Tékozló Homár

25 ezer forintért cseréli a garanciális hűtőt az IKEA

2011.10.11. 14:21 | jackyll | 291 komment

Juli egy hónapja a földbe ásva hűtheti a sört, minthogy a konyhaszekrényébe beépített Whirlpool-hűtő elhunyt, az IKEA pedig nem tud helyette ugyanolyat adni. Választhatja a pénzt, és akkor kereshet passzentos hűtőt vagy kaphat egy újabb modellt, plusz 25 ezer forintért:

2011 januárjában vásároltam IKEA konyhabútort, egyebek mellett egy beépített hűtőszekrénnyel. Akkor az szólt az IKEA mellett, hogy – mint azt a minden postaládába bedobált katalógusaik hirdetik- kompakt megoldásokat kínálnak konyhafronton. Persze nyilván éppen a kompakt jellegből fakadóan a variációs lehetőségek száma jóval kisebb, mintha egy asztalostól, méretre rendelné az ember, de mivel túl voltam egy hosszas, fárasztó lakásfelújításon, úgy gondoltam, hogy akkor a „kész” IKEA konyhát választom. A másik szempont éppen az IKEA jó híre és ügyfélbarát arculata volt, gondoltam, ha bármi gond lenne (persze miért is lenne), korrekt és gyors módon rendezhetem a garanciális (vagy egyéb igényemet). Nos, ezt rosszul gondoltam. Történt ugyanis, hogy a beépített (IKEA márkájú, de Whirpool gyártmányú) hűtő elromlott: konkrétan nem hűtött. Az ételek természetesen megromlottak, úgyhogy egyebek mellett sajtok, sonka, tej, joghurt végezte a szemetesben…nem szeretném ragozni, de elég kellemetlen az élet hűtő nélkül.

Persze hívtam az IKEA ügyfélszolgálatát (vagyis amit annak neveznek). A telefonos ügyfélszolgálat önmagában is megérne egy posztot (ügyfélelhárító metodológia: hosszú menürendszer, gombnyomogatás, majd zene stb…). Végül e-mailekkel úgy, ahogy sikerült kapcsolatot létesíteni. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy mekkora a fejetlenség: minden alkalmazott mást mondott, hogy mi kell az ügyintézéshez (számla, cikkszám), illetve az ügyintézés  különböző szakaszaiban, merthogy van neki egy pár szakasza. Szóval alig öt nap alatt eljutottuk oda, hogy kijött a Whirpool márkaszerviz szerelője (aki ugyancsak rendkívül „jó” benyomást tett rám a fellépésével és viselkedésével), aki megállapította, hogy a hűtő nem javítható (mielőtt kérdeznétek, nem volt nála WD-40) . Ezek után, alig 2 hét elteltével (közben ugye próbáltam hívogatni az IKEÁ-t, de eredménytelenül, e-mailre mondjuk válaszoltak annyit, hogy még nem kapták meg a „csereutalványt” a Whirpooltól) hívtak, hogy megjött a csereutalvány (persze itt is volt egy kis malőr, az Örs vezér téri áruház helyett a budaörsi áruházba érkezett először, de ezen akkor már nem lepődtem meg, és végülis csak 1 napot csúsztunk emiatt).

Az ügyfélszolgálatos tájékoztatott (persze két részletben, mert az első hívásra nem nézte meg, amit meg kelett volna), hogy szerencsés ember vagyok, hiszen van olyan méretű beépíthető hűtő, ami pont befér a konyhámba. Nem pont ugyanaz, amit én vettem, hiszen a tudomány és a technika fénysebességgel halad előre, na szóval ez az új hűtő halkabb, és kevesebb áramot fogyaszt. Megjegyzem, az előző se fogyasztott sokat, és zajos se volt (meg nem is a hálóban van a hűtő).

A gond „csupán” annyi, hogy az általam vett hűtő, és az új csodamasina kiskereskedelmi ára között 25.000.- forint különbség van, amit ki kéne fizetnem. B opció: visszafizetik a pénzt, és csináljak, amit akarok.

Ezzel kapcsolatban az alábbiakra hívom fel a figyelmet:

- az IKEA úgy hirdeti magát, hogy megoldásokat kínál a konyhára, ehhez képest most kiderült, hogy nem „megoldást” vesz az ember, hanem hűtőt, sütőt, munkalapot, alsó szekrényt, sarokpántot stb.

- Lassan egy hónapja nincs hűtőm, és még mindig nem tudom, mikor lesz. Hűtő nélkül élni bizony nagyon kellemetlen. Nekem nincs családom, de mondjuk egy kisgyerekes család hogyan oldaná meg a problémát?  Mindez ugye a "gyerekbarát" IKEA esetében.

- Mivel az IKEA leverheti a Whirpoolon az elromlott hűtő árát, most lényegében annyi történik, hogy eladnak nekem egy új hűtőt- kiskereskedelmi áron, amin ugye az IKEA-nak valószínűleg jelentős árrése van, amit jelen esetben én fizetek ki. Ez ugye azt jelenti, hogy az IKEA keres azon, hogy hibás árut adott el. Zseniális húzás. Erre a felvetésemre, illetve arra, hogy hajlandó lennék kifizetni az általam kifizetett ár és az új termék beszerzési ára (tehát kisker ár mínusz árrés) közötti különbözetet, azt a választ kaptam, hogy az nem szokás, illetve, hogy akkor ezen az alapon nekik se kéne visszafizetni a hűtőm teljes árát, hiszen 9 hónapig használtam (igen, ez utóbbi szerintem is erősen WTF).

- Megérteném a dolgot, ha évek teltek volna el. De itt ugye 9 hónap telt el, és elromlott a hűtőm, és még nekem kell fizetnem. Cserében persze „jobb” készüléket kapok, de ebből én semmit se fogok érzékelni, hiszen éves szinten 1000 forint megtakarítás az áramszámlán nem igazán tűnik fel. (Persze legyünk pozitívak, 25 év alatt megtérül a befektetés).

- Az IKEA logikája alapján, ha a jövőben bármi elromlik, tönkremegy a konyhájában, mert hibás volt a termék, és nem elérhető azonos cikkszámú termék, és az új termék (ami lényegében ugyanazt tudja) drágább, a különbözetet ki kell fizetni. Így tehát kőleves effektus érvényesülhet: veszel egy konyhát mondjuk 350 ezerért, de ha használni is szeretnéd, 450 ezer lesz a számla vége.

És még a végén halkan megjegyezném, hogy nem csak konyhát vettem az IKEA-ban, hanem számos egyéb berendezési tárgyat is, elég komoly értékben (többhavi nettó fizetésem). Azt gondolná az ember, hogy ezek után (meg persze amúgy is), ügyfélként fogják kezelni. Sajnos nem így történt.

A kommentelők kedvéért: mondhatnánk ugye, hogy konyhát csak az ukránoktól, de ki bízik ezek után a kék-sárgákban?

Instant update 1:

A múltkori levelem óta annyi változott, hogy most már el se tudom érni az IKEA Ügyfélszolgálatot. Tegnap két e-mailt is küldtem, és kértem, hogy hívjanak fel, egyeztessünk csereidőpontot, de nem hívtak. Ma reggel áttértem az óránkénti levélküldésre (eddig 4 e-mailt küldtem ma), így az elmúlt 36 órában 6 megkeresésemre nem válaszolt az IKEA. Közben 25, lassan 26 napja, hogy bejelentettem a hibát, és még mindig nincs cserekészülékem.

 

Instant update 2:

Elnézést az új e-mailért, de közben hívtak az IKEA-tól (úgy látszik az óránkénti e-mailküldés megtette a hatását), és csütörtökön - ha minden jól megy- beszerelik az új készüléket. "Természetesen" 25.000.- forintomba fog kerülni a "garanciális" csere, és "természetesen" jótállási jegyet se fognak adni "mert az ma már nem divat".

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B_Juli 2011.10.11. 22:57:34

Hát nem tudom, mi lehet a svéd-holland kooperáció oka, de ennek ma is láthattuk egy eklatáns példáját.

XCat 2011.10.11. 23:00:32

@lionking: Na de teljesítették. Volt buttora, hüttővel. Akkor meg? Mi van, ha ő rontotta el? Vagy a gyereke? Ezek a mai kölykök ám minden aljasságra képesek.

B_Juli 2011.10.11. 23:01:18

@CatMother: nagyon képben vagy a jogi dolgokkal.

XCat 2011.10.11. 23:02:45

@Megdobbent: Majd tájékoztatlak a részletekről. Addig is szerezz be egy 54 ezres illetékbélyeget.

@B_Juli: Aki utoljára ezt mondta, az finoman szólva nem teljesen jogkövető viselkedést tanúsított... Te jogász vagy?

lionking 2011.10.11. 23:04:39

@B_Juli: amúgy szerintem ezt is bevetheted hogy elállsz a vásárlástól azaz visszakéred az egész bútor árát, és még egy ki kártérítési igényt is bemutathatsz nekik. Szerintem egész hamar meggondolják ezek után.
Mivel ők nem tudnak teljesíteni így jogos az elállás.
A múlt héten éppen a fogyasztói garanciális és egyéb jogokkal foglalkozott a klubrádió fogy véd műsora és épp végig is hallgattam :)

lordjim 2011.10.11. 23:04:45

1.Dugd be a villásdugót-a hűtőét-a konnektorba.2.Azzal a szerelővel ne állj le,akinek nincs WD-40-e.(De komolyra fordítva:te hülyébb vagy állva,mint az összes kommentelő nekifutásból,de ha ezt az állatságot egy sztendapon előadnád biztos sikered lenne.)

XCat 2011.10.11. 23:06:10

@B_Juli: Szerintem kamuzol. :)

B_Juli 2011.10.11. 23:09:23

@lionking: hogy őszinte legyek, nem vártam sokat az IKEA-tól, csak egy kis normális hozzáállást. De az ügyintézés, meg a kommunikáció olyan szinten gáz volt, hogy úgy döntöttem, hogy végigverem ezt az ügyet. Ügyvédem, úgy néz ki, már van, úgyhogy először felszólító levél megy, aztán , ha nincs normális visszajelzés, talán békéltető testület, de lehet, hogy rögtön bíróság. Nem a pénzért, mert anyaglag ez nem igazán éri meg, csak azért, hogy ne azt higyjék, hogy itt ököljog van.

XCat 2011.10.11. 23:09:41

Sosem fogom megérteni, mi a fenének vágtok be ilyeneket. Amíg megtanuljátok, keresnétek annyi pénzt, hogy ne kelljen ezzel baszakodni..

B_Juli 2011.10.11. 23:10:43

@lordjim: köszi, ezt a stand up dolgot mások is mondták már. De most kivételesen egyébként nem poénkodom.

lionking 2011.10.11. 23:13:01

@B_Juli: Igen ha mindenki végig csinálná, akkor valószínű hogy rájönnének a cégek hogy nem lehet és érdemes a VEVŐT hülyének nézni, és kirabolni ha nem is szó szerint.

XCat 2011.10.11. 23:14:03

@lionking: Ezt frankón az ikeára mondod, akik magasan vezetnek ebben minden létező területhez képest? :)

B_Juli 2011.10.11. 23:16:18

@CatMother: keresek is annyit. Pont azért "baszakodok" ezzel, ahogy ily' nőiesen mondod, hogy másnak, akinek erre nincs ideje, pénze, vagy ügyvéd ismerőse, annak ne kelljen legközelebb. Szerintem néha az embernek, ha van rá lehetősége, fel kell vállalnia egy-egy ilyen "fogyasztóvédelmi" ügyet.

lionking 2011.10.11. 23:18:38

@CatMother: mit mondtam én az ikeára???

XCat 2011.10.11. 23:26:40

@lionking: "akkor valószínű hogy rájönnének a cégek hogy nem lehet és érdemes a VEVŐT hülyének nézni, és kirabolni ha nem is szó szerint."

@B_Juli: Én ezt másképp mondanám, de nincs kedvem kifejteni. Álmi vagyok.

Megdobbent 2011.10.11. 23:29:32

@CatMother: megszereztem! Hova ragasszam? :o

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.10.11. 23:36:10

@Megdobbent:
A B-vel vigyázz!
A poszt toló neve nem gynús?

B_Juli 2011.10.11. 23:40:17

@Sün‼: "A B-vel vigyázz!
A poszt toló neve nem gynús?"

helytálló észrevétel :)

B_Juli 2011.10.11. 23:44:39

@estrella negra: Varga Pincészet? (Pesten az még elmegy).

B_Juli 2011.10.12. 00:00:58

@estrella negra: a szép színeset, lgysziiiii.

XCat 2011.10.12. 00:09:17

@estrella negra: @B_Juli: Látni szeretném, ahogy dugtok. Lécciiiiiiiii.

B_Juli 2011.10.12. 00:11:01

@estrella negra: jó éjt, fekete csillagom!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 00:12:38

@CatMother: Majd útközben összeszedlek. Gyertyát hozzál.

XCat 2011.10.12. 00:17:06

@estrella negra: Nem baj, majd elmeséled.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 00:19:46

@CatMother: Na, addig legyé' úgy összegömbölyödve, mint az avatarodon...

XCat 2011.10.12. 00:28:50

@estrella negra: ne beszéljél mellé, én tudom hogy úgyis. Ismerlek mint a rosszpénzt. Majd megmondalak a julisnak is. De először dugcsizd meg.

Aztán tegyél ki magadért, össze akarom törni a kisszivét.

Megdobbent 2011.10.12. 00:54:20

Nah, ez a buli kifulladt :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.12. 07:33:58

@B_Juli: te valami kormányközeli pénzügyes vagy. Majdnem úgy számolsz mint Matolcsy.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 07:58:11

ájjájjáááj, miből maradtam ki. nyerváknyervák.

az vót mán, hogy nem kell hüttő, mer az ikeja úgyis ad hideg vizet ingyér?

A Spanyol Inkvizíció 2011.10.12. 08:08:19

@lionking: félelmetes, hogy mennyire hülye vagy.
okoskodsz itt, pedig lövésed sincs a dolgokról.
Bárcsak minden magyar kereskedő csak fele olyan korrekt lenne, mint az IKEA.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 08:11:53

@akiazsiráfotszereti: Nem, az még nem volt. Elmondod?
(Beindítottuk az éjszakai Homárt. Elmúltál 18? Nehogy Szalai Annamari elpicsázza Juszkáékat.)

Egyéves Önkéntes 2011.10.12. 08:12:31

@akiazsiráfotszereti: :)
jól szórakoztam, amíg visszaolvastam.
az egy zsiráf a hóban az avataron?

Egyéves Önkéntes 2011.10.12. 08:20:04

@estrella negra: Giraffa camelopardalis var. siberiensis Linné

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 08:20:24

giraffa camelopardalis siberiensis
(miszerint foltos nyakorján)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 08:24:25

@EÖ: ...lehet, hogy mégis van ilyen állat? (v.ö. "Ilyen állat márpedig nincs!")
Érik a Nobel-díj! Holafrakkom?

Egyéves Önkéntes 2011.10.12. 08:25:25

@estrella negra: Most akkor Linné vagy nem Linné, az itt a kérdés?

Egyéves Önkéntes 2011.10.12. 08:31:16

@estrella negra: Van, svájci! 180 forintért vettem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 08:33:00

@EÖ: Azt azért ne vedd fel a díjátadóra.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 08:45:26

@estrella negra: hát persze hogy igen kérlek alássan:D az úgy vót, hogy k*va meleg vót, ... na beleuntam, mégse

@EÖ: bezony zsiráf az, csak a vonat nem vitte el a célig, mert valami öngyilkos hópárduc a sínre ugrott, így ki kellett szállnia útközbe. oszt még pézt sé kapott vissza. ekkor készült a fotó.

Kutyuu 2011.10.12. 08:56:20

Úristen, mennyi fasz van itt!
Idejön a fogyasztóvédelmi fórumra, és lehülyézi azt, akivel halmozottan akar kibaszni a bútorbót.

Egyrészt szart ad el neki. Szar, mert ha jó cucc lenne, nem hibásodna meg fél év után. Ezt erősíti meg sok hozzászóló a WP-al kapcsolatban. Az IKEA is feltételezhetően tudja ezt, mégsem küldi el a picsába a WP-t, mert OLCSÓ (de szar). NEM a fogyasztó a hibás, neki nem kell tudnia, hogy IKEA hűtő=WP hűtő=szar. Az ikea viszont ismeri ezeket a számokat...

Másrészt nem biztosít csereterméket. Lehet pofázni, hogy keressen máshol mást, de minden bizonnyal azért ott vette a hűtőt, hogy passzentos legyen, vagy azért, mert ott akarta venni, tökmindegy. Pont.
Nem muszáj raktáron tartania a cserecuccot, de akkor bassza meg, ha cserélni kell, vállalja be az árkülönbséget!
Csak egy szélsőséges példa: te megcsináltatod a bútort, amibe egy kvára nem szabványos hűtő fér csak bele. Utána ez tönkremegy, a cég meg behazudja, hogy csak 300E-ért van ugyanilyen méretű hűtője. Legközelebb meg csak 500E-ért. Na akkor pofázz - szépen fog kinézni a luk a többszázezres konyhabútorban.

Szal köcsög az ikea, csakúgy, mint itt elég sokan. .. és nem vagyok a Szily :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 09:05:57

@Kutyuu: a hüttő standard méret, ikeja aszonta visszadja a pézt, oszt vehet másikat. mia franc kéne még? adjon mellé ajándék mosógépet is????

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.12. 09:13:01

@akiazsiráfotszereti: Szerintem meg azt szeretné, hogy az " IKEA mondjon le"
:)

Csigorin 2011.10.12. 09:15:31

"ezen az alapon nekik se kéne visszafizetni a hűtőm teljes árát, hiszen 9 hónapig használtam (igen, ez utóbbi szerintem is erősen WTF)."

nem, nem wtf. Ha te szarragsz az arresen, ok szarraghatnak az amortizacion.

Kocsibiztositasod volt pl? Na ha totalkarosra, vagy epp csak annyira torik az autodat hogy a javitas dragabb mint az auto, akkor bizony a biztosito csak az autod arat fogja kifizetni (es elviszi a "roncsot").
es hiaba mondod hogy te azt feldughatod magadnak, meg egy ugyanolyan, ugyanugy karbantartott stb autot nem talalsz erte.

mocsoksag, de ez van.

Csigorin 2011.10.12. 09:16:53

@Csigorin: annyit viszont meg lehet probalni, hogy rendben van, adjak vissza a penzt, de akkor az egesz konyhaet. Mert te egyben vetted, ilyen feltetelekkel, huto nelkul nem all szandekodban hasznalni, es mivel hasznalhato hutot ugyanolyan aron nem tudnak biztositani (ertsd nem tudjak javitani a "konyhat"), igy dellazzak vissza az osszes penzt.
Aztan abbol majd veszel egy masik konyhat.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 09:21:06

@batgirl: :D na, csak fölbaszalintottam magam, imádom mikor valaki azzal kezd hogy hú mennyi fasz van itt. én olyan blogba nem írok, ahol nem teccik a társaság oszt jóvan.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.12. 09:26:57

@akiazsiráfotszereti: egyetértek, én is kerülöm azokat, a helyeket ahol nem érzem jól magam.

Egyéves Önkéntes 2011.10.12. 09:31:35

@Csigorin: nem, az IKEA-ban nem egyben veszel egy darab konyhát, hanem veszel egy csomó bizbaszt külön és abból hegesztetsz otthon valamit, ami ha szerencséd van, akkor konyha lesz.
még a fiókok fogantyúját is külön tételként veszed meg.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.12. 09:32:24

@EÖ: Ha meg nincs szerencséd, akkor csak egy tankot tudsz belőle kirakni?:))))))))))

Egyéves Önkéntes 2011.10.12. 09:33:25

@akiazsiráfotszereti: Hó végére talán látjuk majd a zsiráfot is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 09:40:23

@akiazsiráfotszereti: Olyanról, hogy mazochizmus nem hallottál még?

2011.10.12. 09:48:33

posztolót már lehet ?

Kutyuu 2011.10.12. 09:49:19

@akiazsiráfotszereti: Az egy cseppes sem zavar ugye, hogy ez egy fogyasztóvédelmi fórum, ergo nem a te szép szemedért vagyok itt. Mint ahogy az is vicces lenne, ha valaki a szurkolók/rajongók miatt menne/nem menne meccsre/koncertre/etc.

Szal kicsit el a fókuszt magadról..

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 09:50:27

@EÖ: meg a denevéreslánynak is, de nem műxik a válasz funkciód. Tanke schön! Az biza hóttziher.

@estrella negra: hallani hallottam már, de nem tudom pontosan mit jelent. állítólag a vadászok gyakorolják ezt a műfajt.:)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 09:55:22

@Kutyuu: Nem baj, majd elmúlik. Ha nem a szurkolók miatt mégy, akkor meg nem mindegy hogy faszok-e vagy sem?? Kicsit gubancos a logicicád.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.12. 10:06:02

@akiazsiráfotszereti: Én simán tudok válaszolni magamnak is:)) Csak most nincs kedvem magammal levelezgetni:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.12. 10:07:40

@Kulics: Igen, így 250 komment fölött bőven lehet a posztolót. Eddig kicsit visszafogtuk magunkat, egy-két emberen (mnacskán) kívül:)))

Kutyuu 2011.10.12. 10:07:51

@akiazsiráfotszereti: Nem miattuk megyek ki, de engedtessék meg, hogy ha ott vagyok, akkor megjegyezzem. Nem gondolom, hogy egy Fradi meccsen a bközép viselkedése elfogadható. Mint ahogy itt is sokan leszarják ezen blog értelmét/lényegét, és csak vaktában lövöldöznek, mint Breivik.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 10:13:32

@batgirl: a posztolót mindig lehet,kivéve ha kivételesen néhanapján jön egy olyan akinek igaza van.

@Kutyuu: bocsánat, de éppen ásítottam egyet. mivolt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.12. 10:19:34

@akiazsiráfotszereti: Néha az igazság nézőpont kérdése. Onnan fentről torzít a valóság.))

Kutyuu 2011.10.12. 10:23:46

@akiazsiráfotszereti: Semmi, valami paraszt zsiráf futott át előttem. Elütöttem. Bocs.

A Spanyol Inkvizíció 2011.10.12. 10:24:51

@Kutyuu: ritkán látni nálad nagyobb parasztot itt, pedig nagy a felhozatal.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 10:27:49

@Kutyuu: na látom már tanulsz :)

@batgirl: az lehet, de itt tisztább a levegő. itt fenn már nem érződik a kutypiszok szaga sem. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.12. 10:29:17

@akiazsiráfotszereti: Az jó, mármint a tisztább levegő. Én is szeretek ott lógni:)

Kutyuu 2011.10.12. 10:31:36

@A Spanyol Inkvizíció: Azért Te sem vagy kezdő, ahogy nézem... Csak Te kihagyod az érdemi hozzászólást...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.10.12. 11:09:35

OFF

Segírséget kérek: Anyámat meghívták exkluzív egészségügyi kivizsgálásra: vércukorszint mérés, testzsír mérés, meg minden, ami szem-szájnak ingere. Küldtek írásos meghívót mindez szépen levésve a papírra, ami sorsjegyként szolgál, tehát nyilván "beszedik" a megjelentektől.
"Sejthető", hogy a vizsgálódás helyett előadás, bűntudatébresztés, reménycsöpögtetés, végül akciós vásárlási lehetőség lesz a programon.

Mit lehetne tenni? Lemásolja a papírt, elmegy, meghallgatja, addig OK. De mivel bizonyítja, hogy nem arról volt szó, mint amit ígérgettek?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.12. 11:12:51

benzinkút. hűtődoboz. zacskó, benne jég. több zacsival megvesz. hazavisz, hűtőbe betesz.
ha nem nyitogatod folyamatosan, 2-3 napig is tartja magát.
olcsóbb, mint a villanyszámla! :D

igazságos 2011.10.12. 11:22:38

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nem kell elmenni ilyenre. Mindig hirdetnek ilyen akciókat, legfeljebb vár egy kicsit. Szoktam néha én is elmenni ilyenekre, de soha nem találkoztam eddig előadásokkal, az egészet lerendezték 15 perc alatt, sorban állással. Papír meghívóval sehová, pláne nem ilyenekre, ezek ugyanis általában nyilvános események, amikre sok embert várnak.

Vagy ha megy, vigyen kamerát, de ha már eleve bizonyítani akarja azt, hogy átvágták, inkább el se induljon.

A sejthető nem elég, még el se indult, akkor meg honnan tudja az ember, mi lesz ott?

A bizalmatlanság mindig.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.12. 11:27:00

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Mi lenne ha nem menne el? ezt a háziorvos is megcsinálja , oszt még nem is köll vásárolni se. a testzsírmérés meg egy mahartság alapjáraton. inkább kíméld meg édesanyádat az egésztől.

labi 2011.10.12. 11:28:52

@B_Juli: "Vagy hol rontom el szerinteda logikát?"

Ott, hogy a beszerzési és eladási ár különbözete még önmagában nem nyereség.
Ebből még le kell vonni a felmerülő költségeket.

ex-dr. vuk 2011.10.12. 12:50:16

Termeszetesen nem szabadna 25ezret kerni egy cserekeszulekert, mert "irva vagyon".
Vagy ugyanannyiert kicserelik ugyanolyanra vagy jobbra, vagy penz vissza. Ez utobbi opcioval mi a baj? Visszakered a penzt, visszaadod a szart es veszel (ugyanennyiert) egy masik cuccot. Ha nekik kenyelmesebb a teljes cuccot cserelni... ;)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.10.12. 13:24:43

@igazságos: "A sejthető nem elég, még el se indult, akkor meg honnan tudja az ember, mi lesz ott?

A bizalmatlanság mindig. "

A tapasztalat!

Ismerős nyugiklubos nénik elmentek és a fentebb leírt volt.

@estrella negra: @akiazsiráfotszereti:
mondjuk, nem csak azt nézi, neki mi a jó (leszarni, kit csapnak át), hanem azt is, hogy másnak mi az érdeke ( ne működjön átvágós-rásózós, mint az áruküldők etikai izéjének tagja)

szgyula 2011.10.12. 14:14:03

@vuk_: Két baj van. Egyrészt nem biztos, hogy pont oda illő készüléket tud venni, ha nem szabványos a cucc. Azaz neki lehet, hogy szekrény elemet is cserélnie kell. Másik a szállítási költség, amit az egészre esetleg kifizetett, de nem kap vissza.

lionking 2011.10.12. 19:24:13

@A Spanyol Inkvizíció: gratulálok idejössz és egyből megmondod a tutit.
Nem süllyedek le a szintedre mert legyőzöl a rutinoddal.
Ami meg az okoskodás részét illeti, kicsit több mint 30 évet töltöttem el a szolgáltató és azon belül is a javító szektorban és még most is bár más területen de ugyanúgy érintve vagyok a fogy véd törvény által. Tehát a lövésed sincs kitétel nem áll
Az ikea meg pont olyan szarrágó tud lenni, mint bármelyik más multi.
Tény, hogy nem sok panasz van akár itt is rájuk, de azért írd be nyugodtan a keresőbe az ikea nevet és biztos, hogy nem 2-3 találatod lesz a homáron.
További jó szörcsögést fröcsögést és hülyézést kívánok neked itt és máshol, legalább ott is láthatják ki vagy (vagy ki nem vagy)

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2011.10.13. 01:08:07

@CatMother: "3. kurvaszar minőségűek"
nyilván több termék hosszú tesztelése után írsz ilyet.
asszem akkor le is szedem ezt a konyhabútort a falról, faszért nyílik-záródik csöndben itt már ippeg 25 éve.

XCat 2011.10.13. 01:25:27

@a fene tudja még: Mondjuk úgy, bőven van összehasonlítási alapom nem kurvaszar minőségűekkel.
Egyébként igen.

Jó, szedd le. Kapsz rá három napot, jövő héten leellenőrzöm. De ha nem lesz leszedve, akkor úgy veszem, hogy egy frusztrált kis pöcsnek beböföghetnékje volt.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2011.10.13. 09:06:30

@CatMother: a hozzászólásaid alapján inkább te tűnsz egy erősen frusztráltnak fapicsának.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.10.13. 09:48:43

@Panni75:

"Ha nekem elromlik a 82 cm-es tévém és nincs készleten, akkor adjanak helyette ingyen egy 102 cm-eset? El van tévedve a posztoló erősen, az Ikea pedig korrekten járt/jár el."

No akkor mindenki okulására elmesélek egy történetet.
Anno vettem egy Canon Powershot S1 -es gépet.
Szépen működött mígnem 2 év után a CCD megadta magát.
Mivel ugye már 1 éve lejárt a garancia írtam a Canon magyarországi szervízének (Camera Hungára) hogy van egy ilyen gépem már 2 éves úgytűnik hogy a CCD-nek vége kb. mennyi a javítás?
Gondoltam hogy mondanak egy olyan árat hogy majd dobok egy hátraszaltót.
De nem.
A következő volt a válasz:
"Hiába járt le a készülék garanciája a kézérzekelőre 5 év jótállás jár.
Küldjem be futárral a gépemet és INGYEN kicserélik az érzékelőt."
Nos így is tettem, de ezzel a dologgal nem volt vége a történetnek így kapcsolódik a jelenlegi sztorihoz.
Miután megkapta a Camera Hungára a gépet, kaptam tőlük egy másik levelet:
"Sajnos ehhez a géphez már nem tudnak alkatrészt szerezni így javítani sem tudják.
De annak érdekében hogy biztosítani tudják a szavatosségot, kiküldik ennek a szériának a legújabb modelljét INGYEN.
Így kaptam a régi Canon Powershot S1 gépem helyett Canon Powershot S3 -at.
Ja és az új gépre előlről kezdődött a garancia.

Szóval lehet ezt így is intézni ha akarják.

Most akkor a Canon volt a lúzer?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.10.13. 10:01:47

@Di622:
Ja és még annyi az analógia hogy annak a digitális gépnek az ára kb. összemérhető a beépített hűtő árával , mert akkoriban olyan 120 000 HUF magasságában mentek ezek a gépek. Tehát nem arról volt szó hogy a canon nagylelkűen kicserélt egy 10 forintos szappantartót.

serfecs (törölt) 2011.10.13. 11:01:47

@Di622: ez egy extra jófej cég, ami nagyon pozitív, de nem kötelező. Itt nem arról van szó, h az IKEA jófej-e, hanem hogy megszegi-e a fogyvéd törvényt.

mohopasi 2011.10.13. 11:48:37

Csak azt szeretném kérdezni, hogy ha az ikeának nincs olyan hűtője, amit cserélni kell, mi a toszt csináljon? Adjon drágábbat ingyen? Vagy mi az elvárás? Visszaadná a lét? Vissza. Akkor...?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.13. 13:36:20

@Di622: én 12-13 évvel ezelőtt a HPval jártam így, amikor másfél év után már lejárt a 710-es garija de elkezdte tépni a papírt. kaptam helyette egy 710C típusút új patronokkal, szintén új garikezdettel. ingyen. vagyis az ODA futárköltséggel.
máskor saját hibámból leesett a telefonom (első szériás 3300) és elszállt a kijelzője. óbuda, jurócenter, természetesen elhajtottak. internet, nokia m.o., panasz leír. válasz, bementem, 2 perc alatt kicserélték a kijelzőt és egy mosollyal utamra bocsátottak. azóta sem veszek más telefont.
vannak jó cégek akikhez az ilyen "apróságok" miatt elkezd ragaszkodni az ember.

XCat 2011.10.13. 13:36:24

@a fene tudja még: Nem, én egy elbűvölő és laza fapicsa vagyok.

CID 2011.10.13. 18:22:01

ÓCsó, instant picsalucsok por eladó.

ferand1979 2011.10.14. 16:59:58

Veszek egy terméket, tutttti, hogy fél-1 éven belül kijön az újjabb széria.. A szabványokat (méret, teljesítmény, szín, kinézet, stb) pedig felejtsük el. Így jogos a posztoló felvetése, hogy nem szeretett volna ráfizetni. Ha így állnánk, akkor majdnem minden garanciális ügyintézésnél rá kellene fizetni a termékre... (igaz cserében jobb készülékünk lenne... de nem ez jelenti a GARANCIÁT!!!)
Amúgy NEM az IKEA "kárára" kell a terméket kicserélni, hanem a GYÁRTÓ kárára.. Így a Whirpool cserélje ki egy újjabb szériára a terméket... Ikea kérvényez egy Ügyfelének garanciális cserét, Ügyfél pedig bodogan elfogadja a cserét. Ez a Garancia... Jelenleg ez LEHÚZÁS felső fokon. (Főnököm DVD írót vett 5 éve. 2 évente kicseréltékk a 3 éves garanciális eszközét, mert elromlik. És újra indul a garancia. MOst 1 éves... jövőre megint megyek csereberélni, szinte biztosan... A márkát nem írom le....)
Ha a pénzügyi vonzatát vesszük... Egyben vásárolta meg a konyhabútort felszerelésekkel Szinte biztos, hogy nem fog annyi pénzt visszakapni, amivel különállóan vételezni fog tudni hűtőszekrényt.... Így itt is a posztolónak a pont.
A szállításokat viszont az IKEA és a Gyár intézze...

Más... Konyhabútort (sőt bútort..) nem vennék Ikeából. Mi helyi asztalossal, bútorossal kiszámoltattattuk, hogy mibe kerülne a konyhaszekrényünk. 600 EZER... 1 óra keresgélés NETen, átmentünk szomszéd városba, 8 km.-re, és 200-ból megrendeltük, igaz lapraszerelten. De azt 2 délután összecsavaroztuk ketten... Ha 10 év múlva szétesik újra hasonlót veszünk. (30 évig a bútoros-asztalos terméke sem bíná...)