Most, hogy ilyen olajozott a kommunikáció a Homár olvasói és a BKK között, érkezett egy újabb felvetés. Bogoj a 4-6-os villamos vonalán történt lámpaátállítást nem érti. Az eddigi villamos után rohanás helyett most kénytelen megvárni a következőt, visszafelé átszállásnál pedig a buszról marad le. A villamosok viszont annyira gyorsan indulnak, hogy néha még így sem sikerül felférni:
Eddig sehová nem írtam ezt a problémámat, úgy gondoltam, az én hülyeségem, hogy csak engem zavar ez a budapesti 4-6 villamos vonalán történő lámpaállítás. Elméletileg azért történt, a villamosok gyorsabban tudjanak indulni a megállókból, emiatt több villamos indítható, és így az utasoknak jobb. (mint tudjuk, a lámpaváltás idejét 1,5 percről 2 percre állították). A tapasztalataim ezzel kapcsolatban:
1. reggelente amikor keresztben átmegy előttem a villamos (Budafoki út-Szerémi sor, 33-as buszról szállnék át), régebben megvártam, hogy nekem zöld legyen, és futva (sok más emberhez hasonlóan) elértem a villamost. Most gyakorlatilag a villamos a megállóba áll, és már megy is tovább. semmi esély arra, hogy elérje valaki, aki nincs már eleve a megállóban. Akkor sem mindenki! De ezt majd később.
2. Hazafelé régen leszálltam a villamosról, és még át tudtam menni előtte zöld lámpa mellett, és elértem a buszomat. Most már nem tudok átmenni előtte, mert mire leszállok, a gyalogos lámpa már piros, és a villamos már indul is. A buszt persze lekésem...
3. Ami a legrosszabb (az első ponthoz fűződve), hogy az ember hiába van már időben a megállóban, akkor sem biztos, hogy fel tud szállni. Az emberek szállnak lefelé, amikor már jelez, hogy az ajtók csukódnak, és amikor az emberek elkezdenek felszállni, az ajtók meg elkezdenek csukódni. Van, aki lemarad. Ma odáig fajult a helyet, hogy a villamos beállt a megállóba, jelzett, csukta az ajtót, elindult, és elsodort egy idős, bottal közlekedő nénit. Ő már valószínűleg a megállóban várta a villamost, kétlem, hogy tudott volna futni utána. A néni az utolsó ajtónál esett el, és beesett a már több métert megtevő villamos mögé a sínekre. Nem sok híja volt, hogy végzetes balesetet szenvedjen.
Én ezt nem igazán érzem utasbarát politikának. Gyakorlatilag ezzel a lámpaállítással azt érték el, hogy a villamosvezetők kapkodnak, hogy minél előbb indulhassanak, és a 4-6-os villamos megállói balesetveszélyesek lettek. Gondolom, egy vagyonba került ez a művelet, de nem lehetne a lámpákat visszaállítani?
Bogoj
goes 2012.03.28. 15:55:43
oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 15:58:51
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 15:59:29
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.28. 16:00:04
Van akinek semmisejó. Facé nem tud a villamos órákat állni, hogy a horizonton szaladókat is bevárja.
Anomalocaris (törölt) 2012.03.28. 16:00:12
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.28. 16:01:14
Egy fenéket! Ott hatalmas szétosztandó pénzek voltak, ezen nem sokat lehetett lopni.
oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 16:01:36
jaja...
ha bevar a villamos az a baj,ha halad,akkor meg az...
a poszt tolo gondolom azt szeretne,hogy mindenkire egyenileg szabott menetrend legyen...
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:01:51
És akkor még sokkal több villamos közlekedhetne.
Anomalocaris (törölt) 2012.03.28. 16:02:05
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:03:37
Tanulmányírásról még nem hallottál?
Zwei (törölt) 2012.03.28. 16:03:56
Oktogon megallo is egy nagyszeru pelda a vegig nem gondolt atalakitasra: mivel a villamosok egyszerre allnak be, es a lampak rovid ideig tartanak egy-egy iranyt nyitva, a megallo megtelik emberrel pillanatok alatt, a leszallok nem fernek el a felszallni vagyoktol, illetve a mar leszallt emberek se tudjak elhagyni a megallot, mert villamgyorsan pirosra valtott a lampa... Kedves BKK, UTASOK is vannak, nemcsak szerelvenyek!
oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 16:04:30
evil. 2012.03.28. 16:04:32
A másik, bár lehet, csak én vagyok peches, de a Borároson a kettesre szállok át, régebben mindig "jött" a kettes villamaos, ha beért a 6os, mostanában, hetek óta figyelem, mindig az orrom elől megy el, pedig nagyjából ugyanúgy közlekedek...lehet összefüggés?
Anomalocaris (törölt) 2012.03.28. 16:05:57
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:06:58
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:09:05
Anomalocaris (törölt) 2012.03.28. 16:13:04
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:13:58
írta agresszív kismalac
Mennyen a za Kombinó (vagymi) gyorsabban, dik!
(a 20000000 Ft+ Áfa megbízási díjat Nokiás dobozban kérem)
Vörös Szonja, a tetovált lány 2012.03.28. 16:14:39
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:14:59
Rosszindulatú Vászka 2012.03.28. 16:16:03
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:17:27
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:20:15
Tegnap mintha az egyik vezető bukósisakba lett volna, wazze!
Vörös Szonja, a tetovált lány 2012.03.28. 16:20:18
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:21:48
Tron65 2012.03.28. 16:21:48
- Reggelente 4 percenként jár a 6-os is, a 4-es is. Tényleg ennyire kiszámolja a munkába járást?
- Délután 10 percenként jár a 33-as. Hogy lehet lekésni?
Amúgy ellenpélda (személyesen láttam és "röhögtem" végig):
A Nyugatinál 3 ( igen, három!) lámpaváltáson keresztül állt a villamos a megállóban, mert mindig volt, aki futott utána, nem tudta időben becsukni az ajtókat. Aztán meg már minek? A vezető be is szólt: ő ráér, még van 6 óra a műszakjából.
Annak a 60 méteres hernyónak nem csak elindulnia kell a zöldnél, hanem ÁT IS ÉRNIE a kereszteződésen. Időben ha lehet, különben az autósok fognak dühöngeni, akik keresztben mennének.
És mégegy:
"amikor az emberek elkezdenek felszállni, az ajtók meg elkezdenek csukódni"
Kivéve, ha valaki nyomja a gombot. Utastársainkat minősíti, hogy a posztban említett nénivel megtörtént ez az eset.
Vörös Szonja, a tetovált lány 2012.03.28. 16:22:00
Rosszindulatú Vászka 2012.03.28. 16:22:47
Ojat még nem láttam, hogy ne próbált volna a sok okos utas felszállni az ajtó csukódásnál, vagy teli szerelvénybe.
Anomalocaris (törölt) 2012.03.28. 16:27:17
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:35:22
egymásba szeretett egy éjjelen.
Együtt aludtak a remizben,
oly boldogan."
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 16:37:25
azóta szereti egymást,
bár ellenük dolgozik folyvást
a forgalom."
Na, ez az!
evil. 2012.03.28. 16:38:43
A Nyugatinál 3 ( igen, három!) lámpaváltáson keresztül állt a villamos a megállóban, mert mindig volt, aki futott utána, nem tudta időben becsukni az ajtókat. Aztán meg már minek?
Bizonyos számú feszegetés után, amit ugye a kedves futó utasok szoktak okozni, "rebootol" a hernyó, szóval van, hogy ha akar sem tud továbbmenni... ami szintén az utasokat minősíti, főleg, h sokszor ott a combíno seggében a következő :)
Tron65 2012.03.28. 16:46:27
Skodakék Fábia 2012.03.28. 16:52:25
úgyis itt a jó idő
Píter 2012.03.28. 16:56:19
FDToth 2012.03.28. 17:15:45
Darth Revan 2012.03.28. 17:17:09
cicmen (törölt) 2012.03.28. 17:28:37
Na ez színtiszta anakronizmus! Ezek kizárják egymást manapság! Vagy nem zöld, vagy nem futsz,, vagy nem vagy ember! Különben sűrűn jár. Mi az anyádat akarsz? Kelj fel előbb és nem kell rohangálnod te idióta!
Anomalocaris (törölt) 2012.03.28. 17:39:00
Van ilyen bizony. De még mennyire! Hohó.
cicmen (törölt) 2012.03.28. 17:42:32
Ez májer volt! Nem akarsz újságíró lenni!
és elsodort egy idős, bottal közlekedő nénit. Ő már valószínűleg a megállóban várta a villamost,
Elsodort. Ez egy kijelentés.
Ő már valószínűleg a megállóban várta a villamost,
Ez meg egy feltételezés.
Most akkor biztos, hogy megtörtént valami valakivel, aki lehet hogy ott volt?
Na menj a p.csába!
cicmen (törölt) 2012.03.28. 17:47:37
Jaj! Ha ezt elképzelem.... nem megy. :(
Beesett a villamos alá, de a villamos nem volt ott!
Te szemét! Azt akarod, hogy a néni meghaljon? Ha később indul, sikerül bevetődnie!
oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 18:42:09
ugye...
oszt manis allatkinzas,vagy mi...
es mi lett volna,ha kismamak vannak ottan soksok pocakmanoval,vagy tolokocsis gyerekekmfelvak/felbena hadosztalyok???
ugyhogy ez igy meg heppiendes cucc...
:)
oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 18:43:25
tolokocsis gyerekekmfelvak/felbena hadosztalyok???
helyett
tolokocsis gyerekek,felvak/felbena hadosztalyok???
vessetek a vermokusok ele...
Baluci 2012.03.28. 18:51:20
atomjani · http://facebook.com/atomjani 2012.03.28. 19:32:55
Én már a metróba is félek beszállni. Sietek is, nehogy rám jöjjön az ajtó. Nem akarok megsérülni.
dr. saint555 2012.03.28. 19:50:11
Tíz kicsi indián 2012.03.28. 19:57:56
Nem jól tudjuk. A lámpa az eddigi 90 másodperces ciklusról 60 másodpercre lett állítva, azaz villamos jöhet 1-2-3 percenként.
Anomalocaris (törölt) 2012.03.28. 20:02:29
Rosszindulatú Vászka 2012.03.28. 20:45:34
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.28. 21:03:53
autót kell venni, dear post toló, az megvár :P
Rosszindulatú Vászka 2012.03.28. 21:11:53
Rocko- 2012.03.28. 21:16:18
ennyit a nagy projektről. gondolom kifelejtették a számításból, hogy a nagyon hangoztatott Európa legforgalmasabb villamosvonala a Petőfi hídon 15-tel döcög, különben mégjobban szétcseszi a hidat meg a sínt. de hát nem baj, hagyjuk csak leromlani, majd kigyulladnak a Combinok is.
www.youtube.com/watch?v=mmRPrLYaA8k
www.youtube.com/watch?v=XJs_RznRJss
szóval visszatérve erre az elbaszott módosításra: ennek köszönhetően mostanában a hatos villamos várhat, hogy bekanyarodhasson a Karinthyra, korábban pedig lendületből tudott menni a Goldmannról.
tehát köszönjük szépen BKK, sikerült kibaszni jó sok emberrel.
teszem hozzá, rengeteg ilyen utasszivató megoldása van a BKV-nak. oszt csodálkoznak, hogy mindenki rühelli őket?
Anomalocaris (törölt) 2012.03.28. 22:04:09
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.29. 00:15:29
Hágeci kõtözz vidékre, itt kurvára nem jár villamos, oszt mégis faszán elvagyunk!
Manyecska 2012.03.29. 08:26:22
opati666 2012.03.29. 10:14:47
Mi a jó büdös francért kell idegeskedni, ha a reggeli, vagy az esti csúcsban elmegy az orrod előtt a metró, villamos, busz, vagy bármi?? Vársz kb. 2-3 percet és tadáám: jön a következő. Napközben teljesen érthető a düh, mert ugye akkor van olyan is, hogy villamosra akár 6 percet is várni kell, ami lássuk be: kibírhatatlan.
13 éve járok Pestre dolgozni minden nap, előtte is gyakran jártam ide, de ezt a hülye sietés-mániát egyszerűen nem bírom megszokni.
Mclaurin 2012.03.29. 10:19:24
Manyecska 2012.03.29. 10:24:50
belekotyogok 2012.03.29. 14:05:48
Végre van esély arra, hogy nem 6 percig áll a vili az oktogonnál. Ezzel már nem csak két perccel csökken a menetidő, hanem sokkal többel.
Az utolsó pillanatban sprintet kivágó-ajtónyitogató utasnak meg a kezét törném le, amikor miatta kell 100 embernek még egy lámpaváltást kivárnia...
Ez a buszokra is igaz, bírom, amikor a 7-es buszcsaládra loholnak, mikor napközben jó eséllyel 10 mp múlva már feltűnik egy másik...
Mákony Béla 2012.03.29. 14:20:07
az ajtók nem tudnak bezáródni, ha mászkálás van közöttük.
ja, az a baj, hogy sípol a csengő fölötte? hát baszki, menjetek egyszer a földalattival:
1. a "pürürürű kéremvigyázzanak az ajtók záródnak" az ajtó _kinyitásával_ egy időben, vagy 3-4 másodperc után hangzik fel
2. a figyelmeztetés és a bezárás a következőképpen néz ki:
"pürürürű, ké..." PSSSZT-SSHHK-PUTTY (Ajtó bezáródott) "zzanak, az ajtók záródnak."
Agyalap 2012.03.29. 15:24:05
Persze lehet ilyen, de csak Németországban tudnám elképzelni...
Mogyoró007 2012.03.30. 11:59:57
Guy_Montag 2012.03.31. 00:09:53
valakinek van adata arról, hogy a villamosok menetideje mennyit nőtt?
Stupido_Girl 2012.04.01. 00:38:37
Gazsi bácsi lótetű 2012.04.10. 21:18:03
Telnek múlnak a hónapok, rohadtul nem csinálnak semmit, kezd kínos lenni a dolog. Kitalálják ám a hihetetlen fonotsságú projectet, fel kell gyosítani a Combinókat. Rohadtul semmi szükség rá, de hát adóforintból megy, semmi nem drága. Így negyvenegynéhány millióból (vajon mi került ennyibe?) megalkotják a gyorsabb nagykörúti közlekedést. Rosszabb ez az utasoknak, és tönkretették a nagykörúti autóközlekedést. Az eddigi viszonylagos zöldhullám után, most sikerül 8-10 plusz megállással végigmenni a Nagykörúton. Ez igazán jót tesz a környezetnek, a sok felesleges megállás jobban koptatja az autókat, és jobban fogy az üzemanyag. De ez mind nem számít, a lényeg, hogy a Vitézy gyerek jót játszik a mi adónkból. Köszönet érte a kétharmadot felépítő sok szavazónak... (hú, ki leszek rakva, mert fáj az igazság)