Tékozló Homár

Értelmetlen jegyzői utasítás a XII. kerületben?

2010.03.25. 00:10 | szily | komment

Gábor azért pipa, mert szerinte teljesen feleslegesen kellett 6250 forintért tulajdonilap-másolatot csináltatnia ahhoz, hogy bejelentkezhessen egy hegyvidéki lakcímre. A kerületben ugyanis arra utasította a jegyző az okmányirodát, hogy ilyen esetekben adásvételi szerződést vagy ha ez nincsen, tulajdoni lapot kérjenek az ügyfelektől, igazolandó, hogy ki az ingatlan tulajdonosa. Gábor szerint ez a "biztosíték" semmiféle visszaéléstől nem óv meg, hiszen a tulajdoni lapot bárki kikérheti, sőt a rendszer a gyengeelméjűeket kivéve bárkinek lehetővé teszi, hogy bárki lakásába bejelentkezzen. Kemény szavak alant:

Egy jegyzői utasítással kapcsolatos panaszt szeretnék Önnek bejelenteni, mely utasítás fölösleges, a céljának nem felel meg, ugyanakkor indokolatlanul ró anyagi terhet az ügyfelekre.

Szerettem volna bejelentkezni a kerületben található új lakcímemre, ezért a megfelelő nyomtatvány kitöltése után megjelentem Böszörményi úti ügyfélszolgálatukon. Az irodában ügyem intézését az ügyintéző megtagadta, és arra kötelezett, hogy az ingatlan tulajdonjogát - melybe be kívánok jelentkezni - adásvételi szerződéssel, ennek hiányában tulajdoni lappal igazoljam. A lakcím bejegyzésére irányuló kérelmemet az ügyintéző elutasította.

Tekintettel arra, hogy az ingatlan több mint 30 éve a tulajdonos birtokában áll, ezért adásvételi szerződés nem állt rendelkezésre, tehát kénytelen voltam beszerezni egy tulajdoni lapot. Ennek birtokában az ügyintéző elvégezte a lakcím bejegyzését.

A lakcím bejegyzését követően azzal a kérdéssel fordultam az ügyintézőhöz, hogy mi a célja a tulajdoni lapnak illetve adásvételi szerződésnek a tartózkodási hely bejegyzésére irányuló eljárásban? Erre azt a választ adta, hogy nem szükséges új szerződés vagy tulajdoni lap, ezen iratok kora az eljárás szempontjából indifferens, akár több éves iratokat is elfogadnak ebből a célból. Az ügyintéző egy jegyzői utasításra hivatkozott, mely szerint a lakcím bejegyzéseket ilyen irattal kell alátámasztani.

Akkor személyesen is, most pedig írásban vagyok kénytelen hangot adni értetlenségemnek és felháborodásomnak az említett jegyzői utasítással kapcsolatban.

-Sem tulajdoni lap, sem pedig adásvételi szerződés nem tartalmaz a lakcím bejegyzése szempontjából érdemi, releváns információkat
-A tulajdoni lap közhiteles nyilvántartásból, bárki által szabadon hozzáférhetően beszerezhető
-A lakcímbejelentő nyomtatványon feltüntetett tulajdonos és a tulajdoni lapon szereplő szállásadó személye között semmiféle bizonyító erejű kapcsolat az iratok alapján nem áll fenn
-A tulajdoni lap és az adásvételi szerződés azt bizonyítja, hogy a tulajdonjog egy adott időpontban fennállt, nem pedig azt, hogy a szállásadói nyilatkozat megtételének pillanatában állt fent

Az általam kifogásolt jegyzői utasítás alapján egy bárki által szabadon lekérhető tulajdoni lap alapján egy tetszőleges ingatlanba (akár az Önébe is) bármikor bárki bejelentkezhet, a bejelentő nyomtatványon nem szerepel tanú (ezért az azon szereplő szállásadói aláírást Önök kötelesek minden további bizonyíték nélkül eredetinek elfogadni), a tulajdoni lapon pedig a tulajdonos (a bejelentő nyomtatványon szállásadó) aláírásmintája, tehát a két okirat egymással nem megfeleltethető, a közöttük a jegyző által vélelmezett kapcsolat nem áll fent. Ezek alapján az említett jegyzői utasítás egy csupán 60-as IQ-val rendelkező személy által is kijátszható, a célját betölteni képtelen, pusztán az ügyintézést megnehezítő, bürokráciát növelő tényező.

A XII kerület jegyzője a fenti utasításával számomra 3 óra időveszteséget, és a Földhivatal számlája alapján 6.250.- Ft vagyoni kárt okozott, mely kár megtérítésére való igényemet ezúton kívánom bejelenteni.

Kérem, szíveskedjék tájékoztatni, hogy kártérítési igényemnek milyen formában kívánnak eleget tenni.

Üdvözlettel:

---
H. Gábor

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.25. 00:11:46

Van ilyen. Máshol is szoktak feleslegesen fizettetni...

Megdobbent 2010.03.25. 00:12:08

Akkor most Bandi nem tud a hegyre koltozni? Vagy csak hamis papirral? Ajajj, ez gond...

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.25. 00:19:38

Nem értelmetlen:
1992. évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról:

"47. § (1) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a személyi adat- és lakcímnyilvántartási, lakcímmegállapítási és lakcímbejelentési eljárásnak, a nyilvántartás vezetésének és az adatszolgáltatásnak részletes, valamint a személyi igazolvány kiadásának és nyilvántartásának szabályait;

b) az okmányirodák illetékességi területét és működésük szabályait;

c) a nyilvántartásból kiadott okiratok, valamint a nyilvántartás adatforrásául szolgáló alapiratok kezelésének szabályait;

d) a központi szerv kijelölését.

(2) A miniszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben szabályozza

a) a nyilvántartás üzemeltetésével és működésével, továbbá a személyazonosító igazolvány kiadásával és nyilvántartásával, valamint a lakcímnyilvántartással kapcsolatos technikai szabályokat;

b) a nyilvántartási eljárás során használandó iratmintákat;

c) a közigazgatási informatikáért felelős miniszterrel együttesen, az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben az adatszolgáltatásért, valamint a kapcsolatfelvétel céljából való megkeresésért, illetőleg értesítésért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj összegét;

d) az adatvédelmi felelős [30. § (2) bekezdés] feladatát és hatáskörét;

e) az okmányirodák működésének személyi és technikai feltételeit, továbbá a személyazonosítás célját szolgáló és a jogosultságot igazoló kitöltetlen biztonsági okmányok nyilvántartásának, azok kezelésének és tárolásának szabályait.

(3)

(4) A helyi önkormányzatok felhatalmazást kapnak arra, hogy - a miniszterrel egyeztetve - rendeletben meghatározzák azokat a szervezeteket, amelyek a nyilvántartás részére adatfeldolgozást végezhetnek.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.25. 00:25:56

Amennyiben az adás-vételi szerződést tulajdonjog fenntartással kötötték, szükséges a tulajdonjog átruházásáról szóló nyilatkozat is. Az okiratok eredeti példányát kell bemutatni.
A bejelentkezés ügyintézése azonnali, ha megfelel a jogszabályi előírásoknak.

Egyébként a bejelentett lakcím nem teremt jogot a birtokláshoz vagy a tulajdonjoghoz.

konyvelomo 2010.03.25. 00:37:01

@maholnap: Csak ámulok a szakértelmen eme szikrázó megnyilvánulásán így hajnal fél egy magasságában. Gratula.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.25. 00:38:25

Főleg a főbérlők félnek úgy a bejelentéstől, mint a tűztől. A megoldás: aláírni helyettük a bejelentő-lapot. Én még nem láttam olyan okmányirodát, ahol külön papírt kértek volna, ezek szerint a posztoló ilyenben lakik mégis.

Megdobbent 2010.03.25. 00:40:55

Csak tudnam, hogy az ALDI miert tudott mindent egyetlen mosollyal es totave kituzovel elintezni... :(

MikulásCentrum Mikulás Rendelés Házhoz Télapó · http://www.mikulascentrum.hu 2010.03.25. 03:09:46

@Szekuriti Blogger:

nem is értem miért, hiszen jól működik a kényszerkijelentés intézménye.... talán gyorsabban el lehet intézni, mint a bejelentkezést :o)))))

imittto 2010.03.25. 05:22:39

@maholnap: "Egyébként a bejelentett lakcím nem teremt jogot a birtokláshoz vagy a tulajdonjoghoz." - az ingatlanra vonatkozóan. Az más kérdés hogy a bejelentett lakcímeden simán megjelenik a végrehajtó és amiről nem tudják számlával bizonyítani hogy nem a tiéd azt csomagolja...persze nekiállhatsz pereskedni de ez akkor is milyen már.

esef 2010.03.25. 07:24:02

A III. kerületi okmányirodában kérnek adásvételit vagy tulajdoni lapot, a XI. kerületiben nem. Kérdem én: mi 1988-ban vettük a lakást. Az adásvételi megvan. Azóta simán eladhattuk, az adásvételi még mindig megvan. Szóval már rég nem a mi tulajdonunk, de meglobogtatom az adásvételit és bejelentkezek. Magyarország, EU, 2010...

nyuszy 2010.03.25. 07:24:29

Fehérváron is így megy a lakcímbejelentés, hogy dögölnének meg.
Sőt, egyéni vállalkozóit sem adnak ki tulajdoni lap nélkül a lakcímkártyán szereplő címre, de ott legalább friss és hiteles kötelező, azaz akkor is fizetsz, ha van régebbi papírod.

Mylady 2010.03.25. 07:30:52

@MikulásCentrum Mikulás Rendelés Házhoz Télapó:
hááát... ahhoz, hogy kényszerkijelentsd (már nem így hívják egyébként), először is tudnod kell, hogy be van oda jelentve

azt ugye meg kell tudakolni, személyesen, vagy írásban

aztán kell valami nyilatkozat, hogy az illető nem él ott, pl két szomszéd által aláírva

aztán be kell fáradni vele a jegyzőhöz

nem érzem annyira egyszerű és pikk-pakk dolognak

(én is gondolkodom, hogy utána kellene nézni, mert mindenféle utolsó felszólítások jönnek az előző tulaj nevére)

Mylady 2010.03.25. 07:32:05

én nemrég jelentkeztem be a saját lakásomba, én is furcsállottam, hogy be kellett mutatnom a 4 évvel ezelőtti adásvételit

odanézz 2010.03.25. 07:57:58

áhh.. denagyon hosszú...
ez akkor már a hétvégi?

odanézz 2010.03.25. 07:59:10

jegyzői utasítást csakis aldiból.

Dervenkál Egon 2010.03.25. 08:15:28

Ehhez nem nagyon értek, de az szabályos, hogy az adásvételi szerződéssel, amihez semmi közöm, eljárok az ügyben? Van nekem jogom az ingatlan tulajdonosának okirataival rohangálni az okmányirodába egyáltalán?
Ennyi erővel azt is kérhetnék, hogy hozzam be a tulajdonos személyi igazolványát (tudom, az nem magánokirat).

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.03.25. 08:27:10

a kitöltött papírokon rajta van, hogy a lakás tulajdonosa megengedi, hogy beköltözz. a tulajdonlapot meg azért viszed, hogy lássák, hogy tényleg ő a tulajdonos-e.

értem?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.25. 08:27:56

Kb. 15 éve a IV. kerületben kellett egy olyan személy aki tulajdonos és oda van bejelentve. Lemásolták az igazolványát. Alá kellett írnia vmi beleegyezőt, hogy én mostantól ideiglenesen ott vagyok max. 2 évig bejelentve. Az én személyimbe (a füzetes forma volt) beírták az ideiglenes címet, pecsét stb. Tulajdoni lap nem kellett. Katonaság küldött sorozásit az ideiglenesre, állandóra is. Sajnos...

Sárkányböffentő 2010.03.25. 08:44:42

@sambalabammbumbumm: Igen ez a helyes eljárás. Csak így bizonyítható, hogy a tulajdonos hozzájárult ahhoz, hogy bejelentkezz a lakásába.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.25. 08:52:18

Én úgy tudom, hogy a KET szerint nem kérhetnek olyan adatot az ügyféltől, aminek az eljáró- vagy más hatóság a birtokában van...
Utánanézni, bejelenteni az illetékes Államigazgatási Hivatalnál és visszakérni a pénzt!

Tron65 2010.03.25. 09:20:12

Ez nálam úgyment, hogy 80.-Ft(azaz: nyolcvan 00/100 forintot) kértek, mert az okmányiroda onlány lekérdezte a földhivatali adatokat.
(u.i.: ennek nagyrésze eleve a lekérdezés díja, vagyis a földhivatalé)

szita szita péntek 2010.03.25. 09:36:44

Szóval ha jól értem, akkor egy olyan aktusért, ami alapvetően az állam bácsinak fontos (mármint ugye a bejelentés) az ügyfélnek kell fizetnie? Szerintem ne jelentkezz be...

keptündzsekk 2010.03.25. 09:43:39

hát szerintem egy kicsit eltévedt a kedves ügyintéző a kerületnél,ugyanis korántsem mind1 mi szerepel a tulajdoni lapon.

ha tulajdoni lappal szeretné elintézni az új lakó az új lakcímre való bejelentését, akkor a ELŐTTE régi tulajdonostól kell kérnie tulajdonjog átruházást,aztán ezt bejegyeztetni a Földhivatalnál, majd ezután kikérni a tulajdoni lapot,melyen már nyoma van annak, hogy a régi tulajdonos átruházta a tulajdonjogát az újra.

Szép is lenne ha így lazán lobogtatva a tulajdoni lapot a régi tulajdonossal valaki csak úgy betudná jegyeztetni magát egy tetszőleges új lakcímre:))) Ha meg a jegyző erre vonatkozó utasítást adott ki, akkor csak gratulálni tudok neki.

Vágási Feri_1 2010.03.25. 10:43:58

Pedig ma Magyarországon ez így működik...Simán bejelentkezhet vki egy vadidegen ember lakásába,bárminemű igazolás nélkül.Mi is csak kamilláztunk amikor egy ismeretlen levelei jöttek hozzánk.Miután rákérdeztünk,hogy ez hogyan lehetséges,azt a választ kaptuk,h be van hozzánk jelentve...ANYÁD!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.25. 11:39:27

Arra kell a tulajdoni lap, hogy lehessen tudni, hogy ki a tulajdonos.

Más kérdés, hogy az ügyintéző tulajdoni lap nélkül is meg tudnja nézni.

Agyhalál.

MosoMasa 2010.03.25. 12:24:31

@atpijkamo: és akkor mi van ha tudja ki a tulajdonos?

bőlény (törölt) 2010.03.25. 12:35:08

közhasznú szervezeteknek ingyenes (évente egyszer),
"kérd arra"

MosoMasa 2010.03.25. 14:31:01

@atpijkamo: Kitől?
Nem arra vagyok kíváncsi, hogy a hivatal mit talált ki, hanem, hogy mit tud meg abból, hogy ki a tulaj? Nem mindegy - ha nincs módja arra, hogy akár aláírást, vagy bármit ellenőrizzen?

bpo478 2010.03.25. 19:36:45

jegyzőt csak őstermelőtől

eml 2010.03.25. 23:11:30

A XII-ben hülyék

Futár vagyok. A múltkor egy levelet vittem a XII. ker okmányra, ahhoz, hogy átvegyék, sorszámot kellett volna húznom. Visszavittem a feladónak.

reunalla 2010.03.26. 05:47:39

érdekes, itt pár éve én kérdeztem meg a csajszit, hogy nem kéne-e adásvételi szerződés a bejelentkezéshez? azt mondta elhiszi, hogy én vagyok a tulaj, 2 perc alatt volt új lakcímkártyám (magyarul bárhova bejelentkezhettem volna, ha tudom a címet)...én meg ennek nem örültem

poseidon 2010.03.26. 06:57:04

Miért nem nézték meg a hivatalban a TAKARNET rendszerben?! Kb. 5-10 perc lett volna.

Inkább csessze el az idejét és a pénzét a posztoló... :-(

anarch 2010.03.26. 12:19:03

@beszürkült, idősödő, bazmegoló pénztárosnő: Küldesz egy faxot az adóhivatalnak, hogy mikortól hol laksz. Ennyi. Ők intézik a továbbítást mindenki felé, postád fél évig forward-olják az új címre, efölött fizetni kell érte.

Formanyomtatvány:
www.skatteverket.se/blanketterbroschyrer/blanketter/info/7845.4.3dfca4f410f4fc63c86800014818.html

anarch 2010.03.26. 12:26:22

@anarch: Jaigen, kiküldenek egy levelet is az új címre, amiben leírják hogy erre a címre ez és ez bejelentkezett. Ha nem stimmel akkor ezen a számon tessenek szólni.

Chopper 2010.08.21. 23:09:36

Kedves H.Gábor!

A cikkből csupán egy "apróság" maradt ki : a bejelentkezéskor nem csak az Adásvételi Szerződés vagy a Tulajdonilap szükségeltetik, hanem a TULAJDONOS személyes megjelenése is, akinek igazolnia kell, hogy ő valóban Ő, vagyis az, akinek a nevére a lakás/ház rá van íratva!!!
Mivel én is a XII. kerületben lakom a saját lakásomban, tudom mi a kerületi Okmányiroda eljárása : a saját lakásomba én saját magam is csak az Adásvételi Szerződésemmel (és magam igazolásával) tudtam bejelentkezni, a gyerekeimet is csak így tudtam bejelenteni állandóra...
Szóval : hiába kéred ki más lakás Tulajdonilapját, ott dől dugába a bejelentkezésed más lakásába, hogy nem tudod igazolni, hogy te vagy a lakás tulajdonosa.
Először én is dühöngtem ezen a módszeren, de ma már belátom, hogy ezzel próbálják a lakástulajdonosokat valamennyire megvédeni a kéretlen bejelentkezőktől!
Ahol nem kérnek sem Tulajdonilapot, sem Adásvételit, ott tényleg könnyedén akárki bejelentkezhet a lakásodba!
süti beállítások módosítása