Tékozló Homár

Az Erstében beragad a pénz a számlálóba

2011.11.22. 14:28 | jackyll | 127 komment

Jessi találkozott az első olyan pénzszámláló géppel, amibe bele tud ragadni 2db húszezres.

Bár esetünk pozitívan zárult, azért csak nem tudom megállni, hogy ne írjam le. Történt pár napja, hogy készültem kifizetni az építőipari vállalkozómat, aki leszámlázta a felépített házam utolsó részletét. Az összeg, melyre szükségem lett volna nem tette lehetővé, hogy egy ATM-ből felvegyem. Így arra a megoldásra jutottam, hogy azt átutalom az öcsém bankszámlájára, s onnét felvesszük, így megspórolom az utazási költséget, mely a készpénz felvét, úgy is meglehetősen magas díjával lett volna egyenlő. Az átutalt összeg rendben meg is érkezett testvérem Erste Banknál vezetett számlájára, majd másnap befáradtunk érte, péntek délután egy órakor az egyik helyi fiókba. Az épület új, még az ügyfélhívó rendszer sem működött. Ebből azonban még nem gondoltuk, hogy más sem fog. Azt pedig végképp nem feltételeztük, hogy videokamera, tanú és egyéb kiegészítő eszközök is szükségesek lennének egy egyszerű készpénzfelvételhez. Így testvéremet egyedül bocsátottam a pénztárhoz, míg én a gyerekeimmel a kényelmesnek bizonyult kanapékon várakoztam. Nem is telt el sok idő és öcsém végzett is a művelettel. A kapott pénzt borítékostul eltettem a táskámba, majd haza érve otthon kitettem az asztalra, mert csak 4 óra után érkezett meg az irodába a kivitelezőm, így a papírokat és a fizetést akkor tudtuk elintézni. A borítékhoz senki nem nyúlt, ott lapult a szalvétatartóban. A megbeszélt időpontra odamentem a vállalkozó irodájába, aki miután átadta a részletes elszámolást tartalmazó okmányt leszámolta a neki forintra pontosan kikészített készpénzt. Majd megjegyezte, hogy az 40.000 Ft-tal kevesebb.

Olvasson tovább!

Nem törli a végtörlesztett jelzálogot a K&H

2011.11.22. 13:08 | jackyll | 89 komment

Úgy látszik a bankok már közel érzik a végtörlesztési törvény végét. A K&H például egyelőre nem törölte a jelzálogot az egy hónapja végtörlesztett hitel ingatlanfedezetéről.

A Bank nagyon úgy tűnik erősen trükközik. Saját tapasztalatomat mondom de kérdeztem - mások is hasonlóról számolnak be. Már több mint egy hónapja végtörlesztettem. Azóta a Bank hallgat. Nem zárják le a kölcsönt. Nem vetetik le a jelzálog terhelést az ingatlanról a földhivatalban. Nem kommunikálnak. Olyan mintha meg sem történt volna a törlesztés. Az igaz hogy most már nem akarnak pénzt vonni a törlesztési számláról. Szerencsére.

Olvasson tovább!

4 hónappal előre számláz a Tigáz

2011.11.22. 12:15 | jackyll | 57 komment

Már tényleg nem lehet tudni, melyik nap ébredünk a világ végére, úgyhogy a Tigáznál úgy gondolták, a karácsony/szilveszteri szétesést beelőzik, és már novemberben végrehajtják a januári számlát is. Kriszta kikapcsolási értesítőt kapott, amiben egyszerre számlázták ki az október-január közötti időszakot, azaz mintegy 4 hónappal beelőzték a márciusban esedékes felszólítást.

Közeledik a karácsony, gondolom, ez az oka annak, hogy a Tigáz olyan pénzeket is be akar gyorsan szedni, amikért még szolgáltatást sem nyújtott. A dolgozók 13. havi fizetését, vagy jutalmát gazdálkodják-e ki ilyen módon, nem tudom, de a ma kézhez vett levelüktől elszakadt nálam a cérna.

Tértivevényes levél várt ma, november 21-én otthon; a feladó: Tigáz. Ezen önmagában még nem lepődtem meg, pontosan tudom, hogy az október 3-i és november 3-i lejáratú csekkeket még nem fizettem be, biztos voltam abban, hogy ennek befizetésére szólítanak fel. (Tudom, hogy be kellett volna már fizetnem, de egy fizetésből nevelem a három kamasz gyerekemet, kénytelen vagyok "ügyeskedni" a csekkek befizetésével. Nincsenek felhalmozott közműtartozásaim - még -, de az sajnos előfordul, hogy egy-egy csekkel megcsúszom. Így történt ennél a két gázszámlánál is. És mivel tudom, hogy 60 nap a "türelmi idő", a december elejére várt fizetésemből fogom rendezni.) A borítékot kinyitva várt az első meglepetés szép vastagon szedett, fenyegető "KIKAPCSOLÁSI ÉRTESÍTŐ" címmel. Ebben közlik velem, hogy a lejárt határidejű tartozásaim miatt december ilyen meg ilyen napjain kikapcsolják nálam a gázt.

Olvasson tovább!

Egy újabb valótlan információ a Ring Nyelviskoláról?

2011.11.21. 18:11 | jackyll | 93 komment

A Ring Nyelviskola munkatársa nemrég megkereste a Homárt, de aztán nem hajlandó emailen egyeztetni, pontosan milyen valótlan információk jelennek meg a cégükről. Bár a ki nem fizetett tanárok panaszai 2009-ben futottak nagy sikert az interneten, múlt héten kaptunk egy újabb levelet:

Blogodat olvasván jutottam el a Ring nyelviskoláról írt bejegyzésedhez. Én is tanítottam náluk egészen idén augusztusig. Több hónapnyi tartozásuk van, amiről azt ígérték, hogy szeptember végéig rendezve lesz. Természetesen azóta sem történt semmi...Volt már felszólítás, személyes megkeresés...a telefont természetesen nekem sem veszik fel.

Olvasson tovább!

Dupla sztrádabírság a Shelltől

2011.11.21. 11:35 | jackyll | 146 komment

Attilának nem tűnt fel, hogy egy Shell-kúton félárat fizetett az autópálya-ematricáért, minthogy a pénztáros véletlenül motoros verziót ütött be, így a következő napokban kétszer is megbüntették. A befizetett 27500 forint visszatérítésére kérte az ÁAK-t, akik viszont egy gigantikus válaszlevéllel elhajtották, hogy neki kellett volna ellenőrizni az adatokat. Ez valóban így van, azonban az ellenőrző szelvényen nem annyira feltűnő a D1/M kategőria, csak a nyugtán látszik egyből, hogy mivan.

Tisztelt Shell Hungary Zrt. Ügyfélszolgálat! 2011.09.06-án este a 9021 Győr, Domb u. 2-4 címen található Shell töltőállomáson 2011.09.07-i érvényességi kezdettel egy 4 napos, személygépkocsira vonatkozó autópálya-használati jogosultságot szerettem volna vásárolni. A benzinkút pénztárosának ennek megfelelően megadtam a vásárlás pillanatában is a töltőállomáson álló személygépkocsi forgalmi rendszámát (xxx). A kútkezelő kiállította az e-matricáról szóló bizonylatot, a megfelelő érvényességi idővel és a megfelelő forgalmi rendszámmal, ám a kérésemmel ellentétesen motorkerékpárra vonatkozó jogosultsággal.

Olvasson tovább!