Tékozló Homár

Hogyan működik egy igazán magyaros repülőtér?

2009.11.30. 12:44 | szily | 123 komment

Hányavetien, szervezetlenül, az ügyfelekre még csak nem is gondolva. Panni Helsinkiből érkezett, és azt hitte, ez is Skandinávia, pedig mennyire hogy nem! Hogy pontosan mennyire, az rögtön kiderül:

2009.11.27-én, pénteken utaztam haza Finnországból. A Finnair Helsinkiből érkező járata menetrend szerint landolt, a pilóta azonban a „csőnél” arról tájékoztatott minket, hogy biztonsági probléma miatt a repülőteret kiürítik és amíg az ellenőrzés tart – várhatóan 1 órán át –, senki nem léphet be a reptér területére. Nagyjából tényleg 1 órát kellett még eltöltenünk a repülőgépben, ezalatt kaptunk inni és felállhattunk, tehát lehetőségeihez mérten a Finnair mindent megtett az utasok kényelméért.

Felhívtam a férjemet, aki az érkezési oldalon várt, ő tőlem tudta meg, hogy a repteret kiürítik; a hangosbemondóból csak annyi tájékoztatás hangzott el, hogy biztonsági probléma miatt a check-in pultok bezárnak. Ezután kezdett el utánajárni és kiderült, amit azóta az Interneten is olvashattunk: ismét, mint már nemegyszer, a schengeni és Schengenen kívülről érkező utasok keveredtek össze.

Mire a gépből kiszálltunk, a csomagjaink már lejöttek a gépről, le is lettek szedve a szalagról és ott álltak, laikus szemmel nézve őrizetlenül. Kimentem és egyből az információs pulthoz mentünk, ahol megkérdeztem, mi a módja a plusz egy óra parkolási díj visszaigénylésének. A hölgy értetlenül nézett rám: erre nincs lehetőség – mondta. Nem értettem a dolgot, hiszen a Budapest Airport Zrt. hibájából többszáz utas volt kénytelen a tervezettnél egy órával tovább parkolni borsos áron. Végül, mivel nem akartam annyiban hagyni, a hölgy a parkoló kasszájához küldött (ahova amúgy is mentünk volna fizetni). Mivel a parkolót is a Budapest Airport Zrt. üzemelteti, nem láttunk ebben semmi problémát. Sajnos ott is az történt, amire számítottunk: a kasszánál ülő fiatalembernek „senki nem szólt, hogy engedményt kéne adni”. Elmondtam neki is a véleményemet, hogy teljesen egyértelműen az ő hibájukból történt a malőr, ami miatt mi kétszer annyit fizetünk mint szeretnénk, egyet is értett velem, de mint mondta, „nem tehet semmit”.

Nekem akkor a legkevesebb kedvem a veszekedéshez volt, de semmiképpen nem hagyom annyiban a dolgot és néhány dolog nem hagy nyugodni:

-          Miért történik meg Ferihegyen ugyanaz a biztonsági probléma egymás után több alkalommal? Biztos, hogy az első alkalommal alaposan ki lett ez vizsgálva és a megfelelő intézkedést hozták meg, vagy újra és újra csak a tűzoltást – reptér kiürítése, rutin átvizsgálás – végzik?

-          Ha már megtörténik, miért nem a rizikós utasokat terelik be egy lezárt területre és engedik ki az átvizsgálás után? Így a reptéri forgalom zavartalanul folytatódhatna.

-          Ha már jelentősebb időre megakasztják a reptér forgalmát, miért nem kompenzálják az utasokat? A helyzet az, hogy – bár nyilván nem szándékosan, de – Ferihegy 2 ezzel a malőrrel többszázezres extra bevételt generált 1 óra alatt (parkolási díjak, a kiterelt utasok és a kint várakozók extra fogyasztása), nem hiszem, hogy túlzott elvárás lenne a tőlünk „ellopott” idő és pénz korrekt megtérítése.

-          Miért kell ezt kérdezni, kérni? Nem az a természetes, hogy a vevőt kártalanítják az őt ért kellemetlenségért?

-          Az emberek miért lépnek túl ilyen dolgokon? Miért én voltam az első, aki odament az Információhoz? Biztos vagyok benne, hogy a huszadik utasnál rájöttek volna, hogy illene tenniük valamit.

Szeretném leszögezni, hogy nem az ezernéhányszáz Forint bosszant, hanem az elv, a merev elutasítás, mintha legalábbis a Holdról jönnék és az igényem teljesen alaptalan lenne.

Üdv,

Panni

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2009.11.30. 12:51:51

Finnország NEM skandináv ország.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.30. 12:53:12

Mi köze is van a vonatkozó repülőtér üzleti modelljének, szabályozásának, feltételrendszerének Magyarországhoz (eltekintve a földterületétől)?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.30. 12:54:57

@bikmakk: Magyarország meg pláne nem az, bár borúlátó becslések szerint - ha nem következik be egy jelentős immigráció - 2050-re a jelenlegi norvég kisebbség lesz a többség...

King Dragon 2009.11.30. 12:55:46

Hol élsz te szerencsétlen?
Méghogy kártalanítás?
Mit gondolsz ez itten ámerika? Ébresztőőőőő, a balkáni sötétség legmélyebb bugyraiba érkeztél, örülj neki hogy a csomagjaidat nem lopták el amíg a repülőn szerencsétlenkedtél.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 12:55:48

És a posthoz is, sorba véve a kérdéseket:
1.) Mert emberi mulasztás ellen (valaki nyitva hagyja maga után az ajtót) nehéz védekezni. Sok ajtó van, sokat lehet nyitva hagyni.
2.) Mert a probléma lényege éppen az, hogy a "rizikós" (frissen, Schengenen kívülről érkezett) utasok összekeveredtek a nem rizikósokkal. Ezért kell mindenkit ellenőrizni.
3-4.) Passz! Kérdezd meg a www.bud.hu-n keresztül. Ott vannak az email címek: puo@bud.hu (parkoló üzemeletetés), velemeny@bud.hu, mihaly.hardy@bud.hu
5.) Mert a tökük tele volt a várakozással, és végre haza akartak menni. :-) (Ezzel együtt neked volt igazad, mert legalább megkérdezted.)

É2I 2009.11.30. 12:57:25

@Kitalátor feljegyzetei:
Á, az nem lehet, nincs is annyi bodza az országban, hogy annyi menedzsernek jusson.

angantyr 2009.11.30. 12:58:21

"Az emberek miért lépnek túl ilyen dolgokon?"

Mert ha minden ilyen dologgal aktívan és hevesen foglalkoznának, és mindig minden szarságnak utánamásznának, amelyben részük volt és úgy érzik, nem úgy foglalkoztak velük, ahogy kellett volna, akkor előbb-utóbb nem maradna idejük élni egy percre sem, és vagy egy lélegeztetőre kötve töltenének két utánamászkálás közti időt, vagy a diliházban kérné őket nyájasan a doki, hogy menjenek végig egy képzeletbeli vonalon.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 12:59:27

Ja, és a 3. kérdéshez: "Ferihegy 2 ezzel a malőrrel többszázezres extra bevételt generált 1 óra alatt"
Meg sokmilliós kiadást magának, mert a reptér hibája miatti járatkésésért szerintem a légitársaságok simán benyújtják majd nekik a számlát.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.30. 13:01:18

@É2I: De van még alumíniumhuzal és rézdrót!!! :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 13:07:06

@betépett felhasználó: Ne mondd meg senkinek, de ez nem Malév, hanem a reptér. Több mint 35 éve két cég.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 13:07:29

A VIT-en volt-e Panni? (ez most kérdés)

Eric_Cartman 2009.11.30. 13:09:19

Nyilván van egy ÁSZF-ük, ha van benne vis major, ami kizárja az ilyen esetekben a visszatérítést, akkor ennyi.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.30. 13:11:46

@bikmakk: modoros komment következik: Finnország nagyon sok szempontból része Skandináviának: bár maguk a 'skandinávok' csak S, DK és N-t tekintik Skandináviának, általuk is elfogadott és bevett szokás, hogy a nemzetközi terminológiában Finnország is a skandináv államokhoz tartozik, részben mivel Finnország sokszáz éven keresztül Svédország része volt, ezért nem elhanyagolható a kulturális és nyelvi összefonódás. Ráadásul földrajzilag Dánia egyáltalán nem tartozik Skandináviához, szóval a dolog nem annyira egyszerű, hogy Skandinávia = S, DK, N (FO, IS).

Posztoló: azért voltál egyedül a reklamációs pultnál, mert a többi ember már előre tudta, hogy semmit nem fog visszakapni. Ördögi kör, tudom :(

Eric_Cartman 2009.11.30. 13:11:55

@Sün‼: Azt remélem mindenki tudja, hogy Finnországban 1 órával korábban van dél.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.30. 13:12:29

@Pepin bácsi: Az csak kicsit nyugat, de az...
(Hozzánk képest momentán Csehország és még Románia is nyugat, hogy az eurót csengető Tótországot ne is említsük...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.30. 13:13:34

@Rékuc: Finnország mindazonáltal Oroszország része is volt, hovatovább...

É2I 2009.11.30. 13:13:46

@R.T.:
A fene, azt el is felejtettem ;)
De egyből az ólomra gondoltam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 13:18:05

@Eric_Cartman:
Még szerencse, h nem beszélek finnül.
Összekeveredne a napórám.

csaknem?! · http://csaknem.blog.hu 2009.11.30. 13:18:45

B eégtünk
U gyancsak
D ebilmódra
Z éró
R iszpektel
T inéktek

Eric_Cartman 2009.11.30. 13:20:07

Fontos tudni, hogy Finnországban az alábbi fontos bolthálózatok találhatók:
K-Kauppa, Lidl, SPAR, S-Group - Prisma, S-Market, Alepa, Sale, Tradeka - Siwa, Valintatalo, Euromarket, Wihuri - Ruokavarasto, Sesto, Tarmo, Tokmanni - Tokmanni

ALDI nincs!
Ez magyarázza a finn nép búskomorságra való hajlandóságát.

É2I 2009.11.30. 13:21:07

@Rékuc:
Köszönjük!
Önök Rékuc tanárnő (inkább polihisztor) félpercét hallották.
;P

Eric_Cartman 2009.11.30. 13:23:42

Finnország egyhatoda tó. A gleccserek olvadása miatt pár évtized múlva már egyhetede lesz az.

bopat 2009.11.30. 13:30:11

Korrekt poszt, korrekt hozzáállással. Így kell eljárni minden hasonló esetben, ja és mindenkinek, nem csak a posztolónak.
Akkor talén változik valami az emberek felfogásában.

Eric_Cartman 2009.11.30. 13:31:01

@Sün‼: Rágalom, nem isznak azok, csak most ezekben a nehéz időkben. A vírus miatt.
A sündisznót vajon megtámadja-e a sertésinfluenza ? (költői kérdés)

faqtya 2009.11.30. 13:31:49

@Eric_Cartman: azt ugye tudod, hogy az egyheted kisebb, mint az egyhatod?

eszenix 2009.11.30. 13:34:28

@Eric_Cartman: 1/6 > 1/7 vagyis hülyeséget írtál

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 13:35:18

@Eric_Cartman:
Nagyon jó költői kérdés. (ez egyetértés)
Nekem még soha nem volt olyanom. (ez puszta ténymegállapítás)

Gal 2009.11.30. 13:36:12

Súlyos probléma. Mi jön még??

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2009.11.30. 13:37:21

"hiszen a Budapest Airport Zrt. hibájából többszáz utas volt kénytelen a tervezettnél egy órával tovább parkolni borsos áron"

Mint ahogy a többi hasonló eset, ez sem a BA Zrt., hanem az adott légitársaság kiszolgálását végző cég (a 27-i esetben vélhetően a Malév GH) hibája volt.

Ficak 2009.11.30. 13:37:30

Azt, hogy naponta minimum 40 perccel hosszabb az utam a dugó miatt azt ki fizitei meg nekem??!!

Ez 200 munkanappal számolva 5.5 nap, 40 év alatt 222 nap. Kihez menjek kártérítésért? Demszky vaagy Gyurcsán?
Sün, kérlek készülj, lesz egy privát munkám!

Eric_Cartman 2009.11.30. 13:39:12

Ötven év múlva a mostani egyhatod helyett akár Finnország egyszázada is víz alá kerülhet.

faqtya 2009.11.30. 13:40:21

@Eric_Cartman: öööö. kb. mióta az 1-et el tudjuk osztani :)
na jó, lehet, hogy első osztályos vagy általánosban. elmagyarázom. mikor kapsz többet? ha egy almát 6 felé osztják, vagy ha 7 felé? de ha inkább a tortát szereted, akkor ha egy tortát 6 szeletre vágják vagy 7 felé?
számológéppel (kerekítve):
1/6=0,167
1/7=0.143
na vajon melyik a kisebb?

Ficak 2009.11.30. 13:42:29

@Eric_Cartman: Hiába mondom nektek, hogy valaminek az egyik fele pontosan egyforma a másik felével. De ezt hiába is magyarázom, az osztály nagyobbik fele egyszerűen képtelen ezt megérteni!

Eric_Cartman 2009.11.30. 13:43:42

@faqtya: Negyedikes vagyok. Az almát nem szeretem, tortát nem ehetek, mert fogyózom, ezért rossz a példa.
Bűvészkedés ez csak a számokkal. Nem hiszek neked. Az ilyenek terjesztik azt is, hogy nincs Télapó!

Énbagoly 2009.11.30. 13:44:57

A poszhoz.
Nálunk nincs meg az az öntudat az emberekben, ami szükséges lenne.
De eddig eszembe sem jutott, hogy egy ilyen hanyagságnak milyen bevételnövelő következményei lehetnek. Hmmm.

faqtya 2009.11.30. 13:46:56

@Eric_Cartman: a Télapó 1989-ben meghalt, ha nem tudnál róla, ő volt a kommunista Mikulás. Azóta visszatért az igazi Mikulás.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 13:48:25

@Eric_Cartman:
Nochdazu sőtmitöbb a Télapó is finn!
Helsinkiből jön, de nem használja a Budapest Airport Zrt repterét.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 13:49:33

@faqtya:
Ez tévedés.

"A „tél” és az „apó” szavak a finnugor időkből származnak. Elterjedt nézet, hogy a Télapó kommunista szóalkotás, ami ebben a formában téves feltételezés. A Télapó kifejezés a 20. század első harmadában keletkezhetett, már a két világháború között is használták a Mikulás szó szinonimájaként."

hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9lap%C3%B3

Énbagoly 2009.11.30. 13:51:24

@Sün‼: Éljen! A sün művel minket! :))

Ficak 2009.11.30. 13:52:40

- Hogy hívják a Télapót másképp?
- Mikulás
- A szád!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 13:54:02

@faqtya: Mindenki tudja, hogy az 1/6-od a kisebb, csak a számológép kerekít, és ez a kerekítési hiba.

faqtya 2009.11.30. 13:55:01

@Sün‼: attól, hogy a tél és apó szavak finnugor eredetűek, attól még a télapó az nem. mint írtad, a 20 sz. első harmadában keletkezett. és akkor nem voltak már kommunisták? :) de az tény, hogy az átkosban erősödött fel a télapó használata, gondolom a mikulás az nem volt eléggé vörös.

Ficak 2009.11.30. 13:55:34

@Ficak: Innen látszik, hogy a télapó a politikailg korrekt megnevezés.

Ficak 2009.11.30. 13:57:20

@Csokis: Valami olyat hallottam, hogy a kettes számrendszerre való oda-vissza váltás miatt van ez, egy bit bennragad ilyenkor vagy mi a szösz.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 13:58:57

@Ficak: Aztat el tudom képzelni, mert anyának is bent ragadt, oszt' abból lett az én agyam.

faqtya 2009.11.30. 13:58:58

@Csokis: jó, akkor ideírom nem kerekítve. közös nevezőt alkotunk, legyen a 42 a közös nevező. Ekkor:
1/6 = 7/42
1/7 = 6/42
És minő csoda, 1/42-del nagyobb a 7/42
(tudom, hogy mindenki csak szórakozik, de olyan jó tanárt játszani)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.30. 13:59:46

@É2I: Még nincs, de ha majd téged is a bodzaföldekre hajtanak, lesz
:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 14:01:28

@faqtya:
Javaslom, h a kérdést pókerben (sicc!) döntsük el!

Eric_Cartman 2009.11.30. 14:01:42

@faqtya: csak azt felejtetted ki, hogy törtet törttel úgy osztunk, hogy a reciprokával megfelezzük ! Hoppá!

fazzoletti 2009.11.30. 14:02:29

Hölöküm kölöküm!
Hölökümpe tok hüvinni kölöküm!

pizsama 2009.11.30. 14:03:53

Budapest Airport-nak jár a fospunepa! Ez fontosch!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.30. 14:04:24

@Eric_Cartman:
Budapest Airport Zrt. zrt-e?
Megjegyezném, Finnországban található tavak területénél 5x több a szárazföld
:)

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 14:05:30

@Ficak: :D

vagy még:

-Hülyék vagytok gyerekek, az osztály fele elégtelenre írta a matek dolgozatát.
- nem is vagyunk annyian!

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 14:06:59

Milyenek a finnek?

+15°C:
- Spanyolországban az emberek téli kabátot és kesztyűt húznak.
- A Finnek kifekszenek napozni.
+10°C:
- A Franciák hiábavalóan próbálják bekapcsolni a központi fűtést.
- A Finnek virágokat ültetnek a kertben.
+5°C:
- Az Olasz kocsik nem indulnak.
- A Finnek még kabriókat használnak.
0°C:
- Megfagy a desztillált víz.
- A Vantaa folyó vize kicsit sűrűbbé válik.
-5°C:
- A Californiaiak a fagyhalál küszöbén állnak.
- A Finnek még egy utolsó roston sütést rendeznek a szabadban a tél beállta előtt.
-10°C:
- A Britek fűteni kezdenek.
- A Finnek hosszú ujjú pólót vesznek.
-20°C:
- Az Ausztrálok elmenekülnek Mallorcáról.
- A Finnek Szentiván éjjét ünneplik. Beköszönt az ősz.
-30°C:
- A Görögök halálra fagynak, és eltűnnek a Földről.
- A Finnek elkezdenek házon belül mosni.
-40°C:
- Párizs összeroppan a hideg súlya alatt.
- A Finnek sorban állnak a Hot Dogos standok előtt.
-50°C:
- A jegesmedvéket kimenekítik az Északi Sarkról.
- A Finn hadsereg elhalasztja a téli túlélő gyakorlatát a gyenge időjárásra hivatkozva.
-60°C:
- Korvatunturi (A Télapó otthona) befagy.
- A Finnek kivesznek egy filmet, és otthon maradnak.
-70°C:
- A pót-Télapó délre költözik.
- A Finnek kicsit idegesek lesznek, mert a Koskenkorva vodkájukat már nem tárolhatják a szabadban. A Finn hadsereg megkezdi a túlélő gyakorlatot.
-183°C:
- Az ételben található mikróbák elpusztulnak.
- A Finn tehenek a gazdájuk hideg kezeire panaszkodnak.
-273°C:
- Minden atom alapú molekula mozgása leáll.
- A Finnek csak ennyit mondanak: "Basszameg, de hideg van ma odakint."
-300°C:
- Befagy a Pokol.
- A Finnek megnyerik az Euroviziós táncdal fesztivált...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.30. 14:07:33

@faqtya: legyen a 42 a közös nevező"

Nem vagyunk közös nevezőn!
Mi az hoyg "legyen". Csak ugy te eldöntöd hogy 42 legyen?
És ha én 84et mondok? Vagy akár 86-ot?
Na má'!

Ficak 2009.11.30. 14:08:53

@EÖ (Sinnerman):
A tanító néni:
- Móricka, az volt a feladat, hogyha valaki öt kilométert tesz meg gyalog, egy óra alatt, akkor mennyi időre van szüksége 18 kilométer megtételéhez! Miért nem csináltad meg a leckét?
- A papám segít benne, de még mindig úton van.

faqtya 2009.11.30. 14:10:46

@horex: azért, hogy értse a 4. osztályos Eric_Cartman is. most mondtam volna, hogy a közös nevező a legkisebb közös többszörös legyen? szegény, rögtön elment volna egy hajszárítóval fingországba gleccsert olvasztani, hogy bebizonyítsa, hogy neki van igaza.

anarch 2009.11.30. 14:11:07

Egyébként léteznek olyan ajtók, amiket nem lehet nyitvahagyni... Az automatika ilyenkor behúzza őket, ügyelve arra hogy ne trancsírozzon szét senkit :) Ilyen ajtók vannak pl. az érkező utasok felől.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.30. 14:11:30

@Eric_Cartman: Nem-e
Majmeglátod, akkor meg válogatni fogod az ocsut a bodzátol
:)

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 14:11:34

@Ficak: :D

Ha XIV. Lajos 4 év alatt 12 rendeletet hozott, akkor 10 rendeletet 8 év alatt hányadik Lajos hoz?

Énbagoly 2009.11.30. 14:11:57

@EÖ (Sinnerman): :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

faqtya 2009.11.30. 14:12:41

Rendőr magyarázza gyerekének a negatív fogalmat:
-Képzeld el, hogy 5-en vannak egy buszon. Aztán a következő megállónál leszállnak 8-an, és felszállnak 3-an. Na, mennyien lesznek a buszon?
-?
-Hát senki.

Eric_Cartman 2009.11.30. 14:12:53

@faqtya: rosszul írtad: "fingországba"

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.30. 14:13:49

@anarch: Egyébként léteznek olyan ajtók, amiket nem lehet nyitvahagyni"

pl amelyekt már letéptek az ügyfélszolgálaton.
Azt biztos nem lehet nyitva hagyni, max visszatámasztani a nyilásba.

Azt kellet volna a posztolónak is tenni az AirportCentrum pultjánál

Eric_Cartman 2009.11.30. 14:14:39

@Eric_Cartman: ja most látom, ez volt a poén....

effective 2009.11.30. 14:19:42

Teljesen felesleges infó, de a Mikulás finnül: JOULUPUKKI
Köszönöm:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 14:20:14

@EÖ (Sinnerman):

Azt hiszem, h @Énbagoly: lesett a fáról a nagy kacarászásban. (ez feltételezés, puffanni nem hallottam)

pizsama 2009.11.30. 14:22:48

A Mikulás már elindult hozzánk a kokakólakamionnal? Remélem idén nem tartják fel a határon a kamu fuvarlevél miatt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 14:24:26

@faqtya: Aszta! Tényleg jó, én öt és fél évig játszottam. A legjobb az a negyed év volt, amikor egy beteg kolleginát helyettesítettem, és matekot kellett tanítanom.

Eric_Cartman 2009.11.30. 14:24:28

@effective: egyáltalán nem felesleges, sőt pont illik a posztba. Továbbmegyek:
Amerikában és Kanadában: Santa Claus
Angliában: Father Christmas
Brazíliában és Peruban: Papa Noel
Dániában: Sinter Klaas
Finnországban: Joulu Pukki
Franciaországban: Pere Noel
Hollandiában: Sinterklaas
Japánban: Jizo
Kínában: Shengdan Laoren
Magyarországon: Mikulás, Télapó, Szakállas Majom
Romániában: Mos Nicolae
Marokkóban: Black Peter
Németországban: Christindl
Norvégiában: Julenissen
Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale
Oroszországban: Gyed Moroz
Spanyolország: Papa Noel
Svédországban: Jultomten

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.30. 14:25:15

@pizsama: Ja, elindult, de Közép-Amerikábol jön és nem kokakola, hanem csak kokaszállitmányt hoz
Már készül rá a VPOP

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 14:25:38

@Eric_Cartman: a szakállas majom egész egyedi megközelítés. a BKV-sok hívják így? :D

MissMarple 2009.11.30. 14:26:52

@Pepin bácsi: Igen, de már komp jár át Leningrádba.

Eric_Cartman 2009.11.30. 14:26:55

@EÖ (Sinnerman): Kurva krampuszok, nem belefirkáltak... bocsi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.30. 14:27:34

@Eric_Cartman: Angliában: Father Christmas"

Hö, ezek is hulyék
Ezt nálunk Sándor-JÓZSEF-Benedek napnak hivják és alkalom az ivásra
:)

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 14:28:33

Leszáll Ferihegyen, rászól az ügyfeles: Állj be a sorba, Szakállas Majom.
Kimegy érdeklődni, az információs szól neki: Várj a sorodra Szakállas Majom.
Kimegy a taxishoz, aki kérdi: Hová mennél, Szakállas Majom, úgyis lehúzlak.
Kiszálláskor: Sokallod a 120.000 ezret a belvárosig, Szakállas Majom?
Kiszáll, első járókelő: Adj egy cigit, Szakállas Majom.
és így tovább...

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 14:29:36

@Eric_Cartman: angol feministák: Mother Christmas

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 14:30:25

@faqtya: papjancsi!
-Képzeld el, hogy 5-en vannak egy buszon. Aztán a következő megállónál leszállnak 8-an. 3 embernek fel kell szállnia, hogy senki se legyen fent.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 14:30:29

@Eric_Cartman:
Egy kiegészítés a listához:

Malajziában: Sandokan

flm 2009.11.30. 14:30:49

Mindenhol europaban van a rohadt bagosoknak (nekunk) elkulonitett kis bodega a reptereken , Budapesten nincs, miert???
En megertem, hogy jo a fustmentesseg, de akkor ad1. mar tegyek ki a becsekkolasnal a tablat, hogy bent tilos a dohanyzas, ad.2 csinaljanak mar egy 3*3 meteres lukat ahol szivhatunk!!!

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 14:32:28

@Sün‼: és persze ámerikában: Chuck Norris :D

Eric_Cartman 2009.11.30. 14:34:07

@EÖ (Sinnerman): na, akkor ez átment...
Most, hogy megtudtam, hogy "Hogyan működik egy igazán magyaros repülőtér?", megyek is mert egy megbeszélésem lesz.
Olcsó Sciennet jogok eladók, hihetetlen áron. Bevásárolok kicsit.
Sün: tudom, Sciennetet csak őstermelőtől, de ez kihagyhatatlan.

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 14:36:27

@Eric_Cartman: megtennéd, hogy nekem is vásárolsz? holnap repülök Nigériába egy fantasztikus bizniszt intézni, ha megjöttem kifizetlek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 14:38:57

Az érdekelne, h a finnek hogyan mondják:
ugorgyunk!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.30. 14:41:34

Megyek én is mert valóban rílwörk van

M. Péter 2009.11.30. 14:57:44

@flm: Mutassal mar az angol reptereken egy ilyet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 15:08:31

@pizsama:
Tankesőn!

Hát akkor: Posa Laki, mutta nopea!!!

Secnir 2009.11.30. 15:34:04

@horex:
"@faqtya: legyen a 42 a közös nevező"
Nem vagyunk közös nevezőn!
Mi az hoyg "legyen". Csak ugy te eldöntöd hogy 42 legyen?
És ha én 84et mondok? Vagy akár 86-ot?
Na má'!"

mondj 84-et kibaszásból.
akkor is 42 lesz a közös nevező.

angantyr 2009.11.30. 15:34:56

@Sün‼:
Hypätään, mutta nopeasti.
De látom, közben ugrottunk.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.30. 15:39:43

Azert keveredtek ossze az utasok, mert gixer volt a forgokeseknel. Mindig ez van, ha a tervezo elotte csak vagohidakat tervezett.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.30. 15:58:26

@Csokis: papjancsi2!! ;P
Képzeld el, hogy 5-en vannak egy buszon. A következő megállónál leszállnak 8-an. A kovetkezo megallonal pedig 3 embernek kell felszállnia, hogy senki se legyen a buszon.

Hova sietsz fiam?
Laposelemér'.
Nem a nevedet kerdeztem.

elrontva:
Hova sietsz fiam?
ZSEBTELEPÉR'
Nem a nevedet kerdeztem.

flm 2009.11.30. 16:25:59

@Sün‼: Hypätään eteenpäin vagy jatketaan keskustelua

flm 2009.11.30. 16:27:44

@M. Péter: Londoban nem tudom van-e , de Helsinki Vantaan van Stocki Arlandan van, Kölnben van, Frankfurtban van, Milanoban van....

simon says: 2009.11.30. 17:09:30

hja kerem, nem kell ferihegyre menni, ott van a becsi, nem sztrajkolgatnak, sokkal szebb, olcsobb a parkolas, amugy olcsobb minden, nem keverik ossze-vissza az utasokat, tobb jaratot inditanak, olcsobb a repules is onnan (kiveve nehany utvonalat). a budapesti repuloter egy rohadt szemetdomb, vesznie kell, hacsak nem valtoztatnak nagyon gyorsan a hozzaallason, amire lassuk be magyarorszagon igen kicsi az esely.

vic 2009.11.30. 17:24:06

Nincs értelme nyugati repterekkel összehasonlítani Ferihegyet, de az azért vicces, hogy Prágában olyan parkolás van, hogy ha 1 óráig maradsz, akkor ingyenes... ez itthon 600 Ft...
ez az alap, akkor a kollégáitok elqrták, buktam 1 órát, legalább ti ne húzzatok le még 600al kérdéssel totál felesleges foglalkozni...

É2I 2009.11.30. 17:54:41

@simon says::
Jaja, onnan már csak 243km vezetés/vonatozás/miegymás és hipp-hopp fővárosunkban vagy. Ez tényleg mindenkinek alternatíva, persze. ;)

Megdobbent 2009.11.30. 18:32:04

@Eric_Cartman: De nekunk van ALDInk, igazan lehetne egy repteruk, hogy mosollyal udvozoljek az utasokat, sot minden utas egesz a parkolo elhagyasaig kapna egy bermosolyt, ami a fulebe dunnyogne a megnyugtato szavakat. ALDIt mindenhova!

lótumfaktum 2009.11.30. 19:44:20

@EÖ (Sinnerman):
ismertedhednéd,hogy mivan +15c-fölött!
érdekelne.üdv

A Tyne folyó déli partja 2009.11.30. 20:38:51

@Eric_Cartman: jelentem, Santa Claust itt is hasnználják. Felváltva a Father Christmassal. úgyhogy gyakorlatilag tökmindegy, otthon is mehet Télapó, meg Mikulás is.

amúgy, bennem felmerült egy kérdés a poszttal kapcsolatban. Ha elémjönnek a reptérre a rokonaim, és késik az akármi Malév, British Airways, Jet2, Ryanair, akkor vajon meg fogják fizetni a rokonok parkolási díját? erősen kétlem.

Megdobbent 2009.11.30. 21:02:54

@Animacs: Adhatnak egy bont, amit egy ora (vagy amennyi a "keses") parkolasra bevalthato. Esakkor te megkapod, odaadod a rokonoknak, ok jovairatjak a parkolas fizeteskor...

Ha ezt most en talaltam fel, akkor (c).

209heavy 2009.12.01. 07:27:00

Posztoló idióta! Hogy képzel ilyet, hogy visszaadják a parkolási díjat? Gondolom a gyökér férje órákkal korábban kiment stírölni a sztyuvikat amíg várt az asszonyra.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.01. 12:00:02

@Rékuc: Annyi erővel orosz, mint skandináv. Lásd A kultúra és vodka összefüggései a szaunában hányással című akadémiai székfoglalómat...

A Tyne folyó déli partja 2009.12.01. 22:38:55

@Megdobbent: elvileg biztos adhatnak, gyakorlatilag, mikor az Air France gépei nem szálltak fel a hóvihar miatt (a többi érdekes módon fel tudott, nekik megfelelő volt az időjárás), és ezért a tesómék Párizsban ragadtak, ott nem igazán akartak semmit se adni, pedig ilyenkor pl.járna szállás, meg kaja. milliónyian volta, ügyintézők hazamentek, ők reggel mondták, h. szoba kéne, míg a gép kegyeskedik elindulni, erre közölték, az nappalra nem jár. ja, hogy éjszakára se adtak? az nem érdekes...és ez francia reptér, meg légitársaság, úgyhogy nem kell azt hinni, h. fúj, a magyar, bezzeg a nyugat. Ja, jut eszembe a Heathrow az ötös terminál megnyitásánál rögtön alkotott egy óriásit, összevissza küldte a csomagokat...és az se magyar volt...

epeficam 2009.12.02. 03:27:28

"Nekem akkor a legkevesebb kedvem a veszekedéshez volt"
Pénztártól való távozás után...

LinesMan 2009.12.02. 05:55:11

@EÖ (Sinnerman):
Erről az jut eszembe mikor pár éve úgy kora tavasszal felhívtam haveromat aki felköltözött Fehérlóba (Yukon). Aszonta, mínusz 5 fok van bazmeg, mindenki barbikjúzik.
Még mindig röhögünk ezen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.02. 09:24:21

@Animacs: Nekem az ateista Mikuláspótlékról mindig az alábbi régi vicc jut eszembe:

"Bécs, 1944 december 5, este hét óra. Kopogtatnak Grünnék ajtaján. Samuka várakozással teli izgalommal kérdezi az ajtónál:
- Ki az, a Télapó?
- Nein, hier ist Gestapo!"
süti beállítások módosítása