Tékozló Homár

Itt az UPC új, internetkávézó-díjcsomagja!

2009.07.17. 14:32 | jackyll | 265 komment

Koppány internetét egy könyvelési hiba miatt lekorlátozta a UPC, majd azt javasolták, menjen netkávézóba, hogy át tudja küldeni nekik a bankja igazolását. Jófejség:

Havi 7.500,- forintot fizetek egy szélessávú internet-szolgáltatásért a UPC-nek. Minden hónapban. A UPC szerint nem, ezért ma reggel korlátozta a sávszélességet (gyakorlatilag használhatatlanná téve a netet otthonomban). A bankom szerint fizetek. Ha ezt igazolni akarom, a UPC – szintén gyakorlatilag elérhetetlen - webes felületén tehetem meg. Vagy személyesen – a kizárólag munkaidőben nyitva tartó – ügyfélszolgálati irodában. E-mailben – ami még 56 kBit/sec. sebességen is megy – nem lehet. A szolgáltató telefonos helytartója, B. Krisztina tudja a megoldást: menjek internetkávézóba, ha netezni akarok!

Történt, hogy reggel arra ébredtem, hogy lassú a net itthon. A már bevett rutin szerint router, modem kihúz, egy perc múlva visszadug – bár az furcsa volt, hogy csak lassú, de működik, a hetente legalább egyszer jelentkező hiba szerint ilyenkor inkább nem működik.

Mivel nem javult meg, kaptam magam, bementem az irodába, ott működik. Mikor hazajöttem este, folytattam volna a munkát, újra ugyanaz a hibajelenség. Kihúz, bedug, semmi változás. Ügyfélszolgálatot tárcsázom, a szokásos kb. 5 perces hókuszpókusz, menüdzsungel után kikötök a hibabejelentésnél. Itt továbbadnak – további 5 perc csöngés – a számlázáshoz. Itt elmondják, hogy két havi tétellel tartozom, úgyhogy csökkentették a sávszélességem.

Megoldás? – kérdezem. Megoldás, hogy gyorsan utaljak – persze neten, ahol a bank utalási oldalát meg sem tudom nyitni -, majd az igazolást küldjem el a behajtas@upc.hu címre, akkor ők visszaírnak, kapok egy iktatási számot, azzal telefonáljak be újra, és visszakapcsolnak.

Éltem a gyanúperrel, hogy a hiba nem az én oldalamon van, úgyhogy előhúztam a táskámból a mobil-netet, azzal – EDGE sebességen, ami a korlátozottnál azért jobb – fel a bankra, számlatörténet. És láss csodát: ott a befizetés, június 23-án.

Újabb telefon, újabb hókuszpókusz, újabb munkatárs. A munkatárs közli, hogy a upc.hu webes felületen léphetek be egy webmail szolgáltatásra, és onnan tölthetem fel a befizetés igazolását. E-mail nincs? – kérdezem, emlékeztetve, hogy egyszer már valaki ígért ilyet.

Nincs – szól a tömör válasz. Feszegetem egy kicsit, hogy az előbb más hangzott el, de azt a határozott választ kapom, hogy így, egy régebbi befizetés igazolásánál szó nem eshet e-mailről.

Kiverem a balhét, főnököt kérek. Aki persze nincs, aztán mivel tovább ütöm az asztalt, mégis van. B. Krisztinának hívják. Nagyon kedves, és nagyon monoton. Nincs e-mail, webes felület van.

Amikor kezdem pedzegetni, hogy nem túl etikus, hogy egy általuk – jogellenesen teszem hozzá, mert a pénzemet már használják, csak éppen elfelejtették bekönyvelni – korlátozott szolgáltatás újbóli használatához épp a szolgáltatást kéne használnom, kedvesen közli, hogy van egy csomó internetkávézó, menjek oda…

A mellékelt felvétel magáért beszél. Ha valaki nem értené, mi volt az utolsó szó, amivel bíztatott: "rajta"!

Egyébként ha kikötni a routert, elképzelhető, hogy lesz annyira gyors a net, hogy böngészni is lehessen vele.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palkovics Ede 2009.07.17. 14:37:50

@Andrzei: 11 másodperc

Palkovics Ede 2009.07.17. 14:38:51

Túl sok a nyeremény laptop az első tízben :D

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2009.07.17. 14:39:41

Koppány eléggé szarevő... Oké, hogy a UPC hibázott, de nekem ne magyarázza már meg a Naiv Ügyfél, hogy azért, mert lassú a net, nem tudja feltölteni azon a webes felületen az igazolást.

ASdAsdddd (törölt) 2009.07.17. 14:40:54

Minek "kőll" elsőzni ? Rajtatok kívül még vagy 20 ember elsőzhetett volna,hogyha nem olvassák el a postot...

eszenix 2009.07.17. 14:46:24

hát ha elég lassú a net akkor simán félúton meghal bármiféle feltöltés. Session timeout error.

furben 2009.07.17. 14:49:32

Ezúton közölném a UPC-vel, hogy egy leendő előfizetőt elvesztettek.
Most kötöttem volna be internetet és TV-t is a lakásomba, de ezt a blogot folyamatosan olvasva megbízhatatlannak tűnik a UPC (is). :(

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.07.17. 14:51:15

"Egyébként ha kikötni a routert, elképzelhető, hogy lesz annyira gyors a net, hogy böngészni is lehessen vele."

ez mi a szar? el van gépelve, és amúgyis nettó fasság. vagy ezt is a krisztike mondta?

lehet anyázni már a posztolót?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 14:53:04

" menjek internetkávézóba, ha netezni akarok!"

Kivéve ha ők is a UPC-nél előfizetők, mert akkor ott is lekorlátozzák, és csődbe megy a netcafé is :D


Faszság az egész. Bizonyítsák ők, hogy nem fizetted!

Sünt nekik!

elwood 2009.07.17. 14:53:33

A UPC szarjon sünt, meg internetet csak tarsolylemezes őstermelőtől, de azért:

- Ha valamit e-mailben el tud küldeni akkor fel is tudja tölteni

- Ha Jun 23-án utalt valamit attól még tartozhat két hónappal korábbról, vagy pont kéthavi tartozást egyenlített ki egyszerre ? Vagy hogy van ez ?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.17. 14:53:51

@Darren79: Könnyen előfordulhat. Mellesleg ha a szarevésnél járunk már, akkor szerintem a UPC-vel kéne asszociálni magát a szót, mert ők a ludasak a témában. Kezdjük azzal, hogy én például fel se tölteném nekik. Ők kúrták el, járjanak csak utána ők. Az ügyfelet baszogatják jogalap nélkül és utána még az ügyfélnek kelljen rááldozni bármit is, legyen az akár pénz, idő, stb...

ASdAsdddd (törölt) 2009.07.17. 14:54:11

@furben: Net nélkül fogsz maradni :D Szinte minden szolgáltatónál vannak ilyenek, csak nem mindenki ír levelet a homárnak :/

Szódás Lova 2009.07.17. 14:54:37

Nincs nete? Külgyön egy értesítést neten.

Hát nem.

AlulírottFentemlített 2009.07.17. 14:55:36

Szerintem meg lecsót főzzetek hétvégén.
A barack lekvárt ki ne hagyjátok belőle!
Off.

elwood 2009.07.17. 14:57:07

B. Krisztinának kellemes kultúrált hangja van.

Mobilkamerás felvétel nem készült ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 14:57:12

@Darren79: Az is igaz hogy a 12k nem életveszély... Én nagyon otthon modemmel nyomom.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.07.17. 14:57:18

hétvégi ez lesz?

posztoló egyébként azért hülye mert ha kell a net, az 100% hogy nem elektronikusan kell ügyintézni, mert akkor csak 1 hónap múlva kezdenek utánanézni. igen sajna a legcélravezetőbb, leggyorsabb megoldás a személyes ügyintézés.

amúgy sün jár az upc-nek. (nem volt semmi felszólító levél előtte?)

Őri András · http://www.creativslave.hu 2009.07.17. 14:59:09

Az az utolsó szó, az arra vontakozik, hogy fel tudja tölteni rajtani. Nem úgy, hogy fel tudja tölteni, rajta.

Ugyanaz, mint a: kiralynőt megölni nem kell félnetek jó lesz én nem ellenzem.

Az írásjeleket kicsit máshova rakod és már nem is olyan köcsög a dolog...

elwood 2009.07.17. 15:02:32

sztem vagy UPC hibázott, vagy user tényleg nem fizetett eleget ezt nem tudjuk meg de:

- user feltöltheti az igazolást és félórán belül visszakapcsolják (ő e-mailhez ragaszkodott valamiért)

- beviheti személyesen nyitvatartási időben

- a lassú netjén is nekiugorhat feltölteni

mi kéne még ?

neked ugatok 2009.07.17. 15:12:07

hát szerintem nem azzal bíztatott, hogy "rajta", hanem azt mondja (egyébként szerintem kedvesen), hogy "meg tudja csinálni rajta" tehát a lekorlátozott, fos internettel is meg kéne tudni csinálni a fos webes felületen a feltöltést
itt amennyi hangfelvétel van, igazán nem lehet panasz az ügyintézőre, az már más kérdés, hogy a upc ügyfélkezelő rendszere egy szar, és Te mint előfizető joggal vagy felháborodva, de az ottani alkalmazott erről igazán nem tehet

Secnir 2009.07.17. 15:14:13

"Egyébként ha kikötni a routert, elképzelhető, hogy lesz annyira gyors a net, hogy böngészni is lehessen vele."

he?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 15:16:59

@Secnir: Ön kikötni routert, mindenki másnál gyorsabb lesz a net, és mindenki más böngészni Homár postok. Munkaidőben, nem UPC netről. :D

neked ugatok 2009.07.17. 15:24:44

@furben:
ha kicsit kutakodsz még, rá fogsz jönni, hogy az összes szolgáltató megbízhatatlan
csak a upcnél többen vannak, több a panasz. nálam pl tök jó (zugló), igaz a torrentet keményen lassítják, de hát kit érdekel, hogy 1 óra, vagy 1 hét alatt jön le egy linux biztonsági mentés

persze ha lenne nálunk digi, váltanék azonnal

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 15:36:42

EQNET: egyik vasárnap reggel kiderült, nincs netünk. Hibabejelentőt hívtuk, kiderült, nem fizettük be a havidijjat. Kérdeztük, mi a megoldás? Fizessük be, faxoljuk el a bizonylatot, hívjuk fel őket ismét és visszakapcsolnak. Nosza, rohanás a Keletihez, csekk felad, fax elküld, EQNET felhív, fél óra múlva volt netünk. Igaz, kicsit többet fizetünk 7500-nál, de ez, és ahogy az eddigi elenyésző hibáinkat orvosolták, le a kalappal előttük. Csoda, h nem váltok másik szolgáltatóra? Most írtam alá 1 év hűséget, nekem megéri.

pwpw 2009.07.17. 15:37:05

nem reklámozni akarok, fújj távol áll tőlem, de tegnap óta már nem csellóm van, hanem digi. a cselló 9rongy volt, a digi 4fél, és a digi bizony még gyorsabb is egy kicsivel. azért durva, nem? mikor lemondtuk a jupiszit, 12 órán belül nem volt net, a bekötésére asszem 2hetet kellett várni:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.17. 15:40:21

amugy tovabbra se tudom elkepzelni ha valaki mindent idoban e fizet betartja a szerzxodest akkor lekorlatozzak
az mas kerdes a szerzodes lehet fospunpa

azolika 2009.07.17. 15:45:57

a upc totális monopol helyzetbe van és azt csinal amit akar.--én ugyan igy jartam csak megspékeltek meg tőbb szazezer forintal is jogtalanul.--napokig nics net es senki nemkartalanit mert nem jutottam időbe bizonyosos dolgokhoz.-akkor kapcsol ki-be amikor csak akar.-orákig űlhetsz az irodába erdemtelen valaszokért.--ez a szolgáltatas csak fizess

deci-feles 2009.07.17. 15:46:19

Én Inviteles vagyok, sokan szidják, de nekem semmi bajom vele. Helyfüggő,hogy hol jó és hol sz@r a net. Többször van áramszünet nálunk, mint ahányszor nincs net. Cserében a kábeltv az pocsék.

JDG 2009.07.17. 15:48:44

Jajj, báz! Hány megás bizonylatot akarsz feltölteni? Elő a fotosopot, lekicsinyíteni olvasható méretre, még ha a file 1 megabájtos is, és másodpercenként csak 1 kilobájtot préselsz át a kábelen, akkor is megvan 17 perc alatt, ami még bőven az átlagos session timeout-on belül van a vinnyogók kedvéért.

Én viszont már nehezebb helyzetben lennék, mert kizárólag füstjelekkel bitenként, vagy morse kódban vagyok hajlandó kommunikálni a szolgáltatómmal.

MosoMasa 2009.07.17. 15:53:28

Újabb kedves barom ügyfél. Mellé lehet tenni a pannonos jajjnemtudokaliastlétrehozni merbalfaszvagyok barátunkhoz. Ugyanaz a kategória. A picsába az ilyen hisztis barmokkal!

eldiablomismo 2009.07.17. 15:56:05

És a visszakapcsolási díjat is rád verik.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.07.17. 15:56:42

Annyi ész nincs a UPC-nél, hogy a *.upc.hu-ra ne legyen érvényes a korlátozás?

májgeriberi 2009.07.17. 16:03:19

éhes a belem?
kaja nuku?
hiszti aaaaaaaz van!

KáposztaMedve 2009.07.17. 16:17:38

Én ezt nem értem... Azt írta 56Kb/sec-re korlátozták, nem hiszem, hogy olyan nagy lenne a UPC oldala hogy nem jönne be 1-2 perc alatt. Kíváncsi vagyok, hogy akkor most a hisztivel ment el több idő, vagy az lett volna több, hogy megvárja amíg betölt az oldal a borzalmas 56K-n

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 16:18:08

@májgeriberi:


Egyetértek.

Hétvégi posztnak nagyon gyenge.

Szódás Lova 2009.07.17. 16:24:17

Külgyék valaki még poszt.

gelsystem 2009.07.17. 16:25:37

joni hozam, segiteni teneked! leni baj internet en oldani mek neked gyorszan! jossz, ad kicsi kinai, elmegy hejett upece alni sor vegig...fogadni el ajanlat enyem, nem bansz meK!!! joni hozam kotni uzlet kapszol ajandek gyerekcipÓ! boltozat meg mindig nem tunni mi, harantemelo kicsi kapizsgal! hini nekem, nem atbacc, gyerek laba lesz nem luttapsz! ha te kohogni, adok pohar viz inygyen!

májgeriberi 2009.07.17. 16:26:24

felkiáltok néha ilyenkor délután, hogy jé egy komment.. :=(

gelsystem 2009.07.17. 16:27:50

@akos147:
a hétvégi ügyelet én vagyok!!!
appropó, ez már a hétvégi?!
ede hányadik lett a kékszalagon?

megrettent 2009.07.17. 16:35:03

UPC lekorlátozott netje gyakorlatilag használhatatlan, engem is szívattak már vele, nem csodálom ha nem akarta ott Koppány feltölteni a feltöltenivalót...
Megboldogult UPC koromban a net és a tv külön számlán jött, szép sárga csekken kellett volna fizetni. A hiba ott volt a rendszerben, hogy banki utalásnál hiába tűntettem fel az ügyfélszámot, számlaszámot (!!!), nem tudták beazonosítani és minden-t a TV-hez könyveltek. Ott jelentős túlfizetés, netnél elmaradás. Szívás. Megpróbáltam mindent amit az üfsz javasolt (2. alszámla, második alszámla, II. alszámla), nem segített. Búcsú lett a vége. Most t-home, probléma nem volt, remélem nem is lesz...

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 16:40:04

@akos147: Sün elment a patakpartra strandolni. A Nyúl nem ment vele.

kigyúrt állat 2009.07.17. 17:46:29

Az UPC korlátozott netje valóban semmire se jó, bár arra talán igen, hogy a régi 14k-s modemes időket visszaidézze egy kutya által szétrágott zajos analóg vonalon. Egyszer velem is megejtették a korlátozást. Akkor az eljárásban csak az zavart, hogy nem értesítettek előtte, mielőtt ezt a drasztikus lépést meglépték. Szóvá is tettem az ügyfélszolgálaton, hogy legalább egy e-mail jól esett volna előtte, erre azt a választ kaptam, hogy "nem mindenki olvassa az e-mailjét"!!

j311 2009.07.17. 17:48:41

Fizetni kéne a szolgáltatásért...
Talán...

májgeriberi 2009.07.17. 17:51:01

@kigyúrt állat: na igen egy-két fizetési felszólítás sokat lendítene a dolgon..

kigyúrt állat 2009.07.17. 17:54:23

2400 HUF a visszakapcsolás! Hülyék lennének szólni előre!

kigyúrt állat 2009.07.17. 18:00:37

@j311: Csendbe kéne néha maradni...
Talán...

MosoMasa 2009.07.17. 18:09:41

....meg tudja csinálni rajta.
Nem pedig ....meg tudja csinálni! Rajta!
Hőbörgő pöcs.

Átlagarcú 2009.07.17. 18:11:13

Mit művel ez a bloghu? Semmi nem működik rendesen.

Az elveszett kommentemben nagyjából arról volt szó, hogy naiv ügyfelünk, mintha kicsit nagy feneket kerítene ennek a dolognak. Persze, ha ok nélkül korlátoz a Júpíszí, az szívás. De ügyfelünk, mintha nem a megoldás felé törekedne ezerrel, hanem bebetonozza álláspontját.
Velem ilyesmi történik, káromkodás, majd megoldás. Ennyi.

A post legszebb mondatai ezek: "Havi 7.500,- forintot fizetek egy szélessávú internet-szolgáltatásért a UPC-nek. Minden hónapban."

avatartalan 2009.07.17. 18:24:17

matáv és jupiszi soha mert szaralakok
csakis digi hányszor írjam még????

É2I 2009.07.17. 18:35:44

Szétcsúsztam.
Még mindig van aki hisz bármilyen szolgáltatónak?
Ámátőrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr

.
.
.
.
.
(A Járda szigetken már a fű senemnő)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.17. 18:54:51

aszittem a perverz állat kukkoló lesz a hétvégi, de látom , hogy úpécézünk

én már kirúgtam az invitelt, elmentem egy másik tolvajhoz, a tréhez, de csak mer ócsóbb. oszt a többit meglátjuk.

és innentől kezdve nem tudok érdemi lenni.

vacsi: hideg görögdinnye

epeficam 2009.07.17. 18:59:42

Elküldhette volna galambpostával is például, csak adni kell szegény madárnak egy kis disznósajtot.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.07.17. 19:16:22

info@upc.hu
és akkor automatikusan küld egy iktatószámot, amit bemondhatsz

legalábbis pár hónapja még működött...

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 19:18:59

Jó estét
Először most offolok egy kicsit, mert már olyan rég csináltam, hogy már hiányzik
Aztán elolvasom
Puhafülű Dagi éppen a függönyön keresztül vadászott vmi bogárra:)
Néha bement a függöny mögé, és ugrált az erkélyajtóra:)
Most meg persze idejött, pedig ebben a melegben nem is használja a fotelünket:)

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 19:28:06

Na elolvasva
Nem értem mi köze lenne egy kikötött routernek a sebességhez
Az egész ház a postertől wifizik?
Vagy 10 gépe van otthon:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.17. 19:31:00

@Kandúrvarázsló:
a sun egy nagy hamukas
eletemben nem lattam uszo sunt
meg azt is mondta a nyulak neha sunt dugnak
szeret nagyzolni
raadasul mindig csak feljegyez meg egyszer se mondta
OK Potyi rendben vagy valami

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 19:31:46

azért persze UPC-nek jár a sün
nekünk szerencsére még nem volt problémánk velük
de kopp kopp

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 19:38:10

@jesszumpepi: nem mindegy mit offolunk?:)
Amúgy az előzőben kicsit későn kapcsoltam
Gyógyszer receptről volt szó
Te meg fogadok rögtön főzni akartál:)))

Megdobbent 2009.07.17. 19:41:39

@májgeriberi:

Hazajovok, ures belem?
Vacsora semmi!
Balheeee, az van!
Csempe a francba, az van!

Picit mar legyunk korrektek, nekem 10 ev utan is tiszta a parbeszed.

Impega 2009.07.17. 19:47:42

Nem volt a Cegnel Net egesz nap.
Csak ennyit akartam mondani. Ja meg hogy kellemes hetveget.Itt esik

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 19:53:24

@Impega: de jó neked
Mondjuk nemrég elmentem hideg vizet locsolni magamra a kádba
Olyan jó volt 2 percig fázni:)
Ez nem élőlénynek való idő

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 19:57:12

@hagyma: Múltkor láttam a Sünt meg a Nyulat a vízben, nem úsztak!

szalontüdő 2009.07.17. 19:59:31

@Impega: Hol van az az itt? Nálam csak a zuhany alatt.

bbt62009 · http://www.pannon.info 2009.07.17. 20:04:16

"Szégyenlistán" a CIB Bank
A CIB Bank Zrt.-t elmarasztalta a Budapesti Békéltető Testület

A CIB Bank Zrt. egyik ügyfele 2008. november 7.-én internet bankon kezdeményezte a CIB Ingatlan Alapok Alapja befektetési jegyeinek visszaváltását amit a bank nem hajtott végre és az ismert PSZÁF felfüggesztés miatt ez a fogyasztónak kárt okozott. A bank telefonos beszélgetésekben kártalanítást ígért de később ezt változó indokokkal megtagadta.

Az ügy a Budapesti Békéltető Testület elé került, amely BBT/6/2009. számú határozatában kötelezte a bankot az ingatlan jegyek 2008. november 24.-i árfolyamon történő visszaváltására (megtekinthető: www.pannon.info).

Ezen túlmenően megállapította a következőket:
• Az bank az Ingatlan alapját a fogyasztókat megtévesztő módon reklámozta és vonzó befektetésként tüntette fel még 2008. november 7.-én is.
• A Bank nem tagadhatja meg a fogyasztókkal készült hangfelvétel kiadását, és azt adja ki az ügyfélnek.

Ezzel szemben a CIB Bank Zrt:
• A megtévesztő reklámozást még 2008 végén is folytatta és a fogyasztókat megtévesztette mivel az ingatlan alapot az állampapírokhoz hasonlóan vonzó és biztonságos, de annál nagyobb hozamot ígérő befektetésként mutatta be akkor amikor azok árfolyama már folyamatosan csökkent. Kockázatát az állampapírokéhoz hasonlónak állítja be.
• A Bank nem hajlandó kiadni az ügyféllel készült hangfelvételt.
• A CIB Bank nem rendezte az előírt árfolyamon a jegyek visszaváltását és azokat csak 2009. áprilisában váltotta vissza az előírtnál jóval alacsonyabb árfolyamon ami a fogyasztónak jelentős kárt okozott.

A fentiek alapján a CIB Bank Zrt. joggal szerepel azon cégek "szégyenlistáján" amelyek a a Budapesti Békéltető Testület (BBT) honlapján is helyet kaptak. Ezen azon cégek szerepelnek akik nem hajtják végre a BBT határozatát és a fogyasztó jogokat semmibe veszik.

További információ a www.pannon.info oldalon!

Fairy Girl 2009.07.17. 20:29:05

Na, ez már valami egy fogy. véd. blogon! Nagyon helyes.
(Tájékoztattad-e, hogy hangfelvétel készül? :D )

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 20:30:13

Basszus!

Kijövök a gyárból (egy ordas szopós nap után), erre lapos a gépsárkány jobb hátsója...
OK, kollega ad pumpát, pumpál. (Nem fospunpepa, csak olyan sima).

Szervízem felhív, tudnak-e gumist. Péntek este. Mondtak kettőt, zárva mind. Ehh. Otthagytam előttük a kocsit, majd hétfő reggel megoldják.

A legjobb az, hogy holnap vihaaar. Én meg megyek biciklivel.
Jeee.
(Mielőtt megköveztek, azért megyek autóval, hogy ne menjen el 1 óra a napomból a 12 óra meló mellé. Biciklivel meg képtelen vagyok lassan menni, szétizzadom magam mire odaérek...)

Fasza nap lesz holnap na!
Jó éjt mindenkinek :)

Duplapepperoni 2009.07.17. 21:40:01

datanet jó volt, most kábelnet van tv-vel együtt (azt hittem ez is jó lesz)
1 héten 1szer eltűnik a net több órára, a digitális tv adás szinte állandóan rossz volt, azóta már analógon nézem a tv-t, azóta nem tudom, hogy jó-e,
ilyen a datanetnél nem volt,
munkahelyen enternet van, szinte mindig kifogástalan

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.17. 22:08:05

Voltam strandolni.
Jó volt.
Kell egy kis kikapcsolódás.
A nyúl nem volt ott.
Viszont találkoztam útközben a rókával.
Mindenkit üdvözöl.
Pözyi bácsi tyúkjaira fáj a foga.

babsz 2009.07.18. 01:58:42

na ez az a tipikus telefonos droida-stílus, amelyikkel kommunikáló ügyfélszolgálatosokat egy féltéglával tudnék agyonverni!

tuti azért dolgoznak a telefonos részlegen, mert életükben nem sikerült egy mosolyt az arcukra erőltetni, illetve megértően viselkedni valakivel.
a "személyes ügyfélszolgálatunkon" fél nap után a kórházban kötne ki - vagy a temetőben leginkább.

az ilyen hogy kel fel reggel és néz tükörbe?

flimo13 2009.07.18. 06:48:32

@megrettent: hehe, ismerős. Nekem enternetnél volt két előfizu, és a nagyonremekfejlett rendszerük nem ügyfélszám alapján azonosított, hiába volt a megjegyzésben, hanem bankszámla alapján. 2-3 havonta eljátszották, hogy az egyik netet ki akarták kapcsolni, mert nem fizetünk, a másikon meg ott volt a túlfizetés. A telefonálás persze a mi pénzünkön ment, de legalább nem egyből kapcsoltak (mondjuk ez jól felfogott érdekük volt).

Azóta egyik átment UPC-hez, legalább ez a gond megszűnt.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 07:08:27

@b[ALien] a kopasz baba:


Nem gondoltam főzésre.

Már többször írtad,hogy kórházban dolgozol.

Rémlik,hogy újfajta "vényt" vezettek be.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 07:11:03

@b[ALien] a kopasz baba:

Nem az offolással van bajom.

Ritkán érzem,hogy ennyire felfújja a problémát a posztoló.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 07:14:58

A macsek itt mosakszik a gép mellett.


Ilyenkor csak arra kell vigyázni,hogy ne gyalogoljon keresztül a billentyűzeten.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 07:51:44

@jesszumpepi: Ez jó :)

Amúgy én is főzésre gondoltam.
Na bejöttem biciklivel, kíváncsi vagyok hogy mennyire ázok el majd du.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.18. 08:24:14

jó reggelt.
először is gratulálok @jesszumpepi kartársnőnek, akiből önálló rovat lett a zindexen.

másodszor elismerésem @b[ALien] szaktársnak, aki tegnap már az előző posztban jelezte, hogy júpíszís lesz a hétvégi.

tiszteletem Daginak, a nagy vadásznak.

Ma nem főzök, már itt sem vagyok, megyünk strandolni, amíg nem jön a vihar.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 09:10:41

@Nelson Mandula: Jó fővést :)
A vihar meg minél később. Szárazon szeretnék hazaérni. :)

Impega 2009.07.18. 10:10:51

Ma max 20 fok lesz. Jo reggelt. Ja mindez itt. Tegnap ki is dumaltuk hogy de b@szott (huppsz) meleg lehet otthon.

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.07.18. 10:34:44

Jóreggelt!
Nekem fontos, Ti meg csak gyönyörködjetek:))))
Íme a mangalisták (külföldiül)

woolypigs.blogspot.com/2009/07/farm-1-more-photos.html

szalontüdő 2009.07.18. 11:10:15

@Sün‼: Süni, hogy kened be a hátad naptejjel? Vagy Pötyi bát kéred meg hozzá?

Valaki21 2009.07.18. 11:47:08

A tisztelt blogíróhoz:
ha eddig rendesen le tudták könyvelni a befizetéseidet, és most mégsem, akkor te rontottál el valamit.
Egyik ismerősöm is megszívta a saját figyelmetlenségéből adódóan, ugyanis a UPC hónapokon keresztül küldözgette a figyelmeztetéseket a számlalevéllel, hogy olyan bankszámlaszámra utal, ami a jövőben meg fog szűnni, és kérte a UPC, hogy ezentúl az évek óta a számlán szereplő, "helyes" számlaszámra utaljon.

Aztán láss csodát: pár hnap múlva a UPC valóban bezárta az ősrégi bankszámlaszámát, ismerősömnek a bank visszadobta az átutalásait, hátralékos lett és lekorlátozták. Szerintem nálad is ez lehet a szitu. Úgyhogy a hőbörgés előtt jobb lenne ha mindig határidőre fizetnél, és nem olyan bankszámlaszámra utalnál, amit az ősrégi időkben használt a UPC.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 11:59:18

@Nelson Mandula:


jesszumpepi kartársnő kisfia nevében is szívesen fogadja a gratulációkat.

A kölyök tegnapelőtt 21,tegnap 40 kilométert tett meg a Kéktúrán.

11 éves.

májgeriberi 2009.07.18. 12:06:08

egyetlen egy faxba vagy emailbe került a probléma megoldása!

amennyi időt hisztizett az alatt rég megoldatta volna a problémáját!

aztán meg ha ez sem vezetett volna eredményre akkor jöhet a hiszti, ajtóletépés,leszorítás útról, meg a bacc!
(meg az ede vagy a pötyibá)

májgeriberi 2009.07.18. 12:08:31

@jesszumpepi: basszus tényleg te lehetsz az ede! XD

Kékszalag,kéktúra.. miazmás? :)

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:16:51

@májgeriberi:

A Kékfényt is én vezettem a tévében a rendszerváltás előtt?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:18:33

@májgeriberi:

A kórházakban meg én teszem kékfény alá a besárgult újszülötteket?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:19:38

@májgeriberi:


És 8 hupikék törpike sorakozik a mikró tetején.

Meg egy Hókuszpók.

A Sparból kerültek hozzánk.

Leánykori nevén:Plusból.

májgeriberi 2009.07.18. 12:23:20

@jesszumpepi: és láttad-e(de) már, hogy a (magyar)tenger vize milyen szép kék?

főleg amikor indul a KÉKszalagtúra? XD

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:26:24

@májgeriberi:

Bandival és a gyerekkel is.

Többször.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:28:56

A Bluetooth logója Kékfogú Harald dán király(Harald Blatan) monogramjának rúnajele.(forrás:Wikipedia)


Amikor a gyereknek fogszabályozó kellett,egy halványkék foglenyomatot készítettek róla.Én előhoztam Kékfogú Haraldot,és azt mondta a doktornő,hogy nagyon ritkán,de genetikai okból lehet valakinek kék a foga.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:37:38

A Rajk-perről adták ki a Rákosi-rendszerben a hírhedt Kékkönyvet.

Megtalálható a könyvespolcomon.

Hányinger.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:41:36

Ára a kiadáskor 5 forint volt.

unknown_soldier 2009.07.18. 12:42:25

@furben: a UPC vezetői most rendkívűl csalódottak

májgeriberi 2009.07.18. 12:44:18

@jesszumpepi: nekem is vannak ilyen pár Ft-os könyveim.

hihetetlen mi?:)

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:52:58

@májgeriberi:


Nálunk is vannak régi könyvek.

Az Olcsó Könyvtár sorozatból is.

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 13:09:35

@Nelson Mandula: köszönjük, átadtam!
Azt üzeni nefürgyéle!:)

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 13:26:11

Megint a 2 kutyusnál aludtam, akiknek 3 szeme van összesen
Mint vendéget kitüntettek, hogy egész éjjel rajtam aludtak:)
Még akkor sem menekültek, mikor le lettem locsolva fél liter vízzel, nehogy melegem legyen
Nagyon kevés sör fogyott különben:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 13:45:08

@jesszumpepi: Avagy ha az ember (nem én, egy fórumon mondta valaki) nyomtatószerelő, és benye egy kis kék tonert :D

Ofélia . 2009.07.18. 14:12:48

@jesszumpepi: Te ezt a díszserteést nem ismered???

Jelene obraszova és a szalonna:))))

Ofélia . 2009.07.18. 14:13:55

@jesszumpepi: Nem mertem írni,hogy DISZNÓ mert annó megkaptam a magamét:))))

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 14:28:16

Nem hiszitek el,mit láttam a bioboltban:

kecsketejes szappant!

Ofélia . 2009.07.18. 14:51:44

@Nálunk meg itt Tarpán0002: Ezt már egyszer közölted mikor megvédted jelenát

@jesszumpepi: Tényleg nem hiszem el:(((((

Ezért valaki pézt ad??

Van eladó így a vihar előtti gatyárol levakart dirádituszom száradó ruhákat beszedö ablakot becsukó férjnek sört adó
Hozzáállásom

HOZZÁÁLLÁSOM óránként 10 eur központi árfolyamon:)))

Ofélia . 2009.07.18. 14:55:57

@Nálunk meg itt Tarpán0002: Én még emlékszem arra, hogy a DISZNÓÓÓÓÓÓÓ
aljasság mivel az egy kornwalli díszsertés!!!

Na akkor miből van a kolbász??:))))

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.07.18. 15:22:26

Díszsertést sosem mondtam, hanem azt, hogy fajsertés.
A kolbász természetesen szójából, ipari szalonnából, állományjavítóból és nátriumglutamátból van az ősi sumér recept szerint.

Átlagarcú 2009.07.18. 15:24:54

Bakker! Olyan sötét lett, mint egy sertésben.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 15:28:22

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:


A kecsketejes szappanon volt magyar nyelvű leírás.

Mellette volt paradicsomszappan,amin nem volt,és még sokféle különleges szappan,amin szintén nem volt.

Egyiket se vettem meg,de ajándékötletként elraktároztam.

Tudod,mi nők,szeretünk piperészkedni:-)

Átlagarcú 2009.07.18. 15:31:37

@Nálunk meg itt Tarpán0002:
A disznó az disznó! Efölött nem nyitok vitát:)))

Természetesen a sertés meg sertés.

Átlagarcú 2009.07.18. 15:34:07

Beragadnak a kommentjeim. Lehet, hogy ezekért is 5 perc múlva föl kell nyúlni, mert a kulimásztól(fixír?) nem tudnak leesni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 15:37:58

@Sörecet: De jó! Én meg úgy el fogok ázni, mintha reggel htaig ittam volna, csak annyira nem lesz kellemes :(

@jesszumpepi: Lush üzeltekben lehet tök jó, kézzel készített szappanokat kapni. Egyszer egy nőnek vettem, ő kifejezetten értékelte :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.18. 16:04:15

FROM THE DESK OF THE Vice President NEMZETKÖZI REKLÁMOK / díjátadások
DEPARTMENT AUSZTRÁL NEMZETKÖZI lóversenyfogadás LOTTERY CORPORATION.

Dátum: 18/07/2009
Ref: 575061725
Gy.sz.: 8056490902/188
Nyerjük száma 1 2 26 30 40 21


ODAÍTÉLÉSI ÉRTESÍTÉS: 2009 FINAL NOTICE!

Attn: Winner,

Örömmel értesítjük, a sorsolás eredménye nyertesei AustralianInternational Lottery programok tartott a július 16 2009 az Ausztrál
Nemzetközi Lottó program. Mely teljes mértékben alapuló elektronikus
kiválasztása nyertesek használatával az e-mail címeket. Az Ön neve
tulajdonítottak jegy száma; 675061725 356460902 Sorozatszám
67749137002. Ezt a tételt felhívja a szerencsés számok a
következőképpen 2-9-23-35-46 bonus number14, amelyek ennek
következtében megnyerte a lottó, a második kategóriába tartozik. Ön itt
volt jóváhagyott egy összegben fizeti US $ 900,000.00 (kilenc ezer
dollár) készpénzben hitel file Ref: ILP / HW 46704/03 a teljes
készpénz-díjat osztott között nyolc szerencsés nyertesek ebben a
kateg=C 3riában.

Mivel keverjük fel néhány számot és a nevét, azt tanácsoljuk, hogy a
nyertes információ bizalmas, amíg a követelések már feldolgozták, és a
pénzt átutalják a kijelölt banknak.
Ez Lottery volt támogatni és támogatja a konglomerátum egyes
multinacionális cégek, mint a Google Csoportot, és az ausztrál kormány,
amely részét képezi a társadalmi felelősség, hogy a polgárok számára a
közösségek, ahol műveleti bázisán. További részletek a (e-mail cím)
tartozik az Egyesült Királyság képviseleti irodája Londonban, amint azt
a szelvényt, és a play díj $ 900,000.00 fogja engedni, hogy ha a mi
regionális irodát. Reméljük része a díjat, akkor részt a mi év végi
nagy tét 2,3 millió dolláros nemzetközi sorsoláson. HOGYAN igényt a
díjat: Kapcsolat a hivatal azt állítja, a londoni Fizetési Központ,
ahol a nyeremény esik.

YOUR NAME .............
SZÜLETÉSI IDŐ .........
ÉLETKOR ..........................
COUNTRY ..................
STATE ......................
ADDRESS .................
Telefonszám ........

Töltse ki ezt az információt, és azt közvetlenül a követelések ügynök

tová bbi feldolgozása a fájlok és dokumentumok. Kapcsolattartó:
Mr. John Moris (RCA)
E-mail: mrjohnmoris@hotmail.com
Telefon: +44 703 593 8785


Megjegyzés: Az összes nyeremény kell igénypontjait előtt augusztus 30
2009, egyébként minden alap lesz elvész.

Gratulálok ismét a saját nyerő!

Üdvözlettel,
MR.WILLSON JORDÁNIA
(LOTTERY koordinátor)

Bármely megsértése TITOKTARTÁS részéről a WINNERS fognak eredményezni,
eltiltásról.


most akkor akarjak nyerni kilencáezer dollllárt, vagy ne akarjak?

Átlagarcú 2009.07.18. 16:11:54

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:
Engedd meg, hogy elsőként gratuláljak:))))
Szép munka volt!

Átlagarcú 2009.07.18. 16:14:23

Férj a feleségnek:
- Anyukám, mit tennél, ha nyernénk a lottón?
- Fogám a pénz felét és elköltöznék.
- Az jó! A múlt héten volt egy kettesem, itt van 500 forint és tűnés!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.18. 16:16:49

@Sörecet: mindenki a vendégem az V. ker-ben található mamapicilánya bástyájában, ahol heinekent is kérhettek, de F1-et nem nézünk. és nem utolsó sorban horálki lesz a beengedő. aki nem kap infarktust, bejöhet, és el kell kapnia egy pöttyös labdát. ivászat ezek után.

Átlagarcú 2009.07.18. 16:30:24

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:

Én szigorítanék a feltételeken és kötelezővé tenném egy F1-et sugárzó hévé hátulróli nézését.

Ofélia . 2009.07.18. 17:03:37

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Képes vagy ilyenre meghívni mikor a teljes időjáras randszer összeomlott??:))))

Ofélia . 2009.07.18. 17:05:05

@Sörecet: Én meg a hátulrol belenyúlást!!!

Megrázó élményben lessz része!!:))

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 17:58:12

@Sörecet:


Érdemes benézni a Pötyi posztba.

Megjelent a Pötyi fanklub egy tagja jason_ néven.

Érdemes rákattintani az inda információra :-)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.18. 18:22:59

@jesszumpepi: nem is létezik....:)))

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: igen, én mindenre képes vagyok. egyébként meg utálom ezt a hisztériát, amit az a bizonyos és sajnálatosan szerencsétlen augusztus húsz után csinálnak az időjárással. bazdmeg már rettegek a narancssárga riasztástól. kiadtánk ránk a pirosat, el is vonultam a pánikszobámba. erre mi volt? setétség, kis zápor (volt az idén nagyobb), a jóisten meg gurigatta a hordókat és most süt a lemenő nap.

iszom is egy diétás kólát arra, hogy ennyivel megúsztuk.

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 18:26:07

én átaludtam ezt a vihar dolgot, de hallottam róla:)
mesélték a csukott ablakok, hogy víztócsa van alattuk
mondjuk szél még van nem kicsi

Ofélia . 2009.07.18. 18:46:57

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Korrekt!

A madács téren is csak ennyi volt de azért majd nézzél bele a hiradóba én is azt teszem.

Ennél nagyobb baj az, hogy a fiatal focisták halnak és már megint!!!!!

Mert azok a tetves semmire nem való sportvezetők tönkretesznek mindenkit a saját hasznuk érdekében csak azért, hogy a szemét medencéjüket fűteni tudják!!

Az egész sportvezetést simán lecsuknám és még a börtönépítést is megszavazom ha ők kerülnek oda (persze egy sportvezető 2 hozzá ragaszkodó börtöntárs közé):)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 18:55:55

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:
mamapici ez nem hiszteria
csak olvasdd el mondjuk az index fooldalat
egyszeruen otthon nem veszik komolyan az idojarast
itt meg a tv is sipol ha jon a vihar
es senki el nem indul sehova
de meg igy is sokan meghalnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:00:56

itt van ez trencsenyi ugy
tudjak jon az az elbaszott vihar
ezutan emberek serulnek
van aki meghal
es oda van irva, buszken kijelentve
a fesztival helyszinet a vihar utan kiuritettek
hat ez hihhetetlen
nem lehettt volna 3 oraval elobb?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.18. 19:03:19

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: a sportorvoslásról megvan a véleményem. magas szinten nem volt gondom fénykoromban, de T.macikának ránézésre pöcsételt a "sportorvos". így elmentünk rendes orvoshoz, hogy vér, pipi, ilyesmi.
komolytalan volt. fájt a térgye, saját magunk kerestünk hozzáértőt, mert egyszerűen annyit mondtak, hogy ne sportoljon, ha fáj.

@hagyma: azzal nem tudok mit kezdeni, akinek mondják, hogy gyűjjék ki a velencei tóból, és nem gyün, mert ő a faszagyerek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 19:08:30

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Fordítógép a javából! akarj nyerni, de ne ezzel :)

@hagyma: Á, ez Magyarország.
Bát, USA-ban ezt hurrikánnal játszották el :( Bürökrácia + kormányszervek az mindenhol ilyen :(

@b[ALien] a kopasz baba: Én az egyik nagyobb záporban bicikliztem haza (ohne autó ugye)
Na az szép volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 19:11:28

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Felvillanyozóban :)

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Mondjuk én sem tudom mi ez a nagy valami hogy jön az eső.
Nem vagyunk cukorból.
Na jó, az egyik melóstársam vezetékneve Czukor.
Na ő OK hogy abból van :D

USA-ban azért durvább viharok vannak ennél...
Persze ahol szétszedi a háztetőket, az OK hogy durva, de a legtöbb városban nincs ekkora balhé.


Meg hát klímaváltozás sincs mint tudjuk!

Gyerekkoromban, 15 éve pl. nyaranta sosem voltak ekkora viharok.
Nincs klímaváltozás na.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:11:32

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:

kb errol beszelek 2 napja olvasom hogy 7 vegen vihar lesz
ezek meg vizibringaznak...
no comment
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

ott az volt a baj, hogy a joreszt igen intelligens lakossag nem vette komolyan es nem akart elmenni csak a sportcsarnokig
pl floridaban ilyen nem tortenhet meg mer mindenki huz eszakra mint a vadlibak

az mas kerdes hogy allitolag a segelyek keson mentek
de hat hurrikanban nem egyszeru repulni meg kamionokat kuldeni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 19:13:48

@hagyma: "ezek meg vizibringaznak..."
Aki hülye az hülye...

"hurrikanban nem egyszeru repulni meg kamionokat kuldeni "
Ott a pont.
De nem úgy volt hogy a hatóságok sem nagyon ugráltak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:15:04

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
en se vagyok cukorbol, gyerekkoromban fociztunk is viharban
deeeeeeeee
en ugy gondolom ha vihar van maradjon a seggen mindenki
ne vezessen ne bringazzon ne focizzon
1 orat ki lehet birni barhol
nalunk 3 napos volt
es komolyan vettuk
vettunk sort meg vizet gyertya stb
es qrwa jolt tettuk, volt ahol 1 hetig nem volt aram utana, meg viz, meg nem tudtal eljutni a boltba

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 19:17:40

@hagyma: Na az igaz, hogy ha már akkora a vihar.

De itt azért még ezek sem voltak olyan durvák.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:19:03

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
itt
foleg a deli delkeleti allamokban perce pontos kitelepitesi terv van
a legnagyobbbekeidoben is latod, hogy ha nem lenne kocsid ide gyere hurrikan elott es elviszunk
na Ok meg nem vettek komolyan
az is teny a hurrikan az kocsog mert minden evben van 20 riasztas es abbol van mikor mind a 20 meghal utkozben vagy elkanyarodik
ez a farkast kialtok mese
mindenesetre 1 nappal elotte mar tudjak hogy tuti bejon
nyuorlinszban meg nem vettek komolyan az emberek meg akkor sem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:23:22

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
hat ahogy olvasom eleg durvan vegigsoport es sose tudhatod hol lesz a centruma pontosan
ha rad dol egy fa mar keso
de en nem akaok okoskodni en is itt tanultam meg igazan tisztelni az idojarast
nem kellemes ha vezetsz es 2 perc alatt a kipufogoban a viz, axz ajton is jon be elotted a jelzolampak szakadnak le
floridaban nem ritka egyszer velem is megesett
nem veletlen itt egy csatorna csak idojarasi csatorna

Ofélia . 2009.07.18. 19:24:03

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: A sportorvos egy rakás SZAR mivel érdekelt,hogy azt a szerencsétlent kiküldeje a pályára mert ha nem akkor nem lessz LÓVÉ.

Én a búvárkodást is akkor hagytam abba(hivatalosan) mikor még a saját poseidon kompresszorom után is komoly tagdílyat kellett volna fizetni a szakosztálynak mert ők aztán biztosítják a nagy semmit:(((

Hajót bérelni az adrián meg csak egy cégtöl lehetett a azakostályvezető síkhülye fiacskájátol:(((

Hogy ROHADJANAK BELE A SAJÁT MEDENCÉJÜKBE:(((((

Maradok csörcsillnél: szivar konyak sok sör és semmi sport (fizetős):))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 19:25:52

@hagyma: "foleg a deli delkeleti allamokban perce pontos kitelepitesi terv van"
Mert ott már tudják hogy az idő nem viccel.

Én is tisztelem az időjárást, de odafigyelés az kell.
Élő fa ritkán dől ki pl.
É pl. jégesőkor itt tárolom az autót a ház előtt a fák alatt - ezek zöldek, sűrűek, megvédik, nem törnek le az ágaik.

Ofélia . 2009.07.18. 19:27:07

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Akkor cseszel rá ha a fa dől rá a kocsira!!:((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:27:23

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
hat az en koromban is max megmertek a vernyomasom, meg megneztek a torkom
sportserulseknel aszongyak nem voltak rosszak de valami remlik mar a sportkorhaz is megszunt

Ofélia . 2009.07.18. 19:30:23

@hagyma: Ídes egy szem lelkecském ez a vizsgálat neked bőven elég!(ne tedd tönkre a biztosítót) mikor sportoltál üzletszerűen??:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 19:31:29

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Na ez az, ha 1000 éves vén fák lennének, akkor nem oda állnék!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.18. 19:34:26

@hagyma: nem szűnt meg, csak akarták a telket:)) és kirúgatták a górét (berkes, ha jól tudom, az első térműtétemnél még asszisztált mecsekinek)

Ofélia . 2009.07.18. 19:35:10

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Itt meg nem tudják!!!

Mert hűlyék és ha a vihar szarrá veri őket akkor még kártérítést is kérnek ami a saját hülyeségük netovábbja de ha erre valaki úgy reagaál, hugy pénzt ad nekik akkor legközelebb én is megyek!!

Már várom a legközelebbi riasztást mivel a saját hűlyeségemért még nem fizetett senki:(((((

Ofélia . 2009.07.18. 19:39:31

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Na látod a diliház telkét is akarja valaki!!

A bolondok meg össze vissza szaladgálnak és hirdetik az igét:))

De a madács téren már csak 17 fok van celsiusban:)))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:44:12

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

annyiban azert hozzaszolnek hogy egy teljesen normalis kozepkoru fa dolt az exnejem kocsija melle 1 meterrel a hurrikankor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:46:18

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
mar egyszer leirtam bocs ha ketszer lesz
vizilabda, labdarugas
de 22 evesen felhagytam veluk
kispalyas foci meg volt
nem tudom van -e meg rendes bajnoksag vot vallalatoknak
egerben valami 7 osztalyban

Ofélia . 2009.07.18. 19:46:48

@hagyma: Az egy méter gyanús ha már megbeszélted a hurrikánnal.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:50:35

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
suroltak az agai es akkor egyutt laktunk
mar otthon elvaltunk de carolinaban egyutt laktunk szoval nem akartam en rosszat neki
de kesobb egy hulye nekiment es totalkaros lett
kis kocsi volt de jo
es furcsa volt hogy manualis

Ofélia . 2009.07.18. 19:51:39

@hagyma: Rendes bajnokság nincs!!!! Viszont 50 focistára jut 400 sportvezető+ a helyettesek, a sógorok, a komák, a boldogősök, és mindezek eltartott(asszisztens) díszlibái merthogy csúnya nővel vagy feleséggel snassz partyra menni:))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:53:16

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
en jatszottam a KIOSZ-ban
az APEH-ban
aztan a sajat sorozom csapataban
de ma mar oreg vagyok rohangalni

Ofélia . 2009.07.18. 19:54:22

@hagyma: Ja és ezek állami puskával állami vadat lőnek állami vadászterületen és persze ÓCCÓN:(((

Ofélia . 2009.07.18. 19:55:39

@hagyma: Te az apehban fociztál????

Akkor mi a szarnak mentél ki dolgozni?????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 19:56:50

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Veni kell egy 10000 éves Marutit, betenni egy rohadt fa alá, és követelni a kártérítést :D

@hagyma: De az hurrikán volt...
Nekem egyszer (még jópár éve egy korábbi albérletben) esett egy ág az autóra, de csak betakarta, baja nem lett. De az a fa szarul is nézett ki... Na azóta figyelem, hova állok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 19:57:34

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Te ofelia ha felsorolnam hany munkahelyem volt hanyatt esnel
es most megyek mert ma 400 fos eskuvo lesz

Ofélia . 2009.07.18. 20:02:37

@hagyma: Akkor is az APEH nél kellett volna maradnod!!!!

Már a villanyszerelő is sztrájkolni akar a jutalmáért ami nagyjábol annyi mint az összes esküvőd jattja:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 20:02:57

@hagyma: Pedig meséltél is elég sokat... :)
Jó melót + sok jattot :)

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 20:43:25

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: nálunk fák dőltek ki. Boltos mondta. (Bp. szomszéd kisváros)

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 20:47:01

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: fasza lehetett:(
ablakot még mindig nem tudok nyitni olyan szél van
viszont kint olyan finom hideg volt,mikor mentem tudodmiért:)
de azért beteg ez az időjárás

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 20:52:48

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: tavaly a budaörsi reptéren eltolt a szél egy utasszállítót.
Én itt a lakón meg néztem a 60 betört ablakot, a parkolóban kb. 100 autóból 100nak tört szarrá az ablaka. Nincs klímaváltozás:)

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 21:03:57

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Gyönyörű telek, gyönyörű épület, csak elhanyagolt. Kis kastély van rajta
A toronyszobában lakott egy ismerősöm

Legszívesebben most mesélnék, hogy nálunk mi van
De nem szeretném megütni a bokámat
El vagyunk adva kilóra
Ha van türelmed egy 2 órás filmhez, ami nagyon nem vicces, szólj

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 21:09:18

Egyébként én a Sportkórházban születtem!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.18. 21:13:19

@b[ALien] a kopasz baba: Filmhez...?

Egy repülő viszonylag könnyen elgurul, ki szokták kötni őket :)

Hopp, azért viszont ezek elég durva sztorik (betört ablakok).
Bonotta a szél a házat?

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 21:21:35

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: a film
video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056
ez a repcsi nem gurult, egy másikat felborított
híradóban volt
itt meg sóder volt a tetőn, és levitte a szél
az erkélyünkön felborított egy szekrényt ez nem szellő volt:)
de ez a tavalyi sztori
Ella asszem
most nem volt ennyire dulva
csak pár fa dőlt ki
de itt mindig nagy a szél

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 21:24:23

@b[ALien] a kopasz baba:
ja ez humor volt regen amugy
mikor rendor igazoltatott
neve: xy
anyja neve :xy
szuletresi helye: korhaz

nem voltak boldogok, de leszartuk, akkor meg nem star warsos izeben jartak csak egy gumibottal

laptop_betyárnő 2009.07.18. 21:25:38

Istenem, de az ilyen embereket miért nem rúgják ki a bánatos f.szba? az upc meg majd kifizeti az internet kávézóban kifizetett összeget, mert ugye miattuk kellett költeni vagy mi? fel vagyok háborodva

b[ALien] (törölt) 2009.07.18. 21:33:34

@hagyma: én régen annak örültem, ha csak igazoltattak, és nem motoztak meg:)

C. R . M · http://siebel-crm.blog.hu 2009.07.18. 21:47:57

Mit csinál a szőke nő a hegyi autózáskor?
???
Túráztatja a motort.

Impega 2009.07.19. 10:44:41

Jo reggelt! Vajas szilvalekvaros piritos.

A foldalrol a link a homar.hu-ra ugrik

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.19. 10:47:41

Régen a rendőrök pofoztak is. Csak úgy spontán, minden különösebb ok nélkül.
Ettől persze még nincs klímaváltozás. J

Főzök ebédet: tárkonyos karfiol leves + tejszínes zöldséges spagetti (szárított paradicsom, cukkini, karfiol, fokhagyma, újhagyma, kukorica és sok sok parmezán).

Grat kis jesszumnak a kéktúrához. Nyámnyila turisták... eh! JJJ

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.07.19. 11:34:58

Nekem az Index főoldalról a Tékozló Homár link a Blog.hu-ra mutat.

Az átállás finoman szólva sem zavartalan.
Kell a jó? Nem!
Kella rossz? Nesze!

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 12:30:34

@Nelson Mandula:

Köszönöm.


Én halas,kukoricás levest rögtönöztem.

A második fogás csicseriborsófőzelék füstölt nyelvvel.

Természetesen van görögdinnye is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 16:16:51

en meg ettem egy sonkas szendvicset
volt aze' benne sajt is meg zodsegek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.19. 16:52:13

Hé hova lett a kommentem? Még du. 2 körül írtam.

Főleg arról szólt, hogy milyern szarok ezek a melós napok, amikor igazából semmi értelmes nincs, és baromságokkal kéne csak tökörészni...

Ofélia . 2009.07.19. 17:16:50

Anyám kórházi látogatása után itthon vagyok(az idegrendszerem elhullottt)

Viszont a krumplileves igen finom lett KÁDÁR apánk után szabadon.

Mert a KRUMPLILEVES AZ LEGYEN KRUMPLILEVES és aki utálja az öreget az adja vissza az elcseszett hitelre átvett lakását, kocsiját, plazmatévéjét és mp 4 lejázszóját:)))))))))

Ofélia . 2009.07.19. 17:42:32

Lányok lányok földi boszorkányok!!

Soha az életben ne menjetek férjhez olyan pasihoz akinek nincs villája minimum 3 hálószobával, két medencével(nem kölyökpancsoló) és ősparkal!!!!!

Ez csak egy díszliba alapigényei!!

Véleményetek??:))

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 17:49:30

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:


Igyál valamit,amit szeretsz!

Én mostanában lefekvés előtt iszom egy kis Belusow vodkát,ami a mélyhűtőben vár a sorsára.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 17:51:17

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
hat Mary hozzamjott egy berelt apartmannal
egy furdokaddal
1 haloszobaval
es egy erkellyel
es kifogtam a vilag/nekem/ legjobb nojet

a krumplileves meg valoban legyen krumplileves
es sokat tudnek errol mondani de ez nem az a topik
/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 17:54:01

@jesszumpepi:
Mary is vodkas
lefekves elott- ha nem reggeles masnap- iszik egyet forro teaval vegyitve
ha csak ugy nap kozben mert olyanja van akkor minden megteszi spritetol a paradicsomleig

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 17:54:19

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

Én olyan férfihez mentem,akinek egy egyszobás lepukkant lakása volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 18:15:56

eletem legbuzibb reklamja ez a ket tancolo pasi
es ha feljovok neznem kell
a masik gesztesi a borson es ha szet akarok nezni kis bulvarban mindig nezenm kell a fejet
dehogy ebbol a pasibol hogy lett sztar azt ha megoltok se mondom meg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 18:25:44

@hagyma:
raadasul halovany segedfogalma sem volt, hol van magyarorszag
es eleinte az akcentusomat se ertette
dahat vagy van szerelem vagy nincs
O kockaztatott nem en es most boldog
meg en is
/az elso kerdese az volt hogy szoktam -e a noket verni/
itt tenyleg sokaknak fogalmuk sincs -foleg kelet-europarol

bar az igaz hogy van aki gyepalja a nejet otthon

biztos itt is van de eleg gyorsan lesittelik ha no feljelenti
mondjuk 1 oran belul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 18:28:27

mar magammal beszelgetek, ez rossz jel
3-kor megyunk pisztolyt venni
elotte meg le kell tusolnom
sort is veszunk
igazabol forgotarast szeretnek
nem tom miert

Ofélia . 2009.07.19. 18:33:30

Éreztem, hogy megpiszkálom az állóvitet:)))))

@jesszumpepi: De legalább volt:))

Na jó már van kettő:)) 46 a négyzeten:))

Ofélia . 2009.07.19. 18:34:54

@hagyma: Te most mér útalod azt a két szerencsétlent:))

Emesénél még mindig jobbak:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 18:37:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
naja
bement a keszbe fozocskezni
igy konnyu
es meg sem emlitette hogy Bandinak volt egy bringaja is nagy valoszinuseggel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 18:39:14

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

ha' mer reklamot csinaljanak nokkel, gyerekkel kutyaval ne 2 pasival, amibol egy dagadt
hat ezert
es meg tancolnak is
nekem 2 pasi ne tancoljon
nahat:)

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.07.19. 18:41:35

"Bosszantó egy bugris bunkó.
Abcug Koppány, le vele!
Illemkódexről nem hallott,
S nem tud még olvasni se."

Impega 2009.07.19. 18:54:13

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Nekem volt penzes pasim de Sz@rt sem ert :))

Estere hal lesz meg cukkini meg sargadinnye

Átlagarcú 2009.07.19. 18:56:25

@rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr:
Olvasni te nem tudsz:)))
Koppány írni nem tudott, vagyis azt is tudott, csak küldeni nem. Vagyis azt is tudott, csak lassan, nahhh.
A többi rendben.
(elnézést az ON-ért)

Ofélia . 2009.07.19. 18:59:24

@hagyma: Persze, hogy jobban szereted ha két cicababa táncol a rúdon:))

Azért ha megtehetném feltenném őket is a rúdra. Ha ezt valaki rajtunk kívül olvassa és meglátom őket a rúdon akkor beperlünk minden tolvajt:))))

Most nézem ezt a davincsi kódot és olyat hallottam, hogy egy ifju zsidó akit jézusnak hívnak...

Nekem mindig gyanús volt a származása:))

Ofélia . 2009.07.19. 19:00:22

@Impega: Na létod nekem ezért nem volt soha pénzem:))

Ofélia . 2009.07.19. 19:03:07

@Impega: Egy baj van, hogy nem tudom abszolválni a szegénységemet a távolság miatt:)

Ofélia . 2009.07.19. 19:16:42

@hagyma: Neked uvaroljon a nyári ménkü ami a fákat repegeti!! Te árulkodós:))

@Impega: Azért a platónál jobb helyet is el tudok képzelni még ha plátói is:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 19:21:13

platoi udvarlas
uj fogalmak szuletnek
nekem a maniam Cameron Diaz meg Madonna, de mar mondtam Marynek ha kozosen kopognak be most az ajton, akkor is csak azt tudom mondani
sorry de nos vagyok
mingya vegez Mary es megyunk pisztlyt venni
olyannyira izgatott vagyok
utana vacsora
ma vagyunk 11 honapos hazasok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 19:23:34

nade mikor jon mar a 7 vegi poszt????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 19:29:54

na azert ennyire ne durviljatok hgy egy kek platos IFA-n rackeven...
pliiiiiz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 19:32:48

megzummo a kabinos oszt lesz baj az osanban dulvan

Ofélia . 2009.07.19. 19:35:53

@hagyma: Akkor melyik platórol csobogsz kis patak ha nam a ráckeveiröl??:))

Majd jól bemószerollak marinál te te ........

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.19. 20:01:41

@jesszumpepi: És még van belőle...? :D

@Sörecet: Na jó, azért egy lasú nettől ne ijedjdünk meg!

@hagyma: Hát nekem egyik se jön be, de nem a koruk miatt. De mondjuk amikor éppen van bartnő, akkor nyilván én is visszautasítanék akármilyen bombádzót.

Na meg aztán, ha ezek ketten kopogtatnának dugni nálad, Mary le is lőné őket, ha már van pisztoly otthon! :D


@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Szerintem Emese jópofa volt :D Először. aztán úgyis megunsz minden reklámot.

Amúgy nem a hely fontos! A nő és a minősége a dolognak. Ha egy platón van a dolog Ráckevén... Hát legyen, csak akkor legalább legyen jó :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 20:04:51

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
annyit modositanak
" havan mar baratno"
O a felesegm es az igazi es utolso
ehhez ki kellett jonnom amerikaba
nem szerettem Madonnat meg otthon voltam
most mar igen
Cameron Diaz meg nekem szep
de hogy en Mary mellol dobom el a kanalat az sure

pisztolyt azert en teszem el
most szolt fel ora mulva felvesz

Ofélia . 2009.07.19. 20:16:26

@hagyma: Persze, hogy felvesz ha stukkerrel fenyegeted:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.19. 20:43:51

@hagyma: Jó, nekem még csak barátnő. De ha feleség lenne, akkor sem csalom meg.
Ha elegem van belőle akkor kidobom, de egyszerre 2 nem OK.

Sem etikailag, sem macerailag :D nem jó. :D

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 21:36:44

@hagyma:

Tévedsz.

Bandinak 2 bringája volt.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 21:38:51

@Sörecet:

Olvasd el,mit írt a Dagályban leskelődős kabinos poszthoz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 21:43:01

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
etikatlanul egyszer kiprobaltam
meg egy is sok
@jesszumpepi:

hat erre merget mertem volna venni
es rogton beledszeretett az elso lekvaros tokfozelek utan

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 21:43:44

@rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr:

Most ismét plagizálni fogok:

"Maga mindig ilyen üdítően hülye?"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 21:49:37

es visszajott
a lenyeg hogy nem vettem stukkert
ez a gun show egy atveres
holnap delutan elmegyek egy normalis fegyveruzletbe

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.19. 21:51:42

@hagyma: Azért remélem, h a mi erdőnkbe nem jössz majd a fegyerddel.
Nem szeretjük a puskás embereket.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 21:52:41

@hagyma:

Sose főztem lekváros tökfőzeléket.

De még főzhetek.


Belémszeretett,ahogy először meglátott,1993 augusztusának végén.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.19. 21:59:57

@hagyma: "meg egy is sok"
Hajjaj.

Nnnna jó éjt mindenkinek, én kidőltem.

Káposztakukac 2009.07.19. 23:31:23

"de meg tudja csinálni rajt" és "de meg tudja csinálni, rajta!" között nagy különbség van, kedves postoló.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.19. 23:33:55

@Sün‼:

hazi sunre nem lovunk
@jesszumpepi:

ez meglep. marhogy ilyet meg nem probaltal
akkor mindjart evfordulotok lesz
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

hajjaj
sose de sose
kulonosen kentuckybol
most zuhanyzik aztan jonnek a showk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.20. 06:39:29

@hagyma:
mer akkora barom vagyok
amiben benne van hogy show az egy turo
jo nem volt messze
haverom vett ilyen rendezvenyen computert
3 oraig elt
nade holnap komoly szakuzletet felkeresek

Ofélia . 2009.07.20. 06:43:30

@hagyma: HE HE nálatok is átverik a kedves fogyasztót???

Tudtam, hogy onnan jön az áldás, csalás, szarháziság viszont a temetésedre kap a család egy szép zászló I-m hagyma felirattal:))

Ofélia . 2009.07.20. 06:48:05

@hagyma: Ja és a régi csalók árultak a vadnyugaton egy csodagyógyszert amit aqa destillátának neveztek.

Ma ezt bifidusz effendi átal elkövetett aljas reklámtevékenységnek hívom!!

Éljen amerika a világ önjelölt csendőre:(((

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.20. 07:35:19

@Káposztakukac: Csak az elsőnek nincs semmi értelme :D

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Miért, amikor valakinek azt mondod hogy a ..... -i víznek nagy a H2O tartalma és az káros :D

Vagy akár nátrium-klorid :D

Átlagarcú 2009.07.20. 07:55:24

Már rég első lehetnék, ha lenne új post:(((

Ofélia . 2009.07.20. 07:55:58

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Áruljunk nahézvizet originál norks hydro ógermán felirau 10 milis üvegekben.

Sztem bejönne:DD

Ofélia . 2009.07.20. 08:29:44

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Mamapicinek kellene írni postot arrol, hogy a vihar megsemmisítette a vasalnivalóját és azóta boldog::D

Ofélia . 2009.07.20. 08:36:13

"Harminc embert és több hajót kellett kimenteni a Balatonból"

Remélem edét benne felejtették:)

Secnir 2009.07.20. 08:42:07

be**arok.
reggel felkelek 5-kor (kivételesen), és sehol semmi.
POST!
MOST!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.20. 08:54:03

Lehet, hogy ez már a jövő hétvégi?

Ofélia . 2009.07.20. 08:57:57

Fijjug!! mi ez a türelmetlenség?.

Mindjárt jön a post győzike görgős izével ellcsórt mercijéről! nahát és irgum burgum:)

Sir Mortzosch 2009.07.20. 09:03:27

Öhmmm...
lemaradtam egy kicsit, de!
hagyma és méri 11 hónapos házasok, jessz?
És elmennek pisztolyt venni ?
Öhm...
Boldog házasság :D

Frucsasz 2009.07.20. 09:04:42

Pálinkás szép jó reggelt. Ez már (még) a hétvégi, ahogy, kissé későn megállapítottam. Én meg javában úgy vikkendeztem, hogy a Dagályos posztot hittem hétvéginek.
Minket elkapott a vihar Velencén, de azért jó volt.

fazzoletti 2009.07.20. 09:14:07

Bocsánat, hogy beleszólok a beszélgetésbe, de így beleolvasva az eredeti történetbe, felmerült bennem egy kérdés:
Ha az irodában müködött a net, miért nem onnan töltötte fel azt a nyomorult bankszámla kivonatot?

Ofélia . 2009.07.20. 09:14:43

@gothic: Örülj, hogy nem atombombát vettek:)) Így csak egymást lövik meg a templomuk még le nem dőlt tornyát:)

@Frucsasz: A vihar vagy, hogy elkapott::D

Ofélia . 2009.07.20. 09:16:34

@fazzoletti: Nagy kérdés az emberiségnek:))

Ofélia . 2009.07.20. 09:22:17

@fazzoletti: Ja eszembe jutott: FESZENGETT biztos az otthoni szék kényelmesebb, vagy ő a főnök és még az ő kimenő levelezését is letiltatta:DD

maincoon © 2009.07.20. 09:24:16

bocs, hogy on, de
@fazzoletti: nekem meg ez tetszett: "Történt, hogy reggel arra ébredtem, hogy lassú a net itthon."
hogyhogy arra ébredt? hangoskodott a lassú net vagy miiii???? :DDDDDDD

Ofélia . 2009.07.20. 09:31:07

@maincoon: Nekem valami dereng egy lököttröl akinek a lakásvásárlási feltétele volt a gyors net és a közeli pizzafutár!!

Na ez meg elaludt mert lassan ébresztette a netje:((((


Brrrr :DD

Ofélia . 2009.07.20. 09:34:37

@maincoon: Ja és van néki mobilnetje is EDGE sebességgel(gondolom ez valami drága úri huncutság lehet) na aqkkor miért nem azt használta???

Itt nekem valami krónikus szarrágás+lustaság jut eszembe:))

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.07.20. 09:35:06

@fazzoletti:
Ne keress logikát!
Naiv ügyfelünk az a típus, aki csak azért nem dug, nehogy másnak jó legyen.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.20. 09:37:41

@gothic:

Egy igazi nőnek nem kell pisztoly.

Sokkal hatásosabb,ha veszekszik,morog,megjegyzéseket tesz,célozgat,felemleget,kárál és kerepel.

Mindezt a postán hallottam sorbanállás közben.

maincoon © 2009.07.20. 09:38:47

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: kinek milyenek az igényei :D ha egyedülálló nő lennék lehet, hogy nekem is a közeli pizzafutár lenne a fontos :D
az értelmesebbje azért szerencsére más szempontok alapján választ :)

elwood 2009.07.20. 09:43:11

mit is szoktunk tenni ha új posztra vágyunk ?

Ofélia . 2009.07.20. 09:46:08

@rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr: :DDD

@jesszumpepi: A sorrend is korrekt te igazi NŐ vagy:) mehetünk sörözni!!:D

@maincoon: Hála istennek:))

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.07.20. 09:46:17

Van abban meghittség, mikor a szerelmesek mélyen egymás szemébe néznek, egyszerre dobban a szívük és kéz a kézben elsétálnak maroklőfegyvert vásárolni.

szalontüdő 2009.07.20. 09:48:51

@Frucsasz: Örülj, hogy nem Pötyi bá kapott el.:)Viharabb, a legnagyobb viharnál.

staropramen 2009.07.20. 09:49:59

Sztrovacsekek!
Ez itten miezitten, hogy még mindig az "arraébredtemhogylassúanet" c balett van?

Sir Mortzosch 2009.07.20. 09:53:13

@jesszumpepi: Se velük, se nélkülük.
Korán kezdtem nevelni az asszonyt. Időbe telt, de most, hogy feleségül vettem - mostmá jó.

Szódás Lova 2009.07.20. 10:44:29

Hétfő reggelt kívánok. Meg új poszt is.

2009.07.23. 16:53:11

Milyen érdeks logikájuk van már.. le van lassítva a net, de arra még elég, hogy fizess nekik..
Én a helyedben bírósághoz fordulnék jogtalan sávszélesség korlátozás miatt
Amúgy a UPC-től sajna nem idegen az ilyenfajta kliens-lehúzások..

Kozika · http://www.k-1.hu 2009.08.04. 10:38:24

"meg tudja csinálni rajta"
nem pedig "meg tudja csinálni, rajta"

egyébként vicces tud lenni az upc
süti beállítások módosítása