Tékozló Homár

Elakadt az oktatás az Office 2003-nál

2013.02.25. 14:02 | jackyll | komment

Tegyük azért hozzá, hogy bár 2007-ben rottyantottak egyet az Office menürendszeren, a 2010-es változat óta konkrétan semmi drámai változás nem történt, így a 10 évvel ezelőtti ismeretanyag 90%-os lefedettséggel  azért használható.

Párom szeretett volna informatikából középszinten érettségizni, mert eddig ez nem volt meg neki, de szükséges a most felmerülő továbbtanulásához. Gondolta, a lehető legegyszerűbben úgy lehet megoldani a dolgot, ha a régi középiskolájában adja le a jelentkezést, ahol valóban készségesen is várták. Elküldték a szükséges papírokat, már csak vissza kellett volna postázni és természetesen a vizsga díját befizetni. Már-már el se hittük, hogy ennyire könnyen mehet ez az egész ügy, mígnem megláttuk, hogy az iskola által küldött szoftverlistán a legfrissebb Office szoftvercsomag a 2003-s verziószámú.

Gondolván, egy régebbi formanyomtatványt küldtek el, telefonáltunk az iskolának (titkárság, majd igazgatóság), hogy van e lehetőség 2007 verziót kérni, mondván a a Tisztaszoftver Program keretében a 2010 és előtti verziók bármely oktatási intézménynek ingyenesen a rendelkezésére áll. Az igazgatónő közölte, hogy ők még az Ms Office 2003-t oktatják, valamint a tanári kar se ismeri az újabb verziókat és nem is hajlandóak csak miatta ezt megtanulni, na meg mit képzel, hogy egyetlen vizsgázó miatt itt telepítgetni fognak, úgyhogy menjen inkább egy másik iskolába, ha ez nem tetszik neki.

Az iskola csak az Xp-t ismeri, Win 7 vagy esetleg Linux szintén szóba se jöhetett.
Tömören szerintem ez mindent elmond a vaskalapos maradi oktatási vezetőkről, akik a jövő nemzedékét olyan rendszerekkel oktatják, amik a valós élet felkészítéséhez semmi segítséget nem adnak.

N

INSTANT UPDATE:

Egy másik középiskolában az igazgató készségesen fogadott minket és az összes elérhető szoftver közül mi válogathattuk ki, mit szeretnénk használni. Ő maga se értette, hogyan lehetséges, hogy nem engednek mást használni, mikor ezek hozzáférése ingyenes nekik. Megy ez, csak egy kicsit tenni is kell érte...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zirowe 2013.02.25. 14:07:35

Xp-t gondolom a régi gépek miatt oktatják.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 14:09:20

Modern technika az oktatásban! Használható tudás a diákoknak! Éljen Hoffmann Rózsa :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.25. 14:12:13

namost ha csak a papír a lényeg a júzernek, akkor tökmindegy, mit oktatnak, nem? nem is értem mit lehet oktatni egy operációs renceren. elémteszik, használom oszt jóvan. kétbites júzernek mint én, az pont elég.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 14:14:01

@zebraság fél cicaság: Hohó, van azon mit :D Pont itt látom a cégnél, milyen hasznos dolgokat nem ismernek a userek.

PL. Outlook 2003/2007 : kell valakinek a telefonszáma, mind kinyitja az Address book-ot, keresés, aztán a listából vadássza a nevet.

Pedig a menüsoron fent van egy mező, amibe ha beírod, helyből keres, nem kell menüzni :D

vénszivar 2013.02.25. 14:18:32

Elakadt, hát elakadt! Piszkáld ki! a rózsából viccthor.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.25. 14:21:07

@ColT: jó, a júzerek nem mind alkalmasak alapvető dolgokra se. például amikor megkérdik, hogy hogyan lehetne a desktopra egy shortcutot betenni egy adott weboldalról. szal van baj, aláírom, de akinek ez kell a továbbtanuláshoz, az jobb ha magától tudja ezeket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 14:22:20

@zebraság fél cicaság: Lehet, hogy a továbbtanuláshoz csak alibiből kell.
Meg mondjuk az miért tanfolyásra megy, miért nem érettségizni?

Tapasztalat, hogy akit valóban érdekel valami, az megtanulja, akit csak szóban érdekel, az mehet bármilyen tanfolyamra.

Agyalap 2013.02.25. 14:50:32

Persze a rohadék iskolák ülnek a babérjaikon, és b@sznak fejlődni. Ott áll hegyekben a pénz, vehetnék az olcsó office verziókat, a szülők tukmálják rájuk a jobbnál jobb számítógépeket, de ők csak maradnak a híg sz@rban.
Egyébként mi az amit office 2003-mal nem lehet elvégezni, csak 2010-zel? (És itt most hagyjuk a docx fileformátumot és milliónyi kitöltőszín kérdését...)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 14:52:55

@Agyalap: Másképp néz ki a menü, máshol vannak benne a fuksünök.
Persze alapból elbaszott oktatási módszer, hogy a menüket tanítjuk, nem az elveket, de attól még csak rosszabb, ha egy régi verzióval.

És ha a delikvens odamegy egy céghez, ott 2007 vagy 2010 lesz 8itt meg 20123 van :( ) - kukkot nem fog belőle érteni.

Amúgy az iskoláknak a winszar is olcsóbb, meg az ofisz is.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.02.25. 15:00:44

@ColT: Aztán mi a facok aza zoutlook? CSak nem a kitekintő gyorsvonat?

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.02.25. 15:01:54

@Agyalap: Mi az amit Libreoffice-szal, nem lehet elvégezni? VAgy Calligra office, és még sorolhatnám a jobbnál jobb ingyenes verziókat.....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 15:11:31

@Ulbert István [Typhoon]: A.

A Libre jó, csak a barom cégek nem azt tartják. Meg ingyenes is.
Csak mivel senki azt se tudja, hogy léteznek, pláne nem oktatják, nem használja senki (pl. én igen, de én windózt se használok...)

Agyalap 2013.02.25. 15:14:30

@Ulbert István [Typhoon]: Például a VBA makrókat nem kezeli... (rendesen)

esef 2013.02.25. 15:15:12

@Agyalap:
@ColT:
kedvenc állami gittegyletem olyan bevallási nyomtatványt csinált amit csak Excel2010-ben lehet kitölteni: 2003-ban elvesznek a képletek és a hivatkozások. mondjuk nem tudom mennyiben a program és mennyiben az illetékes elvtárs "hozzáértése" miatt...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.02.25. 15:20:24

@ColT: Akkor sanszos hogy rendes ember vagy:))) Én Fedorát használok pl:))

Agyalap 2013.02.25. 15:21:02

@ColT: Mivel a sok ikon mellé oda is vannak írva mi micsoda, nem hiszem hogy nagy fáradtság lenne megtalálni...
Mindazonáltal, bár olcsóbban kapják az oktatási intézmények - az office igen erősen túlárazott.
Nem értem a microsoft üzletpolitikáját: ha a windowst már kb 20e Ft-ért odaadják, miért kerül egy office 80 ezerbe? Mert úgyis megveszik?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 15:24:27

@esef: Az illetékes hozzáértése miatt.
Normálisan elmentve nem lenne gond. Vagy normálisan megírva.

@Ulbert István [Typhoon]: Ubi :P KDE-s... :)

@Agyalap: Nem olyan könnyű, sok dolog el lett dugva :S OK, én megtalálom 5 perc alat, de nálam már rutin.
(Windózt csak a melóhelyen látok, tehát tökélyre fejlesztettem a dolgok megtalálást, amiket még az életben nem láttam :D)

A MS úgy szar, ahogy van. Ugyanazokat a hibákat adják pénzért, amik a Linuxban ingyen is megvannak. Illetve néha rosszabbakat.

PITTA 2013.02.25. 15:24:42

TurboPascal oktatást újra minden iskolába!

esef 2013.02.25. 15:25:56

@ColT:
nekem is ez a sanda gyanúm...
persze én vagyok a hülye, mert nincs office2010-em :)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.02.25. 15:35:24

@ColT: Egy dolgot ne felejts el: ha a linuxba frissítéskor jön egy hiba, általában egy órán belül fennt van tételesen a javítás módja, azaz írd be hogy xxxxxxxxxxxxx enter utána yyyyyyy enter és kész. A leglaikusabb ember, aki most ismerkedik a linuxxal, még az is meg tudja javítani magának. De ha a winfosba jön a hiba.....És akkor mélg nem beszéltem a virusokról és egyéb csodás dolgokról....

mav 2013.02.25. 15:35:27

Ne menjünk messzire, a legtöbb minisztériumnál / önkormányzatnál az XP az alapértelmezett szoftver. De minek kéne jobb, ha ezzel is el lehet végezni az alapvető feladatokat? Lényegében az újabb csak a dizájnjába változott azért meg szórjuk ki feleslegesen az adó forintokat a microsoftnak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 15:37:37

parod miert most erettsegizik?:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 15:40:22

@Ulbert István [Typhoon]: De a sok hülye ezt nem fogja fel... Ahogy azt sem, hogy a Linuxot egyszer összerakja neked valaki, úgy, hogy az neked megfeleljen, és után a support végéig nencs bajod vele, a windózt meg inkább túrják maguknak, és folyamatosan szar. Meg aktivátorozzák, meg ilyesmi.

Tehát a legtöbb usernek nem gond, hogy órákig szopik a windózzal, de ha egy parancsot be kell gépelni terminálba, az fúj.

Ehhez képest mi mutatkozott be a winszarhétben, nyócban : Power shell. Mer' a windózban nem kell parancssorozni.

@esef: Nekem volt, most 20123 van :( Átleáthatatlan, lassú, fos.

helianthus 2013.02.25. 15:43:36

@agresszív kismalac: nana! Azért a Pascalig már csak eljutottak!

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.02.25. 15:46:07

@ColT: Na az a winfos 8...broaf. Lehet, hogy átveszi a WinME helyét. Eddig az volt a sok hulladék között a leghulladékabb. A win8 most a babérjaira tör.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 15:50:50

@Ulbert István [Typhoon]: Szerencsére van rá Start menü replacement. Amióta azt feltettem, csak annyira szar, mint a 7.
Viszont nekem valamiért fagy (cégeslaptop, i5, legáliswindóz). A logból az derült ki (már az is valami, hogy volt benne hasznos infó), hogy valami szinkronizálás baja van. De hogy mi? És úgy keményre fagy tőle, ahogy illik.

helianthus 2013.02.25. 15:53:20

@Ulbert István [Typhoon]: dibéz! nahát, azt már el is felejtettem. Pedig volt hozzá szerencsém. JJJ
Bár a kedvencem egyértelműen az excel makrózás volt, meg maga az excel, biztos emiatt dolgozhatok ezzel a csudálatos programmal még ma is.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.02.25. 15:53:24

@ColT: Startup után localba jelentkezel be, vagy egyből vmi winfos/live accal onlinera? Ott lehet a gond sztem. Amit tesztelek, azon csak local acc van.

FreeWriter 2013.02.25. 15:54:37

@ColT: Csak egyszer tudni is kéne összerakni a Linuxot. Még egy nyomorult boot dvd-t se lehet letölteni az ubuntutól, mert egyik se bootól. Egyedül a Puppy linnuxnak volt normális telepítője. Az Ubuntu amúgy se ismeri fel a legtöbb intergrált intel vga-t. Szutyok, mert a live változata ment, a telepített meg rábaszott az intel vga-ra, csak vibrált, max parancssorból ment volna, de nem tököltem vele. Win7 meg egy beton stabil rendszer... csak néha karban kéne tartani, plusz kell gy jó tűzfal+vírusírtó rá.

2013.02.25. 15:55:32

@hagyma: mert most 18 éves ? bingóóóóó !

FreeWriter 2013.02.25. 15:55:59

Ha az asszony tudja használni a 2003-as office-t akkor tudja a 2007-est is... Ha meg nem talál valami ott a súgó, csak használni kéne!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 16:03:22

@FreeWriter: LOL, nekem eddig mind bootolt.

"Az Ubuntu amúgy se ismeri fel a legtöbb intergrált intel vga-t."
Akkor nekem miért ismeri? Amúgy lehet le kellett volna frissíteni.

"Win7 meg egy beton stabil rendszer... csak néha karban kéne tartani, plusz kell gy jó tűzfal+vírusírtó rá."
LOL LOL LOL LOL
Karbantartani, hogyan? Miért szemeteli tele magát? Miért nem tudja magát megvédeni? Miért 30Gb?

@Ulbert István [Typhoon]: AD-ba. Mondom, céges. De a 7-nek ugyanezen a vason, ugyanezen a hálón nem volt baja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 16:04:38

@FreeWriter: Áh, ahhoz gondolkodni kéne...

...de mondjuk egy Linux mókolásához is csak a google.com -ot kell ismerni, meg tudni esetleg olvasni.

Ja, meg vírusirtó. Aki olyan oprendszert használ, amin futnak a vírusok, az nem sikeres ember :D

Sokorai_Atala 2013.02.25. 16:15:56

A kaakóbiztos gépek mevannak-e még?:))

FreeWriter 2013.02.25. 16:38:18

@ColT: igen, a frissítést javasolták másik fórumon is, csak kicsit nehéz véghezvinni, ha folyamatosan vibrál a kép és nem látni semmit. HP 4 éves asztali brand pc. Kapott Win7-et.
Én utálom a Linuxot, mert mindig csak szívtam vele ahányszor kipróbáltam. Több időt meg nem szánok rá, amúgy se megy rajta a GTA :) Aztán már nem nagyon próbálgatom. Most a Puppynak azért adtam egy esélyt, az a laptopomon szépen megy.
Win7 is stabil marad, ha a hülye usernek nincs joga minden vackot rátenni.

Fejesrob 2013.02.25. 16:45:40

Micsoda gáz ez.

Az a gond, hogy ezek adják a "papírt".

igi1 2013.02.25. 16:46:34

ez màr volt, most a csaja írt, vagy mi?

haladni kellene a korral, ès kèsz

office 2010es

@hagyma: akkor èrettsègizik, amikor akar

mi a gondod?

England win The Ashes! 2013.02.25. 16:48:42

@Ulbert István [Typhoon]: Fedorát én csak öltönyhöz veszek, akkor sem mindig.

Fejesrob 2013.02.25. 16:59:36

@Agyalap: Pontosan így van, a rohadék iskolák ülnek a babérjaikon és basznak fejlődni.

Egy office-t kijövetele után illik azonnal a tanárnak azonnal megtanulnia, elvégre ebből él.

Én amúgy a legtöbb suliba nem is mentem volna, ha nem kellett volna a papír. Kiábrándító volt látni, hogy néhol nem csak évekkel vannak lemaradva, de a tanár, aki nyilván azért vette fel a tárgyat, hogy sokoldalúbb legyen, vagy csak eluralta szakterületét az informatika, mennyire nem értett hozzá.

Azt hittem, mára jobb a helyzet, de nem. Én nem is engedném ezen a területen még közoktatásban sem az állami részvételt. Informatika=magáncég a közoktatásban is.
A begyepesedett pedagógus tanítson magyart és történelmet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 17:05:50

@igi1: semmi, csdak en hamarabb erettsegiztem, mielott volt parom
baratnom, csajom, szerelemem volt elotte is
de parom nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 17:24:20

igaz most is felesegem van, nem parom:)_

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.02.25. 17:28:23

nem tudom, ha már MS office kevés jobbat láttam, mint a '97-es. Egyszerűen kézre esik. Ha bonyolultabb dolog kell egyszerűen bemegyek a testreszabásba mert olyan helyre dugják el az ikonját, hogy sose találom meg.

Amúgy tényleg akinek papír kell annak nem mindegy mivel oktatnak? Nem azt írja be a CV-be, hogy alapfokú excel 2003 hanem, hogy általános számítógépes ismeret. Aztán ha munkában használni kell valamely verziót akkor fogja (és megtanulja jobban).

Hja: a userek úgyis hülyék. Épp ma beszéltem valakivel akik az osztályukon 150-400MB-s fájllal megosztott helyen kínlódnak. Holott van SAP, BI meg egyebek: előírják, hogy milyen titkosítású legyen az adatbázis/hálózati forgalom ezek meg kiexportálják az összes adatot, hogy utána maszatoljanak valamit ami többnyire csak filter...

Oké: a SAPban sokat kell kattintani a BI meg lassú, na de néhány okos SQL parancs developerbe ami fut linux alatt is :) és meg van az eredmény 0,1mp alatt. Pedig nem is értek hozzá.

Anomalocaris (törölt) 2013.02.25. 17:30:41

És koitál is ezzel a "pár"ral? Tartok tőle.

karmanto 2013.02.25. 17:51:05

Meg lehet tanulni a 2003-t is persze, csak lehet pont az a 10 pont hiányozna a felvételiden, amit a begyakorolt menük hiánya okozna... Ha már ezt ismeri részletesebben és fizet a vizsgáért, akkor nem értem mi akadálya lenne feldobni neki egy gépre a kívánt szoftvereket, hiszen az iskoláknak ez ingyenesen a rendelkezésére áll. Max lementené a javítótanárnak 2003-ba.

A posztoló párja/b.nője nem 18 éves, csak most szeretne (saját költségen) egyetemre menni, de a kiválasztott szakhoz nincs még nincs meg a szükséges info érettségije.

kakukk11 2013.02.25. 18:29:12

Programozó létemre tanultam az iskolában szövegszerkesztést és táblázatkezelést. Először röhögtem rajta, aztán rájöttem, hogy nagyon korrekt dolog. Ha a poszter azt hiszi bármit számít, hogy 97/2003/2007/20010/2013 office-al oktatnak, akkor nagyon téved. A szövegszerkesztés a megfelelő tabulálás, sorbeállítás, formázás kérdése, a táblázatkezelő pedig a függvények, diagramok használatában mutatkozik meg.
Gyk: Ha megtanulsz gépjárművet vezetni egy 1998-ban gyártott suzukival, akkor a 2005-ssel is menni fog.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.25. 21:21:05

@FreeWriter: De win7-re a legtöbb hülye user minden vackot rápakol.
A win7-et kifizetted, megvetted? :D
Amúgy nemtom, nekem szépen ment HP brand gépen is eddig minden pingvin... Valamit nagyon elbénáztál.
A frissítésre meg vannak módszerek. Ne már, hogy ez kifogott rjtad :D

Vittore. 2013.02.25. 23:41:30

@Ulbert István [Typhoon]: A kitekintő gyorsvonat az az Outlook Express, ami azért nem egy teljes értékű Outlook. Későbbi hozzászólásodra reagálva pedig: ezt a winfosozást utoljára 10 éve hallottam, aztán jött az XP, ami nagyon jól össze volt rakva. Most meg a Win 7, ami szintén jó. Nem is értem, miért is kellene egy otthoni felhasználónak Linux?

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.02.26. 05:54:48

@Vittore.: LOL. Elmondom Neked: Miután Mo. kb 80%-a digitális analfabéta, rájuk férne egy rendszer, amit legalább a vírusok nem tudnak gallyra vágni. Persze, az OTP-s kamulevelektől ez nem fogja megvédeni őket, de sok mástól igen. Nincs kék halál, a linuxot egyszer felrakod, és soha többet nem kell újratelepítened. A frissítéskor minden!!! frissül. A legutolsó kis progit is megnézi a rendszer, és ha van újabb a tárolókban, frissíti. Próbáld ki: winfos alatt egy 1GB-os USB kulcsra tedd fel valamelyik linuxot - kezdőknek az ubuntut ajánlom - és indítsd el az USB-ről. Nem kell telepíteni, a pendrivéről fut. Ismerkedj vele, telepíts rá programokat: google earth, office, thunderbird levelező, ajánlom a komplett KDE-t, és onnantól mindened van. Ez az OS nem hízik, nem fogja felzabálni az elérhető összes memóriát, nem küldözget adatokat a májkrofosnak, és még hosszan sorolhatnál. Ami azonban a legfontosabb: ha elakadsz, írj egy fórumra. Egy órán belül segíteni fog valaki megoldani a problémádat.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.26. 06:46:26

PÁROM az tulajdonnév? Sikerült a posztrolónak odáig eljutnia, hogy tulajdonnév elé névelőt NEM, csak hát a ló túlsó oldala mindÉg ott hívogat. Mint tátongó mélység. Jó, tudom, hogy népszokás amúgy. Így használni. Nehogy asziggyétek ám, hogy én itt kötözködök. Nagyon is gondo számítások eredménye hogy ez így ki van súlyozva. Ti írjátok a többit, én meg ezt. És akkor? Ha idejön egy olvasó? Bemegy az információ neki és arányosan mekapja az okossági véleményeket és széjjeltájékozódja magát a világról. Egyensúlyba. Ezér' van hát, hogy én említem meg azokat, amiket más nem. De ti meg azokat, amiket ti igen. Így minden meglesz, egy helyen. Lekszikon ez a Homárd. Éljen mi és a szolgálatunk az emberi igazságozsági (igis) élés és együttérzés és szántóföldi hasznoskellékkel való csak néha visszaélés (ekézés). Mindenki érti? Én igen. te is. Viszlát.
@Ulbert István [Typhoon]: ha én bemondom azt, hogy analóg analfabéta vagyok, azzal tudsz kezdeni valamit? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.26. 06:50:00

@kakukk11: nagyon jó, ami szólol. Egy a gond. Azt látja, amit tanul. Azt tanulja, amit lát. Ha más a skin vagy máshol van az eszköztár, már is kezdődhet a megborulási fázis. Formális logikát várol el a emberektől? Há' normális. Ez lenne a normális, igen, de rendre magaselvárásnak bizonyul. Ne sírjunk ezen nagyon. Megemlékeztünk erről most itt. Elég ez. Úgy is létezik magától, nemmagába', viszont rendületlenül. Ez a jelenség.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.26. 06:51:13

@Ulbert István [Typhoon]: köszi. Amúgy inkább legyen valaki digitálisan béta-béna, az úgy is egy mintavételezett, másodlagos világ. Viszont aki analógba is, az annak ásó jár (áshatya el magát).

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.26. 07:01:43

Tudom, veszélyesen hangzik, meg iljesztő, de az mond valamit, hogy autodidaktizmus? (Ez jót jelent.:D) Közhely persze, de azthiszem tipikusan programozók szoktánk hangukkal súlyozni, hogy az iskola csak egy alapot - soxor még azt se nem - ad, a többit fijam, magadnak kell. Úgy bizoony. Kár fennakadni ezen. Mondjatok egy területet, tanulmányi bevégeztetést, ahol szásszázalék elég volt a tanulmányz a biztosérvényesüléshez. Jó, fogtok tudni mondani. De ércsük! Nem méltatlankodunk, s emelünk vérnyomást ilyeneken. Valahogy..., valahogy mindig az alapból is tehetetlen emberek sajátja volt a méltatlankodás. Beszédes.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.26. 07:04:56

@Kellemes Zérókomponista: Hát, ja. A henteseknek például most láhalálába' kell megtanulniuk a ló bontását.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.26. 07:10:48

@ColT: így van ez, de a Cisco tanfolyamok, SAP (sáp) is tipikusan olyan, ami csak munkáltatói ajánlással vehető igénybe. Amúgy nem. Nagy a titok. Bár egyszer vehettem volna négyezerér' tanulinvalót de elveszett a telefonszáma a gyereknek. Ha valaki most előállna hasonszőrű lehetőséggel, nem hajtanám el.

Vittore. 2013.02.26. 07:14:21

@Ulbert István [Typhoon]: Persze, de az emberek 90%-a annyit tud, hogy bekapcsolja a Windows-t (sic!), majd a böngészőben beírja, hogy facebook, ncore, vagy blikk. Miután a google kidobja a megfelelő weboldalt, belépnek és vidáman posztolnak, olvasnak, vagy letöltenek. Na nekik lehet, hogy biztonságosabb lenne a linux, de soha az életben nem fognak rádugni még csak egy pendrive-ot sem a gépre, kivéve ha a szomszéd kis srác azon adja át nekik a húdenagyonwarez filmet, vagy tört Total Commandert.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.26. 07:16:00

@agresszív kismalac: mér', én 1x ettem lókolbászt, egyáltalán nem volt finom. De alapvetően esszük a lovat. Virsli (népi nevén víz), meg hasonlók. Énbennem ez nem kelti különösebb felháborodás érzését, annyi kalamajka és kisstílű ügyeskedés mellett, hogy keverték. Alapvetően része is az ételkedési kultúránknak. A mutyizás is körülvett bennünket mindig is. Lóhúsbotrány. Ízlelgessük kicsit ezt a szót a mai reggelen. Olyan szenvedélyes. Mintha egy buggyos-fehéringes, karddal vívós sztárvéglegény csapatná jobbfajta technopartyn a digitálmuzsikára, olyan ez a szó.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.02.26. 07:16:57

@Kellemes Zérókomponista: Meg kell találni a kettő közt az arany középutat. Ilyen egyszerű:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.26. 07:21:09

@Ulbert István [Typhoon]: na én olyat találtam, hogy azért egyik módozatba se legyek analfabetikus. Nem tudom ez ér-e. Mire érted? Meg hogyan érted?

Bálintka. 2013.02.26. 08:07:33

Jó az a 2003-as felület. A 2007 és 2010 alap office szolgáltatások is nagyon hasonlóak, csak a külcsín módosult (szerintem elég tré irányba). Azaz nem veszít semmit a kedves posztoló, ha xlsx és docx helyett xls-t és doc-ot tanul, mert ugyanaz a kettő alapszinten, ugyanakkor az iskolásban amúgy se tanítanák meg a profi kezelést, azt már egyénileg kell kitapasztalni.

VT Man 2013.02.26. 08:19:13

Nem értem én se, hogy mi a gond az Office 2003-al.
Aki azt megtanulja, könnyen át fog állni a 2010-re bármikor.

Az elvek (paragrafus, karakter formázás, oldal formázás) ugyanazok, maximum kicsit máshol vannak.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.26. 08:41:31

@ColT: A közigazgatás XP-t használ...
(Legalábbis, aholvolt "szerencsém" látni.)

A posztoló párja meg előbb fáradjon el az alapszintű oktatásra, utána próbálkozzon az érettségivel, ha ennyire megijeszti egy régebbi verzió UGYANABBÓL a szarból. Mit csinál, ha OpenOffice-t lát?

Tormas Torontal 2013.02.26. 08:45:30

Én is tanítottam Office-t, de nagyon nem akarták, hogy mindig a legfrissebbet tanítsam. Sőr, a hallgatók is tiltakoztak. Perzse engem ez nem érdekelt :)

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.26. 08:52:34

@Vittore.: Oszt micsinálnak a kommanderral?
Tört Nero lesz az...
Amit, persze, a "pécéguru" haver üzemeltet az ő gépükön heti/kétheti rendszerességgel, ha nagyon kell egy-egy sorozat 11., 17., és 21. része, de csak azok.

@Fejesrob: "Informatika=magáncég a közoktatásban is. " Jaja, a haver káeftéje.
Az egyik suliban, ahová jártam, ez annyiban megvalósult, hogy "külsős cég" (közbeszerzés, meg minden) "üzemeltette az informatikai rendszerEKEt". No, ez úgy nézett ki, hogy 7-10 nap alatt reagáltak egy szerverleállásra, és mindenért a pedagógusok által használt wifi volt a hibás... (2010).

2013.02.26. 09:39:46

@hagyma: miért ne lehetne akár az is ?
mondjuk a posztban arról van szó, hogy a PÁRJA a 18 éves.
Amúgy meg az emberi faj már csak ilyen párosodós fajta.

EvilHedgehog 2013.02.26. 09:47:18

Mostmár ne siessen a posztoló itt az Office 2013...

Atörökk 2013.02.26. 10:04:46

Tiszta szoftver, rendes ház.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2013.02.26. 10:43:49

Sajnos általában az iskolák nem engedheti meg maguknak a normális gépeket. Vagy eleve hulladékot vesznek, és toldozzák-foldozzák, vagy ha korábban sikerült jót, akkor egy-két év múlva nincs pénz a bővítésre, és ott marad pl. egy 256 MB RAM-os gép egy 40 gigás merevlemezzel. Ezen nem fog futni pl. egy Windows 7, mert még egy aktuális frissítésekkel felvértezett XP is használhatatlanul lassú. Mindez úgy, hogy teljes mértékben korlátozva van mindennemű telepítési művelet, nem rakhat fel senki semmit, nincs teleszemetelve. Jegyezzük meg, hogy a Tisztaszoftver úgy szól, hogy még az XP használatához is szükséges egy korábbi meglévő, legálisan beszerzett Windows változat. Sajnos ahogy én azt tapasztalom, kevés az olyan iskola, ahol lett volna akár egy darab legális Windows 95/98.

Van egy egyre gyorsabban fejlődő számítástechnika, és egy sehogyan sem fejlődő oktatás. A programozás alapjait, az algoritmizálást meg lehet tanulni szárazon, programozási környezet nélkül is, de nem hinném, hogy egy diák egy ilyen száraz valamit le is tudna nyelni kísérő nélkül. Szóval legyen egy környezet (Pascal, Delphi, mittudomén), amely nem bonyolult. A fő hangsúlynak a módszeren, és nem az eszközön kellene lennie.

Tehát egy csomó minden kivitelezhető lenne régi gépen is, más jellegű oktatással.

Sajnos az, hogy valaki elé odateszik az operációs rendszert, nem jelenti azt, hogy tudja is használni, még akkor sem, ha a legalapvetőbb funkciókról van szó (pl. mi a különbség az egy vagy dupla kattintás között, és ha azt mondom, hogy dupla kattintás, akkor miért kell megkérdezni, hogy "- Ballal, vagy jobbal?"). Alapvető kérdés, hogy mi a különbség az Internet, és az Internet böngésző között, ahogy az is, hogy egy memóriakártyáról hogyan tesszük át a képeket a merevlemezre. Persze vannak rendszerek, amelyek arra törekednek, hogy az ember feneke a lehető legjobban ki legyen nyalva, ezt legtöbbször úgy érik el, hogy csak a lehető legszükségesebb dolgokat mutatják meg a felhasználónak. Ennek eredménye pl. az, hogy sok olyan Apple géppel találkozom, ahol rengeteg task, dokumentum, stb. meg van nyitva egyszerre, de erről a felhasználó nem is tud. Ott figyel a rengeteg ikon a multitasking baron, imseri az első kettőt, meg az utolsót, a többi pedig csak kitölti a kettő közötti űrt a kijelző teljes szélességében. Persze "lassú a gép" is...

Internetes kultúrát is tanítani kellene, de legfőképpen gondolkodásmódot, hogy ne dőljünk be minden hülyeségnek, és ne kattintgassunk össze-vissza. De célja ez ma az oktatásnak? Nem. A cél gondolkodási képesség nélküli, jól fogyasztó birkák kifejlesztése, ahol elhiszik, hogy a Microsoft 5 centet fizet minden továbbküldött üzenetért, és csont nélkül befizetik a Telefonkönyv Magyarország Kft. 37 ezres beetetését.

Ahogyan az akadémiai helyesírás is megrekedt '85-ben, a mai közgazdaságtant is le lehetne cserélni. Sok mindent lehetne, és kellene.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.26. 11:26:24

Jól megvilágítod az egyszeri user okozta agyfaszhalmazt, egyet is értek mindenben, 1 kérdés csak: pascalt, delphit mire használna ma a gyerek? Nosztalgiaértékén túl (bár számára még az sem lenne).

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2013.02.26. 15:32:09

@Kellemes Zérókomponista: arra, hogy megtanulja a logikus gondolkodást. Ez lenne a lényeg, nem maga a Pascal, mert az csak egy eszköz. Aki pl. meg akar tanulni vezetni, az megtanulhat bármin... és itt a vezetésnek nem a technikai oldaláról beszélek, hanem a forgalomban történő, normális, szabályos vezetni tudásról, ami nem áll meg a gázpedál tökig nyomásánál. Aztán ezzel a tudással már nem mindegy, hogy Zsigulit vezet, vagy Lexust? Az utakon is az a probléma, hogy mindenki szarik a másikra, és ez nem vezetéstechnika...

Teljesen mindegy, hogy milyen programozási nyelvet tanul meg, mert az már "csak formalitás". Az algoritmusok gyártása, a programozói gondolkodás kialakítása nem nyelvfüggő. Persze ezt sem kell erőltetni, mert aki ezzel komolyabb szinten akar foglalkozni, az nem az iskolában fogja megtanulni.

Az évszámok szajkózása, a szótárfüzetezés, a DNS-lánc bebiflázása, és a központilag egyféleképpen értelmezett versek helyett gondolkodni kellene megtanulni. Azt kellene megtanulni, hogy hogyan viselkedj másokkal, azt, hogy mindennek cselekedetednek vannak következményei, azt, hogy a legtöbb dolog csak azért értékes, mert vannak, akik azt mondják, hogy az (lásd pénz), és azt, hogy amit a média általában szolgáltat, egy nagy nulla, ballasztanyag.

Mit várjunk, ha a képernyőn megjelenő magyar nyelvű szöveg értelmezése is sokszor nehézségekbe ütközik? Ma az állam legyárt egy egyetemistát, és annak fingja nincs az életről, a csirkemell a teszkóban terem, az adatainkat pedig soha nem kell menteni, mert a merevlemez örök életű.

Az pedig, hogy a Windows után is van élet egy utópisztikus rémálom.

Amúgy klinikai tesztek igazolják, ha pl. a Chrome böngésző ikonját kicseréljük az Internet Explorer ikonjára, de minden más marad, az emberek nagy része ugyanúgy használja tovább, mintha semmi nem történt volna, még az sem zavarja, hogy egy kicsit más. De ha már eleve a Chrome ikonjára kell rákattintani, megáll az élet, és rögtön keresi a kék e-t, mert az más, azt "meg kell tanulni".

ferand1979 2013.02.27. 10:59:55

2000-2001-ben az én sulimban a Word-Excel 97-est oktatták.. Pedig már rég megvolt az Office 2000-s, ill. úgy emlékszem már fellelhető volt az XP-s verzió is (ami ugye az XP-t népszerűsítő-s változata)..
Nálunk a tanárok pl. az Excel 97-es változatával kenték-vágták a függvényeket.. De ha rákérdeztünk valamilyen Office 2000-s dologra, köpni-nyelni nem tudtak. (pl. az, hogy a 2000-s Office-tól felfelé több vágólap van...).
Szerintem általában nem a tanárok a hibásak, hogy "oktatási anyagként" ezt írják nekik elő (Igazgatói utasításra, vagy még fentről, minisztériumoktól..).
Az más kérdés, ha rákérdez a diák valamire, és füle botját sem mozgatja a tanár (nemtörődömség, időhiány, vagy épp folyamatos képzése hiányában)..
Pedig a diákok tanítása ezen kéne alapuljon. Mindig a legfejlettebb dolgokat oktassák.. Mert azt fogják használni, ha végre bejutnak egy munkahelyre...
Persze az alapokat is érdemes tanulni, nem vagyok ellene...

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.02.27. 18:10:27

@hagyma: cigány, na. nem láttál még olyat? ja, hogy nem 8? na mind1

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 12:11:24

Ahová iskolába jártam, 2001-ben még Windows 3.1 volt a gépeken (Word 6, Excel 5, stb.), a legerősebb gépek 486-osok voltak 8 Mb rammal.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 12:12:42

Egyébként aki Windows XP-vel tud boldogulni, az 7-el is, aki pedig Office 2007-el, az 2003-al is, lehet kicsit lassabban, de annyira nem, hogy ne lehessen elég az egy érettségi 5-öshöz. Már ha tényleg tudja, hogy hogyan kell használni ezeket a programokat, és nem csak a menüpontokat magolta be.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 12:22:01

@FreeWriter:
Van egy laptopom, halott ethernettel. Wifin kapcsolódik netre itthon. Windows mellett korábban Debian volt rajta, akkor még működött az ethernet, így vadásztam rá anno drivert. Most próbálkoztam Linux Minttel, mivel Ubuntut nem használok mióta Unity van, erre nem ismeri fel a wifit. De sebaj, még megvan az a driver, ami Debiannál kellett, telepíteném, erre 16 csomagot hiányol, amit netről szedne le (nem álltam neki egyenként összevadászni őket, majd megfelelő sorrendben telepíteni). Az anyját neki... Van valami tool, ami Ubuntun is van alapból, ami a Windows-os driver inf file-ját használva lövi be a wifit. Természetesen ezzel is süket. Erre kipróbáltam még Suse-t meg még egy Linux disztribúciót, mindegyikkel ugyanez a probléma.

Végül kipróbáltam Knoppix-ot, ami egy kimondottan DVD-ről indításhoz fejlesztett disztró, és az egyből felismerte. Végül ezt telepítettem vinyóra, de egy rakat dolgot be kellett állítanom kézzel (grub, magyar billentyűzet kiosztás, stb.), amit más disztró esetén nem kell. Így gyakorlatilag lett újra egy Debianom, de egy egész verzióval újabb, mint a régi volt.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 12:26:08

Ubuntu:
Egy nem infós ismerősöm használja, jön az új verzió, erre nyomtató nem megy neki. Én meg telefonon, skype-on próbáljak neki megoldást találni. Persze anno ugyanezt tapasztaltam magam is, mikor új verzió, nekem meg a hangkártyám nem ment, aztán órákba telt, mire megoldottam. Ez volt az egyik fő okom arra, ami miatt anno Debianra váltottam, a Unity mellett, persze tudom, hogy Ubuntunál is vannak hosszútávra kiadott változatok, ahol ilyen nem érhet, de mondjuk ilyen dolgok korábban azt gondoltam a sima stabil verzióknál sem fordulnak elő, de tévedtem.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 12:27:42

@Rival:
Igazából nem kell Pascal, lehet az C++, Java, C#, bármi.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2013.02.28. 12:59:42

@Zabaalint: Persze, én is ezt mondom. Lehet az bármi, ha gondolkodásra ösztönöz, mert ismétlem, a programnyelv csak eszköz. Ha megtanulsz gondolkodni, akkor magának a programnyelvnek a megtanulása csak formalitás.

A szövegszerkesztésnél maradva: a szövegszerkesztést kell megtanítani, és nem csak a szövegszerkesztő használatát. Különben az lesz az eredménye - amivel sokszor találkozom -, hogy a tabulátort nem ismerve szünetjelekkel igazítják be az oszlopokat.
süti beállítások módosítása