Tékozló Homár

Jós segíti a Centrum bírságolását

2009.04.30. 14:06 | jackyll | komment

Váratlan fordulat nélkül 65:1 arányban megszavazta a Főváros a múltkorjában már emlegetett parkolási rendeletet. Amíg a nálunk okosabbak megszakértik, mitől is nem alkotmányellenes, hogy ezentúl havi egy alkalommal lehet parkolójegyet bemutatni a Centrum Kft légből kapott fantombírságaival szemben, a Homár a mélybe vetette magát, és megtalálta a borzalmas parkolási összeesküvés igazi mozgatórugóját. Lakossági bejelentés révén jutottunk el a Centrum nevében eljáró Kézdi Ügyvédi Iroda vezetőjéhez, Dr. Kézdi Andreához, aki szabadidejében tarot kártyát és számmisztikát oktat a Tiszta Forrás Parapszichológiai Intézetben, illetve szakirodalma is van a témában:

Ugye sokszor gondolt már arra, hogy milyen jó lenne az univerzum válaszát kérni egy-egy felmerülő kérdésre, gondolatra, vagy éppen egy elénk gördülő akadály megoldására? A kor emberének egyre nagyobb igénye van arra, hogy a láthatón túliakra is választ kapjon. Már nem elégszik meg a kézzel fogható válaszokkal. Most egy karnyújtásnyira van a lehetőség, méghozzá egy évezredes technika elsajátításával, hogy az igazi tudás birtokába jussunk.

AHA! Szóval évezredes feketemágia segíti a parkolómaffiát! Aki szeretné tudni, milyen alapon bírságolták meg eladott/nemlétező/akkoréppenvidékenutazó gépjárművét, kénytelen lesz megvenni Andrea könyvét dévédémellékletestül, hiszen logikát, józan észt vagy bárminemű életszerűséget nem sikerült ezidáig felfedezni a fantombírságolási gyakorlatban.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zapkorte (törölt) 2009.05.01. 18:16:33

@Secnir: Hát, szoktam látni... úgy heti 3-4 alkalommal. Egy szar üres nejlontól vagy felrepülő madártól is képesek befosni. Amit megszoktak, attól nem fosnak, de mindig van újdonság. Leesik egy muskátli, előcikázik egy hangtalan biciklista, rácsahol egy pitbull... én nem mernék bemenni Bp-re vele. Nem mondom, álmos kertvárosokban gondtalanul, de egy dunahidat vagy Marx teret vagy Lenin körútat semmi pénzért be nem vállalnék.

jesszumpepi (törölt) 2009.05.01. 18:29:06

@zapkorte

Ha Marx teret írsz,akkor te sem vagy már tinédzser.

Én a Ferenciek terén gondolkodom mindig egy másodpercig,mielőtt kimondanám.A Felszab.tér már nem,ez meg még nem jön a számra.

Briguszka 2009.05.01. 18:36:46

Örülök hogy parkolási bírságot fizethetek, hisz azt jelenti van autóm :)

Ilyesféle marhaság jött nekem e mailben, lehet hogy Andrea küldte?

zapkorte (törölt) 2009.05.01. 18:53:59

@jesszumpepi: Hát, tinédzser már nem vagyok, de azért még van pár évem a midlife crisisig. :) A régi neveket politikai meggyőződésből használom. Nehogy már ne lett volna felszabadulás, amikor az oroszok elkergették a nácikat és fellógatták Szálasit! Aki ilyet állít, annak vagy fogalma sincs a történelemről, vagy fasiszta hajlamai vannak. :-( A klerikus reakcióval meg le kell számolni végre. Mégiscsak nevetséges, hogy Gagarin után 50 évvel még mindig a felhők tetején ülő atyaistenről hablatyolnak... tébolydába velük, aztán addig spriccelni hidegvízzel meg sokkolni árammal, amíg észhez nem térnek, és le nem tesznek ezekről az abszurd téveszmékről!

juhaszcs 2009.05.01. 18:55:18

Ez a Kézdi féle maffia BKV büntetéseket is hajt be,velem is próbálkoztak a mocskok,de mikor kértem a pairokat,hogy mutassák meg mikor büntettek meg és hol az aláírásom,hülye indokokkal próbáltak elhajtani,mutogattak a bkv-ra azok meg rájuk.
A nagyvalagú recepciósuk olyan hülye,mint az éjszaka.
Ne fizessetek nekik rablók!
Szarjon sünt a Kézdi iroda minden tagja!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.01. 19:09:57

@Secnir:
nem minden lo egyforma, ezek az arab teliverek amiket loversenyen futtatnak kifejezetten felosek es erzekenyek
@zapkorte:
felszabaditasban egyetertek
hivo nem vagyok de nekem szinte ugyanolyan hihetetlen hogy valamikor valami egysejtu voltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.01. 19:11:10

megetettem 150 kalapos not
meg megitattam ilyenkor a bladimeri a divat
ma rozsaszin nap van
ma a kancak futnak
holnap a derby 6-kor

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.01. 20:04:20

@zapkorte: Tévecc!
Amikor elkezdtek repkedni, nagsyanyám megmafyarázta, hogy az csak az űr, de az Isten az égben lakozik. Ezzel nála nem okozott törést, a két dolog.

Ja, a héten többször motoroztam az Élmunkás hídon :)
De mi volt a Podmaniczky u. szoc. neve?

zapkorte (törölt) 2009.05.01. 20:25:46

@horex: csak nem levizsgáztattad a horexet? Rudas László utcának hívták. A Bajnok utca meg Bokányi utca volt. Más abban a tömbben nem változott.

b[ALien] (törölt) 2009.05.01. 21:05:49

@Tsabi: voltam zacskóséknál!
Kiköltöztek a szekrényből
Mindenki szeret mindenkit
Az íííí-n kívül tanultak új szavakat pl. MÁJ!
Most kb. normál kiscica méretűek
Már kezdenek enni, de még szopiznak is
Rohangálnak
Mutert állandóan beijesztik:)
És a legkomolyabb, hogy a nagyobbik yorki kutyán alszanak!:)
Menetrend:
kutya fekszik az oldalán
cica ráfekszik
kutya felemeli a fejét, és morog egyet
cica néz
kutya visszafekszik
cica megnyalogatja a kutyát
alvás:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.01. 21:45:06

@zapkorte: Na, látom vannak még akik emlékeznek a hőskorra:)
Nem Horex sajna, csak Simsonnal hasitok
:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.01. 22:00:01

@zapkorte: A cégnél a csinos recepciós is megvan, és nagyon jóban vagyok vele :)
De az idegesít amikor ezek azt hiszik hogy kurva fontosak, és már nem lehet tőlük dolgozni sem.

@b[ALien] a kopasz baba: Ez nagyon jó:)

neet- 2009.05.01. 22:03:05

Estét!
Centrum nevét szádra se vedd...
Meg itt már simán offolhatunk.
1. lement a ballagás, máv-sztrájk nem zavarta meg, csak a Ballagmáravéndijáktovább-SÜN-tovább, bekiabálásokat lehetett hallani. :D
2. Hétfőn érettségi. A MAGYARON lehet használni HELYESÍRÁSI SZÓTÁRT!!!!!!!!! WTF??????????? Hogy miért tart itt ez az ország, gondolom, innentől egyértelmű.
3. Csoportos MÁV-jegyet vettem az oszt.kir.hoz, fotósoppos volt a srác, mindent tudott, 5 perc alatt megvoltunk, hétfőn kiderül, jó jegyet adott-e.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.01. 22:08:49

@neet-: Hehh, nekünk még az volt hogy pár hiba után karó...
Pedig csak 10 éve volt, ez gáááááz.

Aztán meg lehet nézni hogy írnak helyesen az emberek. És van aki még büszke is rá hogy nem tud. Meg arra is hogy nem tud 3 mondatot értelmesen megfogalmazni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.01. 23:43:51

Amúgy most voltunk a főnökünknél csapatépítő tréningen. Neki van egy jópofa kutyája :)
Nem felnőtt még, de jó nagy dög lesz, sötétbarna, félhosszú szőrű, nemtommi keverék :)

Dörgölőzik mint a macska, és nagyon barátságos :) Az este fő attrakciója volt :)

Tsabi 2009.05.01. 23:47:57

@b[ALien] a kopasz baba: jofele grillezeses heppening volt, most ertem csak haza :) Az egyetlen gond csak az volt, hogy nekem kell vezetni, szoval csak alkoholmentes sor volt.. :(
A zacsismacsok tok aranyosak lehetnek, a kutya meg idovel megbekel, es mar morogni se fog, maximum megszokasbol :)

Tsabi 2009.05.01. 23:52:02

na joccakat mindenkinek :)

Navarone 2009.05.02. 01:15:27

Jesszusom, tényleg ez a fontos, hogy ki mit csinál a szabadidejében??

Jajj de szánalmas post...

betépett felhasználó 2009.05.02. 07:48:21

Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni
Rabszolga-had indulj velünk!
A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!
Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.
Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király:
A közjó alkotói lettünk –
hát vesszen el, ki ellenáll!
Pusztuljon ez a rablóbanda,
a rabságból elég nekünk.
A lángot szítsuk, rajta, rajta!
A vas meleg, hát ráverünk.
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
A gazdagoknak kedve-kénye
erőnkből szívja ki a vért,
csaló az államok törvénye,
mert minden bajt szegényre mért.
Kínlódás most a munka bére,
de már ebből elég, elég!
Szerszámot hát az úri kézbe
s ide a jognak a felét!
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
Mi milliók, mi munka népe,
mi alkotunk a földtekén,
mienk lesz még pompája, fénye
s a munka nem lehet szegény.
A tőke még a húsunk marja,
de már a gyáva had remeg –
kelőben már a munka napja
s ragyogni fog a föld felett.
Ez a harc lesz a végső
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!


---------

Вставай, проклятьем заклеймённый
Весь мир голодных и рабов
Кипит наш разум возмущённый
И в смертный бой вести готов.
Весь мир насилья мы разрушим
До основанья, а затем
Мы наш мы новый мир построим,
Кто был никем, тот станет всем!
Это есть наш последний
И решительный бой.
С Интернационалом
Воспрянет род людской

MUNKÁRA FEL ELVTÁRSAK!!!
Új posztot az új világ
új emberének!!!!!

zapkorte (törölt) 2009.05.02. 08:17:37

@horex: Kérdezz csak bátrn, nem mindenre emlékszem már, de van korabeli Budapest Atlaszom! ;-)

Lodogi Pascal (törölt) 2009.05.02. 09:11:44

Ez bekívánkozik a vastagbőrbe is.
Beszarás

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.02. 09:15:37

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
"csapatépítő tréningen"
Ezt anno, szocialista brigád megmozdulásnak hí'ták :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.02. 09:17:15

@zapkorte: Szegény anyám sose tudott áttérni a szoc.utcanevekre
Én meg lassan a 20 év alatt elfelejtem mindet

aardwark 2009.05.02. 09:20:23

jó reggelt
aki nem volt tegnap a tabánban sajnálhatja
feró a topon volt megint
a posthoz érdemben csak annyit, hogy most már tudom hogy kézdi az nő
de a csekkekel nem tudok semmit kezdeni

zapkorte (törölt) 2009.05.02. 10:22:42

@aardwark: megjósolhatta volna, hogy egy vasat se kap, oszt megspórolta volna a bélyeget.

zapkorte (törölt) 2009.05.02. 10:26:16

@horex: mire megtanulod az újat, úgyis megváltozik. Nincs bő gatyám meg stb, de szobordöntögetésben és utcaátkeresztelésben mi vagyunk az elsők! Még Joliot Curie-t is ledöntötték, és a terét visszakeresztelték Királyhágó térnek, oszt kidekorálták csodaszarvassal. Pedig azért Joliot Curie nem volt egy Sztálin... igaz, kommunista volt, de nem erről közismert!

jesszumpepi (törölt) 2009.05.02. 11:43:40

b[ALien] a kopasz baba 2009.05.01. 21:05:49

Erről szívesen megnéznék egy képet.


A kutya valószínűleg méltóságán alulinak tartaná,ha ilyen kicsi "ellenfelekre" lecsapna.

aardwark 2009.05.02. 12:58:39

halló, az inkontinencia segélyvonalat hívta


kérem tartsa egy kicsit

Gumidomino 2009.05.02. 14:10:06

Tessék, urológia. Tudja tartani?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.02. 15:03:31

@horex: Hajjaj :D
Itt is csak csapatépítő tréningnek hívják, valójában ordas beb*ás :D

@Navarone: Hát, ha a Centrumról van szó akkor minden érdekes. Az is érdekes hogy valójában pl. kik a tulajai.
Amúgy mi itt mind nagyon szeretjük a Zentrumot.

@aardwark: Gyújtós? Vagy nem fával fűtesz?
Budiban felhasználni?

b[ALien] (törölt) 2009.05.02. 15:57:52

Szabadidőmben megfodrászoltam magam, úgyhogy most tényleg kopasz baba vagyok!:)
Meg még annyi érdemit tudok hozzáfűzni, hogy tojásos nokedlit eszek salátával, és nagyon sok tejföllel
És mennem kell macskaját venni
Aztán meg kéne sört inni, mert nagyon ki vagyok száradva
Röviden ennyi

jesszumpepi (törölt) 2009.05.02. 16:03:34

Én meg krumplis pogácsát,és almás-diós süteményt.

Tokaji furminttal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.02. 16:40:50

@b[ALien] a kopasz baba: Sört inni mindig lehet :)

Én meg lépek melóba, mindenkinek kellemes döglést :)

Mylady 2009.05.02. 16:55:47

Én meg paprikás krumplit. És van almakompót is. Meg egy ananász.

A tojásos nokedlire nem tejfölt kell tenni, hanem pörköltszaftot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.02. 19:30:51

derbyday
tojasosnokedkire csak tojas kell meg so
esetleg a salatara mehet tejfel

Ofélia . 2009.05.02. 19:39:30

A sünök tele vannak kullancsal!!!

Kinek szarakszik az XP-je????

Ofélia . 2009.05.02. 19:42:54

@hagyma: Negyeg kiló nokli reája 3 szép NAGY tojás(előtte rántottának megsütve) hozzá saláta(de az a fejes magyar) szuper kaja!!:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.02. 19:57:40

en is szeretem
a fejes salata itt is jo
mondjuk az iceberg meg jobb

jesszumpepi (törölt) 2009.05.02. 21:05:10

Anyukám tojásosnokedlije:

2 tojáshoz hozzákevert egy kis tejfölt,sót,bő olajban megsütötte rántottának.

Rászedte a nokedlit,és rátett 6 tojást,amelyet összekevert egy evőkanál tejföllel,és egy kávéskanál sóval.

Fedő alatt,nagyon lassan,időnként megkeverve készre sötötte.

Ofélia . 2009.05.02. 21:20:11

@jesszumpepi: A rendszer kb ugyanaz de te összesen 8 tojást írtál ehhez mennyi volt a nokli????

Nem szoktem hadseregnek főzni de egy homáros buliban 6 nagygydarab párolt és lesütött csülökhöz isteni köret lennee.

Persze 8 nagy fej jó kövér salátával NYAM NYAM:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.03. 04:35:48

most tenyleg ez a 7 vegi?
a derbyt egy tok eslytelen nyerte 50-1 -hez adtak
en sem a favoritra fogadtam de nyem nyertem
nagyon vizes volt a talaj, ilyenkor minden lehet
lett is
mondjuk a zsokenak a 2-ik derbygyozelme volt, mer nagyon sokat szamit ki a zsoke

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.03. 05:59:46

ja es a kalapok es az azok alatt levo nok egeszen fantasztikusak voltak iden is
de nekem csak Mary ha mar Kentucky es amerika....

jesszumpepi (törölt) 2009.05.03. 08:38:28

@ofélia

Érdekes párosítás a csülök tojásos nokedlivel.

Látom,te is szeretsz kísérletezni.


Ma kínai kung-pao csirkét főzök.

Ofélia . 2009.05.03. 13:54:24

@jesszumpepi: Amugy ennyi tojáshoz és 1.5 Kg. lisztet használnék viszont a csülköt REZGŐSRE kell párolni és utánna sörrel locsolgatva pirospozsgásra sütni(a rezgősség után irdalni a bőrkét)

A sütő hőfokát nagy ívben szarom le mivel aki ilyet gyárt az figyeljen rá!!!!

Ofélia . 2009.05.03. 13:59:05

@jesszumpepi: Amugy nem tudom eléggé elitélni azokat a nőnemü egyedeket akik egy receptet szórol szóra és pontrol pontra betartanak:))

Na abbol sok minden kisülhet de ÉTEL a legritkábban:)))

Az ott legfelül amit szürkeállománynak hívnak pont ezért képződött a hosszu evolúciós folyamat során:)))

SzilviBarack 2009.05.03. 16:35:48

Na, basznak új bejegyzéseket írni már három napja. Köszi!

aardwark 2009.05.03. 17:00:34

de mijazaz zéerté?????????????????


blájen, hol vagy?
fikusz kukisz vagy kukisz fikusz?

ezek igazán fontosch kérdések....

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.03. 17:07:12

jöhetne már egy új poszt, mer' én ezt amúgy is leszarom...

Ofélia . 2009.05.03. 17:15:25

@megélhetési sünöző ♀ - sün sün sünSÜN SÜÜÜNNNN: Gond egy szál se megyek lágytojást főzni ma könnyüt vacsizok először:)) Utánna persza 10-kor töltöttkáposztát!!

Dögöljön meg súbert norbi:)))

Ofélia . 2009.05.03. 17:18:25

@SzilviBarack: Most akkor mi a gond??.

A homáron max DASZNI szoktunk bogrács mellett az átkeresztelt faint csalaFINTA E örökös klubtársunk vendégházában:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.03. 18:48:06

na minden rendben, hazarepultek a lovak
alig par nyitott kerdes maradt
mi van a mentosokkel?
a mercit gorgon vagy bekan?
es lehet e normalis csokiszokokutat berelni Mary szulinapjara?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.03. 18:49:45

ja es a legfontosabb
mia qrwa pitcsha az a SUL?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.03. 18:51:00

@hagyma: igen, de az a baj, hogy disznósajt folyik belőle.

viszont belecsavarhatod a répát

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.03. 18:53:22

@hagyma: vazze, hagyma, egy egész posztot szenteltem a sülnek a homárszlengen

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.03. 18:56:15

az avatarom igen ütős.

ha majd megjelenik...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.03. 19:06:52

@megélhetési sünöző ♀ - sün sün sünSÜN SÜÜÜNNNN:

tudom de meg elek nem felejtem el ezt a kerdest
az egesz orszag benne volt ebben a jelenetben
sun sun sun
megyek is veszek valami sort, kemeny 7 vege volt

Mylady 2009.05.03. 19:23:54

most akkor tényleg ez a hétvégi poszt???

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.03. 20:58:40

én attól félek, hogy mi van, ha ez egyben a jövő7végi poszt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.03. 21:07:20

@megélhetési sünöző ♀ - sün sün sünSÜN SÜÜÜNNNN:
be van az ma'n elesitve
ejfelre vagy reggel 6-ra
oszt lesz vagy 4 holnap

Mylady 2009.05.03. 21:21:42

hát, basszus, jöhetne is már valami új
hogy ez milyen szar egy (hosszú) hétvége volt!
az összes blogon, amit olvasni szoktam, tökéletes csend - ott is, ahol egyébként hétvégén is szokott lenni napi 1-2 poszt
rég unatkoztam ennyire...
kénytelen voltam tényleg tanulni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.03. 21:47:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Hát sok esetben a csak találomra összedobált dolgokból lesznek a legjobb kaják :)
Amiknek a készítését utána le kell írni, mert legközelebb még csak hasonló sem jön össze :D

@megélhetési sünöző ♀ - sün sün sünSÜN SÜÜÜNNNN: És kábelezni ki fog?!?!!!!
Amúgy tényleg jó az avatarod :)

@Mylady: Ha már annyira unatkozik az ember hogy inkább tanul, az a vég kezdete... És ez már rosszabb mint amikor inkább takarítasz...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.03. 21:53:03

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
basszus most hataroztuk el Maryvel, hgy szerdan telleg rendet rakunk meg ilyenek
mi nem takaritunk am hetente
mi vigyazunk a tisztasagra:)
emlekszem regen otthon minden szombat delelott
mosas portorles porszivo fozes

lótumfaktum 2009.05.03. 21:59:26

@Mylady: ez nem én vagyok fiatalabb ki adásban?

aardwark 2009.05.03. 22:19:00

ez most a hétvégi post?

van 2 db törp figurám pedig nem is voltam sparban........

ez most akkor hogy is???????????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.03. 22:21:26

@hagyma: át én is alapból rendet tartok magam körül, főleg hogy 1-2mm-es alkatrészek is akadnak azokban a dolgokban amiket szerelek... de alapból 1-2 hetente takaríani kell mert forgalmas út mellett vagyunk, és hőerőmű is van a város mellett - ezért baromi poros a levegő.
Így aztán azt veszed észre hogy csak úgy másznak elő 1 hét után a porcicák, portigrisek és poroszlánok.

aardwark 2009.05.03. 22:33:05

akkor én annyira illegális vagyok hogy nagyon, teljesen törp vagyok

lökhjethetk a phadlóla de dulván...

aardwark 2009.05.03. 22:46:38

teljesen free user vagyok, csak 4 perc múlva térhetek vissza

Instant download access! Or try again in about 4 minutes

Mylady 2009.05.04. 00:06:18

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: neeem, félreértesz, téééényleg tanulni kell, és így, hogy nem volt mit olvasni, téééényleg tanultam...
(takarítás majd vizsga után...)

Mylady 2009.05.04. 00:07:46

@lótumfaktum: helló tesó :)
ott vagy ám a képtáramban is :)
meg még egy igen dögös rokonunk :P

Mylady 2009.05.04. 00:09:21

@aardwark: nekem hókuszpókom van, 38mm magas (megmértem)
a törpök mekkorák? gondolom méretarányosak...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 00:26:15

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
hat nalunk magyar szemmel kupi van
kosz azert nincs de patyolat se
nagyanyam kiment volna vilagbol ha igy lakik, igaz O meg HB volt
anyam volt kint tavalyelott, mielott kijott rendeltem egy takaritonot
2 napig melozot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 04:48:55

hu ezt a repa orru not mar en is unom a foton 3 napja
alszom is 1 kortyot

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 07:20:51

@Mylady: Ja hát vizsgaidőszakban nincs takarítás azt aláírom. Olyankor nincs semmi se :/
De én már sikeresen elimináltam az életemből a vizsgaidőszakokat, MUHAHAHAHAHA.

Struccinvázió :)


@hagyma: Ahol élnek ott sosincs rend. Csak a kupi mértéke változó. Én férfiak között még rendmániásnak számítok, barátnőm meg még nők között is :D
Ez annyit tesz hogy pl. ha ráérek akkor elmosogatok, meg nem hevernek szanaszét az asztalomon mindenféle cumók.

De ha meló van (otthon) akkor lehet hogy 2 napig szemétkupac van körülöttem, mert nem szaladgálok minde kis kábelvéggel a kukához :D

A szemétkupac persze relatív, mert azért a fontosch dolgok (kis csavarok, SMD-k, stb) azért jól el vannak különítve.

É2I 2009.05.04. 07:41:52

A fene, már megint hétfő van? Hova tünt ez elmúlt három nap? Akku!

Lesz új poszt?
De nehogy ide írjátok a magyar érettségit, itt nem számít!

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 07:45:55

Szép jó reggelt!

Még mindig ez megy?

É2I 2009.05.04. 08:05:36

Na mi van?
Mindenki érettséGIZIk? Vagy mi?

aardwark 2009.05.04. 08:08:10

@☺ágica: szép napsütéses jó reggelt:)
igen, még mindig, de már nem megy ez sem:)

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 08:10:46

@aardwark: :) Nem bizony. Pedig ilyenkor már szokott lenni új poszt:(

UTOLSÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!

É2I 2009.05.04. 08:17:37

Hogy dolgozzak így, poszt nélkül?
Ahh, nincs is munkakedvem.

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 08:19:59

@É2I: ugye? Én is tök örömmel jöttem be, mert azt hittem, hogy már van új poszt. Erre tessék:(

Tsabi 2009.05.04. 08:21:23

Joreggelt, ez meg a hetvegi poszt? :)

EÖ (törölt) 2009.05.04. 08:28:44

jé, új poszt!

első! :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.04. 08:32:25

@É2I: Jó hajnalt!
Má' csak 360-at kell aludni és itt a május elseje.

É2I 2009.05.04. 08:36:13

@horex:
Hajnal?
Bár lehet igazad van, még én sem ébredtem fel.
De itt van előttem egy monitor, ami nem az enyém. Úgyhogy erős a gyanum, hogy a melóhelyen vagyok. De még nem vagyok teljesen biztos benne. ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 09:02:56

@É2I:
"
A fene, már megint hétfő van? Hova tünt ez elmúlt három nap? "
Ezek mindig meglógnak!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.04. 09:51:43

@É2I: Az a baj, hogy én a saját monitorom elött ülök :(

alexander77 · http://www.lefolyo.hu 2011.03.11. 13:28:35

Ezek után mondja még valaki, hogy nem keveri jól a kártyát!
süti beállítások módosítása