Tékozló Homár

Lebutította a Digi a tévészoftverét

2012.05.10. 16:28 | jackyll | 308 komment

Naiv ügyfél egyik reggel arra ébredt, hogy a Digi koponyát lékelt rajta szoftvert frissített a beltéri egységén. Ennek hatására a megszűnt a csatornák rendezésének lehetősége, még prémium szolgáltatásként sem igényelhető. Sőt, jóváhagyni sem kell, elég, ha kikapcsolják a régi szoftveres készüléket, már frissül is. Hová jut így a világ? A 21. században?

Végül birkatürelmű ősolvasótokban is elpattant a húr. Nyilvános vitára bocsátom észrevételeim, mivel csak a munkáját végző sablonszöveget sötéten fecsegő ügyfélszolgáról lepergett logikus érvelésem és anyázásom is. Hosszú évek nyugalma után álcázva semmittevését a Digi kreatívja kreatívkodott a legújabb beltéri szoftverfrissítéssel. Mint XP után a Vistát úgy vártam okém eredményét, de csak DOS-t kaptam. Nemcsak szemezgetni lehetetlen az elérhető csatornákból, de még szerkeszteni is. Átvariálták fixálták mind. Már 30éve a fekete-fehéret is magamra szabhattam, őkegyelmük meg amilyen sorrendbe ahova amit elrendelt az axióma. Gondolván remegő kezére a 90es nagyszülőmnek anno az első 9 helyre egymásmellé pakolgattam kedvenc adóit, így is évig tanulta hol s mi, most meg nézhetem kérdő tekintetét. Hát nem. Anyátok.

Szóval tartottam a vonalat amíg munkatársaink foglaltak majd kértem vissza a régi szoftvert. Központilag nem lehet és pont. Ja persze, ez az új is tán a kontinuum nevű fluidumból jöhetett, se baj jöjjön ki Józsi rárakni! 2500pénzért küldjük, de nem tudja. Én nem fizetek nem munkáért, de megoldást keresve segítek, hát hozzon egy cserekészüléket a régivel! Ezután megtudtam, mindenre ráment az új. Gondolom a raktáron bedobozoltakra ujjazással, olyan terminátorcsajosan. Mi lett volna, ha az előugró ablakra „mégse” klikkel reagálok? Akkor marad a régi. Hoppácska, ezek szerint ugyanazért a pénzért vannak akik bővebb szolgáltatást kapnak? Igen. Az update mindenhol jobbat, nagyobb tudást, korszerűbbet jelent, ha Önöknél nem, miért nem tájékoztattak semmilyen formában, hogy döntési helyzetbe lehessek? Másokat sem, magát sem. Király, nem csak médiahatóság, hanem fogyasztóvédelem is bejöhet, feltéve ha nem együtt horgásznak.

Még megtudtam ne ugráljak, mert fáradságot nem kímélve tematikusan összeállították az adókat, mint az oviban. A hatalmas csoportosítás, az egyesen például az m1, amit persze tán még öreganyám se néz. A két Duna vagy 40 távra van egymástól, holott a katalógusban egyező kategória megjelölést kapott, a film+ az AXN és HBO sem került sorba, stb. És különben se akarják helyettem csoportosítani, ha én a nótatv-t akarom az 1re :) Mindegy a konkrét okom, igenis személyre akarom szabni, ha már megállapodtunk, nagycsomagot fizetek, és ez a XXI. század. Következő tényállás a csatornák száma. Hát én nem érzem többek között két külön adónak az egyórás időeltolással ugyanazt játszó H!TMusic-okat. Miután elhangzott a nincs bent a főnököm és keringőre rakás után az egyeztettem vele szófordulat, letettem. Ezekre egy fillért se. Bakker még a végén T-s leszek…

Másnap szigorúan kicentizve a 24órát visszahívtak, egy elvileg valami vezetőt uszítottak rám a kéthetes okj-s marketing tankönyv 3. oldalán szereplő kommunikációs tréning gyakoroltatására. Tetszett, de a problémát nem oldja, ellenben kiderült, kik nem adták önként derekukat az újhoz majd rájuk sózzák titokban kérdés nélkül a készülék készenléti állapotában. Sorstárs, ki ne kapcsold géped, elveszel!

Mondanivalója további lényege, eldöntötték butább szoftver lesz és kész, nem fontos a véleményem és a többi hasonló okból már úgyszintén reklamálóé. Ideológiai kibúvójuk, a beltéri szoftvere nem képezi az Ászf részét. Tudtommal a Magyarország Köztársaság sincs benne, de attól még az. A magyar jogszabályok talán felülírják egy cég magánvéleményét, ezért tojok az egyoldalúan módosítható hiányos Ászf-re, a szerződéskötéskor nemcsak csatornákat vettem, hanem a használatukhoz szükséges eszközt megfelelő tudással, ez nem reklámként, tájékoztatásként is elhangzott az előszerződéskor. Bizonyságul a készülék eredeti funkciói a mai napig olvashatóak a honlapon. Szerintük a csatornák rendezése csak egy pluszszolgáltatás volt, amit most visszavesznek. Hát, ha így jogászkodnak, én is úgy: mutassák már meg hol van eme rész az Ászf-ben? Nincs.

Végezetül s gyakorlatilag közölte vezérke, nem zavarja őket az elpártolás vagy hatósághoz panaszkodás. Utólag tudom, már akkor menekülnöm kellett volna kilépéssel, amikor anno a megrendelthez képest a végleges szerződésben 500-al több lett a havidíj, de ezt a mellékszálat hagyom. Amúgy szolgáltatónak becézni egy sima kereskedőt ahol a kilépés is 30 nap! Muhaha. Szerintem, ha az előszerződés létező fogalom, akkor az előfelmondás is. Mindenesetre egy rossz pornófilmben éreztem magam, nyögvenyelős hebegésre kielégítetlenül hagytak, így megírtam eme levelem, oszt lesz ami lesz. Bevallom, naivul beötlött hátha mégis visszakoznak. Tudjátok, Karácsonyi csoda…

Azt értem a bankok otthontalanítanak a profitért, de valaki mondja már meg nékem, a fentiekből mi haszna lenne a Diginek? „Csak így növelhető ügyfeleink elégedettsége.”
 
 Tisztelettel: én

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

THK 2012.05.11. 10:22:00

@KevinMulder: a műholdas UPC Directről van szó, ott pedig nem lehet!
Ők is már kezdettől fogva teljesen lebutított beltériket adnak...

Az még rendben, h nem lehet a csatornáikat rendezni (gondolom a hülye ügyfelek miatt jutottak valaha ilyen döntésre), de az már gáz, h ha pl. más műholdakról is néznél (persze ingyenes) adásokat, azt sem lehet, csak ha sorban fölfűzöl egy másik vevőt is, vagy szerzel egy olyat, ami tudja kezelni a UPC kártyáját ÉS kiverekekszed a UPC-nél, h még régi kártyát kapjál, ami nincsen a beltérihez párosítva...

Egyéves Önkéntes 2012.05.11. 10:22:03

Aki nem szereti a csatornákat variálni az vegyen egy új lapostévét, aki pedig utál metrózni vegyen egy BMW-t! Persze hisztizni egyszerűbb!

Pale 2012.05.11. 10:25:00

Ugyanezzel a problémával én is felhívtam a digit. Az ügyfélszolga nekem azt mondta, hogy a sok panasz miatt pár héten belül szoftverfrissítés várható.

Egyébként a csatornák sorba rakhatók, a + és - gpmbokkal végigjárható az új sorrend, csak a csatorna számok maradnak az eredetiek.
Persze az ember alkalmazkodóképessége csodálatos. Kezdem megtanulni az új rendszert, ami ettől még nagyon szar és ha így marad, úgy érzem ez válóok lesz.

2012.05.11. 10:29:36

Nekem T-s tv-m van, az újrarendezés elég macerás folyamat. Jobb lett volna, ha pl neten tudnám egérrel csinálni. Vagy 2x végigszenvedtem de folyton frissítenek valamit és visszarendeződik az ők elképzelésük szerint.
Na mindegy, vagy 2 éve alig nézek tv-t. Azt hiszem a múlt hónapban bekapcsoltam 5 percre.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2012.05.11. 10:31:12

Én még régi ember vok, van adatlapom, weblapom, amiről kiderül, hogy nem a diginél dolgozom. Az is kiderül, hogy rengeteget vásárolok, járok hivatalokba, tehát van némi jártasságom az eladók, ügyintézők megítélésben ( 80 %-ban a többiekkel is elégedett vagyok.). Az meg a hozzászólásból derült ki, hogy este felé már figyelmetlen is vagyok, mert nem jöttem rá, hogy ha beltéri egységről beszélnek, akkor kültéri is kell legyen. Persze az sem egyértelmű számomra, hogy más lehet a szoftwere a műholdas adónak, meg a kábelre szolgáltatónak.

a nagy pékség 2012.05.11. 10:34:04

Kiváncsi leszek a frissítésre.Egyébként ha lesz akkor honnan tudom,hogy volt frissités?

Kodomo 2012.05.11. 10:36:29

Az magyarok tv nézési _átlaga_ valami 5 óra. Mivel ti alig nézitek, miattatok kell nekem naponta 14-15 órát tévéznem. :)

MrEvil 2012.05.11. 10:38:44

@A Spanyol Inkvizíció:
csak számok?? LOL

Lehet nagy titkot árulok el vele, de általában van ott egy "list" gomb is és Voilá megjelenik a képernyőn a teljes csatorna lista. Onnan le/fel gomb baromi bonyolut

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.11. 10:42:17

@Cpt. Flint: Pszichotikussan-e? :D

@A Spanyol Inkvizíció: Utóbbi tényleg marhaság, de ez max. a "bosszantó" kategória.

Bagarja 2012.05.11. 10:52:33

@Pale: Pár hét? A XXI. században... Addigra én már nem leszek az ügyfelük.

MrEvil 2012.05.11. 10:52:34

@sokadszorra:

DVB-C és meg van oldva. Ez igaz.

Csak a poszt műholdról szól :DD

R. Antonia 2012.05.11. 10:57:43

Szép napot Mindenkinek!
Nem tudom mikor történt ez a dolog, de én pont tegnap 05 10.-n hangoltam újra csatornákat mert eltűnt a Cool. Az üfsz. elnavigált telefonon és utána simán a magam igényei szerint tudtam sorba rakni a csatornákat a beltéri egységen. Még a beszélgetés közben arra is rákérdeztem, hogy nem lehetne e az, hogy az ember csak olyan csatornákért fizessen amit néz is. A válasz az volt, hogy ahol optikai szál van ott tervbe van véve az internet alapú TV és egyszer csak majd lesz rá esély.

PITTA 2012.05.11. 10:58:18

Én csak azt nem értem miért nem ad még senki CONAX fogadó PCMCIA egységet. Minden lapostévébe bele lehet rakni, nem zabálja az áramot, kisebb, olcsóbb.. Épp a napokban kérdeztem a T-től hogy lesz-e. Azt se tudták miről beszélek...

Manyecska 2012.05.11. 11:20:35

Szőrös és a Föld körül kering???:
Műhód..!!
... :D

elwood 2012.05.11. 11:21:26

UPC-nél is fix a kiosztás.

XXI. század.

Biztos igényelne egy egyetemista gyakornok három napi munkáját, hogy belefejlesszék ezt a tudást.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.11. 11:22:33

Én ois roppant türelmesen és derűsen végig szokta általában olvasni az összes hozzászólást, de most nem bírtam. Egyrészt nem értem, hogy miért nem vágja tönkre bosszúból a fogyasztó az öntörvényű "szolgáltató" rendszerét, és a rendszerre kötött összes beltérit, pl. egy mosógép-kondenzátor és egy retro hangszórótekercs segítségével.

Azt meg főleg nem értem, hogy a sok mocskos kommunista-gyurcsányista netcigány mit keres még ebben a szép országban. Megtelt Kanada is, vagy már oda sem mehetnek?

elwood 2012.05.11. 12:04:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "sok mocskos kommunista-gyurcsányista netcigány mit keres még ebben a szép országban."

hát te melyik országban élsz ... kikkel nem találkozol

fda 2012.05.11. 12:11:17

Én az apósomnál állítottam be a digit vagy két hete. A sok csatornától féltek is kicsit, de nyugtattam őket, hogy majd átrendezzük, ahogy a régin volt. Állítom negyed órát nyomkodtam, mire feladtam - ezen a szaron tényleg nem lehet beállítani a sorrendet...

Szenthomárság 2012.05.11. 12:19:31

Itt írjatok nekik egy emilt, hátha meghatja őket:

digi.hu/lakossagi/ugyintezes/kapcsolat

Bagarja 2012.05.11. 12:35:21

@Szenthomárság: Én írtam. Mantrázták a saját hlyeségeiket. Mellébeszéltek. 10 emailen keresztül sem voltak képesek felfogni, hogy miről van szó... A nyolcadik végére írták be, hogy "Ezzel a panaszomat elutasítottnak veszik". Pont.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 12:35:35

@Jeti00: Drága ügyfélszolgálatos kolléga, úgy is mint Jeti!

Köszönöm szépen Neked, hogy őszinte voltál!

Ezért, őszinte hálából, Neked is elárulok valamit, amit akik ismernek személyesen, mindenki tud már rólam: mindig, és kibaszottul vigyázok arra, hogy ne a front-endet basztassam, hanem a főnökséget. Ha már. A hülyeségért, ha van ilyen, sosem az ügyfélszolgálaton vezetem le az "indulatokat", sőt, őket mindig igyekszem védeni, és együtt érezni velük, Veletek. Ez még akkor is áll, Kedves, ha 100-ból egy alkalommal esetleg azt is érzem odaátról, hogy nem csak utasításszinten paraszt az ügyintéző, hanem - mint egyetlen alkalommal egy UPC-s vadbarom - direkt és életelemeként játssza a hülyét az előfizetővel, aki vagy én vagyok, vagy az, akit segítségemként képviselek.

Azonban az, amit Te leírtál, hogy ha nem tetszik, vegyél mást, az sajnos az én személyes esetemben, itt - és még egy két elektronikus hírközlési szolgáltató, szolgáltatás esetében nem érdemi indok és nem életszerű megoldás. Tudod, kedves szakértő kollégám, ha valamiből az adott területen csak egyetlen szolgáltató által nyújtott szolgáltatás elérhető, akkor azon a rész-piac nem érvényesül az a verseny, aminek a jótékony hatására Te bölcsen bíznád a dolgok folyását.

Azt viszont szeretném Tőled megkérdezni, hogy amúgy ha egy ügyfél (előfizető) kérdez, és kér, és esetleg igaza is van egy probléma felvetésekor - akár elvi, általános éllel is -, akkor miért nem akartok Te, ti egy, a nyilvánvalóan a munkaadódra - vagy kiszervezett munkaerőnél az utasítást adó társaságra - is negatív hatásokat keletkeztető problémát orvosolni? Miért nem létezik önálló gondolkodás (ilyenkor, is) és kiállás a nyilvánvaló, egyértelmű hibák megoldásáért? Mármint az eltussolás és félrenézés (amit nem látok, az nincs) "megoldás" helyett? És ahelyett miért kell - ti. mindenáron! - hasba akasztani, vak parasztnak nézni azt az ügyfelet, aki ha nem is egymaga, de ezerszám, mégis a béreteket biztosítja? Ugye még véletlenül sem szemellenzős, megalkuvó személyes mentalitás játszik ilyenkor? Ugye még véletlenül sem érzitek, hogy - előbb-utóbb - ezzel a saját veszteteket, munkavégzőként és magyar állampolgárként is a saját degradálásotokat éritek el?

Tudod, én annak idején (1987-től) a BHG-s fejlesztő kollégáimat is lebasztam - nem főnökükként, hanem a munkáját élvező szakemberként, "magánilag" -, mert miközben egész nap röhögve játszottak a gépeken, fix (és azért annyira nem is rossz fizetésekért, addig a telefonalközpontokban hemzsegtek a szoftverhibák, amiket ők (ők is) alkottak. Ha maszekol valaki, munkaidőben is, az nem bűn a szememben, de ha azért jár be, hogy látványosan ne csináljon semmit - erre szerintem kiváló lehet az otthon Đ -, de ráadásul még akkor se, amikor tudja, hogy van gond, azt nem tudom tolerálni. Pedig, hidd el, nálamnál lustább egy faszt a világ nem hordott a hátán - de ha már valamit elvállalok, ha már valamihez értek, ha már valamiért főleg még pénzt is kapok, akkor a legjobb tudásom szerint akarom ( még ha nem is mindig tudom) megoldani ami elém kerül.

Mondok egy nem DIGI-s példát - és itt kérek elnézést a terjedelemért (*), igaz nem is tudom miért, mert akinek hosszú, az át fogja ugrani, különben is a pék vagy, József Attila után szabadon, a halál 675 kilométer hosszú, redves-nedves faszához képest mérve, ez talán el is törpül, szerintem ;] - amely, szerintem bemutatja empátiám, és "erőszakosságom" is megérthető:

Helyszín (virtuális): Magyar Telekom Nyrt. (MT)
Időpont, időtartomány: 2006 tele és 2007 tavasza-nyara között
A probléma megjelölése: akkoriban még olyan ÁSZF-eket pakolt ki - legalábbis a vezetékes telefonszolgáltatása körében - a honlapjára a MT, amelyek szkennelt képek alapján készültek, így nem lehetett bennük keresni. Az akkori V. melléklet (a díjszabás) cca. 380 oldalas, de a törzsszöveg is 180 oldal körüli lehetett. Viszont a cég nem tette fel a honlapjára - mint kiderült: csak oda nem - a tartalomjegyzéket. Egy jó év után megelégeltem, hogy minden faszságot a successív aproximáció módszerével kell megleljek benne, tehát a feléig leugratva eldönteni, hogy az adott fejezet lejjebb vagy feljebb van, a tartományt felezni etc.
Írtam egy tisztességes, rövid (!) levelet, amiben jeleztem a problémát, az ÁSZF forrást, ahol felleltem a hiányosságot és - pusztán a tények kedvéért - tételesen megjelöltem az Eht. és az illetékes rendelet által megszabott explicit kötelezettséget, hogy ugyanis nem elég, hogy itt kurvára célszerű, de jogszabály is előírja: a tartalomjegyzék elválaszthatatlan formai és tartalmi kellék egy ÁSZF-nél.
Kérem szépen, a MT egyik jogásza erre mit ír vissza? Hogy álláspontjuk szerint ott vannak a fejezetszámok és így megfelelnek a jogszabályi kötelezésnek.
Újra, ha lehet, hát még pontosabban, didaktikusabban elmeséltem, a jogász hölgynek címezve, hogy bizony ez technikailag és az előfizetői jogos igények (tájékozódási lehetőség**) miatt miért nem elegendő, és persze fenntartottam, hogy ráadásul nettó jogszabályi alapja is volna a dolognak.
Erre visszakaptam, hogy mit akarok: ott a tartalomjegyzék az ÁSZF elején - persze nem voltam én hülye és nem volt ott.
Urak és Hölgyek! Bő félévet kértem, könyörögtem, majd csak ezután, a legutolsó, semmitmondóság után, lemondóan "elmentem" az akkori NHH-hoz (ma NMHH).
Nem fogjátok kitalálni: az a kurva tartalomjegyzék nyomtatva és az NHH-nak átadott "kötelespéldányban" megvolt, persze! Csak épp a honlapra elfelejtődött kitenni! De, könyörgöm, senki nem volt képes az általam - ahogy Te minősíted, kedves Kollégám! - baszogatott ügyfeleseknek, vezetőiknek, jogászoknak, mind-mind nem volt alkalma egy nem localnetes elérésről is megnézni (bár azt nem tudom, hogy volt-e különbség, de előfordult), hogy a fasz előfizető is látja azt a tartalomjegyzéket? Ehhez tényleg egy hatósági eljárás kellett?
(Más kérdés, hogy viszont ha az ember már belefeccöl - akkor még az igaza esetén nem visszatérítendő! - 2200 Ft-ot egy eljárásba, akkor más explicit ÁSZF hibát is felvesz a listába, amit láthatsz itt: HD-16184-7/2008. 2008.07.15. www.nmhh.hu/dokumentum.php?cid=17614 ).
És a sluszpoen nem itt van!
Mert te azt hiszed, hogy én ellenszenvből működöm, pedig egy nagy szart! Sőt!
Az NHH határozatban 30 napot adtak egyebek között a tartalomjegyzék - roppant egyszerű - kihelyezésére is. A jogerőre emelkedés után úgy bő 40 nappal írtam a MT hatósági ügyekkel is foglalkozó csapatának, jó szándékkal, hogy bizony még mindig nincs kint az a fránya tartalomjegyzék.
Amire kaptam egy választ, hogy de, ott van, pedig még a válasz (hosszadalmas) közlése után sem volt kinn'!
Őszintén szólva volt elegendő egyéb teendőm is, így már csak ezért is elsikkadt ez a dolog. Tehát nem, nem rohangáltam az NHH-hoz, még informatíve sem! És ha így is tettem volna, messze sem ebben a fázisban: mint mondtam, megértő vagyok: tényleg sok dolga van az embereknek, cégeknek. És amúgy is egy eléggé ráérős hapsi vagyok :)
Nos, ehhez képest - a legnagyobb meglepetésemre önként és dalolva! - úgy megbaszták a MT-ot 3.000.000 forinttal, mert valóban szart teljesíteni a határozatot, hogy még én is elképedtem! (Lásd itt: HD-31503-4/2008. 2008.09.12 www.nmhh.hu/dokumentum.php?cid=18310 )

Drága Kollégám, hát ha Te erre azt mondod, hogy én egy fasz vagyok, mert emberek - ha már foglalkoznak az ügyekkel - messze szarnak bele a egyenesen a tényekbe (amik, mint tudjuk, kurvára makacs dolgok), a kellős közepükbe, akkor elfogadom és csináltatok egy (ujjatlan) pólót azzal a felirattal, német, angol és magyar nyelven egyszerre , hogy "Kérem szépen, én egy hatalmas nagy fasz Ogre vagyok, bocsássanak meg, hogy élek!"
:)))

És még egy adalék: én a hivatásomként foglalkozom ezekkel az ügyekkel, amit az összes eddig megkeresett szolgáltató akceptált, kivéve a DIGI-t, ahol ezért egyféle üldözetés zajlik, amióta ez a Gyuricza nevű ipse személy szerint, magánemberként is, jó alaposan megvezetett (ez egy hosszú történet, ha érdekel, magánban' elmesélem, a tényleg, hogy mindezek tetejébe egy kiherélten naiv, az emberekben, mindben, örökké bízó, nyílt és egyenesen a romlottságig őszinte faszi vagyok, mert így alszom jól..)

Köszönöm szépen, ha tanulmányoztad a fentieket, és ha netán valóban is meg szeretnél ismerni, és úgy véleményt alkotni (tudom, úgy már nehezebb, és nem kis energiabefeccölést is jelent ;Đ), akkor szeretettel várlak e-mail-ben, vagy akár telefonon is (előre egyeztetve).

Szeretettel:
Maus Róbert s.k.

Tele-Maus Nonprofit Consulting
www.tele-maus.hu

* Mondjuk azt a magyar (?) átlagmentalitást nem nagyon tudom mire vélni, elfogadni, hogy ha egy szöveg csonka tőmondatnál (pl. baz'meg!) hosszabb, akkor már a zöm fúj, hogy milyen ronda hosszú, és a tagolt, kiterjedt érvelést is tartalmazó szöveg pedig: hülyeség, elmebeteg az írója... Szeretném azt hinni, bár erős kétségeim vannak, hogy ez nem csupán a funkcionális analfabéták önmentegetése!

** Tájékozódási lehetőség: vesd össze az egyoldalú szerződés (ÁSZF) módosításának a jogával, amivel - akkoriban már - jószerivel napi szinten élt a MT (is), és vedd hozzá, hogy bármi jogos problémád van, mindig arra hivatkoznak (ők is), hogy elfogadtál egy akár összességében 500-600 oldalas, összefüggéstelennek is mondható ÁSZF-et, különösen annak akár 360 oldalas ún. díjszabását is, függetlenül attól, hogy eleve meg sem találod benne amit keresel adott esetben... így talán már mindenkinek reális szükségszerűséget jelent az a tetves tartalomjegyzék ;)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 12:42:39

@Dr Jozef Vengloš: Kedves nagyszájú, az ismeretlenségébe mélyen beburkolódzó Nagy Ember! Azért, mert Te nem értesz valamit, még nem biztos, hogy hülyeség. Szerintem. De még ha hosszú is egy "texturális alkotás", még az sem feltétlen az író hülyeségét jelezné, hanem akár a nyájas olvasó sajnálatos befogadóképtelenségét is, akár ;) Mondom: szerintem. Ám abban én is biztos vagyok, hogy kurrrrva jó valóban, hogy nem léptem be(le), még ha nem is tudom, miről is volna szó ;)
További kellemes és szép napot, nemkülönben továbbra is bölcs és emelkedett létet kívánok én is Neked!
Szeretettel:
Maus Róbert
Tele-Maus Nonprofit Consulting
www.tele-maus.hu

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 12:45:18

@Shinjuku: Oh', igen, valóban! Köszönöm Neked, kedves ugyancsak ismeretlen, igazmagyar' Barátom, hogy így rámutattál valós céljaimra.
Szeretettel:
én

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 12:51:59

@ColT: Szia, köszi a véleményed, értem ;) Szerintem nekem a DIGI vagy más ügyfélszolgálattal nincs (velük sincs) bajom, tehát az, ha valami nem működik, nem érdemi vagy nem értelmes választ adnak, vagy nem megfelelően intézkednek, "alapállapotom szerint" sosem a front-end hibája. Arról viszont én már - szerintem - nem tehetek, ha ők nem lökik feljebb az ügyeket, ha nincs rá mondjuk kompetenciájuk, rálátásuk... Miért? Félnek? Nem értenek hozzá? Kishitűek? Akár birkáék, ők is? - bár foglalkoztat ez a kérdés is, persze, sajnos ennyire mélyen nem tudok belefolyni (bár kísérleteket azért erre is teszek, persze a szándékaim szerint ekkor sem ellenük).
Szeretettel:
Maus Robi

vape 2012.05.11. 12:52:58

Posztoló fizessen elő analóg tv-re, aztán oda rakja a csatornáit, ahová csak akarja.
A beltéri egységek így működnek más szolgáltatóknál is (UPC-nél egész biztosan), aztán kész.

Bagarja 2012.05.11. 13:02:19

Komolyan nem tudom, miért kell lefikázni azt, aki hosszabban fejti ki az álláspontját, osztja meg a történetét. Csatlakozom a fenti megállapításhoz, miszerint itt a befogadóképtelenségről van szó. Különben is: csupán a poszt hossza miatt , annak elolvasása nélkül nem kéne ítélkezni. Ha valakinek nincs ideje, ereje stb. végigolvasni, annak ne legyan arra se, hogy hozzászól. Lapozzon. Ennyi.

Az eredeti porblémáról: az én meglátásom az, hogy a DIGI jogtalanul jár el, amikor a TULAJDONOMBAN levő (tehát nem bérelt!) beltéri egységnek olyan tulajdonságait vesz el, amelyek közrejátszottak abban, hogy azokat megvásároltam.

Dr. Kix 2012.05.11. 13:20:43

@atpijkamo: Kikérem magamnak! Elolvastam! Vót má modorosabb is, kérem! :) (egyébként meg kicsit lassan reagálok)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.11. 13:35:16

@Dr. Kix: Én kérek elnlézést!

"Vót má modorosabb is"

Az lehet.

England win The Ashes! 2012.05.11. 13:53:58

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: Köszönöm értékes sorait, ígérem, amint lesz rá időm, kinyomtatva odahelyezem az alaptörvény asztalára a másik szófosás mellé.

Tisztelettel:

bbc.co.uk
uefa.com
arsenal.com
argos.co.uk
currys.co.uk
index.hu
rangers.nhl.com
www2.warwick.ac.uk
giants.com
tvguide.co.uk
o2.co.uk
livescore.eu
konteo.blogrepublik.eu
youtube.com
zagor.hu
indycar.com
tesco.co.uk
aldi.hu
ppm.powerplaymanager.com
en.wikipedia.org
nationalrail.co.uk
isitchristmas.com

elwood 2012.05.11. 13:56:52

@vape: "A beltéri egységek így működnek más szolgáltatóknál is (UPC-nél egész biztosan), aztán kész. "

azért ezt az eleve elrendeltetett hozzállást az informatika világában inkább lustaságként kell értelmezni

Cpt. Flint 2012.05.11. 14:08:08

@sokadszorra: ne fárasszuk egymást. sokan elmondták már. MŰHOLDasról van szó.

Cpt. Flint 2012.05.11. 14:19:47

@vape: "A beltéri egységek így működnek más szolgáltatóknál is (UPC-nél egész biztosan), aztán kész. "
te már elmehetsz ügyfélszolgálatosnak. ha ugyan nem az vagy máris.

Cpt. Flint 2012.05.11. 14:21:36

@ColT: "Pszichotikussan-e?"
inkább csak pszichedelikussan... :o)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 14:26:41

@Dr Jozef Vengloš: tudod mit? menj és cserélj helyet a nyúllal ;)
MRP
te-ma
ponty
húúúú ;))))

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 14:29:19

@vape: és te meg nézzél tükörbe, 9,8 millió-1 honfitársaddal, és énekeld kórusban:

- Bee! Bee-beeeee! Be-bee-beee!! (..)

Mint szép magyar birkához illik ;))))

Szeretettel:
ez a fasz

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 14:30:56

@elwood: óh, a törpelelkű minifasisztákról mint Te is, ne is szóljunk, ugyi? :))) hehe!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 14:35:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jó a nicked, mert a mikro jelző ien jól jellemzi lelked méretét is, Kicsinyességében Sem Kedves Rémség! Az előző kom-ment (és nem kom-csi) akkor elsősorban ám Rád vonatkozik, törpelelkű minifaszitácskám!

Jogi alapokon: mert a hírközlő hálózat megrongálása bűncselekmény (pontosabban: ez is bűncselekmény)

Amúgy szakmai alapokon: hogy mi a faszt érnél el egy műholdas (!) rendszerben (de akár KTV-nél is) az ál-EMC-faszságaiddal, az kérdéses...

Emberiességi alapon pedig: az, amit javallsz, kinek jó?

Háát, fenntartásosan, de szeretettel:
Máus R. Kolompár

XCat 2012.05.11. 15:00:23

Jaj, ez a kotász még mindig itt van?

Na szavazzunk akkor; megkapja az ede díjat, vagy ne?

England win The Ashes! 2012.05.11. 15:02:19

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: Most egy pillanatra elvesztettem a fonalat: milyen nyúllal? A húsvétival? Sün!! kolléga haverjával? DJ Newl-lal? A Duracell-nyúllal?

XCat 2012.05.11. 15:08:41

@Dr Jozef Vengloš: Amúgy sztem nem ő írta a posztot. Majdnem kizártnak érzem.

England win The Ashes! 2012.05.11. 15:12:05

@TERMOSZ: Nem is lényeges igazán, mind a poszt (akárki is írta), mind a kommentjei bearanyozzák az unalmas hétköznapot.

XCat 2012.05.11. 15:15:27

@Dr Jozef Vengloš: Én nem bírom őket elolvasni. Olyan érzésem lesz tőle, hogy feltárul a féreglyuk, ami az agya helyén van, és beszippant. Valami olyan helyre, ahová én nem akarok menni.

]{udarauszkasz 2012.05.11. 18:46:10

hm. blogmotor rulz.
Na, ezert figyel egy smart belteri, biztos, ami biztos.

Xezs 2012.05.11. 19:53:33

@A szerelő: Okosgyerek, pont ettől célszerű az egész. A karok összeakadása ugyanis csak egy dolog, de van egy másik fontos tényező is. A gyakran használt betűk egymástól mért távolsága azért jó, mert így az ujjaiddal is gyorsabban tudod írni a szöveget. Gondold el, ha a sűrűn használt betűk egy helyre csoportosulnának, akkor minduntalan ugyanazt az ujjadat használnád, míg a többit alig-alig. Természetesen ez csak akkor igaz, ha a billentyűzetet rendeltetésszerűen (értsd: tízujjas vakírással) használod, és nem 1-2 ujjal pöcögteted. A pöcögtetőknek elismerem, hogy jó lenne, ha egy csomóba lenne szedve az összes sűrűn használt billentyű, de hova lenne a világ, ha mindent az analfabétákhoz igazítanánk.

Tanulj meg vakírni és rájössz, hogy miről beszélek. Ezt nem fölényeskedésnek szántam.

Xezs 2012.05.11. 20:02:14

@vakka-makka: A kód azért van, mert egy csomó ügyfél nem tudja elmondani, hogy ő kicsoda és honnan telefonál. Én voltam más cégnél telefonos ügyfélszolgálatos, iszonyatosan lehangoló, hogy mennyi buta ember van. Komolyan írom, hogy volt amelyik se a nevét se a lakhelyét nem tudta elmondani. Pl. sok embernek fogalma sincs arról, hogy egy akármilyen szolgáltatási előfizetés kinek a nevén van. Volt olyan aki egy 10 éve elhunyt személy neve alatt használta a szolgáltatást és nem értette hogy miért kéne átíratni a szerződést. Sorolhatnám évekig. A lényeg, hogy nem geciségből kérik sehol sem a kódot.

Xezs 2012.05.11. 20:04:13

@A Spanyol Inkvizíció: Tényleg attól jó egy tévécsatorna, hogy szidja a kormányt? Te ennyire egyszerű lennél?

Xezs 2012.05.11. 20:08:16

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: jobb ha tudod hogy ide senki sem azért jár hogy litániákat olvasson

arra ott van a könyv meg a wikipedia

Xezs 2012.05.11. 20:09:48

@TERMOSZ: pssszt, ne emlegesd még a díjat, mert esetleg még rájátszik

menni fog neki magától is!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 20:26:27

@Xezs: Szervusz-szia, kedves Xezs Kolléga! Köszönöm szépen, értem és megértem, ám mint láthatod, nem az a sorba'beállós (konformista) fickó volnék ;) És az a világ is elmúlt, amikor minden az, aminek látszik, sőt már a TwinPeaks óta tudhassuk', hogy éppen ellenkezőleg, valójában semmi sem az, aminek látszik, és mindig szól a zene, bum-bum-bum bum-bu-bum bum-bu-bummmmm hröööö és jön DartWader, én pedig szépen beveszem a mindennapi antibébi tablettám (felcsúti orbán-féle keserű pirula Matolcs-völlgyéből)
:)
Szeretettel:
én - aki azt gondolom, hogy gondolkozom, hiszen vagyok... eddig-eddig-eddig ;-]

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 20:42:34

@elwood: Nyilvánosan megkövetlek, most vettem észre, hogy nemcsak teljesen félrekattintottam - arra már a következő kommentben utaltam is -, de ráadásul kora délután még Téged is félreértettelek. Visszaszívtam, elnézésedet kérem! Köszönöm szépen!
MRP

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 20:45:43

@Dr Jozef Vengloš: ;))) Bő 20 éve volt valami kellemesebb fajta könnyed filmuci, abban volt egy efféle mondás, hogy ha nem tetszik cserélj (helyet) a nyúllal... de lehet, hogy valamelyik James Jones vagy Heller József könyvben volt, a lényeg - naná! ;Đ - hogy ÉN szeretem ;)
Légy jó!
MRP

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.11. 20:46:55

@ColT: rohadjanak meg, valoban

meg szerencse, hogy digis vagyok :)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.11. 20:49:48

@Cpt. Flint: azthiszem nem vagyunk olyan ismerosi viszonyban, hogy bazdmeggel nyiss, pajtas

ha annyit nem nezed, akkor mond vissza es ne rinyalj mindenfele forumokon, hogy mennyi bajod van

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 20:50:10

@TERMOSZ: mondom, hogy átlagmagyargeci vagy ;) értelmeset azt nem tudsz szólni, de személyeskedni azt bőven ;)))) Mondtam már, hogy imádlak? :))) Na, ez most félreérthető, bő kétféleképpen is, és még csak visszaszívni sem tudom ;]
Úgyhogy te is mehetsz bulamozni ;)))
R.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.11. 20:51:40

@kulup: a levelbol nekem nem jott le, de neked elhiszem

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 20:54:05

@TERMOSZ: Jól mondod, msitermesterstreamer, nem, nem én vagyok amúgy (a poszt írója, csak poszt-op-os, lobotómia után, ugyi Đ)

Ha én írtam volna, két és félszer - mí-nyí-mumm! - hosszabb lenne, ugyi, és legalább hatszor unalmasabb és bonyolultabb, na ja ilyen a zélet ;)))

Kellemestet Beléd még egyszer ;)

Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.11. 20:58:47

@Xezs: (nem bírom ki, ne haragudj)

"Tényleg attól jó egy tévécsatorna, hogy szidja a kormányt? Te ennyire egyszerű lennél?"

És attól jó-e K-ormányunk és P-ártunk, ha szid egy tévécsatornát? :)

Tudod: a "lehet-e a talmudot cigarettázás közben olvasni" tipikus esete ;)

gúd nájt

mickeymouse (vagy róbertgida)

A Spanyol Inkvizíció 2012.05.11. 21:45:25

@Xezs: Ma különösen ostoba vagy, nem attól jó, hanem attól, hogy nem feküdt le a hatalomnak.

Xezs 2012.05.11. 22:26:50

@A Spanyol Inkvizíció: Ójaj, egy igazi csegevára a retekklub mi?

Lázadjatok, lázadjatok, ez az élet értelme, még 80 évesen járókerettel is! Nehogy már nyugtotok legyen.

England win The Ashes! 2012.05.12. 04:11:31

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: Az lehet, de akkoriban nem tudtam kedvem szerinti sorrendbe rakni a csatornákat a Tesla tévénkben, így ezért csak Kalatozov- meg Koncsalovszkij-filmekben (lásd még: "Rambo? Az egy buzi!") vagyok otthon, mert az 1-es csatornahely az osztankinói jelet tárolta.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.12. 13:28:29

@A Spanyol Inkvizíció: hát a TV2-nél biztos kevesbé ;] bár a HetiHetes öncenzúrái azért érdekesek (voltak) .. kérlek szépen, itt mindenki látja - Xezs meg örül is neki, küldjünk neki sok-sok füvet, legelni békésen hagyjuk őt ;Đ -, hogy a fiúk (a bányában dolgoznak) és köztük legfőképp orrvbán "az isten" viktor, valóban, legalább 20 évre be akarják betonozni magukat és amennyire látom, ezt meg is tették már...

tudod, itt amott ó
a mottó nem rigó lett ó
csak verd í-kt, mióta
motoz-na mo-toszka,
avagy a két isten egy
csárdá(s)ban k-őröl ;)))
fegyvert a tegezbe,
s így emlékezzünk
Romhányi Józsefre

Az idő az jár én meg megyek, a karjaim meg koraeste óta fájnak, de leszarom, mert van leszarom tabletta, azaz

A tabletta, amelytől a hulla még 2500 Celsius fokon is beszarik:

orrv bán féle keserűtabletta matol csí adalékkal ok-ádék kiszerelésben ;)

Nem kéri?

IN-ké-RI!

Fel! Támadunk!

Szeretettel:
EO IPSO

Roy 2012.05.12. 13:51:18

@A Spanyol Inkvizíció: Így van, pár tízezerből megvan az egész. Előfizetési díjat meg nem kell fizetni.
60-70.000 Ft között már lehet kapni MPEG4-es trunerrel LED háttér világítású LCD tévét 24", és 32" között.
Mindenféleképpen érdemes beruházni, mert 2014 végére megszűnik az analóg szolgáltatás.

Cpt. Flint 2012.05.12. 19:36:46

@gergo: egyszerű embernek egyszerű megszólítás jár. amúgy a bazmegelés nem ismeretségi fok kérdése. ja, te csak a családoddal bazmegelsz, mi? (illetve nyilván senkivel, amilyen széplelkű vagy.)
felbosszantott, hogy nem érted a problémát.
és láthatóan továbbra sem érted. Tudod VANNAK Mo-on olyan "elmaradott" területek, ahol nincs választék szolgáltatókból. van olyan ember is, aki NEM akar/tud több tízezer Ft-ot beruházni egy szolgáltató ostoba, értelmetlen húzása miatt.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.12. 20:01:00

@Cpt. Flint: akkor mond fel, ahogy ezt mar fentebb leirtam. Rinyalni/bazdmegelni/jo emberismeronek lenni persze konnyebb, mint esetleg alternativat keresni :)

Jo tevezest kivanok!

A szerelő 2012.05.12. 21:40:22

@Xezs: " Ezt nem fölényeskedésnek szántam." és az "Okosgyerek ..." pedig együtt ellentmondás :)
Na, nekifutok még egyszer, hátha most megérted!
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy írógép, aminek a billentyűinek az elrendezését az szerint alakították ki, hogy minél gyorsabban lehessen vele írni. Szóval célszerűen. Csakhogy használat közben derült ki, hogy a kezdetleges mechanika ezt a sebességet nem képes továbbítani, a karok, melyek a nyomtatást végezték, minduntalan összeakadtak. Ezért az írógép készítője ahelyett, hogy tökéletesítette volna a készüléket, inkább úgy oldotta meg a problémát, hogy a billentyűn lévő betűket úgy rendezte el, hogy csak lassabban lehessen vele írni, így aztán már nem akadtak össze a karok. Tehát egy célszerűtlen elrendezést használt.
Amikor valaki vakon, süketen, bénén, úszva vagy fejen állva tanul meg géppel írni, a billentyűk elrendezése mindig azonos, úgy sajátítja el, ahogyan vannak. Ennek nincs köze a célszerűséghez. Volt régebben egy próbálkozás, mely szerint célszerűbb elrendezésű billentyűzetet gyártottak és jól mérhetően, szignifikáns javulás mutatkozott mind a sebességben, mind a helyességben. Tehát a mostani billentyűzet elrendezése nem célszerű, akárhányszor nevezel "okosgyereknek", burkoltan vagy ténylegesen idiótának, ez akkor is így van! :)
És hogy lásd, mennyire szívemen viselem az okosodás felé vezető utadat, kerestem neked egy linket, ahol olvashatsz egy kicsit erről, ha már annyi fáradtságot nem veszel, hogy ezt magadtól megtedd:
www.rentit.hu/cikk/57/a-billentyuzet-fejlodese-tortenete.aspx

Xezs 2012.05.12. 21:48:41

@A szerelő: én értem az álláspontodat, be becitálsz ide ilyen rentit noname weboldalakat, hagyjuk inkább ezt a faszba. Legyen neked igazságod, én jól elvagyok a mostani elrendezéssel is. A legtöbb ember egyébként is képtelen szakszerűen használni a billentyűzetet, innentől meg kár vitatkoznunk, egy újabb elrendezéssel is kétujjal baszogatnák a billentyűzetet ilyen 2 leütés per másodperc sebességgel.

Xezs 2012.05.12. 21:53:14

@A szerelő: Vitát félretéve, találtam egy kurvajó oldalt, próbáld ki:

www.gepiras.hu/TypingSpeed

Cpt. Flint 2012.05.12. 23:34:40

@gergo: én nem értem, te dyslexiás vagy???

England win The Ashes! 2012.05.12. 23:36:56

@A szerelő: Én valami olyasmit olvastam, hogy nem csak úgy simán keverték össze a karaktereket, hanem elsősorban arra ügyeltek, hogy lehetőleg azok a betűk legyenek távol egymástól, amik gyakran követik egymást. Viszont vastagon van benne logika, mert szélén vannak a ritkább karakterek, mint a Q, Z vagy az írásjelek.

zsotolna 2012.05.13. 08:23:24

Én ugyan nem értek hozzá , de más set up boxal ami kártyaolvasós nem működne a dolog? lehet az árát rá lehetne sózni a szolgáltatóra mondván a szerződés kötés pillanatában a csatornaszerkesztési opció
nem plusz hanem alapszolgáltatásként volt feltüntetve ez pedig így egyoldalú szerződésmódosítás ami számodra hátrányt okozott . A Digi egyébként több boxot is forgalmaz kisirhatnál egy másik tipust ami még nem szorult "frissitésre"

CID 2012.05.13. 09:43:04

Nem akarok hülyébbnek látszani a valóságnál, de egy lengyelnek is ugyan az a praktikus bill.kiosztás, mint egy magyarnak ? :-o

Xezs 2012.05.13. 13:26:01

@Dr Jozef Vengloš: A Z csak a QWERTY-ben van szélen, magyar jellegzetesség, hogy QWERTZ billentyűt használunk.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.05.13. 22:27:09

Fúúú, együttérzek nagyon a poszt-tolóval. Rubicom kábeles után (amit egyszer rég elrendeztem és azóta a változásokat nyomon követve itt-ott variáltam) az első dolgom volt az új helyen, hogy hasonlóan elrendezzem az Invitel digit. Meg is őrülnék, ha nem rendezhetném a csatornákat egyedi sorrendbe.

Benoke2 2012.05.14. 09:37:50

Meg mielott valaki azonnal rohanna masik szolgaltatohoz, amit teljes mertekben megertek, elmondanam, hogy a nagy T sem jobb. 5500 re szerzodest kotottunk let belolle a vegen 7900. Technikai problemak miatt csak ezt tudjak szamlazni fogadjam el, meg kulonben is husegidom van nyasgem fizesd. Gondoltam legalabb a szolgaltatas jo lesz optikan iptv divatos foleg modend jo minosegben. optika van, modern vekony kabel. Egy valami nincs minoseg a tv -n. A HD adas minosege meg sem kozeliti a belteri antennaval foghato analog tv minoseget. A T szerint ez van mert sok a felhasznalo es ezt birja a gerinc, megszoksz vagy megszoksz. Emelett minden honapban beprobalkoznak valami erthetetlen szamlaval olyan dolgokat tesznek ra ami feheren feketen ott van a szerzodesben hogy nem kell kifizetni. Online fizetes pedig annyit jelent hogy szamla reklamacio utan kuldenek egy minuszos szamlat amit fizess be. Kertem hogy lehetne e egy olyan szamlat kapni ami pozitivos. kuldtek cseket a negativ osszegrol mert hogy nalluk ez negativkent szerepel. Negativ csekket nem annyira lehet befizetni. Elutaltam vegulis a ket szamla kulonbozetet, de minden honapban valami tok mas erthetetlen szamla jon. Az internet legalabb jo es gyors is. olcsonak nem mondanam. Ha lejar a husegem otthagyom a T szolgaltatot atlathatatlan az egesz es az ugyfel tesz szivesseget ha marad. Epp csak nem fenyegettek meg. A nagy T felejtos minden agban. Mobilban is, cegesben is.

Benoke2 2012.05.14. 09:43:53

Ja es meg egy szep dolog a settopbox amit a nagy T ad. Botranyosan sz@r. Se bekapcsolni nem lehet se kikapcsolni. Bedugod a konektorba vagy kihuzod a konnektorbol, tetu lassu. Ha bedugtuk a konektorba akkor jobb esetben nehany perc mulva lehet tv nezni. Rosszabb esetben nyomkodhatjuk a kikapcsolo gombot ami tok hulyeseg ha amugy se ki se be nem lehet kaocsolni, de ettol eszhez ter es elkezd mukodni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.14. 11:15:09

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: Kedves Gyurcsányista-Zázriveczista-Szakaszitsista Anifaszista (sic!) Internáci Honfitársam!

- Az, hogy "műhódas" szolgáltatásról van szó, nekem sem volt világos a posztból, a vonatkozó román cég technikai rendszeréről szinte semmit sem tudok, tőlem nyugodtan lehetnek kül- és beltéri egységei az optikai-, vagy a szívednek oly kedves réz (esetleg alumínium) kábelrendszernek is.

- Az a hálózat, amelyik nem bír ki egy primitív rezgőkört, esetleg nem tudja haladéktalanul azt leválasztva megvédeni a többi elemet pl. zárlattól (mert ugyebár néha előfordul, hogy ráborul a tévére, beltérire, modemre a virágváza, és (sajnos) nincs mindenütt fí-relé), szart sem ér. Még a méltán oly sokat szidott UPC is képes rá, hogy megvédje a rendszerét az ilyen apróságoktól. Mondjuk attól nem, ha közlekedési balesettel kidöntik az oszlopaikat, bár amióta a villannyal együtt (indokolatlanul, de külön cég által és külön kábelen) érkezik az információ, ritka az ilyen panasz. Kevés ember függetlenítette még magát az internáci áramszolgáltatóktól.

- A fizető vásárlók, fogyasztók idegeinek a rongálása is bűncselekmény ilyen alapon. És annak a javításából is sokan élnek, ha nem is olyan jól, mint "hírközlő hálózat" nagyképű Mekk Elekjei.

- Ha egy hálózaton elkúrnak valamit (mint ti az ország pénzét), ami addig legalább elviselhető volt, és utána nincs kellő erejű visszajelzés, azt hihetik a haszonélvezők, hogy jól csinálták, "ezeknek ez kell!". No de ha az egész rendszer labilissá válik, ha a panaszok, reklamációk, szerződésfelmondások el tudnak érni egy kritikus szintet, akkor néha inkább mégiscsak vagy visszatérnek a működőképes modellekhez, vagy áttérnek olyanra, ami nem bosszantja feleslegesen a fogyasztókat. Közben meg munkát adnak a kollégáidnak vagy akár neked is...

alfa.orionis 2012.05.14. 11:38:28

@elwood:
Aha.Istenverése.Ráadásul frissítés után kikapcsol a box és eltűnik az összes csatorna. No, np,mondom, majd újra hangolom. Hát nem, mert kér valami kódot, amiről fogalmam sincs (első alkalommal nem kért)Üf, zene, várakozás, híjjáá később stb, na végre ember, nem robot-elmondom apróra, mit látok a képernyőn, lépegetünk kéz a kézben előre (full idiótánk érzem magam), eljutunk az ominózus kódig, kiderül, az irányítószám első három számjegye. Nabazz!Honnan kellene ezt tudnom? Hetente, kéthetente újra kell hangolni, unom, teló megint, rossz a box-nem,nem rossz. De, mert ezt csinálja. Nem, ők nem látják rossznak. Hát jó, akkor nem az.Időnként magától analógra kapcsol, de nem rossz. Ilyenkor képtelenség visszakapcsolni, de nem rossz.10 mp-s reakcióideje van, de nem rossz.Az már csak hab a tortán, hogy a csatornák fixek. És lecserélhetetlen a box is, a "szolgáltató" is. Viszont nemlétező 90ezres fizetési elmaradásokra felmondólevelet küldözgetnek, a múlt héten 26 embert vártam végig eléggé vérszomjas állapotban emiatt-a kishölgy annyit bírt mondani, nem tudja, mi ez és miért kaptam, de nyugodjak meg,rendben van minden. Mostantól majd várom behajtócég jelentkezését.MF társaság.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:03:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Szervusz Hon-fitársam!

Olvassad el szépen és figyelmesebben, szerintem, mit is írtam, és akkor a rezgőkörös levezetésed (viszonylatomban), legalább a felében, érvényét is veszti. A hülyeségre bujtogatás pedig - akárha ezer példát is hozol fel rá - nem lesz sem tisztességes, sem ésszerű (életszerű), sem adekvát (célszerű).

Hogy ki és mit lopott el, abba csupán már csak azért se menjünk bele, mert álláspotom szerint mindenütt lopnak és csalnak - minden egyes politikus, így per sé orrv bán barátod is! -, ugyanakkor nem (vagy nem feltétlenül) rohad ebbe bele egyetlen ország sem. Mármint ez volna a helyzet a hozzánk jelenleg hasonló Nyugat-Nigéria vonalától északabbra és nyugatabbra jóval... [És ne jöjjön, nekem se, senki azzal, hogy a spanyolok tüntetnek, meg a franciák, németek, dánok etc., mert ha ott még 40 éven át, a mienkénél kétszeres mértékben, alkalmaznak is megszorításokat, akkor is lesz 20 év előnyük társadalmi, kulturális és életszínvonalbeli téren egyaránt!]

Tehát, amellett, hogy mit és mennyit lopnak, AZOK, legalább hellyel közzel tisztességesen, intézik is az ország ügyeit jobb helyeken. [Nű, most mondd, hát ha nem is intézik, de legalább hagyják megoldódni maguktól a szarokat, és nem mint ez a rongylelkű galeri teszi, hogy ha csak teheti, élvezettel locsolja fel a parazsat rakétahajtóművel!]

És ezzel sem akarom én felmenteni sem gyéefet sem az eszeveszett iramban a koronázására készülő doktorbékakirályunkat (bár, nota bene, szerencsétlen fi'kc'ió láthatóan nem tiszta elmeállapotban leledzik mára, a tegnapi sajtóhírekben látva járását, az bizony roppant árulkodó volt!), sőt!

Amit pedig Te előadsz arról, hogy a zingerküszöm miként nő majd meg - bár elviekben egyetérthetnék; bár egyetérthetnék elviekben! -, már csak azért is minimum utópia, mert kis'hazánkban a _rosszabbik_ és a fidesz [nota bene: a kettő sub rosa egy és ugyanaz!] által egykor fizetett köztörvényes futballhulliganista' csürhe, 2006 októberétől - milyen érdekes épp 2010 tavaszáig és kész! - olyan szintre vitte fel a köznép (plebs) ingereinek az ő küszöbeit, hogy itt a 9,8 milliónyi birka már nemhogy csak béget, de egyenesen ölési ingere van [vö. vérbirka] akkor, ha kényelmes felelőtlen semmitgondolkodásában' meg merik őtet' zavarni.

Kérlek szépen, ma egy olyan kurva és elbaszott országban élünk, ahol a Dunába lövetést is - amelyet a Hozzád hasonlók és a teljes _rosszabbikos_ mag már annyira szeretnének, hogy izzadva viszketik' a tenyerük! - lehajtott fejjel konstatálná a 49-es villamos utazóközönsége, és szépen, sorban fáradnak majd be bélistákat irkázni rühes munkahelyeikre.

A DIGI pedig nálam e birkaság 'kihasználásában' - a Magyar Telekom Nyrt.-vel együtt - vezető helyen van, ráadásul ők ezt már 2000-től (!) elég obligát módon alkalmazzák.

Szeretettel:
Maus (--kohn--) Róbert

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:06:59

@Benoke2: Szia! Keress meg magánban (info@tele-maus.hu) és szívesen segítek, vagy nézd meg az NFH honlapját! Nem kell lenyelni a +2400 Ft-ot!
Szeretettel:
Maus Róbert

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:09:49

@CID: (bocsánat, de "ugyanaz" és nem "ugyan az" - sajnos igen gyorsan terjed a téves írásmód)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:12:12

@zsotolna: (bocsánat, de "box-szal" (max.: "boxszal"), mert a -val/-vel rag hasonul, de nem csonkul, na ez is egy egyre gyakoribb tévedés, köszönöm, hogy nem nyelsz le keresztben, csak jót akartam)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:17:21

@A szerelő: tökéletesen igazad van, a gépíró szerelő alaptanműben ez az elején szerepelt tényanyag. Szeretettel:
MRP - az antibirka egy Ogre képében

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:18:35

@gergo: (bocs, de felszólítóban az "mondd" - ez is jellegzetes tévesztés)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:20:19

@Cpt. Flint: Tökéletes, végre egy értelmes, gondolkodó ember! Köszönöm! MRP - orrvbán ellen sárkányfüvet ;)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:25:26

@Roy: és én azt, hogy mi a f*nak tetszik ezt a f*ságot terjeszteni, hogy mi köze lenne a FÖLDFELSZÍNI analóg terjesztésnek a kábelhálózatokhoz, nem tudom sem megérteni, sem lenyelni!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:27:07

@Roy: az adást veszik, a halat fogják, meg aki nem hozzáértő, ő inkább a pofáját be ;]

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 14:29:47

@MrEvil: "változtatnak frekit", betesznek kivesznek...

hááát, az már nem úgy van a' januártól egy "picit" megszigorodtak az egyoldalú ÁSZF módosítások, különösen a csatornaválaszték módosítgatásának lehetőségei!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 15:03:42

Amúgy, akiket érint ők bátran forduljanak az NMHH-
hoz,ezen belül is a Média és Hírközlési Biztoshoz,
egy pár soros, lényegre törő (!) bejelentéssel!

Ha sok bejelentés érkezik, mindenképpen hivatalból
eljárást (először vizsgálatot) indítanak.

dr. Bodonovich Jenő - NMHH MHB

levélcím: 1525 Budapest Pf. 75
telefon: (1) 457 71 41
telefax: (1) 457 71 05
elektronikus űrlapon (ügyfélkapun):
e-nmhh.nmhh.hu/e-nhh/4/urlapok/esf00107/

Általános infók: www.mhb.nmhh.hu/

Vagy: NMHH ügyfélszolgálat

Cím: 1133 Budapest, Visegrádi utca 106.
Levélcím: 1376 Budapest, Pf. 997.;

Közvetlen telefon, fax és e-mail:

telefon: (1) 468 06 73
telefax: (1) 468 06 80
e-mail: info@nmhh.hu

Figyelem: e-mail-ben csak tájékoztatást vagy
bejelentést lehet tenni.

Kérelmet, amely alapján - jelenleg 3.000 forintos
igazgatási szolgáltatási eljárási díjért [bocs, ezt
nem én találtam ilyen k..a bonyolultnak ki] - ún.
egyedi általános piacfelügyeleti eljárás megindítását
lehet kérni,

kizárólag

- faxon,
- személyesen,
- postai levélben

vagy

- elektronikus úton az ügyfélkapun át

lehet benyújtani.

Az NMHH ügyfélszolgálat telephelye
elérhetőségei egyébként:

központi telefon: *(1) 468 05 00
központi telefax: *(1) 468 05 09
e-mail: info@nmhh.hu

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.14. 16:22:48

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: Nem tudom, hogy ti véresszájú internácik honnan veszitek a bátorságot, hogy bárki mást - pláne nem "magukfajtátokat" lenácizzatok. A kommunizmus és a nácizmus vértestvérek, ugyanonnan erednek (Németországból), egyformán vörös a zászlajuk és a véralgebrát legmagasabb fokon művelve mindkét eszmekör (a kommunistákhoz értve ikertestvéreiket, az anarchistákat és a KGB által (de)generált nyugat-európai - amerikai mainstream liberálisokat is) emberek tíz- és százmillióinak a haláláért felelős. Ha a megnyomorított életeket is hozzászámoljuk, milliárdokról beszélhetünk.
Egykutyák vagytok ti, vörös zászlóval és véres szájjal a valódi nácikkal, a titkosszolgálatotok által kitalált operettnácikkal (akikkel minden évben ijesztgettétek szegény túlélőket) és az alighanem ugyancsak általatok életre hívott szalonnáci jobbikosokkal is. Nem véletlenül voltak személyükben oly nagy számban, csonka hazánkban is a azonosak nyilas pártszolgálatosok és az ávósok, a nyilas és ávós házmesterek és egyéb besúgók, a kápók és a vérbírók. MSzP-tag jobbik-elnök volt (legalább Hajdúsámsonban) legalább egy, és vajon hány olyan mezei hőbörgő jobbikos van, aki pár éve még az ávós hóhér Horn Gyula, a "gerinces" Kovács László, vagy az alkoholista kerékpártolvaj elmeháborodott diplomacsaló seggét nyalta? Mentek át közéjük és választói táborukba valóban megkeseredett fideszesek is, de az utolsó felmérés szerint többségük a valójában nem is létező bal oldalról tért át.
A Dunába lövetést én ellenzem, ökológiai okok miatt is. Még akkor is, ha szeretnéd, szeretnétek ha megint lenne, mert pár "selejtes" életű, általatok a szegénysége, szerénysége miatt kitaszított (meg nem védett) testvéretek vérén újabb kárpótláshoz teremtene jogalapot, ezért újra és újra provokáljátok a magyarokat.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.14. 16:45:11

Csak mantrázd, mi mivel egyenlő, csak relativizálj, csak fröcsögj... minden egyes szavad önmagáért beszél... remélem megküzdöttél ezekért a gondolatokért... és megérdemelt posztodon őrködj csak tovább...

Roy 2012.05.15. 07:17:44

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: Pofád neked van meg a lónak.
Nem vetted volna észre a digitális műsorszórásról írtam, és nem az analógról.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2012.05.15. 21:08:21

@Roy: Jól írod: Nyihahha ;))) Mondjuk olyan mondást hallottál-é már, amiben van valamiféle ing meg annak felszedése magunkra? :))) És ahogy látom, Te még Nagy-Bandót sem szoktál fogni, pedig az is egy adásban szokik' lenni :))) Na de mindegy. Viszony't a digitális műsorszórás (szolgáltatás) esetében akkor mennyiben is merül fel a "fogás" a "vételhez" képest? Nem nagyon értem a relevanciát, vagy nem ugyanarról a kommentedről beszélünk.
Szeretettel:
én

allasvarazs · http://www.allasvarazs.info 2012.05.16. 10:43:59

Akkor el is dőlt a kérdés, hogy milyen szolgáltatást ne vegyek :)

sokadszorra 2012.06.11. 15:37:37

@MrEvil: Van DVB-S képes TV is, a szükséges Ci slottal...

sóhegy049 2018.02.11. 10:31:38

6 éves csont ez, tudom.
Kicsit tömörítetten lett a poszt megírva, de itt többről is szó van ám, mint, hogy a csatorna szerkesztést lebutította a Digi!
2006-ot írunk, mikor én megrendeltem egy szolgáltatást a Digitől, műholdasra. A feltétele annyi volt, hogy 2 évet aláírok és ők felszerelnek egy komplett vevőrendszert, antenna, fej, kábel és a beltéri (set-top-box). Egy évet fizetnem sem kell, de majd egyet végig és ezután, ha fizetem tovább, nézem, ha nem, akkor a Smart kártyát vissza kell adnom, de a vevőrendszer a TULAJDONOMBA kerül. Én 4 évig használtam, 3 évet kifizettem. Jött a kábeltv és én a kártya leállítását kértem, meg is történt, vissza is küldtem. 2010-ben a vevőrendszer a TULAJDONOM lett. A beltérit a következő beállításokkal vettem át: FTA, (free to air) vagyis forgatóval, az összes látható műhold, elérhet transzpondereit, amely nem volt kódolt, szabadon tudtam nézni. A forgatómotort emiatt vásároltam meg hozzá. Nem is tudtam én az egyoldalú "SZOFTWERHEKKRŐL" mindaddig, míg a valamelyik pozícióban álló műholdról vissza nem tekertem a 0,8°W (Thor5-6, Intelsat 10-02) "anyapozícióba", ahol kérdés nélkül a dobozba be is b@szta magát az új szoftwer. Azzal nem is lett volna bajom, hogy a Digi, a saját csomagját "testreszabja", tegye. Azzal volt a bajom, hogy az elmentett műholdak, azok 100 körüli transzponderadatai, 1000 körüli rádió és tv csatornái mentek a kukába. Nem estem pánikba, "kapjátokbe" alapon, mondom akkor újrarakom a memóriát, de itt jött a dráma. Pozicioner elszállt. Sebaj, transzponderadat beír, ott vannak a lyngsat.com oldalon. :-) Rákeres, jelszint 100%, minőség 100%, de jó, csak éppen sehol és semmit nem jelenít meg a készülék. Lefutottam a köröm a Digivel, akik ki is röhögtek, mert valóban, a 3. oldal, X. pontjában ott áll, hogy bármikor módosíthat. Komolyan? A tulajdonomon? Bíróságig is mehettem volna, de b@szhatom, mert a Humax Digi+ IV beltéri ára 9.000,-, így el is küldtek volna a 3,14 csába. Gondoltam, hogy "kulturális- forradalom" keretében, visszadom a beltérit, de azzal meg az lett volna baj, hogy garázdaság lett volna.
Reménykedtem, hogy "csakazértis" lelket verek a boxba, de az orosz és ukrán szakértők ezen a piacon nem voltak érdekeltek a dologban.
A többi cégnek is meg van a maga simlije, de azt vagy elfogadom az elején, vagy nem. Így jártunk, de sokan.
süti beállítások módosítása