Tékozló Homár

Lopott képpel dekorált a Főzelékfaló

2009.11.09. 14:40 | ge | 449 komment

László a művészet szemfüles barátja a Főzelékfaló falán szúrta ki a fenti kép egy felnagyított másolatát. Feltételezte, hogy talán nem  korrekt eljárás előzte meg a dekorálást, így felvette a kapcsolatot a kanadai művésszel. Aki persze meglepődött, mert még sosem hallott a Főzelékfalóról.

Nemrégiben láttam a Főzelékfaló Bartók házi étterme új képet kapott a falra, egy óriási gonosz kanalat és egy angyali villát. Imádtam ezt a képet, mert korábban láttam művészeket összefogó nemzetközi oldalon, a DeviantArt-on. Egyből ki is kerestem, és gratuláltam a művésznek, hogy milyen jól néz ki a képe falnyi méretben az étteremben. Ekkor elkerekedett a szeme és közölte, hogy senkinek nem adott engedélyt mostanában, hogy használja azt a képét, kifejezetten nem egy étteremnek, hogy óriásban kinyomtassa.

Hogy megbizonyosodjak meg is mutattam a képemet a kanadai illetőségű hölgynek, amin bár elég kaki minőség, azért látszik, hogy a megnevezett képről van szó.

Mint kiderült a Főzelékfaló a semmilyen formában nem kereste meg a művészt,hogy szeretné felhasználni a képét. Ami azért gáz, mert direkt fel van tüntetve a képnél hogy "Not authorized to use" de erre a Főzelékfaló magasról sz*rt, lévén az illető kanadai.

 

Beszélgetésemből amit a művésszel ejtettem kiderült, hogy nem zavarná, ha legalább a nevét feltüntetnék, de így gáz, hogy csak ellopták. A szerzői jogokról és hasonlókról való kardoskodás akkor nyer értelmet nálam, ha ezzel is foglalkoznak a jogvédők, és nem csak a PCs kalózmásolatok témájával ami oly divatos. De erre mi esély van? :-)

(A biztonság kedvéért azért elküldtem a kanadai nagykövetségnek és a szerzői jogokkal foglalkozó osztálynak is.)

Üdv:

László

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2009.11.09. 14:41:11

hah, mondjam-e, hogy hanyadik?

Eric_Cartman 2009.11.09. 14:41:48

Értesítettem Barbrady felügyelőt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.11.09. 14:42:58

Fényképezni csak fényképezőgéppel!

Különben ilyen szarok lesznek.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 14:43:38

El is olvastam
Levontam a konzekvenciát
László egy besúgó, spiller
Megnézném a gépén levő softok eredetiségét és lopja-e a kábelTV-t

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.09. 14:45:07

@horex: Szerintem ráadásul wifiparazita is, úgy homározik...

Mylady 2009.11.09. 14:49:32

@horex:
Nekem erről a főiskola jut eszembe. Volt egy tanárunk, aki minden évben ugyanazt a tesztsort adta a vizsgán, csak megkeverte benne a kérdéseket. Mert ő ilyen leleményes. Aha. Mindenesetre nálunk is az egész évfolyam ötös volt (kellett is a jó átlaghoz). Ahogy kell, mi is továbbadtuk az alattunk lévő évfolyamnak a tesztsort, végülis az úttörő segít, ahol tud...
Az egyik buzgómócsing kiscsaj meg rohant a tanárhoz a tesztsorral és megkérdezte tőle, hogy idén is ez a tesztsor lesz?
Áááááááááááááá
A tanár kiakadt, hogy őt mennyire átverték és jól megszivatta őket a vizsgán.
A buzgómócsing kiscsaj a következő két évben semmi bennfentes infót nem kapott az évfolyamtársaitól.
Mi meg jót röhögtünk...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 14:50:53

Megint elovastam
Szoval, egyértelmű hogy lopja a szoftot
" A szerzői jogokról és hasonlókról való kardoskodás akkor nyer értelmet nálam, ha ezzel is foglalkoznak a jogvédők, és nem csak a PCs kalózmásolatok témájával ami oly divatos"
Tehát dögöljön meg a Főzelékfaló tehene is
Ideje, meg mint a pelyva
kanadai nagykövetség
Mutasd meg magad dr.House-nak, bááár..

Tökös Veréb 2009.11.09. 14:52:18

László te ilyen kis ugribugri ember vagy?

É2I 2009.11.09. 14:53:20

László!

Nyomtasd ki a művész nevét egy nagyobb etikett címkére és, ha legközelebb ott jársz egy laza mozdulattal ragaszd a kép aljára.
És már meg is nyugodhat a lelked.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 14:53:41

@Kitalátor feljegyzetei:
Höhö
Van free wifi a Főzelék Faló-ban?
Mert a trójaiban van
Ha igen, persze azt igénybeveszi
Kinézem belöle azt is hocscsak potya wc-re ment be
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 14:56:51

@Mylady: Nem mintha nem lenne jogos az észrevétel
DE...
ez itt a homar és M.o.
Nem szeressük az ilyeneket
Vajh, melyik követségre írt bkv önkielégités ugyben
Azért tart itt az ország :)

Eric_Cartman 2009.11.09. 14:57:10

Tisztelt Homár úr!

kérem, mondja hogy ez a levél nem igaz! A Főzelékfalóba való betérés már eleve... De hogy ezt a terrorcselekményt még el is küldte a kanadai nagykövetségnek...
Az ENSZ BT-nek is el kellett volna.
Most megint cidrizhetek, hogy a kanadaiak sztrájkba lépnek.

eznemisénvagyok 2009.11.09. 14:58:51

Van egy olyan urban legend, miszerint Edmund Veesenmayer azt mondta vala: sehol európában annyi zsidó rejtekhelyét nem jelentették be az SS-nek, mint Magyarországon. Nos, ez nem teljesen igaz, a németek MINDEN megszállt országban ezt mondták, hogy féljenek a zsidók, de azért miránk igaz ebből valami.

Lásd az APEH bejelentését a növekvő számú "civil" feljelentésekről.

A témához nem szeretnék hozzászólni.

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2009.11.09. 15:01:52

László
Ezúttal szeretnék neked egy izgalmi állapotban levő kövér sünt küldeni... Mószerolás csillagosötös.

Pepin bácsi 2009.11.09. 15:04:37

László, László, nem lesz ennek jó vége ....

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 15:06:52

@ericcartman: Sztrájkba??
Visszaállitják a vizumot is!

Eric_Cartman 2009.11.09. 15:13:35

@horex: Én és Craig durva káromkodásokkal illettük a kanadaiakat. Másnap a történteket hallva a Kanadai Világszövetség (World Canadian Bureau) elnöke, Steaven Abootman bejelentette, hogy mivel Kanada nem kapja meg a kellő tiszteletet, ezért sztrájkolni fognak.
Randa egy történet.

akikaztmondjákni 2009.11.09. 15:15:12

@Mylady: Vááááááááááááááá...golyót a fejébe!:)

akikaztmondjákni 2009.11.09. 15:17:03

@horex:" Kinézem belöle azt is hocscsak potya wc-re ment be"
:D:D:D:D:D:D:D:D:D meg persze sose puskázott a suliban...meg csak addig áll a járdára amig blabla.

MosoMasa 2009.11.09. 15:17:07

Na azért kíváncsi vagyok az étterem, vagy a grafikusuk véleményére, hogy honnan szereztek poszterméretű grafikát, ha nem vették!
Mert abból a kis fikából amit a barátunk belinkelt nem lehet felnagyítani.
Nem-e lehet-e, hogy egyszerűen poszterban meg lehet venni a bótban?

Mielőtt vádakodunk, tájékozódni kellene.
Kis hülye ügybuzgó spicli.

Egyéves Önkéntes 2009.11.09. 15:18:22

@ericcartman: én pápai audienciát javasoltam volna, de az ENSZ BT (tényleg ez miért nem zéerté, miért Bt?) is elég kemény. :)

akikaztmondjákni 2009.11.09. 15:19:09

Sunyilaci:)
@ericcartman: Ismerjük:S És csak egy zacskó(?) cukrot kaptak érte...

Taknyosmakikaki 2009.11.09. 15:20:59

Én első körben a főzelékfalót kérdeztem meg, simán lehet, hogy őket is átkúrta a felpingálójuk és leakasztott róluk valami nagy lét , persze ez a tényeken nem változtat de azért jó lett volna hallani a főzelékes álláspontját is.
László kicsit köcsög vagy , hogy nem kerested meg őket, mert nem feltételezted a legjobbat, hogy ők is felvették volna a kapcsolatot a művésszel és a neve odapingálása után már jogszerűen lehetne fent.
Faszé kell rögtön vamzerkedni.

akikaztmondjákni 2009.11.09. 15:21:44

"(A biztonság kedvéért azért elküldtem a kanadai nagykövetségnek és a szerzői jogokkal foglalkozó osztálynak is.) "
Vááááááááááá...besz@rok!:D
Ez a legjobb poszt régóta!:D

Tökös Veréb 2009.11.09. 15:22:58

@akikaztmondjákni: már csak jönnie kellene a Lacinak és védeni az igazát :)

Pepin bácsi 2009.11.09. 15:26:48

@Fulzsenszio: jönni fog, csak átment az ALDI-ba, hátha ott is lát valami csúnya, jogsértő dolgot

Tökös Veréb 2009.11.09. 15:29:31

@Pepin bácsi: az ilyenek azok akikről Hofi mesélt "A papír és a ceruza elég ok arra, hogy feljelentsen."

Egyéves Önkéntes 2009.11.09. 15:29:42

@Fulzsenszio: nem fog jönni, tegnap felnyomtam a görög nagykövetségen, mert nem fizetett jogdíjat egy pithagorasz-tételért.

tarkamarha 2009.11.09. 15:32:59

Feljelentő Jancsi! :)

Bellagio 2009.11.09. 15:36:58

Laci kerlek szepen gyere es vitassuk mar meg ezt gyonyoru cselekedetet.

Gyulolom az ilyen ugribugri szarkavaro szanalmakat!

"Egyből ki is kerestem, és gratuláltam a művésznek, hogy milyen jól néz ki a képe falnyi méretben az étteremben." - AHA, mert nem arra ment ki az egesz, hogy felnyomd az ettermet, ugye? Te szanalom.

Kerdezted volna meg eloszor az etterem tulajat de tokod nincs hozza.

Evekkel ezelott a Petofi Sandor utcaban megalltam fel percre amig beszallt a baratnom, ket sav, semmi problema. Erre megall mellettem egy ilyen faszkalap, hogy itt ne alljak meg mert feljelent. Mondtam neki, hogy jelentsen. Es a fasszopoja meg is tette. Az arcat szerettem volna latni amikor elolvassa a levelet az ugy lezarasarol, ugyanis a dokumentumok szerint hirtelen defektem lett es azert kellett megallnom.

De ruhellem az ilyen feljelentgetos spicliket, fujj!

Laci, nem vagy sikeres ember!

Pepin bácsi 2009.11.09. 15:37:54

@Fulzsenszio: boldog emlékű apám szerint az ilyenek indigóval írják a feljelentő leveleket, hogy mindhova jusson belőle

2009.11.09. 15:38:13

No nézzük is miről van szó ?
László bennfentes, mert észrevett egy képet a falon, amit ő ismert. Nagyon királynak érezte magát, hogy ő milyen tájékozott. De nem a főzelékfalóval beszélt először, hisz a személyes konfliktushoz nincs kedve az ilyen nethuszároknak, hanem otthon kis magányában emaileket irogat.
Alkotónak írni még talán oké is, de kanadai nagykövetség meg jogvédő izélkodás. Interpol és a terror elhárítás is megvolt ? Istenem, ha szarrágásból nobel díjat osztanának esélyes lenne a kisemberünk.

akikaztmondjákni 2009.11.09. 15:38:14

Azért a poszt címe se semmi.Elég erős ha valoban nem tud a főzelékes a valódi eredetéröl...

akikaztmondjákni 2009.11.09. 15:40:13

@Kulics: És azt se hagyjuk ki,hogy valszeg azt hitte végre irhat egy fa@@a posztot a Homárra:)

Jurij Kakarin 2009.11.09. 15:48:47

kokemeny, kokemeny, banyeg leszedem az összes cuccom a deviantról...

Bellagio 2009.11.09. 15:50:11

Sok agymosott barom! Julius Caesar mar anno megmondta a frankot, miszerint kenyer es cirkusz kell a nepnek. A cirkuszt megkapjak a Slager Radiobol, a kenyerert viszont nem tuntetnek amikor a GE tobb ezer munkahelyet szuntet meg.

Mivel itt majdnem csak negativ velemenyeket olvasok, igy hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezt az adot csak kamionosok es taxisok hallgatjak, akik nem tul gyakran jutnak netkozelbe.

arthungary 2009.11.09. 15:51:50

Kedves László!

Gratulálok, nagykanállal eszed az életet. Ügyes fiú vagy, téjékozott,aki beszél angolul is. Bár lehet, hogy előbb magyarul kellett volna megszólalnod...

Nicole drága 2009.11.09. 15:53:42

Újságíróként belefutottam ilyesmibe, képmegosztóról vettem le fotót illusztrációnak, ámerikás oldalról, de kiderült, hogy a fotós épp egy városban él velünk. (Igaz, ott csak fantázianevek vannak, így a fotós nevének feltüntetése nem volt lehetséges.) Végül nem lett per. Csak ezt a rosszízű emléket hozta fel a poszt... Azóta naggggyon vigyázok.
Köszönöm, hogy elmondhattam.

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2009.11.09. 15:55:32

De nem igaz, hogy nem voltak képesek rááldozni mondjuk 5000 ft-ot, hogy valamelyik főiskolás, vagy bárki, kattintson egy hasonlót, akkor nem hiszem, hogy bárki verné a nyálát. Neeem, echte koppintsuk le.

Vágási Feri_1 2009.11.09. 15:56:35

Nem szép dolog mástól lopni,de sunyi spiclinek lenni egyenes gusztustalan.Vamzer vagy a javából,döngetheted a mellkasod. Gondolom a családod is feldobod,ha találsz náluk kalózszoftvert/DVD-t.Ehhez csak gratulálni tudok.

Egyéves Önkéntes 2009.11.09. 15:57:46

Én ezért járok nagyon-nyugatra főzeléket enni, ott senki nem lop.
:)

Nomante 2.0 2009.11.09. 16:02:04

az ALDIban ilyen nem történhetne meg.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 16:06:39

@EÖ: Bt. anyagi felelőssége sulyosabb
Saját vagyonnal felel, mig lásd. BKV.ZRt
:)

Pepin bácsi 2009.11.09. 16:08:58

@Nomante 2.0: szerintem ott is körülnéz László, hátha talál valami feljelentésre érdemes dolgot.
Pl. állandóan kedvesen mosolyognak az eladók, ez több, mint vérlázító.

Dolce Vita 2009.11.09. 16:24:06

tenyleg kinezi valamelyikotok, hogy egy ilyen kis arulkodos pocs be mer irni ide, a kommentek koze?
laci, jo neked, hogy nem ismerlek, mert nem vagyok eleg tolerans hatulrol tamadas es fontoskodas ellen.
szanalmas.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 16:30:04

HOL VAN LACI??
La-cit akar-juk!
La-cit akar-juk!

Bellagio 2009.11.09. 16:34:40

LA-CIT!
LA-CIT!
LA-CIT!

Koky_ 2009.11.09. 16:38:12

Igen, a DA-ról sokszor nyúlnak le képeket, csak az intelligensebbek megkérdezik előtte a kép készítőjét. Csak ennyit kéne tenni...

kínaimasszőr (törölt) · http://kinaimasszazs.blog.hu 2009.11.09. 16:38:30

Nem ez Laci kérte Üvegtigrisben hogy "HAMBURGER VAN???"

Dr Kangörény 2009.11.09. 16:42:18

Hányingerem van az ilyen emberektől. 50 éve a saját családját jelentette fel az ilyen.

nemáá 2009.11.09. 16:43:11

Nem lennék a szomszédja a srácnak!
Meg nem hiszem el, hogy ő soha nem töltött le még semmi jogdíjas cuccot...

akikaztmondjákni 2009.11.09. 16:43:48

@Pepin bácsi: Pfujjjj!:)
( tudom hol lakik:P ne tudjátok meg...)

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.11.09. 16:45:23

Ja, értem, ha már lebuktattad az éttermet, akkor a lúd legyen jó kövér, és bemártod a "hatóságnál" is, istenem, ez annyira magyar, akárcsak a kép jog nélküli használata, szóval te sem vagy különb!!

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.11.09. 16:45:25

Lászlót nem fogják ezért szeretni, de jogos :)

OrulunkVincent? · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/marketing-es-reklamugyintezo.php 2009.11.09. 16:45:34

buzgómócsing, de igaza van. a kanadai helyében én azért örülnék neki, hogy legalább sokan látják a képet és írnék a főzelékeseknek hogy tegyék ki a nevét és a weblapját legalább

Nomante 2.0 2009.11.09. 16:45:52

Ezek szerint a posztoló egy ősiromán...?
_______
Mondjuk árulkodni tényleg csúnya dolog, föleg egy ilyen miatt, ami amugy senkit sem zavar.

Viner Spicli 2009.11.09. 16:48:51

Hát László csak gratulálni tudok!!! Remélem megtalál az ASVA egy korai hajnalon, amikor a lopott kábeltévés poreszra csiszolsz!

Nem a Főzelékfalót akarom védeni, mert nagyon nem szép, amit csináltak, de az árulkodósdi sem szép dolog, sőt...

Mit vársz a kanadai művésztől??? Ajcsi képet??

Amúgy használj fényképezőgépet fotózáshoz és ne remegjen a kezed, mert ezen a képen látszik, hogy lopva csináltad. Szánalmas kis pondró....

staropramen 2009.11.09. 16:52:36

Sztrovacsekek!
ezerszer kitárgyaltuk már, hogy freskót vagy bármilyen faliképet csak megbízható magyar őstermelőtől!
Meglepő, hogy még mindig vannak akik kanadai anyagból dolgznak.

akikaztmondjákni 2009.11.09. 16:52:59

@Viner Spicli: Remélem megtalál az ASVA egy korai hajnalon, amikor a lopott kábeltévés poreszra csiszolsz!
Basszus...leköptem a klaviaturát(pont ittam),ugy kellett röhögnöm:D

Nomante 2.0 2009.11.09. 16:53:21

@OrulunkVincent?: Ez akkor lenne fair, ha a kanadai írna a Homárnak, hogy

"Tisztelt Homar...

Kanadai vagyok, de havonta pestre jarok, mert imádom a magyar jokai bablevest es a fuckup-ot [magyarul talan bukta a neve].

Tegnap bementem egy fozelekfaloba nevu nice helyre, es nem little meglepetesemre a falon a sajat magam altal alkotott nice picture.png köszönt vissza. Elegge zavar, hogy egyeseknek ennyire nem szamitanak a szerzoi es egyeb huncut jogok, hogy egy mas altal alkotott kepet csak ugy copiznak.

nem akarok en ezert perelni, de legalabb a my name-t odairhattak volna.

ui.: hajra homar!]

johevi 2009.11.09. 16:53:37

László, nekem holnaptól ez lesz a szobám falán. Kétrétegben.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.11.09. 16:53:42

Itt is dühöng a bunkómagyar... sok tahó paraszt nem képes a kis agyával felfogni, hogy a hangsúly azon van: egy bolt tulajdonosa lopott... szánalmas. Mondom én, hogy Kertésznek igaza van, amikor azt mondja, hogy nincs köze a magyarokhoz.

qqri 2009.11.09. 16:53:48

főzelékfaló mocsok drága...
nem is járok oda egyik éttermükbe sem...

az sem érdekel hogy lopott-e a kép a falon...

erről ennyit.

Bellagio 2009.11.09. 16:54:04

@Viner Spicli:

"Amúgy használj fényképezőgépet fotózáshoz és ne remegjen a kezed, mert ezen a képen látszik, hogy lopva csináltad. Szánalmas kis pondró...."

Mekkora meglatas!

Laci bazmeg ne legyel gyava szar, irj valamit!

Cseber Lajos 2009.11.09. 16:54:55

Bréking: Kanada a történtek miatt hadat üzent a Magyar Köztársaságnak! Csapataink harcban állnak!

Átlagpóóógár 2009.11.09. 16:54:56

Pont a múltkor olvastam, hogy a második világháborúban a németek által megszált területeket alapul véve, Magyarországról több feljeletés érkezett a Gestapo itteni kirendeltségéhez, mint az összes többi megszállt területek összességén.

...és még csak nemis vitatom, hogy jogosan vagy jogtalanul használja a Főzelékfaló a kanalat, de Qrvára örülök annak, hogy a postírónak EZ a legnagyobb gondja!

U.I. Ánuszán keresztül közlekedjenek a sünök hadai!!!

Kis ember 2009.11.09. 16:56:02

Szerintem meg tökigaza van Lacinak. Lopták a képet? Igen. Szép dolog lopni? Nem. Miafaszért kell izélgetni. Mert te se jelentenél fel valakit, ha látod, hogy lop, mi?
Na ezért...

johevi 2009.11.09. 16:56:53

"ki is kerestem, és gratuláltam a művésznek"
Ez a geciség csúcsa, hiszen nyilvánvaló, hogy nem kérték az engedélyét :-)))) És még fel is készült arra a válaszra, hogy "Ja,Ön nem is tud róla??"

Kis ember 2009.11.09. 16:58:13

@Viner Spicli:
... tart itt ez az ország, mert mindenki b*szik a mások jogaira és elfordítja a fejét. Bezzeg, ha tőled lopnának, akkor sírna a szátok, mi?
A névtelen feljelentés, az gáz, de szerintem Laci névvel tette. Laci, névvel tetted?

Viner Spicli 2009.11.09. 16:58:17

@há zé: költözz Berlinbe. Imikének pont van egy zimmer ferije...

johevi 2009.11.09. 16:59:18

Ez a legkevesebb amivel visszavághatunk Kanadának Bryan Adamsért és Celine Dionért....

Viner Spicli 2009.11.09. 17:00:00

@Kis ember: olvasd végig. Nem őket védem, csak a magatartást kritizálom.

"Nem a Főzelékfalót akarom védeni, mert nagyon nem szép, amit csináltak, de az árulkodósdi sem szép dolog, sőt..."

Nomante 2.0 2009.11.09. 17:01:30

@johevi: Avril Lavinget se felejtsd ki!

redrick 2009.11.09. 17:01:32

Magantulajdon kurvaanyatok! Hallottatok rola? Hihetetlen, hogy a csavot fikazzatok, nem a tolvajt... Mi a faszom folyik itt gyongyoson?

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:02:23

@Pepin bácsi: nem,de arra felé járunk minden nap.

Puncskocka 2009.11.09. 17:03:46

miért kellene visszavágni??? legyünk következetesek a szerzői jogok nagyon fontosak, és tisztelni kell! ez egy elég tré megoldása volt az étteremnek...

eznemisénvagyok 2009.11.09. 17:04:35

@Átlagpóóógár: Hmm. Ez nekem is eszembe jutott, de mint említettem, ez nem volt igaz (ebben a formában).

Bellagio 2009.11.09. 17:05:05

@redrick: Az eljarast fikazzuk, csak azon keresztul a csavot; mindenki egyetert, hogy ez lopas. Olvass vissza! Igen, te ott Gyongyoson :)

BushDoctor 2009.11.09. 17:06:02

Johevi ! te is lopsz b+ ?? legalább tennéd idézőjelbe! XD

Da Real Knee Grow 2009.11.09. 17:07:23

besugókat sosem szeretjük, ha igazuk van ha nem.
László ráadásul egy önkéntes besúgó.
Egy nyalista, suliban biztos ő volt az aki mindig megmondta a tanár néninek ki fingott. (általában ő)

erről eszembe jutott egy vicc:

Móricka megy haza és meséli, hogy ma a tanítónéni olyat kérdezett, amire egyedül csak ő tudta a helyes választ az egész osztályban.
- Nagyon derék - mondja az anyja.
- Hát igen, nem hiába, az én fiam - mondja az apja.
Egy kis idő után kérdi az apa:
- Na és mondd csak kisfiam, mit is kérdezett a tanítónéni?
- Azt, hogy ki fingott...

Eastbay1 2009.11.09. 17:08:31

Nah, híres lettem:D Ott vagyok a képen:)

lionking 2009.11.09. 17:08:35

Hát igen
Én is ezúton gratulálok a sok kib..ott seggfej posztolónak, hogy mennyire intelligensek mind szinte.
Teljesen természetes, hogy szoftvert, zenét, filmet programot pc vagy game, nem veszünk, hanem letöltjük-lemásoljuk, ergo nem fizetünk érte, mert ha ingyééé is hozzá lehet jutni, akkor minek, tehát tök legális poszterméretben is lopni más szellemi termékét.
Nem is kívánok mást mint az ilyen bölcs hozzászólóknak hasonló jókat, hogy az Ő munkájuk is hasonlóképpen legyen megbecsülve, és próbáljanak imigyen megélni abból, főleg úgy, hogy csak az egy tízezredét fizetik ki valakik, mert a többi "megoldja okosba"....

Kis ember 2009.11.09. 17:08:37

@Bellagio:
Miért, mi lett volna a megoldás? Lekaparja a falról?

svéd 2009.11.09. 17:08:49

tuti a kanadai buksza is lopta

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:09:46

@redrick: A tied:)
Tisztába van vele mindenki,h csúnya dolog lopni,de azon vana hangsuly,h Laci sunyi módon spicliskedett.Nem gondolta át,h milyen okból van ott az a kép,nem kérdezett senkit meg,hanem gusztustalanul,remegő kézzel fotozgatott.
Vamzer,hallottad e ezt a szót már?

Esperes úr 2009.11.09. 17:09:49

@johevi: a kanadai kormány már hivatalosan is bocsánatot kért Bryan Adams és Célene Dion miatt! :)

Egyébként te Laci, mivégre volt ez az íves pucsítás?

svéd 2009.11.09. 17:10:11

rohanjuk le kanadát, ejtsük foglyul celinediont meg a bryanadamset és honosítsuk őket!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.09. 17:10:18

@há zé: Sírva is fakadtam. Nem most, hanem amikor a divatnak engedve elolvastam a könyvét. Olyan szar, mint egy drog-félkómában írt latin-amerikai szappanopera.
A lopott színdarabját meg hagyjuk... A hitsorsosától és sorstársától lopta, mert azt hitte, hogy amaz odamaradt. "Inkább pocsékba menjen, mint kárba!"
De erről Laci és há zé nem olvasott...

Kis ember 2009.11.09. 17:10:49

@akikaztmondjákni:
Honnan veszed, hogy sunyi módon? Te hogyan csináltad volna?

redrick 2009.11.09. 17:10:59

@Bellagio: Szal mindenki egyetert, hogy ez lopas, de az "eljaras" (marmint hogy az arc szolt a tulajnak) az mar nem jo. Aha. Vagyis nem, meg mindig nem ertem

Nomante 2.0 2009.11.09. 17:11:39

Én láttam ám nemrég a helyi ovodában, hogy ott ilyen Mickeyegerek, meg Disney rajfilmfigurák vannak, tutti nem fizettek érte, megyek is feljelentem őket.

Eastbay1 2009.11.09. 17:13:00

Ja, most jut eszembe, László barátunk nem kért tőlem engedélyt, hogy lefényképezzen, pláne nem hogy a képet nyilvánosságra hozza. Ez kibeb@szott csúnya dolog, szóval ezúton megkérném Esztert, hogy küldje el a csába Lászlót, vagy ha ez nem lehetséges, akkor tegye lehetővé, hogy személyesen tegyem meg:)

Kis ember 2009.11.09. 17:13:04

@Bellagio:
Nadeigenmiertholvanmitnemlattamjol?

Bellagio 2009.11.09. 17:13:28

@redrick:

Peldaul ez is lehet egy opcio:

Taknyosmakikaki 2009.11.09. 15:20:59

Eastbay1 2009.11.09. 17:15:48

@Nomante 2.0: Mit csináltál te nemrég az óvodában...?:D

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:16:25

@Kis ember: Sehogy.Én annyira suttyó vagyok,hogy ki se szúrtam volna ezt a műalkotást.Ettem volna nyugodtan tovább.Illetve nem is->Egyszer voltam ebben a főzelékesben,de többet nem is megyek,mert drága és a kaja is szar.

drompi 2009.11.09. 17:16:30

László, csak gratulálni tudok. Főleg, hogy a kevéske kis idődből hajlandó voltál erre áldozni. Gondolom otthon melldöngetve mesélted, hogy te micsoda védelmezője vagy a jognak. A lovasszobrod már meg van otthonra rendelve? Te f...kalap

qlman 2009.11.09. 17:17:22

Nem lett volna barátságosabb megkeresni előbb az üzletvezetőt?
Amúgy valószínűleg tényleg potyavécézni ment be Lacika és előre kiszarta a nagy sünt...

semmicico 2009.11.09. 17:17:27

Miért nem veszik észre az kommnentelők többsége, hogy van különbség aközött, hogy valakit az ávó-nak nyomnak fel és aközött, hogy valaki nyíltan lop és ez ellen valaki fellép.

sc.

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:17:51

@Eastbay1: Ezt akartam én is már mióta írni!:)

Kis ember 2009.11.09. 17:18:51

@semmicico:
Mert f*szok. szerintük mindent "valaki más"-nak kellene csinálnia.

Dolce Vita 2009.11.09. 17:19:18

igen, baj, ha lopott a kep. de sajnos nem tudjuk, hogy lopott-e es, hogy ki lopta (az etterem vagy a grafikus vagy csak vmi csoro egyetemista). azt se tudjuk, hogy tenyleg lopott-e, mert azt a vizjelet mondjuk nem konnyu jo minosegben levenni rola, plane kinyomtatni a devianon levo pici kepet ilyen minosegben nem egyszeru. ugyhogy en inkabb hiszem, hogy ez vmi csomagban vasarolt cucc (ikea, kika, etc.). tehat nem tudom.
Amit tudok, hogy laci nagyon sunyiban probalt arc lenni. tenyleg jo kifejezes a vamzerol, pondro ebben a kontextusban.
de az ilyen kis ugri-bugri nem olyan fajta, hogy ide is irni merjen.

HPL 2009.11.09. 17:19:46

Szerintem, jól tette (a nagykövetség értesítése már túllihegés). De nem tudom, miért evidencia az, hogy ami az interneten található az ingyen van?!

Nomante 2.0 2009.11.09. 17:20:04

@Eastbay1: Hajaj, ha te azt tudnád! kerestem a pöttyös labdám, amit 20 éve otthagytam ^^.

@akikaztmondjákni: NI! - egyébként most hogy tudom szar ez a hely énse megyek ide.

redrick 2009.11.09. 17:20:13

@Bellagio: Sot, mingyart bereljen fel magannyomozot is! Ugyanmar. Amugy azt irja, hogy eloszor csak gratulalt a tulajnak a DA-n, akkor tudtak meg mindketten, hogy lopas van.
Jovan, a kovetseg mar kicsit tenyleg budos, de meg mindig sokkal jobban elviselem, mint a kurva tolvajokat.

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:20:22

@Eastbay1: "Ja, most jut eszembe, László barátunk nem kért tőlem engedélyt, hogy lefényképezzen, pláne nem hogy a képet nyilvánosságra hozza"

Viner Spicli 2009.11.09. 17:20:40

Még egy észrevételem akad kedves Néma László: ha óriási méretben van a Faló falán, akkor vagy megvették, mint stockphoto, vagy kurva pixeles a kép.

Mert az ilyen képeket a bemutató oldalakon csak nagyon kis méretben lehet látni és "vízjellel", mint ahogy te is okosan megtaláltad. De mivel te csak sunyítva "fényképezel", ezért kérnénk téged, hogy nyilatkozz, hogy jó minőségű-e a print vagy pixeles

Charlie Brown 2009.11.09. 17:22:44

Senki nem mondja hogy a zétterem korrekt volt, de kérdem én: megkárosodott az alkotó? Nem. Akkor minek ilyen gyomorforgató módon spicliskedni? Nagykövetség meg a jogvédők? Ész megáll. És most remegve várod hogy a futár hozza a kanadaiak díszoklevelét hogy milyen faszagyerek vagy? Szomorú ország ez bakker... :(

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:22:45

László annyira sunyin fotozott,h én elsőre nem is láttam mit kell nézni a képen:D

Nomante 2.0 2009.11.09. 17:23:12

@Eastbay1: te vagy az a csaj a háttérben? :D

speki2 2009.11.09. 17:23:23

Aki a főzelékfalóban zabál az sikeres ember nem lehet. :)

Alkotónak szólni tényleg OK, de a többi már erős túlzás, és nagy jóindulatról tesz tanúbizonyságot :)

Kis ember 2009.11.09. 17:24:19

@Charlie Brown:
a "copyright" fogalom mond neked valamit?

borovi 2009.11.09. 17:25:32

A sok kis sunyinak, aki itten fölháborodva kommentezik - Lacizik: a lopás akkor is lopás, ha te nagyon fain, kurucos-betyáros dolognak tartod is.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.11.09. 17:26:36

@Nomante 2.0:

Azok a kis féreg dedósok megtévesztenek mindenkit, az ártatlan pofijukkal.

Feljelenteni mind!

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:27:57

De most komolyan.Ez mennyire sunyin,lapítva csinálta ezt a képet?!
Látszik,h az asztal alól,a telefonjával...Ha olyan faszavédemajogokatcsávó lenne,odament volna a fal elé,ahol a kép van és ugy fotoz.És persze elötte elbeszélget az alkalmazottakkal,h honan is van e kép.

Bellagio 2009.11.09. 17:28:13

@borovi: Hat ez neked nem jott at. Senki nem tartja "nagyon fain, kurucos-betyáros dolognak".

Dolce Vita 2009.11.09. 17:30:55

szerintem laci "Kis ember" neven kommentel.

Nomante 2.0 2009.11.09. 17:30:57

Amerikában tutti menő dolog minden szarért feljelenteni mindenkit, de itt még egyelőre nem.

ladislaus 2009.11.09. 17:31:01

"Ekkor elkerekedett a szeme és közölte"
látta? vagy elképzelte?

hulye suttyo paraszt bunko!
Fozelekfalo is amugy...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.11.09. 17:31:26

Kérdem a szerzői és szomszédos jogok jelenlévő szakértőitől:

Ha én a saját kifőzdém falára kiteszek egy plakátot, amit a sarki plakátbótban vettem, és kiteszem a falra anélkül, hogy teszem azt Andy Warhol örököseit erről értesítettem volna, akkor én bűncselekményt követek el?

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:31:56

@Dolce Vita: :D:D:D:D:D:D:D ott a pont!
De amint tudjuk:kis ember nagy bottal jár...vagy ez most nem...?:S

Eastbay1 2009.11.09. 17:32:10

@borovi: Nézz má körül a vinyódon, aztán szedd ki, menj le vele a Pöttyös utcáig, várd meg a következő szerelvényt, aztán ugorj.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 17:32:22

Minden Kedves Tetves Kis G.cinek üzenem itt a kommentelők közül, hogy ne csodálkozzatok, hogy ahol éltek az egy sz.rfészek (abszurdisztán), azért tart ott az az ország, mert úsztok a saját kis fertőtökben, és még büszkék is vagytok rá, hogy milyen "fasza, ha lopunk másoktól!". köszönjük a részvételt mindegyikőtőknek, Magyarország díszei vagytok! leülhettek, egyes.

Nomante 2.0 2009.11.09. 17:34:19

Én inkább megyek az ALDI-ba. ugyis lesz éjféli poszt!

akikaztmondjákni 2009.11.09. 17:35:46

@holex: Nanana!Megtévesztő névvel?Azt hittem elöször,h horex...

Ezt most csak én nem értem?
Világfájdalmad van?Beszéljünk róla?:)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 17:37:36

@tiboru: nem igazán sértesz vele meg semmit, mert aki azt nyomtatta, annak megvoltak a megfelelő jogai az adott példány számra, hogy publikálja (és ha nem köti ki a eladáskor, hogy ezt csak otthon a hálószobád falán használhatod, akkor nincs korlátozásod). ugye, az egy más tészta, ha Te VESZEL valamit. nyilván ilyeneknek is vannak korlátozásai (lásd dvd, ami megveszel, de csak otthoni vetítési jogokkal.) ha külön nincs felütnteve, hogy milyen jogaid nincsenek, akkor jóhiszeműen feltételezheted, hogy azok a jogaid megvannak egy adott művel szemben. (idézetek készítése, másolat készítése, részlet kimásolása, stb...).

Eastbay1 2009.11.09. 17:38:07

@Nomante 2.0: Van egy tippem: elmész Angliába, bemész az első áruházban, úgy csinálsz mintha lopnál, a biztonsági őr letartóztat, de mivel nem fog találni nálad semmit simán beperled az áruházat. Alsó hangon 2-3000 fontot szó nélkül meg fognak neked ítélni.

Dolce Vita 2009.11.09. 17:38:47

@holex: vagy szovegertelmezesi problemad van a kommenteket illetoen vagy hadd tudjuk mar meg kivel van bajod. tovabbra is: senki nem irta, hogy egyetert egy lopassal, csak azt meg nem tudjuk biztosan, hogy az volt-e, de azt igen, hogy a laci egy pondro. ezen a szalon indultunk el. tudsz kovetni?

Eastbay1 2009.11.09. 17:40:09

@holex: Na, megérkezett a kikupálódott idegenbe szakadt hazánkfia is...

Bit Rot 2009.11.09. 17:41:25

"Tegnap láttam, hogy épp rabolnak ki egy bankot éjjel, de inkább nem szóltam, mert akkor a sok magyar árulkodósnak tartana, ami nem szép dolog.
Ma reggel olvasom a hírekben, hogy elvittek 100 milliót, de a lelkem nyugodt, mert nem árulkodtam."

Hajrá posztoló, és nehogy a tolvajokat védjük már!
A Főzelékfaló lenyúlta a cuccot, tök mindegy, hogy ki buktatta le őket, ezt nem lehet csinálni!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 17:41:37

@akikaztmondjákni: nincs bajom, és nincs megtévesztő nevem, csak valaki(k) koppintják a nevemet egy betű módosítással. az alap problémám csak az, hogy amit véd a szerzői jog azt védi és nem illik ellopni, és nem illik pancserozni azt, aki ezt szóvá teszi. egy dolog az, amikor valaki árulkodásos szarkeverést csinál, meg egy másik dolog a törvények betartása és betratatása. ennyi a lényeg.

Dolce Vita 2009.11.09. 17:43:15

@Bit Rot: ocsem! te honnan tudod, hogy nem a boltban vette, okoska?

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 17:43:31

@Eastbay1: ki mondta, hogy idegenbe vagyok szakadva, zsenikém? inkább kérdezzél, és ne okoskodj.

É2I 2009.11.09. 17:45:36

Bár nekem nincsenek jogvédett alkotásaim -sőt semmilyenek sincsenek-, azért az elég szenny dolog, hogy gátlástalanul lopnak "kreatív designerek" bármit. _Eladják_ a megrendelőnek jó pénzért, majd mossák kezeiket; hiszen a zinterneten "találták".
A megrendelő meg néz ki a nagyvilágra, mert meg sem fordul a fejében, hogy a teljesítés szimpla plágium.
Bár posztolónk igen visszatetszően feljelentő típus, de azért igaza van.

Sok ember valamit alkot, sok ezt meg lenyúlja és abból keres.

Tudom naiv lennék, ha ezt nem látnám át, ugyanakkor László pártját kell fognom, mivel legalább foglalkozik egy ilyen pitiánernek tűnő, ám de pofátlan dologgal.
Ezért is írtam fentebb, hogy van egy egyszerű megoldás.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.11.09. 17:46:06

@holex:

Köszönöm, ilyesmire számítottam. És akkor megkérdem, hogy az kizárt, hogy a villás-kanalas kép az egy poszter? Vagy ráfestették a falra?

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 17:47:24

@Dolce Vita: akkor nevesítem: Rád (is) gondolok, ha a postolót pondrónak tartod amiatt amit tett. ezt, gondolom nem bonyolult megérteni, nem igaz?

prof. Perselus Piton 2009.11.09. 17:49:26

Kedves László...Freud erre azt mondaná,hogy a méretbeli hiányosságodat kompenzálod a buzgómócsingságoddal :-))

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 17:51:07

@tiboru: teljesen mindegy, hogy festés vagy nyomtatás, lopott az, aki festette vagy nyomtatta akkor, ha nem voltak meg a publikálás vagy a felhazsnálási jogai rá az eredeti szerzőtől. (az mindegy, hogy fizetett érte, vagy szeretetből kapta a jogokat.) a kérdés, volt neki az eredeti szerzőtől (vagy annak megbízottjától) vagy sem. kb. ennyi a lényegi rész.

Viktus 2009.11.09. 17:53:14

László gratulálok te vagy az egyik legnagyobb balf*sz az országban. Büszke lehetsz feljelentgetős náczi-komcsi őseidre.

Dolce Vita 2009.11.09. 17:54:40

@holex: visszaolvastad a kommentjeimet? mert felek mellenyultal. en nem vedek egy tolvajt, de nekem ez csak poszternek tunik. idezek a lacitol is: "A biztonság kedvéért azért elküldtem a kanadai nagykövetségnek és a szerzői jogokkal foglalkozó osztálynak is" - mindezt ahelyett, hogy beszelt volna egyenesen a fozelekesekkel.
fontos lepesek:
olvas
ertelmez (!)
atgondol
kommentel

Eastbay1 2009.11.09. 17:55:39

@holex: Pont úgy adod elő magad:)

KenSentMe 2009.11.09. 17:56:22

Hiába fikázzátok, szerintem még jó is, hogy be van remegve a kép, mert így legalább nem felismerhetőek az alakok.. ne vegye el a kedved, Lali király, hogy minden köcsög beszól, majd csöndben nyögdécselnek, ha bassza a seggüket a fiújuk.. lapítsatok, mint a szar a fűben, éljetek büszkén és lopjátok ki mások szemét, mert az a magyar virtus, turbóhonfitársaim ..

egy becsületes országban aki lop, azt lecsukják, és aki látja, az feljelenti.. nem attól leszünk honpolgárok, hogy keblünkre öleljük a tolvajokat.

Dolce Vita 2009.11.09. 17:57:04

@holex: "lopott az, aki festette vagy nyomtatta akkor, ha nem voltak meg a publikálás vagy a felhazsnálási jogai rá az eredeti szerzőtől"
igaz, de mi csak azt tudjuk, hogy az etterem nem kapott jogokat. azt, hogy az ikea kapott-e 2 eve azt nem, ugye?

mohopasi 2009.11.09. 17:58:00

1: a post írója szemét vamzer.
2: a képet nem lopták, hanem találták az interneten.
3: szegény magyar designert szivatod, aki alig él meg amúgy is, mert senki nem szeret fizetni még az ötlettelen olcsójánosoknak sem?
4: vicc az egész komment. :-DDDD

Etniez 2009.11.09. 18:00:34

Gondolom a Lászlónak minden szoftvere eredeti, sosem játszott warezolt játékkal és minden mp3 fájl megvan a polcán eredetiben. Az meg elképzelni se merem róla, hogy torrentezi a dvd-ket, sorozatokat...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 18:00:41

@Dolce Vita: azt mondtad (idézlek) "...azt meg nem tudjuk biztosan, hogy az volt-e, de azt igen, hogy a laci egy pondro.", nos, akkor nem olvastál elég pontosan, mert a poszt erről szól: "...közölte, hogy senkinek nem adott engedélyt mostanában, hogy használja azt a képét, kifejezetten nem egy étteremnek, hogy óriásban kinyomtassa...". hogy a posztoló mit buzgómócsingkodik, az már nem tartozik ide, felőlem az anyjának is elsírhatta bánatában a dolgot, de teljesen helyesen viselkedve és jogosan járt el a témában. ha zavart érzel, akkor az ezek után azt kell, hogy mondjam, hogy ez a zavar ott lesz mégiscsak Nálad...

Kísérletinyúl 2009.11.09. 18:01:54

húbazmeg,micsoda ügy!
gázkamrát a mocskos tolvajának,no nem?
de lökjétek mellé azt a köcsög sznob faszt is,akinek az a legnagyobb gondja,milyen kép van a kajálda falán!

Árpi 2009.11.09. 18:03:09

Nem ártana különbséget tenni aközött sem, hogy valaki magának másol le valamit, otthoni használatra, vagy a cége tevékenységét futtatja fel a lopott másolattal, vagyis haszonszerzésre használja azt.
Megjegyzem, még az sem kizárt,hogy egy "művész" adta el az étteremnek. Jó pénzért, amit nem ő talált ki. A vízjelet leszedni, felnagyítani, kissé kijavítgatni meg nem egy komoly meló. A plágium meg igenis mocsok dolog. Aki pedig plagizál, vagyis a magáénak tünteti fel a más szellemi termékét, az sem azonos kategória (előttem) azzal, aki nem állítja, hogy ő talált ki valamit, csak használja azt.
A kép jópofa, ha én találtam volna ki, és egy barátom szólna, hogy lopva használják, megköszönném neki. Persze tudom, itt csupa olyan posztoló van, aki ilyen esetben is a tolvajt sajnálná, és a másikat vamzerezné... Mert itt mindenki imádja, ha tőle lopnak...

(És az sem, lehetetlen, hogy kamu a feljelentősdi, és valójában az étterem gerillamarketingje az egész. :o) )

Viktus 2009.11.09. 18:03:32

@Eastbay1:

László kért tőled engedélyt? :P csak a tisztánlátás végett.

A buzgómocsing pöcsfejeknek nem az a probléma, hogy a jogvédett kép felhasználásáról értesítette az alkotót szíve joga, de mi a retkes k. anyjáért írogatott a kanadai nagykövetségnek pl. ? az interpolt is értesítette?L

Dolce Vita 2009.11.09. 18:03:57

@holex: gondolom valamikor mostanra esik le a kovetkezo kommentem tartalma is (ikea-s resz).

Eastbay1 2009.11.09. 18:08:42

@Dolce Vita: Egyébként megmondom mi a megoldás: képet leszedni, nyilvánosan elégetni, fogni egy villát meg egy kanalat, lefényképezni, bekereteztetni, glóriát meg szarvakat rajzolni, feltenni a falra, Lászlót és holexet meghívni egy finom tökfőzelékre.

Mr. Nobody 2009.11.09. 18:13:03

Ejnye, ejnye Lacika!

Mi a bajod a főzelékfalóval???
OK, te egy értelmes, felvilágosult srác vagy és rendkívül széleskörű művészeti ismeretekkel rendelkezel!(?) Életed egyik legszebb képét -, amelyre ha ránézel (vagy csak rágondolsz is) még mindig melegség önt el... - észrevetted a Főzelékfaló falán! Azta betyár úristenit!!! Rögtön gondoltad (hitted, feltételezted) ezek aztán biztosan nem a jogos, tiszta és EGYENES úton járnak!!! Ezért aztán gyorsított eljárással statáriálisan ítewletet is hoztál, NEM KAPHATNAK ESÉLYT korrekcióra!!! Minden lehetséges (és neked eszedbe jutó) módon jelezted MÁSOK felé, hogy ŐK bizony SZ*R emberek, NEM EGYENES ÚTON JÁRNAK!

Mit gondolsz László, Laci, Lacika egyszerűbb, egyenesebb, tisztább és EGYÜTTMŰKÖDŐBB és talán egy picit megengedőbb lett volna ha szóba állsz a "Főzelékfalóval" csak úgy EGYENESEN, úgymond magyaros virtussal?!

Te mondd milyen úton jársaz?!

_adri_ 2009.11.09. 18:13:38

"(A biztonság kedvéért azért elküldtem a kanadai nagykövetségnek és a szerzői jogokkal foglalkozó osztálynak is.) "

:D:D:D:D:D

nem irigyellek...:S:S

ohmyFgod 2009.11.09. 18:14:28

Azt gondolom, hogy első körben az üzletvezetőt illett volna megkérdezni, majd figyelmeztetni. Ebben az esetben elenyésző lenne azok száma, akik nemtetszésüket fejeznék ki.
Így lacika (így, kis betűvel) egy szánalmas féreg az én szememben, pedig hogy utálom a főzelékfalót! Drága, fos kaja.

Biyb 2009.11.09. 18:16:26

Lászlónak egyáltalán nincs igaza, mert ha lopott lenne a fénykép az internetről, akkor átlenne húzva egy kereszttel és rá lenne írva, hogy Stockphoto... stb. A vízjelet leszedni meg elég kemény meló, még egy profi grafikusnak is.

László legközelebb inkább nézzen utána, mielőtt a homárra írogat, meg hívogat.
László unatkozik....

Mr. Nobody 2009.11.09. 18:16:48

... ja és szerintem Lacika NEM egyenesen, jogosan és tisztelettel járt el!!!

egyszerűen ő is csak egy mind közül, aki rejtőzködik,lapul, hogy kinek árthatna, DE NINCS BÁTORSÁGA heylretenni a dolgokat, pláne segíteni másoknak vagy támogatni őket, MÉGHA HIBÁZTAK IS!!!

sztem egy tisztességes embertől legalább 1, azaz egy kísérlet a korrekcióra elvárható minimum!!!

Idet 2009.11.09. 18:19:07

Aki jogvédett műveket használ fel, rendszerint a kiadót és a többi járulékos piócát károsítja meg, nem a szerzőt.
1. Milyen haszna volt a Főzelékfalónak a kép kifüggesztéséből?
2. Lopni nem kellene, ez ellen nem használnak az érvek.
3. A buzgómócsingság ennek ellenére kifejezetten taszító. A nagykövetségnek szólni?! Szerintem ők is elhúzták a szájukat, ha udvariasan is.

Újabb adalék kis országunk szociológiájához. A freudozó kommentelőnek lehet igaza.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.09. 18:21:05

@lionking: nem a gennyládaság a gáz, hanem az, ha valaki még kérkedik is vele.

egyébként miért fáj a zenemásolás? Jeszenszky Zsolesznak tetszik lenni?

Dogdog 2009.11.09. 18:22:28

1.A gyengén informáltak kedvéért a DeviantArt nem egy professzinális művészeti galéria. Az a lényege, hogy bárki bármilyen szintű "alkotását" megmutathatja rajta a világnak. Ez a tevékenysége persze nagyon értékelendő.
2.Megnéztem az adott képet és nincs mellette konkrét tiltás, tehát... Ha ott szabályozni akarják a másolást kiraknak egy CC (creativ common) jelzést a reprodukálás határait jelzendő. Ennél a képnél nincs ilyen.
3.A Devianton nincsennek olyan nagyfelbontású képek amit falméretben közvetlen lehetne printelni!
4. A Főzelékfaló falán levő kép nem tekinthető a Deviantos kép reprójának mivel a készítője a kép tartalmát kettébontva külön külön táblára készítette el. Az ilyen felhasználásra már használható a "parafrázis" fogalma ami persze nem büntethető tett.
5. Ha a Főzelékfaló igazán fair akar lenni kirak a képek mellé egy táblácskát és feltünteti az alkotó nevét művésznek aposztofálva, hálásan elnéző lesz
érte az biztos, merthogy az eredeti alkotója ténylegesen nem hivatásos művész. A Főzelékfaló küld egy az egészt a táblácskával és külön közelről a táblácskáról egy dokumentációra alkalmas minőségű képet az alkotónak és szent a béke.
6.feljelentgetőnek meg: apóca, inkább örülnél hogy igényes képötlet került a Főzelékfaló falára nem a szokásoskereskedelmi igénytelenség, bár látható neked nem az alkotás a fontos hanem hogy te legyél fontos, pedig csak egy xar alak vagy, bár kár mondani ezt neked hiszen tudod te azt pontosan:)
7.Az itt kardoskodó jogvédő prókátoroknak: a képen látott felhasználás parafrázis ami a művészetben nem tiltott. Ha én nem megtévesztően Picassót rajzolok, hanem egy Picassót átadaptálok az már egy másik szerzőiséget valósít meg. Hogy ez az adott esetben is egyértelmű legyen, lenne fontos hogy a táblácskára kerüljön fel, hogy "köszönet XY művésznek a kedves ötletért" és máris megvalósult az új jogviszony.
Egyébként az ötlet nem védhető tartalom!

Dolce Vita 2009.11.09. 18:22:43

ujra.
@Eastbay1: holexet vigyuk (kaphat fasirtot is), mert neki igaza van, csak azt nem latja, hogy mi nem vagyunk benne biztosak, hogy hibas a fozelekes. de lacival en nem ennek. :)

Fíldödi Ferenc 2009.11.09. 18:22:44

LACIT igazságügyi-titkosszolgálati és feljelentésügyi miniszternek !!!!!

2009.11.09. 18:24:03

én csak azt nem értem, hgy mi köze van az egészhez a kanadai nagykövetségnek..

Vendelin (törölt) 2009.11.09. 18:24:55

Nekem lenne ennyi felesleges időm.

Amúgy az ilyen feljelentős történetek eszembe juttatják, hogy országunk mennyire szélsebesen halad visszafelé az időben a fasizálódás felé. Eszembe jut Orwell 1984-je is, ahol a saját gyermekei jelentenek fel valakit, mert álmában elszólja magát.

Csak egy kérdés. Ha a feljelentőnek ez a kérdés ennyire fontos, akkor miért nem szólt, vagy írt levelet a vendéglősnek? Hamár arra vette a fáradtságot és energiát, hogy 3 helyre is írjon, köztük a kanadai nagykövetségnek és a szerzői jogokkal foglalkozó osztálynak is, akkor talán egy figyelmeztetéssel az esélyt meg lehetett volna adni a mulasztónak a mulasztás helyrehozására.

De ami nekem magas.

Rendben. Ha már egyszer úgy döntött, hogy rögtön szól a művésznek-amiben amúgy formailag semmi kifogásolnivalót nem találok-akkor miért nem hagyta rá a művészre, hogy ő döntse el, mit akar kezdeni a helyzettel? Kinek akart jó pontokat szerezni a túlbuzgóságával?

A túlbuzgóság azonban hagyján. Az kevés. Tegyük ki a blogra, szégyenszemre. Mennyire torzult lelkület kell ehhez?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.11.09. 18:25:51

Amúgy meg ha a Főzelékfalóban jó lenne a kaja, a vendégek nem a falat bámulnák :-)

monticello (törölt) 2009.11.09. 18:33:45

Hehehe, jól beszopta a főzelékfaló, kirakták ezt a lopott fos - angyal-ördög sztereotípia, ócska lejárt szar - képet, hú de kúl, majd tódulnak a trendi értelmiségek; aztán jött Laci a remegőkezű megmondógyerek, és most indexcímlapról egy kattintásra mindenki tudhattya hogy szar a kaja és drága. Hehe. Negatív marketingkampány ingyé, további jó étvágyat.
Sporting bet, ki hány napot ad a képnek?

Eric_Cartman 2009.11.09. 18:34:59

Baszod, Laci menj el polgárőrnek. Már tudsz mindent a szakmáról.

feledékeny 2009.11.09. 18:35:03

Sok munkád-e van? Irigyellek, hogy ráérsz ilyesmire, ide-oda bejelenteni, címeket keresgélni, levelet fogalmazni. Mert ami jogos az jogos: a szerzői jogok azok szerzői jogok. Törvény van róla. Meg a sárga csillagról is volt, és sokan voltak hasonlóan buzgók és tettek bejelentéseket.
Igazad van 1000%-ig, de a belem kifordult az egésztől.

Biyb 2009.11.09. 18:35:03

Javaslom, hogy dobjuk össze a pénzt Lacinak egy retúr jegyre, hogy átvegye az FBI főnöki székét...

Reméljük, lesz olyan balfék, hogy haza felé nem engedik felszállni a gépre...

Dogdog 2009.11.09. 18:37:47

holex*HA A SZERZŐI JOGHOZ SEMENNYIT SE KONYÍTASZ JOBB HA HALLGATSZ. AZ ÖTLET NEM VÉDHETŐ. Annyi szárnyas villát és szarvas kanalat festek amennyit akarok mégse támadhat senki semmiért. Az alkotó erkölcsisége hogy mit és mennyire vesz át. Más a pontos reprodukció, de az ott nem az mégha annak is látszik. Az étterem falán lévő egy fotó tartalmát ketté bontva (így át is értelmezve) táblaképekként lett elkészítve. Én biztosan továbbléptem volna a készítő helyében és pecsétszerűen a képekre nyomtam volna hogy XY kanal és XY villája és máris új alkotás van jelen. Még nem késő megtenni, bár szerintem a fotó alkotójának az előző hozzászólásomban ajánlott sokkal jobban tetszene.

Herr Flick 2009.11.09. 18:42:14

Laci.. Laci... Laci...

Most aztán rést ütöttél a pajzson. Lebuktattad az évszázad csalását.

Leszarom a főzelékfalót, és hogy melyik degenerált festőnek a nyomi képét kasírozták fel a falukra... de te egy szánalmas lelki toprongy vagy, az tuti.

Kívánom hogy tartson nálad házkutatást egyszerre az APEH, a VPOP, és az összes szerzőjogi hivatal.

Az utolsó háttérkép miatt is büntessenek meg téged több százezer forintra.

Sok sikert a további életedhez. Élj soká.

Disznó Úr 2009.11.09. 18:46:38

Ezen az oldalon mindig olyan jól összejönnek, akik felhasználják az ilyen helyzeteket egy jó kis bunkómagyarozásra meg rohadtparasztozásra. Nem először észrevételezem, de LE A RASSZIZMUSSAL!

Sajnos nagyon sok szégyellnivaló és elkeserítő dolog van az országban és bennünk emberekben, részben azoknak az áldatlan tevékenysége miatt akik most rohadtmagyaroznak minket.

Shopping 2009.11.09. 18:48:46

A MUNKÁSŐR kurv@ anyját az ilyennek!!!

Nagykövetnél, a szerzői jogokkal foglakozónál lejelent????

Miért nem szólt hogy vegyék le????

XCat 2009.11.09. 18:57:34

Most nem azért, de ez nem egy bonyolult kép. Fogok egy villát meg egy kést, lefotüzom, körébarmolom azt a pár vonalat, és akkor már az én szellemi termékem.
Amit nem loptam, csak a másik művész (?..) munkája alapján inspirálódtam.

Bizonyítsa be ő, hogy nem így volt. Oszt csókolom.

betépett felhasználó 2009.11.09. 18:58:38

huuu, hat ez nagyon fain, kurucos-betyáros dolog volt.

XCat 2009.11.09. 18:58:48

@Disznó Úr: te amúgy normális vagy? Már máskor, meg máshol.

Falusi (törölt) 2009.11.09. 18:58:53

lopj te is...az itten minálunk magyaréknál nem ciki....sőt erény:)

XCat 2009.11.09. 19:02:06

@CatMother: Jah a Dogdog ugyanezt írta, csak kicsit összetettebben.

Falusi (törölt) 2009.11.09. 19:03:32

ha lekoppintják az ún. hungarikumokat tessék nem visítozni...

betépett felhasználó 2009.11.09. 19:04:02

nincs itt semmi lopas, lathato, hogy az ettermi kepen a kanal elott egy feher fuggoleges figyelemterelo designelemmel lepett meg a magyar alkoto.
ezzel 1gyutt lacikam, az onkentes akciozasodrol csak ezt mondthatom:
nagyon fain, kurucos-betyáros dolog volt

XCat 2009.11.09. 19:06:56

Posztoló is hülye. A kanadai nagykövetségnek ehhez mi a frász köze van?

Law enforcer 2009.11.09. 19:11:29

Most el is rohant lefotózni valamelyik kórház kórtermét, ahol micimackók vannak a falra festve. És már írja is a feljelentést a Disneynek.

englandboy 2009.11.09. 19:18:01

deviant art
hehehe

szerintem deviáns art

aki ezt müvészi képnek nevezi

kedves laci

gratulálok

a visszaállamosított malévnél nyert kétjegyet

szigoruan oda-vissza kiosztásban
nemlehet retur mert ha nem használod fel odafele vissza nem lesz érvényes

remélem korlátlan interneted van, és nem lesz hasmenésed a fözelékektöl

mert ha igen és besz.arik a mosogéped megy a szerelö

Fittipaldi 2009.11.09. 19:18:42

mekkora köcsög ez a lászló, és még büszke is rá.

Nem mondom, hogy nem jópofa a kép, de szerzői jogokért nyavajogni miatta... Egy hirtelen ötlet és kb. 2 perc munkájába kerülhetett a "művésznőnek". Hatalmas teljesítmény.

Gregor Elmarsson 2009.11.09. 19:19:10

Agent Laci, két comb közül, rejtett telefonnal lőtt homályos képet... Cöcöcö...

Bocs ha volt, nem olvastam végig a kommenteket (ősparaszt vagyok, tudom): nem lehet, hogy a falót nem a tulaj, hanem belsőépítész rendezte be? Nem lehet, hogy ő hozta a képet is?

Tényleg scusi, ha volt, de nagyon felbaszarintottam magam...

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 19:24:56

Egyesek de nagyon ráérnek...Laci szerintem rádféne már egy kiadós b@szás, akkor nem foglalkoznál ilyen baromságokkal.

XCat 2009.11.09. 19:26:30

@Fittipaldi: attól hogy valami nincs agyonbonyolítva, még lehet zseniális.. mondjuk ez pont nem az, de akár lehetne is.
Meg akármeddig tartott, ne lopják el. De ha már ellopták, akkor minek a vihar a biliben.. ismerős egyszer előadta, hogy a christina aguilera ellopta az ő ötletét, de ő jó fej, és ezért nem perli be a csajt.
Én meg néztem, hogy ez most viccel, vagy részeg.

bolomba (törölt) 2009.11.09. 19:29:19

a fozelekfalo helyeben, siman meghivnam ezek utan az alkotot egy hetre budapestre, aminek egyetlen kotelezo pontja ranezve, az unnepelyes dedikacio lenne.

na aztan kuldenem a levelet a pozitiv homarnak, hogy mekkora jofejek mar, es a csaj milyen jol erezte magat budapesten, es semmirol nem tudott senki, csupan a csunya grafikus lopott.

Marvelous 2009.11.09. 19:32:06

Egy ilyen dologra veri valaki a nyálát, az index anyánk meg mindig a hónuk alá karol.

Csókolom 2009:
Nyugati ÁRAK, BALKÁNI FIZETÉS. London sokmindenben olcsóbb már nálunk. Kínában mindenki ingyen és legálisan tölthet le bármit, amerikában 30millió dodóra perelnek mindenkit, aki egy mp3-at letölt. Arról meg nem is beszélek, hogy a Főzelékfaló legalább magyar embereket foglalkoztat, japánban már a robotok viszik az ilyen fajta konyhát. Munkapiaci (igen és nem pénzpiaci, emberi erőforrás leértékelődése folyik mindenhol) válság van és nem érdekel, ha egy kanadai művész 2perces munkájáért nem fizet egy magyar cég.

Nomante 2.0 2009.11.09. 19:33:31

off
300 v. 200 felett már ugye lehet burkoltan zsidózni?
on
...

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.

részletek:
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/aranylac.htm

Skj Joe 2009.11.09. 19:37:01

Laci!

Az igazi végbélkúp!

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.11.09. 19:39:14

Átveszünk a KGB-hez. Feladatod lenne napi 2-óra spionkodás, 4-óra besúgás, ez tartalmazná a jelentéskészítést, és a maradék 2-órában kiélhetnéd a tömlöcünkben tárolt (általad lebuktatott) rendszerellenes egyéneken aljas és perverz ösztöneidet, a többit priviben. :)

CApa (törölt) 2009.11.09. 19:41:02

Az anyázóknak nem árt tudni, hogy egy mezei fotó egyszeri nyomtatási jogának az ára ebben a méretben legalább 500 Euro. Legalább ennyit loptak el a tulajdonostól ezzel az akcióval. Ráadásul az idézett oldalon fent van, hogy nem járul hozzá semmilyen nyomtatáshoz. (Print Not Enabled.)

Ha tőlem lopták volna, valószínűleg felajánlottam volna az üzletnek egy Molotov-koktélos deszertet is, ha nem fizet. A követség meg érthető, mégis hogy a f...ba máshogy tudna valaki intézkedni Kanadából itt a Balkánon, mint a saját követségén keresztül?

Lacinak grat, hogy törődik mások bajával. Az üzlet tulajdonosa szinte biztos, hogy azzal zárta volna le a további érdeklődést, hogy "közöd?". Ha nem az üzlet a hunyó, hanem a grafikus, akkor tisztázni tudja magát egy szerződés felmutatásával. Így volt legutóbb, mikor bezúzatták Lőrincz L. László frissen megjelent könyvét is, mert lopott kép alapján készült a borító - csak ott a kép tulajdonosa a National Geographic volt, ami képes a saját érdekeit megfelelően védeni, ha kell.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.11.09. 19:41:31

Egyébként nagyon érdekelne, hogy az étkészletek dizájnjának tulajdonosa engedélyét adta-e, hogy ez a kanadai lefényképezze?!

lionking 2009.11.09. 19:48:14

@idelle: semmi közöm a seggfejéhez :)
Csak a jelenségre akartam rávilágítani.
Nálunk (Mo) teljesen elfogadott az, hogy vásárlás helyett letöltünk, az, hogy wc papírt a munkahelyről visszük haza, a munkahelyi telefonon beszélünk magán dolgokat meg órák hosszat, hogy ha kell két 6-os csavar azt is onnan visszük haza, ha az utcán le van téve bármi ami a közösség céljait szolgálja, de nekünk pont jó lenne valamire otthon, az másnap már ott is van... Jó példa erre az a vidéki zászlócskás ügy, ami a gyalogosok biztonságos átkelését segítette- volna- ha 2 nap alatt haza nem hordták volna...
És még akkor is, ha ez a kép eset véletlen, vagy tudatlanság következménye, de akkor is már ott a kisördög (lásd a képen :) ) az emberben hogy ismét valaki lenyúlt valamit. Itt piciben, politikusan meg nagyban...

bolek 2009.11.09. 19:48:41

elég sunyi egy kölyök ez a Laci... pártállástól függetlenül. ki a f*szomnak jut eszébe, hogy a falon lévő kép miatt "feljelentse" a kajáldát, ahol eszik? k*rvára szoci attitűd, tényleg. Laci ennél értelmesebben is tölthetné az idejét... Ez nem "jófejség", ez sunyiság.

Kopi Luwak (törölt) 2009.11.09. 19:49:30

Ezentúl fel sem merem venni az otthonilag filmnyomott Mona Lisá-s pólómat, mert a végén még valaki feljelent a da Vinci-hagyaték kezelőinél, hogy itt Magyarországon Mucsaröcsögéről valaki lopkod. (bevallom, azt sem írtam oda, hogy by da Vinci...)

Parasite 2009.11.09. 19:49:35

@Bellagio: én meg az ilyen "ki ha én nem nekem mindent szabad pusztujjá köcsög megbaszlak szájba" hazug tapló parasztokat utálom, mint te vagy. és akkor most?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.09. 19:49:50

Na, ez most elég fura...
Képes volt ebből ilyen naaagy, hatalmas nemzetközi ügyet csinálni? És most ezen örül, hogy hú, de bemártott egy nyomorék főzelékfalót???
Tipikus geek, akinek nincs élete/barátnője/szexpartnere/jóbarátja. (Megfelelő rész aláhúzandó.)
Persze, a lopás bűn, de ha vízjel nélkül, torzulás nélkül bazira felnagyítva látható a kép, akkor nem hiszem, hogy a DevianTart-ról van, a tulajnak pedig fingja nem volt, honnan-kitől van. Lehet, hogy valami plakátforgalmazó már évek óta árulja ezeket a "műalkotásokat". (Ugye senki nem haragszik meg, ha ezt idézőjelben vagyok csak hajlandó leírni.)
Emiatt nagykövetségezni meg email-ezni az alkotónak...
Miért nem a tulajtól érdeklődött először? Gerinc, ilyesmik...?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.09. 19:51:34

DeviantArt - ja, rossz betűt írtam nagynak.. :) De Tart-nak se hangzik rosszul.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 19:56:01

@Dolce Vita: egyzserűen most csak két dolog keversz össze, az egyik az egy légbőlkapott találgatás, a másik meg egy konkrét tény.

találgatás az, amit Te mondasz, semmi kézzelfogható dolog nincs mögötte per pillanat, hogy milyen áttétellel juthatott a jogokhoz, ha vannak neki ilyenek egyáltalán.

tény pedig az, hogy a szerző a saját bevallása szerint nem adott jogokat a kép használatára, és ha nem adott, akkor azok nincsenek is.

minden esetben az eredeti szerző szava a mérvadó.

persze az ártatlanság vélelme jogos ebben az esetben is, de per pillanat csak találgatáson alapul ez a vélelem, szemben az eredeti szerző konkrét nyilatkozatával a jogokat illetően.

súlyozd a két dolgot, és megkapod az eredeményt.

jdavidpeter (törölt) 2009.11.09. 19:56:13

Azt hiszem, ha egyszer elbizonytalanodok, hogy miért olyan élhetetlen ez az ország, ennek a cikknek a kommentjeit fogom olvasgatni.
Az egyetlen, amivel egyet értek, hogy elsőzör szólni kellett volna az étteremnek, hogy esetleg vegyék fel a kapocsolatot a művésszel.
Egyébiránt viszont színtiszta lopás.

A számítógépes szerzői jogvédelemmel sem az a baj, hogy létezik, hanem hogy a barmok már azért "büntetnek" téged a hülye matrciáik kifizetésével, mert lehetőséged van a visszaélésre. Ennyi erővel miért nem kap mindenki felfüggesztettet, aki konyhakést vásárol?

Law enforcer 2009.11.09. 19:57:19

utálom az ilyen asztalalólfotózó, titkon feljelentgető sunyig.ciket.

Nomante 2.0 2009.11.09. 19:57:46

@CApa: Az ENSZ-et meg a nemzeti gárdát is kéne hívni nem? galambra nem lövünk - plána más helyet - tankkal.

bement enni meglátta ezt a képet szólt a tulajnak ez eddig nagyjából ok. de nem tudjuk a vendéglő álláspontját sem. Addig meg szólni a kanadai nagykövetségnek nagyjából olyan, mintha szólnék a magyar gárdának, hogy egy kisebbségi paprikával sétál az uton mert BIZTOS lopta és valami elrettentőt tegyenek.

Parasite 2009.11.09. 20:02:09

@Nomante 2.0: eltúlozta, mert buzgómócsing oké, de lopott a kép vagy lopott? akkormeg? ha ellopják valamidet ami neked fontos, akkor egy "leszarom kit érdekel eleve hogy néz ki milyen műalkotás ez má" embert vagy egy buzgómócsingot szeretnél magad mellett tudni?

Mr Garrison 2009.11.09. 20:02:57

Leszarom mi van a falon, csak jó kaját adjanak...

Nomante 2.0 2009.11.09. 20:05:23

@Parasite: inkább egyiket se. rosszat nyilvánvalóan nem akart.

CApa (törölt) 2009.11.09. 20:05:56

@Nomante 2.0: Te is örülnél, ha pár ezer kilométerről segíteni próbálna valaki a jogaid érvényesítésében. Azzal együtt persze nem ártott volna előtte "beszerezni" az üzlet elutasító álláspontját.

Parasite 2009.11.09. 20:06:57

az ország pedig azért tart itt, mert mindenki (ismétlem, mindenki) lop-csal-hazudik ahol csak tud. ennyi.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 20:08:21

@Dogdog: kedves kutyakutya. megzuhantál, de segítek, mert látom nem nagyon érted, hogy miről van itt szó. ha Te rajzolsz egy kanlalat meg egy villát és teszel feléjük ilyen kis mókás jeleket, mint ördög meg angyal, és kitudódik, hogy ezt a "műalkotást" már valaki más megcsinálta igazolhatóan korábban, mint Te, ezért beperelhet, mert feltételezhető, hogy elloptad a munkáját. ha meg egy az egyben másoltad le, akkor pedig biztosan loptad. ennek a megítélése a bíróság dolga, csak nagyon szépen megkérlek, hogy ne beszélj hülyeségeket, hogy ha kettévágod, akkor az már egy másik kép, és semmi köze az eredeti szerződnek hozzá. nyilvánvalóan nem kérdés, hogy cseppet sem vagy képben, ha ilyen örökségeket beszélsz.

jacobsson 2009.11.09. 20:08:30

SENKINEK NEM TÜNT FEL HOGY EZ EGYSZERÜEN EGY REJTETT REKLÁM !!
A fél város ezzel foglalkozik aztán oda mennek megnézni....
Ügyes

CApa (törölt) 2009.11.09. 20:12:17

@jacobsson: Ha így van, akkor bizony lépre mentünk. De jó kis magyaros anyázás lett belőle, tehát nem feltétlen pozitív a kisérlet eredménye...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 20:14:16

@Nomante 2.0: a vendéglő álláspontja csak akkor mérvadó, ha ÍRÁSOS dokumetuma van a jogok birtoklásáról a kép használatára, szemben a szerző SZÓBELI tényközlésével, hiszen ő nyilatkozata a mérvadó, hogy nem adott jogokat a kép használatára.

hogy a vendéglő mit nyilatkozik, az senkit nem érdekel ebből a szempontból.

joos 2009.11.09. 20:14:36

LÁSZLÓ barátunk egy igazi szarjankó! Gratulálok! Veregesd a fejedet a falba. Rég láttam, olvastam ekkora suttyó parasztot...

szárnyaló malac 2009.11.09. 20:19:25

lacikám, nagy fasz vagy te, hallod.
örülnél inkább, hogy van ma olyan magyar étteremlánc, amelyik valamennyire ízlésesen dekorálja az éttermeit, de nem, te osztod az igazságot és feljelentgetsz.
legyen ez a legnagyobb örömöd az életben...

Nomante 2.0 2009.11.09. 20:28:29

@holex: nem érdekel a vendéglő és a szerzői jogok se ebben az esetben, nem vagyok jogász, speciel nem is akarok lenni, lehet a vendéglős se az, én egyszerű vidéki polgár vagyok.

Ha átlog a szomszéd fája a telkemre, vagy esténként hangosan hallgatja a zenét, nem a rendőrségre sietek, meg a magyar gárdához, hanem szólok a szomszédnak, hogy valamit tegyen, mert engem irritál.

Ha ezek után sem tenne semmit jogos lenne, de sunyi modon fényképezni aztán spicliskedni, nekem nem tetszik.

attól még persze lacinak igaza van, hogy "lopott" de lehetett volna korrektebbül is eljárni.

2009.11.09. 20:36:43

@Dogdog: Tiszta erővel egyetértek veled.
Egyébiránt meg döbbenetesen túl van lihegve ez a szerzői jogos dolog, ami sajnos az emberek idióta egoizmusának köszönhető. Beethoven idejében a zenészek össze-vissza játszották egymás darabjait, egy egy ötlet közkincs voltam nem ilyen véresen komoly idiótaság, hogy kanálra szarvat festünk és akkor már mekkora jogaink vannak. Atyavilág !
Ez kb akkora emeletes állatság, mint amikor a fidesz le akarta védetni a "Jó reggelt Magyarország" szlogent, hogy azt ők találták ki.

eszemfa@ommegállkikapottareál.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 20:38:37

@Nomante 2.0: a vendéglős két lehetésges válasza: 1. "bocsánatot kérünk, nem tudtuk, még a zárás előtt letapétázzuk a falat." 2. "elmész Te a jó k. anyaádba!"

tippelj, melyik válasz életszerűbb 2009-ben magyarországon.

a szomszédod esetében teljesen érthető az általad vázolt eljárás, de egy jogi személy esetében ez a kedves figyelemfelhívás nem járható út. magyarországon, biztosan nem.

Borzasztó Károly 2009.11.09. 20:40:47

hogy Király Linda klasszikussá vált mondását idézzem (nem kértem Lindától engedélyt, csak reménykedem, hogy Laci nem olvassa már ilyenkor a blogot, és nem jelent fel mindenhol... ) :D

"hát magyarok vagyunk, nem?!"

Lacibetyár 2009.11.09. 20:46:12

Innen nézve egy üveges vitrin mögé helyezett, táblára akasztott nagyméretű kanál, illetve villa a poszt témája, amely már az installáció kategóriába tartozik. Azért lehet, hogy laci egy genya vamzer, de én nem fogok nicket változtatni miatta.

eznemisénvagyok 2009.11.09. 20:47:48

@holex: Vagy esetleg:

"Az Ikeában vettem wazze, panaszkodj náluk".

gpetersz 2009.11.09. 20:48:10

Aha... lopni bűn, de ha szól valaki akkor az is geci...

Majd ha látod, hogy a zsebtolvaj kiveszi a néni táskájából a nyugdíjat a 4-es hatoson, azért nehogy szólj! Mert az már geciség.

Dolce Vita 2009.11.09. 20:52:56

@holex: te nem akarod erteni vagy nem tudod, hogy, ha veszek egy muvet a boltban, akkor a szerzoi jogi hatteret nekem mar nem kell ellenoriznem, mert az a bolt dolga. ab ovo, ha veszek egy plakatot (pl ikeaban) le se kell szarnom, hogy a szerzovel beszeljek, mert rendezve van. szolj, ha nem vilagos, irom lassabban. :)

eznemisénvagyok 2009.11.09. 20:54:45

@gpetersz: Én azt szeretném megkérdezni, hogy hány adag tökfőzelékkel fogy több, amióta ez a zseniális munka a falon csüng? Mert ugye, ha már lopás, akkor az elkövetési értéket is tisztázni kell.

Parasite 2009.11.09. 20:55:01

@gpetersz: nem is szól a kutya sem, ne aggódj!

R. (nő) 2009.11.09. 20:57:59

ööööö....
bocs, hogy közbevágok, amikor olyan jól veszekedtek, de csak én lettem végülis kíváncsi a művésznő nevére?
vagy azért úgysem erről van szó IGAZÁBÓL, he?

llll5 (törölt) 2009.11.09. 20:58:24

@Redaz: :))Hát , Linda speciál kb. annyira magyar, mint Imre Kertész..de a példád jó))

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.11.09. 21:02:17

Őszintén és magasról teszek a szerzői jogra a képpel kapcsolatban. Laikus vagyok, ha tetszik, megjegyzem, h szép. Ennyi.

A művész nevét/fantázianevét nem állt volna semmiből kitenni.

De ki az az időmilliomos aki képes ennek uánajárni? Minek? Ha átverik/megalázzák és vagy romlott a kaja az étteremben, oké, ha másképp nem tud fogást találni rajtuk. De így?

moli 2009.11.09. 21:02:40

@Laszlo: vegre egy normalis ember, igy kell ezt, grat.

Berbécs 2009.11.09. 21:04:32

Függetlenül attól, hogy mekkora szrházi seggfej ez a László, azért a Főzelékfaló sem ment volna tönkre, ha megbíz egy grafikust valami eredeti dekoráció elkészítésével...

Nge Swazili Mbeko 2009.11.09. 21:10:23

@lionking: Veled értek egyet. Nem a nagyságrend és nem darabszám számít, sem a lopásnál, sem a mutyizásnál. Pont ez a "nézzük el, hisz én is lopok" szemlélet tette lehetővé, hogy ott tartunk, ahol. Eredmény: kb.százmillió lopott csavar kilencmillió- kilencszszázezer állampolgárnak, egy full db szétlopott ország színe-java keveseknek. Baxhatjut a csavarjainkat...

XCat 2009.11.09. 21:11:28

Valaki levezetné nekem picológiailag, hogy ezen a poszton mi érte meg a 247 kommentet?
Köcce.

A főzeléket utálom amúgy. Összevissza trutyi, ki tudja, mi van benne.

redriot77 2009.11.09. 21:18:02

"(A biztonság kedvéért azért elküldtem a kanadai nagykövetségnek és a szerzői jogokkal foglalkozó osztálynak is.)"

László, hogy maga milyen alapos ember! Kár hogy nem szervezték be a III/III-ba, biztos külön pincét termet kellett volna nyitni a jelentéseinek.

Trógerság volt a kajáldától hogy lopott képeket használ dekorációnak, de ilyen erővel a fel lehetne jelenteni 16 éves punkokat is, akik az Anarchy In The UK-t eljátsszák egy iskolai bulin. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem kérték ki John Lydon írásos engedélyét! Sőt, lehet hogy ezt a szellemi terméket kazettára másolva terjesztik is.

Lacikám, égjen le a vinyód abban a pillanatban, mikor egy nem jogtiszta mp3-at elindítasz rajta!

Nomante 2.0 2009.11.09. 21:18:31

@CatMother: elvek.

(egyébként meg nem volt jobb poszt)

XCat 2009.11.09. 21:21:08

@Nomante 2.0: Ahham.. és szereted a főzeléket?

neurotikk! (törölt) 2009.11.09. 21:22:37

Talan kicsit tulbuzgo volt a Laci. A kovetseget es a szerzoi jogi osztalyt en sem ertem, teljesen eleg a szerzo ... bar nem is tudom, ha ismerem egy alkotonak a termeket amit szeretek, szimpatizalok a szerzovel, es a szerzo egy tavoli orszagban el ahonnan nehezen tudja ervenyesiteni az erdekeit akkor en is segitenek neki. Mondjuk tegyuk fel hogy USA-ban lakom es hallom, egy amcsi banda adja elo mint sajatja Zagar zeneit a megkerdezese nelkul, hasznalna sajat celjaira, akkor en is jeleznem a helyi hatosagoknal, mert bosszantana, hogy lenyuljak egy kedvelt zeneszem muvet. Itt mindenki helyettesitsen be valamit amit szeret Zagar helyebe.
Nyugodtan batorithatjatok, hogy meg csak ne is szoljanak arrol, ha valakinek az alkotasat hasznaljak uzletben (uzleti tevekenyseghez kotodoen), belyegezzetek spiclinek, lelketek rajta, de akkor vallaljatok a kovetkezmenyeket is. Kivanom csinaljatok valaha egy jo fotot amit baratoknak megosztototok, aztan valaki hasznalja fel az uzleteben a megkerdezesetek nelkul. Ha elfogadotta teszitek a gyakorlatot akkor lehet nem csak etteremben hanem mondjuk peep-show kirakataban latjatok viszont mondjuk hugotok/baratnotok/felesegetek kepet. Megkerdezesetek nelkul. Akkor Laci lesz a jofej, nem a geci bekopos, ugye? Ugye milyen relativ? (eszembe jut a mondas: a korrupcio az amibol teged kihagynak. Ketszinu egy mondas. Ha velunk tortenik rossz, ha mi csinaljuk massal, az jo.) Es ha ezt a csekelyseget elnezzuk utana hol a hatar? Egy jo kepetek vagy munkatok ha megjelenne mint a Pepsi egy sikeres reklamja, az mar ugye felhaborito lenne, es az lenne a geci aki nem szol pedig tud rola?
Gondoljatok kinek mentek neki, ki mit kepvisel.
Es nem tudom tudatosul e bennetek a besugok kiknek dolgoztak, kikre mondjuk ezt a jelzot. Elnyomoknak dolgoztak, azoknak akik masokat kihasznaltak. Azert a muveszt nem lehet annak mondani ugye (mondjuk a szerzoi jogi hivatalok mar mintha pedzegetnek ezt a hatart), inkabb a masik oldal hasznal ki masokat itt.
Batoritjatok a lenyulast amikor Lacit lehuzzatok. Akarmilyen tulbuzgo is Laci, inkabb neki van igaza. Es ezt vagy belegondolassal latjatok be, vagy egyszer a sajat borotokon fogjatok keseruen tapasztalni. Aki csinal valami ertekeset annal fentall ez a veszely hogy lenyuljak amit csinalt (aki nem keszit ertekeset csak lenyul, az nana, hogy a Lacit fogja tamadni). Ha a lenyulas ellen szolokat ilyen, khm., taho modon sertegetitek mindenfele gestaposnak nyilvanitva - ez hogy jon ide?! - azzal batoritjatok a lenyulast, amivel elveszitek masok kedvet attol, hogy valami ertekeset csinaljon. Minek csinalni barmit is, ha mas meg az alapveto tiszteletet sem adja meg az alkotasoknak/termekeknek, nemhogy meg esetleg hasznot is huz belole.
Ebbe gondoljatok bele mikor ilyen durvan elkulditek az ugymond tulbuzgokat mint Laci.
Inkabb orulnetek, hogy vegre valaki felszolal a tisztessegesseg mellett.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 21:26:31

Nahát, akik itt szidják Lacit, azok pont olyanok, akik minket fikáznak, mikor feljelentjük azokat, akik nem állnak meg a gyalogosoknak a zebránál. Aztán ha őket b*sszák el, akkor meg óbégatnak.
Igazi magyaros kettős mérce.

Nomante 2.0 2009.11.09. 21:26:33

@CatMother: szeretem, a tököt kivéve. (sok benne a tej, abban meg a vitamin) linkelj vmi jó zenét az Kowalskys tetszett.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 21:30:38

"Nem a nagyságrend és nem darabszám számít, sem a lopásnál, sem a mutyizásnál."

Pedig de...azért lépnek meg a benzinkutaktól fizetés nélkül a vidéki suttyók, mert 20 ezer alatt csak szabálysértés...tehát mégis számít valamit.

Egyébként kíváncsi lennék, hogy a sok önjelölt jogvédő közül hány használ eredeti Windowst-t és hány legális szoftver van a gépükön. Szánalom. Lehet, hogy a főzelékfaló megbízott valakit, hogy fessen valami jópofa ábrát a falra, a szagember meg ezt csinálta, a főzelékfalónak meg fingja sem volt róla, hogy ez már "jogvédett" mű. De ugatni mindig könnyű.

Mondok egy hasonlatot: Aki kiáll a sarokra, az ne csodálkozzon, ha megb@sszák. Namármost: Aki kitesz valamit a netre, az ne csodálkozzon, ha azt lemásolják. Ennyi.

Egyébként meg ki nem fossa telibe mi van a falon?! Azért jár oda az ember, hogy megtömje a fejét aztán elhúzzon a búsba. Nem fognak ott azért többen enni, mert szép "kép" van a falon.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 21:30:51

@zebraakcio: no, azért ti tényleg hülyék vagytok, ráadásul az akciótok semmit nem ér:D:D:D

redriot77 2009.11.09. 21:35:10

@zebraakcio: nem pont olyanok. A gyalogokat elengedem, de ez a Laci gyerek nekem akkor sem szimpatikus.

Gyerekkorában nagyszünetben biztos kopogtatott a tanári ajtaján, majd átadott egy listát, amin szabályos zsinórbetűkkel fel voltak sorolva a vécében dohányzók nevei.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 21:35:52

@Mr. Ray:
Semmi köze ahhoz, hogy ki mit használ. Ha fikázod azt, aki megtett egy jogszerű lépést, akkor legközelebb akkor se fog tenni semmit ha az anyádat gyilkolják.

@llll5:
Erről azért vitatkoznék. És szerinted hülye az összes Tv, rádió, meg az alkotmányjogász, aki mind egyetért velünk? :)

redriot77 2009.11.09. 21:36:30

@Mr. Ray: "Egyébként kíváncsi lennék, hogy a sok önjelölt jogvédő közül hány használ eredeti Windowst-t és hány legális szoftver van a gépükön."

Ennyi.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 21:38:00

@zebraakcio: Ti is nagyon ráértek hallod-e. Ahelyett, hogy termelnétek a GDP-t, még mindig azt hisztek, hogy ti vagytok az Államvédelmi hatóság. A kommunizmusnak vége, hahó!

Mellesleg én megállok a zebránál, ha olyan a helyzet, sőt a motorosoknak is helyet adok.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 21:40:02

@redriot77:
OFF
Speciel én ki nem állhattam, aki a vécében dohányzott, mert mire kipisáltam magam, olyan büdös lett a ruhám, hogy zavart. És a sok suttyó nem tudta volna megcsinálni, hogy összesen egy vécét füstöl össze, (Füst Milán klub, ugye), nem, az összesben kellett.

ON
Miért? Ha minden jogtiszta módon történt, akkor odamennek, azt mondják: - Kérem a papírt!
- Tessék!
- Köszönöm, további jó munkát.

Ennyi.
aki meg ellopja egy művész képét, az hadd szarjon be a szocialista szellem vasútján.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 21:40:03

@zebraakcio: Nem gondolod, hogy a gyilkosság és egy kép lemásolása között kurva nagy különbség van?

Mivel a különbség akkora, mint ide moszkva, a windows-os hasonlatom teljesen illik ide. Aki nem jogtiszta szoftvert használ, az ugyanúgy lop. Ennyi.

Viner Spicli 2009.11.09. 21:41:45

@David.HDcopy: innen nehezen. Ez a válasz:
You don't have permission to access the page at www.deviantart.com/download/118485570/Fork_vs__Spoon_by_magicalliopleurodon8.jpg.
Please consult our help library if you need any assistance.

Magyarul meg kell venni, vagy engedélyt kell kapni, hogy letölthesd. Mondjuk ebből a méretből is macerás plakátot nyomtatni jó minőségben!!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 21:43:24

@Dolce Vita: durva tévedésben élsz, mikor ezt írod: "te nem akarod erteni vagy nem tudod, hogy, ha veszek egy muvet a boltban, akkor a szerzoi jogi hatteret nekem mar nem kell ellenoriznem, mert az a bolt dolga."

persze, hoyg ezt a baromságot nem akarom megérteni, mert ez úgy hülyeség ahogy van, elejétől a végéig. egy gyakorlatibb példa, hogy értsd: egy dvd-hez tartozó vásárolt jogokat igenis pontosan tudnod kell, mert egy boltban vásárolt dvd-nek kizárólag az otthoni vetítési jogait kapod meg, átalában pl. nem kapod meg a másolás jogait, a kölcsönadás jogait, és a publikus vetítés jogait sem. más kérdés, hogy Te ezeről nem tudsz vagy nem akarsz tudni, de ettől még így van. egy képnek is megvannak a jogai, amit megvásárolsz a képpel együtt azért az árért. minden jog megvehető, csak ár kérdése minden. és emellett a tudatlanság nem mentesít, a felelősségre vonás alól, tudod Te ezt... igaz?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 21:44:36

@Mr. Ray:
K*rvára nem érünk rá, mindegyikünk dolgozik, termeljük a GDP-t. Csak utána nem a mónikasót nézzük, hanem teszünk is valamit, hogy ne üssenek el minden héten egy embert.

"én megállok a zebránál, ha olyan a helyzet" Ezen mit értesz?

XCat 2009.11.09. 21:45:45

@Viner Spicli: Lehet hogy én vagyok hülye, de szerintem ez annyit jelent, hogy a kép hozzáférése korlátozva van. Hol látsz itt engedélykérésre vonatkozó szöveget?

llll5 (törölt) 2009.11.09. 21:45:54

@zebraakcio: a média nálunk kutyagumit nem ér.De:egy érdekesség a számodra-a XII.ker.-i rendőrkapitány a kerületi tv-ben azt mondta, hogy az autósok egyre inkább szabályosabbak a gyalogosokkal, amivel a gyalogosok kezdenek visszaélni..és nemsokára a szabálytalan gyalogokat is büntetni fogják.Az egyik alkotmányjogász meg ezt mondja, a másik meg amazt..

XCat 2009.11.09. 21:46:44

@Nomante 2.0: És amúgy milyen napod volt?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 21:48:14

@Mr. Ray:
Én csak azt mondtam, ha valakinek elveszed a kedvét attól, hogy jogszerűen eljárjon, ez esetben akkor se fog csinálni semmit, mikor nagyobb dologról van szó. Mindig a kis mutyikkal kezdődik.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 21:50:42

@llll5:
Azért kíváncsi vagyok, a zebrán hogy élhetsz vissza a jogaiddal...

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 21:50:45

Azt értem konkrétan, hogy ha nem jön a seggemben valami csillagharcos (mercedes) vagy propelleres vadászgép-imitáció (bmw), esetleg a négykarikás olimpiai játékok legújabb versenyzője (audi) a kocsisorban, aki a legkisebb fékezésre is "belémszáll" hátulról, miközben telefonál. Jó példa erre a Budaörsi út és nagyszőlős találkozása előtt lévő zebra...hiába nincs lámpa, szar dolog ott megállni ha jönnek ezerrel mögötted (mellesleg a sok seggfej ott még ki is előz, ha lassítani mersz).

Nomante 2.0 2009.11.09. 21:50:58

@CatMother: szar, bár ma voltam az ALDI-ban ami kicsit feldobott. egyébként meg ne offolj mert, mert. X)

XCat 2009.11.09. 21:51:06

@zebraakcio: Te zebra, meg fog rázni, amit mondok. Ez itt már kurvarégen elkezdődött. :)

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 21:52:00

@llll5: Pontosan. A legtöbb puhatestű legtöbbször körül sem néz, simán lelép eléd, mert neki az jár.

Nomante 2.0 2009.11.09. 21:52:03

@zebraakcio: zebrán sexelsz nagy nyilvánosság előtt:D - egyébként - gondolom - mondjuk olyan uton kell át a gyalogos ahol tilos/életveszélyes.

XCat 2009.11.09. 21:54:04

@Nomante 2.0: Muszáj offolni. Egy rakás imbecillis itt fröcsög a semmin, nekem ehhez most nincs kedvem.. Amúgyis émelygek, meg telibehánynám itt a monitort.

Itt van egy mégretróbb; www.youtube.com/watch?v=Xa9yBN1L0dU

llll5 (törölt) 2009.11.09. 21:54:42

@zebraakcio: elméletileg igen.Gyakorlatilag nem szoktam, ha rám gondolsz.Általánosságban a gyalog nem a zebrán él vissza a lehetőségeivel...

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.09. 21:54:46

@horex: Sokat elmond, hogy főzelékfalóba jár.
Én magam sem azért küzdöttem fel magam a tápláléklánc csúcsára, hogy vega legyek! Vagyis ha kajálda akkor az olyan, ahol van sültcsülök.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 21:55:07

@eznemisénvagyok: igen, lehet ezt is modani, vagy bármit, de ettől még nem kapsz automatikusan jogot ahhoz, hogy a képet privát használaton kívül (szobád falára kitéve nézegesd és gyönyörködj benne) szélesebb körben felhasználd. általában ennek a privát felhasználásnak jogát kapod meg a hagyományos bolti árakkal együtt, még az ikeában is. hogy mrie hazsnálod utána az a Te feleősséged, nem az ikeáé.

az obit se büntetik meg mert csákányt árul, amit Te betöréshez használsz, és lebuksz. az már a Te felelősséged, hogy mire használod és hogyan. és Téged is fognak elítélni nem az obit.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 21:55:30

@Mr. Ray:
Én ilyenkor is meg tudok állni. Vajon hogyan lehet ez? Lehet, hogy nem hetvennel közelítem meg azt a zebrát?

XCat 2009.11.09. 21:55:40

@Nomante 2.0: Mer sietik. Én is szoktam.

XCat 2009.11.09. 21:56:39

@salapapa: ezt a tápláléklánc csúcsát azért végignézném, ahogy megtárgyalod egy éhesebb tigrinccsel.
Egye fene, egy kőhegyű sárdát kapsz hozzá.

XCat 2009.11.09. 21:58:01

dárdát, na

Ez a Benkős műsor nagyon szar. Legközelebb az aldiban kéne forgatni.

FeroxX 2009.11.09. 21:58:08

am tényleg annál a kommentelőnél a pont aki azt vetette fel, hogy vajon a kanadai művész kért e engedélyt a kanál-és a villa tervezőjétől a fényképhez ?

FeroxX 2009.11.09. 21:59:10

amúgy meg a vak is látja, hogy az étterem falára nem egy printet nyomtak fel, hanem valaki megfestette (esetleg airbrush)-al az adott képet.. szal rofl

eznemisénvagyok 2009.11.09. 21:59:40

@holex: "az obit se büntetik meg mert csákányt árul, amit Te betöréshez használsz, és lebuksz."

Na neeeeeeee! :o))))))

A sárga színnek van-e jogdíja? Mert a cégem fala olyanra van festve. Rettegjek? :o)

Nomante 2.0 2009.11.09. 22:01:11

egyébként tényleg figyelni kell a zebrán, volt olyan alkalom, hogy a zebránnál átengedtem a népet [2 mamit] és vki rámelőzőtt. Biztos azthitte azért álltam meg mert maszturbálni volt kedvem. [2 mammer túlélte de csak azért mert lassúak voltak és még nem értek oda].

persze ettől még a főzeléket nem szeretem.

@CatMother: őhm napoleon búlvárd az jó, szeressem.

eznemisénvagyok 2009.11.09. 22:01:26

@holex: Amúgy meg: az összes ú.n. művész húzzon a p.-ba. Miért is kell nekem artisjus jogdíjat fizetnem egy olyan CD vagy DVD lemezért, amire az asszony nyaralási fotóit akarom elmenteni?

XCat 2009.11.09. 22:02:27

@FeroxX: Tulajdonképpen abba is bele lehetne menni, hogy a villa fallikus jellege milyen kisebbségi csoportokat sért.. és hogy mi a katolikus egyház állásfoglalása a villa-angyal analógiában, továbbá mennyiben látják alátámasztottnak a kanál ördögi voltát. És hogy miért vannak mindebből kihagyva a kések.

Meg ilyenek.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 22:02:52

@zebraakcio: Szerintem te is csak BKV-zol, mert fingod sincs arról, amiről magyarázok. Én itt lezártam ezt a témát.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:03:00

@FeroxX: hát, igen, van benne valami:)Nem olvastam végig a kommenteket, de ezek szerint van olyan ember, aki az étterembe nem enni jár, hanem a festményeket nézegetni:))))))

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 22:04:09

@FeroxX: Ezt én már említeni sem mertem...

XCat 2009.11.09. 22:05:09

Lesz éjfélkor új poszt?

eznemisénvagyok 2009.11.09. 22:05:41

@CatMother: Milyen igaz! Kanadai művészünk fizetett-e jogdíjat a Vatikánnak az ördögszarvak és az angyalszárnyak copyrightjáért?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:05:50

@Mr. Ray:
Szerintem meg öt évig voltam sofőr és egy nyomdának dolgoztam kb. 800 kg papírral a hátam mögött. Úgyhogy van fingom róla, egy kicsit több, mint neked.
Most már lezárhatod.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:07:07

@eznemisénvagyok:
Nem. Vele majd a mennyben vagy a pokolban fognak ezért elszámolni.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.09. 22:08:01

@zebraakcio: Örülünk, hogy ezt megosztottad velünk, most már mehetsz aludni.

Nomante 2.0 2009.11.09. 22:08:29

@CatMother: A kések azért vannak kihagyva, mert a kések fasiszták, gondolj csak a "hosszú kések éjszakájára".

Dogdog 2009.11.09. 22:08:49

Az itt össze visza kiabálóknak: 1.az ominózus kép mellet sehol úgy nincs leírva hogy nem printelhető!
Az van írva, hogy ön nem jogosult használni ezt a munkát. Ez azonban semmiféle szerzői védelmet nem biztosító kijelentés vagy jelzés. Ettől a kép még nem jogvédett és főképpen nem műalkotás! Tessen megnézni, az eredetin óriási jól látható vízjel van.
2.FONTOS! A kanálon nem ugyanazok a fények mint az eredetin, ezért már másolatnak sem lehet tekinteni.
Ha pedig festve van akkor az már egy külön mű.
Persze a készítője megerőltethette volna magát és határozottabban más jellegű evőeszközöket használhatott volna fel. Nem tudom hogy szignálva van-e, mert ha nem akkor az is kizárja a plágiumot. Ha én festek egy Rembrandt-ot, mégha precizen is )fontos hogy reprodukcióról és ne az eredetiről tegyem, mert arra speciális szokás szabályokat alkalmaznak a képtárak) és a saját nevemet írom alá, akkor senki jogát nem sértettem.
A Deviant általános jogfigyelmeztetése csak saját maga támadhatatlansága biztosítására íródott, jogilag semmit nem ér. Ezért pakolgatják a Devianton is az alkotások mellé a CC jelet. Azzal tényleg meghatározóvá válik az alkotás védettségi foka! Továbbra is: AZ ÖTLET NEM VÉDHETŐ ÖNMAGÁBAN. Elég szigorú törvények szabályozzák a védhetőség kritériumait amikbe a fotó a Devianton egyáltalán nem fér bele.
*A feljelentgető pedig az eset leírásából is jól láthatóan egy pitiáner alak.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:10:07

@Mr. Ray:
Még messze van, előbb még dolgozom egy kicsit. Légy óvatos a zebránál - mindkét oldalon!

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.09. 22:10:15

@CatMother: Köcce, nekem elég a fogam. Szétharapom őkelmét, oszt kelmét készítek a lábam elé a bűribűl! :P

"Legközelebb az aldiban kéne forgatni*"

*maga körül

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:11:17

@Dogdog:
Erre még gyúrjál egy kicsit, az összes bíróság kiröhögne ha így érvelnél. Nem vagy egy ügyvéd típus, az látszik.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:12:28

@zebraakcio: mész piros fehér zebrát festeni, mint Pokorni?:)))

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.09. 22:13:19

@Nomante 2.0: De ha STHIL fűrésszel látom azért szójjak?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:14:00

@llll5:
Nem. Ugyan a munkámnak köze van a fekete-fehér dolgokhoz, de a lakásban csinálom. :)

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:14:38

@zebraakcio: miért , te az vagy?Betéve tudod a szerzői jogok összes paragrafusát?

XCat 2009.11.09. 22:14:51

@Nomante 2.0: Tényleg, milyen elrettentőre gondoltál? Főzzenek közösen paprikáskrumplit?

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:16:45

@zebraakcio: fekete-fehér dolog, otthon..hm, inkább ne részletezd:))))

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.09. 22:17:10

@Dogdog: Ezért nem lehet perelni a Niki, a Pieonear, a Hitacni és a többi "terméket" gyártó-kiadó-áruló céget.
Baromság.

Kell egy Merceides negyedáron?

XCat 2009.11.09. 22:17:30

@llll5: nekem nincs ötletem, ha nem a sakk. Esetleg még dominó. Neked van?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:18:28

@llll5:
Nem azt mondtam, hogy ügyvéd, hanem hogy ügyvéd típus. Nem tudom az összes paragrafust de - szakmámnál fogva - párat igen. És ismerem a logikáját is.

Dogdog 2009.11.09. 22:19:14

na ennyi- megnézettem ismerősömmel, hogy mi is az a falon - az nem print, hanem egy airbrush-al (szórópisztoly) festett kép!!!! AKKOR MI AZ AMIN TECCETEK ITT NYÜGLŐDNI? MERTHOGY AZ NEM A KÉP MECHANIKUS REPRODUKCIÓJA. AZT MEGFESTENI SOKSZORTA TÖBB "SZUFLA" KELL MINT EGY STOCKFOTÓT PHOTOSHOPPOLNI! TEHÁT SEMMILYEN PLÁGIUMRÓL NEM LEHET SZÓ! Maximum egy kis jóindulattal egy netkép parafrázisáról. TOVÁBBÁ ITT NINCS MIN VITATKOZNI.
PERSZE ETTŐL MÉG A FELJELENTŐ EGY PITIÁNER ALAK!

Nomante 2.0 2009.11.09. 22:19:15

@salapapa: ahogy a tanúban mondták: éberség elvátrsak!

@CatMother: maradjunk a sima krumplinál, azt nem lehet elrontani

Ha túl sürű jólesz krupmlistésztának
Ha normális akkor krumplifőzelék
Ha túl híg, akkor paprikáskrumpli.

XCat 2009.11.09. 22:21:10

@Nomante 2.0: paprikáskrumplit mi a fenéért nem lehet rendelni sehonnan? Ezt magyarázza meg nekem valaki.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:21:56

@zebraakcio: igaz, tényleg azt mondtad, jogos:)
@CatMother: hát..ha zebra fekete/néger/, a ...pedig ugye fehér:))))/zebra, csak vicc, nehogy megsértödj/

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.09. 22:22:12

@eznemisénvagyok: Ne röhögj ki, de 20-25 éve vettem Hitacni elektromos borotvát.
Úgy megb@szott a töltőn, hoccsaknna... :S

Akárki Akármit Mond 2009.11.09. 22:23:13

Laci!
Azért a te gépeden minden jogtiszta igaz?
És számlát is mindig kérsz/adsz nemdebár?

Egyre viszont biztos nem gondoltál hogy lehet az internetről egy olyan forrásról töltötték le a képet ahol nem volt feltüntetve a szerző, vagyis jóhiszeműen jártak el akkor amikor kirakták. Talán megússzuk Kanadai hadüzenet nélkül. Javaslom legközelebb keresd meg a tulajt, lehet ő is csak felkért valakit... És ha bunkó, akkor lehet betonkodni!

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:24:10

@CatMother: szerintem lehet rendelni.Itt érdemes utánanézni: http://www.étterem.hu

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:24:16

@Dogdog:
Háppersze. Ha meg valaki szaxofonon játssza fel a "Titanic" zenéjét és úgy árulja a CD-jét, akkor az már parafrázis, mi?

XCat 2009.11.09. 22:24:20

@llll5: úristen. hogy neked micsoda fantáziád van...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.09. 22:24:46

Én csak azt szeretném mondani, hogy ezeket a képeket általában nem a tulaj ötleteli oda a falra, hanem megkér valaki okosat, akinek ez a munkája. A grafikus faszinak eszébe jutott, hogy látott egyszer egy ilyet, és felfestette a falra. (Mert nyomtatva nem lehet, mer' nagy, és mer' nincs rajta a vízjel).

Céglogóknál is megesik az ilyen. Lásd a Neo FM logóját.

De az is lehet, hogy ezek nem is tudnak egymásról. Nem egy bonyolult grafika. Ha nekem kellene rajzot csinálnom egy kajálda falára én is villát meg kanalat festenék. Többi meg adja magát.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:25:41

@llll5: hopp, lehet, hogy megszünt ez a link?

kacce 2009.11.09. 22:27:01

Okosabb lett volna, ha ez a László a Főzelékfalót is megkérdezi a dologról, mert így csak a művész álláspontját ismerjük, aki a devianart-on már nagyon ki van borulva az ügy miatt. Annyira hogy kétszer egymás után már nem sikerült helyesen leírnia Magyarország nevét (idézem "cuz i dont know where in hunger):DDD
Habár nem értek hozzá, de nem hinném, hogy egy ilyen kicsi képből csak úgy nyomtatnak egy posztert, lehet a Főzelékfelót is átvágták.

Ui: Most gonosz vagyok, de annyira kell nevetnem ezen a 16 éves művészen, akit úgy kiboríott ez az ügy, hogy alig várja hogy vége legyen, mert annyi szar történt vele mostanában... Képzelem. 16 éves kandai... LOL

XCat 2009.11.09. 22:27:12

@llll5: netpincérről szoktam csak, ott még nem láttam. Illetve egyszer volt valami indiai próbálkozás, az valahol a nagyon rossz és a gyalázatosan rossz között volt.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:27:53

@CatMother: muszáj volt lecsapni a lasztit:))

XCat 2009.11.09. 22:28:56

@kacce: gondolom azt hiszi szegényke, hogy most kiperli az egyetemre valót a büdös barbár főzelékesből.
Nem tudja még ő, hogy mennek itten a dolgok.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:29:12

@llll5:
Istenem, bárcsak ez lenne a munkám :)))

XCat 2009.11.09. 22:30:25

@CatMother: eredeti pakisztáni étterem. Első rendelhető fogás: pizza americana

Tök oridzsinál, tényleg.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:31:36

@CatMother: onnét én még nem rendeltem, csak éttermi szórólapokról, telefonon.Általában korrekt a szállitás, meg az étel is.

Nomante 2.0 2009.11.09. 22:33:35

@CatMother: azért nem lehet rendelni a paprikás krumplit mert az olyan mint a pálinka. a legfinobb ha házi, ezért nincs is vetélytársa,

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:33:45

@zebraakcio:hát, végülis még válthatsz foglalkozást:))))))

sertésmájkrém 2009.11.09. 22:34:09

@holex: bazmeg nem bírom

Te hülye fasz... értsd már meg hogy László pondrósága onnan ered, hogy titokban csinálja amit csinál. De biztos ami biztos, miután értesítette a szerzőt ő még küldi fűnek fának a dolgot. Ahelyett, hogy a szerzőre bízná az ügyet.

A másik meg az baszkikám, hogy nem tudhatod, hogfy került az oda, lehet a tulaj teljesen jóhiszemű is. Ráadásul ezt bankrabláshoz vagy egyéb tolvajláshoz hasonlítani csak azt mutatja hogy csontig beszoptad a fejlett világ pénzszivattyúit múködtetők propagandáját.

Majd ha szembesülsz vele, hogy pont a magadfajták miatt "tart az ország ott ahol", nevezheted magad gondolkodó lénynek.

eznemisénvagyok 2009.11.09. 22:34:56

@CatMother: És hogy jövök én a képbe? Van egy kis főzelékem, kanállal kéred, vagy villával?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.11.09. 22:35:58

@sertésmájkrém:
Azt ha jóhiszemű a bolt, mi történik? Semmi. Ha meg rosszhiszemű, majd fizet. Ez a dolgok rendje, nem? És honnan tudod, hogy titokban csinálja?

XCat 2009.11.09. 22:37:27

@eznemisénvagyok: villával. Úgy nehezebb elhízni tőle. Vagy pálcikád nincs?

eznemisénvagyok 2009.11.09. 22:38:44

@kacce: "a devianart-on már nagyon ki van borulva az ügy miatt. Annyira hogy kétszer egymás után már nem sikerült helyesen leírnia Magyarország nevét (idézem "cuz i dont know where in hunger)"

Nem találom. Hol? A Free Wallpapers -ben? :o))

XCat 2009.11.09. 22:39:00

@zebraakcio: nem baj, majd beföstünk. Ha meg ráébredsz, hogy Lorettára módosítanád a nevedet, akkor ki is.

eznemisénvagyok 2009.11.09. 22:40:08

@CatMother: Van, de egyre kevesebben igénylik. :o(

Idet 2009.11.09. 22:41:14

@CatMother: A lopás vagy nem lopás. Kicsit mindenki érintett, a dolog eléggé katyvaszos ahhoz, hogy senki se tudja pontosan, mikor jár el jogszerűen, mikor nem. A szerzői jogi kérdés amúgy eléggé túl van dimenzionálva, szerintem. A főzelékek összetételét meg jobb, ha nem firtatjuk. Aki virslit akar enni, ne nézze meg, miből készül...

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:41:17

@CatMother: pálcika, te kis telhetetlen:)))Festmény nem kéne?:)))

darnmarquee 2009.11.09. 22:43:23

dolgoztam berlinben egy kis fehérneműboltban, és kérdeztem egyszer, hogy mért mindig ugyanaz a 20-30 szám szól a hangszórókból? meglepetésemre kiderült, hogy a tulaj nemcsak úgy letöltötte/megvette/lemásolta legálisan vagy nem legálisan azokat a számokat, hanem úgy töltötte le őket, hogy megvette a jogot, hogy a boltban játszhassa, mert az nem ugyanaz, mint a magáncélú vásárlás, hanem üzleti célú. na erre varjatok gombot! nem mindenki ilyen itt, de egyáltalán nem ritka, hogy ilyen mélyen tiszteletben tartják itt akár a szerzői jogokat is. szóval nekem a főzelékfaló egy szarrágó ebben a sztoriban! hogy hogyan lehetett volna ezt nem ilyen dedósnak tűnő módon az most engem hidegen hagy.

XCat 2009.11.09. 22:43:25

@kacce: ti csak viccelődtök, viccelődtök, aztán ha rátok rontanak a tininindzsa teknőcök, majd néztek nagyot.

XCat 2009.11.09. 22:46:24

@darnmarquee: tudod van az, hogy az amcsi űrprogramban nem tudtak golyóstollal írni, aztán fejlesztettek olyan golyóstollat sok milliárdért, amivel mégis tudtak. Az oroszok meg vittek ceruzát.

Na ez hasonló. Berlinben megveszik üzleti célúan az mp3-mat, a magyarok meg bekapcsolják a rádiót.

eznemisénvagyok 2009.11.09. 22:47:20

@kacce: Hihi

"~magicalliopleurodon8 1 day 18 hours ago
i want to do something, but the thing is im a 16 year old canadian and this is in hungary. so i dont know what to do! it is so wrong. i would have so much f an issue with it if my name was on it so i would get credit but i cant even contact this restaurant cuz i dont know where in hunger or what it is called "

Mint egy buzi, akinek összekócolták a haját. Hunger, mi, kis köcsög "artist"?

Idet 2009.11.09. 22:48:29

@sertésmájkrém: Borzalmas stílusod van, hombre. Gondolod, hogy a bazmegelés hozzásegíti a másikat a jobb megértéshez? Vagy téged a saját magad megértéséhez? Ne csináld már, emberi nyelven is lehet beszélni/írni!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 22:49:45

@eznemisénvagyok: egy színt nem tudsz levédeni (ahogy egy betűt se), mert annak nincs egyedi tartalma formája és megjelenése, ami csak Rád vagy az adott termékedre illik, mint védjegy. a védjegy megint egy másik kérdés, itt nem erről van szó.

(szerző jogi oldalról nézve a pl. narancssárga színt nem alkotta meg senki, így annak szerzője sincs, vagyis nincs, akinek a jogait sérted vele, hogy használod ezt a színt.) mókás is lenne, ha nem így lenne.

szerző jogi oldaról viszont, ha valaki alkotott egy narancssárga oroszlánt, mint a cége logóját használja, és ez egyedien felismerhető, akkor annak a másolása, vagy felhasználása sérti az illető jogait, aki meglakotta. (kérdés, hogy érdekli-e a szerzőt, vagy hogy mit tesz ellene, de alapból sérti a szerzői jogait.)

és ha egy szerző kimondottan azt állítja, hogy nem adott jogokat a használatra, akkor máris megvan a végeredmény, hiszen ennyiről szól ez a történet.

ez egy másik kérdés, amit az üres cd-kér fizetsz jogdíjat, nem éppen ehhez a témakörhöz tartozik, de teljesen jogos a felháborodásod, hiszen az így kifizetett összegek nem jutnak el az eredeti szerzőkhöz. (kapnak cd-nként talán 1 tízezred fillérnyi összeget. mókás, és bizonyos szempontból jogtalan is, mert a saját anyósomról készült képek tárolásáért miért kapna Speilberg egy fillért is.)

@Dogdog: többen is linkelték már, nézd meg Te is, hogy a kép mellett fel van tüntetve az infó, amit olyan nagyon hiányolsz. a szerzői jogról fingod sincs, ezért azt sem tudhattad eddig, míg nem mondtam most Neked tágítva az agyad tudását, hogy a szerző jogot nem kell kérvényezni vagy igényelni, de még feltünteni sem, a szerző jog ALANYI jogon tartozik minden alkotáshoz (az épületektől kezdve, egy autón át, a képekig, mindenre).

akkor is, ha szerinted az az valami szerinted nem művészet vagy szimplán szar. ez már a szubjetív megítélésed, amihez jogod van, de a szerzői jogok ettől élnek, és a szerző meg ahhoz van joga, hogy símán megtiltsa az alkotásának a felhasználást, ha úgy tartja a kedve. nem kell, hogy a nevét ráírja (ez nem az első osztály általános iskola).

biztos meglepődéssel olvasod azt is, hogy ez Rád is igaz, vagyis, ha Te alkotsz meg valamit, akkor azt is védik automatikusan a szerzői jogok, amiket Te gyakorolhatsz, mint szerző. (fura, mi?) szóval jobb, ha előbb tájékozódsz, minthogy összevissza fecsegsz baromságokat.

az eredeti szerzőt a másolaton (vagy mellette elkülöníthetetlenül) fel kell tüntetnek, és odaírhatod, hogy a másolatot Te készítetted (könnyebben megtalálnak, ha valamilyen jogot megsértettél a másolás készítése közben), de ettől Neked a műre semmilyen jogod nem lesz. Te azt csak másoltad, és ha figyelmesen betartod a másolásra vonatkozó jogokat, akkor ügyes voltál, és szerecsésen nem sértettél meg semmilyen szerzői jogi törvényt.

fordítva van ez a dolog, mint ahogy Te hiszed.

kacce 2009.11.09. 22:51:42

@CatMother: Nem hinném, hogy ránkront. Talán azt se tudja hol van ez a bizonyos Hunger...

Most nem fikázni akarok, de azért ez mégsem a Mona Lisa... Bármit kitesz az ember a netre, azzal megkockáztatja, hogy ellopják/felhasználják/kiröhögik/kritizálják stb. Ez már csak ilyen. Nem mondom, hogy jó, hanem egyszerűen ez van. Ha annyira védeni akarja valaki a cuccát, olyan nagy művész és pénzt akar vele keresni, akkor majd egy galériában teszi ki és nem netre.

Túllihegi ezt egy kicsit szerintem.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:51:49

@Idet: ugyan, ez semmi ahhoz képest, amit zero a Vastagbőr ura produkál..na, az egy ritka közönséges pali.

XCat 2009.11.09. 22:54:27

@holex: fejtsd ki az álláspontodat a paprikáskrumpli ügyében.

Köte-Kendő 2009.11.09. 22:57:43

Jó a honlapjuk is, főleg az a meszmerájzoló csík a tetején (friss, finom, stb) :)
fozelekfalo-bartokhaz.hu/

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 22:58:18

@sertésmájkrém: asszem Te símán meg vagy zavarodva, vagy beszívtál valami kemény cuccot. nagyon nagy hülyeségeket hordasz össze, ezért a sz.rért, amit kiföcsögött a szádon keresztül kár volt.

nyilván Te még csak a felületét se súrolod annak, amiről szól ez a történet, inkább maradj ki belőle, mert nem teljesen vet Rád jó fényt, ha káromkodsz, és az sem, ha ezt a mélységes tudatlanságod palástolására használod.

persze tiszteletben tartom a véleményed, hogy szerinted az a f.sz, aki segít a jogsértést megelőzni vagy orvosolni, de ettől sajnos nem terézanya lettél, hanem pont az a kategória, akiról az utolsó mondatoban beszélsz.

inkább olvasgass csak, és próbálj meg okulni.

és húzd meg Magad csöndben,

llll5 (törölt) 2009.11.09. 22:59:33

@CatMother: neked, mert éhes vagy:))Egyéni szoc.probléma:))))Ha tudnád, hogy én most milyen finomat eszek..

eznemisénvagyok 2009.11.09. 23:01:33

@holex: Ha én most a főzelékes étterem tulaja lennék, felvenném videóra, amint a szobafestők átmázolják ezt a tsodálatos műalkotást fehérre, aztán felfestetném a falra van Gogh napraforgóit, de nem a sárga cserépvázában állnának, hanem egy tányérnyi finomfőzelékben, és feltölteném a 16 éves zaklatott művész fórumára. Persze odaírnám hogy Fuck You!

llll5 (törölt) 2009.11.09. 23:02:07

@holex: egyébként jogilag teljesen igazad van, csak kérdés megéri-e ezért pereskedni.Az USA-ban megérné:))

XCat 2009.11.09. 23:04:53

@eznemisénvagyok: haggyadmár. Szegény kiscsajjal végre történt valami olyan, mint a felnőttekkel is szokott. Szerintem imádja, de most gratuláljon? :D

Gáborom 2009.11.09. 23:05:23

Gratulálok!
Ha jól értem, a szerző mindenkinek írt, csak az ÁVH-nak nem mert az már nincs, viszont a Főzelékfalónak nem szólt egy szót sem,hogy gáz van, ki kéne javítani.
Nem volt besúgó a rokonságban? Esetleg Stasi ügynök? Mert ez pont az a szint.
Nem több.
Mert ugye mi van ha a Főzelékfaló (vagy annak egy megbízottja,üzleti partnere stb ) jóhiszemű, és készséggel rendezné az ügyet, ha már tudatlan, vagy csak a fene sem gondolta hogy ez a szar ez egy műalkotás.Mert legyünk őszinték, akár egy oviban is előfordulnak efféle alkotások.....
( megadjam a Gestapo címét? )

XCat 2009.11.09. 23:06:15

@Gáborom: ( megadjam a Gestapo címét? ) van paprikáskrumplijuk?

llll5 (törölt) 2009.11.09. 23:07:19

@CatMother: csirke nuggets/így van ráírva a szendvicsre/:bagett rántott csikefalatkákkal, pikáns szósszal és kínai káposztával...

eznemisénvagyok 2009.11.09. 23:08:22

@Gáborom: Az az, aki Lappföldön lakik?

llll5 (törölt) 2009.11.09. 23:10:29

@Gáborom: hoppá, ebben van valami!Nálad a pont.

XCat 2009.11.09. 23:16:51

@llll5: a csirke benne az meg van dögölve? :o

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.09. 23:17:59

@llll5: igen, igazad van, itthon nem éri meg pereskedni emiatt. évekig húzódik és ebben azesetben még csak nagy összeg sincs benne.

@Gáborom: gratulálhatsz, csak éppen azt felejted el, hogy ebben az esetben a posztolónak semmilyen megbízó kapcsolata sincs sem az üzlettel, sem az eredeti szerzővel, hogy a békés tárgyalásokat illetően bármelyik üzletvezető is szóba álljon vele (gy.k.: elküldik a k. anyjába, ha megpróbálja). erre a szerzőnek van lehetősége a követségen keresztül megbízott képviselő segítségével.

amúgy véleményed, hogy ez műalkotás-e vagy egy nagy sz.r, nem releváns ebből a szempontból, ettől még a szerző jogok védik ezt.

Sck: 2009.11.09. 23:22:32

Igen, küldd el még a Pápának is!! Atyaég, jó dolgod lehet.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 23:37:36

@holex: teljesen egyetértünk.
@CatMother: nem , ez benne a különlegesség:))Élve kell megenni:))))

XCat 2009.11.09. 23:40:49

Volt mostanában olyan poszt, ami megérte a 380 kommentet?

@llll5: Értem. Megnyugtattál.

llll5 (törölt) 2009.11.09. 23:43:46

@CatMother: figyelj,nagyon jó volt!Csak még mozog a hasamban:))))

haifisch 2009.11.10. 00:11:16

- Nem lopol zsömlét a boltban.
- Nem lopol szoftvert.
- Nem lopod el azt, amivel más dolgozott, léjerezett, brássolt, pászolt, meg minden, és jóhiszeműen, elismerést várva kirakta egy portálra, hogy nyíladozó tehetségét balzsamozza a sok kommentelő.

Ja, és nem mószerolsz be a tények alapos ismerete nélkül senkit, mert fasznak fognak titulálni még akkor is, ha utóbb kiderül, hogy igazad volt.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 07:09:52

@haifisch: ha figyelmesen olvasol, akkor számodra is kiderül, hogy megvolt a tények alapos ismerete, közvetlenül a szerzőtől kapta az infót, és szó szerint a posztoló szájából így hangott ez: "(...) közölte, hogy senkinek nem adott engedélyt mostanában, hogy használja azt a képét, kifejezetten nem egy étteremnek, hogy óriásban kinyomtassa. (...)".

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 07:38:47

@kacce: Így igaz.
Olvastam valamelyik fórum szabályzatában (yówanna.. én vagyok az az állat, aki végigolvassa), hogyha azt akarom ne éljenek vissza a feltett képeimmel-írásaimmal, ne töltsem fel, ne írjam le.
Tökéletesen igazuk van.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 07:40:11

@holex: Érthető a narancssárga oroszlános tétel.
De akkoris, ha álló oroszlánt festek? [fütyülőssmile][elszaladóssmile]

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 07:41:25

@llll5: Ha nem is nekem szólt, én megteszem:
szeretem, sok kolbásszal, jó szottyosan, savanyafokhagymával. [cool]

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 07:49:19

@holex: Kiemelhetném a "mostanában" szócskát?
Így viszont úgy tüne, hogy valakinek megengedte. Hogy kinek azt egy adag marcsa homálya fedi... lehet, épp a szóban forgó zőccségezde festőjének? [wink]

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 08:21:28

@salapapa: nem számít, ha formailag nem hasonlít, mivel alapból egy oroszlán se szerző jogvédett "forma". hacsak az oroszlánok fel nem emelik a hangjukat ellene.

kiemelheted a "mostanában" szócskán, bátran. ettől még nem lesz kisebb a szerző azon nyilatkozata, hogy nem adott. ha meg adott, akkor tiszta ügy, és kerítettünk egy nagy feneket a semminek.

ettől még a posztoló jól járt el, és ettől még a képet szerző jog védi.

kérdés, hogy a főzelékfalónak van-e írásos engedélye a szerzőtől. nem is találgatnék arra, hogy van-e neki vagy sem.

2009.11.10. 09:23:24

@holex: ki mondta, hogy a szerzői jog védi ? Bejelentette a jogvédő hivatalnak és fizetett érte ?
Én amikor a műveimet a Jogvédő Hivatalon keresztül futtattam, akkor százalékot vontak le maguknak.
Ha kirakok a netre egy saját cuccomat és abból ötletet kapva valaki más formátumban, más médiára megvalósítja, akkor ezt nehezen tudom védeni.
Emiatt nagykövetségre menni szánalom. Holex, ugye te vagy a posztoló lacika ?

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 09:30:40

@Kulics: utálom a sztereotípiákat, de úgy látszik most igaz, hogy annyi eszed van, mint a képeden a gumicsizmának, mert süt egyből, hogy olyanba szólsz bele, amiról fingod sincs. semmi baj, felokosítalak. a szerzői jog ALANYI, nem kell kérvényezni és bejelenteni sem, senkinek sem. amire Te gondolsz az a védjegy, ezt viszont be kell jelenteni, és időszakosan meg kell újítani. itt szerzői jogokról van szó, nem védjegyről. lassan képben leszel, vagy még korán van Nálad?

2009.11.10. 09:33:13

@holex: a homár nem akadémiai vitafórum. Naná hogy beleszólhatok olyanba is amihez nem értek. Te meg olyanokat jelentgetsz fel akikhez semmi közöd. Akkor 1:1 minek mindig győzni aprósztrovacsek.

kacce 2009.11.10. 09:48:49

@holex: Tudod, lehet hogy Kulics nem ért úgy a szerzôi jog, meg védjegy témához (én sem amúgy), viszont úgy vitatkozni a részedrôl, hogy egybôl sértegeted a másikat...nos, hát ez semmiképp nem tesz szimpatikussá és a legkevésbé sem fogsz meggyôzni bárkit is az igazadról.
Fel lehet homályosítani a másikat normális hangnemben is szerintem. Többet érsz el vele, hidd el.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 10:10:07

@Kulics: Te szerecsétlen gumicsimza agyú. nem én vagyok a posztoló, ha eddig nem világosodtál volna meg. úgyhogy nem vagyunk egyálban.

viszont segítek picit, mert itt kérték a kedves hangnemet tőlem. szavad ne legyen, megkapod a kedvességet is az alábbiakban.

okos dolog = kérdezni valamit olyanról, amihez nem értesz

nem okos dolog = hülyeségeket beszélni kijelentő módban olyanról, amit nem értesz.

@kacce: igazad van, tökéletesen, csak nem szeretem, amikor valaki minden alap nélkül ontja magából a hülyeséget, és kitalál a maga kis világában dolgokat, anélkül, hogy lenne hozzá esze, vagy gondolkodna két percet is a témában, vagy arról, hogy mit írjon.

ha nem tud értelmeset írni, akkor meg csak azért, mert unatkozik, ne nyögjön be baromságokat.

de amúgy nem akarok szimaptikus lenni, tényeket közlök.

haifisch 2009.11.10. 10:16:26

@holex: Oké, oké, igazad van. De ha Laci ilyen alapos volt a feljelentésben, talán belefért volna, hogy az üzletvezetőt is megkérdezze a tényállásról.
Akkor szerintem az itteniek zöme is azt mondaná, hogy van töke.

Így azonban...

Persze vannak szituk, amikor a hatóságra kell bízni a dolgokat, az ember pl. nemigen szól egy redőstrakójú mikrogengszternek, hogy ugyanmár így, meg úgy... Álljon odébb uram, mert az a mentőknek fenntartott parkolóhely...
Azt' ott a pofon! :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 10:29:44

@haifisch: igazad van, megkérdezhette volna, és valószínűleg az üzletvezető el is küldte volna a jó büdös picsába és ebben az esetben teljesen jogosan tette volna, mert a posztolónak hivatalosan egyébként semmi köze nincs sem az üzlethez, sem a szerzőhöz.

vagyis lehet, hogy tökös lett volna, csak teljesen értelmetlen lett volna, amit csinál. időpazarlás.

egyébként meg, onna derült ki a "eset", hogy a poszt szerzője gratulált a művésznek, hogy milyen szép a képe, vagyis nem a helyszínen az én értelmezésem szerint, hanem utólag.

de félreértés ne legyen, én nem a posztolót védem, lesz.rom, hogy ő kicsoda, lehet, hogy az életben egy féreg alak, engem kizárólag poszt tartalmi része érdekel. sajnos a rendszer ilyen, utáljuk a hatóságokat, valószínű semmi nem fog történni, de ettől még a szerzőnek "sajnos" vannak jogai.

kacce 2009.11.10. 10:41:10

@holex: Lehet elküldte volna a búsba a csávót, ha szóvá teszi a képet...lehet nem. Ezt nem tudjuk meg addig, míg meg nem történik, ezért én ilyen spekulációkba nem bocsátkoznék.

A lényeg itt az, hogy értesítette még az Atyaúristent is, csak az éttermet nem.
És az eljárás így nem korrekt.

Viner Spicli 2009.11.10. 10:43:17

@CatMother: Lehet, hogy én néztem meg rosszul, de úgy értelmeztem, hogyha az emberfia engedélyt kap, akkor hozzáfér a tartalomhoz. Mondjuk a felhasználás még akkor sincs tisztázva! Jogos...

Viner Spicli 2009.11.10. 10:49:15

SZVSZ a cikk írójának is utána kellett volna járnia egy kicsit László emailjének, mielőtt kirakja Index címplapra...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 11:01:07

@kacce: Te olyan fajta vagy, ahogy amikor látsz egy tolvajt, aki éppen kirámol egy lakást, akkor kedvesen odamész hozzá szépen figyelmezteted, hogy legyen kedves ne kövessen el törvénysértést, és pakolja vissza a cuccokat, vagy ösztönből tárcsázod a 112-t?

tipplenék, hogy melyik verzió az életszerűbb.

de legyen a mi témánk az étterem. üzeletvezető lehetésges válaszokat kaptad volna (stílusban lehet, hogy különbözne az itteniektől, de tartalmában nem):

1. "elnézést kérünk nem tudtuk, köszönjük, hogy szólt, este zárázig újratapátázzuk a falat! még egyszer bocsánat!"

2. "ön kicsoda? kinek a kije? jah, hogy senkinek. akkor nem tudok Önnek mit kezdeni, valamit fogyaszt esetleg? nem? akkor viszontlátásra!" (durva verziója: 2.b. "elmész Te jóanyádba, hogy ilyenekkel jössz! mert ki vagy Te egyáltalán? takarodjál innen, kisköcsög!")

szavaztassuk meg melyik verzió az életszerűbb, 2009-ben magyarországon.

kivételek vannak, talán ez az étterem is közéjük tartozott volna nem tudjuk, de legbelül sejted Te is, hogy jó eséllyel milyen választ kaptál volna.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 11:05:04

@kacce: egyébként az eljárásról... ilyen a magyarországi bürokrácia és a hivatali ügyintézés, és akár korrekt akár nem, ez a hivatatos és rendes újta az elintézésének.

én se értek egyet sok bürükrata baromsággal, de ez ellen végképp nem sokat tehetsz. ebbe születtünk, ezt kell szívnunk.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 11:32:14

@holex: Ezexerint nem olvastad azt a kommentemet, miszerint amit nem akarsz másoknál látni, azt ne írd le, ne mondd ki, ne tedd a netre?
Csak mert igaz. Ami a neten van, az közzé van téve. Ha mp3 és letölthető, akkor 2 alternatíva van:
1 - enyém, én tettem fel, bárki SZABADON használhatja.
2 - torrenten (jutúbon, bárhol) van, én nem járultam hozzá a közkinccsé tételhez. Ilyenkor perelhetem a torrent oldalt, vagy belerúghatok az esőbe, mert semmi nem fog történni.

Kápító? ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 11:36:26

@holex: Oszt azon ugye nem csodálkozol, ha utáljuk a 6óságokat? Sok rossz tapasztalattal rendelkezem magam is.
de ez nem az a poszt, ahol helye lenne, így ezt a vakvágányt kihagyom.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 11:39:18

@holex: Van egy nagyon rossz szokásom: ha kétes kimenetelű helyen teszek-veszek-matatok (pannon, elmü...), mindig a zsebemben a telefon, természetesen felvételen.
Hogy ez mennyire joxerű, magasról leszarom. Viszont pár érdekes dolog már sült kibelőle, ami nekem jól jött.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 11:45:13

@kacce: Talán épp ennyi a lényeg.

De majd jön a felmentő sereg, hogy nem perpatvart akart kavarni, csak drakulálni a képhez a tulajnak.
Ahha... én meg micimackó voltam, csak véletlenül lettem yeti.

kacce 2009.11.10. 11:53:16

@holex:
Azért egy lakás kirámolása nem ugyanaz. Látod a tettest, nyílvanvaló a bûntény mibenléte. Ergo a példád hibádzik.
Jelen esetben még azt sem tudjuk, hogy nem-e valakit megbízott az étterem és az becsapta ôket, mert jogvédett képet használt fel a festményhez (valaki korábban már megírta, hogy nem print, hanem festett).

Az étterem reakcióját illetôleg pedig továbbra sem bocsátkoznék spekulációkba, mert bár tudom, hogy vannak gondok a mentalitással az országban, de a jóindulatot azért még meg lehet elôlegezni.
Ha egybôl leírunk mindenkit konkrét tapasztalat nélkül, hogy úgyis szar alak, annak semmi értelme.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 12:08:13

@salapapa: értem én, hogy ingyen teszem fel, akkor az már szerinted szabaddá is válik azonnal. ez nem egészen így van. attól, hogy publikálok valamit, nem jelenti azt, hogy mindenkinek egyértelműen jogot adok arra, hogy azt csinálj vele, amit akarsz, se akkor, ha ingyen adom, se akkor, ha pénzért.

egy zenekat feteszi a számait a saját weboldalára, letöltésre, ettől ez még nem korlátlanul felhasználható. mert ezt a zenét nem szerkesztheted át, nem vehetsz ki belőle részeket. lehet, hogy a zeneszerző ahhoz nem járul hozzá, hogy nyilvános helyen bömböltesd tízezer ember előtt. (bár ő maga sem tud erről, hogy nem nem akarja, csak nem köti ki.)

nem az az elv, hogy ha nincs feltüntetve semmi, akkor mindent szabad, hanem az, hogy ami engedélyezve van, az a szabad. ez fontos különbség. Neked kell a jogokat megszerezned a szerzőtől, ha nagyon be akarod biztosítani Magad, mert Te ilyen típus vagy, akkor eredeti aláírású dokumentumban.

ha ilyened nincs, akkor úgy jártál, hogy megszegted a szerzői jogokat.

ott van Nálad az összekeveredés, hogy Te "az internetről letölthető tartalom" fogalmát egyből társítod "a szabadon felhasználható" fogalommal. pedig ez messze se így van.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 12:30:27

@kacce: én sem akarom az éttermet lehúzni, csak arra világottam (volna) rá, hogy a posztoló helyes úton járva cselekedett, semmi köze az étteremhez, minek szólt volna nekik, ha ő inkább a művésszel szimpizik.

a példa azért nem sántit, mert itt szintén nyilvánvaló a lopás, hiszen a SZERZŐ MAGA ÁLLÍTOTTA, hogy nem adott jogokat étteremnek. ettől persze ő is tévedhet, vagy emlékezhet rosszul, de alap felállásban nem kell az étterrem álláspontja, ha a szerző ezt állítja, akkor ez ÍGY VAN. ő a szerző. nevezhetjük az atyaúristennek is, mert ebben a felállásban ő kb. ilyen jogokkal rendelkezik a saját műve felett, az étterem meg semmivel. az étterem két dolgot tehet, meghunyászkodva leszedi a cuttot, vagy előveszi az irásos dokumetumát a bitrokolt jogokról.

de ha a szerző nem emlékszik, hogy adott jogokat, akkor nyilvánvalóan ilyen írásos dokumentum nincs. (erre emlékezne minden szerző, hogy kinek ad jogokat felhasználási, ha pontosan arra nem is, hogy mikor adta.)

a tolvaj pedig piti kis tolvaj marad a törvény megítélése szerint, akár digitálisan lop, letöltéssel, akár fizikálisan, pajszerral. akár átétellel, bűnrészesként. de ezt a bíróság dönti el.

MosoMasa 2009.11.10. 12:38:14

@holex: A kanadai nagykövetséghez sincs köze, csakúgy mint az étteremhez.
Azonfelül ezt a képet valahonnan nagyméretben leszedte, mert ekkorában nem lehet arról a 300-as képből nagyítani. namost a neten nagyon nehéz szerzői jogokat keresgélni. Itt a kép, közzé van téve, letöltöm, használom.
Ugye mint mondtam, kérdés, honnan jutott hozzá.
A kis parasztunk meg jobban tette volna, ha már ennyire ügybuzgó, hogy akkor megkérdezi az éttermet.
Az sem biztos, hogy az étterrem vette a képet, hanem a designcsapat ugye.
Az ilyen sunyi mószerolás, ismeretek, tájékozódás nélkül ez az egyik leggerinctelenebb emberi jellem.
Ugye dögöljön meg a szomszéd tehene is.
A büdös köcsögje!

MosoMasa 2009.11.10. 12:40:03

@holex: Ennyi erővel vazze hallok egy zenét a rádióban, oszt szqaladok mószerolni az acdc-hez, hogy vazze használják a számotokat... anélkül, hogy tudná a rádió mit és mire fizet.
Paraszt.
Nem te, a kis feljelentgető.

kacce 2009.11.10. 12:48:58

@holex:
Unom ismételgetni, de mivel efelett mindig elsiklasz, megteszem:
Ahogy írtam már, lehet hogy az étterem nem is tud az illetéktelen felhaszálásról, mert nem ôk tették ki azt a képet fizikailag, hanem megbíztak valakit a dekorációval. Ebben az esetben nem ôk loptak, mert esetleg nem is tudnak az egészrôl csak örültek az ötletes képnek.
Ezt kell tisztázni, mielôtt a lopást, mint tényt bárki is ráhúzza a Fôzelékfalóra.

2009.11.10. 13:01:01

már hiányzik a humor a posztokból csak vicsorgás megy.

Záróra !

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 13:56:56

@magampista: na most, leírom újra, mert látom egy pár részt lazán átugrottál:

"nem az az elv, hogy ha nincs feltüntetve semmi, akkor mindent szabad, hanem az, hogy ami engedélyezve van, az a szabad. ez fontos különbség."

meg aztán:

"ott van Nálad az összekeveredés, hogy Te 'az internetről letölthető tartalom' fogalmát egyből társítod 'a szabadon felhasználható' fogalommal. pedig ez messze se így van."

csókolom, tetszik érteni?

és egy utolsó idézet szintén:

"egyébként meg, onna derült ki a 'eset', hogy a poszt szerzője gratulált a művésznek, hogy milyen szép a képe, vagyis nem a helyszínen, hanem utólag."

nyilván grafikus se láttál még életedben dolgozni, és nem ismered azt a szót sem, hogy "vektorizálás". ez egy eljárás, ami a kisefelbontású képekből segít nagyfelbontású jó minőségű képet csinálni. varázslat a másik neve.

@kacce: nem siklok el efölött, nekem nem baj, ha a főzelékfaló ártatlan, és a grafikus cég vagy akárki a bűnös, egyiktől se lesz jobb vagy rosszabb kedvem, nem a főzelékfaló ellen vagyok. majd kiderül pontosan, hogy ki volt a hunyó, vagy sem. az egészben az lényeg, hogy valaki lopott (ez baj), és valaki meg bejelentette (ez jó).

@Kulics: most igazad van... tönrekvágtam a kommenteket.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.10. 14:00:35

@magampista: egyébként igazad van, minden sz.rságért feljelentgetni, tahó hozzállás, ebben egyet értek Veled.

kalap_ur169 2009.11.10. 14:03:27

Engem jobban zavar, hogy a múltkor egy 5 forintosra haraptam, mikor a lencsefőzeléküket kanalaztam.

MosoMasa 2009.11.10. 15:05:41

@holex:
Nem kívánok belemenni különböző jogvitákba és egyebekbe.
Én nem vontam kétségbe a szerző jogait, én magát a feljelentgető eljárást nehezményezem.
Valamint arra, hogy nem tudni honnan jött a kép, nehéz utána járni...

A vektorizálás meg nem olyan egyszerű folyamat, hogy megnyomok egy gombot... és 300px-eles képet rögtön falnyi méretűre húzhatom. Ha ez így menne, nagyon egyszerű dolga lenne mind a hardvergyártóknak, mind a grafikusoknak.
Sajnos nem így van. Keress rá a neten barátom, hogy mennyibe kerül egy olyan szoftver ( vagyis inkább az algoritmus) amivel relatíve jó minőségű 6-8 szeres nagyítást tud elérni valaki. És az hol van még a faltól...

kacce 2009.11.10. 15:29:40

Szerintem nincs itt vicsorgás, egész kulturáltan megy a vita.

kalap_ur169 kommentjén épp most nevettem, bár ráharapni az 5 forintosra valszeg nem volt akkora humor.
Ez mondjuk még mindig jobb, lehetett mint amikor csótány volt belesütve a kiflimbe, de mondjuk ez nem a Fôzelékfalóban történt... :D

apuc 2009.11.10. 15:37:31

Olyan Magyarosch,nem?

XCat 2009.11.10. 15:39:01

gyerekek, és mi van, ha a kancsi kiscsajszi is csak lenyúlta valahonnan? :)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 18:53:08

@holex: Nem a zenekar és annak műve a lényeg. Van nagyon sok dolog.
Írások. Pl ez amit én itt most írok, ez a saját szellemi termékem, de mert feltettem a webre, innét kiadtam, szabaddá tettem. Ha megzenésítik, filmhez vagy bármihez felhasználják, bizony egy mukkom sem lehet.
Képek. Lefényképezek egy szépen sikeredett ételt, csinálok egy szép naplementés vagy tengeres képet és ezt felteszem a webre. Természetesen onnan akárki, akármikor felhasználhatja bármire.
OFFként jegyzem meg, hogy egy amatőr gasztrofotózással foglalkozó netes ismerősnek pere is volt ebből, de vesztett.
Akinek van kis esze az olyan méretben teszi fel a számára fontosakat, hogy ne legyen könnyű dolga annak aki nagyítani szeretné. Persze, ott van a varázslat... de mire kinagyítasz egy 640*480-as képet akár csak A2-re, márélvezhetetlen lesz. Hol van az még a falmérettől?

Vagyis véleményem szerint a canadai hungerke belerúghat a falba, semmi retorzió nem lesz. OK, kitalált, megfestett egy képet. Oszt? Aláírta? Jól láthatóan rátette a kis "R"betűt?
Ha a válaszok nemlegesek, akkor tehet egy szívességet.

Még valami! Az üzlet tulajaként tutti még alá is írnám a képet, hadd egye a penész az eredeti mű tulaját ha eljut hozzá a hír -márpedig úgylátszik eljut-, hogy miért is nem védette le. :D

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 18:55:59

@holex: még egy kis szösszenet:
ami letölthető a webről, annak a minősége azt a szintet sem éri el, amit egy rotakapa mellett hallgatnék. Ami pedig minőségi, az fizetős. Mert az ember csak értéket véd le és abból talán lehet némi bevétele is.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 18:57:02

@CatMother: nem volt mellette csillag*.
*vagy volt, de nem láccik.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 18:58:08

@kalap_ur169: ezért jobb a krumplipüré. Abban megláttad volna. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 19:06:06

images.google.hu/images?gbv=2&hl=hu&q=magicalliopleurodon&sa=N&start=20&ndsp=20

mekkora az a második kép? Abból már lehet dolgozni! ;)

On this page, you can: Full
2935 x 2201 - 765 kB
magicalliopleurodon8...

2009.11.10. 20:51:30

@salapapa: "hadd egye a penész az eredeti mű tulaját"
Miért van benned rosszindulat ? Ez is annyira magyaros sajnos :(

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.10. 21:25:50

@Kulics: pedig hidd el, minden rosszindulat nélkül írtam. inkább polyénbúl. ;)

XCat 2009.11.10. 22:56:56

@Kulics: Még mindig nem láttam egy érvet sem arra, hogy a kicsike nem nyúlta valahonnan az ötletet. Ami a többi alkotását elnézve erősen valószínű.

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2009.11.11. 09:00:38

Írtam kommentet 2 helyre a Journal ba és a műhöz is. De a vér megfagyott bennem. Én is grafikus vagyok, szóval ne vagyük egy kalap alá őket JÓÓ??? SOHA nem vetemednék lopásra. ha valamit nem tudok free stock ból, brush ból (Igen amihez oda van írva hogy Akármilyen célra felhasználhatók, de még akkor is írok egy köszit, de ha deviantART on használhatót találok akkor megkérdezem kommentbe hogy amire használnám arra lehet e, pl. képregényfordítás, ha kapok választ és igen akkor lehet, ha kész van írom hol használtam, ha nem akkor nem csinálom, lehet hogy macera de nálam ez alap.)
Akkor olyat nem vállalok. De ilyet hogy pofátlanul lelopja a vízjeles képet??
Ez már Agyarország így.

2009.11.11. 09:23:15

@sztewe: Ezzel vitatkoznék hogy ez Magyarországra jellemző. Tudod hogy Kínában MINDENt ellopnak ? Mindent másolatban gyártanak a rolex órától kezdve az ipodig mindent, még BMW kocsikat is hamisítanak.
Ehhez képest ez egy egyszerű kis geg volt.

A szerzői jogi dolog erősen túl van lihegve a mai világunkban az emberek végtelen egoizmusa miatt.

@CatMother: rossz vágányon vagy ezzel a dologgal, a kanadai csaj kabátját lopták el nem ő keveredett kabátlopási ügybe amiből te már azt hozod ki hogy biztos ő is lopta a kabátját. Ez nem pozitív gondolkozás.

Cujo 2009.11.11. 13:14:16

@salapapa: "Pl ez amit én itt most írok, ez a saját szellemi termékem, de mert feltettem a webre, innét kiadtam, szabaddá tettem. Ha megzenésítik, filmhez vagy bármihez felhasználják, bizony egy mukkom sem lehet."

EMBER, TE MIRŐL BESZÉLSZ????
LÓFASZT LEHET FELHASZNÁLNI!
NEM LEHET!

De itt egy sztori.. emberünk fotókat töltött fel a netre. Egyik nap sétál az utcán, s egy könyv borítóján meglátta a saját fényképét. Bizonyítani egyszerű --> nagy felbontású kép az ő winchesterén...

4 MILLIÓT ÍTÉLT NEKI A BÍRÓSÁG!
Miről is beszélünk?

Cujo 2009.11.11. 13:15:52

@CatMother: na igen. már csak az lehet a bökkenő, ha a 16 éves kölök is lopta a képet :D
s az eredeti szerző adott engedélyt a főzelékfaló desing csapatának :D

Cujo 2009.11.11. 13:17:55

@salapapa: "Még valami! Az üzlet tulajaként tutti még alá is írnám a képet, hadd egye a penész az eredeti mű tulaját ha eljut hozzá a hír -márpedig úgylátszik eljut-, hogy miért is nem védette le. :D"

te már megint hülye vagy....

le van védve!
minden, amit a netre felraksz, az a TIED, üzleti célra nem lehet felhasználni az engedélyed nélkül..

MIT KÉNE LEVÉDETNIE?

XCat 2009.11.11. 14:39:14

@Kulics: Azért ez nem ennyire egyértelmű szerintem. A szerzői jogot arra találták ki, hogy védje azt, aki ebből próbál megélni.. mert lemásolni már akármit könnyű, elvileg a tervezést meg az ötletet fizeted ki vele. (ezért van hogy a nemesacél meg a műanyag csingilingok drágábbak néha, mint az arany)

Kicsi hunger valószínűleg azért nem az utcasarkon forfúd hobbiartol, hanem volt egy jó pillanata (ha ugyan az övé, de hát miért ne lenne..), és lefirkantotta két perc alatt. Persze ettől nincs kizárva hogy az ő 16 évéből 13-mat azzal töltött, hogy az ő agyában ezt tervezgette, mint élete főművét, és amit végül egy gonosz magyar jól lelopott. Ez nem szép, csak szvsz baromira túl van magyarázva. Ha ebből akar élni, akkor ez még rengetegszer meg fog vele történni. Ha meg nem akar, akkor megint miről beszélünk.

Szerintem úgy érdemes felfogni, hogy a kiscsaj kapott egy parányi ízelítőt a felnőtt világből, és most sütkérezik benne.
:)

Majd egyszer ha ráérek, írok arról is egy fél oldalt, hogy az ilyen koppintások a gyakorlatban hogy mennek. :D

MosoMasa 2009.11.11. 16:42:30

@Cujo: Az én winchesteremen is nagyfelbontású kép.

Random666 2009.11.11. 21:11:22

@CatMother: "A szerzői jogot arra találták ki, hogy védje azt, aki ebből próbál megélni.. "

Amíg ellopják a műveit, nem akarhat belőle megélni, de amíg nem akar belőle megélni, ellophatják a műveit...

Szerinted, akinek van munkája, az ne is írjon, fessen, fényképezzen, vagy csak a fióknak, mert úgyse védi a szerzői jog?

Komolyan nem értelek...

XCat 2009.11.11. 21:46:16

@Random666: elkezdtem választ írni, aztán töröltem. Felesleges. Te komolyan nem érted, nekem meg komolyan nincs türelmem megértetni veled.

Nyugodtan művészkedj csak, még csak a fiókban sem kell tartani, nyugodtan kirakhatod akárhova. Lesz hozzá szerzői jogod is. Ugyan feleslegesen, mert a kutyának sem kell majd... de lesz.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.12. 00:29:21

@Cujo: figyi! ha csupa nagybetűvel írod, vagy 316 felkiáltójellel, akkoris így van. nekem oszt ordíthacc, nem hat meg. :)

a sztori jó. mégis, az én ismerősöm épp az ellenkezőjeként járt.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.12. 00:34:27

@holex: valóban, az utolsó mondatodat osztom. ha ez tévedés, akkor miért került több hónapomba -másoknak évébe!-, hogy eltünjön pár fotó, amit nem bizonyos oldalra és adott szöveggel tettünk fel?
nekem is kijutott egy netbaromból, de nekem még szerencsém volt. az ismerősömnek a munkahelye is ráment.
retorzió: semmi.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.12. 00:38:50

@magampista: "Az ilyen sunyi mószerolás, ismeretek, tájékozódás nélkül ez az egyik leggerinctelenebb emberi jellem"

így igaz!

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.12. 00:41:55

@Cujo: OK, hülye vagyok. Te pedig egy harapós veszettkutya. :P

Random666 2009.11.12. 15:32:29

@CatMother: mert a kutyának sem kell majd

Nem tudom, honnan ismersz. Honnan tudod, hogy milyenek az írásaim, fotóim?

Elbeszélünk egymás mellett, én a gyakorlatot kárhoztatom az elv miatt, te az elvet veted el a gyakorlat miatt. Nagyon különbözően látjuk a világot.

Lopták már el írásaimat az interneten, majd kirakták őket a saját oldalukra, név nélkül, mintha ők írták volna. Mivel nem voltak túl értékesek, ezért csak annyit kértem, hogy írják oda a nevemet, de erre sem voltak hajlandóak. Azóta nem teszek közzé semmit.

Az pedig, hogy ki mennyi munkát fektet az alkotásba, lényegtelen, van aki vért izzad, hogy leírjon egy oldalt és egy regényt 10 évig ír, és van aki 3 hónap alatt összedobja. Ettől az első értékesebb vagy csak utóbbi tehetségesebb?

A fényképnél ez még jobban kijön, születtek fantasztikus képek úgy is, hogy a fotós meglátott valamit és lekapta, ez 3 másodperc, és úgy is, hogy 3 napig rohadt az álcaháló alatt, hogy az a nyamvadt mókus úgy ugorjon, ahogy ő azt elképzelte... Melyik az értékesebb, melyiket védi jobban a szerzői jog? Szerintem egyformán védi, úgy ahogy kell.

Ha ellopnak valamit, akkor az már értéket képvisel, tehát védeni kell.

romesz 2009.11.12. 18:12:38

A szomoru az, hogy a vilagban keves helyen becsulik meg az ember munkajat es nem tisztelik a tulajdonjogot vagy szerzoi jogot.

@Random666: Egyet ertek veled.
Ami nagyon szomoru, hogy ez a kajalda kirakta a kepet a falra (lehet, hogy valami muveszt vettek fel a munkara, aki lopta a kepet a netrol) es nem tudott rola, hogy a munka kie. Viszont most valamilyen formaban helyre kellene hozni ezt a hiamyossagot.

En is fotozok es adtam el kepet is, nem regiben viszont felbosszantott nagyon, hogy kepemet minden elismeres nelkul felhasznaltak.

bagamoyo 2009.11.14. 07:22:57

A jó öreg "házmester effektus". És tedd meg a feljelentésedet még a gittrágó önkéntesek klubjánál is..

caffe latte 2009.11.14. 08:16:39

Tegnap én is voltam a Főzelékfalóban. Bár én bátrabb voltam mint "László a sunyi", és közelebb mentem a "képhez". Amit "László a sunyi" elfelejtett lefényképezni azt én megtettem. Ugyanis a kép jobb alsó sarkára ki van írva, hogy "magicalliopleurodon8". László, László nem végeztél alapos munkát. Jó reklámot csináltál a Főzelékfalónak, és némi fejfájást okoztál magadnak, mert mi van ha a hadjáratod a Főzelékfaló tudomására jut és nem hagyják szó nélkül?! Írok is nekik egy mailt, ahogy Lászlótól tanultam. Szép napot!

darnmarquee 2009.11.24. 02:58:31

@CatMother: ebben az üzletben nem kell hülye reklámokat hallgatniuk a vevőknek. erre nem gondoltál.

Savitra 2010.07.07. 19:32:41

Laci, te drága, az ilyen embereket még a cigányoknál is jobban rühellem!

csiikee 2011.02.27. 13:04:33

Én itt dolgoztam.Örülök,ha beperlik őket.BOTRÁNY az egész kóceráj!
süti beállítások módosítása