Tékozló Homár

Húsmentes a Nestlé pulykás bébiétele?

2012.02.17. 14:53 | jackyll | 644 komment

Ennek igazából örülni kellene, nem? De aztán kiderül, hogy mégsem. Különben is, a legtöbb bébiételnek semmilyen íze nincs, úgyhogy a gyerek biztosan jobban járna házikoszttal.

A történetem főként kismamáknak, babás anyukáknak lehet érdekes, legalább is ők biztosan megértik, miért borultam ki oly nagyon. Egy kicsi baba nagyon nem mindegy, mit eszik. Maga az eset is felhúzott, de legfőképpen az, hogy nem méltatnak válaszra. A Müllernél nem tudnak németül. Gondoltam megosztom másokkal is, hogy felkészülten, német-magyar szótárral menjenek a drogériába. Az a legegyszerűbb, ha bemásolom a nekik írt levelemet, abból kiderül minden:

Tisztelt Müller!

 
Panasszal fordulnék önökhöz. Nemrég vásároltam az Önök által forgalmazott Nestlé Alete bébiételből (paradicsomos spagetti mozzarellával). Mivel 4 hónapos kisbabámnak szántam az ételt, alaposan átolvastam a címkéjét. Az első érdekes dolog, ami kiszúrta a szemem, hogy a német címkén az áll, hogy 4 hótól adható, a magyar címkén lévő szám olvashatatlan, de 5 perc hunyorgás után arra jutottam, hogy talán 6-os. Szóval akkor 4 vagy 6? Nyilván nem egyezik a magyarok és a németek álláspontja, ennek tudtam be az eltérést.

Ami a felháborodásomat kiváltotta, az a következő mondat: Nem tartalmaz húst. Gyanús volt, hogy az étel spagettivel, paradicsomszósszal és HÚSSAL volt illusztrálva. Interneten, fordító segítségével lefordítottam a német összetevőket és lám, pulykahús lapul mégiscsak az üvegben. Itt bátorkodom javasolni Önöknek is a Google-fordítót, mivel nyilván nem tudnak németül, ha ilyen hibát elkövetnek. Vagy esetleg a látásukkal van baj? Hisz a képen világosan látszik a hús. Az interneten remek szemészeteket is találni, de javaslom, szigorúan magyar oldalakat böngésszenek, a nyelvi akadályok elkerülése érdekében.

Várom magyarázatukat, amivel nem csak nekem, a többi anyukának is tartoznak, akiket félrevezettek.
 
Tisztelet nélkül: Laura

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

N005 2012.02.17. 14:57:06

Kisgyereknek eleve ilyen vackot adni... Aztán lehet ám csodálkozni, ha már pár évesen minden baja van. Grat a posztolónak.

XCat 2012.02.17. 15:00:22

A grafikus összekeverte a cimkéket.
Ennyi.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.17. 15:00:40

Olcso bebietelnek hig a leve?

Ha a kedves panaszos tudja, hogy hogyan kell hazilag bebietelt csinalni akkor miert vesz a boltban?

Amugy a bebietel keszites nem nagy dolog csak egy kelloen eros turmixgep kell hozza.

XCat 2012.02.17. 15:01:52

Különben is, ez egy kisüveg trutymó. Belapátolod a kölyökbe, a felét kiköpdösi, nem kell minden mögött összeesküvést keresni.

MissSancho 2012.02.17. 15:02:43

Én írtam a levelet. Nem magyarázkodom, de mivel amúgy egyetértek, mégis. NEM SZOKTAM ILYET ADNI a gyereknek, én főzök neki, minden nap. Ajándékba kaptam, gondoltam elteszem egy olyan alkalomra, mint a múltheti: a gyerek arconköpött a főztömmel, de ordított, hogy éhes. Erre pont jól jön az ilyen bébiétel. Nem árt, ha van otthon egy-kettő.

dr. _mmm_ 2012.02.17. 15:02:50

anyukám pár éve naponta főzött az unokájának. És szépen megtanította a sóromnőmnek is a recepteket. Nem is ettek a gyerekek ilyen szart.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.02.17. 15:03:01

paradicsomos spagetti mozzarellával, ja ez kell egy 4 hónapos bébinek, nem anyatej.

airelle 2012.02.17. 15:04:00

A Müller nem csak forgalmaz? A fordítás felelőssége nem a Nestlé-é? Szerintem a Nestlénél érdemesebb lett volna kopogtatni.

dr. _mmm_ 2012.02.17. 15:04:22

@MissSancho: " Nemrég vásároltam az Önök által forgalmazott Nestlé Alete bébiételből"

"NEM SZOKTAM ILYET ADNI a gyereknek, én főzök neki, minden nap. Ajándékba kaptam, "

Akkor most kaptad vagy vetted????

Hazudni jársz ide??

Windermere 2012.02.17. 15:06:47

4 hónapos gyereknek paradicsomos spagetti mozarellával? Most komolyan? Ugye az anyuka 14 hónapost akart írni. Ugye?

MissSancho 2012.02.17. 15:09:35

Igen, hazudni járok ide, nem köt le eléggé a kisbabám......
Biztos lesz sok anyuka, aki viszont érti, hogy miről beszélek.. Kötekedni lehet velem, én szoptattam a gyerekem, de már nem tudom, eddig tartott.

dr. _mmm_ 2012.02.17. 15:12:47

@MissSancho: Nem kell hisztizni na.. azért mert magad sem tudod mit mondtál az előző mondatban.

Mellesleg megjegyzem, ha minden nap főzöl a gyereknek, akkor azt is tudod hogy lehet azokat eltenni, és ha szükség van rá elővenni.. Szóval akkor végképp nem értem minek neked venni (vagy kapni, ezt már soha nem tudjuk meg) ilyen műanyag vackokat.

MissSancho 2012.02.17. 15:15:54

Azt mondta a védőnőm, hogy inkább minden nap csináljak, ne fagyasszam le, mert vizes lesz ha kienged. Nem hisztizek, csak rosszul esik a támadás. És nem hazudtam, nem érdekem.

dr. _mmm_ 2012.02.17. 15:17:06

@MissSancho: De akkor most vetted vagy kaptad?

trux77 2012.02.17. 15:17:27

Mi ebből a tanulság kedves Anyuka??? Nem a net előtt tespedek, hanem a gyermekemnek magam kotyvasztom az ételeket. Merthogy lehet ilyet is.....

dr. _mmm_ 2012.02.17. 15:18:27

@MissSancho: Mondjuk nem értem, hogy miért baj, ha egy főzelék, vagy krémleves vizes lesz?? úgyis felveszi azt.
Nem spagettit kell lefagyasztani.

dr. _mmm_ 2012.02.17. 15:19:35

@MissSancho: Mondjuk nem értem, hogy miért baj, ha egy főzelék, vagy krémleves vizes lesz?? úgyis felveszi azt.
Nem spagettit kell lefagyasztani.

MissSancho 2012.02.17. 15:23:34

Konkrétan ezt a fajtát nem én vettem. De volt olyan amit a barack miatt megvettem, mert nem tudok neki most adni, mivel nincs friss. Az volt ráírva, hogy 100% gyümölcs. Ami főzelék azt én főzöm. Vagy olyan gyümi amit lehet most kapni. Amúgy meg ahány védőnő, annyi féle tanács.

XCat 2012.02.17. 15:25:46

@MissSancho: Teljesen mindegy, főzöl neki vagy nem, amit főzöl is alig lesz jobb minőségű.
Különben nem kéne szétbaszni az immun meg az idegrendszerét már 60 centis korában döghússal (a védőnőnek nem érdemes elmesélni, mert nem valószínű hogy haladó gondolkodású).

Ekkora ügyet meg amúgysem kell csinálni az egészből, pár százezer évet úgyis fennmaradt az emberiség, hogy nem vitatkoztak tudóscsoportok azon, hogy ez most 10 vagy 11 hónapos kölyöknek való étel.

A kommenteket meg ne vedd a szívedre, itt utálják a csecsemős anyukákat.

MissSancho 2012.02.17. 15:34:31

Az ember sose tudja, hogy kire hallgasson, ahány ember annyi vélemény. Csak rosszul esett, hogy egyből a támadás.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.17. 15:36:38

megin' egy kakás-babás ... el se olvasom (am érdemes lenne?)

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 15:40:38

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: én ismerem. Egy szemét náczi. Még az amúri aprtizánokat vagy a panzerlídet se lehet vele rendeseb tercelni, mer fojton elroncsa a szöveget.

dr. _mmm_ 2012.02.17. 15:42:06

@MissSancho: nehogy megsajnáljalak....

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 15:43:15

Elég hüje poszt.

A kindercsokiba sincs gyerek, pedig rajta van a dobozán fényképpel. Meg a negróba sincs kéményseprő.

Szal hatalmas probléma, nem is tudom kinek írjak. Talán a Putyin elnök úrnak, neki atomgombája is van.

XCat 2012.02.17. 15:51:56

@Rosszindulatú Vászka: Tegnap iccaka a divsz indulóra melóztam. Remélem a szomszédok is szeretik. :)

@MissSancho: Ne hallgass senkire, a te gyereked, neveld úgy, ahogy akarod. Ha nem sikerült, akkor legalább a saját hibáidat bánod meg.

De hát miért ne sikerülne. Ez csak egy gyerek, 7 milliárd van belőle forgalomban, azoknak mind összejött.

England win The Ashes! 2012.02.17. 15:54:33

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: A Stirlitz egyik cimbije.

@_mmm_: Nem vagyok a poszter szóvivője, de nem hangzana hülyén a levél, ha így kezdené, hogy pl. "anyámtól ajándékba kaptam egy üveg tápot, amit itt vett maguknál"?

oleszt 2012.02.17. 16:00:51

Paradicsomos nem való 4 hónaposnak az tuti, a hús meg még annyira sem. Lehet, hogy tényleg 14 hónaposról van szó? De akkor meg miért venne pürét? Itt valami összekeveredett.

England win The Ashes! 2012.02.17. 16:06:12

@MissSancho: Ha a magyar felirat nem az eredeti címkén volt, hanem egy külön matricán, akkor a hiba annak a diáknak a műve, aki hibás címkét ragasztott az üvegre. Persze ez akkor is disznóság, mert ezután még pár embernek szúrópróbaszerűen át kéne nézni, hogy stimmelnek-e a feliratok.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 16:24:04

@Dr Jozef Vengloš: naugye, hogy jól meg kell büntetni a diákokat, nemám olcsó bérlet meg ingyen tandíj nekik?

Nyomorgatni köll őket amíg belegebednek, nemám, hogy Hazánk Anyáit kergessék ijen kéccségek közti lelki ganajba!

A kis rohadékok, ütni is kéne őket, mint régen, mikor még rend volt!

Harlequin 2012.02.17. 16:30:28

Egyeseknek mennyi ideje van a gyerek mellett...

Harlequin 2012.02.17. 16:32:04

@Rosszindulatú Vászka: Mondjuk a negró azért gyanús. Azt az aktát én nem zárnám még le...

Harlequin 2012.02.17. 16:33:41

@PsychoCica (4zsiráf): A csecsemős anyukáknál, csak azokat utáljuk jobban, akik védik őket! :DDD

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 16:34:36

mindegy mit vesz vagy főz a kedves anyuka, a gyerek ugyanis ezt magasról letojja és azt eszik amit akar.

staropramen 2012.02.17. 16:37:10

Él még a Homáron az a fogalom, hogy kismamaszaurusz?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 16:43:33

@staropramen: bocsáss meg kérlek, hogy visszakérdezek,de szeretnék tisztán látni:

arra az életjeleket mutató biomasszára gondolsz, aki evolúciós szempontból már csak élősködő paszkonca, aki pazarojja az életteret, miután a genetikailag kódolt önreprodukcióval megtette a kötelességét a fajfenntartás érdekében, de ezt még tetézi is túlkarikírozott kommunikációval, miután a magzatvízzel együtt az elülső agylebenyét is kiszarta?

Arról beszélsz?

Hogy te mekkora paraszt vagy, hogy beszélhehecc ijen tiszteletlennül ijen Szent Asszonnyok- és/vagy lyányokról bazmeg? Ők valoságos csudák! Tisztelni és szeretni köll őket, nemám ők tehetnek, hogy túlteng bennük a hormon a picsábamár!

U.i.: és még csudálékoznak, hogy ennyire népszerű a recskázás.

XCat 2012.02.17. 16:44:33

@Harlequin: Najah, de ez most nem volt hülye.

@Prof. azsiráf.PhD.: Ez a főzőcske egyébként is baromság. Ha három embert feltételezel, az 3 külön világ, és a büdös életben nem lesz olyan, hogy mind a háromnak ugyanakkor ugyanarra lenne szüksége. Vagy lenne hozzá kedve.

Mindenki egyen amit akar, akkor amikor akar, és lehetőleg ne mások előtt, mert az undi. Fura hogy a székelés nézésre mindenki szerint ocsmányság, a beviteli oldal meg agyon van hájpolva.

2012.02.17. 16:55:11

az istenit. most akkor van hús abban az ömlesztett fospunepában avagyon nincsene? amúgy nem tré 4 hónapos gyereknek ilyen szart adni enni?

qwertzuiop1 2012.02.17. 16:55:51

Müllernél ez egyáltalán nem meglepő. Saját márkás borotvagél címkéjén: származási hely: Németország. Eredeti felirat: Made in Italy
Szerintem lusták mindig új feliratot csinálni...

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 16:57:25

@PsychoCica (4zsiráf): hát én csak annyit tudok ehhez hozzátenni, hogy az enyim bébizsiráfokat baromira nem érdekelte hogy mit főztem nekik, az üveges tápolmányokból csakis a gyümölcsöset ették, egyébként meg ki nem bírtam robbantani őket a melltartómból. másfél évesek voltak, amikor elegem lett a tejcsárdaságból és hősiesen azt mondtam hogy vagy leszoknak rólam vagy megyek a diliházba.

Harlequin 2012.02.17. 17:00:09

@Prof. azsiráf.PhD.: Ez manapság már nem divat, mert a Rubint Réka is megmondta, hogy szülés után 4hónappal, irgum-burgum vissza kell fogyni eredetire, különben apa kupiba fog járni...úgyhogy tejet elapasztani és irány a hotájron óra....

staropramen 2012.02.17. 17:01:02

@Rosszindulatú Vászka:
hát ha már így rákérdeztél, valami ilyesmire használtuk régebben a Homáron ezt a kifejezést.
Emlékezetem szerint a szó keletkezésében nagy szerepet játszott a pocaklakó kifejezés és valami szűk járdán keresztben parkoló babakocsis ifjú hölgy..
Ésegyépként pedig én 1 általlán nem beszélek róluk csúnya szókat,és mélyen 1et értek azzal, hogy a bébiételes üvegen legyen igazságos cimke.

venszivar 2012.02.17. 17:07:01

@qwertzuiop1: gyártották : Cina ! v. Tajvan.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 17:07:28

@Prof. azsiráf.PhD.: hidd el, nekem is retentő zsenánt a dolog, de kénytelen vagyok PANDÁT rikoltani :)

@staropramen: no hát én senem mondanák csúnya szókat az Anyákról és én mégjobban egyetértek azzal a címke dologgal, bár ami azt illeti, aki szeret enni az ne forszírozza a recipét mert meghasonlik.

No meg ami azt illeti, öröm egy ijen poszt a so bankos meg tömegközlekedős kofalárma után, bár egy viszkis kaller vegy egy Edézés-Bánkútizás- vagy esetleg egy jó kis Kobelázás kicsit jobban esne.

XCat 2012.02.17. 17:08:31

@Prof. azsiráf.PhD.: Sosem értettem azokat a nőket, akik feláldozzák magukat ilyen kis vámpírizékért. Meg hogy apuka végre elmondhassa magáról, hogy ő is csinált valamit.

@Harlequin: Mondjuk ha rékát kéne dugni, én is kuplerájba szaladnék.

XCat 2012.02.17. 17:11:55

@Rosszindulatú Vászka: Nem tudom milyen recept lenne undorítóbb annál, hogy évtizedeken át több kiló szart hordasz a bőröd alatt...
Porontyokat meg nem dugásról kéne kioktatni hatévesen, hanem megmutatni nekik milyen egy vágóhíd, meg egy húsgyár.

Aztán megtanítani nekik a wc kefe használatát.

És csak utána a táncrendet, mert az olyan polgári, szeretett pártunk akaratya szerint.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 17:12:07

Éjen rubintos réka a magyaranyák védőszentje.
ti meg irigy pasasok vagytok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 17:13:56

és cicamicát is oda számitom

XCat 2012.02.17. 17:14:31

@batgirl: Ha téged kéne dugni, inkább mégis a rékát. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 17:16:14

@PsychoCica (4zsiráf): na tuttam én, hogy ráfanyalodsz rékára:)

XCat 2012.02.17. 17:17:28

@batgirl: Műanyagból van, nem fonnyad. A kis bogárszemecskéit leragasztanám vagy kiszúrnám hogy ne zavarjon, és mehetne is a műsor.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 17:18:48

@PsychoCica (4zsiráf): DEmit csinálnál a lófejével??????? Azt hiába ragasztgatod le!!!

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 17:19:52

@PsychoCica (4zsiráf): mi van? Eztet nem értem. Mivan a szarral a bőr alatt? Meg mi a bajod a dugással, meg a vágóhíddal?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.17. 17:22:43

@PsychoCica (4zsiráf):
"megmutatni nekik milyen egy vágóhíd,"

Mi a közös Petőfiben és Vágó Istvánban?

XCat 2012.02.17. 17:23:57

@batgirl: Azt nem mondtam, hogy csókolgatni is akarom.
Rádobok egy párnát oszt jóvan. Legfeljebb megfullad.

@Rosszindulatú Vászka:
Semmi az égvilágon. Éppenhogy azt mondom, hogy a cukikis életünk részei, amiben mi olyan kurvajól érezzük magunkat, elvégre minden okunk megvan büszkének lenni.
Tudatosítani kéne ezeket is.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 17:28:39

@PsychoCica (4zsiráf): kapcs ford!

Külömbe meg minden kisded valóságos csuda. nincs is felemelőbb érzés annáűl, mint miikor egy csillogó szemű kispapával, vagy frissen pocaklakótlanított hormonbombával együtt nézhessük a zsírúj dévédét, az ufóképektől a vajúdáson át a tolásokig, amikor csekkolhassuk a széklet a magztavízben és rílbe talizunka Születés CSudájával, sallala.

Ej, beh régen voltam már placentavacsin :(((

XCat 2012.02.17. 17:28:48

@horex: Azon kívül, hogy egyiket sem szeretem? :)

XCat 2012.02.17. 17:30:04

@Rosszindulatú Vászka: Baszod, én most éppen reggelizek... ha lehányom a laptopot, agyonverlek vele, eskü. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 17:34:52

fikázzátok itt a rékanénit, de azér' szerintem sokan szívesen kipróbálnátok az izmait kívül-belül....nekem

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 17:39:24

Rég volt már kismamás őrjöngés, épp ideje! Poszt toló inkább szopassa diszkréten a kölköt, bankban, ahogy azt kell. Bezzeg az szomáliai gyerekek hogy örülnének ennek pulykás lélegeztetőgépnek!

XCat 2012.02.17. 17:41:08

@Prof. azsiráf.PhD.: Ki hát.

homar.blog.hu/2012/02/17/husmentes_a_nestle_pulykas_bebietele

6:10-től szíveskedjél. Valaki úgyis a magyar meséket hiányolta tegnap.

England win The Ashes! 2012.02.17. 17:42:00

@Rosszindulatú Vászka: Elég büntetés az a hajcsár, aki ott áll mellette, oszt' pofázza, hogy "gyorsabban, gyorsabban". No mondjuk néhány mellé ostor is kellene.

Két-három napot diákként én is eltöltöttem ilyen raktárban, ahol ez volt a feladat. Igaz, ott nem élelmiszer volt, hanem drogéria, azon belül is személyi higiénia (fogkrém, intimbetét, sampon stb.), plusz ráadásul mi nem idegen nyelvűre ragasztottuk a magyar feliratot, hanem magyarra a cirillbetűst. A mi főnökeink okésak voltak, mert egyrészt beszálltak mellénk és ők is dolgoztak, mint mi, másrészt emberi hangnemben kommunikáltak velünk. Bár volt ott két-három afrikai csávó a Műegyetemről, akik egyébként jó arcok voltak, de megállás nélkül karattyoltak, dolgozni viszont alig. Rájuk ráfért volna egy Francisco, az egyszer biztos. :) De amikor (nagy ritkán) komolyan vették a munkát, akkor aztán hajtottak, mint a meszes.
A címkézésre visszatérve: ahol én voltam, ott eléggé figyeltek erre. Egyszerűen egy asztalnál csak egyféle termék és egyféle címke lehetett, amit a főnökök többször is átnéztek, hogy stimmel-e, szóval hibát max. szándékosan követhettünk volna el.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 17:42:56

@Prof. azsiráf.PhD.: nemnemsoha! Én sohasenem gyaláztam őtet, sőt szerintewm ojan a mosoja, hogy azzzal ölni lehet, simán lehetne eladni zsékat japó hentelős filmekbe.

Amúgy nekem teccik és rokonszenves, én szívesen isméznék meg spanoznék vele. Lenyűgöz az a decens lezserség, ahogy nyilatkozgat a bulváréterbe. Nomeg segge is egész dekoratív.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 17:43:44

@Prof. azsiráf.PhD.: réka nénit nem az izmai miatt fikázzuk
:))
egyszer értünk egyet valamiben cicamicával, és az sem tetszik????

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.17. 17:44:34

@A félelmetes népszavazás:
A kölök, gyerek, csecsemő, kisded pc meghatározása csimóta
Tessék igy használni

England win The Ashes! 2012.02.17. 17:45:21

@horex: Assemmi!

Mi a közös a Petőfi híd, a Bartók Béla út és a Móricz Zsigmond körtérben? Azon kívül, hogy Budán vannak (a hídnak persze csak a fele)?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 17:47:34

@Dr Jozef Vengloš: namost értem és eztet is, de be kell lássad, hogy rendnek köll lenni ebbe a kutya világba, törött már ,ki háború kissebb hibák miatt iks, mint egy férreragasztott csámpás címke.

Teccikérteni, a szeg a l,ópatába meg ijenek, hát ezért tart itt ez a Zország

Én egy falka ijen afroamerikai néger diákkal ismiztem annakidején jórégen, azok meg napokat verték a blattot meg vedelték a Kőpbányait amit koleszba az ágyneműtartóba táraztak be, irígyellettem azt a világbékét ami sugározott belőlük. Még ma is belesajdul az állkapocsom ha eszembe jutnak, hogy bontották a söröket foggal.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 18:08:07

@horex: ettôl a csajtól ttènyleg lehet fèlni...:)

@batgirl: ugyan ugyan. nem is ismered.... lehet hogy kedves aranyos meg ilyesmi. na mèg jøl is nèz ki. akkor mi a baj vele?

XCat 2012.02.17. 18:11:03

@Prof. azsiráf.PhD.: Na és? Mindenki meg tudja magát játszani, te is, én is. Attól még látszik rajta, hogy micsoda.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 18:14:47

@Harlequin: az apuka ígyisúgyis kupiba jár ha vékony a mami akkor is,ha van rajta plusz 10 kg akkor is. onnan lehet tudni h nincs pénze, ha otthonmarad szombat este :):)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 18:16:55

@PsychoCica (4zsiráf): àà, szerintem te nem játszod meg magadat.

mér micsoda a réka?

XCat 2012.02.17. 18:22:13

@Prof. azsiráf.PhD.: :)

Szeretném küldeni az érintett ocsmányiroda dolgozóinak a "rohaggyon ki a lelketek, lusta tetvek" című számot.

XCat 2012.02.17. 18:23:35

Jaj, dolgozót írtam? Pedig ingyenélő férget akartam... afenéhbe.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 18:25:07

ja igen meg mèg azis eszembe jutott, hogy ha a kismami nem tuggya elolvasni a külföldi cimkéket, akkó vásárojjon kecskemèti bèbitápot, azon rovásírással van feltüntetve a pulykahús is.

Xezs 2012.02.17. 18:26:18

Az ironikusnak szánt, ámde kurvabéna mondatokat kihagyhatta volna a posztoló, de egyébként igaza van.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 18:45:42

@Prof. azsiráf.PhD.: jó meglátás. Mér köll a hun bélbe idegenszívű moslék?

XCat 2012.02.17. 18:48:57

@Rosszindulatú Vászka: Majd eljön még a m időnk! Amikor majd olaj már nem lesz, és az ivóvíz már aranyárban lesz! Akkor lesz magyarország gazdasági nagyhatalom!
Bezony!

És persze senkinek nem fog eszébe jutni, hogy mennyivel egyszerűbb lesz azt a pár ezer bentlakót halomra lőni és elvinni a vizet, mint alkudozni, meg szépen kérni.

De lesz még rovásírásos... izé, faszom a nemtomhol!

England win The Ashes! 2012.02.17. 18:59:36

@Dr Jozef Vengloš: Mindhárom ugyannanak a személynek a nevét viselta a két vh. között.

England win The Ashes! 2012.02.17. 19:01:01

@horex: Bocs, neked akartam ezt küldeni:

Mindhárom ugyannanak a személynek a nevét viselte a két vh. között.

XCat 2012.02.17. 19:07:33

@Rosszindulatú Vászka: Rovásírásos Talmud? Az egy érdekes médiahekk lenne... vagy nem értelek.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 19:10:15

@PsychoCica (4zsiráf): most mér? Ha Örkény, meg Rejtő, meg Karinthy van rovássírással, akkor mér pont Talmud ne? Meg van ha van jiddisül meg maygarul Májnkampf, akkor azér.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 19:17:50

@Rosszindulatú Vászka: magyar muzulmánnak rovásírásos koránt. izgi vóna.

XCat 2012.02.17. 19:21:41

@Rosszindulatú Vászka: Engem nem zavar, na de ki olvasná?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 19:31:21

@Prof. azsiráf.PhD.: Miért is ne? Úgyis jobbról balra kell olvasni az arabot is.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.17. 19:43:50

@PsychoCica (4zsiráf): hát a magyar muzulmánok. mind a nyolcan.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 19:43:52

@PsychoCica (4zsiráf): mér, ami a MEK-en van rovós Rejtő, állami pénzből aztat szted ki olvassa?

XCat 2012.02.17. 19:47:12

@Rosszindulatú Vászka: Azt állami pénzt olvasatlanul osztogatják. Legalábbis fent, és ha csókos vagy. Egyébként esélyes, hogy sosem kapod meg, mert az államot úgysem pereled be.

@Prof. azsiráf.PhD.: Annyi sok van?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 19:50:22

@Prof. azsiráf.PhD.: van az több is. A legmókásabb az a cigány falu, akik majdnem mind áttértek az igaz hitre.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 19:58:43

@Rosszindulatú Vászka: Azok szerintem inkább hinduk lettek, vagy valami ilyesmi.

Harlequin 2012.02.17. 20:10:08

Lehet, hogy az anyuka látásával van baj inkább, ha ezen a Qrva nagy 8-ason 5percet hunyorgott.

ww1.nestle.hu/baba/images/termekek/uj/12037247-NESTLE-Bio-paradicsomos-spagetti-mozzarellaval.jpg

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 20:10:32

@A félelmetes népszavazás: nem, muzulmánok lettek. Azóta lehet, hogy visszatértek alkeszba, azt nemtom.

XCat 2012.02.17. 20:15:23

@Rosszindulatú Vászka: Én is hindura emlékszem, lehet hogy két külön bándárul beszéltek.
Legjobb vallás amúgyis a cientológia, azok intézményesítették a piramisjátékot.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 20:20:49

@Rosszindulatú Vászka: Melyik falu ez? Rémlik Nekem valami, hogy olvastam egy ilyenről, de azok biztos nem muszlimok lettek, mert azt megjegyeztem volna. Azért furcsa ez Nekem, mert a cigányoknak semmi kötődésük nincs az iszlámhoz, de ezt a hindu-indiai vonalat szeretik időnként előhozni. És Magyarországon tudtommal csak a nagyvárosokban élnek muszlimok, Budapesten ugye van már vagy 3-4 muszlim egyház, amelyek jó szokás szerint marják egymást, meg Debrecenben vagy még egy kisebb közösség. Na jó, ismertem egy salgótarjánit is.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.02.17. 20:23:31

SZÁZ szónak is egy a vége:
a csimotát meg kell szoptatni!
Diszkréten!

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 20:26:11

@A félelmetes népszavazás: jahát ez úgy volt, hogy kaptak tüzifát meg valami zsét a heji bogármestertől, ha áttérnek, meg busszal jártak a pesti imámhoz meg ijenek :)

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 20:27:24

Amúgy ez csak most keszte bökni a szememet:

"Tisztelt Müller! ...

... Tisztelet nélkül: Laura

És akkor ezt így hogy?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 20:28:43

az elején még tisztelte, aztán rájött hogy ha nincs hús, nincs tisztelet

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 20:30:07

és müllereket sosem tisztelünk

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 20:30:51

@Rosszindulatú Vászka: Allah mindent lát! Trükkök százai esélytelenek!

XCat 2012.02.17. 20:39:11

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem kevéssé róható fel egy emberféregnek, hogy nem akar megfagyni vagy éhendögleni.
A mi problémáink egészen más természetűen, és mégis állítólag kurvanehéz az életünk. De attól tartok, lényegesen komolyabb kompromisszumokat is megkötnénk, mint ők.

@Prof. azsiráf.PhD.: Ezek szerint te igen. Nem baj. :)

bj_blazkowicz 2012.02.17. 20:39:46

@Rosszindulatú Vászka: Voltak ám egy szentélyben is vagy minek hijják. :S
Kérdezték őket, hogy mégis mi tetszett a legjobban. Mire egy nagypicsájú .gányasszony: Hát olyan szíp színes csempék vótak! :/ Azért nem Magyar Köztársaság lenne ha nem ez lenne. Vogymuk vagy vagymi. na.

N005 2012.02.17. 20:40:47

@Harlequin: Ezen k. nagyot röhögtem:D

XCat 2012.02.17. 20:44:22

írtam egy verset nektek;

Lantom most letészem, máshonban tenyészem,
ehelytcsődületből péniszem kivészem.

Sok időt töltöttem veletek, szórakoztattak egyesek, ennek végre lett. Megdögölhettek emberek.

Természetesen a pénisz és a megdöglés is költői túlzásként értelmezendő, kivéve a kivételeknél, akikre vonatkozik.

bj_blazkowicz 2012.02.17. 20:45:01

A kedves poszt és babatoló ismerős nekem. Illetve inkább a fajtája. Volt egy barátom akit teljes mértékben elragadott egy ilyen divatgyerekgyártó. Igaz csak egy darabot csináltatott egyelőre, de az elég vót hogy csávókám életét 23éves korában szépen 1 bites üzemmódra váltsa. (gy.k.: igen, igen, igen, igen)
És lehet szemétségnek tűnik, és biztos egy tetű alak vagyok, de ha meglátok egy kisgyerekes nőt, kiráz a hideg és elfog a hányinger. :P

XCat 2012.02.17. 20:45:27

izé, ennek most vége lett. Végre vége, sötöbö

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.02.17. 20:47:20

A Nestlé nem tehet róla. Ha importálják a cuccokat és az importőr igénytelen magyarnyelvűt ragaszt rá, arról a gyártó szerintem nem tehet. Nem mellékesen a Nestlé elég jó bébiételben. Több tesztet is olvastam, ahol a mérések szerint is ajánlották, mert valóban azt tartalmazta amit feltüntettek benne, és nem volt benne semmi olyan amit meg nem tüntettek fel. És sajnos ez manapság már nagy szó...
Ettől függetlenül a gyerek változatos táplálásába néha simán belefér a gyári bébiétel is. Nem lesz baja tőle. De kizárólag ezzel etetni szerintem sem az igazi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 20:47:34

@Harlequin: hihiii..ez olyan mint a fönököm, szép lassan de biztosan fölhergeli magát.)))

XCat 2012.02.17. 20:48:09

@bj_blazkowicz: Az vagy. Mi is azok vagyunk. :)

Sajnos senki nem mondja el nekik, hogy undorító amit csinálnak, valami részvéttel vegyes szánalomból, de hát nem is ez a baj. Ha nekik ez kell, csinálják ezt, valakinek szaporodni is kell. Ha úgy nézem, hősiesek, hogy bevállalják. Én nem csinálnám.

De hogy mi a lófaszért nem képesek felfogni, hogy ez senki mást nem érdekel, az már probléma.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.02.17. 20:49:45

@batgirl:
Hát bébiételen éjjen az a szegény csimota?

Hallott már a poszt toló az éhező afrikai gyerekekről?
Meg a lélegeztetőgép-vásárlás lehetőségéről?

XCat 2012.02.17. 20:50:06

@PsychoCica (4zsiráf): Megkockáztatom, hogy egy idő után ők is rájönnek erre, de ha már ott a poronty, mit tehetnek. Úgy csinálnak, mintha szeretnék, és ignorálnak minden mást.
Szegény nyomorult nők.
Szegény nyomorult porontyok.

Szegény nyomorult ember faj. Na, már csak 10 hónap, azt még kibírjuk.

XCat 2012.02.17. 20:51:28

@Rosszindulatú Vászka: Igen, szerintem is jól sikerült. Költenem kéne.
Kár hogy elfelejtettem hogy kell. Ezt most úgy spontánihlettem.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 20:55:57

@PsychoCica (4zsiráf): "valakinek szaporodni is kell" Nem kell. Csak kényszert éreznek rá, de ők se tudnák megmondani, ez miért jó. Már ha a lapos sablonoktól eltekintünk.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 20:56:43

@PsychoCica (4zsiráf): sztem ez nem így működik.

Inkább az a motiváció a tejjesértékű és sz
100 %-os harcianyáknak, hogy végre történik vaalmi velük a kis életükbe, így ők is a társadalom tagjai meg ijenek, végülis ez is egy hobbi.

Ők azok akik sírva fakadnak az esküvőjükön és úgy szervbezik, mint életük legfontosabb eseményét.

Ezek mind a játék részei, a lagzi, a házimunka, a meghívok logisztikázása, a szülős készülődés, utána a böfi-puki-pelus, zsúr, teszkós sopping meg minden.

A csúcs mikor klubnboznak meg falkásodnak, babamama torna, jáccótérre virágültetés, meg naccsaládos klubbest, meg üzizés a gyerekfórumba szakértve, meg levelezgetni a médiahatóságnak, hoigy már megin kilógott Spogyabob segge a reggeli műsorsávba meg minden.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 21:00:12

hümm hümm.ti itt utáljátok a gyerekeket? Lenézitek azokat a nőket, akik gyereket szülnek.??

most mélyen gondolkodni fogok

baliquez 2012.02.17. 21:02:51

Mikor jön a foga a picigyeröknek igen javasolt adni neki egy főtt csirkelábat, aranyosan lecsócsálja és még zselatinhoz is jutnak belőle a pici ízületei. Egyébként nem iparipulyka hanem vajpuhára gőzölt csirkeszárnyhusi való a kiskölök belibe, meg sok-sok óvatosan párolt zőccség-gyimilcs. Később úgyis óhatatlanul nátriumbenzoát- és etanolfüggő lesz, addig hadd éljen már egészségben.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 21:03:20

@batgirl: dehogyus, csak kismamaszauroszokat és harcinőstényeket.

Én pl. szeretem a gyerekeket, legjobban a kis pufok kilencéves forma fiúcskákat, azok még úgy vonaglanak, mint kezdő egy pornósztár a kasztingon.

Harlequin 2012.02.17. 21:05:16

@batgirl: Lassan? 1:50alatt eljutunk a "jó estét"-től a qrva anyjukig...

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:05:40

@batgirl: Itt nem, csak ha élőben jönnek

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 21:07:31

@Harlequin: jó nem lassan, de akkor is a főnökömhöz hasonlít.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 21:07:42

@A félelmetes népszavazás: piacon meg plázába a gyerekkocsis hormonbombázók agresszívabbak, mint a banyaszatyros nyuggerek az akciós pultnál.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 21:10:34

szerintem keresenem kelene egy olyan blogot is, mint
hogyan nyúzzuk meg kedvenc háziállatainkat

és akkor tényleg felakarok ébredni)

XCat 2012.02.17. 21:12:12

@batgirl: Én sajnálom őket. Az meg tulajdonképpen kurvára gáz, hogy az egész csilivili nősténykedés arra van kitalálva, hogy fogj egy palit, aki felcsinál.

Egy nő, aki csodálatos, kifinomult, kedves, okos, értékei vannak, és ide alázza magát. Nem azért olyan, mert ilyen akar lenni és ez csodálatos, hanem pár centiliter geciért.

Undi.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:13:03

@Rosszindulatú Vászka: Pár éve az egyetemen egy nőci, akinek ilyen Schwiegertochter gesucht-feje volt, a kölkével ült be szemináriumra, mondván nem volt kire bízni a gyereket. És persze mellém ült le, mert hova máshova is. Egész órán ott rángatta ide-oda azt az sipákoló izét, talán volt egy kis diszkrét szopatás is. A lelkem mélyén lakó Breivik közel volt a szabaduláshoz.

XCat 2012.02.17. 21:13:38

@batgirl: Viszont most ha nekiállsz hisztizni azon, hogy de neked is van gyereked, és hogy képzeljük, a fiúk lehet hogy nem fognak szétkapni a jóbarátság kedvéért, de én gondolkodás nélkül, és nagyon.

Szerintem keresd meg azt a másik blogot, és várd meg, amíg itt lecseng a téma. :)

XCat 2012.02.17. 21:15:14

@Rosszindulatú Vászka: Jah, amúgy a végeredmény ha ki van puceválva (és éppen egyik lyukon sem folyik belőle semmi) meg szépen fel van öltözve, az cuki. Én is elnézegetem őket, de saját nem kéne.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:16:01

@batgirl: Tanultam állatpreparálást egy évig, de csak a pocokig jutottam

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 21:18:57

@PsychoCica (4zsiráf): te, nem úgy volt hogy leteszed a lantot, és elhúzol?

Amúgy meg nem osztom a véleményedet, de ez ugye nem meglepetés:)

XCat 2012.02.17. 21:20:16

@batgirl: Kb. 2 éve folyamatosan úgy van. Nem tűnt fel, hogy néha hónapokig nem vagyok itt?
:)

XCat 2012.02.17. 21:22:35

@A félelmetes népszavazás: Fogd fel úgy, hogy beteg. Tulajdonképpen az is. Megváltozik a hormonrendszere, és csak a kölykét látja, semmi mást.

Értelmesebb kultúrákban nem véletlenül dugják el a terhes nőket meg a frissenszülteket.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 21:27:49

@PsychoCica (4zsiráf): erre most őszinte választ vársz?
Tőlem?
Hogy nem tünt e fel hogy nem vagy???
Cicamica, nekem csak az tűnik fel, ha vagy, de akkor is igyekszem túltenni magamat rajtad.
De ma viszont nins kedvem veszekedni. Tegnap lett volna, de nem voltál formába.
ma meg én nem vagyok:)

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 21:29:18

@PsychoCica (4zsiráf): ez igaz a felnőtt, mindkét- és transznemű egyedekre is, már kicsit bocs. Sőt, a felnőttek sokkal büdösebbek, mint a gyerekek és többnyire sokkal frusztráltabbak is.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:31:23

@batgirl: Nagyon komplex munka, kellenek hozzá biológiai ismeretek, szobrászati képességek, pontosság és gyorsaság, mert nagyon könnyű elbaszni, és szinte futószalagon kell produkálni az eredményeket. Mindezt minimálbérért. Merthát mi hasznot hoz az államnak egy természettudományi múzeum, ugye.

Xezs 2012.02.17. 21:32:39

@bj_blazkowicz: Csak azt lehet elragadni aki el akarja ragadtatni magát.

Nem is értem a gyerekes anyukáktól való viszolygásodat.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 21:36:13

@Xezs: jó meglátás. A totális anyuka előtte se volt százas, az csak a tünet, nem a betegség.

XCat 2012.02.17. 21:36:16

@batgirl: Én mindig formában vagyok. :)
Mi nem veszekedünk. Én piszkállak, te meg tűröd, ez a dolgok természetes és istentől való állapota.

@Rosszindulatú Vászka: Hát nem mindegy, hogy 3 évig lapátolsz magadba szart, vagy negyvenötig. :)

@A félelmetes népszavazás: De később elmehetsz vele maszkmesternek. Az jobban fizet.

Xezs 2012.02.17. 21:36:39

@PsychoCica (4zsiráf): Ö, az mondjuk eszedbe se jut, hogy van olyan férfi, aki akar magának porontyot?

A gyerek nem olyan, hogy egész nap csak szarik, meg kárt csinál, hanem csinál egy valag vicces dolgot, lehet rajta röhögni, illetve felnőve (és jól nevelve) egy erős szövetség jön létre közte és a szülei között, ami sokat ér.

A gyerek jó dolog, de nem való mindenkinek.

Xezs 2012.02.17. 21:37:55

@A félelmetes népszavazás: Jó, az ilyen idióta, pont az ilyennek nem való a gyerek.

XCat 2012.02.17. 21:38:08

@Rosszindulatú Vászka: Ha előtte sem százas, akkor az ő anyukájában kéne keresni a hibát, nem? :) Valamitől csak olyan lett, mert nem úgy bújt ki.

Ha meg így nézed, akkor egy sérült izét szapulunk, mert erőszakkal hülyévé tették.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:38:36

@PsychoCica (4zsiráf): A tanár is ledöbbent egy pillanatra, de aztán nem merte kiküldeni.

Azt meg sose értettem, miért kell mindig MELLÉM leülni, ha egyszer van egy csomó üres szék máshol is. Előző félévben is volt egy óra, amire csak hárman jártunk be, volt vagy húsz szék. Akárhová ültem, mindig, de mindig a mellettem lévő székre ült le az a nyomorult évfolyamtársam. Miért??

Xezs 2012.02.17. 21:40:53

@A félelmetes népszavazás: Vannak a tipikus "ragadós" emberek. Akik nem érzik, hogy le kéne kopni. Valami ilyesmi lehetett ő is.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:41:27

@Xezs: Eleve nem értem, miért kell egyetemistaként gyereket gyártani. Sejthető hogy az problematikus.

XCat 2012.02.17. 21:41:52

@Xezs: De, volt olyanom nekem is. Általában 35 után megzakkannak, amelyiknek még nincs.
Mondtam neki, hogy szüljön magának, én majd eltartom. Erre dobott, és keresett egy szaporodótehénként.

Valahogy nem tudtam sokáig sajnálni. :)

Egy kutya is csinál egy csomó vicces dolgot, a kölyköd nem arra való, hogy röhögj rajta. Kivéve persze, mit akarsz belőle csinálni. Ha neurotikust, akkor például a legtöbb amit tehetsz. Ha rendszeresen megalázod mellé, akkor még talán a skizofrénia is összejön.

Ha meg emellé még csóró is vagy, akkor lesz belőle jobbikos.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:42:30

@PsychoCica (4zsiráf): Hogy embik pofáját pacsizgassam? Na azt már nem!

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 21:42:49

@PsychoCica (4zsiráf): ezt a szarlapátos dolgot még mindég nem értem.

XCat 2012.02.17. 21:44:08

@A félelmetes népszavazás: Lehet hogy emlékeztetted a kedves papára. :)
Vagy biztonságérzetet sugárzol. Vagy nem akart megbántani azzal, hogy elül mellőled, ha már eddig melletted ült. Vagy kiskacsakoplexusa volt (kinéz magának valakit, és folyton azután megy).

vagy valami.

bj_blazkowicz 2012.02.17. 21:44:20

@PsychoCica (4zsiráf): A barátom így járt. Van a csaja, aki, bár én távolról sem vagyok ideális férfi-ember, mégis azt mondom, bottal sem piszkálnám meg. Én már azon is csodálkoztam, hogy gusztusa támadt arra hogy közel menjen hozzá. Szóval ez a harci-nőstény egy darabig bírta magát türtőztetni, de aztán elszakadt a cérna és miután meglett a kis szörny, átment dirigálósba. És itt ahol mi lakunk, ami elég kis település, több ilyen girlzilla lakik, akik egymástól kaptak kedvet ehhez az igen költséges hobbihoz. Barátomnak, aki inkább már csak haver, még az új autója is ráment... Mondhatni ez egy fertőző felcsinálás-ellés kombó vírus. És még visszafogott vagyok a beszámolómmal. :S

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 21:45:25

@A félelmetes népszavazás: tetszettél neki, te nagyon vaksi. Én is az mellé szoktam ülni:)

XCat 2012.02.17. 21:46:25

@Rosszindulatú Vászka: Amit beviszel a kis testedbe meg a lelkecskédbe, az szaglik. Ha sok húst zabálsz, pl. kimondottan büdös leszel, de büdösítenek a tartósítószerek, a gyógyszerek, az oltások, a műszálas ruhák, a környzet, stb.

Ahogy telik az idő, ez egyre inkább kivakarhatatlan lesz belőled. :) Kölykökben meg életkorból adódóan nincs annyi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 21:48:25

@A félelmetes népszavazás: nem látok benne kivetni valót. semmit nem fizetnek túl magyarországon

XCat 2012.02.17. 21:48:35

@bj_blazkowicz: Állítólag hasonló a hasonlót vonzza. Mondjuk én ebben nem hiszek. De elég okos népek mondogatják.

Hol van atpi, meg a lecsója?

bj_blazkowicz 2012.02.17. 21:49:13

@Xezs: Mondasz valamit. Egy idő után azt vettem észre, mintha már igényelné ezeket a dolgokat. kitudja..

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:49:52

@Xezs: Amúgy is elég furi a srác, állandóan tőlem kérdezi, mit kell teljesíteni a vizsgakurzusokon, mintha meghaladná a képességeit, hogy megkeresse ő is a tanárokat, és megkérdezze. Most volt pár napja, hogy érdeklődött, és írtam neki, hogy nem tudok semmit, mert nem tudtam bemenni az egyetemre a havazás miatt, és majd jövő héten teszek egy új próbát. Erre a válasz: "A próba azt jelenti, hogy jövő héten is bemész az egyetemre?" És ez diplomás lesz...

XCat 2012.02.17. 21:51:10

@A félelmetes népszavazás: Jah, az embik, azok undik. De csinálhatnál belőlük olyat, amilyenek valójában, csak nem látszik a bőrüktől. Ez egy elég vonzó perspekt.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 21:51:21

@PsychoCica (4zsiráf): érzelmileg erősen alulcizellált vagy, a.legtöbb ember azér nem ijen.

A gyerek arra is való, hogy mikor kezdesz klimaxolni, lesz akit basztathass és elcsesszed az életét. Külömbe eléggé elmagányosocc és veszekedni se lesz kivel. Maard a feljelentgetés meg a szomszédok terrorizálása, monnyuk az is szép és tartalmas hobbi,

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:52:45

@PsychoCica (4zsiráf): Ez a kiskacsaizé ez lehet, mert tulajdonképpen már csak Engem ismer, mivel az eredeti évfolyamunk már kifutott. Csak Én azért vagyok még mindig ott, mert az egyetem kibaszott Velem, ő meg azért, mert nyomi és semmit nem bír elintézni.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:53:57

@batgirl: de FIÚ a szerencsétlen

Jó tudom, ez se jelent semmit...

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:55:44

@batgirl: Azért az kicsit sántít szerintem, hogy az állatpreparátor ugyanannyit keres mint a raktárkezelő. De meglepve persze nem vagyok.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 21:58:01

@A félelmetes népszavazás: ellembe a preparátprnak mindég jút friss reszteltmáj meg zúza, jobb állás, mint a boncmester :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.17. 21:58:47

@A félelmetes népszavazás: ezt te irtad:
Pár éve az egyetemen egy nőci, akinek ilyen Schwiegertochter gesucht-feje volt, a kölkével ült be szemináriumra, mondván nem volt kire bízni a gyereket. És persze mellém ült le, mert hova máshova is. Egész órán ott rángatta ide-oda azt az sipákoló izét, talán volt egy kis diszkrét szopatás is. A lelkem mélyén lakó Breivik közel volt a szabaduláshoz.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 21:58:53

@A félelmetes népszavazás: Márminthogy nem sántít, hanem aránytalan. Elkapott a grafománia.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 22:01:09

@batgirl: Igen, de ez egy másik évfolyamtárs, csak ezt nem fejtettem ki elég érthetően asszem :D

Xezs 2012.02.17. 22:05:18

@PsychoCica (4zsiráf): Már miért kellett volna sajnálni a srácot? Ha gyereket akart, megkapta, akkor igazából bejött amit szeretett volna az élettől, nem?

Aközött pedig van egy nüansznyi különbség, amikor kiröhögöd a saját gyerekedet, vagy együtt röhögsz vele. Én az utábbira gondoltam, te látványosan elferdítetted a mondandómat az első irányába.

Nem teljesen értem hogy miért van ennyi bajod azzal aki gyereket akar. Vagy nagyon fiatal vagy, vagy nagyon öreg, ezt pedig nem sértésnek szánom.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 22:06:31

@Rosszindulatú Vászka: Egyszer kaptunk egy kígyót az állatkertből, amelyik több napig érlelődött a terráriumban, csak mivel amúgy se mozgott sokat, kicsit későn vették észre, hogy kimúlt. Az egész teste már csak egy nagy folyós fekete izé volt, érdekes szaggal. A nyúzás így inkább kikaparássá vált.

Amikor viszont a pockot nyúztam, meg is jegyezték, hogy ezt egyesek milyen szívesen megsütnék :)

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 22:12:49

@A félelmetes népszavazás: pont tennap volt a Paprikatévébe, hogy az a kópé Heston valami pockokat sütött parázson, hurkapálcára tűzve, elég bizarr volt, de lehet, hogy finom.

Xezs 2012.02.17. 22:14:53

@A félelmetes népszavazás: "az egyetem kibaszott Velem"

Ja, mindig más a hibás.

XCat 2012.02.17. 22:20:40

@Rosszindulatú Vászka: "érzelmileg erősen alulcizellált vagy, a.legtöbb ember azér nem ijen. "

Tényleg? :D Ezt te egyszer még meg fogod gondolni drágám, de akkor te már öreg leszel, én meg valahol máshol.
A baszogatnivaló újratermelését meg meghagynám az "érzelmileg cizellált" egyedeknek. :)

@Xezs: Mert én a női nem megalázásának és elaljasításának tartom azt, hogy a kölykedzés körül forogjon az életük. Azt is, hogy baszógépek legyenek, kiszolgáltatva a férfiállatok mocskos és alantas ösztöneinek. Egy nő ennél SOKKAL több. Igen, az agyatlan picsák is, ha nem azt látnák mindenhol, hogy ez így oké, akkor nem lennének azok.

Kivéve persze ha a Vászka verzióját veszem, akkor hasznos. Viszont kérdéses, mennyire érdemes a társadalom szempontjából. Meg a gyerekéből, meg a nőéből.

Tulajdonképpen a jelenlegi rendszerben mindenkivel kikúrtok.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 22:24:59

@Xezs: Konkrétan arról van szó, hogy a tanulmányi osztály vezetője biztosított affelől, hogy elfogadnak tárgyakat, amiket egy másik egyetemen csináltam, majd mégse fogadták el, először az oktatási törvényre hivatkozva, majd amikor fellebeztem, alátámasztva egy minisztériumi írással, hogy el kell fogadniuk, azzal utasították el, hogy az egyetemi szabályzatba ütközik. Amely paragrafus azonban csak 5 hónappal azután lépett életbe, hogy elutasították. Ez mi ha nem kibaszás?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 22:26:16

@Rosszindulatú Vászka: Ja, de az biztos nem ötször kiolvasztott pocok volt. Elég "streng" szaga volt.

XCat 2012.02.17. 22:26:33

@A félelmetes népszavazás: Életre nevelés. Ők a takatikik, és megtehetik, te meg kussoljál, oszt örülj, hogy munkát biztosítasz nekik.

Ma is például az ocsmányirodában... de ez egy másik történet.

Xezs 2012.02.17. 22:30:47

@PsychoCica (4zsiráf): El vagy tévedve. Ha egy nőnek gyereke van, az nem azt jelenti, hogy a kölykedzés körül forog az élete. A baszógépet meg aztán végképp nem értem, te nem dugsz a fasziddal?

Ugye nem kell emlékeztesselek arra, hogy téged is anya szült? Akkor ő is elbaszta az életét?

@A félelmetes népszavazás: Hadd idézzelek: "És ez diplomás lesz... "

Xezs 2012.02.17. 22:33:06

Még valami: Azt írod, egy nő ennél sokkal több. Na most kérdem én, ha van egy nő aki komoly dolgokat tesz le az asztalra, mondjuk olimpiai bajnok, akkor már ne is vállaljon gyereket, mert ő ennél sokkal több?

Kikúrt egy logikád van, hallod-e.

XCat 2012.02.17. 22:33:23

@Xezs: Egy lófaszt nem, órák óta arról beszélünk, hogy ez mennyire idegesít minket. Azt hiszed, a gyerek 4 évek kora után megszűnik? Hát nem. Majd 20 körül, talán. Az életfogytiglan sem tart sokkal tovább.

Természetesen dugok én is, de nem ez a központi tevékenység.

Anyám meg nem téma itt. :) De amúgy szerintem jah.

XCat 2012.02.17. 22:35:53

@Xezs: "Kikúrt egy logikád van, hallod-e."
Jah. De én szeretem.

Olimpiai bajnoknak lenni... komolynak éppen komoly, de azokat manapság inkább tenyésztik. Nem hiszem, hogy ez annyira jó dolog lenne.

Ne is legyen gyereke? Nem tudom. Attól hogy nő, már törvényszerű hogy gyereke legyen? Szerintem nem.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 22:36:24

@PsychoCica (4zsiráf): Oké, de ez nem hibaelhárítás részemről, mint ahogy itt be akarták állítani. Sőt, ha normális országban élnénk, akár vissza is perelhetném tőlük az elmúlt félévek tandíját. Merthogy nem a homárblogolók pénzén tanulok ám itt, üzenem a tegnapi poszt tandíjas hisztizőinek.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 22:36:25

@A félelmetes népszavazás: no, pont erre való az ősi hun vendéglátos csel, hogy jól meg kell borsozni meg erőspaprikázni azt a szagos húst és szépen el lehet adni friss magyarosch és betyárosch pecsenyének, vagy fasírozottnak.

@PsychoCica (4zsiráf): vélhetően a társadalmi elvárás is nagy motiváció a szaporodásban, meg a készen kapott ill. örökölt világkép. Merhogy legyen aki pelusozza az öreget hálából és viszont.

Xezs 2012.02.17. 22:38:08

@PsychoCica (4zsiráf): De nem értelek, ha te dugsz akkor te is baszógép vagy, nem? De ha nem akkor fejtsd ki hogy ki számít baszógépnek?

Meg mikor tekintesz valakit olyannak, hogy a gyerek körül forog az élete? És ha valakinek a pöcse, a munkája, az atomfizika körül forog az élete az mennyivel jobb vagy rosszabb?

Rohadtul nem értem hogy mi bajod van. Mintha az egész világra haragudnál. Dugnak téged rendesen?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 22:40:29

@Xezs: valszeg az a abszógép, aki nála többet, vagy gyakrabban, vagy csk kiemeltebb fontossággal, parallel lehet a hímsovén lekurvázással, miszerint az az basza nő, aki mással bezezg,c sak velünk nem.

De ez csak spekuláció, majd minnyár leossza a fejünket :)

Xezs 2012.02.17. 22:40:29

@A félelmetes népszavazás: Nem ennyi jött le, ennyiről van szó. Puszira elhittél valamit.

Ilyenekről az a minimum hogy papírt kérsz, most ha én azt mondom neked hogy holnap felvesznek az OTP-hez vezérigazgatónak, elhiszed és mész is?

XCat 2012.02.17. 22:41:33

@A félelmetes népszavazás: :D Lazíts, itt általában mindent megkérdőjeleznek oda meg vissza. Unalomból csináljuk, nem rosszindulatból.

Hogy kinek a pénzén tanulsz, az tökmindegy, a valóvilág is az én pénzemből van, meg a parlament is. Meg minden. Meg mindenkiéből. Ki mit vesz igénybe. Aki ezt nyirbálgatni akarja, az hülye.

Xezs 2012.02.17. 22:41:38

@Rosszindulatú Vászka: Ebből jól már úgysem jön ki, de kíváncsi vagyok az "érveire".

XCat 2012.02.17. 22:46:28

@Rosszindulatú Vászka: Jó, valahogy kialakult a társadalom, meg már jó ideje megvan, szóval valószínűleg szaporodtak. De ha visszamégy mondjuk egy évszázadot, sehol nem láttad, hogy az lett volna a téma, hogy ki hogy szült, vagy hogy szexelt. Valahogy enélkül is el tudták magukat foglalni az emberek. Most meg?.. Gyönyörűen összefoglaltad kicsit feljebb.

Én sem értekezem meg fennhangon egy étteremben, hogy milyen szép darab véres fikát bányásztam ki az orromból, vagy milyen székeltem aznap.

Az öregeket most ne keverjük ide, nincs kedvem annyit írni. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 22:47:43

@Xezs: Jó, igaz. Nem először estem pofára amiatt hogy azt feltételeztem embikről hogy normálisak. Többet nem fordul elő.

De az továbbra is igaz, hogy a hatályos szabályok alapján el kellett volna fogadniuk. De mivel egyházi egyetemről van szó, nyilván biztonságban érzik magukat.

Aztán persze mindenki jajong, ha néha valaki bemegy az ilyen intézményekbe és "rendet tesz".

XCat 2012.02.17. 22:48:51

@Xezs: Nem, nem dugnak rendesen. Azért kezdett el működni az agyam. Ki kéne próbálnod. :)

@Rosszindulatú Vászka: Te meg szégyelld magad, mert pontosan érted, miről van szó.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 22:50:34

@A félelmetes népszavazás: hát vicces dolog, de több történész szerint, akik nem nagyon hiszik a halzsíros rokonságot, a magyarok messzebbről jöttek, egész a rizsevőktől és onnan hozták a gujást meg a perkeltet.

Amúgy ez a vendéglátós trükközéses húsfelhasználás, míg el nem mászik remekül van lefestve Vladimir Páral 100 %-os nő című igen mókás könyvében, a bélszíntől kezdve a tatáron át a sasírtig.

XCat 2012.02.17. 22:50:55

@Xezs: Azt hiszem, okafogyottnak látom az érvelést.
Hülye elvileg nem vagy, tehát vagy túlságosan pasi, vagy nem akarod érteni. Mint a három esetben értelmetlen tovább magyarázni.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 22:54:59

@PsychoCica (4zsiráf): ez spekuláció, mer semmiféle korrekt adat nincs arról, hogy mivel töltötték ki napjaikat eleink.

Pon tojan fals, mint azon elmélkedni, hogy régen nem volt rák meg édc mer mindenki egésségesen halt meg. Illetve a gyermekhalandóság miatt nagyobb cselendzs volt összehozni pár életképes sarjat, mint mostanság, nomeg a fogalmazásgátlás is körülményesebb lehetett.

XCat 2012.02.17. 22:57:25

@Rosszindulatú Vászka: Miért lenne spekuláció? Elmégy könyvtárba, kikölcsönzöl egy 100 évvel ezelőtti újságot, és átlapozod.
Ha találsz ilyen cikket, megmutatod nekem, én meg visszavonom a véleményemet. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 22:58:31

@PsychoCica (4zsiráf): Persze, értem Én, meghát nem ma olvastam először ezt a blogot. :D

Csakhát időnként rámjön a rampage-hangulat, pláne ha azzal gyanúsítanak, hogy jókedvemből baszakodom még ezen a nyomorult egyetemen, mintha akkora móka lenne. Mint azok a hülyék, akik azzal traktálják a fiatalokat, hogy élvezzék a gimnazista éveiket, merthogy azok az élet legszebb évei... Én semmi pénzért nem kívánom vissza azokat az időket, még ha időnként nosztalgikusan el is mászkálok az épület előtt és próbálok felidézni kellemes emlékeket. De nem sokat találok. Üres sportpályák, ismeretlen körbe-körbe futó gyerekek, mint valami szürreális Lynch-filmben.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:00:04

@Rosszindulatú Vászka: hát de paprika ott se volt, ha jól tudom :D

XCat 2012.02.17. 23:01:52

@A félelmetes népszavazás: Nekem voltak szép középiskolás időszakaim, de olyankor nem jártam be. :) A mai napig nem értem, miért nem rúgtak ki. Talán mert amikor véletlenül ott voltam, kicsit többet tudtam, mint az osztály együttvéve.

De már elmúlt. Hálistennek.
Na meg aztán, voltam gyík is.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 23:03:51

@PsychoCica (4zsiráf): fals, mert a sajtó nem hiteles tükre egy társadsalomnak, senem tág spektruma annak.

Monnyuk a Tolnai Világlapjából kiolvastam pár évfojamt még régebben, eléggé mókás.

Úgy 1914-17-ig még az újság szerint halmoztuk a hadisikereket és tuti nyerésre álltunk, osztán 17-18 fele egyre több benne a protézis hirdetés.

Amúgy én nem látok se mentális, se erkölcsi fejlődést az emberiség történetébe, szal nem hinném, hogy bármi is jobb és szeb lett volna akármikor régebben, mint most.

XCat 2012.02.17. 23:04:58

@Rosszindulatú Vászka: Van azért, csak a megfelelő dimenziókat kell nézni. Mondjuk az is igaz, hogy milyen intervallumban nézed.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 23:08:21

@A félelmetes népszavazás: valamivel csak megoldották, hogy elvegyék a büdös hús stihtyét gondolom.

XCat 2012.02.17. 23:08:59

@Rosszindulatú Vászka: A háború meg speciális kategória, ha azt írják hogy éppen csapatostul pusztulnak az emberek ha katonák, ha nem, az nem tesz jót a morálnak. Meg az újságírót is hajlamosak agyonlőni.
Akkoriban még nem volt gugli, hogy megnézd magadnak, mi van arra. Most van, aztán most sem nézi szinte senki.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.17. 23:13:22

@PsychoCica (4zsiráf): nem ez a lényeg, hanem, hogy pon túgy ment a terelés iletve a szabájozott hírközlés, mint most. Nem feltétlenül szervezett és tudatos dezinformáció okán, hanem mert a legtöbb embert nem érdekli se a valóság, se a tanulság. Nomeg persze sokat ront a hadisikereken, ha releváéns információkat megosztunk mindenkivel.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:13:57

@PsychoCica (4zsiráf): Ez a szerencsénk, hogy már vége. Nem irigylem a most érettségizőket. Igazából csoda, hogy még nem volt rampage.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:17:30

@Rosszindulatú Vászka: Elnyomta a saját bűzük. Mindig jót nevettem ezeken az amcsi "történelmi" filmeken, ahol pl. a vikingek ilyen patyolattiszta arccal, csilivili ruhákban rohangálnak, mintha naponta fürdödtek volna.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:22:09

@Rosszindulatú Vászka: A középkorban erre ott voltak a "Krisztus keresztjének szálkái", amelyekből annyi volt forgalomban, hogy erdő kijött volna belőlük. Vagy az a lándzsa, amit elástak korábban, hogy aztán a keresztes hadat vezető barát megtalálja, hogy "itt van Isten jele!!4"

Az embik hülyesége statikus.

XCat 2012.02.17. 23:23:02

@A félelmetes népszavazás: A hülye most érettségizőknek nem jó. Senki nem küzd értük, ha nem mozdul magától, megy a levesbe.
Amelyik okos, az viszont hatalmasat tud kaszálni. Szerintem.

A régebbi filmek kicsit realistábbak voltak, én mostanában sokat nézek a hatvanas évekből. Döbbenetesek, valódi korhű jelmezek, érdekes, fordulatos törénetszövés, gyönyörűen összerakott sztori, erkölcsi tanulság... faszán meg vannak csinálva. Persze nem mind, de sok.

Rampageben nem tudom milyen lehet iskolába járni, én lehet hogy élvezném. Hasznos dolog ha elismerik a jogodat a visszaütéshez, még ha csak hallgatólagosan is. :)

XCat 2012.02.17. 23:25:30

@Rosszindulatú Vászka: Nyugi, ott voltak azok már akkor is. :)
Csak most az a trendcsi, hogy szabadíjjuk el a pokl, mert az jó, úgyis ki kell belülük írtni sokt... és eljövend akkor a lecsónak országa. Vagy nem. És rábaszunk. Ahogy most kinéz, inkább az.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:32:34

@PsychoCica (4zsiráf): Cannibal Holocaust-ot láttad? Sztem az egyetlen mondanivalóval bíró kannibálfilm. Bár lehet te nem ilyen filmekre gondoltál :D

XCat 2012.02.17. 23:36:31

@A félelmetes népszavazás: Ő is homározik? Helyes, az egy kimondottan szimpatikus ürge.

Homár hívja VéghJózsefet, Józsi jelentkezz.

XCat 2012.02.17. 23:39:10

@A félelmetes népszavazás: Horrorhoz képest? Bármit.

Ha ilyesmire vágyom, ott az msn listám. Vagy az életem.

England win The Ashes! 2012.02.17. 23:39:52

@Rosszindulatú Vászka: Ajánlok én neked olyan olvasmányt, hogy besza-behu!

Ismered a metapédiát? Olyasmi, mint a wikipédia, csak, izé, khmmm, unortodox szemszögből mutatja be a dolgokat.

Bemelegítésnek ajánlom figyelmedbe ezt a szócikket, különösen az utolsó két bekezdés olvasmányos:

hu.metapedia.org/wiki/USA

Ez után mondd azt, hogy mókás a Tolnai!

:)))

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:39:54

@PsychoCica (4zsiráf): Egy EFVÖ-s, ez nem vicces, Arszákot is börtönbe vágta másfél évre néhány netes beírás alapján.

XCat 2012.02.17. 23:41:31

@A félelmetes népszavazás: És én mi olyat írtam, ami alapján ezt meg lehetne tenni? :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:43:33

@PsychoCica (4zsiráf): Én szeretek horrort nézni, de Én is tudnék horrorsztorit gyártani az életemből. Most Velem van a baj, vagy másokkal? Ezzel persze sok mindent nem mondtam el, de a választ sejtem.

XCat 2012.02.17. 23:44:07

@A félelmetes népszavazás: Franc tudja. Becserélnéd a sajátodat máséra?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:46:10

@PsychoCica (4zsiráf): Semmit. De hát ez az, hogy ő se. Ez az ország már olyan mint egy börtön, hogy rosszul pislogsz, és akkor "mivan köcsööög??" és odavágnak.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:49:34

@PsychoCica (4zsiráf): Ez persze attól függ. Egy szomáliaiére talán nem. De nem hiszom hogyan túl sokan büszkélkedhetnek egy ilyen pszichopata apával.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.17. 23:50:50

"szomáliaiére" ez de szép lett

XCat 2012.02.17. 23:52:39

@A félelmetes népszavazás: Hát orbánról kijelentettem párszor, hogy nem szeretem, de ezért talán ebben az évben még nem sittelnek le. Na majd persze visszamenőleg ki tudja. :D

Gondolom akkor ne tanácsoljam, hogy próbáld meg szeretni. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 00:07:17

@PsychoCica (4zsiráf): Arszák se ilyenekről írt. Linekelném, de már törölte az írásait, mondjuk érthető. De ő legalább forradalmasította a blog.hu-t.

XCat 2012.02.18. 00:09:49

@A félelmetes népszavazás: Nem az volt az a srác, aki le akarta lövöldözni szegény nyomorult emberférg felebarátajit?

Xezs 2012.02.18. 00:13:57

@A félelmetes népszavazás: Oks, tegyük fel hogy nem értettél félre semmit sem (mert ennyi info alapján nem zárható ki) akkor miért nem fenyegetted őket perrel, vagy vitted perre? Még ha alul is maradsz, legalább nem vigyorognak olyan önelégülten.

Egyébként meg egyházi iskolába nem mennék, tökömet se érdekli hogy Isten mit csinált, leszarom.

@PsychoCica (4zsiráf): Ezt írod: "sehol nem láttad, hogy az lett volna a téma, hogy ki hogy szült, vagy hogy szexelt"

Valóban korábban nem volt ez téma, ezt a média nyomta fel ilyen mindencsapbólfolyós szintre, viszont egy percig se hidd, hogy hasonlóan "érdekfeszítő" témák nem voltak 100 éve. Nézz szembe a valósággal: az emberek rémisztően túlnyomó hányada egyszerűen segghülye. Nekik ilyen témák kellenek, elmélázgatnak azon, hogy a butaarcú Réka hány gyereket szült és hol szoptatta őket, mintha nem le kéne ezt szarni magasról. De erre van kereslet, hát ezt kapja a nép. 100 éve is volt kereslet valami kommersz szar iránt, akkor is megkapták az emberek.

Sok-sok évvel ezelőtt pl. a lefejezés volt ilyen. Pedig azt is lehetett volna zárt falak között végezni (amit én speciel támogatnék a mai világban).

Szóval nagyjából értem a bajodat, de hidd el, van olyan nő és férfi aki nem azért vállal gyereket, mert megnézte butaarcú Rékát meg a tornanáci férjét a tévében és ettől ronggyá kefélték egymást azon nyomban. Van akinél ez értelmes és tudatos döntés.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 00:16:00

@PsychoCica (4zsiráf): Valahogy úgy. De aztán mégsem úgy. Beteg-e vagyok, hogy Nekem szimpi?

Xezs 2012.02.18. 00:17:31

@A félelmetes népszavazás: Mindenki máshogy éli meg. Én végigröhögtem a középsulis éveimet és elég sokmindenkit megismertem ott. Nem tudom mit basztál el, én eljártam társaságba meg járt a pofám ha kellett, ha nem.

Xezs 2012.02.18. 00:19:33

@Rosszindulatú Vászka: Gondolj bele ha 100 év múlva valaki kezébe kerül egy mai Blikk újság. Röhögve mutogatja majd a haverjainak, hogy "nézmá' milyen gyökerek voltak régen az emberek, te atyaég, hogy nem haltak ki?".

Kb. ennyit lehet hinni az újságoknak.

XCat 2012.02.18. 00:29:05

@A félelmetes népszavazás: Nem tudom, én egyszer láttam tévében.. kicsit zavartnak tűnt, kb az látszott rajta, hogy nem értette hogy a faszba került ő ide, meg mit csinál körülötte ez a rakás hülye, és vajon önmagukat értelmesnek tartó emberek miért vettek komolyan egy blogos nyálverést. :)

Egyébként szerintem én megmaradnék a lovaglóostor szintjén. Na meg. lőni sem tudok. :D

@Xezs: Megcsinálni egy dolog, azt eldöntheti. Na de annyival nincsen vége.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 00:34:29

@Xezs: Értem Én, de nem volt ez mindenkinek akkora móka. Pedig nem is gettósuliba jártam.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 00:38:45

@PsychoCica (4zsiráf): Mondom Én hogy jóarc, várjuk az újabb fejleményeket. :)

Xezs 2012.02.18. 00:41:22

@PsychoCica (4zsiráf): Nabazmeg most újat mondtál.

Tényleg ennyire hülyének nézel vagy csak írsz valamit hogy nehogy úgy legyen már?

XCat 2012.02.18. 00:48:30

@A félelmetes népszavazás: Passz, sosem beszéltem vele. Fejre nem jön be, olyan kis passzívagresszív arca van. De szerintem nem tudna ölni, max önvédelemből. Az a fajta, aki ordít, aztán belebassza a vitrinbe a vázát, aztán kimegy megrúgdosni a kutyát, de nem mer ütni. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 01:00:35

@PsychoCica (4zsiráf): Dylan Kleboldról se gondolta volna senki, aztán mégis :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 01:02:25

Nem mintha Arszák ilyet tervezett volna. csak fölvtetttem.

XCat 2012.02.18. 01:02:38

@A félelmetes népszavazás: Te az összes ilyen hülyét számontartod? :D

@Xezs: Unom már a témát. Majd holnap.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 01:24:47

@PsychoCica (4zsiráf): Mindenki csak pofázik. (Én is). De vannak akik hozzájárulnak. Dylan ilyen volt. Megtette.

XCat 2012.02.18. 01:33:37

@A félelmetes népszavazás: Hát. páran megnyekkentek, ami nem olyan nagy dolog, mert mióta mi cseverészünk, azóta is vagy párszázszor annyian, szerte a világon... ő börtönben, ez sem annyira szokatlan...

De még ha ezt nem is számolom, ki van tőle előbbre? A srác tuti nem, az emberiség leszarja... Ezzel kissé elsikkad annak a jelentősége, hogy "megtette", nem? Mondjuk a saját élete, az sínre került, mint a józsef attila, az biztos.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 01:53:00

@PsychoCica (4zsiráf): Lényegtelen hogy az embiség mit gondol. A lényeg hogy a kis mocskok rádöbbentek hogy nem tehetnek meg mindent következmények nélkül. És talán arra is rájönnek a kis hülyék, hogy hm.

cicmen (törölt) 2012.02.18. 09:18:01

Tisztelet nélkül: Laura
Hülye picsa! Gondolta Müller!
Stirlitz tudta, hogy végzetes hibát követett el amikor hitt a címkének.

cicmen (törölt) 2012.02.18. 09:21:32

@Xezs: Én végigröhögtem a középsulis éveimet

Én is! :)
Anyámék nem! :(

Sunny Days 2012.02.18. 09:47:52

biztos írta már valaki, de az első ami eszembe jutott Laura írásáról az, hogy mi a csudának kéne egy négy hónapos gyereket paradicsomos spagettivel és mozzarellával megetetni? Alapból, fél éves kor alatt nem adunk lisztes dolgokat (spagetti), egy éves kor alatt nem adunk tehéntejet (mozzarella). Igaza van, hogy érthetőbb tájékoztatás kell a csomagolásra, de talán nem ártana, ha elsősorban a józan ész vezérelné, nem a reklámfotók, amikor a kisbabáját táplálja! Anyatej??? Ha nincs, bébitápszer??? Ja, az snassz?

cicmen (törölt) 2012.02.18. 10:04:56

5 perc hunyorgás után arra jutottam, hogy talán 6-os.

Talán?????
Akkor csináltass talán egy szemüveget, mert nyáron hosszas hunyorgás után más gyerekét viszed haza a homokozóból! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 10:24:47

@cicmen: ez tetszett, bennem is felmerült a stirlitz de nem tudtam poént gyártani
:)
De ez tényleg jó volt:)

Harlequin 2012.02.18. 10:41:56

Olvassatok vissza, belinkeltem a képet a kajáról, egy b@szott nagy 8-as van az ételen, amit tényleg csak a gyengén látók nem vesznek észre.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 10:56:29

@Harlequin: hát eléggé szembetűnő
De van hogy pont azt nem vesszük észre, ami a szemünk előtt van

cicmen (törölt) 2012.02.18. 11:42:09

@Harlequin: Olvassatok vissza, belinkeltem a képet a kajáról, egy b@szott nagy 8-as van az ételen, amit tényleg csak a gyengén látók nem vesznek észre.

A négyest 5 perc hunyorgás után hatosnak látja és nyolcas! :) Szegény gyereknek tele lehet a füle babakajával! :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 12:03:42

@cicmen: Akkor a mi kölkeink csak fele olyan fejlettek, mint a németekéi?
Ezérttartittezazország!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 12:06:22

Etiópiába' meg áltisi alsó tagozaton adják a babakaját.

cicmen (törölt) 2012.02.18. 12:26:08

@estrella negra: Én eredeti milánóit adtam a lányomnak. betettem az etetőszékbe egy szál pelenkába, mert nem szerettem feleslegesen mosni és hagytam, hogy kézzel egye.A gyerek a kaja végén úgy nézett ki mint egy vámpír, a piros szósztól. Én szét röhögtem magam a látványtól és lefényképeztem. Aztán hazajött az anyja és véget vetett a mulatságnak. A kis csaj ment fürdeni, én meg lebaszás után mentem konyhát takarítani. A nőknek nem mindig van humorérzékük!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 12:37:13

@cicmen: Mink meg hipoallergén tápit adtunk a kölkünknek, mer' a többitől baja volt. De azért elég formás kisgyerek lett belőle.
...ha valakinek kell viheti.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 12:38:51

@cicmen: ...és direkt ezért kimentél Milánóba?

cicmen (törölt) 2012.02.18. 12:47:16

@estrella negra: Mink meg hipoallergén tápit adtunk a kölkünknek

Az a hypoalllergén az mit is jelent? Nem szereti a vízilovat?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 12:55:06

A vizilovat szeretjük.
Jól átsütve.
Az Aldiba' mindig van vizilócomb.

Xezs 2012.02.18. 13:26:39

@cicmen: Hát még szép hogy te takarítottál :) De biztos jól nézett ki a gyerek.

Tipp: céklával is lehet hasonló mókákat művelni.

cicmen (törölt) 2012.02.18. 14:13:04

@Xezs: Tipp: céklával is lehet hasonló mókákat művelni

Aha! csak miután ki kell utána takarítani, meggondolandó! A milánóit szerette és hisztizett, hogy én etetem. Erre támadt az ötletem, hogy hagyom tevékenykedni. Nagyon cuki volt!

cicmen (törölt) 2012.02.18. 14:15:08

@estrella negra: A vizilovat szeretjük.

Szereted az anyósodat?
Ha jól van elkészítve!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 14:38:14

@Xezs: @cicmen: Nincs étel, amit jobban utálnék a céklánál. Még a szagát, a látványát sem bírom.

cicmen (törölt) 2012.02.18. 14:51:14

Stirlitz megetette az orosz zongoristanő négy hónapos gyerekét pulykahúsos kajával.
Erős gyomruk van ezeknek a ruszkiknak! Gondolta Müller.

England win The Ashes! 2012.02.18. 14:57:15

Stirlitz belépett Müller dolgozószobájába, és meglátta a padlón holtan heverő Müllert.
- Megmérgezte magát húsmentes bébiétellel - gondolta Stirlitz, miközben kezével végigsimította a Müller hátából kiálló baccpapucsot...

cicmen (törölt) 2012.02.18. 15:49:16

@Dr Jozef Vengloš: Stirlitz belépett Müller dolgozószobájába, és meglátta a padlón holtan heverő Müllert.
Vége! Gondolta Stirlitz.
Ezek az oroszok soha nem kopognak. Gondolta Müller.

FDToth 2012.02.18. 16:02:56

Gyereknek tápot adni? A kiskölök se nem növény se nem állat!
Azért lesz egyre primitívebb az ember és gondolkodásban visszamaradott, mert a kedves szülők táppal és mindenféle káros cuccal alapozzák...
sztem szánlom, hogy a szülő pl. a 1-2 éves gyerekének cukros-aromás-vegyszeres üdítőt meg élelmiszert vesz...

Manyecska 2012.02.18. 16:34:50

Érdekes 13 éve is ez a szöveg ment a neten, valami újságíró szuka írt a kismamáknak szánt cikkben arról hogy szó szerint idézem: "hiszen a gyereknevelés óóóóriási felelősség. Gondoljuk csak át,az elkövetkező 18 évben az a gyerek 18 éven át veled lesz. Ez azért ijesztő, nem? "...látom ez a vonal azóta se változik. Nekem speciel visszahozta a gyerekkoromat a gyereknevelés /nem xarok be, nem../, én jó szívvel emlékszem rá speciel. Egyébként 4 hótól hogy a p...csába lehetne sajtos-tésztás trutyit adni, emlékeim szerint akkor még az almapüré ment, max., kiegészítésként..

Manyecska 2012.02.18. 16:42:39

videa.hu/videok/allatok/baba-kutyaval-kacag-aranyos-baratsag-cuki-7NHTKySkUlBlXCTM ha már a címtől nem hánytunk, érdemes megtekinteni sorolt videót..:)! Aranyosak. Higiénia nulla..:)))

pruntyike 2012.02.18. 16:44:40

Nekem az nem tetszik, hogy amikor legfrissitőt reklamoznak, akkor egy ferde szemű, fekete haju kinai kinezetű gyerek szarik marha büdöset, de a Kinder csokin egy szőke, szőke haju gyerek van. Javaslatom, a reklamban szarjon büdöset a szőke kekszemű gyerek, a Kinder csokira meg tegynek egy ferdeszmű kinai gyereket. -bocs a billentyűzet rosszalkodik nincs 8 meg 0 meg 9 betű, sem hosszu u meg o. a zarojelek mg 9gy n0znek ki: ÚŰ

England win The Ashes! 2012.02.18. 17:00:02

@pruntyike: Azt észrevetted, hogy az amerikai filmekben a rendőrfőnök mindig néger (illetve többnyire)? :)

cicmen (törölt) 2012.02.18. 17:20:43

@pruntyike: Javaslatom, a reklamban szarjon büdöset a szőke kekszemű gyerek, a Kinder csokira meg tegynek egy ferdeszmű kinai gyereket.

Ez de polkorekt! Igazad van! Akkor ne műttesd meg magad, csak ha ráér a cigány sebészprofesszor és a vakációdra is roma pilótával repülj! És menj el ebédre egy pápua családhoz!

Jokkura 2012.02.18. 17:24:32

@Dr Jozef Vengloš: Ühüm.. Az USA-ban kihalnak a fehérek, legalábbis a filmeken. A színesbűrűek ,meg így állnak bosszút az előző 200 évért (ti.: miért nem hagyták őket Arfikában)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.18. 17:27:05

@FDToth: hat van az , hogy nemely anyukanak nincs teje, egyszeruen nincs. tudom az O hibaja, namost ilyenkor lehet helyettesiteni tapszerrel
regen ezt ugy oldottak meg hogy talaltak beranyat, vagy megmurgelt a baby
ma mar maskeppen van
namost a babyetel az nem tapszer, hanem etel kis uvegekben gyartjak, ha normalisan csinaljak, normalis alapanyagokbol, akkor teljesen normalis es egeszseges
akinek volt mar gyereke az tudja, hogy keptelenseg mindig minden helyzetben egy kicsinek fozni meg turmixolni, nem,csak az idohiany, de lehet az is utazas, meg egyaltalan, az nem ugy megy hogy fozok 6 liter babgulyast es azt eszi 3 hetig
mivel ezek esznek olyan 1 decit egyszerre, ha valtozatosat akarsz akkor vagy 4 orankent mast fozol, legyen 6/ vagy hasznalod a babyetelekt
vagy turmixolt sargarepat eszik a gyereked 3 hetig, meg el nem fogy
lehet valogatni a lehetosegek kozott

Manyecska 2012.02.18. 18:14:07

@hagyma: úgy olvastam, úgy oldották meg régen, hogy belehánytak..:O:O :) bocs:)! Megyek lefexem inkább.

CID 2012.02.18. 18:18:00

@A félelmetes népszavazás:
Bazd+ végignéztem...................

i.diot (törölt) 2012.02.18. 18:22:02

azert az milyen mar,hogy a netes szocseples megy lauranak,az olvasas meg nem???
hogyaszondja paradicsomos spagetti mozarellaval...
nos,hol kene itt lennie a husnak,amit hianyolt???
lehet meg kene tanulni fozni,nem csak shoppingolni a pocakmanoval???
vagy ha mar a fozes nem megy,akkor megkerni valami ertelmesebb,konyhat man latott valakitol,hogy ez a megnevezes mit is takar???
pffff...

vacak lehet igy mondjuk etterembe menni...
keresi a szekelyt a kaposztaba,a kaszinotojasba a zsetonokat a tukortojasban meg a szemceruzat...
:)

igazi kreten...
:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 18:49:52

aztán majd azt olvassuk, hogy laura fejbevágta egy üveg paradicsomosspagettivel müllert, mert a homárosok jól fel bosszantották..

Xezs 2012.02.18. 18:55:12

@FDToth: Ja, bezzeg a középkorban! Akkor annyira fejlett és gondolkodó volt az emberiség, hogy aki megkérdőjelezte a Földközpontú világképet, nyomban ki is végezték.

Vajon akkoriban mit ehettek, hogy ilyen okosak voltak?

bj_blazkowicz 2012.02.18. 18:55:18

@Manyecska: Én is azt olvastam cseszd meg :D Akkor most én is feküdjek le? :] Egy szemorvossal? Aki vak? :]

Xezs 2012.02.18. 18:58:40

@Manyecska: Bazmeg. Ez mekkora egy szar már. A kommentek mondjuk még szarabbak, idézek:

tamcsi112008.04.28. 16:58
0

nadon nadon édesz a kisbaba ^^ de a kutya se kutya ^^"

Az ilyen tamcsi-féléket elküldeném 1 hónapra valami távol-keleti vesztőhelyre, hogy kicsit nézegesse milyen nadon-nadon édeszek ahogy egymást belezgetik az emberek.

Xezs 2012.02.18. 19:00:26

@Jokkura: Hát jobb lett volna a feketéknek is meg a fehéreknek is. Rábasztak a fehérek ezzel a rabszolgasággal, most már nem tudják elzavarni őket.

Xezs 2012.02.18. 19:02:53

@i.diot: Ez visszafelé sült el barátom, mert te nem tudsz olvasni.

Idézek a posztból, csak neked, csak most:

"az étel spagettivel, paradicsomszósszal és HÚSSAL volt illusztrálva. Interneten, fordító segítségével lefordítottam a német összetevőket és lám, pulykahús lapul mégiscsak az üvegben"

Ha hülye vagy legalább ne okoskodnál.

XCat 2012.02.18. 19:07:02

@Xezs: Sőt, aki isten létezését megkérdőjelezte, azt is.

Igen jámbor idők voltak azok. Ha leszámoljuk az összes többi körülményt. :D

XCat 2012.02.18. 19:10:16

@A félelmetes népszavazás: Az embiség leszarja az ilyesmit, legfeljebb egyszer megnézik a híradóban, hogy na, még egy marha. Ha rózsaszín tütüben balettozott volna stockholm főterén úgy, hogy a seggébe csimpaszkodik közben 8 db főtt homár, azt is kb ugyanennyinek vennék.

Egyébként meg, mindent megtehetnek. Meg is tesznek. Azért vannak itt.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 19:27:24

@Xezs: Kezdhetném sorolni, de nem hiszem hogy sokat mondanának a nevek. Meg aztán, sose érnék a végére.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 19:31:43

@PsychoCica (4zsiráf): Mégis van bennük vmi vonzódás az ilyesmik iránt. Ted Bundy szinte egy sztár lett, Jeffrey Dahmerről meg még filmeket is csináltak, mint ahogy Columbine-ról is.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 19:34:40

@Dr Jozef Vengloš: És fánkot zabál, és mindig ordítozik.

XCat 2012.02.18. 19:35:45

@A félelmetes népszavazás: Az csak film. Az a lényege, hogy átérzed közben, hogy nem valódi. :) Te sem vonzódsz a kannibálokhoz, hiába nézel róluk horrorfilmet. Vagy de? :D

XCat 2012.02.18. 19:37:07

@A félelmetes népszavazás: De mindig van bennük nigger pozitív hős is.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 19:43:26

@PsychoCica (4zsiráf): Nem, nem ennék embit. Állítólag édeskés húsuk van és utálom az édeset.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 19:45:15

@PsychoCica (4zsiráf): Az általában a komikus mellékszereplő szokott lenni, aki minden lövöldözés közben elsüt vmi poént, mint "hú haver, ha nekem lennének ilyen golyóim, mint amivel ezek lőnek..."

cicmen (törölt) 2012.02.18. 19:46:44

@hagyma: hat van az , hogy nemely anyukanak nincs teje, egyszeruen nincs.

Rosszul fejik!

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 19:51:04

@sunny_days: És az egy év alatti tehéngyerekek mit isznak?

cicmen (törölt) 2012.02.18. 19:52:39

@A félelmetes népszavazás: És az egy év alatti tehéngyerekek mit isznak?
Traubit?

XCat 2012.02.18. 19:53:19

@A félelmetes népszavazás: Helyes, embit enni undi.

@cicmen: Anyukát fejni is undi. Ha véletlenül nem a csecsevő issza meg, az meg pláne.

Azon gondolkodtam reggel, miért babázzák ezeket. Jó hogy így egyszerűbb leszinkronizálni a baby-t, de a magyar neve sokkal kifejezőbb.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 19:57:09

Még mindig itt vagytok leragadva, holott már este 8 óra van. ja, és szombat. Elmehetnétek dizsibe (van még??)vagy moziba, vagy kocsmába. Esetleg szinház, opera, tüntetés, vagy valami okos értelmes dolog. De nem! Ti itt ültök a számitógép előtt , és ez az estétek.

XCat 2012.02.18. 19:57:58

@cicmen: Ásványvizet. "Amíg a ronda gonosz szőrtelen mazsomok el nem rabolják őket szerető családjuktól, és brutálisan ki nem végzik, majd döbbenetes aljasságból indíttatva brutálisan kibelezik, egy karóra tűzik, és nyílt máglyán megsütik a picike bébiboci húsát. Aztán undorító éhségüktől hajtva közösen felzabálják, rituális körülmények között. A mazsomkölykek ezt zsúrnak nevezik. Minden tehénnek azt ajánljuk, sose tévesszék szem elől a kicsinyüket, és ha mazsomot látnak, azt igyekezzenek messze kergetni, mert az a legocsmányabb fajta élősködő fajta állat, még a saját példányait is legyilkolja."

Részlet a bocipédiából

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 20:01:15

@batgirl: Annak miért lenne több értelme?

Jártam kocsmába hosszú évekig hétvégente. Mindig csak fölbaszta az agyam az embihülyeség.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 20:06:06

@PsychoCica (4zsiráf): Sok nyelvben a "baba" apát jelent. Lásd Gül Baba. És a Rakh Baba c. dal se bébikről szól sztem.

Műveltségem határtalan, jobb vagyok mint Sheldon!

XCat 2012.02.18. 20:08:25

@A félelmetes népszavazás: A gülbabáról én kis koromban mindig azt hittem, hogy azért hívják úgy, mert gülüszeme volt...

cicmen (törölt) 2012.02.18. 20:16:27

@PsychoCica (4zsiráf): A gülbabáról én kis koromban mindig azt hittem, hogy azért hívják úgy, mert gülüszeme volt...

Gülü szeme volt, mert pont szart! Ha nem akkor nézik meg, akkor kínai baba is lehetett volna! :)

cicmen (törölt) 2012.02.18. 20:17:39

@A félelmetes népszavazás: Jártam kocsmába hosszú évekig hétvégente.

Respect!
Én is!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 20:35:09

@A félelmetes népszavazás: ááá..nem a kocsmázás volt az egyetlen alterniva, te boncnok!
Jellemező, hogy ezen akadt meg a szemed

XCat 2012.02.18. 20:42:28

@batgirl: Aha. Valaki a pici cizellált lelkembe taposott, és most azon gondolkodom, hogy lehetettem olyan barom, hogy erre alkalmat adtam neki. Meg azon, hogy hogyan tapossam ki a belét. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 20:43:03

@PsychoCica (4zsiráf): Egyszer fölmásztam a türbéjéhez. Aztán kiderült, hogy csak többezer ft-ért mehetek be. Kapják be.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 20:45:33

@A félelmetes népszavazás:
Gül Baba türbéje – sírkápolna, muzulmán zarándokhely
Cím: 1023 Budapest, Mecset u. 14.
Nyitva tartás:

A Gül Baba Türbe kertje mindig nyitva áll, a Türbe épületét az őr kérésre kinyitja.

Javasolt látogatási idő: 10-18 óra.

A belépés ingyenes.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 20:45:48

@batgirl: Színház? Az még a mozinál is rosszabb.

XCat 2012.02.18. 20:46:47

@A félelmetes népszavazás: Én holnap megyek moziba. Asszem megnézek négy filmet egymás után. Aztán letudom egy fél évre.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 20:49:23

@estrella negra: Hát amikor ott voltam, rohadtul nem volt ingyenes. Igaz ez már több éve volt. És hogy okoskodjak is kicsit, a "muzulmán" elég hülye meghatározás, mivel többesszám. Maradjunk a "muszlim"nál.

cicmen (törölt) 2012.02.18. 20:49:54

@agresszív kismalac: Mit csináltatok ott?

Én a pincérnő kerek seggét bámultam, ahogy riszálja. A szemét dög ezzel a módszerrel rámsózott 6 sört! :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 20:50:44

@PsychoCica (4zsiráf): Van 4 nézhető film mostanában? Címeket kérek!

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 20:52:04

@estrella negra: Nem volt ott kisasszony, csak Laci bá. És a pultnál kellett fizetni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 20:55:50

Az utolsó jó film a Gyilkos túra volt.

XCat 2012.02.18. 20:57:48

@estrella negra: De neked szar az ízlésed.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 20:58:43

@PsychoCica (4zsiráf): na ne viccelj, neked nem lehet a lelkedbe taposni.kemény vagy mint az acél

XCat 2012.02.18. 21:00:06

@batgirl: Ühüm, az. Csak néha elfeledkezem róla. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:05:06

ez a nap a lélektaposásról szól

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 21:05:19

"The best scene in one of the greatest movies of all time."
...és Zsigmond Vilmos fényképezte.
Mellesleg zseniálisan.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:06:19

@A félelmetes népszavazás: ebben egyetértek. Marad a mozi vagy a tütetés.

XCat 2012.02.18. 21:08:30

@batgirl: Én szeretek színházba járni. Szerintem jobb mint a mozi. És senki nem zabál vagy telefonál melletted.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:09:12

@PsychoCica (4zsiráf): neked hogy lehet a lelkedbe taposni??????
megkérték a kezed?

XCat 2012.02.18. 21:09:57

@batgirl: Röhögni fogsz, megkérdőjelezték a jóindulatomat. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:10:25

@estrella negra: megnézted múltkor a beszélnünk kell kevinről??

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:12:46

@PsychoCica (4zsiráf): húúúúbasszús...mit nem merészelt!! ilyennel gyanúsítani téged!!
Téged??????? Aki csöpög a toleranciától és a jóindulattól????????
Felháboritó!!!
És kinyírtad?

XCat 2012.02.18. 21:15:38

@batgirl: Még nem. Azon gondolkodom, hogy megvuduzom a kölykeit. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:17:18

@PsychoCica (4zsiráf): azt talán nem kéne. tudom, hoyg utálod a kölyköket, de a határokat ismerni kellene.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:17:32

@PsychoCica (4zsiráf): Én egyedül ezt a Beszéljünk Kevinről c. új filmet gondoltam érdekesnek. De hogy Bennem van a hiba, az borítékolható.

XCat 2012.02.18. 21:18:25

@batgirl: Nem a kölyköket utálom, na de valahol láttam egy olyat, hogy "ha valaki ok nélkül gyűlöl, akkor adj egy okot a rohadéknak". :)

Te vuduztál már? Nehéz az?

Xezs 2012.02.18. 21:18:31

@A félelmetes népszavazás: Szóval vannak a kis mocskok, akiket nem sorolsz fel és valami agyalágyult ki akart nyírni 22, számára tök idegen valakit és ebből a meg nem nevezett mocskoknak tudniuk kéne hogy nem tehetnek meg mindent?

Mi a faszról beszélsz te? És még te szólsz le mást, mert hülye léttére diplomája lesz?

Áruld már el, hogy a potenciális áldozatok milyen kapcsolatban vannak a meg nem nevezett mocskokkal? Vagy ők maguk a mocskok?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:19:16

@estrella negra: Szokott, de nála nem idegesítő. Vérbeli vendéglátós. Remélem nem csődöl be a cigitilalom miatt.

XCat 2012.02.18. 21:19:43

@A félelmetes népszavazás: Egy elbaszott életű picsa, aki tönkreteszi a kölyke életét is... ehhez minek mozi? Teli van velük a homár.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 21:20:53

@batgirl: Még nem. Gondoltam, majd valaki referál.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:21:32

@batgirl: Biztos Én vagyok a hülye, de utálom a mozit. Én egyedül szeretek filmeket nézni. Idegesít hogy mindeféle hülye embi beleröhög/belekiabál folyton.

XCat 2012.02.18. 21:23:40

@A félelmetes népszavazás: Felállsz, odamégy, felé állsz, közel hajolsz, és kedvesen odasúgos, hogy "kussoljál bazdmeg, mert kifelé eltöröm a kezedet".

Majd a kurvaanyádat szidó nagyközönséggel hogy mi a rákért nem tudsz a seggeden ülni visszamászol a helyedre, és élvezed tovább a filmélményet.

Xezs 2012.02.18. 21:24:48

@A félelmetes népszavazás: Volt már, hogy valaki bekiabálásán jobban röhögtem, mint magán a filmen. Szerintem egy élmény moziba menni, bár elég ritkán teszem.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:25:20

@Xezs: Nyugodjál már le. Ábel nem ölt volna meg senkit. Csak provokált, és túlzásba vitte. Végh József, a bulvárkriminológus ezt kihasználta, és rács mögé dugatta két évre. De nem ő fog jól kijönni a sztoriból, már ha van még Magyarországon igazságszolgáltatás.

XCat 2012.02.18. 21:27:29

@A félelmetes népszavazás: Magyarországon tulajdonképpen jogszolgáltatás van. :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 21:27:44

@A félelmetes népszavazás: Ember, hát vedd meg az összes jegyet!
Fischer Annie és Cziffra György ...nem nagyon szívelték egymást. Egyszer a művésznő Párizsban koncertezett, és Cziffra megvásárolta az összes jegyet. Majd, mikor bejött Fischer Annie, ott ült egyedül a nézőtéren, és intett, hogy kezdheti.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:28:25

@PsychoCica (4zsiráf): nem vuduzok, sőt nem is átkozok. És azt már hallottad valahol, hoyg az élet egy körforgás?
és, hogy nem tudhatod, hogy mit okozol egy rossz szóval?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:28:26

@PsychoCica (4zsiráf): De ez csak egy dolog. Az is zavar, hogy fülsiketítő hangerővel nyomnak mindent. És különben is, nem adnak soha nekrofilos-darabolós-filmeket. Megannyi problémám van!

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:29:41

@Xezs: Na jó, de te gimiben is jól érezted magad :D

XCat 2012.02.18. 21:30:10

@batgirl: Hm, biztos nem? :) Öntudatlanul sem? Tuti? :D

Most tényleg a szamszáráról akarsz velem itt értekezni? Nem a legjobb ötlet. ;)

XCat 2012.02.18. 21:31:31

@A félelmetes népszavazás: Az a lényege. Bemégy, beledöglesz a fotelbe, és dolby surroundban kimossák a zagyadat. Nem agyalsz közben semmilyen idegesítő szaron.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:32:26

@estrella negra: "Ember" hmm. Nagy baj ha nem vagyok az?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:32:43

@A félelmetes népszavazás: nézzél bones-t abban kielégitheted a vágyaidat:)

XCat 2012.02.18. 21:32:50

@batgirl: Najah, manapság kevés pasas fizetne százezreket egy olyan nőért egy estére, akit még csak meg sem dughat...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:34:00

@PsychoCica (4zsiráf): hát, nem emlékszem.

dehogy akarok veled értekezni, csak azokat a kiskölyköket akarom megvédeni, akiket vuduzni akarsz

XCat 2012.02.18. 21:35:29

@A félelmetes népszavazás: Nem? Hű. Akkor mi vagy?

Egy időben gyűjtöttem hibbantakat, volt köztük három mózes, egy hatsepszut, egy arkangyal, meg egy dionűszosz. A csúcstartó egy lerobbant román alkoholista buzi volt, aki mindenkinek azt bizonygatta, hogy ő sárkánykirálylány.

Igen mókás társaság volt. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:36:05

@PsychoCica (4zsiráf): Dehogynem. Biztos agyalnék. Aztán még rampage is lehet a vége. Mint itt :D

index.hu/bulvar/2010/12/13/duhroham_elozte_meg_az_ongyilkos_ugrast_a_mammutban/

Irány az idegenlégió!

XCat 2012.02.18. 21:38:19

@A félelmetes népszavazás: Ez nagyon vicces, darwin díjat neki:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:38:49

@A félelmetes népszavazás: te jó ég...
PAul???te vagy az????visszajöttél????

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:40:01

@estrella negra: @PsychoCica (4zsiráf): Mintha mindenki csak ember lehetne :) Metaorganikus vagyok, még nem tudom, miért kerültem az embik közé, de nem Én vagyok az egyetlen. Itt valami EFVÖ lehet a dologban.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.18. 21:41:05

@batgirl: Cziffráról simán el tudom képzelni.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:41:39

Na elszállt a válaszom. Köszönöm.

XCat 2012.02.18. 21:42:24

@A félelmetes népszavazás: Navárjál, ehhez én buta vagyok, haladjunk lépésekben. Mi az az efvö?

(Éhes vagyok. Lehet hogy pizzát fogok rendelni.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 21:42:24

@estrella negra: nem igazán ismerem a napi tizperceken kivűl anno, de akkor még én is kicsi voltam, de jó legenda:)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:42:46

@batgirl: Nem tudom az ki, de biztosíthatlak hogy nem így hívnak.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:45:23

@PsychoCica (4zsiráf): Nem jó ötlet. Az drága.

EFVÖ-höz adhatnék linket, de sajna törlésre került. Arszák írt róla. De le van Nekem mentve, mindjárt előkotrom.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:47:06

@estrella negra: Allah hozott. Ez ugyan ugyanaz, de így jobban néz ki.

XCat 2012.02.18. 21:50:14

@A félelmetes népszavazás: Aztazeget... megtaláltam közben, be akartam linkelni, erre egy ilyen; "Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

A gyakorikérdéseken kint van.

XCat 2012.02.18. 21:56:17

Amúgy olyan, mint egy Douglas Adams idézet. Kár hogy nem írt inkább scifit, jól ment volna neki.

XCat 2012.02.18. 21:57:25

@A félelmetes népszavazás: Nekem sem. De nekem tényleg nem. Te voltál?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 21:59:07

@PsychoCica (4zsiráf): Arszák jól ír. De Én is. Regényt is alkottam, igaz régen, és erős Gyűrűk Ura-hatás van benne.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.18. 22:02:01

na jó itt befejezem, mert fogalmam sincs miről beszéltek:)
öreg vagyok én már ehhez:)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:02:02

@PsychoCica (4zsiráf): Én hát. Egyik nagyeszű kommentelő meg azt hitte, Én vagyok Arszák. Hiába mondtam, hogy ő börtönben van, és nincs netje, meg idézőjelet is használtam, hatásosabban mint Skicc Pali, az őrjöngés megkezdődött.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:04:04

@batgirl: Nézd meg Uwe Boll Rampage c. filmjét. Vagy a Heart of Americá-t.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:05:14

@PsychoCica (4zsiráf): Mit? :D Úgyis megtaláltad már... :D Vagy érdekel a többi írása is?

XCat 2012.02.18. 22:05:32

@A félelmetes népszavazás: a gyik.hu köztudottan az értelmiségi és/vagy atomfizikus közönség találkozóhelye. :)

Ha kiírom a teljes címet, azt letilcsa... wááááááááá. :DDDDDDDDDDD Defuri. Homi félti a nagyközöncséget?

XCat 2012.02.18. 22:06:56

@A félelmetes népszavazás: Te valami ArszákArchivátor vagy? :D Állítólag van valahol blogja.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:09:13

@PsychoCica (4zsiráf): Nem, nem is ismerem, csak tetszett amiket írt. Amikor előzetesbe helyezték, gondoltam hogy törölni fogják az írásait, ezért gyorsan lementettem.

XCat 2012.02.18. 22:10:02

@A félelmetes népszavazás: Én most néztem a hozzászólásait... hát izé. Tényleg nem tűnik teljesen normálisnak. :D

XCat 2012.02.18. 22:11:10

@A félelmetes népszavazás: De a gyiket tiltja le, nem az efvöt:)

Én viszont most jövök rá, hogy a hatodik kávémat iszom. Ha soká nem írok, meghaltam.

XCat 2012.02.18. 22:12:27

@A félelmetes népszavazás: Ami nem kelti bennem azt a benyomást, hogy ez nem normális.
;)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:13:29

@PsychoCica (4zsiráf): Igyál te is "forralt" bort. Nekem már 4 órája működik, és bajom sincs. Legfeljebb holnap lesz. De az meg kit érdekel.

XCat 2012.02.18. 22:14:48

@A félelmetes népszavazás: Nem szeretem. De lehet hogy csinálok forrócsokit. Vagy teát. Vagy valamit.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:14:53

@PsychoCica (4zsiráf): Nekem mindig ilyen érzéseim támadnak, ha végigmegyek az aluljárón.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:16:11

@PsychoCica (4zsiráf): Nekem a csokiról mindig a szar jut eszembe. A hiba Bennem lehet.

XCat 2012.02.18. 22:16:43

@A félelmetes népszavazás: A szar az a csokinak egy későbbi állapota. :D

XCat 2012.02.18. 22:17:55

@batgirl: EVFÖ-ről.

"Az EFVÖ - Ellenem Folyó Világméretű Összeesküvés - csírájában alighanem már a világ teremtésekor fennállt. Ekkor végtelen nagyságú hatalmamból lemondtam egy kis részről, és ezt teremtényeim rendelkezésére bocsátottam, akiknek önálló Akaratot is ajándékoztam.

Mindez azért kellett Nekem, hogy legyen mivel múlatnom az időt. Számítottam rá, hogy majd megkísérli a világ az ellenem való szervezkedést, lázadást, azért, hogy közülük egyvalaki majd a Nagy Harc végén letaszítson Engem a hatalomról, és megsemmisítsen. Vagy, ami még rosszabb, alattvalójává tegyen.

Azonben ez a veszély sokáig csak elméleti síkon állt fenn, szilárdan kézben tartottam a világ folyamatait. Kissé felületesen viseltettem az EFVÖ iránt, nem vettem észre, hogy általam megfigyelés alatt tartott főlényei már nem bírnak tényleges hatással rá. Ellenségeim átszervezték a lázadás szerkezetét, és ördögi tervet eszeltek ki. Ezt nem vihették volna keresztül a Nekem látszólag hű, de valójában áruló, kétszínű, kétkulacsos lelkületű világréteg nélkül.

És egy, az 1980-as évekbeli napon beütött a Nagy Pofon. Lidérces rá visszagondolni. Későn eszméltem. Az Énemet belegyömöszölték egy... egy... emberi... testbe. A fondorlat, az árulás részletei mindmáig nem tisztázottak számomra. Későn kapcsoltam, hogy az EFVÖ emberi vezetői közül kettő, majdnem a két legfontosabb - a szüleim - Magyarországon, Budapesten ütöttek szállást. És az ő kölykükként most itt vagyok.

Az EFVÖ célja természetesen az Én elpusztításom, ám ehhez még túl gyengék. Most nehéz helyzetbe hoztak az emberi lét kereteibe történő belepréseléssel. De nem jött össze nekik! Végtelen erőm folyamatosan itt van Velem, csak az általuk rám küldött kitérítő erők annyit köröznek körülöttem, hogy nem férek hozzá. Még. Ki tudja, meddig...

Amikor ismét a kezemben lesz a teljes Erőm és Akaratom, Magamhoz ragadom az uralmat, és mindenkin bosszút fogok állni. Az első lépés valószínűleg az emlékeim helyreállítása lesz, mivel sokat töröltek az EFVÖ lényei. Aztán jön a haddelhadd.

És a végén, főbüntetésül, elpusztítom a világot. Egyelőre az első teendő: a Visszaemelkedés - melynek mikéntje a jelen világ lehető legkeményebb, legfájóbb érzéseit fogja kiváltani az ellenségeimből - utána jön majd a Nagy Harc. Melyben ezúttal nem fogok többé rontani. Mert bármi is legyen, végül mindig Én győzök."

Na, ez az.

XCat 2012.02.18. 22:19:23

Van egy kis Lovecraftes fílingje is. Hiába, hiányos irodalmi műveltséggel ne menjen valaki pszichológusnak. :D

Hülye, hülye, hát istenem, attól még lehetett volna írózseni.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:26:45

@PsychoCica (4zsiráf): De igaza van! Még ha nem is csak úgy, ahogy ő értette.

XCat 2012.02.18. 22:28:36

@A félelmetes népszavazás: Mindenkinek igaza van. Aztán senki nem megy vele semmire.

Azt mondd meg nekem, miért van az, hogy minél szebben van becsomagolva egy csoki, annál szarabb íze van?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 22:30:24

@PsychoCica (4zsiráf): Igazam Nekem van. Igaz Én se megyek vele semmire.

Mert a csoki szar. Szó szerint.

XCat 2012.02.18. 22:31:28

@A félelmetes népszavazás: Na látod, hát nem ezt mondom? De. :)

XCat 2012.02.18. 22:46:54

Na, hova lett mindenki?

Xezs 2012.02.18. 23:12:11

@A félelmetes népszavazás: Ó, még meg is sajnálom a kis szellemi nyomoroncot.

De mondd már meg végre hogy kik azok akikről nem beszélünk.

Tán ők lennének a lovagok, akik azt mondják, hogy ni?

Xezs 2012.02.18. 23:13:45

@A félelmetes népszavazás: Nem volt nehéz, hidd el. Jön az magától, ha az ember nem szántszándékkal búvalbaszott.

Xezs 2012.02.18. 23:15:36

@A félelmetes népszavazás: Uwe Boll a világ legbénább rendezője. Ne ajánlgasd mert maradandó agykárosodást okoz.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 23:18:52

@Xezs: Rángasd ki a fejedből azt a hülye szívószálat, és hagyjál békén. Jó?

Xezs 2012.02.18. 23:20:05

@PsychoCica (4zsiráf): Ez a tipikus "írok valami nagy-nagy baromságot, hogy kurvára művészinek meg alternak tűnjek mert az rohadtul menő".

Azt az ilyen csodálkozik, hogy körberöhögik az osztálytársai meg a kollégái, persze meg van róla győződve hogy ő a meg nem értett zseni.

Nem bírom az ilyen idiótákat, nagyon nem.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 23:20:38

@Xezs: De van pár jó filmje. Mást nem mondtam.

Xezs 2012.02.18. 23:21:07

@A félelmetes népszavazás: Átdugom a szívószálat a seggedbe, jó?

Az pedig kizárt hogy Uwe-nak van jó filmje.

XCat 2012.02.18. 23:21:20

@Xezs: Hát, nekem tetszett. Igaz, én poénra vettem.

Te meg folyton morogsz valamin. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.02.18. 23:24:47

@Xezs: Pedig van. Nézd meg. Nem akkora hülye az, mint amilyennek beállítják.

Xezs 2012.02.18. 23:26:42

@PsychoCica (4zsiráf): Morog a tököm csak az agyalágyulást nem lehet poénra venni. Sosem bírtam mikor kocsmában odajött hozzánk valami seggrészeg mélyfilozofikus alterbarom és elkezdte osztani magasröptű gondolatait a világról, amiket persze a reggeli kijózanodásra már el is felejtett.

És persze nem érette hogy miért nem vesszük komolyan a faszságait. Mert ő egy napra kiskirály akart lenni a III. kat. kocsmában, csak hát nem jött össze.

Meg mondjuk nem egy egészséges életcél kocsmában kiskirálynak lenni de ezt mondhatnám blogra is.

XCat 2012.02.18. 23:31:18

@Xezs: Ebben a részegségben lehet valami, én is csak részegen értem schopenhauert. :)

Xezs 2012.02.18. 23:37:34

@PsychoCica (4zsiráf): Nem véletlenül hívják illuminált állapotnak.

Az ember sokmindenről hiszi részegen, hogy érti, vagy hogy óriási ötlete támadt.

Ez igaz a drogokra is.

Csak éppen kifejezetten szánalmas látvány ahogy éppen valaki a világmindenség legfontosabb gondolatára ébred rá.

Meg ugye ha túl sokszor ébred rá akkor valami lepukkant nyomortanyán vagy hajléktalanszállón végzi.

Voltam egyszer valami kocsmában ahol a bioretek vagy mi a tököm termesztéséről tartott előadást valami füves hippibanda.

Már az vicces volt, hogy az egyik lehozott egy pár hónapos gyereket az atomfüstös kocsmába. Mikor rájött hogy hülyeséget csinált akkor végigment az asztaloknál hogy ne cigizzenek már az emberek, ezzel mondjuk nekem pont jót tett mert utálom a füstöt. Aztán a vicc az volt hogy a haverja ott szívta tőle fél méterre a füvet, az nem zavarta.

Végül pedig levetítették a bioretek termesztéséről a filmet amibe a kozmikus istenfaszától kezdve minden sületlenség bele volt sűrítve.

Én végigröhögtem az egészet, aztán húztunk a fenébe valami normálisabb helyre.

Nem sűrűn láttam ennél elbaszottabb bandát.

XCat 2012.02.18. 23:42:14

@Xezs: A biocuccok termesztése egyébként is elég értelmetlen. Földbe rakod, ami nem tiszta, vízzel öntözöd, ami nem tiszta, szarral trágyázod (mert bio), ami nem tiszta, mert nem bioélőlény szarja ki. Innentől megette a fene. :)

XCat 2012.02.18. 23:44:52

Ez a milka viszont undorító. Mikor ment le ennek így a minősége?

Xezs 2012.02.19. 00:28:02

@PsychoCica (4zsiráf): Meg túl van lihegve ez ez az egész biobuziskodás. Ha egész életedben tehénszart ennél, akkor is vígan és egészségesen elélnél vagy 60-70 évig, egyszerűen azért, mert a tömegpusztító ragályokat meg betegségeket sikerült visszaszorítani a világ kulturáltabbik felén oltásokkal, higiéniai előírásokkal, meg ilyesmikkel.

Vannak akik rettegnek pl. az E anyagok sokaságától egy bolti cucc oldalán, közben meg észre sem veszik hogy az általuk oly nagyon szidott jelenkorban az átlagéletkor többszöröse annak, ami az átlagéletkor volt az E nélküli világban.

Tőlem egyen mindenki biobaszást, részemről én leszarom, nem attól fognak 120 évig élni, az biztos.

Nézeteim szerint az ilyesmire csak az emberek álszent önmegnyugtatása miatt van szükség, mert így elhiszik, hogy tettek magukért valamit. Persze ugyanúgy a tévé előtt döglenek mert sportolni nem megy el, de azért jól esik neki a tudat hogy bioszart evett.

Hát egészségére, biztosan finom, de nekem ugyanolyan finom a bolti cucc is.

Xezs 2012.02.19. 00:29:23

Közben a többesszámból egyesszám lett, bravo. megyek is aludni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.19. 08:42:22

Úgy tűnik, este a legjobb ütemben feküdtem le.
Remélem, mindenki kialudta magát.

CID 2012.02.19. 10:13:50

Na na, tegnap a zakkantak cseréltek eszmét, ma meg randivonal van ? Édes :-) Inkább kis kopasz (remélhetőleg ) ;-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.19. 10:22:17

Hát, köszöntem. (Esetleg olvassál méleket.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 14:18:43

Na, szóval én az ikea helyében, csinálnék heti kétnapos, amikor kitiltanám a gyerekeket onnan, mondjuk 0-12 éves korig. Néha én is utálom a kölyköket, de inkább idióta szüleit. Szörnyű ami ma ment ott, és nekem meg muszáj volt elmenni. soha többé vasárnap.

England win The Ashes! 2012.02.19. 14:41:45

@batgirl: Lehet, hogy szingulárban kellett volna írnod. ;-)

i.diot (törölt) 2012.02.19. 15:16:38

@Xezs: kiscicam,neked sem megy a szovegertelmezes...
azt irtam,hogy "hogyaszondja paradicsomos spagetti mozarellaval...
nos,hol kene itt lennie a husnak,amit hianyolt???"

legyszilegyszi hozz mar nekem egy olyan receptet,amiben itt kellene lennie barhol is barmifele husnak...
kozel 10 eve elek olaszorszagban,ezzel nem fogsz meg...
:)
az,hogy a gugli fordito segitsegevel o mit olvas ki egy cimke felirataibol,egy dolog...
de egy olyan valaki,aki a szemmel lathato,10 centis 8ast hunyorogva 4esnek vagy 6osnak nezi,attol mit varsz???
(a kepet megtalalod a hozzaszolasok kozott...)

csokollak...

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 15:25:42

Mióta raknak egyáltalán mozzarellát spagettire?? Megannyi kérdés.

cicmen (törölt) 2012.02.19. 15:44:52

@A félelmetes népszavazás: Mióta raknak egyáltalán mozzarellát spagettire??

Miért? Nem lehet?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 15:48:16

@cicmen: Végül is, lehet kecskesajtot vagy pálpusztait is rárakni, csak nem biztos hogy finom lesz.

cicmen (törölt) 2012.02.19. 15:49:49

Nem tudom különben mi a probléma. A Medve sajtban sincs egy fia medve sem, pedig a dobozra is rátették a képét!

cicmen (törölt) 2012.02.19. 15:53:31

@A félelmetes népszavazás: A mozzarellának elég semleges íze van.
Különben a gyereknek attól lesz baja, hogy ilyen kretén anyja van.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 16:01:46

@cicmen: Zakkant kommentelő lesz belőle.

CID 2012.02.19. 16:14:58

@A félelmetes népszavazás: Basszus, mit nem lehet érteni a zakkanton ?

CID 2012.02.19. 16:17:29

Én meg azt nem értem, mire jó egy nő, ha dugni sem szeret, meg még a krumplipürét is odaégeti ? Ez az igazi kérdés ! :-)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 16:18:17

@CID: Nem a szó jelentése talányos, hanem hogy kire értetted, és miért.

XCat 2012.02.19. 16:33:35

@CID: Hogy akármikor pofánbassza az olyan hülye primitív barmokat, amilyen te is vagy.

@A félelmetes népszavazás: Rám értette, egy nyomorult tahó a szerencsétlen, és párszor már helyre lett rakva. Úgy nézem, megint nyíladzik a csipája. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 16:40:12

na már megint miről maradtam le. éppen feláldoztam a hétvégemet a gyerekeimnek. jáccottam velük aktivitit. basszus.

az éjjeleimet meg a pasimnak áldozom fel.

és horribile dictu jól érzem magam...

a cicus mingyár ki fog engem osztani :):)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.19. 16:49:56

@Prof. azsiráf.PhD.: "az éjjeleimet meg a pasimnak áldozom fel."
...ja, ha ez neked áldozat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 17:06:49

@Dr Jozef Vengloš: nem tudom mijaz
szőke vagyok
nyűgös vagyok
és most néztem egy filmet amiről azt hittem, hogy mese, de ez csak mese
szóval nyűgi van
akar valaki beszólni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 17:10:02

szerencséd hogy öreganyádnak szólitottál..

XCat 2012.02.19. 17:13:27

@Prof. azsiráf.PhD.: Nem hisszük el. Fotók, videó? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 17:14:43

@Prof. azsiráf.PhD.: tuttom szerint nem, csak egyszer futottam össze itt vele

XCat 2012.02.19. 17:15:03

@estrella negra: Neked ellenben közdened kell a primitív mocskos tahó aljanépért. :) De ne aggódj, jól állsz a mezőnyben.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 17:16:01

@PsychoCica (4zsiráf): melyikről? a nappali vagy az éjszakai áldozatokról?

csak mer a csimotákat nem teszem ki a csúnyanagyveszélyes internetre, a másik verziót meg nem szoktuk dokumentálni... :D

XCat 2012.02.19. 17:17:36

@Prof. azsiráf.PhD.: A másikat, természetesen. Valami öröm nekünk is legyen már benne.

Most nézd meg a hímfelhozatalt.. esztike, cid, na őket legfeljebb szuronnyal piszkálnám meg. Itt a félelmetes, de ő nem embi. Betit nem csípem annyira, hogy leszbisó legyen. Úgyhogy kellesz, na.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 17:19:12

@PsychoCica (4zsiráf): mijaz hogy nem csipsz annyira??????
már leszbinek sem kellek?, na megyek felkötöm magam mindjárt

CID 2012.02.19. 17:19:14

@PsychoCica (4zsiráf): Kit raktál te helyre te baszatlan kövér dög. Eddig finom voltam, lévén azt hittem előnytelen külsöd ellenére, nő vagy. De mivel egy kibaszott krumplipürét is odaégetsz, még asszonyállatnak sem vagy jó. Mondanám, hogy KUSS a neved, de igazándiból sajna írsz számomra szimpatikus dolgokat :-)

XCat 2012.02.19. 17:20:15

@CID: Nos igen, erről beszéltem. Kösz a szemléltetést. :D

Keresd meg a gyógyszered, nyomi.

XCat 2012.02.19. 17:22:16

@batgirl: És arról lesz videó? :)

CID 2012.02.19. 17:22:41

@A félelmetes népszavazás: Jól érezted, hogy némileg zakkantnak tekintelek (ami persze nem gond, hisz a büdös életbe nem jutott volna eszembe megnézni az említett Cannibal Holocaust című förmedvényt ).

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 17:23:03

@PsychoCica (4zsiráf): eszt mán a múltkor is kifejtettem neked és mindig ugyanoda jutunk. szóval kéne neked egy rendes normális okos kedves ágybaisjó főzniistud nemisbunkó tudfürdeni nemparaszt inteligencsos pasi. na ilyet találni kb. mint a lottóötös, tudoménazt. az enyimet meg nem adom, én meg nem bukok a nőkre sajnálatos módon.

XCat 2012.02.19. 17:23:27

@A félelmetes népszavazás: Azért ha találunk valakit, aki szercsizik embit enncsizni, itt igazán hasznossá tehetné magát.

XCat 2012.02.19. 17:24:48

@Prof. azsiráf.PhD.: Igen, és emellé legyen három diplomája, kék vére, nagy farka, meg még egy pár dolog, ami már tényleg ritka. Három volt ilyen az országban, azokkal már elbasztuk. Maradok szingli. (Amúgy kurvajó. :D)

CID 2012.02.19. 17:29:14

@PsychoCica (4zsiráf): Rendben, ha megigéred, hogy keresel egy nem túl válogatós kandurt aki tisztességesen megdöngöl :-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 17:29:50

@PsychoCica (4zsiráf): nem lesz, meggondoltam magam.
a macskáimnak hiányoznék.

XCat 2012.02.19. 17:30:14

@CID: valami azt a benyomást keltette benned, hogy alkupozícióban vagy?..

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 17:31:19

@PsychoCica (4zsiráf): nem tesz jót neked. de tuti nem három van/volt.

@batgirl: nem, de majd lekközelebb kifaggatom.

XCat 2012.02.19. 17:35:39

@Prof. azsiráf.PhD.: Én boldog vagyok. Amikor meg pont nem, akkor ide jövök, és emlékeztetem magam rá, hogy nem velem van baj, csak az emberiség szar.

Ebben esztike igazán sokat segít, valahol hálás is vagyok neki érte. De persze őneki ezt sosem vallanám be. :)

XCat 2012.02.19. 17:37:29

@batgirl: Facebookról üzenhetnél nekik. Van ilyen app, hogy a halálod után is tudsz küldeni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 17:38:57

@PsychoCica (4zsiráf): jobban szeretnek élve, jó konzernyitó vagyok

CID 2012.02.19. 17:41:10

@PsychoCica (4zsiráf): Na az a gond, hogy benned senki nem tesz jó mély benyomást :-) Gondoltam ha te utasítgathatsz, megengedhetek magamnak egy alkut.

XCat 2012.02.19. 17:42:23

@batgirl: Hát jó. Élj. Tulajdonképpen nem baj, hogy itt vagy.

@Prof. azsiráf.PhD.: Azon már jó ideje túl vagyok, hogy más meggyőződése kelljen a saját véleményemhez. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 17:43:33

@CID: Ajánlhatom még a Nekromantikot, ha jobban szereted a romantikus filmeket.

XCat 2012.02.19. 17:44:00

@CID: @PsychoCica (4zsiráf): Ha nem bánod, egy kicsit nem olvaslak.. ma még nem hánytam, majd estefelé átnézlek.

XCat 2012.02.19. 17:45:08

ahülytaccspaggya.

@A félelmetes népszavazás: Vagy a Koportost. Csak hogy otthonérezze magát.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 17:45:29

@PsychoCica (4zsiráf): Olyan vendéglő már van, ahol ilyen nyüzsgő kukacokat lehet enni, csak idő kérdése mikor lesz embiétterem is :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 17:46:07

@PsychoCica (4zsiráf): ne beszélj mellé. magadat nyilván nem kell meggyőznöd. engem győzz meg valahogy arról, hogy jól érzed magad a bőrödben.

CID 2012.02.19. 17:46:17

@PsychoCica (4zsiráf): Ja, szar lehet neked, túl gyakran vagy itt.

XCat 2012.02.19. 17:47:03

@A félelmetes népszavazás: Ha ilyen szinten baszuk el a dolgokat, úgy 5 évre saccolom. Igazán észbe kaphatna az, aki azért van itt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 17:48:05

@PsychoCica (4zsiráf): óóó köszönöm, nem is tudod milyen hálásak lesznek a négylábúak, hogy engedélyezed létemet

XCat 2012.02.19. 17:48:28

@PsychoCica (4zsiráf): +s

@A félelmetes népszavazás: Egy szociodráma egy nyomorgó cigányról, akinek felfordul a felesége, vagy a gyereke, vagy nem tudom mije, és átvágja a temetkezési vállalkozó.

XCat 2012.02.19. 17:50:06

@Prof. azsiráf.PhD.: Most nem annyira, éppen takarítok. Remélem a szomszédok szeretik a Kárpátiát, mert éppen az üvölt. Aztán lesz majd szovjet himnusz is eredetiben, csak hogy mindenki kapjon a pofájára. :))

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 17:55:54

@PsychoCica (4zsiráf): jól van, nem bactatlak tovább.

szerintem az improvizálós jazznél kevés idegesítőbb van, szal ha utálod a szomszédod, azt nyomhatod jó hangosan :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 17:58:32

Nekem egy balatoni kempinget pakisztáni zenével sikerült őrületbe kergetni.

XCat 2012.02.19. 18:00:10

@A félelmetes népszavazás: Abszolút bájos. Olyan emberi. Hogy rá fognak baszni ezek, hogy ha lepattogzik róluk az a picike kultúrmáz, amit rájuk kényszerítettek... mondjuk szerintem én is rá fogok baszni.

A szibériai viszont tényleg biohús, semmi szmog, semmi tartósítószer, semmi felesleges gyógyszarozás... ideális. Épp ma dumáltunk róla, hogy csodálják milyen erősek az ottaniak, persze, úgy könnyű ha nincs semmi, ami szétgyilkolja őket. :) Be kell őket ültetni egy légkondoswifis irodába, pizzával etetni, és meg kell nézni 20 év után.

@Prof. azsiráf.PhD.: Azt én is utálom. A blúzt is. Nem vagyok én moly.

XCat 2012.02.19. 18:01:49

@A félelmetes népszavazás: Nekem a legszebb sikereim örmény népdalokkal voltak hajnali 3 körül. :)

@Prof. azsiráf.PhD.: Nem utálom egyébként. Nem is ismerem. Senkit nem szeretek annyira, hogy utáljam. Esztikétől néha undorodom, de ennyi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.19. 18:04:49

itt egészen beteg elmék is vannak!!
Segitség!!!!!!!!!!!

XCat 2012.02.19. 18:05:58

@batgirl: Naigen, a pakisztáni zene tényleg durva kicsit.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 18:22:00

@PsychoCica (4zsiráf): Egyébként ebben a műfajban tényleg jók, csak le kellene cserélni a sztájlisztjüket :D

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 18:24:35

@A félelmetes népszavazás: balagulula? assemmi. eszthallgasd meg:

www.youtube.com/watch?v=JwVCsXECsMw

@agresszív kismalac: tudod, a jazz pont olyan mint a dohányzás: amíg csak magadat károsítod vele, nem gond, csak ne akard hogy mások is megbetegedjenek tőle :D

XCat 2012.02.19. 18:29:08

@Prof. azsiráf.PhD.: Az gáz, ha nekem ez tetszik? Mondjuk megjelent tőle az agyamban egy kép, ahogy szijjártó péter rokizik egy sötét barlangban egy stroboszkóp alatt, de amúgy fasza.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 18:32:11

@PsychoCica (4zsiráf): igen, gáz, de gondolom ez nem zavar :) nekem az jutott róla eszembe hogy egy rakás hülye játéknak tényleg ez a zenéje, és IGAZI gyerekek ezt hallgatják órákig. na. aztán meg csodálkozol, hogy ilyen a világ amilyen. ugyehogyugye.

XCat 2012.02.19. 18:35:06

@Prof. azsiráf.PhD.: Miért gáz? Egy játékzenének nem az a lényege, hogy esztétikai élményt nyújtson. :)

Én tudom mitől olyan a világ amilyen, és szerintem kurvajól össze van rakva, meg rendben van tartva, ezzel nincs bajom. Az emberek is megérdemlik egymást.
Csak azt nem tudom, én mivel érdemeltem ki őket. :)

XCat 2012.02.19. 18:38:58

Egyébként a mi kölykeink még istenesek. A legnagyobb probléma a többséggel az, hogy nem adja át a helyet a tömegközlekedési eszközökön az idősebbeknek.

A nagyonfejlett eneszkába' nyugoton meg már húsz éve is napi gondszámba ment, hogy miafaszért késelik ezek meg egymást.

Lássuk be, Magyarország egy cseszettártatlan hely, na.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 18:42:08

@PsychoCica (4zsiráf): jaaa. hacsak úgy nem.

mivel érdemelted ki? asztnemtom. de egyszer leírhatnád nekem azt, hogy ki volt a legocsmányabb ember a világon, akivel találkoztál.

XCat 2012.02.19. 18:44:01

@Prof. azsiráf.PhD.: Na várjálcsak... ez bonyolult. Milyen szempontból legocsmányabb? Külsőre, belsőre, viselkedésre?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 18:47:51

@PsychoCica (4zsiráf): nem külsőre, az mind1. viselkedés, belsőségek.

***

mai fiatalok témában: ki írta az alábbi sorokat:

Fiatalságunk [...] rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink [...] nem állnak fel, amikor a helyiségbe belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok."

XCat 2012.02.19. 18:48:31

@A félelmetes népszavazás: @Prof. azsiráf.PhD.: www.youtube.com/watch?v=oTo6OinfblY

Nézzed ezt, ez patikamérlegen van kikoreografálva. Azóta is a legjobb a témában, amit valaha láttam.

XCat 2012.02.19. 18:50:12

@Prof. azsiráf.PhD.: Jah hogy úgy... akkor egy kitért jezsuita. Najó, konkrétan kibaszták onnan, mert... izé, nempublikus. :DDDDD

Úgy első ránézésre egyébként kimondottan kellemes ember benyomását keltette.

XCat 2012.02.19. 18:51:55

@Prof. azsiráf.PhD.: "mai fiatalok témában: ki írta az alábbi sorokat:"

Azt nem tudom, de már a Hagakurében is vergődtek valami hasonlón, pedig az sem mai íromány.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 18:56:57

@PsychoCica (4zsiráf): eez éppen szókratesz volt.

a hagakurét nem tuttam végigolvasni, mert kifacsarodott az agyam tőle. mongyuk sosenemis értettem a japókat.

XCat 2012.02.19. 18:59:35

@Prof. azsiráf.PhD.: Hát én sem maradéktalanul értettem vele egyet... ott meg különösen nem, amikor nekiálltak fejtegetni, hogy két hímállat egymásnak való seggbebasszantása micsoda csodálatos egy aktus. De talán Szókratésznél is volt valami hasonló. Vagy olyankörül. :)

Reméljük rosszul emlékszem, mert egyébként azt a következtetést kéne lovonnom, hogy a fiatalok hülyeségén bosszankodás leginkább a vén buzik sajátja...

Xezs 2012.02.19. 19:05:54

@i.diot: Figyu, mocsokul leszarom hogy hol élsz, ettől nem leszel több.

Azt fogd fel, hogy a termék eredeti leírásában szerepelt az, hogy húst tartalmaz. Innentől kezdve hívhatjuk a terméket húsnélküli ananásznak is, az összetevői között a gyártó szerint hús van, tehát ennek kell hinni.

De tényleg, ki nem szarja le hogy a digók között élsz? Mondjuk arról is megvan a véleményem, aki azt a népséget kibírja ép ésszel.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 19:07:27

@PsychoCica (4zsiráf): na odáig én nem jutottam el. asszem 2-3 oldal után feladtam.

ez valami genetikai cuccos. 30 után az ember elkezdi látni a "mai fiatalok" hibáit. amit persze mi dettó ugyanúgy csináltunk,csak ugye magunkat felmentjük, mert azért egy fokkal jobbak voltunk náluk.

nade mosmán béfejeztem a filozófiját, mer ágyba köll dugnom a kölökzsiráfokat.

XCat 2012.02.19. 19:09:54

@Prof. azsiráf.PhD.: Én nem csináltam így. :)
Én inkább köcsög felnőttekkel találkoztam, de hálistennek 12 éves korom körül rájöttem hogy semmivel sincs több eszük, mint nekem, csak úgy csinálnak. De hát ez egy másik mese. :D

Dugjad.

XCat 2012.02.19. 19:11:24

@Xezs: Szerintem az összes ilyenben van hús, ha bele akarják rakni, ha nem. Ha máshogy nem, akkor egy kis patkánydarálék formájában. :)

XCat 2012.02.19. 19:34:13

@A félelmetes népszavazás: Tebelőled szerintem ilyen házihanibállekker lesz itten...

CID 2012.02.19. 21:19:35

Besza, behu ! Ennyi beteg elmét egy rakáson. Azért örülök, hogy személyesen egyik .....-ot sem ismerem. Illetve, remélem !

CID 2012.02.19. 22:07:20

@A félelmetes népszavazás: Téged, meg ezt az ocsmány párát olvasva semmi. Pedig, ezidáig azt hittem van.

XCat 2012.02.19. 22:09:00

@A félelmetes népszavazás: Nem érti miről van szó, de utánozza a többieket, hátha kap egy kis elismerést.
Ő is csak formailag embi, lelkületre amolyan megvertkutya féle. Acsarog, de ha nem rúgsz bele, előbbutóbb a kezedet nyalja. Aztán ha elkapja a veszettség, leharapja. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 22:14:53

@CID: Mintha kicsit össze lennél zavarodva.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 22:16:59

@PsychoCica (4zsiráf): Egészen eddig valami denevérféleségnek néztem az avatarját, de most látom hogy az igazából egy vicsorgó kutya.

CID 2012.02.19. 22:19:35

@A félelmetes népszavazás: Itt van ez a szerencsétlen szuka, aki még a saját anyját sem kedveli ( hogy magát utálja, abszolút megértem, legalább van önkritikája ), nem érti, miért akarta anno az emésztőbe dobni, pedig ha annyi esze és bátorsága lenne mint gondolja, és tükörbe nézne, rájönne miért is utálta már az anyja is.
Neked, lehet szar lapokat osztott az élet, de azért ezen lehet ám túltenni magadat. Azért viszont hálás lennék, ha megbasznád ezt a szerencsétlent ( persze úgy, hogy ne élvezze ) lehet, nem okádná ezt a sok ocsmányságot..........

XCat 2012.02.19. 22:21:21

@A félelmetes népszavazás: Én azt nem is néztem. A hozzászólásai magáért beszélnek... valahol sajnálnom kéne. Asszem, talán.

CID 2012.02.19. 22:23:24

@A félelmetes népszavazás: Konkrétan, a macskám fogsora te nagyon te . Ha esetleg eltávolodnál a fikcióidtól és kilépnél a való világba, akkor talán felismernél egy macska fogsort. De olvassál, és nézzél csak faszságokat, remélhetőleg eljutsz odáig, hogy kibelezel egy kövér macskát, majd véget vetsz szánalmas életednek :)

XCat 2012.02.19. 22:23:37

@A félelmetes népszavazás: Tulajdonképpen az ilyenek miatt nem bánom azt, ami jön. Rengeteg van belőlük, és kevésnek van annyira kinyílva a csipája, hogy nyilvánosan csaholja a lélektartalmát. :)

Valamit kezdeni kell velük.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 22:30:59

@CID: Milyen ocsmányságot? És amit te írtál éppen most, az nem ocsmány? De ezt rendezzétek le magatok között, nincs kedvem belefolyni.

Baszni meg nem szoktam, értelmetlen és gusztustalan tevékenység. És azt se értem, miben befolyásolná bárki kommentjeit.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 22:33:00

@CID: Milyen fikciók? Nekem kutyafogsornak tűnt. Akkor macska. Nem vagyok biológus. Most ebből milyen következtetést akarsz levonni?

XCat 2012.02.19. 22:52:15

@A félelmetes népszavazás: Hát majd a börtönben ő is átgondolja ezt.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 22:54:40

@PsychoCica (4zsiráf): Hülye volt, hogy nem ölte meg magát utána. Bár amiket olvastam a norvég börtönökről, nagyon nehéz sora nem lesz. És mivel ott nincs életfogytiglan, 21 év múlva vissza is térhet.

CID 2012.02.19. 22:58:40

@A félelmetes népszavazás:
"Baszni meg nem szoktam, értelmetlen és gusztustalan tevékenység. És azt se értem, miben befolyásolná bárki kommentjeit."

Egyrészt dícséretes ( jobb szeretkezni, már ha valaki megérdemli ), másrészt kíváncsi lennék, hány éves vagy, egy kielégítetlen nőnél, nincs rosszabb, pláne, ha az a létforma csak szeretne NŐ lenni, miközben egy rakás kaki :)

XCat 2012.02.19. 22:59:37

@A félelmetes népszavazás: Nem hiszem hogy tudnak mit kezdeni az ilyen típusú emberekkel. Én a helyükben kötnék egy egyezményt a ruszkikkal, hogy néha foglyokat csereberélnek. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 23:07:12

@CID: Mivel azt már elárultam, hogy egyetemre járok, nagyjából be tudod lőni hány éves lehetek. Azt nem tudom, hogy ezt a "kielégítetlen nő" dolgot Rám értetted-e, de akkor ehelyütt leszögezném, hogy nem vagyok nő.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 23:09:10

@PsychoCica (4zsiráf): Andrej Chikatilo eredményesebb volt mint Breivik, ha jól emlékszem :D

XCat 2012.02.19. 23:23:59

@A félelmetes népszavazás: Nem tudom ki az. Nem is érdekel, én ezeknek kecmec nélkül halálbüntetést adnék.
Bár ahogy magyarország most áll, elég hamar koncepciósperek tömegének néznénk elébe. De attól még jó ötlet.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.19. 23:29:01

@PsychoCica (4zsiráf): en.wikipedia.org/wiki/Andrei_Chikatilo

Rosszul emlékeztem. Úgy rémlett 100 fölött volt az áldozatok száma. Talán azzal a dél-amerikai fazonnal kevertem.

XCat 2012.02.19. 23:55:15

@A félelmetes népszavazás: Gondoltam annyit szövegeltünk már gyilkosokról, hogy itt az ideje magasabb szintre lépni ezzel. Bizonyíthatnád, hogy komolyan gondolod. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.20. 00:00:44

@PsychoCica (4zsiráf): Arszákot is így zsuppolták be, nem tervezem beleesni ebbe a hibába :D Meghát Engem csak érdekelnek ezek a dolgok. Kijelentem nagy nyilvánosság előtt: nem, nem akarok embiket ölni. A gondolat szikrája se merült fel Bennem!

CID 2012.02.20. 05:53:09

@A félelmetes népszavazás: nem gondoltam rólad, hogy nő vagy :-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.20. 06:32:28

Kérhetek valami új posztot, mert forog a gyomrom

CID 2012.02.20. 06:45:12

@batgirl: Talán, ha nem fejjel lefele lógnál egész nap ;-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.20. 06:55:47

@CID: talán, ha nem olvasnék homárt

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.02.20. 07:13:55

Talán, ha nem olvasnál Homárt fejjel lefelé lógva, egész nap.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.20. 07:16:59

@agresszív kismalac: bírom én a lógást, nyugi, csak én látom, hogy kórosan beteg elmék is megfordulnak itt?? (rajtam kívül)

Hééé!! és semmi szia édes????????

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.02.20. 09:11:33

..hogy dögölnél meg, te köcsög bmotor!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.02.20. 09:29:38

Tyű, miből maradtam ki! Sajnos nincs időm elolvasni a kommenteket, ezért kérdezem:
- Mülleréknél járt-e kivizsgáláson Sün kolléga?
- Nem minősül-e bármilyen őket támadó kritika nácifaszizmusnak?
- A poszt toló fel lett-e világosítva, hogy csecsemőnek anyatej való, fél-egy éves korig lehetőleg kizárólagosan, utána zöldség és gyümölcs kiegészítés, búzaliszt és állati fehérje, meg szója, földimogyoró és napraforgó eredetű összetevők nélkül, amit lehet nyersen, amit nem, azt főzve?
- Arról volt szó, hogy másfél-két éves kor után át kell szoktatni a gyereket a "felnőtt" ételekre, azzal, hogy só- és zsírszegény módon, enyhe fűszerezéssel, a lehető legkevesebb kőolajszármazék ("E-adalékok") felhasználásával kell főzni az egész családnak? Ja: pépesíteni sem kell semmit, max. villával szétnyomni, amíg nem tud rágni.
- Felmerült, hogy mi a földig lógó kékeres méteres lófasznak kell pakurabázisú műszarokat tömni a gyerekbe?
- Volt szó az allergiás és daganatos betegségek és a baba-műételek fogysztása közötti térinformatikai (látszat?)korrelációról? (Gyengébbek kedvéért: ahol sok ilyen tartósított csomagolt, valójában csak Isten tudja, hogy mit tartalmazó kőolajterméket etetnek a csimotákkal, ott kiemelkedően magas az allergiás és daganatos betegek száma, de nem teljes körű az összefüggés biokémiai-élettani-kóroktani bizonyítottsága)

Archie the inventor 2012.02.20. 10:41:16

Laura kedves, pont te írtad: "Egy kicsi baba nagyon nem mindegy, mit eszik.".
Ezért lenne jó, ha nem gyári kajával tömnéd a gyereket, hanem főznél neki valamit. Minden nap frisset. Abban is lesz elég szar, de legalább nem gyárilag.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.20. 11:57:26

@Archie the inventor: mindenki etet a nagyobbacska gyerekével néhanapján ilyen üveges mizéket, nem az a baj. a baj az, hogy hamár egyszer ilyennel etetjük, akkor nagyjából tökmindegy hogy mi van benne. az hogy, egy négyhónapos gyerek hússal eszi a paradicsomot vagy anélkül.... kb olyan probléma minthogy 200 decibellel nyomassam a slayert a fülembe vagy 250-el. teljesen mindegy. ahogyan fentebb írták, egy négyhónaposnak anyatej való, ha az nincs, akkor meg tápszer.

Manyecska 2012.02.20. 12:53:34

@Xezs: :)))) Tuttam, hogy tetszeni fog!:)))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.02.20. 13:23:07

Zsiráfbébi született a Fővárosi Állatkertben.

XCat 2012.02.20. 15:13:02

@batgirl: Mer rajtad belül nem férnek el, azér.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az ilyen tévinformációk terjesztéséért fog téged az élelmiszermaffia műbélbe darálni, és mustárral kínálni.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.20. 15:47:01

@PsychoCica (4zsiráf): "Mer rajtad belül nem férnek el, azér."

:D

Szarazkoro 2012.02.20. 15:55:03

Ehheee ahogy olvasom savanyu a szolo itt valakiknek XD

XCat 2012.02.20. 16:01:38

@Dr. Szarazkoro: Mer te bezzeg szívesen ölnél embit, mi? Tudtam én rólad mindig, a szemed se állt jól.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.20. 16:03:48

Vigyázz nehogy beismerd! Tagadj!

XCat 2012.02.20. 16:04:57

@A félelmetes népszavazás: Most minek zavarod össze? Hátha elszólja magát. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.02.20. 16:23:57

@PsychoCica (4zsiráf): Mustárral nem, annak esetenként vannak természetes összetevői is.
Tartós majonézzel!
@A félelmetes népszavazás: És férfi?
@Prof. azsiráf.PhD.: Ilyen kell a plazapicsák panelpatkány-ivadékainak: www.liveleak.com/view?i=1c6_1250175155

XCat 2012.02.20. 16:26:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez nagyon undi.
Asszem pár évig megint vega leszek.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.20. 16:28:15

@PsychoCica (4zsiráf): Gondoltam jófej leszek, és figyelmeztetem, nem tudom mi törhetett Rám :)

XCat 2012.02.20. 16:32:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem, tulajdonképpen egyre szarabbul érzem magam mióta dögöt eszek, és a bőröm is ronda tőle. Tompulni tompulok tőle, azért kezdtem el, de az undormányt mellé nem éri meg.

@A félelmetes népszavazás: Drága jóember vagy te, én mindig tudtam.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.20. 16:57:40

"Drágább benzin, kevesebb gázolás

Évente 2500 gyalogost ütnek el Magyarországon, pedig az EU szerint kevesebbet kellene."

Az index elgépelések nélkül is be tudja aranyozni a napomat. :)

XCat 2012.02.20. 16:59:28

@A félelmetes népszavazás:
Elég régi cucc, gondolom azért nem láttad még.

Az eu meg szart sem tud magyarországról.
Szerintem nem is érdekli. Engem sem érdekel, pedig benne vagyok.

Foglalkozzon vele, aki ezért kap fizetést.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.20. 17:04:35

@PsychoCica (4zsiráf): "Az eu meg szart sem tud magyarországról."

Ez a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy a magyar kormány se.

XCat 2012.02.20. 17:05:23

@A félelmetes népszavazás: Gondolod?
Ezt nem tudom. Tényleg nem. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.20. 17:07:20

@PsychoCica (4zsiráf): Na, de ezt legalább már Én is ismerem. A Rammstein majdnem olyan jó mint a paki tesók.

2012.02.21. 11:18:34

ójajbazmeg hol élünk, hogy embereknek ilyen problémái vannak és még fel is posztolják a homárra?!

Mások meg gyereket vállalni sem tudnak! Örülj hogy van gyereked b+!

2012.02.21. 11:23:45

@MissSancho:

Úúúúúristen....kezdj magaddal valamit.

neet 2012.02.21. 12:43:33

:D

Naponta 4-5-6x eszembe jut a diszkréten szoptatós poszt, és ilyenkor úgy röhögök, hogy majd kiesek a ded szájából. Aki egyébként 4 hetes, és igen, van idő mellette netezni. :) De ez ilyen jó gyerek, nna.
Posztolónak üzenem, hogy ezen az oldalon nem róluk mesélünk, ne szívja mellre. (höhö, érted?)
A többinek (főleg, akinek még nem volt gyereke) azt, hogy 4 vagy 14 hósan is annyira különböznek ezek, mint 4 vagy 14 vagy 144 évesen: van, amelyik csak cicin él, van, amelyik már körömpörköltön.
Akinek már volt picinye: ugye milyen éééédesen cuppognak, gügyögnek és alszanak? Meg kő zabálni!!! Valamelyik babás oldalon majd megbeszéljük. :)

CID 2012.02.21. 21:03:50

@A félelmetes népszavazás: Na ja b+ , fogsor,na de milyen szép ! Amilyen furcsa a lelkivilágod te örülnél, ha ilyen lenne a szádban ;-)

Xezs 2012.02.22. 00:17:10

@neet: Lófaszt, egyszerűen csak röhögnek mindenen, mint minden normális ember.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.02.26. 11:02:03

ja,vegyél kölyöknek piacon p.mellet,répát,főzd meg,daráld le(vagy pépesítsd)oztán egye....tuti az lesz benne amit beleraktál
süti beállítások módosítása