Tékozló Homár

Egy tévedés miatt majdnem elárverezték a házat

2009.05.14. 09:20 | ge | 59 komment

Krisztáék háza egy alkalmatlan földhivatali ügyintézőnek köszönhetően elárverezés előtt áll. Egy másik városban élő, de azonos nevű adós tartozását akarják leverni rajtuk, és ugyan a földhivatal már belátta, hogy tévedett, Krisztáék szívesen beperelnének valakit.

Van egy pali a Pest megyei Sz-ben, aki tartozik a Magyar Telekomnak 210.259 Ft-tal. A csávót pont úgy hívják, mint a férjemet, vagy inkább a férjemet, mint őt. Tucatnév. (Bocs, drágám!) A telekom kiadta a tartozást egy végrehajtónak, aki - gondolom, más eszköze már nem lévén - bejegyeztette a végrehajtási jogot a váci földhivatalnál, de a szintén Pest megyei Ő-be, a MI HÁZUNKRA.
 
Végtelennek tűnő telefonálgatások után derült ki, hogy (állítólag) a földhivatalban valaki elnézett valamit, és így lett a mi házunkra bejegyezve a végrehajtás, meghirdetve az árverés. A egész őrületet is véletlenül tudtuk meg, mert az értesítést a régi címeinkre (külön a férjemnek és külön nekem) küldték, mert két éve nem sikerül átvezetniük az állandó lakcímünket a tulajdoni lapon. (Igaz, azt nem tudom, kötelességük-e, ha nem bocs!).
 
Az a mázli, hogy apám (aki még ott lakik, ahol én is hivatalosan állandóan laktam ezelőtt) jóban van a postással, és átvehette a nevemre szóló levelet, amit a végrehajtó küldött. De mi lett volna, ha nem veheti át, én meg csak jó sokára megyek haza a szüleimhez, és nem jutok hozzá a levélhez? Itt lihegett volna x ember a házunk előtt az árverés napján, én meg csak nézhettem volna? Esetleg ordibálhattam volna hangosan, karomban a tízhónapos kölykömmel, miközben fukszosék vetélkednek szerény hajlékunkért?
 
Mivel mi sem vagyunk túl sikeres emberek, hitelt vettünk fel - az viszont siker, hogy még tudjuk fizetni -, így a bankot is értesítették. Ez az egész ölég kellemetlem, sőt már kínos... A kétkedőknek üzenem: 1. nem érdekes, de fele-fele arányban vagyunk tulajdonosok. 2. igen, megvannak a végrehajtói levelek. 3. szóban már mindenkit elküldtünk a fenébe + a földhivatal vezetőjétől kértük "vizsgálja ki az ügyet".
 
Érdemes lenne perelni? Ha igen, kit, kiket? Úgy hiányzik a további macera, mint egy púp a hátunkra, de akkor is! Valaki tartozik, tőlünk meg elárverezik a házat?! Magyarisztánban tényleg mindent lehet?
 

Kriszta 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hörcsög 2009.05.14. 09:24:13

Uhh.. Éljen a Magyar bürokrácia..

-Gyöngyibaba- 2009.05.14. 09:26:21

Hát ehhez nem tok mit szólni. Majd jönnek a nagyok, oszt mondanak tényállást azok:)

Joco74 2009.05.14. 09:27:21

Nem írsz róla, hogy ért e valamilyen bizonyítható hátrány emiatt. Ha nincs valamilyen jól nevesíthető és főként számszerűsíthető veszteség, akkor véleményem szerint felesleges perelni.

Inkább a földhivatalnál követelj vizsgálatot és felelősségre vonást.

Jim Raynor 2009.05.14. 09:28:47

hát a telekkönyvnek bizony sül, de amilyen emberkék ott ülnek, nem is csodálkozom, hogy ilyenek történnek....egyébként is, felelős egy közhivatalban? ugyan - ugyan.....

ellenben, bizony a lakcímváltozást még a 21. században is a zállampógárnak kell bejelentenie mindenféle hivatalok felé.....minden hivatal által használató elektronikus adatbázis? ugyan....

lótumfaktum 2009.05.14. 09:29:14

ez nem a zugügyvéd asztala?

Meklén és Tamara 2009.05.14. 09:35:09

szerintem még olcsón megúsztad. Örülj, hogy nem építetett az önkormányzat az udvarotokba egy hatemeletes hotelt!

betépett felhasználó 2009.05.14. 09:39:32

"Érdemes lenne perelni? Ha igen, kit, kiket? "
IGEN
Pereld a ferjred, hogy ilyen tucatnevu.
Tuti megnyered.
es maskor gyere hozzam felesegul
gyerek nelkul, ha lehet

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.05.14. 09:41:23

mindenkit perelj, az a biztos
és talán egyösszegben ki fogod fizetni a házad hitelét.
csak optimistán!

Dr Net EIek (törölt) 2009.05.14. 09:47:28

Perejjed be a végrehajtót! Mijafaszt levelezget veled?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.14. 09:49:38

ez a stílus, haláli... tisztán látom az asszonkát, ahogy otthonkában, főkötőben, karján a csimotával rázza az öklét a kerítésnél és pöröl, ha perelni már nem tud :)

b[ALien] (törölt) 2009.05.14. 09:57:14

Ez azért durva! Kemény para lehetett.

Dr Gregory House 2009.05.14. 10:02:39

Szerintem olvasd el Franz Kafka: A per című könyvét!

Frucsasz 2009.05.14. 10:08:22

Azt érdekes lenne tudni ,hogy KHR-be (BAR) feltették-e a férjuradat a másik pasi lejárt tartozása miatt. Mert ha igen, akkor aztán ihajj. Amúgy igenis ért kár, nemvagyoni típusú, úgyhogy perelj.

É2I 2009.05.14. 10:10:04

Egy ügyvédet kérdezz meg róla.

De szerintem maximum a föl(d)hivatalból lehet kiverni néhány ezrest kárpótlásul.
Rosszabb esetben 15.000-ért kapsz egy bocsánatkérő levelet ;P

vape 2009.05.14. 10:15:15

Az eset finoman fogalmazva igen kellemetlen.

Ám (postai levelezés tekintetében) ez is egy újabb tanulságul szolgál arra, hogy mennyivel jobb is az, ha az ember abba a lakásba van bejelentve, ahol ténylegesen lakik. Nem pedig a szülőkhöz, nagyihoz, stb. azért, hogy olcsóbb legyen a kötelező bizti vagy több gázártámogatást kapjon a család.

betépett felhasználó 2009.05.14. 10:15:35

"Az a mázli, hogy apám (aki még ott lakik, ahol én is hivatalosan állandóan laktam ezelőtt) jóban van a postással, és átvehette a nevemre szóló levelet, amit a végrehajtó küldött."

hm,... identitaslopas???

oregur megy a dutyiba, lakasa uresedid, kiadod, alberleti $bol ugyvedet fogadsz, bepereled a fel vilagot, megyered, a masik felet megveszed, es nekem postazol 5%ot a nyeressegbol az 5letert. na? pacsit ra...

staropramen 2009.05.14. 10:15:39

Sztrovacsekek!
szerintem azért megállna egy jóhírnév rontás a végrehajtó és a Telecom részéről.A bíróság majd eldöntené ki a nagyobb hunyó.Egy jó kis szakértői nyilatkozat arról , hogy a bank kiértesítése miatt ezentúl nehezebben juthat hitelhez a kárvallott, mert az ügy -mint a kabátlopás- már rajta marad.egy rámenős ügyvéd sok pénzt csinálhatna ebből, de a végrehajtót tuti, hogy megfircangolnák.
Mindamellett néhány seggberúgás és arcátplasztikázás a végrehajtó számára sokat lendítene azon, hogy legközelebb jobban utánanézne kinek a házát akarja árvereztetni.
A hivatal összes felettes hatóságát is érdemes megkeresni egy szívhazszóló levéllel.

médinhángöri 2009.05.14. 10:19:42

Hát én azért nagyon rosszkedvű lennék, ha jóadófizető, böcsületes pógár létemre rossz híremet keltenék a földhivatalban, a bankban, a végrehajtónál, a Telekomban, a szomszédságban stbstbstb. Tuti lehet ezt valahogyan forintosítani. Bocsánat, valutásítani, a világ jobbik felén. Ebben az országban esélyt se látok rá.

Harlequin 2009.05.14. 10:25:15

Igen érdemes perelni, telefonálgatás meg idegesledés. A végrehajtó hibázott, őt lehet felelősségre vonni.

É2I 2009.05.14. 10:28:03

@staropramen:
Akár hogy is nézem itt a földhivatalnok baccott ki posztolónkkal. A másik két érintett cégnek jelen estben semmi köze hozzá.
Úgyhogy a bíróság símán visszavágná az ellenük benyújtott keresetet. De normálisabb ügyvéd ezt a perelni kívánónak is elmagyarázná, hogy nem érdemes.

Már, ha ez a valódi tényállás, elvtársak! (sic!)

elwood 2009.05.14. 10:33:18

Szerintem az ügyfél nem olvasta el az ÁSZF-et amiben tisztán benne van, hogy az adósságot behajtják rajta, ... vagy az azonos nevűn, ... ha azon sem akkor az ABC szerint mennek tovább.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.14. 10:45:46

A jóhírnév megsértése szerintem is megáll, ahogy staropramen sztrovacsek mondja.
+ a tulajdonjogotok is sérült azzal, hogy a végrehajtást bejegyezték a tulajdoni lapra. (Amíg azt nem törlik, saját jogos tuladonotok felett nem rendelkezhettek szabadon.)
Egy ügyvédet mindenképp megér a dolog, az majd megmondja, hogy mit lehet kihozni a dologból.

ZON 2009.05.14. 10:46:22

Nem kellett volna kiverni a bameget.Egy rokonnal kellett volna csinálni egy előszerződést az ingatlan eladásáról.Átvenni tőle foglalót.("per és tehermentes állapotban")
Ugye az adásvétel meghiúsul a földhivatal botlása miatt, az eladó bukja az átvett foglaló összegét.Ez már kimutatható kár, szerintem sikeresen perelhető.
Fúj, aljas csaló.

staropramen 2009.05.14. 10:49:30

É2I 2009.05.14. 10:28:03
Sztrovacsek!
Meglehet, hogy így van. Én csak gondoltam, hátha lesz errefelé valami jogászforma aki kifejti, hogy merre mennyi és miért arra miért annyi.
Azért azt a fogsorátrendezős arcplasztikát meggondolnám.A tucatnév esetén is alig valószínű, hogy a szül.idő, hely anyja neve stb teljesen megegyezzen. Ha igen akkor az az igazi szívás.Sztem a végrehajtó kinézte az első ilyen nevűt tovább semmi azonosítás és már lépett is.
Jogos a szívlapát.Oszt jónapot.

elwood 2009.05.14. 10:59:21

ja hogy valami érdemleges tanácsot is adjak, a posztoló vátoztassa nevét Tótkomlósfalussy-Wienerberger Arisztidre, hogy a jövőre nézve ne forduljon elő ilyesmi

suklemovics 2009.05.14. 10:59:23

Két észrevétel, bár az összes kommentet nem olvastam el...
KHR-be a bm adatbázis alapján szereplő adataiddal kerülsz be, születési névvel. Ezt ha az adott hitelintézetnak van jogosultsága, akkor a Giro Zrt által üzemeltetett giro info adatbázison keresztül 2 perc lekérni.
A tulajdoni lapon a tulajdonjog megszerzésének időpontjában érvényes lakcímed szerepel, nem változik.

A végrehajtó ott követte el a hibát, hogy nem kért le, valszeg sajnálta a pénzt egy lakcímtudakozványra, ahol minden adatot meg kell adni, név, leánykori név szül hely idő, anyja neve, utolsó ismert állandó és levelezési cím, ezek alapján gyakorlatilag lehet nyolcvanezer kovács béla, de hogy minden adat egyezzen arra kicsi az esély. ha mégis, akkor nem adja ki a hivatal, mondván nem beazoosítható.
Szóval itt szúrta el a végrehajtó.
Ha ezt megtette volna, akkor nem lett volna ilyen gond.
Bár valószínűleg a hátralékos akivel összekeverte a férjed, már rég nem ott lakik, mint ahova be van jelentve, így megtalálni az alapján nem lehet, de nem is kerül elő a férjed neve, ha ezt lekéri, és nem a földhivatalban kezd el bogarászni...
Én perelnék...

betépett felhasználó 2009.05.14. 11:16:37

@elwood: vagy olvasson örkényt mielott hazasodna.

akkor tudha, hogy:
""Tanuld meg, Kuksi, hogy nincs két egyforma Vorazliczky Klára Nóra Annamária Olga a világon.""

Sasfióka 2009.05.14. 11:20:36

Ez a végrehajtó hibája, ugyanis a végrehajtó megkeresi a földhivatalt, hogy az adott helyrajzi számra az x határozati számmal végrehajtási jogot jegyezzen be. A földhivatal NEM hibás. Mert ha a földhivatal HIBÁS lenne ebben az esetben, akkor az azt jelentené, hogy nem a határozat szerint járt el, és máris ugrott a közhiteles minősítése a földhivatali adatbázisnak (mert ugye csak okirat alapján lehet a tulajdonlapra dolgokat rávezetni.)

A végrehajtó helyrajziszámmal együtt keresi meg a földhivatalt. Vagyis a végrehajtó beírta a TAKARNET-be, hogy Gipsz Jakab, és aki "közel lakott" az eredeti lakcímhez, arra adott ki egy végrehajtási jog bejegyzési határozatot.

A végrehajtó kamarai tag, a végrehajtói kamara tagja. A kamaránál PANASZT KELL tenni.

A másik dolog, ezt NEM a földhivatalnak kell kivizsgálni, mert valószínűleg ők megállapítják, hogy a földhivatal a feljogosított személy (végrehajtó) által megküldött határozat szerint járt el.
A végrehajtót kell megkeresni, és AZONNALI TÖRLÉSI HATÁROZATOT kell tőle kérni. Amit AZONNAL széljegyeztetni a földhivatalban.

Ugyanis: ismét mondom, a földhivatali adatbázis KÖZHITELES. Ha az ingatlanon VÉGREHAJTÁSI JOG VAN, akkor az VÉGREHAJTHATÓ. Akkor is, ha nem jogosan jegyezték be.

A végrehajtó perelhető, vagyoni és nemvagyoni kár miatt is.
Vagyoni károd a ráfordított kiesett munkaidő, a telefon, az utazás, az esetleges pereskedés.
Nem vagyoni károd az ebből származó, összegben nem kifejezhető károd, ilyen az idegesség, a jövőre vonatkozó hátrányos megkülönböztetés, stb.
(Azt ugye tudod, hogy az a VÉGREHAJTÁSI JOG a tulajdonlapon ott marad végtelenségig? Ha valaki teljes tulajdoni lapot kér, az látni fogja, hogy volt egy végrehajtás, amit egy újabb határozattal töröltek. Pont úgy, mintha tartoztál volna, bejegyezték volna, beijedtél volna, majd fizettél volna és törölték volna...
Kérlek tájékoztass, ha a végrehajtási jogot úgy törlik, hogy NINCS LÁTSZATJA. Mert akkor már írom is a keresetet a magyar állam ellen!

suklemovics 2009.05.14. 11:25:18

@Sasfióka: takarnetben lehet csak névre keresni?
Régen használtam, nem emlékszem...
de szerintem cím, vagy helyrajzi szám alapján lehet...

MosoMasa 2009.05.14. 11:25:56

Magyarisztánozás egyből. Demagógia.
Kit akarsz perelni? És főként miért?

Na ez az igazi magyarisztán: perelni mindenkit, bárkit... bármiért. Az ok? Há' mer!

nemáá 2009.05.14. 12:16:07

Az uj lakcim atvezetese a te uj tulajdonilapodon a te kotelesseged. Azot vagyok ilyen okos, hogy szolt a polgarmesteri hivatal, hogy nem tudnak egy kiba..ott levelet feladni, mert visszajon mindig...
Jo jatek, mert alig vannak a foldhivatalban, igy nagyon gyorsan megy (2,5 oracska). Es a masodik korben(2,5 oracska) nalam volt -mint megtudtam az elsoben- a tulajdonostars minden papirja is (bar o maga nem kell).
Ugyesen!! :)

kispista 2009.05.14. 12:37:41

Vagyoni és nem vagyoni kártérítést kérhetsz. A végrehajtó ellen a kamaránál tehetsz panaszt, ha ő hibázott. De valószínüleg még az árverés kitűzése előtt észrevette volna a hibát, és az önkormányzati értékbecslő is felmérte volna a házat előtte (az alapján állapítják meg az értékét). A földhivataltól meg csak perben kaphatsz esetleg kártérítést.

É2I 2009.05.14. 12:40:44

@Sasfióka:
Ez korrekt.
Viszont az, hogy egy tévedésből bejegyzett végrehajtást nem lehet törölni, az elég gáz.
Értem én, hogy azzal akár lehetne trükközni is.
Ez bennem alkotmányos aggályokat vet fel.
Pont a fenti példa mutatja. Meg kellene különböztetni a tévedést legalább, ha még rajta is marad a tulajdonlapon.
Későbbi kölcsönnél pl. ez lehet nagyon gáz.

TooKooL 2009.05.14. 12:55:38

A földhivatalt kell pofon húzni, hogy pofon húzzák az ügyintézőt. Éppen lehet perelni, mert kikészültél idegileg, és drága svájci gyógykezelésre lenne szükséged... Másrészt meg példát kellene statuálni már végre, nekem is sokszor lett már tele a tököm hasonló dolgokkal.

satho 2009.05.14. 13:04:42

Remélem egyszer eljön az az idő is amikor az ilyen esetek nyilvánvaló tetteseit, akik hanyagul végzik a munkájukat, nyilvánosan meg lehet majd szégyeníteni. Pl. egy egészoldalas fényképpel és tényleírással ellátott cikkben egy országos napilap hasábján! Névvel, személyes adatokkal, a károkozásban résztvettekkel együtt.

nem várt fordulat 2009.05.14. 13:59:12

nem is tudom, miután én vettem egy lakást, ideköltöztem, csak egy év után jelentkeztem be. a bejelntkezés abból állt, hogy bementem az önkormányzatba, hogy szeretnék ide bejelentkezni, semmit nem kértek, kaptam új lakcím kártyát és a bkv ügyvédje már megtalált itt.

neked ugatok 2009.05.14. 14:11:57

egyáltalán nem lepődtem meg

nekem bejegyeztek 200e ft-ot a házamra, mert tartoztam egy vesztes per után 10e (!) forinttal, amit elfelejtettem befizetni, és egyből a végrehajtóhoz került az ügy
bementem, balhéztam, mégis ki baszta el annyira, hogy 10 helyett 200e ft-ot terheljen az én tulajdonomra, a válasz ez volt:
- ja bocs tényleg elbasztam, fizesse be a 10ezret, és akkor levesszük a tulajdoni lapról a 200ezres bejegyzést

hát a kurva anyádat azt, gondoltam, és azt mondtam, hogy köszönöm szépen, mert ha valaki elkezd ezekkel a hivatali, fos, nemtörődöm emberekkel packázni, rámennek az idegei, és elvesztegeti a drága idejét..
voltatok már végrehajtói irodában? egy nagy hányás az egész, papírok állnak hegyekben a földön, a számítógépes rendszer valami 1000 éves cucc, ami csak arra jó, hogy kézzel beleírjanak számokat, amit épp jónak látnak - nekem is azt mondta, hogy jé tényleg itt el van írva, átírom akkor mondjuk (!!!) tízezerre, ezt fzesse be és viszontlátás
érted, "legyen mondjuk 10ezer"

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.05.14. 15:30:13

Egy valamit hozzátennék:
A végrehajtóról sokan azt hiszik, hogy jogi ügyekben jártas, okos ember, pedig nem.

Itt BP kerestünk meg egy fickót mert sajnos tartoztak anyósomnak. Mivel nem korrektül járt el, így saját mulatságra minimális utánajárással kiderült, hogy az illető egy sima gimnáziumi érettségivel rendelkezik és valami 3 hetes gyorstalpalót végzett el.

A problémát a kamatos kamat számítása okozta neki, ami talán már általános iskolában is van...

A poszthoz: a fene tudja megéri-e perelni, ha mégis úgy döntesz azt hiszem max 100e Ft-al kell beugrani amit jó esetben viszontlátsz 2-3 év múlva + kártérítés amit megítélnek.

neked ugatok 2009.05.14. 15:39:35

@sambalabammbumbumm:

tökéletesen igaz, nálam is egy kamatszámítás okozta a galibát, gyász.

bolhabetu 2009.05.14. 17:59:27

"A egész őrületet is véletlenül tudtuk meg, mert az értesítést a régi címeinkre (külön a férjemnek és külön nekem) küldték, mert két éve nem sikerül átvezetniük az állandó lakcímünket a tulajdoni lapon. (Igaz, azt nem tudom, kötelességük-e, ha nem bocs!)."

Nem. Neked kell külön kérned a cím átvezetését. Kell, mert kötelező. De legalább ingyen megcsinálják. Csak várd ki a sorodat. :)
Más kérdés, hogy nekem volt, ami az átvezetés után is a régi címre ment.

jesszumpepi (törölt) 2009.05.14. 19:21:36

Szerintetek meg lehet-e sérteni Tudjukki jó hírnevét?

efi 2009.05.14. 19:37:10

bolhabetu
Én rzért nem fogok sorbaállni Földhivatalban. Ha tudják minek kérik, ha nem tudják, úgyse derül ki.

bolhabetu 2009.05.14. 19:41:58

@efi:

Szerintem ez a cikk rámutat arr, hogy miért létérdeke mindenkinek, hogy korrektek legyenek az adatai a Földhivatalban.
Néha még úgysem sikerül idetalálni a levélnek.

omni 2009.05.14. 23:31:10

Azert ez nem egeszen igy van. Tehat ha ilyen tortenik azert elobb talan jogot kene megismerni, hogy akkor most mirol van szo? Csunya baleset, nem kerdes, de a VH raterhelese a hazra az nem azt jelenti hogy kampo, valoszinuleg a trv. ertelmeben a masik paciens rossszabbul jart. No mind1, csak annyit akartam mondani hogy emberek vagyunk. Es en talan a 10 honapos babamat nem kolykoznem le.... de mindenkinek lehet rossz napja...

Megdobbent 2009.05.15. 01:12:57

Kriszta teljesen ellenszenves, ugyhogy sok sikert a tovabbi bocsdragam es kolykom irogatashoz.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.05.15. 06:32:16

én most jól értem, hogy inkább kifizette a más tartozását, minthogy elrendezze? mert akkor én is vennék fel hitelt, az ő házára terhelve....

Psmith. 2009.05.15. 08:42:30

Önnek azt a választ adhatom: természetesen érdemes perelni.

Dr. Nagy, ügyvéd

Gera 2009.05.15. 09:18:14

A földhivatalt ne bántsátok, ott olyan rendes emberek dolgoznak, mi például csak 700ezret fizettünk zsebbe valakinek, hogy elvégezze a munkáját (kb 50 széljegy feldolgozása) és ezért a csekély fizetéskiegészítésért el is lett intézve a dolog.

Zalay · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.05.15. 12:25:16

Magyar valóság. És a világon SEMMIT nem tehetsz a hivatal ellen. Vagyis én tennék. Jönnek elvenni mindenemet - kanna benzin meg gyujtó rájuk. Inkább a börtönben, mint az utcán - ott van étel és fedél a fejed felett.
Amúgy hallom, sokan pont erre készülnek, mivel kezdenek bedőlni a lakáshitelek...

Hurri Kán 2009.05.15. 15:20:16

Két dolog: még ha valakinek a neve meg is egyezik, a tulajdoni lapon, a tulajdonos neve mellett ott van az anyja neve és a születési helye, illetve dátuma, így névanzonosság mellett sem olyan nehéz az adóst beazonosítani még egy átlagosnál gyengébb képességű ügyintézőnek sem...
2. Szinte minden bank hitelszerződésében benne van, ha a hitel futamideje alatt bármilyen végrehajtási jog kerül az ingatlanra, az ok lehet a hitelszerződés azonnali felmondására és ilyenkor a hátralévő tartozás egy összegben válik esedékessé.
Szerencsére erre itt nem került sor, de ha mégis, na, az kinek a felelőssége és ki vállalná a következményeit? Elnézést, ez költői kérdés volt...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.16. 11:27:16

Kriszta, Kriszta. Névcsere, vagy férjcsere!
:-D

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.16. 11:37:07

@misikeh: Miért? Akármilyen bőrszínű emberen lehet fuksz :-D

@Gera: a széljegy az SALEjegy-e?

@Zalay: "Jönnek elvenni mindenemet - kanna benzin meg gyujtó rájuk. Inkább a börtönben, mint az utcán - ott van étel és fedél a fejed felett."

Ez baromi jóóóóó :-D

Sajtkukac 2009.05.19. 21:36:02

Ez a magyar telekom egy nagyon görény cég egyébként...
Nekem generáltak egy számlát február környékén, amit a sza*os online rendszerükbe egyszerűen fel sem raktak, csak csekken küldték ki, amit meg én nem néztem, mondván, ha már lehet online is fizetni, akkor én ezt igénybe is venném... (cégtől kapott internet utalvánnyal) Lehet, hogy trehányság volt részemről, hogy nem egyeztettem össze tételesen, hogy mit küldtek ki csekken és mi került fel a netre (tavaly még megtettem, idén ez már valahogy elmaradt)...
Mivel nem rakták fel, én nem vettem észre (nem tűnt fel, hogy kimaradt egy hónap, mert előtte is összevissza küldték a számlákat és gyakorta egyáltalán nem működött az online számlakezelő rendszer), és ezért nem is fizettem be.
Ők meg nemes egyszerűséggel - minden személyes adatommal együtt - továbbadták a tartozást (+kamat +adminisztrációs díj) valami pénzbehajtó cégnek.
Még csak egy emailt sem dobtak, hogy tartozásom van (tavaly még kaptam ilyet, mikor elmentünk nyaralni, és késve tudtam csak a számlát kifizetni), és a szolgáltatást sem kapcsolták ki figyelmeztetés végett... Most meg csak nézek, mint Rozi a moziban, hogy egy pénzbehajtó cég (akikkel én nem állok szerződésben) bírósággal és minden egyébbel fenyegetőzik...

A következő (március) hónaptól kezdve már felkerültek a számlák a netre, amiket én ki is fizettem rendre, ennélfogva most a tréhóm ügyintéző széttárta a karját, hogy náluk nincs tartozásom, menjek a bénzbehajtó céghez reklamálni... Szép mi?

Már csak arra lennék kíváncsi, ha évekig nem fizetném a számlát (mert közben esetleg elhaláloznék), akkor is szolgáltatnának nekem tovább és a végén behajtatának rajtam (vagy örököseimen) többszázezer forintot?

csillagház 2010.06.27. 21:24:55

Van egy örökölt rossz kis házam, amiért több nemzedék dolgozott és fizetett illetéket. Benne lakom születésem óta, X. Éva nevű hölgy viszont soha nem lakott itt. Ennek ellenére néhány hónapja egymás után jöttek a BKV büntetések, lizingelt autóra felszólítások, banki levelek a hölgy nevére. Bementem a Földhivatalba, valaki széljegyzetet írt ceruzával a Tulajdoni lap szélére, hogy ez a hölgy a ház másik tulajdonosa! Na akkor szépen feljelentettem, mint ismeretlen tettest. Keresse meg a rendőrség a csalót. Hölgy sehol, a széljegyzet eltűnt, levelek sehol. A közelben meghalt egy idős néni, valaki azt mondta, hogy ebben a házban. Romáék meg se nézték, lakik-e ott valaki, már bejelentkeztek! Magyar bürokrácia nem a tulajdonost, a csalókat védi.
süti beállítások módosítása