A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. válaszából kiderül, hogy Hévízen a Tourinform irodában alakítottak ki csomagtárolós kerékpárparkolót, de a fürdő bejáratánál lerakott járműveket sem szokták ellopni, illetve az öltözőbe is be lehet tenni csomagokat.
Kedves Péter! Köszönjük, hogy megírta tapasztalatait a Hévízi Tófürdővel kapcsolatban és így alkalmunk van reagálni rá. A Hévízi Tófürdő a kerékpáros vendégek fogadására a bejáratainál elhelyezett kerékpár tárolókkal készült. Ezek a tárolók jól látható, frekventált helyen vannak, így biztonságosnak mondhatók. Eddig nem volt még rá példa, hogy onnan kerékpárokat loptak volna el, mivel a fürdő munkatársai rálátnak ezekre a tárolókra. A csomagok elhelyezésére az öltöző kabin bérletével van lehetőség, ami a bent tartózkodás idejére 1.000 Ft. A belépőjegyhez normál öltöző szekrény tartozik, ezek is alkalmasak csomagok elhelyezésére.
A városban számos kerékpáros fejlesztés történt az elmúlt időszakban, ami a Hévízre érkező kerékpározók kényelmét szolgálja. Tavasszal került átadásra a Tourinform Irodában kialakított Kerékpáros központ, ami egyben kerékpáros pihenő és csomagmegőrző hely is. Itt van lehetőség arra, hogy a csomagok leszerelése nélkül, biztonságos helyen hagyják a vendégek a kerékpárjaikat. A központ 2 perces sétára található a Tófürdőtől.
A kerékpárbarát fejlesztések közé tartozik még a túra utak kitáblázása, ingyenes kerékpáros térkép biztosítása, szerviz csomag biztosítása és rendszeres kerékpáros túrák szervezése. Ezektől a plusz szolgáltatásoktól is válik kerékpárbaráttá egy település. Mindezek mellett valóban vannak még szükséges fejlesztések, ahogy Ön is említi. Igyekszünk ezeket folyamatosan pótolni, hogy a lehető legkényelmesebben tudják a kerékpárosok igénybe venni a város szolgáltatásait.
Kárpótlásként 2 db 3 órás fürdőjegyet szeretnék Önnek felajánlani, amit az irodánkban tud átvenni, amikor ismét Hévízre látogat. Ha ezúttal kerékpárok nélkül érkeznek, örömmel biztosítunk Önöknek ingyenesen kerékpárt a tartózkodásuk idejére, hogy a környék még fel nem fedezett túraútvonalait is próbára tudják tenni.Bízom benne, hogy pozitív tapasztalatokkal fognak gazdagodni, amikor ismét Hévízre látogatnak!
Üdvözlettel
Horváth Orsolya
ÜgyvezetőHévízi Turisztikai Nonprofit Kft.
cicmen (törölt) 2012.08.17. 10:10:12
cicmen (törölt) 2012.08.17. 10:11:34
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.17. 10:12:01
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 10:13:40
Illetve akkor sem értem, hogy miért nincs a strand kerítésének pl. a belső oldalánál bringatároló, avagy miért nem lehet pl. ott lerakni.
Aki biciklizik bent (pl. nem tolja), az tuti látszik valami biztonsági kamerán, és ki lehet dobni.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.17. 10:18:30
"Kárpótlásként 2 db 3 órás fürdőjegyet szeretnék Önnek felajánlani"
hátbaszdmeg! eszem-faszom megáll. nekiáll hőbörögni itt valaki,mert nem volt képes a kurva biciklitárolót megkeresni, oszt még meg is alyándékozzák egy jeggyel, meg grátisz bringát is sóznak rá!
cicmen (törölt) 2012.08.17. 10:19:25
Még nem, de szerintem Orsolyáék készítenek majd egy nekifutó stéget kerékpár sávval Péternek, hogy biciklisfejeseket tudjon abszolválni.
cicmen (törölt) 2012.08.17. 10:24:43
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 10:27:20
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.17. 10:27:42
de ez kurvára felbasz! iszok is egy sört, faszom!
cicmen (törölt) 2012.08.17. 10:29:38
Kedvem kerekedett egyet pancsolni, de a fürdősök nem engedtek be mondván, hogy a fakutya összehugyozza a strand pázsitját. Kint hagyni nem mertem, mert sok volt a környéken a macska és féltem hogy elszökik, ezért szomorúan továbbmentem!
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.17. 10:30:03
igen, csak akkor a bringások még szarni is kétkeréken mennének. a kocsmába se tekerek be a 28-asommal, pedig pont be tudnék vele hajtani a pultig (ha a cigók nem lopták volna el)
bekbórd! 2012.08.17. 10:35:19
Harlequin 2012.08.17. 10:37:02
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.17. 10:39:41
Arra kellene törekedni inkább, hogy ezen információk minden érdekelthez eljussanak (pl. többnyelvű tájékoztatótáblák, ill. megfelelően felkészített (fürdó)alkalmazottak által).
(Amúgy a válasz szerintem gyors és korrekt volt.)
Szaladj át Péterékhez a jó hírrel! (Biciklivel is mehetsz.)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 10:41:08
@agresszív kismalac: Mert a hülyékkel nem érdemes vitatkozni :D
De amúgy ja, ezt részben megtudták a pénztárostól.
Dr. Kix 2012.08.17. 10:41:13
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 10:42:17
Harlequin 2012.08.17. 10:42:51
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.17. 10:44:11
Harlequin 2012.08.17. 10:45:10
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.17. 10:48:01
eszt most nem kötekedésképp írtam :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 11:02:39
@Harlequin: Balesetveszélyes, ha a strand területén (mondjuk a bejárat mellett) van leláncolva a kétkerekű? :D
Mylady 2012.08.17. 11:11:42
Anno, úgy jó 20 évvel ezelőtt, mikor még fiatalka voltam... persze most is az vagyok, szóval amikor még meg sem születtem... a tágabb baráti körben volt 3 idióta csávó, akik rendszeresen biciklis repülőversenyt rendeztek a helyi bányatónál (ahol mint minden tisztességes bányatónál, természetesen tilos volt a fürdés)
Ők azt játszották, hogy lendületből ki repül biciklistül messzebb a tóba. A szórakozásuk mindig csak addig tartott, amíg az egyikük repülés közben ijedtében el nem engedte a biciklit :)Ehhez persze többnyire útközben szerezték a biciklit, érdekes módon sosem a sajátjukkal szórakoztak.
Egyszer valaki lemerülne, nem tudom, hány biciklit találna a tó mélyén :)))
További magyar hang 2012.08.17. 11:18:20
Körbebiciklizni a Balatont az igen, két perces séta az őrzött – külön nekik épített – tárolótól a fürdőig az már nem fér bele.
Ha túrista vagyok egy kiemelten közkedvelt túristacélpontban, és valamit nem tudok, akkor nem az az első, hogy keresek egy túristák informálására szakosodott helyet? Hévízen aztán nagyon könnyű megtalálni a Tourinformot, pont ott van középen, ahol kell lennie.
Ostoba biciklis inkább áll bután a fürdő bejáratánál és mérgelődik, majd továbbmegy erről a „szar helyről”.
Valójában ki van nyalva seggük, mégis elégedetlenek. Az ilyen makett emberek marajdanak otthon, nézzenek TV-t!
(Hévíz pont kiemelten jó példa arra, hogy mennyire jól felfogott érdeke az ott működő szolgáltatóknak, hogy jól bánjanak a vendégeikkel. Mintha nem is Magyarország lenne, a lehúzás olyan finom, hogy közben még örülünk is neki és jól érezzük magunkat. Ha minden túristákkal foglalkozó hely úgy működne, mint Hévíz, akkor sokkal jobb lenne Magyarország megítélése.)
cicmen (törölt) 2012.08.17. 11:19:10
Meg betonba állított hapsikat!
Lehet, hogy ennek a Péter gyereknek is ez lesz a sorsa. 3 órás ingyen fürdőjegy? Hm! Annyi idő alatt köt egy lavór beton és egy homáros panaszkodó kilőve!
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.17. 11:26:18
cicmen (törölt) 2012.08.17. 11:29:26
Látom a homárszaknyelv már megy!
Ha hozzátehetem, akkor még egy ánusz vizsgálattal is lehetne kedveskedni nekik!
DaM 2012.08.17. 11:31:07
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.08.17. 11:34:21
Mást érdemben nem tudok írni, kérem kapcsolja ki, viszont találtam egy gyöngyszemet a régi doksijaim között, így kérés nélkül is megosztom veletek :)
Bocs, ékezetmentes, abban az időben (90-es évek) még csak angol billezetre tellett..
Egy nap a fiucsapattal
Pentek delutan van, MP O:csi, DJ Hooker, Pe'p MC, Gepmadar es
SOS Bela, a Genny (ejtsd Dzsenni) Boys tagjai szokasos napi
testedzesuket vegzik egy kulvarosi konditeremben. Naponta 3-4 orat
toltenek itt azert, hogy rajongoiknak ne kelljen figyelniuk a
dalszovegekre. Az egyuttes iden alakult, de mar nepes rajogotaboruk
van a 14 ev alatti lanyok es a 60 feletti homoszexualis ferfiak
koreben. Eddig tobb mint negyezer peldanyt adtak el a Testem a lelkem
cimu albumukbol, es az orszag majd' minden zugaban megfordultak
mar, ahol van mukodokepes CD-jatszo.
A csapat menedzsere szerint titkuk abban rejlik, hogy oten vannak,
es jol megkulonboztethetoek, raadasul a lemezhez keszult klip nagyobb
reszeben felmeztelenul integetnek egy motorcsonakban. Pe'zse', a
menedzser szerint fontos az is, hogy a szovegek jol erthetok es nem
tartalmaznak olyan szot, amely az Ablakzsirafban nem szerepel,
kivetelt kepez ez alol a parti es a bebi szo, amelyeket epp ezert
direkt lassabban es tobbszor enekelnek el. A fiuk, ahogy Pezse hivja
oket - nem minden alap nelkul termeszetesen -, egy szereplovalogatason
talalkoztak, ahol veletlenul epp a Genny Boysba valogattak tagokat.
Ekkor hataroztak el spontanul, hogy Genny Boys neven egyuttest
alapitanak, aminek persze a menedzser orult a legjobban. Itt szolal
meg Ocsi, aki epp mellgyantazas utan ugrott at a kozmetikabol:
"Sokat gondolkodtunk rajta, hogy milyen nevet valasszunk, felmerult
a Baze' Boys, a GayGuys vagy a Brothersisters, de mivel egyikunk
sem beszel semmilyen idegen nyelven, ezert a Genny mellett dontottunk,
ami olasz szo ugyan, de Pezse ertette." A menedzser mosolyogva
figyeli Ocsit, aki rutinos nyilatkozo mar, pedig tavaly fejezte be
estin a nyolcadikat, es rogton a segitsegere siet. "A Genny (ejtsd
Dzsenni) egy noi nev es a zseni, a geniusz kozotti szojatek, ami
viccesseget is kolcsonoz a fiuknak, akik egyebkent is szeretik a
trefat." "En peldaul egyszer koncerten fingoparnat tettem Bela ala..."
nevet fel a 14 ev alatti lanyok es a tobbi rajongo altal olyan jol
ismert sarmos mosolyaval Ocsi. Kesobb a menedzser bevallja, hogy
csak ez a mosoly 250000 forint plusz afaba kerult.
Este a fiuknak fellepesuk van. Egy diszkoban az un. vendeglatos B
programjukat mutatjak be fel playbackben, ez gyakorlatilag a maxi
elso ket trackjet jelenti, aminek az elejen es a vegen eloben annyit
mondanak, "Sziasztok, balmazujvarosiak!". A fiuk tobb mint harminc
helysegnevet tudnak fejbol, ebbol van olyan is, ami hat szotagnal
hosszabb, ujsagolja Pezse. A koncert utan Ocsivel beszelgetek.
Ocsi buszke ra, hogy bekerult az egyuttesbe, bar nem biztos, hogy
ez igy van, mivel az eldontendo kerdesekre mindig a "ja" szoval
valaszol. Oszinten elmonjda, hogy sohasem gondolt popzenei
karrierre, de masra se nagyon. O inkabb osztonosen el, emiatt
sikerult viszonylag nehezen vennie human es real targyakat az
altalanos iskolaban. Ruhait a Polieszter Kft. tamogatja, amelynek
reklamdalat, a Mu"szalj velem cimu slagert is ok eneklik. A 100%
polieszterbol keszult felleporuhan jol lathato meg a Nagy es Tarsa
autobonto logoja es a "Csatornatisztitas falbontas nelkul" reklam.
Pezse erre csak annyit mond: "Minden forintot meg kell fognom,
epitkezek." Megprobalok szoba elegyedni a tobbiekkel, de ok nem
beszelhetnek, sot az utcara csak csuklyaban lephetnek ki, nehogy
megszokjenek. Ocsi szerint a csapat tagjai jol kiegeszitik egymast
es imadnak egyutt zenelni, de arra a kerdesre, hogy miert, azt
valaszolja, hogy erre a kerdesre meg nincs felkeszitve. Negtudom azt
is meg az este folyaman, hogy most folynak a masodik album felvetelei
a studioban, de szerencsere nekik nem kell ott lenniuk. A zeneket
eredetileg szamitogepes programmal irtak, de a kozonseg visszajelzesei
utan atalltak egy NDK turmixgepre, a dalszovegeket pedig egy kalapbol
huzzak ki.
Ejjel egy ora fele jar az ido. A kocsi Budapest fele halad. A Genny
Boys tagjai uj albumuk cimado dalanak szoveget memorizaljak. Parti
bebi, bebi a partin... bebi, parti... - tatogjak a fiuk, fejukon
csuklyaval. Slagergyanus, mosolyog ram bucsuzoul Pezse.
Bálintka. 2012.08.17. 11:43:09
Belagezapista (törölt) 2012.08.17. 11:47:02
"Ha itt működik a bullshitgenerátor, akkor a pénztáros miért nem tudta ezeket elmondani?"
Azért, mert még mindig ott tartunk, ahonnan kiindultunk. Nem a kerékpárt féltették, hanem a rajta lévő cuccot, ugyanis azt nem voltak hajlandóak leszedni. Tajgetosz pozitív emberekkel nem lehet mit kezdeni.
venszivar 2012.08.17. 11:50:03
Harlequin 2012.08.17. 11:58:11
Bell a Donna 2012.08.17. 12:09:56
Bár én kiegészítettem volna még egy negyedéves biztosítással is, arra az esetre, ha mégis ellopnák a biciglit.
Természetesen a Generalitól.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 12:10:47
@Harlequin: Én is metróznék, ha lenne itt :D Az legalább nem kerül dugóba.
venszivar 2012.08.17. 12:19:33
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 12:23:30
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.08.17. 12:26:20
Hát ha a régi cuccokra gerjedsz, íme valami kultúr-ínyencség (szigorúan a kornak megfelelően ékezet nélkül):
JOHNNY ARANY:
THE BARDS FROM THE WALES
1. Eduard king, English king
Nincs rajta semmi ing
It isn't rajta ing
Megis king, british king.
2. Only palast rajta
Beauty japan fajta
But nem azt nezte bard,
Hanem, hogy kiabalt
3. How many river, Ja
And szantoja a nagyszeru!
How many a pogany
In the Wales tartomany?
4. The people is
Happy rajta, sir
Nincs mas informe'so"n
That's a pointos hir.
5. Montgomery is the Castle
Hol aznap evening aludt
Mister Montgomery
Riglizte a kaput.
6. Hamburgert, fishert S mi jo falat
Mi szemnek szajnak splendid
Hundreds szolga, mint hotel boy
A kiraly fele lendit.
7. Ti urak, ti urak
Ti hitvany dogok
Hat ne elje Eduard?
A kiraly igy dohog.
8. You misters, you misters
You walesi bulldogok
A kiralyi ha'j, la'jf
It's a big dolog
9. Edward king, English king
Mindent a lord majorra kent
Of course, hogy legvegul
Nem lett happy end!
venszivar 2012.08.17. 12:27:44
venszivar 2012.08.17. 12:30:18
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.08.17. 12:36:59
Szeretnek fajdalmat okozni a szamitogepemnek. Szeretnem, ha lenne egy
olyan program, amely, ha elinditom, rovid, ami
elviselhetetlen szenvedest okoz neki. Ha lefagy a gep, csak megnyomnek
egy gombot, es a processzor maris visitana, mint az ujevi malac.
Es szeretnek egy olyan eszkozt is, amely, mikozben a telefonos
ugyfelszolgalat vonalan kapcsolasra varok, elektromos toltest halmoz fel
az ugyfelszolgalatos keszulekeben. Minden alkalommal, amikor az
idegesito gephang elismetli, hogy "Hivasat azonnal kapcsoljuk, koszonjuk
a turelmet", ujabb adag töltés halmozodna fel, amig aztan vegre egy
ugyfelszolgalatos oda nem jon, hogy felvegye a keszuleket.
Es szeretnek egy olyan fordito-berendezest is, amely a kapcsolast igero
gephang valodi uzenetet leforditja: "Igazabol most, hogy
mar megvette a szoftvert, szarunk az egeszre. Egyebkent is,
ugyfelszolgalatunk ket esti tagozatos egyetemistabol all, akik
pillanatnyilag Quake II-t jatszanak, es meg egy jo darabig azt is fogjak
csinalni. Elobb-utobb lehetseges, hogy valamelyik felveszi a telefont,
de az biztos az a szudani vendeghallgato lesz, aki nem tud magyarul"
Azt akarom, hogy a modemem kepes legyen erzekelni, ha valamelyik program
"ervenytelen muveletet" hajtott vegre, es azonnal kiadna egy
letartoztatasi parancsot Bill Gates ellen. Es ha a rendszer osszeomlik,
es elveszitek egy anyagot, amelyet mar tobb mint ket oraja gepeltem,
akkor igenis jojjon ki valaki a Microsoft-tol, es gepelje be
nekem ujra!
Azt sem vagyok kepes megerteni, hogy egy uj, "tovabbfejlesztett"
szoftververzio fajljait miert nem kepes beolvasni ugyanannak a
szoftvernek a korabbi, teljesen megbizhato verzioja, amit ugyanugy is
hivnak. Meg egyetlen fejleszto vagy programozo sem vette
eszre, hogy minden szovegszerkesztovel keszult fajl ugyanugy nez ki, ha
megnyitjak?
Azt is be kellene vezetni, hogy ha egy fejleszto uj kocsit vesz, a regi
ne mukodjek. Ha nem ertik, hogy ez miert tortent, hivjanak fel
engem, majd en elmagyarazom.
Azt is tudni akarom, hogy a nyomtato miert gyuri be MINDIG az utolso
lapot. Ilyenkor mindig szeretnek berakosgatni nehany iv
smirglipapirt a kezi lapadagoloba, es kinyomtatni a Haboru es beket.
A Y2K problemaba is belefaradtam mar. A programozok allitolag ertelmes
emberek. Jartak iskolaba is. Egyiknek sem tunt fel soha, hogy 1999 utan
valoszinuleg 2000 fog kovetkezni?
Azt is tudni akarom, hogy miert jo az, ha egy keresoprogram 324.909.188
olyan oldalt talal, amely egyezik a megadott kulcsszoval. Ki vagyok
segitve. Mintha azt mondana: "Jo hirem van, megvan, amit keresett. A
Fold nevu bolygon talalhato."
Azt is tudni akarom, hogy hogyan lehet az, hogy amikor meg csak egy
nagyon kicsi winchesterem volt, a gepem sose fagyott le, es az operacios
rendszerem mellett egy csomo mas program is tokeletesen elfert rajta. Ma
csak az operacios rendszerem otszorose a regi winchesterem meretenek, es
megis folyton lefagy a gepem. Sot, ugy tunik, az operacios rendszer
merete minden egyes frissitesnel tovabbi 75 szazalekkal no. Mintha az
anyosom minden alkalommal, amikor meglatogat, hizna otven kilot.
Es azt is tudni akarom, hogy hogyan lehetseges az, hogy a szamitogepem
nem ismeri fel a lemezmeghajtot. Mi az, hogy nem ismeri fel? Hogyhogy
nem ismeri fel? Hiszen idotlen idok ota egyutt laknak egy kicsike kis
hazban!
Kerlek, ertsetek meg. Nem gyulolom en a szamitogepemet. Nem akarom
bantani. Csak azt akarom, hogy neha egy kicsit neki is fajjon.
igazságos 2012.08.17. 12:43:12
Legalább jól megnézhetik, ki volt ez a faszfej, és körberöhöghetik a háta mögött. :)
@Van_mikrohullámú_sütőtök?: :) Haldoklik a géped, sajnos. Hiába, a Windows egy nagy rakás fosok fosa.
igazságos 2012.08.17. 12:51:55
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 12:53:14
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.17. 12:53:24
venszivar 2012.08.17. 12:53:57
venszivar 2012.08.17. 12:55:26
Manyecska 2012.08.17. 12:56:44
vape 2012.08.17. 12:59:50
Bár szerintem az eredeti posztban is kicsit túllihegte az úriember a problémáját, kis kreativitással már ott is megoldhatta volna a csomagjai elhelyezését.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.17. 12:59:50
igazságos 2012.08.17. 13:03:22
Manyecska 2012.08.17. 13:06:22
/idézet prof.phd.pdf. Pöttyös Kollegina/
venszivar 2012.08.17. 13:06:50
Az anyósom kezébe is szinte minden sistergett :))):D , pedig az vipera volt !
igazságos 2012.08.17. 13:08:12
Bálintka. 2012.08.17. 13:21:31
Gyors tanfolyam esetleges bicikli parkoláshoz:
- le kell pattintanod a lámpákat, és a kilométer számlálót.
- ha van zacsi, akkor jöhet a kulacs, pumpa, és egyes bringákon a kormány gumis fogója (csavargatva lejön az)
- ha van csavarhúzód, akkor mehetnek a fenti alkatrészek konzoljai is (kulacstartó, pumpatartó, stbtartó)
- ha van még hely a zacsiba, akkor jöhet az ülés, és a lepattintható sárhányók, csomagtartó
- ha a fürdő jóindulatából kabint is bérelhetünk, akkor a kerekeket is akasszuk le a vázról, villáról.
- most már nehezen tudnak eltekerni vele észrevétlenül, de úgyis olajosak vagyunk, jöhetnek a váltók leszerelése, ha vagányak vagyunk akkor a tárcsafék se maradjon fenn.
- lassan végeztünk is. Mivel a váltókat kikötöttük, a fékeket is kössük ki ha még nem tettük volna meg (fentiek, de a v féket nem kell leszerelni), és szereljük le a kormányt is. És ezzel egyidőben a villát is kiszerelhetjük, ha teleszkópos, szénszálas vagy egyéb okból drága
- váz, hajtókar marad a tárolóhoz láncolva.
Egy röpke szerelgetés után sokkal jobban fog esni a fürdőzés, mintha csak pihent biciklis turisták volnánk..
Manyecska 2012.08.17. 13:29:25
Manyecska 2012.08.17. 13:31:43
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.17. 13:33:02
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 13:33:44
Manyecska 2012.08.17. 13:35:46
Bálintka. 2012.08.17. 13:36:02
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.17. 13:37:45
igazságos 2012.08.17. 13:43:22
Ott is ellopják, pl. Angliába különösen menő a biciklilopás, leparkolsz, bemégy a boltba, mire kijössz, már csak a vázat találod jó esetbe, az alap dolog, hogy a kerekeket elviszik.
Mylady 2012.08.17. 14:10:47
Vajmaci 2012.08.17. 14:35:40
Márcsak a Hévízi vendéglátósokat kellene megtanítani némi jómodorra,és arra hogy a hazai vendég pénze sem büdös!:-/
Talán ha ez is megoldódna,még egyszer véletlen "arratévedne" a családunk.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.17. 15:07:05
Manyecska 2012.08.17. 15:30:21
Manyecska 2012.08.17. 16:30:27
HÉVÍZ, HÉVÍZ....nagyanyám se volt sose százas, egyszer ott nyaraltak, oszt asszongya jön ki a vízből valami létra felé úszva, ám hirtelen elmerült, oszt megijedt, az ott állomásozó férfi lábaiba kapaszkodva húzta fel magát a víz alól.....szép lassan, megfontoltan.
Állítólag rondán nézett rá a pasi utána!:)))) /nem,nem volt tipitapi, na!/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.17. 18:23:34
sot a medencebe kernemszepen
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.17. 18:28:46
England win The Ashes! 2012.08.17. 19:30:04
Manyecska 2012.08.17. 19:37:30
lutria 2012.08.17. 19:59:45
pramper 2012.08.17. 21:49:05
Pamper úr 2012.08.17. 22:10:39
Másodszor a sok értetlen kedvéért újra leírom, hogy nem az volt a probléma, hogy nem voltunk hajlandók leszedni a csomagokat, kint hagyni a biciklit, és bemenni, hanem az, hogy túl sok, és túl nagy terjedelmű csomagunk volt (5 napos túrán voltunk), amit aránytalan vesződségnek éreztünk lecibálni a kerékpárokról, és cipelni magunkkal, egy pár órás fürdés kedvéért. Ezért szertettünk volna olyan megoldás, ahol ezt elkerülhetjük.
Harmadszor köszönöm a fürdő válaszát (habár a saját címemre nem érkezett meg, csak így, nyilvánosan), élni fogunk a felkínált lehetőséggel, mind a jegyek, mint a kerékpárok tekintetében.
Negyedszer felhívnám az illetékesek figyelmét, hogy én júliusban már eltöltöttem egy teljes hetet Hévízen, de akkor sem nagyon találkoztam tájékoztató táblákkal a kerékpárosok számára, arról pedig pláne nem volt tudomásom, hogy olyan turinform iroda is van a városban, ahol a csomagok is elhelyezhetők. Ha erről tudomásom van, az egész levél meg sem íródik. Itt merül fel a kérdés, hogy erről a jelek szerint az információs hölgy sem tudott, (miért nem?) mert ha tudott volna, valószínűleg megemlíti ezt a lehetőséget is. Egyébként az ő hozzáállása abszolút pozitív volt, látszott, hogy segíteni szeretne, amit ezúton is köszönök neki.
Egyébként nem vagyok az a levélirogatós fajta minden kis dologért, de ha ez az egész jó volt arra, hogy csak öttel több kerékpáros érkezzen Hévízre, és elégedetten távozzon onnan, akkor már megérte...
tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.08.17. 22:32:28
picasaweb.google.com/saganbp/TapolcaHevizSarvar#5750271889405354418
Ja most látom az előző posztban ezzel szembesültek ők is :DD
Valami kerékgörbítős vacak rémlik azért.
CID 2012.08.18. 09:03:40
Még jó, hogy a MÁV-nál mindig flottul megy a tájékoztatás. Vedd már észre, hogy kicsit túllihegtétek a szitut. Arról nem is beszélek miapicsáértkellOEPtámogatottfürdőjegyolyannakakiötnaposkerékpártúrátbevállal ? Csak kellene egy felülvizsgálat....
Pamper úr 2012.08.18. 09:25:02
Ebből semmi más nem következik, mint az, hogy Hévízen olyan kiváló orvosok és szakemberek dolgoznak, hogy az alatt az egy hét alatt, amíg ott voltam rehabilitáción, a félholt állapotomból olyan remekül kigyógyítottak és felépítettek, hogy utána egy 5 napos kerékpártúrát is simán be tudtam vállalni. ;-)
CID 2012.08.18. 09:41:23
Manyecska 2012.08.18. 13:05:31
pramper 2012.08.18. 21:46:19