Tékozló Homár

Téves Vodafone-fizetés OTP hitelkártyával

2011.09.28. 10:44 | jackyll | 144 komment

István szülei sportosan megtették az OTP-Vodafone távot 5-6 alkalommal, miután félrenyomták az egyik számot ATM-es fizetésnél. Az ügyintézők ideoda küldözgették őket, aminek a vége az lett, hogy hamarosan kikapcsolják a telefonját, mert a befizetett pénz hetekig-hónapokig fog utazni, amire a Vodafone megkapja. De mivel a robotok irányítanak mindent, nincs mit tenni.

Szeretném megosztani veletek a Vodafone mobilszolgáltatóval történt problémánkat, mely már két hete tart. Idős szüleim vodafone előfizetéssel rendelkeznek, már 4-5 éve legalább. Eddig semmi problémánk nem adódott a szolgáltatóval, maximum a térerővel, mely nagyon alacsony arra mifelénk Fejér megyében. De jelen esetben egy számla befizetéséről lenne szó. Szüleim, két héttel ezelőtt, ahogy mindig is tették, bementek a Sárbogárdi OTP bankfiókba, hogy ATM-en keresztül rendezzék a vodafone számláikat, egy OTP-és hitelkártyáról. (Ezúton szeretném megkérni az olvasókat, hogy a hitelkártyával kapcsolatosan kerüljék a gúnyos megjegyezéseket, mert jelen esetben nem az a fő téma.)

Édesapám számlája kifizetésre került az ATM-en keresztül, meg is jött róla az sms, sikeres volt. Édesanyám számlája következett, és szeretném megjegyezni megint, hogy egy idős házaspárról van szó. Az ATM kérte a telefonszámot, ám édesanyám véletlenül egy számot rosszul adott meg. Így az összeg nem érkezett meg a számlájára, hanem egy idegen telefonszám tulajdonosának.

Hamar kiderült, a dolog, mivel édesanyám nem kapott róla sms-t, így hát bementek Sárbogárdon a Vodafone-hoz, hogy rendezzék a félregépelést és a rossz befizetést. A vodafone természetesen egyből azzal jött, hogy ők ezzel sajnos nem tudnak mit tenni, fáradjanak át az OTP bankba, ahol elintézik a dolgot.

Átmentek a szüleim a bankba, ahol a Bankosok meg azt mondták, hogy ők azt nem tudják visszafordítani, egyébként is a hitelkártyákat egy központi bank kezeli Budapesten, így ők nem tudnak vele mit kezdeni. Ezután vissza a vodafone-hoz, történet elmesélése újból, plusz az otp-sek válasza.

A vodafone-os kishölgy azt kérte, újból vissza az otp-be, és kérni a befizetésről egy bizonylatot, mert az ATM által kiadott bizonylat nekik nem felel meg.

Szüleim vissza az otp-be, bizonylat kérése melyet a kishölgy elutasított, mivel ők nem tudnak bizonylatot adni róla, ahogy előbb is említették, egy központi bank foglalkozik az országban lévő összes hitelkártyával. Havi értesítőt is október elején kapnak készhez.

Vissza újra a vodafone-hoz, ahol a kishölgy, bár ezelőtt nem fogadta el az ATM-es bizonylatot, jelen esetben bescannelte, egy előző havi bankértesítővel is, amin szerepel a rendes telefonszám, amelyre a befizetést szokták intézni.

Szüleim kérték, hogy ezután a befizetett összeget, legyenek szívesek átkönyvelni az ő számlájára, ami, ahogy fentebb is írtam, két hete tart és még mindig nem történt meg.

Az összeg kéthavi számlából tevődik össze, összesen 10 ezer forint körüli. Ezután a vodafone-os hölgyhöz újra betérve, nem tudott mit mondani a dologról, csak azt, hogy jelen esetben még a kimenő hívásait is korlátozhatják édesanyámnak, mivel kéthavi számlatartozása van.

Szóval ez a rövidke történet, melynek szomorú szenvedői az idős szüleim, akiknek két hét elteltével sem tudta rendezni a vodafone a gondját. A pénz náluk, a számla kiegyenlítetlen, lassan lehet korlátozzák is.

Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy mindenki aki így jár illetve járt, azzal a vodafone simán kiszúrhat és nem törődhet velük? Megjegyzem 4-5 éve vannak a vodafone-nál, és most először akadt velük problémánk. Jelen esetben mit tudtok tanácsolni?

Előre is köszönöm mindenki válaszát, esetleges segítség adását az üggyel kapcsolatban!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.28. 10:54:43

így elsőre a vodafonnak semmi köze nincsen ahhoz h ki és hogyan fizeti be a számláját, értelemszerűen max akkor tudnának átkönyvelni, ha már ténylegesen megérkezett hozzájuk a zsé. (ha ez nem így lenne akkor a norvég diákok naponta járnának hozzájuk eredetinek tűnő téves befizetési bizonylatokkal..)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.28. 11:02:14

bankhoz bemenni így valahogy:

www.youtube.com/watch?v=XX8Y5-BZLaM

aztán azonnal leállíttatni a tranzakciót. ha a buta szőke a pultban ehhez hülye, akkor a főnököt kell kipilickázni a hátsó odúból és addig verni az asztalt, amíg nem tesznek valami értelmeset.

amúgy utálom a bankokat.

Skodakék Fábia 2011.09.28. 11:02:16

Az idős szülőkkel csak a baj van.
Fiatal szülőket mindenkinek!!!

dr. saint555 2011.09.28. 11:02:41

Tévedek, vagy a bankomat 2x kéri a telefonszámot befizetésnél? Ha igen, akkor a poszt-toló szüleire erősen ráférne valami agyi nagy generál. Idősek, vagy sem. Mert azért kétszer egymás után téves számot beütni, ráadásul mindkétszer ugyanazt,az azért nem semmi teljesítmény.
A Vodafone hatalmas ívben tesz rá, hogy a szülők mit és hogyan fizetnek félre, másoknak. Őket az érdekli, hogy a szüleid számlájának ellenértéke hozzá megérkezzen. Hogy ők nyomik, az megbocsáss, de miért kellene hogy érdekelje a Vodafone-t? Az külön megérne egy strófát, hogy miért voltak 2 havi csúszásban a számláikkal. 2 hónapig nem működött a fent nevezett ATM? Vagy mi?

Dezsike 2011.09.28. 11:06:03

Ezzel se a szolgáltató se a bank nem tud mit kezdeni. A bank nem tudja visszafordítani a tranzakciót két hét után (ezt azonnal kellett volna kérni) a szolgáltató meg nem fogja átkönyvelni, mert ezzel vissza lehetne élni. Az egyetlen megoldás, hogy meg kell próbálni felvenni a kapcsolatot az idegen szám tulajával (tegyük fel, hogy a szám amire töltöttek valóban létezik és nem az űrbe ment ki a pénz, mert simán kinézem, hogy nem létező számra való töltés a szolgáltató zsebében landol), ha rendes fel fogja tölteni az ő számukat, ha nem akkor megszívták.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.28. 11:10:09

@saint555: te meg mit nyomizol itt le ismeretlen embereket? tévedtek, ennyi az egész. b+

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.09.28. 11:10:20

Ez valóban "így jártál" eset. Mondom ezt úgy, hogy az én szüleim is idősek, és így töltik fel a kártyát. A lelkükre kötöttem, többször elmondtam, hogy figyeljenek oda, mert ha elgépelik a számot, akkor azt elbukták. Ez van.

Az egyetlen esély(ed) tényleg az, hogy aki megkapta az összeget, van olyan rendes, hogy rátölti nekik ugyanazt az összeget. Ha nem, hát nem. Röhöghet a markába is.

Fogadd el. Sem az OTP, sem a vodafone nem hibás.

Eric_Cartman 2011.09.28. 11:18:19

Hitelkártyával kapcsolatosan gúnyost már lehet ? Vagy még nem ?

megamenn 2011.09.28. 11:19:06

Köszi, én pont ezt akartam írni, csak hosszabban és durvábban !

cicmen (törölt) 2011.09.28. 11:19:07

(Ezúton szeretném megkérni az olvasókat, hogy a hitelkártyával kapcsolatosan kerüljék a gúnyos megjegyezéseket,

Mire célzol? Ide rendes emberek járnak. Kerékpárbajnokok és állástalan idegenvezetők!

juhaszvik 2011.09.28. 11:20:09

ez egy érdekes dolog. elsőre azt mondtam volna, hogy elfelejthetik azt a pénzt, mivel ők választották ki a telefonszámot, amire elment a pénz, a tranzakció az általuk megadott adatok alapján létrejött. Másrészről viszont nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy a törvény is így látja a dolgot. ugyanis ha pl. a frizbim véletlenül átrepül a szomszéd kertjébe, attól az még az én frizbim marad. szóval nem tudom mi van.

megamenn 2011.09.28. 11:20:18

@akiazsiráfotszereti:
Köszi, én pont ezt akartam írni, csak hosszabban és durvábban !
Mánemlátokazidegtő'

Eric_Cartman 2011.09.28. 11:24:25

@juhaszvik: a frizbizés hasznos dolog, de ügyeljünk rá, hogy ......

Skodakék Fábia 2011.09.28. 11:25:07

@bonifac: nem hibás b+ de van egy kifejezés a szolgáltatóiparban : ügyfélelégedettség ( talán külön kell írni). Ehhez a szituhoz is csak egy kis szervezés kéne és megoldható lenne, mint ahogy sok esetben a homár cikk után ez meg is történik.
A zótépétől nem várjuk el, mert állami cég, meg különben is. De a vodafonnál elvárható lenne hogy ilyen "extrém" esetekben is próbáljon megoldást találni de a balkán már csak ilyen ...sajnos túl sok olyan ember van aki addig nem hagyja ott az ilyen szolgáltatókat amíg vele nem történik hasonló eset.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.28. 11:26:07

@megamen: én is dulvább akaltam lenni, de lájöttem hogy hülyeségre nincs olvosság. :D

Eric_Cartman 2011.09.28. 11:28:29

@cicmen: Milyen alvilág ? Csupa zenész, kiskereskedő és iparművész jár erre.

KecskeDotyi 2011.09.28. 11:28:40

@saint555: DE, kétszer. Épp az ilyen balesetek elkerülés végett. A Vodának meg ehhez semmi köze.

@juhaszvik: Persze, a te frizbid, de nem kéred meg a kerítés építőjét, hogy szerezze neked vissza, mivel miatta ment át, mert alacsony a kerítés, hanem fogod magad és átmész érte.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.09.28. 11:30:09

@birka0000: "van egy kifejezés a szolgáltatóiparban : ügyfélelégedettség"

Van. És nálunk igen gyakran csak kifejezés marad. Meg statisztikai adat.

CID 2011.09.28. 11:30:19

Nem a térerő alacsony, hanem a kerítés. Nem értem, ha valaki idős, és nem tudja a saját számát, akkor miért nem a postán vagy ügyfélszolgálaton fizeti a számláját, mit májerkodik ATM-nél. Gondolom, nem csak egyszer kell megadni a számot, meg meg is kell erősíteni.

Cujo 2011.09.28. 11:30:23

Természetesen LEHET kérni az összeg visszautalását az OTP-ben.
Nekem egyszer valaki 10 millát utalt, de sajna azt is vissza kellett adni :)
A Vodafone-nak semmi köze hozzá, az OTP-t kell cseszegetni.

cicmen (törölt) 2011.09.28. 11:31:03

@Eric_Cartman: Látom nemcsak én rendelkezem kőkemény kulturális alapokkal! :)

XCat 2011.09.28. 11:31:57

Nem kell félrenyomni.

@birka0000: Én szeretném bevezetni a LófaszAzÜgyfélSeggébe fogalmát.
Kezdem unni hogy mindenkinek irreális és azonnali elvárásai vannak, de fizetni nem akar. Rohaggyon meg az ilyen.

KecskeDotyi 2011.09.28. 11:32:49

@birka0000: Pont a Voda az, amelyik a 3 szolg közül a legtöbbet ad az ügyfélelégedettségre. De mit is kéne tennie? Jelen esetben Mari néni nem Mari néni számláját utalta, hanem mondjuk a 22 éves Petiét. Na most a Vodának fel kéne hívni Petit, hogy Mari néni kéri vissza a pénzt (ami nem lenne jogos lépés) vagy el kéne engednie Mari néni számláját? Más megoldást én nem látok, jogilag meg egyik se kivitelezhető. Ha mégis az lenne, holnaptól én is átutalással fizetném a csekkeket és valahogy mindig a páromét fizetném be, így az enyémet elengedik, az övé meg be van fizetve. Mekkora biznisz ez a szolgáltatónak, mi?

XCat 2011.09.28. 11:33:49

@KecskeDotyi: Akkor már csak egy használható telefonvonalat, meg nem állandóan lerohadó mobilnetet kéne nekik összehozni. :)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2011.09.28. 11:35:32

Bezzeg ilyenkor milyen jó lenne, ha csekken fizetne az ember, akkor ki lehetne kerülni a user error-t...hiába, az időseknek már nem minden esetben valók ezek az újkori hívságok.

tsimike 2011.09.28. 11:36:11

Tudom hogy elmaradott, nem sikeres ember vagyok, de én minden ilyet sárgacsekkel oldok meg és még sosem kerültem ilyen helyzetbe... Egyszer olyanba viszont igen hogy elfelejtettem egy NAV-os átutaláson feltüntetni az adószámot. A kedves ügyintéző a telefonos szolgálaton azt mondta hogy kb. 10000Ft-ért nagyon szívesen módosítják a tranzakció adatait. Mivel kb. 3000Ft-os összegről volt szó, mondtam neki hogy köszönöm legrosszabb esetben újra átutalom, és még úgy is 4000-rel jobban jövök ki. Szerencsére egyébként jó helyre ment adószám nélkül is!

vendriner aladár 2011.09.28. 11:38:22

Jé egy földim írt. A sztoriról annyit, hogy nem te vagy az első akivel ilyen történt. Ismerős ugyanígy járt. Véletlenül egy idegen számra küldött 20 ropit, persze az illető egyből letagadta, hogy pénz jött volna rá. Mit lehet ilyenkor tenni. A szülők voltak a bénák ennyi, ezt el kell fogadni. Ismerősöm alig huszonéves volt mikor ez történt és mégis félrement egy szám. Bukta, ennyi.

KecskeDotyi 2011.09.28. 11:39:01

@CatMother: Lefedettségi térkép minden szolgáltatónál van, mielőtt egyhez leszerződsz, nem csak az akciót kéne nézni (fillérbaszóskodni), hanem azt is, h ahol használnád, mennyire működik.

Az uramnak van vodás előfizuja, de eddig az ország összes pontján ahol voltunk, flottul működött.

Mobilnet meg Telenoros van, az is azért, h hétvégn a telken tudjak szájberparasztkodni (elgazosodik a vetemény vazze), az uram meg dolgozni :)

cicmen (törölt) 2011.09.28. 11:41:27

Az egy kicsit meredek, hogy kétszer is rossz számot ütnek be, de nézzük el nekik, modern ez nagyon! Viszont azt tudhatná mindenki, mert ez régi hagyomány a világon, hogy pénzt vissza kurva nehezen kapsz cégtől, államtól, banktól, ha béna voltál és feleslegesen fizettél. Már hogy a témához is hozzászóljak.

Dr. Körömlakk ® 2011.09.28. 11:43:46

izé. nincs hozzáfűznivalóm, hacsaknem annyi, hogy rögvest dél lesz, egyen mindenki.

cicmen (törölt) 2011.09.28. 11:53:56

@Dr. Körömlakk ®: rögvest dél lesz, egyen mindenki.

Mit? Ma nem nyitott ki nálunk a hotdogos!

Drevan 2011.09.28. 11:54:07

És a Vodafone-nak mi köze ehez? Semmi. Felesleges volt oda bemenni, nem tudnak mit kezdeni vele. Egyetlen valaki, aki tud ezzel csinálni valamit, az az OTP. Rögzítik a téves pénzforgalmat, zárolják a pénzt és visszaküldik. Viszont ez nem 1-2 napos folyamat és lehet kell 1-2x az asztalt is veregetni, ha kisemberrel történt a dolog. Legalábbis normál átutalásnál ez a helyzet, de mivel magyar ember szeret adósságban élni és hitelkártyát használ, így ez megbonyolítja a dolgot.
Javasolt bemenni OTP-be és addig verni az asztalt, amíg nem lesz valaki aki foglalkozik érdemi dologban az üggyel. Az alkalmazottakkal is óvatosan, nem mindegyik tud mindent a munkájával kapcsolatban. Pl nekem sikerült már olyanokat találni, akik annyit sem tudtak, hogy USA és Kanadai bankba amikor utaltam, hogy IBAN kód csak EU bankhoz kell.

Vodafone-ba meg felesleges menni, őt semmit sem tudnak csinálni a dologgal kapcsolatban, csak a bank, aki intézte a pénzügyet. Ha meg a vodafone letiltja a telefont tartozás miatt, ez van, hisz végülis nem lett kifizetve a számla és aki nem fizet, az szolgáltatást sem kap.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.28. 12:00:00

  /\
 |  |
 |  |________
 |           \
 |  Dél van.  |
 |            |
 |____________|

Dr. Körömlakk ® 2011.09.28. 12:01:01

@cicmen: édesem, én mindig vásárolok alapanyagot a bangártyámmal, majd megfőzöm, majd behozom, a vodafonos telefonommal együtt, ha szar lenne, híjjak eggy pidzafutárt, aki hoz nekem ebéd. de eddig még nem volt rá szügségem.

Dr. Körömlakk ® 2011.09.28. 12:02:11

@Sün‼: szia sün! előmelegítettem a terepet. szép a templonyod! granula!

herk 2011.09.28. 12:02:48

"Véletlenül egy idegen számra küldött 20 ropit, persze az illető egyből letagadta, hogy pénz jött volna rá. Mit lehet ilyenkor tenni." Az azért kiba nehéz letagadni, hogy pénz került a számlájára, ha egyszer az bank azt mondja, hogy mégpedig az a pénz a tisztelt ügyfél számláján landolt :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.28. 12:04:31

@Sün‼: asztamindenit. de szíp harangláb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.28. 12:05:57

Nem csak a Vodánál történne ez, hanem bármilyen másik szolgáltatóval is.

Kérdés, mi van, ha a célszám nem is Vodafone-os?

Amúgy valszeg egyszerűbb lesz befizetni egy adagot a mami telefonhjára, mert ahogy a bank meg a Voda a jelek szerint leszarja, nem lesz abból pénz sosenem.

Persze kíváncsi lennék, mi történne, ha egyszer a bank utalna tévesen a mami számlájára, milyen gyorsan tudnák korrigálni a dolgot.

Ja és... Mit számít, hogy hitelkártya? Fizethették volna kápéban is, szerintem ezzel a buzi OTP csak takarózik.

kispajtas 2011.09.28. 12:06:57

egyszer én is hasonlóan jártam a vodával (szerencsére már nem vagyok ügyfelük), csak a kimenetele volt sokkal kellemesebb. számlámat átutalással rendeztem, a közlemény rovatba véletlenül elírtam a befizetőazonosítót. következő hónapban, mikor jött az új számla vettem észre, hogy az előző egyenlegem még mindig ott lóg. átutalás neten megnéz és jé, tényleg nem jó a közlemény. vodafone.hu-n panasz felvétel, pontos történet leír és láss csodát, 3 nap múlva válaszoltak és átkönyvelték a pénzt a helyes befizető alá. ettől még szar a szolgáltató...

XCat 2011.09.28. 12:10:16

@KecskeDotyi: 75000 a múlthavi privát telefonszámlám. Szerinted mennyire számít a fillérbaszás?

A lefedettség egy dolog, a jelminőség meg egy másik. A vodás ismerőseim folyamatosan nyávognak, hogy nem hallanak rendesen, hozzám meg az is tökéletesen átjön, ha a szoba másik végében valaki elfingja magát.
Szar a vodafon, nem érdemes használni.

szépjuhászné 2011.09.28. 12:10:33

@Eric_Cartman: Továbbá kőfaragók és balett-táncosok!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.28. 12:10:53

@Dr. Körömlakk ®: @akiazsiráfotszereti:
Szeva!
Ez igazság szerint a Mátyás-templom (zsiráfnak Stephansdóm) akart lenni az őszi, bágyadt napsütésben, de a blogmotor kissé beleszart a ventillátorba.
Remélem, a mű szecessziós jellege így is érződik a képen.

2011.09.28. 12:16:43

Az volt már hogy hülye volt az ügyfél, nincs mit tenni ?
Szerintem kár volt itt a homáron ezt kidoboltatni, csak gyúnyos megjegyzések fognak jönni.
Ebből csak egy tanulság van a többi ember számára: telefonszámot nem szabad tévesen beírni.
Köszönjük Emese, izé, akarommondani István.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.28. 12:17:05

@estrella negra:
Az ki van csukva, tartja az l betű!

On:
Vodkafont csakis a T-mobile-tól!
Lehet ott minuszba menni?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.28. 12:18:34

@Sün‼: hát az ornamentika semmi kívánnivalót nem hagy maga után, az egyszer biztos :) a tetőt meg majd újjáépíted...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.28. 12:19:15

@kispajtas: Igazából azt akartam írni, hogy ez nem ugyanaz az eset. Pedig de. Ha Vodafonhoz megérkezett a pénz, azt a tévesen beütött szám tulajdonosa nem észleli. Vagy tévednék? Max. a következő számláján jelentkezne, ha a szolgáltató addig nem rakná át a poszter szüleihez.
Hát nem? Hát de.

KecskeDotyi 2011.09.28. 12:20:37

@CatMother: Szerinted mennyire érdekel h mennyi a számlád?

Nem kokrétan rád értettem a fillérbaszóskodást, hanem komplett az emberekre. Mert SZINTE mindenki azt veszi, ami olcsó, nem azt, ami jó....

Nekem eddig egy vodás ismerősöm se nyávogott. Pedig jól elvannak szórva az országban.

Amúgy nekem tökmind1, én telenoros vagyok és már a vodánál se dolgozom :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.28. 12:20:47

Nehéz ügy ez,mivel a poszt-toló megkért mindenkit, hogy mellőzze a szardobálást, szal így érdemi mondanivalóm nincs. Mondjuk eddig se volt sose.
Bár a poszt-toló egy....áááá nem szabad,nem szabad!! Hol a gyógyszerem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.28. 12:23:40

@Sün‼: Vodkafont csak Oroszországból, ott értenek a vodkához igazán :D Itthon a pálinkafon a menő :D

A_blogger 2011.09.28. 12:30:54

az egyszeri ügyfélszolissal az a baj, hogy 3-4 dologra van kiképezve, és ilyen extrém eseményeknél, mint a sztoriban is, resetel a memória. ilyenkor legtöbbször azért húzódik sokáig a megoldás, mert a hatalmas vízfejben senki sem tudja, hogy akkor ki is az illetékes, illetve mi a protokoll.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.28. 12:31:06

@CID: ennyire láccik? pedig igyekszem...

Skodakék Fábia 2011.09.28. 12:33:27

@CatMother: nem akar fizetni? Elolvastad a posztot? Fizetett b+ csak elbaccta. Vagy te az életben nem tévedtél?
@KecskeDotyi: olvasd el még egyszer...a vodának nem kell felhívni Petit hanem a xaros jóváírást törölni Petike számlájáról és átvezetni Mari nénihez.
Mond hogy lehetetlen. Lásd kispajtás kommentjét.

White Eagle 2011.09.28. 12:34:57

A bank aznap vissza tudta volna tartani. Csak addig, amíg a Giro-ba nem kerül be a tarnzakció. Utána a Voda számláján, azon belül pedig a másik ügyfélén van a pénz.
Onnan a Voda nem veheti vissza, csak az ügyfél hozzájárulásával.
Neki meg vissza kellene adnia, mert Ő jogalap nélkül gazdagodott (Ptk). Ha nem adja vissza perelhető, de ennek ktsge nem biztos arányban áll a téves utalással.
Az ügyfél számát a Voda nem adhatja ki. Szóval a szülők vagy tudják milyen számra töltöttek fel, és felveszik a kapcsolatot az illetővel, aki vagy vissza adja vagy nem, vagy bukta ez a tétel.

XCat 2011.09.28. 12:36:24

@KecskeDotyi: Persze hogy nem nyavalyognak, ők nem ismernek mást. :)

@birka0000: Hallottál már olyasmiről,hogy a homáron kívül is van élet?

Csigorin 2011.09.28. 12:37:05

@juhaszvik: Ez nem ilyen egyszeru: a te penzeddel azt csinalsz amit akarsz. Igy, ha te fel akarod tolteni XY ismeretlen telefonjat es erre utasitast adsz a vodafonnak a bankodon keresztul, akkor a bankod teljesiti amit kersz hiszen a sajat penzeddel azt teszel amit akarsz. Ha a vodafonnak akarod utalni, ez van.
A voda megkapja a szamot amire toltson. Ez is megtortenik.

Onnantol viszont VISSZA nem kerheted. Ugyanis egy olyan szamlan van ami felett nem rendelkezel. Onnan te nem emelhetsz le penzt, sot, a bankod sem, sot a vodafon sem.
Ennyi.
A frizbis hasonlat azert nem a legjobb, mert a frizbirol bizonyitani tudod hogy a tied, ujjlenyomat, stb, es a penznel ez nem igy van. Pontosabban: az egyetlen osszegrol ami a tied VOLT, arrol bizonyithatoan ugy rendelkeztel hogy XYnak ADOD. Ajandekozod ha ugy tetszik. O meg nem koteles visszaadni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 12:41:01

Nekem megvan a tökéletes megoldás. Háromszor kelljen a telefonszámot beírni! Harmadszorra csak nem rontja el senki.

HMF 2011.09.28. 12:41:58

Először is az öregek hibáztak ez van,tanulópénz.Máskor jobban figyelnek,vagy más eszközhöz nyúlnak.

Szerintem max a tévesnek utalt személy tehet valamit ha ő úgy gondolja.Szerintem.

Amúgy nem értem mit kell az időseknek erőltetni ezt a modern életet amikor tökök hozzá, tisztelet a kivételnek!
Létezik a csekk, csoportos beszedés, esetleg a drága gyerek is utalhatná a sajátjáról,ugyám :)

És igenis megjegyzem mire is jó a hitelkártya?Arra, hogy bankot gazdagítsunk,olyat vegyünk amire nem telik,vagy hogy mélyítsünk a válságon?
Gondolom a kedves posztoló is tisztában van azzal,hogy hülyeség azért köti ki rögtön :)Úgyhogy már csak azért is megemlítem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.28. 12:42:22

@akiazsiráfotszereti:
Amúgy a képen nem biztos, hogy mindenkinek látszik, de igazándiból a déli harangszó is meg lett örökítve. Ez viszont csak 3D-s telefonnal vehető észre.

@ColT:
Az lehet, de az oroszok nem ismerik az átutalás fogalmát. Ezért nem javasolt a poszt tolónak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 12:43:54

Egyébként nem értem. A hitelkártya társaság simán megvédi az ügyfelet a rosz tranzakciókról. Tapasztalatom sajnos nics, de nekem ezt mondták. Fizetett, de nem kapot cserébe árut vagy szolgáltatást.

júdásaparaszt 2011.09.28. 12:46:00

Üdv!

Nos köszönöm az eddigi kommenteket, így átolvasva őket az alapján amit írtatok, csakis a bankhoz lehetne fordulni?

Igen, az atm-en kétszer kell megadni a telefonszámot, és mivel félre olvasták a vodafone-os számláról, így kétszer is a rossz számot sikerült beírni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.28. 12:52:14

Nekem egyszer valaki küldött a telefonomra 10 eFt-ot. Nagyon örültem neki, és ezúttal is köszönöm:)

júdásaparaszt 2011.09.28. 12:52:16

Egyébként számomra is érdekes volt, mert nem először fizettek atm-en keresztül, hanem már egy jó éve így csinálják, és mégis sikerült elütniük, dehát mindegy, megtörténhet ilyen. Engem mint a poszt beküldőjét, tényleg egyedül az idegesít, hogy a bank is csak mélázik és nem foglalkozik az üggyel, és a vodafone is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 12:53:25

@HMF: "Amúgy nem értem mit kell az időseknek erőltetni ezt a modern életet amikor tökök hozzá"

Egy agyilag egészséges idős ember nem butul el a kortól. Sőt, csak egyre nagyobb élettapasztalata lesz. Akinek idősen gondolkodásbeli problémái vannak, annak fiatalon is megvoltak.

A kor előrehaladtával folyamatoosan halnak el idegsejtek, és a vérerek beszűkülésével csökken az agy oxigénnel való ellátottsága. Az agy rengeteg tartalékkal rendelkezik, csak nem szabad hagyni ellustulni.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.09.28. 12:53:44

A vodafone egy ruppótlan csóró banda. Otthagyni őket minél hamarabb.

júdásaparaszt 2011.09.28. 12:55:03

@atpijkamo:
Nincs konkrétan semmi agyi gondjuk, ahogy írtam, félre olvasták a számot, ami szerintem még veled is megeshet. Én például nagyon sok esetben a "Gyors büfé" kiírásnál Gyrost olvasok, mert az ember ilyen, félre tud olvasni dolgokat.

FDToth 2011.09.28. 12:59:14

OTP? Pár napja ismerősöm egy ilyen ATM-ből vett volna ki egy 20-ast. minden ok, kiírja a gép, hogy vegye el a pénzt. De nem volt ott zsé. utána kiírta az ATM h hibás:)
ügyfélszolágaltot rögtön hívta. sajnos olyan kollegát fogott ki,a kinek fingja nmem volt a dolgokról és mondta h próbáljuk meg újra (persze nyeljen el még pár ezrest), utána jött azzal a hülyéséggel h az OTP honlapjáról töltsünk le egy formanyomtatványt, majd azt kitöltve küldjük az OTP-nek, azok meg 90 nap (!!!) alatt elbírálják...
itt telefon lerak, mert ügyintéző nem 100-as pár perc múlva újból otp hívása és lám a 90 nap 7-re csökkent.
OTP=pénznyelő "játékgép"=magyar=xar

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 13:01:24

@szunyogistvan: "Nincs konkrétan semmi agyi gondjuk"

Te valószínűleg a posztban szereplő öregekre gondolsz. Én az egyik kommentre válaszoltam, általános megjegyzéssel egy általános megjegyzésre.

"félre olvasták a számot, ami szerintem még veled is megeshet"

Velem rengetegszer megesik. Azt a technikát tudom javasolni, hogy ha egy számot másodszor másolok, akkor újra az eredetiről nézem, és nagyon kicsi az esélye, hogy kétszer ugyanott ugyanazt tévedjem.

Különben a saját telefonszámomat kívűlről tudom, de tényleg ismerek több embert, akik nem tudják a saját telefonszámukat (se?).

HMF 2011.09.28. 13:01:52

Szerintem bukott pénz.Főként azért is,mert nincs mivel bizonyítani,hogy téves.Most őszintén mi a bizonyíték?Semmi!

Ezért is nem fog tenni semmit se a voda,se az otp.Max mondom az aki kapta a lóvét.

White Eagle 2011.09.28. 13:03:17

@szunyogistvan: A bankhoz már nem tudzs fordulni. Aznap lehetett volna. A szülők számlájáról a megbízás alapján a pénz elment. Azt visszakérni nem lehet a banktól. A megbízás banki szempontból tőkéletes volt.
A példa kedvéért:
Ha aboltban az előtted levő kenyerét kifizeted, és Ő lazán kisétál a boltból anélkül, hogy ezt észrevenné (a blokkot nem ellenőrzi), akkor is a boltoson (Vodafon), vagy ha kártyával fizettél a Bankon kéred számon? Utóbbinak semmi köze hozzá, hogy kinek mit fizetsz (kivéve pénzmosás, de az meg 2 milla felett van), max a boltos hibázott ha a Te számládhoz húzta le a kenyeret. De azt is ott helyben kell reklamálni, és nem a boltba visszamenve 30 perc múlva.
Akinek a kenyerét meg kifizetted bottal ütheted a nyomát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.28. 13:04:43

Van még egy megoldás!
Az OTP nyerőautomatáit nagy ívben kerülni kell!
Az OTP-vel együtt.

Manyecska 2011.09.28. 13:05:38

Cégeknél is létezik visszavonható utalás /elektronikus.../ nem értem, miért nem lehet ez esetben alkalmazni????...:(((

júdásaparaszt 2011.09.28. 13:06:09

Hát én is ettől tartottam, hogy ez bukott dolog, de egyrészről pedig olyan szép, hogy jelen esetben 10 ezer forinttal hozzájárultak szüleim a Vodafone virágzásához. Mindegy, nem idegesítem magam, azt elismerem, hogy szüleim ütötték el a telefonszámot, de attól függetlenül valamilyen megoldást az ilyen esetekre kitalálhatnának már.

Skodakék Fábia 2011.09.28. 13:11:04

@HMF: az a bizonyíték hogy arról a számláról érkezik a lóvé mint az előtte való mittudoménhány esetben
A számla meg az öregeké
okoska

elwood 2011.09.28. 13:11:38

@szunyogistvan: nem érted még mindig

a szüleid (tévesen) megbízták az OTP-t hogy utaljon át pénzt egy másik user telefonszámlájára

az OTP csak végrehajtja amit kértek, egy megtörtént utalást nem lehet visszavonni

a Vodafone sem gazdagodott mert jóváírta a másik usernek

meg kell keresni a másik usert adja vissza, ha nem
akkor venni kell egy 100 SMS-es csomagot a szülőknek akik naponta küldenek egyet hibás számra, hogy "b* meg anyádat a ravatalon"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 13:11:40

@CatMother: "75000 a múlthavi privát telefonszámlám"

Lesz belőle homárposzt?

XCat 2011.09.28. 13:13:21

@atpijkamo: Nem, ezt teljesen én csináltam. így utólag hülyeségnek tűnik, de hát már mindegy. Azért ez nálam is rekordnak számít, szegény vagyok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 13:13:26

@elwood: Elképzelem, ahogy a tisztességben megőszült hölgy szótárból kinézett válogatott trágárságokat pötyög bele a telefonjába.

júdásaparaszt 2011.09.28. 13:13:31

@elwood: én ezt értem, csak dühítő, mindenesetre köszönöm mindenki válaszát, jó volt erről többesben beszélni, legalább tudom mi a helyzet ilyen esetben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 13:14:30

@CatMother: Valami ember ennek a többszörösét költötte SMS-re, de nyert is fele vagy féltucat autót.

elwood 2011.09.28. 13:22:54

@szunyogistvan: talán a vodafone segíthetne, hogy a másik ügyféltől visszaszerezze a pénzt, akármi is a jogi háttere

(levonja az egyenlegéből, és jóváírja az öregeknek, és ha a másik fél reklamál akkor kérik tőle a befizetési igazolásokat ami nincs neki

persze ehhez a vodafone-nak jófejnek kéne lenni ... ami nem biztos)

júdásaparaszt 2011.09.28. 13:25:07

@elwood: talán, a vodafone-os kishölgy miután bescannelte a dolgokat, felküldte pestre a központba, és kérte a befizetés úgymond átirányítását a másik számra, de 2 hete tart a dolog, és még mindig semmi

XCat 2011.09.28. 13:27:31

@atpijkamo: A tisztességben megőszült idős hölgyek is voltak egyszer fiatalok. És nagyon kevés fiatal hölgy mondhatja el magáról hogy sosem látott vagy szopott faszt, vagy hogy úgy csinálta, hogy ne tudta volna, mit csinál.
Még akkor is, ha pár évtizeddel később nehéz ezt elhinni.

helianthus 2011.09.28. 13:28:47

@cicmen: lehet, észrevette, hogy nincs tiszta rongy a konyhában és elment a patyolatba a koszosokkal...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 13:29:11

@CatMother: Tudjuk a szüleinkről, de nem akarjuk tudni.

XCat 2011.09.28. 13:29:21

@atpijkamo: Minek nekem féltucat autó?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 13:30:43

@CatMother: A száz év magányban, vagy miben volt egy lyukas lepedő. Pár négyzetcentiméter testiség.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 13:31:49

@CatMother: "Minek nekem féltucat autó?"

Nekem egy is elég. Mondjuk egy Lambó. Azonnal eladnám.

Szarazkoro 2011.09.28. 13:32:18

@juhaszvik: itt ugy van h ha hitelkartyarol fizetek vmit, barmit, akkor visszahivhatom a penzem 1 bizonyos idon belul. Sztem ott is kell lennie valami ilyennek amirol a bankok melyen hallgatnak.

XCat 2011.09.28. 13:34:26

@atpijkamo: Értem. Ha egyszer nyerek féltucat autót, feltétlenül gondolok rád.

2011.09.28. 13:35:46

@A_blogger: ilyesmire nincs protokoll, a szám.gépes rendszereknál ilyen javítási lehetőséget nem dolgoztak ki, nincs olyan menüpont amiben szegény ügyfeles ezt megoldhatné. Az egyedi esetek kezelését meg senki nem vállalja, nics aki átlássa a komplett rendszert, hol mit turkáljon át az adatbázisban. Mellesleg ilyen kézi turkálások amúgy is tiltottak. ennyi.

KecskeDotyi 2011.09.28. 13:36:22

@elwood: Ilyet nem tehet.

Milyen befizetési igazolásokat? A Vodát nem (és egyik szolgáltatót se) érdekli, h honnan van a pénz. És ha pl az én számlámat a Srí Lankán élő hatvahatodik unokatestvérem fizeti? Akkor én milyen befizetési bizonylatot tudok mutatni?

Szarazkoro 2011.09.28. 13:36:59

@Sün‼: aztat! Meg harangozik is!

2011.09.28. 13:39:12

@HMF: már hogyne lenne bizonyíték !
Olyan ember számlájáról ment az utalás amihez semmi köze a telefon előfizetőnek. Mindkét oldalon nevek, lakcímek vannak. Amik nem egyeznek.

XCat 2011.09.28. 13:41:20

@Kulics: Na és. Befizethette jófejségből is, vagy mert tartozott vagy valami.

KecskeDotyi 2011.09.28. 13:42:38

@Kulics: Neked is ajánlom figyelmedbe az előző hszemet.

rudmanynudli 2011.09.28. 13:42:40

@CatMother: Köszi, pont ezt akartam. :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.28. 13:44:02

@szunyogistvan: Azért ne szaladj el. Ha jól értem, a szüleid helyes célszámlára, de rossz befizetőazonosítóval (ami ez esetben a telefonszám volt), küldték el az összeget.
Tehát a pénz a Vodafonnál van, a tévedést pedig korrigálni tudják, csakúgy, mint @kispajtas: esetében.
Amennyiben így van, ne hagyd magad lerázni!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.28. 13:49:01

@elwood: Tévedésben vagy. Másik usernek nincs telefon(bank)számlája (csak a Vodának van), ezért arra nem is tud az OTP átutalást eszközölni.

2011.09.28. 13:50:53

@KecskeDotyi: 2007-es a hír. Haverokkal már el is ittuk a 16 kocsi árát !

KecskeDotyi 2011.09.28. 13:59:25

@Kulics: Egészségetekre. Mennyiért sikerült őket eladni? XD XD XD XD

vernarancs 2011.09.28. 14:04:08

@Szarazkoro: es akkor mi van, ha bemesz a skalakoopba, veszel egy tripperfarmert es amikor kisetalsz visszavonod a tranzakciot? Gondolom valami nyomos ervvel ala kell tamasztani az igenyt nem-e?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.28. 14:06:37

Anyám, én nem ilyen trippert akartam!

2011.09.28. 14:07:41

@KecskeDotyi: 32 milla. két láda 19 éves Chivas Regal ára volt, tudunk élni :)

piritytamas 2011.09.28. 14:11:27

@KecskeDotyi: Pont a Voda az, amelyik a 3 szolg közül a legtöbbet ad az ügyfélelégedettségre.

A minap kértem díjcsomagváltást, ígérték, hogy küldenek róla sms-t, az persze nem jött. Felhívtam az ügyfélszolgálatot.

A végén már mértem: több, mint 48 percig
pihent kihangosítva a mobilon az asztalon, és kétpercenként nem azt mondta be, hogy ,,Nem akarunk Önnel beszélni, de ha akar zenét hallgatni, akkor kapcsolja töltőre a telefonját és dőljön hátra a fotelben'', hanem azt az ordas hazugságot, hogy ,,Jelenleg minden munkatársunk foglalt. Hívása fontos számunkra, ezért kérjük, hogy tartsa a vonalat.''.

Ha kicsit is fontos lenne az ügyfél,
akkor eggyel több ügyfélszolgálatos lenne, hogy ne kelljen háromnegyedórákat várni.

PS: A díjcsomagváltás se két percig tartott, így érzésre akkor is legalább fél órát kellett várni...

KecskeDotyi 2011.09.28. 14:15:48

@piritytamas: Kb egyszerre 120 üfszolgos van bent. Hívás pedig jóval több. Ahhoz h bekerülj, kb egy agysebészi vizsgát kell letenni. Ja bocs, 8 vizsgát. Mert mindig mindenkinek mindenhez értenie kell. Nincs olyan h Juliska csak számlázást csinál, Pistike meg csak feltöltősöket, mindenki csinál mindent.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 15:04:52

@KecskeDotyi: "nyereményjáték szabályait kijátszva"

A szabályok szerint játszott, és igyekezett a nyerési esélyeit maximalizálni. Az idióta marketingesek állítottak fel szar szabályokat. Ha a ruletten a piros és a fekete is kétszeres szorzóval nyer, és 36 számból 30 piros és hat fekete, akkor melyikre tegyek? Kijátszom a szabályokat, ha mindig a pirosra teszek?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 15:06:32

@KecskeDotyi: "Nincs olyan h Juliska csak számlázást csinál, Pistike meg csak feltöltősöket"

Akkor mi a facér van a menürendszer?

piritytamas 2011.09.28. 15:09:22

@KecskeDotyi: Kb egyszerre 120 üfszolgos van bent. Hívás pedig jóval több.

IGEN, pont erről beszélek.

Ha annyivel több a hívás, akkor igenis több üfszolgálatos kell. Nyilván ki lehet számolni, hogy tízzel több alkalmazott estetén hanyadrészére csökken az átlagos várakozási idő, érzésem szerint minden egyes plusz ember érzékelhető javulást hozna.

De a fél órán felüli átlagos várakozási idő szerintem messze nem elfogadható.

Ha kevés az üfszolga, mert nagyon okosnak, tanultnak és még kedvesnek és nem sértődékenynek is kell lenniük, akkor fizessenek nekik többet, hogy a megfelelő jelöltek akarják ezt a munkát végezni.

Oldják meg. Vagy legalább ne hazudják a pofámba 48 percig, kétpercenként, hogy a hívásom fontos a számukra. Ha fontos lenne, felvennének még tíz ügyfélszolgálatost.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 15:17:29

@CatMother: én benne vagyok :)
Aggyá' mindent azonnal, a nap 24 órájában, és lehetőleg ingyé', cserébe jöhet a lófaszaügyfélseggébe, lehetsz bunkó, tajparaszt, igérem le fogom sz@rni :)

elwood 2011.09.28. 15:19:37

@KecskeDotyi: "És ha pl az én számlámat a Srí Lankán élő hatvahatodik unokatestvérem fizeti? Akkor én milyen befizetési bizonylatot tudok mutatni? "

sri lankait

elwood 2011.09.28. 15:22:26

@estrella negra: "Másik usernek nincs telefon(bank)számlája (csak a Vodának van), ezért arra nem is tud az OTP átutalást eszközölni. "

közelmény rovat ?

McZozo 2011.09.28. 16:18:24

Nem igaz hogy a bank nem tud mit tenni.
Nekem egyszer egy apronetes vevo duplanutalta el az aru arat. bank anelkul hogy felhivott megkerdezett volna leemelte a szamlamrol a duplazast es visszarakta. En mar csak a kivonaton vettem eszre. Elotte nem tunt fel.
Azert erdekes volt hogya bank minden ertesites nelkul nyul ra az en maganszamlamra. De ez egy masik tortenet. Lenyeg ha akarnak tudnak mit tenni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 16:37:17

@CatMother: "feltétlenül gondolok rád."

Köszi! Cserébe most iszom egy kis töményet, és közben gondolok rád.

Szarazkoro 2011.09.28. 18:06:31

Ala. de asszem itt van indok!

Megdobbent 2011.09.28. 20:00:26

Namost nemtom a vodanal hogy van, de pannon (telenor) eseten a folyamat:

1) Megadod a szamot, nyugtazod
2) Megadod ujra a szamot, nyugtazod
3) Kapsz egy SMS-t, hogy mennyi a szla tartozas
4) ATM-en megadod, hogy az egeszet vagy csak egy reszet fizeted-e meg

Ekkor vagy kesz.

5) Kapsz egy SMS-t, hogy a befizetest jovairtak

Ha ezt mind-mind-mind sikerult elrontani, akkor tenyleg macera van, es tenyleg nem fog menni 2-3 nap alatt.

magician 2011.09.28. 20:39:54

Ez überlol. Múlt hónapban a flottás vodkánkra a húgom és én is befizettük a számlát. Lett is nagy telefonálás. A Vége: vodkapénzt vissza nem ad, küldenek a bankhoz, hogy vonassam vissza. Bank válasza: 45 nap és visszakapom. Végeredmény: lóvé maradt vodkánál és beküldtem a szerződésbontásunkat. Megy a flotta másik szolgáltatóhoz. C'est la vie. Vodkafon szarjon sünt!

XCat 2011.09.28. 21:47:51

@atpijkamo: szex is van benne, vagy csak illedelmes gondolataid lesznek?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 23:18:21

@CatMother:

Riporter: - A tudósok szerint a férfiak átlag naponta egy tucatszor gondolnak a szexre.
Férfi: - He? ... Tíz perc nem telhet el...

Mákony Béla 2011.09.29. 09:26:02

Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ATM baromira kétszer kérdezi meg a telefonszámot.

Aki kétszer elb*ssza, annak bizony jár a f*szkorbács, akkor is, ha 200 éves.

Mocsár 2011.09.29. 09:47:02

Én csak azt nem értem, hogy ha a szülők utólag be tudtak menni a sárbogárdi viszonteladóhoz reklamálni, akkor miért nem rögtön ott fizették be a számlát? Azt mnindegyik voda boltban lehet. Garantáltan megspórolták volna maguknak az egész fejfájást. (Lehet, hogy ez az egész csak egy bújtatott OTP hitelkártya-reklám...?)

@piritytamas: szerinted a faszukat verik, míg kezelőre vársz? Ha azt mondja be, akkor minden kezelő foglalt. Más szolgáltató (közüzemi, telefonos) ügyfélszolgálatának felhívásakor ilyen hangbemondásról még nem hallottál? Törődj bele, a multik ilyenek. Amíg a vért/verejtéket/szart/lelket ki lehet passzírozni a meglévő alkalmazottakból, addig egy vállalat se fog több munkaerőre költeni.

@A_blogger: neked meg a kurva anyádat.

Liliom08 2011.09.29. 09:55:29

Én azt tenném hozzá, hogy sokaknak nincs igazuk. Az otp automatáknál a telszámla befizetés díjmentes, egyébként pedig díja van. Én is így kerülöm ki.
Másik, ha a vodánál van a megadott szám, akkor a voda az illetékes nem az otp. Tehát a nagyszülők jó helyre mentek. A kékeknél az elütött szám akár feltötés, akár telszámla befizetés a kiadott atm papír elegendő. A feltöltött összegből amit nem használt el az illető akkor azt átmozgatják, míg a félrefizetést szintén törlik.

Mákony Béla 2011.09.29. 10:50:06

@Liliom08: Hol van díja, meséld már el.
Esetleg a rózsaszín csekkes feladásnak.

Beszélsz baromságokat.

Liliom08 2011.09.29. 11:23:57

Kedves Márkonyi Béla! Köszönöm, hogy ennyire intelligens hsz-eket tudsz kitenni. Ha nem tudsz valamit azért nem más a hülye.

A kékeknél 125Ft a befizetés díja....

piritytamas 2011.09.29. 13:07:45

@Eugenie Danglars: Szövegértésből egyes, leülhetsz.

Ki mondta, hogy a kezelők "unatkoznak"? (Csak hogy lásd, hogy amire gondolsz, azt a művelt magyar köznyelv segítségével is meg lehet fogalmazni.)

Ki mondta, hogy őket hibáztatom? Még csak azt se írtam, hogy elvárom, hogy ha felhívom őket, azonnal foglalkozzanak velem. De a 48 perc az minden határon túlmegy. Több, mint 15 éve van Voda előfizetésem, előtte pár évig Vitamax volt, ezalatt kevesebb, mint tízszer beszéltem velük összesen (leginkább amikor elszúrtak valamit), most háromszor hívtam őket és mindannyiszor fél óránál többet vártam, volt, hogy nem is tudtam kivárni, hogy végre vegyék már fel. Ez határozottan _cáfolja_ azt, hogy (nem az ügyfélszolga, hanem) a cég számára _fontos_ a hívásom. Szerintem. Ne mondják be!

Hívok néha bankot, elmüt, céget, iskolát, nem létezik, hogy máshol akárcsak megközelíteni az átlagos várakozási idő ezt. Mondjuk a többi mobiltelefonszolgáltatót nem ismerem, de azért (is) vagyok a Vodánál, mert azoktól se várok sokkal jobbat... :)

A_blogger 2011.09.29. 13:12:40

@piritytamas: látom, judzsin nem csak engem osztott le. :D úgy érzem ilyen, amikor egy ügyfélszolis nem issza meg a reggeli kávéját.

mark87 2011.09.29. 13:50:40

még jó, hogy az ilyen befizetéseknél kétszer kell megadni a számot (ha a kettő eltér, akkor nem történik meg) és a másodiknál oda is írják, hogy ellenőrizze, tutira adjon jó számot, mert utólag nyista reklamáció. Ehhez képest sikerült kétszer rossz számot beírni, UGYANOTT elrontani kétszer, NEM ELOLVASNI, amit ír az a vasdoboz (alias ATM). Akkor most miért is a voda vagy az atm a hülye??? Aki szenilis, maradjon a csekknél... Ha meg nem figyel és elolvasni sem akarja amit kiírnak, ne vergődjön utólag...
Vagy akkor ha elkap a rendőr gyorshajtásért, akkor mondjamazt, hogy ugyan kiírták egy csészealjra, hogy "50",de én nem olvastam el és az sincs ott, hogy ezért megbüntetnek...

Mocsár 2011.10.01. 09:56:42

@A_blogger: a kérdésedre a válasz a "vízfej" és egyéb kijelentéseidben keresendő.

@piritytamas: "Több, mint 15 éve van Voda előfizetésem, előtte pár évig Vitamax volt,"

Szerintem nincs is több kérdésem. XD
(még jó, hogy a VF idén lesz 12 éves Magyarországon... :)

Andris2009 2011.10.01. 10:14:49

A Vodafone-al kapcsolatos problémákra szerintem csak egy jó és hathatós megoldás van: szolgáltatót kell váltani...

standi 2011.10.04. 09:04:36

Nekem apám véletlen egy vadidegen telefonkártyájára töltött 5000-et a nagyim kártyája helyett.... felhívta az idegen számot, megbeszélték, a másik "cserébe" feltöltötte a nagyimét 5000-el, és kvittek voltak...

2011.10.05. 21:50:43

Kedves Posztoló!
Számlát fizessék ki a kedves szülők, és utána reklamáljanak. A szolgáltatók nem foglalkoznak olyan előfizetők reklamációival akinek bármekkora tartozása is van. Ha nincs tartozás és erőteljesebb a felháborodás akkor foglalkozni fognak a dologgal.
Az elütésből származó emberi tévedések kiküszöbölésére javaslom a következőket:

Menjenek be a bankba és kérjenek csoportos beszedési nyomtatványt amit töltsenek ki. Ön menjen velük és 2x ellenőrizzék a megadott adatokat.

Utána a csoportos beszedési megbízáson adjanak meg limitet ( ha a havi számla általában nem több mint 5000 forint akkor adjon meg 6000 forintot). A bankos "kishölgytől" kérjenek egy fénymásolatot a csoportos beszedési megbízásról.
Menjenek haza a kedves szülők. A következő számlát még fizessék be a megszokott módon.
Az azt követő számla miatt már nem kell sehova szaladgálni. A vodafone annyit fog levonni a számláról fillérre pontosan amennyi a számla összege. Ha a számla összege több mint a limit, akkor fizessék be a pénzt a szokott módon.
Ha a számlán nincs fedezet, a vodafone (és bármelyik másik szolgáltató) még egyszer megkísérli levonni az összeget még ugyanabban a hónapban. Ha akkor sincs elég fedezet a számlán, akkor megy az értesítő, hogy fedezethiány miatt nem teljesült a számla kiegyenlítése. Ilyenkor lehet szaladgálni megint a bankba és fizetni a szokott módon.

Többször említi hogy idősek a kedves szülők. Akkor miért rohangálnak és teszik ki magukat a tévedéseknek? A csoportos beszedési megbízást csak egyszer kell JÓL megadni.

Ha a limit miatt aggódik, akkor számoljon átlag összeget. Mondjuk az elmúlt 1 év átlagát vegye és adjon hozzá + 1000 forintot.
Így limiten felül (pl. rossz számlázás miatt) nem tudja levonni a szolgáltató a számla díjat, lehet személyesen intézkedni.
De ha nincs gond, akkor fölösleges minden hónapban a bankba és a vodafonos kishölgyhöz rohangálni. Kivéve persze, ha a kedves szülőknek ez egy testmozgási program.

2011.10.05. 21:57:52

Még valami:
Nem fogják visszaadni a téves telefonszámra feltöltött összeget. Akkor sem, ha véletlen volt.
Ezzel már sajnos nem lehet mit tenni. Ezt a kedves szülők bebukták.

A vodafonos kishölgyet meg kár emiatt állandóan zaklatni, nem nyúlhat más előfizetéséhez és nem teheti át az összeget csak úgy egyik számláról a másikra. Ha ezt megtenné (divatos szóval élve, emberségből) akkor a munkáltatója azonnal kirúgná az állásából, de még fel is jelenthetné.

Bár manapság a vodafonos kishölgyeknek még jogosultságuk sincs ahhoz, hogy bármilyen módosítást végrehajtsanak az ügyfelek számláin, engedélyezés nélkül.

Lehet rajtuk gúnyolódni, de ők aztán tényleg nem tehetnek arról amit a kedves szülők elrontottak.

Andris2009 2011.10.06. 12:24:32

vágtázó halottkém személyében szerintem egy "kedves" és "ügyfélbarát" "vodafonos kishölgy" "kedves és ügyfélbarát" véleményét olvashatjuk... :D A Vodafone egy "kedves és ügyfélbarát" cég... :D :D :D
süti beállítások módosítása