Tékozló Homár

Hányféle Milka csoki létezik?

2013.01.29. 14:45 | jackyll | 332 komment

milka.jpg

Aki evett már német szürkeimport junkfoodot, például Nutellát, az tudja, hogy színre, állagra és ízre is teljesen más, mint a magyar. Zoli azonban a Krafttól vásárol, így ő a Milka csokin akadt fenn. A gyártó állítólag azt írta neki, hogy minden csoki egy gyárban készül. Mármint a régióban? Akkor viszont radikálisan unorthodox módon tárolhatják és szállíthatják, ha ennyire megváltoznak, mire ideérnek.

Meglátásom szerint kétféle Milka csoki létezik:
1: Lengyel gyártmányú (lengyel, cseh, magyar feliratú általában 180-220 Ft körül kapható)
2: Német / Osztrák gyártmányú. (Alpenmilch garancia felírat található a csomagoláson, általában öntapadós etikett címkével rakják rá a magyar feliratot, nagyjából 300-350 Ft körül árulják)

A két gyártmány íze nagyon különbözik, mikor a Kraftnál rákérdeztem erre, akkor "elmagyarázták", hogy egyetlen egy gyárban készül az összes Milka csoki, csak a csomagolás feliratában különböznek, az adott régió nyelve miatt. Érdekes, mert a Németországban vásárolt (illetve Német / Osztrák felíratú) Milka csoki sokkal lágyabb, és ízletesebb mint a Magyarországi csomagolású, tehát el nem tudom képzelni hogyan lehet ez?

Én általában mogyorós ízesítésűeket szeretem, így általában olyanból vásárolok. Ami legutóbb kiütötte nálam a biztosítékot az, hogy az egyik CBA üzletben vásároltam 1 táblás milkát 220 Ft-ért. (kép mellékelve) Elkezdtem enni, és a mogyoró darabok kissé avasnak vagy túlpirítottnak tűntek és az egésznek semmilyen lágy íze nem volt, inkább kesernyés, kávézacchoz hasonló. Jobban megnéztem a csomagolást, és ez még a 2012-es őszi promóciós ajánlatból itt ragadt csokoládé volt. (A promóciónak 2012 november 30-án ért véget), szinte sehol máshol nem láttam mostanában ilyet.

Érdekes, hogy hogyan lehet Január végén egy olyan csokoládét megvásárolnom aminek promóciója November végén járt le, illetve gyanús, hogy a lejárat szerint 2013.08.10-én jár le a csoki. (tehát ha ezt a csokit az októberi promócióra készítették, akkor tegyük fel, hogy augusztus - október között csomagolták be, tehát ~10-12 hónapig megmarad ugyanaz a minősége, holott a többi milka csokoládé lejárata meglátásom szerint max. fél év szokott lenni.  Jobban megnézve a lejáratot igazoló dátumot épphogy a körmömmel hozzáértem, már jött is le a csomagolásról a felírat. Hogy lehet ez?

A Németországi milka csokiról is le lehet kaparni a lejáratot igazoló feliratot, de elég erőteljesen, ráadásul más karakterrel van ráírva, mint erre.

Bizakodó vagyok, és nagyon remélem, hogy a Milka vagy valamelyik beszállító NEM trükközik azzal, hogy a lejárt milka csokikat átcsomagolja / vagy a lejáratot igazoló dátumot újradátumozza, ezáltal meghosszabbítva a szavatosságát. Tudomásom szerint a fogyasztóvédelmi szabályzat szerint úgy kell feltüntetni a lejáratot, hogy a nagyobb mechanikai behatásoknak is ellenálljon. Ezzel szemben épphogy körömmel hozzáérek már jön is le róla a felírat.

Ti hogy látjátok, valóban valami gond van a hazai Milka csokikkal? Miért jobb a Németországban gyárott Milka, mint a hazai, ha "állítólag" ugyanazon a gyártósoron és ugyanabból az alapanyagból készül?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.01.29. 14:46:52

Attól még készülhet egy gyárban. Csak lehet, hogy Kelet-Európába a szavatosság lejártához közelit szállítanak.

Manyecska 2013.01.29. 14:54:32

Én úgy látom hogy megettem egy egész tábla Boci csokit, biztos ami biztos:)

-taz- 2013.01.29. 15:04:09

Én a Sibriknél lévő "Kínai" piacon veszek Milka csokit 180-ért. Elégedett vagyok a minőséggel.
Mindíg van legalább 4-5 fajta ami nem is kapható az általám látogatott ületekben. Most az Oreo-s a kedvenc.

atomplanet 2013.01.29. 15:07:40

Ugyanabban a gyárban, ugyanazon a gépsoron készülhet gyengébb minőségű termék is, ha az alapanyagok nem jók. Gondolom simán át lehet állítani a gépsort.

A logisztikán is sok múlik. Hülyére fagy a kamionban, aztán felenged. Vagy kint áll az udvaron órákig a raklapon stb.

Tény, hogy nem ugyanaz a két íz.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.29. 15:08:57

1.A szerviz meg a felirat mindig rövid i
2.Piára kell kőteni a lóvét, oszt nem lesz ijjen gondod
3.Miért van az, hogy ugyanazon a soron álló kurvák nem ugyanúgy cidelnek le? Ezen elgondókottatok már?

CBF 2013.01.29. 15:19:08

azok a mocskos nyugati imperialisták! :)

Jokkura 2013.01.29. 15:19:33

Deja vu érzésem van :) (mint anno a Szovjetunióban a Lada/Zsiguli )

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 15:20:40

azér, mer a magyarnak a torkán a vadkapilatista elnyomó gyarmatosító ellenségek lenyomnak minden szart, mérgezett tejet, szarral kevert csokit, tejfölnek álcázott marhafosást, patkánymérges nápolyit, bezzeg a nyugatiak bendőjébe meg csakis ellenőrzött elsőosztályú áru kerül, hát ezért. mondta valaki, hogy igasság lesz a földön? nem. nahátakkor.

Manyecska 2013.01.29. 15:20:57

Fogaggyunk a zásványvíz is háromszáz méterről jön, csak vízszintesen..@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): én most azon mért nem tudok kesztyűben villámgyorsan gépelni???

Atörökk 2013.01.29. 15:23:15

Az ellenség békaembereinek ürgebőrbe varrt keze a csokigyártásba is betette a lábát. Résen kell lenni, véreim.

igi1 2013.01.29. 15:25:22

Teljesen jogos a poszter reklamációja.

Utálom ezeket a köcsögöket, amiért kirakják, csak azért, hátha egy hülye, nem figyelvén, megveszi.

Az én egészségemmel játszanak.

Visszavinném, beperelném ezeket.

Én egy bizonyos üdítőfajtával szoktam mostanában így járni, a Coca-Cola cégtől, Tescóba se merek már kólát venni, mert folyamatosan büdös, rosszul kevert, érdekes ízű kólák vannak kirakva.

Úgy látszik, év végén igyekszenek elteríteni ezeket az árukat a nagyobb áruházakban.

@Manyecska:

nekem sinosz igazolványom is van, viszont vakon is tudok gépelni, úgy, hogy közben alszok :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.29. 15:26:05

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Azért próbálunk visszavágni nekik a bélszínnek maszkírozott sertéscombbal.

Virt02 2013.01.29. 15:26:39

A hónapnevek, valamint a népek nevei a magyarban kisbetűvel írandók...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 15:28:43

@agresszív kismalac: meg vágjuk a pofájukba a téglaporos paprikát is, a jóédesannyukat nekik. majd megtanujják, hogy a szittyákkal nem érdemes packázni!

todie2d 2013.01.29. 15:30:33

@igi1: mert a van olyan cola, ami nem artalmas az egeszsegre?
ez erdekes lesz, hallgatom.

egyebkent meg nem ertem, hogy nem mondta meg senki, hogy milka csokit, a milka boltbol...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.29. 15:32:09

@agresszív kismalac: Strici a kurvához:
-Mennyit hoztál?
-20050-et.
-Ki volt képes ötven forintot adni?
-Hogyhogy ki??? Mindenki!!!

igi1 2013.01.29. 15:32:20

@Manyecska: te áruló szlovák gyaur

Atörökk 2013.01.29. 15:32:32

@agresszív kismalac:
Igen, mivel a zegyiket a kínaji kereskedő papíron elutaztatja vagy négy országba, viszont az áfát kb. ugyanennyiszer nem csak papíron igényli vissza.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 15:32:33

@igi1: a kóla alapjáraton büdös. az nem bug hanem fícsör, igyad csak nyugodtan.

igi1 2013.01.29. 15:35:02

@todie2d: én a szamba csokira esküszöm

annál jobb nincs

a milka túlárazott, drága szar

a többi meg bántja a fogamat, odatapadós szarok

milky way, sncikers, mars, esetleg a bounty jöhet szóba

viszont vettem szlovákiába egyszer egy snickerst, és tényleg jobb volt, ahogy ettem, nem tapadt oda, mint itthon

szlovákiába egyébként sok olyan milkás cucc van, amit itthon nem lehet venni

pl. milkás süti, gombos, apró csokik töltve

egyszer vettem, de mostanába nem éri meg, drága az euró

majd nyárra lemegy

igi1 2013.01.29. 15:36:06

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: lightot iszok, az diétás kóla

annál rosszabb meg úgysincs

Atörökk 2013.01.29. 15:36:06

@igi1:
Ez így van. Szlovákiában régen minden jobb volt.

Dr Gregory House 2013.01.29. 15:36:40

Tényleg rosszabb a magyar Coca-Cola?

„Mivel a Milka azt a benyomást kelti, hogy mindenhol ugyanazt a tökéletes minőséget kínálja, bíztunk abban, hogy végre elkenhetjük a teheneket lilára festő cég száját, de nem: a vizsgálatok szerint a magyar és a német piacra szánt alpesi tejcsokoládénak csak a csomagolása különbözik, egyébként a koffein, a teobromin, a kakaó-, és zsírtartalom, a fruktóz, a glükóz, a szacharóz és a laktóz ugyanazt mutatja, az Olsen-ikrek sem hasonlítanak ennyire egymásra:"
index.hu/tudomany/2011/06/28/tenyleg_rosszabb_a_magyar_coca-cola/

GiaMarie 2013.01.29. 15:36:50

Ezt én is így érzem...kiskoromban voltak osztrák disszidáns ismerőseink,akik mindig többek közt milkával lepték meg az aprónépet,mikor hazalátogattak (kilencvenes évek közepe,ekkor kicsiny fatornyos falunkban emlékeim szerint még nem nagyon lehetett kapni.Legalábbis én ezen alkalmakon kívül nem kaptam,az tuti) .És valami frenetikus élményként emlékszem rá,pláne a Boci csokihoz képest (na,azt lehetett,mert nagyanyám szerencs közelében lakott,és hát ugye a fél falu ott dolgozott,nem részletezem tovább) .Aztán pár év múlva intersparban láttam szuper milka szortimentet,és úgy ráflasheltem (volt vagy 20 féle kirakva) és vettem rögtön öt táblával,köztük a gyerekkori legédesebb emlékek egyikét,a Noisettet.És nekiláttam megenni,és az agyamban valahova a Limo szörppor mellé került: valami,amiért gyerekként lelkesedtem,ma meg középszerűnek/ehetetlennek tartom.Évekig nem is vettem,nagy néha,ha ajándékként befigyelt,csokiskekszbe került,vagy forró csoki lett belőle,esetleg pudingot javítottam fel vele.Aztán most kijött AZ íz,ami felcsigázott: a TUC sóskekszes.És ahogy kibontottam,újra ott volt az a gyerekkori,isteni íz,boldogság,fülig érő vigyor.Közelebbről szemrevételezve,semmilyen magyar felirat nem volt rajta,csak D-A-CH...milyen meglepő.Kontrollként vettem egy eprest: ugyanolyan szar,mint amire emlékeztem.És akárki akármit mond,a Milka mást ad a káeurópai,és mást az osztrák-svájci-német piacra.Kár az érvelés,úgysem hiszem el...

igi1 2013.01.29. 15:37:52

@atörökk: a coca colájuk kólájuk viszont íztelen

máshogy keverik ott

A MAGYAR COCA COLA JOBB, és pont. Ezt egy kólaszakértő mondja, úgyhogy tessenek nekem elhinni.

Semmi máshoz nem értek, csak a kólához, és a lighthoz. :)

todie2d 2013.01.29. 15:38:17

@igi1: ok, de en amugy a cola-ra kerdeztem?

a csokis resz annyira nem erdekel, illetve inkabb nem erint, mert nem elek vele, de tenyleg tapasztaltam en is, hogy masmilyen a sogoroknal kaphato csoki, mint az itthoni, viszont meg az is szarabb mint a 10 evvel ezelotti es itthon is kaphato milka, sztem ez erdekes.

England win The Ashes! 2013.01.29. 15:38:20

@igi1: "én a szamba csokira esküszöm

annál jobb nincs"

De. Pl. a Margot vagy a pisztáciás Deli az Oriontól. Meg még párat tudnék sorolni.

De a Szamba sem rossz.

eszenix 2013.01.29. 15:40:26

Lörrach-ban van Milka bolt a svájci német határon, akit érdekel.

Zakariás Nagy 2013.01.29. 15:41:00

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Te kurvára elvagy téedve öreg. Először is magyarország az első a lejárt áruk átcimkézésében a világon . A hibát itt kéne keresni nem pedig mindig másra mutogatni te retardált.

igi1 2013.01.29. 15:42:00

@Dr Jozef Vengloš: de tényleg érdekes, hogy nem jönnek be nekem a drága csokik...

szamba, sport, régen volt még kétféle ilyen (asszem, az egyik kávés, az még van).

pisztácia nem jön be semmibe, sajna

ami még nagyon hiányzik, az a MILKY WAY KRÉM

2010 óta nem gyártják a köcsögök

@todie2d: én a fogaimon érzem, hogy mások a csokik, azt is érzem, ha valamiből valamit kihagytak

erre vagyok allergiás nagyon, hiszen nem azt kapom, amiért fizettem

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 15:43:59

Poszternak igaza van. A polák Milka sokkal silányabb, mint a labanc meg burkus gyártmányú. Ez tényvalóság.

Nincs ezen mit csudálkozni, a sörökkel is pont így van. Meg a mosóporokkal is.

Zakariás Nagy 2013.01.29. 15:45:50

@GiaMarie: Öreg, a Milka ide oda ugyanazt küld . Azt hogy magyarországon mit csinálnak a termékkel az a kérdés . Itt a benzintől kezdve a lejárt húsok átcimkézéséig mindent meghamisítanak . ( A MAGYAROK, IGEN [ nem románok, nem szerbek , nem szlovkákok , nem németek adják el nekünk a szart hanem a MAGYAROK..] ) ideje lenne észbekapni srácok.

Zakariás Nagy 2013.01.29. 15:47:17

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Ébredj fel , féleszű . Nem ártana kinyitni a szemed .

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 15:50:53

@Zakariás Nagy: neked meg befogni a pofád.

@agresszív kismalac: :D a kurva annyát emlegessem? hát szegény annya nem tehet róla, hogy pocka született, ilyet dobott a gép. meg gondolom beadta a zaciba gyorsan, oszt rá se nézett azóta.

PITTA 2013.01.29. 15:52:01

Nekem a Müllerben egyszer felhívta a figyelmem a pénztáros, hogy náluk azért drágább a Milka mert az nem magyar és teljesen más az íze, kóstoljam csak meg.

Zakariás Nagy 2013.01.29. 15:53:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Jólvan , látom az inteligenciád megüti a szintet :) Ezért van itt Magyarország :\

helianthus 2013.01.29. 15:54:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: de jó neked, ma te nyerted az ügyeletes trollt vagy trollot vagy trollotot vagy mit. JJJ

GiaMarie 2013.01.29. 15:55:55

@PITTA: Ez is igaz,tényleg!Tipikus példa a Löffel-Ei,ami itthon egy tejpor ízű,rémes textúrájú iszonyat,de a Müllerben/osztrákoknál vásárolva egy krémes,csodálatos ízű valami,amire már nem sajnálja az ember a 4 eurot...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 15:56:45

@Zakariás Nagy: én is imádlak, ma kivételesen nem kell kezet csókolnod. na mehetsz balra el.

egyébiránt azerbajdzsában meg dél-szudánban a magyar csoki a menő. biztos forrásokból tudom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 15:58:21

@helianthus: na, hát regisztrál egy új nikket a kis buznyák, aztán bemutatkozik azonnal. gondoltam nekem is jár néha egy kis szórakozás, nemcsak a többieknek :D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 15:59:43

Sokkal modortalanabbak az új trollok, mint az elmút nyócévben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 16:01:28

egyébiránt meg ez volt az első alkalom, hogy valakit csípőből leugattam, biztos a melegfront teszi. de olyan jól esett!!! :D

algi 2013.01.29. 16:05:38

A tejtermékekkel se bánnak valami gondosan tároláskor, akkor a csokival miért tennék?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.01.29. 16:12:46

CSAK Kapucciner és kész. Esetleg Diannás cukor (vodkával)

Szerencsiben is csalódtam: bazi szép és nagy csomagolásban vettem egy csokikülönlegességet, nem volt rossz íze, de alig volt benne csoki! Csak csomagolóanyag. az így nem járja, tessék sűrűbben tenni!

Mondjuk a Boci, Tibi tényleg jó. Persze nem az ilyen "dizájner" szarok, ha csoki kell, akkor nem epret meg áfonyát meg mittoménmit nyomokban se tartalmazót választok. Max. mogyoró esetleg meggy, ha bonbon.

SzerződésSertés 2013.01.29. 16:14:36

Kelet-Európába MINDEN cég rosszabb minőségű, de olcsóbb cuccot szállít. Erre van igény, a jelek szerint.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 16:19:43

amúgymeg csokiból az aldiban (dezertőröknek a hoferben) van a legjobb, a narancsos/málnás/csilis étcsokijuk a legfinomabb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.29. 16:26:26

ne feledjetek csutrotokon torkos csutortok:)
most olvastam azindexen
zabaljatok magyarok!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 16:28:32

@konigjanos: mondjuk itt pont a milka csokit emelték ki, hogy egyedül az volt azonos.

Manyecska 2013.01.29. 16:30:50

@hagyma: őőőőőőőő...ja enni kell,igen. Vót ilyen. Amikor a röhögéstől az ölembe öntötték az összes kólát, akkor távoztunk:D@Van_mikrohullámú_sütőtök?: nálunk se eszi meg a sárgabarackos, kekszest a kutya se:D!@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: a chilis csíp? az milyen???@igi1: na, most már lemegyek és veszek kólát meg csokit annyit beszéltek róla:DD!! a kapuciner a legjobb akkó is:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 16:32:31

@Manyecska: enyhén. elég fura kombó, de ahhoz képest, hogy korábban mennyir utáltam az étcsokit is meg a csilit is, elég jól rászoktam.

Mylady 2013.01.29. 16:37:18

Nem milkát kell enni, hanem rittert. Azt (még) a németek gyártják. Finom is.

Mylady 2013.01.29. 16:38:29

@Mylady: meg persze tobleronet

Antalbaba 2013.01.29. 16:43:08

Van egy harmadik féle Milka - amin egy fél szó sincs magyarul - az a nyerő;-)))
Pl. MDF-piacon 180-200 forint, garantáltan isteni:-)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 16:44:55

@agresszív kismalac: az egyik legfincsámcsibb kex a Világuniverzumba. Annyira duplaplusz jó, hogy mán teszik bele csokiba is, meg fagyiba is.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.01.29. 16:50:13

@Zakariás Nagy: "Öreg, a Milka ide oda ugyanazt küld"

Semmi nem ugyanaz. Saját példa: Nesquik kakaó. Édesanyám a múlt hónapban adott nekünk olyan Nesquik kakaót, amit a húgoméknál vásárolt Franciaországban. Az még hagyján, hogy kint a 3X1kg került annyiba, mint itthon 1X1kg, de már a külseje felkeltette a figyelmemet, lévén teljesen más dobozba csomagolják az ottani kakaót. Ami meg benne volt az ég és föld az itteni és az ottani. Direkt egymás után ittam az itthoniból is meg az ottaniból is. Sokkal kevésbé van megcukrozva és sokkal selymesebb is, mint amit itthon kapni.

Úgyhogy ne magyarázzon senki, hogy ugyanabból a termékből ugyanazt a minőséget kapod itt, mint kint.

Manyecska 2013.01.29. 16:54:36

@Mylady: azt szoktunk,az a tízes csomagolású kis kockásat:) issteni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 16:54:51

@agresszív kismalac: hát az nem újdonság kérlekszépen. minnyár nyugdíj!!!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 16:54:54

Nem beszélve a pofonokról, meg ütlegekről. Akit vágtak már pofán hazai, meg nyugati kocsmába is, az tuggya miről beszélek.

Ottan a elkényelmesedett nyugatba csak simogassák az embert, úgy ütnek, mint a buzik, kést szinte nem is használnak. Bezzeg a jenkik, na ők tudnak élni.

H3rold 2013.01.29. 16:57:27

Épp ma vettem 220 Ft-ért egy mogyorós-mazsolásat. A hátán lengyel-cseh-magyar feliratos, de az elején Alpine Milk felirat van. Én semmilyen különbséget nem vettem még észre köztük, pedig elég sok csokit eszem, és mindig csak Milkát szoktam venni.
Az avas mogyoróval kapcsolatos kérdésre pedig: lehet, hogy nem a CBA-ban kellene vásárolni? :)

H3rold 2013.01.29. 17:01:12

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
Boci? Ne röhögtess már. Ugyanannyiba kerül, mint a Milka, de a minősége meg se közelíti. Akkor már inkább Milkát veszek.

vénszivar 2013.01.29. 17:02:47

@eszenix: Megadnád a GPS koordinátákat? Előre is kösz.

vénszivar 2013.01.29. 17:04:59

@Mylady: Attól hízik a valagad, hogy már nem férsz be a panelba...!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.29. 17:05:57

mostanság a trollok sem a régiek

labirintus1 2013.01.29. 17:11:10

Zoli, nem akarlak elkeseríteni, de különböző piacokra különböző Milkát gyárt a Kraft.

Pl. a belga Milka más mint a német Milka. Nem úgy mintahogy a magyar más (ami egyszerűen rossz), a minősége ugyanaz, de kicsit más az íze.

Egy Kraftnál dolgozó ismerősöm mesélte, hogy Nyugat-Európában azt nézik, hogy milyen ízek tetszenek az embereknek. Kelet-Európában meg azt, hogy mi az, amit még hajlandóak megenni. :-)

labirintus1 2013.01.29. 17:13:51

@SzerződésSertés: Ez tévedés. Magyarországon drágább a Milka mint pl. Németországban vagy Belgiumban és mégis rosszabb a minősége.

vénszivar 2013.01.29. 17:18:52

@igi1: viktor nemrégen leszopta a coca colások faszát IS! tán azóta olyan büdös szar a cola...
volt a mercinél is, nem is veszek többet olyat...
most megy putyinhó, ezután szar is lesz a teleszkópos baba...

mav 2013.01.29. 17:19:26

Azt nem néztétek még, hogy az EGÉSZMOGYORÓSRA a német szöveg kétféle módon van ráírva.

italdiszkont-maglod.hu/custom/italdiszkont/image/cache/w250h250/product/edesseg/milka/milka_egeszmogyoros_csokolade_tej_italdiszkont_maglod.png

www.lacsiboltja.hu/uploadedimages/180.jpg

Na akkor most hogy van az egészmogyorós, és melyik az EREDETI?

vénszivar 2013.01.29. 17:20:32

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: tényleg! te odakint a kambodzsai fajtát veszed? szerintem AZ a legjobb:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 17:25:12

@mav: @vénszivar:

lecsekkoltam egy tábla milka csokit, mer véletlenül éppen van itthon. az van ráírva egy kis körben, hogy "garantiert 100% alpenmilch" és aszongya hergestellt in dajcsland, KRAFT Foods, Lörrach, Milkastrasse 1.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 17:27:54

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: a BAR kódja hogy kezdődik?

Az enyimek osztrákok itthon mind és azok 762-vel

holdlányka 2013.01.29. 17:30:23

Először is, a mosószereknél pl. nem lehet lejárt szavatosságra fogni, és bizony ott is vannak külömbségek.
Mi néha megfordulunk Ausztriában, veszünk ezt-azt (már ritkábban, mert drága az ájró) azért vannak bizonyos termékeknél minőségbeli eltérések. De azt sem állítom, hogy mindennél.

Ami a csokit illeti, az étcsoki a csoki. A Tejcsoki, - legyen az Milka vagy bármi - nem csoki, az a csokoládé megerőszakolása.
Szerintem.

vénszivar 2013.01.29. 17:31:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: :DDD
-Hitler is leírta, hogy...
-Sztálin is leírta, hogy...
-Nixon is leírta, hogy...
-Clinton is leírta, hogy...
-több rendes ember nem jut eszembe...
-Ja ha Kraft leírta..........

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 17:33:25

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: kösz, az a számokból megy nekem is.

Elvileg meg állítólag a vonalkód első három számjegye a gyártó országé.

holdlányka 2013.01.29. 17:33:34

A tej és étbevonómassza nevű szörnyszülötteknek (pl. gagyi "csoki"mikulások) pedig az égvilágon semmi közük nincs a csokihoz.

Zakariás Nagy 2013.01.29. 17:36:11

@Prof. Dr. Simon Templar:

Nem arról volt szó hogy nem ugyanaz a minőség. Én arról papoltam hogy magyarország miatt kapod a "rosszabbat" ha rosszabb tényleg és nem a külföldiek adnak szart -.- ... Sok cégnek van itt is gyára és gyáranként változó lehet a termékek keverése , összetétele.
Ha viszont van egy gyár pl. németországban és magyországon nincs és onnan pl küldenek angliába is meg hozzánk is terméket , ugyanazt kapjuk mint az angolok .. Nem kellenek itt a magyarokelleni összeesküvés elméletek . Elég volt már ebből -.-

Anomalocaris (törölt) 2013.01.29. 17:36:45

Már megint használhatatlan a blog.hu.

igi1 2013.01.29. 17:37:12

@vénszivar: amibe viktor belenyúl, ott rögtön szar terem

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.29. 17:38:15

@holdlányka: ez mondjuk azonnal megmagyarázza, hogy miért világosabb a tejcsoki az étcsokinál.

@agresszív kismalac: persze fiam. bátoran!

Anomalocaris (törölt) 2013.01.29. 17:38:21

A csoki meg gusztustalan, ezt mindenki tudhatná.

vénszivar 2013.01.29. 17:41:48

@Dastgah of Homayoun: Én nyaltam faltam már csokit, de nem volt az gusztustalan!
Jaaa, én akkor még nem tudtam! De most, hogy leírtad...

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 17:43:24

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: szakmai titok. Annyit árulhatok el csak, hogy számítógéppel csinálom.

igi1 2013.01.29. 17:44:31

@vénszivar: ja, a mercit gyurcsàny szervezte.

csak viktorcaratja le a babèrokat

na, ezè nem veszek èn mercit

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 17:46:55

@Zakariás Nagy: hát pedig de. Törőggyél bele. Még akkor is, ha ennek részben logisztikai okai vannak, mi pedig a legtöbb élelmiszeripari termékből a német-angolhoz képest silányabb lengyel vagy cseh cuccot kapjuk többnyire. Milkából is.

holdlányka 2013.01.29. 17:56:11

Amúgy egyes gyártók a kelet-európába szánt termékeikhez olcsóbb alapanyagokat használnak, ENNEK ELLENÉRE árban ugyanott vannak, mint nyugaton. NA EZ A FELHÁBORÍTÓ.
Példákat említve Coca-Cola szacharóz (répacukor) vs. izoglükóz (kukoricából előállított cukor.)

Amúgy a diétás üdítőkre visszatérve: Sok gagyi (és nem gagyi) üdítőt hirdetnek diétásként, amiben ugyanúgy van cukor, csak mellé tesznek még (szintén egészségtelen, csak máshogy) acetszulfámot és aszpartámot. (holott ezeknél már vannak egészségesebb, legalábbis kevésbé vitatott édesítőszerek, igaz, jóval drágábban...)

holdlányka 2013.01.29. 17:59:41

Cukor meg valószínűleg azért kell bele az aszpartám, acetszulfám mellé, hogy elnyomja ezen édesítőszerek mellékízét.
Csak ez így egy kicsit megint etikátlan.

Aureliano Buendía 2013.01.29. 18:00:41

Magyarul a nyugat szeméttelepe vagyunk kajában is. Egy gyarmat. Monnyanakle.

igi1 2013.01.29. 18:02:24

Egyetértek azokkal, akik szerint a külföldiek behozzák az árut, de MI, MAGYAROK engedélyezzük a behozatalt, nem vizsgáljuk, megkenik a megfelelő embereket, elterítik az országban, és MI, MAGYAROK ADJUK A MAGUNK ÉS A GYEREKEINK szájába a szart.

Nem más.

Ha a fogyasztóvédelem a sarkára állna, rendesen lehetne ellenőrizni, több lenne a keret, elvárnánk ugyanazt a minőséget, és kemény szigort alkalmaznánk mindenben, akkor nem lenne ez az egész. Most már azért van némi javulás, van média, van bepánikolás, ott van némi fejlődés.

Már most ott tartok, hogy megnézem, és ha Lengyelország a gyártási hely, nem veszem meg.

A magyart kemény kézzel kell fogni, vagy sehogy.

Na, ezért árulnak a Tescóban minden szart.

MERT MEGTEHETIK.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 18:03:17

@holdlányka: monnyuk ez se enynire eccerű képlet, mer például a péksütemény-kenyér nálunk sokkal olcsóbb, mint nyugatabbra, de legalább még sokkal silányabb is, mer itt erre van igény (lsd. az Anker kalács nálunk kihalt), a kóla-fanta is olcsóbb, mint arrafele, de több is fogy. Ellenbe a palackos víz meg itten drágább, de legalább üdítőből is sokkal kevesebb fajta van.

Atörökk 2013.01.29. 18:03:19

Nálunk a fény is gyengébb minőségű, mint máshol, vagy ugyanolyan? Merhaigen, akkor áttérek a fényevésre.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.29. 18:08:37

És azt halottátok, hogy a doboz levegő is szarabb, mint máshol???? PÉldául van alpesi levegő, ami máshol tiszta élettel teli oxigént tartalmaz, különböző virág illatokkal, mi meg itthon mártírok úti szénmonoxidos levegőt kapunk, holott ugyan az a neve a kétterméknek. Oxigén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.29. 18:09:13

@igi1: nem, Te azert nem vessel mercit, mert a job elso indexere is svajci frank alapu hitelt kene felvenned
amugy allitolag vannak jo merci traktorok

Aureliano Buendía 2013.01.29. 18:09:40

@igi1: fogyasztóvédelem? Ugyan. Védik a multit a fogyasztóktól.

@atörökk: kevesebb a lumen benne

Anomalocaris (törölt) 2013.01.29. 18:10:50

@batgirl: A Rumkokos megfelelő minőségű nálunk?

GiaMarie 2013.01.29. 18:11:15

Tipikus példa a lion csoki...nyugaton szerintem az egyik legfinomabb (mindig be is vásárolok) itt kritikán aluli kakaós tejmasszás iszonyat.Gondolom senkit nem lepek meg,ha elmondom,kinn 0,4-0,5 EUR,itthon 120-150 forint...

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 18:13:14

@atörökk: jó meglátás. Aki volt már mediterrán nyaralóövezetbe, az megerősítheti.

@batgirl: igaz. Itten elég rossz a levegő. De kutyagumiba mi vagyunk a császárok!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.29. 18:14:32

@Dastgah of Homayoun: annak is romlott a minősége. szerencsére, még mindig megtudom enni.

@Rosszindulatú Vászka: lehetne exportálni

vénszivar 2013.01.29. 18:14:43

@batgirl: jó pár éve, állítólag, itthon árultak egy üres konzervet: "a kommunizmus utolsó lehelete"! volt ráírva.

holdlányka 2013.01.29. 18:17:52

@vénszivar: Nem csak állítólag...Láttam olyat :)

Sőt múlkoriban valamelyik aukciós oldalon vki árult is :)

vénszivar 2013.01.29. 18:19:05

@holdlányka: veszek...., eladok, nem inkább veszek! :)

igi1 2013.01.29. 18:21:08

@hagyma: á, traktorokban a motor a lényeg

meg hogy mtz :D

vagy pedig John Deere 7280R:

www.haszon.hu/agrar/mezogepek/742-a-traktorok-kiralyai-.html

www.sikerado.hu/technika/2011/12/31/Jonnek_az_innovacios_ujdonsagok

mercis traktor?

parasztvakítás a hülyéknek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.29. 18:26:03

@igi1: na,, azert egy ilyen geppel beallna a hazatok ele Jozsi, hogy elvisz a bucsuba, nm monadanal nemet
i628.photobucket.com/albums/uu1/cre8tive_pb/MercedesTractor.jpg

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 18:28:59

@batgirl: posztán úgy életszerűen, vajon mire cserélhetnénk? Afrikai sáskára? Kolorádó bogárra? Vagy netántán lépfenére?

igi1 2013.01.29. 18:29:27

@hagyma: :P

ez csak valami átalakított gagyi :)

a traktor az traktorformájú, kérem szépen

ne trükközzünk

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 18:31:51

@igi1: igaz! A krumplileves legyen krumplileves, a traktor traktor, a pina meg büdös!

Sokorai_Atala 2013.01.29. 18:33:12

Melódiát szeretem étcsokisat, nem olyan,mint régen, de ehető, viszont az a kis vékonyka darab több, mint 200 Ft.
Amúgy belázasodtam és nincs itthon a szomszéd, hogy hozzon gyógyszert. Érdekes neki mindig mindene van, múltkor borsom nem volt 3 originál csomagot tartott csak borsból, valami háborúra készülhet, karácsonykor mindig szép ajándékot kap tőlem:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.29. 18:38:09

@Rosszindulatú Vászka: cibet macska kakijára?
Tudod mit találtam???? 7 mesterlövészt, le is..izé, szóval érted.

@Sokorai_Atala: én is belázasodtam, pihi lesz holnap

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.29. 18:40:06

@Sokorai_Atala: Akkor vegyél hideg fürdőt.
Meg jobbulást.
Ilyesmi.

Aureliano Buendía 2013.01.29. 18:43:06

@batgirl: nagy duzzogva?:)

@atörökk: tüntessük a zórszág háza előtt

@Rosszindulatú Vászka: és szőrös?:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.29. 18:43:30

@Sokorai_Atala: igen, haboru eseten feltetlen szukseges nagy keszletben borsot felhalmozni

Sokorai_Atala 2013.01.29. 18:45:18

@agresszív kismalac: kösz, csak előkerül,vagy borogatok:)

Mylady 2013.01.29. 18:45:30

@Manyecska: Igen, igen. Jaj.
Az az egy baj van azzal a csokival, hogy sokkal kisebbnek látszik. Veszélyes, nagyon veszélyes.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 18:45:52

Nekem mindegy hányféle, csak legyen olcsó és finom :D

De különben Európa kaja-szemetét esszük. problem?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 18:46:35

@Mylady: továbbá a sarokba szorított, sebesült csoki nagyon veszéjes. Rögötn támad, torokra megy.

Sokorai_Atala 2013.01.29. 18:46:40

@hagyma: mindene van:) csak pont az kellett nekem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.29. 18:47:56

@Rosszindulatú Vászka: ha nem, akkor nem. Nem erőszak a disznótor:)

Én azért megnézem, mert nagyon picikoromban láttam, és szerelembe estem, egy jóképű pasasba. Most megnézem,hoyg teccik e még:)@Sokorai_Atala: neked is, javaslom, hoyg tartsunk versenyt kigyógyul meg előbb.

Aureliano Buendía 2013.01.29. 18:49:12

@Rosszindulatú Vászka: nem elhanyagolandó kérdés

@ColT: ezt tudjuk egy ideje. A mosópor sem mos úgy, mint nyugaton.

2013.01.29. 18:49:49

Itt valami kurvanagy átbaszás folyik és szerintem nem csak a milkacsokikkal van ez így.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 18:50:42

@tihs: De a csokival és sörrel a legfelháborítóbb! Kit érdekelne a mosópor :)

Sokorai_Atala 2013.01.29. 18:51:04

@batgirl: ja de be kell mennem, zárom a hónapot, mindjárt fizetés, viszont az örömhír:)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 18:52:21

@batgirl: külömbe megvan gyári sugárlemezes kiadásba amúgy.

@uraaam: nem hát, ha elhanyagolt akkor persze az más ügy (bár annak is megvan a maga sajátos bája minősített esetbe), de sok más optikai- és állagjellegű tényállás után való szempont csak.

Sokorai_Atala 2013.01.29. 18:52:57

@ColT: a sör téma engem is érdekel:)A mósószer az nem mert nem vagyok dokkmunkás,hogy elkoszolódjak estére,ami akciós azzal mosok:)

Aureliano Buendía 2013.01.29. 18:54:12

@Rosszindulatú Vászka: azért sokat számít az optikai benyomás is. Azért egy ősborókás kevésbé nyeri el az ember tetszését, mint egy sjnádig kis háromszög, vagy kis vonal. Vagy egy zamatos kopac barack:D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 18:56:57

@uraaam: terelsz és vetítesz, de nem csak azért, mert setétbe minden tehén fekete.

No meg hát nem hejénvaló egy cirok-dzsungelbűl kiindulni, az csak a kisebbség a vénuszdombi flórák és faunák varázslatos világába.

England win The Ashes! 2013.01.29. 19:04:27

@igi1: Traktorban a Lamborghini sem kispályás:

www.lamborghini-tractors.com

De az igazi életérzés, az a Zetor.

www.zetor.com/

Esetleg az UVZ. Bár ők mást is gyártottak, de erről Vászka majd többet mesél.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.01.29. 19:06:37

Jó tapasztalataim is vannak azért itthon. Mivel a családban mindannyian szójaérzékenyek vagyunk, így nagyítóval kerestünk olyat, amiben nincs, így akadtunk rá az EFEF-re, www.efef.hu , mindenkinek tudom ajánlani, szója- és gluténmentes, ráadásul bolttól függően 300-400 forinttal olcsóbb, mint a szójás szarok.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.01.29. 19:09:22

@Prof. Dr. Simon Templar: Bocs, párizsi, illetve virsli, amiről írni akartam:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 19:09:54

@uraaam: Eh. Őt az érdekli, hogy jó drága legyen :D

@Sokorai_Atala: Ennyi! :D

@Dr Jozef Vengloš: DUTRA

Atörökk 2013.01.29. 19:15:45

Csirkéből sonkát. Óigen. Majd ha a pina kelepel.

Aureliano Buendía 2013.01.29. 19:17:52

@Rosszindulatú Vászka: ne hidd. Több pinkfúgát, vagy dzsindzsergöltszt kellene nézned, meg is lepődnél.:)
@ColT: ja, nektek ilyen jól megy? Örökbe fogadsz?:D

Így van! Dutra 4 ever:) Olyat vezettem is:)

Aureliano Buendía 2013.01.29. 19:18:50

@atörökk: az olyan, mint a kóser szalonna:)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 19:25:55

@uraaam: nem igazán hiszem, hogy bárki is megvilágosodna, és vagy megokosodna bármijen témába a pixelpinákok forszírozott bámulásától, nem beszélve arról, hogy az említett félefajta egyedek nem képeznek reprezentatív mintát semmiféle szempontból senem.

@atörökk: ja, mint a lájt szalonna meg a diétás sör.

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 19:28:55

No, nem olvasom végig, de: a Kraftnak egy amerikai konglomerátum, melynek egy ideig alkalmazottja voltam, első embere egy Irene Rosenfeld zsidó. A Milka csokikat nem egy helyen gyártják, a Lidl-ben például a minőségibb verzióz lehet kapni. A CBA-s sztori nem a Kraft bűne, annyira drágán, és igénytelenül árulnak (termékkihelyezés zéró alá), hogy egyszerűen rájuk rohad. Kólát is vettem már náluk lejárt promócióval.

A lengyelek már korábban felfedezték, hogy bizonyos élelmiszerek, mosószerek olcsósított kivitelben készülnek a kelet-ejrópai piacra ugyanattól a multitól, mint mondjuk a német piacra, persze az eladási áruk nem ezt sugallja. A Coca-Cola nálunk az olcsóbb izocukorral édesíti a löttyét a dunaharaszti gyárban, míg tőlünk nyugatabbra normál cukrot használnak, és ezt vállalják is.

A Kraftra a Balaton szelet eladása miatt vagyok dühös: vitte a Nestlé, és most gyártják a románok. Elvitték, mint a lovat. A Pilóta keksz sem az, mint sráckoromban: egyharmada ugyan kakaós krém, viszont a krém háromnegyede mezei étolaj. Jó étvágyat!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 19:29:20

@atörökk: Az jó lenne!

@uraaam: Nem megy jól, mert állandóan drága dolgokat akar :D

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 19:33:33

@hagyma: ne feledjetek csutrotokon torkos csutortok:)
most olvastam azindexen
zabaljatok magyarok!

Ez a félár a kannás borra is vonatkozik?:D

Anomalocaris (törölt) 2013.01.29. 19:35:48

Valószínűleg ez utóbbiak esetében az aláíró csak a nevét tudta leírni, analfanéta vagy félanalfabéta volt.

Aureliano Buendía 2013.01.29. 19:37:56

@Rosszindulatú Vászka: én elhiszem, ám a közgondolkodást erőst befolyásolják.

@stillmatic: jó, de mi nincs a zsi...ráfoknál?
Nem is nagyon maradt meg jó édesség, a szerencsiek erőlködnek még, amennyire tudnak.

@ColT: mondom, fogadjatok örökbe, nekem nem kell sok drága dolog, csak egy 18-135 IS II:)

Aureliano Buendía 2013.01.29. 19:39:01

@stillmatic: nem, mert az inni kell
viszont a csirkeszárnyra igen, akcijjós a nyakkal együtt a Lehel csarnokban:)

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 19:41:36

@uraaam: Ez a nő itt volt Fehérváron az új TUC-kekszsor átadásán, hát, hogy is fogalmazzak, tipikus. Karakteresen rusnya. De a sleppje sem piskóta.

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 19:42:39

@uraaam: Fagyasztottban már láttam ojat, amit szintén inni lehetett, mer' fojott a leve!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 19:43:39

@uraaam: az talán túlzás, a köznek azt a részét, akit lehet az éteren keresztül befojásolni, ami sok júzer, de talán nem a köz.

igi1 2013.01.29. 19:48:19

@stillmatic: pilóta kekszet ne mondd

régen imádtam, semmi bajom nem volt tőle

de ma már nem tudom megenni, mert állandóan fosok tőle

Aureliano Buendía 2013.01.29. 19:49:29

@stillmatic: vannak felismerhető karakterek:)

@Rosszindulatú Vászka: mondjuk úgy, a döntő többség. Pláne a fogékony korban levők, akikből aztán lesznek az olyanok, mint te vagy én:)

Aureliano Buendía 2013.01.29. 19:51:53

@stillmatic: azért a bolti kannást én nem merném kipróbálni, annyira nem vagyok a magam ellensége.

@igi1: nem is tudom, mikor ettem utoljára. De amit én nem értek: Pilóta piskótatallér. MAF? (=mi a fasz?) Azt meg mégis hogyan?
A Pilóta az keksz. Ez köztudomású.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.29. 19:53:01

@uraaam: és akkor beköszönt a béke, szeretet és siker kora, a Homár meg bezárhat :P

geniusgenie 2013.01.29. 19:53:03

Milka csoki zabálás közben esetleg utána lehetne nézni, hogy mit kell nagybetűvel írni és mit nem!
Egyébként a probléma valós,a gyártók az egyes régiók ízlésbeli különbözőségére szoktak hivatkozni,vagyis mi a szarabbat kedveljük.

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 19:53:27

@igi1: persze hogy fosol, mer a közepe kakaós étolaj.

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 19:55:38

@uraaam: én se, csak hagyma haverjának akartam kedveskedni a kannásbor torkoscsütörtökisítésével.

Aureliano Buendía 2013.01.29. 19:56:26

@Rosszindulatú Vászka: ámen és alleluja
akkor végre lesz időnk könyveket olvasni, és nem egymás főit (na, meg a posztolókét) kiokosítani.

igi1 2013.01.29. 19:57:11

szintúgy a túró ruditól

újabban a kinder pinguiból kispórolják a mézet

ehetetlen szar lett mind a kettő

talán, ami még jó, az a tejszelet, meg a mogyorós, ami viszont 200 forint majdnem

igi1 2013.01.29. 19:58:56

@stillmatic: régen nem voltam erre allergiás

újabban nem veszi be a gyomrom

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 19:59:18

@uraaam: A Pilótából egy önálló márkanevet hoztak létre, azért piskótatallér repülős neve . Az meg javarészt zselésített izo- és kristálycukor, egy csomó színezékkel, állományjavítóval, térfogatnövelővel megspékelve. Ami ér benne valamit, az a talprésze.

Aureliano Buendía 2013.01.29. 19:59:31

@stillmatic: hagymának vannak haverjai?:)

@igi1: egyél inkább húst, hogy bírd a traktorozást

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:00:46

@uraaam: hát a véncigó, az örök spanja :D

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:00:48

@stillmatic: én ezt értem, de nem ez volt a kérdés:) Mégis hogy jönnek, hogy elpiskótalattérosítsák azt, ami keksz?

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:02:39

@stillmatic: ja, hogy ja:) Így már mindent értek.

Apropó: megetettétek már? És valaki levitte sétálni?

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:03:23

@igi1: ha a régen 15-20 évvel ezelőttöt jelent, akkor érthető, de ha a közelmúltat, akkor menny orvoshoz. Ha eddig bírtad, most meg hirtelen nem, akkor ott valami van. Vagy stresszesebb az életmódod.

vénszivar 2013.01.29. 20:03:42

@igi1: Igiiiiiiiii! Mástól NEM? :)

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:05:09

@uraaam: nem eszek ijeneket. Most éppen lasagnét termeltem be ipari adaggal. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 20:06:21

@uraaam: MAF=mass air flow -> légtömegmérő :P

Neem a 18-135 mellé azért kéne valami rendes tele is... :) mondjuk 70-300mm között... De még inkább 400...
Madarakhoz nem lehet elég közel menni :D

Manyecska 2013.01.29. 20:06:24

Nézzétek az Ozone-t, úszó házakat mutatnak, kva jó:))

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:07:37

@Manyecska: ilyet bármelyik februárban látsz a tisza partján, randomize.

Manyecska 2013.01.29. 20:07:56

@Manyecska: már akinek még van nyehhhehhee:P /pl.agresszív kiskamasz/

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:11:31

@stillmatic: én egy jó muszakát tudnék elképzelni a tányéromon...

@ColT: meg jó sok pénz is hozzá:) Mondom, fogadj örökbe. Vagy elé, ha utalod a pézt:)

A dilemma, hogy a meglevő 18-55 mellé legyen 55-250 vagy helyett egy 18-135

mindkettőnek vannak előnyei/hátrányai

igi1 2013.01.29. 20:11:55

@stillmatic: két-három éve

nekem kényes a gyomrom, a tejtermékeket se nagyon eszem, pedig imádom ezeket, nehéz is megállni

pl. majonéz, olaj, tejföl, mártások, vaníliás karika, krémtúró, joghurtok, ezekkel ám vigyázni kell, meg tartósítószeres cuccok

nincs semmi baj, csak állandóan meghajtanak, kis mennyiségben is

Loran13 · http://londonlondon.blog.hu/ 2013.01.29. 20:12:15

Min teccenek csodálkozni? Volt is erről valami tanulmány (vagy mifene) korábban, hogy a kelet-európai régióba sokkal rosszabb ugyan az a termék, mint a nyugatiban. És ezt meg is értem, mi egyáltalán nem fogyasztunk olyan mennyiségben és olyan minőségben, mint a fejlettebb országokban. Hiába hőbörög itt bárki, ha egyszerűen még mindig a Milka csoki a prémium az ország 60%-nak. :)

Manyecska 2013.01.29. 20:13:24

@stillmatic: én még nem láttam ilyet! ház-és kertmániás vagyok pedig:P

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:15:58

@igi1: nem vagy laktóz-érzékeny?
Elszoktál a jó kis falusi szalonna-hagyma-pálesz szentháromságtól

@Loran13: rendben, de ha silányabb anyagból van, akkor miért drágább, vagy ugyanannyi, mint a minőségi (tehát drágább) alapanyagból készült nyugati párja?

Manyecska 2013.01.29. 20:17:04

@stillmatic: ja, hülye vagyok, asszittem ott építenek! ez ilyen gagyiház:O úszó kerteket mutattak múltkor na az tényleg tökjó volt!

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:19:57

@stillmatic: nem baj, megeszem a te részed is:)

@Manyecska: pedig kevés szebb látvány van az úszó putrinál, pláne, ha a lakója is vele úszik:)

Loran13 · http://londonlondon.blog.hu/ 2013.01.29. 20:20:32

@uraaam: hát, azért, amiért külföldön sokkal sokkal több minden olcsóbb: van verseny, tömegfogyasztásra gyártanak, alacsonyabb áfa, most hirtelen több ok nem jut eszembe :)

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:21:05

@igi1: de, szerintem baj van
én a helyedben tényleg elmennék egy orvoshoz

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:22:39

@uraaam: Rohatt náci vagyol! Vegyél példát rólam: pár utcával odébb lakik egy Frank Anna nevű nő, és még mindig kitűnő egészségnek örvend. :D

Manyecska 2013.01.29. 20:25:48

@uraaam: ::D:D:D
na, viccen kívül, találtam egy csokifutár nevű oldalt, maga a kéj:P!!

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:27:47

@Manyecska: Mostanába ártérbe csak Auchant építenek, osztán csodálkoznak, hogy akvárium lesz belőle.

Manyecska 2013.01.29. 20:29:35

ColT: jól látja, sajnos!

Atörökk 2013.01.29. 20:29:45

@Manyecska:
A cím némileg áthallásos :D

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:29:49

@Loran13: és ne hagyd ki azt, hogy mi itten lúzerek vagyunk, és mindent beveszünk:)

@stillmatic: hortifasiszta vagyok, az oviban is kakastoll volt a jelem, és csendőrösdit játszottam:)

Azért én sejtem, hogy a mondatodban a MÉG-en van a hangsúly:)

@Manyecska: én meg találtam ma is néhány vonatos oldalt:)

Loran13 · http://londonlondon.blog.hu/ 2013.01.29. 20:31:32

@uraaam: de legalább lúzerségben profik vagyunk! szegény mi! :)

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:31:59

@uraaam: a kaszásnak nincs ellenfele, ez ténykérdés

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:32:35

@Loran13: és az egy főre eső bazmegek számában is piacvezetők vagyunk:D

Manyecska 2013.01.29. 20:32:54

@atörökk: :D:D:D nem úgy gondoltam!@uraaam: nem mondod??:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.29. 20:33:25

@stillmatic: ezt a ven cigotol kerdezd, O utazik ebben a bizniszben

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:34:00

@Manyecska: nagy a zínternyet
neked meg túl sok időd van:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 20:34:20

@uraaam: Szerintem mellé egy 55-250. Persze attól függ, mit fotózol elsősorban.
Egyik kollegának van egy asszem D40, meg egy 55-250, brutáljó.
Szóval pl. nekem a rendezvényekre járás, meg a madarazás miatt jól jön a 75-300, még jobb lenne egy hosszabb (a rohadék kis tollcsomókhoz ;) ), de igazából annyira sokszor nem kell. Általános célú obinak én is örülnék egy 18-70 vagy 18-100 közötti valaminek, mert az 55 sokszor rövid, a 70 meg már hosszú + közben ki is kell cserélni.

Manyecska 2013.01.29. 20:34:52

@igi1: az hagyján, olyan krémtúrót ettem ami ízre se volt a régi, de pl. már nem olyan habos mint rég, viszont állagra olyan orgazmus utáni..:P

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:35:05

@hagyma: azt hittem, csak szimplán fogyasztó :P

Troppauer_Hümér 2013.01.29. 20:36:23

@Manyecska: mármint férfiorgazmus utáni, vagy szimpla fehérfojás?

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:37:05

@ColT: kb láttad, miket fotózom
Engem ez a cserélgetős dolog bosszantana, pláne, ha gyorsan kéne két képet csinálni.
Ezért inkább a 18-135 felé hajlok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.29. 20:37:19

@stillmatic: naha kis felarral atad a szomszedoknak
olyankor less mindenki reszeg es kimennek torokorszagba

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 20:44:17

@uraaam: Engem is, de profiknál látom, milyen sebességgel cserélik. Lehet azt gyorsan :)
Amúgy ja, neked lehet jobb a 18-135.

Aureliano Buendía 2013.01.29. 20:50:29

@ColT: voltam fotózni egyik este a kollégámmal (a hidas), és láttam, hogy vagy 10x cserélt (18-55; 18-135, fix 50). Mínusz akárhányban nem jó sport.

"Amúgy ja, neked lehet jobb a 18-135. "
Remélem, nem valami jó az neked paraszt hangsúly van benne:)

Manyecska 2013.01.29. 20:56:22

@stillmatic: nem, mint egy adag sperma ,mazsolával:( :D

Manyecska 2013.01.29. 21:00:03

@stillmatic: hallod.., akármivel már ne szúrják ki a szemem!!:D

Dooka88 2013.01.29. 21:01:55

Mi csokit csak németből:-) munka miatt sokat jár a férjem ki.Milkából a rizses a kedvencem:-) A coca-cola minden országban más.azért mert az adott nép ízlésére készítik.pl németeknék édesebb,franciáknál szénsavasabb.tudom mert mindegyiket kóstóltam.De tény,a német és belga csokik a legfinomabbak:-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.29. 21:01:59

túrókrémeket nem lehet megenni, valami szörnyű állaga van. boááá
még szerencse, hoyg tejallergiám van. Vagyis azt hiszem.

Manyecska 2013.01.29. 21:09:47

A túrókrémek olyanok mint a sűrített tej, mi csak bocigec@nek hívjuk..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.29. 21:12:12

regen az a dobozos turokrem igenis jo vot
a suritett tejet cask az idiotak ettek

Aureliano Buendía 2013.01.29. 21:15:49

@Manyecska: de magában ittuk, valami iszonyat cukrozott cucc volt:D

Manyecska 2013.01.29. 21:17:01

@uraaam: igen, de fejlettebb országokban eleve a tehénből olyan jön..

Aureliano Buendía 2013.01.29. 21:36:50

@Manyecska: nekünk ez jutott. És ne gyere itt a fejlettebb országokkal. Tádzsikisztánhoz képest pl. határozottan fejlettebbek vagyunk. Akkor mi lehet ott?

igi1 2013.01.29. 21:40:49

@uraaam: szalonna hagyma kolbàsz krumpli kombó sosem megy ki itten a divatból

lehet, egy kis pàlesz megoldanà a problèmàt

asszem, sokat amúgy se veszítek, ha ezeket nem eszem

Aureliano Buendía 2013.01.29. 22:00:18

@Dr Jozef Vengloš: ötvené hozzányúlóst?:)

@igi1: nekem most pl ihatnékom van:)

Anomalocaris (törölt) 2013.01.29. 22:03:14

@uraaam: Az jópofa hely! Van tadzsik zeném is!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 22:07:55

@uraaam: Nem, csak hogy másra használod.
Mondjuk én a fixeket nem értem.
Az oké, hogy ötször cserélt, de egy obit nem lehet olyan nagy tartományokra méretezni, hogy mindig jó legyen a képe, jó a fényereje... Szóval a legjobbak a fixek, ja, de azokkal sok a macera. Szóval én is elégedett lennék pár zoommal.
12-24, 18-55 (vagy 18-85), 70-200 vagy valami jobbféle 300-ig tartó obi, esetleg még valami tele mellé. Aztán akkor minden le van fedve.
(Makróra meg egy fordítógyűrű, olyan, ami kiviszi a fókuszjeleket is, esetleg egy 60mm makró, vagy egy MPE-65, de az a vakukkal együtt már egy külön felszerelés, és fél milla csak az obi...)
Mondjuk ehhez nem árt egy hátizsák sem... Vagy egy teherautó...

Aureliano Buendía 2013.01.29. 22:15:53

@ColT: meg nem kevés mani, ezeket nem két kopejkáért adják:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 22:17:01

Hát ja...
Az árával natúrban is tudnék mit kezdeni. Pl. lecserélném a kocsit... :D

Aureliano Buendía 2013.01.29. 22:21:16

@ColT: vevvél egy újabb escortot?:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.29. 22:25:12

@uraaam: Lehet :D De azt újonan építtetve :D

Aureliano Buendía 2013.01.29. 22:27:37

@ColT: én maradnék a ford vonalon, a hármas fóka talán, vagy galaxy:D

és mellé egy 5D Mark III. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.29. 23:50:17

@igi1: ez fejlettebb orszagban is meno reggeli tojassal es hagyma nelkul mondjuk, de esetleg meg kis gyumolcs meg bagels...kremsajttal
jo is az

vénszivar 2013.01.29. 23:57:39

mit kínlódsz, te barom! unatkozol, jó lenne "beszélni" VALAKIVEL! UGASS ott a niggereknek, sárgáknak, pakiknak, spanyoloknak s a néhai kelet eui szemeteknek, mint te vagy...
De egy rühes kutya sem áll szóba veled! szarkaparó!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.30. 00:02:10

@vénszivar: hat ez az , hogy cask punt az all szoba velem
neg egy buzi
szomoru is vagyok:)

Manyecska 2013.01.30. 08:26:11

B+ szavazás lesz az ogy-ben az azonos neműek házasságáról,.. Margit!!!? Nem akar valaki elvenni engem??, moshat, főzhet helyettem amíg én pasizok!?:P

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 08:31:42

@Manyecska:

"Én támogatom a melegek házasságát. Ideje, hogy ők is szenvedjenek"
Eric Idle

Manyecska 2013.01.30. 08:33:59

@Rosszindulatú Vászka: én mondjuk nem úgy vettem észre a férjemen hogy annyit szenvedne:D!!!:))

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 08:38:07

@Manyecska: igazi férfi csak akkor sír, ha senki se lássa. Maszkimum, ha veszít a kedvenc csapata.

No meg nem aggyuk meg azt a örömet és sikerélményt, csaxólok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.30. 08:46:56

@Rosszindulatú Vászka: valamint a fejszenyél bár vastag, de megmarkolható.

@Manyecska: szerintem inkább a különböző neműek házasságáról kéne már szavazni, hogy köll-e ez nekünk egyáltalán!

Manyecska 2013.01.30. 08:53:06

..Ez a túláradó életöröm..:P

Manyecska 2013.01.30. 08:57:42

Én az Igit veszem majd el papíron.., legalább lesz mindig friss tej /tehénből/ cserébe akasztok neki pasikat..:D:D

helianthus 2013.01.30. 09:08:57

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: próbáld ki, hogy kedvesen, kultúráltan beszélgetsz vele és mintegy hagyod, hogy magát járassa le. Én ezt a pszichomacskával játszottam, úgy hiányzik néha. Egyszer írt egy kommentet, amiben a ribanc volt a legszebb szó, hogy én mit gondolok róla, mindezt úgy, hogy én még csak le se hülyéztem. Mikor rávilágítottam, hogy gyakorlatilag saját magát heccelte fel, őrjöngött. Persze aztán mindketten beláttuk, hogy közülünk ő volt az abszolút nyerő én labdába sem rúghatok az ő szellemi fölénye mellett.
Most, hogy ezt így bepötyögtem ismételten kijelentem, hogy hiányzik.
Vajon hol van?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.30. 09:18:25

@helianthus: most rossz akartam lenni, kegyetlen és bunkó. nyilván belenyalt az ördög a fülembe :D

picócica rajtam is szeretett ámokfutni, isten nyugosztalja szellemét. szerintem epegörcsöt kapott és elhunyt, rest in pieces ( bocs, szh!)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.01.30. 09:19:44

Az volt már, hogy a poszt tolótól még egy alpesi lila tehén is helyesebben ír magyarul?
És az, hogy a svájci, belga és német csokoládék nagy részét nem is Lengyelországban, hanem Ukrajnában gyártják?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.30. 09:38:36

NA! Még mindig nem jó a csoki?

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Igen, mert ez egyre gyakoribb, ahogy az is, hogy 2 mondatot nem tudnak megfogalmazni a delikvensek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.30. 09:47:55

@helianthus: Hiányzik a fenének. Nem állhatom a magukat csak úgy különbnek képzelő idiótákat.

eszenix 2013.01.30. 10:03:45

@vénszivar: Kraft Foods Deutschland GmbH
Brombacher Str. 37
79539 Lörrach
H-P: 13-16

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.01.30. 10:13:13

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Melyik? "A nyelvtani hiba gondolkodási hiba", tehát a helyesen írni képtelen emberek értékítélete, pontosabban annak megfogalmazása nem igazán vehető figyelembe.
A valódi gyártási hely meg csak azért lehet érdekes, mert a "szocialista erkölcs" mai napig élő hagyományai nem ítélik el a munkaadótól való lopást, a kenyéradó becsapását.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.30. 10:17:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: butaság. és meglehetőst kategórikus kijelentés, amik ugye ritkán százszázalékosak. sok embert ismerek, akiknek gőze sincs a helyesírásról és mégis adok a véleményükre. mert nem a helyesírás teszi az embert, hanem egyéb fontosabb dolgok.

2013.01.30. 10:24:27

@batgirl: nyugi,itt van

Ki az? Nekem volt itt Enamel meg Yip Yup cimborám aki eltünt és hiányzik. Lehet hogy itt vannak csak nem tudom beazonosítani. Az is lehet hogy szégyelltek engem és elbujdokoltak. Igaz azóta én is bundát cseréltem.

2013.01.30. 10:28:49

@ColT: Nem állhatom a magukat csak úgy különbnek képzelő idiótákat.

Neked nem volt olyan haverod akit csak azért tartottál hogy lássák hogy nem is vagy annyira hülye?
Csajok szokták ezt csinálni. Közepes barátkozik egy bányarémmel és tud mellette csillogni! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.30. 10:32:12

@cirróka: "Enamel meg Yip Yup"

Sirassuk Salapapát is! Én még a Pszichoketet is hiányolom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.30. 10:33:40

@cirróka: "bundát cseréltem."

Agyat nem sikerült, úgyhogy 3 mp alatt buktál le. :)) Ami jó.

2013.01.30. 10:35:56

@atpijkamo: Agyat nem sikerült, úgyhogy 3 mp alatt buktál le. :)) Ami jó.

Az udvariatlanság volt tőletek! Nem tudtatok volna úgy tenni mintha... :)

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.30. 10:36:50

Kedves Posztoló!

Már jó pár éve annak, hogy egy Kraft édességeket értékesítő cégnél dolgoztam és beleláttam a rendszerbe. Amiket most elmondok az azóta esetleg már megváltozhatott egyik másik pontjában, de nem hinném, hogy alapjaiban más lenne a helyzet.

A Kraft magyarországi képviselete betartotta a törvényeket a saját háza táján belül. A lejárat közeli (nem lejárt!) készletet egyszerűen kisöpörték olcsón a raktáraikból és ebből jutott némi plusz haszon a hálózatoknak. Az átcímkézett áru az nem a Kraft Magyarországon keresztül jön be az országban, hanem egyéb módon importálják. Amióta EU tagállam vagyunk, azóta ez ellen nem nagyon tudnak fellépni, mert a kereskedőknek joguk van más EU országokból beszerezni az árut, amíg magyar nyelven is van rajta tájékoztató.
A csokik szavatossági ideje fél év. Még az EU csatlakozásunk előtt volt lehetőség bevizsgálás után szavatossági idő meghosszabbítást kérni, amit az akkori ANTSZ hagyott jóvá. Az EU csatlakozással ez teljesen megszűnt.
Pont a CBA az, amelyikről hallottam, hogy milyen trükkökkel írják át a szavatossági dátumokat. Szóval előfordulhat, hogy azért jött le könnyen a festék, mert acetonnal leoldották a gyári bélyegzőt és újranyomták a boltban.

A Milka csokik közti különbség: akkor amikor én benne voltam tényleg egy gyárból jött (emlékeim szerint valahol a Lengyeleknél készült). Viszont könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy országonként vagy régiónként a célpiachoz igazítják az ízvilágot. Ez mondjuk arra is magyarázatot adna, hogy nekünk is miért nem sikerült keresztül vinni olyan logisztikai ötletünket, ami amúgy logikus lett volna. Lehet tényleg nem csak az ár volt más a bécsi szállítmányban, hanem a termék íze és minősége is.

2013.01.30. 10:36:58

@atpijkamo: Igen igen, Salapapa! Hozzá kellett volna tennem, hogy a teljesség igénye nélkül!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.30. 10:41:36

@cirróka: Persze, persze. Csak vannak ilyen megbízhatatlanok, mint Kix, EÖ... akik eltűnnek, feltűnnek, nem tudja az ember, most örüljön vagy sírjon.

Manyecska 2013.01.30. 10:47:01

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: én nem vagyok kutyakozmetikus, se miskolci!!:D:D:O
és hová tűnt DémonHill?:P

2013.01.30. 10:52:12

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:

itt bárki lehet bármi.

Vagy aminek a többiek nevezik! :) Hahaha! (sátáni kacaj)

Manyecska 2013.01.30. 10:52:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd: a munkaköri leírásomban trimmelés, tappancsszőr-vágás nem szerepel!!:D Megnéztem. azért még a tükörbe is belenézek..:)))

2013.01.30. 10:54:01

@Manyecska: Blogmotor! Hol a kommentem?

Bűzmirigy karbantartás? :)

Manyecska 2013.01.30. 10:55:21

@cirróka: Hol a kommentem?
Elvitte a cica, jahhhhahhhhaaa:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.30. 10:56:10

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: "Pont a CBA az, amelyikről hallottam, hogy milyen trükkökkel írják át a szavatossági dátumokat"
Mintha nem lett volna elég átcímkézett teszkós, spáros post itt is...

Manyecska 2013.01.30. 10:57:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: szerintem direkt kesztyűben gépelt csak:P!!!

helianthus 2013.01.30. 11:04:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: á nem, biztos nem. Szerintem meg megtalálta végre önmagát és azt a dolgot, ami boldoggá teszi, ergo békére lelt. És már nincs szüksége ámokfutni, mert a szeretett dologban (legyen az bármi vagy bárki) kiélheti minden vágyát ezért nem frusztrált.
Nem baj egyébként, hogy bunkó voltál, szabad ilyet, pláne, ha nem te kezded.Engem csak azért nem visz rá a lélek (a másik szidására például) mert 2 perc múlva megbánnám és lelkiismi furdim lenne, hogy mégis beleírtam az internet örök végtelenségébe mondjuk azt, hogy a Pszichomacska hülye! És ezt nem kívánom magamnak....

helianthus 2013.01.30. 11:06:01

@batgirl: MINDIG ezt állítod, de még egyszer sem bizonyítottad ezt a dolgot. Csak hogy tudd! :D
Mondhatnám azt is, hogy hiszem, ha látom.

helianthus 2013.01.30. 11:07:05

@ColT: nem azt írtam, hogy neked hiányzik, hanem nekem. És tudomásom szerint még nem vagyunk egy test, egy lélek. ... bár még lehetünk. :}

helianthus 2013.01.30. 11:12:02

@cirróka: "is lehet hogy szégyelltek engem és elbujdokoltak"
Szerintem sokat képzelsz magadról. Kizárt, hogy ekkora hatással voltál rájuk. :P

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Ágicának van blogja. Ott szokott poszt lenni mindig, bár írni most oda sem ír. Az aktivitásomból megtudhatod, melyik az. A Süniről meg, ha már itt tartunk, elárulom, hogy lett új munkája, mert előtte nem volt neki. Remélem ezzel semmi titkot nem mondtam el, persze. Lehet emiatt nem ér rá delet ütni.

Viszont nekem GUMIDOMINO hiányzik!
Ő hol van?
Olyan kedves volt a szívemnek réges régen. (szomorúan, lemondóan sóhajt)

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.30. 11:12:17

@ColT: őszintén szólva nem foglalkozok ezekkel, csak most megláttam ezt a posztot és erre elmeséltem az emlékeimet. Biztos nem csak a CBA-ban lehetnek csúnya dolgok, hanem kb. az összesben. Én ezt nem is vitatom. De akkoriban pont a CBA-król hallottam. Amúgy a közelemben egy boltot nemrég megvett a CBA, nagy lelkesen átalakítottak, megnyitottak, benyaltak csontig a vevőknek és egy hónap nem telt el, hogy 2-szer is sikerült romlott árut vennem úgy, hogy elvileg még megvolt a szavatossága. Azóta ott nem veszek csomagolt félkész élelmiszereket, sajtot stb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.30. 11:12:19

@helianthus: nem kell ám mindig homár-konformnak lenni, hé! jó, például én mindig borzasztóan normális vagyok, néha már fáj :P:P

pause 2013.01.30. 11:15:42

nah,udva valo vilagban Zoli,aki eddig meg nem olvasott neten semmilyen forumot vagy talan Homart.. Igen,mas az ize es mashogy keszul es mas a csomagolasa is,mind a Milkanak,mind a kavenak,sot a Nutellanak is...jah es joval olcsobb a finomabb

helianthus 2013.01.30. 11:20:19

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: néha már nekem is fáj, hogy től normális vagy*. :D

*csak tudnám, ezt ki hazudta be neki???

helianthus 2013.01.30. 11:21:25

Voltatok már elsőzni az új posztban?

2013.01.30. 11:26:09

@helianthus: Voltatok már elsőzni az új posztban?

Én már a fényképezőt is megrendeltem amit hirdetnek!
Mi?
Hogy nem hirdetés?
Olvassam végig a posztot?
Ó hogy az a.....!

Manyecska 2013.01.30. 11:29:22

@cirróka: ez itt a vakok és gyengénlátók fóruma, én guminőt olvastam gumidominó helyett... különben meg neked való a poszt valami lóbaszó csokinyulat is emlegetnek a kommentban.:D

helianthus 2013.01.30. 11:35:08

@cirróka: hüLe! Fogadjunk, hogy nekem nem rendeltél? NA mars vissza rögtön, én kettőt kérek!

2013.01.30. 11:47:57

@Manyecska: én guminőt olvastam

Guminő is van! Szeleppel! De pssszt!

Manyecska 2013.01.30. 11:51:48

@cirróka: és akkor mi van, megnyálazod a szelepet..? höhh:)))

2013.01.30. 11:59:04

@Manyecska: és akkor mi van, megnyálazod a szelepet.

Az elavult! Én gázszerelőset szoktam játszani! Lekenlek alul habbal és tömítetlenségi vizsgálatot végzek! De psszt!

Atörökk 2013.01.30. 12:07:02

@cirróka:
És egy öngyújtóval ellenőrzöd a szivárgást? ;-)

vénszivar 2013.01.30. 12:16:39

@cirróka: Kővel a nyakába bevágni a Dunába...:)

vénszivar 2013.01.30. 12:25:08

@Manyecska: oszt mé ne? ha akarja, majd ci elmagyarázza:)

Manyecska 2013.01.30. 13:49:14

@vénszivar: osztódással szaporodol-e he?

vénszivar 2013.01.30. 13:51:39

@Manyecska: toszással! a te stílusod szerint! úgy az igazibb.

McZozo 2013.01.30. 19:18:47

@00000000-0000-0000-0000-000000000001:
Ez aminosegi kulonbseg nem csak lehet hanem igy van. Mindig hulyenek probalnak minket nezni, de vakon megmondom barmikor ket milka csokirol hogy melyik a magyar es melyik az eredeti nemet, akkora a kulonbseg koztuk. Fokepp a kakao tartalomban, egyszeruen sokkal csokisabb a nemet. Es ez nem izles kerdese hanem nekunk parasztoknak jo az is hozzaallas. De nem kell csak a milkat ekezni rengeteg mas gyar is csinalta a danontol a yogobellaig ugyanazon termekek kozott eg es fold a kulonbseg itt es ott. Aztan vannak bizonyos esetek mikor forditva is van kulonbseg de ez lehet csak sajat izles, de peldaul a magyar szlovak lengyel roman Fanta finom, mig itt angliaba valami massal izesitik, es ihatatlan szinte. De ezt azt hiszem a coca cola anno el is ismerte hogy mas cukrot hasznal kelet eu ban es nyugat eu ban.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.01.30. 23:37:25

@McZozo:
@00000000-0000-0000-0000-000000000001: @ColT:

Igazat kell adjak "soknullás" (bocs!) blogtársuk szavainak, és nincs is okom kételkedni abban, amit a Milka gyártásával kapcsolatban ír.

Attól, hogy a csokit ugyanaz a gyár gyártja, még lehet más ízvilágú a német és magyar piacra gyártott termék, s ez véleményem szerint nem feltétlenül jelent minőségbeli különbséget (egyszerűen más a magyar ízlés). A Milka azonban tényleg jobb tőlünk nyugatabbra (és ott is mainstream márka).

Ami a szavidős trükközést illeti:

Előfordul.
De hozzá is teszem rögvest: az esetek 99,99%-ában nem ez a jellemző.

Persze vannak csúnya példák.
Annak idején a ......-i Cora áruházba egy gyártó cég szállította a terméke átcímkézéséhez szükséges gyári(!) etiketteket úgy, hogy erről a gyártó cég (hivatalosan) talán nem is tudott, mert a buli a gyártó területi vezető és/vagy sales rep., plusz a Cora osztályvezető magánbiznisze volt.

Papíron 50% gratiszra írt -rövid szavidős- termékre kompenzációt kapni a beszállítótól, majd a terméket valós áron eladni hosszabbított szavidővel 1.o-ás trükk, de lássuk be, sokat hozhat a konyhára.

Ismerek olyan áruházi FMCG osztályvezetőt, aki boldog éveiben havi 500e-1mió körül vitt haza feketén, mert szinte minden beszállító "vajazta" a saját termékeit valamivel.

Üdítő téma:
A Coca-Cola termékeket itthon csak hígítják-szénsavastják, mert a szirup (talán még mindig) Írországból jön. A szirupot kevés helyen gyártják a világon - nálunk bizonyosan nem.
Ami tuttira más minden országban: a termékbe kerülő ivóvíz. Fura, de ez is okozhat ízbeli különbséget.

helianthus 2013.01.31. 08:19:00

@Dastgah of Homayoun: ha Te mondod, elhiszem. Hova tetted Gumidominót?

Mc Murphy 2013.01.31. 11:51:34

Igaza van a cikk írónak. Van különbség, de nem csak a Milkánál. Én már egy éve kb. kintről hozatom a Snickers csokit is. Nekem frissebbnek, ízletesebbnek tűnik, a mogyoró is sokkal finomabb benne. Ráadásul 80 HUF-ra jön ki...A Nutelláról nem is beszélek, ég és föld ahogy írja az illető. Az ára pedig pont a felére jön ki úgy, hogy van hozzá 80g gratis...
Szomorú.

diabola 2013.01.31. 21:14:24

Huhh, idehaza az átcímkézés "össznépi játék" több boltban is..
A tadzsikok szerintem normális, friss ételeket esznek.
:-)

diabola 2013.01.31. 21:17:33

@Mc Murphy:
sok mindenben van különbség az ilyen termékeknél..nekünk "csináltak" egy ilyen "keletbalkáni fogyasztói társadalmat" a fene vigye el.

Xezs 2013.01.31. 22:53:44

Húzzál poszter Németországba! Még mindig itt vagy? Sipirc!

Paolo B 2013.02.02. 22:22:10

Magyar Milka Nincs
rég bezárt már a gyár.

wowerman 2013.02.03. 16:45:55

Vicces hogy az ember úgy gyanúsítgatja a multikat ilyen átcímkézéssel mintha orwelli világban élnénk. Azért van néhány ellenőrző szervezet akik bármikor bekopoghatnak a Milkához, és bírságolhatják úgy hogy az fájjon. Valamint a dolog nyilvánosságra kerülésével a vásárlók is elfordulnának tőlük, és ez jobban fájna mint bármilyen pénz amit megspórolnának a csalásokkal. Hihetetlen vagy nem, a cégek NEKÜNK akarnak eladni dolgokat. Ha szar lenne, nem vennénk, és csődbe menne, ennyi. Azt pedig nyilván nem akarják.

Milka Szalon Csokibolt 2013.03.25. 15:17:12

@McZozo: Milka és Milka között nem a kakaó tartalom a különbség, hanem a éppenséggel a tej. A lengyel Milkákat (ismereteim szerint) tejporból, az eredeti Milkákat tejből készítik. Mivel Lengyelország elég messze esik az alpesi országoktól, így oda nem friss tejet, hanem alpesi tejből készített tejport szállítanak. Márpedig tejporból semmilyen technológiával sem lehet olyan lágy, krémes, ízletes csokoládét készíteni, mint friss tejből. Szép napot!
süti beállítások módosítása