Tékozló Homár

Agresszív és molesztálós BKV ellenőrök (frissítve)

2011.08.09. 11:44 | juszka | 447 komment

Mariann éves pesti bérletet váltott, mégis áldozatául esett a jegykezelők agresszivitásának. Ribancozás és tapizás BKV-módra. Panaszlevelét az illetékeseknek küldte, mi pedig kiváncsian várjuk a folytatást - már ha lesz egyáltalán.

Tisztelt BKV Zrt! A következő panasszal fordulok Önökhöz és kérem az ügy mielőbbi kivizsgálását: Előzetesen szeretném jelezni, hogy érvényes, éves bérlettel (ami havi bontásos) rendelkező utas vagyok. 2011.augusztus 2-án, délután fél hatkor kolléganőmmel, Ágnessel felszálltunk az Oktogon felé tartó kisföldalattira, a Bajza utcánál. A szerelvényen a 940-es számot viselő jegyellenőr hölgy bérletünk felmutatását kérte. Ennek mi eleget is tettünk. A hölgy a bérletemmel kapcsolatban azonban kifogásolta, hogy az elsején lejárt, ezért már az augusztusit kellene felmutatnom. Elnézést kértem tőle és jeleztem felé, hogy mivel tavaly még nem éves bérlettel utaztam, hanem havival, ami harmadikáig (vagy ötödikéig?) érvényes, ezért nem tudtam, hogy az éves bérletnél elseje a fordulónap, ezért ismét elnézését kértem és mondtam, hogy mivel úgyis itt dolgozom a Bajza utcánál, az éves bérlet augusztusi része pedig bent van az irodában, leszállok a következő megállónál és kérésére bemutatom az érvényes augusztusi bérletet. Ezt ő elutasította, mondván, hogy neki most kell a bérlet és büntetéssel fenyegetőzött.

Olvasson tovább!

DHL-es futárnak szinte semmi sem kötelező

2011.08.09. 00:04 | juszka | 77 komment

Naiv ügyfél azt gondolta, ha valamilyen időpontot egyeztet a futár céggel, akkor azt a kiszállításnál is figyelembe veszik. Tévedett, csomag pedig - többszöri telefonálgatás, egyeztetés után is - ment vissza a feladóhoz. DHL futárszolgálat magyar módra.

Egyik délután egy DHL-es „Értesítés küldeményről” matricás értesítő várt a postaládámban. 13:54-kor töltötték ki ezért - mint a dolgozó emberek zöme ebben az időpontban és is munkában vagyok - nem tudtam átvenni. Az értesítésen be volt jelölve a „Kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal” telefonszám, e-mail stb. Korrekt dolog – gondoltam magamban - hívom az ügyfélszolgálatot. Foglaltak voltak az ügyintézők, de az automata elkérte a telefonszámom és visszahívást ígért. Néhány perc múlva vissza is hívtak – nagyon korrekt! – udvariasan, kedvesen tudomásul vették, hogy másnap csak 17 óra után tudom átvenni otthon a küldeményt, majd akkor fogják újra kiszállítani. Telefonszámomat is megadtam, hogy esetleg, ha kell, tudjon jelezni vagy egyeztetni a futár. Másnap 17 órától várom a futárt. Nem jön.

Olvasson tovább!

Átverős jegyárus a Budavári Siklónál

2011.08.08. 13:16 | juszka | 107 komment

András külföldi lányokat vezetett körbe fővárosunkban, és a csodával határos módon minden klappolt, pár napig senki nem akarta átverni őket. A jókedv egészen a Siklóig tartott ki. Mi azért bízunk benne, hogy csak félreértésről van szó, és nem is olyan gonoszak a jegyet eladó idős nénik.

Nem vagyok egy feljelentő típus, de most szombaton elpattant az agyam a Budavári Siklónál. 3 külföldi vendégem volt a hétvégén, londoni kollégák, akikkel együtt turistát játszottam Budapesten. Szép idő volt és jó helyekre vittem el őket: imádták a Széchenyi fürdőt és a masszázst, élvezték a hajókirándulást a Dunán, tetszett nekik a vár, jókat ettek a Gundelben, a Gerbaudban és a Menzán a Liszt Ferenc téren, örütek a mindössze 2 fontba kerülő gin-tonicnak a Szimplában. Szóval tökéletes hétvége volt és még én is meglepődtem mennyire jó hely Budapest egy hosszú hétvége erejéig. Az egyetlen pár perces kellemetlenség a Siklónál ért bennünket.

Olvasson tovább!

Szórakoznak a kallerek Nyíregyházán

2011.08.08. 11:24 | jackyll | 103 komment

Priscin belefutott a feltehetőleg pont a nem bennszülöttek szivatására kitalált kedvezményes (20 forinttal olcsóbb), kizárólag 13.00-ig érvényes buszjegyekbe:

Tegnap (2011.08.05) kicsiny családommal vonattal érkeztem Nyíregyházára rokonlátogatóba. Hosszú évek óta nem jártam már itt, a rokonok előre szóltak, hogy a helyi buszokon mostanában kétféle jegy van forgalomba, a délelőtti (13 óráig érvényes) és a délutáni. A jegypénztárban vettünk mindkettőből eleget oda és vissza is, majd  felszálltunk a 12:50-kor! az állomásról induló 14 -es buszra. 13 óra előtt voltunk, ezért a délelőtti sárga jegyeket kezeltük. Az ellenőrök az utazásunk vége felé szálltak fel és közölték, hogy 13:02 perc! van ezért a délelőtti jegy már nem érvényes. Szerintük 13 órakkor a fognunk kellett volna a délutáni jegyeket és azokat is kezelni. Ezt furcsállottuk, egy utazás két menetjegy áráért, mondtuk nem vagyunk nyíregháziak (a rengeteg csomagunkból jól látszott) az utazást 13 óra előtt kezdtük meg, nem tudtuk meddig tart az utunk. De üsse kő, van nálunk a délutáni jegy is, kezeljük le most (ahogy szerintük kellett volna). Nem, már nem lehet, elmúlt 13 óra, büntetnek.

Olvasson tovább!

Vision Express vs csavarok

2011.08.08. 09:51 | jackyll | 78 komment

Andrisnak kezd lebomlani az egyéves szemüvege, amire a Vision Express azt mondja, hogy régi modell, már nincs hozzá csavar (!), más boltokban meg nem akarnak hozzáérni a kerethez, nehogy magától elpusztuljon a maradék:

Körülbelül 1 éve vettem a Vision Expressben egy szemüveget, sőt az automatikus 1 éves garancia mellé kértem még 1 évet, a biztonság kedvéért. Minden oké volt vele, amíg pár hónapja ki nem esett az egyik szárt rögzítő csavar. Sajnos nem találtam meg, így elfáradtam a Vision Expressbe csavarpótlásra. Ott megmondták, hogy nekik ilyen csavarjuk nincs, de hagyjam itt kb. egy hétre, felküldik a központi szervizbe mert ott van csavar. Ebbe a megoldásba nem mentem bele azonnal, mert nem volt nálam pótszemüveg, meg gondoltam hátha máshol egyszerűbben meg tudom oldani. Sajnos egyszerűbb megoldás nem akadt, a maszek optikusok szánalmasnak nevezték a szemüvegkeretemet, hogy ők ilyenhez hozzá sem nyúlnak, egy másik Vision Expressben pedig meghallgattam ugyanazt a "hagyjam itt egy hétre" szöveget.

Olvasson tovább!

Luxusporszívót termékbemutatóról

2011.08.08. 00:25 | juszka | 127 komment

Nóra édesanyját is kecsegtette a hatalmas kedvezmény, ezért még termékbemutatóra is hajlandó volt elmenni. Bár a Homár már meg sem lepődik az ilyen, időseket (is) átverő termékbemutatókon, azért a több százezres porszívó talán kicsit túlzás.

2011. aug.2-án Hajdúböszörményben a Bayern Gold Korlátolt Felelősségű Társaság tartott termékbemutatót, melyre 68 éves édesanyám a következő képpen jutott el: a közelmúltban felhívták telefonon azzal, hogy NYERT egy 400.000Ft + 200.000Ft-os vásárlási utalványt. Amennyiben szeretne élni a lehetőséggel, annak igénybe vételi lehetőségéről egy előadást kell meghallgatnia.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása