Tékozló Homár

Lopják a zárakat a Praktikerben

2012.08.21. 10:48 | jackyll | 81 komment

Bhaal tapasztalata alapján komoly biztonsági rést ütöttek a Praktikeren a tolvajok. Azóta a párszáz forintos zárakat zárt szekrényben tartják és a kiválasztott terméket is külön személyzet viszi a pénztárhoz:

Ma (2012.08.19-én) délután 1 óra körül elmentünk a párommal, bátyjával és a barátnőjével vásárolni a szolnoki Praktikerbe. Az utolsó kosarat éppen előttünk vitték el, "szekeret" pedig nem vittünk, mert nem akartunk sok/nagy dolgot venni. Többször is vásároltunk már itt kosár nélkül, soha nem volt belőle gond, gondoltuk most sem lesz probléma, ráadásul a vásárlók nagy részénél most sem volt sem kosár, sem bevásárlókocsi, tehát nem mi voltunk az egyetlenek. Csaptelepet szerettünk volna vásárolni, mert az előző tönkrement, ki is választottuk a megfelelőt, közben megláttam a Brigéciolt, gondoltam, jó lesz majd a bringákat letakarítani, vettem is egy flakonnal. Közben eszünkbe jutott, hogy a wc-ajtó nehezen záródik, akad a zár nyelve, meg egyébként is százéves, vegyünk akkor egy új zárat. Megtaláltuk a zárakat, egy szekrénybe voltak lakattal bezárva. Ez egy picit furcsa is volt hirtelen. Párom tesója el is ment keresni valakit, hogy szeretnénk egy zárat vásárolni, nyissák ki a szekrényt.

Jött is egy leányzó, kinyitotta, melyiket is kérjük? Mutatjuk, hogy melyikre gondoltunk, kivette, de nem adta ide. Becsukta a szekrényt a zárat szorongatva és kérdezi, hogy megyünk-e fizetni, vagy még nézelődünk, merthogy ezekből a zárakból naponta akár tízet is ellopnak!

Nézünk egymásra, hogy wtf? Nem, köszönjük, akkor megyünk a pénztárhoz. A zárat még mindig nem adta ide, hanem ő vitte el a pénztárhoz, minket kísérve, és lerakta a pénztáros mellé, ahol egy másik vevő még fizetett. Szólt a pénztárosnak és felénk mutogatott, hogy majd a mienk lesz a zár. Kifizettük a csaptelepet, a Brigéciolt és természetesen a zárat is, melyet csak ekkor foghattunk a saját kezünkbe.

Kérdem én, miért lettem/lettünk tolvajnak megbélyegezve?! Mert én úgy gondolom, hogy éppen ez történt. Felháborítónak tartom, kedves szolnoki Praktiker. Én elhiszem, hogy lopnak, még azt is, hogy esetleg akár naponta tízet is ebből a 800 Ft-os zárból. Na de mindenki tolvaj, aki belép az ajtón?! Így menjetek a szolnoki Praktikerbe vásárolni mocskos, tolvaj banda, mert azok vagytok mind, válogatás nélkül! :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2012.08.21. 10:51:07

Öööömmm... vihar a biliben?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.21. 10:53:14

Bevásárlókocsit nem visz, de felháborodik, hogy a Praktiker nem szereti, ha lopnak. Na.

joetaylor 2012.08.21. 11:01:53

Nem kötelező Praktikerbe menni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 11:03:40

"Kérdem én, miért lettem/lettünk tolvajnak megbélyegezve?! Mert én úgy gondolom, hogy éppen ez történt. Felháborítónak tartom, kedves szolnoki Praktiker"

Miért, meg lettél bélyegezve? Hisztis-e vagy?

Az nem megbélyegzés, hogy megkérdezi, ott akarsz-e álldogállni még, mert akkor neki is ott kell, hogy ha esetleg még ki kell nyitni a szekrényt neked.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 11:04:59

@atpijkamo: Te, én se szoktam a Praktikerbe bevásárlókocsit vinni... Most bemegyek mondjuk egy festékért, vagy hengerért, akkor minek.

Ellenben, a franc menjen a Praktikerbe, drága, mint a fene.
Mondjuk a Baumax messze van, az egyéb barkácsboltok meg akkor vannak nyitva, amikor dolgozom :(

rolko 2012.08.21. 11:05:39

szerintem ha szóltok neki hogy megnézhetnétek-e hogy biztos ez kell-e, odaadta volna. egyébként nem ő hozta a szabályt. ha odaadta volna, kirúgják, a mai világban meg szerintem örült hogy van munkája

Rosszindulatú Vászka 2012.08.21. 11:06:03

Nekem eccer nem köszönt a pénztáros.

Azóta tikkelek és picsológushoz járok. Most, hogy eszembe jutott, megin összefostam- és sírtam magam.

Hát Ország ez így???

?????????

!!!!!!!!!!!!!!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.21. 11:07:40

szóval, azt nem értem, hoyg miért pont zárakat lopnak?
kicsoda?
más mért nem lop?
hány ajtaja van?
a bricostoreban nem lopnak zárat?
nekem pont kell egy zár

Rosszindulatú Vászka 2012.08.21. 11:08:31

@batgirl: mert drága, kicsi. Meg mert lopnak itt mindent.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 11:09:19

@batgirl: Lopass magadnak

@Rosszindulatú Vászka: Olyan dolog több is van, ami drága, és kicsi :)

joetaylor 2012.08.21. 11:09:20

@batgirl: Voltak ott lovak is de ugye a Románok...

elwood 2012.08.21. 11:11:58

mi köze van a kocsinak a zárlopáshoz ? nem jött le.

bár más fontos adatok, hogy párja, bátyja és barátnője és ott voltak, meg hogy a klozettzár nyelve száz éves, izgalmassá teszik a történetet

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.21. 11:12:37

@Rosszindulatú Vászka: gyere sírj a vállamon....
a másik oldalon..
igérem, hoygha eccer pénztáros leszek, mindíg (mindig rövid) fogok neked köszönni
előre

SarahConnor 2012.08.21. 11:13:15

Bírom ezt a birka tempót: "ráadásul a vásárlók nagy részénél most sem volt sem kosár, sem bevásárlókocsi, tehát nem mi voltunk az egyetlenek". Értem. lopni se szabad, de nem egyedül ti loptok, úgyhogy végülis elmegy, nem?

Amúgy meg ki bélyegezett meg kit? Megvádoltak? Kérdőre vontak? Nem. Csak elmondták, miért van ez a rendszer. Te meg magára vetted. Namost először is mindenki magából indul ki, másrészt meg a boltnak joga van védeni az árukészletet, ahogy tudja. Nyilván ők is tisztában vannak vele, hogy tíz vásárlóból 8 nem lop, de 2 igen. Az elől a kettő elől van elzárva a lakat, csak tudod, senki nem tudja, azok mikor jönnek. Ha nem inged, minek veszed magadra?

elwood 2012.08.21. 11:13:25

ha tolvaj lennék azt a zárat lopnám el amivel bezárják a szekrényt

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.21. 11:14:42

és ha én szeretném megnézegetni és megtapogatni azt a zárat szabad?

és ha útközben rájövök, hogy még sem akarom megvenni, mert csak, akkor visszakell kisérnem az eladólánykát a szekrényhez, hoyg biztos visszategye?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.21. 11:15:54

@joetaylor: izé...a lovak..tudod, nehezen férne a zsebbe, a foga mindig kilógna..a farkáról nem is beszélve

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.21. 11:21:05

Nem Brigéciót kell venni, hanem WD40-et!
Amúgy azért a zárakat lopják, mert azon gyakorolnak a leendő besurranó-mesterek.
Rengeteg zárra van igény!!!!44!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 11:23:04

@batgirl: Persze. Eladóbűnözéss!

Különben minek neked zár? Erényöv? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.21. 11:23:41

@ColT: Öööö... Akkor viszel kosarat.

Ha azt sem, akkor meg nem háborocc fel azon, hogy a Praktiker nem szereti, ha szétlopják.

Ha meg felháborocc, akkor nem írod meg a homárnak.

Ha megírod...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.21. 11:24:03

@ColT:
Denevérre erényöv?
Nemá!
Még leesik!!!!nyóc!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 11:28:44

@atpijkamo: A kocsinak mi köze van a lopáshoz? :D A kamera csak azon látja, hogy mi van, a kezemben nem?
Még soha nem baszogattak emiatt.

@Sün‼ ツ: LUL

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.21. 11:36:17

@ColT: Nem vagy gyakorlott tolvaj, se biztiőr. De attól még szeretlek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.21. 11:42:03

Wtf kifejezést geek kisgyerekek használják csak. Nem kellett volna bele. Így 40.000 pont mínusz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 11:44:56

@atpijkamo: Te melyik vagy a kettőből? :D

De különben oké, megyek kocsival, zsebrevágom a cuccokat...

Jessybátsi 2012.08.21. 11:45:32

Hüle poszter!
Ennyi erővel felháborodhatnál az összes boltban, ahol a kijáratnál lopásjelző van. Nemdebár?!? Vagy az szerinted nem megbélyegzés?
Gondolom egyik rendszert sem a becsületes ember szivatására vezették be, hanem a tolvajok ellen. És ha úgy használod a rendszert, hogy kikapcsolod, "mertugyenembélyegzünkmegsenkit" akkor meg felesleges az egész. Egyébként én is meg lettem bélyegezve a dohányzós törvények által kötsög gyökérnek, aki más orra alá füstölög, mégsem verem a nyálam, tudom, hogy nem miattam van, nem veszem magamra az ilyesmit. Ennyi....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.21. 11:50:38

Sikeres ember amúgy is csak az ALDI-ban vásárol zárat!
Vagy Svédországban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.21. 11:52:42

@ColT: á..dehogy
Az egyik szobám ajtaját becsuktam, és beragadt. Ez nem lett volna probléma, de vacsorakor egy macska hiányzott. Már hallottam is a nyávogását a bezárt szobából. Éhen fog halni, gondoltam, és aztán még eszembe jutott, hogy benn nincs macskalom, csak pihepuha ágyikó.
Erre hívtam a szomszéd ezermestert, mert én csak betörni tudtam volna az ajtót. Jött is. ÉS BETÖRTE.
(így én is megtudtam volna tenni)
Mire betört az ajtó..teljesen szétszakadt, plusz a zár is totál káros lett, kinéztem az ablakon és a hiányzó macska pont akkor sétált hazafelé a szomszéd kertjéből..

GamesBond 2012.08.21. 12:02:38

Szolnoki Praktikertől 500méter az OBI...
Oda lehet menni zárat lopni... nem kell érzékenykedni!

Anomalocaris (törölt) 2012.08.21. 12:02:50

Nekem mindenre van kész ötletem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 12:03:03

@batgirl: "(így én is megtudtam volna tenni) "
Látod, először próbáld magad megoldani a problémát :)

"Mire betört az ajtó..teljesen szétszakadt, plusz a zár is totál káros lett, kinéztem az ablakon és a hiányzó macska pont akkor sétált hazafelé a szomszéd kertjéből.."
Ajánlott olvasmány : Terry Pratchett : Az igazi macska
(Tényleg k* jó, le lehet tölteni)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.21. 12:07:26

@ColT: kell nekem. hol tudom letölteni? izé..akarom mondani, megvenni..stb

Anomalocaris (törölt) 2012.08.21. 12:07:52

@atpijkamo: De hogy került a bezárt macska a kertbe?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.21. 12:09:25

@atpijkamo: Persze, hírös embör leszek!!hihi

@ColT: Végre valaki, aki rajtam kívül szereti Terry Pratchett-et:)
Imádom a halált:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.21. 12:09:41

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Netőlemkérdezd!

Az ilyen balladai homály a savaborsa a történetnek.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.21. 12:14:32

@atpijkamo: A tinik gyakran találnak ki sztorikat.

deuce 2012.08.21. 12:17:16

hát persze majomka. lopnak, ő közli veled, CSAK AZÉRT nehogy félreértsd, és még te hisztizel hogy megbélyegeztek.
az végig sem gurul a kis fejedben te hogy reagálnál, ha már vontak volna le emiatt a fizetésedből. pont így.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 12:20:12

@batgirl: Legjobb arc ;)

@atpijkamo: Túl sok politikát olvasok, már baloldali homályt értettem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.21. 12:28:30

@ColT: köszi, de már megelőztelek:))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.21. 12:37:10

@ColT: Nem véletlen. Az van. Meg jobboldali mégannyira.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Pedig látszik a szövegén. A komolyt nem kell teljesen komolyan venni. Semmit se kell...

megamenn 2012.08.21. 13:04:21

"mocskos, tolvaj banda, mert azok vagytok mind"

ku'vaanyád!

Jokkura 2012.08.21. 13:05:41

A 100 éves zár sokkal jobb ,mint a 800.- -os szemét(az már akkor kuka,mikor az ajtó mellé teszed).
Javítsd meg a régi zárat!
És akkor nem ér ekkora attrocitás a csőd szélén táncoló(vagy már csődbement?) Praktikerben.
Az OBI,meg a párja...

közödeszed 2012.08.21. 13:08:20

azt a zárat még nem lopták el amivel a zárakat zárják? :-D
ez gáz..ritkán mondok ilyet de itt simám panaszkönyv/vásárlók könyve..ne a vásárlókon verjük már le ha megoldatlan biztonsági gond van az üzletben..bunkók.

Neon Fu 2012.08.21. 13:09:58

Rossz helyen vásárolsz. Nálunk a zárak a földön járnak.

ex-dr. vuk 2012.08.21. 13:39:52

Ennek sokkal szanalmasabb, amikor arra kenyszeritenek, hogy tedd le a taskadat, persze olyan szekrenybe, ahonnan ha eltunik mossak kezeiket (persze ok lopjak el, s.k.). Ez pl. az OBI es a Media Marktban igy megy :)
Praktikerben is nekialltak baszogatni meg fenyegetni KIFELE MENET, hogy bevittem a taskamat tehat mostmar ramoljak ki belole mert tuti elloptam a fel boltot azert vittem be. Apjuk fasza, az.

England win The Ashes! 2012.08.21. 13:57:08

Bhaal egy puhany csavo. Siman lenyomtam a varazslonovel. :)

Az ot orzo lenyekkel tobb gondom volt. ;)

Félre Beszélő 2012.08.21. 15:01:50

Ha a zárakat egy zárral lezárt szekrénybe teszik, akkor a WC kagylót hova? A WC-be? Még szerencse, hogy derítőgödröt nem árulnak!

Micsoda népség...

bekbórd! 2012.08.21. 15:23:51

Kismama lehet a posztoló.

peppe83 2012.08.21. 15:49:18

fűszoknyások az eladólányok a Praktikerben?:)

VT Man 2012.08.21. 16:10:59

@atpijkamo:
"Bevásárlókocsit nem visz, de felháborodik, hogy a Praktiker nem szereti, ha lopnak. Na. "

Na igen :-)

És a kabátzsebbe is csak azért kellett berakni azt a csaptelepet, mert nem vitt kosarat, és nem volt hova rakni :-)

házelnök 2012.08.21. 17:56:42

Kicsit nokedli duma, hogy lopják a zárakat.
úgy tűnik, egyre több oldalon visszafogják a turbómagyar orbán dícséretének hangoztatását.
Pl egy frissen arculatot váltott oldal írja, hogy eltünt orbánviktor(NOL?)
A megszokotthoz hasonlóan próbáltam jópofizni, de a lap csintalankodik?
Nem tünt el orbán viktor!A szippantósok vitték a helyére.

Guy_Montag 2012.08.21. 18:00:53

ilyen az aldiban nincs, csöcsök!

pirimogyoró 2012.08.21. 21:34:56

Elloptak egy rekás zárat a becsületes vásárlók.
Neked pedig nem volt kiírva a homlokodra, hogy nem vagy tolvaj.
Így aztán nem bélyegeztek meg, csak a biztonság kedvéért a pénztárban hagyták a záradat a kifizetésig.
Ez van. Majd ha a tisztelt pályatársak nem lopnak, mint a szarka, te is viheted kézben a záradat :)

pirimogyoró 2012.08.21. 21:36:16

Nem rekás, mert arról azt sem tudom micsoda :)), hanem rakás.

Marvin McNasty 2012.08.21. 23:05:46

ez nem csak a szolnoki praktikerben van így. egyébként a zárakon kívül pl. egyes kerti kiegészítőket (fűnyírókés, damildob, gyújtógyertya, drágább metszőollók, gyorscsatlakozók és tápszerek stb.) is szekrényben tartják.
ráadásul a pécsi praktikerben nem a pénztárnál, hanem kizárólag a főinformációnál lehet az elzárt termékeket kifizetni, amit az eladó odavisz és a vevő megveszi, amint a másik pénztárnál kifizette a többi terméket.

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.08.22. 00:37:02

Állítólag a tescoban meg az mp3-akat, meg a bobiltelefonokat lopják, azért vannak vitrinbe. Ja, meg a jégert, az nincs vitrinbe, de van rajta olyan műanyag izé, amitől nem tudod meginni. Akkor most erre 3 homár posztot kérnék szépen. Vagy körülírjam?

Megdobbent 2012.08.22. 01:20:14

Ez a poszter egy idiota. Ha a kedves tobbi vevok nem lopnak szet az aruhazat, most nem kene szivnia. Amugy serelem erte? Szerette volna kicsit kivinni a retyora a zarat, egy gyors numerara, vagy mi a kurvaannya?

tuono 2012.08.22. 09:28:30

Az egész a Te biztonságod miatt volt, nehogy vki kilopja a zárat a kezedből.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.08.22. 09:30:09

most a zár alatt mit ért?
azt a kicsi betétet, amihez a kulcs is van? minek ennyire túlbiztosítani a WC-t?

vagy azt a nagyot amihez a kilincs is megy, meg aminek nyelve van? de az meg tök nagy azt hogyan tudják ellopni? ennyire béna a praktiker?

fifibá55 2012.08.22. 10:07:21

Nem erről van szó - a Praktikerben új szelek fújnak. Úgy tűnik, találomra kiválasztottak termékcsoportokat, amelyeket hisztérikusan próbálnak védeni az esetleges ellopás ellen. Ilyen termék pl. a 4 db-os ceruzaakku, vagy pl. a néhány ezer forintos csaptelep. Ezekről fizetés után a főinformációkban távolítják el a lopásgátlót, újra ellenőrizve a számlát,és van, hogy 10-15 perces sorbanállás után, mert kevesen vannak (pedig dolgoznak, mint állat).
De úgy igaz: nem kötelező odajárni. Ezzel pedig még több vevőt riasztanak el, tovább nő a veszteség és mégis be lehet zárni az egész üzletláncot, ahogy azt a részvényesek szeretnék - lehet, hogy nem is véletlen?...

Bunnybabe 2012.08.23. 11:38:56

úristen, micsoda problémáid vannak szegény posztoló... irigyellek, bele ne haljál hogy nem 5 perccel később kaptad a kezedbe a záradat :P

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2012.08.24. 19:32:58

@Fenimore: @atpijkamo: Tán van valami szabály, hogy csak kosárral/kocsival szabad vásárolni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 19:39:00

@SomiTomi: Ha valami kis esze is van a praktikereseknek, akkor van. Kérdezd őket!

A vásárolt dolgokat a kosárba kell rakni, a pénztárnál a kosár tartalmát a futószalagra rakni. Nagyon egyszerű.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2012.08.24. 21:22:27

@atpijkamo: Jó, de ettől még nem leszek automatikusan tolvaj, ha bemegyek egy csokiért és nem veszek kosarat, ugye?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 22:09:43

@SomiTomi: Nem leszel.

De képzeld el, hogy te vagy a biztonságiőr, és 12 monitoron figyeled a vásárlókat. Van aki szépen kosárba gyűjti az árukat, és van aki kézben. Melyik okoz több gondot? És a kosár nélküli nemtolvajok elveszik a figyelmet a tolvajokról. És ha látja, hogy leveszed a félliteres vodkát a polcról, és a péztárnál nem teszed a szalagra, akkor ne csodálkozz, ha elképzelhetőnek tarja, hogy zsebre tetted. Kérlek, vegyél kosarat!

Boltban kosarat veszünk, az utcán nem köpködünk, ha betérünk valahova, köszönünk, stb. Lehet máshogy is, de minek, ha ezek az elfogadott és elvárt viselkedések?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.24. 22:19:42

@atpijkamo: "Van aki szépen kosárba gyűjti az árukat, és van aki kézben. Melyik okoz több gondot?"
Szabad a gazda. Melyik? És miért?
(Soha nen veszek kosarat, ha nem muszáj. Nem emlékszem, hogy bárki szólt volna ezért. Igaz, hogy táska/szatyor sincs nálam soha.)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.24. 22:24:46

@atpijkamo: És a kosár nélküli nemtolvajok elveszik a figyelmet a (KOSARAS) tolvajokról.
etc.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2012.08.25. 12:07:58

@atpijkamo:" És ha látja, hogy leveszed a félliteres vodkát a polcról, és a péztárnál nem teszed a szalagra, akkor ne csodálkozz, ha elképzelhetőnek tarja, hogy zsebre tetted." Ennek az égvilágon semmi köze a kosárhoz, akkor is ezt hiszi, hogy zsebre tetted, ha kosár van nálad (jó nagy zsebed lehet, hogy bele tudsz rakni egy félliteres vodkát :D). És azt se hallottam még, hogy kosarat venni ugyanannyira elvárt lenne, mint köszönni (nekem még egyszer se szóltak be érte). Egyébként meg lassan túl is tárgyaljuk, csak egy nyamvadt műanyag kosárról van szó.
süti beállítások módosítása