Tékozló Homár

ING-mentes nyugdíjas évek

2012.02.22. 15:17 | jackyll | komment

Sándor elmenekítette befektetéseit az ING-től, miután rájött, hogy befizetései nem a honlapon feltüntetett árfolyamon váltódtak euróra:

Az alábbi történetben szeretném elmesélni hogyan "örvendeztetett meg" nemrégen az ING. A dolog régen kezdődött, amikor hosszútávú (kvázi-nyugdíj) jellegű befektetés okán kapcsolatba kerültem az ING-vel. Az első igéretes pár hét után kezdődtek az apróbb bajok, amikor az üzletkötő által elmondottak és a valóságban alkalmazott szabályok között eltérést mutatkozott. Erre az időszakra az volt a jellemző, hogy az ügyintézővel a kapcsolat addig működött csak gördülékenyem, amig további befizetésre számítottak. Ha kérésem volt, abból jellemzően szenvedés lett. Akkoriban ezt még könnyebb volt kiheverni, mert már benne voltam a dologban és a kiszállás komoly bukóval járt volna ill. a befektetések jól teljesítettek, így inkább úsztam az árral minden értelemben.

A helyzet tavaly durvult el, amikor a kommunikáció tarthatatlan szintre romlott (többszöri megkeresésemre sem érkezett semmilyen válasz és már kezdtem azt hinni hogy a cég is megszünőben van). Ekkor kértem hogy cseréljük le a kapcsolattartómat, bízva abban hogy javulni a helyzet. Ennek hatására be is állt némi javulás a viszonyunkban, de hamar újra bebizonyosodott, hogy fejétől bűzlik a hal, itt érünk el ugyanis a történet csúcspontjára, amikor teljesen véletlenül kiderült hogy az én ertelmezésemben egyszerűen át lettem verve. Kiderült hogy a forint befizetések nem azon az forint-euró árfolyamon kerülnek lekönyvelésre amit az ING hivatalosan elérhetővé tesz egy olyan oldalon amit ők maguk ajánlottak ebből a célból (Főoldalon: Befektetési iránytű - deviza/valuta árfolyamok) és a különbség nyilván a káromra mutatkozott.

Mivel a rendszerük egy forint utalást több mint egy hétig dolgoz fel (az utalás és a web-es felületükön látszódó euró jóváírás között eltelt idő) és a tájékoztató leveleik úgy vannak kialakítva hogy ne kapj világos informácíót arról hogy a konverzió milyen értéknappal ill. árfolyamon történt, így az eltérés a múltban nem tünt fel. Amennyiben ez szándékos, úgy szerintem legalább megtévesztés, ha pedig "véletlen", akkor az amatőrség félreérthetetlen bizonyítéka. Egy bank ill. biztosító esetében mindkettő szégyen és az utóbbira (mármint hogy amatőrök és számolásban és számok kezelésében egyébként rendszeresen tévednek) sajnos példáim is vannak (korábban rosszul számolták ki a befektetendő összeget, hibás számokat írtak le levélben).

Amikor panasz formájában szóvá tettem a dolgot, akkor hosszas levelezgetés után (mert ugye mindig kellően kicentizték a válaszokat a 30 napos határidőhöz közelre) a válaszuk lényege az alábbi volt,: A jognyilatkozatunknak megfelelően "Az ING nem vállal felelősséget a jelen honlapon elérhető adatok, dokumentációk vagy más írott anyagok tekintetében. A honlap illetve az ott elérhető adatok, dokumentumok és egyéb anyagok hozzáféréséből illetve közvetett vagy közvetlen felhasználásából, a honlap használatra képtelen állapotából, nem megfelelő működéséből, hiányosságából, hibájából, üzemzavarából, vírusból vagy vonalhibából eredő kárért ill. veszteségért való felelősséget az ING kifejezetten kizárja"

Hogy mi? Tehát ha valaki rájön a turpisságra, akkor simán azt mondhatják, hogy "ja bocs, amit az ügyintézőink mondanak vagy amit mi leírunk, az nem jelent semmit"?

Ha egy véletlen folytán nem veszem észre az ellentmondást, akkor ki tudja meddig ment volna még a dolog, az pedig hogy ez mióta ment, az megmarad talánynak. Miután lenyugodtam, hosszas mérlegelés után végül úgy döntöttem hogy ezek után a részükről már semmi nem lepne meg, ezért hosszabb távon nem bízom rájuk a befektetésemet és - még akkor is ha bukok a dolgon - a szerződéseim megszüntetését választottam. Szeretném a nyugdíjas éveimet idegesség- és ING-mentesen eltölteni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2012.02.22. 15:23:23

A kérdés a szokásos: van olyan pénzintézet ma Magyarországon, amelyiknek a nevét nem lehetne behelyettesíteni az "ING" helyére?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.22. 15:24:31

elolvastam...
JÓL TETTE A KORMÁNY, HOGY ELVETTE EZEKTŐL A CÉGEKTŰL A MANYUP PÉNZEKET!!!!!!!
HÁT LÁCCIK, HOGY NAGYÍVBEN BELESZARNAK AZ ÜGYFELEKBE!!!!!!4444

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.22. 15:27:29

Annak, aki nem akarja végigolvasni, kigyűjtöttem a poénokat:

Szar az ING, és otthagyta őket.

vape 2012.02.22. 15:52:03

Azért én egy PSZÁF-ot még közbeiktattam volna, mielőtt felszámolom a szerződést.

Jómagam autóhitelem ügyében vitáztam egyik bankkal még a zivataros 2009-es évben, mert szerintem kissé magasra emelték a hitel kamatlábát. Elhajtani próbáltak. Elküldtem a panaszt a PSZÁF-nak is, 1-2 héttel később valahogy mégis tudott 6,5% lenni a korábbi 8,5% körüli kamat. És még visszautaltak pár havi túlfizetést is.
Utána kicsivel életbe lépett a banki etikai kódex, úgyhogy már nem maradt sok lehetőségük, hogy kamatot emeljenek.

Urakura 2012.02.22. 15:54:25

Mindig szar volt,csaltak ahol és amivel tudtak!Senki ne bízzon bennük!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.02.22. 16:02:51

Éhgyomorra ekkora posztot!?
Ki győzött?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.22. 16:16:19

@atpijkamo: Igazán beleszőhette volna a poszt toló, hogy "kinek nem INGe, ne vegye magára", vagy valami ilyesmit.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.22. 16:25:33

@A félelmetes népszavazás: :)) Amennyi betűt elpazarolt, tellett volna belőle.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.22. 16:47:26

@atpijkamo: Túl INGerült volt hozzá.

Lehet ezt még fokozni!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.22. 17:16:51

na még jó hogy legaalább gatyája maradt a posztolónak. abba legalább legalább jól beleinghat

Sokorai_Atala 2012.02.22. 18:13:14

Biztos van papír alapú szerződés, s az apró betűk elolvasása után sosincs a vevőnek igaza.

É2I 2012.02.22. 19:55:52

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:

Jaja és most meg arra készül, hogy az önkéntest is lenyúlja. Ami nem más, mint egy bankbetét a _saját_adózott_pénzedből_.
Na ez már kicsit érdekesebb...
Mindazonáltal szopjanak lovat a bankok, mind.

Tsakazertish 2012.02.22. 21:26:03

és Dzsoki JúING a pénzintézet alelnöke?

Megdobbent 2012.02.22. 21:54:39

Nem nagy kaland, a tobbiek meg mondjuk devizas vasarlaskor varnak pont annyit (ez a mai remek orszagunkban kb. 2-3 nap), amig a forint pont a legszarabb a vasarlasi penznemhez viszonyitva. Szemben mondjuk a VISA szabalyzattal :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.23. 08:19:53

@É2I:
az lesz majd még a szép, amikor a bankbetéteket is "önszántunkból" átutaljuk az államnak

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.23. 08:50:45

@É2I: lovat?? az túl jó nekik. szopjanak csak három hónapja döglött kecskét.

bocsánat az érzékenyek lelkűektől.

Skodakék Fábia 2012.02.23. 10:35:00

Ühüm, pár napja eljátszottam a számokkal hogy mi lenne ha önkéntes nyugdíjat fizetnék a köv 30 évre és mi lenne ha a jelenlegi legalábbb 5%-os nettó kamatra ugyanazt félretenném.

A különbség kb annyi h amit magamnak rakok félre ahhoz bármikor forintra hozzájutok és számolható az összeg.
Mi a fasznak a nyugdíjpénztár??

mohopasi 2012.02.24. 11:27:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: kormányunk meg eltapsolta 3,5 perc alatt. Egyik megoldás sem ideális.

PonDrow 2012.02.24. 17:03:13

@petrócselly: "
A különbség kb annyi h amit magamnak rakok félre ahhoz bármikor forintra hozzájutok és számolható az összeg.
Mi a fasznak a nyugdíjpénztár?? "

Azért, mert a kedves állam - a közös befizetésből - próbálja garantálni, hogy az is kapjon valami nyugdíjat, aki nem rakna félre nyugdíjas éveire, mert a kötelező nyugdíjjárulék helyett nála maradó összeget kapásból felélné. (Mert olyan hülye)

Tőlem nyugodtan megszüntethetnék az állami nyugdíjat, HA az állami nyugdíjadót/járulékot cserében nálam hagynák. Majd ÉN beosztom a nyugdíjas éveimre/unokáimra ahogy akarom. Ne az állam tegye meg.
süti beállítások módosítása