Tékozló Homár

Bunkóparasztozás a Nyugati McDonald'sban

2012.07.24. 11:51 | jackyll | 363 komment

mcattack.jpg

M. szóváltásba keveredett a Nyugati téri McDonald's egyik helyi nagymenőjével, miután megkérdeztete, hogy az miért nem köszönt nekik. Sajnos nem alakult ki jófajta bémúvis tömegverekedés rakkendroll aláfestéssel, csak a bunkóparasztozásig jutottak el. Egy biztonsági őr azért beszállt a küzdelembe, és kikapta a kezéből a vásárlók könyvét, de naiv ügyfél az élete árán is beleírt.

Az alábbi e-mailt küldtük a McDonalds étterem vezetőinek, de a mai napig sem az e-mail üzenetünkre, sem a vásárlók könyvében rögzített jegyzőkönyvre nem reagáltak. Gondoltam megosztom Önökkel a történetünket, hogy Magyarországon ma milyen emberek dolgozhatnak étteremvezetőként. A történethez még annyit tennék hozzá, hogy az eset után beszélgettünk az egyik alkalmazottal, aki megerősítette, hogy XY nem csak a vendégekkel enged meg ilyen hangnemet, hanem a beosztottakkal is.

Tisztelt !
 
Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom, de 2012. április 30-án olyan felháborító eset történt velem és barátaimmal a budapesti Nyugati téri éttermükben, amely korábban soha sehol máshol. Sajnos, a vásárlók könyvébe csak korlátozott terjedelemben állt lehetőségünk a panaszunkat megtenni, melyet levelemhez mellékelek.

2012. április 30-án, szombaton 20:30 körül barátaimmal a Nyugati téri éttermükben szerettünk volna vacsorázni. A lépcső végéig állt két sor, a bal szélső pénztárnál tartózkodó eladótól, megkérdeztük, hogy szabad-e a pénztár, gondolván, hogy esetleg megnyitották, mivel a zárva tábla nem volt kitéve. Azt az arrogáns választ kaptuk, hogy "nem látjátok, hogy zárva van, és oda kell állni, ahol a sor áll". Ezt a "kedves" választ tudomásul véve beálltunk az egyik sorba.

Majd néhány pillanat múlva érdekes módon mégis megnyitották a bal szélső kasszát, ahol XY és egyik munkatársa szolgált ki. Gondolom sértődöttségből, amiért megkérdeztük, hogy működik-e az a pénztár, úgy szolgálta ki a barátnőinket, hogy még csak rájuk sem nézett, gyomorforgató stílusban dobta rá a tálcára az ételt és a számlát. Ekkor már nem bírtuk tovább szó nélkül, és illedelmes hangnemben megkrédeztük a Kisasszonyt, hogy "itt nem szokás köszönni?". Erre az volt a válasz, hogy "ő (a barátnőnk) sem köszönt, és különben sincs benne az üzletszabályzatban, hogy az eladónak előre kéne köszönnie".

Ezután szó szót követett, és azt is mondta többek között, hogy "paraszt bunkók vagytok". Mikor kifogásoltuk a stílusát, ő azt felelte, hogy ő olyan stílusban fog válaszolni, ahogy mi. Pedig hangsúlyozom, hogy mi nem szóltunk hozzá lekezelően vagy kifogásolható stílusban. Természetesen ezt már nem hagyhattuk szó nélkül. Kikérjük magunknak, hogy bárki is le paraszt bunkózzon, főleg, hogy kulturált hangnemben szóltunk hozzá.

Ott álltunk ledöbbenve, hogy hogyan lehet egy vendéggel így beszélni, mikor kértük, hogy küldje oda a vezetőt, akkor vigyorogva, önelégülten közölte velünk, hogy "én vagyok itt a vezető". Ehhez csak gratulálni tudtunk, illetve az ő "stílusában" voltunk már hajlandóak válaszolni sajnos.

Ezek után kértük a vásárlók könyvét, amire az volt a válasza, hogy ott van a falon, és őt az egyáltalán nem érdekli, ha beírunk, hiszen már úgyis tele van, és eggyel több vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz semmit. Kérdeztük a nevét, amire annyit válaszolt flegmán, hogy "le tudjátok írni egyedül, vagy segítsek?" Természetesen nagyon lekezelő stílusban hangzott ez el.

Elvittük magunkkal a vásárlók könyvét az egyik asztalhoz, hogy a történteket leírhassuk. Kértük az egyik kedves alkalmazottat, hogy hívjon ide egy magasabb rangú vezetőt. Oda is jött egy biztonsági őr, aki először vezetőként mutatkozott be, próbáltuk neki elmondani a történteket, de ő végig XY mellett állt, meg sem hallgatott minket. Akkor vettem észre a névtábláját, hogy nem vezető, hanem biztonsági őr, és ezt szóvá is tettük, mire ő sértődötten azt válaszolta, hogy itt ő van megbízva a biztonságért. Megköszöntük a közreműködését, és tájékoztattuk, hogy semmi olyan nem történt, amely biztonsági kérdést érintene, erre ő kikapta a kezünkből a vásárlók könyvét, magával vitte, és visszakiabált, hogy "majd lent a pultnál megírhatjátok". Le is mentünk, meg is írtuk, XY végig lekezelő magatartást tanúsított, a biztonsági őr pedig azt válaszolta, hogy "megírtátok, most már elmehettek". Mi köze neki hozzá, hogy meddig tartózkodunk az étteremben? És ha esetleg vásárolni szerettünk volna még valamit?
 
Ezek után hazafelé betértünk egy másik McDonald's étterembe, ahol a vezetőtől nagyon alapos és készséges felvilágosítást kaptunk, és ő is megerősítette, hogy az eladó köteles előre köszönni az ügyfélnek, és hogy ilyen hangnemet nem üthetnek meg. Kérésére nem írom meg a nevét.
 
Nagyon felháborítónak találtuk azt, ahogy XY és a biztonsági őr viselkedtek, visszatérő törzsvendégek vagyunk, eddig meg voltunk elégedve mind a kiszolgálással, mind a körülményekkel, de ez az eset annyira felháborított minket, hogy ezt nem tudtuk szó nélkül hagyni, ezért is fordulunk Önhöz, hogy ne maradjon annyiban ez az ügy.
 
Felháborító és megalázó volt a szituáció, amit XY baszolút ellenséges és ügyfélbarátnak egyáltalán nem mondható magatartása idézett elő, nagyon reméljük, hogy ilyen ember a jövőben nem dolgozhat sem vezetőként, sem eladóként, mert ez az Önök éttermére nézve kellemetlen, számunkra pedig megalázó.
 
Várjuk szíves mielőbbi válaszát.
 
Üdvözlettel,

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VIC20 2012.07.24. 13:35:52

Korrekt írás, korrekt történet.

Ámbátor, aki McDonald's-ben visszatérő törzsvendég...

Rejtélyes 2012.07.24. 13:36:17

Nem kaptál belesütött műanyagkesztyűt a kajádba? Esteleg döglött legyet... A burgonyádat is jól nézd át... Sose tudhatod, hogy nem-e a kukából vették vissza pölö. Ha beleköptek a kajádba/fagyidba, azt ugyan nem veszed észre, de a hátad mögött mulatnak rajtad... A csótányok a konyhapulton már csak hab a tortán...

Haverom ott dolgozott egy jó ideig, tud egy-s-mást...

dvorcsakl 2012.07.24. 13:37:55

@Rejtélyes: és gondolom, ettől függetlenül te is sokat jársz oda. :-)

Rejtélyes 2012.07.24. 13:38:34

Persze, de nem magyarisztániba...

cicmen (törölt) 2012.07.24. 13:42:24

Szívszorító történet! Egy mekdonalchuszár viszontagságai címmel ki kéne adni! Ma hülye gyerekek történetei lesznek? Ásványvizet sem adtak?

PITTA 2012.07.24. 13:44:17

Biztos rosszul esett a posztólónak, de ez egy gyorsétterem és nem a kiszolgálásért hanem a kajáért járunk oda. Ez nem ÉTTEREM, még ha annak is hívják. Azzal gyakorlatilag hogy az "okos enged" szabály helyett belefolyt a konfliktusba csak magát szívatta meg, az ott dolgozónak szépen telt a munkaideje. Ettől függetlenül a taliga aprómajom jár a pultos embernek...

Leonine 2012.07.24. 13:44:33

A poszthoz csak annyit tudok hozzászólni, hogy a "baszolút" szó nagyon tetszik. :)

jani371 2012.07.24. 13:49:26

Gondolom te a tökéletes vevő vagy teli jogokkal

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 13:54:34

a Nyugati téri éttermükben szerettünk volna vacsorázni

ez nem étterem, hanem moslékolda, és nem vacsorázni szoktak itt, hanem kézzel-lábbal betolni a mócsingot az arcukba, aztán meg böfögni rendesen.

vacsorázni asztalnál szokik a paraszt, ételt, evőeszközzel. (tod': kés, villa, kanál, sznobéknál van más is.)

Hegyirablo 2012.07.24. 13:59:34

Hűha, meg merték bántani a menőjenők, tüncibünci, műanyag kajcsira vágyó barcsinőit a Meki árulói?

Azt a mindenit!

Tölgyasztal 2012.07.24. 14:05:11

toljon az egészre a posztot író, ezek után oda csak wc-zni járjon, enni pedig a Burger Kingbe...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.24. 14:12:05

Érdekes lenne a másik oldalt is meghallgatni.

A mekdonacba általába kedvesek hozzám, lehet, hogy azért, mert emberszámba veszem őket. Ha látom, hogy kicsit fáradt, flegma az eladó, nem veszem személyes sértésnek.

Amelyik boltban nem viselkednek, onnan vásárlás nélkül kijövök.

KecskeDotyi 2012.07.24. 14:13:32

@jani371: Szerintem akármekkora tahó a vevő, az eladónak ezt mosolyogva és bólogatva kell tűrnie vazze (voltam mindkét oldalo, igaz, én nem mekibenÖ. Üzletpolitikával találkoztál már? A "vevőnek mindig igaza van" elv működni szokott, de a "vevővel flegmán beszélünk és nyíltan szidjuk" elv legkevésbé sem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 14:16:47

Kurva nagy problémák vannak, látom. Én egyszer a Spárban voltam. Idáig jó. Jött az üzletvezető és valami egészen minősíthetetlen, embertelen hangnemben kezdte el intézni letoló szavait a pénztárosnőhöz. Amellett, hogy feltartotta a hosszú sort emberileg teljesen elfogadhatatlannak tartottam. Nem gondolkodtam sokat, mondtam, vegyen vissza és én kezdtem el osztani, pont úgy, ahogy ő a nőt. Azt az embert, akiről észre sem vette, hogy az. Attól még, hogy beosztott. Tartalmát tekintve lehetett volna jogos is a hegyibeszéd, mint főnök az alattalévőhöz, de semmiképpen sem így. Ráadásul a többiek előtt. Nagyon megalázó volt. Helyeselt a nép, bajsza alatt, persze magától nem szólt volna 1 mukkot se. Hát, asszem én ennyit tudtam hozzátenni itt most.

Feszűccséglevezetés szofisztikáltabb módját meg hogy is várhatnánk egy legy mekis trolltól? Nem Gundelbe' vagyunk. Remélem azér nagyon nem lepődött meg a posztoló, lehet, hogy még csak keveset élt?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 14:21:13

@atpijkamo: ezek szerint a Mekivel alapvetően elnézőbb vagy.

Hegyirablo 2012.07.24. 14:21:52

Amúgy meg jó, hogy nem mondta neki, hogy "Hanyas vagy? Mi az hogy helló tessék?"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.24. 14:21:53

Attól, hogy a mekiben kötelező a mosoly, még ne várjatok sokat...

"t ő van megbízva a biztonságért. "
Tahósági megbízott.

"Kértük az egyik kedves alkalmazottat, hogy hívjon ide egy magasabb rangú vezetőt. Oda is jött egy biztonsági őr, "

:D:D:D:D:D

Mekibe járni, nem csak okos, de sikeres emberre se vall...

Ördögfi 2012.07.24. 14:24:29

Kis Majom Picsa! Ne kötekedni menj oda, hanem zabálni! Nem köszönt, oszt akko mivan? Megkaptad az abrakodat, nyeld le és húzz a partyra! Azért mert Te a munkahelyeden az utolsó senki vagy ne a Mekiben fitogtasd a hatalmadat!Buli után valamelyik helyi nagymenő úgy is megcsinál, az még azt se mondja hogy jó estét! Kö kóla?? Gyüssz...... Ezen mit kell fennakadni Te kis senki!

Ördögfi 2012.07.24. 14:27:33

@jani371: Ezt akartam leírni, kicsit terjedelmesebben :-)))))

Rosszindulatú Vászka 2012.07.24. 14:29:27

Már megin divat cikizni a mekir, pedig igazi magyar rósejbnit meg maygar fasírozottat adnak a magyar pénzér, én szeretem is kiváltképp. Mert én igényesen étkezek.

Szeméjzettel meg nem csacsogunk, beszélgetni a barátaival szokik az ember.

isti77 2012.07.24. 14:31:09

Mivel május 1. kedd volt, erre jól emlékszem, "2012. április 30-a" biztos, hogy hétfő volt, nem szombat. Ez fontos lehet, mert nem biztos, hogy szombaton és hétfőn ugyanaz a vezető volt bent, és ha mégis eléri a felsőbb vezetőség ingerküszöbét a dolog, akkor lehetőleg ne ártatlanul csesszenek le vagy éppen rúgjanak ki valakit.
Úgyhogy az öntudatosság mellé egy kis pontosság sem ártana az azonosítható adatokhoz.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.24. 14:37:06

"Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom, de 2012. április 30-án olyan felháborító eset történt velem és barátaimmal a budapesti Nyugati téri éttermükben, amely korábban soha sehol máshol."

Tiszta Montipájton :)

Az ember, akinek életébe először nem köszöntek.

KecskeDotyi 2012.07.24. 14:41:36

@Ördögfi: Csak nem a vezetőhöz van szerencsénk?

mrzigi 2012.07.24. 14:51:51

És ismét, panasz - féltégla :D

Mondjuk úgy, hogy nem a legértelmesebbje dolgozik a mekikben.
Volt, hogy egy (fél-)vezető szöszkének 6x ... igen 6x kellett elmondanunk, hogy mit kérünk, pedig az mindössze 1 menü + 1 szendvics volt.
1 bites droid :D

aard · www.goldberry.hu 2012.07.24. 14:56:42

mekiben leállni vitatkozni??? noooormális???
bazz, veszed, eszed és kész.
szvsz kerested a balhét és megkaptad a hambid mellé, egészségedre

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.24. 14:59:18

@Kellemes Zérókomponista: Elnézőbb, mint?

Egyébként a kisfizetésű droiddal elnézőbb vagyok, mint a nagyobb fizetésűvel. Mondjuk egy éttermi pincértől többet várok el, mint egy mekistől.

aard · www.goldberry.hu 2012.07.24. 14:59:24

és kis faszenes volt? mi van a kékszalaggal?
megannyi kínzó kérdés ...

Bunnybabe 2012.07.24. 14:59:47

Most köcsög leszek
"le tudjátok írni egyedül, vagy segítsek?"
Talán nem egy olyannak kéne ugatnia, aki a mekiben csak egy műszakvezető :D :D :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 15:09:07

ja, és tegnap a mekiben ettem..és kaptam poharat. viszont a halasszenyát azt nagyon szeretem ott...és a krumplit is szeretem. és tudom, hogy szar, és műanyag, de kéthavonta, megeszem.
és q.ra nem érdekel, hoyg köszön e valaki.
általában szoktak

Martinicske 2012.07.24. 15:10:58

Basszus, neked rengeteg időd van, hogy ezzel foglalkozz. Képes vagy összeveszni a mekis kiszolgálóval, meg ilyen felhajtást csinálni :)

Gondolom ha olyan étterembe mész ahol a pincér 200 -at kap havonta és nem 49 -et, akkor fognak köszönni is.

Azért mindegyik félnek viselkedni kell tudni egy ilyen helyen, ha a kiszolgáló nem tud te azért tudhatnál.

aard · www.goldberry.hu 2012.07.24. 15:13:12

viszont a juzer megnyugodhat, biztosan egy diplomás ugatta le, attól jobban esik ugyebár :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.24. 15:24:59

mekiben is van biztonsagi or????
en teljesen kesz vagyok

aard · www.goldberry.hu 2012.07.24. 15:31:19

@hagyma: nem tudok olyan helyet mondani neked ahol nincs..., 9 000 000 -1 biztonsági őr országa vagyunk (a -1 én vagyok, én nem vagyok az)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.24. 15:35:03

@aard: gondolom kifejezetten csizburgerre szakosodott rablobandak portyaznak a varosban

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.24. 15:40:51

Gondolom bement a kedves poszttoló, jáccotta az eszét, oszt ez nem tetszett a pultosnak.
A mekdonálc meg nem étterem, hanem egy puccos kifőzde.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 15:49:14

@Kellemes Zérókomponista: Az egyik Sparban egyszer véletlenül nekitoltam egy árufeltöltőnek a bevásárlókocsit. Ezen úgy megsértődött, hogy következőkor direkt nekemtolta kaján vigyorral a rakodókocsiját. Aztuán hónapig hidegháború zajlott, folyton egymást lestük, mikor csaphatunk össze újra. :D

gelsystem 2012.07.24. 15:53:43

@aard: az még hagggyán!!!
de tuti, hogy a poszter bőcsész, minimum több diplomával!!!!!

Jessybátsi 2012.07.24. 16:00:52

Naív vagy, posztoló! :) Mégis mit vártál egy olyan helytől, ahol a lótifutikat (az, aki a pulthoz viszi a kajádat) szabadidejében buditakarításra fogják. Aki pedig a mutatvány után jött, az megszívta...

aard · www.goldberry.hu 2012.07.24. 16:00:53

@gelsystem: én is erre tippelek, lehet, hogy idén sem sikerült a diplomamunka és inkább halaszt 1 évet, és ezt a sérelmét próbálta levezetni ...

MonsterFR 2012.07.24. 16:21:17

@Jessybátsi: Vajon miért nem járok én a Nyugati Meki "étterembe"..?:) Főleg vacsorázni...Asszem lemaradtam az élet nagy dolgairól, vagy valakinek a nagydolgáról ami után nekem dugnak a pofámba egy hambit..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.24. 16:21:22

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: "nekitoltam egy árufeltöltőnek a bevásárlókocsit. Ezen úgy megsértődött"

Nem kellett volna mellé kajánul vigyorogni.

DaM 2012.07.24. 16:28:11

"BASZOLÚT"! Ma is új szótot tanúltam. Hehe, amikor az elírás önálló életre kel, teljesen sorhelyes ehhez a poszthoz. :)

zbzbzb 2012.07.24. 16:42:07

a poszt toló nem ember, megérdemelné, hogy a hajánál fogva megcibálják és felpofozzák.
ezt ismételve párszor, talán leesne neki egy-két alap összefüggés az életről.
kívánom, hogy a legszarabb napján akadjon össze egy olyan köcsöggel, mint amilyen ő volt, és jól alázzák meg.

heidt 2012.07.24. 16:47:08

Nekem még durvább élményem volt a moszkvai McDonald's-ban. Óriási volt a sor, két órát vártam, mire bejutottam. Bent nem köszöntek és az ügyeletes vezető (egy szakállas öreg muksó) meg sem szólalt, csak feküdt egy üveglap alatt. Írni akartam a parasztkönyvbe, de nem találtam. Erre jó hangosan kiosztottam az ott álló őrt, aki csak azt hajtogatta, hogy etá nyet mekdonaldsz, etá mauzolejum.

aard · www.goldberry.hu 2012.07.24. 16:48:17

@zbzbzb: mit vársz a hordákban járó huszonéves "egyetemista vagyok" és mindent megengedhetek magamnak egyedektől. Apu-anyu megveszi nekem az i-phone6-ot mer az a menő, és kib@szott nagy önbizalmam van mer egyetemista vagyok. és ennyiben ki is merül a tudás ...

ezt meg javaslom megnézni, igaz off téma de van kapcsolódás azért ...

www.youtube.com/watch?v=wbhqn7mBmbo

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 16:55:22

@zbzbzb: Aki nem embi, azt miért kell felpofozni? :/

vendriner aladár 2012.07.24. 16:59:45

Tudnék egy hasonló burger kinges sztorit írni én, engem ki sem szolgáltak, de szerintem jobb is, mert nem ettem volna meg. Egyébként meg mit vársz egy agyoniskolázott valszeg bölcsésztől, aki annyira túlfizetett, hogy magasról szarik a vásárlóra.

Tigriske 2012.07.24. 17:02:41

Nem igazán hogy az ilyen meki szerű undormányokat még egyáltalán miért látogatják emberi lények...

Ezt kapjátok, szar mű kaját meg egy rakás prolit...

Ne tessék odajárni és probléma megoldva.

yeteeee 2012.07.24. 17:05:25

Szerintem ez a történet kulcsa:

"A lépcső végéig állt két sor, a bal szélső pénztárnál tartózkodó eladótól, megkérdeztük, hogy szabad-e a pénztár, gondolván, hogy esetleg megnyitották"

Lehet, hogy az éppen kinyitó pénztárosnak az nem volt szimpatikus, hogy a többi várakozó embert beelőzve akartak rendelni, azért mondta hogy:
"oda kell állni, ahol a sor áll"

Aztán, hogy ezt sikerült ilyen szintre eszkalálni, az már csak 2 hülye szerencsétlen találkozása, ahol csak mind2 oldal meghallgatása után dönthető el, hogy ki volt a nagyobbik hülye....
("ő olyan stílusban fog válaszolni, ahogy mi")

heidt 2012.07.24. 17:30:56

@agresszív kismalac: Szpaszíva a helyesbítést! Engem már nem tanítottak olyan intenzitással, hogy mindent tudjak. :)

fuakjs11 (törölt) 2012.07.24. 17:32:36

Szombat este mi a faszt vársz a Nyugati téren? Ugyanolyan proli vagy, mint a többi.
Az ottani meki leszarhatja a vevőket, úgyis odamegy a sok részeg csíra.

Amúgy mekibe beülni balfaszság, max Drive.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.24. 17:45:02

@heidt: Én mindent tudok. Fordulj hozzám bizammal- szívesen mérek bármekkora szeletet a tudásomból, mert jut is, marad is.
Érted.

Peggy Bundy 2012.07.24. 17:50:58

A kiszolgáló személyzet magán problémája nem a vásárlóra tartozik!!!
A vásárló problémája nem az eladóra tartozik!!!
Le kellene vetni ezt a "majd én megmutatom" koloncot, mindkét oldalról és arra kellene törekedni,hogy minél gyorsabban végezzük a dolgunkat.
Mivel a kereskedelemben dolgozok szinte napi szinten találkozok siető, nem köszönő, türelmetlen emberekkel. Viszont ha még én is eladó létemre leállnék harcolni velük és szájalni, akkor az egész napomat elrontanám vele (nembeszélve,hogy a vásárlók könyvét pedig tele írnák).
A mekis "kolléga" nagyon amatőr módján viselkedett, megérdemelte a panaszlevelet.
Viszont a vásárló helyében én rövidebbre zártam volna( kaja megesz...távozáskor panaszkönyv elkérése....levél a központi Mekinek).

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 17:56:13

@atpijkamo: mint akármi más intézményi dolgozókkal.
@mrzigi: féltégla = Nokia 2110

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 18:00:53

@Peggy Bundy: idegesen nem lehet enni. Először le kell játszani, megnyugodni, aztán enni. Amatőrnek amatőr volt, de ő nincs identitása tudatában, őt csak felvették oda, mert hát az alját felveszik oda. No. Egyébként személyszerint legjobban szeretem ha mindenki ott kussol, ahol csak lehet. Még köszönés se legyen, semmi. Minimális: rendelést leadom - fizet, kuselőtte, kussutána, mit kell bonyolítani? Persze ezt egy nő másként látja.

Ördögfi 2012.07.24. 18:08:28

@KecskeDotyi: Meg se forduljon ilyen a fejedben! Én csak egy jóérzésű vagyok, aki utálja az ilyen szombat esti Picsákat! Sajnos magam is szenvedő alanya vagyok az ilyen senkiknek, akik így próbálják megmutatni, hogy léteznek a posványukban.

Peggy Bundy 2012.07.24. 18:09:24

@Kellemes Zérókomponista: ez a "kuss" téma nekem bejönne, legalább nem hergelném magamat a nemköszönő emberkék miatt és nem ragadnának az üzletben a depressziós, beszélgetésre vágyó vásárlók.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.24. 18:12:27

@Kellemes Zérókomponista: Én próbálok mindenkivel kedves lenni, a taxissal, a mekissel, és a nénivel (nekem kislány) az okmányirodában. Nem várom el, hogy ők is kedvesek legyenek, de jól esik ha sikerül.

Ha egy mekis fáradt, flegma, azt megértem, éhbérért dolgozza ki a belét. Ha a taxis nyers, az már piszkálja a csőröm. De ha az okmányirodás nyanya packázik velem, a hűtött-fűtött irodájában, a kedd-csütörtök 10-14 közötti ügyfélfogadási időben (ebédidó 12:30-13:30), mikor két ügyfél között teljes manikűrt végez traccspartival, akkor ráborítom az asztalt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 19:21:33

@batgirl: nem az a baj, hogy ott eszik, vagy neaggyisten ízlik is neki az egyensósanzsíros nagyüzemi, kellően antibigyós marhából/halból/egyébből legyártott tömegtáplálék. hanem az, ha ezt "vacsorának" meg "étteremnek" nevezik. tudom, sznobparaszt vagyok :D

jóhogynemmár étkeznek a kebabosstandnál.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 19:41:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Zfyan. Szép kis üvegtálba szedem, chiliszósszal nyakon öntöm, és villával fogyasztom. Mellé 3-4 szelet kenyér és egy sör.

69forever 2012.07.24. 19:53:01

@zbzbzb: Te mekkora egy primitív állat vagy. Nem olvastad rendesen a posztoló írását? A mekis eladó volt a paraszt, tuti te is közülük való mocsadék vagy.

Taknyosvarju 2012.07.24. 19:53:27

@Prof. GiraffaCalopardalis Phd.: meg persze az, hogy az "itt nem szokas koszonni" szerinte udavarias megnyilvanulas, hat nem tudom, nagy pofonokat vizionalok a kiskocsog jovojeben

69forever 2012.07.24. 19:56:09

Szerintem az írás korrekt. Nyugaton ilyen tuti nincs, csak itthon ilyen parasztok az eladók. Jobb lenne, ha mindenki legalább ennyire tudatos vásárló lenne, mint a posztoló.

Xezs 2012.07.24. 20:07:23

Leszarom ha köszön az eladó vagy sem. Én oda enni megyek, az eladóval a legminimálisabb kontaktusra törekszem. Mondjuk ha gyorskaja akkor már inkább börger.

Taknyosvarju 2012.07.24. 20:07:52

@69forever:
neked ez jott le? tenyleg fel sem tunt a proszto stilus amit udvariaskent ad elo a poszt tolo es az, hogy esetleg az elado nem veletlenul emliti hogy amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten, van egy olyan erzesem, hogy az o oldalarol maskepp santit a tortenet, ha erted mire gondolok

igazságos 2012.07.24. 20:19:55

Aszittem, már tisztáztuk: MINDENKINEK JOGA VAN OTT ENNI, AHOL AKAR. Akár moslékot, akár rendes kaját.

Kezdjük az elején:

Két hosszú, tömött sor, tehát a McDonald'sba mégis mindig volt, van, lesz elég paraszt, aki oda jár, akármilyen híre is van, meg gáz oda járni, megy a süket duma mindig.

Másodszor, a poszter furakodni is akart, gondolom én, jó magyar mentalitás, hogy nem bírod kivárni a SORT. Hogy utálom az összes ilyen pöcst, faszfejt, le kéne lőni mindegyik ilyen furakodót, a másik pénztárba sandító egyedet, aki azt lesi, hogyan tudna előrébb kerülni.

Harmadszor, nyilván azért volt két tömött sor, merthogy égőnek számít oda járni, és senki, de senki nem jár az itt mekit fikázók közül még véletlenül se oda, hiszen mindent tudnak arról, hogyan is készül ott a kaja, kivétel nélkül előadják a "barátom dolgozott ott a mekiben, tud egy-két dolgot, hogyan készülnek a kukákból a kaják" című süket dumával.

Negyedszer, igazat adok abban a posztolónak, hogy nem szabad hagyni magad ilyen esetekben, ha van vásárló könyve, bele kell írni.

Ötödször, ha ez úgyse számít, meg senki le se tojja, mi van odaírva, abba a kurva vásárló könyvébe, mi a faszt nem engedték, hogy beleírjon??? Ugyanez a SPAR-nál. Szóval, azért valamit mégiscsak számít.

Érdekes, hogy a beszélgetésben semmitmondókat írnak, miszerint flegma stílus = Kurvaanyád, dögölj meg te köcsög, nem dugtak még meg elégszer, kabd be te buzi, rohadj meg te állat is szerepelt esetleg??? Miért nem lehet ezt leírni, pontosan, vagy nagyjából ki, mit mondott?

A poszter tényleg elég fiatalka lehet, ha már ennyit elárult magáról, nyilván ráismertek a mekinél, akik olvassák a posztot, akkor kiírhatta volna az illető nevét is, hiszen úgyis tudják, hogy a poszter írta ezt a posztot.

Leszarom ha köszön az eladó vagy sem: végre egy őszinte mondat. Én is leszarom, szolgáljanak ki, adjanak enni, ne köszöngessen, vágjon pofákat, felőlem még az orrát is túrhatja, csak ne a kajába. :) Adják a kaját, oszt kész.

Ha a mekiben eszek, ott eszek, senkinek semmi joga hozzá, hogy leszóljon ezért.

Érdekes, én mindig szoktam látni, legalábbis az esetek többségében, hogy hozzák a kaját, előttem sütik a krumplit, meg általában olyat kérek, amit látok, hogy csinálnak, pl. tortilla tekercs, ami azért nincsen kész egy-két perc alatt.

Ennyi.

Ahoj- 2012.07.24. 20:33:08

F..sznak jársz ilyen multikulti mocsok amerikai helyre.

Van magyar főzelékes, meg piaci hurkás, tessék ott enni, vagy normális hamburgeres lenn a Nyugati kerengőbe a Kaisers előtt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 20:37:27

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: mostanában mindent el kell magyarázzak neked. majd magamba tekintek ezügyben.

arra próbáltam célozni, hogy tudsz enni késsel-villával, ami minden bizonnyal azért van, mert az anyukád megtanított rá. (tudom, a te anyád a vaskohó volt, bele se menj.)

England win The Ashes! 2012.07.24. 20:40:32

Aszongya a poszter a levele elején, hogy "Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom".

NA ITT BASZTAD EL!

Mi az, hogy "elnézést"? Barátom, ha tényleg úgy véled, hogy lelkedbe tapostak a mekiben, akkor ne te kérj már bocsánatot, vazze! Jó, hogy nem küldtél neki pénzt is azon fáradozása miatt, hogy megnyitotta a méledet. Valószínűleg amúgy csak eddig olvasta a címzett, aztán egy "újabb lúzer" megjegyzést elmormolva törölte a leveled.

Más: olyan mekibe ne is menj be, ahol nem árusítanak sajtos negyedfontost.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 20:45:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akkor abba nem, pedig... pedig! De a villával evés-gyerekszoba párhuzam számomra továbbra is talányos. Pláne hogy enni nem a gyerekszobában szokás, hanem konyhában vagy étkezőben. Ha a nevelés-evés vonalat követjük akkor esetleg az etetőszéket lehetett volna felhozni. Szóval a hiba nem Bennem volt ismét, hanem a metafóráid zavarosak az utóbbi időben :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 20:50:14

Nektek nem tűnik fel , hogy a cica eltünt, viszont @igazságos: meg egyre harciasabb és agresszívabb lesz? szerintem felfalta a macskát

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 21:02:22

@batgirl: szerintem meg a @Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ette meg a macskát. több, mint gyanús.

igasságos nem eszik macskát, csak túl sokat iszik.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 21:06:08

@atpijkamo: hát, értelek. A szószegettség nem feltétlenül nemkedvesség, bár sokan annak veszik. Egyszerűen - szerintem - lehet látni az emberen, hogy miért szorítkozik csak a lényegre, egyszerűen nincs több energiája. Az a baj, hogy semmi érzés (ráérzés), semmi valós dolog nem játszik az esetek többségében az embiknél. Köszönésbe, meg effajta konvenciókba kapaszkodnak mert "ezt így kell", meg "ez így a normális". Ha valamit is elhagysz vagy másképp csinálsz akkor már bunkó vagy, szituáció és személyfüggetlenül. Hát idáig ér ezeknek az agyuk. Én is azt vallom amit te, persze kedves vagyok, direkt tahónak lenni egyenesen kicsinyesség, soha nem töltöm ki máson a szarom. Viszont fecsegést meg mímelt, agyhalottságból kötelezőnek vélt uncsi köröket azt senki ne várjon el. Van amikor ildomos, de sokszor felesleges. Nem fogok időjárásról beszélgetni a taxissal, ha nincs bennem szó, ilyesmi. Nincs annak értelme. Okmányirodásokra én is harapok. Legutóbb egyszerűen nem hittem el ami van. 24 éves fiatal csaj ül a pult mögött mint recepciós és a barátnőjével trécsel, lefele nézve, nehogy véletlenül egy szemkontaktus megzavarja bármiben is. Természetesen érzékelte az ottlétemet, 3 perc telt el, de azért csak ennyi, mert rányomtam a telefont.:D Hihetetlen tényleg. Nah, faszom. Sokaknak meg nincs munkája, ezek meg így "végzik". Ezt annyira nem tudtam megemészteni soha.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.24. 21:11:19

@batgirl: Igasságos régen is ilyen volt. Pszichocicát meg elüldöztétek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 21:16:07

@atpijkamo: öhöm. engedelmeddel, most elmorzsoltam egy sósan ragyogó könnycseppet a szememben.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 21:18:01

@atpijkamo: óóó tényleg???? jut eszembe, hogy nem is reagáltam amikor minden féle debilnek elhordott.
de szemét vagyok!

Apti..megtudsz nekem bocsájtani valamikor??????

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 21:19:23

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ejj, pedig ismétlés a tudás anyja. meg a kínja is, de ez nincs benne :D

igazságos 2012.07.24. 21:20:49

@atpijkamo: hiába, van, ami nem változik.

Tényleg, mi van xCattal. :)

@batgirl: dehogy, mi jóba voltunk, ugye. De én is azt veszem észre magamon, hogy agresszívabb és bunkóbb lettem. Pedig nem is homározok sokat.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 21:24:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A repetiti önmagában nem baj. Anélkül Ede meg baccpapucs se lenne, meg zfyan.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.24. 21:26:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: á, ő pont nem olyan fajta. Fennhangon vallja, hogy az alkohol és minden egyéb módosítószer ördögtől való és elvan ő a valósággal is. És nem is mondhatja senki, hogy nincs ez így jól. Mi már mást vallunk.
"tömegtáplálék" = tömeglámpafék
@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: "etetőszéket" = évődőszéket

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.24. 21:27:27

@batgirl: "megtudsz nekem bocsájtani valamikor?"

Ha rendszeresen benyögsz olyanakat, hogy fetrengek a röhögéstől. Tudom, hogy tudsz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 21:27:32

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ne nyitok vitát, ellenbe elmék aludni.

álmodjatok szépeket mindannyian.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.24. 21:31:55

@Kellemes Zérókomponista: akkor meg más a baja, de azt nem mondom, mer most csak a nem szalonnaképes verzió jut eszembe. késő van.

amúgy a legjobb és nálam az aduász csakis a haszonállati utaslista kifejezés a b&b-ből.

demostmár tényleg felborulok, aluggyatok jól.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 21:32:43

@Kellemes Zérókomponista: Nem kellett volna ezt felhoznom, be is villantak ezek a borzalmas képek, amikor csimótákat etetnek.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 21:34:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akkor ma este újabb strigulát húzhatok a "Győzelem!" rovathoz a kockás füzetbe.

Xezs 2012.07.24. 22:02:35

@igazságos: "barátom dolgozott ott a mekiben, tud egy-két dolgot, hogyan készülnek a kukákból a kaják"

Hahaha amúgy az ilyesmi akkora urban legend, én tényleg dolgoztam ott, olyan minőségbiztosítással dolgoznak hogy már túlzásba is vitték. Kukából, áhh, hagyjuk. Az a sarki röstis, meg a balatoni büfés.

Xezs 2012.07.24. 22:05:02

@atpijkamo: Nem túl nagy kár érte, állandóan azt hajtotta ő majd itt hogy megnevel mindenkit, már uncsi volt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.24. 22:13:15

@Xezs: Majd visszajön, egyet se féljél.
Biztos új nicken gondolkodik.

igazságos 2012.07.24. 22:14:01

@Xezs: nem én mondtam, csak fent olvastam.

Azt már senki nem vállalja be, hogy ott is dolgozik. :) Pedig az is munka, na.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.24. 22:14:27

@agresszív kismalac: szerintem itt van, csak a csöndes őrült álarcában..majd egyszer csak eldobja az álarcot..és lőn..mi meg nézünk ki majd a fejünkből, hogy nem vettük észre..

igazságos 2012.07.24. 22:15:17

@Xezs: az én voltam, de ne zavarjon, egyébként meg ígérem, leszokok erről. Végül is, mindenkinek egyéni stílusa van, ami idővel magától finomul, vagy durvul. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.07.24. 22:27:57

@batgirl: Milyen a csöndes őrült álarca?

Xezs 2012.07.24. 22:36:58

@igazságos: Faszt, te végig konszolidált voltál meg vagy. Ő meg állandóan habzó szájjal ordított.

a, ha vicc volt, szar vicc volt
b, ha komoly volt, akkor meg szánalmas

Bár egy dologban nagyon egyet tudok érteni vele: nem nyalogatja a másik seggecskéjét meg simogatja a buksikáját, hanem odamondja.

Érzésem szerint a legtöbb embernek csak egy jó nagy lebaszás vagy seggberúgás kell, hogy egy kicsit összeszedje magát és ne picsogjon. na ezt ő maradéktalanul megadta nekik, csak már nem lehetett komolyan venni.

igazságos 2012.07.24. 22:44:34

@Xezs: csak az a probléma, hogy aki oda meri mondani, az egy bunkó köcsög, meg nem tud viselkedni, és hallgatni. Mármint a többiek szerint, akik kussolnak. :)

Csipyke 2012.07.24. 22:55:04

@hagyma: "gondolom kifejezetten csizburgerre szakosodott rablobandak portyaznak a varosban "-ez nálatok van, na jó, Kansas City-ben, de tényleg így volt, sógorom ott tanult,nemrég jött haza. Fegyverrel ment valaki sajtburgerért, de pechjére a pult alatt volt egy shotgun :)

Xezs 2012.07.24. 23:26:07

@igazságos: Ja, meg akkor jön az "ezértarttizezazország" mintha az lenne az lenne mindenki dolga hogy más nyavajgását hallgassa és még bőszen bólogasson is hozzá. Ettől nem hiszem hogy bárki is előrébb jutna.

Mondjuk a homár még elmegy ilyen szinten, de ami igazán durva az a munkahelyi terror. Na ott megy a nagy bólogatás, persze előrébb egyik sem jut, csak megnyugszik hogy mindent jól csinált (=baszott el).

igazságos 2012.07.24. 23:42:40

@Xezs: ne is mondd, oda azért járok, hogy mindig megkapjam a magamét.

Arra azonnal ugranak, ha azt mondom, tegyél magadért, hogy elviseld a hőséget, légkondit, mire azt mondják, ezért tart itt az ország tildy is mindig bejelentkezik nekem.

Aztán persze nem vágják, hogy egyeseknek miért van munkája, másnak meg miért nincs.

Megdobbent 2012.07.25. 00:32:36

"2012. április 30-án, szombaton 20:30 körül barátaimmal a Nyugati téri éttermükben szerettünk volna vacsorázni."

Hogy a faszba lehet a vacsorazni iget meg a megdonaccot beirni egy mondatba?

Meg kotekedni egy penztarossal, meg ez az egesz. Szempiriszinged volt-e kislanyom?

Megdobbent 2012.07.25. 00:38:15

@heidt: Na abban a mekiben en is jartam. Kertem is a fekvo csokatol egy duplasajtosat, de annyira magabaszallt, hogy mondom megyek is innen.

fourgee 2012.07.25. 01:21:40

Nyugati Mekiben még valamikor 2004-2007 környékén történt hogy 10 ezressel fizettem és 5000-ből akartak visszaadni. Amikor szóvátettem, akkor kiakadt a pénztáros hogy mit képzelek én, aztán hívta az üzletvezetőt. Én próbáltam jelezni hogy nálam bizony 10 ezres volt meg hogy be van kamerázva az üzlet, őket nem érdekelte, kijelentették hogy át kell számolniuk a kasszát. Ez meg is történt, majd 10-15 perc múlva megjelent az üzletvezető a helyes visszajáró pénzzel. Elnézést kérni? Bocsánatot kérni? Magyarázkodni? Áááá, az ott nem szokás. Odaadta a visszajárót, aztán ennyi, csá, még csak nem is köszönt.

Fejlett európai orzágokban felajánlanak valamit a vendégnek ilyen esetben, hogy felejtse el a kellemetlenséget. Nyugati Mekiben? Ááá, ott fel sem merült. Angol ismerőseim/kollégáim ilyen helyzetben azt mondták volna az üzletvezetőnek hogy "don't be so (fuckin) jewish". De magyarként ilyet nem szabad mondani, meg sem szólaltam a meglepetéstől.

futás csicskák! 2012.07.25. 02:06:41

mérnem vertél bele a rákos pofájába a parasztnak

ezér csinálnak meg vélek mindenfélét mer csiraparaszt gyáva gecik vagytok

nekem köszön mindenik előre mer kitépem a szivit én roma vagyok nem szaros magyar geci

Fullánkos Algol 2012.07.25. 02:12:52

Ez egy ilyen patkány nép, úgy csinál mintha szívességet tenne hogy elvégzi a munkáját és megadja a tiszteletet. Jobb helyekkel ellentétben itt már az a meglepő mikor az eladó köszön előre. És ez a magyar emberek jellemtelensége, a magyar népé és nem másé.

Vincenzo90 2012.07.25. 02:58:39

fasznak jársz megdonácba proli? mennyé rendes helyre zabálni, ahol tanulták az emberek, hogyan kell viselkedni, és nem mindenféle útszéli tahó ad neked petroleumból és pvcből készített íztelen szarokat ételként.

Vincenzo90 2012.07.25. 03:00:07

@futás csicskák!: én téged basználak pofán, mert a beszédedből is látszik, hogy egy fogyatékos semmirekellő tahó vagy.

Villy 2012.07.25. 03:05:40

Erről az egészről ennyi jutott eszembe:

"Az én lelkem és a családom állapota annyira felzaklatott lett..."

(www.youtube.com/watch?v=lWzdLiWnDo0)

vamvend 2012.07.25. 05:11:41

@Peggy Bundy: Hát én rövidre zártam, amúgy sem hosszú történetemet a Tescoval.

Egy órával a nyitás után nem volt pénztáros, csak un. önkiszolgáló. Az ennyit tesz, hogy te dolgozol alkalmazottjuk helyett és leszámlázod, és a gépnek kifizeted a lóvét.

Mivel jó sokmindent vettünk, semmi kedvem nem volt ehhez. Két főnökféle állt ott. Kérdeztem, pénztár? Azt mondták csak önkiszolgáló. Magyarország egyik legnagyobb hipermarketjében, egy órával a nyitás után.

Erre mondtam, kegyedék nézelődnek? Azt mondták nem az ő dolguk és ezzel lezártak tekintették a vitát. Tehát nem az áruház vezetőinek a dolga (ha nincs éppen valamiért beosztott), deviszont enyém, aki ott akarok majd tízezret hagyni náluk. Mondtam, akkor talán az árú visszarámolása a dolguk lesz, mert én itthagyom. És azzal el.

Még aznap ráértő időmben megírtam a központi panaszirodának, hogy talán kéne pénztárost tartani egy ekkora áruházban és nem a vevőket csicskáztani (próbálni) akiből élnek. Mindenki elhiheti, udvarias voltam.

A válasznak az volt az értelme, hogy haladni kell a korral, minden ember szereti (szóval engem nem tekintenek embernek) az új rendszert ergó én vagyok a hülye, mert nem dolgozom az alkalmazottaik helyett, ingyen, egy olyan tíz percet.

Fogadok, hogy ilyen választ csak itthon kaphat az ember, egy ekkora cégtől! Namost a mosolyszüntet helyére beállt a biztos nem leszek a vásárlójuk az elkövetkező években állapot, pedig közel is vannak, meg el is költök havi százezret olyan típusú dolgok, amiket ott lehet venni. De ez láthatóan kurvára nem zavarja őket. Csak reménykedem, nem annyira csicska a magyar, hogy csak nekem baj az ilyesmi. Remélem, ha elegen leszünk, akik ettől az új rendszertől nem vásárolnak ott, talán észre térnek! Bár én már leszarom őket, csak azért kívánom, hogy ne nézhessék semmi szolgának a magyar vásárlót.

2012.07.25. 05:47:41

en itt Ausztraliaban huztam le 8 honapot szakacskent egy fastfood joint-ban, Coffee Club a neve. Ugyanez az ontudatos kis fasszopo kozonsege van mint egy a gyoker aki a posztot irta. Vacsorazni. Mekdonacban.. mar ebbol latszik hogy az eletszinvonal megszallottsag mellektermeke vagy apam. Egy jol kinevelt fogyaszto, akinek eszebe se jut hogy a pult masik oldalan allo szerencsetlen hany ilyen fogyaszto droiddal kell hogy megkuzdjon naponta. En beledzsuvaztam az ilyen fergek kajajaba, remelem a tiedbe bele is szartak te kis buzi.

2012.07.25. 05:50:35

Nem kell franchiseokban zabalni droidok, es akkor nem lesztek ugy kezelve mint a franchiseben zabalo droidok, nem kell szart zabalni aztan sirni hogy ugy neztek ki mint a hizosertesek. Es nem kell azt gondolni hogy kurvara kulonlegesek vagytok, akiknek barmi is JAR. Lofasz jar nektek agymosott fogyaszto zombik.

vamvend 2012.07.25. 06:04:04

@adambrisbane: Lám, el is kellett jönnöd, mert az egy kultúrország, most meg mégres vagy arra, aki egy kicsit gazdagabb mint te. Nyolc hónap alatt arrafelé kitelik a becsülete, az ilyen tahóknak, akiknek egyáltalán eszükbe jut, hogy a vendég kajájába piszkítanak. Előbb-utóbb kiderül a stílus, tahókám!

Radics1000 2012.07.25. 06:05:26

Egyáltalán minek jártok "Mekibe"?! Lehet rendes kaját is enni, nem aranyáron. Sír a szája a sok parasztnak, hogy válság van, kevés a fizu, de a "mekik" azért mindig tele vannak. Eszitek a szart, ráadásul drágán. Azt is nézd meg, kik dolgoznak ezeken a helyeken! Az alja. Ez a story nem más, mint nyomoroncok egymást közt :)

2012.07.25. 06:11:02

Ha még egy kicsit beszélni magyar (a mondat közbeni vesszőkről már látom leszoktál): biztos nem csak okos, hanem rendkívül tehetséges szakács is vagy, ha 8 hónapig nem találtál rendes állást.

Miért nem a sikeres ausztráliai magyar menekültek fórumaihoz szólsz hozzá ilyen intelligensen?

Nyomek 2012.07.25. 06:28:18

Az első, ami a történetet olvasva beugrott, hogy a történet írója néhány szót írhatna, hogy élte meg a melegfelvonulást belülről. Persze, lehet, hogy valami érzékeny lelkületű emóscsaj a posztot toló.
Mindenesetre tiszteletre méltó az az igyekezet, amivel a rengeteg negatívum ellenére ragaszkodik a McMenühöz.

"úgy szolgálta ki a barátnőinket, hogy még csak rájuk sem nézett" - ezt hogy élted túl?

"illedelmes hangnemben megkrédeztük a Kisasszonyt"
...
"Ezután szó szót követett, és azt is mondta többek között, hogy "paraszt bunkók vagytok""

Szóval úgy kezdődött, hogy visszaütöttek.
Amíg nem halljuk a másik felét, addig ez az egész a sértődött nyávogás kategóriába tartozik.

Gondolom, azóta is a Mc törzsvendége a kedves író.

The Lost Soul (törölt) 2012.07.25. 06:30:55

most komolyan? nyújt olyat egy "meki", amiért el kell fogadnia egy öntudatos vásárlónak az ilyen stílust? megvárnám, amíg összekészíti a rendelésemet, aztán közölném, hogy ilyen stílus mellett inkább nem, köszönöm szépen...

atila68 (törölt) 2012.07.25. 06:31:32

McDonaldsban vacsorázni... Aha.

Nem köszönt.
Hú baszki!

Persze, hogy
felkúrom magam
és
elbaszom az egész estéjét
az egész társaságnak.
Aha.

atila68 (törölt) 2012.07.25. 06:35:56

@vamvend:

OFF

Ez megérne egy külön posztot.
Mert ha kapok az
önkiszolgáló pénztárban
3-4-5 % kedvezményt...
Legyen.

De, hogy úgy dolgozzak a Tesconak, hogy nem vagyok a bérlistájukon...

Mazlee 2012.07.25. 06:40:25

Nekem megért volna egy plusz kis kólát hogy véletlenül ráöntsem a pénztárgépre, pultra, pénztárosra.

oppsz bocsi! véletlen volt.

Mortanius 2012.07.25. 06:50:25

McDonald's-al kapcsolatban leírni azt a kifejezést, hogy "étterem" és "vacsora"...

Egyébként rettenettesen naív a poszt írója, ha azt hiszi, hogy az összes felszolgáló, eladó, ügyfélszolgálatos stb őérte van és az ő kéréséit majd minden alkalommal minden féle érzelem nélkül fogja azonmód, rögtön végrehajtani. Bizony az életben lesznek majd olyanok akik pofákat fognak vágni, nem köszönnek, visszabeszélnek stb. Ez már csak ilyen!

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.07.25. 06:58:23

Lehet, hogy azért volt ilyen geci a McAlkalmazott, mert beleégett a retinájába, ahogy a grószkarcsi nyammogja a hambit. Nem biztos, csak lehet.

webnazi 2012.07.25. 07:04:14

Már maga a hozzáállás is eléggé furcsa egytől egyig ezekben a mekikben, ahol szinte mindenkit letegeznek - hát nem kéne! Mert egy idegen, ráadásul potenciális vásárlójuk és ügyfelük - az nem puszipajtás - érthető!
Amúgy viszont
- nem ciki dolog megvacsorázni a szar gumizsömléjüket és melléje a drága sültkrumplit meg a barna cukros vizet egy ilyen amerikás kócerájban? Mert annyi pénzért többnyire már egy rendes étteremben is lehetne enni, jobbnál jobb kajákat, pincérrel kihozatva.

Mekiben enni egyáltalán nem menő dolog, meg aztán különben is - ősi román szokás ...

Terror Dzsoni 2012.07.25. 07:06:57

Végre! A szar kajához szar kiszolgálás illik! Kinek nem tetszik, egyen a Gundelban!

webnazi 2012.07.25. 07:11:16

@Mortanius:
aki bármiféle szolgáltatási iparban dolgozik, legyen az fodrász, pincér, vegyesbolti eladó, taxisofőr vagy éppen mekis felszolgáló, annak tudomásul kellen vennie (de sokat lehetne tanulnia ehhez az amerikai mentalitásból) annak mindig mosolyognia illik, továbbá mindig a vásárlónak van igaza, stb. ... és az a dolga, hogy az ügyfél minden esetben megelégedetten távozzon.
Ha erre egyszerűen nem képes, mert -mondjuk megjött neki, mert csúnyán néz rá az ügyfél, netán piszkos a keze, stb.,az inkább söpörje az utcát, mert a faleveleknek és utcai szemétnek tényleg tök mindegy, milyen aznap a közérzete.
Az ne menjen más embereket szolgálni - éhbérért vagy fizetésért!

vamvend 2012.07.25. 07:15:52

@atila68: Én is azt gondoltam, ha lenne kedvezmény, esetleg szórakoznák ott az ötven vásárolni akart cuccal, de csak úgy, ingyen, helyettük? Teljesen hülyének néznek.

2012.07.25. 07:30:39

nem kellett eljonnom, ot eve itt elek, mar a sajat bizniszemet csinalom. Nem vagyok szakacs, kenyszermegoldas volt. A fogyasztok meg amugyis szart esznek (kifejezetten a franchise droidokrol irok, nem normalis ettermekrol), igy legalabb valami tapanyag is kerult a kajajukba. Neked is szivesen fozok amugy. Ezt utalom amugy a legjobban az agymosott fogyasztokban, ezt a kurva nagy ontudatot a semmire.

A keplet egyszeru, ti droidok hozzajarultok, hogy a mekdonac fele multik kioljek beloletek droidokbol az igyenyt a normalis taplalekra, sorban alltok a fosert (meg akkor is ha tudjatok hogy mi van benne - elarulom, nem sok novenyi vagy allati eredetu alapanyag), a szolgaitoknak tekintitek azokat a szerencsetleneket, akik koszonhetoen a multik mindent ledozerolo ternyeresenek nem talalnak mas munkat, elvarjatok, hogy korulugraljanak benneteket, jatsszatok az urinepet.

egy ausztral kisvarosba koltoztem a melo miatt, es mit latok? a coffeeclub meg a mekdonac szepen hazavagta az igazi kis ausztral vendegloket a sok agymosott birka sorbanall a mekdrajvban.
A rendes etterem csodbe megy, igy meg akinek lenne is igenye arra hogy ne fost egyen az se tud mashova menni. szepen megassatok ti a sajat sirotokat es mindezt hihetetlen ontudattal.

LenaLondon 2012.07.25. 07:39:31

@Dr Jozef Vengloš: Nagyon kedvelem amiket írsz, mindig annyira fején találod a szöget.

webnazi 2012.07.25. 07:40:41

@atila68:
az hagyján, hogy dolgoztatnak ... te vagy a saját magad pénztárosa,
az igaziak meg a kajáldában röhögnek, hogy más végzi el a dolgukat. A fizut azért felveszik érte ...
De hogy azért a szar nylonzacskóért 5 vagy 10 forintot elkérnek, ami régen ingyenes volt, az azért eléggé vicces! És rajta a Tesco-s embléma - magyarul - szinte még te fizetsz azért, hogy reklámozod őket! Ők viszont NEM fizetnek az ingyenreklámért.
De sajnos így van ez a többi áruda többi szines reklámszatyrával is!
Ha egyszer kiszámolnánk, mennyi a szatyor hordozott reklámértéke, és mennyi maga a szatyor anyagi értéke - akkor kiderülne, hogy egál - és újra ingyen kellene adniuk!

hardw 2012.07.25. 07:42:05

egyszer egy burgerben üvöltő zenére tértünk be, *semmi* nem volt lesütve, több mint fél órát kellett várni az ételre ebédidőben.

utánunk többen érkeztek, ők is hőbörögtek, páran beírtak a vendégkönyvbe.

következő hétre kirúgták a teljes gárdát, vezetőstül. XY-ra is ez vár.

vamvend 2012.07.25. 07:47:15

@adambrisbane: Az a vállakozó, aki így áll hozzá a kuncsaftajihoz, csak mert más az igényszintjük mint az övé, az soha nem lesz sikeres. Legfeljebb, ha utcatakarító kisvállakozó vagy, mert akkor csak az önkormányzattal kell jól kijönnöd.

De mi van, ha ott is sokan oda járnak, amit te lenézel? (Ugyen mire fel? Én harmincöt éve vagyok vállakozó Magyarországon, de senkit soha nem néztem le azért, mert szereti a mekit, pedig magam egyszer voltam ott és az éppen elég volt egy életre.)

vamvend 2012.07.25. 07:48:56

@webnazi: Az is biztos, hogy egy kézben hordozott reklám, ér annyit mint egy szar műanyag szatyor.

LenaLondon 2012.07.25. 07:53:35

Nem értem én ezt a nagy öntudatoskodást.
"Nem használok önkiszolgáló pénztárat, mer' én vagyok a jani".

belekotty 2012.07.25. 07:53:38

@heidt: Bazzz... szétröhögtem magam. :-))

Moan 2012.07.25. 07:55:28

Szerintem aki mekdonácba jár az lúzer. :)
Ha mér hambi, akkor jóféle bucis oldschool, ha meg étterem, abból van sok szép a környéken. :)

belekotty 2012.07.25. 07:56:17

@webnazi: "Már maga a hozzáállás is eléggé furcsa egytől egyig ezekben a mekikben, ahol szinte mindenkit letegeznek" - Én is utálom ha letegeznek. Már rég nem vagyok fiatal, ne hízelegjenek nekem! Ha meg nem hízelegni, hanem bratyizni akarnak velem, arra nem tartok igényt.

68nyara 2012.07.25. 08:06:21

@vamvend: Ez melyik tesco volt? Mert az önkiszolgálósokban nincs nyitási idő, lévén 24 órásak. Aztán az önkiszolgban is van pénztáros. Az meg nem nagyon fordul elő, hogy a reggel hatos műszakból senki nem ér be, bár akkor marad addig az éjszakás. Szóval valahol kicsit kétes ez a sztori, de jó próbálkozás volt. Ettől még persze szar a Tesco (ez ilyen kötelező sallang a végére...:-))

873ujr3rk 2012.07.25. 08:06:24

megprobalom lerajzolni, tokeletesen jellemzi balkani mivoltunkat

balkán:

penztar1:vásárló,vásárló, vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,
penztar2:vásárló,vásárló, vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,

nembalkán:

pénztár1:vásárló
vásárló,vásárló, vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló,vásárló
pénztár2:vásárló

utóbbi esetben csak a pénztárak előtt bomlik meg a sor, így nincs tolakodás, másikpénztárgyorsabb etc, csak úgy egyszerűen halad a dolog.

egyhazafi 2012.07.25. 08:06:47

Mi a fenéért eszed azt a mérgező vackot?
Elhízol tőle és még meg is fingat.
Nézd meg Oroszországot, ott államilag kitiltották az állampolgárokat szándékosan és tudatosan mérgező multit.
Itt is ez kéne tenni.

A viccet félretéve. Azért benned és a barátnőidben is van hiba bőven. Megnézném az eladók véleményét is a kis társaságotokról. Lehet más lenne a gyerek fekvése az ő történetük alapján.

Végül főzz magadnak otthon a csajokkal akkor nem jártok így!

873ujr3rk 2012.07.25. 08:07:49

nem sikerült:(
szóval sokkal egyszerűbb volna ha belátnánk, egy sorban állni és a sor elejéről mindíg az éppen felszabaduló pénztárhoz lépni sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne, mint minden pénztár előtt külön sort kreálni.

68nyara 2012.07.25. 08:08:14

@webnazi: A szatyrok azért kerülnek pénzbe hogy ne vigyél el 20 darabot egy 3 darabos vásárlásra. Környezetvédelem. Éééérted?

68nyara 2012.07.25. 08:09:57

@873ujr3rk: Igen, ez egy mekiben pl. működhetne is. Mondjuk a Déliben a mávnál működik is.

68nyara 2012.07.25. 08:14:24

@LenaLondon: Nyugi, ők ilyen egybitesek. Az eszükbe sem jut, hogy amikor mindenki teli kocsival álldogál a pénztáraknál, akkor neki nem kellene három zsömivel, meg 10 deka párizsival végigállnia a sort, mehetne lehúzni az önkiszolgálóba...Neem, ő úgy csinál, mintha kényszerítené valaki, hogy ott fizessen, és még ő dolgozzon vele. Brrr.:-))

fuakjs11 (törölt) 2012.07.25. 08:18:36

@873ujr3rk: nem fogod elhinni, voltam már ebben az országban postán normális sorban.
Álltunk benne vagy 10-15-en.

És bazmeg bejön a szakadt prolija, és nem olvassa le hogy miafaszvan, hanem megy előre az ürülő pénztárhoz.

Persze hátrazavartam a gecibe, de igazából a szívét téptem volna ki.

Lajosforras 2012.07.25. 08:19:05

azzal kezdődik, hogy ő lenne a vevő. a szarul fizetett alkalmazott meg kussoljon, dolgozni ment oda. leszarom, hogy mennyi a fizetése,meg éhbérért robotol. ha nem tetszik neki, hogy a vevőre mosolyogni kell,akkor húzzon el a halál faszára valami tehenészetbe szart lapátolni, a trágyadombbal nem kell beszélgetni. ne hogy már a droid legyen a hibás, mert szóvá meri tenni, hogy ugat az alkalmazott. a biztosnági őrt meg el kellett volna hajtani a picsába, lévén nem a meki alkalmazottja. amúgy meg nemcsak vásárlók könyve,benne az alkalmazott meg a biztonsági őr nevével, hanem abból a másolattal fogyasztóvédelem. és igen baszd meg, a kisköcsögnek van igaza. egy alkalmazott fogja be a pofáját,tegye a dolgát,azért van ott. aztán,ha már távozott a kedves vevő,menjen be az öltözőbe ordítva kurvaanyázni.

England win The Ashes! 2012.07.25. 08:25:16

@vamvend: Röviden: hüle vagy!

Bővebben: legközelebb tedd szóvá azt is, hogy nincs, aki tolja neked a kocsit, meg egy másik alkalmazott, aki a cuccokat pakolja a szekeredre.

Mityu_azigazi 2012.07.25. 08:28:19

@KecskeDotyi: NEEEEEEM!!!
Csak ezt ne!

A vevőnek NINCS mindig igaza. Az, hogy kinek van igaza, logikai kérdés, nem illem, és nem pénzügy.

Gyomorforgató, amikor csak azért van "igaza" valakinek, mert nála van a zsé....

(Most még jöjjön valaki, aki a PÉNZ szót csupa nagybetűvel írja, hogy teljes legyen rosszkedvem tele, bazdmeg...)

Mityu_azigazi 2012.07.25. 08:32:09

@Rosszindulatú Vászka: Vászka te túl toleráns vagy a mai világba'.

Na és mit csinálsz, ha a szeméJzet a barátod?

istenvagyok 2012.07.25. 08:42:12

csak a férgek játnak a mekibe, vagyis én például nem járok sose mert én isten vagyok

2012.07.25. 08:43:17

@vamvend: eleg nagy problema ha nem teszel kulonbseget emberek kozott. az en vevoim speciel nem agymosott fogyasztok, a mekdonacba jaras eleve kizarja hogy az illeto a target marketembe tartozzon.

igenis kulonbseget kell tenni az emberek kozott. A fogyasztova valas nem veleszuletett dolog, mint a borszin, te dontesz rola. ha fogyaszto vagy, mekdonacba jarsz akkor jobb ha hozzaszoksz, hogy a frusztralt rabszolgak bele fognak piszkitani a moslekodba.. es meg is erdemled.

Emerico81 2012.07.25. 08:44:37

Légy szíves, írd meg azt is, ha bármiféle fejleménye lesz az ügynek, mert nagyon kíváncsi vagyok rá.
Ez egyáltalán nem megengedhető egy alkalmazott részéről sem, nemhogy egy vezető részéről. Ez biztos egy kirívó eset, mert ahogy írtad Te sem találkoztál még hasonlóval, én sem!
Azt nem néztétek, hogy a vásárlók könyvébe volt-e már írva hasonló eset?

2012.07.25. 08:47:50

ahol en dolgoztam, ott arultak egy olyat, hogy thick shake..nem tudom otthon van-e ilyen fos. 9 gomboc vaniliafagyi (a legolcsobb 80% cukortartalmu), valami szirup es tej. Az ontudatos hulyepicsak termeszetesen mindig skim milkkel kerik, mert ok ilyen kulonlegesek. A postolorol pont ezek az agyhalottak jutnak eszembe. Elhitette veluk a tv, hogy ok kulonlegesek, hogy tobbet erdemelnek, hogy ok kiralylanyok.

Koky_ 2012.07.25. 08:48:24

@KecskeDotyi: Azért mert valaki nem ért egyet a posztolóval, már egyből ő a vezető? Komoly...

Plumper 2012.07.25. 08:57:09

küldjétek rájuk a FOGYASZTÓVÉDELMET. állítólag nem sz@roznak egy percet sem, és úgy megbüntetik őket, hogy a fal adj a másikat... még mindig azt hiszik sokan, hogy balkánozhatnak ebben az országban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.25. 09:00:53

@adambrisbane: Figyelj már! Ha néha megvakarom a pöcsömet, attól még mehetek hozzád... sőt, Hozzád... mégsőtebb- HOZZÁD vásárolni?
Dresszkód, vagy ilyesmi van?
...zoknit is megnézed?
Sima AMEX-szel is lehet vásárolni, vagy csak arannyal?
"sürgős" jeligére

öt görög 2012.07.25. 09:01:49

hülyegyerekek hülye kalandjai hülye helyeken más hülyékkel

Celtic 2012.07.25. 09:02:59

@parkolok.com: +1 :) Tenyleg vicces ez a post :)

Celtic 2012.07.25. 09:04:22

@Rosszindulatú Vászka: Erre is +1 :) Tenyleg MP-szintu az eloadas :)

apd (törölt) 2012.07.25. 09:06:02

@Rosszindulatú Vászka: ha olyan kurva igényesen étkezel, akkor tanuljál meg igényesen írni, te, te szeméJJJJJzet..

ROBERTO 2012.07.25. 09:15:28

A posztoló a hülye, hogy a szemétbányába jár moslékot enni... :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 09:16:51

Ez az a MegDöglessz, ahola budiban:
- rendszeresen döglenek meg drogosok
- nincs melegvíz a kézmosóban
- és ahol a fejlett országokkal (pl. Románia) szemben nincs se WC-papír, se szappan?
Ez az, ahol az állandó, hypóval elegyes csatornaszagot nem tudja elnyomni a fasírtsütéshez ezredszer használt földimogyoró-olaj izzadt gyapotszedő-szaga sem?
Amit '60-as - '70-es évek Ittasellátó (=Utasellátó) kocsmáit felidéző "retro" firkálmányok és fülkék közötti kukkoló-átfúrások "díszítenek"?
Na oda nem merek már vagy 10 éve bemenni, mert valaki mindig hány, valaki szúrja magát, s közben befosik a gyönyörtől, és legtöbbször valamelyik fülkét ketten veszik igénybe, akik bizonyára fogyatékkal élhetek, mert egyedül nem tudnának összeszarozni mindent.
Azt viszont én szeretném tudni, hogy melyik embercsoport tagjai parasztoztak? A cigányok, a dzsentrik, a zsidók vagy az éhes proletárok? Vagy valami, a trágyából épphogy kimászó, őseit, rokonait, egykori barátait visszatipró becstelen adócsaló újgazdagok?

futás csicskák! 2012.07.25. 09:17:04

@Vincenzo90: na gyere dicsak itt nagy a pofád találkozzunk

asz leszen utolsó utad kis geciparaszt nekem beugatol

Ördögfi 2012.07.25. 09:20:31

@futás csicskák!: Mit képzelsz magadról! Mi az hogy magyar csicskák?? Ki a f@szomonak képzelitek magatokat Ti rühes tetvek?? Ha a magyarok nem lennének a saját szarotokat ennétek, mert dolgozni azt nem szerettek! Én egyik mocskos fajtársadnak nem alázkodok meg, ott rohadjatok meg ahol vagytok! Embereket ölni azt tudtok, de amikor kiküldenének a harcmezőre mint a patkányok úgy bebújnátok a föld alá! És még azt mondják, hogy azért mert cigány?? Ez milyen hozzászólás volt?? A mocskok oldaláról nincs rasszizmus, csak a MAGYAROK-tól??? Hogy szakadt volna az ilyen emberi szemétnek a feje az anyjába amikor megszületett!!! ÉN IGEN IS MAGYAR VAGYOK ÉS BÜSZKE RÁ!!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 09:20:35

@mrzigi: Hiába no, még koránt sem tökéletes a bölcsészmérnök-képzésünk. Vagy csak még tele volt anyaggal...

mepew 2012.07.25. 09:20:55

nem tudom, mit csodalkoztok azon, hogy az ott dolgozoknak nulla motivaciojuk van a koszonesre havi 70 ezerert.
amugy en dolgoztam ebben az etteremben jopar eve vezetokent. Ismerem az etteremvezetot aki egy igazi fereg, csak ugy mint az egesz vezetese ennek az undormany cegnek. Kulonben is egyel rendes kajat bazmeg

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.07.25. 09:21:27

Nem is értem, hogy lehet megenni ott bármit is. Az ilyen "éttermek" környékén még a levegőben terjengő szag is elviselhetetlenül büdös és gyomorforgató..

mepew 2012.07.25. 09:25:34

@Emerico81: Az en feladatom volt havonta egyszer atnezni a vasarlok konyvet. Fellapoztam, irtam egy kedves levelet a beirkaloknak, hogy koszonjuk az eszrevetelt meg nesze itt egy ezres lkekajalhato, majd tuzogeppel osszekapcsoltam a letudott oldalakat es ment vissza a konyv a helyere. Senki masnak fogalma nem volt rola mi van benne, en meg magasrol leszartam, ki mit panaszkodott. El lett felejtve az egesz. Igy irkaljatok bele! Ja, feher inges vezetokent kerestem 120 ezret Szerinted??????

keptelen kepkeret 2012.07.25. 09:26:18

Velem a Starbucks-ban tortent hasonlo eset.Mielott barki felreertne es jonne a "sznob p..a, mar csak a Starbucks jo neki" demagog nagysikeruvel ami az egybitesek sajatja, gyorsan leirom, h en M.orszagon sosem jarok Starbucks-ba, leven a legtobb helyen arulnak jo kavet pesten.

Angliaban ez nem igy mukodik, van Nescafe, vizezett kave...nem sorolom. A Starbucks nem a kedvencem, de legalabb megkozeliti a kave erzest;-)

Szoooval besetalok, mindenki kedves ahogy mindig es kerek es decaf latte-t. Megegyszer megemlitem az eladonak, biztos ami biztos alapon h koffein mentes legyen (koffein erzekeny vagyok, es tudom most jon a szokasos "akkor minek iszol kavet?". Mert szeretem:-).

Erre a kiscsaj, kb. 20 eves odaszol a haverjanak ironikusan, h "de tuti koffeinmentes legyen, ha ha ha".

En kozoltem vele, h ha ha ha, igy nem beszelunk vevokkel, kikertem a vendegkonyvet, odaadja es akkor jon a legabszurdabb mondat amit valaha hallottam:

"ez azert van, mert fekete vagyok, es te utalod a feketeket". Raneztem, es kozoltem vele, h nem kene a rasszista kartyat jatszani, nem azert irok bele, mert fekete vagy, hanem azert, mert bunko.Nalam ez a " fekete" vagyok kartya nem mukodik, pont leszarom. Most pedig h cuki modon lerasszistaztal, kerem a managert.

Manager kijon, felveszi az adataimat, mi tortent, elbeszelget a kislannyal es mivel szamtanuim voltak az esetre, nyilvanos bocsanat keresre kotelezte a manager.Kiderult, ez volt a masodik ilyen esete.

Utana a manager kert elnezest es felajonlott egy ingyen kavet.

Nem erzem magam jobban attol, h a kiscsajnak bocsanatot kellett kernie, leven a lenyeg nem a bocsanatkeresen van, hanem azon, h igy alapbol nem beszelunk vendeggel.

Kiskosztumben ugy tuntem mintha verbeli skinhead lennek, nyilvan-)

Netuddki. 2012.07.25. 09:29:34

Mútkor én is vóttam a mekdöncibe. Leüttem egy asztalhó de 1 óra alatt nem gyütt a pincér fővennyi a rendelést. Na, oda se megyek többet...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 09:30:31

@keptelen kepkeret: Kezét csókolom, Morvai Krisztina néni? Mikor tetszett Londonban járni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 09:32:27

@pushpang (univerziális határeset): Egyszer liftezz együtt afroamerikai sportolókkal edzés után, zuhanyzás előtt, és örökre összekapcsolod a két "illatot"...

I_Isti 2012.07.25. 09:35:12

@keptelen kepkeret: hát ez tényleg tök ugyanolyan eset...

SvenH. (törölt) 2012.07.25. 09:41:45

mindig is utaltam azokat a gorenyeket, akik "megnyilt a penztar" felkialtassal elkezdenek nyomulni ugy hogy sokkal kesobb erkeztek mint a tobbiek
tesoban en fegyelmezek is ilyenert :)

Swind 2012.07.25. 09:42:07

Csak én gondolom, hogy a Big Mac jóval kisebb lett , mint korábban? 6 éve vettem utoljára, aztán most pár hete. Csodálkoztam a méretén. Ha igaz, hogy kisebb lett, ezt nem verték nagy dobra. Szerintetek?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.07.25. 09:42:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Rendben. Ha sikerül együtt lifteznem afroamerikai sportolókkal edzés után, feltétlenül megfigyelem a jelenséget... :)

Brainstormer 2012.07.25. 09:42:55

TE vagy a "baszolút ellenséges", he! Kérd ki a moslékodat, aztán zabáld meg, utána húzzál haza! Kinek hiszed magad, hogy oktatod a személyzetet, mit kő csinálni? Amúgy meg ki látta és hallotta ezt az egészet, csak ti , nem? Minek ez a vergődés, ennél vannak sokkal súlyosabb dolgok is.

keptelen kepkeret 2012.07.25. 09:44:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Morvai Krisztarol meg nem hallottam, az eset egy honapja tortent, es tegnap voltam londonban:-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 09:47:13

@pushpang (univerziális határeset): A régi időkben ez bármelyik egyetemi kollégiumban megeshetett.
@Brainstormer: No igen, a személyzeten a kenderszármazékok demotiváló hatását, rajtad meg a keményebb serkentőszerek hiánytüneteit lehet érzékelni.

tejcsokoládé (törölt) 2012.07.25. 09:49:04

nagyon sokan szidják itt a posztolót, de... a meki épp elég drága (és épp elég szar) ahhoz, hogy ne parasztozzák le nyíltan az embert akkor sem, ha ez csak egy gyorskajálda.
van olyan, hogy simán túllépünk ilyenen, de nem csak a pultos lehet fáradt, hanem a vevő is, van olyan, hogy utolsó csepp a pohárban.
és igen, attól, hogy 'csak' gyorskajálda, nem kell parasztnak lenniük.

t0thl 2012.07.25. 09:49:54

Közepesen ittas csapatot képzelek, akik a sor melletti pénztárnál kötözködnek, mert ugye akik a sorban állnak csak szimplán bénák és nem veszik észre, hogy egy tök üres pénztár is rendelkezésre áll még.....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 09:53:57

@keptelen kepkeret: Ez az ő kiskosztümös stílusa pedig. Ezt az "egy hónapja (...) tegnap" dolgot nem értem...

cicmen (törölt) 2012.07.25. 09:59:31

@futás csicskák!: nekem köszön mindenik előre mer kitépem a szivit én roma vagyok nem szaros magyar gec

Nem köszönnek! Köpnek! :)

keptelen kepkeret 2012.07.25. 09:59:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ok, de meg mindig nem tudom ki az a Morvai kriszta a "kiskosztumos" stilussal? A "tegnap"-ot arra ertettem, h megkerdezted, h mikor jartam Londonban:-)

cleo 2012.07.25. 10:01:40

Smart pontot fel irtak a kartyadra?

etruszk 2012.07.25. 10:03:12

@t0thl: nekem is ez ugrott be egyből.A többiek mind hülyék, hogy beállnak a sorba...

Koky_ 2012.07.25. 10:04:15

@Mazlee: Büszke lehetsz magadra. Csak nehogy egyszer más borogasson rád kólát...

vamvend 2012.07.25. 10:04:29

@Dr Jozef Vengloš: Te meg szolgalekű,aki mindent elvisel, csak megengedjék neki, hogy otthagyja a pénzét valahol. Az ilyen primitív csicskások miatt kezelnek minket úgy, ahogy.

vamvend 2012.07.25. 10:06:02

@68nyara: KÖKI. Hattól huszonkettőig. Ha voltál arra, tudod mekkora. Van akkora, mint a Fogarasi.

Swind 2012.07.25. 10:06:03

@keptelen kepkeret: " Most pedig h cuki modon lerasszistaztal, kerem a managert."

Tényleg külföldön élsz. Magyarországon már a ha valakit rasszistának neveznek, az bók, és büszke rá.

anyahajókabinajtóhajtogató 2012.07.25. 10:09:43

Nem annyira magas az a pult. Kis gyakorlással át lehet rúgni felette!

vamvend 2012.07.25. 10:10:42

@LenaLondon: Nem a jani, bár hozzájuk képest midneképp. De nem dolgozok senki helyett! Nem értesz még valamit? Akkor te dolgozz más helyett, a te dolgod! Én midneneste ott vásárolok, ahol van pénztáros, meg húspultos, meg árufeltőltő meg beszerző és ezek a feladatok nem az én ingyenesen elvégzandő dolgaim közé tartoznak, az áruház nagyobb hasznára!

Vezesd a villamost, legalább ameddig mész. Lesz egy következő, aki, ha leszállsz elvezeti tovább!-:)))

mirigy187 2012.07.25. 10:13:11

Én olyan közintézményben dolgozom ahol naponta találkozni prosztó emberekkel,de ettől függetlenül el kell viselni őket és nem lehet ugyanabban a stílusban elküldeni őket mert ha az embernek ez a munkája akkor viselje el vagy menjen máshová melózni. Szóval a mekis prosztók örüljenek, hogy még van állásuk ilyen stílussal.

sorica123 (törölt) 2012.07.25. 10:13:50

@adambrisbane: mondjuk az se meglepő, hogy most nem Ausztráliában vagy, hanem itt gizdázol, hogy de már jártál ott. Ilyen hozzáállással...
Egyfelől tényleg bosszantó a levél írójának a stílusa - tipikus körülményeskedő tánc- és illemtanár stílus. Másfelől viszont kereskedelemben az első dolog, amit elpofáznak az embernek, hogy neki ott, akkor _nincs_ véleménye. Pult mögött másképp viselkedik az ember, mint civilben. Úgy mondjuk elég nehéz ezt betartani, ha jön egy olyan vevő, aki be is teszteli az embert, lehetőleg műszak vége felé, és annyiért, amennyit egy mekiben kap a munkájáért az ember.
Amúgy ezzel az "alja ember végez alja munkát" dumával meg ne műnaivkodjunk már, nagyon gáz. Pont a sok ilyen "igényes" olyan, hogy ha nem kötnek utánuk fejenként egy szemetest, igényesen megeszi utánuk a várost a retek.

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2012.07.25. 10:14:27

mondjuk bedrogozva nem kéne mekibe járni, max a budiba az aranylövésért...

Niro 2012.07.25. 10:14:37

Made in Hungary. Nálunk még a saját tulajdonában lévő üzletben sincs a vezetőnek annyi esze, hogy rendes legyen a vásárlóval, pedig ő ráadásul abból élne... Na abba a mekibe sem megyünk akkor többet! Utálom az ilyeneket! Elképzelem milyen lehet ott a munkahelyi légkör...

vamvend 2012.07.25. 10:16:55

@68nyara: A végét most olvastam. Te sem hiszed el. Nehéz is. (Bár látod, sokak szerint én vagyok a hibás, mert nem akarok ingyen dolgozni a Tesconak. Hihetetlen szolgalelkű arcok élenk köztünk. Biztos vagyok benne, hogy az öntudat hánya vezetett oda, ahol most tartunk.)

De, ha megadod az e-mailed átküdöm a Tesco válaszát a reklamációmra.

mirigy187 2012.07.25. 10:17:40

Voltam én már olyan vidéki mekibe ahol miss röfi kiszolgáló lebaszta szerencsétlen munkatársát, hogy minek engedett be még minket, jelzem vagy 40 perc volt még zárásig majd tette a további megjegyzéseket pedig csak elvitelre kértük nem is akartuk ott megenni. A srác nem győzött bocsánatot kérni tőlünk amikor mentünk kifele. Ja igen mielőtt jönnek az okos megjegyzések, hogy minek ott ettünk a környéken nem volt más étkezde vagy bolt ahová bemehettünk volna.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.25. 10:17:54

@Swind: Ez nekem is feltűnt, de azt hittem, az én pofám lett nagyobb.

indapass90210 2012.07.25. 10:18:12

Szerintem a posztoló rég nem volt baszolút!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.25. 10:19:17

Majd kihozzák a régi méretet, mint XXL-size, másfélszer annyiért.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2012.07.25. 10:20:31

Anno a 90'es evekben, tul 25-on es az elso par million, mindig megjegyeztem a McDonaldsos magyar eladoknak, hogy inkabb a Jo napot-ot kellene eroltetni, nem pedig az angol uzletekbol direktbe atvett Szia-t vagy Hello-t. Utalom ha idegenek Szia-znak amikor elakarnak adni valamit... Csinos fiatal csaj az utcan vagy egy szorakozohelyen ramsziaz, az mas kerdes... De egy uzletben??? Szerintetek volt vala egy bolt is Pesten a McDonalds elotti idokben ahol felnott embernek Szia-val koszontek volna?? No way... szoval elbunkosodik az orszag, kultura megy a levesbe...

catee 2012.07.25. 10:21:11

"visszatérő törzsvendégek vagyunk" :))))
a mekiben :))) "éttremben vacsorázni" a mekiben :))))).... cukifej... tutira '85 után született a Drága! De azért édi!
Szerintem ez nem valós sztori, tesztelik a reakciónkat, a szóhasználat is szándékos : ))))) ennyire elvarázsolt nem lehet valaki : ))))

vamvend 2012.07.25. 10:21:21

@68nyara: Ne zavarjon, hogy leírtam, hogy kb tízezres bevásárlásról volt szó, ötven tétellel és nem volt nyitva egy pénztárossal bíró pénztár sem! És még te egybitesezel, nyolcvanas IQ val?

Tita nick 2012.07.25. 10:21:57

Így jár, aki műanyagot akar enni műanyag helyen, műanyag személyzettől. Annak örülj, hogy még nem haltál bele a kajájukba.

keptelen kepkeret 2012.07.25. 10:23:28

@Swind: Igen, hallottam rola,es ez hihetetlenul abszurd. Ugy ertem erre, hogy lehet valaki buszke?

vamvend 2012.07.25. 10:23:29

Ennyi ostoba gyerekembert egy rakáson, aki oksonak és felsőbbrendűnek képzeli magát, a gimnáziumi ketteséval!?

Marcangoló Korelnök 2012.07.25. 10:23:58

Sajnos amióta a gyorséttermek elfogadják a SZÉP kártyát, a budapesti éttermek meg sorban modják vissza, az ember igenis nem tehet mást, hogy gyorséttermekben "eszi le" a kártyájára utalt pénzt. Minden bírálatot megérdemel, aki "mekibe" jár, de kényszerhelyzetbe sodródott embereken ne élcelődjünk.

Tita nick 2012.07.25. 10:26:05

Tegye fel a kezét, akit még nem mostak körbe, akinek evés közben nem mosták le az asztalát büdös ronggyal. És ezért még pénzt adni....

indapass90210 2012.07.25. 10:26:18

@vamvend: Tényleg, 50 termék elhúzásába a vonalkód-olvasó előtt idén már több százan belehaltak!

Tita nick 2012.07.25. 10:27:05

@vamvend: oksonak :-) te egyes voltál vaze

mirigy187 2012.07.25. 10:28:51

@Tita nick: Nem tagadom szeretem a mekis kaját igaz ritkán megyek be mert drága, de engem még nem mostak körbe szóval férjhez mehetek :) (igaz nem vagyok nő) :)

Swind 2012.07.25. 10:28:53

@keptelen kepkeret: Olvass
gass bármilyen témában kommenteket. Az elmúlt 22 évhez képest igen ijesztő változás, hogy most már nem egy nicknév mögé bújva írnak hajmeresztő gyűlöletszövegeket, hanem facebookon saját néven, címen, munkahelyi adatokkal. Az is megérne egy misét, hogy mit szólnak ehhez a Magyarországon is jelenlevő multik HR-sei, hogy a dolgozók miket írnak nyíltan, de az is lehet, hogy kis hazánkra más vállalati policyk léteznek.

indapass90210 2012.07.25. 10:28:58

@Tita nick: ha hagytad, hogy miközben tömöd a fejed, a takkernéni büdös ronggyal törölgesse az asztalt, akkor ott nem csak ő a hüje.

vauvauvau 2012.07.25. 10:29:12

A Nyugati téri meki öltözőjében, alagsorában, mivel régi épületről van szó 5-6 cm-s csótányok szaladgálnak, még a falon is!

atila68 (törölt) 2012.07.25. 10:29:30

Egyetlen észrevétel;
Azt tudtátok, hogy aki veletek szemben áll és kiszolgál az is ember?

indapass90210 2012.07.25. 10:30:31

@vamvend: "Ennyi ostoba gyerekembert egy rakáson, aki oksonak és felsőbbrendűnek képzeli magát, a gimnáziumi ketteséval!?"

Nyelvtanból-e te-e hányas-e volt-e e?

Marcangoló Korelnök 2012.07.25. 10:31:20

@Tita nick: - ennél is rettenetesebb, hogy a "szendvicsből" dől elő a trutymó, mindened úszik, de a blokkot kristálytisztán kell tartanod, ha utána ingyen akarsz megmosakodni, mert mocskosan nem fogadja el a vécésnéni.

Tita nick 2012.07.25. 10:31:50

@Dövan: :-)))) ez jobb, mint az én válaszom hehe

solidaxle 2012.07.25. 10:33:43

Lefordítanám a "panaszos" verzióját magyarra: tolakodni, ügyeskedni, magyarkodni akartam, de amikor nem jött össze, akkor még nekem állt feljebb, és ugye mivel is tudnám jobban fitogtatni a "hatalmamat", mint a mcdonaldsos rabszolgákkal keménykedéssel. Szánalmas balfasz, bennem kábé ezek a benyomások maradtak. :)

bgp 2012.07.25. 10:33:47

Szerintem tényleg bunkók lehettek ezek a "vásárlók". Miért kell gecizni szegény mcdonaldsos eladókkal.

mirigy187 2012.07.25. 10:34:26

@Marcangoló Korelnök: Érdekesen tudsz akkor kajálni mert nekem még egyszer sem kellett a mosdóba kimennem lemosakodni :)

vamvend 2012.07.25. 10:35:28

@Dövan: Mindenből ötös. Igaz nálunk gépírást nem tanítottak. A gimnáziumban és az egyetemeken nem szokás. Persze, honnan is tudnád?

Marcangoló Korelnök 2012.07.25. 10:35:31

Az is ari, amikor sutyiban a kóláspoharadba belesuvasztanak egy akkora, vasborona alakú jeget, mint a pohár négyötöde. A velünk szemben álló emberek, igen.

Tita nick 2012.07.25. 10:35:35

@Marcangoló Korelnök: nem ide tartozik, de elmesélem. A Jászai Mari téren lévő meki vécéjébe bezárkózott egy hajlékony. Kihallatszott, hogy épp hány, fingik, szarik, az emberek meg nyugodtan zabáltak szerteszét. A youtubon van egy videó, amint a hajlékony a nyugati étteremben maga alá pisál az asztalnál. Éljen a meki!

indapass90210 2012.07.25. 10:36:38

@adambrisbane: "eleg nagy problema ha nem teszel kulonbseget emberek kozott. az en vevoim speciel nem agymosott fogyasztok, a mekdonacba jaras eleve kizarja hogy az illeto a target marketembe tartozzon."

Hogy ez mennyire egy fos MLM-es duma, az hihetetlen. Mit árulsz te szerencsétlen? Mágneses térdpántot? Szopni-e lehet benne? Kipróbáltad?

vamvend 2012.07.25. 10:36:46

@Dövan: Te csicskázz proli! És örülj neki, hogy csicskázzhatsz!

Marcangoló Korelnök 2012.07.25. 10:36:46

@mirigy187: te is jól nézhetsz ki. Én a helyedben olykor azért rendeznék mirigy-víz találkozót.

atila68 (törölt) 2012.07.25. 10:37:05

@Marcangoló Korelnök: Tehát szerinted aki veled szemben áll, és kiszolgál az nem ember... Nem én írom te állítod.
Nincs kérdésem.

indapass90210 2012.07.25. 10:39:34

@vamvend: Jó kis iskola lehetett az!

Mindenből ötös, de nem tudja kezelni a vonalkód-olvasót...

Nem a TF-en diplomáztál?

Marcangoló Korelnök 2012.07.25. 10:39:58

@atila68: ha lenne valami ott a szemüveg mögött, észrevetted volna, hogy a kérdésedre válaszoltam. Nem azt írtam, hogy nem emberek, hanem azt, hogy ezt nem tudtam. De megbízható információdnak hála most már tudom.

vamvend 2012.07.25. 10:40:41

@Tita nick: Mert nem gépelek gyorsan (nekem ez lenne a fontos), profin és két betűt felcserélek. Te még véleményt mersz mondani, szerencsétlen?

Úttalan utakon 2012.07.25. 10:40:55

Rossz kedve volt és nem köszönt. De kaját kaptatok, vazze! Hogy közben szúrósan nézett? Ha még hiszel a babonákban, keress valakit, aki jó pénzért leveszi rólad a rontást. Ha meg tudod, hogy ez csak humbug, akkor mégis mi a franc bajod lett attól, hogy nem nyalta ki a seggedet?
Én ebből ugyan semmiféle ügyet nem csináltam volna, pedig én is hajlamos vagyok panaszkönyveket firkálni, de csak indokolt esetben. Attól, ha bunkó a pultos, még sosem borultam ki, legföljebb soha többet nem mentem abba az üzletbe.

Marcangoló Korelnök 2012.07.25. 10:41:27

@atila68: Lesothóban. Ott is ott vagytok?

vamvend 2012.07.25. 10:42:12

@Dövan: Mondom! Szolgálj ingyen, ha akarsz! Meg fognak dícsérni a tescók! És az a legfontosabb egy kis szolgának, nem?

v2peti 2012.07.25. 10:42:38

A keletis büfék színvonala inkább alacsonyabb, áraik meg inkább magasabbak a Mekinél. Persze lehet kivétel, de én nem teszteltem őket, inkább ott a biztos Meki, BK, KFC. Kár, hogy már nincs Pizza6!

Na ezért eszik az ember Mekiben, és nem az igénytelenség miatt.

Tita nick 2012.07.25. 10:42:47

@vamvend: A profin elé nem kell vessző.

Marcangoló Korelnök 2012.07.25. 10:44:03

@Tita nick: lehet, hogy ő se jár mosakodni, mint mirigy.

Tintás Bárnsz 2012.07.25. 10:44:31

Sztem ez egyáltalán nem meglepő. Ez egy ilyen ország, ilyen emberekkel, ilyen mentalitással. Most már eljutottunk odáig, hogy az a ritka, ha emberszámba veszik a vásárlót, holott ők mégiscsak ebből, belőlünk élnek. Bárhova bemész azt érzed, h az eladó, kiszolgáló, pénztáros, stb valami qurva nagy szívességet tesz azzal, hogy foglalkozik veled, tehát, hogy kvázi elvégzi a munkáját. És ezt tulajdonképpen már észre sem vesszük, megszoktuk, nyakig belesüppedtünk a langymeleg magyar prosztóság gusztustalan, bűzlő pöcegödrébe. Nekem már csak akkor tűnik fel, ha külföldön vagyok, hogy: "Jééé, ezt így is lehet?"

Reszelő Aladár 2012.07.25. 10:44:57

Szerintem a munkahelye nem minősíthet senkit. Annyira nem állunk jó munkahelyekből.
A tahóság viszont sehol sem elfogadható, és nem magyarázza, hogy valaki alulfizetett.
Az én melóhelyemen nem divat, mert repülsz. Igaz, megbecsülnek minden szinten. Ja igen. Magyarországon dolgozom.

Mr Neanderthal 2012.07.25. 10:45:54

tok jo helyek vannak a nyugati korul, miert megy valaki a mekibe? persze nem ez a pont itt, de mindegy

Marcangoló Korelnök 2012.07.25. 10:47:14

@v2peti: egyedül a Wendy's volt képes valamit felvillantani azzal a szalonnás zsömléjével. Következésképpen csődbement.

hollario 2012.07.25. 10:47:52

@Ördögfi: Te szerencsétlen idióta, arra se jössz rá, hogy "futás csicskák!" ugyanolyan ostoba rasszista jobbikos féreg, mint te, csak elhitte, hogy vicces is.

phaszfej 2012.07.25. 10:48:34

Mekdonaldz után 15 perccel mindig rámjön a fosás.

a pstás 2012.07.25. 10:52:07

@Dövan: Nem lehet, hogy tudja, de nem akarja? Vagy te sepersz utcát ingyen, ha képes vagy rá? Kisokos. Vagy tíz éves?

2012.07.25. 10:52:27

@sorica123: látom nem megy neked az értő olvasás te toprongy. Ausztráliában élek.

Mortal Vombat 2012.07.25. 10:53:50

Ha ilyen pofátlan módon bánna velem az eladó,hamar azon kapná magát,hogy le lett öntve egy adag kólával. Panaszkönyv nem ér semmit,ugyanúgy ott fog dolgozni továbbra is a majom,mert értelmes ember egyszerűen nem megy mekibe dolgozni hosszútávra.

68nyara 2012.07.25. 10:55:35

@vamvend: Ne haragudj, de minimum kételkedem abban amit leírtál. (Mondjuk a KÖKI terminál nem igazán akkora mint a fogarasi, de mindegy.)

Egyfelől jó a homár, mert mindenki megírhatja nyűgét-baját, másfelől meg szar, mert mindenki azt ír amit akar. Nagyjából hallunk egy álláspontot, a másik félre a kutya sem kíváncsi, simán lehet mószerolni bárkit.

jaty 2012.07.25. 10:56:44

Lássuk csak:
tényleg bunkó paraszt vagy,ha igaz a történet, a következők miatt:
1 Értelmes ember nem eszik makdonadszban.
2 Értelmes ember ha mégis beugrik enni a makdonadszba azt nem hívja vacsorának.
3 Értelmes normális ember nem bassza el azzal az estét, pláne ha társaságban van, hogy felhúzza magát egy olyan apróságon, hogy egy makdonadszos dógozó aki elött aznap kb. a 7 milliomodik egyforma hamburgerzabáló vevő vagy, elfelejt köszönni.
4 Értelmes ember ilyenért nem kéri el a vásárlók könyvét, és nem cipeli el magával kitudja hová. Én azért ha az üzletemben a pulttól elindultál volna a vevők könyvével akárhová, minimum kitéptem volna a szíved, és feldugtam volna a végbeledbe.Ha már mindenképp írhatnékod van akkor azt ott ahol a füzet lóg illik megtenni.
Én egyébként ha nem köszönnek belépéskor, és ez érdekes számomra távozáskor vagy egy nagyon hangos viszontlátással, vagy ha nagyon ideges lettem tőle egy hangos Múúúúúú Múúúú val szoktam lereagálni a dolgot, és kb a harmadik lépést követően elfelejtem az esetet.
Igazi kretén paraszt voltál. Gratulálok.

rxtr 2012.07.25. 10:59:17

a legelejen elvesztettem a szimpatiam a poszitroval mikor az egesz sort megelozve megprobalt balrol az uresben potyazni.
eleve erthetetlen ez a magyarorszagi sorbanallas dolog, erthetetlen miert nem lehet ugy megoldani mindenhol mint nyugaton, tereloszalagokkal biztositva azt, hogy mindig erkezesi sorrendben jojjon a kovetkezo, es ne az legyen az egyik sorban 10 percet allhatsz mert valaki ott rendeli meg a csalaed es a szomszedsag kajajat mikozben a masik sorban 2 sajtburgert kernek elvitelre.

na mindegy, a posztolo bunko volt, "okos" akart lenni a kis baratnocskeivel, sikerult osszeakadni par bunko mcdonaldsossal, ebbol szuletett ez a fosszar bejegyzes.

catee 2012.07.25. 10:59:39

@Úttalan utakon: de ők "visszajáró törzsvendégekkkkkkkkkkk" nem éttted?

Mazlee 2012.07.25. 10:59:48

@Koky_: én nem adok rá okot.

rxtr 2012.07.25. 11:03:12

az etteremben vacsorazni a mekiben meg kulonosen vicces.

Tintás Bárnsz 2012.07.25. 11:05:51

@futás csicskák!: Nem, te nem roma vagy, hanem egy ócska, tetves dögevő kis cigánygeci.
De nem baj, nemsokára mentek a levesbe a cigánykurva anyáddal, meg a sittesköcsög csicska apád által teherbebaszott, degenerált, húgoddal együtt!

keptelen kepkeret 2012.07.25. 11:13:02

@Swind: Szoktam kommenteket olvasni- tenyleg hajmeresztoek olykor.Hozzateszem, nalunk is van rasszizmus,viszont ha rasszista kommentet teszel a Twitteren es horribile dictu kb.2000 kovetod van, akkor elobb utobb eljut a hatosagokhoz es akkor birosag. Rengeteg ilyen ugy volt..A rasszista kommentek egyik kozkedvelt gulekezohelye a Daily Mail online. Ha van egy hir, ahol etnikai kisebbseg tamadt meg egy feher embert, akkor legalbb 20 komment arrol, szol, h rohadt feketek/rohadt pakik. Itt a muszlim/pakisztani/es a fekete a "celcsoport" es a szalon rasszimus a legjobb csalaokban is elofordul.Utaljak a bevandorlokat, ez anno a lengyelek ellen iranyult, mostanaban viszont a pakisztani/ muszlim kozosseg a celcsoport, illetve minden olyan fekete akin segelyen el.

Mondjuk a muszlimok tenyleg provokalnak, tavaly kokardat egettek a Rememberance day-en (bocs, tavaly elott) es a tolerans angolok azon kivul, h irtak rola nem tettek semmit. Tovabba szeretnek a sajat szokasaikat rank eroltetni es megszaporodtak a pakisztaniak altal elkovetett bunugyek. Az o rofiljuk nem annyira a gyilkolaszas, mintsem feher kislanyok errablasa es megeroszakolasa. Iden volt egy ilyen ugy, lecsuktak oket, es vegulis bevallottak, h rasszista inditekbol tettek, merthogy a lanyok feherek voltak es ez az o szemukben a konnyoveru not testesiti meg.

Hozzateszem,a feherek ugyanugy kovetnek el buncselekmenyeket, csak valamiert a media nem azt kapja fel.

Az aposom nagyon utalja oket, pedig alapvetoen nem raszista de van egy erdekes elkepzelese a vilagrol:-))Amikor rakezd a "buzikat le kell loni", a "toloszekeseknek es az oregeknek eutanazia", "ciganyok likvidalasa", "pakisztaniak kiuzese " akkor ezekrol orakig tud beszelni.

Amikor belekerultem a csaladba a ferjem mondta, h ize...apuka nezetei minimum erdekesek, es emlekszem, eleinte a tarsasagomban mindig raszoltak, h ne fejtse ki rasszista nezeteit.

Meg soha nem talalkoztam olyan angol csaladdal ahol ne merult volna fel ez a kerdes egy beszelgetes alatt, es itt nem " white trash" familiakat kell elkpezelni, hanem teljesen jolszitualt, kozep-ill.felso oztalybeli embereket:-)

A ferjem elozo felesege francia volt (na igen, tortenelmileg is utaljak egymast) es nekem mar csak ugy emlegetik, h a "francia megjatszos no2. Meghogy az osszes francia ilyen.

Neha ugy elszaladnek:-)))

a pstás 2012.07.25. 11:13:57

Ahogy nézem, itt annyi krakéler kisköcsög van, hogy értelmes ember, nem nagyon akar ide írni.

Tita nick 2012.07.25. 11:14:49

Beszéjünk a hüvelygombáról és a prosztatarákról. A poszt ezennel ez a két téma.

Koky_ 2012.07.25. 11:15:46

@Mazlee: Ismered a másik oldal szemszögéből is a sztorit? Én például kíváncsi lennék arra is. Lehet hogy nem oda öntenéd azután a kólát.

Tintás Bárnsz 2012.07.25. 11:20:09

@Marcangoló Korelnök: Ok! És egyébként igaza van a cigányállatnak. Ezeknek a primitív, állat alatti szintjén, ahol a nyers erőn kívül semmi sem számít tényleg gyáva szarok vagyunk sajnos, mert szó szerint mindent eltűrünk. És igaza van mindegyiknek, ha azt mondja, hogy minek tanulni, dolgozni, ha ezek a szaros gádzsók úgyis eltartanak, meg ami kell azt ellopjuk, elraboljuk, megerőszakoljuk, ha meg ez nem tetszik valamelyiknek, akkor megöljük. Mi ehhez esszisztálunk a viselkedésünkkel.
Egyébként pl egy ilyen példánynak, mint ez a fenti hsz érthető, de ez már olyan neki mint a hieroglifa...

vamvend 2012.07.25. 11:21:08

@68nyara: Kétekedsz mondod, de akkor ide berakom, válasz egy (midnekire tartozó részét, bár gondolom te ezt sem hiszed majd el, de ezzel lezárom részemről a veletek való vitakozást. Semmi értelmét nem látzom ezen a szinten, tovább bármit írni:

"Köszönöm, hogy megtisztelt 2012. július 23.-i elektronikus úton történő megkeresésével, megtisztelt minket bizalmával és megosztotta velünk, automata kasszáinkkal kapcsolatos gondolatait, véleményét. Számunkra nagyon fontos, hogy megismerjük Vásárlóink igényeit, és amennyiben lehetőségünk van rá, kezeljük az esetlegesen felmerülő problémákat.

Az Ön érdeklődésére az alábbi tájékoztatást tudom nyújtani:

Számunkra nagyon fontos, hogy Vásárlóinkat első osztályú kiszolgálásban részesítsük. E törekvésünk szerves részre az is, hogy folyamatos fejlesztéseket, újításokat hajtunk végre, annak érdekében, hogy Vevőink részére a mindennapos vásárlást kellemessé tegyük, és a kor igényeinek is megfeleljünk. Manapság már egyre több önkiszolgáló hátterű fizetési rendszer működik az élet számos területén. A rohanó életstílus mellett, egyre népszerűbbek az Internetes vásárlások (vonatjegy, repülőjegy, mozijegy), parkoló és jegykiadó automaták, ital-étel automaták. Úgynevezett Asco kasszáinkat is azért hoztuk létre, hogy Vásárlóink számára egy korszerű lehetőséget biztosítsunk."..........

Da Real Knee Grow 2012.07.25. 11:21:16

Nem értem mi a nagy szám a történetben? Tök átlagos hétköznapi gyorssétermi szituáció.
Ha meg azt akarod hogy köszönjenek, menjé a gundelba.
Meg különbenis, faszér esztek crackdonald's-ot?! Ha a csomagolást eszed meg még az is kevésbé káros mint a kajájuk.

Koky_ 2012.07.25. 11:21:54

@Tita nick: a "ketteséval" -t kihagytad, azt is elírta az IQ bajnok :))

keptelen kepkeret 2012.07.25. 11:22:10

@Tintás Bárnsz: Szerintem a szoban forgo leny egy troll.Ne huzd fel magad, nem erdemes.

Mazlee 2012.07.25. 11:28:08

@Koky_: feltételezve az írás igazát nincs olyan másik fajta szemszög ami megengedhetővé teszi ezt a stílust a vevővel szemben.

Tintás Bárnsz 2012.07.25. 11:31:11

Gondoltam rá én is, de sztem túl erősek a rasszjegyek: a "helyes"írása és a "gondolatai"-ból sugárzó mentalitás.
Persze lehet, h én tévedek. Mindegy, a lényeg: vagonba az összes cigányt! :D

Mad Mind 2012.07.25. 11:32:37

Szóval nem köszöntök, de megsértődtök, ha lebunkóparasztoznak. Önérzet az van. Imádom a homárt.

Démonmac1 2012.07.25. 11:35:23

Tipikus önégető poszt :D

68nyara 2012.07.25. 11:36:54

@vamvend: Ok, de ez a részlet mit bizonyít, vagy mit nem? Ez egy semmit mondó sablonszöveg az önkiszolgáló kasszákról. A te állításodat, hogy nem volt egyetlen pénztáros sem a Tescoban ez se nem erősíti, se nem cáfolja.

Az az állításod, hogy az önkiszolgáló kassza micsoda abszurdum, mert neked kell blokkolnod, és ezzel te dolgozol és nem a Tesco ettől még sületlenség.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.07.25. 11:38:06

@keptelen kepkeret:

"Megegyszer megemlitem az eladonak, biztos ami biztos alapon"

Magyarán feltételezted hogy képtelen a munkáját helyesen elvégezni és ennek hangot is adtál.

You aren't racist just a self-important jerkette.

Guillaume sous guillotine 2012.07.25. 11:40:14

neked is jó sok problémád lehet ha ilyenekkel foglalkozol. szerencsés ember vagy

Démonmac1 2012.07.25. 11:55:26

Egyébként, most jöttem vissza a mekiből, itt egy kazal kaja, kér valaki sültkumplit?:)

bknn 2012.07.25. 11:56:03

Én dolgoztam mekiben anno, elég sokáig, igaz, nem Pesten. A konyhai munka és a kiszolgálás során is szigorú szabályok szerint kellett dolgozni, amit legtöbben gond nélkül be tudtak tartani. Nem volt divat lejárt kaját kiadni, beleköpni a szendvicsbe vagy flegmázni a vendégekkel. Ún. "titkos vásárlókat" is bevet a cég, akik a kiszolgálást, az étterem tisztaságát és az étel minőségét ellenőrzik egy lista alapján. Engem lehúztak, mert állítólag nem mosolyogtam, nem köszöntem előre és nem tukmáltam a vevőre ezt-azt (kötelező felülajánlás). Szóval szerintem a meki még egy hagyományos étteremnél is szigorúbban veszi a kiszolgálást. Sajnos a posztoló belefutott egy ilyenbe, de szerintem ez elég ritka eset és meglesz a következménye.

barli 2012.07.25. 11:57:09

szerintem meg bunkó volt az eladó (hülye a cég, ha ezt megengedi) is meg a vevő is (szimplán hülye). Erre a vevő még rátett egy lapáttal, hogy kiposztolta ezt a hülyeséget országnak világnak.
Nekem erröl az a poszt jut eszembe, amikor az ürge hatvannal ment át a vasúti kereszteződésen, és még neki állt följebb, hogy lefényképezték.

Hajdú Peter 2012.07.25. 12:01:33

Szanalmas. Mekibe csak a primitiv bunkok jarnak. Nevetseges, amikor az egyik bunko a masik hozza hasonlo bunko bunkosagan van kiakadva.

Spanish VVax 2012.07.25. 12:02:59

Remélem kibasszák ezt a nyomorék faszt aki az un. vezető. Aztán sirdogálhat meg mehet segilykéért...milyen gecik a kapitalisták. Agyfaszt kapok a agyarországi mentalitástól.

Spanish VVax 2012.07.25. 12:03:57

@Démonmac1: figyi, átbasztak. Az nem kaja, darált petpalack!

Koky_ 2012.07.25. 12:05:51

@Tita nick: Szerintem ne etesd a trollt, kicsit el van szállva magától, de azért leereszkedik a "pórnép" közé homározni :)

vamvend 2012.07.25. 12:11:05

@68nyara: Gondoltam, hogy valami hasonlót írsz. Igaza van annak, aki azt mondja, nem érdemes itt semmit leírni. A tömegesen jelenlévő kis prosztók, úgy is belekötnek, ha igaz, ha nem.Ez az egyetlen örömük.

Te sem akartd, hogy átküldjem neked a bizonyítékot (pedig felajánlottam), hanem csak szövegelsz, mert jobb, ha tudatlan vagy, és hiszel a multikban. Ne is törekedj rá, hogy több legyél!

Én midnenestre szánom a fajtádat, ha te azt is hiszed, neked a jobb. Fogalmad nincs az igazi életről.

átlátó 2012.07.25. 12:13:51

Szerintem a biztonsági őr nem vezető. Ab ovo nem vele állok szóba, ha nem biztonsági kérdésről van szó... amúgy meg biztonsági őr és szépségverseny nagyhatalom vagyunk, de ez csak a saját kialakított véleményem.

◄ ► 2012.07.25. 12:16:00

A mekiben diákok, vagy végzett bölcsészek dolgoznak.
Illetve a legalja trógerek, akik máshova már nem tudnak menni, mert éppen annyi eszük van, hogy be nem szarnak.
Tisztelet a kivételnek persze.

DR. Smit Pal 2012.07.25. 12:21:18

Az ilyen kis csiragecikkel, mint a postolo, kene feltorolni a meki padlojat, meg a ribanc baratnoikkel.

68nyara 2012.07.25. 12:24:26

@vamvend: 1. nem hiszek a multikban
2. ahogy írsz az téged minősít inkább
3. ha akarod átküldheted
4. ettől még igaz az, hogy itt leír valaki valamit, és azt egyesek készpénznek veszik, végig se gondolják, hogy esetleg nem úgy történt, mint ahogy az EGYIK fél leírja.
5. Ez már nem neked szól: valaki egyszer hozhatna már konkrét bizonyítékokat arra, hogy mi van a mekis kajában amitől az: szar, mérgező, ehetetlen, stb. Mert egyelőre csak ilyen kötelezően előadandó mítoszként terjed a dolog.

orosz33 2012.07.25. 12:25:40

Látom, sok hozzászóló lehülyézi a cikkírót, mert ki merészelt állni magáért. Hát igen, ez Magyarország! Miért nem őrzi senki a pokolban a magyarok üstjét? Mert ha egy ki akar mászni, a többi visszahúzza! Ilyenek vagytok, igénytelen, ostoba barmok, akiknek a szar stílus a természetes. Ezért ilyen fos hely ez az ország, mert ilyen csírákkal van tele, akik kapnak egy rúgást, és lefelé adják tovább, de oda nem mernek ugatni, ahová kéne. Gyáva, patkány népség! Még hogy kussoljon, és egye az abrakot! Egyed te, csak előbb a kapanyelet vedd ki a szádból, gyökér!

helianthus 2012.07.25. 12:26:49

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ejnye te kis te! Én mackóztam ne Aptit piszkáld ezzel. !!!

@atpijkamo: kb hasonlóképpen gondolom én is. Csak én a bunkó okisra sem borítok asztalt, fiszont szélesen, bár nem őszintén rámosolygok az ügyintézés végén és jó hangosan megköszönöm a kedvességét. azokat a döbbent arcokat sosem felejtem el :)

Koky_ 2012.07.25. 12:29:06

@Mazlee: Szerintem a hülyegyerek elég sok mindent elhallgatott. A vevőnek sem megengedett minden, mert a kiszolgáló személy is ember.

Ez is csak egy nick 2012.07.25. 12:44:55

A levél szerzője egy kötekedő barom.

Mert hát minek lehet nevezni azt, aki beszól egy mekis kiszolgálónak azért, mert nem köszön?

És ezzel a helyesírással teljesen jogosan idióta barmozzák le. És tényleg jogos a kérdés is, hogy egyedül le tudnak-e írni bármit.

Ördögfi 2012.07.25. 12:49:42

@hollario: Amíg nem ismersz ne ítélkezz cigópártoló!

videki gyerek 2012.07.25. 12:52:46

@68nyara:
Tele van a youtube a mekis kajakrol keszult horror filmekkel. Fognak egy mekis hamburgert, sult krumplit, kint hagyjak fel evre az asztalon, es a fel ev alatt semmilyen valtozas sem tortenik a hamburgeren. Nem rohad, nem szarad, nem peneszedik, hanem pont olyan marad fel ev mulva, mintha 5 perce keszitettek volna. Az egesz egy muanyag szemet, aminek semmi koze sincs semilyen valodi elelmiszerhez.
Egy pohar vizet sem innek megdonaldba, nem meg hogy enni, barmit is.

68nyara 2012.07.25. 13:05:12

@videki gyerek: Hogyne, és ezek ellenőrzött körülmények között készült videók, és nem mondjuk egy óra alatt leforgatták, majd kirakta a Burger King a netre :-). Ja, egyébként érdekes módon nekem a hűtőben felejtett mekis kaja egy hét múlva már nyúlós zöldes volt. Akkor most kinek higgyek? A videónak, amit csinálhattak egy óra alatt is, vagy a saját szememnek?

barli 2012.07.25. 13:06:00

@videki gyerek: ehez képest ha nem "frisset" kapsz, szottyadt az egész.. A krumpli is meg a hambi is.

Démonmac1 2012.07.25. 13:06:26

@videki gyerek: Újabb előny, hosszan eltartható:)
Nálam nem bírta ki a fél évet, már másnap megjelent a hangyahorda, és jól megmászták.

Van alternatíva a gyorsan együnk valamit-re?

barli 2012.07.25. 13:07:21

@68nyara: a legjobb az a kép, ahol a hangyák rámásznak a vajra, de nem másznak rá a margarinra -> méreg

68nyara 2012.07.25. 13:07:46

@videki gyerek: Ja, egyébként gondolod, ha sikerült volna megoldani a mekinek, hogy a kajája fél év alatt nem romlik meg, akkor nem árulnák már úton útfélen a szupertartósított, melegben sem megromló élelmiszereket? Azok a videók pont ezért a saját cáfolataik is egyben.

Démonmac1 2012.07.25. 13:09:58

A hangyák nem nézték a Youtubeot.
így ..

68nyara 2012.07.25. 13:11:47

@barli: Ezért szar a net (és ezért remek is egyben) minden szemét kikerülhet, és a tömeg egy része (mindig van egy ilyen része) meg vígan elhiszi és terjeszti tovább. Sőt, bármit, és annak az ellenkezőjét is mindig lesz aki védelmébe veszi, és megmagyarázza.

Már gondoltam rá, hogy kirakom a netre, hogy a kutyaszartól nem hullik a haj, sőt, visszanő, hiszen táplálja a hajhagymákat. :-) Tuti lenne aki kipróbálná, és terjesztené...

futás csicskák! 2012.07.25. 13:23:55

mindenik csak ugat a székbe de szalatok ha baj van csirák
mehettek is innén hamarst

KecskeDotyi 2012.07.25. 13:48:00

@videki gyerek: Érdekes, ha este kinnahgyom a mekis krumplit másnap reggel már használhatom fogpiszkálónak, olyan kemény.

A hambi meg ha nem eszed meg egy idő után olyan penészteleppé változik, hogy magától képes lenne kmászni a dobozból.

KecskeDotyi 2012.07.25. 13:54:47

@Mityu_azigazi: Aki ma Moán kereskedő az nagyon is jól tudja, ha vevőt meg kell becsülni. Nem kötelező jópofinak lenni, de akkor ne pattogjon valaki ha a geczisége miatt húzhatja le a rolót...

@Koky_: A stílusból és a vehemenciából következtettem erre.

68nyara 2012.07.25. 13:57:42

@Tintás Bárnsz: és ugyan az mint Dr. Smit Pál...vagy ennyieknek kedvenc szava a csírák.....

futás csicskák! 2012.07.25. 14:03:14

@Tintás Bárnsz: mit vigyorgok köcsög gádzsó hátadon baszom meg a lányod meg az anyját dicsak

barli 2012.07.25. 14:05:42

@futás csicskák!: te eladó vagy vevő vagy a mekiben? :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 14:06:41

@videki gyerek: nem találok rád megfelelő szavakat, ne haragudj. Remélem egyszer valamivel nagyon megszívod, az talán majd ráébreszt, hogy el kellene kezdeni gondolkodni. Biológiának, fizikának még a PR sem szabhat új medreket/határt, max a hozzád hasonló agyatlanok fejében. Táplálkozz csak szellemileg továbbra is a youtube-ról, az kell!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.07.25. 14:33:45

Ez igen. Próbálom összegezni a szotrit ebből a több száz kommentből: a rohadék poszter be mert menni egy mekdonáccba - hogy döglene meg -, ott akarta hagyni a pénzét - amit tuti anyu nyomott oda neki keményen összegürizett forintjaiból, ő meg elkölti a zimperialista mocskok zsebébe, csak azért, hogy hányást kapjon az arcába -, és még neki áll felljebb, hogy megveti az ottani dolgozó - valószínűleg ugyanezen okokért, meg azért mert különben is hüjjepitsa -, ahelyett, hogy megköszönte volna a zerkölcsi nevelést, pfej!

Most kicsit eltévedtem, és nem tudom mér' tart otta Zország, ahun!

Egyébként én kifejezetten szeretem az önkiszolgálót az üzletekben (mondjuk én Angliában találkoztam velük először).

68nyara 2012.07.25. 14:34:39

@barli: Csak úgy csinál mintha cigány lenne. (Kado gazho vorbil romanes. (zumado))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 14:50:09

@Gee Halen: "Próbálom összegezni a szotrit ebből a több száz kommentből"

Itt vétetted a hibát.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.07.25. 14:52:43

@atpijkamo: Pontosítok: "próbálom összegezni a sztorit a több száz kommentet produkáló olvasók szemszögéből".

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 14:54:25

@Gee Halen: :))

Nem ekézlek. Olvasd el a mesét a szamárról, öregemberről és a gyerekről.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.07.25. 14:56:06

@atpijkamo: Ja, mind idióták voltak. Ahelyett, hogy taxit hívtak volna...

futás csicskák! 2012.07.25. 15:04:04

@barli: engem ótogac dik
hiltonba járok te koszos a mekdonác neked valo a szart egyed te!

KecskeDotyi 2012.07.25. 15:16:44

@futás csicskák!: Folytasd még, olyan jól szórakozok!

futás csicskák! 2012.07.25. 16:32:48

@KecskeDotyi: nekem táncolsz hamarst akkor hogyfogol mulatni geci

megveszem mindet kilóra csirák vagytok

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 16:37:54

@KecskeDotyi: Ez egy faszparaszt. (Elnézést kérek a faszoktól, és a parasztoktól.)

A trollok etetése hatóságilag tilos!
A trollok etetése hatóságilag tilos!
A trollok etetése hatóságilag tilos!
A trollok etetése hatóságilag tilos!
A trollok etetése hatóságilag tilos!

Nnna.

keptelen kepkeret 2012.07.25. 17:16:11

@neoteny: Minositgeteseket imadjuk, johetnek, postalada nyitva:-)

Egyebkent igen, elmondom ketszer, leven koffein erzekeny vagyok.
Ha a kv koffeines, akkor remeges, rosszullet,izzadas es korhaz.

Mindig "normalis" hangnemben kertem, es ezt az egy esetet leszamitva, mindhenhol kedvesen reagaltak. Sok helyen megkerdeztek a miertet, es akkor elmondtam. Volt, h egy srac a sztori utan szolt a kollegajara, h biztos koff mentes legyen, miutan beszelgettunk a sztorirol.

Ez egy szolgaltatas, fizetek erte.Kedves vagyok, ok is kedvesek.Nekik a visszajaro vendegek a fontosak es egy igy normalis.

Szamomra.

Swind 2012.07.25. 17:57:03

@keptelen kepkeret: Köszi, hogy leírtad, mi a helyzet a témában felétek, tanulságos. "Negatív általanosítás" mindenhol van, mindenféle formában, a különbség szerintem abban van, hogy a társadalom milyen közel van a "végső megoldás" -hoz vezető úton.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.07.25. 19:09:32

@keptelen kepkeret:

"Egyebkent igen, elmondom ketszer"

Tehát folytatólagos elkövető vagy.

"szolt a kollegajara"

Ó, tehát nem szólt _neki_ hanem _rá_szólt.

Ebből úgy tűnik hogy mégiscsak helyesen mértem fel a "kedves" attitűdödet.

England win The Ashes! 2012.07.25. 20:21:32

@vamvend: Bocs, visszavonom. Nem hüle vagy, hanem barom.

Másrészt nem kell eltűrnöm: eleve az önkiszolgáló kasszához megyek évek óta. "Embereshez" csak akkor, ha nincs más, vagy ha ott kisebb a sor, mint az automatánál.

Manyecska 2012.07.26. 09:27:36

@Ördögfi: haggyad ezek előbb döglenek úgyis jó pár évvel..láttál te már közülük 85-90 évest???:))) a hülye fejítől nem lássa előre de mi meg nem szólunk neki..

Manyecska 2012.07.26. 09:29:25

@atpijkamo: dehogy, csak fordítva ül a számítógép előtt. Majd megfordul. Nyugi barátom!! :D

Manyecska 2012.07.26. 09:32:45

@Ahoj-: férjemék a Batthányi téren a henteshez jártak egy időben!!:D sült kolbász, hurka..:))

Xezs 2012.07.26. 20:18:00

@igazságos: Vannak akik megrögzötten hiszik, hogy a problémájukat nem nekik kell megoldani, hanem valaki másnak (államnak, családnak, szomszédnak, stb). És ha szólsz hogy ezt nem így kéne, még te vagy a hülye.

Xezs 2012.07.26. 20:19:34

@futás csicskák!: Ha nem írod le hogy cigány vagy, akkor is rájövök. Ne erőltesd az írást, nem megy az neked.

Xezs 2012.07.26. 20:20:44

@vamvend: bunkó paraszt vagy, az a te bajod

ne menj boltba, ha nem tetszik a rendszer

Xezs 2012.07.26. 20:31:17

@Hajdú Peter: Szerintem meg az a primitív bunkó aki valakit lebunkóz azért mert bemegy a mekibe. Mitől lenne már bunkó az aki bemegy oda? Hol kezdődik a bunkóság? Évi egy alkalom még nem számít annak? Vagy már az is?

Hagyjuk már ezt az elit sznobizmust, hogy "jaj én nem járok mekibe mert akkora arc vagyok"

Ez kb. ugyanaz a szánalom mikor valaki azzal jön hogy jaj neki milyen régóta nincs tévéje.

neked van?

Xezs 2012.07.26. 20:33:42

@videki gyerek: Te meg szépen beszopod az ilyen városi legendákat. Annyi eszed már nincsen, hogy kipróbáld magadnak.

Volt régen egy olyan városi legenda, hogy ha egy húsdarabot kólába teszel, az feloldja. Én már akkor legyintetettem rá, hogy hülyeség, mikor meghallottam, de utánajártam, kipróbáltam. Az a húsdarab 1 hétig vígan lubickolt a kólában, aztán meguntam és lehúztam a wc-n.

Na ennyit a hülye városi legendákról.

Javaslom az urbanlegends.hu sűrű olvasgatását, nagyon hasznos.

futás csicskák! 2012.07.27. 00:45:04

@Xezs:dik te mit rasziztákodol csiraparaszt

atila68 (törölt) 2012.07.27. 19:56:01

@atila68: Legalább ne játszd meg magad.
Lécci!

atila68 (törölt) 2012.07.27. 19:57:17

@Marcangoló Korelnök: Legalább ne játszd meg magad! Lécci!

titokmacsek 2012.07.27. 20:32:46

szerdán egy látványcukrászda teraszrészén fagyiztunk egy barátnőmmel. Háát.. látványcukrászda maximum attól volt, hogy a fagyit áruló kiscsaj látványosan flegmáskodott.
Ha valaki nem bírja az embereket/vevőket/ügyfeleket, menjen kutyasétáltatónak, kevésbé frusztrálja.

v2peti 2012.08.07. 10:05:22

@Marcangoló Korelnök: Mivel nem vagyok Bp-ig, és kevés üzletük volt, ezért csak egyszer volt szerencsém hozzá. Lehet, hogy jobban kellett volna taktikázniuk? Pl. a Délinál sem Meki, sem BK, sem KFC. Ott lehetett volna Wendy's
süti beállítások módosítása