remélhetőleg használni is fogja.
Ha meg nem fenyegetik, ahogy ez bevált szokásuk.

Balance Of Power 2009.03.24. 11:47:26

@Illetékbélyeges elvtárs: Fluxuskondenzatort adnak vagy vinni kell?

Balance Of Power 2009.03.24. 11:50:30

@Relax : Tovabbra sem ertem, miert pont HR-esek kellenek ehhez a halozatkiepiteshez. Max. azt tudom elkepzelni, hogy ha ez szerepel a hirdetesben, nagyobb erdeklodes lesz, mintha csak a "penzugy", "penzugyi tanacsado" es hasonlok szerepelnek benne. Ugyanis ez utobbiakkal szemben mar szkeptikus a jonep.

McCoy Capt 2009.03.24. 11:51:36

@terrybenedict:
Azt bírom, hogy az ilyen fórumokon mindenki olyan marhára okosnak gondolja magát, mindenről véleménye van és azt névtelenül meg is osztja másokkal...
Ha te olyannyira átlátod ezeknek a működését és nem működőnek látod, akkor miért nem mondod azt, hogy téged ez nem érdekel, szarod le, törődsz a saját dolgaiddal, ahelyett, hogy írogatsz mindenféle baromságot úgy, hogy ahhoz sem veszed a fáradságot, hogy kicsit utánnanézz/utánnajárj a dolognak.

Nekem pl halvány fogalmam sincs, h mi ez a Relax Island dolog, nem is érdekel, tőlem egy fityinget nem fognak elvenni az biztos, ellenben ha úgy gondolja valaki, h lát benne fantáziát és átgondolja, elmélyed benne, vállal valamennyi kockázatot, akkor miért kell azt lehülyézni. Miért kell lehülyézni azt, aki milliókat keres havonta mondjuk az Amway-jel vagy a Sciennet-tel mert jókor csinált valamit jól?
Mondom, nekem fogalmam sincs h ez a cég például mi, ezért nem is mondok véleményt róla.
Viszont a Sciennet-tel volt szerencsém megismerkedni, ezért tájékoztatlak, hogy az általad írttal ellentétben ott nem pontokat kapsz, hanem pénz visszatérítést. Ez is csak a sekélyes tájékozottságodat mutatja.
Ha meg frusztrál, hogy valaki sikeres lesz valamiben a környezetedben, te meg nem akkor ezt nem kellene itt kiélned, mert nem érdekel senkit, és pont magadból csinálsz hülyét.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 11:56:19

@zoci-mike: meg eggyel felette, olvasd el, a fórumot, vannak az elégedettek, meg a huhogók

van az a mondás, hogy nem zörög a paraszt, ha nem fújja a haraszt vagy ilyesmi

kicsihobbit 2009.03.24. 11:56:49

@zoci-mike: Írj légyszi majd úgy fél év múlva, hogy mennyit kaszáltál ezen a fantasztikus üzleten, mennyire lettél sikeres...

kicsimancs 2009.03.24. 11:57:11

@zoci-mike: mindenki ott csinál magából hülyét ahol akar. És ez a hely pont az, ahol mindenki elmondhatja a véleményét. Nem értem, Téged személy szerint miért frusztrál a másik véleménye? Miért nem mondod azt, hogy téged ez nem érdekel, szarod le, törődsz a saját dolgaiddal, ahelyett, hogy írogatsz mindenféle baromságot?

McCoy Capt 2009.03.24. 11:59:02

@zoci-mike:
Azt pedig hogy egy cég illegális tevékenységet folytat-e azt nem te, meg a többi szevissza írogatni ráérő ember fogja eldönteni, hanem a Pszáf, az Apeh, aztán pedig esetleg a bíróság. Addig pedig akinek nagyon ahhoz van kedve, hogy pattogjon az ne csodálkozzon, hogy rossz hírnév keltésért feljelentéssel fenyegetik meg - jogosan.

feltáró 2009.03.24. 12:00:10

Senkit nem frusztrál itt a siker, inkább csak azt szeretnénk, az utolsó fillérjüket is oda adó emberek, akik nem látnak kiutat, és munkanélküliek,lássanak!
Családot kell eltartaniuk, és rendes bejelentet fizetést szeretnének, ahol jól fizetnek. Nem becsapottak, és kifosztottak szeretnének lenni!
Miért ne mondanánk el amit tudunk?

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.03.24. 12:01:41

@Relax :
Kedves Cégvezér!

1. Ha SOHA nem bukott a befektetésein, akkor hogyhogy nem a bahamákon kergeti a csajokat? Ne próbálkozzon a "szociálisan érzékeny vagyok, és segíteni akarok embertársaimon" című dumával, mert kiröhögöm.

2. Még mindig nem derült ki, hogy ki és milyen TERMELŐ tevékenységet végez. Nem derült ki a PSZAF azonosító, nem derült ki, hogy melyik biztosító milyen alapjaiba, milyen mértékben és formában diverzifikált befektetéseket eszközölnek.

3. Ha a cége ilyen ihajcsuhaj jól megy, miért van szükség arra, hogy a munkavállaló fizessen a munkalehetőségért? Sőt, ha a cég olyan ihajcsuhaj jól megy, akkor minek a trükközés a bérekkel? Ez aztán a tipikus magyar hozzáállás.

No igen:

"Adócsalásban mi vagyunk a császárok és igenis nálunk él a legtöbb élősködő!" Magyarország, én most leiszom magam...

zaragozaB410 2009.03.24. 12:01:52

Biztosítási üzletkötéshez jelzem vagy felsőfokú végzettség kell+BOI vizsga vagy lehet középfokú+BOI vizsga. Azon középfokú végzettségűek akik tavaly nem jelentkeztek BOI oktatásra a legtöbb helyen reszeltek, illetve ha jelentkeztek x idő haladékot kaptak a képesítés megszerzésére. Minden biztosítás közvetítéssel foglalkozónak függetlenül, hogy független vagy függő ügynök a PSZAF-ban regisztrációs számmal kell rendelkeznie. És sorolható minden ezzel kapcsolatos szabály.
Nem kérdőjelem meg, hogy a cégvezető úr hosszú éveket töltött el a bankszakmában, de pont ezt nem lehet vélelmezni a cég toborzási módszerében.
Lehet, hogy én finnyás vagyok, de legalább a körülményeket kellet volna olyan formában tálalni, hogy minél többen vélelmezzék a cég korrektségét. Nem hiszem, hogy az mentség, hogy vannak HR kollégák akik nem kellőképpen képzettek ahhoz, hogy megfelelően lebonyolítsanak egy állásinterjút. Ha így van akkor el kell őket hajtani és fel kell venni tisztességesnek látszó jövedelemért olyan kollégákat akik hozzá tudnak szólni a biztosításhoz, a lakossági és kkv hitelezéshez és azért nem állnak háttal a faktoringnak sem még akkor is, ha esetleg ilyen jellegű munkakörben nem dolgoztak.
Elvárható egy cégtől, hogy a munkatársai ne porszívó ügynökök hadából álljon, (bocsánatot kérek mindenkitől akit sért, de érezzétek ki a lényeget)hanem valamilyen szintű rálátása legyen a pénzügyi szakma eme szegmensére. Léteznek még olyan ugymond ügynökök akik azért ülnek otthon, mert nem hajlandóak kiszolgáltatni magukat a tiszta jutalékos rendszer mocskának és a vezetők által meghatározott teljesíthetetlen követelményeknek eleget tenni. Feltételezem, hogy a mai piaci környezetre van kellő rálátása és belátja, hogy jelenleg a direkt értékesítésnek ez a formája nem feltétlenül működő képes, mert az átlag lakosság vagy éhen döglik éppen vagy a banki szabályzók változása miatt finanszírozhatatlan (lakossági és kkv. hitelezés szempontjából).

A fenyegetés rossz tanácsadó. Nagyon sokan vagyunk akik hittünk a dolgozz mint az állat és milyen jól jársz rendszerében nem kevés pénzt, energiát és időt áldozva, majd rájöttünk, hogy kicsi az ország és ennyi ügynöknek nincs hely a piacon. Nem lehet mindenki privát bankár pedig hely de jó lenne.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 12:04:54

@efT: Egy reklámszerződés ára mindössze 20.000Ft, melyet minden Törzsvásárlónk megvásásrolhat.
Minél több rekl.szerződést vásárol annál elöbre jut a nyereménylistán.
Jó a programozása a weblapuknak, mert másolni sem lehet onnan.

Biztos nem tépték ki a kezéből
,de amikor valaki "zseniális matematikai szabály alkalmazásával" köritve ajánl valamit az gyanus mind az ingyenes vateráskodás
Mi ez az oldal, Bolyai Farkas?

is 2009.03.24. 12:06:32

az MLM pont akkora átbaszás, mint a hagyományos bolt. a hagyományos boltban megvett termékből is egy lánc él meg a gyárra rátelepedve, csak úgy hívják: nagyker-kisker-fuvarozó. kb. 3 szinten megy át a termék, mielőtt Te megveszed. most akkor Te át vagy baszva, hogy bemész a boltba, és megveszed a lánc végén lógva a sampont, amiből megélnek ezek a szemét kereskedők?

a hagyományos bolt is egy MLM rendszer, csak annak Te a végén csüngsz, és szó nélkül veszed, amit az orrod alá tolnak, örökké. az MLM ugyanúgy a lánc végére akaszt, csak annyit mond, hogy ha dolgozol, akkor lehetsz kiskereskedő, vagy akár nagykereskedő is. ha érdekel, ha akarsz lenni, akkor beszállsz és dolgozol. ha meg akarod kapni az árkedvezményt, mert tetszik, amit ott kapsz, akkor beszállsz a végére, nem dolgozol benne, és akkor neked az lesz a boltod, csak olcsóbban. ha meg csak tetszik, de még se akarsz beszállni, akkor meg egy másik bolt a Kaiser's, TESCO stb. mellé. körbenézel (kapsz katalógust, és mellé egy rendes eladót, aki tudja is, hogy melyik termék micsoda), aztán ami tetszik, azt megveszed, házhozszállítással.

az egyetlen különbsg az MLM és a hagyományos modell között, hogy lehetsz te is kereskedő. persze, egymillió kiskereskedő/nagykereskedő nem kell, nem is lesz. de a végén maradni olcsóbban, vagy csak egy másik boltnak lenni, abban mi az átbaszás? semmi.

ha nem világos, olvasd el még párszor.

csárli hárper 2009.03.24. 12:07:13

@zoci-mike: "aki milliókat keres Amway-jel"....ez ugye vicc? Ismerőseim a '90-es évek elején beszopták azt az emvéj dumát azóta csinálják és láss csodát nem keresnek milliókat,ezt a sziennetet meg haggyuk, láttad te az ott szereplő "bótók" listáját? ne erről ennyit.....

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 12:09:21

@khmm...: A termékpartnerek közt nem látni "világcégeket"

bizonytalan  2009.03.24. 12:09:30

szerintem ezek dobozokkal foglalkoztnak.

bepötyögtem, hogy: www.relaxisland.hu/

és feljött ilyen, hogy pl:

Bal doboz

dfgdsgsdgsdfgdfg sdfg s gsd gs sdfgsdf gsd sdfg sdfg sdg sdfgdsfg sfg sdg

Ilyen cégnek sok HR asszisztensre van szüksége.

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.03.24. 12:11:46

Amúgy amit a sciennetesek itt sem propagálnak, de a weblapon ott van és emiatt bűzlik az egész:

Ahhoz, hogy számottevő megtakarításra tegyél szert, "foglalóznod" kell. Azaz konkrét összegeket befizetni a rendszerbe....
Innentől bűzlik.

McCoy Capt 2009.03.24. 12:15:10

@feltáró:
Azokkal a hozzászólásokkal semmi baj nincs, amik konkrét esetet mondanak el, de az ilyen "Messziről bűzlik az egész" jellegű hozzászólások semmit nem lendítenek a tények feltárásán.
Azt pl. már nagyon unom, hogy a mai napig ugyanazok a baromságokat olvasom a Sciennettel kapcsolatban is amit már százezerszer tényekkel cáfoltak, helyreigazítással visszavontak és még mindig jönnek a dumák, hogy leplezett piramisjáték meg hasonlók. Tény, hogy a Sciennet nem piramis játék, ezt az Apeh és a Pszáf ismeri el.
Nehogy azt higgye valaki, hogy én itt úgymond "téríteni" akarok csak ha látom az egysoros vagdalkozó marhaságokat, amiknek színtisztán tudom, hogy az ellenezője igaz, akkor az idegesít.

efT 2009.03.24. 12:16:08

@horex: ha nem láttál egyetlenegy előadást sem, addig te is csak egy huhogó vagy, aki kitalál vmit és azt szajkózza!

McCoy Capt 2009.03.24. 12:20:15

@ezittenkéremmagyarország:
"Az ott szereplő bótok listáját" pontosan ismerem. Hetente több mint százzal bővül a számuk. Jól látod nincs köztük egy multi sem, nagyrészt kis boltok vannak, mert azoknak is meg kell élni valamiből. Most ne menjünk bele, hogy miért nem a tescoban meg, auchanban kéne vásárolniuk az embereknek...

efT 2009.03.24. 12:20:32

@avejoe: nem feltétlenül kell foglalóznod!
A foglalónak az a lényege, hogy a jövőbeni vásárlásaidat megtervezed és az elköltött pénzeddel keresel további pénzt!

tehát NEM KELL foglalózni, de lehet!
Ha okos vagy, meg is teszed!

Innentől bűzlik! Neked azért bűzlik, mert rossz helyen szagolgatsz. Menj közelebb és megérzed, hogy nem büdös a dolog, de Te vélhetően nem ismered a rendszert, ezért sokkal könnyebb óbégatni!

bizonytalan  2009.03.24. 12:22:55

valaki nézzen már rá az iwiw-re, ott a relax egyetlen dógozója, aki vállalta az arcát! bizalomgerjesztő. munkahely weboldala hvg.hu muhahaha.

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.03.24. 12:24:38

A sciennettel kapcsolatban csak annyi a kérdés, hogy ha olyan fantasztikus a dologo, akkor az iwiw NÉGYMILLIÓ felhasználója között hogyhogy csak tetves 196 olyan van, aki a reglapján vállalja a tagságát?
És ebben a 196ban benne vannak a szabálytalan reklám és céges regek is.

Hol a 250ezer tag?

kékhagyma 2009.03.24. 12:29:10

efT: a korábban linkelt Sciennetes topikban elolvastam, hogy volt, akivel 3 millát fizettettek be....

Nem mondod, hogy ez normális??????

Tuti pirijáték, csak még egyelőre jól álcázzák. Az Il Ferrot is védték sokan, aztán mi lett belőle....

oberka 2009.03.24. 12:29:50

@Schaf: manapság pénzügyi tanácsadóként már nem alkalmazotti státuszban lehet dolgozni, szinte kizárólag csak egyéni vállalkozóként. alkalmazottként max a nagyon csókos emberkék, valahogy.

kékhagyma 2009.03.24. 12:30:54

zoci-mike:

Az is jó kérdés, hogy ezek a tipikus Manci néni / Gyuri bácsi jellegű Coop-os kisboltok majd hogyan "adják le" online a regisztrált vásárlásokat a "központnak"....

No meg a pénztárnál hogyan írják rá a blokkkra, hogy scienes vásárlás volt... Mögöttük az anyázó sorral. :-DDD

efT 2009.03.24. 12:33:16

@avejoe: nincsenek szabálytalan reklám és céges regek! ma 248ezer törzsvásárló van a rendszerben! és 12ezer termékpartner!

A rendszer nélküled is működik, hidd el, nem kellenek ilyen huhogók!

kékhagyma 2009.03.24. 12:34:55

is 2009.03.24. 12:06:32


Azért ezt is lehetne árnyalni....
Pl. nem kötik a balekbeszervezésen, hogy mennyi az esély... Balek benyomja a kezdőtőkét, aztán jól lemorzsolódik. Mert esélye sincs a huszonvalahányadik szinten további embereket beszervezni.

McCoy Capt 2009.03.24. 12:39:13

@efT:
Ha már belementünk: a lényeg

Arra ösztönzi a vásárlóit a Sciennet, hogy minél több pénzt költsenek el a termékpartnereknél, azaz pl a sarki kisboltban ahelyett h pl az olcsóbbnak tűnő tescoban költenék a pénzüket, ezt azzal éri el hogy a kisbolt a megnövekedett forgalmának arányában a Scienneten keresztül kedvezményt ad ezeknek a vásárlóknak.
Az ösztönzés egy módja az, hogy előre foglalózhatod a vásárlásod, amit utána megint csak a termékpartnereknél fogsz kiegészíteni, azaz előre elkötelezed magad, hogy a jövőben is ezeken a helyeken fogsz vásárolni, ezért bizonyos kedvezményeket a foglalózáskor megkapsz... de ez csak egy lehetőség, semmi sem kötelező.
A belépés mind a vásárlóknak, mind a boltoknak teljesen ingyenes.
És ez az egész egy MLM szerű dologra épül, a maga sajátos juttatásaival.
Ennyi... semmi misztikus és titokzatos nincs benne.

A homárnak meg tök fölösleges lenne posztolnia erről szerintem mert a téma már százszor lerágott csont.
És belülről úgysem találna senkit akit átbasztak, mert nincs ilyen, a többi huhogó véleménye szerintem pedig nem mérvadó.

efT 2009.03.24. 12:41:14

@kékhagyma: senkivel nem fizettetnek be semmit ... ha megnéznél egy prezentációt, elszégyelnéd magad, hogy most miket hordasz össze!

meg akkor is, amikor azt írod, hogy a pénztárnál anyázó sorok ... itt sem tudod, hogy mit beszélsz, csak kitaláltad, hogy szerinted hogy működik .. hááát nem így

McCoy Capt 2009.03.24. 12:41:25

@kékhagyma:
Ennek meg van a módja, hogy hogyan lehet ezt gördülékenyen intézni, ez ne a te problémád legyen.

efT 2009.03.24. 12:43:00

@zoci-mike: így van! kösz az összefoglalást! :)

McCoy Capt 2009.03.24. 12:44:51

@zoci-mike:
A vásárlónak jó mert kedvezményeket kap, a kisboltnak jó mert nő a forgalma, a sciennetnek jó mert nő a bevétele.
Az mlm-es módszernek meg mindenki tudja, hogy mi a lényege. A sok kicsi sokra megy

khmm... 2009.03.24. 12:45:06

És akkor ez micsoda....???


www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=222996


104-es hsz.


Én beraktam 2 milliót, amit a szponzorom jogokba forgatott, hogy egy-két hónapon belül hozza a tizenháromszorosát ígéretéhez híven, lett is belőle egyből 3 millió értékben jog. Nem féltem, mert azt mondták, ez nem virtuális pénz, bármikor levásárolhatom. Ez benne a csalás, mert sosem fogom tudni levásárolni. A befektetésem elveszett, a felső vonalam szétosztotta egymás közt. Ezt én is megtehetném, ha hoznék embereket, és én is becsapnám őket.

Amikor a jogaimból vásárolni szerettem volna, derült ki, hogy nem lehet, ugyanis egy 10 ezer forintos jogot csak akkor tudok levásárolni a foglalózásban megjelölt termékpartnernél, pl. az 1% kedvezményt adó Coop –ban, valamelyik faluban, egy fix helyen, ha hozzáteszek 990 ezer forintot, és ezzel összességében 1 millió forintért vásárolok. Ugyanis korábban, a jogpakolás során – szponzorom a nevemben - az 1 % kedvezményt előlegzett meg 10 ezer forint értékben a szerződésben megjelölt fix partnernél.

Még, ha vásárolnék is az adott falu, szerződésben megjelölt boltjában 1 millió forintért, sem jutnék előbbre, mert még mindig maradna 2 millió 990 ezer forint értékben jogom, amit csak úgy tudnék kivenni, ha további vásárlásokat eszközölnék 296 milliárd forint értékben ugyanabban a boltban, ami lehetetlen. A beszervezéseknél ezt a tényt hallgatják el direkt, különben senki nem fizetne be egy fillért sem. Elbuktam 2 milliót. Ti mennyit buktatok?

terrybenedict 2009.03.24. 12:49:25

zoci-mike, eft:
Nem huhogok, nem okoskodok, tudom, miről beszélek. Ismerem a rendszereket. A Relax Island a kezdeteknél hívott, még valamikor decemberben, megkeresett a Sciennet is, hogy legyek partnerük a cuccaimmal, plusz a haveromnak segítek kidolgozni az ő áruinak az MLM értékesítési rendszerét.
Én nem a vevő, hanem az értékesítő oldalról nézem a dolgot.
Nyilván én magasabb intelligenciámnál fogva jobban átlátom a rendszert, meg átlátja az is, aki nem rest egy kicsit utánaszámolni a dolgoknak.
Egyébként meg van egy jó kis program ehhez, valami affiliate a neve. Online értékesítéseknél használható. Ha ismernéd, akkor kurva hamar rájönnél, hogy ha valóban pénzt osztogatnának meg utalnának vissza, akkor sosem érné meg. Egy kicsit ugyanez a kaszinó is. Szerinted lenne kaszinó, ha mindenki nyerne????
Meg aztán a másik:
Mutass nekem valakit, aki milliomos lett? PErsze ne fotón, olyat mi is csináltunk párat a honlapra, meg elégedett boldog vásárlók "kommentjeit" is kitettük.
Továbbá:
Nem a rendszert szidom, mert ezek szerint működik, mert ti is elhiszitek a dolgot. Az inkább a baj, hogy megpróbáljátok a másiknak megmagyarázni, hogy ez tényleg jó.
Mutass egy embert, aki Amway sampont, mosóport, fogkrémet, faszomtuggyamit használ. Vagy a Sciennet-en keresztül intézi a bevásárlásait. Ugye nincs senki. Persze, meggyőződéssel mondhatják, hogy "de igen, én a Sciennet-en keresztül intézem a napi bevásárlást".
Aha, persze. A vécépapírt meg a GLS hozza holnapután, mi????
Nem az a baj, hogy én okosnak képzelem magam, hanem az, hogy te is! Pedig ha te is az volnál, akkor látnád, hogy ez így nem életképes...

McCoy Capt 2009.03.24. 12:50:42

@khmm...:
Biztosra mondhatom, hogy az illető vagy kamuzza az egészet vagy annyira síkhülye, hogy úgy rakott be kétmilliót, hogy halvány gőze sincs az egészről.
Ebben is tényszerűen vannak benne a hazugságok.

Méreg Zsáklin 2009.03.24. 12:51:21

Relax-karrier?
HR igazgatót min. kétéves vezetői tapasztalattal és folyamatban lévő felsőfokú tanulmányokkal keresni nem túl professzionális szvsz.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 12:54:21

@is: Hogy fasságokat beszélsz az biztos
Akkor lenen MLM ha te/mi/ők vinnéd a "Tej-Harmatot" a Tescoba oszt' ott kisorsolnák a reggeli, első regisztrált és 1254Ft befizető vevőnek

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 12:56:46

@terrybenedict: "A vécépapírt meg a GLS hozza"
Pontosabban a GPS

Méreg Zsáklin 2009.03.24. 12:57:52

@Lili.N: sztem ez nem Relax, nekem a Zepter villant be elsőnek. Amúgy ha nem akarsz egyikkel sem közelebbi ismeretséget kötni, egykutya.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 12:58:15

@terrybenedict: "Nem az a baj, hogy én okosnak képzelem magam, hanem az, hogy te is"
Höhö, ez nagy aranyköpés :)

efT 2009.03.24. 13:00:24

@terrybenedict: én a tapasztalataimról írok és nem okoskodok (ellentétben veled, aki feltételezget és elképzeli, hogy ez hogy nem működik, azonban nem hajlandó meghallgatni egy prezentációt sem, ahol rájönne, hogy télleg csak okoskodik)
és arról, hogy bárki, még én is hajlandó vagyok megmutatni a számlámat, az már nem érdekel, ugye? ... az, hogy látom valakinek a számláját és 3 hónap alatt a 0-ról eljutott egy olyan összeghez, amiről neked fogalmad sincs, az nem érdekel, ugye? tehát életképes a dolog, működik is .. vannak milliókat kereső emberek, vannak akik csak vásárlásra használják ... nem kötelező semmi, 248.000 embert tudok neked mutatni, aki használja a rendszert!

cinikus hozzáállással csak topogsz a saját sárfaladban, amit magad köré emeltél!

ezt a rendszert ugyanis nem ismered, mert akkor nem így beszélnél róla!

és még mit kellene megértenem? hogy nem pénzt, hanem pontokat kapok! ez nem igaz, ember, pénzt kapok!

tudatlan huhogó vagy!

A nép fia 2009.03.24. 13:02:19

@horex: Ez nem Relaxos, hanem gondolom Zepteres.

Holnap lesz a Relax Island-nak céges képzése. Kíváncsi vagyok...

A nép fia 2009.03.24. 13:03:29

@Lili.N: Bocs, elnyomtam. Szóval.. ez Zepteres hirdetés.

efT 2009.03.24. 13:06:45

@avejoe: ezekkel a linkekkel mit akarsz mondani? hogy kevesen tartoznak ebbe, az iwiwen hirdetett történetbe? mit igazol neked az iwiw?

mehj már fel a www.sciennet.com oldalra és nézz körül ... nézd meg azt a temérdek partnert ...

Wertuz 2009.03.24. 13:11:13

Csak egy gyors kérdés a Relaxról?
Hol is van a PSZÁF száma, banki- biztosítási vizsga a dolgozóknak, stb???
Mit szólnának hozzá, ha egy APEH ellenőrzést kérne rájuk bárki, alanyi jogon!??
Mert ez minden magyar állampolgárnak joga és kötelezettsége!!!??

A Relax Islandnél én is voltam "állásinterjun". Mikor a "HR Manager" hölgy mondta, ezt a 50.000Ftos saját befizetést a saját magam számlájára, a hűségem nyomatékosítása céljából stb., akkor megköszöntem a beszélgetést, és hazaindultam a XX.ker-i romos irodaházból, ahol is a tárgyaló egy kávézóra emlékeztetett a kb 10 körasztallal és amiben még kb nagyapám is dolgozott a 70es években!!!!

Mindenki döntse el, hogy ebben a pénzügyi válságos helyzetben, mennyire lehet életképes egy ujabb pénzügyi cég,(kb. mint egy ujabb autószalon) ami látszólag semmit nem csinál és lehuz Rólad egyből 50.000ret a hűséged jelképeként és amelyik kapcsolatban áll többek között az egyik legnagyobb brit bankkal, az HSBC-vel......
Kiváncsi lennék, hogy az angolok hallottak-e róluk egyáltalán!!???
Aki akkora madár, hogy bedől, az meg is érdemli...
Ismeritek a mondást:"Okos ember a más kárán tanul, hülye meg....."

A másik a Sciennet....
Ez a jog dolog mekkora átbaszás!!!
De csinálja csak mindenki...
Kurva sok milliomos lesz ebben a kicsike kis országban!!! :)))
A srác, aki leirta, hogy 2 milliót bukott, asszem egész jol elmagyarázott és levezetett mindent!!!

Akinek ezek utén még van kedve beszállni és bukni, az magára vessen!!!!
Érdekes, hogy a termékpartnerek között sehol egy TESCO, egy SHELL, egy Adida, egy NIKE, egy bármi....
És ahogy hallom, aki benne volt, már az is szerződést bontott velük!!!
Milyen érdekes ez!!!

Na, csak röviden ennyit!

Persze, lehet rám hülyézni!

Ha valaki valamelyikből MILLIOMOS LESZ!!??, akkor beszállok én is!!
:))))))))))))))

Butabi 2009.03.24. 13:12:51

Gyerekek ! Ez is csak egy szakma, keress hülyéket, akik majd keresnek még hülyéket, fogd a lóvét és fuss!

És mint minden szakma ez is fejlődik, egyre jobb dumák vannak, újabb ötletek az egész pszichológia, milyen dumával húzzam le a szerencsétleneket.

Az oktatás része az is, hogy megtanulják azokat lehurrogni, akik megmondják az igazat, szóval aki belépett, az szerintem a bukásig már menthetetlen.

t.

Secnir 2009.03.24. 13:13:00

1. miért van az, hogy a 'Relax Island'-ról én azonnal a lasvegasi treasure island-ra asszociálok?

2. amwayhez pár szó. a termékeik valóban jók, párat használunk is. egyik ismerősünk (igen, a '90-es években csatlakoztak) nem állt neki hálózatot kiépíteni, mert belátta, hogy faszság. nekiállt először ismerősök között, majd a szombati piacon árulni. és bejött neki. én is a piacon tudok már csak hozzájutni (visszaköltöztek pestre, meg a lányuknak vettek egy házat)

Relax:
neked is pár kérdés:
ha jól értem, a felvett dolgozók 50.000.- forintjából fedezed a cég indulási és kiépítési költségeit, viszont ezért nem kapnak cserébe részesedést a cégedből! nagggyon ügyes, naggyon, ügyes :)

".nem azért kell annyi HR-es a céghez, mert az 50.000 forintjuk kell,hanem azért, mert a cég nem rendelkezik az országos irodahálózattal, ami a cég terveiben szerepel. Ahhoz, hogy a semmiből felépítsünk egy, majd pénzügyekkel foglalkozó céget sok ember kell(Fundamenta ma cirka 1500 fővel üzemel országszerte, a nagy biztosítók közül például az ING sem volt kiépítve anno amikor kezdték és MO egyik legnagyobb biztosítója)."

viszont volt pénzük, bebebe. és nem az alklalmazottaitól szedte össze.

"Elvárás:xxxx + a próbaidő alatt a munkáltatót terhelő ktgek egy részének átvállalása a gazdasági válság hatásainak csökkentése miatt."
na ne szopassál öreg. apeh mit szól ehhez? vagy a TB? OEP? MNYP?
munka törvénykönyvével tisztában vagy?

"A cég tevékenységéről, további felépítéséről és pénzügyi hátteréről nem mondhatok mást, mert üzleti titok megsértése lenne,"


tehát felveszel embereket dolgozni, de ők sem tudják mire, de nem is tudhatják meg, de ha nem dolgoznak rendesen, akkor ki lesznek rúgva és bukják a pénzt.
hogy reklámozod magad?
Tisztelt OTP!
ajánlom magam, mint RelaxIsland zrt HR főigazgatóság (mert csak ez van még kész) és kössünk üzletet. Sajnos nem árulhatom el önöknek, miről, mert üzleti titok, de vettünk fel embereket már erre a célra. Van.e kedvük velem szerződést kötni nemmondommeghogymire?


hülyegyerek.

Blake69 2009.03.24. 13:16:44

@khmm...:

Szia!

Direkt a Te kedvedért regisztráltam fel, hogy segítsek neked. Én 10 ezer forinttal kezdtem el a Sciennetet üzletemet. Most két millióért vannak benne jogaim, a jutalékaimból forgattam vissza őket. kb havi 300 ezer Ftot veszek ki a rendszerből, emelett pedig folyamatosan vásárolgatom le azokat a jogokat, amelyeknek már megkaptam a 13szorosát.

Először is jól rúgd seggbe az ajánlódat, hogy megengedett két milliót úgy berakni a rendszerbe, hogy nem ismerted alaposan.

Másrészt pedig levásárolhatod a jogaidat, és nem kell azt annál a boltnál akiknél foglalóztál. Tehát nem vesztetted el a pénzedet, csak épp azoknál tudod levásárolni, akik benne vannak a ScienNet rendszerben.

Kérd meg a szponzorodat, hogy segítsen, hogyan kell utalványokat rendelni, vagy ha ő nem tudja, nyugodtan keress fel engem is, segíteni fogok.

Olyan ígéretet pedig nem szabad tenni, hogy bármennyi idő alatt bizonyos összeget kitermel a pénz, mert ez nem biztos. Az biztos, hogy megfelelően használva egy nagyon jó üzlet, de ha azok, akik belépnek, nem értik a rendszert, több csalódásuk lehet belőle, mint hasznuk.

Idemásolom neked, mi szerepel a Scien-Net főoldalán a foglalózásokkal kapcsolatban.

Hogyan tudom levásárolni a vásárlási utalvány foglalót?
Bármikor, nincs időhöz kötve. Vásárlási utalványt rendelek a személyes webirodámban, kipipálom a foglaló felhasználást és a ScienNet-Rendszer automatikusan kiszámítja, hogy mennyit használhatok fel a foglalóból az utalvány értékébe. A felhasznált foglaló összege minden esetben pontosan annyi, amennyi az utalvánnyal történő vásárlás után keletkezne az árengedmény számlámon. Ha felhasználom a foglaló összegét, akkor az árengedmény számlámon nem keletkezik jóváírás. A vásárlási utalványok értéke minimum 20.000 Ft lehet, amely több részletben is levásárolható. A maradék foglaló összege a fentieknek megfelelően bármikor kiegészíthető és utána levásárolható.

Vissza a kategóriákhoz

Szükséges-e előre megadnom a foglalózáskor, hogy mely Termékpartnernél szeretnék vásárolni?
A magyar törvények értelmében igen, de amikor a foglalót ki szeretném egészíteni, akkor lehetőségem van módosítani a Termékpartnert egy másikra. Tehát a foglalót bármelyik Termékpartnerhez kérhetem, ezzel nem kötelezem el magam vásárlásra a megjelölt Termékpartnernél.


Eddig az idézet.
Még valamit szeretnék ideírni azoknak, akik ScienNetben vannak, és elkezdenek viatkozni az itteniekkel. Nem hiszem, hogy ez célravezető. Nem mindenki rosszindulatú, aki azt gondolja egy rendszerről, hogy piramisjáték, maximum nem érti, és ez nem biztos, hogy az ő hibája. Egy előadásnak valóban nem arról kell szólnia, hogy ki mennyit keres, bár fontos, hogy nagyon sokat lehet keresni a ScienNetben, de ezt is KEMÉNY ÉS ÁLHATATOS MUNKÁVAL. De csakis azok tudják ezt megtenni, akik tényleg értik a rendszert. És amíg nem értik, addig NE TEGYENEK NAGY ÖSSZEGŰ FOGLALÓKAT, mert nem tudják, mit kezdhetnek vele.

Üdv: Északi Jenő
htpp://www.szerezzvagyont.hu

Blake69 2009.03.24. 13:18:30

@khmm...:

Szia!

Direkt a Te kedvedért regisztráltam fel, hogy segítsek neked. Én 10 ezer forinttal kezdtem el a Sciennetet üzletemet. Most két millióért vannak benne jogaim, a jutalékaimból forgattam vissza őket. kb havi 300 ezer Ftot veszek ki a rendszerből, emelett pedig folyamatosan vásárolgatom le azokat a jogokat, amelyeknek már megkaptam a 13szorosát.

Először is jól rúgd seggbe az ajánlódat, hogy megengedett két milliót úgy berakni a rendszerbe, hogy nem ismerted alaposan.

Másrészt pedig levásárolhatod a jogaidat, és nem kell azt annál a boltnál akiknél foglalóztál. Tehát nem vesztetted el a pénzedet, csak épp azoknál tudod levásárolni, akik benne vannak a ScienNet rendszerben.

Kérd meg a szponzorodat, hogy segítsen, hogyan kell utalványokat rendelni, vagy ha ő nem tudja, nyugodtan keress fel engem is, segíteni fogok.

Olyan ígéretet pedig nem szabad tenni, hogy bármennyi idő alatt bizonyos összeget kitermel a pénz, mert ez nem biztos. Az biztos, hogy megfelelően használva egy nagyon jó üzlet, de ha azok, akik belépnek, nem értik a rendszert, több csalódásuk lehet belőle, mint hasznuk.

Idemásolom neked, mi szerepel a Scien-Net főoldalán a foglalózásokkal kapcsolatban.

Hogyan tudom levásárolni a vásárlási utalvány foglalót?
Bármikor, nincs időhöz kötve. Vásárlási utalványt rendelek a személyes webirodámban, kipipálom a foglaló felhasználást és a ScienNet-Rendszer automatikusan kiszámítja, hogy mennyit használhatok fel a foglalóból az utalvány értékébe. A felhasznált foglaló összege minden esetben pontosan annyi, amennyi az utalvánnyal történő vásárlás után keletkezne az árengedmény számlámon. Ha felhasználom a foglaló összegét, akkor az árengedmény számlámon nem keletkezik jóváírás. A vásárlási utalványok értéke minimum 20.000 Ft lehet, amely több részletben is levásárolható. A maradék foglaló összege a fentieknek megfelelően bármikor kiegészíthető és utána levásárolható.

Vissza a kategóriákhoz

Szükséges-e előre megadnom a foglalózáskor, hogy mely Termékpartnernél szeretnék vásárolni?
A magyar törvények értelmében igen, de amikor a foglalót ki szeretném egészíteni, akkor lehetőségem van módosítani a Termékpartnert egy másikra. Tehát a foglalót bármelyik Termékpartnerhez kérhetem, ezzel nem kötelezem el magam vásárlásra a megjelölt Termékpartnernél.


Eddig az idézet.
Még valamit szeretnék ideírni azoknak, akik ScienNetben vannak, és elkezdenek viatkozni az itteniekkel. Nem hiszem, hogy ez célravezető. Nem mindenki rosszindulatú, aki azt gondolja egy rendszerről, hogy piramisjáték, maximum nem érti, és ez nem biztos, hogy az ő hibája. Egy előadásnak valóban nem arról kell szólnia, hogy ki mennyit keres, bár fontos, hogy nagyon sokat lehet keresni a ScienNetben, de ezt is KEMÉNY ÉS ÁLHATATOS MUNKÁVAL. De csakis azok tudják ezt megtenni, akik tényleg értik a rendszert. És amíg nem értik, addig NE TEGYENEK NAGY ÖSSZEGŰ FOGLALÓKAT, mert nem tudják, mit kezdhetnek vele.

Üdv: Északi Jenő
htpp://www.szerezzvagyont.hu

McCoy Capt 2009.03.24. 13:19:08

@terrybenedict:
Na akkor szépen sorban
1. Az MLM rendszerű kereskedelem lehet valakinek szimpatikus vagy nem szimpatikus, tény hogy sokan alkalmazzák ezt a módszert, hogy eladjanak egy terméket, aminek a valódi értékét lehet vitatni, elismerem, hogy mivel ezek között van egy csomó gyógyhatású varázslat, meg csodatevő tisztítószer meg hasonlók amiknek nehéz meghatározni, hogy érnek-e annyit amennyit. Én nem is akarom nagyon védeni ezeket, soha nem foglalkoztam ilyen termékekkel, nem is fogok. A sciennetben engem pont az érdekelt, hogy nem kell terméket eladni, ezenkívül kereshetek vele és külön szimpatikus, hogy magyar boltokat támogatok vele. Van némi rálátásom arra, hogy mit művelnek a beszállítókkal a nagyáruházak (saját tapasztalatok).
2. A magas intelligenciádat nem vitatom, személyesen ismerek magasan képzett és valószínűleg intelligenciával is bíró embereket, akik regisztráltak,
jómagam is egyetemi tanulmányokat folytatok a Budapest Műszaki Egyetemen, szóval annyira hülye én sem vagyok
3. "Mutass nekem valakit, aki milliomos lett? PErsze ne fotón, olyat mi is csináltunk párat a honlapra, meg elégedett boldog vásárlók "kommentjeit" is kitettük."
Erre azt tudom mondani, hogy személyesen ismerek legalább három olyan embert, aki milliókat keres hetente(!), aztán vagy elhiszed vagy nem. Gyere el és bemutatlak nekik... most erre többet nem tudok mondani.
Egyébként nem állítja senki, hogy mindenki milliomos lesz. Lesznek milliomosok, lesznek akik jól keresnek, lesznek akiknek fizetés kiegészítés, és lesznek akik soha egy petákot nem keresnek belőle, mert nem érdekli őket ez a lehetőség.
3."Nem a rendszert szidom, mert ezek szerint működik, mert ti is elhiszitek a dolgot. Az inkább a baj, hogy megpróbáljátok a másiknak megmagyarázni, hogy ez tényleg jó."
Nem hinném, hogy te jobban ismernéd a rendszert nálam, ezért nem fogadom el, hogy te mondd meg nekem, hogy ez tényleg jó-e vagy sem még ha azt gondolod magadról , hogy ismeretlenül is átlátod ezeket a rendszereket.
4. "Mutass egy embert, aki Amway sampont, mosóport, fogkrémet, faszomtuggyamit használ. Vagy a Sciennet-en keresztül intézi a bevásárlásait."
Például mi használunk Amwayes mosószert, mert speciel jól működik, pedig a családban senki nem tagja az Amwynek.
Az meg, hogy senki nem intézi bevásárlásai a Scienneten keresztül az is egyszerű hazugság. Intézi. Vagy elhiszed vagy nem.
5. Az hogy mi életképes és mi nem azt az idő eldönti, azt sajnálom, hogy nem fogom tudni majd az orra alá dörgölni az ilyenek, mint te öt, tíz év múlva, hogy nekem lett igazam.

Dolce Vita 2009.03.24. 13:21:14

@efT: havonta mennyit is kapsz?

crizal 2009.03.24. 13:21:44

Két scifan beszélget:

"Dani írta:
Barátnőmmel beszélgettünk kicsit a Sciennet-ről és felvetődött a következő téma:
Mi lenne akkor, ha minden 18 éven felüli magyar állampolgár tagja lenne a ScienNet-nek és mindenki ebből szeretne megélni, tehát esze ágában se lenne bármilyen más munkát végezni? Smile

Fórumadmin02 írta:
Elméletileg elképzelhető. Van olyan ország, ahol az összes ember, aki dolgozik, külföldi állampolgár, a belfölfieknek alanyi jogon jár a fizetés (csak oda kell születni) - pl. Kuvait. Az ő olajuk előbb-utóbb elfogy. Egy költői kérdés: mikor fogy el a vásárlás? Smile"

Forrás: sciennet.forumx.hu/viewtopic.php?t=65&mforum=sciennet

Secnir 2009.03.24. 13:22:44

mér van az, hogy beírok pár adatot a kalkulátorba, és nem számol hanem azt írja, hogy várjam a jelentkezésüket?
szóval hitelekkel foglalkozik ez a cég?

és mijaza jobb-bal-középső doboz? nem volt pénz kifizetni a programozót? vagy urambocsá - a programozó még nem fizetett?

agoo 2009.03.24. 13:23:09

Azért titeket sem kell félteni előítéletektől.... Sok mindenben igazatok van. MLM-be kezdeni jövedelem szerzés szempontjából ősi román szokás. DE! Tegyünk helyére pár dolgot. Egyrészt maga az MLM egy kurva nagy találmány, nagyon hasznos. Én dolgoztam ilyen rendszerben működő pénzügyi tanácsadónál, de ott hagytam, mert komolytalanok voltak és hozzá nem értőek. Utána találkoztam a sciennettel. Be sem léptem ezt most hangsúlyozom. A titka az hogy utána néztem. Kiderült, hogy a tulajdonos alapító, valami Liebmann vagy Leinemann Zsolt vagy ki a f@szom találta ki. Maga az ötlet nem rossz különben de az úri embernek már volt pár "hasonló" nagy biznisze. Ő csinálta a gyémánt üzletet is. Bekamuzta, hogy most kell venni gyémántot, mert jó áron van, és emelkedni fog és ez a legjobb befektetés. A sok marha meg vette is kegyetlenül. Csakhogy senki nem tudta bevizsgáltatni, mert plombázott üvegdobozban volt, és ha feltörted egy buznyákot nem fizettek vissza. Ki is derült, hogy az egész átb@szás, mert ipari gyémánt volt benne.Szóval ezek után a gondolatát is elfelejtettem a sciennetnek.
A másik. Amway. Erre senki nem mondhatja, hogy átbaszás. Sokan jönnek ezzel, itt is olvastam páran hogy az xy belépett a 90-es években és pórul járt... Akkor. Mert a gengszter váltás után behozták Magyarországra és jól lehúztak mindenkit. Utána meg is szüntették egy időre. De most kiválóan működik, világszínvonalú termékekkel. És ezt senki nem tudja nekem kétségbevonni. Anyám csinálja ezt, azaz akarta csinálni, de nem ment neki, ennek ellenére már több mint 5 éve használjuk a cuccaikat. A sampontól kezdve a mosószeren át a borotváig és vitaminokig. És soha egy panaszunk nem volt ellene. Nagyon jó termékeik vannak ezt elhiheti mindenki. És világszerte működik már 30-40 éve és akik ebből pénzt keresnek azok nagyon szépen keresnek...

McCoy Capt 2009.03.24. 13:23:58

@Wertuz:
"A másik a Sciennet....
Ez a jog dolog mekkora átbaszás!!!
De csinálja csak mindenki...
Kurva sok milliomos lesz ebben a kicsike kis országban!!! :)))
A srác, aki leirta, hogy 2 milliót bukott, asszem egész jol elmagyarázott és levezetett mindent!!!"

A bizonyos srác leírása tele van hazugsággal. Ez tény.

terrybenedict 2009.03.24. 13:24:21

horex: GLS futárszolgálatra gondoltam.

eft:
Minden elismerésem a jövőbeni sikereidhez, meg az "állítólagos emberek" sikereihez.

Értsd meg, hogy én a másik oldaláról lettem volna beszervezve pl. a Sciennetbe. Én lettem volna a szerződéses bolt. Még valami okból működhetett is volna a dolog, mert én nagyker vagyok, de ez akkor is agyrém.
Mivel senki nem fogja a Sciennet oldalán használt affiliate szoftveren keresztül megrendelni a cuccaimat...
Ugyanúgy, mint ahogy a napi bevásárlásodat sem az interneten keresztül bonyolítod, hogy majd két nap múlva odaérjen a kenyér.
Ekkora népességnél ez agyrém. Németo.ban lehet jobban működne.
De a legnagyobb agyrém meg az, hogy tényleg elhiszed, hogy van ebben a kurva országban olyan ember, aki internetről rendeli otthonra a fagyasztott zöldséget. Meg rendel még hozzá 19.500 Forintért mást, hogy ingyen legyen a kiszállítás, meg persze, hogy megkapja a hülye pontjait, amiért majd kedvezményesen vehet majd legközelebb laptopot. Amit meg csak azért adnak majd olcsóbban, mert a partner boltban benn rohad már két éve, és az ÁFÁ-t is már rég elcsalták belőle.

Nekem ez az egész csak azért nem fekszik, mert a másik oldalról nézve látom, hogy ez egy ordas nagy faszság, és ezért nem is tudnám meggyőződéssel rátukmálni az emberekre.

McCoy Capt 2009.03.24. 13:25:58

@agoo:
A sciennettel és a Leinemannal kapcsolatban ajánlom figyelmedbe:

sciennet.blog.com/2008/10/

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 13:26:57

@efT: "248.000 embert tudok neked mutatni, aki használja a rendszert!"

Szép summa 20ezrével a befizetés.
4.960.000.000 HUF ez már költségvetési szám, nem kis magyar cég.
SÜNT-SÜN

efT 2009.03.24. 13:27:03

@Dolce Vita: nem kapok, hanem a vásárlásaimból és mások vásárlásaiból (passzívan) termelődik! ha érdekel, gyere egy prezentációra, ott több, milliós nagyságrendű összegeket fogsz látni

É2I 2009.03.24. 13:27:19

@Secnir:
"nekiállt először ismerősök között"

Nos az első körök így futnak le. Kb. 95% ki is fujt. A maradék 5% később is megél belőle.
De az "anyacég" az első körben is eladta a általában nem olcsó termékét. Megspórolta az alkalmazotti-, vállalkozói bért. Nem fizetett járulékokat, adókat, telephelyet. Írd és mondd szinte ingyen értékesített.
Okos, az biztos. Ráadásul szabályos, illetve nehezen megfogható.
És van ilyen jópár nagy cég. Neveket nem írok, tudja azt mindenki. Szerintem nincs olyan ember, aki nem ismerne legabb egyet, aki dolgozik, dolgozott ilyennél.

efT 2009.03.24. 13:28:54

@horex: ki mondta, hogy be kell fizetni 20ezret? te miről beszélsz? nem kell befizetni semmit, ez gondolom érthető!

ha eljönnél egy prezentációra, megértenéd a felépítést, csak pislognál és nem mondanál sületlenségeket többet!

de addig csak huhogó vagy!

Secnir 2009.03.24. 13:29:16

relax:
egy utolsó kérdés
a levelezési címetek:
1204 Szent Erzsébet tér 1-2.
erzsébeti gyerek voltam, és nekem erről a címről a nagytemplom rémlik...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 13:30:02

@agoo: "Nagyon jó termékeik vannak"
Amway,igen. Szeretnék venni minden hónapban egy fogkrémet.
Ezt hogy tehetem meg és mennyi egy fogkrém?

McCoy Capt 2009.03.24. 13:30:11

@terrybenedict:
Most már tényleg nem tudom, hogy te miről beszélsz.
Senkinek nem kell interneten rendelni, meg postáztatni a fagyasztott zöldséget.

Senki nem kéri tőled, hogy meggyőződéssel rátukmálj valamit az emberekre, csak akkor legalább ne hordj össze ennyi hülyeséget.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 13:32:06

@Secnir: Mert Isten áldása és figyelő tekintete kiséri az ilyen üzletmenetet. Már ez is bizalomgerjesztő :)

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.03.24. 13:37:22

@terrybenedict: Nem a sciennet védelmében írom, de pl a grobynál lehet neten vásárolni, és azonnal házhoz is szállítják.

agoo 2009.03.24. 13:41:05

@horex: küldtem privibe üzenetet.

Secnir 2009.03.24. 13:42:20

horex:
a fogkrém jó példa. tényleg jó.
meg az univerzális konyhai takarítócuccuk is.

terrybenedict 2009.03.24. 13:44:26

Blake69:

Öcsém... Hogy még magad is elhiszed a havi 300ezredet!!!
És vannak jogaid kétmilliórét!!!
Hmmm. Le a kalappal.
Nekem a katonai gimiben az osztályfőnököm azt szokta mondani, hogy aludni meg szarni van jogom. Nagy hülyeséget nem mondott, ez az évek folyamán bebizonyosodott.

eft: Milliókat hetente??? Bruhaha!!!!
Sciennettel? Amway-jel!!!
Számolj már utána, kicsirigó, hogy az éves szinten mekkora forgalom volna az Amway-nek!!!!

Tegyük fel:
Én hetente kb 3-4 millió forintért forgalmazom a cuccaimat. Ha én ezt mondjuk egy MLM-es AFFILIATE programján keresztül tenném, akkor a 15% illetve 5%-os kedvezményekből összeadódva a negyedik láncszemnél mondanám azt, hogy a kurva anyátokat adjátok el az én motyómat!!!! Baszki, akkorra már bukóban lennék!!!!
De tegyük fel, hogy a jutalékaidat pontokban írom jóvá, és ktialálom, hogy ha összegyűjtesz 40ezer pontot, akkor azt nálam levásárolhatod, és minden 1millió ft vásárlás után 10ezer pontért adok 10% kedvezményt. Jól hangzik, ugye?
Nekem megérné, mert mire össze szednél 40ezer pontot, otthagynál nálam mondjuk 16 millió Forintot. Abba nekem belefér a 10%. mer tmondjuk az összességében lenne 400ezer Ft. Nekem azért jó, mert kb 20%-os árréssel dolgozok, és a te cuccodat akkor le sem kéne vennem a kocsiról, egyből iráányítanám hozzád.

Más:
Sosem gondolkoztál el, hogy a 300 Smart pontért megvett sajtburger, kb 50ezer Forint? Szerinted 50ezer Ft vásárlás után kinek nem éri meg odadobni neked egy sajtburgert??

kard73 2009.03.24. 13:45:21

@efT:
Szóval a pénz már "passzívan termelődik"? Hú bazz xDD

efT 2009.03.24. 13:46:22

Bár ez a post nem a Sciennetről szól, de talán ennyit megér itt is bemutatni röviden

A Sciennet nem átverés!

A Sciennet egy matematikai alapokon nyugvó törzsvásárlói és termékpartneri rendszer, a mai nap (2009.03.24.)248ezer fölötti törzsvásárlóval és közel 12ezer termékpartnerrel! A törzsvásárlók száma naponta kb. 1.000 fővel, a termékpartneri kör hetente 150-200-zal nő. A Sciennetben nincs termék, nincs semmilyen kötelező vásárlás, nincs havidíj, nincs semmilyen kötelezettség!!!

A Sciennet rendszere az emberek vásárlására alapoz. Mindenki vásárol! Kenyeret, tejet, háztartási cikket, tévét, számítógépet, autót etc....

A Sciennet nem piramis, nem pilótajáték!
A Sciennet nem MLM, de az MLM gyes elemeit alkalmazza!

A történet nagyon egyszerű és zseniális, megérteni viszont elég bonyolult, egy jó pár előadást meg kell hallgatni, hogy folyamatosan csörögjenek le azok a bizonyos tantuszok!

De működik: a világon először Magyarországon kezdődött (végre vmi, ami nem nyugatról szivárog be) még 2006-ban, 3 törzsvásárlóval és azt hiszem 2 termékpartnerrel. A növekedés azóta szárnyal (fent említettem a számokat).

Én napi szinten használom, tehát tudom miről beszélek!

Aki ráérez az ízére, annak már eszébe sem jut máshol vásárolni, csak a Termékpartnereknél. (mint fenn írtam, mindent!!! A Termékpartneri körben mindent megtalálsz >>> a legalapvetőbb beszerzésektől a repülőjegyig, elektronikai cuccoktól a mindenféle PC kütyükig. Színházba olcsóbban tudsz menni, szolgáltatásokat kedvezőbben tudsz igénybe venni, etc ... etc.
Plusz pénzt is keresel vele, tehát nem "csak" spórolsz!!!

A vásárlás ugyanúgy zajlik, mint egyébként is, azzal a különbséggel, hogy megtervezed és tudatosabban teszed mindezt!

Pénz nélkül nincs pénz, semmiből nincs pénz!

A rendszert tul.képp többek között a termékpartnerek tartják el az adott kedvezmény mértékével, amit szigorúan be kell fizetni! DE CSAK AKKOR, HA LÉTREJÖTT A VÁSÁRLÁS!

Van-e még olyan reklám, amikor csak akkor kell fizetni, amikor létrejött az üzlet? Én nem tudok róla!

FONTOS! A Sciennet nem enged be multikat a rendszerbe, mert a magyar vállalkozásokat preferálja; azért, hogy a hasznot ne vigyék ki az országból!

Szóval a Sciennetet mindenkinek csak ajánlani tudom.

Azoknak a "huhogóknak", akik a "jajj hallottam, meg mondtak róla valamit, meg hülyeség ez az egész, de nem tudom miért is hülyeség" felhangoknak felülnek, azt javaslom, hogy nézzenek meg legalább egy, de inkább több előadást, hogy konkrét tényekről tudjanak beszámolni
és ne a jól bevált feltételezéseken alapuló gondolataikkal rongáljanak másokat!


www.sciennet.com

khmm... 2009.03.24. 13:46:57

Blake 69, te még olvasni sem tudsz?
Nem rólam van szó, hanem a fórumból linkeltem egy hsz-t.

Én ilyen baromságba be nem szállnék.... :-))))))))) Messziről látom, hogy az átvágásra épül. Mint az MLM-ek általában.

Secnir 2009.03.24. 13:47:20

sciennet, relax, áááh
nincs akkora vetítővászon amire ráférnének.
(esetleg a bonux eklámos helikopteres...)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 13:47:20

@terrybenedict: GLS futárszolgálatra gondoltam.
JAj, tudom, csak humor akart lenni

agoo 2009.03.24. 13:48:18

@zoci-mike: Az az igazság, hogy nekem magyarázkodhat itt bárki, ilyen hírekkel a háta mögött, hogy ő nem tulajdonosa ennek, meg köze sincs hozzá. Amíg a látszatát sem akarják eltüntetni annak hogy egy off-shore cégről beszélünk, addig szájtépés az egész. Ez az ember egy szélhámos.


"A ScienNet International LLC.-nek és a ScienNet névvel fémjelzett bármely cégnek NEM tulajdonosa a ScienNet Hungary Kft. és főként NEM a ScienNet Hungary Kft. ügyvezetője, Leinemann Zsolt.

A ScienNet International LLC. Washington D.C.-ben belyeztett társaság 2006 óta, mely tény bárki által leellenőrizhető, akár a cégbejegyzési iratok másolatába való betekintéssel, vagy akár a hivatalos magyar nyelvű fordításának áttanulmányozásával. A ScienNet International LLC. működteti az interneten keresztül (www.sciennet.com) a törzsvásárlói közösséget és a vásárlási utalvány kibocsátó rendszerét. A www.sciennet.com a ScienNet International LLC. tulajdonában álló domain név. A ScienNet International LLC. a franchise jogosultja a ScienNet-Rendszernek egy franchise szerződés alapján. Ezért üzemeltetheti az interneten keresztül a Rendszert. A franchise jog tulajdonosa a ScienNet Holding Ltd. Cipruson bejegyzett, Uniós cég, hiszen Ciprus Uniós ország, mely mára már nem offshore cég helyszín."

Blake69 2009.03.24. 13:49:18

@terrybenedict:

Kedves valaki!

Két válaszom van arra, ha valaki hazugnak nevez.

Egy az üzletemberé: Ha nem hiszed, járj utána. Nekem tiszta a lelkiismeretem, és ha valaki azt gondolja rólam, hogy hazudok biztos jó oka van rá. Mondjuk az, hogy ő szokott hazudozni, és ezért mindenki másról is azt gondolja...

Egy a magánemberé: Gyere és mondd a szemem, ha mered!

Melyiket mered bevállalni?

efT 2009.03.24. 13:49:46

@kard73: igen, a passzívot úgy értettem, hogy nem az én vásárlásaimból, tehát nekem nem kellett közreműködnöm ... ez passzív nem?

hú bazz ..

ha értenéd miről van szó, akkor nem húúúú-znál ...

khmm... 2009.03.24. 13:52:44

eFT, Jó lenne, ha nem idézgetnél tömény sciennet reklámot.........!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 13:52:45

@efT: Ennyire ne nézz hülyének!
www.sciennet.com/index.php?p=29
ott van , REKLÁMRÉSZESEDÉS ÁRA 20,000Ft
EZ szerinted mi? Nem kell befizetni, mi?

efT 2009.03.24. 13:54:17

@terrybenedict: nem interneten kell rendelni ... ez egy marhaság .. te télleg nem ismered a rendszert, csak kitaláltál vmit ... össze-vissza beszélsz

khmm... 2009.03.24. 13:54:34

Ez a Leinemann a gyémántos biznicben is benne volt...

Erről ennyit....

Blake69 2009.03.24. 13:54:40

@agoo:

Mindent elhiszel, amit az újságok írnak? Mert évente azt is megírják, hogy Elvis él.

De akkor nyilván ez is tetszeni fog:

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=145442

Be is másolom:

A 2008. március 29-én megjelent számunkban nem tényszerű adatokra alapozott téves következtetésekkel teli tényfeltáró cikket jelentettünk meg Titokzatos klub a ScienNet, valamint a címlapon Titkos gyémántvásárlói klub – kik állnak a ScienNet mögött? címmel.

A cikkben tévesen állítottunk tényeket, melyeket az alábbiakban helyreigazítunk:

A ScienNet nem titokzatos gyémántvásárlói klub. A ScienNet Hungary Kft. ügyvezetőjének múltja nem kétes. A ScienNet cégcsoport egyetlen cége sem áll Leinemann Zsolt tulajdonában. A ScienNet nem piramisjátékot üzemeltet. A ScienNet Holding nem offshore cég. Leinemann Zsolt nem volt az Atlantis Contor Kft. alkalmazottja, kereskedelmi igazgatója, sem társa Tencz Jánosnak, ugyanakkor a DT Diamond Rt.-ben nem volt tulajdonos, sem üzlettársa a DT Diamond Rt. tulajdonosainak. Nem a vásárló fizet kezelési költséget a ScienNetnek, hanem a kereskedő. Törzstőkét nem lehet a ScienNetnek befizetni, ezért a pontgyűjtésnek ez nem feltétele. Semmilyen bankszámlára érkező pénz nem kamatozik a törzsvásárlóknak. A ScienNet nem azért alkalmazza a szájpropagandát, mert a reklámok költségesek. A honlapon nem lehet igényelni (a cikk megjelenésekor és írásakor sem lehetett már) az Inter-Európa Bank Zrt.-vel közös co-branded kártyát.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 13:55:59

@zoci-mike:

vásárlói klub, szcinet, ügynöki hálózat vagy mlm vagy hívd ahogy akarod

a polgári jogban akármiről megállapodhatsz, ha jól fogalmazol, és találsz palimadarat, aki még be is nyalja

McCoy Capt 2009.03.24. 13:56:30

@terrybenedict:

Pontosan ez a probléma ezzel a névtelen írogatással, hogy te kiröhögheted Blake69-et, mert te nem hiszel neki, attól még ő akkor is annyit keres. Nem fog neked vagyonnyilatkozatot bemutatni, úgyhogy te írhatod továbbra is a hazugságokat ha ennyire ráérsz, csakhogy én pl nem fogok már rá reagálgatni, mert kurvára van jobb dolgom is ennél, veled és nélküled is több mint ezren fognak regisztrálni a sciennetbe naponta. Egy min. kétmilliós törzsvásárlói közösség pedig majdan nem a te cuccaidat veszi meg, hanem másét, ez legyen a te bajod részemről nem érdekel... Na viszlát

khmm... 2009.03.24. 13:57:02

@Blake69:

A kritikus cikkeket miért nem linkeled? Mert nem fér bele a koncepciódba?

efT 2009.03.24. 13:57:19

@horex: akkor, ha akarsz reklámrészesedést, igen, be lehet fizetni .. de NEM KELL! ez csak érthető, nem? lehetőség van rá ... ennek is van előnye, de amíg nem tudod az egész rendszert felépíteni magadban (ehhez mondjuk venni kéne a fáradságot és meghallgatni legalább egy előadást), addig csak kitalálsz vmit és azt szajkózod

Secnir 2009.03.24. 13:57:58

@Blake69:
"Egy a magánemberé: Gyere és mondd a szemem, ha mered!"
a szemem!

na, ki mertem mondani.

khmm... 2009.03.24. 13:59:01

Ajánlom figyelemetekbe az Index MLM tAPASZTALATOK C. topikját, a scien-fanok dumáit szinte szóról szóra megtaláljátok leírva más MLM-cégek hibbantjainak tollából...
Egykaptafára megy az érvelés, mind ugyanonnan származik.

LOL

Blake69 2009.03.24. 14:00:10

@horex:
nem kell befizetni. Ez nem kötelesség. Csak lehetőség. Én még nem tudom, hogy veszek-e reklámrészesedést.

Blake

kard73 2009.03.24. 14:02:34

@efT:
Szerintem értem: A passzív pénztermelődés tényleg valami új matematikai alap lehet :)
Tudom hogy csábító munka nélkül, csak otthon ülve pénzt keresni, de mint minden ilyen egyszer dőlni fog és lehet Te pont nem, viszont sokak vesztesek lesznek.

Blake69 2009.03.24. 14:03:35

@khmm...:

Tudom, hogy Te úgyis megteszed, mert te nagyon bátor gyerek vagy...

Azoknak viszont, akik tényleg mernek személyesen találkozni velem, és nem a rosszindulat vezérli őket, szívesen megmutatom a webirodámban a 2009ben befolyó jutalékok összegét.

terrybenedict 2009.03.24. 14:03:52

Washington DC-ben van offshore terület.

Blake69:
Tipikus védekezési mechanizmus a támadás. Olyan esetekben, amikor magunk is meg vagyunk győződve a dolog helytelenségéről.
Ahelyett, hogy inkább épeszűen megmagyaráznánk az igazunkat, inkább támadunk.
Aki nincs velünk, ellenünk van!!!
Mintha ezt már hallottam volna valahol. Csak németül.

1: Nem mondtam, hogy hazug vagy, csak utaltam rá, hogy nem hiszem el, amit mondasz. Nem is kérdd, hogy elhigyjem, amíg valaki offshore cég mögé bújva intézi az ügyeit. Tudod, azért Washington, mert arról nem rí le messziről, hogy offshore.

2: Ha akarod a szemedbe mondom, mert bár nem neveztelek hazugnak, azért egy ilyen kihívást nem utasítok el. Kíváncsi lennék azért rá, mit próbálnál kezdeni velem... Biztos előkapnál egy feszületet, és rámolvasnál néhány átkot.
Szóval, ha komolyan gondolod, jelezz vissza, és megbeszélünk egy boxmeccset.


Milyen jó, hogy a termékparnerti kör heti 150-200-zal nő.
Akkor miért csak az a pár üzlet van feltüntetve??????

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:07:59

@agoo: Köszönettel vettem.
Előre mondom a választ.
Vegyek egy egységcsomagot X Ft-ért. Ez 20 éve 6500Ft volt.
AZtán tartsak bemutatókat és szervezzek be "magam alá" mégtöbb személyt aki szintén vesz egységcsomagot X Ft-ért.

Remez 2009.03.24. 14:08:00

@Relax :
Teszem fel , összegyüjtöttetek 200 000 (10 milliárd ft-al) HR-asszisztenst , évek múlva mi lesz a feladatuk ???

kard73 2009.03.24. 14:11:50

@Remez:
Titkos ügynökök lesznek. Nem mondhatják meg.

milon 2009.03.24. 14:16:56

Valaki a pszáf engedélyt kereste, ami fenn is van a pszáf oldalán:


RELAX ISLAND HUNGARY Pénzügyi Tanácsadó Kft.

Székhely: HU-Magyarország
1204 Budapest
Szent Erzsébet tér 1-2

Nyilvántartási szám: 209021162586

Tevékenység helye: AXA Biztosító Zrt.
HU-Magyarország

Tevékenység jellege: Függő közvetítő

Szervezet: AXA Biztosító Zrt.
Baleset (2009.02.11)
Betegség (2009.02.11)
Hagyományos életbiztosítások (2009.02.11)
Házassági biztosítás, születési biztosítás (2009.02.11)
Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás (2009.02.11)
Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítás (2009.02.11)


Ebből nekem az jön le, hogy egy sima biztosításokat meg miegymást továbbértékesítő cég. Az persze már nem kicsit gusztustalan, hogy úgy akar magának plusz nyereséget, hogy az ügynökei saját befizetésével generál magának biztos forgalmat. Ebből erősen gyanús, hogy ha ügynök vagy akár az egész cég nem hozza a teljesítményt, akkor a megtermelt nyereséggel lehúzzák a rolót, a felvett emberek meg fizethetik tovább a kényszerből kötött biztosítást.

Szerintem már általános iskolában oktatni kéne, hogy olyan helyre ne menj dolgozni, ahol kezdésnek pénzt kérnek tőled.

Blake69 2009.03.24. 14:16:58

@terrybenedict:

Jelenleg Pécsett vagyok. Jövő héten Pesten.

a weblapjaim bármelyikén keresztül tudsz nekem üzenetet hagyni

www.nordern.shp.hu

www.szerezzvagyont.hu

A következő fél órában itt tudjátok megnézni a jutalék számlám kp részét. Az utalványokat, amiket kerestem ezen felül, most nem mutogatom, mert ennyi elég.

www.shp.hu/hpc/userfiles/vagyonosodj/jutalek.gif

De igen, hazugnak neveztél, hiába szépíted. Rajtad múlik, hogy bunyó lesz belőle vagy beszégletés, sosem hátráltam meg egyiktől sem. Remélem nehézsúlyban vagy, mert én egy sportsérülés utáni hosszú kihagyás után is ütöm a mázsát... :)

Jenő

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:17:55

@Blake69: WEB vagy iroda?
Egyszer ekisértem barátnőmet a Margit-szigeti NAgySzállóba egy hasonló termékbemutatóra.
A musor végefelé nagy csinnadrattával bemutatták a legsikeresebb "alkalmazottakat" akik mind elmondták/megmutatták sikerességüket. Volt köztuk egy amerrrikai is akinek a szövegét tolmácsolták. Ez valami floridai irodavezető volt.
A vicc, hogy a társaságban levő egyik csaj férje originál amerikai volt és eszrevette a "nem amerikai" akcentust, hogy szinte magyarul beszélt az ürge.
Nem akarta lebuktatni, de feltett neki néhány amerikára kérdést. Tény, az ürge beszélt angolul :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:19:35

@efT: Igen, értem, nem kötelező, ezért nincs nekem sincs. Lehetek-e ilyen hozzáállással sikeres-e?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 14:25:34

szily

máskor az ilyen posztokat PÉNTEKEN UTOLSÓ posztnak légy oly kedves feltenni

folyamatosan megzavarnak az olvasásban

Blake69 2009.03.24. 14:25:45

@horex:
Nem értem az összefüggést. Én sosem mondtam, hogy beszélek angolul...

Tény hogy volt két könyvemre szerződés egy newyorki céggel, a Domhan Booksszal, de az fordítás volt...

crizal 2009.03.24. 14:26:50

@Blake69: Mondjuk nekem soha nem voltak szimpik a szcientológusok!
Nem nagyon látok vásárlásból származó jutalékot, csak foglalózásból. Olyant is tudnál mutatni?

Blake69 2009.03.24. 14:30:11

@crizal:

Igen, tudnék mutatni. :) De nem teszem :) Elég ennyi a webirodámból. Ide egy barátom kedvvért jöttem, és nem szeretném az egész napomat vitatkozással tölteni.

Bőven elég az, amit eddig mutattam. :)

agoo 2009.03.24. 14:31:27

@Blake69: Már vártam hogy mikor linkeled be. Mégegyszer elmondom: nekem hiába magyarázkodik mindenki. A Magyar Hírlap azért tette ki a helyreigazítást, mert nem sikerült bebizonyítaniuk az állításukat. Te sem tudod leellenőrizni, hogy kinek a tulajdonában van ténylegesen. Ott van idéztem. Ciprusi és washingtoni off-shore cégek, magyar sciennet meg amerikai, egyik a reklámért felel a másik a franchise tulajdonos, a harmadik a bérlője, a negyedik sciennet a lenemanné, amelyiknek köze sincs a többihez. Komolyan gondolod? Tényleg azt gondolod, hogy ha a leinemann a tulajdonosa a ScienNet Hungary Kft.-nek, akkor köze sincs a ScienNet International LLC. washingtoni off-shore céghez, vagy a ciprusi bejegyzésű ScienNet Holding Ltd.-hez? Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Nagyon ügyesen elrejtette jogilag a leinemann a külföldi érdekeltségét, ezt nem tudod bizonyítani, ahogy a Magyar Hírlap sem tudta. De attól még az összefonódás ott van tesó.

crizal 2009.03.24. 14:33:45

@Blake69: Még annyit, van köze a scinek a zagyházhoz? Ha valakinek, neked tudnod kell?;)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:34:56

@Blake69: érdekes hogy azon a cimen amit PrintScreen-nél látni lehet nem jön be semmi.

Blake69 2009.03.24. 14:35:25

@crizal: annyi köze van mint a Scienc Fictionhoz. Közös a Science szó. Más semmi.

Blake69 2009.03.24. 14:36:37

@agoo:

Ha olyan okosan elrejtette, akkor te honnan tudod? :)

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.03.24. 14:37:48

A science fictionnel való kapcsolatot inkább a fiction jellemzi :P

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:37:54

@Blake69: "Bőven elég az, amit eddig mutattam. :) "
Azért 1-2 salto mortale-t mutathatnál igy búcsúzóul

agoo 2009.03.24. 14:38:27

Én sem tudom. Bizonyítani nem, mert jogilag elrejtette. De a külső jelekből és a múltjából szerintem elég egyértelmű...

crizal 2009.03.24. 14:39:21

@Blake69: "annyi köze van mint a Scienc Fictionhoz. Közös a Science szó. Más semmi."

Meg persze te, meg még egy pár zagyházas csóka ill. csaj!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:40:09

@Blake69: Nem rólad irtam, hanem hogy hülyítik a népeket a hasonlo és "ártalmatlanabb" csalásokkal

agoo 2009.03.24. 14:40:51

@horex: nem hiszem hogy ez lesz a válasz, mert nem jövedelem szerzés céljából csinálja. Naponta hasznljuk a vitamint meg sampont meg fogkrémet, szal ő ezzel nem foglalkozik. Ha neked az kell, akkor azt veszel és kész:D

Blake69 2009.03.24. 14:41:07

@horex: világos, megértettelek!

crizal 2009.03.24. 14:43:38

@Blake69: "Sziasztok!

Elképzelhető, hogy lenne egy direktemnek egy embere, aki 3 millióért foglalózna. Hogy lehetne ezt optimálisan megoldani a rendszerben?

Eugene"

Mondj már erről is valamit, ha van még egy kis időd!

Blake69 2009.03.24. 14:44:37

@agoo: hm. Sokáig a tudomány számára elég egyértelmű volt, hogy a Föld a világegyetem középpontja....

Aki nem ezt vallotta, annak elég meleg pillanatok következtek az életében...

Nekem korrekten fizet a ScienNet. Korrekt üzleti magatartást találtam ebben az üzletben, és nem mondhatom, hogy sokat köckáztattam... Még a jogaimat is apránként vásárolgatom le... Miért kellene mást állítanom?

terrybenedict 2009.03.24. 14:44:41

Blake69:

Ez egy címeres baromság, ami a .gif képeden van. Ez egy kurva AFFILIATE programnak ez egyik kivonata.

Ingyen letölthető valami torrent oldalakról.
Pontosan azt tartja nyilván, ami a legnagyobb átbaszás az egészben.

Nézd én nem azt mondom, hogy hülye a rendszer, mert működik.
Az a hülye, aki ezt meggyőződéssel állítja, hogy ez jó, és mindenki meggazdagszik.

Tiszta röhej. Amikor állítjuk össze a haverral a hülye MLM rendszerét egy hasonló szoftvert használunk fel a bepalizott kuncsaftok nyilvántartására.
Próbáld meg a másik oldalról felállítani a dolgot, és rájössz, hogy kurva hamar bedől az egész.
Már ha persze pénzről van szó. Ha PÉ pontokat, meg jogokat adunk, akkor elmuzsikál egész sokáig.

Szóval! Helyesbítsünk!
Nem neveztelek hazugnak, viszont szellemileg retardáltnak nevezlek!!!!

TH 2009.03.24. 14:46:21

@Blake69: De ez nem valós pénz, nemde? Tehát nem tudod csak úgy kivenni, ugye? Én nem értek hozzá, nem is érdekel, csak ennyit akartam kérdezni, kérem kaccsojjákki. Az érveid meg tipikus MLM+szcientológiás agymosott érvek, amiknek nehéz bedőlni, de mindegy.

Blake69 2009.03.24. 14:48:02

@crizal: Nem tudom rá a választ, mert nem történt ilyen összegben foglalózás a hálózatomban. De valaki tervezte (nem én ajánlottam neki), és erről kérdeztem adatokat a Sciennet blogján. Onnan másoltad be a dolgot...

Tehát nem tudom. Ha ilyen igény valóban realizálódik a hálózatomban, utána fogok járni, és akkor Te is megtudhatod akár.

Kotit 2009.03.24. 14:49:14

Az eredetileg megidézett Relax szvsz is átverés, de ezt csak HISZEM, és nem is fogok utánajárni.

A csapódó dolgokról meg megpróbálok egyszerűen írni, hogy magam is megértsem:
1. Ha veszel egy üveg sört a boltban, az árának kevesebb, mint fele jut el az előállítóhoz, a többi: reklámköltség, reklámcég haszna, nagyker költség (alkalmazottak bére, járulékok, épületek költsége, rezsi stb.)+haszon, kisker költség (alkalmazottak bére, járulékok, épületek költsége, rezsi stb.)+haszon. Számoljuk ki mennyi pénz ez egy év alatt csak a sörön!
Az MLM-ben ezt osztják szét a hálózat tagjai közt: aki fölül van (korán szállt be és/vagy sokat dolgozott) az sokat kereshet. Mo-n vannak (néhány tucatnyian), akik havi 10 mila fölötti keresettel rendelkeznek.
2. A pilótajátékot az MLM-től az különbözteti meg, hogy nincs mögötte termék, csak a pénzt pakolgatják a szintek közt. Ez törvényszerűen előbb-utóbb bedől.
3. Az MLM-ekben általában jobb termékek vannak, mint a boltokban, hiszen személyesen veszed át valakitől, és ha szar (romlott, nem működik, fosol tőle), akkor nem a panaszkönyvbe fogsz írni (meg a Homárra), hanem pofán vered, aki adta.
4. A sciennet foglalózós rendszere nagyon jól keveri a pilótajáték és az MLM jegyeit, ezért tud sokat keresni vele az aki jól csinálja, de aki csak beteszi a pénzt és vár az sem bukja el, csak nagyon lassan fog a hasznához jutni. És ezért nem talált rajtuk fogást egyik hivatal sem.
5. A konkrét 2 milás bukta már csak azért sem lehet igaz, mert az illető 200 db 10000ft-os foglalót vett, azt bepakolva a "mátrixba" egy csomó azonnal végig ér. Vagyis kb. 1 misit azonnal visszakapott, és további több 10 mila fog még valamikor kijönni belőle.

Hát lehet, hogy eccerű voltam, de rövid nem...

Blake69 2009.03.24. 14:50:27

@TH: De igen, ez valós pénz. Két hetente tudom kivenni. A legalsó összeget két részletben. A felét jövő héten fogom kapni, a másik felét pedig két hét múlva.

És akkor jobb oldalon megjelenik adóköteles tételként.

Az utalvány részt még gyorsabban realizálni lehet, megrendelek egy cégtől egy terméket, a ScienNet rendszerén keresztül, és ha van annyi utalványértékem, akkor azonnal küldik emailben az utalványt, és kinyomtatom, és megyek levásárolni. a cég leellenőrzi a webirodájában, hogy valós utalvány, és odaadja a terméket. Én élvezek így vásárolni, megmondom őszintén. :)

Secnir 2009.03.24. 14:52:18

@mamapicilánya/mpl:
nah, visszajöttél, nem pisilted össze a bokád?

végülis meg lehetne nézni a TV-ben egy scinetes és egy MLM-es illetve 2-3 skeptikus vitáját, de én sokkal szívesebben nézném meg az alapítók bankszámlájának végösszegét.

Blake69 2009.03.24. 14:53:09

@Kotit:

Értem a problémádat egyébként. De nem tudod pilótajátékként használni a ScienNetet, mert az összegek, amik bejönnek, kétharmad részben utalványok. Amit csak törzsvásárlóknál tudsz levásárolni. Az értékes terméke a ScienNetnek ez az utalvány rendszer. Szóval lehet, hogy egyesek megpróbálják pilótának használni a rendszert, de nem fog nekik menni. Muszáj lesz nekik vásárolniuk...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:53:48

@Kotit:"eccerű voltam,"
Eccerrüen a sörrel ne példálózz :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:55:11

Térjünk vissza a RilexÁjlend témájához
Csalás vagy nem?

terrybenedict 2009.03.24. 14:55:13

webiroda....

Bakker!
mi ez a vicc????

Blake69 2009.03.24. 14:55:24

@Secnir:
nem ők keresnek a legtöbbet a rendszerben. A legtöbbet egy tözrsvásárló keresi, aki ezervalahányszázadikként regisztrált a rendszerbe.

TH 2009.03.24. 14:55:41

@Blake69: Levásárolhatod az utalványokat? Hú de isteni lehet...Milyen gyakran vásárolsz a megfelelő boltokban és miket? Élelmiszert is ott veszel?

Blake69 2009.03.24. 14:56:07

@Secnir:
nem ők keresnek a legtöbbet a rendszerben. A legtöbbet egy tözrsvásárló keresi, aki ezervalahányszázadikként regisztrált a rendszerbe.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 14:56:48

Térjünk vissza a RilexÁjlend témájához
Csalás vagy nem?

TH 2009.03.24. 14:57:47

@Blake69:
@Blake69: Levásárolhatod az utalványokat? Hú de isteni lehet...Milyen gyakran vásárolsz a megfelelő boltokban és miket? Élelmiszert is ott veszel?

crizal 2009.03.24. 14:58:39

@horex: dehogy csalás......A világ legtermészetesebb dolga, hogy ha dolgozni akarsz fizess egy 50-est.....:DDDDDDDDD

Blake69 2009.03.24. 14:59:17

@terrybenedict:

Amennyiben a tükörnek beszéltél, akkor nagyon is helytállónak tűnik a kijelentésed, valóban az vagy!

TH 2009.03.24. 15:00:13

@Blake69: Tehát nem pénzt kapsz, hanem valami virtuális semmit, amit a többi agymosott is elfogadott, tehát valóban egyfajta pénz lesz. Csak a scienneten kívül nincs értéke...

Blake69 2009.03.24. 15:00:51

@TH: nem, jelenleg élelmiszert nem ott veszek, de gondoltam már rá.:)

TH 2009.03.24. 15:01:14

@Blake69: Téged tényleg agymostak egyébként vagy csak beépített ügynök vagy? :) Ezt ilyen MLM-es/szcientológus buliknál soha nem tudom eldönteni...:)

McCoy Capt 2009.03.24. 15:01:54

@TH:
Például névértéken veszel belőle reál élelmiszer utalványt

Blake69 2009.03.24. 15:02:00

@TH: Nem jól látod, amit láttál a fotón, az kp, amit kéthetente a számlámra kapok. ezeken felül kapok utalványokat...

Kotit 2009.03.24. 15:02:13

@Blake69: Érted a problémámat???
De hát nincs is problémám...

TH 2009.03.24. 15:02:46

@Blake69: akkó mi a francot veszel annyi pénzért minden hónapban? A magam részéről nem tudnék havonta százezreket elkölteni kényszerből felesleges dolgokra. Minden hónapban nem kell új TV vagy kenyérpirító, még ha "sikeres" író lettem volna korábban, akkor sem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 15:03:47

@Blake69:
Én elhiszem Neked, hogy ez a Leinemann egy teljesen ártatlan ember, sőt még őt is kár éri mindig.
Az a baj, hogy nem csak ártatlan, hanem egyben nagyon peches ember is, mindig rossz társaságba keveredik:))

Blake69 2009.03.24. 15:03:48

@TH: Én csak egy udvarias emberke vagyok, aki próbál az ilyen udvariatlan emberkék kérdéseire is udvariasan válaszolni. Még pár mondat erejéig, mert utána mennem kell, mert közben azért épül a hálózatom :)

Van konkrét kérdésed is, vagy személyeskedéssé akarod torzítani a fórumot?

crizal 2009.03.24. 15:04:44

A sciben a legjobb a foglalózás! Mondjuk eszközölsz egy 20.000Ft-os foglalót! Majd szeretnél venni egy széket 10.000Ft-ért, ekkor már csak 9400Ft-ot kell átutalnod a sciennetnek és már kapod is az utalványodat amin megveheted a széket!
AGYRÉM!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 15:05:26

off

@Secnir: az hagyján, hogy ippeghogy kiértem, de visszajöttem és újra odatévedt a tekintetem, amikor kimondtad, és ettől nem tudtam a telefonba két normális mondatot kiejteni a számon:)

on

erősen gondolkodom, hogy a beosztottaimtől pízt kérjek, hogy bejöhessenek dolgozni

TH 2009.03.24. 15:05:28

@zoci-mike: aha, szuper! :)

@Blake69: értem, szuper, örülök, hogy gazdag leszel belőle. Mennyit kell ehhez költeni vagy mit kell tenned? Semmit, csak ülsz és kész?

Blake69 2009.03.24. 15:05:31

@Jani haverja: Sajnos ezt nem tudom, mert nem ismerem Leinemann Zsolt életét. Nem azért regisztráltam a ScienNetbe, hogy regényt írjak belőle, hanem azért, hogy pénzt keressek vele. De Te biztos minden lépését ismered, ha már ilyen merész kijelentéseket mersz tenni egy ember életéről....

McCoy Capt 2009.03.24. 15:06:27

@TH:
Miért kellene neki minden hónapban elkölteni ezt? Gyűjtögetheti egy ideig aztán vesz belőle egy hajót :)

TH 2009.03.24. 15:07:21

@Blake69: Én csak kérdeztem valamit: te komolyan elhiszed ezt, vagy csak be vagy építve, hogy győzz meg másokat? Így most finomabb a kérdésem, jó? :)

Secnir 2009.03.24. 15:07:39

@Blake69:
én elég, ha egyszer beírom:
itt a RelaxIslandról van szó. egyetértesz-e a hülyeségével vagy sem?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 15:09:41

@Blake69: Én csak arra utaltam, hogy a gyémántbizniszhez sem volt köze, ő csak közreműködött ugye, most meg ehhez a Sciennethez, vagy mihez sincs semmi köze, ő csak a hálózatot szervezi.
Lassanként a kisfiamnak is ilyen meséket fogok mondani, legalább az életre nevelem.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.03.24. 15:09:43

De most komolyan:menjünk HR-esnek a relaxhó' , oder nein??

TH 2009.03.24. 15:09:55

@Blake69:
egyébként enyhén frissen regisztrált ember hitelesessége egy fórumon/blogon kicsit kisebb, mint másoké...szerintem.

Blake69 2009.03.24. 15:09:58

@TH@crizal: Ez nem teljes. Attól függ, hány százalékos a termékpartner.

Mellesleg én azokat a foglalóimat vásárolgatom le apránként, mint korábban említettem, amelyek után már megkerestem a 131600 Ft-ot. Ha A Te példádat veszem alapul, akkor az a szék már bőven ingyen volt :)

A kérdésem az lenne, hogy valóban szeretnétek adatokat a ScienNetről, vagy csak szeretnétek lehúzni? Mert akkor úgyis feleslegesen járatom a számat, bármibe bele lehet kötni..

terrybenedict 2009.03.24. 15:10:27

webiroda....

Bakker!
mi ez a vicc????

agoo 2009.03.24. 15:10:34

@Blake69: Nézd. Az ő érdekük is hogy egy darabig jól menjen a szekér. Mert ha fizetnek mint állat, akkor te meg hozol még embert mint állat és akkor megint csak ők járnak jól. És ha majd jó sokan lesztek akkor borul a szekér. És valaki megint nagyon nagyot esik majd. De nem én

TH 2009.03.24. 15:11:22

@Blake69: Engem nem érdekel, és lehúzni sem szeretném.

Blake69 2009.03.24. 15:12:12

@Secnir:

Nem értek egyet. Én fejvadász voltam, és mindenkinek azt tanácsolom, hogy sose fizessen egyetlen cégnek sem azért, ha munkát ad. Ezt a cégek fizetik a HRes cégeknek.

De mélyebben nem mentem bele ebbe a témába, úgyhogy csak ezen adat alapján tudok véleményt nyilvánítani. Én nem fizetnék senkinek munkáért, és nem is javaslom senkinek.

Ez megfelel?

TH 2009.03.24. 15:12:37

@agoo: Nem feltétlenül borul a szekér, nem? Az Amway is működik régóta, és sokan mások. Ettől még nem lesz tisztességesebb, még ha törvényes akkor sem.

Blake69 2009.03.24. 15:13:38

@TH: Rendben, köszönoöm. Én is csak azért reggeltem, mert segíteni akartam annak, aki két millióért foglalózott, de vélhetőleg nem érti a rendszert

Pilgram (törölt) 2009.03.24. 15:14:56

egy össznépi spontán weblincs?:) vagy csoportos felnyomás? igazán megérdemelné a faszkópéja, mert perrel fenyegeti a blog íróját, sőt a kommentelőket is, hitelrontás meg hasonló baromságokat emlegetve.
www.pszaf.hu/fogyasztoknak/panaszokrol/urlap

feltáró 2009.03.24. 15:15:24

Jó lenne már, ha a 130 munkatárs közül valaki érdemben elmondaná, mi hangzott el az orientáción, és miből fizetik 1 év múlva a fizijüket.
Ha a 130 főből 11 van bejelentve a többiek után ki fizet járulékot???
A betegellátásban nem nézik jó szemmel, ha megakarjuk magyarázni, mi azt hittük fizetik, és mégsem...
Komolyabb cégeknél is előfordult, hogy nem volt járulék fizetve pl.:tűzoltóság
Gondolom a munkatársak ennek nem örülnének.

Kicknick 2009.03.24. 15:15:32

esküszöm mindenhol skynet-et olvasok...
nem túl jó előjel

crizal 2009.03.24. 15:15:37

@Blake69: Nem szeretnélek lehúzni! (A legkevésbé sem érdekelsz) De nem szeretném a károsultak tömegét látni a híradóban sem! Ezért néha-néha kritizálom a sci-t.
Mondjuk ez a sziget sem tűnik szimpatikusnak!

Blake69 2009.03.24. 15:16:44

@TH: Nem értem mire gondolsz? Az én regisztrációm? Szeptemberben történt. 560 fős hálózatom van azóta, és rég visszajött minden befektetésem, amit a ScienNetbe tettem. Tehát annyira friss nem vagyok. Azt nem állítom, hogy kimserítő tudással rendelkezek a céggel kapcsolatba, de látom, hogy valaki mikor ír olyan dolgokat, amik nem fedik a valóságot.

terrybenedict 2009.03.24. 15:19:38

Az MLM rendszer azért alakult ki, mert a gyártók a szar termékeiket nem tudták eladni a boltban.
Viszont úgy sokkal meggyőzőbb lehet, hogy ha a bepalizott testvéred mondja neked, hogy ez mégis fasza. És nem azért nincs a WalMArt-ban, mert szar.

A sok lóvét nem költik reklámra, meg egyébre, hanem szétosztják.
Ugyanott vannak, mintha boltban árulná.
De boltban nem lehet, mert szar.

Sciennet, meg a Lyoness meg egy baromság.

Figyu Blake: Mi a kurva anyámat tudsz havonta 100-200ezret elkölteni interneten NON-FOOD termékekre?????
Mindig veszel egy walkman-t? Vagy széket?
Ez neked jó?????

Pilgram (törölt) 2009.03.24. 15:20:01

a scien-netet azért ne keverjük tényleg ide, mert az egy kicsit más, méghozzá annyiban ugye, hogy ott van mögöttes szolgáltatás vagy termék, tehát megvalósul a klasszikus vásárlás is, csak kicsit áttételesen.

Pilgram (törölt) 2009.03.24. 15:21:20

@terrybenedict: s az FLP pl? azok a termékek sokkal jobbak mint a boltokban kaphatók. eredetileg az mlm-et arra találták ki, hogy ne kelljen iszonyat sok pénzt promócióra költeni.

Blake69 2009.03.24. 15:22:56

@terrybenedict: havonta összeakadok egy kötekedővel, és mindhez új bokszkesztyűt veszek :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 15:23:05

@Pilgram: Igen?
Akkor azt magyarázd meg, hogy a termék árának miért több, mint 50%-a jutalék?

A nép fia 2009.03.24. 15:25:42

Ezek szerint a befizetett 50 rugót ki sem lehet venni a biztosítási szerződés lejártáig?

TH 2009.03.24. 15:25:46

@Blake69: az itteni regisztrációdra gondoltam. :)

TH 2009.03.24. 15:26:52

@Blake69: de komolyan - mit tudsz venni havonta több százezer forint értékben? nem lehet folyton bútort, műszaki cikket stb. venni.

agoo 2009.03.24. 15:27:34

@TH: Igen, valahol igazad van. Arra gondoltam, hogy ha szélhámosság a dolog akkor egy ideig futnia kell, hogy minél többen benyalják a hülyeséget. Pl az amway-ről nem ezt gondolom, mert bár régóta megy,de elismerten jók a termékeik.

Blake69 2009.03.24. 15:27:39

@Jani haverja:

Egy átlagos MLMben úgy 60%.

Nézzünk egy nem MLMet. Könyvkiadós példát mondok, mert abban voltam járatos, és ott láttam számokat.

1999-ben láttam egy könyvet, ami 990 Ftba került. És láttam a nyomda költségeket is. 150 Ft volt.

LolkaEsBolka 2009.03.24. 15:28:55

@Blake69: havonta összeakadok egy kötekedővel, és mindhez új bokszkesztyűt veszek :)


És nem gyanús?
Szemben a forgalommal, mind hülye, mi?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 15:28:59

@A nép fia: az eddigi infok szerint nem, mert azért veszik meg a biztosítást

AlulírottFentemlített 2009.03.24. 15:29:27

Én csak azt szeretném kérdezni, hogy egy nílusi palóc beállhat-e HR asszisztensnek?

Kör email-ben lehet-e skeptikus az, akinek van 50 rugója a belépéshez, vagy egyen inkább kókusztekercset?

TH 2009.03.24. 15:30:06

@Blake69: van véletlenül ismeretségem könyvkiadásban, nehogy elhigyje valaki ezeket az arányokat! A nyomdaköltségek igen magas részét képezik a vételárnak...

@agoo: Ki ismeri el? Mármint jobb-e bármivel, mint a feleannyiba kerülő cucc a DM-ben?

Blake69 2009.03.24. 15:30:31

@TH: De nem értelek. Miért kellene nekem vásárolnom havonta többszázezer értékben. Amit megmutattam az a KP számlám volt. Az forint. Azt arra költöm, amit akarom. Az utalványokat is arra költöm, amire akarom, de nem kötelező elköltenem. Utalványból is lehet bármit vásárolni. És nem interneten, mert ezek valós boltok. Élelemiszert is lehet, az hogy én nem vettem nem azt jelenti, hogy nem lehet. Én másra költöttem mostanság az utalványaimat, de már tervben van az élelmiszer vásárlás is. Csak sajnos az élelmiszer boltok és a benzinkutak nagyon kicsi hasznot tudnak adni, mivel kicsi az árrésük. De még ez is valami, az alternatívával szemben, hogy nem adnak semmit.

crizal 2009.03.24. 15:30:42

@TH: Mit vesz, mit vesz? Semmit! Visszaforgatja az összes virtuális pénzt JOG-ba, az összes többi birkával együtt!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 15:30:45

nincs még itt az ideje, hogy a posztolót (szily-t) fikázzuk?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 15:31:27

@Blake69: Én nem könyvkiadásra gondolok, mert annak van szerzője, kiadója, stb, hanem pl 1 liter tejre. Itt ugye termelő az is aki megfeji a tehenet, meg az is aki csomagolja. Ezután jön a kereskedelem.
De mondhatnék példát akár bútorra is, vagy bármire. Sokkal kevesebb a kereskedelmi árrés.

Blake69 2009.03.24. 15:32:28

@TH: Hát, lehet, hogy van ismeretséged, de én viszont a legnagyobbakkal dolgoztam együtt, és láttam a számlákat :)

Persze az is igaz, hogy ez az ár nem mindenkinek ugyanaz....

LolkaEsBolka 2009.03.24. 15:34:26

Blake69, te egy csodabogár vagy. A legnagyobbakkal dolgoztál együtt, egyetemista vagy, hálózatod van...

Azt áruld már el, hogy emellett marad időd élni is (neked már rég 30 órás a nap, hiába, a Sciennet csodákra képes) vagy csak Háry kollégát másolod?

Blake69 2009.03.24. 15:35:00

@Jani haverja: Ez igaz. Egy MLM arról szól, hogy egy olcsón megtermelt terméket drágán eladni. Így lehet pénzt keresni. Na most, ha a termék versenyképes, akkor jó a hálózat, ha nem, bukta van. Példa rá a Kalifornifitness Mega50je, és a nem sokkal utána megjelent One a day, ami ugyanazt a dózist tartalmazta, csak ez utóbbi olcsóbb volt. (Bár minőségre szerintem a Kaliforniás termék vitte el a pálmát)

terrybenedict 2009.03.24. 15:35:43

Blake69:
Nem vagyok ijedős, én MMA kesztyűt használok.

De viccet meg kötekedést félretéve.
Kérdés:
Melyek azok a termékek, amiket a Sciennetes Affiliate-odon keresztül vásárolnak az alattad lévők?

TH 2009.03.24. 15:35:52

@crizal: aha. :)

@Blake69: hát igen, az Alexandra...:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 15:37:07

@Blake69: Légyszi-légyszi UPvilágositást.
"Az Ön által kiválasztott Termékpartnernél való vásárláshoz vagy szolgáltatás igénybevételéhez, illetve a foglaló teljes értékének felhasználásához az alábbi összeggel kell kiegészítenie a foglalót:

990 000.00 Ft, azaz kilencszázkilencvenezer forint. „

Ezt hogy magyarázod, ha valaki vesz 10.000Ft-ért termékutalványt?

b[ALien] (törölt) 2009.03.24. 15:37:09

A szkájnet az nem az, amikor a gépek átveszik az uralmat? Már kapcsolok is ki!:)

TH 2009.03.24. 15:37:31

@LolkaEsBolka: nemnem, fantasztikus könyveket írt az egyik honlapjáról megtudhatod. remek álneveken magas színvonalú művészi alkotásokat hozott létre.

Blake69 2009.03.24. 15:37:46

@LolkaEsBolka: Nem vagyok egyetemista :)

Az Alexandra kiadóval dolgoztam együtt, amely még mindig az Ország legnagyobb könyvkiadói között van számon. Ha megnézed a könyveimet, többön megtaláod mad az Alexandra feliratot.

www.nordern.ini.hu

itt megtaláod az összeset. nem én csináltam az oldalt, hanem egy régi olvasóm, tehát nem friss, de a könyvek rajta vannak :)

A gúnyra gúnnyal kellene reagálnom?
tény az, hogy valóban sokat dolgozom, és néha igen rövidnek tűnik egy nap! :)

TH 2009.03.24. 15:39:25

@Blake69: "Nem én csináltam az oldalt"
Az E/1 tehát az olvasódra vonatkozik?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 15:39:30

@mamapicilánya/mpl: Blake az igazi posztoló, aszt köll :)

Blake69 2009.03.24. 15:39:35

@horex: Ez vélehtőleg egy egy százalékos termékpartner. A teljes utalvány értéke ennyi. De levásárolhatod részletekben is, és magasabb százalékot nyújtó termékpartnernél. Ez egy tájékoztató, hogy tudd, mennyi az utalványérték.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 15:40:28

@Blake69: Miért is kell drágán eladni a terméket? (Mármint drágábban, mint amennyit ér?) Így lehet a rokoni-ismerősi kapcsolatokat felhasználva átvágni a rokonokat, ismerősöket. Ha nem lenne MLM, mindenki szépen elmenne a boltba (boltokba), vagy felnézne a netre és "megversenyeztetné" a hasonló termékeket, és ár-érték arányban döntene a termék kiválasztásánál. Ez a verseny jó a vásárlónak, mert egyrészt olcsóbban kapja meg ugyanazt, másrészt a verseny miatt ráveszi a termelőket a minőség javítására.

LolkaEsBolka 2009.03.24. 15:41:30

Blake69: nem gyúnyolódom, ha megvan a 30-órás bővíthetőség lehetősége, ide vele!!! Nekem is kéne.

Amúgy nem olvastam vissza, de rémlett, hogy BME, de valszeg kevertelek, bocsi.

Fantasztikus könyvek írása (álneveken), fórumozás álnéven... Hmm.

Mondjuk fantáziám nekem is van. Lehet, hogy ki kéne találnom valami csuda rendszert? Jól meg is gazdagodnék.

Blake69 2009.03.24. 15:41:44

Nos, hölgyek, urak egy élmény volt, de mára ennyi fért bele, mennek kell dolgozni :)

Szép napot!

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.03.24. 15:44:07

71.428 szó per könyv...emmán döfi...hát nem egy Asimov... :-) na jó,nem szemétkedek

TH 2009.03.24. 15:44:21

@Blake69: "Eugene!
Azt ajánlom, hogy a legjobb könyvedet alakítsd át angol nyelvű novellára és forgatókönyvre egyszerre. Így nem pazarolsz időt, hanem gyorsan és hatásosan eléred a célodat. Szóval dönts, és jelentkezz... Én nagyon közvetlen, és sikerretörő vagyok. Csak a legjobb anyagok alkotásával, filmre írásával, internetre vagy kiadókhoz juttatásával foglalkozom. Egy klasszikus kultuszt tudnál teremteni itt az USA-ban. Most már csak tőled függ...

S. S. - producer"
Nem hallgattál Steven bácsira???

Lehet, hogy ő is olvasott a könyveidről kritikát:
www.solaria.hu/modules.php?name=Reviews&rop=showcontent&id=53
www.solaria.hu/modules.php?name=Reviews&rop=showcontent&id=35
és meggondolta magát?

TH 2009.03.24. 15:45:49

@Blake69: szóval az utalvány csak kedvezményre jogosít? Aha, az jó. Akkor nyilvánvaló, hogy máshol megkaphatod olcsóbban is, ahol kisebb a haszonkulcs...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 15:48:45

@TH: Na, kezdesz rájönni Te is a lényegre:)
Erről Írtam kicsivel fentebb.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 15:50:02

@Blake69: Mond a szemem! :)
Ha egy póruljárt delikvens irja hoghy lofaszt sem tudott vásárolni, csak ha még hozzzátett volna annyi 100ezret , akkor te itt hadoválsz.
Tényleg jó szakemberek vagytok, le a kalappal.
Az én eszem csak addig terjed, hogy ne doljek be a hozzád hasonloknak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 15:50:07

@TH: Itt:
Jani haverja 2009.03.24. 15:40:28

TH 2009.03.24. 15:52:10

@Jani haverja: Már így is többet tudok az egészről, mint kellene. :)
Szomorú, hogy ennek kiváló és sikeres írók - akiknek amerikai karrierjét csak egy terrortámadás akadályozhatta meg - is bedőlnek, vagy legalábbis úgy tesznek.

Blake69 2009.03.24. 15:53:13

@TH:

ez is rólam szól

scifipedia.scifi.hu/?cat=8

Nem. Az utalván nem kedvezményre jogosít. Az fizető eszköz. Te megrendeled, a ScienNet átutalja a pénzt a cégnek, és te mehetsz és megvásárolod. De ha vásárolsz, nyilván nézed azt is, mekkora kedvezményt kapsz...

Tényleg nincs időm többre, mennem kell.

szép napot, és további jó vitatkozást.

efT 2009.03.24. 15:53:20

@kard73: nem lesz vesztes senki .. most megint nem megalapozottan írtál ... fogalmad sincs, hogy miről szól, legalább ne írjál arról, amiről nem is tudsz

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 15:55:38

@TH: Hiába, én a piacgazdaság híve vagyok, és nem szeretem azt, hogy dobjunk be a közösbe ezt, azt (pénzt, munkát stb.), aztán majd mindenkinek húde jó lesz valamikor, és mindenki meggazdagodik.
A cocalizmusban is ezt mondták az embereknek, én már akkor sem hittem el.
VERSENY nélkül nincs fejlődés semmiben.

TH 2009.03.24. 15:57:33

@Blake69: OK, utsó kérdés: valódi neved van? Az "Északi"-ról valahogy nem hiszem el, hogy valódi családnév, de persze tévedhetek.

TH 2009.03.24. 15:58:38

@Jani haverja: Az biztos, hogy ha nem termel senki, akkor a pénz előbb-utóbb elfogy. Az il ferro még sokakban élő példa lehet, és intelemként szolgálhat olyanoknak, akik mindennek bedőlnek.

A nép fia 2009.03.24. 16:01:18

Nem lehetne visszatérni a Relax Island-témára?!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 16:04:21

@A nép fia: Szerinted én nem erről (is) írok? Ugyanaz: Fizess be 50.000 Ft-ot, aztán majd húde jó lesz Neked.

terrybenedict 2009.03.24. 16:05:57

Erről ennyit!

Blake69 valami irodában nyomja 8-tól 4ig, biztos valami biztosítóban, és másodállásként kínlódik ezzek a Sciennet-tel.
Aztán meg meg akar győzni, hogy 300-at keres. Mellékállásban.
Aha persze.
Ha valamivel passzívan 3 kilót keresek, akkor megpróbálok vele aktívan foglalkozni, hogy 8 kiló legyen.

Mekkora egy arc!

És még ez akar engem megverni????

efT 2009.03.24. 16:13:18

@terrybenedict: naggggyon zúúúúzosan korlátolt vagy drága terrybenedict! te télleg csak hajtod a hitetlenek és huhogók mókuskerekét!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 16:13:47

most ez komoly, hogy ha blake-nek lejárt a munkaideje akkor itt vége a kommentelésnek?

nahát (mérges szmájli)

A nép fia 2009.03.24. 16:17:17

No jó, elmegyek nézni a Simlis és a szendét.

Várom a szaftosabbnál szaftosabb egymásrahurrogást. Öröm olvasni! Csak a tárgytól ne térjünk el, oké? Emlékeztetőül: Relax Island Hungary.

TH 2009.03.24. 17:10:34

@efT: "hitetlenek" ez hit kérdése? No, itt van a baj.

TH 2009.03.24. 17:21:58

@efT: Szóval egy normál üzleti modell megértése nem "hit" kérdése. Ha itt ehhez az is kell, akkor ott valami nincs rendben. Miért kell annyira bizonygatni, hogy működik? Miért kell új embereket beszervezni? Ha olyan jó, nem elég, ha a meglevő tagoknak jó?

Relax 2009.03.24. 17:26:39

@avejoe:
BOCSI! Nem vagyok a cég vezetője!

Amúgy feltáró írta: "Senkit nem frusztrál itt a siker, inkább csak azt szeretnénk, az utolsó fillérjüket is oda adó emberek, akik nem látnak kiutat, és munkanélküliek,lássanak!
Családot kell eltartaniuk, és rendes bejelentet fizetést szeretnének, ahol jól fizetnek."

2009-BEN? MAGYARORSZÁGON? Amikor a válságra hivatkozva százával rúgják ki az embereket, hogy ugyan arra a munkára egy hónap elteltével cirka fele munkabérért mást vegyenek fel,mondván VÁLSÁG VAN....akarsz dolgozni? ok. brutto 100-120 ezer vagy maradj otthon.És ez nem vicc,tapasztalat.

Budapest 2009!

TH 2009.03.24. 17:32:13

@Relax : Nem durvább, ha a válságra hivatkozva pénzt csalnak ki az emberekből, és hitegetik őket? Ha egy cég embereket akar felvenni, akkor nem kér tőlük pénzt. Lehet, hogy azt mondja, hogy az első hónapokban kevesebbet fizet, de nem kér befizetést.

Relax 2009.03.24. 17:37:20

@avejoe:
Az első interjún én is meglepődtem amikor szóba került az 50.000.-, de annyira szarban voltam, hogy nekem már mindegy volt, hogy 50.000 mínusz, ha az első hónapban lesz 200.000 plusz. Ugyanis nekem is van egy csomó kiadásom és attól, hogy vettem a fáradtságot, hogy védjem a mundér becsületét, még nem vagyok jogosult, hogy a cégről információkat, üzleti titoknak minősülő dolgokat adjak ki....de....holnap lesz egy három napos konferencia, így jobban belelátok majd a dolgokba. Persze a cégre vonatkozó dolgokat továbbra sem mondhatok. A cég honlapján olvasható a tevékenységről pár dolog, nekem is újdonság volt a honlap, mert az előzőt kellett átakítani. Ugyanis a cég először Union Bridge Hungary néven volt bejegyezve, de az Union biztosító megtámadta a cégbíróságon a név használatát, mert összetéveszthető volt....a honlapot ezért kellett lecserélni és a névváltoztatás is ezért volt.

Azt hiszem most már jeleznem kell a vezetés felé, hogy plusz juttatással honorálják szóvivői munkásságom.

crizal 2009.03.24. 17:39:26

@Relax : OK Válság van. Ennek ellenére itt egy cég, aki vesz fel embereket. Ez szép!
Esetleg azt nagy vonalakban lehet tudni, hogy azonkívül, hogy fizetett 50.000-et/fő még milyen bevételből óhajtja finanszírozni a mókát?

TH 2009.03.24. 17:45:21

@Relax : Nem üzleti titok, hogy egy cégnek miből lesz bevétele. És 50 000 plusz v. mínusz nem mindegy. Ez ugyanaz, mint a sok idióta, aki az Il Ferróhoz csatlakozott, nem tűnik fel a párhuzam esetleg?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 17:48:54

Na mármost, ha mondjuk egy élelmiszerbolt eladót keres, akkor az ugye nem üzleti titok, hogy a bolt az élelmiszereket olcsón, nagy tételben megveszi, és drágábban adja el a vásárlóknak, így ebből van a haszna, meg az alkalmazott munkabére. Ezt ugye mindegyikőnk tudja.
Az az üzleti titok, hogy milyen árban, mekkora tételben vásárol a bolt a nagykertől, vagy az előállító üzemből.
Itt ennél a cégnél még az is üzleti titok, hogy miből szerez bevételt.
Na, ezért nem hiszek én ebben, mert zsigerből tiltakozik az agyam az ilyen homályos dolgoknál.

TH 2009.03.24. 17:50:35

@Jani haverja: Igen, az, ha nem lehet tudni, hogy egy cégnek miből van bevétele az csak viccnek jó. Hogy akar betörni bármilyen piacra, ha ezt titkolja? :)
De a probléma ott van, hogy pénzt kérnek, és "bizalomra" hivatkoznak. Ez tipikus szcientológus-agymosott-MLM duma.

feltáró 2009.03.24. 17:53:55

Ugyanis a cég először Union Bridge Hungary néven volt bejegyezve, de az Union biztosító megtámadta a cégbíróságon a név használatát, mert összetéveszthető volt....a honlapot ezért kellett lecserélni és a névváltoztatás is ezért volt.

Nem is volt saját honlapjuk, ez most készült el!!! nem cseréről van szó! Ha nincs valami hogyan lehet cserélni?
nemlétező honlapot létezőre. amit az
írásokra reagálva készítenek...

www.relaxisland.hu/index.php?mit=szovegek&id=5

Érdemes megnézni!A vállalatunk felirata alatt is micsoda védekezés és ködösítés van.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 17:57:25

@feltáró: ebben az union bridzsben lehet valami, a vezető emilcíme így kezdődik:

ubh.

Relax 2009.03.24. 17:58:46

@Secnir:
Az utolsó szösszenettel, mellyel zártad soraid, magadat minősítetted, erre nem szeretnék kitérni bővebben.

Annyira habzik a szád, hogy nem figyelsz rendesen csak írod a hülyeségeidet. Az általad megkritizált rész egy fikció volt, de ha figyeltél volna magad is rájöttél volna. Amúgy van HR végzettségem, nem neked kell felvilágosítanod TB és munkaügy terén, köszi:)

feltáró 2009.03.24. 18:00:33

@mamapicilánya/mpl: Én tudom.
A vége, meg t-online. Teljesen hiteles nagy cég!:)

TH 2009.03.24. 18:01:40

@feltáró: igen, roppantul meggyőzőek.

TH 2009.03.24. 18:03:01

a hitelkalkulátor is humoros. egyrészt a hitel típus is igen mókás, másrészt a kalkulált-t érdemes megnyomni...ha mindent kitöltöttél, akkor megígérik, hogy felveszik veled a kapcsolatot. :DDDD
Valahogy sejtettem, hogy ezért kell a gyors kalkulációhoz mail cím és telefonszám...

feltáró 2009.03.24. 18:03:20

X:Ycímzett: ubh.horvath.ta.
részletek megjelenítése jan. 20.
Tisztelt Horváth Tamás Úr!

A héten telefonon beszéltünk a céggel kapcsolatban. Azóta nagyon sokat
foglalkoztam az X-né által felvázolt munkával, hirdetéseket adtam
fel ismét, és vidéki ismerősökkel is beszéltem.
Szeretném a munkát minél hatékonyabban,és gyorsabban végezni, és
ténylegesen Önöknél dolgozni.
Jelenleg közel 15 ember jelentkezése van nálam akik várják a
visszajelzésemet. Nekem viszont nehezen oldható most meg, hogy egy
munka vállalásával 50.000 ft-ot befizessek, azért, hogy
dolgozhassam. Érdeklődnék, hogy nem megoldható-e, hogy az első havi
jutalékból vonnák ezt az összeget vissza?
Pont ezért, mert nekem is ez problémát okoz vetném fel a kérdést, hogy
egy munkavállaló, aki dolgozni szeretne/ pénzt keresni, nem kiadni/
hogy jöjjön dolgozni?
Elnézést, ha kontár módon beleszólok, de ez sok esetben gondot
jelenthet! Véleményem szerint az első hónapban elért teljesítményből
kellene ezt levonni, és akkor könnyebben jönnének dolgozni, és ahogy
már többen is jelezték, így "kicsit pilótajáték szaga van a
dolognak".
Holnap, 2009 január 21-én Pesterzsébeten leszek egy volt kolleganőm
papírját viszem könyvelésre, szívesen bemennék Önhöz egy személyes
megbeszélésre, és a szerződés aláírására. Amennyiben megfelel Önnek
kérem jelezzen nekem e-mailon, vagy a xxxxxxx-as számon


UNION BRIDGE HUNGARY KFT címzett: saját magam
részletek megjelenítése jan. 21. Válasz


feladóUNION BRIDGE HUNGARY KFT
címzett: XY
dátum2009. január 21. 7:27
tárgyRe: Kérés
küldőt-online.hu

részletek elrejtése jan. 21. Válasz


A pilótájék az,amikor a beszedett pénz mögött nincs termék és szolgáltatás.
2.,Ha valakinek mondjuk lehet,hogy 10 évig fizetem a szerződését,a saját jövőjére áldozzon ennyi pénzt.
Önnek is azt tudom mondani,hogy az az ember,akinek a zsebében nincs 50.000.-Ft/más cég oktatásért kér ennyit/lehet,hogy nem a mi emberünk.
Mindamellett 1-2 esetben el tudok tekinteni ettől,de nem az elején.Nem fogok 15-20 ember helyett fizetni aez elején.
Csak az Ön esetében,és kivételesen engedélyezem,hogy belépjen hozzánk egy későbbi befektetés megkötésével,amennyiben átmegy a kiválasztási folyamaton
Azért azt azért még elmondom,hogy, az,hogy Ön X-nével találkozott kevés,nekünk is meg kell ismerkednünk.
Az elején nem lehet 67 fajta engedményt tenni a vezetőnek,mert akkor káosz lesz.Ahol pedig káosz van,de nem folytatom.
Várom az interjún,hozza a 15 embert,Önnek engedélyezem a belépését.
Tisztelettel:
Horváth Tamás
ügyvezető igazgató
UNION BRIDGE HUNGARY KFT
H-1204 Budapest Szent Erzsébet tér 1-2
Tel/Fax:262-5062
Mobil:70/311-0001

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 18:04:35

@TH:
Egy idézet "Cégünk távlati jövője egy olyan kb. 3000 fős országos hálózat felépítése"
Ekkor fog összedőlni az egész.
Legalább már ezt is tudjuk...:)))

feltáró 2009.03.24. 18:05:46

Azt hiszem ez elég beszédes idézet volt!

TH 2009.03.24. 18:07:36

@feltáró: Ez kurva jó...:)

"Önnek is azt tudom mondani,hogy az az ember,akinek a zsebében nincs 50.000.-Ft lehet, hogy nem a mi emberünk."

TH 2009.03.24. 18:08:50

@feltáró: "Engedélyezi a belépést"...vazze, nem FELVESZI? Ki akar belépni, hova? Alkalmazottként vállalna állást...
Ez aranyos, hogy 15 emberért cserébe elengedi, de hoznod kell őket magaddal! :DDDDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 18:11:52

@TH: Na ezt hívják úgy, hogy elszólás: "belépés"!!
Nekem egy munkahelyen sem mondták azt, hogy beléphetek, azt viszont igen, hogy felvesznek.
Amióta saját kis cégem van, én sem léptettem még be egy alkalmazottamat sem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 18:12:56

@feltáró: Én rákérdezek az Erste-nél , milyen kapcsolat ez egy ilyen céggel

TH 2009.03.24. 18:14:30

@Jani haverja: Igen, és akkor még nem is fog nagyot szólni.


Keressetek rá arra google-ben, hogy "Horváth Tamás" pilótajáték
Egész sok érdekes találat lesz, nem? :)))

feltáró 2009.03.24. 18:16:16

Úgy gondolom érdemes!
Talán vannak még akik tudnak segíteni!
Bárki kezdte is a blogot, jól tette!

TH 2009.03.24. 18:18:29

@Jani haverja: Ugye, és nem mondtad nekik azt, hogy "Ha valakinek mondjuk lehet,hogy 10 évig fizetem a szerződését,a saját jövőjére áldozzon ennyi pénzt." :))))

É2I 2009.03.24. 18:18:52

@feltáró:

Jajj.

Akinek nincs 50e kib...tt forintja azt nem tudjuk ennyivel lehúzni; tehát nem a mi emberünk.
ROLLER!!!!FONTOS!!!!

Relax 2009.03.24. 18:19:09

@Secnir:
Én is laktam Erzsébeten, de nekem nem mond semmit a házszám...nem a google map-ban kerested? :)

A cím a rendőrséggel szemben lévő "irodaház", ahol többek között a Pesterzsébeten tevékenykedő szinte összes pénzügyi cég megtalálható (biztosítók,hitelcégek + ügyvédek,adótanácsadók stb.)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 18:19:17

SÜN-t lehet má' osztogatni?

feltáró 2009.03.24. 18:20:46

Én nem vittem senkit ide.
Én sem írtam alá semmit.
Nekem gyanús volt, szerinted miért kaptam ilyen választ? Mert annyira beloptam a szívébe magam az igazgató úrnak?

relaxisland.blog.hu/2009/03/19/kedves_tamas

A nevem alatt van egy részletezés amit találtam róluk.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 18:22:02

@TH: Igazad van, én ilyeneket nem szoktam mondani:)))
Én csak olyanokat mondtam eddig, hogy zet, meg ezt várom el, ennyi, meg ennyi pénzért.

TH 2009.03.24. 18:22:36

@Relax : Sikerült a lényegre koncentrálni. :)
Ha valakit interjúra hívnak, akkor nem rángatnak vele még 15 embert, és ha fel akarják venni, nem fizettetnek vele belépti díjat.

feltáró 2009.03.24. 18:22:51

Lehet! Sőt tarajos sünt!:)

TH 2009.03.24. 18:23:50

@Jani haverja: Nahát, ez valahogy olyan logikusnak tűnik, ami te mondasz, vajh' miért van ez?

É2I 2009.03.24. 18:24:14

"Az elején nem lehet 67 fajta engedményt tenni a vezetőnek,mert akkor káosz lesz.Ahol pedig káosz van,de nem folytatom."

Az elején nem lehet 67 fajta engedmény!
Káosz lesz!
Nem folytatom!

Ne is folytasd!
Értjük ;(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 18:26:59

@TH: Nem tudom miért, végülis lehet, hogy én vagyok a csaló, nem is a Relax:)))

É2I 2009.03.24. 18:28:03

Mondjuk én azt nem értem, ha valaki be akar vinni ilyen HR munkatárs hiányos cégbe rögtön 15 embert, miért van elutasítva.
Most kell-é az ember avagy sem?

feltáró 2009.03.24. 18:28:26

Majdnem egy hónapig leveleztem velük és telefonáltam, hátha érdemben tudok valamit a cégről...
Mit kaptam cserébe???

terrybenedict 2009.03.24. 18:31:20

Milyen furi, nem gondoljátok, hogy BLAKE69 hazament a munkahelyéről, és otthon, ahol másodállásban keresi azt a temérdek sok pénzt, nincs internete????
A helyében én azért kiváncsi lennék, hogy hogyan folytatódik a blog.

De ha nincs otthon internet,akkor hogy a fauszba keres annyi pénzt????

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 18:32:51

@feltáró: Ha konkrét választ akarsz arra, hogy mit kaptál cserébe, akkor azt kell, hogy mondjam - finoman fogalmazva - hogy lóleányálmot:)))

feltáró 2009.03.24. 18:33:05

A tények tisztázása véget! Kutattam utánuk,hátha mégis legális dolgot csinálnak és valódi munka. De csak ködösítettek.

terrybenedict 2009.03.24. 18:34:11

HR munkatárs....
Ez is mi???
Korábban nem személyügyes volt???
Vagy a munkaügyes??? Vagy személyzetis???
HR...
Szerintem azt sem tudják, mit takar...

feltáró 2009.03.24. 18:36:11

Megkérnék mindenkit akinek van a honlapon nevezett pénzintézetekkel kapcsolatuk segítsenek!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 18:38:25

@feltáró: Fenyegetést? Ez nagyon durva!!!
Azért szerencsére van már net, meg a Homár is erős látogatottságú.

Relax 2009.03.24. 18:38:33

@milon:
Te most olyan okos voltál, gratulálok, ülj előre!
Abban az esetben, ha valakinek nem jön be a számítása és megválik a cégtől miért kellene neki tovább fizetni a biztosítást? Felmondja és kész. Persze ebben az esetben valóban bukta a befizetett 50.000 forintját, de ha pl. csak három hónapig dolgozik a cégnél és valóban dolgozott, akkor sokkal többet kereshet ennél. Nincsen fizetési kötelezettsége barátom, ahogy neked sincsen ha kötsz egy XY biztosítónál biztosítást és pl.3 év elteltével felmondod, akkor megkapod a visszavásárlási összeget, ha van neki. (Nem részletezem ,mert nem biztos, hogy megérted akkor meg minek koptassam az ujjaimat...)Nem kell kötelezően fizetned.

Amiket leírsz a saját gondolataid vagy valaki diktálja a sok sületlenséget?

terrybenedict 2009.03.24. 18:39:29

Épp most voltam a haveromnál, aki MLM rendszerben akarja a szarjait értékesíteni, és erről beszélgettünk.
Totál tiszta röhej az egész.
Kb. 3 szintig éri meg a dolog. 3 felett már árat kellene emelni, hogy kitermelje azt a temérdek jutalékot.
Lehet, hogy az AMway dolgokazért olyan kurva drágák, mert sok embert kell eltartani? Nem gondolkoztál még rajt EFT?

Relax 2009.03.24. 18:40:17

@Remez:
Az, hogy megkeressenek és a szart is kiverjék belőled:)

A nép fia 2009.03.24. 18:41:22

@Relax : Ebben igazad van.

Bár eléggé lepukkantnak tűnik a ház, sok cégnek van ott irodája. Többek közt az ING-nek és pl. az Unionnak is, meg más kisebb bróker és alkusz cégeknek.

feltáró 2009.03.24. 18:41:33

Nem ezek levelek! Amiket írtam és kaptam.
Bocs:)
Hogy van a sün?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 18:44:40

@Relax : ez olyan dedós

majd jön az apukám/haverom stb. és jól ellátja a bajodat

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 18:46:06

@feltáró: Értem én, mindjárt gondoltam, hogy nem ezek a levelek tartalmazzák a fenyegetést.
Egy süncsalád kiutalva Relaxéknak, de ők is beszerveznek fejenként 4 sünt hetente:)))

feltáró 2009.03.24. 18:48:08

@Jani haverja:
Te egy drága ember vagy! Imádlak!
Már ezért megérte bejönni ide.

Relax 2009.03.24. 19:03:42

@mamapicilánya/mpl:
Ha nem érted a viccet.....

(Amúgy meg mindjárt ír valaki, hogy HA-val nem kezdünk mondatot...)

Secnir 2009.03.24. 19:06:29

@Relax :
mint írtam, erzsébeti vagyok, család felmenő ága még most is erzsébeten lakik.
pesti vagyok, nekem nem kell a google maphoz nyúlnom egy utcáért.
viszont a házszám stimmt. valóban a rendőrséggel szembeni épület, utánanézettem.
viszont
allas.multipressz.hu/index.php?pageid=reszletek&szemelyazon=1271588&featured=1
itt már más a telefonszám és az emailcím.
érrrrrrdekes.
ráadásul két emailcím szerepel benne, mindkettő más.
viszont
www.allasok.net/4624/halozat-es-uzletfejlesztesi-manager
khm. cím ugyanaz, harmadik emailcím.
csak már relax hisland kft.
és egy negyedik: www.workfinder.hu/index.php?option=com_sobi2&sobi2Task=sobi2Details&catid=8&sobi2Id=502&Itemid=68


más
PAPST kereskedelem Farmelco kft, Amero Credit Hitelcentrum, Amero Biztosítási Alkusz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, LIFE-GUARD KFT., Gombocz István ügyvéd, BEST - PROFIT adótanácsadó, P.N.P Cleaning Service Kft., . René Management Bt. adótanácsadás, HiperAudit Kft. adótanácsadás, Dinamika Befektetési Kft., VENTE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Megyeri Automatika Kft., TURUL PENTA TRADE Kft., ....
....és itt abba is hagyom, elfáradtam. ez pest legnagyob épülete, nem is értem, hogy nem ütközött neki még valami repülőgép.

de a legszebb a végére maradt:
Allfinance consulting, Union Bridge Hiteliroda
www.allcon.hu/union-bridge-hungary-kft

na, én itt hagyom abba ennek a cégnek a szapulását, nem is folytatom...

hz 2009.03.24. 19:07:30

... már kifogásolták páran a www.relaxisland.hu oldalt. Nos, persze genya módon lehalásszák az adataidat ha "kezdő" netező vagy, azt hiszed, egy on-line kalkulátorral van dolgod a jobb oszlopban. De nem kalkulál az semmit :D

A készítőt meg szerintem minden bizonyossággal fedi a daninet.hu..
info:
www.ipaddresslocation.org/cgi-bin/wp.cgi
...gondolom én.

McCoy Capt 2009.03.24. 19:11:52

@terrybenedict:
"Milyen furi, nem gondoljátok, hogy BLAKE69 hazament a munkahelyéről, és otthon, ahol másodállásban keresi azt a temérdek sok pénzt, nincs internete????
A helyében én azért kiváncsi lennék, hogy hogyan folytatódik a blog.

De ha nincs otthon internet,akkor hogy a fauszba keres annyi pénzt????"

Azért nem lép be a blogba mert esze ágában sincs ilyen faszokkal vitázni, mint te. Lehet, hogy valakinek nincs arra ideje, h egész nap ilyen fosadék fórumokra irogasson.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 19:14:53

@zoci-mike: akkor te ugyanolyan senki vagy, mint mi itt a fosadék fórumokon, van időd ideírni

lö pá

McCoy Capt 2009.03.24. 19:17:26

@mamapicilánya/mpl:
Nem a fórumokkal van a baj, hanem a jellemekkel.

McCoy Capt 2009.03.24. 19:20:17

@mamapicilánya/mpl:
El is csesztem egy fél napot. Próbáltam értelmesen hozzászólni, vitázni de @terrybenedict -tel nem lehet.

McCoy Capt 2009.03.24. 19:24:20

:DD
Ha veszed a fáradságot és visszaolvasol, akkor megláthatod, hogy az elején tárgyilagosan, tényekkel alátámasztva válaszoltam neki, de aztán látszott, hogy csak provokáció amit csinál.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 19:27:57

@zoci-mike:
na jó, miközben cipőket vásárolgatok a neten tavaszra, borulj a mellkasomra, és sírd el a bánatod, én majd megértelek

McCoy Capt 2009.03.24. 19:28:00

Ha valaki printsceenel neki a webirodájáról egy képet és arról is azt mondja, hogy kamu, amikor több mint kétszázezer magyar ember tudja, hogy ez létezik akkor az ilyennel nem lehet már vitatkozni.

McCoy Capt 2009.03.24. 19:29:37

@mamapicilánya/mpl:
Beszéljétek meg egymással...
Viszlát

Secnir 2009.03.24. 19:31:02

@mamapicilánya/mpl:
én jönnék borulni, merre vásárolsz?

:)

elég széles a mellkasod?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 19:31:18

@zoci-mike: webirodájárol????
Egy kamu webcim látszott a cimsorban :)

É2I 2009.03.24. 19:32:30

@zoci-mike:
Ápró gond; hogy amit én valóságnak élek meg, nem bizonygatom semmilyen blogon.
Egyszerűen sz.arok rája, és élvezem a millióimat.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 19:32:32

@mamapicilánya/mpl: keres rám és vegyél valamit a sztrájk elött :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 19:32:49

@Secnir:

a karosszékemben ülök kérlek

90

@horex: az nem volt kamucím életem, az a belépő oldal volt a cienekhez tagoknak szerintem, de én ehhő nem értek

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 19:34:00

@horex: na nézzük van-e 42-es magassarkúd?

ha nincs, sebaj, hátha találok valamit

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 19:34:33

+s
Én beirtam a látott cimet és "forduljon rencergizdájához " felirat jött ki

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 19:35:53

@mamapicilánya/mpl:
Ha a lábad ekkora , akkor a ...?
Kis faszenes , nem érdekel?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 19:37:40

@horex: ha ezt te árulod

kérlek, az angol klubcuccokért oda és vissza vagyok, anyósom drága lélek jó barátja volt a chippendale-bútor angol tulaja, és kész voltam a boltjától is meg a kecójától is. de meghalt szegény Gyuri bácsi

a párom szerint azonnal be kell lépnem a ciennetbe is, meg a szigetekre is, rövid időn belül hülyére keresem magam. na akkor becsengetek hozzád, addig marad a nyálcsorgatás

Secnir 2009.03.24. 19:39:59

na, mennem kell, jóccakát.
ha blake megjelenne, utáljátok ki innen, köszi.

É2I 2009.03.24. 19:40:41

Tényleg miért kell a milliómosoknak szegény csórókkal, napokon keresztül megosztaniuk, hogy mivel tudják a kötshög lúúúzerek rontani az Ő biznicüket?
Vagy csak ez szokás a felső körökben? Mármint, hogy legyen konkurencia, és így életben tartsák a verseny ösztönt?
Vagy mi?
;))

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 19:47:07

@mamapicilánya/mpl: Az angol cuccok és tsa-i egy régiséges ismerősömé.
Relax és le tudod vásárolni nálam.:)
Áprilistol a VAterán már nem

Jókat mindenkinek, ezt a csontot lerágtuk, lépek én is

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.24. 19:48:13

@horex: akkor ha már ultimillllliomos leszek, a zsiben megtalállak

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 19:56:48

Nehogymár ez a poszt ne érje el a négyszázat!!!!!!
300 fölött már egyébként is teljesen legális, sőt kötelező az EDÉZÉS!!!!!
Kérdem én: Egyik cégnek sincsen Balatonfüreden érdekeltsége??????
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

É2I 2009.03.24. 20:11:43

@mamapicilánya/mpl:
Nem utsó!
De úgy írják; jump! Bár nem tudom mit jelent ;(.
És: hát-al nem kezdünk mondatot, meg és-el :D
Ha-jó-ha-nem-jó:DDD

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.24. 20:32:39

@Blake69: "Nos, hölgyek, urak egy élmény volt, de mára ennyi fért bele, mennek kell dolgozni :)"

És nem egészen negyedóra múlva jöttél is vissza... Na, igen.

@Jani haverja: "A cocalizmusban is ezt mondták az embereknek, én már akkor sem hittem el. VERSENY nélkül nincs fejlődés semmiben."

Ez azért van, mert az emberek többsége nem szeret, nem akar dolgozni. Ha örömet okozna neki a munkája - ehhez, persze, elég intelligensnek ÉS tanultnak kellene lennie -, akkor utálna unatkozni, és inkább "magától" dolgozna. Emellett nem hagyná, hogy a kapitalisták - akik lefölözik a munkáját - a fejére nőjenek. Sajnos, a szocializmus eddigi első implementációja a buta emberek butaságán és egyes okos emberek rosszindulatán bukott meg, az emberi intelligencia pedig fix haranggörbe alakú, úgyhogy jól-rosszul vezetendő birkák mindig is lesznek.

De a társadalom pont a munkamegosztásról szól, és nem arról, hogy minden ember egymásnak farkasa. Túl vagyunk az állati léten, nem kell mindenkinek ugyanazt csinálnia (lényegében: kaja és nő szerzése), ezért az erőforrások elpazarlása az, ha többen ugyanazt a feladatot próbálják megoldani. Illetve lehet, hogy szükség van a versenyre, de nem úgy, ahogy te gondolod: hogy a közbülső eredményeket jól eltitkolják egymás elől (ipari titok) vagy levédetik (szabadalom), mert ezek pontosan a nagyléptékű versenyt és fejlődést fogják vissza. Érdekes módon a kutatást és fejlesztést nem egy nagy cég keretében végző intézetek az eredményeiket azonnal publikálják, már csak azért is, mert élvezetet okoz nekik a hírnév, hogy a kollégáik ámulnak.

Egyébként meg ez a cikk arról szól, hogy a kedves írója termelő jellegű munka nélkül akart pénzt keresni - a fentiek alapján tehát rabolni egy kicsit az emberiségtől -, de összetalálkozott valakivel, aki ezt nála sokkal profibban csinálja, és elcsodálkozott. Érzi valaki a komikumot a tragikumban?

É2I 2009.03.24. 20:41:12

@Joe Forster/STA:

"Illetve lehet, hogy szükség van a versenyre, de nem úgy, ahogy te gondolod: hogy a közbülső eredményeket jól eltitkolják egymás elől (ipari titok) vagy levédetik (szabadalom), mert ezek pontosan a nagyléptékű versenyt és fejlődést fogják vissza. Érdekes módon a kutatást és fejlesztést nem egy nagy cég keretében végző intézetek az eredményeiket azonnal publikálják, már csak azért is, mert élvezetet okoz nekik a hírnév, hogy a kollégáik ámulnak."

/off
Na én ebben _erősen_ érzem a komikumot.
Mármint a naivitásodban.
/on

Lacaca 2009.03.24. 20:50:16

ScienNet International

E-mail: info@sciennet.com
Honlap: www.sciennet.com

Bank kapcsolat:
Magyarországi Volksbank Zrt.
Számlaszám: 14100402-11078249-01000003

Készpénz befizetés esetén rövid számlaszám: 1107824901

IBAN szám: HU04-14100402-11078249-01000003

A céginfóban meg csak egy Ella számlájuk van... Hova megy a zsé?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 20:51:24

@Joe Forster/STA: Ja, 300 fölött már nem csak EDÉZNI lehet, hanem a posztolót is fikázni?:))
Komolyra fordítva a szót az írásod többi részéről az a véleményem, hogy inkább párhuzamosan csinálják az emberek ugyanazt, mint hogy egyik sem csináljon semmi érdemlegeset. Az emberi természetet (mármint az emberiség alaptermészetét, vagy annak átlagát) úgysem lehet megváltoztatni. Úgyhogy inkább olyan társadalmi rendszert kell kialakítani, amelyik alkalmazkodik, sőt mi több felhasználja az emberek alaptermészetének sajátosságait.
Ezért nem működött a cocalizmus.
Egyébként a monopóliumok (pl. Microfos, és tsai, néhány gyógyszergyár, stb.) működésének sem vagyok a pártolója, pont azért, mert megszünteti a VERSENYT. Itt lenne feladata az államnak, hogy megakadályozza azt, hogy a monopóliumok visszaéljenek az erőfölényükkel.
Na de ez nem politikai blog, úgyhogy nem folytatom.

Blake69 2009.03.24. 20:56:59

@Joe Forster/STA: Na igen. De akkor a nemlétező internetkapsolatommal jöttem vissza, mert ha jól emlékszem négykor lejár a munkaidőm, ugye?

A valóság az, hogy amíg telefonon beszéltem, nem tudtam szétszedni a laptopot és a mobilnetet, aztán visszanéztem, és még bebigyesztettem egy választ.

Tudom, hogy egy élmény volt velem tárgyalni, de legnagyobb sajnálatotokra nem vagyok egy nagy fórumozó, úgyhogy nem fogtok gyakran látni, csak egy barátom miatt jöttem fel, és most is ő mutatta, hogy még szóba kerültem....

TH (vagy HT hirtelen nem látom a neved): A nevem az ami. Iwisen megkereshető. :)

jó éjt! :)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.24. 21:04:15

@É2I: Az idealistákat sokszor hiszik naivnak, mégis rájuk van szükség, hogy megváltozzon a világ, mert mások nem hisznek eléggé a céljaikban ahhoz, hogy tegyenek is érte valamit.

@Jani haverja: "inkább olyan társadalmi rendszert kell kialakítani, amelyik alkalmazkodik, sőt mi több felhasználja az emberek alaptermészetének sajátosságait. Ezért nem működött a cocalizmus."

Egyetértünk. Ezt mondtam én is, csak máshogy. Szomorú is vagyok miatta...

nakacs 2009.03.24. 21:16:53

Tények:
Bejelentett munkaviszonyban alkalmaznak, 100 ezer forintos alapbérrel. A 200.000 forintos nettó az alapbér plusz gépkocsi költség elszámolásból áll. A próbaidő után ez 300.000 nettóra emelkedik.
Ahhoz, hogy ezt az összeget kifizessék, ezt feltételhez köti a cég:
Havi szinten 60 interjút kell lefolytatni, ebből 4 embert kell betoborozni, más szóval beléptetni a céghez.

Ha nincs meg a 4 fő, akkor a fizetés 100.000 bruttó alap + gépkocsi hozzájárulás 75%-a, 2 fő, a fizetés 100.000 bruttó alap + gépkocsi hozzájárulás 50%-a.

Ha 4 főnél több lép be, akkor a negyedik ember fölött minden belépő után fejpénzt fizet a cég, 70.000 forint per fő próbaidő alatt, 80.000 forint per fő próbaidő után. A fejpénz gépkocsi elszámolásként fizetik ki.
Ha senki nem lépett be és nincs meg az elvárt 60 interjú per hónap, kiléptetik a dolgozót, és még az alapfizetést sem fizetik ki.

A nagyobb baj az, hogy másfél-két hónapos csúszások vannak a bérfizetéssel.

Már a munkaszerződés sem szabályos, mert a Munka Törvénykönyve kimondja azt, a havi fix fizetést (az alapbért) tárgy hó 10-ig a munkáltatónak fizetnie/utalnia kell. Ezzel szemben a szerződésekben az szerepel, legkésőbb hónap 20-ig utalják a fizetést, amely tartalmazza az alapbért és a gépkocsi elszámolást is.
/Belépés április 1-én fizetés május 20-a körül./

Az alkalmazás feltétele az, hogy az új belépő kössön önmagának egy 50.000 forintos szerződést és az első havi díjat az új belépő finanszírozza meg. /Ez már mindenki számára egyértelmű lett itt, a Homárban is./

Itt van egy anomália, mert NEM a Relax Island Hungary Kft. köti a szerződést, hanem Horváth Tamás biztosításközvetítő. A szerződést az AXA Biztosító jegyzi.
/Hiába tünteti fel a weblapon a cég a számtalan biztosítót, kizárólag az AXA-nak köti a szerződéseket./

Tehát boldog boldogtalan megfelel, csak legyen 50.0000 forintja.

A többi körítés és színjáték. Jó pár munkatársnak nemhogy az eke esik ki a szájából, hanem az eke ott fordul meg, egy képzett hr-es kínjában a haját tépné a felvételi interjúk közben, ha hallaná, milyen szintre süllyesztették a szakmát.

A 60 interjút csak azok tudják lefolytatni, akik a Horváth Tamás kedvencei, azaz nagyon közel ülnek a húsos fazékhoz. Ugyanis minden jelentkező önéletrajzát be kell küldeni a cégvezetőhöz, és az asszisztens egyeztet a nevükben időpontot. Ez változni fog áprilistól, minden "hr-es" magának egyeztet a jövőben.

Hiába tünteti fel H.T. a cégét aktív biztosításközvetítő cégként, bizony nem más, mint ahogy a blogban írták: első lépésként biztosítást kell venni /így lesz alkalmazott "hr-es"/ a második lépésben eladni /amikor betoborozza a négy főt/. H.T. az értekezleteken is kizárólag és mindig ÁLLOMÁNYDÍJRÓL beszél. /A belépett új dolgozók megkötött szerződésének éves díja az állománydíj./
Ennyi meg ennyi állománydíj született, ennyi állománydíj hiányzik a havi tervből, ennyi db. szerződést kötött a cég, ennyi meg ennyi az átlagdíj.

Ezen kívül állandó zűrzavar van a cégnél.Ma ez van hatályban, holnap más a törvény, de holnap után már minden érvényét veszíti és más utasítást ad.
Nem bírja elviselni, ha az emberek bármit szóvá tesznek, akár építő jelleggel is. Más vélemény, gondolat a sajátján kívül nincs. Nem volt, és a jövőben sem fog létezni.

Munkakörülmények:
A cég munkatársai,kb.45-en a földszinten tapossák egymást egy szobában a „főigazgatóság” az emeleten van. Ki lett hirdetve: Felmenni nem szabad ....
H.T. ajtaján pici névtábla nagy betűkkel: VEZÉRIGAZGATÓSÁG.
Egy kft.-nél :-)
Ha már megalomán, nem volt pénze nagyobb táblára a mostani 12x3 cm méretűnél?

Ráadásul itt van ez a rengeteg körös interjú, ahol csak és kizárólag csak arról kell számot adni a belépőnek, hogy milyen „nagystílű” távlati tervei vannak a cégnek, melyik számú vezérigazgatói /sicc/ utasítása mit a tartalmaz. Ilyen főigazgatóság, olyan főigazgatóság, ezen belül ilyen igazgatóság, olyan igazgatóság. Lesz. Majd. Mert még nincs. Piti ember nagy álmait kell visszamondani. Nehéz végigülni egy ilyen beléptető interjút teljes komolysággal, kibírni vigyorgás nélkül.

Mondjuk van 3 beléptethető ember. Időpontot kell kérni először a mindössze huszonéves, a tojásfehérje még a seggén van eszejátszós hr főigazgató (!) asszonytól /egy hr igazgató sincs a cégnél/ majd külön H.T-tól. De már hónap közepén nincs időpont, hogy fogadni tudják az embereket! De ha nincs meg a négy ember zárásig, akkor nincs fizetés, de nem lehet beléptetni embert, mert nem nincs időpontot. Kivéve a húsos fazék mellett táborozókat.
Ezért hirdette ki H.T. hogy már szombaton is dolgozni kell....

Még azt is TILOS megmondani a jelentkezőnek az interjú és a felkészítés ideje alatt, hogy az AXA Biztosító áll a szerződések hátterében. Vajon miért? Erre kiemelt hangsúlyt helyez H.T.

Válaszok a kérdésekre:
Miből finanszírozza a cég a UNIT befektetés havi díját, amit az aktuálisan felvett ember után fizet?
Miből finanszírozza a cég a dolgozó fizetését?
Az előző, a tárgy hónapban, vagy a jövőben felvett "hr-menedzserek" által befizetett 50.000 forintos szerződések jutalékából, amit az AXA Biztosító fizet H.T. részére
Egy szerződés után fizetett jutalék kb 200.000-220.000 forint per darab.

Mi a célja annak, hogy Hr asszisztenseket vesznek fel?
Ki termel valós bevételt?

Az mese, hogy ilyen meg olyan főigazgatóságot :-) hoznak majd létre. Válasz: lásd az előzőekben
Egyértelműen az AXA-tól kapott jutalékból él a cég.
Jelenleg és szerintem a jövőben is ebből fog megélni.

Jó tanács a cégtől távozóknak: Az a szerződés, amelyet a nevére kötött Horváth Tamás, annak a szabályzata kimondja, 30 napon belül fel lehet mondani a szerződést veszteség nélkül. Tehát ha el akar menni, de félti az 50 000 forintját, nyugodtan lépjen ki, mert a pénzét visszakapja! Az AXA Biztosítónál kell jelezni a szándékot és NEM A CÉG VEZETŐJÉNÉL!!!

É2I 2009.03.24. 21:17:28

@Joe Forster/STA:
Nem sértésként; én inkább naivistáknak mondanám.
De.
Aki hisz a saját céljaiban és küzd, tesz is érte, azok előtt teljes a tiszteletem.

Egyedül azt kérdőjeleztem meg, hogy abban amibem nagy pénzbefektetés van, nagy hozam elvárásokkal, némi egoizmus felül tadja-e írni-e ezt?

feltáró 2009.03.24. 21:26:33

Egy dolog motoszkál még a fejemben.
Az AXA-nál senkinek sem tűnik fel, hogy csak egy azonos típusú szerződések köttetnek ettől a cégtől?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.24. 21:28:33

@É2I: "Egyedül azt kérdőjeleztem meg, hogy abban amibem nagy pénzbefektetés van, nagy hozam elvárásokkal, némi egoizmus felül tadja-e írni-e ezt?"

Nem is vettem sértésnek.

Egy olyan társadalomban, amelyben a fejlődést pénzben és nem a fejlesztéseknek a társadalomra mért hatásában mérik, nem is. Ez a "túlabsztrakció", más néven "a pénznek nincsen szaga" elv az oka annak, hogy a semmiből is lehet pénzt csinálni. Nem kell még idealistának sem lenni ahhoz, hogy ezt lássa az ember, és vágyjon egy olyan, normális társadalra, amelyben ilyen nem létezhet.

É2I 2009.03.24. 21:29:14

@nakacs:
Hogy miért érezte ezt egy pár ember, csak úgy előre?

De mostmár kéne egy cáfolatot is. (Kell az ötezer, igaz-e EDE?)

É2I 2009.03.24. 21:35:10

@Joe Forster/STA:
Ja, vágyni lehet, persze. Erre írtam -minden nagatív előjel nélkül-, hogy (a való világban) naivitás.
Ezen felül -sajnos- irreális. ;)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.24. 22:12:59

Szarjanak sünt!
Engem ma felhív egy csávó a pannonos telefonomon.
kérdezi:
-van a családban feltöltőkártyás telefon?
-nincs. (van, de mind1)
-akkor milyen van?
-előfizetéses.
-és az milyen szolgáltató?
-pnnonos.
visszhall.
ez vajon mit akart?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 22:24:01

400 csakhogy EDEzni lehessen :)

Whoo 2009.03.24. 22:26:18

Bakker.. ez azért durva

A weboldal egy nagy rakás fos, a hirdetésben e-mail cím @freemail.hu...

egy komoly pénzügyi cég, akinek freemail-es a mailboxa.

Egyébként meg arcátlan csaló az ilyen.

Az ilyeneket kéne összekötni, és egy lakatlan szigetre kitenni.

Élj meg, DOLGOZZ, és nincs sumák. Ott max egymást tudnák beszervezni :D

feltáró 2009.03.24. 22:33:09

Örülök, ha másnak is pont ennyire nyerte el a tetszését a weblapjuk.:D
A vállalat címszó!!! Az igen.
Hangzatos homályosítása az embereknek.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.24. 22:34:57

@nakacs: Blake mit mondana erre?
Hazucc :)
Na, ujból jóéjt

feltáró 2009.03.24. 22:37:18

Van valakinek szerződése tőlük /Relaxos/?
Megnézhetné talán egy cégjogász mennyire felel meg a jogi követelményeknek!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.24. 23:39:13

@horex: Már háromszáztól is - nem lehet, hanem - KÖTELEZŐ EDÉZNI!!!!!!!!!!
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!

efT 2009.03.24. 23:40:09

@terrybenedict: ki beszélt itt bármilyen Amway dologról? nem kell terméket eladni a Sciennetnél .. ennyire nem lehet megérteni!?

nem is tudod már, hogy mire írsz!

efacln 2009.03.25. 00:01:41

@khmm...: Van, aki befizet 2000000 forintot úgy, hogy nem olvassa el mire fizeti, aztán mást anyáz miatta... Ami még ennél is döbbenetesebb, hogy ennek a hülyének a vergődését érvként másolod be ide. Ezen a szinten érdemes kommentelni :D:D:D

nagyjasek 2009.03.25. 06:46:36

Sziasztok!
Meg tudja nekem valaki mondani a Horváth Tamás Úr (Relax Góré ) mail címét?
Fontos lenne.
Utána leközlöm Itt a levélválltást!

feltáró 2009.03.25. 06:56:20

Horváth Tamás
ügyvezető igazgató
UNION BRIDGE HUNGARY KFT
H-1204 Budapest Szent Erzsébet tér 1-2
Tel/Fax:262-5062
Mobil:70/311-0001
ubh.horvath.tamas@t-online.hu

De ez a "régi" cége e-mail címe.
Válasz? Lehet nem is kapsz!

pollipudlipötty 2009.03.25. 08:15:46

@feltáró:
remélem nincsenek kapcsolatban az Axával...de holnap utánajárok
végre megszabadultunk a Bnettől, a francnak hiányzik mégegy ilyen lehúzós-átbaszós brigád...
mellesleg meg az Axának van saját függő ügynöke, lehet, hogy rosszul láttam, de mintha függő és nem többes ügynökként lenne regisztrálva (?)
hogyisvanez?

Blake69 2009.03.25. 10:01:50

@horex: Na nem, én három c-vel írnám, és újból helyett "ismétet" A többi stimmel, főleg, ha megtudom, mire is lettem idézve :)

Kmárti 2009.03.25. 18:46:05

@É2I: Mert lehet, hogy nem vagy alkalmas.

juci a sokadik 2009.03.26. 11:02:08

@nagyjasek: izgatottan várjuk a fejleményeket.

nagyjasek 2009.03.26. 18:18:56

Írtam de még semmi!

russell 2009.03.26. 18:44:13

Már honlapjuk sincs!:-))

Whoo 2009.03.26. 20:49:36

Bakker, ezeket tönkrevágta a Homár? :)

No more www.relax?

Hiába, sok lúd...

Kiváncsi lennék,hogy a cégnél mi a helyzet. Valaki visszajárhatna ide néha tudósítani

miezkiezmrölirsztetokti 2009.03.26. 21:05:26

@Jani haverja: Mi ez a rasszizmus?
NE CIGÁNYOZZÁMÁNN TE Jani haverja.

panoz (törölt) 2009.03.26. 21:59:25

Ahoz képest hogy ez a TÉKOZLÓ HOMÁR, a fikacégek droidjai úgy hemzsgnek itt mint a hangyák.
Szánalmas ahogy erőlködnek hogy tisztára mossák ezt a rablóbandát.

Rossz nézni ahogy 1-2 ismerősöm is a céges szlogeneket szajkózza, szóval minden minden ilyen esetben erélyesen illik fellépni ilyen fel-fel bukkanó piramisjátékok esetén.

Még szerencse hogy a rendszerváltásután időben lebuktak ezek a bűnöző cégek, ami piramisjáték szerű, meg beszervezős, attól fusson a jónép, ki merre lát.

Relax 2009.03.27. 15:47:54

@panoz:
Üdv!
Majd ha lesz egy kicsit több időm, írok pár érdekességet (üzleti titkot továbbra sem!), de jelenleg állást kell böngésznem a neten.
Megtettem amit a becsületem diktált és pár alkalaommal védtem a leendő cégem a támadások ellen (31-én lett volna a belépés) de a 3 napos konferencia tanulságai után csak annyi jut eszembe, hogy Relax Island... én most leiszom magam!

carridee 2009.03.29. 22:22:11

Sziasztok!

Én is egyike vagyok azoknak, akiket a cég majdnem bepalizott… Lelkiismeret-furdalásom van, hogy én nem hívtam fel mások figyelmét erre a dologra, leginkább a csoporttársaimét, ami azért is jó lett volna, mert HR szakon végeztem… egy volt csoporttársamat pedig sajnos bepalizták erre… Hálás vagyok, hogy létrejött ez a blog, és remélem minél több emberhez jut el a hír.
Talán az a legjobb, ha az elején kezdem az én „relaxos” történetemet. Ahogyan azt már említettem, HR szakon végeztem, és szeretnék a szakmában elhelyezkedni. Sajnos frissdiplomásként erre nem igazán van lehetőség, mivel mindenhova kell a tapasztalat, Ezért is örültem meg neki, hogy végre találtam egy olyan hirdetést, ahova nem kell tapasztalat, HR-es munka, és toborozni kellene az embereket, mert ez a terület fogott meg leginkább tanulmányaim során. Jelentkeztem is a hirdetésre, hamarosan fel is vették velem a kapcsolatot, és behívtak interjúra. Ennek nagyon megörültem, és a megbeszélt napon ki is szenvedtem magam oda a fenébe, az Erzsébet térre. Kicsit furcsállottam hogy éppen egy ilyen lepukkant környéken van a cég, de nem gyanakodtam (még). Ahogyan azt már a homáron is olvastam, másoknak se volt éppen jó benyomásuk a „székhelyről”. A ház, ahol van az „iroda”, eléggé romos, a levegő fülledt volt. Találkoztam az interjúztatómmal, aki bevezetett egy terembe, ami elrendezését tekintve leginkább egy cukrászdára emlékeztetett. Eléggé furcsálltam, hogy nem egy csendes helyen zajlik az interjú, hanem egy olyan teremben, ahol rajtam kívül még vagy öt embert interjúztatnak, és kb mindent hallottam, amit a másik asztalnál beszéltek. Kérdezte az interjúztatóm, hogy kérek-e egy pohár vizet, amit készségesen elfogadtam. Eltűnt, és ott hagyott a teremben. Kisvártatva visszajött, egy műanyagpohárral (egy ekkora cégnek nincsenek rendes poharai?????). Miután beszéltem egy kicsit magamról, jött az ő előadása a cégről. Szinte ledarálta az egészet, szinte felfogni sem volt időm. Tunéziai utazás, ha benne vagyok a legjobb 10 dolgozóban, laptop, ha kiemelkedően teljesítek, májusban továbbképzés Balatonfüreden (ha jól emlékszem), gyors előrelépés, no meg 200ezer forintos kezdő fizetés, ami a próbaidő letelte után majd 300ezer lesz (mellesleg a pénz is motivált, amikor jelentkeztem az állásra…). Aztán jött az 50ezer forintról az előadás… hogy ha nem válok be nekik, vagy nekem nem jön be a munka, akkor közjegyző jelenlétében lemondhatok róla, avagy két évig tovább fizethetem. Ez volt az a pont, ahol kezdett gyanússá válni a dolog, vagy legalábbis nem igazán tetszett, hogy ezzel akarnak magukhoz láncolni. Egyébként az interjúztató azt is mondta nekem, hogy ez az 50ezer a biztosíték arra, hogy mivel engem így „kiképez” a cég, ne menjek el máshova. Volt még valami éremrendszer, vagy mi a fene, de azt a mai napig nem értem (de nem is szükséges már, hogy megértsem…). Kaptam egy időpontot következő hét péntekre, a HR-eshez meg a vezérigazgatóhoz. Annyira sok infó szakadt rám, hogy nem is fogtam fel egyszerre mindent. Mailen megkaptam a tanulnivalót, majd másnap felhívtak, hogy két nap múlva mehetek interjúra, mert felszabadult egy időpont (gondolom másnak is leesett, hogy mi a helyzet, és inkább visszamondta). Mivel még bele se néztem a tanulnivalóba, nem olvastam el rendesen, annak ellenére azt mondtam, hogy ott leszek, hogy az 50ezer forinttal kapcsolatos dolgok gyanúsak lettek. Rákérdeztem megint, hogy hogy is van ez, a nő elmagyarázta nekem, majd pedig tett egy meglehetősen fura kijelentést, miszerint nem érti, mi ezen az 50eter forinton olyan nagy probléma… Este nekiálltam rendesen nyugodtan végigolvasni. Átrágva és szüleimmel átbeszélve feltűnt nekünk ez-az, és elkezdtem gyanakodni. Utánanéztünk a neten, és mi is akkor láttuk, hogy a cég csak most alakult, akkor meg honnan lenne ennyi pénze a nyaraltatásra, bérekre, meg mindenre, ha csak januárban volt a cégalapítás? Minek nekik ennyi HR-es, és mi lesz majd, ha teljesen kiépült a cég? Akkor elküldenek egy csomó mindenkit??? Mellesleg, a cég profilja nekem kicsit olyannak tűnik, mint a Provident, csak gazdagabb emberekre specializálódva… BAR listás ügyfelek is kaphatnak hitelt, csak nagy értékű ingatlan lehet a fedezet, amit elveszít azonnal az ügyfél, ha nem fizet… És itt van az 50ezer forint ismét... arról nem szólt a fáma, hogy azt mikor is lehet felvenni, ha mondjuk ottmaradsz a cégnél. És a fizetés: gondolom nem fognak mindenkinek havi 200 vagy 300ezret kifizetni, nyilván van valamilyen vezetők által megállapított határ, hogy egy ember hány másikat léptethet be egy hónapban… Hogyhogy nincsen egy ilyen feltörekvő cégnek honlapja??? Másnap felhívtam őket, és közöltem, hogy mégsem érdekel a munka… Meglepődtek, hogy ez az 50ezer forint dolog és a cég profilja nem tetszik nekem.
Csalódott voltam, mert reménykedtem benne, hogy végre összejön egy HR-es meló, amit talán élveznék is. De ilyen áron inkább nem, köszi. Jó tanulópénz volt. Most egy call centerben dolgozom, de nem adtam fel a reményt, hogy találjak egy rendes HR-es munkát.
Valaki írta, hogy az OTP Garancia sem garancia… engem is be akartak palizni (erre is), azzal a szöveggel, hogy egy kollegína január óta van a cégnél, és már vezető beosztásban van (akkor éppen február közepét írtuk…). Építőipari példákat hoztak mindig, hogy milyen jó biztosításaik vannak építőipari cégeknek… kár, hogy a válság miatt rengetegen tönkrementek közülük, és örülnek, ha életben maradnak, nemhogy nagyértékű biztosításokat fizessenek… A másik ilyen gyanús dolog a svájci központú, orvosi eszközöket forgalmazó cég kiemelkedő fizetéssel keres üzletkötőket… ennek se dőljetek be!!! Ez is egy hatalmas nagy becsapás, fűt-fát ígérnek, teljes mértékben jutalékos fizetés, és bár így nem mondták ki, de nincsen szabadság…

Mindenkinek sok sikert kívánok a munkakereséshez, és legyetek óvatosak!

Üdv: Carridee

II.Repülős 2009.03.31. 11:36:25

@Relax : Ihatunk Együtt :)
a magam részéről egy állítólag ismert figura vagyok a cégnél :)) az a mellényes fickó a szines nyakkendővel :)
A könnyebb azonosítás kedvéért, amúgy B.M. megfogalmazásban :DDDD V. János.
Banki és üzleti totkokat én sem fogok kifecsegni (bár előbb ehez tisztázni kellene ezt a két fogalmat, csak a tényszerűség és a felelőségrevonhatóság kedvéért)
Naszóval, ha az a gondolatod támadt, hogy a csuda3napos okítás után, leinnád magad, tárdulok :) És jót kacaghatunk pár ember homályán :))

II.Repülős 2009.03.31. 12:02:00

@feltáró: azt mégesm írhatja, hogy fű alatt :DDD inkább maradt a váll alattnál :)) csak elírta. A weboldal meg hagyjuk kategóriás :) kiváncsacsi leszek az új verzióra :)

II.Repülős 2009.03.31. 22:52:08

Na elindult a weboldal 2.0 :)
Annyira eredeti:) a gugli, aki a barátunk :)) ha helpdesk képeket keresel, kisvártatva meg lehet találni az össze képet amit a webmaster használt :)
Gratula !!!

babuska007 2009.04.03. 12:08:03

Légyszi okosítsatok!A faluban ahol élek elindult egy őrület:ha befizetek 30.000 és viszek 4emberkét és azok is visznek egyenként 4 embert akkor 2éven át havi 330.000 kapok én jó magam nem léptem be,de szeretném jó érvekkel visszafogni a családomat ,akiket csábít a pénz és a "biztos" megélhetés ezt a dolgot a ING csinálja azt hiszem.gyorsan írjatok valami okosat és bíztatót.köszike

II.Repülős 2009.04.03. 16:54:37

@babuska007: olvastasd el velük ezt a blogot :) cseréljék ki az általad említett pénzintézet nevét arra, ami hasonló hálózat kiépítésén fáradozik :) Talán észbekapnak :)
Ha nem, akkor.... :))

babuska007 2009.04.05. 18:40:35

@II.Repülős: Sajnos nem olyan könnyű,mert hiszékenyek,de ennek van ugye rájuk veszélye következménye nem "csak" a 30.000 elvesztése,hanem valami más :jelzálog ,kamatos kamat stb???????valamivel érvelnem kellene...

personal tréner 2009.04.17. 11:49:45

Egy vagyok a cég volt dolgozói közül.
Ne is mondjátok, tudom pali voltam...
Azonban mindenkit, aki esetleg még ott dolgozik felvilágosítok arról, hogy az igazgató Úr(?) nem tudni miért, csak azt szereti ha mindenki dolgozik, de fizetni nem igazán akar.
Arra hivatozik, miszerint a pénzügyi partner nem fizet, de kérdem én mi közöm nekem ehhez?!Úgy emlékszem a munka törvénykönyve nem teszi ezt lehetővé....
Mindenkit óva intek attól, hogy bedőljön nekik, még ún. pénzügyi partnercég sem áll mögöttük!
Könnyen levonható a konzekvencia, hogy nem is igen kapnak fizetést akik még maradtak a fenti okokból.
Még szerencse, hogy az Amsterdami úton sikerült pár ember fizetését ún. jutalomként elverni!
Ja és még valami!
Tisztelt Horváth Úr! Nem kell aláírnom sem, hiszen szándékosan olyan nevet választottam amiből még Önnek sem nehéz kitalálni ki is vagyok. A fizetésem pedig nem adható könyöradomány, hanem járandóság akár tetszik akár nem.
Nagy tisztelettel.

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.04.17. 21:27:48

Tadaaaaam, fanfárok, fénya zégbűl, oxigén az vízbűl:

ÁLLÁSKERESŐKBŐL NYOMOZÓK.
www.fn.hu/hetilap/ceg_piac/20090410/piramisepites/

Az AXA kirúgta a tisztelt (utált, és immár megszivatott) vezérigazgató urat:
"Az AXA ezért úgy döntött, hogy felbontja szerződését a céggel, s egyenként megkeresi az általa közvetített ügyfeleket új, korrekt szerződést vagy pénzvisszatérítést ajánlva fel nekik."

Avagy egy piramisjáték kihúzva a listáról.

personal tréner 2009.04.18. 09:22:06

Az igen tisztelt és nagyrabecsült vezérigazgató Úr megszivatása, még csak most kezdődik, mivel nagyon csúnya jogi következményeknek néz elébe....,de nem is idegesíteném ezzel, inkább adnék egy jó tanácsot Nagy tisztelettel!:)))
Ki kellene fizetni azt a sok elégedetlen, munkabérét váró volt dolgozót!Kiváló tisztelettel, amúgy BM.-esen M.B.:))))))))))

Kmárti 2009.04.24. 23:18:03

Annak könnyű véleményt mondani erről a cégről, aki még egy percet sem dolgozott itt. Három hónapot dolgozz le náluk kőkeményen és annyi bért utalnak a számládra, mint nekem. A " bazdmegolóknak" üzenem, ha ennyire bunkó valaki, akkor inkább ne is írjon. Ha ennyire tehetetlenek vagytok, csak sajnálni tudlak Benneteket! Az információk pedig eléggé hiányosak. Én jól élek ebből a cégből, Ti meg morgolódjatok, ahogy akartok. Nem mindenki alkalmas erre a munkára. Talán éppen a reklamálók azok.

feltáró 2009.04.25. 13:53:21

Kedves Kmárti!
Tudod, hogy a piramisjáték résztvevői MIND bűncselekmény részesei?
Nem hiszem, hogy a bankok és a biztosítok mind hülyék lennének!!
Te tényleg nem látod mit csinálnak vagy te magad is cinkos vagy???

anjou81 2009.06.23. 18:12:26

Kedves KMárti!

Te tényleg kaptál fizetést?
Mert elég sok ember nem.
És ha annyira fizető képes a cég, akkor hogy lehet hogy nem tud kifizetni 50 ezret a páromnak mi megjegyzem az ő pénze és nem a cégé?
Amúgy hogy s mint vagytok mióta az Apeh rátok szállt?
Megy a fizetésed most is?
Vagy menekülsz a süllyedő hajóról?
Mivel HTamás Úr tudom olvassa e sorokat üdvözletem neki is!
süti beállítások módosítása