Tékozló Homár

Napi ideg: betiltották a villanykörtéket

2012.09.05. 10:09 | jackyll | 268 komment

A jövőre félkatonai diktatúrává egyesülő Európában idén szeptember 1-től semmilyen villanykörtét nem lehet gyártani, jannuár 1-től pedig forgalmazni sem. Mindezt az ökológiai lábnyomra hivatkozva. Természetesen az összes érintett multinacionális nagyvállalat magasról fosik a környezetvédelemre, a lényeg, hogy az élettartamban a hagyományosnál is rosszabb izzókat 5-10x-es áron adják el. Van ember, akit nem idegesítenek a gyengébb, hideg, vibráló fényű takarékos izzók? Én nyugodtan kibírtam volna még 5-10 évig, amíg sikerül kifejleszteni egy olyan termékcsaládot, ami nem 50-100 év visszalépést jelent (3-5 másodperces bekapcsolás?) a jelenlegi filléres megoldásoknál. Főleg azután ciki ez az egész, hogy kiderítették, a higanytartalmú energiatakarékos izzók mindenféle rákkeltő anyagokat bocsátanak a fogyasztók tüdejébe hónapokon keresztül, az izzók festésének repedésein pedig UVA és UVC sugarak is kiszökhetnek, úgyhogy szoláriumba se kell járni többet.

A legendás George Carlin intelmeire hagyatkozunk a továbbiakban, aki bottal kergette a környezetvédőket. Hiszen milyen arrogáns pöcs gondolhatja azt komolyan, hogy a Földet meg tudja menteni? Mi van, ha az emberiség egyetlen értelme az volt, hogy feltalálja és szétszórja a műanyagpalackokat? A Föld miatt nem kell izgulni, az rendben van. Az emberek vannak elcseszve.

Az átmeneti megoldás az, hogy miután a hagyományos izzókat csak a háztartási termékek közül kell kivenni, ipari, kerti és egyéb területen továbbra is beszerezhetők, de ennek majd még utánacsekkolunk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 14:49:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nekünk arra soha nem kellett vibrátor. de ti használjátok nyugodtan. te meg a nejed Tibi..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.05. 14:50:22

@PITTA: Az egy dolog, nekem is voltak már olyanok (bár szerintem a mozgásérzékelőjük felülete oxidálódott el, azért nem működnek), de azoknak soha nem lesz olyan misztikusan plasztikus, olajmécses.szerű imbolygó sárgás fényük.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.05. 14:51:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ha már így rákérdeztél, többek szerint gyári hiba, de a nemzőatyám ragaszkodik hozzá, hogy az alapanyag és a teknológia jó volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.05. 14:52:12

@batgirl: Ki az a Tibi? Ki mondta, hogy mi is vibrátortól bizsergünk? Mi konzervatívok vagyunk.

PITTA 2012.09.05. 14:56:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az igaz. sajnos ezeknél látszik hogy a 3 fehér ledből szépen lassan megy el az élet, a mozgásérzékelő adja a jelet, csak a ledek fáradnak.

vénszivar 2012.09.05. 14:56:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: MI konzervatívok konnektorba brunyálunk.......:)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.05. 14:57:08

@Rosszindulatú Vászka: No de nem azzal fejeződött be a folyamat, hogy rágyújtott utána!
A kb. 9 hónap alatt sok külső hatás felléphetett. Példának okáért fizikai, kémiai, de lehet, hogy vizuális fertőzés révén bekövetkező pszichés eredetű magzati károsodás; pl. szocreál pornográfia, azaz a kedves mama meglátta egy képen Lenint, sapka nélkül...

Rosszindulatú Vászka 2012.09.05. 14:58:21

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: most, hogy mondod például az NSZK-s bejszos-hónajjkutyás pornótól mostanság is furcsa gondolataim lesznek.

Manyecska 2012.09.05. 15:05:02

H@lyék!! majdnem lenyeltem egy fél banánt egészben a röhögéstől!
:)))

Rosszindulatú Vászka 2012.09.05. 15:10:52

@Manyecska: ja bocs, most látom, hogy eszel...

helianthus 2012.09.05. 15:16:53

@elwood: te még mindig lüke vagy! :) és ennek én örülök.

vénszivar 2012.09.05. 15:27:13

A hétvégén minden energiámat belehelyeztem egy 16-18 év körüli szép cigány "lányba". Most úgy ég a makkom, mint egy 500 W-os reflektor. Kérdezném a szakikat pl. @PITTA: ill.@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ill. a szaktársnőket, hogy melyek kapcsolót v. biztit kapcs. le ? Vagy hívjam ki az e-ont ?

Manyecska 2012.09.05. 15:29:43

@vénszivar: miért sajtreszelőt tartott ott bennt????@Rosszindulatú Vászka: haha!:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.05. 15:40:29

@Manyecska: Te még nem unod a banánt?
@vénszivar: Inkább hűts le jegesre egy félliteres tejet, vágj ki rajta akkora pici lyukacskát, amin épphogy becsusszan a felduzzadt cerkád, és irány a legközelebbi bőr- és nemigondozó! Akkor is, ha csak szőrvágás vagy fékszakadás.
Legközelebb meg húzd le róla aktus előtt a harisnyanadrágot!

Bandi-Szeged 2012.09.05. 15:41:09

Én a tescoban vettem tungsram 20W-os energiatakarékost (1152 lumen ), ha jól emlékszek, akcióban volt kb 600 Ft, és arra van 6 hónap garancia a blokk ellenében. Nekem ki is cserélték szó nélkül az egyiket, mert gyári hibás volt.

vénszivar 2012.09.05. 15:44:22

@Manyecska: talán giljotint, mert a nyelvem is rövidebb lett.

vénszivar 2012.09.05. 15:48:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: na jó, majd megkérem az anyósomat, hogy vigyen el. Persze előtte megvizsgáltatom a vén kuruzslóval a te általad írtakra...

Nem volt azon h.nadrág, mert nincs annak annyi píííze, meg 33 C volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.05. 15:59:54

@vénszivar: Hogyne lett volna! Az tartja össze. Pénze meg több van, mint neked, és azt is kell valahol tartani, úgy, hogy nehogy kihulljon...

Tron65 2012.09.05. 16:14:29

@Manyecska: Értsd (már ha akarod): a 99.- Ft/db-ért vásárolt 45 ill. 75W-os halogén ÍZZÓkkal.

mtibor72 2012.09.05. 16:16:32

Az egész a kompakt fénycső és a LED lobbi miatt van. Röhej a világításon kezdeni a spórolást. Hányan élnek 4000 m3/év gázfogyasztású épületben? A világítás az össz rezsiköltségnek kb. 5 %-a. Én begyűjtöttem kb. 600db. hagyományos izzót (eddig), mert nem akarom nézni a mai csodalámpák szánalmas fényét.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2012.09.05. 16:21:03

@PITTA: ha az 50 kWh kb 2-2500 ft, akkor az energiatakarékos izzókkal még kevesebbet lehet megspórolni, mint az a 2-300 ft.
a háztartás eneriafogyasztásának csak kis része a világítás.
nagyobb része az egész nap üzemelő hűtő, kisebb hányad még a tv, videó/dvd-lejátszó, számítógép, mikro és egyéb elektromos berendezések...

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2012.09.05. 16:40:54

@elwood: "nekem is philips tornado van
8 évig bírja
2 évente cserélem, eddig négyszer (tudom ... én marha kapcsolgatom)"

ha 8 évig bírja, akkor miért cseréled 2 évente?
vagy csak akkor bírja 8 évig, ha az ember nem kapcsolja fel? de hát a lámpák nem erre vannak? felkapcsolom, hogy ne vakoskodjak a sötétben, aztán ha már nem kell, lekapcsolom.
a tartósságot úgy adják meg, hogy rendeltetésszerű használat mellett. márpedig egy villany rendeltetésszerű használatába beletartozik a kapcsolgatás, az nem csökkentheti az élettartamát 75%-kal...

mtibor72 2012.09.05. 16:42:11

@Bogoj: Igen a fűtésen túl a hűtőszekrény és a mosógép amin többet, sokkal többet meg lehet spórolni. Da azok helyes használatára és érdemes odafigyelni.
Ráadásul sokan nehezen viselik, ha megfosztják őket a választás szabadságától. A kompaktok erőltetése épp ilyen.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.05. 17:01:56

@mtibor72: ne is mondd, mer bedepizek.

Most már nem lehet kapni szinte sehol prakkert, homokórát, tésnit, riglit, meg cigányfúrót, meg IDÉ-s videjókártyát senem.

Hát élet ez így?

Xezs 2012.09.05. 18:57:55

Carlin megmondta a tutit :) És igaza van.

Xezs 2012.09.05. 19:04:40

@PITTA: Egy átlagos CRT tévé 50 W-ot eszik, nem nagy dolog. Nem tudom az LCD mennyit, sokkal többet talán nem.

Egy átlagos asztali PC maximum ha 120 W-ot eszik, az se túl nagy dolog.

A készenlét meg pont az a kategória amit magasról leszarok :) 1-2 W csupán, kivéve 1-2 ilyen szarnál mint amit te is hoztál példának.

Ami igazán sokat eszik az a hűtőgép, mosógép, boiler (ahol van), mikró, hajszárító (egy komolyabb 2000 W-os) de persze ezekből nem mindig megy mindegyik.

Megdobbent 2012.09.05. 19:28:08

Kecca! Es lefosom, meg mindig tele egy szekreny 100W-os izzoval, majd most televeszem tovabbi 40, 60, 80-as keszlettel, oszt jonapot. Amig schengen szele vagyunk, nem kell ilyesmitol visitofraszt kapni :>

aard · www.goldberry.hu 2012.09.05. 19:28:19

hmm, elolvastam, a kommenteket is :)azért a lednek szvsz igenis van már ma is létjogosultsága, csak nem az életvitelszerűen használt terek világításánál (pld lakótelepi lépcsőházak, ahol 24 órában égnek a lámpák, mélygarázsok, stb.., a westend vagy az árkád mélygarázsának az a több 100 40W fénycsöve mit fogyaszthat???) ja és a led technológia roham léptekkel fejlődik, pld power ledek, amiben egy led tud annyit mint a 40 vagy 60 db-os ..., tessék link, itt lehet nézelődni : elektrotechnikabolt.hu/

Magam_a_Mondomét! 2012.09.05. 19:33:02

Nyelvtannáci :

HIBÁS az, hogy "semmilyen villanykörtét nem lehet gyártani" - lehetni lehet, hanem szabadni nem szabad.
HELYESEN: semmilyen villanykörtét nem szabad gyártani...

Értem ?

É2I 2012.09.05. 19:45:23

Na én vettem anno jópár százas/hatvanas izzót, mikor kitalálták, hogy az mennyire szar. El kell mondjam, lezsírozva vannak a műhelyszekrényben, ugyanis tíz év alatt kettőt kellett cserélnem az egész lakásban a hagyományos izzókból.
Mondom ezt villamos végzettséggel, megfelelő környezet tudatossággal: a kompakt fénycső egy nagy átverés.
A LED talán majd kiváltja a hagyományos izzókat valójában, ha ilyen tempóban fejlődik.
Most tettek pont az irodámba a hagyományos fénycsövek helyére LED csöveket, innentől tudok majd mondani is valamit róla (nyilván évek múlva). Egyelőre annyit, hogy hidegebb a fénye, de nem érzek megvilágítás csökkenést.

vénszivar 2012.09.05. 19:52:46

@É2I: Akkor nyakunkon marad az a 25-30-35 db hagyományos izzó. Na nálunk ez lesz a veszteség.......:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 21:24:45

@Rosszindulatú Vászka: nekem van 2 (!!) darab cigányfúróm!!:) fogalmam sincs honnan loptam.

vénszivar 2012.09.05. 21:48:31

@batgirl: tőlünk, cigányoktól !

passziv 2012.09.05. 22:24:08

A munkahelyemen két éve cserélték a hagyományos izzókat energiatakarékosra (kb. 30 darabot) Reggel felkapcsoljuk a világítást, este pedig le, mert természetes fény, az nem sok van. A régi hagyományos 60 wattos izzókból szinte hetente éget ki néhány, az újakból (18 wattosak) emlékeim szerint még egyet sem kellett még cserélni. Én otthon is energiatakarékosat használok, de ott azért van néha "elhullás". Szerintem a kapcsolgatást nem nagyon bírják.

Megdobbent 2012.09.05. 22:50:50

@passziv: marpedig azert van a kapcsolo, hogy hasznalja az ember. Majd elerunk oda, hogy csak azert megy egesz nap, mert a kapcsolast nem birja, viszont higanyos, olmos, ahogy kell es szar a fenye :>
Az amcsik viszont szenne rohogik magukat megint: megveszik az utolso percben a letezo osszes EU-s, kidobasra itelt fasza 230V-os kortet, ott 5-10x aron joggal aruljak - ugyanugy vilagit 110/120V-on, cserebe a dupla ideig huzza, tehat mondjuk 20 evig.

Mogyoró007 2012.09.06. 09:32:26

A poszt írója egyszerűen tudatlan. Tipikus magyar, aki szerint minden változás csak rossz lehet, és önigazolást gyárt hozzá. Amiket leírt, az úgy hülyeség ahogy van. Pont. Még magyarázni sem érdemes.

PITTA 2012.09.06. 09:33:32

@Megdobbent: Szerintem fele volt, fele teljesítmény... azaz fele fényerő!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 09:38:12

@Mogyoró007: Mit magyarozol itt? Te ugyan mi vagy? Atipusos szalonpiréz?

Mogyoró007 2012.09.06. 09:41:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem szívem. Inkább csak nem tipikus magyar. Nem vagyok pesszimista, sem tagadó, és nem kezdek el belekötni valakibe, mert unatkozom.

Don Quixote de la Ferko 2012.09.06. 09:47:21

@passziv:

A hagyományos fogyasztása x.
A takarékos fogyasztása x/5.

Számold át napi 8 órába úgy, hogy a hagyományos huszadannyi időt is mehetne, mert nappal elég lenne a környezeti fény, és amikor amúgy is világos van, le van kapcsolva. Mert le lehet. (A sűrű cseréről csak annyit, ha a beszerző vagy a főnökség nem lenne szarrágó, akkor nem a legolcsóbb kínait kell venni, ami valóban két hetet bír, hanem valami nevesebbet, amit legalább egy évre terveztek)

Nem neked szól (te csak használod, nem telepítetted), de érted már, miért a hülyékre lehet bazírozni a legnagyobb üzleteket?

Don Quixote de la Ferko 2012.09.06. 09:49:17

@passziv:

Mint írtad, kevés a természetes. Azért lennének erre is megoldások, csak az beruházással járhat, amit meg nem szívesen vesz a főnökség.

Belagezapista (törölt) 2012.09.06. 10:14:10

@Mogyoró007:
Pedig pont ezt tetted a posztolóval. Én meg a hozzád hasonlókat rühellem, akiknek meg minden változás csak pozitív lehet, és meg sem próbálják végiggondolni, hogy jó vagy rossz.

Nightbow 2012.09.06. 10:23:41

Nekem nincs semmi bajom a kompakt fénycsövekkel, nálunk is égett már ki (ezek se örök életűek), de sokkal tovább bírták mint a hagyományos izzó és tényleg mérhető a kisebb fogyasztás.
A cikkben írtakról meg annyit, hogy (ha normális minőségű energiatakarékos izzót vesz az ember!) semmilyen vibrálás nincs, és honnan szedte ezt a 3-5 másodperces bekapcsolást a szerző? A legelső izzók talán olyanok voltak, de a maiaknál már semmi ilyen nincs.

Egyébként meg biztos hogy még millió szám van a gyártók és mindenféle üzletek raktárain, be lehet spájzolni belőlük (hisz olcsó) ha valakinek a hagyományos a szimpatikus. Ezzel sincs baj, ki lehet várni egy szimpatikusabb (és talán jobb) technológiát.

Mogyoró007 2012.09.06. 10:28:03

@Belagezapista: Te ezt gondolod. Anélkül, hogy tudnád, hogy van-e a témáról információm, vagy nincs. Nem minden változás pozitív, de ezt pl. pont az. Egészen véletlenül pont jó néhány embert ismerek (mérnök, szilikát, izzók), akik pont a fejlesztés kutatáson dolgoznak.
Várom a kifogásolnivalódat. Biztos ebben is találsz valami belekötnivalót...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 10:32:51

@Mogyoró007: Tehát tipikus piréz, aki beleköt a poszt tolóba és a honfitársaiba.

@Belagezapista: Ezt úgy hívják, hogy "pozitív gondolkodás" és akik nem agy születtek, azok számára az agykontrollos, és/vagy szcientológus alapokon szervezett hálózati marketingszekta agymosodákon (= MLM-tréning) lehet elsajátítani.

Mogyoró007 2012.09.06. 10:46:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jól van drága szívem. Megint nagyot mondtál. Nagy király vagy.
Kívánom neked, hogy élj 40 wattos hagyományos izzóval egy kis lyukban életed végéig, és nagyon élvezd. Tuti jobbikos vagy, de minimum első világháborús nagy Magyarország matrica van a kocsidon. Gratulálok neked a boldog életedhez :)
És csak azért is leíom, hogy semmilyen szektához nem tartozom, és semmilyen idióta felekezetet nem támogatok, valamint agykontrollra sem járok. Neked lehet, hogy szükséged lenne rá.

Belagezapista (törölt) 2012.09.06. 10:58:14

@Mogyoró007:
"Te ezt gondolod. Anélkül, hogy tudnád, hogy van-e a témáról információm, vagy nincs."

Nem tudom, hogy van-e információd, de te érvek hiányában csak fikáztad a posztolót. Azt bárki oda tudja írni, hogy a posztoló hülye, függetlenül attól, hogy ért-e hozzá. Ez szimplán belekötés, amit csináltál. A legnagyobb baj, hogy még csak észre sem veszed.

"Egészen véletlenül pont jó néhány embert ismerek (mérnök, szilikát, izzók), akik pont a fejlesztés kutatáson dolgoznak. "

Ez szerinted érv? Erről amúgy az is eszembe jut, hogy régi mondás, Magyarországon az orvos összes szomszédja orvosnak hiszi magát.

Egyébként meg ha a kompakt fénycső jó és olcsóbb megoldás, akkor előbb-utóbb szabályozás nélkül is kiszorítaná az izzókat. Így viszont drágábban el lehet adni.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
:-)))

Mogyoró007 2012.09.06. 11:24:47

@Belagezapista: ahogy gondolod. Nem igazán érdekel. Azt viszont te vedd észre, hogy te vagy az, aki belémköt.
Én mindössze annyit írtam, hogy a posztoló tudatlan a témában.
Amit te írogatsz meg a haverod, az már más kategória. Na pá.

Belagezapista (törölt) 2012.09.06. 12:12:54

@Mogyoró007:
Igen, beléd kötöttem, mert volt miért, ugyanis volt egy modorosan a posztolóba kötő, de amúgy semmit sem mondó kommented.

"Én mindössze annyit írtam, hogy a posztoló tudatlan a témában. "

Nem, te ennél többet írtál modoros és kioktató stílusban. Ezzel a kötekedés dologgal nem érzed, hogy kicsit olyan másban a szálkát, magadban a fatelepet sem a hozzáállásod?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.09.06. 12:26:10

Ehhez a cikkhez nem szólnék hozzá, mert márkailag érintett helyen dolgozom.

Azt azonban hozzátenném, hogy nem az volt a baj, hogy 40..100..200..1000 W fogyaszt egy elektromos berendezés, hanem az, hogy a működtetés céljára (fényerő) kevés ment el. Senki sem használ számítógépet Puskás trafóval (tekercselt, melegedő, zümmögő, bazi nagy feszültség-átalakító) de már telefontöltőt se, pedig annak aztán nem kell sok watt.

A színhőmérsékletre:
Vannak termékek amik igen széles sávban teljesítenek, megint mások egy adott területre és nyilván a hozzáértő villanyász/hobbista elolvassa a speckót mire való. Gyakorlatilag a teljes skálát minden gyártó lefed, csak a zöldségesboltokba 1-1 célterület igényéhez jut ki. Cipőt a cipőboltból ugye..

Talán be is mérik, ha művész/akvárium/vadkender a világítás célja. Ha a polcról leveszünk egy akciós terméket, az szinte biztosan kevés lesz önmagában.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 12:39:19

@Mogyoró007:
Drágaszágom!
Ugyan semmi közöd hozzá, de hogy okosodj:
- Jelen pillanatban a családi házunkban 1 csillár (csak E14-es gyertyák férnek a burákba) 6×25W-os égője, a földszinti WC-előtér 15 W-os "hűtőszekrény" izzója, a garázselőtér 60 W-os izzója, a garázs 2×60 W-os izzói, az emeleti fürdőszoba előterének és a padlásfeljárónak az irányított 40W.os projektor-izzói, a kerékpártároló 40 W-os izzója és a fatároló 60 W-os ) izzója "hagyományos, az emeleten 7, a földszinten 14, az udvaron 4, a kazánházban és a pincében 1-1 energiatakarékos izzót használok.
- nem vagyok én se félcigány, se félzsidó, se pornósztár, se pedofil vérfertőző, hogy jobbikos legyek.
- A kocsimon nincs olyan matrica, mindössze az egyházmegyém logója. Meg egy olyan, ami mutatja, hogy gázos.

Te viszont a gondolkodás- és az azt tükröző fogalmazásmódod alapján legalább részben genetikailag determinált marxista, részben nyilasból kommunistává, vagy legalábbis egykori üldözöttből árulóvá, üldözővé átvedlett muszkavezető ősök liberálissá félresikerült magányos leszármazottja lehetsz alighanem - csak lehet, hogy most még eddig nem is tudtál róla...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 12:43:30

@Mogyoró007: Ne, pöcsi, te azt írtad, hogy "A poszt írója egyszerűen tudatlan. Tipikus magyar, aki szerint minden változás csak rossz lehet, és önigazolást gyárt hozzá."
Tehát szerinted a tipikus magyar tudatlan,aki szerint minden változás csak rossz lehet, és önigazolást gyárt hozzá.
Nem vagy te egy kicsit túlságosan rasszista/soviniszta?

Manyecska 2012.09.06. 12:44:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: :D:D váááááááá! Nem tudom mit ugrál, ezt én is megmondhattam volna:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 12:49:59

@Manyecska: Honnét tudod, hogy hány lámpánk van?

Ja: a kazánházban ledes volt, de tönkrement, és a vonatkozó csillárban vagy 230-as halogénekre fogom sorra cserélni az izzókat, vagy - hacsak addig nem gyártanak a sárga testvérek olcsón karcsú ledeseket.

Manyecska 2012.09.06. 12:51:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nekünk is Philips van valakik mondták, télleg jók, évek óta..

vénszivar 2012.09.06. 12:53:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Úgy is van ! Vágd bele a pofájába, hogy te egészen cigány-zsidó vagy ! Én eddig csak a cigányt használom, de ha szorul a hurok, akkor majd mindkettőt. Váááú a kégli világításával, tényleg elégedett vagyok, de azért a kocsid is lehetne egy Tesla......... nem tudom @Mogyoró007: talán alvilágosító az alföldi féle Nemzetibe.............azért tud ennyit, ami nem sok, de sokk :)))

Bender (törölt) 2012.09.06. 13:03:11

Érdekes módon nekem már lassan 3 éve hibátlanul működik minden kompaktfénycsövem (ami nem kompakt izzó, ahogy sok helyen hallom). Csak nem kell zsidóskodni és a legolcsóbbat megvenni. Az UV kibocsátása meg kevesebb, mint amit borús időben a naptól kapsz. A higanytartalom pedig a cső belsejében van, És ott is marad... Nem kell széttörni és nem lesz bajod, de ha széttöröd akkor sem, csak ha párszázat versz szét. A villogás meg... többtíz kHz-en megy, azt nem látod.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 13:07:09

@vénszivar: Ha elvégeznéd végre cigányösztöndíjjal az egyetemet (jó, tudom, az már könnyű lenne, ha megvolna az érettségid) és kiderülne, hogy a magymamsid maga Schneider Fáni volt, simán lehetnél akár Jobbikos, akár LMP-s megyei elnök, és még az MSZP-ből sem kellene kilépned...

vénszivar 2012.09.06. 13:13:47

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hát neked meg mi a bajod ? odatartom a vállam, te meg beleharapsz a seggembe.... na jó majd találkozunk a fityisz- DK gyűlésen, ott majd megbeszéljük.

Xezs 2012.09.06. 13:17:14

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Abban igaza van, hogy az átlagmagyarnak semmi se jó. Itt mindig csak a zümmögés megy akármilyen változásra, itt sosem tetszik semmi sem az embereknek. Egyszerűen ilyenek vagyunk, egy búvalbaszott nemzet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 16:03:31

@vega2: Köszönöm! Adományokat elfogadok.
Bár bevallom, engem nem zavar, hogy már nem is lehetek autentikus jobbikos...
A villanyszámlám így sem elég alacsony, le kellene szokni a mosásról. Meg a tisztálkodásról. Meg a vasalástól. A kölykök számítógépeit meg ki kellene dobni.

Xezs 2012.09.06. 16:09:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Kölykeidnek vegyél valami alapgépet amin a net is épphogy elmegy :) A játékra használt gépek a legenergiazabálóbbak, az enyém is olyan. A proci komolyabb terhelésnél 100 W-ot is felvesz, a videókártya meg 150-200 W-ot :) Erre jönnek még az egyébként elhanyagolható vinyó (kb. 10 W) alaplap, memória fogyasztások.

De normál esetben egy gép 100-150 W-nál nem eszik többet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 16:19:26

@Xezs: Az a baj, hogy 3 gépet már maguknak vettek, abból 2 "gamer"-képességű, az én antikomat se szeretném kidobni, mert se a szkennert, se a nyomtatót nem tudom feltelepíteni W7 alá a laptopomra. Mind a kettő ősi Xerox, nincs hozzájuk program.

Xezs 2012.09.06. 16:25:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ha gamer gépek akkor baszhatod, a gatyád rámegy :)

Bár nem vagyok meggyőződve, hogy egy Xbox 360 kevesebbet fogyasztana.

Gyorsan rákeresve valaki 170 W-ot mért a Rainbow Six játszásakor. Egy átlagos gamer PC-ben csak a videókártya eszik annyit :)

Xezs 2012.09.06. 16:26:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Gecó, a legújabb modell (slim) csak 70 W-ot eszik.

Szerintem cseréljétek a PC-t erre :)

Manyecska 2012.09.06. 20:54:15

Szerintetek ezeknek a pl. lámpáknak/csillároknak a foglalata kompatibilis minden égővel, legyen az wolfram avagy halogén? ? mert akkor akár még új csillárt is köll venni:D

dubai tennis 2012.09.06. 23:44:13

halogén: telefonkezelők dns-e.

Xezs 2012.09.07. 08:23:48

@Manyecska: Persze, szabvány mindegyik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.07. 09:14:57

@Xezs: Ha annyi pénzem lenne, jutna a villanyszámlára is...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.07. 09:19:57

@Manyecska: @Xezs: Szabvány, szabvány, de többféle. Van kétféle "betekerős" foglalat (E14 és E27), ezek a leggyakoribbak, a halogéneknél van vagy 6 féle szabvány, és a hagyományos foglalatba betekerhetőhöz hasonló kompakt fénycsöveknek is külön foglalata van.
Jobb, ha emberre bízod a vásárlást!

Xezs 2012.09.07. 12:39:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem drága egy Xbox, egy izmosabb gamer PC simán drágább.

Leonine 2012.09.07. 13:12:48

Amikor betiltották a 100 és 60 wattos hagyományos izzókat, a nappaliba előbb energiatakarékos izzókat vettünk (hiába néztük a lumen-t, borzalmas fényük volt, olvasni, írni lehetetlen mellettük), majd 1-2 év múlva lecseréltük őket LED-esre. Az előnye, hogy azonnal felkapcsol, nincs bemelegedési idő, és erős fényt ad, viszont hátránya, hogy baromi drága, és borzasztóan zavaró a fénye ennek is.

Fél óra múlva már fáj a szemem tőle. Én ahol tudok, környezetvédek (persze nem az az úton-útfélen térítgetős Greenpeace-es fajta, csak megteszem magam körül, amit tudok), nem pazarolom a vizet, spórolok az árammal, szelektíven gyűjtöm a szemetet, és tömegközlekedek (bár ez utóbbit leginkább azért, mert csóró vagyok ahhoz, hogy autóm legyen :))

Ebben az esetben viszont nem különösebben hat meg a környezetvédelem, mert a szemem egészsége a tét. A napi nyolc óra monitorbámulás is éppen elég, ezek után este jólesne egy kis olvasás, de ezek mellett a szarok mellett kifolyik a szemem...

dubai tennis 2012.09.07. 21:11:01

@Leonine: apropó környezetvédelem:

ok, kevesebbet fogyázik a kompakt fénycső.
de az miért nem érdekel senkit, hogy míg a hagyományos wolframszálas ( nem, nem szénszálas ) izzóban 2 agyag van: üveg és fém, addig a kf-ben sokminden más, még szilícium is, nemcsak a tartalma veszélyes, de amíg legyártják, közben is szennyez.

Xezs 2012.09.08. 09:06:21

@SektaLeaks: Mert az emberek szeretik leegyszerűsíteni a dolgokat. Állítom, hogy ha igazán nekiáll valaki megvizsgálni, hogy melyik a környezetkímélőbb, nem tudja eldönteni.

Ez az egész hercehurca csak egy gumicsont amin rágódhatnak az emberek.

A legtöbben magasról leszarják hogy melyik körte mennyire környezetkímélő, megveszik, világít, örülnek neki, kész.

zeugma 2012.09.10. 15:43:12

A villanykörte tényleg energiapazarlóan világít, de betiltani akkor is hülyeség. Egyetlen értelmes helyettesítője jelenleg a halogén izzó, annak szép a fénye, nem vibrál, és az ára is tűrhető. Remélem, azt nem tiltják be, legalább addig, amíg a ledes égők használhatóvá és megfizethetővé nem fejlődnek. A kompakt fénycső szerintem zsákutca: tényleg kevesebbet fogyaszt a hagyományos izzónál, de minden más tulajdonságában rosszabb, ide értve a sápadt, vibráló fényt, az élettartamot, az árat és az össz környezetterhelést is.

Meg kellett volna szépen várni, amíg a ledek fejlesztése odáig jut, hogy maguktól kiszorítják a villanykörtét. Ez most olyan, mintha hirtelen betiltanák a benzines/dízel autókat, mondván, hogy mindenki álljon át villanyhajtásra. Igaz, hogy sokkal drágább, nevetséges a hatótávja, macerás a töltése, és ritka ásványok kellenek az akkujához (egyszóval a technikája gyerekcipőben jár még a már kiforrott belsőégésűhöz képest), de ezzel védjük a környezetet, hurrá.

dubai tennis 2012.09.10. 16:37:13

@zeugma:

felejtsd már el, hogy vibrál. egyáltalán nem vibrál. az első szériák még folytótekerccsel készültek, az vibrált.
ezek már 40KHz környékén kapják a gittet, ez viszont nem azt jelenti, hogy 40KHz-n vibrálna, ugyanis a fénypor tehetetlensége nagyobb.

ezzel kapcsolatban még egy fincsiség:
hagyományos fénycsövet is használhatsz elektronikus gyújtóval. ugyanúgy nem vibrál majd, mint a kompaktfénycső, és ugyanúgy fog ( villogásmentesen ) gyújtani. teszteltem, hibátlan.

zeugma 2012.09.10. 17:03:09

@SektaLeaks: Lehet, hogy a csúcsminőségűek nem vibrálnak, de azt én nem tudom megfizetni. Azok az 1000 Ft alatti kínaiak, amiket az átlag vásárló is meg tud venni, bizony enyhén vibrálnak (bár nyilván kevésbé, mint egy neoncső), sápadt és rossz színű a fényük, lassan melegszenek, és árt nekik a kapcsolgatás. Egy hipermarketes kompakt fénycső árából be lehet(ett) szerezni egy egész lakásra elég villanykörtét, amik aztán sok évig működtek. Ez sem mindegy.

Nem vagyok villanykörte-buzi, itthon is a lámpák felében takarékos spirálok égnek, de csak azért, mert nincs jobb. A CFL szerintem hosszútávon zsákutca, a villanykörte betiltása meg hülyeség. Meg kellett volna várni, hogy jobb megoldást fejlesszenek ki helyette (a led drága és nem elég a fényereje, a kompakt meg kevésbé praktikus, és összességében nem is környezetkímélő).

dubai tennis 2012.09.10. 18:17:35

@zeugma:

menny el szemészhez.
TERMÉSZETESEN nem a minőségi termékekről beszélek, hiszen ez itt a tékozló homár. ide nem az jön, aki használható dolgot akar venni, ide a kuponos szarrágók jönnek többnyire.

ma minden kompakt fénycső elektronikus gyújtású, a szívedhez oly közeli 400 ftos kategóriában is. hogy miért? mert olcsóbb, mint ugyanazt nagy vasmaggal, tekerccsel legyártani.

zeugma 2012.09.10. 18:51:57

@SektaLeaks: Nem áll közel a szívemhez, pont azt írtam, hogy utálom. A pénztárcámhoz áll közel :-)

Jó, a kedvedért mondjuk, hogy nem vibrál (szerintem igen, de tekintsünk most el ettől). Ettől még sápadt fényű, nem bírja a kapcsolgatást, és tele van környezet- és egészségkárosító anyagokkal. Nemcsak a 400, hanem a 2000 forintos is.

dubai tennis 2012.09.10. 19:33:04

@zeugma: most vettem néhány 60w-os (!!!) wolframszálas izzót. kicsit felment az ára.
viszont javaslom, mindenki vásároljon be kompaktfénycsőből, mert felmegy az ára amint tényleg eltűnnek a polcokról a hagyományos izzók. épp beetetés van.

zeugma 2012.09.11. 06:17:53

@SektaLeaks: Igazad lehet, ez jó indok az újabb áremelésre. (Mi nem az?)

Aki nem kedveli a kompakt fénycsövet, vegyen halogén égőt, az áll a legközelebb a kivégzett hagyományos villanykörtéhez. Fogadok, hogy annak is felmegy most az ára, pont ezért.

lutria 2012.09.11. 15:49:42

Gondolom sok helyen az a helyzet mint nálunk,hogy a 11 emeletű házunkban kell minimum 110 darab izzó(+ az egyéb helyiségek),mindezeket pótolni az átlag ~1000 forintos energiatakarékos égőkkel-pláne úgy hogy a hagyományosakat is lopják a csóróbbak-az eléggé megterhelő lesz a közös költségnek...

zeugma 2012.09.12. 14:42:20

@lutria: És vajon meddig bírja egy kompakt fénycső egy állandóan fel-le kapcsolgatott lépcsőházi lámpában? Vagy nem számít, mert úgyis ellopják, mielőtt kiégne? :-(

dubai tennis 2012.09.12. 17:42:49

@zeugma: éppen ezért nem használnak általában lépcsőházban ilyet.
bár a fénycső szintén nem egy kapcsolgatásbarát megoldás, mégis sok helyen látom. talán azért , mert azt nem szeretik az emberek az otthonaikban, ezért gondolom, nem is lopják annyira.

zeugma 2012.09.12. 18:10:09

@SektaLeaks: Pont ezért mondom én is, hogy a társasházak komoly gondban lesznek. Egy darabig lesz még halogénizzó, de 2016-ban azokat is mind kivonják (az összes hálózati feszültségű, vagyis a hagyományos csavaros foglalatba való fajtát).

Már látom is a következő nagy pályázatot: állami támogatás társasházaknak led égők vásárlására, és hozzá törhetetlen, biztonsági zárral lezárható lámpabúrák beszerzésére...

Xezs 2012.09.12. 18:46:23

@zeugma: Elég szomorú, hogy ilyen országban élünk, ahol a lépcsőházi izzó ellopása lassan természetes dolog.

És mielőtt bárkinek tévképzetei lennének, nem a szegények lopják el, hanem az idióták. Mert ez buli, ez poén, májerség. Mint a cigányoknál.

dubai tennis 2012.09.12. 19:16:16

@Xezs: köszönjük a fajelméletet...

Xezs 2012.09.12. 19:19:12

@SektaLeaks: megragadtad a lényeget, gratulálok.

dubai tennis 2012.09.12. 19:25:01

@Xezs: az a lényeg, hogy semmi köze a témához.

szánalom.

wowerman 2012.09.18. 14:46:50

szánalmas ez a blog
süti beállítások módosítása