Tékozló Homár

A Ryanair is lazán váltja az eurót

2012.06.08. 15:33 | jackyll | 433 komment

Marci egy utazás alatt két alakalommal találkozott különböző váltási árfolyammal a Ryanairnél. Először amikor külföldről rendelt budapesti indulással jegyet. Bár forintban írták ki az összeget, automatikusan be volt kapcsolva, hogy euróban fizessen. Ekkor 274 forintra jött ki egy euró. Aztán amikor elfelejtett beszállókártyát nyomtatni, a reptéren fizethetett 60 eurót forintban. Ekkor viszont már 366 forintra jött ki egy euró:

A taxis átváltós sztori juttatta eszembe közelmúltbeli Ryanaires kalandomat, ami megerősítette bennem azt a véleményt, hogy ez valószínűleg Európa leginkorrektebb légitársasága. Az rendben van, hogy mindenért pénzt kér, mert ha még így is olcsóbb vagy jobb az időpont, akkor vele utazunk. De az ilyen szemétségek miatt mint ez, kerülöm, ha csak tehetem. Sajnos azonban Budapestről Dublinba csak ő repült a nekem megfelelő időpontban... Szóval, vettem Belgiumban (ennek lesz még jelentősége) interneten egy Budapest-Dublin jegyet, 2012 márciusban. Ahogy az más társaságoknál is lenni szokott, ennek az árát az indulási hely pénznemében írja ki a rendszer, azaz Forintban, HUF16.134. Jó ár, nem is volt megfelelő időben alternatíva, persze, hogy megveszem. Nem zavar, hogy mindenért külön kell fizetni, piac van, verseny van, jó ez így.

Olvasson tovább!

Rugalmas euróárfolyam a Főtaxinál

2012.06.07. 17:44 | jackyll | 155 komment

Norbert madridi barátján keresztül értesült arról, hogy a Főtaxinál minden taxis szabadon határozza meg, hogy milyen árfolyamon vált. Egy diszpécser szerint van, aki 200 forintért számolja az eurót. Szegény taxisok! A következő taxisblokád sikerére azért nem vennénk mérget.

Két hete pénteken meglátogatott egy barátom Madridból. A Ferihegy 2-n a Főtaxi standján elmondta, hogy hova szeretne menni (belváros), és viszonylag gyorsan meg is érkezett. Fizetéskor a 21 eurót (az ár, ami ki van írva a Főtaxi standon) egy 50 euróssal próbálta rendezni, amire a sofőr vissza adott neki 7500 Ft-ot. A barátom gyors fejszámolás után kifogásolta az összeget, de a taxis közölte, hogy az euró árfolyam az márpedig 250 Ft/€, habár aznap 299,5 Ft-on zárt a középárfolyam pár órával a fuvart megelőzően. Barátom - más ötlete hirtelen nem lévén - ráhagyta a dolgot a taxisra. Én viszont felhívtam a Főtaxit.

Olvasson tovább!

Siófoki horroralbérlet

2012.06.07. 16:03 | jackyll | 231 komment

Bogyónak sikerült kivennie egy 40 éve bomlásnak indult nyárikonyhát Siófokon, amiben az égvilágon semmi nem működött. Hát ezért volt olyan olcsó!

Május elejétől Siófokon kaptam egy állást, ezért április közepén aktívan elkezdtem albérletet keresni. Sajnos mivel még előszezont sem írtunk akkor, az albérlet kiadás a hirdetésekben nem bővelkedett. Találtam 2 lakást, ami számításba jöhetett, kicsi egy főnek maximálisan alkalmas, fűthető mivel várhatóan a telet is itt fogom tölteni. Az egyiket felhívtam, ahol közölték, hogy a 20m2-es garzon lakást 2 főnek szeretnék kiadni, de mivel egyedül költöztem volna ezért nem 40.000 Ft+rezsi ahogy hirdették, hanem 80.000 Ft+rezsi lett volna, így ez már ki is esett a rostán, hiszen a fizetésemet élből elvitte volna. Megkerestem a másik lakást. Egy szoba 15.000+rezsi. Kicsit furcsállottam, mitől is ilyen olcsó, de mivel szükség helyzetben voltam elmentem megnézni.

Olvasson tovább!

Kukacos csoki a CBA-ból

2012.06.07. 15:23 | jackyll | 75 komment

kukacoscsoki.jpgKrisztián még nem kezdte meg az akklimatizálódást a pénzügyi rendszer összeomlása utáni világhoz, úgyhogy a kukacos csokoládétól teljesen kiakadt:

Tegnap délután vásároltam egy Americana csokit az egyik CBA-ban, előtte természetesen megnéztem a csomagoláson szereplő szavidőt, ami 2012. november  2. volt. Gondoltam nagy meglepetés nem érhet. Hát tévedtem. Otthon, a kibontás után a mellékelt fotókon és videón látható látvány tárult elém. Apró kis kukackák masíroztak a csokin, valószínűleg annak a "kukac-királynőnek" az alattvalói, aki a maga 1 centijével pökhendien pózolt a tábla csoki alatt. :) A "problémát" természetesen jeleztem a forgalmazónak is. :)

Visszaadták az ottfelejtett visszajárót a Shellnél

2012.06.06. 15:29 | jackyll | 540 komment

Gábornak sikerült 7000 forintot otthagynia a Shellnél, amit még aznap éjjel megpróbált visszaszerezni, de akkor még nem látszott semmi a kamerán. Másnap viszont ott találta a srácot, akinél fizetett, ő pedig már látta a biztonsági felvételen, hogy nem nyúlt a kasszához, meg többlet is volt, úgyhogy visszaadta a pénzt.

Leszögezném, hogy nem dolgozom a shellnek, és semmi érdekem nem fűződik hozzá, hogy reklámozzam Őket! A történet a következő: Pünkösdkor elhatároztuk párommal, hogy Érdről elmegyünk Ópusztaszerre, valamint Szegedre, megnézzük a Feszty körképet, valamint Szegeden a hidi-vásárt, ami épp akkor volt. A kirándulás csak 1 napos volt, és természetesen pályán mentünk (itt megjegyezném, hogy rohadjon meg a drága kormányunk, hogy megszüntette a 4 napos matricát...). Az utazás reggelén kb 9 körül beültünk az autóba és elgurultunk az M7 felhajtónál lévő shell kúthoz, ahol is vettem egy pályamatricát. Mivel 12000 Ft volt nálam, és a 2000-ből nem futotta matricára, így a 10000-ressel fizettem. A kutas kezembe nyomta az aláírni valót, de nem adott tollat. Kértem. Kaptam. Aztán kérdezte, hogy van-e smart kártyám, mondtam van, de nem is tudtam, hogy erre is jár a pont. Átadtam a kártyát, közben kijött a matrica, átadta, mondta hogy tegyem el 1 évig. Majd jött a blokk is azt is átadta, majd kezembe nyomta a kártyát, valamint közölte mennyi az egyenlegem a kártyán. Mivel ennyi sz@rt nyomott gyors egymásutánban a kezembe, elvesztettem a fonalat, és hibáztam. De nem csak én. Ő nem adott vissza a tízezresből, én meg nem kértem.

Olvasson tovább!

Átvehetetlen levél a NAV-tól

2012.06.06. 13:49 | jackyll | 209 komment

Izgalmas feladvánnyal kedveskedett a NAV Attilának, aki továbbpasszolta azt Önöknek. Egy hivatalos levelet kapott volna tőlük, de elrontották a címét. Telefonon csak akkor tudnának segíteni, ha tudná, miről szól a levél. Amit nem tud átvenni.

Jön ma a postás, szerencsére régi szakember, ismer, tegeződünk. Így ahelyett, hogy hivatali fafejűséggel kezelné a helyzetet, egyszerűen szólt nekem: érkezett egy levél a nevemre, amin majdnem a mi címünk van - egy betű (pontosabban szám) eltéréssel. A feladó a NAV. Hivatalos levél révén így nem adhatja ide, hiszen formailag mégsem én vagyok a címzett. Azt tanácsolja, hogy hívjam fel a (régi, közkedvelt nevén említve) Apehet, ott kérjem, hogy úgy korrigálják a tévesztést, hogy egy faxon értesítik a Magyar Postát, kikézbesíthető a küldemény. (Mit izgatom magam ezen? Mert tudom/sejtem, hogy a személyi jövedelemadóból keletkezett visszatérítés jön benne. Pénz.)

Olvasson tovább!

A legdurvább parkolási büntetés

2012.06.06. 10:56 | jackyll | 133 komment

Laci tumblren lőtte ezt az egészen bizarr történetet. Hogyan büntethet a VII. kerületi parkolótársaság Újpest külterületén?

Kollégám egy eldugott kis újpesti utcában lakik, és reggelre rajta volt a kocsiján egy büntetéses mikuláscsomagot, miszerint nem megfelelő irányban parkolt, azaz, forgalommal szemben közelítette meg a parkolóhelyet. Ez így rendben is volna, gondolta, kicsomagolta, leellenőrizte a rendszámot is, az is stimmelt, viszont feltűnt neki, hogy a VII. kerületi parkolótársaság állította ki. Ma reggel be is telefonált, hogy egy VII. kerületi parkolóőr mily hatalmas ügybuzgóságnak köszönhetően büntetget Újpest külterületén (nem a büntetéssel volt baja, azt bevállalta). A válasz viszont zseniális volt.

Olvasson tovább!

Amikor az előző tulaj miatt jön a végrehajtó

2012.06.05. 13:01 | jackyll | 469 komment

Fizimiska árfolyamot rögzített volna, amikor váratlanul kiderült a bankban, hogy lakására a Magyar Telekom végrehajtási joga került, még 2007 októberében. Történt ez annak ellenére, hogy akkor már több mint fél éve az övé volt az ingatlan, a tartozás pedig az előző tulajé volt. A Magyar Telekom a végrehajtóhoz, az pedig a Földhivatalhoz irányította. A Földhivatal nagy keservesen elismerte a hibát, de szerintük az általuk nem kézbesített határozatot kellett volna megfellebbeznie, most már forduljon a bírósághoz:

2012. április 1-től a közszférában dolgozók igényelhetik bankjuknál a rögzített árfolyamon való törlesztést 5 évre, ehhez egy gyűjtőszámla forinthitel szerződést köt a bank az ügyféllel. Ha minden vonatkozó rendeletben meghatározott kritériumnak megfelel az ügyfél, akkor jogosult igényelni az árfolyamgátat, illetve az állami kamattámogatást és az egyszeri, vissza nem térítendő támogatást. Ügyfél számtalan nyilatkozatot kitölt, minden létező adatát bankkal megoszt, magyarul, az eddigieknél is kiszolgáltatottabbá válik bankja felé. De az éhen halásnál ez is jobb... Jelentkezik, igényli. Bank elfogad, minden iratot bekér, elindul a folyamat április 10-én. Bank lekér a Földhivataltól egy e-tulajdoni lapot április 18-án (3600 Ft az ügyféltől levonásra kerül), melyből kiderül, hogy az ingatlanon végrehajtási jog bejegyzés van 2007. 10. 10-i dátummal. Követelés tulajdonosa Magyar Telekom Nyrt. Ügyfél meglepődik, első gondolat: nem vagyok és nem is voltam Telekom ügyfél! Második gondolat: tuti, hogy a korábbi tulajdonos a végrehajtás címzettje!

Olvasson tovább!

Ki segít a SZÉP-kártyás K&H-soknak?

2012.06.05. 12:00 | jackyll | 37 komment

Úgy tűnik, már csak a Jóistenben reménykedhetnek azok a szerencsétlenek, akik akaratuk ellenére K&H-s SZÉP-kártyán gyűjthetik a hamburgerre valót. Zoli futott egy kört a véres kardjával, de sem a PSZÁF, sem a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nem tud javítani a helyzeten. Esetleg létre lehetne hozni egy  hamburgercsereoldalt: a rászorulók nagyobb csoportokban kedvezményesen levásárolhatnák a SZÉP-kártyán maradt felhasználhatatlan összegeket.

Nem hagyott nyugodni a probléma, így elkezdtem a felügyeleti szerveknél érdeklődni, hogy mit lehet csinálni. Először a PSZÁF-nek küldtem el mert az gondoltam, hogy egy bankról van szó és ebben ez esetben hozzájuk tartozik ez a banki szolgáltatás, de a PSZÁF lerázott azzal, hogy nem hozzájuk tartozik, hanem a MKEH - Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz. Megírtam a problémáimat az MKEH hivatalnak is, de ők egy bullshit generátor által írt nagyrakás szart írtak vissza. Küldöm hozzá a választ is PDF-ben.

Olvasson tovább!

Mit tegyek, ha náci a szomszédom?

2012.06.04. 15:38 | jackyll | 797 komment

Amióta a szcientológusok felszámolták a Lipótot, egyre több és egyre hangosabb őrült lepi el a köztereinket. Ezek az egyedek nyilván otthon sem keresztrejtvénnyel kushadnak, hanem Hitler slágereit üvöltetik és macskát kínoznak. Naiv lakótársak tanácstalanok, hogy a tehetetlen rendőrség értesítése után milyen megoldást válasszanak:

Egy harmadik kerületi társasházban lakom és nem tudok élni. Fél éve költözött pár lakással arrébb a szomszédomba egy náci, aki több szempontból is másmilyen. Náci indulókat ordíttat este, éjjel, hajnalban, reggel, hétköznap és hétvégén. Néha kiáll az erkélyére meztelenül, hol a macskáját kínozza, hol pedig Hitlernek képzelve magát beszédeket idéz tőle. Két-három órás koncertjeit vagy egy Abba slágerrel zárja vagy a német himnusszal vagy egy sor „sieg heil”-lal. Nyíltan zsidózik. Ami engem jobban zavart, hogy nem tudok aludni tőle, de ma már az is zavar, hogy ez a nyílt antiszemitizmus teljesen elvette a kapcsolatát a külvilággal. A szomszédom mindenkit lezsidózik, gyűlölettel, gonoszsággal beszél. A beszédhangja monoton, lassú, azt várja az ember, hogy a mondat végén üt egyet vagy üvölt. Gyakran hallani, ahogy mérgelődik és szétcsapkodja a bútorait.

Olvasson tovább!