Tékozló Homár

Eltűnt a telefon a Nokia-központban

2011.01.25. 12:07 | jackyll | komment

Biztonyára túl sok hasonló készülék érkezik javításra a Nokia-központba, semhogy meg tudnák különböztetni őket egymástól. Orsi javíthatatlannak tűnő 5230-asát a szerviz állítólag beküldte a központba, amiről ott viszont nem tudnak:

2010 június 31-én vásároltam egy NOKIA 5230-as készüléket amit 2010 december 30-án le adtam javítani, mivel felmelegedett és kikapcsolt! Elég megbízhatatlanul működött volt hogy 1 hétig semmi baja nem volt,de olyan is volt, hogy feltöltöttem este másnap reggelre kikapcsolt. Így szépen sikerült elaludnom, többször is. Felhívtam a telenort kedvesen közölték azonnal vigyem szervizbe, ami meg is történt.


2011 január 8-án vettem át a telefont cserélték a főpanelt állítólag bevizsgálták a telefontöltőt és az akkumulátort is. Átvettem nagyon örültem, mert szerettem a telefonomat jól "összerakott" kis készülék. Majd 3-4 nap múlva ugyan azokat a tüneteket produkálta, mint a panel csere előtt. Felhívtam a Nokia központott, hogy ilyenkor mit kellene tenni. Azt válaszolták, hogy adjam le a szervizbe és ők majd beküldik a központba ahol majd megpróbálja elérni, hogy kicseréljék egy teljesen új telefonra érdeklődjek 1 hét múlva! Le is adtam!

Majd egy hét múlva érdeklődtem a központban, rövid keresgélés után közlik náluk nincs a telefonom biztos megtudták csinálni a helyszínen. Mondom nekik először se sikerült nekik, mert önökhöz küldték be. Hát ők nem találják biztos a szervizben van. Felhívom a szervizt ahol közlik ott nincs biztos beküldték a központba. Mondom neki ott nincs, mert már beszéltem velük. Hát akkor kéne a munkanaplószáma, hogy megnézze! Mondtam majd megkeresem! Itt tartunk most! Természetesen csere készüléket egyik esetben sem tudtak biztosítani így nekem kellett szereznem egy telenoros készüléket, mivel még csak fél éve vagyok telenoros ez elég nehéz volt! Mert ugye dolgozni kell valamivel!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

béla2 2011.01.25. 12:10:52

Kicsit sok a felkiáltójel!!!

Remol 2011.01.25. 12:13:57

"kéne a munkanaplószáma, hogy megnézze! Mondtam majd megkeresem!"

Meg tetszett keresni?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.01.25. 12:16:07

keresi... keresi... nem találja! :D

Vörös Szonja, a tetovált lány 2011.01.25. 12:24:58

Sok a felkiáltójel, kevés a vessző.

helianthus 2011.01.25. 12:26:18

nekem kellett szereznem egy telenoros készüléket, mivel még csak fél éve vagyok telenoros ez elég nehéz volt! -hee? mit kellett szerezni? mi az a telenoros készülék???

Mert ugye dolgozni kell valamivel! -a telefonnal dolgozik? netán telemarketinges??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 12:40:02

"Hát akkor kéne a munkanaplószáma, hogy megnézze! Mondtam majd megkeresem!"
Ja, ha nem adtad meg...

Amúgy meg meg kell adni, akkor majd találnak másik kifogást...

Tök jellemző, eladunk valami szart, aztán sumákolunk... Fogyvéd bassza seggbe...

A postoló stílusa amúgy elég meredek...

Nanemá 2011.01.25. 12:42:33

Nem vagyok egy nyelvtannáci, de azért ami sok, az sok! OK, hogy nem lehet minden poszt-toló nyelvész, de miért nem lehet a posztot kirakás előtt átfésülni egy szövegszerkesztő helyesírás ellenőrzőjén, és kijavítani? (Ha már manapság nem követelmény még az ujságírók esetében sem a magyar helyesírás ismerete.) A posztoló szerint pedig a "vessző" valószínűleg csak kosárfonásra való. De hát miért is csodálkozzunk ezen, hiszen "Biztonyára" jackyll sem beszélni jól madzsar.

c6 2011.01.25. 12:46:00

azért nem úgy kellet volna telefonálni hogy nincs nálad a munkanaplószáma majd megkeresem, és ne csodálkozz hogy nem tud segíteni

elwood 2011.01.25. 12:47:48

felhívom a hallgatóság figyelmét, hogy támogás nem csak helyes nyeltant használóknak jár.

telenorra PSZÁFT, Köjált, Szalai Anomáliát ráuszítani,
államosítani. ne a dolgozó néppel kekeckedjenek

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 12:51:04

:O FAKE!
a jónius csak 30 napos! :P

Radzeer 2011.01.25. 12:51:56

akkor ez most telenor reklám?
méghogy szerezni kellett telenoros készüléket....
fillérekért hozzádvágnak egy kártyafüggetlen telefont, valamelyik koreai márkából, vagy 10e körül már nokiát is találsz amit bármelyik hálózatban lehet használni....
de aki csak csili-vili készüléket tud a füléhez emelni, azt úgy hívnám sznob

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 12:52:32

@salapapa: nomegtermészetesen a június is. :D

@elwood: és a helyes nyelVtant használóknak mi jár? 8)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.25. 12:53:45

Egy dolog biztos: elektrónika van benne!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 12:54:06

@Nanemá: madzsar? én itt dolgozom a madzsarban (III. kerület) :D

Nanemá 2011.01.25. 12:54:57

@Radzeer: Akinek csak a No, kia' a telefon, és minden koreai márka pedig gagyi - na, az a sznob.

Mickey Knox 2011.01.25. 12:57:03

Június 30 napos egyébként.

Nanemá 2011.01.25. 12:58:31

@Radzeer: Még egyszer elolvastam, amit írtál, és talán elsőre akadttak némi szövegértési gondjaim - bocs.

England win The Ashes! 2011.01.25. 12:59:48

Ismerek pár arcot, aki Komáromban a Nokia üzemében melózik. Azóta eszembe sem jutna ezt a márkát venni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.25. 12:59:56

@Mickey_Knox:
Ezek szerint akkor most egy rejtéllyel állunk szemben.

norbikimi0217 2011.01.25. 13:01:21

pedig csak a Nokiát tartom telefonnak, mégse vagyok sznob...

England win The Ashes! 2011.01.25. 13:04:14

@Sün‼: Na arra befizetünk, ha június 31-én elharangozod a delet! :)

Eric_Cartman 2011.01.25. 13:05:21

Ismerek egy nagyobb embert. Na az másképpen oldaná meg a problémáját a Nokiával. Bár ő ilyen szart nem venne. Az övé min. 10x ilyen drága.

akikaztmondjákni 2011.01.25. 13:06:31

Ez csakis Bánki Péter lehetett!

joska141 2011.01.25. 13:08:47

Sajnos minden június 31-én vásárolt telefon ilyen.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 13:08:51

@Dr Jozef Vengloš: 6éve vettem egy 6600-t, ma is azt használom. meló közben soxor kiesik a zsebemből, már a második ruhája rongyos.
egy ajóanyádatkérdezgesdcsakazértisfelmész softwaretelepítés utáni marháskodásán kívül hibátlan.
a HTC PDA-t nem merem használni, mondhatnám csak a GPS-t használom benne ha ismeretlen helyre megyek.
anno még ericson gh198-cal kezdtem. végigjártam az akkori ericsonokat (nem voltak bratyiban a sonyval, még jók voltak!) meg volt pár motorolám, majd egy sony z1. azóta csakis és kizárólag nokia.
igaz, halvány gőzöm sincs milyen szemeteket árulnak manapság a felpörgött gyártók... viszont amim van, az amire haszbnálom (fura: telefonálok, néha SMS) tökéletes.

Nanemá 2011.01.25. 13:08:51

@akikaztmondjákni: vagy esetleg simán Csak Norisz.

akikaztmondjákni 2011.01.25. 13:12:46

@Nanemá: Az is lehet.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az igazi!Egyértelmű funky.
Nem találom,tudod hol,küldd már át légyszi az adatlapját:)

Nanemá 2011.01.25. 13:12:47

@salapapa: Ja, kérem 6 éve még lehetett telefonokat is kapni. Ma már csak okos meg mégokosabb kutyüket lehet kapni, amik mindent, vagy még több dolgot tudnak - speciel telefonálni - na azt már nem annyira. (Vagyis mindenre jók, de 100% biztonsággal leginkább csak levélnehezéknek.)

Pittykapitány 2011.01.25. 13:13:31

Vajjon a posztolónak szóltak-e hogy a pannonos cseretelefon is jó, nemcsak a telenoros? Ez fontosch!!

Amúgy van egy eladó Nokia 5230am, csak az a gáz hogy angol SIM lockos, de dolgozni lehet vele...

Nanemá 2011.01.25. 13:15:54

@Pittykapitány: Dolgozni? Pl. szöget beverni?

akikaztmondjákni 2011.01.25. 13:16:24

Szerintem a posztoló álmodta az egészet.Ő is irja:sikerült elaludnom.

England win The Ashes! 2011.01.25. 13:16:58

@salapapa: Oké, hiszek neked, de a saját tapasztalatom mást mond. Nekem kismillió típusú telefonom volt (olyan "egzotikus" gyártótól is, mint a Philips). Egyedül a Nokia nem jött be. Nem tartom kizártnak, hogy a mai készülékei fejlődtek, de ha időnként 1-2 percre a kezembe akad egy valamelyik havertól, nemigen látom a javulást.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.25. 13:17:56

@Mickey_Knox:
Csak az lehet a megoldás, hogy a poszttolót megcsippelték!
Vagy június 31. éppen június 30-ra esett.

akikaztmondjákni 2011.01.25. 13:22:36

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: �essz!:D De r�l�am,istenem:D Az orra is meg�e egy posztot:D

Pittykapitány 2011.01.25. 13:22:39

@Nanemá: Aztat is lehet, meg menőzni a dzsípiesszel, hátha nemtalál oda a Hölgy a mánikűröshöz.
Jamegazt nem is írtam, hogy van hozzá tarcsi rózsaszín előlap. Így már tuti kölleni fog valakinek. :)

Mickey Knox 2011.01.25. 13:23:22

@Sün‼: Nyilván elírás. Szerintem keressem meg a munkanaplószámot és posztoljon még egyet.

Cica30 2011.01.25. 13:42:52

@helianthus:
Szia! Nem telemarketinges vagyok, csak üzletkötő.

pityipalkó 2011.01.25. 13:44:33

Hááát én nem is tudom ,mit mondjak erre. Ahol ennyire pazar az adminisztráció/dokumentáció azt mifelénk kuplerájnak hívják.már csak az a kérdés háx ***-os ? Ejnye ejnye Nokia

Cica30 2011.01.25. 13:46:26

@Mickey_Knox:
Igen igaz sajnos idegességemben rosszul írtam.@c6:

@RosszQtya: Igen csak is, de csak Ön után!-

Cica30 2011.01.25. 13:48:21

@Nanemá:
Ez az első nokia telefonom

Cica30 2011.01.25. 13:49:51

@Nanemá:
Magyar vagyok.Itt van a vessződ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Cica30 2011.01.25. 13:52:40

@Pittykapitány:
Fehér és nem járok manikűröshöz. Pici babám van.

akikaztmondjákni 2011.01.25. 13:55:59

@Cica30: Akkor gondolom csimbókos moher pulcsid sincs?:D

Cica30 2011.01.25. 13:57:15

@Pittykapitány:
Pannon-os sincs, mivel mint említettem, csak fél éve vagyok Telenor-os(Pannon).

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 14:01:56

@Dr Jozef Vengloš: nemnemnemnemnem... félreértettél!
6éve még telefont gyártott a nókilya, ma már nem annyira. egy kategória a samsunggal vagy bármely más koreai telefonnal.
ma már nincs telefon csak szemét. egyre több szart tesznek bele, ami már 30éve is gondot okozott a minicentereknél: bármi szarik be rajta, kompletten kell elvinni és akkor semmi sincs odahaza.
GPS, fényképező, videófelvevő, internet, mosógépvezérlő, lámpatávirányító... minden benne van a mai készülékekben, csak ahogy a PC is minél többet tud, annál instabilabb.
így van ez a telefonokkal és minden más elektronikával is.
hírtech suli van mögöttem, az elektronika a hobbim és ebben is dolgozom. talán láttam már ezt-azt. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 14:02:25

@Dr Jozef Vengloš: nemnemnemnemnem... félreértettél!
6éve még telefont gyártott a nókilya, ma már nem annyira. egy kategória a samsunggal vagy bármely más koreai telefonnal.
ma már nincs telefon csak szemét. egyre több szart tesznek bele, ami már 30éve is gondot okozott a minicentereknél: bármi szarik be rajta, kompletten kell elvinni és akkor semmi sincs odahaza.
GPS, fényképező, videófelvevő, internet, mosógépvezérlő, lámpatávirányító... minden benne van a mai készülékekben, csak ahogy a PC is minél többet tud, annál instabilabb.
így van ez a telefonokkal és minden más elektronikával is.
hírtech suli van mögöttem, az elektronika a hobbim és ebben is dolgozom. talán láttam már ezt-azt. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 14:05:40

@Nanemá: korrekt, sajna így van.

az előbb meg bocsi a dupláért.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 14:09:34

@Cica30: :D ez volt az első hiba, ami feltűnt.
a többit nem említettem. 8-)
a pici baba miatt gondolom odahaza vagy. pikkpakk átmegy ám egy helyesírásin ha írsz valamit...

2011.01.25. 14:20:46

A mai napig használok egy Nokia 3210-zest.

Cica30 2011.01.25. 14:22:19

@c6: A Nokia központban telefonszám alapján tudtak segíteni.

Cica30 2011.01.25. 14:23:26

@beszoptuk: Az még biztos jól össze volt rakva.

Cica30 2011.01.25. 14:27:35

@Eric_Cartman: Nekem csak erre van pénzem. Szar vagy nem szar!

Cica30 2011.01.25. 14:33:09

@Radzeer: Kedves! Én már vettem egyet, azért mert elromlott, nem fogok még egyet venni!Különben meg nézz utána, ez nem egy csilli-villi készülék. Akkor szerinted milyen a Nokia C7-es?

Nanemá 2011.01.25. 14:41:52

@Cica30: Nem kell ám mindent magadra venned. Mi itt elbeszélgetünk egymással - de akinek nem inge, ne vegye gatyára.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 14:42:31

@Cica30: iggen cica! alatta a javítás. :P
vagy elveszett? :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 14:42:59

@Cica30: Az én vesszőm meg itt, alul, a billentyűzet alatt...

Nanemá 2011.01.25. 14:44:07

@Pittykapitány: "van hozzá tarcsi rózsaszín előlap. Így már tuti kölleni fog valakinek." - ez ma már kevés. Csak a "Hello Kitty" telcsi elég trendi bizonyos körökben.

Cica30 2011.01.25. 14:46:35

@salapapa: Nem, bocsi megtaláltam.

Nanemá 2011.01.25. 14:48:07

@Cica30: Mit, csak nem a vesszőt? ;o)

Cica30 2011.01.25. 14:49:31

@Nanemá: Oké! Csak kicsit bosszantó, hogy az ember vessz valamit és még neki kell futkároznia, mert szinte új korában elromlik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 14:51:57

@Cica30:
de csipkebokor!

pontosan 1 honapja nincs mobilom:):)

Cica30 2011.01.25. 14:52:13

@Nanemá: Azt nem, az túl kicsi lehet. A javítást találtam meg!

Cica30 2011.01.25. 14:53:20

@hagyma: Együtt érzek veled!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.25. 14:54:22

Az volt már, hogy a Pannonnál lehet minuszba menni?

elwood 2011.01.25. 14:58:06

@hagyma: nekem egy hónapja nincs internetem

Cica30 2011.01.25. 14:58:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Ehhez kell ám a bátorság!
Így mindenki előtt bevallani.

Nanemá 2011.01.25. 14:59:50

@Cica30: Lehet, hogy valami elsőre túl kicsinek látszik, de egy kis bibelődéssel esetenként igen látványos méretváltozás érhető el... ;o)

Egyébként egy jótanács: ha elromlik valamid - és gyaníthatóan pocsék a szervize - ne futkározd. Vidd vissza oda, ahol vetted, és futkározzanak ők, illetve boxoljanak ők a szervizzel. Sajnos, a szervizekkel a vásárló nincs semilyen jogviszonyban, ezért aztán akár a fejünkre is sz*****nak. A kereskedő viszont köteles kártalanítani téged. Ha nem: fogyasztóvédelem, békéltető testület, ügyvédi felszólítás, stb. - de gyakran elég csak ezeket a varázsszavakat felemlegetni.

Pittykapitány 2011.01.25. 15:00:49

@Cica30: Gratulálok a gyermekáldáshoz. De hosszú napod lesz ha minden ekézésre válaszolni akarsz. :)

Amúgy hol dolgozol? Ugye nem Te hívogatsz engem napközben magánszámról, hogy vegyek ezt, meg azt?

Nanemá 2011.01.25. 15:01:11

@Nanemá: futkározd-futkározz. Bocsi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 15:07:49

@Cica30: Engem egyébként - mert olyan aranyos és jó vagyok - úgy mindenestől is szokás becézgetni, pedig alig vagyok több 130 kilónál...

Cica30 2011.01.25. 15:08:02

@Nanemá: Köszi! Most már azt hiszem mindegy! A Telenorosok mondták, hogy vigyem a szervizbe. Az Arénában vettem, de ott megszűnt a Telenoros Nokia szerviz, így oda nem tudtam vissza vinni.Ott mondták, hogy a legközelebbi Telenoron belül működő Nokia szerviz az Árkádban van. Oda vittem, ez lett belőle.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 15:09:32

@Cica30:
ah nem kell lemondtam az elofizetest
keszulok a kek szalagra es nem akarom hogy zavarjanak
/a vesszoket tedd be ahova gondolod/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 15:12:49

@Cica30: az Arkadban ingyen lehet pisilni!!!

Cica30 2011.01.25. 15:14:14

@hagyma: Ezt nem tudtam, köszi. Még életmentő lehet!

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 15:14:20

A Grammárnáczik monnyanakle!

Nemár minden poszter oj magas szinten bírja Anyátok nyelvit, mint egy Sajtóreferens! Alűvalóság eztet illetően ekkora elvárásokat támasztni, meg nem releváns is. Ill. nem RelevanCica!

Cica30 2011.01.25. 15:22:19

@Rosszindulatú Vászka:
Én dolgozom a köztársasági elnöknél is.;)

Cica30 2011.01.25. 15:24:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Igaz, igaz nem a MÉRET a lényeg! Vagy még is?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 15:27:15

@Cica30: Te tudod, én nem voltam egynek sem a befogadója, Te meg már legalább egynek, de tagadhatatlanul...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 15:28:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: peldaul
de mar nem emlekszem, lehet szarni lehet ingyen, vagy diszkretn szoptatni
valami volt az Arkaddal
majd SUN megmondja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 15:30:28

@Cica30:
jon mIndjart Colt es megmondja neked, mit kell tenned
nem vicc

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.01.25. 15:30:56

Nos, a munkalapot azt tényleg el kell tenni, remélem meg lesz, hiszen ezzel bizonyítod, hogy jártál egyáltalán ott. Amennyiben nem.. nos akkor nem valószínű, h lesz folytatása az ügynek

Továbbá, de nem utolsó sorban: -memóriakártya ki (mert a neten látod viszont a pikáns képeket) nem ismerem ezt a típust van-e
-aksi ki (szervizben úgyis van, ha adsz hozzá kicserélik, ellopják a jót)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 15:32:37

@Cica30: Én? Semmiről nem beszélek, csak irkálgatok, pötyögtetek, és elgondolkodom, hogy hiába van öt gyerekem, mégse dugott meg még soha senki, és ez még csak nem is zavar, úgyhogy nem is leszek én már sikeres ember...

Cica30 2011.01.25. 15:32:42

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: A kártyát ki vettem. Az aksit elkérték bevizsgáltatni, mert lehet, hogy az a rossz!

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 15:34:45

@Cica30: javaslom fonóggyunk össze, kéne pár kissebb szivesség Skiccpali bátúl :P

Cica30 2011.01.25. 15:34:45

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Gratula az öt gyerköchöz. Sikeres ember lehetsz, hiszen Ők nagyon sok jót és örömet tudnak nyújtani.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 15:35:21

@Cica30: hmmmmmmm... amit nem ismersz, ne véleményezd látatlanban! :P

különben ez így igaz:
homar.blog.hu/2011/01/25/eltunt_a_telefon_a_nokia_kozpontban/fullcommentlist/1#c12327544

Cica30 2011.01.25. 15:37:41

@salapapa:
Ő mondta, hogy vesszőcske!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 15:38:20

@Cica30: Amíg kicsik voltak, stimmelt.
Most is biztosan, csak már nem nekünk nyújtogatnak...

("ki vettem" Siccc! Az igekötőt, ha az ige előtt áll közvetlenül, egybe írjuk az igével, függetlenül a szövegszerkesztők és böngészők helyesírás-ellenőrző programjaitól.)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 15:38:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: :O
akarok ilyet! hogy miket tudnék én tenni a space-szel... :DDD

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 15:40:03

@Cica30: jójójó... de fűz vagy tölgy? 8-)

(fúúúj, ilyeneket én nem szokok írni! haggyá! :P ) :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 15:42:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
uzletkoto csak beszel, nem ir
igekoto, vesszo nem erdekes:)
@Cica30:
Te eloszor vagy a homaron?
tartok tole:)

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 15:42:24

@Cica30: volt. Csak a csúnya nagyfijúk kszúrták a grundon. De mögbosszultam, mindnek hashajtót kevertem a levesibe a menzán. Mostan soppoltam az íbéjen egy fajin mínium harcibézbólütőt, ha megjön, leverem vele a tükrököt. Nincs bocsánat, nemnemsoha!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 15:43:20

@Rosszindulatú Vászka: Nálunk, szélsőkonzervatívoknál (vagy hogy írta az a meleg szívű tánc- és illemtantanár rólam) és konkrétan nálam ez konkrétan egy alom. A patchwork jellegű dolgokat nem igazán szeretem, a szemnek mutatós, de ha beleakad valami, szétbomlik az egész...
@salapapa: A Homárok igazán gyártathatnának ilyeneket, és elküldhetnének nekünk, a legaktívabbaknak, kóstolásra.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.01.25. 15:46:55

@Cica30:
Aksi nem lehet rossz, ha madzagról a telcsi működött folyamatosan. A rejtélyes kikapcsolások érintkezés illetve a statikus feltöltés hibájának írhatók be sokszor. Esetleg szoftver. Ebből ez utóbbit esetleg szervizben javítják, a többire vissza adják, hogy "a hiba nem reprodukálható"

Akárhogy is, egyre inkább azt látom, hogy ma már nem szempont az, ha egy termékre garanciát, jótállást, szervizhálózatot adnak: úgysem tudják azonnal/megfelelően kijavítani. Nem érdemes nagy márkát venni egyes műszaki készülékeknél.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.01.25. 15:49:17

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
ne igyon aki ír :)

Szóval az aksi a ludas, ha a telefon nélküle madzagról rendesen működött. Na.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 15:50:47

@hagyma: Reméljük, hogy nem utoljára. Talán még Majmász Gedeont és Szaros Gerlét is előcsalja.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 15:53:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: tartok tőle, hogy Nektek nem jutna belőle...
meghackelem a postát és mind idejön nagy örömömre! :D

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 15:54:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: látod-látod, a pápistáknál minden ivarkodás gyermekáldással jár azt hallottam, bezzeg a refkók meg védekezhetnek. Vehetnek akár vicces franciát is az óvószerből.

De nézd a jó oldalát, ha az egyik büntiből a sarokban van, még mindég tuttok ultizni úgy, hogy egy másik csak a poharadat töltögeti.

Jelzem tisztelem az elszáncságodat, de méginkább a Nejedét.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 15:56:04

@Rosszindulatú Vászka: az csak bokrocska. 8-)
sosenem voltam a feletteseim kedvence. rühelltek, mert volt saját akaratom. honorálták is némi nyóckéményessel lentiben! :D

ha az mond valamit, ÜTIpultos és híradós műszerész létemre segédalhonvédhelyettesként szereltem le. :D

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 15:57:53

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Gerle nem fog jönni, a jenkiknék paléroztassa elméjét, és ha egy csöpp esze van hajkurássza az azokat a formás afroamerikai feketecicákokat. Hozzám is csak évente eccer-kéccer böffent egy-egy komment.

Gerle amúgy is vastagon 34+-os blogger lenne mostanság :)))

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 15:58:55

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: csak olvastam, meresztettem a szemem...
aztán mielőtt reagáltam volna elővettem jól megtanul NETikettet és továbbolvastam.
szerencsémre... most nem járok úgy mint az, aki továbbolvasás nélkül beleköt a másikba, pedig nemis beton.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 16:01:55

@Rosszindulatú Vászka: noésakkormivanha34+os?! :O
énis az vagyok... mitöbb, akár meg is fordíthatod a két számot.

amikor ideevett a penész, nagyon sok jó kommentet olvastam. eleinte csak olvasgattam, röhögtem.
ma már kevesen vagytok, akik vitzeset írtok...
nnnajó. annál jobbakat! 8-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 16:04:32

@Rosszindulatú Vászka: Elárulom, hogy bár valóban maradt kihasználatlan kapacitásom, azért valójában nem csak ötször fickándoztunk.
Ultizni meg talán már el is felejtettem (így jön állítólag ez, sorban), utoljára Abasáron , az egyetem utáni sorkatonaság alatt játszottam, valamikor '87-ben. Ezek a mai fiatalok meg csak pókerezni tudnak aztat meg utálom, sőt útálom, amióta a kolinkból kiugrott a negyedikről egy közép-amerikai srác, annyi adóssága volt. Elég lett neki egy lapos lemezkoporsó is a hazaszállításához.

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 16:08:15

@salapapa: mármint, hogy a blogja, te alfabéta! Mostmá, elsül egy fasz vagy pina, akkor korhatáros 18+-os a cucc. Értem???

Gerle nagy irrizátor volt, én is igértem neki pár pofánlecsót :)

A bakaszopcsodhoz gratulálok ezúton is, én főhadnatgy voltam a simlihuszároknál.

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 16:10:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: engemet meg mindenki lebunkóz, amikor aszondom, hogy a póker anak való, aki hüje az ultihoz. Monynuk mink is ritkán szokunk már és pénzbe nem vagyok hajlandó.

ÉS mégeccer, nem a kora, hanem a blogjao 34+-osak Gerle Kartácsnak!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 16:17:12

@Rosszindulatú Vászka: most körberöhögtem magam a műhelyben! :D
aszittem, nálam szabadszájúbb egyed nincs a fődön... itten csak dísz tingválok. :P

főhangya... háááát... volt a sok közt olyan is egy, aki vörös fejjel majdnem lelőtt, amikor letegeztem (Lenti, 1986) és parancsmegtagadtam, mert nem volt rajta csak az egyik vállapja. 8-) ismertem, tudtam ki ő, ő is a nevemen szólított.
Fodor ales szerencsére Apám jóbarátja volt és így nem Marcali, hanem (az egyik) 30nap nyóckéményes lett a dologból. :DDD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 16:17:14

@Rosszindulatú Vászka: Értem én, nem vagyok én annyira(!) hülye!
Az ulti az jó volt, megfeszített balfaszkodással, két lapra bemondott ultikkal sem lehetett 100 Ft-nál többet bukni egy éjszaka, 10 filléres alapon.
Az aszongya ~5 doboz cigi, dulván 2000 Ft ma.

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 16:24:47

@salapapa: be kéne nézned Tiboru Kartácshoz a Milsory-ra (nem szpemmelek), ott nosztalgiázhacc jó sokat, vannak hatalmagos sztorik (igazából csak azok), esetleg te is hozzájárulhatnál a cucchoz :)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hát minden játék el van seszve, ha túl komojan veszik, az jó meglátás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.25. 16:30:00

@salapapa: Nem ez a dicsőség, hogy hátszéllel is fenyítésben éltél, hanem az, hogy előfelvételisként (37. Bp. Forradalmi GLE, II. glzlj, 82M/M AV Üteg 2. szakasz, 1980-81) a 11 hónap alatt:
- egyszer sem csináltam "stokit"
- összesen vagy háromszor voltam reggeli tornán az eskü után
- Amikor HM-szemle volt, az ezredparancsnok támasztotta a hátával a szekrényajtómat, nehogy belenézzen valaki, mert amikor megnyitotta, a rumliról eszébe jutott, hogy egyszer már játszott olyat, és a lába előtt egy fél centivel csattant le a konzervekkel a felső részén megtömött, lopásgátlónak kiképzett málhazsákom, majrébilivel a tetején
- stb.
- mégis, fenyítés nélkül szereltem le, ráadásul tévedésből tizedesként, ami csak az irányzónak járt volna, én meg talplemezes voltam.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 16:30:02

@Rosszindulatú Vászka: köszi a zötletet, ha lesz kis időm géprevetem az emlékeimet. 8-)

eeeeeeeeeeeeeez!
"Rejtőn szocializálódott olvasóinknak nem ismeretlen az az antikatona-típus, amelyik egy fogadáson odalép a tábornokhoz, barátságosan rámosolyog és azt mondja: Portás úr, hívjon már nekem egy taxit! Úgy látszik, ilyesmit nem csak Vanek úr tudott produkálni. Limbekcs kolléga egy..."

Rejtő (píháovard) ebben a legnagyobb! :)

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 16:36:39

Beh szép, csudás emlékek, miket még tovább fényezett az aggkori, hamis nosztalgia. Kezdem röstelleni, hogy méltatlannak bizonyultam a Magyar Népköztársaség Népi Hadseregének bizalmára és nem kaptam AMD-t kézkacsóimba :(

(hhhhhhh... reménytelenül szomorkás sóhaj)... igaza lett az egyik sorozó üvöltözős őrmesternek, nem is vesznek komojan a lyányok a faluba :((

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 16:36:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ahogy olvasom, Te sem vagy semmi! :DDD

különben ha nem lett volna hátszelem, a mai napig marcaliban sikálnám a fugákat. 8-)
annyit a hátszélről, hogy "kis" közbenjárásra az eskü után átkerültem kaposvárra a füredi egybe. 5en voltunk egy század. közvetlenül felettünk Apánk, a Főtörzs (imádtam, sosem parancsolt csak kért ami akkoriban szoktalan dolog volt), felette az ales (ritkán láttuk, de épp miatta vezényeltek vissza lentibe), affelett a laktanyapk.
arany életünk volt, aztis elcsesztem véletlenül. 8-)

amúgy nem volt rossz dolgom a nyóckéményesben! kulcs a priccs lakattyához, 7 (vagy 8?) pokróc holott csak 1 engedélyezett, az őrök kosztja...
sosem a katonatársaimmal volt problémám. mitöbb, volt hogy épp valakit védtem és azért kaptam a büntit.
röhögve mentem, mert ott legalább nem volt alakizás. ,) :D

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 16:43:32

@Rosszindulatú Vászka: nekem volt. AK6554 a száma (itt van a katonakönyvem és ez áll benne :D )
eccer lőttem vele 29et, sosetöbbé nem volt alkalmam elsütni.
amiikor visszavezényeltek lentibe csakis és kizárólag hetente két őr közt tisztogathattam (napi szekrényellenőrzés után), mert egy számomra rosszkor elszirénázott riadó alkalmával Brekifőtörzsnek megígértem, hogy alkalomadtán főbelövöm.
fáradt és morcos voltam nnna! :D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.01.25. 17:14:24

@salapapa:
Az én katonasztorim rövid:
Végigunatkoztam az egészet, teljesen felesleges volt az akkor már 1 év. Kicsit kótyagosan vonultam be, mert az volt a születésnapom. Pityókásan is szereltem le, ugyanezokból kifolyólag, ráadásul akkora szakállal mint Kossuth Lajos. Akkor engedték meg, hogy legyen ápolt szakáll, azzal nem is volt baj, de a raktáros lenyúlta a ruha készletet (mind ilyen) rám csak 5 számmal nagyobb nadrág jutott az is kopott.

A laktanyaparancsnok meg csak megtalált, hogy valami szobafenyőket kellene kipakolni, mert jönnek a sajtótól. Én meg csak mondogattam neki, hogy ááá, nekem már nem járja, leszerelő öreg bakának a munka.. Erre azt mondta, hogy akkor lecsukat, ha még egyszer azt mondom, h nem járja. Erre megcsóváltam a fejem, hogy nem járja a lecsukatás sem..

Fogalmam sincs miért szóltam be neki de végül megcsináltam amit kért, nem csuktak le.

Amúgy meg műszakis voltam én is: telefont, számítógépet, hangosítást szereltem, meg hétvégén esténként volt videó vetítés is. Ja, meg sofőr is, teherautón. Vittük ki az őrséget. Egyszer csak kopogtak hátul, gondoltam sietni akarnak, hát gyorsítottam. Aztán kiderült kiesett a kutya, de nem láttam a visszapillantóban mert a pórázt azt fogták..

A fegyverem számára fejből emlékszem BM00026. 7-et lőttem vele. 3-at egyes lövéssel (felső széle közepe) 4-et sorozatban kellett volna, 2x. Akkor lőttem először AK-val, a sorozatnál gondoltam számolom, hogy egy-kettő, egy-kettő, de amikor arra állítottam belelőttem mind a 4-et a célba. A főtthangya észrevett, de nem mert oda jönni, később szidott le, mert mellettem Vakond volt (úgy nézett ki és kb. annyira is látott) ő meg úgy lőtt, hogy mögötte sem lehetett biztonságban az ember.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 17:51:37

allitolag egy hazibuli halala, ha a pasasok a katonaelmenyeikrol kezdenek el meselni

raadasul a levegoben log a kerdes cica miert nem kapott cseretelefont?

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 18:29:08

@hagyma: lófarát vagy mifene!

A buli halála, mikor a bölcsészek ráuntak a rinyálásra, hogy elidegenedés meg romlik a világ és elkezdenek társasjátékozni. Na akkor már inni senincs kedve a rendes júzernek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 18:56:33

@Rosszindulatú Vászka:
bolcseszek csak monopolyt jatszanak jakusiban es Villontol ideznek

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 18:59:48

@hagyma: francfenét, ektivitiznek meg ijenek. Esetleg tévét néznek és együtt borzonganak meg rinyálnak.

lordjim 2011.01.25. 19:00:48

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: "műszaki készülék",ez jó,ez nagggyon jó!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 19:01:54

@Rosszindulatú Vászka:
maraggyaman
bolcsesznek nincs is tv-je
mar a nagyannyanak sem volt

Xezs 2011.01.25. 19:04:38

A posztoló melyik iskolában tanult meg írni? Csak érdekelne, hogy hol tanítják azt, hogy minden kijelentő mondatot felkiáltójellel kell lezárni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.25. 19:05:46

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: "úgy lőtt, hogy mögötte sem lehetett biztonságban az ember."

- Katona! Hogy tartja azt a fegyvert!
A "katona" erre fektéből hátrafordul, fegyverestül.
- Miért? Nem így kell?
Mindenki egy emberként vágja földhöz magát.

A műszakis, írnok, szakács, az nem is igazi katona. Nem szenvedtél meg, úgy könnyű.

Bajbaja 2011.01.25. 19:08:02

Meg kell védenem a Nokiát, mert tavaly márciusban leejtettem N73-as telefonomat, meghalt a billentyűzete, és a joystickja, addig kikapcsolt állapotban csücsült a fiókban, majd 2 hónapra rá próbálkoztam vele, és a kis manók megjavították.
Öngyógyítást még egy telefonnál sem láttam, hát, ezt is megéltem.

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 19:12:44

@Xezs: maraggyál már ezzel a nyelvtannáczi kötexéssel, tök ciki!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 19:19:57

@Xezs:
szerintem az erzelmeket tekintve 6-7 felkialto meg belefer
foleg uzletkototol
ott kell a hatarozottsag

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.01.25. 19:25:09

@atpijkamo:
Nem rajtam múlt. Amikor egy másik laktanyába rendeltek ott sok sofőr volt, megkérdezte az ales, hogy ki ért a számítógépekhez. Kiléptem, mert hát mégiscsak tanítottak vagy 6 éven át (a fősuli előtt voltam).

Erre kellett egy 10 gépből álló oktatótermet takarítani, meg akkor már a gépekre is figyeljek (amiből vagy 4 ha működött, ráadásul hálózat nélkül, MS Dos6.22, de win 3.1 is volt :) )
Akkor meg már biztos értek videóhoz, telefonhoz (kábelezés!) hiszen az is árammal megy...

Na így lettem műszaki sofőrből. Arra jó volt, hogy ébresztő előtt 20 perccel leléptem a körletből így se takarításban se egyéb szívatásokon nem vettem részt.

Mondjuk én határőr voltam, nem honvéd. Ott az őrség, de még az ezred disznóhizlaldája is meg volt becsülve.

Sokan lenézték őket, hogy hát milyen az a malacokkal lakni, meg biztos mind buta, de az igazság az, hogy saját világuk volt, senki nem ellenőrizgette őket. Legalábbis addig amíg szállították a húst. Nem piszkálták egymást, egy nap 4x ellátták az állatokat (a laktanyaparancsnok nem szerette a disznósivalkodást: ha vágás volt akkor is kábítani kellett először, pedig hol volt még akkor előírás...).

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.01.25. 19:37:44

.. ehhez képest volt egy fickó az őrszázadban igazi bajkeverő: a pokrócozások 95% szerepelt, mint felbujtó, de az újabb korosztályt is erősen túráztatta feleslegesen. "játékból" töltött fegyvert fogott társaira és még sorolhatnám.

Vittem ki őrségbe egyszer és a végén a járműre szállás előtt ugye ki szokták üríteni: kiveszik a tárat és elkattintják a ravaszt hogy a csőbe sincs semmi. Én nem tudom hogy játszott vele, de a lényeg az, hogy belelőtt az őrbódéba! Na aztán majd' elájult az idegességtől, fehér lett, meg sírt is. Aztán átvezényelték, állítólag kiderült, h drogos. Azt hiszem a fekete mosogatóba került, többet nem láttam.

Szóval őr-, szállító- ellátó- avagy műszaki században volt valaki tök mindegy: hasznos dolgot nem végzett, elköltött rá az állam egy csomó pénzt és még hátráltatta is a munkában/tanulásban. Semmi értelme nem volt.

Illetve de: olcsó emberanyag. Áradásoknál homokzsákot tölteni azt jelentette, hogy ahány napot dolgozol (6óra) annyi szabit kaptál.

Ja, meg véradásnál ahány alkalom annyi 24 órás kimaradás.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.01.25. 19:39:24

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: "megkérdezte az ales, hogy ki ért a számítógépekhez. Kiléptem,"

Ezt kell tenni. (Ha értesz hozzá, ha nem.)

Ellenpélda:
- Ki tud zongorázni?
Hárman jelentkeznek.
- Na, maguk menjenek, az ezredesúr zongoráját felviszik a hatodikra.

igazságos 2011.01.25. 20:30:54

@Rosszindulatú Vászka: JA, azt csak nekem szabad, a többieknek nincs felhatalmazása nyelvtani helyesírási hibákért reklamálnia.

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 20:33:31

@atpijkamo: ez nem is akkora hüjeség, mert, ha valami izomagyú paraszt rosszul fogja meg a hangszert, percek alatt le tuggya nullázni :)

@igazságos: naugye :P

Xezs 2011.01.25. 20:37:38

@Rosszindulatú Vászka: Höhö pedig ez igaz :)

Én mondjuk sakkal szoktam mondani.

Én csak azt nem értem, miért tesz mindenki úgy, mintha a világ legkomolyabb játéka lenne amihez rengeteget kell gondolkodni.

Én konkrétan 2 kör után elunom és alkoholért nyúlok :)

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 20:44:47

@Xezs: nekem az talányos, hogy ki nézi a tévébe? Uncsibb, mint a billiárd, a tenisz meg a golfközvetítés együtt.

Xezs 2011.01.25. 20:45:06

@hagyma: simán zavaró meg amúgy is stilisztikai hiba

de megbocsátjuk neki ha küld fényképet a melleiről

Xezs 2011.01.25. 20:46:22

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem Korda miatt nézik, mert röhögnek azon, hogy milyen segghülye. Mondjuk én nem tudok röhögni engem valahogy idegesít az a fasz.

Rosszindulatú Vászka 2011.01.25. 20:49:52

@Xezs: nem csak a Gyuri bácsis van, van többféle több adón is, szal csak lehet rá igény.

igazságos 2011.01.25. 20:55:33

@Xezs: én inkább szánakozok rajtuk, egyesek hová nem képesek süllyedni négyszázezerért.

Xezs 2011.01.25. 21:13:43

@igazs�s: Milyen négyszáz, meg ki süllyed?

England win The Ashes! 2011.01.25. 21:53:31

@Rosszindulatú Vászka: Neszójjábe! :)
A sznúker meg a golf igenis szép sport, mindkettőt imádom!

Ben47 2011.01.25. 21:54:36

Nokiát?! Venni?! 2010-ben vagy 2011-ben?! Eszetlenségre vall :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 22:33:10

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: nem caoda hogy unatkoztál, ha már a "tápos" korszakban vonultál.
mi rengeteget röhögtünk a srácokkal, jól szórakoztunk amikor épp nem valami agyas próbált vezényelni. emléxel, '86-87-ben volt az a 2 tél, amit zalában tölthettem. télen nagyon hideg van, nyáron nagyon eleg van. az egy olyan hely...
1986.02.26. sosem feledem... fekete napvászon nadrág, fekete ing, surci helyett sportcipőben felmálháztak a vonatra a déliben délelőtt 9kor, majd valamikor hajnali 1 körül kettétört(!!) a cipőm talpa olyan fagy volt ott, ahová a vonat vitt és vártunk a teherautóra.
következő télen meg akkora volt a hó, hogy a telephelyen sikátorokat vágtunk bele.
aztán... már nem emléxem hogy Ivánnak vagy nekem jött az ötlet, hogy felmásszunk a tárolóhely tetejére és onnan ugráljunk a hóba. visítottunk mint a kétéves gyerekek. :D
aztán jött valami faszhangya és sorba akart állítani minket. Iván lement a tűzlétrán, én ugrottam egy utolsót. de hiába teljesítettem így gyorsabban a parancsot, mégis elővettek. 8-) az csak 10 nap volt a nyóckéményesben... :D
sokat eltűrök, emberi hangú kérésre a csillagokat is lehozom de ha parancsolnak... úgyis annak fog felmenni a pumpa, jó esetben nem a seggébe.
de egy enyhébb agyvérzés dukál nekik. ;)
vakondon még mindig nyüszítek, pedig nem szabad mert felébred a Zasszony. :DDD

@hagyma: ha walakinek van, többnyire cak röhögni lehet rajta. az pedig nem fáj.

@Rosszindulatú Vászka: sosenem értettem a bölcsészeket... 8-)

olyanok, mint az üzemanyagtárolósok? :D az is egy nagyon összetartó csapat.
egy fogdán töltött alkalommal az egyik épp a mellettem lévő cellában qksolt. spanjai hoztak neki 1 kanna gázolajat. nagyon jól fűtött a mi kis közös kályhánk! :D
aztán kértek a többiek is. a tisztiszállón nem volt olyan meleg, mint a fogdán! :D

hmmmmm... ha nemis tudok, de pár dolgot elpötyögök zongorán (Nagyanyám tanított) de hogy szaxerűen hol fogjam meg? halványlila gőzömsincs!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 22:35:46

hat a golf e spokerversenyek a legnagyobb talany
dognalom es a legtobb penz ezekben forog
meg a tv-ben is dogunalom, de hogy emberek kepesek golfversenyre kilatogatni
hihhhhetetlen

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 22:36:22

@Xezs: azon röhögni? max zokogni tudok!
van ez a marhaság a tv2-n majkával meg a KÉPZELT "sztárokkal". nnna, azon eleinte nagyon jókat röhögtem, de mindannyiszor pofámra fagy a mosoly, amikor megjelenik az a rühedék mindenre alkalmatlan vettdiplomás pákó.
szomorú, hogy ilyenekkel tömik az ember fejét.

amúgy egyik játékot sem szeretem TVn keresztül. live még a snúrozás is élvezetes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 22:38:55

@salapapa:
ez az hogy aki volt katona, mindenkinek van, de altalaban alig varja, hogy a sajatjat mondhassa

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.25. 22:41:52

@hagyma: az általad említettekkel ellentétben és szeretem hallgatni és olvasni is az ilyen történeteket és ha olyan akkor jót röhögni, hameg copás, még nagyobbat a törpéneten.

tudod: vannak még vidám emberek is a földön! :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.25. 23:05:31

@salapapa: tudom
en egy buskomor bezarkozott depresszios vagyok
be is veszem az esti gyogyszerem

Xezs 2011.01.25. 23:52:09

@salapapa: Mondjuk én sosem értettem ezt a "katonaságban visszaugatok mert mekkora arc vagyok" mentalitást.

A honvédség egy hierarchikus rendszer, ami azt jelenti, hogy még ha a felettes hülye is, akkor is engedelmeskedni kell.

Máskülönben az ember önmagával baszik ki.

Na mindegy, ez csak eszembe jutott.

Xezs 2011.01.25. 23:53:34

@salapapa: Ööö én lemaradtam, pákónak van diplomája? Mi a faszomból? Szabad bölcsészetből?

Rosszindulatú Vászka 2011.01.26. 00:04:28

@Xezs: egy ismerősöm így úszta meg a bakaságot, már a sorozáson visszakérdezgetett, meg nyegléskedett, kapott két maflást a rendőrtől gumibotal, aki kísért minket és hazazavarták. Jelzem zöld-veörös színeshajú pánk volt. Ravasz nem?

Xezs 2011.01.26. 00:49:54

@Rosszindulatú Vászka: Ravasz. Én mondjuk botütés nélkül úsztam meg a hazazavarást, csak lobogtatnom kellett az iskolalátogatásit :)

Megdobbent 2011.01.26. 05:35:51

@Rosszindulatú Vászka: 2-3 maflas egy gumibottal az mondjuk halal. Igy konnyu meguszni.

Egyéves Önkéntes 2011.01.26. 08:10:07

Sok hülye sznob!

Sent from my Iphone :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.01.26. 09:42:04

van egy naplószámom, ad hozzá valaki egy telefont? :D

mohopasi 2011.01.26. 10:27:20

Ezért kell a legolcsóbb fosh készüléket venni, ha elromlott vékonyan bezsírozni, jól elásni, és elővenni egy másikat. www.youtube.com/watch?v=DyBPHSthm0I

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.26. 10:33:45

@Xezs: :) nem is kell érteni, mert én sem arcoskodásból tettem. egyszerűen ki nem állhatom, ha olyan "ember" és olyanra akar rávenni, ami nem logikus.
így vagyok ezzel a mai napig. ezért nem tartok magam felett főnököt, hanem állok közel 20 éve a magam lábán.
mindenkinek jobb így.
dolgoztam énis anno főnök alatt. volt, hogy értelmetlennek tartottam dolgokat, hamar ott is hagytam. volt, aki értelmesen beszélt, így az értelmes munkánkat szívvel-lélekkel végeztem. én vagyok az a hülyegyerek, aki ha kell túlórázik kérés nélkül. ha értelmét látom dolgoknak, nem ismerek akadályt. épp két hete volt egy olyan melóm (riasztószerelés) amit bevállaltam és a 34 munkaórát két napon belül végeztem el. de elégedett az ügyfél és engem ez hajt.
mindezt a honvédségnél pláne a '80as években nem lehetett elmondani. sajnos (?) nem birkának születtem, nem tudok menni a hülyék után.
buliként fogtam fel (hiszen az volt), nem szívásként.
különben feljebb már említettem, hogy a fogdán jobbak voltak a körülmények, mint a körletben.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.26. 10:37:20

@Xezs: hát... komolyan, én magam sem tudom hogy mexerezte-e, de mindenesetre az ELTE-re járt:

"1994-ben ösztöndíjjal érkezett Magyarországra és az ELTE jogi karán nemzetközi jogot hallgatott"

hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_P%C3%A1k%C3%B3

hazánk egyik legfeketébb szégyenfoltja.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.26. 10:42:23

@mohopasi: ezen már úgy 35évvel ezelőtt is visítva röhögtem! :D
jó a link, köszi!

Xezs 2011.01.26. 10:52:56

@salapapa: Lehet én vagyok felületes, de én a Wikipedia cikkben nem láttam, hogy elvégezte volna.

Hallgatni egy szakon könnyű, nekem is voltak csoporttársaim, akik 1-1,5 évre csatlakoztak hozzánk :) Ők is elmondhatják, hogy hallgatták a szakot, de maximum ennyit.

Szóval szerintem ennek a majomnak nincsen diplomája, de lehet én néztem el valamit.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.26. 11:26:03

@Xezs: igen, felületes vagy. nem olvastad el az első mondatomat a NICed után! :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.26. 13:20:27

@salapapa: nem felejtettem, bevettem 2 Viagrat is, oszt Maryt behivtak ejjelre melozni
ezert eloltottam a dolgot 4 doboz sorrel a sikeres alvas vegett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.26. 13:22:18

Miaminal a tengerben egy homokdunen talaltak egy zongorat
ott all a viz kozepen)
vicces
senki sem tudja hogy kerult oda

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.01.26. 13:26:56

@atpijkamo:
Igazából akkor már letelt pár hónap és az unalom miatt szinte bármit bevállaltam volna. Az egész felfogás kérdése volt: amikor vizesblokkba küldtek takarítani valamiért büntiből és derékig(!) volt a Kék Villámmal habzó mosószer nem álltam neki kétségbeesni, hanem ha mondták, hogy tegyek még mosószert bele hát tettem vidáman. Aztán csapattam szét több vödörnyi vízzel, de úgy, hogy a környező 3 körlet beázott :) aztán már csak ésszel engedték csinálni.

@salapapa:
Hát igen, voltak azért jó történetek. Pl. amikor PA63-al lőttünk. Ahhoz 4 töltény is volt. 10 lépésre volt a cél. Itt is alsó széle közepe volt a cél, de a lövések után az én papíromon 6 lyuk volt. Naná, hogy megint a Vakond volt mellettem: kétszer a levegőbe, kétszer meg az én táblámba lőtt :)

Meg hát rengeteg kocsmázás, stikli volt még: pl. amikor a kedvenc bajszos alesem számára ki kellett lopni egy kupac 160MByte vinyókát, mert hát kellett, igaz használni már... :)

Xezs 2011.01.26. 14:52:30

@salapapa: Kicsit agyaltam rajta hogy mi lehet az a NIC aztán rájöttem :)

Valóban nem láttam amit írtál, mert az idézett részre koncentráltam.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.01.27. 00:57:40

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: óóóóóóóóóó... drágajó kisbékák... tudod, az a 4*4centisre lehegesztett raszteres tasakos illatosnak nem mondható sampon. egyesek utazáskor használták a WU2 helyett. :)
nnno, lentiben az volt a divat, hogy abból úgy 5 rasztert (50db?) surcival kidurrantani, majd 20 vödör víz.
értelmetlennek tartottam, de élvezettel habosítottam fel a cirokseprűvel.
nagytakarítás volt...
aztán jött brekifőtörzs (kölcsönösen mélyen rühelltük egymást) és mindenkit elvezényelt, hogy egyedül nekem kell takarítanom.
végeztem úgy 30 perc alatt még a folyosóval is. (5percre voltak az ÜZARosok és kértem slagot.
szerinted? folyt az mindenfelé? :DD
aztán megenn megtalált Breki, hogy a folyosó még koszos. de a slagot nem használhattam.
áááá... bementem a körletbe, kihoztam a fogkefémet és alsógatyában törökülésben csücsülve elkezdtem fütyörészve fugázni.
gondolom nem kell leírnom a reakcióját! LOL!

azért Vakond hogy lehetett katona? aszittem akkoriban még megválogatták a bevonulókat! 8-)

@Xezs: nincs gáz. :) mexoktam, hogy bizonyos karakterek egyes szemeknek láthatatlanok. ;)

@hagyma: 4 doboz? :o
én ma már egytől is végigvigyorgom az estét!

fazzoletti 2011.01.27. 23:08:11

@Nanemá: Pazar, hogy a hozzászólásod hemzseg a helyesírási híbáktól, miközben itt fikázod a többieket pont ezért....

Nanemá 2011.01.28. 19:39:36

@fazzoletti: Faszikám! Ha nem tudnád, a kommentelés az egy olyan műfaj, amikor az emberek a beszélt nyelvhez hasonló gyorsasággal ontják magukból a gondolataikat- ilyenkor nem csoda, ha becsúszik 1-1 elütés. Ezért csak a hozzád hasonló okostojások kötekednek. De azért egy posztot kirakni tele hibával, sőt, ami még rosszabb, magyartalan és nehezen érthető megfogalmazással - ez közel sem ugyanaz. A kettőt összehasonlítani kb. olyan, mintha bírálnál egy újságírót a sz@rul megírt vezércikkéért, mire beléd kötne, hogy te meg hogyan beszélsz a haveri körödben sörözés közben.
Minden esetre köszönöm a megtisztelő figyelmedet, hogy végigbogarásztad az összes hozzászólásomat, és striguláztad az elütéseket. Kár, hogy nem írtad meg ide mindet összesítve.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.31. 14:43:46

Nem tűnt el a telefon, valaki elemelte.
süti beállítások módosítása