Tegnapi panaszosunknak küldött megnyugtató választ az Auchan: mindenki minden nyereményt meg fog kapni, a tévéket is.
Tisztelt Tékozló Homár! Engedje meg, hogy az Auchan álláspontjáról tájékoztassuk a blog olvasóit. 14. születésnapunk alkalmából indítottuk a levélíró által is említett „Gazdáljokdj okAuchan”elnevezésű nyereményjátékot, amelyen örömünkre szolgál, hogy több tízezren vesznek részt. A váratlan népszerűségre való tekintettel emeltük is a megnyerhető termékek számát, így például az eredeti játékszabályban meghatározott 10 televízió helyett már biztosan házhoz szállítunk 200 db televíziót – ennyien gépelték be a nyertesek közül helyesen az első, TV kiszállítás előtti, hitelesítésre kiküldött levélre a kódokat. A televíziók kiszállításával kapcsolatban csak azoknak küldtünk másodszor is levelet hitelesítés céljából, akiknek a kódját vélhetően az alábbi okok valamelyike miatt nem fogadta el a rendszer.
A játékos
· valamelyik számot elütötte;
· nem adta meg az összes megjátszott kaparós sorsjegy számát;
· nem volt a birtokában, ezáltal nem tudta beírni a kódját sem minden sorsjegynek, amivel játszott;
· nem a kaparós sorsjegy számát adta meg, hanem a nyereménye azonosítására szolgáló karaktersorozatot;
· üres mezőt hagyott véletlenül;
· de előfordult, hogy az eredeti profiljával játszott, elütötte a kódot és indított egy másik profilt is.
Ez esetben a régi profilnál regisztrált e-mail címére kapott értesítést, az új, helyes kódot beírt profilra nem (hiszen ott minden szabályos volt). A fenti okokból kaphattak tehát a televízió nyertesek egy második levelet, hogy újra legyen lehetőségük a hitelesítésre, korrigálhassák az esetleges hibát. Ezután még telefonon is felkeressük őket, hogy egyeztethessük a kódokat, mindent megteszünk, hogy a játékosok átvehessék nyereményüket. A televíziók kiszállítását közben folyamatosan szervezzük, hogy mielőbb átadhassuk a nyerteseknek a készülékeket.
Sajnáljuk, ha a hitelesítésre kiküldött levél miatt néhány játékosunk számára kellemetlenséget okoztunk, de biztosíthatjuk őket arról, hogy nyereményeik átvételére lehetőségük lesz, amennyiben rendelkeznek a megjátszott sorsjegyekkel. Reméljük, játékosaink többsége elégedett nyereményjátékunkkal, hiszen ezzel a céllal indítottuk, hogy együtt ünnepeljük születésnapunkat.
Üdvözlettel:
Gillemot Katalin
kommunikációs igazgató
Auchan Magyarország Kft.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.24. 12:12:03
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.24. 12:13:05
Dr. Kix 2012.05.24. 12:14:09
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.24. 12:18:21
2012.05.24. 12:29:59
Én regisztráltam (sikeresen), majd elkezdtem volna felvinni a cetlik sorszámát. Felviszem az első cetli sorszámát, elfogadja, de egyetlen dobást sem ad (hármat kéne, ami után annyi pont jár, amennyit dobtam). Mondom, akkor újra... erre kiírja, hogy ezt a sorszámot már felvittem.... próbálkozás a következő sorsjeggyel, ugyanez a kaland, és ez így ment végig a nem kevés sorsjeggyel, amit egy elég nagy összegű vásárlás után kaptunk. Ja, és persze egyikkel sem nyertünk ott a helyszínen sem semmit...
Egyéves Önkéntes 2012.05.24. 12:36:02
LIfe_Is_Hard 2012.05.24. 13:07:42
2012-ben egyedi nem kitalálható sorszámokat generálni ennyire nagy informatikai feladat lenne?:)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 13:16:05
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.05.24. 13:18:33
MAC-Ka 2012.05.24. 13:54:36
Ja és figyelitek a nyilatkozatot:
"...az eredeti játékszabályban meghatározott ..."
vagyis időközben megváltoztatták a játékszabályokat :DDDD
Bár ezt mindenki tudja, aki játszani akart, de hogy ezt le is meri írni az igazgatónő... =:O
Niga u mad 2012.05.24. 13:58:58
én itt sehol nem látom hogy 10 televízió lenne meghatározva
MAC-Ka 2012.05.24. 14:00:48
MAC-Ka 2012.05.24. 14:02:13
Ez már ki tudja hanyadik játékszabályzat.
Niga u mad 2012.05.24. 14:04:57
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 14:06:27
vazzegéza, mosmán találd ki, mert sose lesz színestévénk...
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe n. 2012.05.24. 14:16:48
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 14:19:03
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 14:21:15
TiZ 2012.05.24. 14:27:35
- A játékoson van sapka
- A játékoson nincs sapka
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 14:27:49
Egyéves Önkéntes 2012.05.24. 14:31:24
és a blikkolvasás, gagyitévézés dettó.
a hülyeség nemzetközi.
helianthus 2012.05.24. 14:37:58
ilyet miért tesznek már be egy országos lapba?
Vagy miért nem írják rá, hogy pesti különszám?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.24. 14:45:33
A brit üzletláncok polcait vizsgálva a Which? azt állapította meg, hogy sok esetben átverős akciókkal csábítják vásárlásra a vevőket, a leértékelt termékek pedig gyakran drágábbak az eredeti árhoz képest.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 14:46:30
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 14:48:07
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 14:48:10
bementem a botba oszt vettem egyet
sikeres-e vagyok?
/cashre/
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.24. 14:49:49
Egyéves Önkéntes 2012.05.24. 14:49:59
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 14:54:23
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 14:58:10
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 15:00:18
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az kicsi kocsi ide , en Mitsubishi lancert vettem februarban
/hitelre!/ de nem svajci frank
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 15:03:36
I bought a t-shirt .
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 15:06:44
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 15:14:00
fda 2012.05.24. 15:16:09
Ezzel igen megszivatod őket, mert nem tudod bemutatni a cetlit és így nem is nyersz semmit.
Hasonló szivatás ha a moziban előretolakszol hogy neked már van jegyed, de onnan meg elküldenek a francba, mert kiderül, hogy nincs.
helianthus 2012.05.24. 15:19:14
Egyéves Önkéntes 2012.05.24. 15:20:24
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.24. 15:24:17
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.24. 15:28:38
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.24. 15:31:54
Csokis2 2012.05.24. 15:41:53
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 15:46:21
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 15:49:25
amennyit nezem, megfelelt, de tavaly eljott az ideje, nem volt idom varni a nyeremenyre,amugy se vasarolok az aushanban
nem tudom, hogy lehet nyerni
LIfe_Is_Hard 2012.05.24. 15:59:17
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.24. 15:59:22
HMF 2012.05.24. 16:10:30
Már én is tudtam akkor, hogy k.ki van a palacsintában, és valaki elcseszte.
Amúgy meg nem kell irigykedni, hogy neked nem jutott, vagy arra nem jutott,hogy kupont kapj a vásárlásod után mert nem telik rá.Ez van,dolgozz többet :)
Az is igaz aki nem játszik,nem nyer semmit.De gondolom azért szoktál irigykedni,mert másnak több van nemdebár ?:)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.24. 16:21:44
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.24. 16:25:50
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 16:29:10
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 16:30:45
MAC-Ka 2012.05.24. 16:31:27
Azt hogy hívják latinul amikor valaki azt gondolja, hogy mindenki irigy rá? :DDD
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 16:37:04
Manyecska 2012.05.24. 16:41:01
:)
MAC-Ka 2012.05.24. 16:42:28
Hiába van nálad a cetli, esélyed sincs játszani vele, mert a rendszer már nem fogadja el, tehát pontokat se szerezhetsz amivel "megvásárolnád" a nyereményt. persze minek is egy homokozólapátért? :/
A legtöbb nyertes egyébként a mások által eldobott cetliket kukázta össze :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 16:46:06
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 16:46:57
a., nem jó, ha tényleg meg lehet nyerni a cuccokat :D
b., ha már megnyerhető, akkor legalább szart se érjen.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 16:51:39
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 16:55:58
XCat 2012.05.24. 16:57:33
Itt viszont ma nagyon sok a tahó.
XCat 2012.05.24. 16:58:31
XCat 2012.05.24. 16:59:58
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:00:13
jo, nem ez a falancos espresszo, meg az a kkulonleges izes
de mi ezt isszuk
mondjuk adhattam volna erte 120 dollart is 60 pont nelkul
de ez egy szegeny orszag, megnezzuk mire koltunk
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:01:16
en nem eszek edeset
XCat 2012.05.24. 17:01:38
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:02:32
/cash/
XCat 2012.05.24. 17:03:38
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:04:30
az amerikai kv-t szeretem/ kolumbiai stb. hosszu lere eresztve/
hat ez van
XCat 2012.05.24. 17:06:41
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:10:52
Mary issza itthon, az ove ez:
imagethumbnails.milo.com/001/622/415/trimmed/1622423_2129415_trimmed.jpg
tudom, mert en keszitem be neki este
a 25 dollaros kv fozot lehet programozni:)
sikeres ferj vagyok-e
MAC-Ka 2012.05.24. 17:12:00
Alapjaiban elcseszett az egész játék, ezer sebből vérzik a logikája is és a megvalósítása is, csak az Auchan ezt sose fogja beismerni :)
Hogy direkt ilyen (belsősök a saját hasznukra) vagy elbénázták azt nem tudom.
XCat 2012.05.24. 17:13:12
"sikeres ferj vagyok-e"
A sikeres férj oximoron. :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:13:18
www.mrcoffee.com/Images/Products/PRODUCTS/SKX23_2.JPG
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:14:34
kifogott engem
XCat 2012.05.24. 17:15:09
Azon kívül érdekelne a kedvenc alsógatyád, Marx kedvenc bikinije, és a munkahelyed széfje.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.24. 17:15:26
XCat 2012.05.24. 17:16:26
@hagyma: Jah hogy úgy.
@atpijkamo: Miért, nem? Tudod, az egy olyan tengeri hal.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:19:12
elottem is szegyenlos
a lakohelyemet tudja mindenki mar szazszor feltettem videon is
nincs kedvenc alsogatyam, de boxert hordok /Mary veszi /
Mary nem tud uszni es nem jarubk strandra, igy nincs bikinije
de haerdekel felrakhatom a videomat magamrol:)
XCat 2012.05.24. 17:21:22
Rakjad. Minden jöhet, csak perverz legyen.
Kávé ügyben egyébként, ha már amcsi szarcsik, akkor a mekkafé volt eddig ár-árték arányban a legsikeresebb próbálkozás.
XCat 2012.05.24. 17:25:07
Velem is eljátszotta vagy 20 éve egy cigány. Úgy gondolta, jópofa. Amikor kijöttem, és nekiálltam kikaparni a szemét, az meg szerintem volt jópofa, de idáig már nem terjedt a humorérzéke.
Sajna megúszta, leszedtek róla, amikor nyilvánvaló lett, hogy komolyan gondolom.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 17:31:37
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 17:32:41
XCat 2012.05.24. 17:35:56
25 ezerből meg senki nem él, ez kamu. Biztos van ahol ki lehet számolni ennyire, de ott hozzájön az ilyenolyasnsegély, a kölykök utáni pénzek, a feketemunka, a lopott dolgok, stb.
A szegényeket egyébként ne úgy képzeld el, hogy savanyú pofával ülnek, és napi 20 órában szenvednek. Ezt a hülye tévéműsoroknak tartják fenn.
Többnyire megoldják az életüket valahogy. Ha máshogy nem, a többi kárára.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 17:47:07
itt vagyok
youtu.be/vtre4w4yjRo
jesszusom · http://www.elfwood.com/fanq/d/o/dobbins21/masterchief1.jpg 2012.05.24. 17:49:49
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 19:08:26
Manyecska 2012.05.24. 20:28:31
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 21:42:20
nekem nincs
kutyam
Kaelon 2012.05.24. 21:51:18
XCat 2012.05.24. 21:58:21
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.24. 22:04:09
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.25. 08:34:56
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.25. 09:39:29
A 25 ezer meg lehet úgy, hogy annyi a segély.
Persze lehet mellette feketemunka, de az sem feltétlen van.
XCat 2012.05.25. 20:17:52
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem, hol?
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.25. 20:39:11
XCat 2012.05.25. 20:41:02